Aka Korusetto Baishun Yado /Vörös Fűző bordélyház/

~Mit tesz, ha félreolvasunk valamit Very Happy

~

- Ayutub-san, járulékos veszteség mindig van, de majd írok egy levelet a családnak, amiben elnézést kérek, és kifejezem sajnálatomat, amiért áldozatul estek ebben a nemes harcban. Biztosan büszkék lesznek majd, amiért fiaik, és lányaik áldozatot hoztak a világért. Mások szabadságáért kis ár az életünk, és az utánunk következő generáció örökké emlékezni fog majd rájuk. – olyan szép beszédet mondtam, hogy már majdnem megkönnyeztem, vagy lehet csak a zokni miatt történik ez, és a szag az ami csípi az orromat? S ez olyan felháborító, én, mi, itt szenvedünk, miközben gonosz ellenfelünk pedig csak élvezi, és betámadná a hátsónkat. Kellemetlen, nem akarok ganbang partiban lenni.
De csitt, talán megjelent a vezérük, felénk tornyosulva, ördögien villódzó tekintettel, talán ha most legyűröm, akkor vége lesz az egésznek, és elmennek, mi pedig megmenekülünk. S amikor elmondjuk másoknak, hogy mit vittünk végbe értük, hatalmas ünnepséget fognak rendezni a tiszteletünkre, konfetti esőben fognak a vállukon vinni, mi pedig élvezni az egészet. De ehhez még diadalt kell aratnom, ütöm, és csak ütöm ezt a valamit, akinek sziklaszilárd a teste, de nem adtam fel, vertem még csak tudtam, vérző fejjel, hasogató bordákkal, és fájó ujjakkal, de csak nyertem egy kis időt, amit ki is használtam arra, hogy megérdeklődjem merre is, van a menedék. Kaptam tájékoztatást, és már vetülök is, egyenesen egyel mellé.
Ahol sajnálatosan más hajvágásra váró személyek vannak. Hm, de miért annyira bevett szokás az, hogy mindenki meztelen közben? Na mindegy, elég baj az, hogy egy hájas alak magyaráz nekem és kiabál, miközben a hordó csapja nem is annyira messze ficánkol az arcomtól. A fodrász hölgy pedig nyugodtan eszeget, ezt nevezem ám kitartásnak, és munkamorálnak, nem zavartatja, hogy mi történt, csak vár arra, hogy dolgozhasson. Hű társam, Ayutub-san pedig felnyalábol, és már visz is ki.
- Ne féjenek, hamarosan legyőzzük az ellent, és vághatják egymás haját. – felemelem a kezemet, és a hüvelykujjamat az ég felé emelem, mutatom nekik, hogy OKÉ minden.
- Köszönöm Ayutub-san, maga nélkül nem mentem volna semmire, közös az érdem. És talán a spártaiak is hazamehetnek, hiszen vár rájuk pár más alak is.
Végre, a béke szigete, kaphatok egy kis pihenést, Ayutub-san meg kéret valakit… jé ez az én fodrászom, bárgyúan vigyorogva integetek neki, bár nem értem miért mérges, hiszem megvédtük mindenki életét. Na mindegy, kicsit lehunyom a szememet, és mire magamhoz térek, már Kei kezdi el ellátni a sebeimet. Nem csak szopni tud jól, de nővérnek se olyan rossz. S végül ismét kettesben maradtunk Ayutub-sannal.
- Nagyon jó, itt kicsit erőre kaphatunk, és talán már azok az ízék is elmentek, meg az a rózsaszín valami is. Nem jól mondta, az nem gyros, hanem gyors, és nem enni kell, hanem azt csinálni. Ej, Ayutub-san. De ízé, maga szerint mi az, ami összeköti a segget a farokkal? Mármint mi a neve? Van aki azt mondja, hogy földút, vagy sese, se nem segg, se nem farok. Szerintem a földút a logikus… hiszen ha rosszul töröl, akkor barna lesz, mint a föld… kérdezünk meg valakit. – nyúlnék azért a kis karért, vagy miért, de sajnos leestem a trónusról, de csak eltudtam kúszni, és hívtam Keit, még ideért, sikerült visszamásznom a helyemre, és a köztem, és Ayutub-san közti asztalt néztem, amin ramen volt. Végre megérkezett Kei…
- Mond csak, hogy hívják azt, ami a segg, és a farok közt van? – hát, nem csak a kérdés, de a válasz is érdekes volt. Kei szerint… egy asztal. S ahogy jött, úgy is ment a szépség tovább. Én meg csak hol az asztalra néztem, hol Ayutub-sanra.

//Engedély kari irányítására van! Cím! Perverz öregember! Kellemetlen meglepetés//

Unatkoztam. Ez most jól jött, mert megfigyeltem, amint unatkozni kezdek, rögtön lesz valami indokom, hogy ne tegyem.
És igazam volt! A sok unalmas nap után végre egy, még a harcnál is férfiasabb szórakozásra vágytam. Sokat gondolkoztam, mígnem arra jutottam: Irány azAka Korusetto Baishun Yado! El is indultam. Nem mentem olyan messzire, amikor egy árny kivált a sötétségből, és követni kezdett. Amikor olykor hátrasandítottam, láttam, hogy egy öregember követett óvatosan, tisztes távolságból, de céltudatosan. a távolság alig ér valamit, ilyenkor még arra is ügyelni kell, hogy észre se vegye a követett illető, hogy követik. És mivel hátulról a copfom miatt egy perverz öregembernek épp elég lányos vagyok, így elhatároztam, hogy kiszúrok vele. Szándékosan elkezdtem lányosan viselkedni, hogy a bácsikát még jobban idegesítsem. Dobáltam a hajamat ide-oda, és a többi, és a többi. Figyeltem, ahogyan egyre közelebb és közelebb jön, de csak óvatosan. A Karját begörbíti, az ujjait már melegíti az „idomaim” markolászására, lába készülődik az ugrásra. Ej, de be fogja bukni! Alig bírom visszafogni a belőlem kitörni készülő félórás röhögést, de muszáj, ha így meg akarom viccelni. De ahogy egyre csak erre gondoltam, egyre jobban türemkedett kifele a nevetés. De erősnek kellett maradnom. A bordélyház elé érve, két ujját felém tartva elkiáltotta magát:
Bakudou 01: Sa…
De én gyorsabb voltam, megfordultam, és pillanatnyi döbbenetét kihasználva, ami minden bizonnyal abból eredt, hogy én férfi vagyok nem nő, én is két ujjamat felé tartva azt kiáltottam:
- Bakudou 12: Fushibi! Bakudou 49: Kuro Shitsui!
Így a mozgását és a látását megbénítva odaléptem hozzá, és megkérdeztem:
- Komolyan azt gondoltad, hogy nő vagyok?! Ha ennyire nem figyeled a részleteket, vagy nagyon hülye, vagy csak szimplán iszonyú perverz!
Erre lekevertem neki egyet. A látását visszaadva neki vártam további reakcióit.

Nem is emlékszem mióta nem láttam egy rendes, szép, egyedülálló nőt. Az akadémiai éveim teljesen férfiak között és csábító női alkatok nélkül teltek el. Bár jobban megismertem volna azt a kétmillió szüzet, akik boldogan osztozkodtak volna rajtam! Amint kiléptem Seireitei utcáira az alsó két fogam már nem érintette a szájpadlásom, hanem kissé eltávolodott tőle. Ki kellett nyitnom a számat, hogy a sok összegyülemlett nyálnak legyen hol kifolynia és a földre csöpögnie lassan, mint a barlangokban a víz a plafonról. Az utcák tele voltak nőkkel és a régebbi nevemen, Mr. Hódító, a Megváltó készen állt, hogy becserkésszen néhány pipit.
Sok különböző nőci keltette fel a figyelmemet, de őket túlságosan is könnyen megkaphattam volna. Nem volt bennük a plusz, amiért küzdeni kellett. Mindaddig így, gondoltam míg egy szőke copfos leányt meg nem pillantottam. Tekintetem azonnal a feszes fenékre szegeződött, bár furcsa módon nem volt olyan szép alakja és fiúként is öltözött, na, de minél több az eltérés annál jobb a jutalom, ahogy mondani szokás.
Egy ház oldalának dőltem és először onnan figyeltem meg. Reméltem, hogy nem nézett hátra, hiszen a nyálam egy kisebb pocsolyát képzett, amiben nem egy hangya fulladt meg. A járókelők ferde szemmel tekintettek rám, valószínűleg csak irigykedtek, mert nem kaphatták meg szexi, nyúlós testem.
Amint lefordult egy sarkon azonnal kibújtam onnan, bár akkor is megtettem, ha túl messze ment egyenesen. Kezeimet cickó fogdosásos, velociraptor pózba helyeztem, majd az egyiken enyhítettem és a botommal kopogtam a préda után. Követtem és próbáltam egyre közelebb és közelebb jutni ő szőkeségéhez.
Egy bordélyház közelébe értünk, kifejezetten furcsának gondoltam, hogy egy bordélyház van pontosan itt a város egy részében. Azt hittem, hogy ilyeneket csak az emberek világában találhattam. Lábaimat ugrásra készítettem, majd két ujjamat kinyújtva kezdtem mondani a kidoumat:
- Bakudou 01: Sa…
A lekötözésemet azonban nem fejezhettem be, mert az eddig általam nőnek vélt személy valójában férfi volt. Leesett az állam, de emellett nekem esett két kidouval is. Gyorsan visszaszívtam a nyálamat, persze azt már nem ami földre és a kidou által a ruhámra is került, majd próbáltam számat olyan szárazon tartani, mint a sivatagot. Miután visszaadta a látásomat megnyaltam az egyik fogamat, pontosan az egyetlen fölsőt, nem az alsót, ami sajogni szokott, pedig általában azt szoktam...és... zzZzzZZZzz...

Basszus, mit tettem! Gyorsan elkezdtem gyengén pofozgatni, hogy ébredjen fel, és közben beszéltem is hozzá:
- Jiisan! Jiisan! Jiisan! Ébredjen már fel Jiisan! Azért nem voltam ilyen erős.. Hé, Jiisan! Hahó! Ennyitől még egy cicababa sem fekszik ki! Jiisan!
Reméltem, hogy a cicababa szóra felkapja a fejét. Eddig nem történt meg, de bizakodtam, hogy nemsokára meg fog. Addig is bevonszoltam az épületbe, és két nőre rábíztam, hogy ébresszék fel. Ha még él, pár percen belül vígan fogja élvezni a nők ölelő karjait, és a lágy keblek érintését. Sóhajtottam.
- Már tudom, hova kell jönnöm, ha meg kell keresnem.
Rendeltem magamnak egy nem túl erős italt, hogy megjöjjön a potenciálom, De azért még a Jiisant haza tudjam vonszolni a nőktől. Nem lesz egyszerű, minél józanabbnak kellett lennem hozzá. Még nem is ismertem, de már tudtam, hogy ha ide egyszer bejött, aludni sem fog hazamenni. Mivel Kidout akart alkalmazni, Feltételeztem, hogy shinigami, és ha miattam nem fog hazamenni, én kapok büntetést. Fenébe, fenébe, fenébe, fenébe, fenébe fenébe a francba!
A végszóra belerúgtam egyet a levegőbe. Kimentem egy kis friss oxigént szívni, amennyire ez egy ilyen romlott városrészben lehetséges. Pia- és hányásszag mindenütt. Inkább visszamentem, mielőtt a bűzöktől az utóbbit gyarapítanám.
- Na, jó, jöhet még egy kör!
Szóltam egy lánynak, aki ki is szolgált.
- Jó hely ez. Talán kicsit gyakrabban fogok ide járni. Kellemes a társaság, és itt nem zavar nagyon senkit, hogy shinigami vagyok. Már ha látszik rajtam. Igyekeztem, hogy ez ne történjen meg.
Ezeket épp csak elmormogtam, úgy, hogy senki se hallja. Majd bementem egy privát szobába, hogy kellemesebb elfoglaltságokba kezdjek. Dolgom végeztével diszkréten elhagytam a szobát.

Lassan kinyitottam a szememet, de még mindig nem láttam. Két szép nagy, kerek forma takarta el a szemeimet. Bár a "kicsi Sadao" már rég nem tisztelgett, ezúttal úgy érezte, hogy úriember lesz és feláll, hogy legyen a begyes néniknek hova ülniük. Sajnos nem történt meg, hanem inkább kuncogtak egy-kettőt, lehet túl nagy volt nekik és egymást nevették ki, hogy ők úgysem bírnák. Nyelvemet lassan kinyújtottam a csecsekre, mint a kisbabák mikor szopni készültek, még a fogaim száma is nagyjából megegyezett. Ahelyett azonban, hogy engedte volna a nő, az első nyalás után hirtelen elugrott, mintha valami őrült, fertőző parazita lennék.
Shinigami ruházatomat kezdtem lassan levenni és valamiért pont ugyanolyan tempóban távozott mindkét nő. Nem értettem, hogy miért hagytak itt egy magamféle ágykirályt, lehet, hogy csak nem álltak készen rám. Szegények még túl amatőrnek tűntek a foglalkozásukhoz.
Nem is bánkódtam tovább, vissza vettem a ruházatomat és vártam amíg lent is kihűl a hangulat. Felálltam én is, majd távozni készültem. Útközben egy két popsit megtapiztam, végül az ott dolgozók voltak olyan kedvesek, hogy kikísérjék az öregembert, az utolsó pár lépést egy lendületes dobással megtoldva.
Szépen a földön landoltam és le mertem fogadni, hogy az arcra esés miatt kiesett az egyik fogam, de amilyen szerencsém van, ahelyett, hogy kiesne, sajogni kezdett, így már csak egy nem fájó fogat hagyva nekem. Még egy keveset feküdtem a földön és tettetem, hogy egy bajba jutott öregember vagyok, aki nem tud felállni. Mindaddig tettem ezt amíg el nem aludtam.
A padon ébredtem. Éppen egy leányzó pofozott fel.
- Látom szereted ha fájdalmat okozhatsz.
Jegyeztem meg egy elutasíthatatlan, tökéletes, perverz mosollyal, amire csak egy még nagyobb pofon, majd sértődés lett a válasz. Miközben távozott azért még meglestem a hátsó ajtóját és ismét folyatni kezdtem a nyálamat. A mai nap már csomó nő belém esett, ideje lenne válogatni, hogy ki maradjon...
A borbélyházban az nem esélyes aki semmit sem csinált, inkább arra tippelnék, akinek a dinnyéi az arcomra estek... ó, de jó érzés volt elmerülni bennük... biztos ő is élvezte. Azonban nehéz lenne őt hozzámérni a pados nőcihez, akinek szerintem tetszene a kidoum hatása, hiszen általában a pofozos nőcik csak úgy odavannak a kötelekért. Hm.... begyes vagy pofozós... ez itt a kérdés! Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri, sorsa minden kéjét és dekoltázsát; vagy ha kiszáll pofonok és fájdalmak ellen, s fegyvert ragadva *hehe* élményt ad néki?

Fú, ez nagyon jól esett. Nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyi egzotikumot tud nyújtani nekem. Elképesztő..
Kimenve a tengernél éreztem magam. Mivel késő volt már, és a Nap már a nyugati határon táncolt, gyönyörű volt, mást nem tudtam rá mondani. Felmentem egy viszonylag magas tetőre, hogy tudjak friss levegőt szívni. Hirtelen a tengerre képzeltem magam. Egy kis hajóra, aminek én vagyok az árbockosarában.
- Ezekért a pillanatokért élünk. Én nem nagyon tudnék gyönyörűbb látványt mondani a lenyugvó Nap méltóságteljes fényénél. Ritka pillanatok ezek, habár minden nap megtörténnek. Van, aki ezt a gyönyört nap, mint nap átéli, de aligha tud valaki minden nap ily dicsőségében nézni ezt az élő fényt. Ha nem lennének ezek a másodpercek, az ember élete üres lenne.
Sóhajtottam.
- Már csak az tudná ezt a mámort tökéletessé tenni, ha ezt a pillanatot megoszthatnám valakivel, akit tiszta szívemből szeretek. De hát hogyan, ha ilyen momentán nincsen?
Kérdeztem, csak úgy magamtól. Nem vártam rá választ. Sőt. Azt furcsálltam volna, ha megkapom. Még egy darabig figyeltem a nyugovóra térő Nap legutolsó sugarait, és háttal lefeküdtem, hogy a csillagokat bámuljam.
- Ez is olyan pillanat, amilyen a naplemente: az ilyenekért élünk.
Aztán valahogy eszembe jutott a Jiisan, hogy mi lehet vele. Mikor kijöttem, mintha láttam volna egy öregembert, aki egyre csak fordítgatta a fejét, mintha csak azt mondogatta volna: Most jobbra, vagy balra?
Leugrottam, és megkerestem. Még mindig ott volt. Miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ő az, megszólítottam:
- Jónapot! Raimaru Minashaku vagyok, a rokubantaiból örülök, hogy megismerhetem. Bocsánatot kérek a bakudoukért, és azt is megkérdezném, hogy milyen érzés volt, ami önt várta az ébredésekor. Ami azt illeti, egyáltalán nem vártam volna, hogy ilyen hamar kint találom. Mégis mi történt? Kifizettem az ön ittlétét is, remélem, hogy nem csinált semmi butaságot!

Miközben elmélkedtem megpillantottam a fiút, aki nekem elsőnek lánynak tűnt. Odasietett hozzám, ezzel kiűzve a fejemből a filozófiai gondolatokat. Miután elmondta a mondanivalóját, gorombán felálltam és megköszörültem a hangom. A szemöldökeimet kissé felborzoltam, igazából nem tudtam, hogy miképpen csináltam, de sikerült. Komoly, mély, apáskodó hangot vettem fel.
- Na ide figyelj, kölök. Tanulj illemet! Nem bánthatod az öregeket.
Emeltem meg a botomat, majd intően, oldalról a bal arcának vágtam a koszos botot, ha kifogása lett volna, akkor nem válaszoltam volna, hanem csak az ujjammal intettem volna, hogy no-no. Azután elkezdtem balra-jobbra sétálni, mint egy madár, közben a kis szakállamat fogdosva.
- Bár a fogadtatásod kifejezetten kiengesztelő volt... na jó, kölök, megérdemelsz egy dicséretet!
Erősen a vállának ütöttem a botot, mintha valami lovagi kitüntetés lett volna, de valójában csak bántani akartam, hiszen egy illemtelen, büdös kölök volt. Azonban reméltem, hogy máskor is ilyen magasztos kiengesztelést kapok egy rosszakarómtól. Kellemes volt dekoltázsban ébredni.
- Gyere ülj le, zöldfülű kölök.
Leültem a padra, majd mellém tessékeltem a kölköt. Ha leült a mesémbe kezdtem.
- Tudod az én időmben mi nem bántottuk az öregeket, mi tiszteltük őket, hiszen ők voltak a háborús világot. Ők segítettek apáink és a nagy emberek világra szülésében. A háborúról jut eszembe...
Tartottam egy fél perces szünetet, majd az égbe néztem, mintha egy nagy emlék lett volna.
- Már két háborúban harcoltam és mindenki tisztelte a létezésemet. Minden nap dögös, gazdag katona és latex rendőrruhába öltöztetett nők vettek körbe és csókolgattak. - visszaszívtam egy kissé a nyálamat, majd a maradékot letöröltem a szám széléről - Ekkor döntötte el a közbiztonsági miniszter, hogy titokban én leszek az első ember, akiből élő robotot készítenek. Bár addigra volt már néhány titkos robot prototípus az értékem akkora volt, hogy nem tévedhettek. Én azonban nem akartam egyedül robot lenni. Megemlítettem nekik, hogy egy bomba nővel együtt robotoljanak be, és mivel én voltam a legeslegjobban tisztelt ember a világon, a kontroll panelben egy bomba nő volt mindig velem, aki sokat... - a bal orrlyukam kissé vérezni kezdett, de visszaszívtam és folytattam - ... segített a munkámban, hogy "Pusztító85xMester" néven kipróbálhassák a prototípusomat. Egy japán, evakuált városban tombolhattam, de végül...
zzzZZzZZZzZ

Tanuljak illemet? Tanuljak illemet?! Tanuljak illemet?!? TANULJAK ILLEMET?!?!?!? Na nem mintha nem miattam nem feküdne most két bakudouval lekötözve a földön! De azért türelmesen végighallgattam.
- Tudod az én időmben mi nem bántottuk az öregeket, mi tiszteltük őket, hiszen ők voltak a háborús világot. Ők segítettek apáink és a nagy emberek világra szülésében. A háborúról jut eszembe...
Tartott egy fél perces szünetet, majd az égbe nézett, mintha egy nagy emlék lett volna.
- Már két háborúban harcoltam és mindenki tisztelte a létezésemet. Minden nap dögös, gazdag katona és latex rendőrruhába öltöztetett nők vettek körbe és csókolgattak. - visszaszívta egy kissé a nyálát, majd a maradékot letörölte a szája széléről - Ekkor döntötte el a közbiztonsági miniszter, hogy titokban én leszek az első ember, akiből élő robotot készítenek. Bár addigra volt már néhány titkos robot prototípus az értékem akkora volt, hogy nem tévedhettek. Én azonban nem akartam egyedül robot lenni. Megemlítettem nekik, hogy egy bomba nővel együtt robotoljanak be, és mivel én voltam a legeslegjobban tisztelt ember a világon, a kontroll panelben egy bomba nő volt mindig velem, aki sokat... - a bal orrlyuka kissé vérezni kezdett, de visszaszívta és folytatta - ... segített a munkámban, hogy "Pusztító85xMester" néven kipróbálhassák a prototípusomat. Egy japán, evakuált városban tombolhattam, de végül...
De végül elaludt. mivel a botütések kicsit fájtak, ezért egy-két pofont én is leosztottam neki. Már tapasztalatból tudtam, hogy ez a vénember csak akkor ébred fel, ha már kipihente magát. az pedig.. nos.. hát nem fog olyan gyorsan megtörténni, tettem róla. Ha mégis, nem fogja tudni, hogy én öntöttem le a torkán két liter szakét.
Ettől biztosan fog aludni pár órácskát. Bár, szívós ez az öregember. A szaké nem volt olcsó, de mivel literenként „kettőt fizet, hármat vihet!” akció volt, ezért a harmadik litert gondosan eltettem, valami jelesebb alkalomra. Tettem néhány óvintézkedést még, hogy ne ébredjen fel, majd ellenőriztem, hogy tényleg mélyen alszik-e:
Először lekevertem neki néhány jó nagyot, majd ezt mondtam neki:
- Hé! Jiisan! Ébren van Jiisan? Nagy mellek, formás popók!

Úgy, mint egy zombi, ki ki akarna kelni sírjából, ébredek. Lassan nyílik ki a szemem, mint annak karja ássa keresztül a síron és hörgő hangon megszólaltam:
- Popóóóóóóóóóóóóók...
A rémületet lehetett látni Seireitei lakosainak az arcán, amint egy ébredő bugyizombit láttak. A bugyizombik meg nem álltak, míg női alsóneműt nem láttak. És, hogy jobban rímeljen, nem kell, hogy színleljen. A zombik jőnek és alsóneműt szőnek. Na jó nem szőnek, hanem egy elbűvölő leánykáról szerzik, majd várják, hogy kapjanak a fejükre. Egy voltam a sok közül, a prófécia megjövendölte, hogy egyszer elárasszuk a világot és nem hagyunk szűz virágot! Úgy, mint egy nagy, mozgó massza járnánk az utcákat és... hicc... úgy látszik, hogy keményen részeg voltam.
A mellettem ülő fiúra fordítottam volna a fejemet, de a fránya gravitáció, na jó nem az, a testemet is a fejem után vonszolta, így lecsavartam magamat a padról. Miután leestem persze egy ideig jobb volt a "kilátás" az utcákon és kezdett ismét visszatérni a zombi énem. Próbáltam négykézlábra állni, de valamiért mindig elcsúsztam és az arcomra estem. Reménykedtem, hogy kitörjön a maradék fogam, főleg a sajgó, de az anyaszomorítóak a tizedik arcra esés után sem adták fel. Jobb lett volna, ha csak megfognák, kitörnének és fájdalom nélkül, egyben megállás nélkül hódíthatnék. A tizenegyedik alkalomra sikerült felállnom, lépnem... kettőt ... majd ismét elesnem.
Ránéztem mind a négy kölökre.
- Hé, nem kettőt kéne belőled látnom? - böfögtem egy óriásit és a szaga sem volt semmi, egyenesen a sárkánybarlang mélyéről jött - Na, in...hicc...káb seg *hehe* íts f...felállni! - nyújtottam neki azt a kezemet amiben nem volt bot.
Ha segített fejbe kólintottam a botommal majd mondtam:
- Ügyes k...hicc...utyus, most hozz... hicc ... nekem nőket!
És kezdeném levenni a gatyámat, de útközben csak úgy egyenesen, mint a szobor hátra dőlnék és elaludnék.
Ha nem segítene, akkor azt mondanám, hogy:
- Büdös... hicc ... kölök! Legalább hozz... hicc ... nekem nőket!
És elkezdeném a földön leszenvedni a nadrágomat, de csak a térdemig sikerülne, mert ott elakadnék.
Mindkét esetben kivillanna a cickós boxer alsó. Az volt a kedvenc alsóm. Valószínűleg azért, mert eddig csak éltek-haltak érte a nők, szó szerint.

No, hát mégis felébredt. Az a túlvilági hörgés, amit kiadott magából, a Popóóóóóóóóók.. hörgés egyértelművé tette számomra, hogy miért ébredt fel.. Azért a „tesztelést” ennyire nem kellett volna túlzásba vinni. Kellett nekem ennyire kísérteni a sorsot.. Na, de mindegy, ha felébredt, hát felébredt, nincs mit tenni. Ez van, ezt kell szeretni. Na mindegy. Végül is enyém a vezetés, amíg a Jiisan ki nem józanodik. Az pedig, nos, nem lesz olyan hamar meg.
Próbált felállni, de valahogy mindig megcsúszott a tenyere és arcra esett. Nem véletlen, felöntöttem ott a talajt valami azonosítatlan csúszós löttyel, amit egy épület mögött eldugva találtam, és amit egy koponya volt. És neeeem, dehogyis tudtam, hogy mi az szarkasztikus

.
Na és fel sem ismerte a részegje, hogy a tenyere síkos, nem, csak annyit érzékelt, hogy pofára esett egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hatszor, hétszer, nyolcszor, kilencszer, tízszer, tizenegyszerire már sikerült kettőt lépnie, hogy ismét elessen.
- Hé, nem kettőt kéne belőled látnom?
Szólalt meg váratlanul, és egy akkorát böfögött, hogy majdnem leszédültem a pokol legmélyebb bugyrainak szagától.
- Na, in...hicc...káb seg íts f...felállni!
Nyújtotta a bottalan kezét. Én segítettem neki, és megtámasztottam. Azt akartam, hogy ne gyanakodjon rám.
- Ügyes k...hicc...utyus, most hozz... hicc ... nekem nőket!
Na jó, ennyi volt. Elengedtem, ő meg szoborszerűen dőlt hátra. A gatyáját próbálta leszenvedni, hogy kivillanjon a cickós boxerja.
- Büdös... hicc ... kölök! Legalább hozz... hicc ... nekem nőket!
Na ez már sok volt. Legalább is belül nekem, de nem akartam mutatni. El akarom árasztani őt nőkkel, megölni a kedvességemmel. Először is: bevittem a házba meghánytatni. Biztos jól esett neki. Majd odaadtam ugyanannak a két nőnek, akikre a felkeltését rábíztam. Tudtam, legalábbis világossá vált számomra, hogy ha valami perverzséget akar csinálni. Ördögien jó terv volt, annyira jó, hogy fel is nevettem. Félve néztem az öregre, nehogy megkérdezze, min nevettem. Úgy is csak azt mondanám, hogy eszembe jutott egy jó vicc. Ha megkér, hogy mondjam el, akkor viszont már gondban vagyok.

Kéjenc fegyenc – Nőegyleti mission

Napok óta törtem a megerőltetéstől ötszörös csúcsfejre duzzadt fejemet, mivel kéne odapörkölnünk az eltunyult és győzelmi tort ülő férfi állatfajnak! Az elmúlt időszakban, annyira lefoglaltam magam a semmit, pontosabban a feltételezett tétlenkedéssel, hogy elmaradtak a titkos küldetések, leleplezések, nyilvános megszégyenítések és határozottan gyengébbik nem státuszának jogos megkérdőjelezési kísérletei. Ez a siralmas állapot, pedig semmi, de semmi esetre sem maradhatott így, két teljes napnál tovább, vagy az agyukat lábuk között hordozó humanoid létformák még azt merészelik képzelni, hogy erőnk megcsappant, hatalmunk, tekintélyünk csökkent! Márpedig erről a legkisebb mértékben sem eshetett szó, míg ily szívós nők gyarapítják biro…egyletünk számát, valamint én ülök, állok, épp mit csinálok a vezetői székben!
Tehát, elém vettem a jegyzeteket, jelentéseket, félbe hagyott terveket és még meg sem született merényleteket agyam mélységes mély bugyraiba elreteszelt zugaiból, hogy kidolgozhassam újabb ördögi tervemet! Az előkészületekkel remekül boldogultam, hiszen ment a birodalmi dupstep mix zene Darth Vader bevonulójáról, lehúztam a redőnyöket a kellően sejtelmes félhomályhoz, bekapcsoltam a hátam mögé, szigorúan földre helyezett ventilátort, hogy lentről fújja fel hajamat és baljós lángnyelveket vetítettem az elemzésekhez használt diavetítővel a falra. Minden tökéletesen készen állt a pokoli előkészületekhez, amiből már csak az isteni szikra hiányzott, de azt megoldottam pótolhatatlan szakácsnőnk sütijének majszolásával. Kicsikét lehet rontott is az összképen az üdítő szürcsölés, meg sütemény ropogtatása, viszont az eredmény számított igazán, amire még nem találtam rá, pedig órák óta keresgettem.
Kétségbe természetese, hogy sosem estem, tehát folytattam a semmit te…azaz hadművelet kidolgozását, majd délután, amikor már végérvényesen meguntam, kezembe vettem kicsiny flaskámat, aztán megindultam a folyosón. Büszkeségtől dagadó mellekkel lépdeltem a végtelenül hosszú folyosó végébe, könnyíthessek magamon, azonban az élet kegyetlen és amikor benyitottam nem a virágos csempe fogadott, hanem ötszáz doboz ruha borult a nyakamba. Igazán élmény volt feszülésig megtelt húgyhólyaggal gyors úszni különböző díszes, csicsás, színházaktól kapott jelmezek fogságában. Alig bírtam felkanalazni magam és egyáltalán nem segített a helyzeten gigantikus méretű somblero takarásából horgásztam le obi-mról egy igencsak fűzős-abroncsos-fodros leányanyákat megszégyenítő ruhácskát, mely várva várt múzsaként csapott tarkón.
Kezemben, azaz obi-mon volt a megoldás, amiért fél napja imádkoztam! Rögvest szélvész shunpo-mmal rongyoltam végig tornádóként az egész épületen, kezeim közé kaparinthassam az első nő nemű közkatonát, aki teljesíti velem a légből, de előre megfontoltan eltervezett merényletem! Azzal pedig számolt a sánta róka fattya, hogy épp ma vesz ki minden tag szabadságot és egy veszekedett lelket sem találok a közelben. Ez a kicsi bökkenő, azonban nem szeghette lelkesedésem. Természeti katasztrófaként vetődtem nyílt terepre, befűzzem, megfűzzem az első haladás vonalamat keresztező nem társamat! Az nem számított kicsoda, honnan jött, akarja vagy sem, mert én nem tágítok, ha megtalálom, már pedig biztosan meg fog, csak másodpercek kérdése kellett legyen. Mi másért tartottam volna tökéletes reiatsu kiszaglászó berendezésem, ha nem arra, minél ügyesebben cserkésszek be ártatlan halálisteneket a tetők takarásából?!
Vettem is a túra bakancsom és csípőficamos nimfaként szökkentem épületről épületre, kezemben győzedelmes zászlóként lebegtetve a csodaszép ruhát, miközben sasként fürkésztem a radarommal belőtt lélekenergiát tulajdonosait. Addig szambáztam közöttük, míg bingót vonyítva nem pattanhattam egy nőiesen hosszú és természetes vadságot adó vörös hajú leányzó elé.
-Állj meg, de azonnal, hogy innen aztán nem eresztelek, míg igent nem mondasz, vagy mondanod sem kell, mert a női nem nevében felszólítalak, hogy teljesíts kötelességed! Vedd fel ezt a ruhát, kövess engem és mentsd meg becsületünk!-
Toltam orra elé a szerintem bizonyos szögből igazán ízléses ruhát, bár arra nem lehet panasz, hogy nem emelte ki, amit ki lehetett és garantáltan nem festett benne férfiak nyálelválasztását beindító könnyed, de cseppet sem könnyen megkapható nőként!
-Egész pofás szónoklat lehetne belőle, ha még dolgoznék a belépőn? Van ötleted, mivel dobhatnám fel a sok csilivili effekten kívül? Hányasra értékelnéd egy tízes skálán?-
Dörgöltem elmélyülten láthatatlan szakállam, ahogy a titkos küldetésekre behívó, ám annál fényűzőbb belépőimet tervezgettem. Ha már megejtettem nem ártott részletesen felvázolni, hogy legközelebb még profibban mehessen. Az mellékes, ha szegény áldozatom menekülni próbálna. Úgy sem ereszteném, mert fél szemem a vöröske hajacskáján és ha tovább szeretne menetelni, akkor piócaként ragadok rá. Nem kizárt lerázni egy született Kuchiki-t gyorsaságban, de nem is gyerekjáték. Nagyon ügyesen tudom ám tapadni, főleg, ha bir…egyletünk sorsa forog kockán!
-Szóval, arra gondoltam, hogy most szépen velem jössz a főhadiszállásra és ott majd aprólékosan kifejtem, milyen világegyetem békéjét őrző küldetésnek leszel részese!-
Markoltam bele a rá tekert kötésbe széles vigyorral, hogy nagyon kedvesen vontathassam magam után, ha netán nem lenne kedve magától jönni, mivel elfelejtettem a cél felé invitálni, de semmi baj! Majd, ha eljutunk arra a pontra villámnál is sebesebb táncikámmal, akkor kimerítő beszámolót tartok.

Nőegyleti mission
Teljesen gyanútlanul, és még ártatlanabbul sétáltam a városkánk labirintus szerű utcácskáján. Suza~chan magaslati levegőre vágyott, ám repülni nem volt kedve a lustaságnak így a buksim geometriai tetejére fészkelte el magát, és onnan irányítgatott apró, csak általam érzékelhető koponyarúgásokkal, mikor épp merre kellett fordulnom. Egy szó, mint száz, ilyen már-már idilli hangulatban ért el a derült égből Hana csapás. Egyből természetes mód, többszörös szívrohamot idézve elő nálam. Midőn realizáltam, hogy voltaképp a fejem még a nyakamon van, és semmi élettel összeegyeztethetetlen dolog nem történt velem, pár pillanatig pihegtem. Ám ekkor jött az újabb merény ellenem.
Hana~san kezében ugyanis egy igen csak sokrétű ruha libegett-lobogott fodrozódott, miegymást mívelt. Már a puszta látványától is sápadozni kezdtem, noha az irigység ilyes távol még sosem járt tőlem! Hát még mikor kijelentette, hogy ő ezt rán is akarja szuszakolni! Elhaló sikollyal adtam hangot ez irányú lelkesedésemnek, miközben igen erőst igyekeztem kámfort játszani, és lehetőleg eltűnni az extra veszélyes zónából, alias Hana~sama körzetéből. Valamiért jobban rajongtam volna a dolgot, ha valamely italt akart volna rám sózni, holmi extra életellenes ruha helyett. Ám elpárolgásom nem járt sikerrel, és rabulejtőm, belekapaszkodott a fáslijaimba. Minden gond nélkül szabadultam volna meg tőlük is, lévén nem a szégyenlősségemről voltam és vagyok ugyebár híres, ám a szegycsontomon ékeskedő pecsétet őriznem kellett. Még akkor is, ha az per-pillanat nem látszott. Így hát maradt a fásli rajtam, én pedig igyekezte, kézzel-lábbal tiltakozni, hogy márpedig rám az a szörnyűség még csak véletlenül se kerüljön! Nem hatott meg se a világbéke, sem a női nem, mint olyan, csak ruhamentes szép napra vágytam. Hát arra vágyhattam. Legyőzettem Hana~san vehemenciájával szemben, ámbár meg kell hagyni, erőst tiltakoztam, és az utolsókig kitartottam még a túlerővel szemben is!
Elég érdekesen nézhettünk ki, ahogy birkóztam minden egyes lépés ellen, nem-és nem akarva azt a ruhaszörnyet a közelembe tudni, főleg nem magamon. Nem szimplán húzni húzni kellett, hanem minden egyes lépésért meg kellett birkózni velem. Nem adtam olcsón a bőröm, az már bizonyos. A végére már nem szégyelltem kegyelemért se esedezni.
- Hana~san, nem tudom mit vétettem, de inkább seppukut, mint ezt!

Kéjenc fegyenc – Nőegyleti mission

Nem tudom mi ütött ebbe a leányzóba, de nagyon beleállt az epilepsziás roham, vagy valami ahhoz hasonló rángatózó mozgás. Fene se tudta nyomon követni a mai fiatalság mozgáskultúráját, nem, mintha annyira idős lennék! Minden kétséges kizáróan zsenge tizenéves kinézetem mit sem változott az elmúlt tíz-húsz-harminc évben, vagyis nincs miért túlságosan nagy mértékben aggódnom. Az annál égetőbb probléma volt, hogy ez a nyughatatlan csiperke, minden áron szabadulni akart. Persze, próbálkozhatott, mert az én vasgyúró markomból sosem slisszan ki, vagy ha még is lenne ennyire ügyes, kigáncsolom a következő sarkon, arccal végignyalatom vele a homokot és ugyanilyen elragadó mosollyal vonszolom tovább a főhadiszállásra. Engem az ilyenfajta gyermeki ellenkezések nem tudtak meghatni, hiszen anya voltam és tudtam, ha nem veszem elejét a követeléseknek, akkor fejemre nő a következő generáció.
Tehát, boldog dudorászással vontattam, cibáltam, lökdöstem, meg a fene se emlékszik már, milyen karate kölyök mozdulatokkal toszigáltam legújabb áldo…akarom gondolni önkéntesem a célállomásra. Szaggatott, de annál méltóságteljesebb léptekkel löktem be a bir…egylet épületének ajtaján, hogy sziporkázó mosolyommal vessem reá a halál árnyékát. Nem szerettem, amikor varázslatos terveimnek ellent merészeltek mondani, azonban az idők folyamán megtanultam üvöltözéssel nem érek el semmit, ezért tündéri úri hölgyként hajoltam sarokba száműzött báránykámhoz, aki életéért, pontosabban átugorva ezt a részt, rögvest haláláért könyörgött. Diszkréten megránduló szemöldökkel és rémisztően felfelé görbülő szájjal tettem kicsiny szája elé mutatóujjamat.
-Ugyan-ugyan, kis butuskám! Semmi szükség szűz leányok feláldozására az egyletünk jövője érdekében, ahogy szeánszokat sem tervezünk, pedig egy-két beazonosíthatatlan nemű élőlényt, esetleg felettesemet, esetleg tisztemet, esetleg családtagomat nagyon szívesen feláldoznám a jó ügy érdekében…-
Komorodott el mondókám végén az arcom, hogy néma fenyegetésként meredhessek vörös bögyösömre. Vérvörösen izzó szemekkel eregettem a kegyetlen mészáros aurámat, hogy ne merészeljen még egy szót szólni előttem, mert amúgy sem illik és előbb tessék meghallgatni a másik érveit, ami alapjáraton még nem volt meg, de improvizációhoz mindig akadt tehetségem.
-A részvéted nem választás kérdése! Eleve elrendeltetett születésed pillanatában! VÁHÁHÁHÁÁÁÁ~H!- Hallattam vérfagyasztó hahotát csípőre tett kezeimmel, csak, valamiért nem volt az igazi. Lehet tényleg kéne hozzá a háttérzene meg fényhatások, hogy valóban rémisztő legyen.-Ezen még dolgoznom kell! Nem elég ijesztő, vagy csak én nem érzem annak?-
Vakartam homlokom elmélyült analizálás közepette, míg meg nem untam, tehát összvissz néhány másodpercig tartott a folyamat. Utána újult erővel csaptam egymáshoz tenyereim és poroltam le a kezemben tartott előkelő ruhácskát, mert még komoly megbeszélni valóm akadt a jelenlévő önkéntes munkaerőmmel. Kiállítási darabként emeltem mellém a flancos ruhácskát, minél menőbb üzletasszonyként cseveghessek róla.
-Először is, te melyik tábort erősíted? A „sosem-iszom-régi-vágású-vagyok” vagy a „levedellek-az-asztal-alá-bevállalós-modern-nő-vagyok” szemléletet?-
Puhatolóztam körbe Chicchan-t, mert az egy dolog, hogy dögös csajnak festett, de ettől még lehetett imafüzért szorongató erkölcscsősz is! A külső nagyon sok esetben kergethette vakvágányra a gyanútlan emberi lelkeket, szóval meg kellett választanom, milyen legyen a körítés minősége és hogyan közöljem, hogy igazából csak elterelésként szolgál ez a beöltözés, mert kellett egy ürügy, hogy elmehessek inni!
-Küldetésünk nem egyéb, mint igazi puccos nőszemélyekként bevonulni a fertő fellegvárába, hogy megalázzuk az ott vedelő férfiakat, mert mi szebbek, csinosabbak, okosabbak, erősebbek vagyunk és a piát is jobban bírjuk! Meg némi infót is sem ártana begyűjteni a hitvány férfi nem következő akciójáról, csak, hogy az egylethez is legyen köze…-
Vakartam meg fejemet, de rájöttem teljesen mindegy mit mondok, mert a végén úgyis ugyan oda kötök ki, akkor meg teljesen mindegy a mondókám elején, vagy totális utolsó mondatában közlöm, hogy milyen hátsó szándékkal ragadtam grabancon a nyílt utcán és vontattam be a titkos bunkerünkbe.
-Rövidre fogva a gyeplőt: felvesszük ezeket a csincsa rucikat, kőkemény független nőkként bevonulunk a piros lámpás negyedbe, aztán iszunk, verekszünk, jól érezzük magunkat!-Méláztam el, kifelejtettem valamit a nagy beszédből, aztán észhelyembe jutott, milyen apróság maradt ki a felvezetésből. Közelebb merészkedtem Chicchan füléhez és jól artikuláltan belemotyogtam a megfejtést.
-Ruha arra kell, hogy Tomika ne jöjjön rá a borotvaéles eszével, csak szórakozni mentünk, hanem úgy tűnjön, tényleg küldetésen vettünk részt…mert persze arra megyünk!-
Tettem hozzá hangosabban a záró szavakat, hiszen a falnak is füle volt ebben a világban és gyorsabban megtudtam, mit tettem állítólagosan, mint, hogy eljutottam a tett kigondolásáig. Nem ártott szupertitkos üzemmódban tartanunk a küldetés részleteit.