Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/

Résztvevők és posztolási sorrend:

Adora Luna
Karasu Vex

Adora, nem túl eseménydús délutánodat, melyet akár unalmasnak is lehetne nevezni, egy üzenet dobja fel, melyben Eli-sama sürgős ügyben magához rendel téged. Mihelyst espadád színe elé járulsz, arra utasítanak, hogy keress meg egy Hakubo nevezetű szökött shinigamit az Emberi Világban, és adj át neki egy fontos üzenetet tartalmazó lemezt. A diszket Eli-sama úgy nyomja a kezedbe, hogy kihangsúlyozza, az életed árán is el kell azt juttatnod azt a célszemélyhez, és parancsba adja, hogy vigyél magaddal egy másik arrancart is a küldetésre, egyedül nem indulhatsz el. Némi töprengés után úgy döntesz, hogy korábbi ismeretségetek okán Karasut kéred fel partnerednek, így az első dolgod az ő megkeresése és tájékoztatása lesz a feladatot illetően.
Karasu, téged némileg talán meglep Adora felbukkanása, de mivel neked sincs jobb dolgod, így jobb, ha a lány társául szegődsz, hiába nem kötelez semmi sem arra, hogy az egyszerű (?) futármunkát elvégezd. Neked jut az a feladat is, hogy a gargantát, ami Karakurába vezet, megnyisd, útközben pedig akár beszélgetésbe is elegyedhettek, ha akartok.

Az átjáró túloldalán kilépve csípős, hideg idő fogad titeket és a késő délutánba hajló időpont illetve a vastag felhőtakaró miatt már elég sötét is van. A város talán legelzüllöttebb részében találjátok magatokat, a szeméttel teli utcából sötét sikátorok nyílnak a lepusztult házak között, melyeknek falait különféle művészi és kevésbé művészi graffitik borítják. Nem tudjátok, hogy pontosan hol keressétek Hakubót, de azt igen, hogy valahol ezen a környéken tanyázik információtok szerint. Karasu, te vagy az, akinek feltűnik, hogy érkezésetek óta bámul titeket egy magas, nyúlánk termetű férfi, minden kétséget kizáróan lát titeket. Sebhelyes arca, bőrkabátja és a kézfején látható koponyát formáló tetoválás nem éppen arra utal, hogy egy báránylelkű fickóról van szó, ahogy szúrós, gyanakvó tekintete sem a barátságos összképet erősíti. De mivel mégiscsak egy egyszerű emberről van szó, aki számotokra nem jelent fenyegetést, és mást nem láttok a környéken jelenleg, úgy tűnik a legésszerűbbnek, hogy tőle próbáljatok némi információt kicsalni, hátha tud valamit. Lépjetek kapcsolatba a férfival, hogy békés vagy erőszakos módszert alkalmaztok, azt rátok bízom.

Miután visszatérek az Aquaparkból, lévén semmi dolgom, bevonulok a szobámba, hogy kitaláljak valami jó elfoglaltságot. Az alkohol hatása szerencsére már viszonylag nyomtalanul eltűnt, bár néha-néha még megkettőzve látom arrancar társaimat. Jó délelőttöm volt, ám most a süppedt, szegényes, eseménytelen későbbi napszak vár rám. Fogalmam sincs, mit csinálhatnék, ám most semmi kedvem kimozdulni színes kis birodalmamból. Szeretem ezt a helyet, megnyugtat, és bár olybá tűnik, mintha egy galamblelkű, gyönge teremtés lakná, ez egyáltalán nem igaz. Éhes sem vagyok, idefelé jövet megebédeltem és most siker koronázta tevékenységemet, hisz nem lettem véres. Na jó, de csak egy kicsit. De ezt még ki lehet mosni, és ha nem is, nem látszik nagyon ^^ Legalábbis remélem. A délelőtti sok szórakozás, meg kevésbé mérsékelt mennyiségű ital hatására szempilláim egyre nehezebbek lesznek, így egy egyszerű mozdulattal, ruhástul bedőlök az ágyamba és azonnal el is nyom az álom. Kavargó, elmosódott képek jelennek meg a szemem előtt, majd eltűnnek. Értelmetlen, ködös, mégis sokat jelentő, múltba vesző események, emlékek.
A kopogásra riadok fel és elégetten veszem tudomásul, hogy kezdem elhagyni ama idegesítő szokásomat, hogy visítozom álmomban, akár egy malac. Talán legújabb ismerősöm többet tett érem, mint gondoltam. Eli-sama másik fraccionja jó fej, ám ki tudja, milyen, ha szabadon engedi a valódi önmagát és nem azt a kedves férfit mutatja nekem, mint akkor. Enyhén kócos hajjal mászom ki eddigi fekvőhelyemről és nyitok ajtót, álmoskás tekintettel. Egy másik arrancar áll a küszöbön és kérdő tekintetemre azonnal elszavalja, hogy az én úrnőm hívat. Az eddigi fáradtság egy pillanat alatt eltűnik a szememből, majd a másik orra előtt becsapva az ajtót, készülődni kezdek. Kikapom a szekrényből az egyenruhám, majd gyorsan megfésülködöm. Mikor mindennel megvagyok, Maestro-t az oldalamra csatolva indulnék el, ám az ajtóban összeütközöm a bamba képű küldönccel. Nagy sietségemben csak egy enyhén dühös, inkább megvető pillantásra méltatom, amitől gyorsan el is takarodik. Sonidóval közelítem meg Eli szobáját, a már jól ismert folyosókon keresztül. Amint bekopogok, ő ajtót nyit és szokásos, hideg, enyhén lekezelő hangnemében elmagyarázza nekem a feladatot, majd a kezembe nyom egy CD-t. Azt is közli, hogy társat is kell választanom, így egyből rohannék megkeresni Leriat-ot, de úrnőm tájékoztat, neki most más dolga van. Ekkor gondolkodóba esem, vajon ki lehetne az, aki megfelelő lenne hozzám társnak. Végül aztán egy pár pozitív tulajdonsága miatt Karasu-ra esik a választásom, így el is indulok, hogy megtaláljam. Össze is futok vele a Golfpálya felé menet.
- Szia ^^ Jó, hogy találkozunk! Pont téged kerestelek. Eli-sama rám bízott egy feladatot, hogy vigyem el az Emberek Világába, egy Hakubo nevű egyénnek ezt a lemezt. Azt mondta, válasszak egy társat is és én rád gondoltam. Mit szólsz? Gyere! – azzal már el is indulok.
Karasu ügyesen megnyitja a gargantá-t, mi pedig át is megyünk. Út közben elmerengek, vajon Eli, meg úgy alapjában véve Aizen, már ha köze van a dologhoz, miért pont rám gondolt. Eli-sama nagyjából a kutyájának tekint engem, aki a végsőkig hűséges hozzá és sajnos azt hiszem, egy részem tényleg ilyen. Ám ezt igyekszem örökre eltűntetni és csak a maszkot fenntartani, szerepet játszani. Egészen eddig úgy gondoltam, nem bízik meg bennem, most meg kiderül, hogy mégis? Micsoda furcsa fordulat, mondhatni a sors furcsa fintora.
- Tényleg és hogy vagy mostanság? Régen láttalak. Kimerészkedtél azóta a golfpályára gyakorolni? – fordulok társam felé.
Eddig úgyis unatkoztam, ennyi elég is volt mára, szeretném magam út közben is elfoglalni valamivel. Az arrancar majd szól, ha zavarja, annyira végül is azért nem ostoba. Amikor végül kibukkanunk az átjáró túloldalán, hideg, csípős idő fogad minket. Össze is rázkódom, ahogy az alacsony hőmérséklet beférkőzik a ruhám alá, meglúdbőrözve eddig sima és puha testem felszínét. Lehet, jó ötlet lett volna felvennem egy kabátot, vagy legalább valami pulóvert. Körbetekintve észreveszem, hogy nem épp Karakura legigényesebb részében vagyunk. Engem nem zavar, a férgek úgy sem látnak minket, így aztán semmi dolgom velük. No meg a munka, az munka, ugyebár, én pedig szeretném kivívni, hogy Eli-sama megbízzon bennem, no meg szeretném látni érzelemmentes, hideg tekintetében egy elismerő csillanást, vagy valamit. Csak tudjam, hogy imponál neki, amit csinálok, hisz így jobban a közelébe férkőzhetek. A délután kezd benyúlni az estébe, a felhők pedig még szürkébbé, sötétebbé teszik az időt és rosszabbá a látásviszonyokat. Nem túl tiszta az utca, melybe érkeztünk, mindent mocsok és szemét borít. No meg graffiti. Nem tudom, merre lehet a célszemély, de abban biztos vagyok, hogy itt van valahol. Vagy ideiglenesen, vagy itt lakik… ki tudja? De ha véges az az idő, amit itt tölt, akkor jobb lesz sietnünk, hogy hamar megtaláljuk. Már indulnék, mikor észreveszem, hogy Karasu néz valamit. Én is odakapom a tekintetem és meglátom a minket nyíltan bámuló magas férfit. Nem tűnik valami hű de bájos embernek, bár a látszat koránt sem minden. De ha már lát minket, engem nem érdekel, kiféle, miféle, de kiszedem belőle az információt, ami nekünk kell, bármi áron. Már, ha tudja. A jobb kezem, oldalamon nyugvó fegyveremre siklik, majd óvatosan megközelítem a férfit és gyanakvással teli hangon megszólalok.
- Lát minket? Ha igen, mondja meg, kicsoda és hajlandó-e nekünk segíteni. Ha nem válaszolna, kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni. – tájékoztatom a férfit szándékaimról.
Egyelőre nem folyamodom erőszakhoz, még akkor sem, ha ellenállást tanúsít. Maestro segítségével könnyedén kiszedhetem belőle, ami nekem kell, hisz csak egy ember, sokkal erősebb vagyok nála. Aztán majd eldöntöm, megkímélem-e. Hiszen az nem lett megtiltva, hogy megöljük, aki nem segít nekünk.
- Egy Hakubo nevű illetőt keresünk, ismeri? Tudja, hol találjuk? – teszem fel a két számomra legfontosabb kérdést és tekintetemmel jelzem, hogy nem kívánok túl sokáig ezen a helyen maradni, így jobb, ha gyorsan válaszol.

Aj, hogy én mennyire unom magamat. Miből is áll egy napom? Reggel felkellek, bevágódók a zuhanyzóba és megszabadulok a mocsoktól ami rámragadt az éjjel. Rendben, a zuhanyzás meg van. Utána mi is követezik? Á igen, keresek valami ehetőt, ami annyit tesz, hogy megeszem azt, ami lassabb, mint én. Utána ülök az asztalnál és vicceket olvasok. Egynéhánynál hangosan fel is nevetek. Például, hogy miket nem tudnánk meg a filmek nélkül. Ezeket átgondolva, tökéletesen igazaknak bizonyulnak. Aki már látott pár filmet azt tudhatja, ismerheti ezeket a dolgokat. Legalább a humoruk az jó az embereknek. Sok más dologra nem jók, de hogy nevessük rajtuk arra igen. Bár tudnak más jó dolgokat is alkotni. A játékok, na azok például igencsak jók. A fenébe, sok jó dolgot kitaláltak már az emberek. Nem csak kajának valók, hanem másra is. De elég volt az olvasásból. Egyenesen a szekrényemhez megyek és felveszem az uniformisomat, Orgot a hátamra csatolom és kilépek a folyósora, majd ki a szabadba. Sétálni van kedvem, és talán a Golfpályát is útba ejtem. Menet közben találkozok Adoraval. Akinek a szavai kicsit meglepnek, kérdően vonom fel a szemöldökömet.
- Helló. Engem? –kis meglepődés, majd kapom a magyarázatot. - Értem, éppenséggel ráérek, tehát megyek.
Ennyi információ amit közölt velem elég lesz. Ha nem tudok sokat, akkor nem is tudnak belőlem sokat kiszedni. Persze ha valami problémába ütköznénk. De remélem nem lesz semmi probléma. Csak egy szimpla, fogd meg és viddel küldetés lesz. Követem, és ahogy gondoltam, nekem kell gargantá-t nyitni. Hanyagul megbököm a levegőt, ahol megnyílik az átjáró, ami az Emberek Világába vezet. Remek, indulhatunk is. Régen voltam odaát. Talán látok pár érdekes dolgot. A kezeimet zsebre dugom, és Adora mellet haladok. Kicsit elbambulva, de a kérdése ismét visszazökkent, egy „hm” keretében nézek rá.
- Elvagyok, a szokásos unalmas medrében folynak tovább a napjaim. Ha nem nagyon kellet, nem mozdultam ki, elvoltam. Áá, nem, rájöttem annyira nem nekem való az a sport, meghagyom a tehetségeseknek. Na és veled mi a helyzet? Látom feltörni készülsz. Küldetés, egyenesen az Emberek Világába. Kösz hogy rám gondoltál.
Adtam jelét a hálámnak, szavakban és egy mosoly keretében. De ennyit a nagy érzelmességről. Hamar a szokásos lesz az arckifejezésem, ami nagyjából olyan....átlagos. De legalább nem a kietlen sivatagban kellet sétálnom. Hanem helyette az Emberek Világában. Talán láthatok pár új filmet is. Csak megengedi Adora, hogy belógjak egy moziba. Az emberek nem fognak meglátni, ha csak nem véletlenül különlegesek. De ha le is buknék akkor meg majd szépen megverem őket. Ne zavarják az én szórakozásomat. Megérkeztünk a városban, hmm, igencsak érdekes az időjárás. Tél lenne? Lehet. Megvakarom a tarkómat és kérdően nézek Adorara. Majdnem megszólítom, amikor feltűnik, hogy egy „ember” feltűnően néz a mi irányunkba. Jé, lát minket. Vigyorba fordul az ajkam, és a tarkómról a kezem lassan lecsúszik, és vigyorogva integetni kezdek neki. Összeszorított fogakkal szolok Adoranak.
- Adora, az a férfi lát minket. –de mire megszólaltam, Adora már kezébe is vette a dolgokat. Megszaporázva a lépteimet követem a hölgyet, nem lenne jó, ha galibát okozna. Na, nekem nem is nagyon kell beszélnem. Adora lerendez mindent a férfival. Szerencsére eddig csak szavak szintjén. Nem lenne jó ha meglepetés érne minket.
- Haver, inkább válaszolj, a hölgy nem teljesen olyan bájos, mint amennyire annak látszik. Kettőnk közül szerintem én vagyok a kedvesebb. – itt Adorara és magamra utaltam. Nem tudom mennyire heves is a vérmérséklete Adoranak, de kicsit be szeretném ijeszteni a férfit. Addig is, míg megkapjuk a választ nézelődök. Olyan mocskos ez az emberi világ. Elpazarolták, megkapták ezt a bolygót, és mit tettek vele? Szánalmasnak tartom ezt, de hát ők tudják. Pedig mennyi jó dolog van a világban. Filmek, a viccek, na meg az alkohol. Tényleg, keresnem kell egy piálótársat. Majd a tekintetem vissza vándorol Adorara és az „emberre”.
- Gyerünk haver, kezd hideg lenni. Válaszokat.
Majd továbbra is a környéket nézem, figyelem, talán nem véletlen hogy itt egy férfi aki lát minket. Megeshet, hogy vannak társai is, akik az olyanokra vadásznak mint mi. Elakarnak majd fogni minket, és kísérletezni fognak rajtunk. Aminek a végére mindketten nyáladzó zöldség szintre süllyedünk, ami nem lesz szép jövő. Bár az is lehet, hogy csak én aggódom túl a dolgokat egy kicsit. Inkább nem is elmélkedek, mert csak idegbajt kapok, és lekaszabolom a férfit akitől a válaszokat reméljük. Fenébe, elég a gondolkodásból, inkább csak szépen figyelek tovább. Addig is legalább míg Adora nem szerzi meg a szükséges információkat.

A férfi az épület falának dől követelőzéseteket hallva, és komótos tempóban rágyújt egy cigarettára, miközben újra és újra végigmér titeket egy szó nélkül. Úgy tűnik nem igazán tart tőletek, Karasu sürgető hangját is csak egy felvont szemöldökkel jutalmazza, holott külső jegyeitekből kiindulva valószínűleg tudja, hogy miféle lényekkel áll szemben, és ezt első szavai alá is támasztják.
- Ti arrancarok sosem tudjátok hogy kell stílusosan viselkedni. Nem hallottam hogy "kérem". Vagy nálatok ez az udvariasság felsőfoka?
Motyogja elégedetlenül, hangja halk és egy árnyalatnyi fenyegetés hallatszik ki hanglejtéséből. Egyetlen mély szívással véget vet a cigijének és miközben odébb pöcköli a csikket és hanyagul ellöki magát a faltól, a füstöt az arcotokba fújja.
- Egy kislány és egy hórihorgas albínó... Mit is kezdjek veletek? Ha nem lennél ilyen gyerek, egyértelmű lenne hogy mit kérnék az információért cserébe, kislány, de pedofilnak lenni nem stílusos. Hm-hm... a colos fegyvere viszont tetszik, van stílusa, azonban azt a legstílusosabb erőszakkal elvenni, nem? Asszem nincs üzlet, barátaim.
Morfondírozik az állát dörzsölgetve, hogy aztán végül levonja a számotokra nem sok jóval kecsegtető tanulságot. A fickó a kezét a szájához emelve hangosan füttyent egyet, mire a környező sikátorokból több tucat ugyanolyan ruhába öltözött gengszter lép elő és pillanatokon belül körbevesznek titeket, kezeikben pedig bicskákat, baseball-ütőket, nunchakukat és egyéb fegyvereket tartanak. Miközben körülnéztek a bandavezér, akivel eddig társalogtatok szőrén-szálán eltűnik, így nincs más választásotok, el kell intéznetek a csőcseléket, ha tovább akartok menni. A bandatagok nem különösebben erősek, így legyőzésük nem okozhat számotokra gondot még úgy sem, hogy jelentős túlerőben vannak, ám furcsa módon nem akarnak fogyni bármit is csináltok, mi több, olyan mintha egyre többen lennének. Adora, ha esetleg képességed használatát fontolgatod, rá kell jönnöd, hogy az valamiért nem működik ezeken az embereken, de enélkül is úgy érzitek, hogy valami nem stimmel. Ennyi ellenfél ellen hosszútávon nem könnyű harcolni, úgy érzitek hogy lassan fáradni kezdtek, de ekkor egy halk, nyugodt hang szűrődik át a fegyverek csattogásának zaján.
- Elég lesz, Wally.
A bandatagok egyszeriben megmerevednek a cseppet sem félelmetes szavak hallatán, majd a szemetek láttára semmivé foszlanak, mintha csak illúziók lennének. Ismét megpillantjátok a Wally névre hallgató bandavezért is, aki ugyanott áll ahol eltűnése előtt volt. Némi logikával rájöhettek, hogy végső soron nem egy egyszerű emberrel futottatok össze, ám ez most mind mellékes, hiszen a férfi meglepő módon a falhoz lapulva reszket és a stílusáról zagyvál valamit össze-vissza. Azonban hiába forgatjátok a fejeteket, az előbbi hang forrását nem találjátok, egészen addig amíg ismét meg nem halljátok.
- Elnézést a kellemetlenségért, történt egy kis félreértés. Már vártuk önöket, kérem kövessenek, ha Hakubo-samát szeretnék látni.
Ha most megfordultok, egy Adoránál valamivel alacsonyabb, kékhajú és kékszemű fiút pillanthattok meg, jámbor tekintetéből, ártatlan külsejéből és a belőle sugárzó lélekenergiából kiindulva nem igazán értitek Wally reakcióját, aki nyilvánvalóan retteg ettől az alaktól. Az egyetlen jele, hogy talán nem teljesen ártalmatlan a fiú, az az oldalán lógó katana jelenléte.

Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/ 49646

- Ó igen, egyébként a nevem Ryoushi.
Közli mintegy mellékesen, majd rátok sem hederítve átvonul közöttetek és elindul arra, amerre ti Hakubót sejthetitek, jobban teszitek ha megbíztok benne és követitek. Útközben feltehettek neki kérdéseket ha akartok, ám ezekre egyelőre a füle botját sem mozdítja, csak mereven előrenézve menetel. A körülbelül negyedórás sétát csupán egy apró, jelentéktelennek tűnő incidens zavarja meg, ugyanis ezúttal egy lány hangját sodorja felétek a szél, most azonban mintha valami sugallná, hogy merre nézzetek, ha meg akarjátok pillantani a tetőn álldogáló sötét alakot, akinek hosszú haját erősen lobogtatja a légmozgás.
- Ha ezen az ösvényen haladtok tovább, a sárkány lehelete fogja hátatokat perzselni.
Visszhangzik a fejetekben a lány melankolikus hangja, és mire pislogtok egyet már el is tűnik, mintha ott sem lett volna. Bármit is jelentsen ez a mondat, úgy tűnik Ryoushi nem figyel fel rá, vagy csak a süketet tetteti továbbra is.
A túra végén egy kétemeletes lakóház kapualján léptek be, a kékhajú fiú pedig a hallon átvezetve titeket kinyit egy vasajtót, melyen túl egy sötét, lefelé vezető lépcsősor rejtőzik. Ryoushi előretessékel titeket, és bár meg mernétek esküdni rá, hogy belépett utánatok az ajtón, mégsem látjátok magatok mögött ahogy leereszkedtek a lépcsőkön. A lépcső alján egy vakítóan fehér falú terem vár titeket, amely körülbelül úgy néz ki mint egy kocsma és egy labor keveréke. Mivel látszólag egyedül vagytok, eldönthetitek hogy várakozó álláspontra helyezkedtek és esetleg kiszolgáljátok magatokat a bárpultról, vagy felfedező körútra indultok a helyiségből kivezető ajtón keresztül.

A kérdezett ránk sem figyelve dől a falnak és gyújt rá egy szál cigarettára. Hogy én mennyire rühellem ezt a mérget -.- Büdös, rongálja a tüdőt és úgy egyáltalán undorító. Nem tudom, miért szeretik annyira az emberek. Legalább az arrancaroknak lenne annyi eszük, hogy hozzá sem nyúlnak. Na mindegy, nem az én dolgom, azért remélem, Karasu nem dohányzik. Ha viszont igen, mindenképp ráveszem, hogy hagyja abba. Már úgyis a kezemben van. A férfi végül mégis méltóztatik megszólalni, ám hamarosan azt kívánja, bár ne tette volna. Ezt garantálom. Az a tiszteletlenség és maró gúny, mely hangjából árad, sérti a fülem.
- Tudod azt, hogy én ilyen mondjak bárkinek is, ki kell érdemelni. Mellesleg nem ajánlom, hogy tiszteletlenül beszélj velem, mert megütheted a bokád. – mondom végül és bár az elfojtott düh akaratlanul is kiérződik szavaimból.
Végül aztán eltünteti a kezéből a füstcsináló förtelmet és egyenesen arcomba fújja a borzalmas kémiai vegyületet. Nem is tudom, hogy a fenébe találhattak fel ilyesmit. Az emberek nagyon szeretik pusztítani magukat?! Az egész bolygó, meg még saját maguk is -.- Egyszerűen elképesztő, amit csinálnak. Persze, persze felépítene egy csomó szép épületet, de úgy összességében csak a romboláshoz értenek. Elképesztő. A tiszteletlen ember, következő mondatai csak még feljebb nyomják bennem a pumpát.
- Nyolcvanhét éves vagyok, te idióta. Nem kislány. Hozzám képest te még csak gyerek vagy. Az anyád lehetnék. Te papolsz itt a stílusodról, meg úgy általában véve magáról a szóról, de a lényegre nem figyelsz. – sziszegem végül összeszorított fogaim között a választ.
Ez már a gúnyolódás felsőfoka komolyan! És még ő beszél udvariasságról? Nem szokásom a trágár beszéd, de most káromkodni tudnék. Ám arcom mégis érzelemmentes marad, tán csak a szememben lehet megfigyelni azt a bizonyos dühös villanást. Belső tombolásomnak végül az vet véget, hogy kénytelen vagyok újra a férfira figyelni, hisz egy füttyentéssel egy igazi hadsereget hív elő. Úgy tűnik, kénytelen vagyok keményebb eszközökhöz folyamodni, bár nincs ínyemre, hisz én egy békés szándékkal jött küldönc vagyok csupán. Kár, hogy ezek a födi férgek nem vendégszeretők. Pedig én szépen kértem. De hát, ha ez nem hatja meg őket, akkor jöhet a keményebb meggyőzés.
- Karasu, ha itt végeztünk, nem állítalak meg a féreg legyilkolásában. – szólalok meg, mielőtt előkapnám a fegyverem.
A teleszkopikus bot azonnal felveszi teljes méretét és a vége koppan a földön. Körülnézve észreveszem, hogy az előbbi férfi szőrén-szálán eltűnt. Gyáva féreg. Haragom újfent fellángol. Csak a szája nagy, de amint komolyabbra fordul a helyzet, visszavonul. Elmenekül, akár egy cincogó egérke.
- Luz de la luna. – szólalok meg fagyos hangon és belepillantok az egyik bandatag két lélektükrébe.
Ám most elmarad a várt hatás. Az ellágyuló tekintet, az enyhén megereszkedett, elengedett testtartás. Mi van itt? Megpróbálkozom a mellette állónál, de ugyanez az eredmény. Kik ezek? Kéne, hogy hasson rájuk a hatalmam, gyengébbek nálam! Dühösen villan ezüst tekintetem, majd megpróbálkozom egy paranccsal.
- Fogj kezet a melletted állóval. – mondom, de a reakció csak egy értetlen arckifejezés, majd egy gúnyos mosoly.
Nem értem. De egyelőre jobbnak látom megszüntetni a technikát, hisz nincs értelme fenntartani, ha nem használ. Így szemem újra felveszi eredeti színét. Ha másnak nem, legalább elrettentésnek jó volt, hiszen egy pár embernek nem igen akaródzik ránk támadni, míg a többi azonnal megindul felénk. A botot kissé erősebben megszorítva vetem magam a küzdelembe, egyre ritkítva az embereket. Chh, micsoda nagyképűség. Ki mernek ellenem állni. Betört koponyák, törött bordák, végtagok reccsenése, de ezek csak nem akarnak eltűnni. Mintha még többen lennének. Kezdem unni ezt az állandó verekedést, legyen már vége. Mintha csak ki akarná találni a gondolataimat, egy hang állítja le az ellenséget, mely azonnal meg is dermed. Jó magam is abbahagyom a harcot. Ahogy újfent körbepillantok, meglátom a Wally nevű gyáva vezért is, aki most a nagyképű pöfékelés helyett, remegve álldogál. Micsoda hülye név -.- Legalábbis nekem nem tetszik. Ahogy a férfi sem. Ám sajnos a hang tulajdonosát nem találom, hiába keresem. Aztán újra megszólal, kedves, nyugodt hangnemben. Amint odafordulok, egy nálam valamivel, alacsonyabb fiúval nézek farkasszemet. Jámbor tekintetéből és külsejéből nem tudom megítélni, miért fél tőle a férfi, sőt ereje sem olyan hatalmas. Lehet, hogy olyan, mint én. Csak épp más módszert használ arra, hogy behódoljanak neki. Szimpatikus ^^
- Semmi gond ^^ Végre egy értelmes illető. – szólalok meg, majd Wally mellett elhaladva, vetek rá egy fölényes, gőgös pillantást.
Amint elindul én tétovázás nélkül követem és Karasutól is elvárom, hogy jöjjön. Most nincs időnk olyan gyermeteg játékokra, hogy a hülyékkel szórakozzunk, aztán megöljük őket. Talán Hakubo nem nézné jó szemmel ténykedésünket, annak pedig nem nagyon örülnék. A fiú bemutatkozását jó magam is lereagálom, hiszen illetlenség nem megmondani a nevünket, ha másik önszántából közölte.
- Az én nevem Adora. Örvendek Ryoushi-san ^^ - szólalok meg, de mintha észre sem venne.
Hogy eltöltsem az időt, elmerülök az emlékeimben. Hirtelen egy nem is olyan rég volt jelenet ugrik be.
„Az Emberek Világa felé igyekszünk, Karasu pedig kicsit megkésve válaszol kérdéseimre és ő is érdeklődik felőlem.
- Szintén semmi érdekes ^^ Néha kijárok a golfpályára, nemrég megismerkedtem Eliziana-sama legújabb fraccionjával, de ezen kívül nem sok. Hát igen, nem szeretnék megragadni a mostani szintemen, ami azt illeti. Nagyon szívesen ^^ - mondom, viszonozva mosolyát.”
Gondolataimból egy, a fülemet csiklandozó hangra leszek figyelmes, mely rejtélyes módon, mintha csak figyelmeztetne minket valamire. A lágy, melankolikus hang irányába kapom a fejem és megpillantok egy hosszú hajú lányt az egyik ház tetején. Aztán úgy eltűnik, mintha ott sem lett volna. Idegenvezetőnk észre sem veszi, vagy egyszerűen csak nem akarja mutatni. Végül aztán egy kétemeletes ház kapujánál ér véget az utunk. Ryoushi átvezet minket a hallon, majd kinyit egy eléggé vészjósló vasajtót, ahonnan egy lépcsősor nyílik lefelé. Előreenged minket, majd miután elkezdünk lefelé sétálni, ő nyomtalanul eltűnik. Egy pillanatig csak forgolódom, a kék hajút keresve, de mivel nem találom meg, tovább indulok. Végül egy, a sötétség után vakítóan fehér szobába érkezünk, ami kicsit úgy néz ki, mintha egy kocsma és egy labor keveréke lenne. Senki nincs itt rajtunk kívül.
- Hát… csinálj, amit akarsz, engem nem zavar, csak ne essen bajod. Nem szeretnék egyedül visszamenni, oké? – mondom.
Én elkezdem felderíteni a szobát, majd mikor végzek, kényelmesen nekidőlök a falnak, majd előveszem a fegyverem és játszadozni kezdek vele, miközben érzékeim élesen figyelik a környezetet, ha esetleg újabb veszély közeledne.

Ejnye, ez ám a lazaság, ketten vagyunk Adorával, simán megölhetnénk, és csak cigizik. Eh, de jó lenne kérni tőle egyet. Próbálkozok a leszokással, de a cigiről nem lehet leszokni, csak egy darabi abbahagyni. Talán ha kérek tőle ad? Bár az, ahogy megszólít, minket csöppet sincsen az ínyemre. Nem mérte fel az erőviszonyokat. S az a fenyegető hangnem se tetszik. Ha így folytatja, megkell szabadítani pár fölösleges végtagtól, és mivel férfi van ötletem hol is kéne kezdeni. Ha ott fenyegetnek, valakit annak hamar megered a nyelve. Orgo pont alkalmas is lenne, hogy eunuchot csináljon ebből az emberből. S akkor máskor meggondolná hogyan is beszél a kedves idegenekkel. Látom és hallom is hogy Adorának se tetszik az idegen magatartása.
- Nyugi Adora, nyugi. Majd ha ivartalanítottam már is kedvesebb lesz velünk. S hogy láthassa, mennyire rendes vagyok, választhat, hogy egy vagy két lyukon essenek ki a féltet kis kincsei. – szerintem könnyen rájöhet mire is gondoltam a kincsei alatt.
Kihallatszik a hangomból hogy nagyon is komolyan gondoltam a dolgot. Aj de pazarlás, ilyen hamar végezni a cigivel. Bár a szivart jobban szeretem, tovább tart és van köztük jóízű is. Meggyes, vaníliás, aj de szerezni kéne már magamnak. De vajon azt áttudom vinni? Nem kell megváltoztatni a szellemi részecskéit? Majd kiderül ha eltűnnek, de nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen probléma. A férfi következő szavai felháborítóak, albínó én? Oké, fehér a bőröm nagyon, és a hajam is fehér, de erről megint nem én tehetek. Napozásra sok lehetőség nincs ott ahonnan jöttünk, a hajam, meg tetszik, tehát nem kéne beszólnia. A másik pedig, hogy beszél egy hölgy jelenlétében? Hogy beszél a hölggyel? Ez komoly indok már arra, hogy kiheréljem. Orgo emlegetésére lassan hátranyúlok, a kezem rákulcsolódik Orgo markolatára, és lassan előveszem. A férfi arcába tolom, a legfelső penge nincs messze az orrától.
- Figyelj haver, az egy dolog hogy tetszik neked Adora, megértem. De így beszélni a jelenlétében az már nagyon is tiszteletlenség. És hogy tetszik neked Orgo azt megértem, jól viszi a csontokat, az inakat. Kapizsgálod? Ha nem segítesz nem csak a lábad közt lesz hiány. Megkereslek téged az otthonodban, módszeres alapossággal felszeletelek mindenkit, akit ott találok, ha van kutyád, akkor Burkus kutyust is, és téged hagylak utoljára. Ezt veheted ígéretnek, igazán elmebeteg tudok lenni. – tehát verekedni akar? Rendben, legyen ha ezt akarja. Füttyent egyet mire lépések zaját hallom mindenfelől. Szép mennyiség jött neki segíteni, lesz mit ölni az már biztos. Hátat fordítok a vezérüknek, és nézem az ellenséget. Elég silány a fegyverzetük, de a túlerő kellemetlenek ígérkezik. Itt most nagy mészárlás lesz, ami annyira nekem nincs ellenemre, igaz nem ez volt a feladat lényege. De senki nem mondta, hogy nem lehet kicsit szórakozni. Hát szórakozunk akkor egyet. A nagyszájú krapek eltűnt, legalábbis ezt állapítom meg, amikor hátranézek. Azon okból kifolyólag, hogy nem akar e hátba támadni? Leeresztem magam mellé Orgot, és lassan lóbálni kezdem, előre és hátra. Ihat végre a drága pengém, eheti a húsukat, marcangolhatja az inakat, és roppanthassa a csontokat. Party time.
- Rendben, örömmel fogom módszeresen felaprítani. A lelkét meg egy kis hideg bor társaságába megzabálni. – lassan végignyalom az ajkamat, mint akinek megjött az étvágya.
Tehát ez Adora fegyvere, szép nagy bot. Pecázásra is alkalmas lehet? Majd megkérdezem tőle, és ha nem ver fejbe, akkor azt igennek fogom venni majd. Nem tudom mit is akarhatott elérni Adora, de az-az érzésem, hogy nem sikerült. Kellemetlen, nagyon kellemetlen, marad a színtiszta és nyers erőszak, a kedvencem. Azért kedves lány ez az Adora, szeretné hogy kezet fogjanak a bandatagok? Ha barátok már úgyis megtették volna kérés nélkül is. Na nyomás, nehogy már egy nő vesse magát a harcba helyettem. Eddig csak lóbáltam Orgot, de amikor rohanni kezdek az emberek felé, akkor már felemelem az arcom elé, és mindkét kezemmel erősen megmarkolom. Egyre közelebb és közelebb érnek, amikor már csak egy métere vagyok tőlük, elkezdek jobbra és balra csapni Orgoval. Így ritkítva azokat, akik elég ostobák voltak, hogy a közelembe kerüljenek. Megtorpanok egy pillanatra és egy félköríves vágással lefejezem azokat, akik közel álltak hozzám. A bal kezemmel elengedem Orgo markolatát, és egy Barat küldök a tömegbe. De csak nem nagyon akarnak elfogyni, megölök egyet és két másik kerül a helyébe. Ez igazán kezd unalmas leni, az ilyen mészárlásban sok élvezet nincs. Majd egy ismeretlen hang, és az ellenségeink mintha megfagynának. Megállítom Orgot a szabdalásban és körbetekintek, de nem látom sehol azt, akitől a hang származott. Egyedül csak Wallyt, hehe, van egy neve a bandavezérnek. Nem csoda, ha ennyire pöffeszkedő, szívathatták eleget a neve miatt. Hol van Wally? Tuti emlegették neki párszor. De az, aki miatt ennyire fél Wally, és megálltak az ellenségeink még sehol. Majd ismét megszólal a hang, elég nyugodt a hang. S végre már látom is ki az. Aj a fenébe már hogy ilyen magas vagyok, lassan kiáll a nyakam, hogy mindig lefelé nézek. Nem néz ki veszélyesnek a gyerek, de a Wally mégis nagyon fél tőle, de ne ítéljünk a külső alapján. Barátságosan mosolyogva szólalok meg, és rakom vissza a hátamra Orgot.
- Semmi baj. Örvendek a találkozásnak. – elindulok feléjük, de Wally mellet megállok. Ökölbe szorítom a kezemet, és egy hatalmas barackot adok a fejére.
- Nem beszélünk hölgyekkel, úgy ahogyan te tetted. Szerencséd hogy ennyivel megúsztad. Hol a cigid?- ezt már suttogtam neki. Majd inkább én keresem meg, és a gyújtóját is elveszem, vagy gyufáját, ami van nála. De nem felejtetem el amit mondtam, majd felkeresem, és szépen kivégzem. Megszaporázom a lépéseimet, hogy beérjem Adorát, és Ryoushit, hiszen bemutatkozott.
- Örvendek Ryoushi-san. Az én nevem Karasu Vex. De nyugodtan hívhatsz Karasunak, vagy Vexnek. –na igen, nagy választási lehetőséget hagytam. Na, akkor most áldozunk a káros szenvedélyeknek, kicsit lemaradva Adoráéktól, mivel lehet zavarná őket a füst. Na, tehát a számba veszek egy cigit és meggyújtom. Megremeg a lábam, és hihetetlen jóérzés kerít hatalmába.
- O sötét anyám, ismét ízlelhettem fekete füstös kebledet. – elégedetten szívom a cigit, nem is gondolva arra, hogy ez a kis apróság mennyire hiányzott az életemből.
Adora pedig kicsit megkésve, de törve nem válaszol egy korábbi kérdésemre.
- Akkor a te napjaidban is ez a legérdekesebb pont. Hmm, lehet nekem is kéne keresni egy Espadat akinek a fraccionja lehetek. Legalább lenne kivel beszélgetni. Unalmas saját magammal beszélni, vicceket olvasni, vagy keresztrejtvényt fejteni. Hát reméljük, hogy elég jól fejlődünk majd ezen a küldetésen. Nekem se sok kedvem van megragadni egy szinten. – van egy álmom, az pedig hogy elérjem a második feltámadást, ahhoz pedig erő kell, nem is kevés.
Boldogan szívom a cigit, amikor egy ismeretlen, de felettébb kellemes hang jut el hozzám, és gondolom Adorához is, mivel egyfelé nézünk. Ejha csinos a hölgy, de amit mond az érdekes. „ Ha ezen az ösvényen haladtok tovább, a sárkány lehelete fogja hátatokat perzselni”. Mire gondolhatott? Talán nem kellene megbízni a jelenlegi személyben, aki segít nekünk? Hát persze, inkább egy olyan valakiben bízzunk, aki egy tetőn állva beszél, és eltűnik. Tényleg Ryoushi hogy lehet hogy nem vette észre a nőt? Gyanús. Végül megérkezünk egy kétemeletes épülethez. Eldobom még kint a cigit, majd Ryoushi bevezet minket, keresztül a hallon, majd egy vasajtóhoz vezet minket, ami mögött egy lépcső van, ami lefelé vezet. Elég előzékeny, mert előreenged minket, én pedig Adorát, hölgyeké az elsőbbség, én pedig őt követem. Ami megint csak gyanús számomra, hogy Ryoushi nem jött velünk. Gyanús, egyre gyanúsabb itt minden, az a férfi akivel találkoztunk, a bandája, utána Ryoushi, és az a nő a tetőn, majd ez. De mást nem tehetünk, sétálunk lefelé, végül egy nagyon fehér terembe érünk. Valaki sok meszet elhasznált. Maga a terem olyan mintha egy tudósoknak berendezett kocsma lenne.
- Nyugi nem lesz semmi bajom. Te menj arra én megyek erre. – közlöm a dolgot.
Az ellentétes irányba kezdem a felderítést, de ha nem találok, semmi érdekest a pulthoz megyek, és keresek valami italt.
- Kérsz valamit inni Adora? Vagy nézünk körbe kint is, ne csak itt bent?- amíg várok a válaszra keverek magamnak valamit, és inni kezdem.

Míg körülnéztek a teremben, a rejtélyes események tovább folytatódnak körülöttetek. Karasu, te sörösüvegek maradványait találod meg az egyik asztal mellett, azonban mikor egy perc múlva ismét elhaladsz ott, már se az üvegcserepek, se az épen maradt palackok nincsenek ott, míg Adora a falról levert vakolattal jár ugyanígy. Mindketten arra a következtetésre juthattok a nyomok láttán - főleg ha említést is tesztek egymásnak azok nyomtalan eltűnéséről - hogy itt nemrégen valami balhé lehetett, noha nehezen lehet beleképzelni randalírozó részegeket ebbe a környezetbe. Ennyi misztikum után a magától kinyíló ajtó talán már meg sem lep titeket, noha mivel az egyikőtök a fegyverét piszkálta, másiktok pedig iszogatott, a pillanatot amikor feltárult a szépen kivilágított folyosóra nyíló "kapu", nem láttátok. A "szellemkastély" invitálása egyértelmű, ám amikor közelebb léptek az ajtóhoz, váratlanul mindketten kellemetlen, fájdalmas szúrást éreztek a tarkótokon és ha megfordultok, ismét megpillanthatjátok Ryoushit, aki egy tűvel áll a kezében szokásos, unott arckifejezésével.
- Biztonsági óvintézkedés. Ideiglenesen tönkretettem a tájékozódási képességeiket, Adora-san, Karasu-san.
Szólal meg mielőtt kérdőre vonhatnátok a beadott szert illetően, de hogy ez mit jelent igazából, arra csak akkor jöttök rá, amikor az idáig megtett útvonalra gondolnátok, azt sem tudjátok felidézni, hogy az ajtón túl, amin keresztül bejöttetek, mi van. A fiú ismét int, hogy kövessétek, és jobban is teszitek ha odafigyeltek rá, mert ha most szem elől tévesztitek, akkor jó darabig fogtok bolyongani a labirintusban, amelybe bevezet titeket. Minden járat teljesen egyformának tűnik és furcsa módon minden egyes kereszteződés után elbizonytalanodtok, hogy most jobbra vagy balra kanyarodtatok be. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültetek, ez kétségtelen.
A folyosórendszer végén egy újabb terem vár titeket, ez azonban már legalább akkora, mint Las Noches trónterme és egyértelműen egy laborról van szó. A falak mellett hatalmas, ismeretlen, kékes folyadékkal teli üvegtartályok sorakoznak, bennük humanoid létformákkal, köztük arrancarokat és különböző szinteken álló lidérceket is találtok, ha körülnéztek. A legérdekesebb számotokra talán a két méteresre zsugorított gillian lehet, egyik-másik lény pedig talán shinigami zanpakutouk materializálódott lelkei lehetnek. A számítógépek között sétálgató néhány alak mind különböző reakciót ad érkezésetekre, van aki rátok se hederít, van aki a kezét az arcába temetve legyint és van aki félve, óvatosan leskelődik utánatok. És van egyvalaki, egy fiatal, világosbarna hajú lány, aki dühösen fújtatva indul meg felétek, hogy aztán nemes egyszerűséggel a falhoz szögezzen téged, Karasu, és szabad kezét zöld lángokba borítva emelje azt ütésre.
- Ti meg hogy a francba jutottatok be ide, he? Ha nem válaszolsz, garantálom hogy baromira fájdalmas halált fogsz halni, vetted?
Üvölt az arcodba ingerülten, te pedig mozdulni se tudsz, akkora erővel passzíroz a falhoz. Adora, ha társad segítségére sietnél, a jelenetet közönyösen figyelő Ryoushi lép eléd, és rád nézve nemet int a fejével, azt sugallva, hogy nem jó ötlet közbeavatkozni. Végül azért a fiú odalép az ismeretlen lányhoz és húzgálni kezdi a ruhájának ujját, mint valami kisgyerek.
- Velem vannak, Ayaka-san.
Kezdi ismételgetni, míg végre a negyedik alkalomnál reagál a megszólított és a fiú felé fordítja az arcát, némán bámulva a jámborarcú kísérőtöket. Még egyszer azért a falhoz csap, mielőtt elengedne téged, Karasu, és roppantul morcosan fordul immár teljesen Ryoushi felé.
- Úúútálom a képességed tökmag, vetted? Muszáj minden egyes alkalommal hülyét csinálnod belőlem??? Cöh...
Förmed rá Ayaka a srácra, aztán választ sem várva, még mindig morogva elrobog valamerre. A jelenetet látva elképzelhető, hogy rá tudtok jönni mi lehet ez a bizonyos képesség amit a lány emlegetett, hiszen láthatóan nem vette észre Ryoushit a fizikai kontaktus ellenére sem, és ti is tapasztaltatok már tőle hirtelen el- és feltűnéseket, ha visszagondoltok. Mindenesetre a kis közjáték után idegenvezetőtök a labor másik felébe kísér titeket, ez alkalmat adhat nektek arra, hogy megerősítést nyerjetek gyanútok felől, ha akartok kérdezni. Ryoushi egy, a többitől eltérő színű folyadékot tartalmazó tartály előtt torpan meg és felszólít arra, hogy maradjatok ott, ahol vagytok, majd eltűnik a tárolóeszköz mögött, ami mögé ha belestek, láthatjátok, hogy egy másik terembe vezető nyílást takar. Nagyjából két perc múlva tér vissza oldalán egy tudósnak tűnő alakkal, aki arcán fölényes mosollyal mér végig titeket, majd megszólal.
- Üdvözöllek titeket a földkehekség legszebb labohatómiumában, a nevem Hakubo. Hemélem nem okozott számotokha kellemetlenséget egyik tehemtményem sem utatok sohán. Mi jáhatban vagytok, gyehmekeim?
Kérdi tőletek mézes-mázos hangján, bár van egy olyan érzésetek a szavai hangsúlyából, hogy a férfi nagyon is jól tudja, miért vagytok itt.

Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/ 37270

Kellemes, kivételesen kis figyelmet igénylő játszadozásomba Karasu zavar bele, ártatlan kérdésével. Az italra eszembe jut az, amit a hatása alatt csináltam Leriat-tal, így hevesen megrázom a fejem. No meg munka közben… nem szeretném, hogy Eli megtudja, vagyis megtudná, mivel nem fogok inni egy kortyot sem. Mondjuk pozitívum, hogy megtanultam szörfözni *.* Bár borgőzös fejjel elég nehéz volt, mit ne mondjak. Oldalra pillantva veszem észre a kissé megcsupaszított falat és a földön heverő vakolatot. Végül is, ilyen mindenhol előfordul… bár nem tűnik túl réginek ez a hely. Mármint szépen karban van tartva, nincs elhanyagolva, így nem túlzottan lehetséges, hogy magától esett le. Valaki nekiüthetett valami nehéz dolgot, amitől az levált a falról.
- Karasu! Találtál valami olyasmit, ami eme szobában felszabaduló kemény érzelmek végterméke lehet? Egyszerűbben szólva, talán valaki vagy valakik dühösek voltak. – uhh, micsoda megfogalmazás o.O
Agyilag kezdek zokni lenni, azt hiszem. Ez a hely rossz hatással van rám, szeretnék minél előbb haza menni. Mondjuk eme vágyamra több okom is van, ez az egyik. A másik, hogy nem volt elég az alvás és egy kicsit fáradt vagyok, azért bonyolítok túl mindent. Elmélkedésemet sajnos meg kell szakítanom, mivel ahogy újra az oldalamra pillantok, azt kell tapasztalnom, hogy letűnt a földre hullott vakolat. Mi van itt?! Pislogok egy jó párat, majd megdörgölöm a szemem, de csak nem akar visszakerülni az előbbi helyére a fehér anyag. Egy vállrándítással térek végül napirendre a dolog felett, ez egy fura hely, nekem semmi keresnivalóm itt, csak küldönc vagyok, kézbesítem az árut, aztán megyek is… legalábbis remélem. Újra visszadőlve a falnak, már kényelembe helyezném magam, mikor is csak úgy spontán kinyílik az ajtó. Komolyan, már meg sem lep, ami ezelőtt történt velem, abból megtanultam, hogy ez a hely korán sem normális. A semmiből feltűnő, aztán ugyanoda visszatérő ellenfelek, Ryoushi-san, aki ugyancsak ilyen. Ellököm magam a faltól, ám fegyverem még mindig a kezemben tartom, bármilyen nyugodtnak és veszélytelennek tűnik a hely, legutóbb is ránk támadtak, mert megszólaltunk. Bocsánatot kérek mindenkitől, de én nem tudok megbízni ebben a helyben. Amint az ajtóhoz érek, kellemetlen szúrást érzek a tarkómon. Odakapom a kezem, majd megfordulok és meglátom kékhajú ismerősünket, egy tűvel a kezében. Fúj, tű! Utálom -.- Tájékozódási képességeink korlátozása? Egy szerrel? Biztos… Visszagondolva, hogy is jöttünk el idáig… nem tudom! Erőködöm, töröm a fejem, de nem emlékszem. A fenébe, ez tényleg használ. Éljen -.- Ám mielőtt egy szót is szólhatnék, Ryoushi ellenkezést nem tűrően elindul a nyitott ajtó mögötti labirintusba. Én mellette sétálva követem és még mindig azon agyalok, hogy a fenébe lehetséges, hogy kivételes memóriám és tájékozódási adottságom így megfakult. Amikor befordulunk valahol, azt sem tudom, jobbra jöttünk-e vagy balra? Tökéletesen teljes és kétségbeejtően rémisztő kiszolgáltatottság, ám rajtam mégsem látszik. Magabiztosan követem idegenvezetőnket, mintha tudnám, mit csinálok. Végül aztán elérünk egy újabb terem ajtajáig, ami ki kell, mondjam, nem épp kicsi. Ámuldozva nézek körül, majd valós és takarástól mentes borzalommal vizsgálom meg a kékes derengésű tartályokban található lényeket. Kétségtelen, néhányuk közülünk való, sőt van ott olyan hollow is, melyet reggelire ettem. A teremben össze-vissza, mászkáló emberek kétségtelenül tudósok, ám úgy látom, vagy meg vannak tőlünk rettenve, vagy egyszerűen túl sok dolguk van, hogy velünk foglalkozzanak. Ám legtöbbjük mégis kíváncsisággal követi végig utunkat, míg el nem tűnünk szem elől. Aztán hirtelen, akár valami rossz álom árnya, suhan felénk egy barna hajzuhatag, társamat a falhoz szegezve és nem épp kedves módon kíván információkhoz jutni. Eddig is kezemben tartott fegyverem felveszi teljes méretét és már megszólalnék, rázúdítva vörös köd borította gondolataimat, mikor Ryoushi elém áll és rám nézve, szavak nélkül közli, nem jó ötlet beleavatkozni. Nehezen bár, de legyűröm ingerültségemet és elrakom Maestro-t. Mindezek után a kék hajú fiú a lányhoz lép és bizonygatni kezdi, mint megtudom, Ayaka-sannak, hogy vele jöttünk, nem behatolók vagyunk. Nem is tudom, hanyadik megszólításra juthat el hozzá ez az egyetlen és egyszerű mondat, de lényeg, hogy végre elengedi Karasu-t, mielőtt elég mogorván megszólalna. Szóval képesség? Ezek szerint tényleg nem csak képzelődtem… ez legalább jó. De mi a fene, ami ezen a helyen normális?! Azt hiszem, erre magamnak egy nem tudommal kell válaszolnom, hisz elég furcsaság történt már, hogy kétségbe vonjam, amit látok, valóság. Ezután ő magyarázatot nem fűzvén a dologhoz elindul a labor másik vége felé, így jobbnak látom követni. De ha már megint csak az idegenvezetés a dolga, talán megkérdezhetném, ami érdekel.
- Mondd, Ryoushi-san… milyen képesség volt pontosan, amiről Ayaka-san beszélt? Már ha szabad kérdeznem. - valószínűleg a füle botját sem fogja mozdítani a kérdésre, de nem baj, egy próbát megér, nem igaz?
A tartályok között haladva van egy kis időm jobban megfigyelni a bennük lévő dolgokat. Vagyis inkább lényeket, hiszen ezek élő… valamik. Nem tudok jobb szót, na! Kávé *.* Igen, arra van szükségem! Bár nem hiszem, hogy egyszerűen kérésre felszolgálnának egy jó nagy bögre megfelelően cukrozott tejeskávét. Istenem, de rég is ittam én olyat! Mondjuk, csak magamnak tudom megcsinálni a megfelelő mennyiséget, ha más csinálja, az sose jó. Nem tudom miért, de egyszerűen a többiek nem elég jók, hogy készítsenek nekem egy tökéletes tejeskávét. Pedig nincs olyan sok alkalmam főzni. Gondolataimból az ugraszt ki, hogy a fiú megáll egy különleges tartály előtt és felszólít mindkettőnket, hogy itt várjuk, aztán egyszerűen fogja magát és elsétál. Nem fecsérlem az időmet, hogy kiderítsem, hová lett Ryoushi, így aztán elég nagy meglepetés ér, mikor feltűnik egy zöldhajú, fehér köpenyes, fölényesen vigyorgó alak társaságában. A most érkezett férfi először csak szótlanul végigmér, ami zavar. Utálom, ha valaki úgy mér végig, hogy közben vigyorog, mint a tejbetök. Azt az érzést kelti bennem, hogy már alapból jobbnak képzeli magát nálam. Mikor megszólal, behízelgő, mézes-mázas, idegesítő hangját, furcsa akcentussal, két érzés keveredik bennem. A kíváncsiság, hogy vajon milyen teremtményekről beszél és a megkönnyebbülés, hogy végre eltűnhetek erről a helyről.
- Nagyon örülök, Hakubo. A nevem Adora és Eliziana Aberquero-sama küldött, hogy adjam át ezt. – mondom, majd átnyújtom neki az eddig a zsebemben lapuló lemezt.
- Mellesleg ha megkérdezhetem, milyen teremtményekről beszélt az előbb? – szólalok meg, kicsit félve, vajon mit válaszol.

Ha nem kér inni, akkor nem kér. Nem erőszakoskodok, tovább, ha nem kér, akkor nem. Lehet nem is bírja az alkoholt, akkor meg fölösleges erőszakoskodni. Na meg, ha berúg, lehet, kifordul önmagából, és kicsit érdekesen fog majd viselkedni. Sztriptízelni kezd, vagy valami, azt meg nem szeretném. Majd a küldetés után megiszok vele valamit. Tényleg nem szeretném hogy sztriptízeljen? Na, én egy marha vagyok akkor. Bááár, lehet nem kellene az eddigi ismeretségemet Adoraval elrontani ilyen dolgokkal. A nagy nézzünk körbe a szobában kalandom alatt, feltűnik valami. Vagyis inkább valamik. Néhány törött üveg? Tuti nem én csináltam, ennyit eddig nem ittam. Hanyagul megvonom a vállamat, és megyek tovább. Visszafelé ismét oda nézek ahol az üvegek voltak, de már eltűntek. Megállok egy pillanatra és megvakarom a tarkómat. Hát ez meg mi a fenne? Nem is ittam semmit nagyon, és már részeg lennék? Á csak nem. Amikor Adora a nevemet mondja, ránézek, és felvonom a szemöldökömet.
- Nos, az előbb mintha találtam volna pár alkohol tárolására megfelelő dolgot. De amikor ismét elhaladtam ott ahol láttam ezeket a bizonyos tárgyakat, már nem találtam semmit. De hogy válaszoljak, úgy érzem igen. Heves érzelem kitörés lehetett itt. Vagy csak már beütött a pia, amit kevertem magamnak. - vonok vállat, és oda sétálok Adorahoz, inkább együtt maradjunk.
Valami nem tetszik nekem ezen a helyen, vagyis ebben a helyben. Meg ebben az egész küldetésben valami. Az a Wally fickó, meg az a csaj, aki közölte, hogy megsütögetik a hátunkat, és a kis kék hajú srác. Komolyan, lehet egy rutin küldetésnek indult az egész, de úgy érzem lesz itt még valami szemétség. Na, tessék, az ajtó is csak magától kinyílt. Nem tetszik ez nekem, amikor pedig közelebb megyek szúrást érzek a tarkómban. Majdnem pár káromkodás hagyja el a számat. Hátranézek, és már a tökmag magyaráz valamit, hogy nem tudunk tájékozódni. Belegondolva? Hogyan jutottunk ide? A gyalogláson kívül? Tényleg nem emlékszem az útra. Hát remek, de erre miért volt szükség?
- Öcsi, ha hagytad volna, hogy igyak még pár pohárkával akkor magától is ment volna ez a tájékozódás elvesztése dolog. – dörzsölöm a tarkómat.
Na, most meg kövessük? Hát rendben, ha szeretné, és mivel Adora is megy vele, én se tehetek mást. Főleg mert ha egyedül maradok, nem nagyon jutnék innen ki. Menet közben rágyújtok egy újabb cigire. Mennyi van benne? Fenébe, nem túl sok, pedig elszórhattam volna a csikkeket, és az alapján tudtunk volna tájékozódni. De ahhoz kevés van, és ezt nem akarom pazarolni. Tehát marad az, hogy megjegyzem az irányt. Tehát az előbb balra kanyarodtunk, vagy jobbra? Nem biztos balra, de mi van, ha mégse? Remek, tényleg nem tudom erre is mentünk. Na, ez aztán a nagy pech. De végre fény az alagút végén. A kis idegenvezetőnk egy tágas laborba vezet minket. Érdekes kis lények vannak a tartályokban. De az a kicsi gillian a legjobb. Vajon ha megkérném azt, akié a hely, csinálna nekem kisebbet? Jó lenne Csontos mellé háziállatnak, biztos jól kijönnének egymással. De ezt a termet is felírhatom a képzeletbeli listámra. Amin azok a dolgok szerepelnek, amik eddig gyanúsak nekem. Az itt dolgozok látszólag nem nagyon tőrödnek velünk. De azért én rávigyorgok néhányra. Hm, ez az ifjú hölgy mit szeretne tőlem? Nem találkoztunk eddig, de már be van rám indulva? Bár az arcából nem erre következtetek. Annyit tudok mondani csak, hogy „Nyekk”. Van erő benne, és most állok az életemben a legközelebb ahhoz, hogy megüssek egy nőt. Az a lángoló kéz se ad sok bizakodásra okot, átnézek a lány válla fellett, hogy Adora mit is reagál a dologra. Ahogy elnézem, Adora segítene, de a tökmag nem engedni neki. Na, remek, visszanézek a lányra és elvigyorodok.
- Na, az jó kérdés, ugyanis nem emlékszek arra hogyan. De hogy miért azt megmondom. Csak ne légy ilyen heves, ha randit szeretnél kérni azt, teheted máshogyan is. Benne vagyok, nyugi. – hát lehet nem erre számított főleg nem széles vigyor társaságában.
Na, nekem lehet most annyi? Nagyon nagy erő van ebben a lányban. Valamit kikellene találni, hogy túléljem a dolgot. Már annyira nem szimpatikus nekem az e küldetés. Ja, ezt egy párszor már mondtam, bocs. De végre valaki a megsegítésemre siet. Ryoushi az. Mindegy nekem ki, csak valaki szedje le rólam az örült „rajongómat”. Megint egy nyekk, hát nem jó érzés ilyen közeli kapcsolatba kerülni a fallal, de legalább elenged. Nocsak, érdekes, Ryoushinak is van valami képessége. Hát, ahogy én megtudtam figyelni a dolgot, eltudja talán rejteni a jelenlétét? Érdekes. Utána nézek a hölgynek, akinek Ayaka a neve.
- Akkor hányra jöjjek érted? És puszi vagy valami nincs? – kérdezem vigyorogva.
Majd ismét egy másik helyre vezet minket. Útközben néhány tartájnál megállok, és megkopogtatom, hogy él-e az a valami ami benne van? De sajnos sokat nem időzhetek velük, mert ha lemaradok, akkor nem sok esélyt láttok arra, hogy megtaláljam Adorát és Ryoushit. Na, a kölyök azt mondta itt várjuk meg, hát legyen. Megállok egy tartály előtt, amiben egy kis hollow van, és míg várakozunk, rágyújtok egy cigire. Majd lépések zajára leszek figyelmes, megfordulok és Ryoushit látom az oldalán egy dokinak látszó fazon társaságában. Fúj, nem nagyon szeretem a dokikat, főleg az olyanokat, akinek ilyen a tekintete. Lehet, már magában azt fontolgatja, hogy melyik tartályba tegyen minket? Remélem, valami olyanba tesz, amiből szép a kilátás, vagy a „kicsi” gillianhoz közel, esetleg az is elfogadnám, amelyikről jó a rálátás arra a tevékenységre, amivel összezsugorította a gilliant. Na, már a hangja se sok jót ígér, vissza kell fognom magamat hogy ne, röhögjem ki a beszédét. Tiszteletlenség lenne, szerencsére egy arcizmom se rándul, ami árulkodna arról, hogy neveti támadt kedvem. Abban igazat adok neki, hogy szép a laborja, és hogy a világ legszebb laborja. Főleg mert még nem voltam más laborban soha, ezért elhiszem, amit mond. S ha teremtmény alatt arról a fúriáról beszél, aki a falhoz nyomott hát akkor élnék majd a panasz jógával.
- Üdvözlöm Hakubo. Az én nevem Karasu, és Adora kísérője, vagy társa vagyok.Amelyik inkább tetszik. – közben a tekintetemmel azt lessem, hogy hátha valaki megint megakar bökni egy tűvel.
Adora átadja a lemezt. Nos, eddig tartott volna a küldetés? Vagy van még tovább? Lehet már nincs szüksége ránk Hakubonak, és tényleg beleakar dobni egy tartályba? Akármennyire is csábító ajánlat, nem élnék a lehetőséggel. Adora feltett egy kérdést, de nekem is van.
- A hölgy, aki a falhoz szegezett. Ayaka-san. Ő mi, ember, shinigami, vagy arrancar? Bár ez a kérdésem vonatkozna Ryoushi-sanra is, és az első személy akivel találkoztunk, az a punk Wallyra is. S ezekben a tartályokban fogvatartott hollowok, és más lények. Miért van rájuk szüksége?

Adora, a sejtésed jó volt, Ryoushi nem válaszolt, de hátranézésével jelezte, hogy tudomásul vette az érdeklődésed, az eddigiek alapján pedig már ez is nagy szó. Akkor is téged figyel, mikor Hakubo bemutatkozik nektek, valószínűleg felkeltetted az érdeklődését valamilyen módon. Az ex-shinigami arcáról egy pillanatra sem tűnik el az idegesítő mosolya, sőt, talán még szélesebbé válik, amikor Karasu rázúdítja a kérdésözönét. A lemezt feje fölé emelve kezdi vizsgálgatni azt, majd újra rátok néz, hosszú másodpercekig válasz nélkül hagyva titeket.
- Engedjétek meg, hogy ezt megtekintsem, mielőtt válaszolok a kéhdéseitekhe.
Szól, majd az egyik terminálhoz lépdel, miközben halkan motyog valamit az adathordozó primitívségéről. Ha ti is odamentek, a képernyőn Aizen-sama sziluettjét pillanthatjátok meg, de mivel Hakubo fülhallgatót használ az anyag meghallgatásához, így csupán a reakcióiból tudtok valamit leszűrni. A köpenyes férfi több ponton felkuncog, a fejét ingatja és szánakozó tekintettel néz le a monitorra, majd széles mosollyal fordul ismét felétek, amikor végzett.
- Szóhakoztató egyén ez a ti Aizen Sousukétek, ahhancahok. Minden kétséget kizáhóan a szavak embehe, és azéht is elismehést éhdemel amiéht képes volt hozzávetőlegesen behatáholni a bázisom helyét. Azonban az, hogy két olyan egyedet küld ide az üzenetével, akik még kíséhleti nyúlnak is khitikán aluliak, nos az több, mint felhábohító. Még talán akkoh is elégedetlen lennék, ha a nagyhabecsült espadáit küldte volna ide maga helyett. Komolytalan ajánlat, elutasítva. Én nem leszek a bábja, akit kénye-kedve szerint ihányíthat, nem-nem. De! Ha ti ketten bebizonyítjátok nekem, hogy éh valamit a kis sehegetek, akkoh hajlandó leszek fontolóha venni a dolgot miután kiegészítettem az alkut a saját feltételeimmel. Hoshi-kun, tájékoztasd tudatlan vendégeinket, egy óhájuk van dönteni.
Fejezi be színpadias monológját, és a kék hajú fiú fejét végigsimítva távozik oda, ahonnan jött. Ha körülnéztek, láthatjátok hogy hangos szónoklásával magára vonta mindenki figyelmét a helyiségben, de a pusmogás nemsokára elhalkul és mind az öten (legalábbis ti ennyi embert láttok) visszatérnek a munkájukhoz, bár az Ayakaként megismert lány fél szemmel tovább figyel titeket. Ryoushi közben a haját igazgatva egy köhintéssel jelzi számotokra, hogy beszélni fog, és amint ránéztek, hozzá is lát a tájékoztatóhoz.
- Engem és a társaimat Hakubo-sama hosszú évek fáradságos munkájával alkotott meg. Továbbfejlesztett módosított lelkek vagyunk, képességeink már szinte teljesen megegyeznek egy shinigamiéval, az egyetlen különbség az, hogy az erőnk nem lélekölő kard útján materializálódott. Példának okáért én képes vagyok elrejteni a jelenlétem az összes emberi és azon túli érzékszerv elől, hogy a korábbi kérdésére válaszoljak, Adora-san. Mivel gyenge vagyok, ezért nincs teljesen az irányításom alatt a képességem, ezért fordulhatott elő az is, hogy Ayaka-san nem látott meg.
Itt a fiú néhány pillanatra megtorpan, hogy feldolgozhassátok az információkat, majd a zsebéből egy adatkártyát vesz elő, és azt az előbb is használt terminálba dugja, melynek képernyőjén egy térkép és rajta egy útvonal jelenik meg.
- Hakubo-sama azt kívánja önöktől, hogy segédkezzenek nekem eltulajdonítani egy rakomány lélekcukorkát, melyet Karakurán keresztül fognak átszállítani. Ezek a mesterséges lelkek, illetve a tartályokban látható konzervált holttestek szolgálnának forrásául a fajtám sorozatgyártásának, ám a mesterem nem szeretné még felfedni magát Soul Society előtt, ezért szeretné, ha maguk lennének a bűnbakok. A kockázat alacsony, nem számítunk komoly ellenállásra. Adora-san, Karasu-san, nem muszáj velem jönniük, azért kaptam én a feladatot, mert lelepleződés nélkül is el tudnám lopni a szállítmányt. Hakubo-sama jó hangulatban van, negatív válasz esetén is élve hagyhatnák el a létesítményt. Az önök döntése, ahogy hallották, egy órájuk van mérlegelni. Addig állok rendelkezésükre, ha bármi kérdésük van, tegyék fel most.
Fejezi be a beszédet színtelen hangján, bár a végére jól hallhatóan elfáradt és láthatóan jól esik neki, hogy végre csendben maradhat. Alig telik el néhány pillanat azonban, és arcára enyhe meglepettség ül ki, talán most először tükröznek vonásai valamiféle érzelmet. Döbbenetének forrása pedig a hátatok mögött feltűnő, meglehetősen mérges alak, aki megragadja a ruhád, Karasu, és egy laza, de erőteljes mozdulattal elhajít téged, egyenesen neki az egyik üres tartálynak, amelyen keresztülzuhanva érsz földet.
- Itt a puszid, nagyszájú fajankó! Most hogy elvégeztétek a rátok bízott feladatot, azt csinálok veled, amit akarok! Ha szerencséd van, túléled, és még tiszteletet is tanulsz, idióta!
Csap bele az öklébe ördögi vigyorral, és elindul feléd. Nem csak a bőröd alá fúródott néhány üvegszilánk a becsapódáskor, de tagjaid is zsibbadnak, minden bizonnyal a folyadék hatása miatt. Talán még nem késő bocsánatot kérni, de az is lehet hogy mindenképp meg kell védened magadat, már ha tudod. Adora, Ryoushi most nem akadályoz meg, ha segíteni szeretnél társadnak, de nem biztos hogy bölcs dolog beavatkozni és kockáztatni, hogy magadra haragítod a zabos lányt.

Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/ 101419

Elégedett vagyok, bár Ryoushi egy szóra sem méltatja kérdésemet, de legalább hátrapillant, jelezve, meghallotta és tudomásul is vette érdeklődésemet. Ez már haladás, az elején tettette a süketet, most meg legalább lereagálja, amit mondok. Igaz, nem régóta ismerem, de mióta találkoztunk, nem egy bőbeszédű egyénnek ismertem meg. Miután visszatér Hakubo-val és ő bemutatkozik, az alatt is folyamatosan engem figyel, ne nem veszi rólam a szemét, látom a szemem sarkából. Vajon miért néz így rám? Amint alkalmam lesz rá, mindenképp megkérdezem tőle, hisz nem szoktam meg, hogy valaki így kitüntessen a figyelmével. A bábjaimat kivéve persze, de az más. Őket ismerem, Ryoushi-sant pedig… egyelőre ő rejtély a számomra. De szeretem megdolgoztatni fantasztikus intelligenciámat, így remélem az ő titokzatosságáról is sikerül végre majd lerántanom a leplet. Ám gondolatmenetem félbeszakítására vagyok kénytelen, mikor meghallom „vendéglátónk” hangját. Egy beleegyező bólintással nyugtázom dolgot, bár legszívesebben minél hamarabb eltűnnék innen. Feszült csend telepedik ránk, csak a léptek zaja hallatszik, ahogy a tudósok jönnek-mennek. Jó magam egész végig a zöld hajú férfi arcát figyelem, hisz sajnálatos és fondorlatos módon fülhallgatóval titkosítja az üzenetet. Pedig úgy megtudnám, hogy mi van benne! Főleg, hogy Aizen-sama van a képernyőn, így jól gondoltam, tényleg köze van a dologhoz és nem Eli személyes ügyeinek intézője vagyok, például egy beszélgetés a pasijával, vagy ilyesmi. Komolyan, az én úrnőmből elég sok dolgot ki tudnék nézni. Mondjuk biztos barátot is csak azért tartana, hogy éjjel-nappal ki tudja élni rajta a szadista hajlamait. Uhh, ha ezt hallaná, nem lenne túl boldog… jó, hogy nem gondolatolvasó. Mondjuk miért pont az én fejembe túrna bele? Ja, persze, mert a fraccionja vagyok -.- És úgy gondolja, úgy táncolok, ahogy ő fütyül. Egyelőre még így is van, de majd hogy esz később! Na, világuralmi terveket megszakítani, Habuko befejezte a lemez meghallgatását. Ránk vonatkozó megjegyzése, miszerint kísérleti alanynak is kritikán aluliak vagyunk, ahogy ő mondta, felháborító! Jó, Karasu talán ebbe a kategóriába tartozik, de én mindenképp tökéletes kísérleti alany lennék, még ha nincs is szándékomban azzá válni. Kezem alig észrevehetően megremeg, de aztán erőt veszek magamon és csak belül forrongok tovább, szememben gyilkos tűzzel perzselve a férfit. Ha pillantással ölni lehetne, Hakubo már legalább tízszer meghalt volna. Szóval van lehetőségünk arra, hogy megmutassuk, mennyit is érünk? Micsoda egy… orrát fennhordó, fennkölt, egoista, nagyképű féreg! Legyen boldog, hogy ennyit elszenvedtünk, mire kézbesítettük a lemezt, mi távozunk és vissza nem jövünk! Legalábbis én… hogy Karasu hogy dönt, azt rá bízom, nyugodtan maradjon itt világosbarna hajú rajongójával, biztos jól ellesznek. Most is figyel minket, látom. Úgy csinál, mint a ki dolgozik, de én tudom, látom rajta, a szemében, hogy igenis gyanakszik, és legszívesebben nekünk ugrana. Remélem, nem meri megtenni, mert ha mégis, Ryoushi ide- Ryoushi oda, én megszabadítom a fejétől. Mikor azonban meghallom az előbb említett személy köhintését, azonnal odakapom a fejem, ő pedig beszélni is kezd. Gyenge? Akkor hogy-hogy Wally ennyire fél tőle? No meg… ez a férfi tényleg egy teljesen őrült egyén. De egy zseni is. Így felfejleszteni a mesterséges lelkeket… nem vagyok nagyon tudományhívő, de elismerésem a férfinak, hogy ilyenekre képes. Mondjuk nem azért, de olyan tipikus őrült tudós kinézete nincs, de a beszédében, meg úgy a viselkedésében van valami. Na, nem az én dolgom, Ryoushi főnöke, nekem semmi közöm hozzá. Beszéde végeztével a fiú elhallgat, gondolom, azzal az okkal, hogy megértsük és átgondoljuk, amit mondott. Én közben gondolkoztam, emésztettem a dolgot, tőlem beszélhet tovább. Persze most is Karasu-n múlik a dolog, bár tényleg fajankónak látszik, nem is olyan hülye. Bár hozzám nem érhet fel, azért remélem ő is hamar megemészti a dolgot, nem akarom, hogy lemaradjon a kék hajú fiú további felvilágosító beszédéről. Mintha csak gondolataimat akarná kitalálni, Ryoushi újfent megszólal, szintén egy hosszabb magyarázatba kezdve, most arról, hogy mi lenne a feladatunk. Az előbb is látott kijelzőn megjelenik egy kép, egy útvonallal. Szóval Hakubo azt akarja, hogy lopjunk neki? A kis féreg azt hiszi, úgy ugrálunk, ahogy fütyül és ilyeneket fogunk csinálni csak azért, mert Aizen-sama valami alkut akar kötni vele. Legalábbis korábbi szavaiból így szűrtem le. Cöh, hogy mi legyünk a bűnbakok? Ezen még gondolkoznom kell. Adott egy órát, ennek örülök, van egy kis időm mérlegelni a dolgokat. Miért jó az egyáltalán nekem, ha lopkodok neki és még bűnbak is leszek? Csak a fejesek sötét ügyleteiről van szó, nekem ehhez semmi közöm. Én sokkalta jobban szeretem a sötétből irányítani a dolgokat, mint az élvonalban harcolni, ám azt hiszem, most előre kényszerítettek. Legszívesebben azonnal rávágnám a nemet, ám tudom, akkor mind Eli, mind Aizen pikkelni fog rám a továbbiakban, úgyhogy már kevésbé vagyok biztos eddigi szilárd elhatározásomban. A kék hajú fiú beszéde végeztével újra elcsendesedik, és ha jól látom rajta, nagyon is örül, hogy végre elhallgathat. Jól észrevehetően elfáradt, ám sajnos hamarosan újra ki kell nyitnia a száját, mivel kérdéseim vannak.
- Ryoushi-san… miért néztél engem, mikor Hakubo bemutatkozott nekünk? Már ha érthető a kérdésem és nem sértelek meg. A másik pedig az lenne, hogy azt mondtad, gyenge vagy. De Wally láthatóan félt tőled. Akkor mi oka volt rá, hogy tartson tőled? – teszem fel kérdéseimet.
Valóban kíváncsi vagyok rá, így remélem választ ad érdeklődésemre, még ha olyan módon is, mint az előbb. Ryoushi-san szimpatikus nekem, benne nem csalódtam, eddig nem nagyon tanúsított olyan viselkedést, ami alapján ne bíznék benne. Érdekes fiú, kíváncsi lennék, vajon mennyi idős lehet igazából? De megkérdezni nem fogom, hisz egyrészről ez eléggé nagy illetlenség, másrészről pedig nem hiszem, hogy elmondaná, hisz semmi oka rá. Igaz, nagyobb figyelmet fordít rám, mint társamra, mióta beléptünk a laborba, ám nem értem, vajon miért? Mi keltette fel annyira az érdeklődést rajtam? Ám sajnos töprengésemet félbe kell szakítanom, mivel a kék hajú döbbent tekintetére én is felfigyelek és azonnal oda is nézek. És mit látok? -.- Hát persze, hogy Ayaka-san nem tudott megülni a fenekén és nekitámad Karasu-nak. Jó, persze, megérdemli, de ennyi fenyítés neki tökéletesen elég is volt. Meg kell védenem, semmi kedvem elveszíteni egy bábot. Csak hogy… áh, megvan ^^ Szerencsére Ryoushi most nem áll elém, így teljes lelki nyugalommal kapok elő fegyverem, és mint egy sorompót, nyújtom a dühös lány és társam közé.
- Ayaka-san, ha megbocsátasz. Elvállaljuk a feladatot, mellyel Hakubo-sama bízott meg minket, így még nem végeztünk. Ha pedig őt bántod, azzal a főnöködet, vagy hívd ahogy akarod, neki is kárt okozol. – szólalok meg érzelemmentes hangon és húzom egy ravasz vigyorra a szám.

Ej, valami nagyon zavaró ebben a dhága embehben. Talán a mosolya, vagy, hogy egy ilyen labort tart fent? Hát lehet valamelyik a kettő közül. Az pedig hogy a fajtámból párat fogva tart, hát az nem érdekel. Elkapták őket, most viselik a következményét a dolognak. Bár az a kicsi gillian az számomra szimpatikus, talán ha megkérem, akkor nekem adja. Nem tehetek róla, nagyon tetszik az a mini hollow. Jól mutatna a szobámban. Szereznék neki pár „játékot”, külön helyet ahol aludhat, és ha megakarna enni, akkor természetesen megdádáznám, kötnék rá nyakörvet is, amire a nevét írnám, ami legyen…. Apróság. Igen Apróságnak nevezem majd el, hiszen olyan kicsi (a többi gillianhoz képest). Na, ezt jól elterveztem, már csak meg kell kérdeznem, amit meg is fogok majd, csak vendéglátónk intézze el a dolgait. Szerencsére már hozzá is kezdet. Először megnézi mi is van a lemezen, amit hoztunk neki. Kíváncsi vagyok mi is van a lemezen, ezért én is közelebb sétálok. Hallani nem halok semmit, de nini Aizen-sama. Valami üzenetet hozhatunk ezek szerint. Bár Hakubo reakciója érdekes, nevet azon amit Aizen mond? Nem semmi a fickó az biztos. Csak így kuncogni Aizenen? Én a háta mögött se mondanék semmit Aizenre. Túl erős az a tag, ezért inkább vele vagyok, mint ellene. Egy pöccintése elég lenne, hogy atomjaimra robbanjak, és befejezem fiatal arrancar pályafutásomat. Pedig vannak terveim, o igen vannak, de ahhoz először erőre kell szert tennem. Utána pedig végre lerázhatom az engem béklyózó láncokat, amik lassan a bőrömbe égnek, és végre szabad lehetek. Azt csinálhatnék, amit szeretnék, bár leginkább arra vágyok, hogy felfedezem az otthonomat, elindulni egyenesen. Távol mindentől és mindenkitől. Nem azt mondom, hogy nem kedvelem a társaságot, de kedvelem, ha van valaki, akivel beszélhetek, de néha kell a magány. S miután elég messzire jutottam, olyan helyre ahol hollow még nem járt. Egyszerűen kitűzök egy zászlót rajta a képemmel és elnevezem Karasu földnek, utána irány vissza Hueco Mundoba. De eltértem a tárgytól, Hakubo beszélni kezd, én pedig figyelek a szavaira. Eh, én kritikán aluli? Ezt kikérem magamnak, így lenézni engem? Oké, nem vagyok, a legerősebb ezt beismerem, de hogy még kísérleti patkánynak se vagyok jó? Na, ez felháborító. Komolyan, meg kell ölnöm valakit hogy végre komolyan, vegyenek? A tekintetem Adorára siklik. Hmm, nem őt nem, csak a baj lenne belőle, az Espadaja lehet, leverné rajtam a port, na meg nem is biztos, hogy letudnám győzni. Tehát Adora kilőve. Ránézek Ryoushira, hmm, talán őt? Nem ő se jó, mert a képessége gondot okozna. Vagy azt az előző csajt? Mi is a neve? Ayoka vagy Ayaka? Igen Ayaka, hááát, ő pedig könnyen neki nyomot a falnak, lehet, megint megcsinálná, és nem úsznám meg ennyivel. A fenébe, nincs senki, akit megölhetnék? Ez lehangoló, de tényleg. Ilyenkor majdnem elkap egy érzése, hogy beülök a zuhanyzóba engedem magamra a vizet, és sírva mondogatom hogy” Koszos vagyok”. Aj, megint elkalandoztak a gondolataim. Pár dolgot Hakubo hozzátett a mondanivalójához. Lehetőségünk van bizonyítani? Csupa szív ez a Hakubo, megengedi, hogy segítsünk neki. Hát szerintem elkel fogadni, mert inkább egy kicsit átalakított alkuval menjünk haza, mint alku nélkül. Talán így is kapunk valami dicséretet, és nem letolást, amiért ennyit se tudtunk elintézni. Hakubo elhagy minket, és Ryoushi kezd meg a beszédét egy köhintéssel. Lehet náthás? Csak van ebben a laborban valami gyógyszer. Ja, nincs baja, csak beszélni szeretne. Érdekes, módosított lelkek, és gyengének tartja magát? De az a punk Wally majdnem maga alá csinált a félelemtől. Nem lehet olyan gyenge ez a fiú, és akkor gondolom Ayaka is az lehet. Tényleg Ayaka, most is figyel minket, hajaj. Ennyire tetszenék neki? Csak egy szavába kerül és megyek is vele randira. Bár, van egy érzésem, hogy nem a randi gondolta jár Ayaka fejében. Inkább az hogyan is fog majd a padlóba döngölni. De azt elismerem ügyes ez a Hakubo. S igen szép erőt is adott ezeknek a lelkeknek. Kezdem már érteni miért is van a szövetségére szüksége Aizennek. Talán Hakubo tudásával akar több erőre szert tenni. Remek, tehát tényleg nem lenne jó, ha kudarcot vallanánk Adorával. Nincs mese, én biztos segítek Hakubonak, ha másért nem azt elérem, hogy megkapjam azt a kis gilliant. Ryoushi pedig a terminálhoz lép, és behelyez egy kártyát. Érdeklődve nézem a képernyőt. Egy térkép, és egy útvonalterv, értem tehát ott fog menni valami, és nekünk vagy védeni kell, vagy pedig támadni. Igen, ahogy kiderül támadni, kellene, jobban mondva lopni. Lélekcukorkát és testeket? Hmm, tehát Hakubo szeretne belekezdeni a sorozatgyártásba? Ez megint felvet pár kérdést. Mi van ha segítünk, és sikerül ellopni a kért dolgokat? Mi a biztosíték, hogy élve maradunk? Lehet, megölnek, és odaát betudják járulékos veszteségnek a halálunkat. Vagy ellopjuk, amit kell, és bedobnak tényleg egy tartályba? Az se lenne kellemes. Eh, sok a kérdés, sok a buktató, de mindig jobb, ha elvállaljuk a dolgot mintha szégyenkezve lehajtott fejjel kellene visszamenni. Bár arra így is meglesz az esély. Válaszolni nincs sok időm, először ledöbbent az érzelem a kölyök arcán, utána pedig érzem, hogy elhagyja a lábam a talajt, és repülök. A repülés nem zavar, de az érkezés nem volt jó. Szállok, mint a gerely, és telibe találok egy tartályt, ami hangos csörömpöléssel tőr darabokra köszönhetően nekem. Remek, ez nem volt kellemes. De a ruhám is tiszta….mocskos lett. Remélem, kijön belőle ez a szmötyi. Eh, pár másodpercig fekszek a földön, nem jó ez az érzés, zsibbadok, mintha belennék csípve, de az üveg se kellemes, majd kiszedetem ezzel a kis heves hölggyel. Ajaj, most bajban vagyok? Amennyire gyorsan tudok, felállok, és védekezésre emelem Orgot. Közben csak vigyorgok a kis fúriára.
- A kis heves. Nem tudom, felénk nem pont ilyen a puszi. Nem lenne jobb, ha megmutatnám milyen is a puszika felénk? Na, komolyan, tényleg szeretnéd, hogy harcoljunk? Pedig elviszlek egy étterembe, lenne finom étel ital, lágy andalító zene, és úriember lennék. Na? – szerintem most írtam alá a halálos ítéletemet.
Továbbra is csak vigyorogva nézek Ayaka-sanra, nem fog akadályozni az, hogy nő. Ha meg kell védenem magamat, megfogom. Ha ehhez használnom kell a feltámadást, akkor fogom. Hmm, most Adora közbelép. Csak nem akarja, hogy megöljenek. Tudtam én, hogy kedvel, bár nem mutatja ki, de tudom. Részemről levan zárva az ügy, visszateszem a hátamra Orgot, és a karjaimat magam mellé engedem. Adora már döntött, megcsináljuk a feladatot, hát legyen.
- Hát kedves Ayaka-san, egy darabig sajnos nem darabolhatsz fel. Jelenleg szüksége van ránk Hakubonak. Tehát várnod kell rám. De kérlek, bocsásd meg a tiszteletlenségemet, ígérem, többször nem fog megtörténni. – majd Adora fmellé sétálok, és Ryoushira nézek, immár mosolyogva.
- Tehát, mikor mehetünk? Arra van idő hogy kiszedjék a hátamból az üveget, vagy azonnal indulunk?

Adora, Ryoushi néhány pillanatra ugyan hallgatásba merül kérdésed hallatán, de mivel kissé tétován végül csak megszólal, így biztos lehetsz benne, hogy csak a szavakat kereste, és nem ignorálni vagy idegesíteni akart téged. Észrevétlenül vált tegezésre, talán, akárcsak te benne, ő is megbízik benned.
- Érdekesnek talállak, nem olyan vagy mint a többi arrancar. - Vonja meg a vállát, mielőtt rátérne a másik kérdésre. - Én viselem az egyes sorozatszámot a szériában, még sok funkcióm tökéletlen, ezért vagyok gyenge. A többieknél már kijavították a hibáimat és újabb fejlesztések is vannak rajtuk. Wally viszont még nálatok is gyengébb, hiszen csak ember. Fél tőlünk, mert megfosztottuk a hatalmától.
Felel szokásos színtelen hangszínével, fogalmazásából látszik, hogy egy egyszerű eszközként gondol magára és nem egy érző-lélegző lényként. Ijedelme sem tart sokáig, mire a csetepaté felé fordítod a tekinteted, addigra ismét apátia költözik az arcára és nyugodtan figyeli az események kibontakozását. A csörömpölés láthatóan mindenki figyelmét felkeltette, de egyikük sem érzi szükségesnek a közbeavatkozást, úgy tűnik ezt nektek kell elsimítanotok. Karasu cukkolása azonban nem igazán segít abban, hogy Ayaka lehiggadjon, ha lehet még több ér dagad ki a lány homlokán. Felbőszült bikaként lök félre téged, Adora, hiába próbálsz észérvekkel hatni rá, így erejét te is megtapasztalhatod, ahogy elesel és alaposan beütöd a válladat, még örülhetsz is, hogy ennyivel megúsztad. Karasu, te már nem vagy ilyen szerencsés, a korábban látott zöld lángok ismét feltűnnek Ayaka kezén, és ahogy a jobb karodnál fogva felránt a földről, csuklódon nagyon erős fájdalmat érzel, ahogy a tűz belemar a bőrödbe.
- Feldarabolni? Ugyan, elevenen elégetlek, az sokkal fájdalmasabb, te kis nyomorék! Túl sokat képzeltek magatokról, ha azt hiszitek, hogy egy kicsit is érdekli Hakubót a ti sorsotok vagy akár az a majom "főnökötök". Értéktelen selejtek vagytok mindahányan, arrancarok!
Üvölti mindkettőtöknek, miközben a magasba tartja a kezed, Karasu, és hiába próbálsz szabadulni, hiába próbálod esetleg megütni vagy megrúgni, nem enged, túl erősen szorítja a karod. Orrodat megcsapja az égett hús illata, hierród képtelen ellenállni a forró lángoknak és egyre jobban terjed az égett bőrfelület. Mielőtt azonban Adora ismét megpróbálhatna a segítségedre sietni, Ayaka kénytelen elengedni téged, mert valami ismeretlen erő nagy lendülettel a levegőbe rántja.
- Nyughass, Ötös. Ne patkányokra pazarold az erődet és legfőképp ne itt. Inkább menj, és segíts Hatosnak a hét-nulla-egyes cella rekonstrukciójában, mielőtt tönkreteszi a munkádat.
Szólal meg lekezelő hangján a hozzátok legközelebb lévő "tudós", egy szürke hajú nő. Körülötte furcsán vibrál a levegő, és bár nem látjátok mi az, de valami van közte és Ayaka között, amivel a levegőben tartja a vergődő lányt a több méteres távolság ellenére. A külsőleg húszas éveiben járó modsoul finoman a földhöz teremti a lányt, de ő nem kapja fel a vizet a kemény landolást követően, csak egy gyűlölettel teli pillantással néz mindannyitokra mielőtt pánikolva-szitkozódva elrohan. Karasu, ha vetsz egy pillantást a sérülésedre, nem túl bizalomgerjesztő kép fogad, a hátadban lévő üvegszilánkok immár semmiségnek tűnnek az elszenesedett csuklódat látva. Fájni már nem fáj (ugyanis nincs mi az agyadba juttassa az ingert), de az ájulás kerülget és nehezedre esik talpon maradni. Ryoushi nyalábol fel és vonszol egy másik terembe, hogy ellásson. Ha esetleg valamelyikőtök megpróbálná megköszönni a segítséget, ignorálást kap válaszul, láthatóan ő sem szívlel titeket.
- 38 perc múlva indulunk.
Jegyzi meg Ryoushi csöndesen, miközben gyógyító kidouval fog hozzá a sebed kezeléséhez, Karasu. Bár fél órával később se néz ki sokkal bizalomgerjesztőbben a csuklód, legalább már jobban érzed magad, de azért figyelmeztet, hogy további gyógyításra van szükséged lehetőleg minél hamarabb, csupán elsősegélyt adott. Miután kapsz egy csinos kötést az égett bőrfelületre, indulásra késznek nyilvánítja a csapatot és kivezet titeket az épületkomplexumból. Kint már sötét van, beköszöntött az este, a hőmérséklet pedig tovább esett, a kellemetlen hűvöst még kellemetlenebb hideggé súlyosbítva. Ryoushi arra utasít titeket, hogy sonidótokkal kövessétek, útközben pedig elmagyarázza, hogy az akciót ti fogjátok végrehajtani, ő csak akkor fog beavatkozni, ha valami váratlan történik. Azt is elmondja, hogy a rajtaütést a senkai kapu kilépési pontjánál fogjátok megejteni, és hogy egy shinigamit mindenképp futni kell hogy hagyjatok, a többivel viszont azt tesztek, amit akartok. A célotok a folyópart, melyhez közelebb érve a fiú sok sikert kívánva lemarad tőletek, ti pedig lelkiekben felkészülhettek a támadásra.

Kérdésemre Ryoushi-san egy kis ideig hallgat, de aztán tőle szokatlanul tétova, bizonytalan módon szólal meg. Hogy más? Miben? o.O De… óh istenem, megzavarodtam! Oké, hogy megállapítás, de vajon hogy értette ezt?! Talán… máshogy viselkedem, mint a többiek? Meg se kellett volna tőle kérdeznem, csak még több kétség merült fel bennem… miért kell neki ilyen homályosan fogalmaznia? Egyes… szóval ő volt az első, akit Hakubo így létrehozott? Milyen érdekes! Ám de azt vitatnám, hogy úgy beszél magáról, mint holmi gépről vagy eszközről. Ő is egy érző-lélegző, hús-vér lény, ha nem is ember, de mesterséges lélek… az is valami. No meg jól hallottam, hogy tegezett? o.O Tényleg érdekelne, pontosan mi is volt az, ami miatt így kitüntet figyelmével és bizalmával. De gondolatmenetemet félbe kell szakítanom, hisz Ayaka-san is unatkozik, mint látom. Mikor megtámadja Karasut, a férfi nem zavartatja magát, tovább mondja a magáét. Komolyan, hogy veszi a bátorságot ez a hülye, hogy még cukkolja is a lányt? Elképesztő, egyesek értelmiségileg milyen fejletlenek. Fejcsóválva állok közéjük és fejtem ki a véleményem a lánynak, s reménykedek benne, hogy lehet rá hatni észérvekkel. És persze az történik, amire számítottam. Ayaka dühösen arrébb lök, hogy ne álljak az útjában, én pedig egyensúlyomat vesztve terülök el a földön. Hogy képzeli az a… lány, hogy így viselkedhet velünk?! Cöhh… elképesztő komolyan, egyesek mennyire fenn tudják hordani az orrukat, csak mert eddig a gyengébbeket verték el. Míg elejtett fegyverem után nézek, sajnos elmulasztom látni, ahogy Ayaka felemeli Karasu-t, de a férfi fájdalmas nyikkanására már odakapom a tekintetem. De szívesen törném össze azt a kis cukorkát amiből, igazából áll ez a lány! Akkor már nem lenne olyan erős és bátor, ha kiszedném belőle és egyszerűen eltaposnám. Igen, ha végzünk a feladattal és Hakubo elfogadta azt a bizonyos alkut Aizen-samaval, mindenképp megteszem, akárki akármit is mond. Botomat újra a kezembe véve indulnék el az ordibáló lány felé, de valaki megelőz. Ayaka hirtelen a levegőbe emelkedik, elengedve társamat. Egy hideg, lekezelő hang kíséretében megjelenik, vagy inkább megpillantom Karasu „megmentőjét” is. Még rágondolni is rossz, hogy egy arrancart egy ilyen nyamvadt kis féreg húz ki a bajból. Egy pillanatra elfintorodom, de aztán gyorsan rendezem arcizmaimat. Nem jönne jól, ha még ő is bepipulna. Nekem meg végül is nincs miért szégyenkeznem, nem engem ért ekkora megaláztatás. Akkor inkább meghalnék (újra) ellenségem jóvoltából. Bár az sem épp szép elmúlás, ha egy „ilyen” öl meg. A másik nem épp puhán lerakja a lányt, miután adott neki valami feladatot. Érdekes módon most Ayaka nem dühödik be, csak egy nem sok jót ígérő pillantást ránk vetve elvonul. Megsegítőnkre ügyet sem vetve sétálok oda társamhoz, Ryoushi-val egyetemben. A fiú felsegíti sérült barátomat, majd még mindig őt támogatva elindul. Én még visszafordulok, és nehezen kinyögöm szürke hajú segítőnknek.
- Köszönjük szépen. – végül is ez a nő megmentette az egyik bábomat, legalább egy ilyet megérdemel, még ha csak egy féreg is, aki patkánynak nevezett minket.
Sietve beérem a Karasu-t vonszoló kék hajút, hisz semmi kedvem eltévedni. Már nem is gondolok elveszített tájékozódási képességeimre, úgymond megszoktam a dolgot. Egy másik szobába beérve megállunk, idegenvezetőnk pedig ellátja társamat. Közben közli, mikor indulunk el. Szóval 38 perc… jó, van időm gondolkodni. Jómagam is megszemlélem a férfi sérülését és mit is mondjak… nem valami sok jót ígérő a dolog. Nem volt még alkalmam megfigyelni, milyen kezes, úgyhogy csak reménykedni tudok, hogy nem jobb. Végül is egy elszenesedett csuklóval nehéz küzdeni. Igaz, megnézhettem volna, amikor ennek az egésznek az elején Wally embereivel küzdöttünk, de inkább a harcra figyeltem, mintsem segítőmre. Fél óra múltán kap egy kötést a kezére és Ryoushi tétovázás nélkül indul el kifelé, hogy elvezessen minket a kellő helyre. Én töretlenül sétálok mellette, míg ki nem érünk az ajtón. Ott egy pillanatra megtorpanok, ahogy az arcomba csap a hideg levegő. Odabent olyan jó idő volt, hogy lehet ilyen gonosz az időjárás, hogy csak megnehezíti a dolgunkat. Bár a sötétség még előnyünkre válhat, sőt válni is fog. Hoznom kellet volna magammal valamit, amivel felmelegíthetem a testem. Valami kardigán, vagy inkább kabát. Igen, a kabát sokkal jobb. Valami testhezálló, ami nem zavar, ha harcolok és mondjuk vörös, hogy ne látszódjon meg rajta annyira a vér. A kilélegzett levegő hófehér pamacsként jelenik meg, majd ahogy jött, úgy oszlik el. Milyen érdekes… a kifújt meleg levegő olyan, akár az élet. Elmúlik, szertefoszlik. De mi kapunk egy újabb esélyt, a pamacs meg nem. Most mondhatnám, hogy szerencsés az emberi faj, de mégsem teszem. Szerintem nem mindenki érdemli meg, hogy újra kezdhesse. Ám elmélkedésemet meg kell szakítanom, mivel nem szándékozom itt maradni a küszöbön az idők végezetéig, így fogvacogva indulok sonidómmal Ryoushi után. Miközben haladunk a cél felé, közli velünk, hogy lényegében mi fogjuk ellopni a lélekcukorkákat, ő meg csak beavatkozik, ha kell. Hát persze, használjuk fel a küldöncöket, intéztessük el velük a piszkos munkát, zsarolással -.- Fantasztikus… kellett nekem ebbe az egészbe belekeveredni! A kék hajú arról is tájékoztat, hogy rögtön a senkai kapunál fogjuk őket megtámadni, valamint hogy egyet kivéve mindegyikkel azt csinálunk, amit akarunk. Lehetőségek rengetege futott át az agyamon, mit is csinálhatnék velük, és hogy milyen módon is történjen ez a bizonyos lopás. Én a csendes rajtaütések híve vagyok, no meg a cseleké, nem szeretek harcolni, kivéve, ha szükséges, mert akkor nagyon élvezem. Úticélunk a folyópart, mint megtudom. Odafelé közeledve Ryoushi sok szerencsét kíván és elmarad tőlünk. Körbetekintek bűntényünk helyszínén… egész jó.
- Karasu, ha szeretnéd, az én legyilkolandó shinigamiaim egy részét szívesen átadom neked, én most nem vagyok öldöklős kedvemben. De azért hagyj nekem is, jó? ^^ – mosolygok rá kedélyesen, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy nyugodtan egye meg a fagyi nagy részét.
Én is feszült vagyok, persze, csak egyszerűen kivételesen jól tudom titkolni. Van már benne gyakorlatom, hogy úgy mondjam. Remélem minden jól fog menni, semmi kedvem a későbbi időkben rettegni Aizen és Eli haragjától, no meg a sebeimet nyalogatni egy jó ideig. Valahogy nem az én stílusom.

Hát, valahogy most nem tudok teljesen Adora és Ryoushira figyelni, mert egészen más köti le a figyelmemet. De azért pár szót én is felfogtam, Ryoushi az egyes számú, akit létrehoztak, Ayaka drága vajon melyik számot viseli? Ayaka, jó hogy az eszembe jut, lehet, tényleg nem kellet volna ennyire cukkolni? Hát megeshet, hogy most azért kapom ezt a túlságosan is nagy figyelmet? Igen, nagyon nagy esélyt láttok rá. Azért Adora számlájára legyen írva, hogy próbál nekem segíteni, csak sajnos nem túl sok sikerrel. Fájdalmas görcsbe rándul az arcom, amikor megragad és felránt, nem is ez a fő oka, amiért fájdalom látszik az arcomon, inkább az-az oka, hogy azok a kék zöld lángok ellentmondást nem tűrően égetni kezdik a kezemet. Akarnék én szabadulni, de hiába rántok rajta egyet, nem sikerül. Továbbra is Ayaka foglya vagyok, amit szerintem más körülmények közt lehet, élveznék is, de sajnos ez nem más körülmény, itt az én kezem lesz megsütve. Érzem, az éget hús illatát, nem mondom majdnem jó is, megjött az étvágyam, de hát ennyi, magamat csak nem fogom megenni. De legyen akkor egy kis szópárbaj.
- Oh, de ideges lett valaki. Lehet a majom főnököm mégis érdekli a te Hakubodat, mert csak beleegyezik abba amit Aizen közölt vele, hiába egészíti ki a saját feltételeivel. Jelenleg ránk van szüksége, és nem rád szívi. Lehet értéktelenek, de természetes és nem mesterséges, mint te.
Nos, viszlát világ, viszlát mindenki, szerintem ezek voltak az utolsó szavaim, és vár rám a halál. Pedig annyi dolgot szeretem volna, de sajnos nem lehet, Csontos is szegény egyedül marad. Pedig olyan jó volt, hogy ő a kutyám volt. Minden reggel az arcomat nyalogatva ébresztet, a papucsomat szétrágta, és imádott játszani. Szegénykém egyedül fog maradni. De köszönheti a marha gazdájának. Emlékszem, amikor megtaláltam, olyan kicsi volt, elfért egy tenyeremben. Hiába nem akartam először, de amikor rám nézet azzal a csontos fejével, és a nagy szemével, amikor leült és a kis lábait felemelte, és átlehetett látni a mellkasán, mivel ott volt a lyuk neki. De hát ez már a múlt, hamar bevégzem szerintem. Bár ha használnám Orgot és a feltámadást, akkor lehet, túlélhetném, eh, már mindegy. Jöjj kegyes halál és fogad el szolgád életét. Mi történik? Elengedték a kezemet? Csak életben maradok? Ha, menj a fenébe halál, életben maradok. Azt is megtudtam, hogy Ayaka az ötös, bár ez most hidegen hagy, mert szerintem lassan eljön az ájulás ideje. Nem is baj, addig se érzem, az éget szagot. De az a szó, amivel az a nő illetett minket, az nagyon is az ellenemre van. Minket mindenki patkánynak nevez? Lassan el kell gondolkodni azon, hogy van benne valami, és kezdhetek félni az egérfogótól, és imádni a sajtot. Hu, végre megtudom nézni a kezemet, ez nem jó, nagyon nem. Egy dolog biztos, Ayakát szerintem meg kellene majd ölni, legalábbis én megszeretném. De most nem vagyok elég erős hozzá, bár akkor se voltam az a jelek szerint, amikor a kezemet megsütötte. Á igen a kezem, érdekes nem fáj, lehet az idegeknek is annyi? Szerintem igen, tehát ez már csak egy széndarab. Megroggyan a lábam, de a kedves Ryoushi segít nekem, és átvisz valami másik helyiségbe. Ahol valami gyógyítást kezd el rajtam végezni, rendes tag ez a kölyök. S Adora is, mert ő meg jött velünk, csak aggódik értem, hiába ez a fagyos külső, vagy csak azért jött, mert nem akar eltévedni? Mindegy, nekem marad az első lehetőség és miattam jött. Egy jobb és jobb a kezem, és én is jobban vagyok, legalább már érzem a kezemet. Most jöhet a kötés, nézegetni kezdem a csuklómat, elkezdem mozgatni az ujjamat. Nem kellemes, a szemem sarka néha megremeg a fájdalomtól, de legalább megmarad, és nem kell levágni.
- Köszönöm Ryoushi-san, a többi gyógyítást bízd rám, amikor használni kell majd a kezemet akkora jó lesz. – tehát mehetünk Ryoushi szerint, hát nyomás.
Nagyon nem kellemes a levegő kint, sőt, hideg van, és este is. Lehet most jó lenne Ayaka képessége? Csinálna egy kis meleget, és világítana is. Ez a gondolat ez mosolyt csalt az arcomra. A jelenleg egyetlen tökéletesen ép kezemmel belenyúlok a zsebembe, előveszem Wally cigijét, hmm már csak egy szál van ezen kívül? Na, azt megtartom a hazaútra, már ha lesz olyan. Rágyújtok, és elrakom a dobozt benne az egyetlen szál cigimmel. Majd engedelmeskedve Ryoushinak használva a sonidot követni kezdem, Adora is hasonlóan cselekszik, leszámítva a cigit. Tehát itt mi vagyunk a beáldozható gyalogok? Értem én, ő pedig a háttérben figyel majd. Csak nehogy megpróbáljon megölni, miután sikerült megszerezni a szállítmányt. Lehet, kezdek paranoiás lenni? Á tuti nem, de mindegy inkább figyelek tovább a tervre. Egy shinigamit életben kell hagyni? De miért? Miért lesz jó, ha megtudják, hogy mi történt? Várjunk csak. Mivel mi támadunk, és ha egyet életben hagyunk, így a felelősök is az arrancarok lesznek, és Aizen-sama. Okos Hakubo, nagyon okos, így te nem kerülsz célkeresztbe, mivel Aizen úgyis hadban ál a shinigamikkal akkor ez a kis bűnügy már nem oszt és nem szoroz. Bár a kezem miatt nem lesz a legkönnyebb a harc, de szerencsére a ballal is tudok harcolni ha, muszáj. Na, meg majd használom a resurectiont, és volt égés, nincs égés. Ryoushi elmarad tőlünk mi pedig Adorával megérkezünk a kijelölt helyre. Na, várjuk az ártatlan bárányokat, hogy érkezzenek meg a vágóhidra. Adora hangjára leszek figyelmes.
- Hát, nekem megfelel, de csak ha tényleg így gondolod. De mennyit szeretnél, mennyit hagyjak neked? – kérdezek vissza vigyorogva, mintha ez annyira természetes lenne.
Hú, jöhetnének már, kíváncsi vagyok mennyien is vannak, és hogy tényleg használnom kell majd a resurectiont? Nem terveztem, de ha kell, hát kell. Legalább nem kell majd nagyon közzel mennem a harc közben. Csak az a baj, azért nem szeretem használni, mert ha túlélik a harcot velem, már tudnak a képességemről, így lehet, elterjed mit is tudok, és a következő harcom nehezebb lesz. Na, mindegy, kár ezen gondolkodni, a bal kezemmel hátranyúlok, és kézbe veszem Orgot, felkészülve immár a támadásra. Most már csak a szállítmánynak kell megérkeznie. Reméljük a legjobbakat, és készüljünk fel a legrosszabbra.

A töltés tetején várakozva van időtök alaposan felmérni a terepviszonyokat. Alattatok, ameddig a szem ellát, a folyópartot zöld pázsit borítja, igaz a sötétség miatt inkább tűnik feketének a fű, mintsem smaragdszínűnek. Az utcai lámpák fényéből nem sok jut el odáig ahol vagytok, így zavartalanul csodálhatjátok a távolban ívelő kivilágított hidak szépségét is, már ha esetleg unatkozni kezdenétek. A nyílt területen ha lehet, még inkább csontig hatoló a hideg, ám fedezékbe nem tudok húzódni, hacsak nem akarjátok feladni a kedvező magaslati pozíciótokat, hiszen a töltés alján bizonyára kevésbé érződik a szél, viszont ott könnyebben észre is vesznek titeket az érkező shinigamik.

Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/ Bscap226_www.kepfeltoltes.hu_

Akármerre néztek, Ryoushit persze nem látjátok sehol, csak reménykedni tudtok benne, hogy tényleg itt maradt a közelben és nem ment vissza, de ez talán már nem is meglepő a számotokra. A Hold fénye igencsak romantikus látványt nyújt, ahogy a hullámokon tükröződik gömbölyded alakja, ám mégsem ezért néztek oda, inkább valami sugallatnak köszönhető, hogy észreveszitek a közvetlenül a víz felett lebegő rejtélyes, sötét alakot.
- Az alkonyat elaltatja a hollót, de a Holdat miért tartaná a látóhatár alatt? Gondolkozzatok, mielőtt végzetetekbe rohantok és örök éjszakát hoztok mások világára is.
Jut el fületekbe suttogása még a több tíz méteres távolság ellenére is, ugyanaz az érzelemmentes hang, amelyet már korábban is hallottatok, miközben Hakubo laborjába tartottatok. Akárcsak akkor, most is eltűnik a szemetek elől, miután mondanivalóját közölte, a furcsa üzenet (vagy esetleg figyelmeztetés?) megfejtésére mindenesetre nem sok időtök van. Alig telik el egy-két újabb perc, és a semmiből rizspapír ajtók jelennek meg és tárulnak fel, a minden más fényt elhomályosító világosságból pedig lassan kilép a menet, amire eddig vártatok. Öt shinigamit láttok, akik egy nem túl nagy dobozt vesznek közre: ketten elölről, ketten oldalról, egy pedig - valószínűleg a vezetőjük - hátulról őrzi a szállítmányt. Csupán a hátul álló pásztázza a környéket tekintetével, a többiek ábrázatán unalom látszik, ásítoznak és mindennapi dolgokról beszélgetnek. Döntenetek kell, hogy támadtok-e vagy sem, mert ha sokáig haboztok, elveszíthetitek a meglepetés erejét, ugyanakkor tisztán emlékeztek a titokzatos lány korábbi, baljóslatú szavaira is, mely esetleg visszakozásra késztethet titeket, ha úgy döntötök hogy komolyan veszitek őt.

Spoiler:

Milyen szép, tiszta az ég. Alatta a hosszan elnyúló város fényei, a vízen átívelő hidak ragyogó pontjai még szebbé teszik a látványt. Olyan… nem is tudom. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mikor fegyveremet beborítja a friss, bíbor vér. Nem vagyok harc párti, de ha kell, akkor kell, viszont olyankor nem érdemes ellenem felvonulni ^^ Tudom, el vagyok telve magammal, de Eli-sama fraccionjaként, Leriat társaként és arrancarként van is okom erre. A zöld, végeláthatatlan pázsit tökéletes helyszín, szép tágas. És ott van mellette ugyebár a folyó is, talán vízbe fojthatok valakit *.* Azt olyan rég csináltam. Álmélkodásomból társam hangja szakít ki. Arról érdeklődik, hogy mennyit hagyjon nekem. Mi van? Ja, persze, mondtam neki, hogy lekaszabolhatja az én részemet is.
- Hát… mondjuk egy olyan kettőt-hármat. De attól függ, hányan lesznek, nem akarok unatkozni. – mosolygok rá Karasura.
Furcsa ez az egész. Olyan könnyű volt. Mármint… nem volt nehéz becserkészni őt, nem kellett bevetnem különleges fortélyaimat. Persze, büszke vagyok magamra, de az a baj, hogy mostanság nem nagyon akad olyan, aki ilyen hamar szolgálatomba állna. Lehet, hogy idővel kopnak a képességeim? Nem, az lehetetlen! Egyszerűen csak nem találtam megfelelő alanyt. Hisz az idő csak erősebbé tehet, gyengébbé nem. Emlékszem, még Leriat szemében is láttam egy pár másodpercig azt a furcsa csillogást. Ha hamar ki is józanodott, egy kicsit bedőlt nekem. Kölcsönösen játszottunk egymással, de nem zavart. Sőt, akkor tetszett is… és én még azt hittem, a mai napom nyugodt lesz. Önkényesen szabadságoltam magam a reggel, erre mi történik? Hát persze, hogy engem küldenek ki -.- Mindegy, a múlton már nem érdemes háborogni. Csak intézzük el ezt az egészet minél előbb és tűnjünk el innen. Fázom és unatkozom, remélem, vagy minél hamarabb visszamehetek, vagy kicsit érdekesebbé válik az este. A shinigamik önteltek, nem fognak sok embert küldeni. Szerintem nem is számítanak arra, hogy bárki is el akarja lopni tőlük a cukorkákat. Mármint lélekcukor. Kezdek fáradni, kéne egy bögre kávé. Jó erős. Majd megtanítom Karasu-t kávét főzni, ha netán nem tud, hátha ebben is hasznomra válik. Ja és leszoktatom a dohányzásról. Orrfacsaró, borzalmas bűz, mely még a tüdőt is rongálja. Chh… már alig érzem a hideget, olyannyira lefagytam. Az ujjaim is elgémberedtek, hát ez jó. Azért bízom benne, hogy a lopás közben bemozgathatom a tagjaimat. Odalent biztos kicsit enyhébb a szél, de nem zavar itt sem. Remélem, társamnak eszébe sem jut az a képtelen ötlet, hogy tervemet kockáztatva a töltés aljára megy, ahol sokkal észrevehetőbbek vagyunk. Körbenézek, hátha még megpillanthatom a kék hajú fiút, de természetesen nincs sehol. Vagyis én nem találom. Remélem, tényleg itt van, ahogy ígérte. Bízom benne, ami nálam ritka, nem ajánlom neki, hogy megpróbáljon átverni, mert azt csúnyán megbánná. A fejemet erősen megrázva űzöm el a zavaró gondolatokat, túlságosan gyanakvó vagyok. Meg pesszimista. Furcsa érzés késztet arra, hogy a vízen tükröződő Holdra irányítsam a tekintetem és újfent megpillantom azt a furcsa lányt. Suttogása kristálytisztán jut el a fülembe és még eltűnése után is ott cseng. Ez valami jósnő, vagy látnok? A korábbi sugallata is beteljesedett. Hogy is szólt? „Ha ezen az úton haladtok tovább, a sárkány lehelete fogja hátatokat perzselni.” Ezek szerint a sárkány Ayaka-san volt. Már kicsit kezd idegesíteni, de kíváncsi vagyok, ez most mire utalt. „Az alkonyat elaltatja a hollót, de a Holdat miért tartaná a látóhatár alatt? Gondolkozzatok, mielőtt végzetetekbe rohantok, és örök éjszakát hoztok mások világára is.” Megint a nevek… Hakubo, Karasu és Luna. Szóval Hakubo lecsillapítja társam gyanakvását, de az enyémet nem? Vagy… elkapja, viszont engem szabadon hagy? Nem szeretem az ilyen titokzatoskodást. Már nem azért, az eszemet néha meg kell dolgoztatni, de ennyi rejtélytől megfájdul az arrancar feje! Ám gondolkodásomat meg kell szakítanom, mivel megjött a szállítmány. A figyelmeztetés fúrja az oldalam és egy kis aggodalom is motoszkál bennem, mely tétovázásra kényszerít. Nincsenek sokan és csak négyüket kell megölnünk, nem sok bajunk eset. De mégis… mielőtt a vesztetekbe rohantok. Ezt mondta. Nem, nem lehetnek olyan erősek. Nos, akkor hajrá.
- Osztozzunk igazságosan. Kettő nekem, kettő neked. – mondom Karasunak, majd lassan közelíteni kezdek, miközben fegyveremet kihúzom a helyéről.
Alaposan szemügyre veszem a kis menetet. Cöhh… semmi baj nem lehet, maximum egy tizenöt perc és elintézem mind a négyüket egyedül. Még a hátsó bámészkodása sem zavar, bár vörös hajkoronám sajnos ilyen látásviszonyok mellett is könnyen észrevehető. Sajnos. Korábban már gondolkoztam rajta, hogy befestem, de eddig még nem tudtam rászánni magam. Szeretem hajamat, az érzelmek elhomályosítják tiszta gondolkodásomat. Visszatérve feladatomhoz, jól megnézem magamnak a többit is. Az a másik négy jól láthatóan unatkozik, nem számítanak támadásra. A meglepetés ereje a miénk, nálunk van az előny, úgyhogy menjünk.
- Hagyjuk élni az egyik lustát, a hátsót pedig bízd csak rám. – szólalok meg suttogva, majd meg sem várva válaszát rárontok a kis csapatra, egyenesen a főnöküknek.
Ő az egyetlen, aki óvatos, vele talán nehezebb dolgom lesz egy kicsivel, pont ezért is mondtam a férfinak, hogy hagyja rám.

Csodás ez a táj, valahogy most olyan szép, a fű is csodás fekete, a híd is csodásan néz ki így kivilágítva, az égen a csillagok, az egészet csak ez a kellemetlen időjárás rontja el szerintem. De ez az egész, most olyan romantikus szerintem. Két „fiatal” együtt várnak arra, hogy megérkezzenek pár shinigami akit megkel ölni és kirabolni. Na, igen, tényleg nagyon romantikus az egész. Emlékszem egyszer volt egy este, egy fiú és egy lány, csodásan eset a hó, egy lámpa alatt álltak, csak rájuk eset a fény. Az ajkaik közeledtek egymáshoz, már csak pár centire voltak egymásétól. S végül megcsókolták egymást. Nos, akkor majdnem elhánytam magamat. Rossz volt végig is nézni az egészet, szerencsére megöltem őket. Igen, nem vagyok az a romantikus alkat. Nem azt mondom, ha néha romantika kell, akkor tudok az is lenni, de nagyon ritkán fordul az ilyen elő nálam. Áh, Adorától is kaptam végre választ. A kis mohó. Hmm, vele, itt, romantika? Eh, hülye vagyok szerinte, nincs semmi itt egy piknikhez, se bor se semmi. Inkább beszélgetek vele.
- Na, rendben, három a tied, a többi az enyém, kell valami kos szórakozás nekem is.- visszamosolygok.
Szerintem Adora és én olyan barátféleségek vagyunk. Mármint tanított golfozni, és most vele vagyok küldetésen, szerintem ezek után mondhatom azt, hogy ő a barátom. Persze ebbe neki is van beleszólása, de csak nem utasít el. Igaz, neki biztos van sok barátja, már csak abból kiindulva, hogy nő, és gondolom, nem egy valaki akarja megmászni, mint egy hegyet. Aj, de jó lenne egy cigi, de már csak egy szál van, az pedig a hazaútra kell. Ismét egy női hang. De ki lehet ez a nő? S mi a jelentése annak, amit mond? „- Az alkonyat elaltatja a hollót, de a Holdat miért tartaná a látóhatár alatt? Gondolkozzatok, mielőtt végzetetekbe rohantok, és örök éjszakát hoztok mások világára is.” De volt egy ilyen mondata már, valami tűz és perzselés. Akaratlanul is a kezemre nézek, amit sikerült megégetni. Egy bejött neki, de mit jelenthet ez, amit most mond? Holló, azt jelenti a nevem, Hold, az kétségkívül Adora, és az alkony, Hakubo. Hakubo csinált velem valamit? Ami nem hat Adorára? Gyanús nekem ez az egész. Lehet, nem kellene mégse megtennünk ezt? De már késő megjelentek a Shinigamik. Szám szerint öten jöttek, kettő elől kettő oldalt és egy hátul. Egyetértően bólintok Adora szavaira.
- Rendben. – kétség van bennem, nagy kétség, tényleg ezt kellene csinálnunk?
Nem tudom, hogy jó e, ha ezt megtesszük? De nem sok időm van gondolkozni, Adora megint megszólal, ő akarja azt, amelyik hátul van. Rendben vigye, ha akarja. Meg is indul Adora, én pedig követem őt lefelé. S a jelenlegi épp kezemben fogom Orgot. Adora támadja a vezért, én támadom azokat, akik elől vannak. Ha szükség lesz rá, nos, használom a kardom erejét. De nem hagy nyugodni, amit az a nő mondott. „Gondolkozzatok, mielőtt végzetetekbe rohantok, és örök éjszakát hoztok mások világára is.” Mit jelenthet ez? Szerintem túl késő lesz, mire rájövünk. De mi csak katonák vagyunk, akiknek most dolga van, és nem gondolkodhatnak.

Mindketten a támadás mellett döntöttetek a rejtélyes figyelmeztetés ellenére, és ennek megfelelően felülről indítva az akciótok, le is csaptok a shinigamik menetére. Bár vezetőjük időben észrevesz titeket és elkiáltja magát, hogy "arrancarok", ezzel csupán csak pánikot és zavarodottságot okoz felkészületlen társaiban, a meglepetés ereje tehát a ti oldalatokon áll, legalábbis eleinte.

Karasu:
Te vagy az, aki jobban ki tudja használni a pánikot, amit okoztatok a halálistenek között. Az elsőt minden nehézség nélkül szelheted ketté, még csak védekezni sincs esélye, és a második is csak néhány kardcsapás erejéig tudja tartani veled a lépést koordinálatlan mozgásával. Azonban amint vele is végzel, és a többiek felé fordulnál, váratlanul egy Shakkahouval találod szembe magad, így gyorsan kell cselekedned, ha nem akarod, hogy az arcod is ropogósra süljön. Akár talál a kidou, akár nem, egyszerre két shinigami támad rád, valószínűleg elég erősnek érzik a vezetőjüket ahhoz, hogy magára hagyják Adorával. Látszik, hogy a kezdeti meglepetés után már összeszedték magukat, tökéletes összhangban lévő kardjátékukkal gyors ütemben szorítanak téged hátra, egyértelmű, hogy a folyóba akarnak lökni, bár azt még nem tudod, hogy miért pont így akarnak legyőzni, legfeljebb sejtheted. Akárhogy is, valamit ki kell találnod, mert ellenfeleid egyáltalán nem könnyű prédák amíg össze tudnak dolgozni, közönséges fegyverforgatással nem fogsz tudni visszatámadni rájuk és előbb-utóbb a vízben fogsz kikötni, és valami azt súgja, hogy az nem lesz kellemes érzés.

Adora:
Ahogy megtámadod a csapat vezetőjét és közelebb érsz hozzá, észreveheted, hogy kezeit zsebre dugva tölti be a megfigyelő szerepét. Sőt, bal kezét még akkor is ott tartja, amikor kiszúr téged és kardját előrántva minden megerőltetés nélkül eltéríti a fegyveredet, majd egy laza rúgással odébb terel téged pár méterrel. Ha körülnézel, láthatod, hogy a társai nem feléd, hanem Karasu felé indulnak el, ám nincs sok időd nézelődni. Ellenfeled ugyanis kardját a földbe szúrja és minden teketóriázás nélkül aktiválja shikai-át, hiába a lazasága, és a számodra talán nyugtalanító erőfölény amit első összecsapásotokkor tapasztalhattál, úgy tűnik ő nem fog téged félvállról venni. A penge a parancsszó elhangzása után fényesen ragyogni kezd, erős fénye miatt nem igazán látod a zanpakutou tulajdonosát, aki azonnal kérdőre is von téged céljaitokról. Követelőzésére akár válaszolsz, akár nem, hirtelen azt tapasztalod, hogy a lábad alatt valami nagyon meleget érzel, és ha nem ugrasz el időben, akkor könnyen egy robbanás közepén találhatod magad.
- Shisou képes az árnyékod felrobbantására, vigyázz hová lépsz, kislány.
Magyarázza el a férfi lélekölője képességét magabiztosan vigyorogva, majd újabb robbantásokkal ajándékoz meg legnagyobb örömödre, mely elől akkor sem menekülsz, ha reishit gyűjtesz a talpad alá és megszünteted a kapcsolatot a talajjal, hiszen a terepviszonyok miatt a vakítóan világító zanpakutou árnyékot vet a mögötted lévő töltésre is, arra pedig a shinigami figyel, hogy ne kerülhesd meg őt a folyó felé, ha kell, gyorsaságával és testi fölényével akadályoz meg téged ebben. Erősebbnek tűnik nálad, ám valahogy mégis le kell győznöd. Itt az ideje talán resurrecciónod képességét bevetned, vagy van más ötleted is?

Na, eddig minden jól alakul. Karasu természetesen követ engem, lévén végül is a bábom, kötelessége azt tenni, amit parancsolok neki. Gondoltam, hogy a hátulsóval nehezebb dolgunk lesz, ő észre is vesz minket és figyelmezteti a többit. Cöhh, szánalmas férgek. Ahelyett, hogy védekeznének, csak pánikolnak. Nem értem… hogy-hogy a shinigamik ilyen felelőtlenek? Most megbizonyosodom arról, hogy egyértelműen mi fogjuk megnyerni a háborút. De ez most mindegy, azokat Karaura hagytam, most csak a vezetővel foglalkozom. Zsebre dugott kézzel nézi, ahogy rávetődöm, majd bal kezét gőgösen ugyanott hagyva a jobbal előhúzza fegyverét. A fém hangosan csattan, ahogy hárítja támadásomat, majd mielőtt feleszmélhetnék, egy otromba rúgással arrébb tessékel. Repülök egy pár métert, majd fájdalmas nyikkanás kíséretében találkozom a földdel. Megbánja, ha felhúz! De itt még nem tartunk… az első sokkból kijózanodva pattanok fel a fűről, nehogy váratlanul érjen az ellentámadás. Egy pillanatra oldalra sandítok, hogy megnézzem, van-e ellenfelemnek felmentő serege. Úgy látom nincs, társam egyelőre lefoglalja őket. Harcban legalább jó, tud nekem segíteni. Rám egyetlen ember jut, mégis, aggódom. Szóval erre értette az a lány, hogy meg fogunk halni? Nem, nem fogunk meghalni, legalábbis Karasu feláldozhatja magát értem, de nekem egyelőre még élnem kell, hisz vannak céljaim az életben. No meg el kell lopnom ugyebár ezt a csomagot, amit a shinigami-menet őriz. Gondolataimból az ránt ki, hogy a főnök kardját a földbe szúrva, aktiválja a shikai-át. Tisztában vagyok a fölényével, erősebb nálam, ez biztos. Nem tetszik nekem ez a dolog. Úgy látszik, komolyan veszi a küzdelmet, aminek nagyon is örülök. Nem akarok olyan ellenfél ellen harcolni, aki annyira el van telve magával, hogy ne tegye oda minden erejét. Amint a férfi kimondja zanpakutou parancsszavát, az hirtelen felragyog, ami miatt egy pár pillanatra megvakulok. Igazán kellemetlen, kétségbeejtő a helyzet, ám a büszkeségem nem engedi, hogy segítséget hívjak. Nem jó, alig látom az ellenséget, ez igen nagy hátrány. Ha nem találom el a szemét, nem tudom rávenni arra, hogy szüntesse be a támadást. Terveim áttekintését azonban abba kell hagynom, mivel a csapat vezetője fel is teszi nekem azt a tipikus kérdést, hogy mik a terveink. Hát persze, rám marad beszéd része is, ahogy ezt kell.
- Nem kell azt magának tudnia, úgyis elintézem. Amúgy meg, ha jól tudom, ez nem a társalgás ideje. – szólalok meg érzelemmentes hangon.
Úgy látom, ezzel ő is így van, hisz természetellenesen megnövekszik a hő a talpaim alatt. A megérzéseim jók és most úgy érzem, sokkalta okosabban teszem, ha elugrom és így is teszek. Arrébb vetődve, újfent hálát adhatok magamnak, mivel egy robbanást sikerült elkerülnöm. Mi van itt? Jó lenne kicsit kiismerni ezt a halálistent, mielőtt újra támadok. Egyelőre csak védekezni és menekülni fogok, akkor minden bizonnyal megtudom, miben rejlik az ereje. Ám ellenfelem hirtelen megszólal, így megspórol nekem egy kis időt. Azt hiszi, hogy tájékoztatnia kell engem arról, milyen képességei vannak? Tényleg ennyire gyengének néz? Hát ez fantasztikus lenéz, tehát van egy kis előnyöm. Kislány… miért gondolja rólam mindenki, hogy ennyire fiatal vagyok? Mennyinek nézek ki? Kezd idegesíteni ez az öntelt, nagyképű… nem káromkodunk… féreg. Ez a lenéző, fölényes, öntelt, egoista vigyor. Csak elborul tőle az agyam. De most tisztán kell gondolkodnom, ha vörös köd lepi a gondolataimat, veszítek. De sajnos nem tervezgethetek nyugalomban sokáig, mivel újabb „árnyékrobbantásokat” kapok tőle. Hát ez csodás, hogy győzzem le, ha mindenhová követni tud? Kéne valami jó terv, de ha folyamatosan menekülnöm kell, nem tudok gondolkodni, a fenébe is! Újabb robbanás. Uram atyám, ez majdnem megvolt o.O Na jó, gondolkodjunk logikusan. Ha a folyó felől akarnám megközelíteni, minden bizonnyal megakadályozna. Mindenkinek van gyenge pontja, így neki is. Ha erre rájövök… de mi lehet? Bárhol megtalál, ez egy pusztaság, nincs semmi, ami mögé bebújhatnék, hogy időt nyerjek, semmi, amivel elterelhetem a figyelmét rólam. Várjunk! És ha ráuszítanám a főnökére az egyik shinigamit? Még Karasu-nak is segítenék vele. Igen, ez egy kiváló ötlet *.* De ezen most én miért lepődöm meg? Nekem mindig kiváló ötleteim vannak. Egyelőre nem akarom megmutatni az ellenségnek ressureccion-om, így bízom abban, hogy még mindig olyan jó vagyok a manipulációban Maestro nélkül is, mint rég.
- Luz de la luna. – mondom ki képességem aktiváló szavait.
Szemem a most is fenn lévő Hold gyönyörű, ezüstös fényében kezd ragyogni. Hangosan és érthetően ejtettem ki a szavakat a számon, azt hiszem egy kissé én is szeretnék felvágni a másik előtt. Végül is, ha már ilyen nagyképű ellenfelet utalt ki nekem a sors és az én egóm sem épp kicsi, hát miért ne tehetném meg, hogy jómagam is megcsillogtassam tudásomat. Egy újabb szerencsés elpattanás után abban a nagyon kis szünetben, mely két támadás közt adódik, rápillantok az egyik shinigamira, aki épp társammal hadakozik.
- Hé, te! – ordítom el magam, majd kivetem a testem oldalra, hogy elkerüljek egy újabb robbanást.
Nem szabad megállnom, mert akár meg is halhatok, ha egy pillanatig is lankad a figyelmem. Egyelőre nem nagyon van tervem, de futás közben megpróbálok hatni a kiszemelt fekete kimonós alakra, hátha sikerül a tervem és ellenfelem ellen fordul. A sikerül kirobbantani egy ilyen belső harcot, mi ketten Karasu-val eltűnhetünk a lélekcukorkákkal, úgy hogy észre sem veszik.
- Sosem gondoltál még arra, hogy talán rossz az, amit teszel? Én például soha nem öltem meg senkit életemben, mégis ez lett belőlem. Egyszerűen a shinigamik lusták voltak, hogy segítsenek rajtam és ezért a hibátok, hogy egy „esztelen szörnnyé” változtam. Soha nem gondolkoztál azon, hogy az arrancarok is csak egy olyan világot szeretnének, ahol a nélkül élhetnek, hogy ti, halálistenek állandóan veszélyt jelentsetek rájuk? Én is csak ezt szeretném, nem vagyok más, mint egy gyenge, törékeny lány, aki azért küzd, hogy ne öljék meg. Segíts! – egy pillanatra megállok, és ha áldozatom felém fordul, láthatja védtelen tekintetemet, melyből dőlnek a könnyek.
Mit ne mondjak, jó színész vagyok, na! Az egyetlen baj, hogy nem ügyelek a másik ellenfélre, így alig tudom elkerülni, hogy szegény, szerető árnyékom a semmivel legyen egyenlő. A robbanás lökéshulláma mégis magával sodor és kíméletlenül a földre taszít, fegyveremtől is elválaszt. Igaz, a bot csak egy fél méterre van tőlem, így nyújtogatom a karom, hogy elérjem, míg az ujjaim újra a hideg fém köré nem fonódnak. Nem kelek fel, csak ha újra robbanásveszély fenyeget, egyelőre remélem, hogy a kis halálistent meghatotta az előadásom.

Zavar valami, az, amit az ismeretlen nő mondott. Az alkonyat, alkonyat. Az Haukubo, és sötétségbe borítja mások világát. A lélekcukrokat akarja felhasználni arra, hogy sereget teremtsen? Az nem jó, majd a harc után megosztom Adorával is a gondolataimat. De már nincs visszatáncolásra lehetőségem, itt a harc ideje, az elmélkedést pedig majd későbbre hagyom. Adora és én már lefelé haladunk, és a shinigamik is kiszúrtak minket, és kiabálni is kezd az egyik. Ha akarnánk, se tudnánk immár visszatáncolni. Itt az ideje a táncnak, hát jöjjön a harc és a vérengzés. Amint leértünk kezelésbe veszem azokat, akik rám lettek bízva, egyet sikeresen azonnal kettészelek. Nincs az arcomon sajnálat vagy akármi, ők se sajnálnának engem. Akkor én miért tenném? Egy megvan, jöhet a másik, hátha nagyobb ellenállást tanúsít. Amikor összecsapnak, a kardjaink szikrákat szórnak, de ő se sokáig bírta. Nem tudom, talán a meglepődés az oka, vagy nem volt olyan jó harcos, de őt is sikerült elintéznem. Ez könnyen ment. Egy gyors terepszemle, vagyis inkább csak Adorára nézek, hát neki is kijutott a jóból. De ő csak egyel, harcol, hol a maradék? Aha, már tudom, egy gyors hátraugrás, és az arcom marad olyan, mint volt. A hajam is, remek zselét használok, lehet akár egy Cero, a hajam tökéletesen tart, lehet egy Bara, a hajam még mindig csodás, jöhet egy Shakkakou, a hajam még mindig remek. Tehát az állás, nekik két veszteség az ötből, feltehetőleg a vezérel, harcol Adora, és a maradék kettő pedig rám támad? Remek, mondhatom remek, és milyen szerencsém van? Összeszokott párosnak tűnnek, legalábbis a támadásaik alapján. Csak védekezni és hátrálni tudok, ez így nem lesz jó, ez nagyon nem. Lassan a vízben fogok kikötni. De mit érnek el vele? Hacsak….az egyiknek nem villám típusú a shikaia? Akkor, pedig ha a vízben fogok kikötni, akkor nagyon kellemetlen és megrázó élményben lesz részem. Fura, de élvezem a harcot, bár miért lenne ez fura? Arrancar vagyok, elméletileg a harca születtem, hát akkor élvezem is a harcot. Ideje hát komolyan is venni. Nem lesz kellemes, de nincs mit tenni, a másik kezem nélkül sok esélyem nincs. A sérül, tenyeremet végig húzom Orgo legfelső pengéjén, és kimondom a parancsszavat.
- Digiéralo! Orgo – fekete por veszi körbe a testemet, és teljesen beborítja azt, a maszkom a testem több pontján helyezkedik el. A ressurection alakomban állok előttük, és a fegyverem is átalakult. Immár a valódi Orgo van a kezemben, jobban mondva, immár két kézzel markolom Orgot. Ha jól gondolom, az égett karom is rendbe jött hála az erőkifejtésnek. Egy gyors pillantás, igen rendbe, jöhet a támadás. Egy ívelt csapást indítok meg a shinigamik felé, igaz hogy ne vagyok közel hozzájuk, de nincs is rá szükségem.
- Abdominal. – ejtem ki a támadásom nevét, aminek a lényege, hogy nincs szükségem arra, hogy az ellenfelem közvetlen közelébe legyek. Egy egyszerű vágás a levegőben, és már tart is a támadásom a shinigamik felé. Ezt ismétlem meg egymásután többször is, én késztetve őket hátrálásra. Semmi hangulatom a vízben kikötni, inkább szeretném, ha a biztos talaj maradna a talpam alatt.
- Na, ez hogy tetszik fiúk? – kérdezem egy széles mosoly keretében.
Nem bíztam el magam, na jó, talán egy kicsit. De a fő oka az örömömnek, hogy ebben az alakomban harcolhatok végre. Pár pillantás Adorára, és ahogy látom ő is használta a kardját. Sőt, mintha segíteni is akarna nekem. Ahogy gondolja, nem fogom benne meg akadályozni, a plusz segítség nekem csak jól jön, de inkább csak saját magával törődjön. Igazán rossz lenne, ha nélküle kellene visszatérnem Hakubohoz, talán én se lennék hosszú életű. Na meg gondolom az Espadaja se örülne a hírnek, miszerint Adora meghalt. Én csak veszthetek ha Adora meghal, hát ez pech. Nincs egy céltábla a hátamon, vagy valaki megátkozott? Mert érnek a jobbnál jobb dolgok, és ez nem tetszik. Fenébe, megint sok a gondolkodás, most harc van, ürítsd ki az elmédet, és koncentrálj a harcra.

Adora:
A folyamatos menekülés, a lökéshullámok ereje és a testedet felváltva érő hideg és meleg levegő lassan kimerít. Mozgásod egyre nehezebbé, darabosabbá válik, de nem tudsz megpihenni, hiszen ellenfeled azonnal bünteti, ha megállsz akárcsak egy pillanatra is. Kétségtelenül jól jönne a Karasut támadó halálistenek egyikének a segítsége, és szívhez szóló könyörgésed úgy tűnik meg is babonázzák az áldozatodat, aki abbahagyja társad üldözését, és néhány pillanatnyi habozás után egy hatalmas ordítással ráveti magát a csapat vezetőjére. A férfit meglepetésként éri beosztottja árulása, de hamar rájön, hogy a te ármánykodásod eredményével néz most szembe, és viszonylag gyorsan ki is vonja a forgalomból a shinigamit egy Rikujoukourou segítségével. Akciódat megúszta egy nem túl mély vágással a vállán, de legalább kifújhattad magad, amíg hadakoztak egymással.
- Látom szereted a piszkos trükköket, arrancar. Nem baj, ha nem akarod elárulni, mit akartok tőlünk, akkor szimplán önvédelemből foglak megölni. Túl nagy fába vágtad a fejszéd, kislány.
Közli veled a férfi fél szemét lehunyva, továbbra is fenntartva azt a roppant laza imázst, amit eddig mutatott. Kardja ismét ragyogó fényárba borul, hosszú árnyékot vetve alakodnak, és újra megérzed az alulról jövő forróságot. Azonban ezúttal hiába próbálsz elugrani, a lábaid mintha a földhöz ragadtak volna. Ha lenézel, felfedezheted hogy lábfejedet valamiféle fekete massza tartja rabságban, melytől nem tudsz megszabadulni, hiszen az árnyékod része. Nem tudsz mit csinálni, tehetetlenül várod, hogy a robbanás elnyeljen, és közvetlenül azelőtt, hogy ez megtörténik, szemed sarkában talán észreveszed a rejtélyes lány árnyát. A detonáció súlyos sérüléseket okoz neked, ha nem akarod megvárni, hogy ellenfeled megadja neked a kegyelemdöfést, aktiválnod kell a resurrecciónod, és ha sebeid ezáltal begyógyultak, véget is kell vetned a harcnak, mielőtt újra nem várt segítséget kap a shinigami.

Karasu:
Resurrección-alakod nem csak hogy begyógyítja az Ayaka által okozott sebet, de félelmetes külsőd ellenfeleidet is elbátortalanítja. Ráadásul nem elég, hogy összhangjuk némileg megbomlott, és ez lehetőséget ad neked a visszavágásra technikád által, egyiküket Adora még el is csábítja a közeledből, így szemtől-szemben maradsz a másikkal. Egyedül már nem jelent számodra olyan nagy fenyegetést, és valamiért zanpakutouját sem aktiválja, csupán néhány gyenge Soukatsuival próbál téged feltartóztatni melyek közül ugyan egy-kettő eltalál, de némi fájdalmon kívül más hatással nincsenek rád az energialabdák. Ha végeztél vele, figyelmedet a már megbénított, mozgásra képtelen társára fordíthatod, de eszedbe jutnak Ryoushi utasításai, így meg kell elégedned azzal, hogy harcképtelenné teszed. Viszont amint megkísérelnél a bajban lévő Adora segítségére sietni, lábadat hirtelen megragadja valami és a vízbe ránt. Nem tudsz kiszabadulni és nem is látod, hogy mi volt az, ami a folyóba húzott, így joggal eshetsz pánikba és érezheted úgy, hogy neked befellegzett, ahogy fuldokolni kezdesz. Azonban mielőtt feladhatnád a reményt, a valami kiránt a vízből és nagy erővel nekicsap a töltésnek is, a fejedet érő ütés erejétől pedig megszédülsz, és minden elsötétül előtted, igaz csak egy pillanatra veszíted el az eszméleted. Ha sikerül összeszedned magad, egy humanoid formájú, teljesen vízből álló lény alakját pillanthatod meg magad előtt, akiből aztán szép lassan valódi ember formálódik a szemed láttára.

Az oroszlán barlangjában /Magánküldetés - LEZÁRVA/ Chiba

Se Adorát, se a shinigamikat, se a szállítmányukat nem látod, de rövid nézelődés után felfedezheted, hogy a folyó túloldalára kerültél az ismeretlen lánynak köszönhetően, aki nem lehet több 14-nél és a lélekenergiája alapján egyértelműen embernek tűnik.
- Ostobaságotok határtalan, nem hittem volna, hogy ennyire primitív lények vagytok. Nem akartalak titeket bántani, de mivel a figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, ezért kénytelen vagyok erőszakhoz folyamodni. Nem hagyhatom, hogy azok a lélekcukorkák Hakubo kezébe kerüljenek. Semmi esetre sem kaparinthatja meg őket.
Szólal meg halkan és céltudatosan, miközben a túlpartot bámulja, valószínűleg az ottani eseményeket figyeli. Hangjából és szavaiból is rájöhetsz, ő volt az a titokzatos alak, aki kétszer is megpróbálta megmásítani céljaitokat, ám egyszer sem hallgattatok rá. Rajtad múlik, hogy most hogy reagálsz jelenlétére, fenyegetésnek véled és megtámadod, vagy esetleg megpróbálsz választ találni a kérdéseidre általa?

Nem tetszik ez nekem, nagyon nem tetszik. Fáradok, ellenfelemen ezzel ellenben, semmi nem látszik. Gyengébb vagyok nála, ám nem biztos, hogy butább is, hisz bízom saját stratégiai tervezési képességemben. Ahogy gondoltam, még mindig jó vagyok Cool

Bár ez nem meglepő, ezt elvárom magamtól. Látom áldozatom szemében a kétség egy pillanat alatt fellobbanó szikráját, melynek nem kell sok idő, hogy tűzvésszé alakuljon át. Hatalmas ordítással ugrik neki ellenfelemnek. Hát igen, úgy látszik a halálistenek sem tökéletesek, könnyen befolyásolhatóak, ha az ember érti, hogyan kell csinálni. A shinigami árulása szemlátomást meglepi ellenfelemet, így az elfelejt újabb támadást indítani felém. Hát, legalább egy tehertől megkímélem társamat és van időm kifújni is magam. Nem hiszem, hogy sok esély lenne arra, hogy egy ilyen gyenge beosztott legyőzze a vezetőt, de talán megsebesíti és feltartja, ami nekem csak jól jön. Sőt, mivel társamról is leszakadt, így neki csak harcképtelenné kell tennie egyetlen ellenfelét, nem megölni. És ha ezzel végzett, segíthetne nekem is. A gond, hogy a férfi szemében megértés csillanását látom, ő pedig hamarjában el is intézi legújabb bábomat. Kár, még életemben nem veszítettem el ilyen gyorsan követőt T-T Pedig most szükségem van rájuk… Szemrevételezem a vezetőt, milyen eredményekkel is járt, kis próbálkozásom. Szép, legalább egy mély vágás van a vállán, kár hogy a másik karja a kardforgató. Újfent megszólal, ugyanolyan lezseren, mint legutóbb. Micsoda egy egoista… de válaszolunk neki, szép nyugodtan.
- Szeretem a „piszkos trükköket”, ahogy te mondtad, én így maradok életben. És lehet, jobb lenne lefaragnom abból a hatalmas nagy egódból, bár úgysem élsz már sokáig. Hidd el, ez a fejsze élesebb, mint gondolnád. – szólalok meg, szintén lazán, akárcsak ő.
Bárcsak olyan biztos lennék a dolgomban, mint amennyire a hangomból kihallatszik. Azért gyorsan felpattanok a fűről és fegyveremet szorosan megmarkolva rohamoznám meg ellenségemet, de nem vagyok rá képes. Túl gyors a reakcióideje, előbb támad, mint én. Vagy inkább védekezik, mivel kardjával újra fényárba borítja a területet és engem is, de valami nincs rendben. Használ valami más technikát is, nem mozdulnak a lábaim. A forróságot újra megérzem talpaim alatt és nem tudok elugrani. A fene egye meg, szegény árnyékomnak vége és lehet, hogy nekem is T-T Lepillantva, hogy vajon mi is az, ami így a földhöz szegez, meglepődötten tapasztalom, hogy az valami fekete, alaktalan, ragacsos dolog. Nincs túl sok időm agyalni, de arra rá tudok jönni, hogy ez saját árnyékom.
- Mit csinálsz, te szerencsétlen?! Te hozzám tartozol, a részem vagy, ez árulás! – ordítozom a masszával, miközben alattam szó szerint egyre forróbb a talaj.
Kétségbeesetten forgatom a fejem, hogy valamilyen módon elkerülhessem a véget, vagy ha ez esetleg nem is történne meg, a súlyos sérülést, mikor észreveszek egy furcsa villanást. A lány az, aki figyelmeztetett minket. Igaza volt, nem lett volna szabad szembe szállnunk a menettel. Mindegy, talán jobb is így. Elgondolkozásomat azonban megszakítja a robbanás, melyet hierrom sajnálatos módon egyszerűen nem tud blokkolni. A forróság perzseli a testem minden apró porcikáját és mivel árnyékom elenged, így a lökéshullám hátrébb repít a férfitól. Fájdalmas nyikkanással érek földet és tapasztalom a szörnyű tényt, hogy bizony elég súlyos sérüléseket sikerült beszereznem. Nem igaz… aktiválnom kell a ressurecciónom, mert a végén még meghalok, pedig ez nincs a terveim között, egyelőre. Így aztán nehézkesen álló helyzetbe küzdöm magam és magabiztos tekintettel szólítom életre fegyverem.
- Cautívalo, Maestro de títeres! – mondom és testem átalakul.
Érdekes, sokszor gondolkodtam már el azon, miért hasonlítok ilyen alakban egy macskára, de sajnos eddig még nem nagyon sikerült rájönnöm. Körmeim is karmokká válnak, ami azért jó, hogyha netán valamilyen módon sikerülne kiszedni a kezemből botomat, melynek végéből két éles penge nyúlik ki, legalább van még egy plusz fegyverem. Ami az érdekes, hogy még farkam is van, egyenesen csodálatos hátsó felem fölött. Sokkal erősebbnek érzem magam, mintha csak most kezdeném a harcot a shinigamival.
- Nos, akkor zárjuk le a küzdelmet. Jó ellenfél voltál, de most véged. – szólalok meg csevegő, vidám hangnemben.
Talán nálam az előny a meglepetés erejével, így rögtön neki is ugrom és indítok felé egy erős farokcsapást. Előny, hogy ez a részem is csont, nincs, ami tompíthatna az ütésen. Ha esetleg kivédené, akkor szembe fordulva vele, intézek egy suhintást bal kezemen nőtt karmaimmal, kardforgató csuklójára. Ha eltalálom, igyekszem a húsban minél beljebb vájni, így megragadva és el nem engedve őt. Ezután vízszintesen elé emelem pengevégű botomat és átszúrom a gyomrán. Aztán kihúzom, és a mellkasába döfök, egyszer-kétszer-háromszor, végig sátáni vigyorral az arcomon élvezem, ahogy testemet és fegyveremet is ellepi a gyönyörű, bíbor vér.
- A soha viszont nem látásra, shinigami-san. – szólalok meg, majd vissza sem változva látok hozzá, hogy elfogyasszam.
Ő is csak egy féreg volt, aki azt hitte, erősebb nálam, de aztán elbukott. Most örülhet, hogy engem tölt fel energiával. Mikor végzek az evéssel, lenyalogatom az ajkam és az ujjaim, majd a ressurecciont megszüntetve nézek körül, vajon hová tűnhetett Karasu.

Remélem, tetszik nekik az, ahogy kinézek, mert én szeretek ebben az alakomban lenni, főleg mert Orgo nagyon hasznos ilyenkor. Nem mintha máskor nem lenne az, de a támadása ilyenkor a leghasznosabb. Látom egy kicsit berezeltek, ennyire félelmetes lennék? Ezt vehetem dicséretnek is, és sértésnek is, de most inkább dicséretnek vesszem. Naaa, Adora ez nem ér, miért csinálta ezt? Elcsábította az egyik ellenfelemet, pedig azt monda megelégszik, azzal az egyel is. Hát ez felháborító, nők mindent csak maguknak akarnak. Rendben akkor foglalkozunk a megmaradt shinigamival, a kezemben forgatva Orgot sonidozok felé. Csak ennyi? Pár kis energialabdával támad rám? Azt hittem azért aktiválja a zanpakttouját, de nem tette meg. A félelem miatt, vagy, mert nem engedte neki valami? Pár kis labdacsa eltalál, de nem vészes annyira, nem okoz akkora fájdalmat, mint Ayaka égetése. Erősebb a csaj nálam, de majd ha megerősödök, akkor visszatérek majd arra a nyamvadt kreált lélekre. S garantálom neki, hogy szenvedni fog. De eltértem a tárgytól, jöhet ez a shinigami. Hátrafelé tartom Orgot, így a pengéje mögöttem van, majd amikor elég közel jutottam a shinigamihoz meglendítem Orgot, és lefejezem a shinigamit, még nem is ért földet a feje, de megragadom Orgot, a fejem felé emelem, és lesújtok vele. Kettészelve ezzel a shinigami testét. A vére mindent beterít, mennyire kellemes és meleg, bár a belső szervei nem annyira kellemesek, majd vigyázok, nehogy elcsússzak a belein. De nincs idő pihenni, jöhet az amelyiket Adora csábított el, ahogy nézem, valamiért nem mozog. Remek, könnyebben megtudom ölni. Elkezdek rohanni felé, és csapásra emelem Orgot, amikor eszembe jutnak Ryoushi szavai. Valakit életben kell hagyni. Remek, pedig már kezdtem beleélni magamat, hogy ezt is megölhetem. De mindegy, attól még a shinigami felé csapok, csak nem Orgo pengéjével, hanem a markolatának a végével, verem fejbe. pár órára ki lesz ütve a srác. Most jöhet Adora, elrugaszkodok a talajtól, de nem sikerült valami jól, mivel valami miatt nem hogy előre nem tudtam ugrani, hanem egyenesen pofára estem.
- Ez meg mi a fenne volt? –kérdezem kicsit megzavarodva.
Majd a víz felé kezdenek rántani, hiába állítom a talajba Orgot, kérlelhetetlenül húz valami a vízbe, Orgo pengéje pedig szépen felszántotta a talajt, és végül ő is eltűnik velem a vízbe. Szabadulni akarok, de nem tudok, valami kérlelhetetlenül lent tart a víz alatt, hiába lövök ki pár Barat, az se segít, hiába csapok Orgoval nem használ. Kezd fogyni a levegőm, kinyitom a számat, de csak buborékok hagyják el. Nekem annyi, ciki, de vízbe fogok fulladni, és a cigim is elázott. Rendben jöjj kegyes halál és vegyél magadhoz. Beletörődök, hogy én ma itt meghalok, de mégse történik ez meg, egy kedves őrangyal kiránt a vízből, bár annyira nem is kedves angyal, mert valaminek nekicsap. Felnyögök, amikor a fejjem, koppan egy nagyot, majd minden elsötétül, amikor magamhoz térek levegőért kezdek kapkodni. Jóérzés, amikor megtelik a tüdőm a levegővel. Görnyedve állok a levegőben, a kezeimmel térdemen támaszkodva, lassan kezd tisztulni a kép, és kezdek rendbe jönni. Felemelem a tekintetem, és amit megláttok attól a számat is eltátom. Egy vízember? Hát, ő letudott vinni a víz alá, és lent is tudott tartani. Most mi történik? Kezd megváltozni, ismerős alakot vessz fel. Hééé ez az a lány, aki eddig rébuszokban beszélt nekünk. Most tűnik csak fel, nem látom se Adorát se a szállítmányt, ennyi idő eltelt volna? Nem, ez a hely nem ismerős, tehát elvitt valahova, értem. Na, és most meg kapok egy letolást, és egy embertől? Ejnye azért nem kéne kislány, bár belegondolva…..most inkább hallgatok. Felegyenesedek és Orgot a jobb kezembe tartva méregetem ezt a fiatal lányt. Megvakarom a tarkómat, és lassan kifújom a levegőt, és csevegő hangnemben kezdtem beszélni vele.
- Bocsi, de ha nem rébuszokban beszéltél volna, hanem inkább normálisan és érthetően elmondtad volna mire is célzol. Talán felfogtuk volna. De csak hogy megnyugtassalak, nekem se sok kedvem volt ehhez a támadáshoz. Gyanús nekem ez a Hakubo, már eleve hogy minket küldött ide, amikor a módosított lelkei simán letudták volna győzni a shinigamikat. De mivel a társam támadott, és én pedig nem vagyok az a fajta, aki cserbenhagyja a társát, ezért követtem őt a harcba. Ja, a nevem Karasu Vex, a 87-s arrancar. Benned kit tisztelhetek? És ember létedre honnan van ilyen erőd? És végül, most mi legyen? Nem sok kedvem van veled harcolni, és ha jó indokot találsz miért is ne adjuk oda Hakubonak a lélekcukorkát, akkor talán segítek is neked. Mert szerintem a társam lassan legyőzi a megmaradt shinigamit, és van egy tippem hogy elviszi majd a cukorkát, vagy Ryoushi fogja elvinni, Ő is velünk jött. –hú most sokat beszéltem, ideje kicsit pihenni.
Megszüntetem a resurrecciont, és Orgot is visszateszem a hátamra, végül kérdően nézek a kis hölgyre. Én ma csak olyan nőkel találkoztam, akik könnyen vernek, minden nő a Terminator 3-bol szabadult? Very Happy

Adora:
A porfelhő rejteke és gyorsaságod elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy meglepd a shinigamit, aki már-már győztesnek hiszi magát. Csupán farokcsapásod képes kivédeni kardjával, abban a pillanatban ahogy felsérted a csuklóját, már nem képes tovább hadakozni veled, és ahhoz sincs elég ideje, hogy technikáját aktiválva magával rántson téged egy robbanásban, hiszen gyorsan és brutálisan végzel vele. Mivel állati, vagy inkább arrancar ösztöneidnek engedelmeskedve éppen a halálisten elfogyasztásával törődsz, nem veszed észre, hogy néhány méterrel mögötted megjelenik a titokzatos lány, és egy jégfoltot teremt a talajra, mely lassan megközelít téged. Mire végzel az evéssel és körülnézel, nem csak hogy Karasut nem látod, de lábaidat ismét fogságba ejtették, csak ezúttal nem árnyékkal hanem jéggel, és ahogy az előbb, most sem vagy képes kiszabadulni. Jóakarótok (vagy rossz?) sztoikus nyugalommal lépdel be a látómeződbe, és miközben a folyó túlpartját bámulja, megszólal.
- Öngyógyító képességetek feledésbe merült, de károm nem származik belőle, terveteket én magam is meghiúsíthatom, arrancarok. Úgy véltem egy bábmester észre tudja venni, ha manipulálják, de fals hitem a bizonyítéka, hogy kettőtök közül melyikőtöknek van több esze.
Látszik rajta, hogy még nem fejezte be, de ekkor váratlanul egy katana hatol át a lány testén hátulról, akinek az arckifejezése őszinte döbbenetet és fájdalmat mutat, de csak egy pillanatra. Teste ugyanis a penge körül kiindulva elkezd megfagyni, csapdába ejtve a meglepett Ryoushit - ugyanis ő volt a sunyi tettes - és mire teljesen jégszoborrá változik, addigra már mosoly ül az arcán. Egy pillanattal később pedig egy szélsebesen mozgó árnyék tűnik fel, és egy komoly rúgással kínálja meg a kékhajú fiú fejét. Ryoushi több tucat métert repülve a vízben köt ki kardjával együtt, amely a rúgás erejétől kiszakadt a jégszoborból, ezernyi szilánkra törve a testet, mely az előbb beszélt hozzád. Így te is kiszabadulsz a lábadat fogságban tartó jégcipőkből és megláthatod, hogy az árny nem más, mint az előbb széteső lány.
- Immár ez a képességem is a tudomásukra jutott. Milyen kár...
Jegyzi meg az ismeretlen, majd komoly arccal a szemedbe néz, igaz üres tekintetéből nem tudod megállapítani, hogy mit gondol rólad, csupán tartásából látszik, hogy nem zavarja szabadulásod ténye. Rajtad áll, hogy megpróbálsz bosszút állni Ryoushiért és szembeszállsz a lánnyal, esetleg kérdőre vonod, vagy megpróbálod a módosított lelket megmenteni a vízbefúlástól, hiszen nagy valószínűséggel eszméletlen állapotban zuhant a folyóba.

Karasu:
A lány továbbra is egykedvűen figyeli a túlpartot, miközben kérdésözönöddel elárasztod, de Ryoushival ellentétben rajta látszik, hogy figyel arra, amit mondasz. Mikor a szóözönt berekeszted, lassan feléd fordul és gondolataiba merülve elhalad melletted, csak hogy egy lépéssel mögötted megálljon és felsóhajtson.
- Tudásod semmivel nem lesz tágabb, ha ismered a nevem, ám mivel te is bemutatkoztál, úgy illik hogy én is alávessem magamat ennek a procedúrának. Engem a Kamiya Chiba névvel szoktak illetni. A társad már elvette annak a shinigaminak az életét, a módosított lélek, akit te Ryoushinak hívsz ebben a pillanatban konfrontálódik velem a túloldalon, de felkészültem a jelenlétére. Ami az általad megkívánt indokot illeti, legyen elég annyi, hogy Hakubo egymaga akar a Gotei 13 helyébe lépni és leigázni Hueco Mundót a módosított lelkei segítségével. Ha ráteszi a kezét erre a szállítmányra, nem csak hat katonája lesz, hanem legalább 200. A győzelme pedig beláthatatlan következményekkel járna a lelkek körforgásának az egyensúlyára, amit nem engedhetek.
Válaszol a kérdéseidre monoton hangon, legalábbis azokra amiket érdemesnek tart a feleletre. Hogy ez neked elegendő-e információ vagy sem, azzal már nem törődik, inkább továbbindul és megtesz néhány újabb métert, mielőtt megtorpan és feléd fordul. Keze lassan elfolyósodik, átalakul, és amikor újra megszilárdul, egy meglehetősen keménynek tűnő, áttetsző pöröly jelenik meg a helyén, amit maga elé emel.
- Nem igazán van választásod, ha nem találod az indokomat kielégítőnek és továbbra is a módosított lelket segíted, végeznem kell veled. Ha azonban együttműködsz velem, a feladatod az lesz, hogy meggyőzd Adora Lunát a tettetek helytelenségéről. Ryoushi manipulálásának a hatása alá került, tartok tőle, hogy nem fog rám hallgatni. Arról ne is álmodj, hogy te magad szállsz szembe a módosított lélekkel, ellene csak nekem van esélyem. Abban viszont biztos lehetsz, hogy én nem fogok elbukni.
Állít téged ultimátum elé, szavaiból most kiérződik a fenyegető hangszín, látszik rajta, hogy amit mond, azt komolyan gondolja. A kérdés csak az, hogy vele vagy, vagy ellene? Ha utóbbi, akkor nem árt ha te teszed meg az első lépést, hiszen Chiba víz-alapú technikákat használ és éppen egy folyó partján társalogtok, ami nem valami jó előjel a harcotok kimenetelét illetően, amennyiben lehetőséget talál képessége használatára.