---> Előző rész tartalmából >.< (Előzmények)

Ne szórakozz velem. Ne hívj húginak. Nem vagyok most olyan passzban, hogy ezt elviseljem. Gondolataimban jegyzem meg Karasu felszólalására a válaszom közben nyugodtan haladok előre lehorgonyozott fejjel, mint ha mi sem történt volna. Pár lépés után esik le, hogy ez kicsit valószínűtlen, hogy Vex hozzám beszéljen, mikor elméletileg emberek nem látnak. Megállok, és lassan felé fordulok. Döbbenten nézek rá, amint látom rajta a fehér egyenruhát, melyet a Hueco Moundoban levő arrancarok, illetve espadák viselnek. Majdnem kieső szemekkel meredek rá, majd hátra hőkölök, kis híján hátraesek, és a földön kötök ki, de még időben reagálok és egyensúlyozni tudok, így nem bukok hátra. Bár a kivitelezés fura szárnyszerű csapkodásban merül ki a két kezem segítségével. Így is jobb, mintha a padlón kötnék ki. Mikor ismét Karasut fürkészem már a furcsa következtetéseimet vonom le magamban.
~ Jó kis cosplay jelmez mit ne mondjak. De honnan szedte? Várjunk, ugyebár ez nem lehet jelmez, mert ha csak cosplayezne, akkor nem látna. Ami akkor, azt jelenti… ~ szóval mind végig egy arrancarral lógtam?! Ha, ezt megtudják otthon a többiek. De, még is csak életem első arrancarrával találkozhattam. *.* Vajon add autogramot? Mindenesetre, majd rákérdezek.
- Hőőő… fogalmam sincs, miről beszélsz… – mondom, elnyújtva a szavakat kicsit daloló hanglejtéssel adva azt, aki nem tud semmit sem az ügyről. Megpillantom a maga elé fogott fegyvert, oldalra fordítom fejemet és kérdő tekintetemet ráemelem. Harcolni akar? Bár az előbb mondottak alapján nagyon szívére vehette a dolgot, szóval nem csoda. Ha, csak nem a kötelessége miatt teszi, amit tesz… Végül is akkor nem vonulhatok vissza, már csak azért sem, mert egyrészt nekem bent van a munkakörömben, hogy a Hueco Moundosokat futni ne merészeljük. Persze ez csak blabla… Mikor is tettem azt utoljára, amit a fejesek mondtak… hm… nem sok ilyen alkalom jut eszembe. Öh… helyesbítve egy se. Na, ez ciki… Persze felmerül a kérdés, hogy mi van, ha erősebb nálam? Heeeh? Ez meg most honnan jött? o.O” Kit érdekel! A lényeg, hogy nem vonulhatok vissza, a végén azt hinné, hogy zöldfülű vagyok egy kis kölyök, aki nem tudja mi a feladata, sőt rosszabb… gyengének nézne. Na, ezt az alkalmat ugyan nem adom meg neki! Ugyan is én nem vagyok se kezdő, se gyönge. De nem ám’… hm… de vajon mit kell tenni egy arrancarral szemben, ha csak nem espada? *<- de nem kezdő xD*
- Hm… erőfelmérés „Onii-chan”? – széles vigyor húzódik arcomra, közben a kezemben tartott ütött-kopott Zanpakutom magam elé emelve fogom meg a nyelét, mint aki most foglya kirántani díszes a tokjából. De, ezt az ötletet elvetem, amiért felmerül bennem, hogy még is egy emberekkel teli helyen vagyunk. És egy épületben, amiben erőmet nem nagyon tudnám kihasználni még azt a keveset sem, ami van. És szerintem ő is így van vele. Bár nem ismerem annyira a gondolkodási módjukat. Még is csak az ellenség pártján állnak lehet, hogy ők nem is zavartatnák magukat, nyugodt szívvel kezdenének mérkőzést egy ilyen helyen is, egy-két fal ide vagy oda hozzáállással…
- Nem tudom, hogy vagy vele bátyus, de szerintem menyünk egy nyíltabb helyre. Kár lenne, ha a pláza húzná a rövidebbet miattunk… - mondom lehunyt szemmel elengedve kardom nyelét. – Mindenesetre ne maradj le „Onii-chan”! – vigyorgok továbbra is, majd a shunpó segítségével elviharzok mellette, válaszát meg sem várva. Ha meg akar küzdeni velem én benne vagyok, de csak akkor ha olyan helyen tesszük, ahol nem okozunk nagy felfordulást. Feltéve, ha tudja tartani az iramot. Bár csak nem lehet nehéz az én csekélyke gyorsaságomat leelőzni. Most viszont volt egy apró előnyöm azzal, hogy előbb indultam. Végül egy kietlen helyen állok meg, ami a város szélén volt. Biztonság kedvéért már kardom nyelét szorongatom, hogy ha Karasu megérkezik ne érjen semmi váratlan dolog, feltéve, ha vagyok elég gyors lereagálni. De, úgy vagyok vele jobb több sebet szenvedni, hogy kiismerd az ellenfelet. Így megadom neki azt a remek lehetőséget, hogy először Ő támadjon.

Na, egy kis idő kell neki, míg felfogja, hogy ki is áll vele szemben. Akarom gondolni, mi is áll vele szemben. Igen, egy arrancar áll vele szemben, bármennyire is kellemetlen ez a helyzet nekem. Nem akartam, hogy a mai napom így alakuljon, de sajnos így alakult. Francba, remélem nem fog tönkremenni majd ez az épület a harc közben? Főleg mert a cukor és miegymás a testemnél van, aki pedig a WC-ben van. Jobb helyet nem találtam neki. Egy mosolyt az kicsikar belőlem Anao viselkedése, ahogyan kapálózik a levegőben és majdnem elesik. Hát igen, őt is megleptem, ahogy ő engem. De ezt ne tudja meg senki, lehet neki is kellemetlen lesz, és nem csak nekem. Egy shinigami aki nem ismert fel egy arrancart, és egy arrancar aki egy shinigamit. Ciki helyzet, valahogy orvosolni kell a problémát, talán, majd ha jól leverjük egymást az megfelelő orvoslás lesz. De már megint teszi az ártatlant, megvakarom a tarkómat és megrázom, a fejemet.
- Ej-ej, most komolyan? Miért kell ezt csinálni? Lebuktál, és én is előtted. Cikis helyzet, de ez van. – majd csak kitalálunk húgival valamit az ügy rendezésében.
Látom a tekintetét, ránézek Orgora, majd Anaora, megvonom a vállamat és bólintok a fel nem tett kérdésre. Sajnos harcnak kell lennie, nem feltétlen halálos harc lesz. Bár nem ismerem a vérmérsékletét, főleg a harcban nem. Igaz, vicces is lenne, ha már ismerném, hiszen őt magát is alig ismerem egy órája. Na, mindegy, ezen ne gondolkodjunk, inkább azon, hogy milyen erős lehet. Abból nem következtethettek, ahogyan kinéz. Ha csak ez alapján döntetnék, akkor azt kell mondanom, hogy még a cumis üveget is alig bírná el. De közben lehet, hogy kapitányi szinten van, ismerhet rengeteg türköt is. A kardja képessége is lehet szivatós, Eh, lenne ilyen pechem? Hogy pont egy kapitány az, akivel találkoztam? Remek, ha igen akkor nekem hatalmas pechem van szerintem. De azért ha tényleg kapitány lehet gratulálni, kellene neki, az elért eredményeihez. Szélesen elmosolyodok a kérdésén.
- Én benne vagyok „húgi”. – szorítom Orgo nyelét, és várom az első lépést.
Az arcomon kis aggodalom látszik, miközben jobbra és balra és tekintek. Nem nagy kedvem van itt harcolni, túl sok az oszlop, az ember, és nem is akarom lerombolni ezt a helyet. Zárás után visszaakarok majd jönni, és betörni ide. Minek? Lopni, mi másért? Ellopni egy csomó dolgot, kirabolni az édességest, a ruha osztályt, mindent, amit tudok. Bár akkor valami kocsit hoznom kell, mert ha sok mindent akarok, akkor nem fogom majd elbírni. Elnevetem magamat Anao szavai mait.
- Szerintem is húgi. – megpörgetem Orgot és visszarakom a hátamra. – Próbálkozok majd nem lemaradni. – gyors, már el is húzott mellettem.
Fordulatból sonidozok egyet, és követem Anaot. Áldom az eszét, amiért nem itt akar harcolni, ha nem ő én ajánlottam volna fel a más helyszín ötletét. Az embereknek nagyjából csak annyi tűnhet fel, hogy mintha egy kicsit szeles lenne itt bent. A gyorsaság átka és előnye. Meddig megyünk már? Útközben megint csak sok érdekességet láttam. Megjegyzés magamnak, egy éjszaka visszajönni vagy nappal és csak sétálni a városban, rácsodálkozni mindenre, és tanulni. Végül csak beérem a húgomat, aki már felkészülve vár rám. Olyan őt méterre álok meg tőle. Ahogy látom ő már felkészült.
- Mehet húgi? Életre és halálra? – vártam a válaszát, és közben ismét a kezembe vettem Orgot, pontosabban a jobb kezemben van most Orgo.
Majd ha megkaptam, amire várta, akkor támadok. Egy sonidoval indulok felé, Orgot a magasba tartva, amint elé érek egy lefelé irányuló csapást akarok bevinni neki, bal kezemmel pedig egy Baraval támadok rá.

Életre és halálra mi? Nem szeretek pusztulásig húzódó csatákat vívni, még ha az ellenfelem Seretei ellensége, akkor sem. A fölösleges vérontás nem az én stílusom. „Mindent el lehet intézni békésen” szöveg híve vagyok. De, egy apró barátságos küzdelemben bármikor benne vagyok. Amúgy sem bántanám komolyabban Onii-chan-t. >_<
- Inkább törekedjünk az életre bátyus! – feleltem a küzdelemnyitó kérdésére. Arcomra széles vigyor húzódik miközben hallom, hogy a fegyverét kezébe veszi. Remélem, nem csak dísznek hordja és tudd vele bánni is. Jó magam csak a kardom nyelét szorongatom és felkészülten várok. Kíváncsi vagyok első lépésére, valószínűleg kapni fog a lehetőségen és ki foglya használni jelenlegi kiszolgáltatott helyzetemet, hisz háttal állok neki és nem is kémleltem még szemem sarkából sem, hogy mit csinál. Legalábbis ez lenne a helyes lépés az én megközelítésem szerint. És, csak-csak nem halasztja el ezt a remek lehetőséget?! Ez van, ha az ember… khm… shinigami szereti a véletlenre bízni a dolgot. Mindenesetre nem becsülhetem alá. Ki tudja, hogy épp hányas számú arrancar vagy espada. Eh… ha espada, azt hiszem apró darabkák sem fognak maradni belőlem… T>T Talán meg kellett volna előtte kérdezni, hogy mégis milyen pozíciót tölt be? És ha azt mondja espada, akkor futni kellett volna, még ha szégyenletes is? Már megint miken jár az eszem. >.>” Sajnos, nem fantáziálgathatok túl sokáig feleletem után, mivel szinte rögtön támadásba lendült helyeselésemre.
Sonidóval indult meg egyenesen elém, majd a hárompengéjű kaszájával készült rám lesújtani. Nem gondoltam volna, hogy szemtől-szembe akarja bevinni első csapását, de így se volt rossz. Igazi meglepetéseket tudd okozni, szó se róla. A vigyor az arcomon szélesebbre húzódik, és mielőtt lecsaphatna a pengével, védekezésbe kezdek.
- Bakudou 08: Seki! – jobb kezemmel elengedve a kardom nyelét ökölbe szorítva emelem a kasza elé, ahogy aktiválom a kidou-t. Minek hatására egy kék derengésű apró kör alakú pajzs bukkan fel a fegyver előtt. Amint a penge érintkezik ezzel, visszatartja a támadását, sőt ha szerencsém van, még vissza is veri Karasu csapását. Már épp egy ütős megjegyzést tennék a sikeres hárításomnak köszönhetően. Mikor Hyozanryuu hangját hallom felcsendülni a fejemben.
~ Ostoba! Ugorj jobbra! ~ parancs jellegű felszólítását nem tudtam hova tenni hirtelen. De mire rájöttem, már késő volt, amiért Karasu másik támadásával közelebbi ismeretségeket tehettem. Igencsak váratlanul ért, ráadásul amilyen gyorsan jött még elugrani se tudtam előle, így telitalálatot nyújtott egyenest a homlokomra. Reflexszerűen hátráltam úgy fél métert a shunpó segítségével, az új helyemre ülve érkeztem, miközben szabad kezemet az égési sebre tapasztottam.
- Itaaai!!! – szólalok meg panaszosan, elnyújtott hangon. – Ez csalás volt Onii-chan! Nem láttam, hogy olyan bigyóval is támadsz! TT>TT – mutató ujjamat felé szegezve kezdek bökdösni rá a levegőben. – Nyo~~~ ezért újabb hat gombócos fagyival jössz! – hadarom el „fenyegetésemet”.
Sejtelmem sincs mivel támadhatott. Egy ceroval talán? De az tudtommal nem így néz ki és nem ilyen gyors. Vagy, de? Mindegy is, akkor is csalás volt! >.> Félvakságom miatt nem láttam, hogy plusztámadást is beiktatott. Mindenesetre nem árt, ha vigyázok vele. Attól a fura gömbtől jobb lenne távol maradni túl gyors ahhoz, hogy időben kitérjek előle, még ha apró, égési sebeket is okozz csak. És ki tudja, hogy legközelebb melyik váratlan pillanatban támad vele vagy, hogyan alkalmazza. Így okosabb lenne óvakodni tőle. A kasza, amivel küzd… hm… nem lenne ésszerű magamon tesztelni a csapásait. Majd Hyozanryuuval. Itt a kardomra emelem tekintetemet és halványan elmosolyodok. Igaz is ez nem a sopánkodás ideje. Talpra állok és baljóslatú tekintetemet Karasura emelem. Bár az ördögi kifejezésem nem tart sokáig, hamar egy bugyuta vigyor váltja fel, majd integetek neki és a shunpót használva hirtelen eltűnök a szeme elől, hogy így a háta mögé kerülhessek. Amikor ismét felbukkanok - immáron mögötte a levegőben -, meglepetés szerűen készülök támadni rá.
- Hadou 33: Soukatsui! – szabad kezemet, melyben nem a fegyveremet fogom, magam elé tartva lövőm ki a kék színű labdát. Kihasználva tehetetlen állapotát kicsit megviselt kardomat előrántom a tokjából, elegánsan megpörgetve azt kezemben, majd talpra a földre érkezek és úgy rohamozom meg Karasut és próbálok egy komolyabb vágást ejteni arra a kezére, amivel a furcsa gömböt alkalmazta. Zanpakutomat még nem akarom shikai formában megmutatni, még ha normál kardként nem is túl esélyes csapásokat tudok bevinni vele, akkor sem. Így szeretném tesztelni azt, hogy a fegyver, amivel küzd, mennyire lehet problémás, ha bevisz vele egy sikeres találatot. Mivel eléggé ijesztő a felépítésre a három pengével. Persze az erőt és külsőt nem árt elkülöníteni. Viszont, az erejét nem az én bőröm által akarom megtapasztalni.

Hmm, nem akar halálra menő harcot? Ez igazán meglepő, már csak a tény miatt is, hogy arrancar vagyok. Bár különösebben nem zavar a dolog, hogy élhetek tovább, persze csak ha ő győzne. De mivel nem akar halált, nos, talán én is lehetek engedékenyebb és nem ölöm majd meg. Igaz mennyire rendes vagyok? Szerintem nagyon. Talán ostobaság, de nem támadom hátba, inkább szemből, ha már ez csak egy amolyan barátságos harc lesz (eh de érdekesen hangzik), akkor törekedjünk a tisztességre is. A sonido segítségével jelenek meg előtte, és Orgot csapásra emelve akarok egy vágást ejteni rajta, de ő ezt sikeresen hárította egy kidou segítségével. Hamar reagált, és ennek a védésnek köszönhetően a csapásom nemhogy célba talál, de egyenesen vissza is pattan a pajzsáról, és egy lépéssel hátra is tántorít. De a Baramat már nem sikerült neki hárítani, egyenesen homlokon találom vele. De egy shounpóval sikerült egy másik helyre jutnia, igen csak komikusan. A hátsóján ülve, és a sebét fogja. Az egész helyzet egy kedves mosolyra késztet. Sőt, egy rövid nevetés is előtör az ajkamról.
- Nem volt csalás, te is használtál pajzsot, én se gondoltam, hogy fogsz majd használni kidout. – felemelem a kezeimet védekezőleg. Majd a fenyegetése miatt igencsak érdekes lett az arckifejezésem - Megint? Már nincs több pénzem, majd talán máskor. De ha győzöl, kaphatod a dupláját is, de ha nem akkor te fizetsz. – ez a fogadás, a harc tétje.
Szerintem igazán elfogadható volt ez a feltétel. Ha nyer, én fizetek, ha én nyerek, akkor ő. Bár akkor pénzt is kell szereznem. Aj, de honnan? Remek, jöhetem majd vissza és lophatok, na, remek. Azért lopok, hogy egy becsületes fizessek egy shinigaminak majd. Gratulálok, szerintem adhatom vissza az arrancar egyenruhámat. Miért? Mert megbuktam, mint arrancar. Bár ezt nem kell megtudnia senkinek, és remélem neki se fog járni majd a szája. Kedves, integet nekem, már is megy? Akkor én pedig visszaintegetek egy széles vigyor társaságában. Persze, majd pont elmegy, van egy sejtésem hogy nem, csak valamire készül. Igen, ahogy gondoltam egy shunpóval eltűnik. De hova? Kapkodom a tekintetemet jobbra és balra, de sehol nem látom. A hangjára nézek hátra, de már késő. Hátba talál azzal a kis átkozott kék labdájával. Pár lépést előre megyek, nem magamtól, a támadás ereje miatt. Auauau ismételem magamban. De nincs időm a fájdalomra, valószínűleg nem hagyja ki a lehetőséget és ismét támadni fog majd Anao. Szembe fordulok vele, és jól gondoltam, a kardjával akar egy vágást bevinni nekem. Fura, nem a testemre, hanem a kezemre akar. Pont arra, amivel a Barat is ráküldtem. Nem találkozott ezzel a technikával eddig? Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy a kezemet és nem a testemet támadja. Ahhoz hogy nekem is sikerüljön néha a támadás, ahhoz néha el kell szenvedni egy sérülést is. Nem is próbálok meg kitérni a támadása elől, hagyom, hogy megsebezze a karomat, és én pedig ismét csapásra emelem Orgot. Amikor a pengéje eléri a kezemet, akkor én is lesújtók egy a talaj felé indított íves vágást akarok rajta ejteni. Az a jó Orgoban, vagyis inkább a pengéiben, hogy egyre hosszabbak. A legalsó 70cm, a középső 80cm és a legfelső 1 méter. Általában először az alsó penge az, ami az első vágást ejti, és így tovább jön a középső és a legfelső, mélyítve a vágást. S ha hátra is ugranak, általában akkor a felső találja el az áldozatot. Remélem most húgin nem az fog történni, mint általában, hogy végig vágom, és felszeletelem, mint a sajtot. Kíváncsi vagyok a kardjának a képességére, de ha használja, szerintem én is fogom Orgot. Talán valami olyan, ami ellen sima formában nem leszek képes védekezni. Ha sikerült a támadásom, ha nem, pár métert hátra ugrok, és rápillantok a vérző bal karomra. Eh, nem szép vágás, talán máskor nem kellene ilyeneket csinálni, hogy én is beáldozzam magamat egy támadás miatt.
- Szép vágás volt húgi.

He – he – he… kicsit sokkoltam a fenyegetőzésemmel. Na, jó talán nagyon is, még az arckifejezése is milyen vicces lett. Ráadásul, amikor következő támadásomat kezdem el, még vissza is integet. Még mindig a fenyegetésem megrázkódtatása alatt állna? Vagy… nem sejti mire készülök? A hozzácsatolt hatalmas vigyorából ítélve, csak erre tudok következtetni. Subarashii~~~{remek}! Pont ez kellett nekem. Lehet, hogy végre mellém áll a szerencse. *>* Ami jó, ugyanis még ha nem is adtam belegyezésemet a harc vesztesét sújtó feltételbe, természetesen az én részemről mehet a dolog. No, meg az én pénztárcám mélyén is már csak egy kevés apró van, amiből ha megfeszülök, sem tudnék venni annyi gombóc fagyit a győztesnek, amiben megegyeztünk. Így nem veszíthetek, mindenképp nyernem kell! *.* Míg a háta mögé igyekszek kerülni a shunpózás közben felé nézek. Nocsak, keres engem, szóval még is tudja, hogy rosszban sántikálok, hát akkor ne várakoztassuk meg kedves Onii-chan-t. Hisz, a meglepetés, csak addig meglepetés, míg nem tudnak róla. Kihasználva tehetetlenségét csaptam le rá a kidouval, ami teli találattal végződött. Bár a Démon mágiában a jártasságom igencsak alacsony, ami látszik is, mert még a 33. támadással se tudtam többet elérni, mint, hogy pár lépést előre tántorodjon épp, hogy nem esik el miatta. Mivel háttal van nekem, nem láthatom mennyire okozhatott fájdalmat a támadás ereje, mely a hátába fúródott. De, férfi, szóval nem is várom el, hogy szenvedését kimutassa egy apró ütéstől, bár igencsak meglepne a dolog. o.O” Egy biztos, hogy nem csak csiklandozta a csapásom, legalábbis remélem. Nem akadok le túl sokáig azon kérdésemen, hogy mennyire hathatta meg a mágiával sújtott csapásom, mert úgy vélem itt az alkalom, hogy teszteljem ezt a hárompengéjű harci eszközét. Tokjából elegánsan rántom elő Zanpakutom és míg nem figyel, lecsapok. Támadásomat arra a kezére akarom intézni, mellyel azt az igen érdekes gömböt küldte, aminek köszönhetően szép kis mintázatot kaphattam homlokomra. Viszont nem vettem számításba, hogy sejti következő lépésemet, a tehetetlen állapotának kihasználását. Felém fordult. Már belenyugodtam a gondolatba, hogy a kardommal készült vágás nem fog túl nagy sikert aratni normál kinézetében. Az ütött – kopott penge, mely nem elég, hogy rozsdás még több helyen is végig van repedve, egyáltalán nem a modern, szép katana külsőt vette föl, mint a mások Zanpakutoja. Mióta megszólítottam így néz ki, talán azért, hogy így ösztönözzön arra, hogy Shikai állapotában használjam. Persze sosem törődtem külsejével, így is nyugodt szívvel alkalmazom, mint most is. Még nem akarom felvetni az igazi alakját, de érzem, hogy ezt nem húzhatom sokáig, bármennyire is szeretném későbbre tartogatni a dolgot. Amint vágást mérek karjára, már lelkileg felkészülök rá, hogy hárítani foglya a kardal mért támadásom így felmerült bennem, hogy egy kidout is elküldök felé, ha sikertelenül járok, ahogy azt sejtem. De meglepetésemre nem hárítja, sőt még félre sem ugrik Zanpakutom útjából. Ezt a döbbenetet még értetlen arckifejezésem is megerősíti, ahogy a katanámmal sikeresen kivitelezem tervem egy részét. Bár arra számítottam, hogy a kaszájával visszaveri, így megtudhatom annak csapásának erejét. De, Karasu nem hagy más választást, mint a saját bőrömön való tapasztalást. Amint megvágtam már támadásba is lendül a fegyverével. A sokkos hatásból hamar kirázódok a fejemben visszhangzó „vigyázz!” hallatára, így sikerül hátraugranom a három penge együttes csapásától és csak az egyik, a legfelső vitt be sikeres találatot. Érzem, ahogy a penge felsérti a bőrömet és végig egy íves vágást ejt rajtam. Még ha a hátrálásnak köszönhetően meg is úsztam a mélyebb, súlyosabb sérülést és csak egy apró felületi sebet szereztem, akkor sem volt kellemet érzés. Ráadásul az egyenruhám is elszakadt miatta. >.> A shunpóval hasonlóképpen, mint pár minutummal ezelőtt még hátrább megyek, nehogy újabb vágást vigyen be ezzel a veszélyes fegyverrel. Így is csoda, hogy az előző nem darabolt fel úgy, mint egy kenyeret. Utána tűnik fel, hogy Ő is hátrált és tanulmányozza megsebesített karját. Ezt látva a fekete egyenruhám végigtépett részére emelem a kezemet, mely már felvette a vérem színét. Annyira nem fáj, és attól sem kell félnem, hogy elvérzek, de ha Hyozanryuu nem figyelmeztet volna, biztosan már három darabban hevernék a földön. Eh… nem akarom, azt megvárni.
- Ezt én is mondhatnám Onii-chan. – felelem dicsérő szavaira, ahogy a kezemre tapadt vére tekintek, mely a sebből származik. – Ez volt a kedvenc fölsőm. >.> - panaszolom el a világmindenséget összeomlasztó szörnyű hírt. Mintsem, hogy a vágás miatt aggodalmaskodnék. - Még egy ilyen húzás és a fagyihoz üdítő is jár. – teszem hozzá rosszallóan. Majd a viccet félretéve nézek a kardomra. Merész lenne, ha ilyen miniatűr, jelentéktelen csapásokkal folytatnám a küzdelmet. Az első újabb hasonló jellegű húzásomra már halott is lennék. Nem nézhetem le erejét, aztán ki tudja, miféle meglepetéseket tartogat még. Szóval tegyük magasabbra a mércét.
- Eddig kesztyűs kézzel bántam veled, de most leveszem a kesztyűt! – mondom nagy komolyan, majd elvigyorodva hozzá teszem. – Bár még nem akartam használni, de azt hiszem, hogy a bátyám megérdemli, hogy úgy harcoljak ellene. – utalásom a Shinigami létemnek egyik fő szerepét játszó dologra értettem a Zanpakutomra. Hogy Ő is értse, a kardomat vízszintesen magam elé emelem.
- Sase, aratama Hyozanryuu! – ejtem ki határozottan Zanpakutom megszólítását, mely rögtön felveszi Shikai alakját, mintha csak erre várt volna. Az eddigi megviselt katanának nyoma veszik és egy díszes, normál kardforma váltja fel. Pengéje az acélszín helyett, örvénylő éjfekete árnyalatban pompázik. A rajta felsorakoztatott ékkövek, mintha a kard szépségét akarnák kiemelni. Amint a folyamat lezajlott immáron „megújult” katanámmal felé bökve szólalok meg.
- Csak szólók, hogy ne a Zanpakutom alapján ítélj meg! Nem vagyok valami drágakő mániás, attól még, hogy Hyozanryuu így néz ki. ˇ.ˇ - jegyzem meg, mielőtt furcsa dolgokat vonhatna le emiatt. Hyozanryuu sértődött morgását hallom fejemben. Ezt a megjegyzésemet nem először hallja elsütni. De, nem tehetek arról, hogy egyesek Zanpakutom Shikai formájának alapján ítéltek meg. Pedig, aztán szöges ellentétei vagyunk egymásnak. A folytonos vitáink még tanúsíthatják is. De, visszakanyarintva a küzdelemre. Sajnos, míg a kardom nem töltődik fel, addig csak nagyrészt védekezésre alkalmazhatom. Na, tegyünk ennek felgyorsításának érdekében. *.*
Shunpó segítségével ide-oda cikázva közelítem meg Karasut, hogy ne tudja, hogy most jobbról vagy balról készülök lecsapni rá. Amint elé érek nem, hogy a kardal támadnék, inkább egy kidout alkalmazok, hogy ezzel próbáljam biztosítani sikeremet. Bal kézfejemet a mellkasom elé emelem és a mutató és középső ujjammal az ég felé mutatva ejtem ki az alábbi szavakat.
- Bakudou 01: Sai! – majd oldalra rántom kezemet, ha a mágiát sikeresen tudtam alkalmazni, akkor elméletileg meggátolja ezzel Karasu mozgását. Ezt kihasználva a magasba szökkenek és megpróbálok felülről egy erőteljes vágást mérni rá Hyozanryuuval, egyenesen arra a karjára melyben fegyverét foglya. Ha, nincs valami jó húzása akkor úgy vélem egy karral kevesebb lesz neki. De, azt hiszem, Ő is tartogat még meglepetéseket számomra.

Nem tehetek az arckifejezésemről, teljesen ledöbbent a hatalmas követelése, honnan szerzek pénzt? Na meg hova fér bele ennyi fagyi? Kicsi, nem is kövér, akkor hova? Majd szolok neki hogy vigyázón a fagyival, ha gyorsan eszi, akkor mehet a fájdalom a szeméhez, a hideg miatt lefagy az agya, és ha túl hideg lehet fel is robbanhat. Az nem szép látvány, főleg mert valakinek össze is kell takarítani majd. Minden csupa vér lesz és agyvelő, nagyon undorító lesz, és a legrosszabb pocsékolja majd a fagyit is. Ezért kell majd nekem nyerni, mert talán az én fejem nem fog felrobbanni. A kicsi húgom valamiért integetett nekem, és el is tűnt. De merre is lehet a drága? Hiába nézelődök, nem találom meg, majd érzem a hátamban a lövését, nem kellemes, nagyon nem. Sikeresen átégette a ruhámat, és a bőrömet is megperzselte, párat előre léptem, és szerencse hogy nem látja az arcomat. Mivel azon látszik a fájdalom, nem túl nagy a fájdalom, de azért nagyon kellemetlen. Miért nincs ilyenkor itt egy kis víz? Azzal hűthetném a hátamat, beleugranék és lubickolnék egyet. De nincs víz, és másra is figyelnem kell sajnos. Jól gondoltam, hogy kihasználja az alkalmat, és megpróbál megvágni, de hogy miért a karomat? Talán azt gondolja, hogy a Barat csak egy kézből lehet kilőni? Pedig nem, mindkét kezemből képes vagyok rá, tehát tényleg nem találkozott eddig olyannal, aki a Barat használta volna. Sikerült a vágása, fájdalom nyilallt a karomba, de az én támadásom is sikerült, igaz csak a legfelső pengém mart bele a húsába. De az is elég egyelőre. A ruhámnak egy része már megint megsérült, remek varrhatom majd meg. Hátrálok én is, hátrál Ő is. Mindketten a sebeinket tanulmányozzuk, szerintem bekötöm a sajátomat.
- Köszi, de inkább hanyagolom ezt a támadás fajtát, amiben én is sérülök. – Orgot beleállítom a talajba, és letépem a ruhámnak a bal ujját. Megfogom és széttépem, kötésnek megteszi. – Nekem meg a kedvenc karom volt. – vigyorgok, és bekötözöm a vágást, sajnos kéz hiányában a számmal segítek rá. – MIII!!?? Üdítő is? – megint sikerül egy érdekes arcot vágnom. Csücsöritek és a szemeim is összeszűkül és egy ér is kidagad a homlokomon.
- De azért maradjunk ennyiben, lassan TV-t is vennem kell neked. – a hülye fej után meglepett arcot vágok. - Azért ne dob messzire, lehet koszos lesz. Nocsak, használod a kardodat? Kíváncsi vagyok rá mi is a képessége.
Orgota visszaveszem a kezembe, és a mellkasom előtt tartom ívesen, pengékkel felfelé, és várom végre, hogy láthassam a shikaiját. Hehehe, érdekesen néz ki, a kis ékköves kard. Szerencse hogy messze van, és csak onnan bökdös.
- De ha pénz kell, csak szedj ki belőle pár kavicsot és akkor már nem lesz anyagi gondod. – vigyorgok ismét, így lenne pénze hat gömb fagyira, ha nem többre is.
Na, vissza a harchoz, folytatni kell, mert a sok csokim ott van a plázában, és a végén megromlik nekem. Akkor kapok tényleg idegbajt majd. Hm, eddig nem támad Anao, de miért nem? Talán összeakar zavarni ezzel az ide-oda cikázással? Hát az nem sikerült neki, inkább csak kezdek szédülni tőle. Képes vagyok használni a balomat, ezért pár Barat küldök felé, bár nem hiszem, hogy eltalálom, inkább csak csinálok valamit, hogy ne unjam magamat a várakozásban, hogy támadjon. Hirtelen előttem terem, és valamit alkalmazni akar rajtam, én se hagyhatom annyiban.
- Claro de luna.(Holdfény) – ez jó kis technika, nem kell kézmozdulat vagy akármi. A lényege hogy egy sarlóforma energia, ami nálam vörös megtudja kötözni az ellenfelem kezeit vagy lábait. Irányítani se kell kézzel, elég hozzá a gondolatom. Mögötte jelen meg a technikám, igaz én se tudok már mozogni, de ha minden igaz a karját már ő se tudja használni. Mivel azokra küldtem rá a Claro de luna-t, oké, ez lehet patt helyzet, de ha nem sikerült a támadásom, akkor én egy karral most rövidebb vagyok. Igaz, hogy mozogni nem tudok, legalábbis elmozdulni, de Orgot talán tudom annyira mozgatni, hogy a vállamhoz rakjam a pengéit, takarva azt, és védjem a támadását.
- Húgi, ha így haladsz használnom, kell Orgot. – persze ez természetes, ha ő használta a kardját, akkor nekem is használnom kell a kaszámat, Amit fogok is, ha megvan a kezem, és ki is szabadultam ebből a kidouból. Fenne, azért jó a shinigamiknak, hogy ennyi fajta trükk van a tarsolyukban. Párat lehet nekünk is kellene majd alkotni.

Hm… meg kell hagyni, hogy jó húzás volt tőle az imént. Hagyta, hogy megsebesítsem csak azért, hogy visszacsaphasson. De a későbbiekben, ezt hanyagolja mi? Jó ötlet, így kevesebb az esélye annak, hogy ott hagyjam a fogamat. Haaa? Ez meg mit művel? Így simán leteszi a fegyverét a harc közepén? És mi lenne, ha most rárontanék? Bár úgy se tenném, de akkor is! Ebbe nem gondol bele? Ha nem ellenem küzdene, már rég halott lenne, ez után a lépése után. Várjunk… mit művel? Beköti a sebét? Mááá… nekem ilyesmi nem jutott volna eszembe. >.> És még, hogy a kedvenc karja volt?! Kérem a ruha fontosabb! Soul Societyben egy ilyen különleges egyéni ruha rendelése sokba kerül! A kezedet viszont meg egyszerűen összestoppolják, azt kész! >.>
- Sono toori {pontosan}! Üdítőt is! – húzom ki magam, miközben válaszolok az ismét sokkoló hatást elérő szövegemre való, reakciójára. Majd épp, hogy nem röhögöm képen a vicces arcát látva. Biztos, hogy Arrancar/Espada ilyen szórakoztató magatartással? Nem hittem volna, hogy náluk is vannak vicces egyének. >_< Szóval ők is ismerik a poén fogalmát. Lehet, hogy annyira nem is rosszak, mint amennyire a fejesek tartják őket? – TV? Hm… nem hiszem, hogy kérnék olyat. Fogalmam sincs, hogy mi az. De… a hat gombóc fagyi és üdítő mellé maximum egy jegyet kérnék a vidámparkba! *_* – teszem hozzá hatalmas beleéléssel válaszomat, mielőtt komolyra fordítanám a szót. A kardom aktiválása előtt tesz egy idegesítő megjegyzést, amiért csak egy ér dagad ki homlokomon. Csodás beszédembe így belekotnyeleskedni! Azt mondja, kíváncsi Zanpakutom képességére? Nem kell aggódnia, láthatja, ha eljutok vele addig a lépésig… élve.... De nem foglalkozok vele sokáig, mivel energiámat a kardomra kellett koncentrálni és nem más zavaró tényezőre. Amint Shikaira váltott a fegyverem figyelmeztettem az ítéléssel kapcsolatban, ami süket fülekre talált… a lehető legrosszabb megjegyzést tette, ami az életben lehetséges. Legalábbis Hyozanryuunak cseppet sem tetszett a dolog, hogy az ő gyönyörű ékkővel teli megjelenését holmi fagyikra dobáljam ki. Bár lehet, hogy bátyusnak igaza van. o.O
- Nahát Onii-chan remek ötlet! – mondom felderülve az ötletére, mely miatt Hyozanryuu méreggel teli hangon hurrogott le. Nem nagyon kéne sértegetni, a végén nem fogom tudni alkalmazni a támadását, mert besértődik. Csinálta már ezt velem, jókat is szívtam miatta. De, kell neki mindent a szívére vennie. Mindenesetre vissza a küzdelemre.
Ahogy ide-oda cikázva közelítek felé a shunpó segítségével, hogy összezavarhassam ezzel, nehogy rájöjjön épp, hogyan készülök lecsapni rá, pár olyan fura gömbös támadást ejt el felém, ismét. Nagy pechemre épp, hogy ki tudok térni előlük és nem pörköl alám egyik se. Nem értve cselekedetét nézek felé a nagy shunpózás közben, hogy netalántán be tudja határolni, hogy pontosan hol is vagyok, hogy így próbálkozik? De, nem. Arcáról a nagy erejű unalmat tudom leolvasni. Szóval szórakozásból teszi azt, amit tesz. Vagyis erre tudok következtetni. Hát akkor nem húzom tovább idegeit. Felbukkanva előtte használom a lekötöző kidouk egyikét, hogy sikerrel zárjam, majd a karddal mért támadásomat, de ezzel egy időben Ő is hasonlóképp tesz. A „Claro de Luna” mágiájával, amit kiejtve vörös sarlószerű energia bukkan fel mögöttem és kezd közelíteni felém, ahogy a magasba szökkenek, hogy felülről csapjak le rá a kardommal. Az én kidoummal ellentétben ő egyszerűen ki mondta, aztán már jöttek is ezek a furcsa energiaszerű kötelek, nem kellet hozzá kezét használnia vagy valami. Tény, hogy érdekelt mit fog következőleg lépni, de nem hittem volna, hogy ő is képes ilyen le fogásos trükköket alkalmazni. A levegőben tartózkodásom során, a vörös színben derengő sarlók egyenest a kezemre csavarodnak ezzel akadályozva a további mozgásomat a két végtagommal. Karasu viszont képes mozogni a le fogás alatt is, ami nem meglepő, hisz az első számú Bakudou technika nem foghat rajta túl sokáig. Ezért is sikerült fegyverének pengéjét annyira elmozdítania, hogy a vállát védje, melyre katanámmal támadtam. A két fegyver sercegve érintkezik egymással. A lendületet mellyel a vágást mértem nem tudtam megállítani, de így e miatt a kötözés miatt, mellyel visszavágott a kidou ellen, képtelen voltam a sikeres támadásra. Pár másodpercig a két penge küzd egymással, míg hátra nem szökkenek, hogy szemügyre vehessem a kezemre akaszkodott „kötelet”.
- Jó húzás volt meg kell hagyni. – morgom orrom alá, ahogy igyekszem rendesen fogni a kardomat, melyet így nehezen tudok kivitelezni a lefogott kezeim miatt. Amint sikerül rendes fogást találnom rajta, elvigyorodva mondom ki a következő szavakat. – Ishi no hogo! – egy ékkő bukkan fel körülöttem hasonló, mely a Zanpakutomon is elhelyezkedik, így ha minden igaz el kell, hogy taszítsa a mozdulataimat gátoló kötelet. Amennyiben sikerrel járok Karasura nézek, ha minden igaz már ő is szabadulni tudott a kidou alól, nem valami nagy durranás az a mozdulat gátló, még egy erősebb lélek is képes belőle szabadulni.
- Onii-chan, ki tart vissza? – mondom viccelődve. Nem értem, hogy mire próbál vonatkoztatni azzal, hogy használnia kell „Orgot”. Tippelésem szerint, valószínűleg ez lehet a kasza neve, melyen így is meggyűlik a bajom, de eddig is használta nem? Vagy Ő is tud valami hasonlót, mint mi shinigamik? Keveset tudok róluk, így a képességeik is homályosak nálam. Mindenesetre felveszek egy védelmi állást, hisz jobb mindenre felkészülni. Nem tudom, hogy valami támadásba akar e lendülni, mert eddig játszadozott velem. Vagy sokkal erősebb, mint amit eddig megmutatott magából. A lényeg, hogy ne érjen váratlanul a dolog, és ha kell, kardom pajzsát hamar tudjam alkalmazni, ha már nagyon nagy egérszorítóba kerülnék. Így várom következő lépését.

Fel-le mozgatom a karomat és körözni kezdek vele. Nem a legjobb, de egy darabig bírni fogja szerintem, főleg így, hogy bekötöttem. Már vérezni se vérzik, igaz, ha túl szorosra kötöm, akkor lezsibbad, és ott vagyok, hogy megint csak nem tudom használni, az meg nem lenne jó. Húgi te aztán rendesen kitoltál velem. Kéne egy kis tűz, és szépen megégetném a kezemet, kiégetném a sebet, és akkor a vérzés is elállna. De tűz nélkül marad a kötés, majd otthon Huceo Mundoban csak felkeresek egy orvost, bár ha használom Orgot akkor nem lesz rá szükségem. De hogy üdítőt is vegyek neki? Na, az már kellemetlen. Szerencsére azt nem tudja mi az a TV, mert akkor, ha azt is kellene neki vennem, na, az már tényleg sokba lenne nekem. De várjunk csak. Ha nyer, akkor meg kell vele beszélnem majd egy újabb találkozást, amikor is meg kell neki vennem, amiket kért. Eh, és ha a többieket majd érdekli miért is megyek az emberi világba? Mi lesz, ha követnek? Akkor lehet, látják, amint egy emberel, beszélgetek, bár ha feltűnik nekik hogy shinigami, akkor azt is rám sütik, hogy áruló vagyok, és lehet, kiakarnak majd végezni. Remek, akkor lehet, aláírom a saját halálos ítéletemet. Bár megszoktam már, hogy mindig nagy bajba keveredek, tehát ez már majdnem, hogy lényegtelen számomra. Mi? Jegyet a vidámparkba? Komolyan, de tényleg komolyan sok ez már nekem. Bár a vidámpark az inkább érdekel engem is.
- A TV egy remek dolog, egy dobozra hasonlít leginkább és sok érdekes dolgot láthatsz benne. De mi lenne, hogy ha nyersz, akkor mindet a fagyit és az üdítőt is a vidámparkba kapnád meg? Én is szeretnék elmenni oda, és akkor így meglesz minden egyszerre. –ez lesz a jó megoldás szerintem.
Na, jöhet a bekeményítés, használja a Zanpaktoujának a képességét. Bár a külseje alapján nem tudom mire is számítsak. Hiszen leginkább arra tudok gondolni, hogy majd valami drágakövekkel fog megdobálni, vagy nem tudom. De az biztos, hogy sokat érhetne, ha eladná, vagy csak egy kavicsot belőle, és ezt szóvá is tetem neki. Nem tudom mennyire nyerte el a kardja tetszését, de az nem is érdekel. Ahogy látom Anaonak elnyerte a tetszését a javaslatom, széles vigyorral az arcomon szólalok meg.
- Szerintem is, és majd akkor te hívsz meg engem valamire. Rendben? – ha nyer is, majd illik viszonozni neki ezt a dolgot.
De nem szabad elviccelni a dolgot, komolyan kell venni. Hiába ilyen a kardjának az alakja, megtud, vele lehet lepni. De hogy miért nem támad? Azt nem tudom, lehet, hogy idő kellene a kardjának? Mert eddig csak shunpóval cikázik ide és oda. Igen, unalomból teszem, amit teszek, és talán egy kicsit azért is, hogy hátha eltudom találni. Egy potya találat mindig is jól jön. Bár nem fűzők nagy reményt a találathoz, mivel gyorsabb, mint én. Nem jó ezt bevallani, de szerintem erősebb, mint én. Nem azt mondom, hogy sokkal erősebb, de az biztos, hogy egy kicsivel erősebb. Pech és nem is, pech, mert egy erősebbet fogtam ki, de nem pech, mert nem egy sokkal erősebbet. Tehát van esélyem a győzelemre, amiért meg kell tennem mindent. Megjelent előttem és egy kidouval gátol a mozgásban, remek, de én is ilyesmit teszek a Claro de Luna nevű Arrancar technikával, azon kevés technikák neve, amit én is tudok alkalmazni. Remek, én nem tudok mozogni, ő meg nem tudja használni a kezét tökéletesen. Most mi lesz? Eh, arra nem gondoltam, hogy hiába az összekötözés, támadni tud. Szerencsére tudom mozgatni nagyon minimálisan a karomat, és sikerült védenem. Legalább nem vagyok rövidebb egy karral. Persze visszatudnák varrni, de azért ciki lett volna visszamenni egy kar nélkül, és fájdalmas is lett volna. Találkozott a két penge egymással, vagyis a négy, mivel nekem három pengés a fegyverem. Habár tényleg kettő, mivel a legfelső pengémet találta el. Rendben akkor a kettő, nem olyan kellemes ez a hang, ahogy a két kard sercegve egymásnak feszül. De ez az állapot se sokáig tart. Ő hátrál, én meg egy helyben maradok, sajnos a mozgásomat nem nyertem vissza teljesen.
- A tied se volt rossz. Ha nem használtam volna a Claro de Luna-t akkor igen csak megjártam volna. - nem kell ecsetelnem miért is jártam volna meg.
Jé, érdekes, ahogy kimondta, hogy „Ishi no hogo” egy kavics jelent meg körülötte, lehet tényleg dobálni fog majd az ékköveivel? Az vicces lenne, nocsak. Sikerült kiszabadulnia a technikámból? Érdekes, de idő közben nekem is sikerült. Halkan sóhajtok egyet, és megvakarom a tarkómat. Jé, szinte felszólít, hogy használjam Orgot.
- Hát rendben van húgi, te akartad. – a kaszám legfelső pengéjén végig húzom a jobb tenyeremet, és kimondom a parancsszavat.* - Digiéralo! Orgo – először fekete por kezd kavarogni körülöttem, ami fokozatosan lepi el a testemet, a kaszám pengéi pedig egybeolvadnak, a maszkom darabjai kezdenek, meg jeleni a testemen.
Végül Anao előtt álok a ressurection alakomban . A karomon a sebem begyógyult és a hátamon is az égési seb. Orgo is megváltozott, ez a megjelenése talán nem olyat tetszetős egyeseknek, de számomra az.
- Én kész vagyok húgi, remélem te is?- leveszem a kötést a karomról.
Majd mindkét kezemmel megfogom az új Orgo markolatát, és a támadás nevét mondva egymás után kétszer felé csapok, mindegy hogy távol van tőlem.
- Abdominal. –igazán hasznos támadás, a lényege hogy nem kell közel lenem hozzá, a csapásaim akkor is elérik, jelenleg két csapásom tart felé, amik leginkább halvány vörösen világítanak, és pont akkorák, mint Orgo pengéje.

Oké, már tudom, hogy mi az a T V. De nem értem, hogy mi a jó, ha egy dobozban sok érdekes dolgot látnak? És annak a doboznak a tetejét ki-be kell nyitogatni, hogy mindig mást mutasson vagy mi? Hihetetlen, hogy az emberek miket nem találtak fel. *>*Mindegy is… de legalább a vidámparkos dologgal jól járnék. *-* Egyszerre lenne fagyi, üdítő és vidámpark! Three in one! Eh… de előbb nyerni kéne, mintsem fogadni a sok jó dologban. T>T Azt kitudja, ha Ő győz mi fog történni. Akkor lehet, hogy nekem kell, majd fizetnem a vidámparkos kiruccanást is? Annak kicsit sem örülnék. Így is nehéz volt összeszedni, azt a kevés pénzt a szőnyeg alatt, amit ma költöttem el abban a Plázában vagy miben. Mi? Hogy a kardomat használjam fel, mint apró pénz, hogy majd viszonozzam a meghívást, ha nyerek? Még mit nem! Nincs rendben! Az se biztos, hogy felülkerekedek a csatában. Eddig csak szerencsém volt, jó nagy szerencsém! És elég kemény ellenfél, nem tudom, hogy meddig fogom bírni azokkal az apró trükkökkel, melyek az Akadémia során ragadtak rám. Ezekre elmélkedek, vissza miközben nagyban tanulmányozom a lekötözött végtagjaimat. Sose tudok pontosan egy megadott ügyre koncentrálni, főleg nem egy harc közepén. Rossz dolog, tudom. De, nem érzem egyszerűen életveszélyben magam. Még egy élettől-halálig tartó küzdelemben sem pánikolnék ennyire szerintem. Bár olyanban még nem volt részem. Dicsérő megjegyzésemre, amit alig hallhatóan az orrom alatt sutyorogtam el, miközben a kardommal szerencsétlenkedtem. Hozzá, még is eljutott a válaszából kikövetkeztetve.
- Oh… igen? Köszönöm! – hajolok meg előtte, mint valami zongoraművész, akinek most tapsolták meg az újonnan komponált szimfóniáját. – „Claro de Luna” mi? Nyavalyás egy támadás… - morgolódok, ahogy ügyetlenkedek kardom nyelének rendes megfogásán. Majd, amint sikerült az „Ishi no hogo” szavak elhangzása után aktiválom a Zanpakutom egyik különleges technikáját. Mellékesen az egyetlent, amit tudok használni egyelőre. A parancsszó következtében egy ékkő bukkant fel körülöttem, mely kardomat is díszíti és megszabadított a kellemetlen fogva tartó technika alól. Ezzel egy időben Karasu is sikeresen szabadulni tud a kötés alól, melyet alkalmaztam rajta. Tudtam, hogy nem fog sokáig bírni a kidou. Az is szerencse, hogy eddig kihúzta. Amint ismét élvezhettem kezeimmel a szabadságot, megint fejjel rohanok a falnak nagy merészen. De nem tehetek róla. Kíváncsivá tett a mondata azon része, amit az előző kézvágós kísérletemnél tett: „használnom, kell Orgot”. Igaz nem értettem, hogyan gondolja a dolgot. De, kikövetkeztettem, hogy az „Orgo” megnevezést valószínűleg arra a veszélyes kaszára érti, amivel fél kézzel hadonászik. A használást pedig… eddig is alkalmazta nem? o.O És ez se biztos. Hisz, se az Arrancarokat, se az Espádákat sem ismerem annyira, hogy túl sokat tudjak erőmibenlétükről és technikáikról. Maximális tudásom abban merül ki, hogy az Espada erősebb az Arrancarnál és, hogy valami Cerot tudnak alkalmazni, azt ki fújtam. Na, a lényeg, a lényeg, hogy ennek ellenére is bátran állok ki ellene. Majd megtudom útközben, hogyan érti. Nemes egyszerűséggel vetem felé, hogy nyugodtan használja, hiszen azért van nem? Bár nem tudom, hogy ők is hasonló társként kezelik e fegyverüket, mint mi Shinigamik vagy csak egyszerű eszköznek tartják számon. Nem tuuudom. Nem ártana kicsit faggatnom a dologról? Lehet. Ha, nem felejtem el. Mindenesetre a kisebb bajokat megelőzve, melyet merészségemnek köszönhetek minden bizonnyal, de az mellékes. Védekező pozíciót veszek fel, hogy megóvjam magamat az esetleges meglepetésektől. Karasu minden mozdulatát tekintetemmel követem, amint beadta a derekát a „felszólításomra”. És nini! Hasonló dolgot csinált, mint mi Shinigamik. Megszólítja a fegyverét, legalábbis gondolom, hogy azt teszi, minek hatására fekete por veszi körül, mely rátapad a testére, majd a fegyvere is megváltozik. Ráadásul fura csontok is megjelennek rajta. Végül egy teljesen másik Karasu áll előttem, akin az eddigi sérülések, melyeket okoztam neki eltűntek. Nagy döbbenten nézek az egészet látva. Most lehetek ilyesmi szemtanúja először. Ez lenne az Arrancarok/Espadák egyik különleges technikájuk? Aszta… *-* Ráadásul a fegyvere is teljesen máshogy néz ki, mint az egész előtt, kicsit ijesztőbb lett, de legalább nincs veszélyes három pengéje. Igaz… most veszélyes egy pengéje lett. De várjunk csak... Haaa? Nekik nem csak a fegyverük, hanem ő maguk is változnának a parancsszó után? Nem ér. >.> Bár nem szívesen kívánnék magamra csontokat és hasonló dekorációkat.
Alig fogom fel a látottakat, de már két támadást küld felém. A kérdésére se válaszoltam, mely helyzetfelállásomra utalt. Bár az lett volna a válaszom, hogy nem. Ami egyértelmű is reakcióidőmből. Szerencse, hogy Hyozanryuu időben szólt.
~ Hé! Védekezz! ~ zeng fejemben a sárkány hangja, szinte parancsolóan, amikor már vészesen közelítenek felém a vörösen izzó pengeszerűségek. Gondolatmenetemet ekkor szakítom félbe és nagy szerencsém, hogy már az egész előtt felvettem a védekező pozíciót, mert most szépen néznék ki.
- Ishi no hogo! – mondom ki gyorsan, de érthetően az alábbi szavakat, mint egy betanult verset. Az ékkő pajzzsal, melyet sikerült felhúznom Karasu első támadását sikeresen tudtam hárítani, de a másik már keresztülhasított az előző támadásnál végigrepedt pajzsomon. Megkíséreltem félreugrani előle, de nem jött össze és a második sikeres találattal végződött. Hátrálok pár lépést és kezemmel az újonnan szerzet sérüléshez kapok, mely bal karomat érte nem kicsit. A vágás, mely végighasított a kezemen nem kis fájdalmat hozott magával.
~ Jól vagy?~ hallom Hyozanryuu aggodalommal teli kérdését.
~ Jól vagyok. Egy vágás még nem a világ vége. Saját felelőtlenségemnek köszönhetően szereztem. ~
~ Igazad van csak a Te hibád. Nem figyeltél oda és a koncentrációra sem összpontosítottál rendesen. ~ mondja oktató szövegét, melyre csak szememet forgatom, és inkább nem szállok vitába vele. Ez nem az-az alkalom, hogy nyugodtan elbeszélgethessek vele. Éppen egy harc közepén vagyok, ahol most szelték le bal karom nagyobb darabját. Elég csúnya seb, el kellene látni, de semmi gyógyító kidouhoz nem értek. Marad az alapfokú ellátás. Kardomat leszúrom magam elé a földbe, hogy ha netalántán védekeznem kellene, akkor gyorsan a kezembe tudjam fogni. Így állok neki e lépésnek. Egyenruhám hosszú obijának végéből tépek le egy darabot, mely elég hosszú ahhoz, hogy be tudjam kötni vele a sérülést. Szerencsére sikerült úgy babrálnom, hogy meg tudjam kötni egy kézzel is, de így nem foglya túl sokáig bírni a rögtönzött kötés. Amint bekötöttem megpróbálom mozgatni, hogy tudjam mennyire is fáj. Annyira nem, mint hittem. Egészen tűrhető. Viszont nem lenne jó ötlet megerőltetni. És a harcban csak szorult helyzetben alkalmazni. Felsóhajtok, majd a sebes karomra nézek, mielőtt következő lépésemet tenném. Rendes támadást, csak kardom feltöltődése után tudok tenni és eddig a Zanpakutomat díszítő ékkövek közöl, bár jó pár fényesen izzik saját színén, csak pár darab feltöltődésére kell várnom, egy-egy a markolaton kijövő fonalon szereplő kis kőre, illetve azok végén logó két nagyobbra, de akkor is időbe telik, míg azok is készen lesznek. Ezen gondolkodásom során tűnik fel, hogy nem csak a kezem, de a ruhám is a rövidebbet húzta a támadás során.
- A ruhám… most már javíthatatlan… ki kell dobnom! – mondom, mint eget rengető problémát, elsötétült tekintettel, mire lélekenergiám is elég borússá vált. A fonalon logó kisebb ékkövek emiatt rögtön ragyogni kezdtek, így töltődésbe kezdhetett a két végén szereplő nagyobb színes ékkő darab. – Dakara {ezért}… - kezdek bele igen baljóslatú szövegembe, majd Karasu felé nézve elvigyorodok. – Köszi! Végre vehetek újat! – teszem hozzá lelkesen. – Fogalmam sincs, hogy csináltad ezt az előbbi támadást. Meg az iménti külső változtatást sem és, hogy a sebeid, hogyan tűnhettek el. De elég izgalmasnak kezd ígérkezni ez a harc. Remélem nem fogytál ki az, ilyen jópofa húzásaidból, Onii-chan! – mondom az egészet vigyorogva, mint aki nem is fogná fel a helyzet jelentőségét. Válasza után ismét támadásba lendülök. Úgy gondolom célszerűbb, ha közelről támadok rá, mert a távtámadását igencsak bonyolult kivédeni, ráadásul elég húzós sebeket hagy maga után. E szerint cselekedve a jobb kezembe veszem kardomat és shunpó segítségével változtatva helyemet elé megyek és egy könnyed kardcsapást mérek felé, melyet egyszerűen kivédhet, célom a támadással nem is a sérülés okozása, hanem egy másik kidou alkalmazása.
- Hadou 04: Byakurai! – amint a két penge érintkezik – feltéve, ha hárította- bal kezemet mozgásra kényszerítve emelem fel és mutatóujjamat Karasu mellkasa felé bökve mondom ki a támadás parancsszavait, melynek hatására fényvillám szerű támadás indul meg felé. Mivel elég közel kerültem hozzá, hogy alkalmazzam a támadást elméletileg hamar célba ér feltéve, ha nem tudja hárítani valamivel.

Valahogyan ki kell szabadulnom, de nem megy ez annyira könnyen. Szerintem kellene ilyen harci oktatást tartani otthon. Lenne egy iskola az óvoda mellet, ahol megtanulhatnának harcolni is a fiatalok. Elfognánk pár Shinigamit, és kényszerítenék őket, hogy segítsenek az edzésben. Remek, ezt is elő kell terjesztenem majd a többieknek. Pár ilyen javaslat és lehet, kapok valami előléptetést is, az remek lenne nagyon. Rengeteg ötlet van a fejemben, ezért se szabad, hogy ma legyőzzenek, mert lehet, kiveri a fejemből ezeket a gondolatokat Anao. Akkor majd bolond leszek, nyáladzani fogok, és mindenféle marhaságot fogok csinálni, lehet majd a fejemet verem a falba, vagy a sakkra azt hiszem, hogy dominó, és meglepődök, amikor azt mondják benne, hogy passz. Na megint hülyeségeken jár az agyam, arra figyeljek, ami előttem van, mert a végén tényleg bolondra leszek verve. Bár nem nézem ki Anaoból, hogy képes lenne annyira megverni, de hát meglepődhetek. Hiszen ma már folyamatosan meglepődtem, tehát nem fog az se nagyon meglepni, ha ez a kis apró lányka lever, mint vak a poharat. Na végre sikerült megszabadulnom ettől az idegesítő technikától, ismét tudok mozogni, és ahogy elnézem már ő is képes rá. Érdekes a kardja, ez lenne a képessége? Á nem hiszem, hogy csak ennyire lenne képes, szerintem másra is, és remélem, kiderül majd mire is. Ő is kíváncsi arra én mit tudok. Nem szabad csalódást okoznom neki, ha már felkért egy táncra. Legyen hát, használom az erő felszabadítást. Végig húzom a tenyeremet Orgo legfelső pengéjén, és egy kis vér is kisercen a sebből, amit mohon iszik magába Orgo. A kis falánk, hát nem éhes volt. A fekete por lassan kavarog körülöttem, és fokozatosan tapad a bőrömre, a maszkom darabkái a bőröm alól nőnek ki. Végül a testem több pontján lehet látni őket, az arcom nagy részét foglalja el leginkább. De azért a testem több pontján is meglehet őket találni jószerivel. Bár ha belegondolok, sima formámban a tarkómon van a maszkom darabja, és mégis az a kis darab mennyi részre tud osztódni. Érdekes azért. Orgon is végbe megy a változás, a pengéi egybe siklanak, a markolata is megváltozik, leginkább mintha egy gerincoszlopot tartanék a kezemben, és ahol találkozik a penge a markolattal ott egy üvöltő emberi koponya foglalja el a helyét, ami igencsak sok meglepetést tud okozni. De erről majd később. Itt az ideje a támadásnak. Abdominalal támadok rá, és azonnal kettővel. Nem szabad elaprózni a dolgot, kíváncsi volt mit tudok, most tartok egy kis bemutatott neki. Az első csapást tudta hárítani, de a másodikat már nem áttörte a pajzsát. Ami szerintem egy újabb képessége a kardjának. Tehát eddig egy pajzs, és egy taszító valami, legalábbis arra tudok gondolni. Ez az elég szép sérülést tudtam neki okozni. Mit csinál? Ez valami új támadás lenne? Nem, ellátja saját magát, ő is hagyta nekem, hogy megtegyem, ezt illik viszonozni. Míg magával van, elfoglalva addig én jobban szemügyre veszem a Zanpakutoját, az ékkövek közül mintha pár más lenne. Talán van köze a technikáihoz? Igen, szerintem ahhoz kell, hogy köze legyen. Ha feltöltődik mind, akkor lehet, hogy egy erős támadásra lesz majd képes, vagy csak én képzelődök már megint? Nem csodálkoznék a mai nap után. De unalmas csak várni, míg bekötözi, a sebeit beszélni kezdek.
- Hát sajnálom a ruhádat, de te is kilyukasztottad az enyémet, tehát egában vagyunk szerintem. – sőt, nekem a karomról is lekellet tépnem a ruhámat. Tehát ő a nagyobb vandál és nem én. Dakara? Mit akarhat ezzel? S miért nem folytatja? Ezt nem értem, nem támadás lenne? Csak egyszerűen mond valamit? Eh, ezt nem értem. Elvigyorodok azon, hogy nem tudja mit is csináltam. Miért is ne világosíthatnám fel?
- Ezt mi úgy nevezzük, hogy Ressurection. Az erőnk magja bele van zárva a mi Zanpaktuonkba, amikor aktiváljuk, a kardunkat azt úgy nevezzük, hogy erő felszabadítás. Részben visszakapjuk a Hollow alakunkat, és a képességeinket, és a harc közben elszenvedett sérüléseink is begyógyulnak. Legalábbis a kisebbek azok helyre jönnek. Nem tudom mi van a komolyabb sérülésekkel. Az a támadásom, amivel megsebeztelek, az csak az én sajátom. Más nem tudja használni. Legalábbis tudtommal más nem rendelkezik ilyennel. Megnyugtatlak, rendelkezek még ilyennel. De te is mutass valamit. – eddig én mutattam egy támadást, de ő csak védekezet, szeretnék már mást is látni.
Két kézre fogom Orgot és várom a támadását. Megint shunpóval közelit felém, de most nem összevissza. Szerencse, mert lehet tényleg kidobtam volna a taccsot. Most nem fogom hagyni, hogy, eltaláljon, mert az káros lenne az egészségemre. A pengék összetalálkoztak, széles vigyorra húzódik az ajkam. De nem sok örömre van okom, már megint egy kidou? Elkerekednek a szemeim, amikor látom mi is közeledik felém. Amikor elér a támadása, hát az arcom fájdalmas görcsbe rándul, a testemet is keresztüljárja a fájdalom, és még rázz, is mint a veszett, fenne. Kellemetlen, de a hajam is az égnek áll.
- A.a.a.a.a.a f.e.e.e.e.n.n.n.é.é.é.b.b.e.e.e. –kicsit szaggatottan tudtam csak kimondani, amit akartam.
Erőt kell vennem magamon, és legyűrnöm a fájdalmat. A testemen annyira nem látszanak az esetleges égési nyomok, mivel a bőröm is fekete. Annyit tudok tenni, hogy valamennyire hátrálok tőle, de a mozgásom se éppen a legjobb. Olyan tíz méterre sikerült behátrálnom.
- Húgi, ez nagyon rossz volt. – közlöm vele meg-megránduló arccal és szemmel. – Ezért én is hasonlóan válaszolok neked. – fordítok egyet Orgon, és a koponya egyenesen Anao felé néz.
Most kiderül mire is való az a koponya Orgon. Kezdetnek csak vörös fény kezd megjelenni a szájában, majd egy gömb, ami egyre csak nő, és végül már egy ökölnyi nagyságú lett. Már felismerheti Anao hogy mi is készülődik ellene. Igen, a koponya Cerokat képes lőni. S a vörös Cero egyenesen Adora felé száguld, a jól ismert hangon. Ha mást nem is érek el vele, addig távol tudom tartani, míg összeszedem magamat az előző megrázó támadás után.

Sebes karom ellátása után a következő lépésen kezdek el gondolkodni, ahol észrevettem, hogy ruhám ismét a rövidebbet húzta. Ezt szóvá is tettem Karasunak, mire ő egy igen csípős megjegyzéssel vágott vissza. Sajnálhatja is… >.> Egy ilyet rendelni nálunk nem olcsó, de nem ám! És mi az, hogy kilyukasztottam az övét? Csak nem volt elég gyors a reakcióképessége, arról pedig nem én tehetek. ˇ.ˇ Különben nem is látszik most, hogy bármi baja lenne a ruhájának. Mindegy a dolognak van jó oldala is. Így újíthatok az egyenruhámon. *-* És most legalább okom is lesz rá. Köszönet formájában adom tudtára, hogy nem is zavar annyira a dolog, majd hatalmas vigyor kíséretében hozzáteszem, hogy nem értem ezt az egész átváltozósdiát. Viszont Onii-chan volt olyan kedves és elmagyarázta, hogy miről van szó. Bár alig fogtam fel a dolgokat. Van ez a Ressurection, meg nekik is van Zanpakutojuk és erő felszabadítás, Hollow alakjuk részleges visszanyerése vagy mi? Eh… túl sok információ egyszerre. De mi az, hogy ők felgyógyulnak a sérüléseikből? Ez nem ér. >_< De, így összerakva a dolgokat nincs nagy különbség Hollow – Shinigami között! És még az is egyezik, hogy a saját erejét, csak Ő maga tudja alkalmazni. Mi sem tudjuk a másik Zanpakutoját aktiválni nemde bár…? Akkor miért is kell egymás ellen küzdenünk, vagyis a fejesek miért követelik meg, ezt tőlünk? Hah… ez is egy olyan dolog, amiről inkább fölösleges kérdezősködni, úgy se mondanának rendes indokot. Nem szokásuk. Nagy monológja után egyenest „követeli”, hogy mutassak neki az erőmből. Hát… bátyus… épp azon vagyok. Csak az-az én esetemben nem olyan könnyű. A kardom iszonyú lusta e téren és lassan kapcsol, ha aktiválom. Ennél a gondolatmenetemnél az immáron jobb kezemben tartogatott Hyozanryuura néztem, amiért kisebb morgást tett gúnyos megjegyzésemre. Így kérésének eleget téve lendülök újabb támadásba. Húznom kell az időt, ha azt akarom, hogy tényleg feltöltődjön a Zanpakutom. Talán még nem sejti, hogy az ékkövek mik is valójában, így meglephetem majd vele.
Tervem, hogy a közelébe kerüljek, és úgy támadjak rá, mert a távtámadást, melyet az imént megejtett elég húzós volt kivédeni és nem kis sebet hagyott maga után. Még egyszer nem akarok így járni. Shunpó segítségével megyek elé és kardomat magasba emelve suhintok egyet. Nem egy komoly csapás. Könnyen kivédhető, számítottam is arra, hogy hárítani foglya. Ez is volt a célom, hisz mind ezt elterelésnek szántam, hogy ne lássa valós támadásomat, melyet alkalmazni szeretnék. Egy újabb trükk, azon kevesek közül, melyet ismerek. Gúnyos mosoly húzódik az arcomra és bal kezemet a fájdalom ellenére is felemelve, mutatóujjamat Karasu mellkasa felé bököm és a Byakurai szó elhangzása után a kidou rögtön támadásba lendül. Felé mutatott ujjaimból egy fényes villám indul meg irányába. Mivel elég közel vagyok hozzá a hárítás esélye elég alacsony. Sejtéseim igazak voltak, teli találat lett belőle. Védekezni se tudott ellene, váratlanul érte. Meg kell hagyni az Akadémián tanultak igen hasznosak. Régebben hasonlóképp jártam egyik csoporttársamnak köszönhetően, szóval tudom, mit érezhet most Karasu. Hallom a szaggatott becsmérlő szavait, majd nehézkesen hátrál előlem.
- Nahát Onii-chan… csak nem megleptelek? – mondom álszent mosollyal az arcomon, színészien hozzátéve egy kis csodálkozó arckifejezést. – De, Te mondtad, hogy mutassak valamit. – teszem hozzá hatalmas vigyor kíséretében. Nagyot hízott a májam a sikeresen kivitelezett támadás miatt. Sajnos nem úszhatok túl sokat a dicsőségben, mert Karasu már is vissza is készül vágni, ezért az aljas húzásomért. Szavaira figyelek fel pontosabban az „ezért én is hasonlóan válaszolok neked”. Meglepődve nézem, hogy még is mit csinál. Fegyverének pengéjét saját maga felé fordítja és a kopját díszítő koponya immáron velem vigyorog szembe. Most ezzel mit akarhat elérni? Le akarja szúrni magát? Eh… ez abszurd lenne. Lehet, hogy más célja van a dologgal kapcsolatban? Úgy, bizony. A koponya, mely immáron felém néz, szájában vörösen derengő fény kezd megjelenni. Lassan a fény egy növekvő gömb formáját veszi fel, ami egészen ökölnyi méretűig duzzadt. Ekkor döbbentem rá, hogy mivel is akar elődrukkolni Karasu.
~ Ne bámulj! Húzd fel a pajzsot Te ostoba! ~ szól rám figyelmeztetésnek szánva Hyozanryuu, melyre rögtön cselekedtem, nem időzhettem megint a kellemetlen megnevezés miatt. A technika parancsszavainak elhangzása után nyomban felhúztam egy pajzsot, majd egy shunpó lépést hátrálva még egyet. Nem tudom, milyen erős lehet a támadása. Csak remélni tudom, hogy a két pajzs elegendő lesz a felfogására. Ha, nem akkor felkészülten várom be a támadást. Ilyen esetekre jobb, ha van egy B terv is. Ahogy elért felém az első pajzs csörömpölve adta meg magát, csak egy kicsit lassította le a Cerot, a második részben fel tudta fogni, de pár gyorsan lepergő másodperc alatt repedt ketté, s végül engedte át rajta a támadást. Ennyi számomra pontosan elegendő volt, hogy elmondhassam a B tervemhez szükséges kidou idézését, hogy hatásosabb legyen, amint láttam, hogy a pajzsokkal nem fogom tudni hárítani a támadását.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. Hadou 31: Shakkahou! – bal kezemet kinyújtva, jobb kézfejemmel részben ráfogva a bal csuklómra, már amennyiben sikerül a kardom fogása közben, indítom el a kidout a Ceroval szembe. Igaz így a kettő érintkezése egy hatalmas robbanást fog előidézni, de így legalább nem én ismerkedek meg szemtől-szembe a Ceroval. Kisebb égési sérülésekkel, a robbanás miatt megtépázva és kicsit köhécselve, az egész esemény után keletkezett füsttől, mely lassan kezd feloszlani, lépek előre párat.
- Keh… Onii-chan ez egy menő húzás volt. – mondom a füsttengerből kilépve és felé nézve. – De, köszönöm. – mondom, miközben gúnyos mosoly húzódik arcomra, ahogy a kardomra tekintek, melyen már az összes ékkő immáron fényesen ragyog. Csak az egyik nagyobb van csak hátra, annál is egy igencsak kevéske.
~ Ne dicsérd… a végén, azt hiszi, hogy ő a fenegyerek…~ jegyzi meg szarkasztikus hangon Hyozanryuu az iménti szövegemre. Közben visszanézek Karasura és várom a következő lépését, bár már sejtheti, hogy a kardomon szereplő ékkövek nem csak dísznek vannak.

Méltó ellenfél Anao, és bekell vallanom, élvezem a mi kis harcunkat. Nézzük a sérüléseket, egy Bara-val sikerült a homlokán sebet ejtenem, utána neki sikerült a hátamat megsebeznie, ahol kiéget a ruhám, utána megvágta a karomat, és én pedig a mellkasát, azután használta a kardját, én pedig a ressurecctiont, igaz ezek miatt nekem nem voltak sérüléseim. De eltértem a tárgytól, én egy technikámmal a vállán sikerült megsebeznem, utána pedig ő belém vezetett egy kis elektromosságot. Aminek következményeként a hajam is égnek állt. Nem volt kellemes érzés, szerencse hogy nem voltam vizes. Valamennyire tudtam hátrálni, és össze is tudtam szedni magamat. Míg beszélt Anao, addig a bal kezemmel hátra simítottam a hajamat. Bár felálló hajjal se vagyok ocsmány, de azért szeretem, ha le van lapulva. Csak remélni tudom, hogy egy szál se áll fel, az hülyén festene. Vesztenék a kialakult profilomból, és a sok hölgy is kinevetne, igaz nem mintha eddig nem tették volna meg. Miért kergetnek el a nők? Hm, pedig nem nézek ki rosszul, talán a szövegem az, ami nem jó. De szerintem tökéletes udvarlási szöveg az, hogy „Kívánlak mint föld a ganét”. S mit kapok erre? „Remek, akkor temessenek be vele”. Mindegy melyikre is gondolnak, a földre vagy a ganéra, nekem az csak rossz. Közben Anao is beszélni kezd, vigyorogva bólogatok, és meg-megrándul a szemem sarka, utóhatás.
- Húgi, de sikerült meglepned, nagyon is sikerült. Nem gondoltam volna, hogy ilyen megrázó élményben lesz majd részem. – vigyorogtam, és csak remélni tudom, hogy a szemrángás abba maradt már. – Na, rendben mutattál valamit, most én jövök. – sejtelmesen elmosolyodok.
Ideje bevetni Orgo jelenlegi támadásai közül a másodikat. Igaz ez nem olyan nagydolog, de azért hatásos. Szembe nézek Orgo pengéjével, és kezdődik. A mosolyom már vigyorrá változik, és ellövöm a Cerot. Ami egyenesen Anao felé száguld, aki a jelek szerint felfogta mire is készülök, hiszen pajzsokat húzott fel. Kíváncsi vagyok mennyire is erős ez a Cero, áthatol-e a pajzsán? Igen, sikerült, a pajzsának vége. Nocsak, van egy másik is? Tehát felkészült a dolgokra, remek, még élvezetesebb a harc. Ennek a pajzsának is sikerült a sorsát rendezni. Csörömpölések közt adta meg magát a Ceromnak. Elkerekedett, szemekkel nézem Anaot, mit akar csinálni? Ez nem lesz jó, nagyon nem. Az alkarommal eltakarom a szememet, és várom a robbanást. Ami meg is történik amint a két támadás találkozik. Szerencse hogy eltakartam szememet, mert a felkavarodott por és kavics darabokból nekem is rendesen kijutnak. A por nem is annyira zavaró, de a kavicsok felsértik a bőrömet több helyen is, a találatok nyomán vér kezd lassan folyni a sebekből. Elveszem a kezemet a szemem elöl, és próbálok fókuszálni, merre is lehet Anao. Mintha egy alak kezdene kibontakozni a füstből. Hú, sóhajtok egy nagyot, szerencsére túlélte. „Szerencsére túlélte” na, én se vagyok normális, az már biztos. Egy fejhajtással köszönöm meg a dicséretét.
- Köszönöm. Remélem volt olyan jó, mint a tied? Miért köszönöd? –ezt nem értem, miért köszöni meg? Amikor majdnem belehalt.
Nocsak, érdekes a kardja, az ékkövek nagyon ragyognak, talán ezért köszönte meg, és ezért az a mosoly? Eh, ha ez igaz, akkor valamit lépnem kell, de gyorsan. Rendben eljött a harmadik technikám ideje. De előtte egy kérdés.
- Azok a kavicsok a kardon, ha feltöltődik mind, mi lesz? Egy igazán erős támadást tudsz majd bevinni, ha jól gondolom? Már várom, hogy feltöltődjenek azok a drágakövek. Kíváncsi vagyok mi is lesz? De addig is…-mindkét kezemmel ráfogok Orgo markolatára, és Sonidot használva, cikázva kezdek el Anao felé haladni. Mivel nem fordítottam vissza Orgo pengéjét, ezért még mindig a koponya van Anao felé. Pont, ahogy lennie kell. Amikor már elég közzel vagyok a csapáshoz, elrugaszkodok a talajtól, és átugorva a válla felet, használom a technikámat.
- Mordedura. – ha sikerült a harapás, ha nem, pont Anao mögött érkezek meg, és távolabb Sonidozok tőle. Fájdalmat nem nagyon érezhet, talán csak az fájhatott neki, ahogyan a koponya fogai a húsába martak. De természetesen az is csak akkor, ha sikerült a támadásom. Ha sikerült, akkor Anao hiába is próbálna mozogni, nem fog neki tökéletesen menni. Tud mozogni, de nem úgy ahogyan megszokta. A mozgását zavartam össze teljesen. Egy példa rá, ha a bal kisujját akarja mozgatni, megeshet, hogy a jobb válla fog, vagy a bal könyöke. Teljesen véletlenszerűen zavarja össze a dolgokat ez a támadás, nem egy halálos támadás, de elősegít ahhoz, hogy ölni tudjak. Igaz most nem az a célom.

Amennyire meglepett Karasu a Cerojával, olyannyira leptem meg én is őt a Shakkahoummal. A két felhúzott ékkő pajzs hangos csörömpöléssel törtek ketté és estek szét, majd hullottak kis darabokban a földre a rajtuk áthaladó erőteljes támadásnak köszönhetően. Nem tudtam rendesen felkészülni Karasu hirtelen jött csapására. Mire tudatosult bennem, hogy még is mi a szösz lehet az, addigra már közelített felém a vörös színű sugár. Ráadásul Hyozanryuu utasított már megint cselekvésre. Ha, nem szólt volna nem is akarom tudni, hogy hány darabban végeztem volna… vagy esetleg hamuként… eh… Mindenesetre ritka dolgok egyike, hogy egy B tervet is állítottam fel magamban pontosan emiatt, ha a pajzsok nem tudjak megfékezni a Cerot. A varázslat idézését gyorsan, de érthetően kezdtem el mondani, amint az első védőfal megadta magát. Szerencsére annyi idő elég is volt, hogy végigmondjam, így egy erőteljesebb tűzlabdát lőhettem a Ceroval szembe. Tudtam, hogy ha a két támadás érintkezik abból, csak is egy nagyobb robbanás keletkezhet. Így a sérülések nagyobb részét megelőzően húztam fel magam elé a pajzsot, de kisebb égési sérüléseket még így is szereztem. Ami nem meglepő. A ruhám is hol elszakadt, hol piszkos lett. A nagy robbanás után keletkezet füst töményen csapta meg orromat, majd letüdőzve azt, keserves köhögésbe kezdek miatta. Az egyre oszladozó füsttengerből pillantom meg, nagy hunyorítva Karasu tartózkodási helyét, így megindultam felé. Lassan lépdeltem ki a friss levegőt tartalmazó helyre. Még párat köhécselve a kellemetlen füstszagtól állok meg és pillantok rá. Kisebb dicséretet ejtek meg felé. Illik viszonozni. Majd még meg is köszönöm egy gúnyos mosoly kíséretében azt, hogy elősegített Zanpakutom feltöltődésének meggyorsításában. A pajzsok melyeket alkalmaztam elég erőt vettek igénybe ahhoz, hogy megszaporázza a kövek töltődését. Magamban nevetek azon, hogy nem érti miért is köszöngettem én itt neki a dolgokat. Mondjuk nem is vártam el tőle, hogy értse. Csak vicces nézni ilyenkor a másik fél értetlen arckifejezését.
~ … Hogy tudsz kifogni, ilyen vicces ellenfeleket? ~ tette fel kérdését Zanpakutom lelke, kisebb nevetések közepette. Mindig is kárörvendő volt. Minden ilyen arckifejezésen jókat tud derülni harc közben. Így ezeket a megjegyzéseit már egész jól kezelem, és nem törődök velük, legalábbis ritkán méltatok arra, hogy választ nyújtsak efféle megnyilvánulásaira. Legszívesebben letagadnám ilyenkor. De, legalább ettől lehet tudni, hogy kezd aktívan jelen lenni Mr. Lustasága.
- Hát igen… nagy durranás volt nem vitás. – felelem Karasunak a két trükk összehasonlítására. – A köszönés? Lényegtelen. Egyelőre. – teszem hozzá titokzatosan kérdésére, legyintve mellé párat. Nem szeretném szétkürtölni. Még nem jött el az ideje. No meg, ki tudja mi a következő lépése?
Kíváncsiságomra hamarabb kapok választ, mint hittem. Pár kérdése után a Zanpakutommal kapcsolatban, rögtön támadásba is lendül. Meglepődtem azon, hogy halványan sejti, hogy a kardomon lévő drágakövek nem csak dísznek vannak. Ez jó, majd nem kell sokat magyarázgatnom ezzel kapcsolatban, ha eljön az ideje. A támadása miatt válasz nélkül hagyom kérdéseit és felkészülök a védekezésre. Gyorsan kezd el felém közelíteni. Mozgását próbálom követni kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis hol látom, hol pedig túl gyors számomra. Majd, amint elég közel ért hozzám felugrott a levegőbe, majd átszökkent a vállam felett. Döbbenten nézek felé, azt hittem egy vágást próbál rám mérni szemtől-szembe, de nem. Hátrafordulnék, hogy lássam, mit akar egyáltalán bevetni, de addigra késő. Erős fájdalmat érzek a jobb vállamban, ahogy Karasu fegyverén díszelgő koponya a fogait, húsomba mélyesztette. Összeszűkült szemekkel és összeszorított foggal igyekszem túl tenni magamat a fájdalmon. Csak egy apró sziszegést hallatok. A hasogató kín csak addig tartott, amíg a koponyát el nem távolította a vállamból. De még így is szép, véres nyomott hagyott maga után. Bal kezemet nehezen próbálom rávenni a mozgásra, hogy megnézhessem, hogy a seb mennyire súlyos, de amint elméletileg sikerült megmozdítanom volna, helyette jobb könyököm mozdult. Értetlenül pislogtam, hogy még is mi ez az egész. Megpróbáltam egyet hátralépni bal lábammal a döbbenet miatt, de ez se sikerült úgy, ahogy eredetileg lennie kellene. Jobbommal léptem egyet, méghozzá előre.
- Mi a szösz?! – értetlenkedve motyogom orrom alá a felfoghatatlan esett miatt. Belül igencsak kezd felhúzni ez az egész. Milyen dolog már az, hogy a végtagjaim nem engedelmeskednek nekem, vagyis engedelmeskednek, de nem úgy, ahogy én akarom? – E… Ezt mégis, hogy csináltad Onii-chan?! – kezdem faggatni a dologról Karasut. Közben próbálok rájönni az egész lényegére. Valószínűleg valami rendszer szerint működhet ez az egész. Meg van, hogy mi-mi helyett mozog jelenleg. Ha a tippelésem jó, akkor ez esetben kettőt már ismerek is. Ha bal karomat akarom használni, a jobb mozdul, ha a bal lábammal lépnék hátra, a jobb teszi ezt az ellenkező irányba. Ez idegesítő. Ezt követni se lehet és nem is biztos, hogy így van. Nem eszelek túl sokat ezen, csak belefájdul a fejem. Nagy nehezen sikerül kisebb szerencsétlenségek után kiügyeskednem, hogy jobb kezemben tartott kardom vízszintes állásba fordítsam magam előtt. Nem akarom, hogy kihasználja tehetetlen helyzetemet és, hogy távol tudjam tartani magamtól, egy kidout próbálok meg ellőni felé.
- Jól kiszúrtál velem Onii-chan… Hadou 32: Oukasen! – mondom ki a varázslatot, mire a kardomon végigáramolva, majd Karasu felé véve az irányt sárgásan derengő tűzvillám indul meg. Nem hiszem, hogy hatásos lesz ellene. Ha igen, akkor sem tudom, sokáig feltartoztatni vele maximum pár másodpercet nyerhetek vele, és már következő támadását is beviheti akár. A csudába… meg is feledkeztem a távtámadásairól… a Cero és az a fura pengeszerű energia az-az Abdo micsoda… azt hiszem, egy igen kemény ellenféllel állok szemben. A kardomra tekintek, hogy láthassam, hogy az igen kevéske rész feltöltött e már, de csalódnom kell.
~ Oya-tsu {csudába}! Miért vagy ilyen csiga… ~ mérgelődők magamban egy álruhába bújtatott szidással a kardom lelke felé. De ő azért ennél okosabb, hogy feltűnjön neki, hogy őt szidom.
~ Csiga... csiga... csiga?! Még, hogy én lassú, mikor benned nincs annyi kurázsi, hogy feltöltsön elég energiával?! Te... te... féééreg!~ vág vissza a sértegetéseimre. F... féreg?! Na, de kérem. >.>És még, hogy az én hibám? Ch... Megpróbálom fej rázással elkergetni a fejemből sértegetős sárkányomat, de minden másom megmozdul, csak a fejem nem. Ez ciki. Nem törődve végül Hyozanryuu csipkelődésével Karasura nézek, hogy láthassam, visszavág e valamivel, ahogy én azt sejtem.

A két támadás találkozott, és a következménye a környezetre romboló hatással volt. Mi lett volna, ha mindketten erősebbek lennénk? Ő Kapitányi szinten én pedig Espada szinten lennék? Talán a környezet még jobban lerombolódna, és a robbanás engem is elkapott volna szerintem. Így szerencsére megúsztam pár kisebb sérüléssel. Amit a felém repülő kavicsok okoztak, az arcomat a karommal védtem, főleg a szememet. Megvakulni nincs kedvem, örök sötétségben élni, és hogy hagyatkozzak a többi érzékszervemre. Nem tudom Tousen hogy képes erre? Bár az a férfi nekem nem szimpatikus, ha jól hallottam az igazság mait elárulta a társait, a kisebb vérontás miatt. Szerintem nem normális, hiszen azzal hogy elárult mindenkit, azt segítette elő, hogy Aizen minket teremtsen meg, tehát a seregbe katonákat, amivel még több harcot idéz elő, és még több vérengzést. Itt a bukta a tervében, de hát én kicsi pont vagyok, nem mondhatom ezt meg, mert hamar befejezném a pályafutásomat az élők sorában. De mint gyakran megint eltértem a tárgytól. A robbanásnak vége, és a kavargó porból és füstből köhécselve Anao lép elő. Szerencsére nem halt meg, tudni akarom miért is fontosak azok az ékkövek a kardján? Nem csak dísznek vannak ott, jelentenek valamit. Már csak azelőtt kellene rájönnöm, hogy használja is a feltöltött kardját. De akkor nem fogom majd látni mire is jó, és nem lehetek biztos benne, hogy eltaláltam mire is jó, ha feltöltődik. Fenébe, csak hagynom kell.
- Remélem az ostoba emberek nem fognak idejönni és megnézni mi volt itt. Bár ha később jönnek, akkor majd gondolom, ráfogják, valami meteorra vagy mit tudom én. – bár annyira nem érdekel, ha meg most jönnének, akkor csak én ennék egyet. – Naaaa húgi, nem ér ilyennek lenni. – nem árulja el, sőt, csak húzza az orrom előtt a mézes madzagot, hát szabad ilyet?
Hát legyen, akkor megelőzve a kellemetlen perceket én jövök egy támadással. Pontosabban a harmadik és utolsó támadásommal, amit jelenleg képes vagyok használni. Vicces kis meglepetés lesz Anaonak ha sikerül. Sonidozva közelitek felé, összevissza cikázva, nem akarom, hogy eltaláljon valamivel. De ahogy nézem nem is támadni készül, hanem védekezni. Remek, főleg ha azt hiszi, hogy szemből támadok rá. Pedig nem, amikor elég közel értem hozzá átugorva felette a koponya sikeresen beleharap a vállába. Remek, ez sikerült, akkor nálam az előny. A földre érkezésem után mosolyogva nézem Anaot, 3-2-1 és igen, hiába akart hátra lépni a bal lábával, helyette a jobbjával sikerült neki előre egyet. A vállamon pihentetem Orgot.
- A szösz? Az általában a ruhákról lehulló kis izé. Sok értelme nincs és jelentősége se, de valamiért mindenki tudja mi az. – válaszolok neki vigyorogva, és lassan elindulok felé. – Mordedura{harapás] amikor sikerül a koponyának beleharapnia valakibe, akkor annak a mozgása tökéletesen összezavarodik. Ahogy te is tapasztaltad, a bal lábad helyet a jobb mozgott. Ennyiből szerencséd van, ez nem akkor eltérés, én jobban megjártam, mint te. Igen, saját magamon is kipróbáltam egyszer. Érdekes volt nagyon, a kutyám se tudta mi van velem. A WC-re is alig tudtam kijutni, de komolyan, majdnem összecsináltam magamat. Lépni akartam, és a kezem mozgott, lépni akartam a másik lábammal, akkor a vállam. Eh, nagyon nem volt jó. –egy nevetés közben megvakarom a tarkómat.
Mosolyogva közelitek felé, mosolygok azon, ahogyan ügyetlenkedik, közben Orgo továbbra is a vállamon van. Nocsak, azt már elérte, hogy a kardját tudja valami pozícióba tenni, ügyes. Sőt, támadni is tud. Megint elbíztam magamat, remek, félreugrok, de a bal oldalamat eltalálta. Nem annyira kellemes az érzés, és a bőröm is megperzselődik egy kicsit, és a felső ruházatomnak a bal oldala is eltűnik. Immár láthatja Anao is hogy a Hollow kelék a lyuk a szívem helyén van.
- Aj, most az én ruhámnak is annyi. Egában vagyunk tényleg. És hogy lásd, menyire rendes vagyok. – a következő lépésem után Sonidoztam egyet majd megálltam mellette egy pillanatra, míg csaptam egyet Orgoval, megpróbálva egy kisebb vágást ejteni a bal combjára. Nem túl súlyosat, mert a mozgás miatt nem biztos, hogy eltudná látni. Utána pedig távolabb Sonidozok.
- Tudom, hogy ez egy szemét technika, és mivel a tesód vagyok - elhallgatok, majd folytatom vigyorogva. - Ezért megvárom, míg elmúlik ez a trükköm. Olyan húsz perc és ismét a magad ura leszel. Na meg, mert kíváncsi vagyok mi is történik, ha feltöltődnek az ékkövek. – egyszerűen fogom magamat és Anaot figyelve leülök a földre, és várok.

Onii-chan türelmetlenségén vigyorok, mint a tejbe tök. Szeretem titokban tartani Zanpakutom képességét és csak a legvégső esetben alkalmazni, úgyse tudnám előbb. De, mi jó van abban, hogy ha előre megmutatod a technikáidat? Az ellenfél tudja majd, hogy mire számítson, ha esetleg kétszer próbálkozna bevetni egyazon támadást. És ugyebár kevesen sétálnak bele kétszer ugyan abba a csapdába. Még ha én azok közé is tartozom, aki szempillantás alatt rohanna bele ötödszörre is egy… mondjuk egy… Ceroba. Jelenleg ez a legjobb példa. Na, de nem ragadhatok le túl sok időt azon, hogy, nem fejtem ki katanám titkos különlegességét Karasunak. Ugyanis támadásba lendül, biztos türelmetlenségből. De, én nem vagyok semmi jó elrontója. Csak még inkább elősegíti kardom töltődését, ha a pajzsot használom ellene. Hamarabb kész lesz így, nem úgy, mint a türelmes várakozásnál. Az igen hosszú és idegtépő lenne, ha csak egyszerűen hagynám, hogy töltődjön, semmit se tudna kezdeni vele. Gyorsan cikázva közelít meg és én már mindenre felkészültem, a védelmi pozíciót is fölvettem, de úgy tűnik felkészülésem igencsak hiányos volt. Alábecsültem az ellenfelem és nem gondoltam arra, hogy esetleg tartogat még valamit ötletekben gazdag, tarsolyában. Mikor azt hittem, hogy szemből csap le, ő elképzeléseimmel ellentétben felugrott a levegőbe és a kaszájának segítségével egy újabb, igen érdekes technikát alkalmazott. Fegyverének kopja részét díszítő koponya fogai a vállamba fúródtak. Szó szerint megharapott, mintha külön, önálló életet élne. Csoda, hogy nem beszél még hozzá. Pár másodpercig iszonyatos fájdalom nyilallt célzott testrészembe, halk sziszegéssel és fájdalommal teli arccal nyugtáztam és próbáltam túlesni a dolgon. A másodpercek, mintha több órák lettek volna, mire Karasu eltávolította a fájdalmaimat okozó szörnyeteget. Bal kezemmel rögtön tanulmányozásba akartam kezdeni sérült vállamat, de egy furcsa dolog folyamán bal karom helyett, jobb könyökömet sikerült behajlítanom. Értetlenül tekintettem a furcsaságra. Annyira meglepett, hogy egy lépést tudat alatt hátrálni szerettem volna, de bal lábam helyett, a jobbommal léptem egyet az ellenkező irányba. Pár kellemetlen megjegyzést tettem e miatt a sokkoló hatás miatt, melyre Karasu válaszolt szórakozottan. Hát igen ő most biztos nagyon élvezi a helyzetet…
- Huh… nem mondod… - morgom orrom alá a „szösz”-re adott magyarázatára, közben szemem sarkából felé néztem. De legalább hasznos magyarázattal is szolgált. Szóval Mordedu… micsoda… az. Oké… legyen, elhiszem. Addig én is eljutottam, hogy a koponya tehet mindenről. De, ez ijesztő… összezavarja a mozgást… o_O”. Úgy van, ahogy mondja, semmi összefüggést nem látok abból, hogy mi mozog, mi helyett. És ez idegesít, nem is tudok sokat agyalni ezen. De… mit mondott? Magán is kipróbálta? O_O” Jézusom. És még itt van? Nem örült bele? Szóval, túl lehet élni? Ez megnyugtató, de meddig tart ez az egész? Remélem nem sokáig, mert legszívesebben a fejemen forognék most emiatt. Kellet nekem figyelmetlennek lenni. >.>
- Onii-chan… nem is tudtam, hogy van háziállatod. – csodálkozok rá, az egyetlen dologra, melyet nem tudtam hova tenni magyarázatában. Nem hittem volna, hogy Hueco Moundoban is vannak ilyen dolgok, mint a házi kedvenc… Nem ábrándoztam sok időt ezen, mivel eléggé zavart, hogy nagy vigyorogva közelít felém. Semmi bajom más jókedvével, de ha az illetőnél fegyver van és mosolyogva közelít az nem jelent jót. Testemmel kisebb harcot vívva kezdek el furcsa mozdulatokat tenni, ahogy jobb kezemben tartott kardomat vízszintes állásba akartam helyezni magam előtt. Kisebb küzdelmek árán sikeresen is, tudtam kivitelezni a dolgot. Ezután a Hadou 32: Oukasen! kidou nevének elhangzása után kardomon sárgás fényű tűzvillám kezd végigáramolni, majd azt Karasu felé irányítva indul meg. Ezzel akarok megálljt parancsolni neki. Nem bízhatok jelenlegi állapotomban semmit se a véletlenre. Egyszerűen ki is használhatja tehetetlenségemet és végezhet is velem. Nem mintha nagyon felzaklatna a dolog, de így belegondolva még nem is vághattam fel kardom extra képességével, és legalább életemben még utoljára szeretném alkalmazni. Eh… már megint temetem magamat. Gondolatmenetemet félbeszakítva kíváncsian figyelem, hogy a kidou csapás célba talál e, vagy legalább a kívánt célt elérem vele? Vagy simán hárítani foglya? Viszont még ebben a helyzetben is sikeresen alkalmazott kis trükköm, így is jól végződött. Túlontúl elszámította magát és nem fordult meg benne, hogy esetleg addig nem adom fel a testemmel való belső küzdelmet, míg nem érem el vele a kívánt testtartást. Még is csak hozzám tartozik. És az én parancsaimnak ugyan nem szegülhet ellen! A kidou bal oldalát találta el, de nem hagyott, hű de nagy sebet maga után, elsősorban a ruháját tépázta meg. Így láthattam a szíve helyén elhelyezkedő fekete lyukat. Arckifejezésemre a teljes mértékű döbbenet ült ki. Újabb meglepetés. Csak úgy érnek engem a mai nap az újabb és újabb érdekes dolgok. Még odahaza mesélték nekem, hogy ilyen fekete valami elhelyezkedik minden arrancaron és espadán egyaránt, akárcsak a hollowokon.
- Hehe… kölcsön kenyér visszajár vagy valami ilyesmi. – mondom gonoszkád vigyorral az arcomon, amiért hallom a ruhával kapcsolatos panaszait. Ebben egy időben mellém lépett egy szempillantás alatt, majd a kaszával csapva egyet, ejtett egy kisebb vágást bal combomon, majd tovább állt mellőlem. Éreztem, ahogy a fegyverének pengéje végighasítja a bőrömet, kis szisszenéssel fejezem ki, hogy nem kellemes az érzés, főleg úgy nem, hogy még térdre se tudok rogyni emiatt, mert mindjárt más végtagom mozdul. Talán, ezt is akarta elérni? Nem biztos, sokkal súlyosabb sebet is ejthetett volna akkor… Lehet, hogy akkor a ruháért bosszútál? Keh ki tudja… >.>
- Köszönöm Onii-chan… csak szólj, hogy ne felejtsem el megköszönni jó fejűségedet. – jegyzem meg kis iróniával az előbbi szövegére, ahol a „rendes” szóval illette magát, mielőtt megsebesítette volna lábamat.
Miután másik biztos pontot talált magának folytatta a beszédét, melyet figyelmesen végighallgattam. Milyen őszinte… „szemét technika”… hát az! Aljas egy támadás nem vitás! És húsz perces idővallumig tart… eh… remélem, minél hamarabb eltelik ez az átkozott húsz perc. De, tényleg megvárná, míg elmúlik a hatás? Ezt nem néztem volna ki belőle. Hisz, most igazán sebezhető vagyok. Egy vágással is végezhetne velem akár. Látom, ahogy leül a földre, kényelembe helyezve magát. Szóval… tényleg komolyan gondolja. Ennyire érdekelné, hogy milyen technikát tudok bevetni a feltöltődött Hyozanryuuval? Hm… akkor nem okozhatok neki csalódást. Az a bő negyed óra épp elég lesz arra, hogy az a kevéske is betöltsön az ékkövön.
- Csak meg ne bánd Onii-chan… - vigyorodok el és Karasu felé tekintek. Majd két ujjammal tesztelgetem, hogy mikor múlik el a hatásra a technikának. Ugyanis, amikor a bal kisujjamat próbálom megmozdítani a jobb mutató reagál helyette. Így ez kitűnő arra, hogy tudjam mikor telik le az türelmi idő. Míg várakozunk, hogy ne legyen nagy csend felhozok egy örült témát.
- Onii-chan! – kezdek bele elnyújtott daloló hangon. - Ha, ilyen fekete mi a szösz van a szíved helyén még is akkor… hol van a szíved? – teszem fel kérdésemet, mely mióta megláttam a fekete lyukat a szíve helyén, a nyelvem hegyén csücsül.
Az a húsz perc, mely jelenleg olyan, mintha évek telnének el ebben a feszült várakozásban. Már reménytelenül mozdítom meg az ujjamat, ami helyet még mindig a másik engedelmeskedik. Csoda, hogy még nem rontott nekem Karasu, amiért ilyen lassan múlik el a technikájának a hatása. Nagyot sóhajtva mozdítom meg ismét feltűnés nélkül bal kisujjamat, mely végre valahára engedelmeskedett akaratomnak. Tekintetem szabályosan felcsillan. Szóval elmúlt a hatása a technikának. Végre! Ismét én parancsolok a testemnek.
~ Hyozanryuu, készen állsz? ~ kérdezem Zanpakutom lelkétől, közben kardomra tekintek, melyen az drágakövek már fényesen ragyogtak.
~ Nem… még várj… míg megöl… ~ a sértegetését eleresztettem fülem mellett, kisebb szemforgatással. A lényeg, hogy a tagadásba bujtatott helyeselést ennek ellenére is felismertem. Széles vigyorral Karasura néztem, közben oldalt csaptam egyet a kardommal a levegőbe, így felhívva Onii-chan figyelmét, hogy már készen állok, elmúlt a technikájának a hatása.
- Köszi, hogy adtál egy kis szünetet. – kezdek bele szövegembe, bal karomat megmozgatva közben, amiért végre rendesen engedelmeskedik. – Szólj, hogy ne felejtsem el, viszonozni. – teszem hozzá hatalmas vigyorral az arcomon és kardomat magam elé emelem. – Készülj, mert vége a pihenőnek! – szólítom fel, ez alatt elindulok futva felé. Annyi ideje bőven van, hogy felálljon és felkészüljön kardcsapásomra. Viszont egy kis meglepetést tartogatok a számára.

Mos mi van? Csak elmondtam neki mi is az a „szösz”. Ő kérdezte, én válaszoltam, bár lehet csak költői kérdés volt, sose ismertem fel igazán ezeket a dolgokat. Számos hibáim egyike, mint az is hogy néha az egyértelmű jeleket se ismerem fel, és ez titok, de valamiért tudok megértő is lenni. Igen tudom ez szörnyű dolog, ez van. Megadtam a magyarázatot arra is, hogy miért is ilyen a mozgása. Ha ez egy élethalál harc lenne, már a harapás után befejeztem volna a harcot. Lefejeztem volna egyszerűen. Sose voltam a nagy kegyetlenség híve, de néha elszabadul velem a ló. Persze olyat nem csináltam volna, hogy levágom a végtagjait és a lábával verem agyon, vagy csak a sarkát keresztülszúrva egy kampóval fellógattam volna és végig vágtam volna a mellkasát és kivéreztetem volna, mint egy disznót. De általában nincs nálam kampó, ezért maradt az a megoldás hogy csak lefejezem. Elegáns, és könyörületes is, nincs nagy fájdalom, csak egy pillanatnyi és kész. Bár azt mondják, hogy ha lefejezek valakit, akkor a fej még képes egy ideég élni, elég ideig hogy megmutassam neki a testét. Nem tudom ezt hol is hallottam, vagy lehet olvastam? Nem tudom már, de lényegtelen is a jelenlegi helyzetben. Úgy veszem észre, hogy a lényeget is meghallotta. Mosolyogva bólogatni kezdek.
- De bizony hogy van, egy kutyám van. A neve az, hogy Csontos, egy igazi Hollow kutya. Kicsi korában találtam rá Hueco Moundoban járkálva, a lábamnak támadt és megakart enni. Annyira kis aranyos volt, ahogy a nagy szemeivel nézet rám, gondoltam hazaviszem. Azóta már szép nagyra megnőtt, van is nálam róla egy kép ha érdekel majd megmutatom. Egy igazi rosszaság tud lenni, ha nem kellek fel időben, akkor már ugat, rám ugrik miközben alszok. Persze az időben az azt jelenti, amikor megéhezik. Haj, imádom azt a rosszaságot. Magányosan telnek a napok néha Hueco Moundoban, és kell a társaság.
Ideje elindulni, már túl sokat beszéltem neki Csontosról. Tudtam volna többet is, elmondhattam volna azt is, amikor a papucsomba vizelt, és én pedig kergetni kezdetem, a szobámba, esküszöm, biztosra vettem, hogy nem ugatott, hanem röhögött rajtam. Volt más eset is, amikor a WC-n ijesztet rám, hej az a kutya, egyszer biztosan az orrára verek, és nem csak az orrát verem bele a piszkába. Azt is mennyire szereti néha elől hagyni. Pedig van az ajtómon egy kutya bejárat is, kimehet nyugodtan, és oda rakhatja az ajándékát más Arrancarok ajtaja elé. De valamiért nagyon gyakran a szobába végzi el a dolgát, és szinte azt is hallani lehet, ahogy mondja „Góóóóól”. Megint eltértem a tárgytól. Tehát mosolyogva indulok el Anao felé, gondoltam egy kis sérülés elég lesz neki, és utána rendes leszek vele. De arra nem gondoltam, hogy majd megfog lepni. De sikerült neki, a támadása eltalált, igaz csak félig, de akkor se kellemes. Aj, a ruhámnak annyi, mindegy, én is tönkre vágtam az övét ő pedig az enyémet, így a fair. De mire fel az a döbbenet az arcán? Lent lenne a sliccem? De nekem nincs is sliccem, akkor meg mi lehet? Gondolom a lyuk a mellkasomon, igen, nekem érdekes helyen van. Pont ahol a szívemnek kellene lenni. De nincs ott, helyette a lyuk van ott, de legalább ha szíven akarnak szúrni, akkor az nem használ. Mázli mi? Persze csak akkor ha valaki biztosra megy, és szíven akar szúrni, amúgy sok jelentősége nincsen a helyének.
- Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy visszaad a kölcsönt, főleg nem kamatostul.
Elvigyorodtam, és Anao mellé értem végre, ahol a bal combját vágtam meg. Most ki lehet nevetni, de nem öltem meg, és a sérülés se volt igazán hatalmas, helyette csak egy kis vágás, amire ha valami citromosat öntenék, akkor nagyon fájna és csípne, de amúgy nincs sok hatása. Távolabb megyek Anaotól, és továbbra is vigyorogva nézek rá.
- Á nem kell, szívesen csináltam.
Majd ahogy mondtam neki kivárom az időt, míg ismét tudja majd mozgatni a testét. Mielőtt leülök a földre, letépem a felsőtestemről a maradék ruhát, már nem kell, majd leülök, és Orgot a vállamra döntöm. S várok, egy kis pihenés nekem se árthat szerintem.
- Remélem tényleg megérte hagyni, hogy feltöltődjön a kardod. Ha nem akkor morcos leszek.
Ez szerintem kielégítő válasz volt neki. Nagyon kíváncsi vagyok a támadására, bár lehet túl erős lesz és bele halhatok majd, de remélem azért nem fogok. Bár ha súlyos sérülést szenvedek az se lesz jó, mert nem hiszem, hogy majd segíteni fog rajtam Anao. Lehajtom a fejemet és lehunyom a szemeimet, majdnem be is alszok, de Anao hangjára felfigyelek. Elhúzom a számat a kérdésére, megvakarom a tarkómat és egy sóhaj kíséretében beszélni kezdek.
- Nekem nincs szívem, vagyis a Hollowoknak nincs szívük. Elvesztettük a szívünket attól a fájdalomtól, hogy nem mentet meg minket egy Shinigami, még lélek korunkban. Ezért keletkezet a lyuk a testünkön, nincs szívünk, és lelkeket eszünk. Nevezhetnek minket szörnyeknek, gonosz szellemeknek, szerintem mi csak egy másik faj vagyunk, akik úgy boldogulnak, ahogy tudnak. Nagyjából ez az oka amiért ti, Shinigamik vadásztok ránk, az étrend miatt. Kellemetlen igaz? Ennyi az oka csak.
Komoly arccal adtam kicsit hosszabb választ a kérdésére. Megint elszaladt velem a ló és sokat beszéltem, kell majd valamit magamba rakni, ami gátolja a sok beszédet. Lassan telik az idő, ólomlábakon jár. Miért van az, hogy ha várunk valamire, akkor az idő mindig lassan telik? S ha pedig valamit élvezünk, akkor egy egész nap is hamar elszáll. Ez vajon miért lehet? Míg várok Anaora van időm elmélkedni ezen, sikeresen elmélkedtem olyan tizenkilenc percet, amikor feltűnik, hogy a kardján az ékkövek már ragyognak, végre lassan eljön az ideje, hogy láthassam mi is lesz. Anao csap egyet a kardjával, tehát kész van tényleg, és a teste is az öve? Remek, felállok és leporolom a nadrágomat, majd Orgora mindkét kezemmel erősen ráfogok.
- Nincs mit, remélem megérte. Ha látom mire képes a kardod nem fogom elfelejteni. Gyere és pakolj fel Anao-chan.
Mondom vigyorogva, és már futni is kezd felém, hátrálok pár métert, majd Orgot jobb oldalra kinyújtom magam mellé, és szélesen vigyorogva kezdek futni Anao felé, és minden reiatsumat beleadom a következő csapásomba. Amit természetesen majd jobbról fogok bevinni, vagyis akarok majd bevinni neki.

Na, ezt nem hittem volna, hogy az Arrancarok/Espadák olyan unalmas mindennapokkal rendelkeznek, hogy még egy házi kedvencnek is örülnek, mint társaság. Persze minden élőlény igényli, de még se gondoltam volna, hogy ennyire nem csinálnának semmit, hogy unatkoznak. Netalántán mindannyiuk olyan erős, hogy nem is edzenek vagy valami, mint elfoglaltság? Esetleg… nem szoktak ismerkedni és barátokat gyűjteni? Bár, nem tudom ők, hogy kezelhetik a barátságot. De, csak-csak valahogy úgy van náluk is, mint a Shinigamiknál. Nem hiszem, hogy valami szívtelen lények lennének, akiknek semmi sem kell csak a harc és hatalom. Fő alátámassza az, hogy Onii-chan is befogadott egy Hollow kutyát, amikor az meg akarta enni, pedig nemes egyszerűséggel vehette volna el az életét… szerintem. Magyarán ez bizonyítja, hogy ugyan úgy él bennük is a kedvesség és csak ostoba papolás volt ismételten a fejesektől, hogy rosszindulatú, kegyetlen teremtmények. >.> Merengek el válaszán a kidous esett után, amikor is a teljes döbbenet lesz úrrá rajtam, ahogy meglátom a fekete lyukat szíve helyén. A kidou csapásom megtépázta ruháját így adott lehetőséget, hogy láthassam. Ebben a pillanatban nem foglalatoskodtam vele túl sokáig, hamar túltettem magamat rajta és ruhás válaszom után egy sértődött megjegyzést tett. Nem tetszhetett neki újabb kis trükköm, legalábbis a bal combomra mért vágásából erre tudtam következtetni. Védekezni nem tudtam, váratlanul ért, de úgy se sikerült volna kivédenem. Bár, annyira nem fáj csak zavar, hogy még bekötni se tudom. A fölös vérveszteséget nem pártolom, hiányzik a halálnak, hogy kosz mennyen bele, azt elfertőződjön és mehetek utána a 4. osztaghoz, feltéve, ha eljutok odáig. A sebet kis iróniával „köszöntem” meg. Ekkor az újabb meglepetés ért tőle… megvárja, míg összeszedem magam és elmúlik aljas technikájának hatása? Most viccel? De... nem. Hehehe… rendes... de ennyire nem akarja kihasználni tehetetlen helyzetemet? Szóval ő is egy apró kis „barátságos” meccsnek titulálja a küzdelmet? Az jó, nem szeretem a vérre menő harcokat. ^.^ És még kíváncsi is Hyozanryuu-ra. Nem okozhatok csalódást. Hihihi… elhiheted Onii-chan, hogy érdemes volt hagyni, feltöltődni. Talán egy lépést előretehetek, jelenlegi helyzetben ő vezet a küzdelemben. Végignézem, ahogy kényelembe helyezi magát arra a negyed órára. Ruhájának felső részét leszakította magáról közben, biztos zavarta. Ekkor tekintetem ismét a testén lévő lyukra tévedt, így nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, hogy van e neki szíve, ha az ott helyezkedik el. Addig se alszik be ebbe a végtelenségig tartó várakozásba. Nagy komolysággal mesélte el ezen üggyel kapcsolatos tudnivalókat. Magyarázata meglepett. Nincs szívük… és ez a Shinigamik hibája? Sose értettem, hogy a fajtájuk miért eszi meg az ártatlan lelkeket. De az ő szavával élve, rendben, hogy boldogulni akartak, de ezt csak el lehetett érni, volna máshogy is. Nem feltétlenül lelkekre való vadászattal, így persze, hogy küzdünk ellenük. A mi dolgunk az egyensúly megőrzése a világon. Szóval, ha ők lelket esznek, életükkel fizetnek. De, ezt inkább nem említem meg neki, csak az én meglátásom. Nem avatkozok bele más dolgaiba. Haaah’, ez ismételten csak egy bonyolult dolog, amit nem akarok megérteni.
- Naruhodo, naruhodo {aha, aha}… - motyogom kicsit nyomottan a magyarázatára. – Hát, Onii-chan… te aztán tudsz beszédet tartani hallod e? – mondom széles vigyorra húzva a számat, pár perc után, miután sikerült feldolgoznom rendesen válaszát. Nem zavar sok beszéde végre nem egy kukamanóval hozott össze a sors.
A percek lassan peregtek, melyet a szabályos csend vont körbe, nem igen váltottunk több szót iménti beszédünk után. Lassan ugyan, de végre elmúlott a technika hatása, melyet alkalmazott rajtam. Teljesen olyan volt, mintha évek teltek volna el ezen, negyed óra alatt. De, végre én uralkodhatok ismét testem felett! Zanpakutomra néztem, aki már készen is állt a harc folytatására. Oldalt csaptam egyet a kardommal a levegőbe, hogy magamra vonjam Karasu figyelmét. Széles vigyorral az arcomon hálálom meg kedvességét, majd felszólítom, hogy álljon készen. Ennyi a minimum viszonzáskép. Nem meglepetésszerűen fogok rá lecsapni, semmi újabb trükköt nem fogok alkalmazni. Futva indulok meg felé szemtől-szembe. Annyi időt hagyva, hogy fel kelljen és felkészüljön támadásomra, melyet meg is tett. Én is így gondoltam… Hátrál pár métert, majd fegyverét maga mellé helyezve indul meg felém. Látom, ahogy maga köré gyűjti reiatsuját, hogy támadását felerősíthesse vele. És jobb oldalról akar egy vágást mérni vele. Hasonlóképp áramlani kezd körülöttem is a lélekenergiám, majd lendítem ellencsapásként a kardomat.
- Remélem, nem okozok csalódást Onii-chan… - válaszolom előbbi szövegére, ahogy a két penge érintkezik egymással. Ördögi mosoly jelenik meg arcomon, tekintetem is eléggé vészjóslóvá válik ebben a pillanatban. Szabályosan leírt rólam, hogy készülök valamire. - Hyozanryuu no Ishi-ha {Gyémántsárkány ékkő hulláma}! – a támadás parancsszavait a két penge érintkezése után mondtam ki rögtön. Lassan és érthetően. A parancsszó hallatán, a kardomon elhelyezkedő ékkövek, ha lehet még fényesebben ragyogtak fel, majd szabályosan előtörve a pengéből, egy méretes sárkány bukkan fel és taszítja el Karasut. Majd ha ez még nem lenne elég, megkínálja egy hasonló színben pompázó energiasugárral, amilyenek az ékkövek. Pofáját hatalmasra nyitva engedi el a sugarat Karasu felé, majd várva következő parancsomat tekeredik mögém, mint aki jól végezte dolgát, ha sikerült neki, ha nem.
- Bocsi, Onii-chan… de Hyozanryuu nem a kíméletességéről híres. – jegyzem meg, közben egyik kezemmel zavartan megvakarom a tarkómat, a másikkal pedig gyöngéden megveregetem a sárkány oldalát, afféle dicséretként szánva a dolgot. A sárkány, fejét mellém hajtva nézet Karasu felé kémlelve következő lépését. Felkészülten vár, hisz most őt tudom alkalmazni támadásaimhoz, ha eltűnik az, azt jelenti lélekenergiám csekélyke szintre süllyedt. Bár, akkor a harcot se fogom tudni folytatni. De, ezzel nem törődve várom ellenfelem következő lépését. Remélem elégedett a fejleményekkel.

Rövid ismertségünk alatt pár dolgot megtudott rólam Anao, és az arrancarokról is. Hogyan tudjuk használni a kardunkat, mi is az pontosan. Elmondtam neki, hogy a parancsszó elhangzása után nagyjából visszakapjuk a régi alakunkat, és a képességeinket is, és azt is, hogy a sebeink begyógyulnak. Ez a mi erőnk, más, mint a shinigamiké, de mégis hasonlít rá. Hiszen mint nekik a zanpouktojuknak is egyéni a képessége, úgy nekünk is a saját zanpouktunk ereje is egyéni, kicsit olyan, mint mi. Nem sokban különbözünk mi arrancarok a shinigamiktol, talán csak a nézetekben, és a mi vezérünk nem éppen kellemes személy. Szerintem egy idő után még béke is lehetne köztünk, arrancarok és shinigamik közt. Tudom álmodozó vagyok, sose lesz béke, ez van, ezt kell szeretni. Felvilágosítottam továbbá arról is, hogy miért van lyuk a mellkasomon. A szív hiányát jelképezné, a hiányát, mert a shinigamik nem tudtak minket megmenteni lélekként. Gyatra magyarázat, de ez az igazság. Megosztottam vele az étkezési szokásunkat is, legalábbis ami a fő táplálékunkat illeti, a lelkeket. Ez csak egy étrend semmi más, de a shinigamiknak ez is elég ahhoz, hogy ránk vadásszanak. Gyenge ok, de beérik ezzel, különösebben nem izgat ez a dolog, ha kell, harcolok, és ha úgy van megírva, akkor meghalok majd egy harcban. Csak remélni tudom, hogy nem ok nélkül fog megtörténni. Annál nincs rosszabb halál, mint feleslegesen eldobni az életed, eh, az kellemetlen lenne.
- Nem tagadom, jó a beszélőkém, pedig mindig szidom magamat, hogy túl sokat beszélek. Kéne valami gomb, amit ha megnyomok, elhallgatok.
Elvigyorodok, és most végre kezd lassan lejárni az idő, ha jól számoltam Anao lassan ura lesz a testének, és én végre láthatom majd mire is jó, ha az ékkövek teljesen feltöltődtek. Felálltam majd leporoltam a nadrágomat. Remélem tényleg megérte megvárni ezt az időt, és remélem, hogy túl is élem majd. Hiszen ez csak egy kis viaskodás, és nem halálig tartó küzdelem. Sajnos egy kicsit hátrálnom kell, a lendület miatt, és hogy a csapásom is tökéletes legyen. S hogy még erősebb legyen a támadás, a reiatsumat is a támadásba fektetem bele, de ahogy látom Anao is hasonlóképpen cselekszik. Nagy az esély rá, hogy ez lesz a végsőcsapás. Hát remélem, én leszek az, aki nyerni fog majd. Rohanok felé, jobbra kitartott Orgoval a kezemben, és amikor megfelelő közelségbe érek, jobbról indítom meg a támadást. A pengéink találkoznak, amire a mosolya megváltozik. Értem, most jött el az ideje a támadásnak. Aj, ez nagyon fényes, valamivel el kellene takarni a szememet. Elkerekedik a szemem a látványtól, egy sárkány? Akkor ez történik, ha az ékkövek feltöltődtek? Megjelenik egy sárkány, hát ez remek, eddig egy ellenfelem volt, most már kettő. S a sárkány már rám is ront, jobban mondva eltaszít Anaotól. Nem kellemes, van erő ebben a gyíkban, érzem, ahogy a bordáim megrepednek, és egy kis vért is felköpök. De ez nem volt elég ennek a dögnek, valami sugarat is rám küld. Védekeznem kell valahogy a támadása ellen, de ha túl erős, és Orgot használom, akkor lehet, eltörik, azt pedig nem engedhetem meg, a Bara se lesz elég erős, Cerora nincs idő, marad Abdominal. Talán az jó lesz, van elég időm, és távolságom? Igen, erre van, Orgoval a sugár felé csapok és kimondom a parancsot is. Egy fél kőr alakú halvány vörösen fénylő támadás tart a sugár felé, abban a reményben, hogy majd feltartoztatja azt. Talán egy vagy két másodpercig sikerült is. Majd keresztülhatolva a támadásomon, és már telibe is talált. Fáj, ez nagyon tud fájni. Még több vért köptem ki, és ahol eltalált a sugár, a seb körül megéget a bőröm, és a sebből vér folyt. A földet érés se volt kellemes, a kavicsok felsértették a hátamat, és pár még bele is fúródott a hátamba. Lassan és szaggatottan veszem a levegőt, nagyokat nyelek, és Orgo segítségével sikerül felállnom. Pontosabban, rajta keresztül húzom fel magamat, a bal kezemet a sebre rakom, a jobb kezemben továbbra is Orgo van.
- Megérte várni.
~A francba, már nem sokáig bírom, kár volt minden reiatsumat az előző támadásba fektetni,(még azelőtt hogy megjelent a sárkány), nem csoda hogy nem tudtam hárítani. De már nincs mese, mindent vagy semmit.
- Készülj….mert jövök.
Rohanni kezdek felé, de a reiatsum hiányában, és a sérülés mait a sebességem is lassabb. Amint odaérek Anaohoz és a sárkányához, a fejem felé emelem Orgot és lesújtok vele Anaora. Legalábbis próbálok, a sárkánya is megakadályozhat, vagy ő maga.

Okosabbnak érzem magamat. Egyre több és több dolgot tudok meg a fajról, mely elméletileg esküdt ellenségeink. És meg kell, bizonyosodjak arról, hogy ugyan nincs túl sok különbség közöttünk. Mégis mások vagyunk. Nézetekben talán… de ez miért akadályoz minket meg abban, hogy béke legyen közöttünk? Ez is egy olyan kérdés, melyet a fejesek részletesebben nem kommentálnának. Talán ők sem értik? Csak azért, mert az áruló Shinigamik oldalán állnak? Vagy mi? Haaa’… sose fogom megérteni ezeket a dolgokat. Mázlim van, hogy ilyen beszédes ellenfelet fogtam ki. Ha, nem így lenne még most is homályban tapogatóznék a fajtájukkal kapcsolatban. Szerencse, hogy nincs olyan elhallgató gomb rajta, amiről beszélt. Rosszul jártam volna, nagyon rosszul. Nem tudtam volna kiszedni belőle semmit se.
Elmélkedek ezen a várakozás során, mielőtt a technika hatása elmúlt volna. A húsz perc eltelte után már is támadásba lendültem, miután felszólítottam, hogy készüljön. Elég szemét dolog lett volna tőlem, hogy spontán rátámadok mikor Ő türelmesen kivárta, hogy ismét harcképes legyek. Rögtön reagált felszólításomra és, amint támadásba lendültem ő is hasonlóképp cselekedett. Reiatsuját maga köré gyűjtve akart bevinni jobbomra egy erőteljes vágást. Jómagam hasónlóféleképpen kezdek cselekedni. Lélekenergiám lassan áramolni kezd körülöttem, bár nem a támadás felerősítésének érdekében, hanem a Zanpakutom másik technikájának egyik különlegessége, hogy az eddig a kardba fektetett energiám, mely az ő feltöltődésére ment el, most visszanyerhetem. Kardomat így már bátran lendítem kaszája felé, ellencsapásként. A pengék hangos csattanással érintkeznek egymással, ezt hallva ördögi arckifejezés ül ki képemre, mely eléggé baljóslatú. Le is lehet olvasni rólam, hogy ezt a pillanatot vártam. Pontosan ezt. A „Hyozanryuu no Ishi-ha” szavak elhangzása után, kardomat díszítő ékkövek vad ragyogásba kezdtek, engem nem zavar annyira, mint Karasut, mivel én már egész hozzászoktam ennek a fényáradatnak. Így láthattam reakcióját mikor a Zanpakutom pengéjéből látta előtörni a sárkányt. Hatalmas lendülettel ütközik bele Karasuba így taszítva el őt a közelemből, majd még egy energiasugárral is megkínálja, melyet a szájából lő ki felé. Hát igen, Hyozanryuu nem a kegyelemadásáról híres. Elég durván áll hozzá a dolgokhoz, ebben még én se tudom akadályozni. Karasut hirtelen éri a dolog, biztos nem erre számított. Ez nem meglepő. A sárkánnyal való ütközést nem is, de a sugarat már igyekszik hárítani. A vörösen izzó pengeszerű támadásával próbálkozik, eleinte úgy néz ki, hogy sikerül hatástalanítania vele, de csak egy kis időt tudott nyerni, mert Hyozanryuu támadása még így is keresztülvág rajta és el is találja. Karasu igencsak megjárta a sárkánnyal való találkozást. Nem elég, hogy kisebb égési sérüléseket szerzet, de valószínűleg belső sérülései is vannak a vérből ítélve, melyet felköhögött. Pluszba még a talajt is megnézte közelebbről, ami újabb sérüléseket okozott neki.
A mellém húzódó sárkány oldalát dicséretképp megveregetem, miközben tájékoztatom Hyozanryuu durvaságával kapcsolatban. Karasut folyamat kémlelem, hogy mit csinál közben. Sikerül nehézkesen talpra kényszerítenie magát a kaszájának segítéségével.
- Na ná’, hogy megérte… - mondom neki vigyorogva. Remélem, nem csinál semmi őrültséget. Nem akarom megölni. Nem szeretek gyilkolni. Ilyen sebek mellett meg nem hiszem, hogy bármi komolyabb dologra képes lenne, ráadásul az imént a lélekenergiájának nagy részét még el is pocsékolta. Bár ki tudja, milyen meglepetéssel tud még elődrukkolni. Szavaira figyelek föl. Szóval még is támadni próbál? Ostoba! Az eddigieknél lassabban indul meg felém, majd amint elém ér a kaszával készül lesújtani rám. Már futni sincs elég ereje. Reménytelenül felsóhajtok, majd a sárkányra nézek. Fejét csóválva kezd bele parancsom nélkül a védekezésbe. A farka hegyén levő kis pengét alkalmazva hárítja a vágást, mielőtt elérhetne engem és egy lökéssel - mely igencsak erőteljesre sikeredett – arrébb röpíti úgy két méterre.
~ Ezek a bolhák... csipkednek... ~ jegyzi meg unottan Hyozanryuu, amint a farka végét kezdi tanulmányozni, mellyel felfogta Karasu támadását. Szem forgatva nézek rá. Szerencse, hogy mások nem hallják aljas szövegelését... majd nem koncentrálok tovább a fenntartására hagyom, hogy apró lélekrészekékre bomoljon szét.
- BAAAKA {lüke}! – jegyzem meg Karasunak hosszan elnyújtva a szót, közben leülök a földre. – Mit akartál ezzel elérni? – kérdezem széles vigyort húzva az arcomra. Nem félek attól, hogy így esetleg még egyszer megpróbálkozik a támadással. De, már fölösleges is lenne folytatni a harcot túlságosan lesérült Hyozanryuu csapása miatt. Ráadásul én se vagyok már a toppon. Védekezni még csak-csak tudnék, de bal karom, nekem is kezdi beadni a szolgálatot. A kötés, melyet rögtönöztem rá már teljesen felvette a vörös színű vér színét. Kardomat így alkalmazni pedig nehézkes lenne. Ezért se koncentráltam tovább a sárkányra, túl sok energiát venne igénybe és a végén még felkelni se tudnék. Talán itt lenne vége a küzdelemnek?

Francba levagyok sérülve, hogyan megyek vissza a testemért? Mármint az édességért, és a bérletért. A test annyira nem fontos dolog számomra, de amiket vettem az nagyon is az. A találkozás a sárkánnyal megtette a hatását, de nem annyira, mint a lövése. Kemény sérüléseket szedtem be, és jön a végső rohamom. Nehezen megy a mozgásom, kivagyok ürülve rendesen, mit a talált pénztárca. Amikor odaértem Anaohoz a sárkánya válaszolt helyette, a farkával hárított, és megint csak áthelyezett pár méterrel. Azt megkell jegyeznem, hogy nem is valami finoman csinálta. De már mindegy, olyan két méterrel odébb érek földet, maga az esés se volt kellemes, szerintem ideje lenne feladni. Amíg „repültem” a testemről fekete por szál el, és a maszkom darabjai is elporladtak, Orgo pedig visszaalakult a hárompengéjű kaszává. Megszűnt a Ressurecctionom, ez tényleg jelzi, hogy ideje lenne feladni. Orgo mellém esik le,hát tényleg vége. Bármennyire is kellemetlen, de vagyok olyan, aki beismeri, ha vesztet, már csak az a kérdés hogy Anao életben hagy e? Könyörögni nem fogok neki, nem a stílusom, és ha megölne, akkor is miután könyörögtem, akkor szégyenben halok meg. Tehát inkább csak fekszek a földön, sajgó tagokkal és fájó sebekkel. A sárkánya széthullik, tehát már nem akar ő se harcolni? Eh, még le is szid, hát remek. De azt hiszem, ezt megengedhetem neki, vagyis ő magának.
- Nos…szerintem jövök neked pár fagyival…üdítővel és vidámpark jeggyel. –bármennyire is kellemetlen ő nyert, fizethetek neki.
Már csak megkellene beszélni, hogy mikor is szeretné ezeket megkapni. Rendes, elült mellém, majdnem mellém, de az mindegy. Rá kérdez mit akartam ezzel elérni, hát jó kérdés.
- Amolyan végső roham volt. Gondoltam kicsit drámaibra veszem a dolgot, de nem jött be, én vesztetem, az életem a kezedben van. – most pedig Ő dönt, vagy életben hagy, vagy pedig egy mozdulattal megszabadítja a fejemet a testemtől.
Én azért az elsőre szavazok, Csontos is egyedül maradna, és nem hiszem, hogy bárki befogadná, ezért haza kell mennem hozzá. Továbbá megkell ennem egy csomó édességet, és ajándékot is kell adnom Adorának. Ha életben hagy, akkor valahogy megpróbálok felállni, és ha sikerült, akkor oda megyek, a letépet felsőmhöz, Orgo segítségével veszem fel a földről, és utána a ruhát rászorítom a mellkasomon lévő sebre. Ez egy darabig kitart, legalábbis remélem, hogy addig ki, míg elérek a másik testemhez.
- Mikor szeretnéd a vidámparkot? Csak addigra szerzek pénzt…de ne említsd senkinek, hogy kivel is mész majd. Csak a baj lenne, és fejmosás. Az nem kell egyikünknek se. – őt is lecsesznék, engem meg lehet ki is végeznének egyik se jó. – Szerintem ideje elválni, vagy te visszamész a testedért? Ha igen, akkor megköszönném, ha segítenél visszamenni. De ha nem, akkor, viszlát, és örültem. – a válaszától függetlenül a lényeg a lényeg. Én visszaindulok a Plázába, csak az a kérdés hogy egyedül és lassabban, vagy egy kis támogatással? Érdekes volt ez a mai nap, harcoltam, és beszereztem pár „hasznos” dolgot magamnak. Amikor visszaérek, a Plázába azonnal a testem felé indulok, ami szerencsére még a WC-ben van, visszamászok belé, és elhagyom a plázát, egy kicsit erőt kell gyűjtenem, hogy visszajussak Hueco Moundoba. De ha Anao velem jött, akkor azelőtt, hogy érte megyek, a testemért elbúcsúzok tőle.
- Örültem Húgi, majd máskor találkozunk, élveztem a társaságod, légy jó, és viszlát.- köszönök el tőle, és irány a testem, ami szerencsére még a WC-ben van, visszamászok belé, és elhagyom a plázát, egy kicsit erőt kell gyűjtenem, hogy visszajussak Hueco Moundoba. Ahol felkeresem az orvosokat, rendbe kell jönnöm hamar.

/Köszi a játékot élveztem/

Karasu támadására a sárkányom reagált. Meg kell hagyni, hogy megint túl agresszívra vette a figurát. Azért nem kellett volna felszállási segédletet adnia neki. Meg is jegyzem neki, hogy legközelebb lehetne kíméletesebb is, egyrészt emiatt sem koncentrálok tovább fenntartására. Nem vágytam gyerekes hisztizésére. Akar a halál égni miatta. Amint a sárkányt eltüntettem Karasut figyelem. Ahogy nézem, látom, amint a fekete por, mely még küzdelmünk elején tapadt rá szép lassan leválik róla. Röpülését egy fájdalmas vészleszállással fejezi be, legalábbis gondolom, hogy nem lehetett túl kellemes a landolás. Fegyvere ismét hárompengéjű külsejével csapódik be nem messze tőle. Vége lenne? A jelek arra utalnak. Meglepődve nézek a szövegére „Nos…szerintem jövök neked pár fagyival…üdítővel és vidámpark jeggyel.”. Ez egy „megadom magam” akart lenni? Ne vicceljen. >.> Kis híján eltávolította magát az élők sorából, erre ezzel foglalkozik? Nem, hogy az el nem ért álmai miatt aggódna elsősorban. Áh’ fiatalok… Elmélkedem, majd egy kisebb szidást nyújtva felé, ami egy szóban merült ki, de az mellékes, leteszem magam a földre. Kis vigyorral egybekötve kérdezem meg, hogy még is mit várt ettől a „fejjel nekirohanok a falnak” ötlettől? Válaszán nem lepődtem meg. Ismét egy újabb olyan emberrel futottam össze, aki nem tartja az életét semmire? Még is mit jelentsen az, hogy a kezembe adja? Ch…
- Hát az esésed, igencsak drámaira sikeredett Onii-chan. – mondom széles mosollyal az arcomon. – DE, legközelebb gondolj az álmaidra is, mielőtt ilyen örültségét teszel. Különben visszarángatlak a túlvilágról és én is, megöllek egyszer! – kezdek bele okoskodásomba nagy komolysággal, mint a győztesnek kijáró utolsó szó. Ebbe az apró szövegembe akartam belesűríteni azt, hogy nem fogom megölni. De a büszkeségem nem engedte volna, hogy szó szerint közöljem neki. Vagy leesik neki, vagy sem. Ha, esetleg nem jön rá, rásegítek azzal, hogy Zanpakutomat visszahelyezem tokjába, mely hatására rögtön felveszi megviselt külsejét. Abból ítélve, hogy nehézkesen elaraszolt a letépett ruhadarabjához, felfogta, hogy nem szándékozom elvenni az életét. A felsőjének darabjával látta el a sebét átmenetileg, amit újonnan szerzett Hyozanryuunak köszönhetően, majd felém fordulva érdeklődött a vidámpark felől.
- Jobb ötletem van Onii-chan! Legközelebb meglátogatlak meg akarom ismerni Csontit! És még egy fityingedbe se kerülne! – mondom vigyorogva, persze nem gondolom komolyan. Nagy felfordulást csinálnék ezzel az abszurd ötlettel nem csak Hueco Moundoban, hanem Soul Societyben is. – Ne vedd komolyan, csak vicceltem. – teszem hozzá utólag, kis nevetés kíséretében. A poénos felszólalásom után már búcsúzkodni is akar. Ne már~ T>T… de várjunk… mit mondott? Test? De hát én a saját testemben vagyok, kérem! Vagy…
- JAJ NE! – kapok a fejemhez, majd Karasura nézek. - A póttestemet ott hagytam a Plázában! – hadarom el, majd mellé Shunpózok és sérült kezemmel nem törődve nyújtok támogatást a menésben, a bátyusnak. Így nekem köszönhetően, hipp-hopp, visszaérünk a plázába. Hát igen, ez lennék Én . A bejárat előtt megállva ránézek. Talán nem kellet volna ennyire száguldani? De, ezzel időt spóroltam meg neki is, meg magamnak is.
- By-by, Onii-chan! – integetek neki, amint elindult befelé egymástól való elbúcsúzásunk után, majd öt perc után kapcsolok, hogy a testemet nem árt, ha megnézem, hogy egyáltalán még a helyén van e. Gyors beszaladok, de a folyosón már csak hűlt helyét találom póttestemnek. Ami, persze nem meglepő… Bár lesújtott a dolog, hogy egy újabb póttestet hagytam el, még is jókedvűen elindulok ki szép lassan a Plázából. Nem árt, ha hazamegyek, még ha az eredeti küldetésemet sem tudtam befejezni. Legalább egy sokkal, jobb dologgal ütöttem el a napot. És nem árt, majd benézni a 4. osztaghoz, amint visszaérek. Nem rohangálhatok még se sérült karral. oO
~ De… rohangálj, hátha megszabadulók tőled… ~ hallom haragos megjegyzéssel felszólalni Hyozanryuut, gondolataim közepette. Haaah’ szóval a halálomat kívánod mi? Te… átkozott hüllő! Te…>__> Így kisebb vitába fogva indulunk meg haza a Senkai kapun keresztül, melyet Sereteiel nyittattam magamnak időközben.

//Ugyan... én köszönöm Onii-chan Én is jót szórakoztam! ^_^//