Fürödni azért, hogy... MI?! Az új Taichou?!

•●( Skizofrének konferenciája )●•

•●( Skizofrének konferenciája )●•

•●( Skizofrének konferenciája )●•

Kevesen vannak... Kevesen vannak azok akik meg tudnak érteni, vagy esetleg a hozzám hasonlókat tudnák megérteni. Az emberek nagy része csak egy betegséget lát az ilyenbe és mihamarabb be akarja dugni az ilyeneket egy kis szobába aminek gumifala van. Persze biztos érdekes lenne egy gumifalu szoba mert a falról az ember mindig visszapattan. Igaz az is, hogy nem ennyiből áll, az emberek világában a pácienseket telenyomják vegyszerekkel, amik inkább súlyosbítják az állapotát annyira, hogy mikor kiengedik csak arra lesz jó az ember, hogy felállítsák a kertbe és virágöntözőnek használják. Én biztos nem fogom hagyni, hogy valami pisztrángológus vagy piszologús matasson a fejemben. Szerintem Hotaru sem örülne annak. Sőt... biztos...
~ Ha így haladsz megint látomásaid lesznek...
Tűnt fel ismét a közkedvelt hang és tulajdonosa a fejemben. Most valamiért úgy éreztem, mintha feljebbvaló lenne nálam. Mintha én születtem volna belőle nem pedig ő belőlem. Vagy lehet, hogy tényleg így van?
~ Akkor mond meg te, ha jobban tudod, hogy mit kéne tegyek! Te is ugyan abban a sötét lyukban vagy mint én...
Folytak a könnyek az arcomon. Szerencsére ezek a könnyek a testemen nem látszottak. Mondhatni lelki könnyek voltak, melyeket Hotarun és a kardjaim lelkein kívül senki nem láthatott. Az én könnyeim voltak... csak az enyémek...
Hotaru szólásra nyitotta a száját, de nem az ő hangja hallatszott. Veráé... és a szavak azok a szavak voltak, melyeket külön külön már többször hallottam, de ebben az összetételben volt rá mindig is szükségem. Nem tudom hogy ki ez a lány. Nem tudom, hogy veszélyes-e rám nézve vagy sem. De ha mindaz igaz amit mond, akkor azt hiszem megbízom benne. Sőt... valamiért mióta belépett megbíztam benne. Talán a kisugárzása, vagy talán valami más. A tőle kapott ölelés is jól esett... még tiszta szerencse, hogy az osztagban kevés a karót nyelt "Uram! Igen, uram!" típusú emberke. Ez a tiszt is nagyszerű ember, Kotomi-san is ilyen... találkozásunkkor is arra az oldalra sikerült hatni amire kellett. Ezért tudtam legyűrni az akkor felülkerekedett Hotarut. Most már azt hiszem az új kapitánytól sem kell tartanom. Bizonyára ő is ilyen lesz mint ez a két ember. Vagy legalábbis hasonló.
Ezután Vera a családjáról mesélt. Bármennyire is nehéz volt, de a végén egy gyenge mosolyt is sikerült az arcomra varázsoljak, de őszintén szólva magam sem tudom, hogy mikor mosolyogtam, úgy tiszta szívből valakire. Viszont a "mentális gyengeség" még kis ideig zúgott a fejemben. Eddig mindig, csak akkor használtam ezt a szót mikor Hotaru felülkerekedett. Ilyenkor tudtam, hogy én vagyok a gyengébb...
A téma hamar átterelődött egy kicsivel vidámabb témára. Egy emlék amit Vera az előző osztagából hozott magával,és az elmondottak alapján nagyon jó kapitánya lehet a 10. osztagnak, bár én a legjobban annak örülnék, ha egy Vera kaliberű ember lenne az osztag jelenlegi kapitánya. Az lenne a legjobb. a lány felvetette, hogy nekem sem ártana egy háziállat.... bár ahogy magamat és Hotarut ismerem nagyon nehéz lenne kitalálni, hogy melyik az az állat amelyik mindkettőnk ízlésének megfelelne. Hisz tudom, hogy Hotaru sem mindig az az erős természet aminek mutatja magát, csak ő jobban tudja titkolni az érzéseit, mint én. Azt hiszem kissé irigy vagyok rá.... vagy nem is kissé...
Mielőtt egészen magamhoz térhettem volna, már egy bon-bon landolt a számba és még pár követte. Megszeppenve igyekeztem lenyelni a már olvadó félben lévő csokigolyókat.
~ Nem gondolod, hogy itt az idő egy kis bemutatkozásra és bájcsevegésre?
Most csak hallottam a hangját. A meleg vízben szinte fázni kezdtem annyira megijedtem, még a nyelést is félbehagytam. Hogy miért ijedtem meg Hotaru hangjától? Mert tudtam, hogy mostani állapotomban nem tudok ellenállni és könnyedén átveszi a testem fölött kontrollt.
~ Ne! Kérlek Hotaru ne tedd....
Könyörögtem és igyekeztem, hogy a torkomban pihenő golyócskák mihamarabb a gyomromban landoljanak.
~ Sajnálom, de most nem érdekel az ellenkezésed. Eddig is eleget vártam és hallgattam a nyeszlett szövegeidet.
Újra a hatalmába kerített a bénultság érzése. Roppant szörnyű érzés. Láttam amint a kezem megemelkedik, majd a hajamat megfogva jobboldal a testemre engedi. Hotaru mindig ezt csinálja, mikor átveszi az irányítást és nem a harccal van elfoglalva épp. Én nem tehettem mást, mint a "Nem! Ne tedd!" szavakat ismételhettem, de mindhiába. Nem hallgatott rám.
- Örvendek a találkozásnak Vera-sama. Ha jól tudom Rosa, már említette a létezésem. Csak gondoltam személyesen is bemutatkozok, valamint megteszem azt amire ő képtelen volt. Remélem nem haragszol, a cseréért.
Hotaru hangja, vagyis az enyém mintha változott volna. Más volt a hanglejtése és különbözött az enyémtől. Talán valamit csinált a melegvíz a hangommal? Vagy Hotaru műve?...

•●( Skizofrének konferenciája )●•

•●( Skizofrének konferenciája )●•

•●( Skizofrének konferenciája )●•

Bevallom még sosem gondoltam arra, hogy meg kéne látogatni a kis privát onsent, ami a 2. osztag talán legnagyobb ékessége volt, és létezését ugyanolyan titokként kezeltük, mint a Féregbolyét vagy éppen az Onmitsukidou 4. szakaszának a feladatkörét. Egyfajta városi legenda volt ennek a helynek a megléte a többi osztag számára, és persze ha valaki kérdezősködni kezdett, akkor mindenki csak a vállát vonogatta, vagy éppen kiröhögte az illetőt, hiszen ugyan miféle vicc az, hogy egy ennyire katonás és fegyelmezett osztagban gyógyfürdőben mulathatnak az emberkék? Pedig itt aztán tudnak mulatni, ha Narao-kun nincs mellettem a minap rendezett esti partin, akkor könnyen lehet hogy olyat tettem volna, amit később megbánok. Kicsit felöntöttem a garatra, és ha az én drága szőke lovagom nincs ott, és nem mászhatok rá, akkor bizony könnyen lehet, hogy akaratom ellenére megcsalom valami huszadrangú tiszttel. Nem tudom kontrollálni magam, ha iszom, pedig tényleg eszem ágában sincs másra ránézni, Narao maradéktalanul kielégíti az igényeimet minden téren. Még a rendszerető, és enyhén tisztaságmániás énem is megkapja a nyugalmához szükséges takarítási és pakolási adagját, elég ha egy jól sikerült este után nem nálam, hanem nála kötünk ki >.< Lenyűgöző, hogy milyen rendetlenséget tud csinálni akár két nap leforgása alatt is, a szobája sokszor rosszabb, mint két legénylakás együttvéve o.O Én nem tudom hogy lehet ilyen körülmények között élni, bár lehet hogy ő már látja a rendszert a kupiban, amit csinál. Biztos élvezi, hogy mindent máshova tesz, ahová az való lenne De sebaj, mire való egy barátnő, ha nem arra, hogy párját megtanítsa a rendre és a tisztaság tiszteletére
Szóval valahol ott tartottam, hogy még egyszer sem tettem be a lábamat a gyógyfürdőbe, ugyanis nem volt kivel eljönnöm, egyedül ázni meg annyira nem fun, mint társaságban. Narao-kunt nem akartam meghívni, mert úgysem bírnánk ki meztelenül egy percnél többet egymás társaságában hancúrozás nélkül, és egy olyan helyen, ahová mások fürödni jönnek, azért talán mégsem kéne. Rosa-chan társaságában talán nem tudnám igazán jól érezni magam, úgy vettem észre hogy "Hotaru" nem bír engem. Férfiak kiesnek a rostán, más osztagbéliek szintén és máris ott tartunk, hogy egyre redukálódott a jelöltek száma. Az az egy, Vera-chan azonban megtette nekem azt a szívességet, hogy elhívott engem, így nem nekem kellett a kapitányomat nyaggatni, hiszen legyen bármennyire is jó a kettőnk kapcsolata, én mégis a beosztottja voltam >.< A kikapcsolódás viszont úgy éreztem jót fog tenni, így miután végeztem a napi feladataimmal, és megmentett a kis jegyzetfüzetem is attól, hogy elfelejtsem a megbeszélteket, az edzőterem felé vettem az irányt, és a "titkos ajtókat" feltárva behatoltam a fürdőbe. Fényűzés és pompa, ez a két szó tökéletesen leírja a látványt, ami elém tárult a belépéskor. Mindent csillogó-villogó márvány díszített, csak úgy sugározta a hely magából az eleganciát, csupán az öltönyös James Bond hiányzott az összképből a martinijával Kicsit feszengve vetettem le az egyenruhám, és öltöttem magamra a törülközőmet, valamiért olyan érzésem volt, hogy mindjárt előugrik valami házsártos, vén gondnok és rámförmed, hogy mit is keresek én itt :/ Sose kellett nélkülöznöm még emberként sem, de ilyen puccos helyekre azért nem jártunk anyával, apával meg Hitomival, persze hogy idegenül éreztem magam. Óvatosan leskelődtem be az előteret otthagyva, szerencsére Vera-chan már itt volt, már csak az hiányzott volna hogy én érkezzek előbb. Így talán van rá esélyem, hogy ellazulok mihelyst elmerülök a medencében.
- Ööö... ossu, Vera-chan ^^ Őszintén szólva még egy kicsit feszélyez a csilivili külső, de majd levetkőzöm >.<
Intettem vissza, majd a parthoz siettem, és ha az idegességemtől nem is, de a törcsitől gyorsan megszabadultam, elvégre semmi okom sincs takargatni magam egy másik nő előtt, akit ráadásul a barátomnak is tekinthetek... remélhetőleg. Feszültségemen a meleg víz ölelése azért szerencsére oldott egy kicsit, bár igazán kényelmesen még mindig nem tudtam elterpeszkedni, bármennyire is szerettem volna ellazulni.
- Igen-igen, tegnap Hitominnál voltam *.* Kicsit furcsa volt, mintha valahol teljesen máshol járt volna az esze. Nem merem elkiabálni, de... szerintem bepasizott. Végre, már épp ideje lenne >.< Narao-kun meg... nem győzök vele betelni, tökéletes, tökéletes, tökéletes *.* Ha véletlenül valami olyasmit tenne, ami nem tetszene nekem, akkor se tudnék rá haragudni, annyira tudja mi kell ahhoz, hogy levegyen a lábamról *.*
Áradoztam és örömködtem egyszerre Vera-channak életem két értelméről, majd persze visszakérdeztem, ahogy illik.
- És Matetsaku-san és Miyoko hogy vannak? Tényleg, Watanabe-san talált már új hadnagyot?
Érdeklődtem kapitányom családja és volt taichouja felől. Watanabe-sannal annyira régen beszéltem már, pedig igazán megérdemelné, hogy jó alaposan megtömködjem sütivel azért, amit értem tett. Apropó süti... kint hagytam életem első sajátkészítésű Pockyját, eh -.- Na mindegy majd behozom, de előtte muszáj volt segítenem Verán, aki láthatóan megszenvedett a nála lévő üveg kinyitásával.
- Megengeded?
Kértem el tőle az üveget mosolyogva, majd a törülközőmmel becsavarva a pezsgő száját megfogtam a dugót, és elkezdtem forgatni az üveget. Néhány erőteljes mozdulatot követően pedig halk szisszenés hallatszott, a palack kinyílt. Bár jómagam még sosem bontottam pezsgőt, és ezt a módszert is csak a tévéből lestem el vagy hat-hét éve, ahhoz képest egész flottul ment a dolog
- Tölthetek?
Kérdeztem, és az üveget az alján lévő mélyedésnél megragadva már döntöttem is Vera poharába az aranyló nedűt. Mint valami profi pincér, pedig életemben először csináltam ilyet is, és ezt a tartást is a tévéből tanultam. Magamnak azonban inkább nem töltöttem, majdnem biztos voltam benne hogy a taichou nem szeretné látni hogy viselkedem alkoholos befolyásoltság alatt :/

Ugyan a víz kellemes melege tényleg segített ellazulnom valamelyest, de az egész környezet annyira idegen és szokatlan volt számomra, hogy nem tudtam nem arra gondolni, hogy valami rosszat csinálok. Sosem voltak puccos, drága cuccaim, mindig az egyszerű dolgokat kedveltem, most meg egy olyan helyen fürödtem éppen, ami körülbelül megfelelhetett egy luxusszálló medencéjének, miközben a kapitányom és köztem egy üveg, feltételezem drága pezsgő figyelt. Nem egészen úgy nézett ki a hely, mint egy klasszikus onsen, úgy értem díszes mellszobrok sem szoktak az emberre leskelődni, igaz ez zavart a legkevésbé, azt sose lehetett rám mondani hogy szégyellős lennék. Ahogy azt sem, hogy ne ismerném a saját tulajdon testvéremet, mégis aggódtam amiatt, hogy ha tényleg jó az ítélőképességem ezzel kapcsolatban, akkor vajon milyen fiút szedhetett össze. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy milyen lehet az ízlése ezen a téren, hiszen amikor én elkezdtem pasizni, akkor ő még nagyban tolószékben töltötte a mindennapjait, és egyáltalán nem ilyen témákról esett szó kettőnk között, a fiúimat meg csak a legritkább esetben vittem haza. Tartottam attól, hogy a tapasztalatlansága esetleg belesodorja valami hülyeségbe, és csalódni fog, ami őt biztosan jobban meg fogja viselni, mint anno engem.
- Lehet, hogy csak a féltő nagytestvéri aggodalom beszél belőlem, de örülnék neki, ha minél előbb láthatnám azt a srácot. Bizonyos okok miatt nem igazán került még köztünk szóba a fiútéma, és nem tudom mire számítsak. Annyira érzékeny a kis lelke, és tartok tőle, hogy ha az első egy-két alkalommal csalódás éri, akkor örökre elmegy a kedve az egésztől, és elvonul apácának valami kolostorba. Pedig nagyon nagy kár lenne érte, olyan szép lánnyá cseperedett, amíg én távol voltam tőle.
Itt most normál esetben képeket kéne mutogatnom, mint egy büszke anyának, de lévén egy fürdő közepén vagyunk, és csak a szobámban van Hitomiról kép, ezért erről a tevékenységemről le kellett hogy tegyek, legalábbis egyelőre, hiszen egyszer muszáj lesz legalább képen bemutatnom Vera-channak az én imádott húgomat, ha nem személyesen, hiszen miért is ne ismerhetnék meg egymást?
- Ó, ööö, igazán nincs mit, nagyon aranyos kislány, már alig várom hogy én is megismerhessem azt az örömöt, amiben neked van részed vagy éppen Watanabe-sannak. Csak hát még mindig eléggé a kapcsolatunk elején járunk Naraóval, és amíg össze nem költözünk, addig gondolni sem merek rá, hogy felvessem az ötletet, elvégre akkor fog eldőlni, hogy képesek leszünk-e ténylegesen együtt élni és igazán komolyra fordítani a dolgokat. Apropó, tervezitek már az esküvőt? *.*
Próbáltam minél gyorsabban elterelni a témát Miyokóról, nem mertem megmondani Verának, hogy a lánya merő féltékenységből ellopta tőlem azt a hajpántot. Kicsi még, nem lehet rá haragudni emiatt, illetve nekem is van tartalékom, szóval teljesen felesleges nagy feneket keríteni a dolognak és ezzel esetleg megsérteni a kapitányt, aki tényleg nagyon-nagyon szereti a gyerekét és mindent megad neki, amit egy szülő megadhat. Noha Miyoko ragaszkodása Verához talán már egy kicsit soknak tűnik nekem, mint külső szemlélőnek, de előbb-utóbb úgy is ki fogja nőni az anyja kisajátítását, elvégre tizenévesen csak nem fog már folyamatosan rajta lógni, és hajpántlopással bosszantani azt, aki pár percre elveszi róla az anyukája figyelmét
- Nos, az az igazság hogy nem vagyok benne biztos, hogy szeretnéd megismerni azt az énemet, ami akkor jön elő ha iszom
Köhintettem kissé idegesen, mivel feszengésemen csak fokozott a hajpánt-téma előkerülése és az ártatlan irigységem, amit a lány iránt éreztem azért, hogy neki már van gyereke. Mindennél jobban vágytam egy csöppségre, csak hát azok miatt az indokok miatt, amiket az előbb már kifejtettem, még úgy védekezünk Narao-kunnal ahogy tudunk, ezért is van nálam mindig gumi, amikor vele találkozom, még akkor is ha csak egy reggeli eligazításról van szó, mert a legváratlanabb pillanatokban is képesek vagyunk egymásnak esni o.O Viszont rövid töprengés után be kellett látnom, hogy a legjobb feszültségoldó az én esetemben most az alkohol lenne, márpedig mi értelme ennek az egész fürdőzésnek, ha nem tudok ellazulni és jól érezni magam? Egy pohárka csak nem fog megártani, és Vera-channak is igaza van abban, hogy nem illő, ha csak ő pezsgőzik. Így mikor taktikát váltott, és csúnyán rám nézett azzal az ártatlan pofijával, végül beadtam a derekamat és az én poharamba is beleömlött az aranyló színű ital a palackból, hogy aztán a koccintás után fenékig ürítsük a kristályeszközök tartalmát. Inkább szakéhoz vagyok szokva, de a pezsgő is nagyon finom itóka ám!
- Tudod, eddig mindig én voltam a tapasztaltabb a kapcsolataimban, mivel elég korán kezdtem és tiniként eléggé rákattantam a szexre, bevallom sokszor csak azért volt fiúm, hogy legyen kivel csinálnom. Persze az ilyen kapcsolatok elég rövidek voltak, de mivel népszerű voltam a suliban ezért mindig volt bőven utánpótlás is. Hülye csitri voltam, na >< De Narao-kun... no, ő nem olyan mint azok a tapasztalatlan sihederek, ő pontosan tudja mi kell nekem ahhoz, hogy igazán jól érezzem magam. Egy teljesen más szintjét ismertette meg velem a szexnek, a különbség olyasmi mint a shikai és a bankai között. És ami a legfontosabb, hogy önző módon nem önmagát helyezi előtérbe, mint a korábbi partnereim többsége, hanem engem, és akár egész éjjel bírja *.*
Válaszoltam csillogó szemekkel a lánynak, úgy éreztem tényleg segített a pezsgő, mert erről a témáról ilyen könnyedén nem tudtam volna beszélni, ha feszült vagyok. Egyébként abszolút nem jövök zavarba az ilyen kérdésektől, a barátnőimmel rendszeresen kibeszéltük a srácokat anno, sőt volt hogy az egyik exem új barátnője hozzám jött érdeklődni a fiú... képességeiről. Mindenesetre úgy éreztem, hogy ha már belemásztunk ebbe a témába és csajos estét tartunk, akkor ahhoz illik valami csemege is, így miután elnézést kértem Verától, úgy ahogy voltam, meztelenül kisiettem az öltözőbe, magamhoz vettem a kint felejtett dobozkát, ami a sajátkészítésű Pocky-mat tartalmazta, majd visszasiettem, hogy újra helyet foglaljak a rettentő finom vizecskében.
- Ezt erre az alkalomra csináltam Mivel nem tudtam mit szeretsz, ezért csak csokis van, és nem is csináltam sokat, mert most először próbálkoztam vele, remélem nem baj >< Kicsit más, mint a bolti, mivel ebben nincs annyi E-valahány, de szerintem finomabb *.*
Kínáltam meg a taichout, majd miután a medence szélére tettem a dobozt, töltöttem magamnak még egy pohár pezsgőt. Úgy éreztem belefér még egy, egyáltalán nem éreztem az első kör hatását, mármint azon túl, hogy elmulasztotta az idegességem. A második kör segíteni fog feloldódni, és akkor fogom magamat igazán jól érezni
- Mondd csak, Vera, mi volt a legextrémebb hely, ahol csináltátok Kaijal? Vagy esetleg egy korábbi barátoddal?
Fűztem tovább az intim témát kuncogva, miután belekortyoltam a pezsgőbe. Ha már lúd, legyen kövér és beszéljük ki alaposan a dolgokat. Talán még kapok is valami izgalmas ötletet a válasz hallatán, amivel meg tudom lepni Narao-kunt. A változatosság fontos, bár jelenleg engem az se zavart volna, ha minden nap ugyanott és ugyanúgy szexeltünk volna, annyira jó volt vele

»-(¯`v´¯)-»BoRgŐzÖs VíZgŐz»-(¯`v´¯)-»
avagy vigyétek innen az alkoholt

Öröm volt hallgatni, ahogy Vera-chan áradozott a kislányáról, én is óhatatlanul elképzeltem, hogy milyen érzelmeket hozna ki belőlem egy gyerek. Bár ahogy Hitomiról beszéltem, az is valahogy így hangozhatott mások fülében, hiszen imádtam a húgomat, akárcsak Vera Miyokót. Gondolom ő se hinné el nekem, ha elmondanám, mit tett a lánya, ahogy én sem tudnám elhinni a testvéremről, hogy képes lenne ártani valakinek, vagy hogy egyáltalán össze tud veszni valakivel. Merthogy Watanabe-sannal összekaptak valamikor, ez holtbiztos. De mivel egyikük sem akarta elmondani a miértet, és valószínűleg nem is tartozik rám, ezért nem is erőltetem. Hitominak is van magánélete és olyan dolgai, amiket többé már nem oszthat meg még velem sem, ahogy én sem beszélhetek neki például a Féregbolyról. Felnőttünk mindketten, és ennek ez a következménye.
- Bár Matetsaku-sant nem ismerem, de rád feltétlenül hasonlít, le sem tagadhatnátok hogy anya és lánya vagytok.
Mosolyogtam rá a taichoura, hiszen ha nem vesszük a féltékenységét, Miyoko olyan volt mint egy miniVera. Ami pedig a baleseteket illeti, cseppet sem bánnám ha velem is történne egy, a kérdés az hogy Narao-kun mit szólna a váratlan ajándékhoz ^^ Bevallom fogalmam sincs, hogy reagálna rá, pedig amennyit együtt vagyunk, elég könnyen becsúszhat valami ilyesmi. 100%-os hatékonyságú védelem nincs, és minél többet szeretkezünk, annál nagyobb az esélye, hogy elhasal a védekezés *>* Mindenesetre jólesett a lány véleménye, bár kicsit aggasztott, hogy tudnék-e bánni egy aprósággal. Hitomin csak jó másfél évvel fiatalabb nálam, így nekem is könnyebb volt megérteni, hogy mi járhat a fejében. Bár éppenséggel Miyo-chan tetteinek a motivációját is értem, szóval talán menni fog ez >< Csak jussak már el odáig *.*
- Ha Kai csak feleannyira szeret téged, mint amennyire te őt, akkor sincs mitől tartanod. Lehet hogy ő is hasonlóan gondolkodik mint te, és egymásra vártok a téma felhozásával Amúgy én sem vágyom nagy és fényes esküvőre, szóval tudom hogy mit érzel. Nem az én világom a pompa és a csillogás, ezért is érzem magam kicsit feszélyezve ebben a környezetben. De a jó társaság és a meleg víz legalább kicsit segít.
Ismertem be a görcsösségem okát, bár a kissé ideges pillantások nem biztos hogy feltűntek Verának, meg nem is akartam esetleg lehúzni ezzel az ő hangulatát. Sajnos a szokatlan helyzetektől hajlamos vagyok idegessé és görcsössé válni, és ilyenkor sokkal több idő kell a szituba való belerázódáshoz, mint valami bonyolult mozdulatsort elsajátítani :/ De mindenre van megoldás, jelen esetben italozásnak hívják Ezért is egyeztem bele végül abba, hogy pezsgőzzünk, már amellett hogy az illem is megkívánta, hiszen hogy néz ki az, hogy valaki egymagában iszik? Bár eddig csak a férfi-nő kapcsolatban tűnt fel, hogy érzékeny vagyok az ilyesmire, és ezért is jön be nekem annyira Narao viselkedése és jelleme, de ezek szerint más téren is piszkál a jólneveltség kérdése.
- Ööö... hogyne, persze, én sem kürtölöm világgá a dolgot, megígérem hogy köztünk marad. De azt megkérdezhetem, hogy neked... hogy sikerül kezelned a helyzetet? Nekem eléggé nehezemre esik eltitkolni, hiszen ha megtörténik, akkor teljesen kifordulok magamból és olyan dolgokra vetemedem, amiket nem is akarok megtenni. Tartok tőle, hogy egyszer Narao-kun érzéseibe fogok taposni és azt nem tudnám megbocsátani magamnak, hiszen jobb partnert nem is kívánhatnék nála! Nem akarom, hogy tönkretegye a kapcsolatunk egy esetleges ballépés. Izé... Kai tudja, hogy... ilyen vagy? Ha igen, akkor könnyen megbékélt vele? Bár hülye kérdés, gondolom nem.
Kissé... nem is kissé, nagyon meglepett, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, és hogy pont Vera az, akinek a libidóját szintén megdobja az alkoholfogyasztás. Igen, ha a fiúk nem is bánják, ez nekem tényleg komoly gond, mivel egyébként is sok kedv szorult belém a kufircolásra, ha pedig beállok, akkor tényleg az az egyetlen egy dolog, amire gondolni tudok, hogy orgazmust akarok, és persze szinte tökmindegy, hogy kivel: fiú, lány, egyre megy, ha szimpatikusnak találom, akkor mehet a menet, és nem törődök olyan "apróságokkal" hogy van-e éppen barátom :/ Régebben nem okozott lelkifurdalást, ha megcsaltam az aktuális páromat, leszámítva egy-két olyan srácot, akibe tényleg szerelmes voltam (volt, akivel emiatt mentünk szét végül), de most... talán bele se tudnék nézni Narao-kun szemébe, ha félrelépnék. És hát Vera-chan is szimpatikus lány, szóval... mindegy, nem fogok becsicsózni, pont >< De a második kör még belefér egészen biztosan
- Elárulok egy titkot. - hajoltam közel Verához, miután belekortyoltam abba a bizonyos második pohárba. - Egyik étel sem úgy néz ki a valóságban, ahogy a szakácskönyvekben De amiért a te sütid nem lett szép, az alighanem azért volt, mert vagy rosszul keverted a habot, vagy korábban nyitottad ki a sütőt, minthogy készen lett volna. De végül is ha ízre jó volt, akkor nincs miért aggódnod a külsején, és ha akarod megtaníthatlak főzni, hogy ne legyen többé ilyen kellemetlen élményed ^^
Ajánlottam fel a segítségemet, hiszen megígértem, hogy ott segítek majd Vera-channak ahol tudok, bár ez nem tartozott éppen a 2. osztagos feladatköreink közé, de nem is csak feltétlenül arra értettem anno. Állítólag jó tanár vagyok, Hitominál meg csak nem lehet a taichou rosszabb nebuló, ő régen tényleg mindent képes volt elrontani, odaégetni, elsózni, és még ma is elég furán néznek ki az általa főzött ételek, de legalább az ízükkel már az égvilágon semmi baj sincs. Miközben ismét kiürítettem a poharat, Vera egy egészen fura dolgot mondott, legalábbis én úgy hallottam, mintha arrancart emlegetett volna a válaszában, de szerintem képzelődtem, mivel éppen másra koncentráltam. Biztos azt mondta, hogy 'olyan kár' vagy ilyesmi, és mivel belelendült a mesélésbe, ezért inkább hagytam a dolgot. Kis híján kibukott belőlem egy röhögés, amikor meghallottam, hogy a 11. osztag kapitánya zongorázik és szerelmes dalokat ír szabadidejében, hiszen abszolút nem illik az osztag imázsához az ilyesmi Az ember azt gondolná, hogy csupa kőbunkó vérmániás barbár szolgál ott, erre mik ki nem derülnek Nem csodálom, hogy titokként kezeli a család a dolgot... Igaz, a mi osztagunk vezetése se hasonlít már a klasszikus 2. osztagos mende-mondákban szereplő hűvös és távolságtartó kapitányhoz, meg a beképzelt, arrogáns hadnagyához, akik a régi tagokat olyan merevvé tették, mint egy vastag fémoszlop >< Ellenben - szigorúan - állítólag két korábbi nőnemű kapitány egészen gyengéd érzelmeket táplált egymás iránt, és ahogy a taichou arról beszélt, hogy egy tökéletesen hangszigetelt szobában csinálták egy zongora tetején, nekem is eszembe jutottak a témával kapcsolatos régi emlékeim és foglalkoztatni kezdett a kérdés, hogy miért ne eleveníthetnénk fel a hagyományokat? Kettesben, anyaszült meztelenül beszélgetünk a szexről, ez vajon csak szerintem izgató?
- Azzigen, én is szívesen lennék egy hangszigetelt szobában, ahol nem kéne arra vigyáznom, hogy ne legyek túl hangos ^^ Én egyszer még középiskolában a folyosón toltam le a bugyimat a barátomnak, mert már nem bírtunk eljutni a két emelettel lejjebb lévő betegszobáig, persze mindezt egy tanóra közepén, amikor bárki megláthatott volna minket. Izgalmas volt, ha lebukunk, gondolom ki is csaptak volna minket kapásból, arról nem is beszélve, hogy mit szóltak volna hozzá a szüleim, de annyira jól csókolt az a srác, hogy teljesen elvesztettem az eszem Komolyan, talán még Naraónál is jobb volt ezen a téren!
Meséltem önfeledten a saját élményemet, azt hiszem talán ebből is látszik, hogy nekem aztán nem volt szükségem romantikára, és most is csak egy kellemes bónuszként tekintek rá, jó ha van, de nem létszükséglet ahhoz, hogy jól érezzem magam. Nekem az egyértelműen ahhoz kell, hogy lássam, mennyire törődik velem a kiszemelt pasi, az én saját szőke hercegemnél is ez volt a mérce, és ő csillagos ötösre vizsgázott. Időközben egyre gyakrabban morfondíroztam azon, hogy itt van ez a pocky, és hát azzal játszani is lehet, nem csupán enni, szemeim pedig egyből felcsillantak, amikor kiderült, hogy Vera pontosan arra gondolt, amire én *.* Ezek szerint ő sem nyuszi, ha huncut játékokról van szó, csípem az ilyen belevaló csajokat! Egyre inkább úgy érzem, hogy a rengeteg közös bennünk nem a véletlen műve, és Vera is a hagyományőrzésen töpreng, ezért talált egy ilyen kifogást arra, hogy csókolózhassunk
- Úgy-úgy, és ha nem törik el a pocky, akkor az veszít, aki előbb kihátrál a csókból Bár mi nem használtunk ilyen bonyolult dolgokat a sorsoláshoz amikor egy bulin előkerült, mindenki mindenkivel egyszer, aztán hajrá! Én nyertem!
Büszkélkedtem az eredménnyel, amelyet korábbi részegségem alkalmával elértem. Vera nem tudja kivel kezdett Én aztán nem hátráltam ki egyszer sem, és most se fogok, ha nem törik az édességrúd! Magabiztos vigyorral az arcomon fogtam bele a játékba, ami mindvégig ott is maradt, ahogy arcunk egyre közelebb került egymáshoz. Nem kevéssé nehezítette a dolgot a hullámzó víz, de az egyensúlyommal sose volt gond, csak a taichou magával ne rántson. Nem fogok veszíteni! És tényleg nem, az olvadt csokirúd eltört, méghozzá a másik lány hibájából! Bár jobban belegondolva, én már inkább a bátorságomat tettem volna próbára, nem az ügyességem ><
- Láttam, hogy a melleimre pislantottál, tán csak nem arra voltál kíváncsi hogy kié a nagyobb? Most örülsz, hogy ebben jobb vagy, mi? :/
Jegyeztem meg pajkosan Vera elé tárva a felfedezésemet, miközben kicsit megemeltem a cicimet. Szerintem az enyém mérete pont tökéletes volt, de még így is kicsit irigy voltam a kapitányra, amiért az övé nagyobb... viszont... először a játék ötlete, most meg ez. Most már biztos voltam benne, hogy ezek az apró kis utalások azért vannak, mert neki is eszébe jutott hogy a beszélgetésnél csinálhatnánk élvezetesebb dolgokat is *.* Ezúttal én nyúltam a dobozba egy pockyért, és vezetésem tudatában, ha lehet még az előzőnél is magabiztosabb és demoralizálóbb mosollyal kezdtem el rágni a finomságot, mely ezúttal azonban egyben maradt végig, így ajkaink legnagyobb örömömre összeértek. Azonnal ráhajoltam Verára, hogy nálam legyen a kezdeményezés, de a csokitól különösen édes csók most még nem tarthatott addig, ameddig én akartam. Elengedve a lány kezét ujjaimat végigfuttattam az oldalán, piszkos kis trükkömnek köszönhetően pedig a taichou kénytelen volt feladni a párharcot
- 2-0 Vera-chan, ugye nem hagyod, hogy a hadnagyod ilyen simán legyőzzön? Még van annyi pocky hogy fordíthass...
Ösztönöztem játszópartnerem az ellenállásra gonosz vigyorral a képemen. Szabályokat nem kötöttünk ki, aljas kis tervem pedig tökéletes volt arra, hogy felhúzzam Verát és elérjem, hogy ha esetleg eddig hezitált, akkor bátrabbá váljon. Pillanatnyi sikeremet kész voltam feladni a gyümölcsözőbb végeredmény érdekében, hogy reményt adjak neki, a következő kört még akár szándékosan el is veszthetem! No persze nem úgy, hogy eltöröm a rudat, mert az nem fun, ellenben színlelhetném, hogy én is csikis vagyok, hogy aztán a következő körben, ha megint megpróbálkozik vele, meglepjem

»-(¯`v´¯)-»BoRgŐzÖs VíZgŐz»-(¯`v´¯)-»
avagy vigyétek innen az alkoholt

A hallottak alapján egyre kevésbé voltam benne biztos, hogy meg szeretném ismerni Verának ezt a bizonyos másik énjét, de nézve a viselkedését és az egyre többször kiürülő pezsgőspoharát, azt hiszem nem lehetünk már túl messze tőle, hogy előjöjjön belőle a vadállat. Nem mondhatnám, hogy nem szeretem fel-felturbózni a szexuális életem különböző játékokkal, de azért a szado-mazo már nekem is kicsit soknak tűnik o.O Legalábbis gondolom így érette azt, hogy ölni tudna, vagy nem is tudom... Nem is akarom elképzelni, hogy pontosan milyen helyzetben ismerte meg Kai Verát, mindenesetre elég ciki lehetett mindhármójuk szempontjából, amikor a férfi benyitott abba az irodába Én legalábbis minimum zavarba jönnék, ha valaki rajtakapna minket Naracchival, és mi még az ártatlanabbik oldalán vagyunk a játékoknak De szerencsére eddig megtettünk minden óvintézkedést a lebukás elkerülésére, ha esetleg nem otthon szórakozunk, szóval esély sem volt az efféle kellemetlen szituációknak >< Ettől függetlenül biztossá vált, hogy elég sok közös van bennünk ezen a téren is, hiszen én se tudom visszafogni magam részegen. Jó végre egy sorstárssal találkozni, még ha egy kicsit vadabb változatáról is van szó ennek a... "betegségnek" amiben én... hát szenvedek, bár amikor csicsós vagyok, akkor persze nem így élem ezt meg, nagyon is élvezem
Veracchi váratlanul kipattant a medencéből, én pedig érdeklődve figyeltem, hogy merre tart. Mint kiderült, nagyszerű ötlete támadt, hiszen tényleg csak a zene hiányzott a tökéletes hangulathoz, és a masinából igazi partymuzsikát varázsolt elő Mikor pedig visszatért, egy igencsak meglepő vallomással rukkolt elő. Döbbenten meredtem a lány melleire, de sem most, sem eddig nem tűnt úgy hogy szilikon lenne benne, a formája, a tartása és a mozgása is teljesen természetes volt o.O Persze a lány magyarázatából hamar kiderült ám, hogy nem egy plasztikai sebész valaha alkotott legtökéletesebb munkáját bámulom én, hanem valamiféle kidou eredményét, de ez mit sem von le a két formás halom látványának élvezetéből, melyek nem csak a férfiak fantáziáját indítják be jelen esetben *.* Vera pillantásától majd' elolvadtam, ezek a védtelenséget és esetlenséget tükröző íriszek teljesen megbabonáztak, csupán imádott húgom tudja tekintetével jobban rabul ejteni a szívemet, így pulzusom is felgyorsult, ahogy a kapitányom keze megragadta az enyémet, és egyenesen rátette azt a cicijeire Hihetetlenül boldognak éreztem magam, hogy kezemben foghatom ennek az aranyos lánynak a melleit, és amikor már azt hittem, hogy a hatás nem fog fokozódni, ő is megérintette az enyéimet, és mindezt azzal az ártatlan tekintetével, kyaaa~ *.* Szinte teljesen belefeledkeztem Vera melleinek a masszírozásába és az ő érintésének élvezetébe, pedig a taichou még nem is úgy tapogatta őket, hogy nekem örömet okozzon, velem ellentétben Kábulatomból csak a lány kérdő tekintete rántott ki, mely ráébresztett, hogy nekem szegeztek egy kérdést nem olyan régen, pedig még nagyon-nagyon szívesen tapiztam volna ezeket az illúzió által keltett csodákat.
- Ja... ööö... izé... szóval szerintem teljesen olyanok, mintha igaziak lennének, ha nem te mondanád, akkor el se hinném, hogy nem azok! Sőt, meg kell valljam, még soha nem érintettem ennyire szép és formás melleket, Vera-chan, márpedig a szépséget én a természetességben mérem! ><
Vallottam színt a kapitánynak, miközben csalódottan levettem a kezemet a cicikről, de biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy megfoghattam őket, elvégre ez az egész csupán az előjáték >< Elképesztő, hogy Veracchi mennyire érzi, hogy mivel lehet még erotikusabbá tenni a hangulatot, ezek az apró utalások, elrejtett jelzések, ez a kawaii színjáték, ahogy előadja a naiv kislányt, aki csupán ártatlan játéknak fogja fel, amit csinálunk... te jó ég, mennyit tanulhatok ettől a csajtól! Én sose tudtam így hangulatot teremteni, nem volt meg hozzá a türelmem, de most muszáj volt kipróbálnom, hogy meddig tudom türtőztetni magam, trükköket akartam ellesni a Mestertől *.*
- Etto... egyébként Miccu-tájcsóó... az kicsoda? o.O
Bukott ki belőlem a kérdés, amit azonnal meg is bántam. Eh, pedig máskor nem szoktam ennyire bunkó lenni, mi van velem? Biztos ismerem, csak az a hülye memóriám, áh, unom hogy mindent elfelejtek, ha nem vagyok napi kapcsolatban azzal a személlyel vagy cselekvéssel -.- Legszívesebben megfejeltem volna a medence falát most, de akkor már inkább a pezsgőspohár, az humánusabb módja a hülyeségem elrendezésének. Meg igazán finom is ez az ital, és szerencsére Vera-chan is úgy döntött, hogy itt az ideje a visszavágásnak, így villámgyorsan el is felejthetem ezt a blamát hál'istennek. Nem mondom, tényleg sikerülhetett felpiszkálnom a kapitány egóját, ugyanis a pocky végén egy olyan tüzes, akarattal teli és szenvedélyes csók várt, amire egyáltalán nem számítottam. A lány úgy vette birtokba az ajkaimat, mintha az élete múlna rajta, és hiába az ellenállásom, a testének közelségétől és a forró csóktól teljesen elgyengültem, és életemben először legyőztek, méghozzá tisztességes küzdelemben
- Ezt... kiütéssel... kö-köszönöm...
Lihegtem aléltan, teljesen kipirult arccal. Végzetesen alábecsültem Verát, és önnön arroganciámból fakadóan nagyon közel kerültem ahhoz, hogy elveszítsem az önuralmamat, de minden akaraterőmet bevetve ellenálltam a késztetésnek, hogy most azonnal letámadjam a lányt. De a taichou tempójához akartam alkalmazkodni, így megálltam egy sóvárgó tekintetnél, mellyel Veracchi lábait szuggeráltam, mikor kipattant a vízből és leült a partra. Ám nem sokáig maradt ott, váratlanul megragadta a csuklóm és kirángatott a vízből azzal az elhatározással, hogy mi most táncolni fogunk o.O Kissé csodálkozva pislogtam partneremre, valahogy abszolút nem illett a sorba a tánc az eddigi tevékenységeink után, de biztos csak velem van a baj Akárhogy is, előbb meg kellett oldani egy égető problémát, méghozzá a pezsgősüveg kiürülését, a fennálló vészhelyzet kiküszöbölésére pedig hősiesen, önként vállalkoztam Útközben valami elmebajos hang azt súgta nekem, hogy én meg az alkohol nem vagyunk barátságban, de irtó gyorsan leütöttem az illetőt a fejemben, mert állati jól éreztem magam, szóval nem volt igaza ><;;;;;;; Elismerő füttyentés hagyta el a torkomat a hűtőben lévő választékot látva, volt itt minden ami szem-szájnak ingere Tekintetem persze elsősorban az üvegek felé orientálódott, az első kezembe kerülő pezsgő valami Dom Péri...valami volt, inkább meg se próbáltam kiejteni, különben is meginni kell, nem kimondani! Már-már azon voltam, hogy visszaballagok a zsákmánnyal, amikor feltűnt, hogy a folyosó nem a frigóval ér véget, és ez felkeltette az érdeklődésemet valamilyen különös oknál fogva. Talán csak a 2. osztagos képzés jött elő elmém legmélyebb bugyrából, amikor azon kezdtem el kattogni, hogy biztos nem a helyet pazarolták ezzel a sötét korridorszakasszal, kell hogy legyen itt még valami. Kissé tompának tűnő érzékeimet erősen koncentrálva hatoltam be a bizonytalanságba, hogy körülnézzek. Mit nem adtam volna azért, ha most Rosa-chan itt lett volna a kiváló érzékszerveivel, meg biztos ő is örömmel vetné bele magát az élet élvezeteibe Verával és velem Óvatosan, a fal mellett tapogatózva próbáltam valami villanykapcsolót keresni, de helyette egy még érdekesebb dolgot találtam! Egy kilincset! És mivel egyesekkel ellentétben én tudom is használni ezt a nem túl bonyolult eszközt, amit ajtók kinyitására találtak ki, így rögtön be is nyitottam a kilincshez tartózó bejárat mögötti helyiségbe. Na, ha a hűtő durva volt, hát arra amit ott láttam, nem létezik jelző A villanykapcsoló működésbe hozása után egy komplett, mini-nightclub látványa tárult a szemem elé, balra egy bár, jobbra egy-két asztal marha kényelmesnek tűnő ilyen kanapé-szerű ülőhelyekkel, szemben egy kisebb színpad a közepén egy rúddal, és az egészet fasza hangulatvilágítás tette állati izgalmassá! Főleg a színpad ragadta meg a figyelmem, lesz itt tánc, hohó A pezsgőt letettem az asztalra, és vigyázva, hogy el ne csússzak a még kissé vizes lábammal a kövön, siettem vissza a medencéhez, hogy aztán a pockys dobozt felkapva csillogó szemekkel rángassam magammal a taichout a paradicsomba
- Ide nézz, mittttaláltam! Még eggy luxussfürdőben is vann VIP-rész! Aszongya... kérsz valamilyen koktélt? Van itt minden kéremszépen, bármit megcsinálok!
Álltam be a pult mögé nagy lelkesen, miután betessékeltem Verát a rejtett szórakozóhelyre, és az ilyen helyeken szokásos receptfüzetet megtalálva azonnal hozzá is láttam, hogy elkészítsem a kapitány kívánságának megfelelő itókát. Persze nem akárhogy, hanem úgy, mint a profik, leszámítva azt, hogy nem mertem annyira dobálni az üvegeket, nehogy összetörjek egyet véletlenül ><
- Voállá, kérem fogyassza egésségel. És ha most megengedi, kérem fogaggya szeretetttel rúdtáncosos vendégünket, Sakai Kotomit! Remélem évezni fogja a műsort!
Tettem le a kész koktélt az asztalra Vera elé és máris repültem a színpad felé, hogy VIP-vendégnek kijáró műsorral szolgáljak a lánynak. Néhány bemelegítésnek szánt mozdulat után a zene üteméhez igazodva kezdtem neki buja, szexi táncomnak, amely egy-két látványos rúdra ugrást és forgást leszámítva kevésbé volt tele akrobatikus mozdulatokkal, mint inkább a nézőközönséget hergelő elemekkel, hiszen nem a látványra mentem rá, hanem arra hogy felizgassam Veracchit *.* Illetve magamat is, hiszen azzal kezem minduntalan végigsiklott testem érzékeny pontjait érintve, én magam is egyre jobban beindultam, szinte észre sem vettem, hogy véget ért a szám, annyira belemerültem önmagam szórakoztatásába, amit minden bizonnyal a taichou is élvezett >< Azzal az elhatározással fordultam le a rúdról, hogy itt a vége az ártatlan játéknak, én bizony tenni fogok egy lépést előre! A pult mögül egy flakon tejszínhabot húztam elő, és azzal a kezemben ültem le Vera mellé.
- Mit szólnál hozzá, ha picit izgalmasabbá tennénk a pockys játékot? Aki veszít, annak ezt kell tennie a győztessel...
Szólaltam meg, majd hogy demonstráljam mire gondoltam, egy kevéske habot fújtam Vera szájára, majd gyorsan lecsókoltam azt onnan. Negyedik párbajunknak azzal kezdtem neki, hogy semmi esélyt nem akarok adni a taichounak, hiszen az előbb látszott, hogy könyörtelenül kihasználja a legapróbb gyengeséget is, márpedig a büszkeségem nem engedi meg, hogy ismét vereséget szenvedjek, és kiegyenlítsenek ellenem >< Mikor ajkaink ismét összetapadtak, alkati- és talán erőfölényemet kihasználva dőltem rá a lányra és fektettem le őt, míg kezeim gyakorlatilag önálló életre keltek. Nem érdekelt, hogy Vera a kapitányom, és az se, hogy mindkettőnket vár egy férfi otthon, én bizony le akartam vele feküdni ma este...
- Hihhhetetlenül jól nézel ki ahoz képest, hogy már túl vagy egy szülésenn.
Mosolyogtam rá mélyen belenézve a lilásan játszó íriszeibe, miután csókunk véget ért. De mivel Vera vesztett, a "büntetését" sem akartam sokáig halogatni, így a flakont a kezembe véve máris megindítottam a tejszínhab áradatot, hogy a melleimre applikáljak egy-egy korongot. Amilyen állapotban voltam, simán elképzelhetőnek tartottam, hogy akár csupán Vera érintésétől át fogom élni a legélvezetesebb pillanatokat, amit egy nő átélhet, és akkor még a kapitány nem is mutatta meg a rúdtáncos tudását, amelyet szintén epekedve vártam *.* De mindent szépen sorjában, előbb jöjjön a bünti, aztán minden más *.* Remélem nem most fog nyuszi módon visszakozni a lány, csalódott leszek, ha így lesz ><

Mit is mondhatnék erre a kérdésre? Hiszen ha nem is gyűlölöm, de azért minimum ügyefogyottnak érzem magam attól, hogy a jó memória génjeit nem én örököltem a családban, főleg ilyenkor, amikor valaki olyan neve száll ki a lyukas fejemből, akit ismernem kéne, mert nyilvánvalóan tett értem valamit korábban, és olyan érzésem van, hogy nem csak az utat mutatta meg nekem újonc koromban, hanem valami sokkal nagyobb volumenű eset kapcsán ismerem ezt a Mitsut. De ez sajnos nem olyan dolog, amit edzéssel vagy egyéb módszerekkel javítani lehetne, így fordulhatott elő, hogy amikor Vera taichou bemutatkozott nekünk, akkor még Naracchi neve is csak pici megakadás után esett ki a számon, pedig vele aztán nap mint nap együtt vagyok. De ebből a szempontból mindent Hitomi örökölt, és amikor belegondolok, rá kell jönnöm hogy mennyi mindenben különbözünk, méghozzá úgy, hogy mindketten a mérce átellenes oldaláról pislogunk a másikra. A rengeteg különbség ellenére mégis tökéletesen megértjük egymást és soha, egyetlen egy alkalommal sem civakodtunk még a legapróbb dolgok felett sem. Habár ez talán pont azért van, mert amit az egyikünk szeret, azt valószínűleg a másik nem, így nem irigyeljük, vagyis hát irigyeltük meg egymás dolgait, hisz' a jelen időt használni felesleges, annyira kevés időt töltünk együtt a gyerekkorunkhoz képest. Hiányoznak azok az évek, hiába mondhatom magam most is boldognak. Azonban életemet immár beárnyékolja a halál, az újabb halál mindenkori lehetősége, és ha az bekövetkezik, akkor már nem lesz következő lehetőség, lélekrészecskékké bomolva elvesztem az összes emlékem és újjászületésemkor egy teljesen új ember leszek. Észrevétlen stresszt helyez rám a gondolat, folyamatosan piszkál a tudatalattimból, emlékeztet rá hogy a gondtalan életnek vége és hogy nekem már a felnőttek életét kell élnem. Márpedig nekem feladatom van még, mielőtt kifutok az időből: teljesítenem kell az ígéretemet Hitominak, miszerint megtalálom a szüleinket Rukongaiban és fel kell nevelnem legalább egy, de szívem szerint több utódot is. Szerető testvérként és nőként ez a dolgom. Shinigamiként pedig az, hogy megfeleljek parancsnokom elvárásainak és a legjobbamat nyújtsam minden téren, hogy erősebbé váljak és hogy én legyek az, aki elfogja és visszahozza a Seireiteibe egykori kapitányomat, ki bemocskolta osztagom hírnevét és ki hidegvérrel képes volt megölni annyi bajtársát, bajtársamat.
- Gomen ne, tudom hogy ismernem kéne, csak na! Névről nemmindig tudok azonossítani, énse vagyok tökkéletes.
Zártam le a témát, hiszen a mai este az élvezeté kell hogy legyen és nem az afféle magvas gondolatoké, mint a kötelességek vagy a gyereknevelés problémaköre. Ha egy pasi benyitna ide most, bizonyára orrvérezve dőlne ki a látványtól, ahogy a két dögös, domború idomokat birtokló meztelen csajszi egyre hevesebbé váló előjátékát megpillantaná. Már Veracchi csókja sem olyan játékos, szeme is egészen mástól csillog: az öröm helyét a vágy féktelen tüze vette át, ahogy az én simogatásom is egyre merészebb helyekre tévedt, igaz oda még nem, azt az élvezetet még későbbre tartogattam. Apró, kéjjel teli sóhajok hagyták el számat, ahogy nyelve már nem csak az ajkaimat érintette, és igen hamar megbántam, hogy csak ennyi tejszínhabot fújtam magamra, sokkal-sokkal tovább akartam élvezni a lány közelségét és puha csókjait, mellyel eltávolította az édes krémet rólam. De el kellett hogy szakadjunk egymástól, és mindez az én hibám volt, hiszen én kívántam, hogy Vera is közelebbi kapcsolatba kerüljön a terem közepén ágaskodó rúddal, és így utólag azt kell hogy mondjam, nem bántam meg. Bár nem vagyok leprás, de az állam mégis leesett attól a buja, erotikus és cseppet sem ártatlan tánctól, amelyet a kapitányom bemutatott mindössze néhány méterre tőlem. Sosem gondoltam volna, hogy a lány ilyesmire is képes, ez a Vera már tényleg nem az a Vera, akit megismertem. Tökéletes zene- és kellékválasztás segített a még izgatóbb látvány eléréséhez, én pedig egyszerűen nem bírtam tovább, eddig tartott a türelmem és az önmérsékletem. Fantáziám messzire szárnyalt, ahogy lecsuktam a szemem és egyik lábamat felhúzva hátradőltem az ülőgarnitúrán. Kezem immár nem a sajátomé, hanem Veráé volt, ő nyúlt hozzám, ő kényeztetett és a zene utolsó taktusai hallatán az ő simogatása csalta ki belőlem a remegést és a hangos, élvezettel teli sikítást, melyet boldog zihálásom követett. Arcom felhőtlenül boldog, bágyadt mosolyra húzódott, ahogy lassan kinyitottam a szemem, és a lány ott várt rám a színpad szélén, hogy immár ne csak képzeletem szüleménye legyen az iménti élmény. Szigorú hangjától egy pillanatra megtorpantam, de aztán sikerült visszaemlékeznem arra, hogy mit is mondott korábban. Biztos rettentő furcsa lesz, de úgy gondoltam egy próbát megér az új stílus kipróbálása, így készségesen másztam oda hozzá, hogy felém nyújtott lábát megcsókoljam. Ami viszont ezután következett, azt mindennek éreztem csak kellemesnek nem. Fejemre taposott, a falhoz szorítva szó szerint harapdálta az ajkaimat, úgy karmolt, hogy körme felsértette a bőrömet, a fejemet pedig a hajamnál fogva rángatta. A fájdalom bár nem volt hasonlatos egy komolyabb sérüléshez, ahhoz elég volt, hogy elrémisszen és kétségbeesetten próbáltam eltolni magamtól a megvadult nőszemélyt.
- Ha-hagyd abba, ez fáj! Kérlek ne csináld ezt!
Hangzottak szavaim két sziszegés között, és valahogy már nem izgatott a lány testének közelsége, nem leltem örömömet érintésében, csókjai pedig nem tüzeltek fel. Már nem akartam semmit Verától, így nem. A kín és a szenvedés nekem fájdalom marad és nem válik varázsütésre élvezetté attól, hogy felfokozott állapotban vagyok. De agyamba más gondolatok is befurakodtak, megcsapott a józanság szele. Mit csinálok én egyáltalán? Mit akarnék én a kapitányomtól, amikor ott van nekem Naracchi, aki bármikor és bárhol, feltétel nélkül teljesíti az összes kívánságomat. Átkozott alkohol, te tetted ezt velem ugye? Tudtam, hogy nem szabadott volna egyetlen egy kortyot sem ledöntenem, anélkül is jól tudom érezni én magam! Más választásom nem lévén, ellöktem magamtól Verát és zavartan, feldúltan, szégyenkezve hagytam el a helyszínt, melyet örömöm forrásának képzeltem percekkel ezelőtt, de amely egyben minden boldogságomat tönkretehette volna. Borzalmasan dühös voltam magamra, amiért engedtem a csábításnak, amelyet egy másik meztelen test keltett bennem, ha a taichou nem válik vadállattá, olyan dolgot tettem volna valószínűleg, amit örök életemre megbánok. Feszültségemet a falba mélyesztett öklömmel vezettem le, eggyel több vagy kevesebb seb már nem számít, így is éreztem, hogy ajkam véres és tudtam illetve láttam, hogy karmolásnyomok "díszítik" tarkómat és oldalamat is. Ingerülten kaptam fel a fürdőtér padlóján heverő törülközőmet és csavartam magamra, majd berontottam az öltözőbe, levágtam magam a padra, a falnak döntöttem fejemet és halkan káromkodva néztem fel a plafonon pislákoló világítótestekre. Nem mozdultam, meg kellett nyugodnom mielőtt elhagyom ezt a rémes helyet, ahová soha többé nem szeretném betenni a lábamat. Amilyen jó ötletnek tűnt ez az este, olyan rosszul sült el, és most Vera is biztosan csalódott bennem. Egyetlen reményem az volt, hogy mindketten szépen el fogjuk felejteni ezt az egészet az alkohol jótékony hatásának köszönhetően. El sem hiszem, hogy most pont abba a folyadékba kell vetnem a hitemet, amely keserűségemet megalapozta.