Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
 
Hozzászólások száma : 75
Age : 32
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13
Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (4000/12000)
 |  Tárgy: Eggther Balthasar Szomb. Júl. 17, 2010 11:05 am | |
| FIGYELMEZTETÉS! +16!
Jelszó:Süss fel nap, fényes nap... ♪♫♪
Név: Eggther Balthasar
Kaszt: Arrancar
Rang: 37. arrancar, fraccion?
Nem: Férfi
Kor: -101
Születési dátum: 2111. 11. 11.
Tulajdonságok: multiplex személyiségzavarban szenved, jelenleg három aktív és ismeretlen számú passzív „én” viaskodik benne. Természetesen nem tud sokad magáról. Mindhárom személyiségnek külön élete, saját emlékei vannak, illetve váratlanul, kiszámíthatatlan időre bukkannak fel:
- szedált: Semmiféle reakciót nem mutat a külvilág felé. A körülötte lévők annyit észlelhetnek, váratlanul megáll, összeesik, netán megkapaszkodik valamiben és tartósan abban a pózban ragad.
- szexmániás, szadista boncnok: Önmagát és másokat is érzéstelenítés nélkül felmetszene. Nem válogatós, kivéve, ha úgy véli nem egészséges a kiszemelt szerve. Viselkedése mániákus, hisztérikus, leginkább egy komplett őrültre emlékeztet.
- higgadt zseni: Általában harc közben bukkan fel és az ujjai között forgatott érméről, egyenes, kimért testtartásáról lehet felismerni.
Kinézet: rövid, bili formával megáldott; szőke haj; zümi napszemüveg minél színesebb keretbe foglalva; lehetőleg világos öltöny, amire gyönyörű mintákat festhet a vérrel és egyéb belsőségekkel; ha mégis lekerül a szemüveg fekete-arany szempár tekint ránk, továbbá egy hosszanti vörös festés, ami patológus imádatát szolgáltatott kifejezni
Magasság: 199 cm
Súly: ~78 kg
Képesség: kevés lélekenergiából érmék formálása (megegyezik súlyra is az eredetivel), melyeket imád kisebb, nagyobb mennyiségben ellenfele fejéhez hajítani, csupán felületi sérülések okozására elegendő; vagy kedvenc hobbiját intézi vele: forgatja az ujjai között
Zanpakuto: katti katt
Resurreccion: Svegliati, Inbillning hans genatto! (Ébredj, képzelet érme!)
Balthasar egész teste kirakós játék, mivel különleges cérnával vannak egymáshoz illesztve tagjai, illetve az összes varrás mentén található egy-egy fém csat. Szerepük abban rejlik, hogy a teljes alakot nem önmaga veszi fel, hanem kivetíti és a bilincsek sokasága gondoskodik a két lény közötti kapcsolat fenntartásáról. (különös cérna eredete ismeretlen; Aizen őrzi)
Lény: fekete, gomolygó füst, akár egy túlméretezett árnyék; legalább kétszer terebélyesebb, mint gazdája; pöcc
Hátránya: tűréshatárt átlépő fájdalom, gyakori varrat szakadások
Támadások:
- Primo önskan/ Első kívánság: miről álmodik minden emberi tulajdonságokkal rendelkező teremtmény? Hatalom és gazdagság. Nos, ezt könnyen teljesíti Balthasar, némiképp eltorzítva az eredeti ötletet. Elsődleges technikája értelmében ködszerű társából halomnyi érme száguld kiszemelt áldozata felé, amelyek mindegyike sűrített vizet tartalmazó buborék. Ha úgy hinnénk, felrobbannak, mérget, hallucinogén anyagot juttatnak a bőr alá, akkor tévedünk! Rafinált támadása nem több egyszerű frissítésnél. Akkor mi lenne a célja? Megtévesztés! Ezen jelentéktelen képessége tökéletesen alkalmas menekülésre, figyelem elterelésére, szimpla szórakozásra. Nagy mennyiségben használva, már felhasználható valamilyen úttorlasz elmosására is!
- Secondo önskan/ Második kívánság: A világmindenség imádata, elismerés, szeretet. Kívánság teljesítő lényünk immáron vízbombát lövell ki karjaiból. Találat esetén csodálatos érme formájú kelések jönnek létre, amik számának növekedtétől egyre vészesebb mértékben kezd duzzadni a test. Végül, szerencsétlen lufi szétrobban a határtalan imádattól. A pukkanáshoz minimálisan is több száz találat szükséges, úgyhogy aggodalomra semmi ok!
- Terzo önskan/ Harmadik kívánság: Halhatatlanság, örök hírnév, dicsőség. Eléréséhez némi vízre, alkotói szabadságra és egy komplett őrültre van szükségünk. Ugyanis, ha a füstölgő lény karját ráteszi áldozatára, akkor végtelen mennyiségű víz zúdul rá -nem, nem a karból, hanem a lény fejéből-, majd az érintett személy rövidesen belemosódik egy termetes érmébe. További napjait, így élve társaloghat a külvilággal, hacsak az előidéző le nem gyengül, meg nem hal, vagy darabjaira nem töri a néhanap idegesítő fémpénzt.
Előtörténet:
„Bekövetkezvén a végzet, az enyészet atyja ereszkedék közénk. Majdanán ég felé emelén karjait, s hadserege elárasztván mindenséget teljesíti be az igét, pusztulásra késztetvén a korbács alá kényszeríttet emberséget…”
Üvöltöm teljes átéléssel. El fog jönni! Be fog következni! Azt mondták, meghalunk! Hiszek nekik! Tényleg, persze, miért ne tenném? Erős, nagyon erős! Túlságosan, igen, túlságosan erős a fény. Honnan jön? Mi ez? Nem akarom! Menjen innen, tűnjön el! Igaz? Mond, hogy igazam van! Mond meg nekik! Mond, hogy igazam van és kapcsolják ki! Tegyék el azt a lámpát! Segíts! Kérlek, segíts rajtam! Kergesd el őket! Tedd meg! Tedd meg! Tedd meg! MENTS MEG! Könyöhörgööööm!...
Valószínűleg, nincs más, az lehet! Elvakítottak és aljas, bizony az! Idehoztak! Kijátszottak! Elterelték a figyelmem! Nem segített! Nem, nem, nem! Magamra hagyott…Itt fekszem! Igen, itt vagyok. Leszíjazva vagyok a boncasztalon. Én szeretem kézbe venni a frissen kikapott belső szerveket! Igaz? Igen! Amikor még érzem a melegségét! Tudom, hogy ne tudnám, már többet nem dobban! Visszatenni? Kihihizááááárt! Használt áruval nem kereskedem! Fogok egy koszos csecsemőt, és az övét adom! Pontosan! Így kell eljárni! Kórterem, sikátor, POKOL, konténer, bérházi lakás, kupleráj…nem számít, hol vagyok. Azt teszem, amire születtem! Érzem a lényeget! A fenséges lényeget. Hallom, igen hallom egymáshoz koccanni a vastag és vékony beleket, vagy szimpla örömmel a csempére dobhatok egy vesét! Váhá! Frehehehehenetikuuuuuus! Csodálatos, isteni, bizony! A vérben úszó babocska csattanása! Kicsi tócsa, hát persze, hogy kicsi! Nem nagy, nem, nem, nem! És izgatott kutakodás, vájkálódás, kaparászás, rángatás, huzavona és minden eret duzzasztó látvány. Nehem bíroooom! Át akarom élni! Muszáj lejutnom! Ezek a gusztustalan trutymók nyúlkálhatnak tovább bennem, csak adjanak egy apró munkát! Egy kicsit! Adjanak kést, szikét, ollót, pengét, bármit! Felvágom a karom, megteszem, de tényleg! Kitépkedem az összes zsineget, amit órák óta fejtegetnek! Biztos tudják, hogy megőrülök a szöszmötöléstől! Már, hogy ne tudnák?! Ők mindent tudnak! Igeeeen! Miattuk vagyok itt! Emlékszem! Idehoztak! Megkínoztak, és most szétvágnak. Szabályos szeletekre szednek. Minek, minek, minek, minek? Gáháháááh! Semmit sem érteeeek, deh! Kegyeleeeeem! Jó gyerek leszek! Megígérem bárkinek a kulcscsontjára, szívére, koponyájára, szemgödrére, nem csinálok semmi felesleges doholgot, csahaaaaaaaaaaaaak…sírni fogok! Igen, sírni! Nehem jóóóóó! Azt hinnék, hogy fáj, ami tényleg lüktet, akár a zsibbadt agyam, de azt akarom, azért szakadjanak az inak, izmok, rostok, mert én úgy találom szépnek, esztétikusnak! Le a szimmetriával! Bizony, bizony! Minek kettő, ha egy is elég?! PO-CSÉ-KO-LÁS! Úgy ám! Teljesen igazam van! Maximálisan egyet értek! Háh…háh…hááááh…háháhááááááá!
Az egész szobát betöltő kacaj ugyanolyan gyorsan hal el, ahogy elképedést váltott ki a különös orvosi brigádból. Egyszerű korrekciós műtétük, talán még nem kezdődött ilyen előadással, na de egy alvilági intézetben elnézendő bűn, ha a kezelésre szorult lény meghökkentő reakciókat mutat vagy épp ad ki magából. Nem is igazán fordítanak több időt a kezdeti meglepettségnél. Az orvos azonnal nekifog a barnás bőrfelület felmetszésének. Precíz pontossággal hozzáméri az éles lapot, utoljára felsóhajt, semmi kedve hozzá. Azonban őt ezért fizetik, mit fizetik! Erre képezték ki! Tehát lassan kifújja a beszívott levegőt, és végre megejti rutinos mozdulatával a több centiméteres vágást.
Ugyan mindegy, kik és milyen úton kerülnek hozzá. Annyi számít, meg legyenek elégedve a munkájával, bár egy őrültnek biztosan nem fog modell lábakat varázsolni. Minek? Rápocsékolná az idejét, hogy másnap olvashassa XY beteg öngyilkos lett? Még mit nem! Rácsavaroz egy fémlemezt a több részre tört csontra, eltávolítja a szilánkokat, leszívja a felesleges váladékot és vért, összeölti, vagy kapcsozza, ezt még nem döntötte el, majd mehet is az újabb baleseti áldozat. Megoldotta a járás kérdését, túl se kellett erőltetnie magát. Ettől még nyugodt szívvel fogadja asszisztense gesztusát, és türelmesen kivárja, amíg letörlik homlokáról a verejtéket. Elrebeg egy hálás köszönömöt, végül kijelenti a beteg stabil. Indulhat is az ajtó felé. Végzett a rá kiszabott feladattal.
Útközben, begyűjt néhány gratulációt, kézfogást, bókot, vagy épp szemöldöke ráncolására adó kritikát és máris lassan ott tart, vége a műszaknak…
-Oh, megint ezt a műsort nézed, egyetlenem?- simul egy kecses női test üresjáraton tengődő bőrömhöz. Dulakodó, bár nem sértő. Kár, hogy semmit sem észlelek. Elvégre nem ez a cél, ezt ő is tudja. Rutinosan rámosolyog távolba révedő arcomra és elégedetten állapítja meg, nem játszom meg üveges tekintettel és percek óta csöpögő nyállal a tetszhalottat. Az esemény örömteli alakulását fojtogatósan édes mondatokkal zárja le, miközben nyelve segédletével törli le a fölös váladékot államról.
Többször említette már, ilyenkor szeret a legjobban, mert kezes bárány képében engedelmeskedem kívánságainak. Valójában, helyesebb az a leírás, nem ellenkezem görcsösen elgémberedett testem megmozdítása és koszos pólóm felcsúszása ellen. Egyszerűen hagyom azt tegye, amit szeretne. Tulajdonképpen semmi sem tilos vagy szabad. A babák nem éreznek. Dermedt kőként tűrik, hanyag eleganciával húzzák végig beesett mellkasukon kiéhezett tinik, frissen reszelt körmeiket. Kézzel festett szemeik bele sem rebbennek a pluszként rájuk feszülő súlytól. Műanyag testük ernyedten vészeli át ruháik hol lassú, hol gyors megfosztását. Porcelán bőrük eredeti fényében tündököl, ahogy felajzott nők élvezik ágyékuk birtoklását. Mit sem sejtenek, mit sem éreznek. Tökéletesen megfelelnek egyirányú szerelem forrásának. Elvégre némi kitartással egy fatuskót is életre kelthetsz, Callista pedig az évek során megtanulta hogyan fordíthassa önnön javára végtelen rajongását. Ha kellett napokat, heteket, hónapokat várt lecsaphasson rám. Az alkalmakra, amikor a légüres térben pihenek, súlytalanul, magányosan.
-Még ne! Mééég…nee! Mon..dohm…neeeeh!-
Visszhangzik a helységben egyre szaporább lihegés, erősödő motyogás és dühödt pofon. Elégedetlen tenyere vörös nyomot hagy élettelen arcomon, mely a lendülettel együtt oldalra bukik. A plafon helyett immáron az ajtót kémlelve veszhettem el a sötétségben. Nem szűrődött be egyetlen nesz, kéjes kacaj lakat alá helyezett világomba. Szükségtelen volt végignéznem, ahogy felszabadultan, gyöngyöző, felhevült testtel ölelnek női keblek közé, ezzel meghálálva készséges közreműködésem az orgazmus elérésében. Az én szemeim teljesen más gyönyörök tengerén járt. Megfeledkezve arról, szégyenülten dobtak félre, fejem a padlón koppant és viseltes rongyként terülök ki a jéghideg parkettán. Úgy sem emlékszem rá. Nem is biztos megtörtént...
Komótosan lépdel végig a fertőtlenítő áztatta csempén. Ki nem állhatta. Annyi testi kínzás után továbbra sem képes megbékélni az egészségét őrző szer orrfacsaró bűzével. Van benne valami irritáló, ami folyamatosan közli vele, micsoda keserédes valóságban tengeti mindennapjait. Ott lebeg és megrázza, ha véletlenül kedve támadna álmodozni, milyen remek dolog a verandán üldögélni és csendes magányban olvasni a napi lapokat. Nos, ez már régen nem adatik meg neki. Kertes ház helyett kapott egy kórházi szobát, veranda helyett pedig be kell érnie a kórtermi erkély szegényes látképével. Végül is, lehetne rosszabb is! Neki sok betegével ellentétben jutott ágy, fedél feje fölé. Bár ő fontos személyiség! Nélküle, odaadó munkája nélkül megannyi anatómiai kiskapuról maradna le a vezetőség, akikkel még sosem találkozott. Túlságosan elfoglaltak egymás irtásával.
Indulatosan felhorkantva nyomja le a számmal ellátott kilincset. Láthatóan gondolatai teljesen elvonják figyelmét, hiszen észre sem veszi néhány centiméter választotta el attól, fejen taposson valakit. A felismerés csupán akkor éri utol, amikor a kórlapot aláfirkantva találkozik szembe a feldúlt ággyal. Bosszúsan lehajítva a papírokat tekint körbe, majd nyög fel undorodva. Valószínűleg hosszú idő óta legszánalmasabb páciense a saját ürülékében és nyálában fekszik, ráadásul meztelenül. Jobbnak véli, ha nem deríti ki miféle indíttatásból történt mindez, de azt nem várhatják el tőle bemocskolja kezét! Gyorsan ráterít egy pokrócot és hív egy ápolót, akit nem szabad elfelejtenie, le kell teremtse. Addig rendben lennének, nem idegszanatóriumban vannak, viszont az elfogadhatatlan senki sem nézett az előtte fetrengő szerencsétlenre legalább fél napja! Mégis mit képzelnek? Használhatatlanná válik az a félnótás, oda az eddigi munkája! Pedig most, közel jártak hozzá megfejtsék egy ember képességeinek forrását. Mellesleg egy igen ritka tehetségét! Ironikus pont szellemileg leépült test birtokában tesped, de ha sikerül tervük, akkor újabb gyöngyszem landol karjaikban. Erőfeszítéseit, pedig siker koronázhatja! Megkaphatja a szakma elismerését és feljebb lépve, búcsút inthet a koszos kórházaknak. Erre vár! Erre várt! Erre készült egész karrierje során!
Itt vagyok! Itt, de itt! Micsoda cipőőő! Vagy nem az? Mi lenne, ha megfognám? Vicces, igen vicces! Kár, hogy hideg van. Bizony, igazam van! Fázom, mert remegek! Miért? Mert! Nincs itt! Igen, ez a magyarázat! Nincs itt! Elhagyott! Magamra hagyott. Már nem melegít! Micsoda? A ruha! Úgy, úgy! Jól mondom! Tudom mire van szükségem. Nézd, egy pokróc! Kedves! Igazán lekötelez idejött, hogy gondoskodjon rólam! Szeretjük! Persze, hogy megöljük! Ráhelyezem az ujjaim a gigájára, mert az vicces. Megszorítom és reccs! Igen, igen! Ez lesz! Okos vagyok! Nem, nem, nem, nem! Okosak vagyunk! Ne haragudj! Sajnálom! Tényleg, de tényleg! Hiszel nekem? Biztosan! Egész biztosan!
-Nah, te zakkant idióta! Kapard össze a beled, mert gyűlés lesz! Ha ma sem botorkálsz be a terembe, Aizen tuti felfércel! Hallod?-
Beszélnek! Jéj, hozzám beszélnek! Nem érdekel! Hidegen hagy, mert fázom! Aludni akarok! Igen, aludni! Elfáradtam. Úgy bizony! Jól gondolom! Itt maradok és alszom. Nem érdekel! Menjen el! MEN-JEN EL! Ott az ajtó! Menjen, menjen, menjen, menjen, menjen...tűnjön el! Igen! Tegye meg! Nem érdekel! Vagy felakasztom? Lehet! Micsoda? Nem tudom! Nincs hozzá kedvem. Mégis? Igen, jó lenne, de fáradt vagyok! Biztosan, igen, biztosan szebb lenne a szoba vörösen! Az egyedi! Úgy van! Szép és egyedi! Ahogy eleinte folyna, aztán tapadna, aztán elszíneződne, de megmaradna. Tartós volna. Bizony, bizony! Mindent beterítene...tartósan!
-Figyelsz rám, kattant?-
-VÉÉÉÉÉÉR!-
Ez az! Ragadd meg! A haját, igen a haját! Rántsd, rántsd meg! Igen, igen! Húzd, húzd, húzd...tépd, tépd! TÉPD KI! Szeretem a hosszú hajat? Bizony, hogy szeretem! Csodálatosan fest vérben úszva... |
|
