Aka Korusetto Baishun Yado /Vörös Fűző bordélyház/

Fú, ez nagyon jól esett. Nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyi egzotikumot tud nyújtani nekem. Elképesztő..
Kimenve a tengernél éreztem magam. Mivel késő volt már, és a Nap már a nyugati határon táncolt, gyönyörű volt, mást nem tudtam rá mondani. Felmentem egy viszonylag magas tetőre, hogy tudjak friss levegőt szívni. Hirtelen a tengerre képzeltem magam. Egy kis hajóra, aminek én vagyok az árbockosarában.
- Ezekért a pillanatokért élünk. Én nem nagyon tudnék gyönyörűbb látványt mondani a lenyugvó Nap méltóságteljes fényénél. Ritka pillanatok ezek, habár minden nap megtörténnek. Van, aki ezt a gyönyört nap, mint nap átéli, de aligha tud valaki minden nap ily dicsőségében nézni ezt az élő fényt. Ha nem lennének ezek a másodpercek, az ember élete üres lenne.
Sóhajtottam.
- Már csak az tudná ezt a mámort tökéletessé tenni, ha ezt a pillanatot megoszthatnám valakivel, akit tiszta szívemből szeretek. De hát hogyan, ha ilyen momentán nincsen?
Kérdeztem, csak úgy magamtól. Nem vártam rá választ. Sőt. Azt furcsálltam volna, ha megkapom. Még egy darabig figyeltem a nyugovóra térő Nap legutolsó sugarait, és háttal lefeküdtem, hogy a csillagokat bámuljam.
- Ez is olyan pillanat, amilyen a naplemente: az ilyenekért élünk.
Aztán valahogy eszembe jutott a Jiisan, hogy mi lehet vele. Mikor kijöttem, mintha láttam volna egy öregembert, aki egyre csak fordítgatta a fejét, mintha csak azt mondogatta volna: Most jobbra, vagy balra?
Leugrottam, és megkerestem. Még mindig ott volt. Miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ő az, megszólítottam:
- Jónapot! Raimaru Minashaku vagyok, a rokubantaiból örülök, hogy megismerhetem. Bocsánatot kérek a bakudoukért, és azt is megkérdezném, hogy milyen érzés volt, ami önt várta az ébredésekor. Ami azt illeti, egyáltalán nem vártam volna, hogy ilyen hamar kint találom. Mégis mi történt? Kifizettem az ön ittlétét is, remélem, hogy nem csinált semmi butaságot!

Miközben elmélkedtem megpillantottam a fiút, aki nekem elsőnek lánynak tűnt. Odasietett hozzám, ezzel kiűzve a fejemből a filozófiai gondolatokat. Miután elmondta a mondanivalóját, gorombán felálltam és megköszörültem a hangom. A szemöldökeimet kissé felborzoltam, igazából nem tudtam, hogy miképpen csináltam, de sikerült. Komoly, mély, apáskodó hangot vettem fel.
- Na ide figyelj, kölök. Tanulj illemet! Nem bánthatod az öregeket.
Emeltem meg a botomat, majd intően, oldalról a bal arcának vágtam a koszos botot, ha kifogása lett volna, akkor nem válaszoltam volna, hanem csak az ujjammal intettem volna, hogy no-no. Azután elkezdtem balra-jobbra sétálni, mint egy madár, közben a kis szakállamat fogdosva.
- Bár a fogadtatásod kifejezetten kiengesztelő volt... na jó, kölök, megérdemelsz egy dicséretet!
Erősen a vállának ütöttem a botot, mintha valami lovagi kitüntetés lett volna, de valójában csak bántani akartam, hiszen egy illemtelen, büdös kölök volt. Azonban reméltem, hogy máskor is ilyen magasztos kiengesztelést kapok egy rosszakarómtól. Kellemes volt dekoltázsban ébredni.
- Gyere ülj le, zöldfülű kölök.
Leültem a padra, majd mellém tessékeltem a kölköt. Ha leült a mesémbe kezdtem.
- Tudod az én időmben mi nem bántottuk az öregeket, mi tiszteltük őket, hiszen ők voltak a háborús világot. Ők segítettek apáink és a nagy emberek világra szülésében. A háborúról jut eszembe...
Tartottam egy fél perces szünetet, majd az égbe néztem, mintha egy nagy emlék lett volna.
- Már két háborúban harcoltam és mindenki tisztelte a létezésemet. Minden nap dögös, gazdag katona és latex rendőrruhába öltöztetett nők vettek körbe és csókolgattak. - visszaszívtam egy kissé a nyálamat, majd a maradékot letöröltem a szám széléről - Ekkor döntötte el a közbiztonsági miniszter, hogy titokban én leszek az első ember, akiből élő robotot készítenek. Bár addigra volt már néhány titkos robot prototípus az értékem akkora volt, hogy nem tévedhettek. Én azonban nem akartam egyedül robot lenni. Megemlítettem nekik, hogy egy bomba nővel együtt robotoljanak be, és mivel én voltam a legeslegjobban tisztelt ember a világon, a kontroll panelben egy bomba nő volt mindig velem, aki sokat... - a bal orrlyukam kissé vérezni kezdett, de visszaszívtam és folytattam - ... segített a munkámban, hogy "Pusztító85xMester" néven kipróbálhassák a prototípusomat. Egy japán, evakuált városban tombolhattam, de végül...
zzzZZzZZZzZ

Tanuljak illemet? Tanuljak illemet?! Tanuljak illemet?!? TANULJAK ILLEMET?!?!?!? Na nem mintha nem miattam nem feküdne most két bakudouval lekötözve a földön! De azért türelmesen végighallgattam.
- Tudod az én időmben mi nem bántottuk az öregeket, mi tiszteltük őket, hiszen ők voltak a háborús világot. Ők segítettek apáink és a nagy emberek világra szülésében. A háborúról jut eszembe...
Tartott egy fél perces szünetet, majd az égbe nézett, mintha egy nagy emlék lett volna.
- Már két háborúban harcoltam és mindenki tisztelte a létezésemet. Minden nap dögös, gazdag katona és latex rendőrruhába öltöztetett nők vettek körbe és csókolgattak. - visszaszívta egy kissé a nyálát, majd a maradékot letörölte a szája széléről - Ekkor döntötte el a közbiztonsági miniszter, hogy titokban én leszek az első ember, akiből élő robotot készítenek. Bár addigra volt már néhány titkos robot prototípus az értékem akkora volt, hogy nem tévedhettek. Én azonban nem akartam egyedül robot lenni. Megemlítettem nekik, hogy egy bomba nővel együtt robotoljanak be, és mivel én voltam a legeslegjobban tisztelt ember a világon, a kontroll panelben egy bomba nő volt mindig velem, aki sokat... - a bal orrlyuka kissé vérezni kezdett, de visszaszívta és folytatta - ... segített a munkámban, hogy "Pusztító85xMester" néven kipróbálhassák a prototípusomat. Egy japán, evakuált városban tombolhattam, de végül...
De végül elaludt. mivel a botütések kicsit fájtak, ezért egy-két pofont én is leosztottam neki. Már tapasztalatból tudtam, hogy ez a vénember csak akkor ébred fel, ha már kipihente magát. az pedig.. nos.. hát nem fog olyan gyorsan megtörténni, tettem róla. Ha mégis, nem fogja tudni, hogy én öntöttem le a torkán két liter szakét.
Ettől biztosan fog aludni pár órácskát. Bár, szívós ez az öregember. A szaké nem volt olcsó, de mivel literenként „kettőt fizet, hármat vihet!” akció volt, ezért a harmadik litert gondosan eltettem, valami jelesebb alkalomra. Tettem néhány óvintézkedést még, hogy ne ébredjen fel, majd ellenőriztem, hogy tényleg mélyen alszik-e:
Először lekevertem neki néhány jó nagyot, majd ezt mondtam neki:
- Hé! Jiisan! Ébren van Jiisan? Nagy mellek, formás popók!

Úgy, mint egy zombi, ki ki akarna kelni sírjából, ébredek. Lassan nyílik ki a szemem, mint annak karja ássa keresztül a síron és hörgő hangon megszólaltam:
- Popóóóóóóóóóóóóók...
A rémületet lehetett látni Seireitei lakosainak az arcán, amint egy ébredő bugyizombit láttak. A bugyizombik meg nem álltak, míg női alsóneműt nem láttak. És, hogy jobban rímeljen, nem kell, hogy színleljen. A zombik jőnek és alsóneműt szőnek. Na jó nem szőnek, hanem egy elbűvölő leánykáról szerzik, majd várják, hogy kapjanak a fejükre. Egy voltam a sok közül, a prófécia megjövendölte, hogy egyszer elárasszuk a világot és nem hagyunk szűz virágot! Úgy, mint egy nagy, mozgó massza járnánk az utcákat és... hicc... úgy látszik, hogy keményen részeg voltam.
A mellettem ülő fiúra fordítottam volna a fejemet, de a fránya gravitáció, na jó nem az, a testemet is a fejem után vonszolta, így lecsavartam magamat a padról. Miután leestem persze egy ideig jobb volt a "kilátás" az utcákon és kezdett ismét visszatérni a zombi énem. Próbáltam négykézlábra állni, de valamiért mindig elcsúsztam és az arcomra estem. Reménykedtem, hogy kitörjön a maradék fogam, főleg a sajgó, de az anyaszomorítóak a tizedik arcra esés után sem adták fel. Jobb lett volna, ha csak megfognák, kitörnének és fájdalom nélkül, egyben megállás nélkül hódíthatnék. A tizenegyedik alkalomra sikerült felállnom, lépnem... kettőt ... majd ismét elesnem.
Ránéztem mind a négy kölökre.
- Hé, nem kettőt kéne belőled látnom? - böfögtem egy óriásit és a szaga sem volt semmi, egyenesen a sárkánybarlang mélyéről jött - Na, in...hicc...káb seg *hehe* íts f...felállni! - nyújtottam neki azt a kezemet amiben nem volt bot.
Ha segített fejbe kólintottam a botommal majd mondtam:
- Ügyes k...hicc...utyus, most hozz... hicc ... nekem nőket!
És kezdeném levenni a gatyámat, de útközben csak úgy egyenesen, mint a szobor hátra dőlnék és elaludnék.
Ha nem segítene, akkor azt mondanám, hogy:
- Büdös... hicc ... kölök! Legalább hozz... hicc ... nekem nőket!
És elkezdeném a földön leszenvedni a nadrágomat, de csak a térdemig sikerülne, mert ott elakadnék.
Mindkét esetben kivillanna a cickós boxer alsó. Az volt a kedvenc alsóm. Valószínűleg azért, mert eddig csak éltek-haltak érte a nők, szó szerint.

No, hát mégis felébredt. Az a túlvilági hörgés, amit kiadott magából, a Popóóóóóóóóók.. hörgés egyértelművé tette számomra, hogy miért ébredt fel.. Azért a „tesztelést” ennyire nem kellett volna túlzásba vinni. Kellett nekem ennyire kísérteni a sorsot.. Na, de mindegy, ha felébredt, hát felébredt, nincs mit tenni. Ez van, ezt kell szeretni. Na mindegy. Végül is enyém a vezetés, amíg a Jiisan ki nem józanodik. Az pedig, nos, nem lesz olyan hamar meg.
Próbált felállni, de valahogy mindig megcsúszott a tenyere és arcra esett. Nem véletlen, felöntöttem ott a talajt valami azonosítatlan csúszós löttyel, amit egy épület mögött eldugva találtam, és amit egy koponya volt. És neeeem, dehogyis tudtam, hogy mi az szarkasztikus

.
Na és fel sem ismerte a részegje, hogy a tenyere síkos, nem, csak annyit érzékelt, hogy pofára esett egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hatszor, hétszer, nyolcszor, kilencszer, tízszer, tizenegyszerire már sikerült kettőt lépnie, hogy ismét elessen.
- Hé, nem kettőt kéne belőled látnom?
Szólalt meg váratlanul, és egy akkorát böfögött, hogy majdnem leszédültem a pokol legmélyebb bugyrainak szagától.
- Na, in...hicc...káb seg íts f...felállni!
Nyújtotta a bottalan kezét. Én segítettem neki, és megtámasztottam. Azt akartam, hogy ne gyanakodjon rám.
- Ügyes k...hicc...utyus, most hozz... hicc ... nekem nőket!
Na jó, ennyi volt. Elengedtem, ő meg szoborszerűen dőlt hátra. A gatyáját próbálta leszenvedni, hogy kivillanjon a cickós boxerja.
- Büdös... hicc ... kölök! Legalább hozz... hicc ... nekem nőket!
Na ez már sok volt. Legalább is belül nekem, de nem akartam mutatni. El akarom árasztani őt nőkkel, megölni a kedvességemmel. Először is: bevittem a házba meghánytatni. Biztos jól esett neki. Majd odaadtam ugyanannak a két nőnek, akikre a felkeltését rábíztam. Tudtam, legalábbis világossá vált számomra, hogy ha valami perverzséget akar csinálni. Ördögien jó terv volt, annyira jó, hogy fel is nevettem. Félve néztem az öregre, nehogy megkérdezze, min nevettem. Úgy is csak azt mondanám, hogy eszembe jutott egy jó vicc. Ha megkér, hogy mondjam el, akkor viszont már gondban vagyok.

Kéjenc fegyenc – Nőegyleti mission

Napok óta törtem a megerőltetéstől ötszörös csúcsfejre duzzadt fejemet, mivel kéne odapörkölnünk az eltunyult és győzelmi tort ülő férfi állatfajnak! Az elmúlt időszakban, annyira lefoglaltam magam a semmit, pontosabban a feltételezett tétlenkedéssel, hogy elmaradtak a titkos küldetések, leleplezések, nyilvános megszégyenítések és határozottan gyengébbik nem státuszának jogos megkérdőjelezési kísérletei. Ez a siralmas állapot, pedig semmi, de semmi esetre sem maradhatott így, két teljes napnál tovább, vagy az agyukat lábuk között hordozó humanoid létformák még azt merészelik képzelni, hogy erőnk megcsappant, hatalmunk, tekintélyünk csökkent! Márpedig erről a legkisebb mértékben sem eshetett szó, míg ily szívós nők gyarapítják biro…egyletünk számát, valamint én ülök, állok, épp mit csinálok a vezetői székben!
Tehát, elém vettem a jegyzeteket, jelentéseket, félbe hagyott terveket és még meg sem született merényleteket agyam mélységes mély bugyraiba elreteszelt zugaiból, hogy kidolgozhassam újabb ördögi tervemet! Az előkészületekkel remekül boldogultam, hiszen ment a birodalmi dupstep mix zene Darth Vader bevonulójáról, lehúztam a redőnyöket a kellően sejtelmes félhomályhoz, bekapcsoltam a hátam mögé, szigorúan földre helyezett ventilátort, hogy lentről fújja fel hajamat és baljós lángnyelveket vetítettem az elemzésekhez használt diavetítővel a falra. Minden tökéletesen készen állt a pokoli előkészületekhez, amiből már csak az isteni szikra hiányzott, de azt megoldottam pótolhatatlan szakácsnőnk sütijének majszolásával. Kicsikét lehet rontott is az összképen az üdítő szürcsölés, meg sütemény ropogtatása, viszont az eredmény számított igazán, amire még nem találtam rá, pedig órák óta keresgettem.
Kétségbe természetese, hogy sosem estem, tehát folytattam a semmit te…azaz hadművelet kidolgozását, majd délután, amikor már végérvényesen meguntam, kezembe vettem kicsiny flaskámat, aztán megindultam a folyosón. Büszkeségtől dagadó mellekkel lépdeltem a végtelenül hosszú folyosó végébe, könnyíthessek magamon, azonban az élet kegyetlen és amikor benyitottam nem a virágos csempe fogadott, hanem ötszáz doboz ruha borult a nyakamba. Igazán élmény volt feszülésig megtelt húgyhólyaggal gyors úszni különböző díszes, csicsás, színházaktól kapott jelmezek fogságában. Alig bírtam felkanalazni magam és egyáltalán nem segített a helyzeten gigantikus méretű somblero takarásából horgásztam le obi-mról egy igencsak fűzős-abroncsos-fodros leányanyákat megszégyenítő ruhácskát, mely várva várt múzsaként csapott tarkón.
Kezemben, azaz obi-mon volt a megoldás, amiért fél napja imádkoztam! Rögvest szélvész shunpo-mmal rongyoltam végig tornádóként az egész épületen, kezeim közé kaparinthassam az első nő nemű közkatonát, aki teljesíti velem a légből, de előre megfontoltan eltervezett merényletem! Azzal pedig számolt a sánta róka fattya, hogy épp ma vesz ki minden tag szabadságot és egy veszekedett lelket sem találok a közelben. Ez a kicsi bökkenő, azonban nem szeghette lelkesedésem. Természeti katasztrófaként vetődtem nyílt terepre, befűzzem, megfűzzem az első haladás vonalamat keresztező nem társamat! Az nem számított kicsoda, honnan jött, akarja vagy sem, mert én nem tágítok, ha megtalálom, már pedig biztosan meg fog, csak másodpercek kérdése kellett legyen. Mi másért tartottam volna tökéletes reiatsu kiszaglászó berendezésem, ha nem arra, minél ügyesebben cserkésszek be ártatlan halálisteneket a tetők takarásából?!
Vettem is a túra bakancsom és csípőficamos nimfaként szökkentem épületről épületre, kezemben győzedelmes zászlóként lebegtetve a csodaszép ruhát, miközben sasként fürkésztem a radarommal belőtt lélekenergiát tulajdonosait. Addig szambáztam közöttük, míg bingót vonyítva nem pattanhattam egy nőiesen hosszú és természetes vadságot adó vörös hajú leányzó elé.
-Állj meg, de azonnal, hogy innen aztán nem eresztelek, míg igent nem mondasz, vagy mondanod sem kell, mert a női nem nevében felszólítalak, hogy teljesíts kötelességed! Vedd fel ezt a ruhát, kövess engem és mentsd meg becsületünk!-
Toltam orra elé a szerintem bizonyos szögből igazán ízléses ruhát, bár arra nem lehet panasz, hogy nem emelte ki, amit ki lehetett és garantáltan nem festett benne férfiak nyálelválasztását beindító könnyed, de cseppet sem könnyen megkapható nőként!
-Egész pofás szónoklat lehetne belőle, ha még dolgoznék a belépőn? Van ötleted, mivel dobhatnám fel a sok csilivili effekten kívül? Hányasra értékelnéd egy tízes skálán?-
Dörgöltem elmélyülten láthatatlan szakállam, ahogy a titkos küldetésekre behívó, ám annál fényűzőbb belépőimet tervezgettem. Ha már megejtettem nem ártott részletesen felvázolni, hogy legközelebb még profibban mehessen. Az mellékes, ha szegény áldozatom menekülni próbálna. Úgy sem ereszteném, mert fél szemem a vöröske hajacskáján és ha tovább szeretne menetelni, akkor piócaként ragadok rá. Nem kizárt lerázni egy született Kuchiki-t gyorsaságban, de nem is gyerekjáték. Nagyon ügyesen tudom ám tapadni, főleg, ha bir…egyletünk sorsa forog kockán!
-Szóval, arra gondoltam, hogy most szépen velem jössz a főhadiszállásra és ott majd aprólékosan kifejtem, milyen világegyetem békéjét őrző küldetésnek leszel részese!-
Markoltam bele a rá tekert kötésbe széles vigyorral, hogy nagyon kedvesen vontathassam magam után, ha netán nem lenne kedve magától jönni, mivel elfelejtettem a cél felé invitálni, de semmi baj! Majd, ha eljutunk arra a pontra villámnál is sebesebb táncikámmal, akkor kimerítő beszámolót tartok.

Nőegyleti mission
Teljesen gyanútlanul, és még ártatlanabbul sétáltam a városkánk labirintus szerű utcácskáján. Suza~chan magaslati levegőre vágyott, ám repülni nem volt kedve a lustaságnak így a buksim geometriai tetejére fészkelte el magát, és onnan irányítgatott apró, csak általam érzékelhető koponyarúgásokkal, mikor épp merre kellett fordulnom. Egy szó, mint száz, ilyen már-már idilli hangulatban ért el a derült égből Hana csapás. Egyből természetes mód, többszörös szívrohamot idézve elő nálam. Midőn realizáltam, hogy voltaképp a fejem még a nyakamon van, és semmi élettel összeegyeztethetetlen dolog nem történt velem, pár pillanatig pihegtem. Ám ekkor jött az újabb merény ellenem.
Hana~san kezében ugyanis egy igen csak sokrétű ruha libegett-lobogott fodrozódott, miegymást mívelt. Már a puszta látványától is sápadozni kezdtem, noha az irigység ilyes távol még sosem járt tőlem! Hát még mikor kijelentette, hogy ő ezt rán is akarja szuszakolni! Elhaló sikollyal adtam hangot ez irányú lelkesedésemnek, miközben igen erőst igyekeztem kámfort játszani, és lehetőleg eltűnni az extra veszélyes zónából, alias Hana~sama körzetéből. Valamiért jobban rajongtam volna a dolgot, ha valamely italt akart volna rám sózni, holmi extra életellenes ruha helyett. Ám elpárolgásom nem járt sikerrel, és rabulejtőm, belekapaszkodott a fáslijaimba. Minden gond nélkül szabadultam volna meg tőlük is, lévén nem a szégyenlősségemről voltam és vagyok ugyebár híres, ám a szegycsontomon ékeskedő pecsétet őriznem kellett. Még akkor is, ha az per-pillanat nem látszott. Így hát maradt a fásli rajtam, én pedig igyekezte, kézzel-lábbal tiltakozni, hogy márpedig rám az a szörnyűség még csak véletlenül se kerüljön! Nem hatott meg se a világbéke, sem a női nem, mint olyan, csak ruhamentes szép napra vágytam. Hát arra vágyhattam. Legyőzettem Hana~san vehemenciájával szemben, ámbár meg kell hagyni, erőst tiltakoztam, és az utolsókig kitartottam még a túlerővel szemben is!
Elég érdekesen nézhettünk ki, ahogy birkóztam minden egyes lépés ellen, nem-és nem akarva azt a ruhaszörnyet a közelembe tudni, főleg nem magamon. Nem szimplán húzni húzni kellett, hanem minden egyes lépésért meg kellett birkózni velem. Nem adtam olcsón a bőröm, az már bizonyos. A végére már nem szégyelltem kegyelemért se esedezni.
- Hana~san, nem tudom mit vétettem, de inkább seppukut, mint ezt!

Kéjenc fegyenc – Nőegyleti mission

Nem tudom mi ütött ebbe a leányzóba, de nagyon beleállt az epilepsziás roham, vagy valami ahhoz hasonló rángatózó mozgás. Fene se tudta nyomon követni a mai fiatalság mozgáskultúráját, nem, mintha annyira idős lennék! Minden kétséges kizáróan zsenge tizenéves kinézetem mit sem változott az elmúlt tíz-húsz-harminc évben, vagyis nincs miért túlságosan nagy mértékben aggódnom. Az annál égetőbb probléma volt, hogy ez a nyughatatlan csiperke, minden áron szabadulni akart. Persze, próbálkozhatott, mert az én vasgyúró markomból sosem slisszan ki, vagy ha még is lenne ennyire ügyes, kigáncsolom a következő sarkon, arccal végignyalatom vele a homokot és ugyanilyen elragadó mosollyal vonszolom tovább a főhadiszállásra. Engem az ilyenfajta gyermeki ellenkezések nem tudtak meghatni, hiszen anya voltam és tudtam, ha nem veszem elejét a követeléseknek, akkor fejemre nő a következő generáció.
Tehát, boldog dudorászással vontattam, cibáltam, lökdöstem, meg a fene se emlékszik már, milyen karate kölyök mozdulatokkal toszigáltam legújabb áldo…akarom gondolni önkéntesem a célállomásra. Szaggatott, de annál méltóságteljesebb léptekkel löktem be a bir…egylet épületének ajtaján, hogy sziporkázó mosolyommal vessem reá a halál árnyékát. Nem szerettem, amikor varázslatos terveimnek ellent merészeltek mondani, azonban az idők folyamán megtanultam üvöltözéssel nem érek el semmit, ezért tündéri úri hölgyként hajoltam sarokba száműzött báránykámhoz, aki életéért, pontosabban átugorva ezt a részt, rögvest haláláért könyörgött. Diszkréten megránduló szemöldökkel és rémisztően felfelé görbülő szájjal tettem kicsiny szája elé mutatóujjamat.
-Ugyan-ugyan, kis butuskám! Semmi szükség szűz leányok feláldozására az egyletünk jövője érdekében, ahogy szeánszokat sem tervezünk, pedig egy-két beazonosíthatatlan nemű élőlényt, esetleg felettesemet, esetleg tisztemet, esetleg családtagomat nagyon szívesen feláldoznám a jó ügy érdekében…-
Komorodott el mondókám végén az arcom, hogy néma fenyegetésként meredhessek vörös bögyösömre. Vérvörösen izzó szemekkel eregettem a kegyetlen mészáros aurámat, hogy ne merészeljen még egy szót szólni előttem, mert amúgy sem illik és előbb tessék meghallgatni a másik érveit, ami alapjáraton még nem volt meg, de improvizációhoz mindig akadt tehetségem.
-A részvéted nem választás kérdése! Eleve elrendeltetett születésed pillanatában! VÁHÁHÁHÁÁÁÁ~H!- Hallattam vérfagyasztó hahotát csípőre tett kezeimmel, csak, valamiért nem volt az igazi. Lehet tényleg kéne hozzá a háttérzene meg fényhatások, hogy valóban rémisztő legyen.-Ezen még dolgoznom kell! Nem elég ijesztő, vagy csak én nem érzem annak?-
Vakartam homlokom elmélyült analizálás közepette, míg meg nem untam, tehát összvissz néhány másodpercig tartott a folyamat. Utána újult erővel csaptam egymáshoz tenyereim és poroltam le a kezemben tartott előkelő ruhácskát, mert még komoly megbeszélni valóm akadt a jelenlévő önkéntes munkaerőmmel. Kiállítási darabként emeltem mellém a flancos ruhácskát, minél menőbb üzletasszonyként cseveghessek róla.
-Először is, te melyik tábort erősíted? A „sosem-iszom-régi-vágású-vagyok” vagy a „levedellek-az-asztal-alá-bevállalós-modern-nő-vagyok” szemléletet?-
Puhatolóztam körbe Chicchan-t, mert az egy dolog, hogy dögös csajnak festett, de ettől még lehetett imafüzért szorongató erkölcscsősz is! A külső nagyon sok esetben kergethette vakvágányra a gyanútlan emberi lelkeket, szóval meg kellett választanom, milyen legyen a körítés minősége és hogyan közöljem, hogy igazából csak elterelésként szolgál ez a beöltözés, mert kellett egy ürügy, hogy elmehessek inni!
-Küldetésünk nem egyéb, mint igazi puccos nőszemélyekként bevonulni a fertő fellegvárába, hogy megalázzuk az ott vedelő férfiakat, mert mi szebbek, csinosabbak, okosabbak, erősebbek vagyunk és a piát is jobban bírjuk! Meg némi infót is sem ártana begyűjteni a hitvány férfi nem következő akciójáról, csak, hogy az egylethez is legyen köze…-
Vakartam meg fejemet, de rájöttem teljesen mindegy mit mondok, mert a végén úgyis ugyan oda kötök ki, akkor meg teljesen mindegy a mondókám elején, vagy totális utolsó mondatában közlöm, hogy milyen hátsó szándékkal ragadtam grabancon a nyílt utcán és vontattam be a titkos bunkerünkbe.
-Rövidre fogva a gyeplőt: felvesszük ezeket a csincsa rucikat, kőkemény független nőkként bevonulunk a piros lámpás negyedbe, aztán iszunk, verekszünk, jól érezzük magunkat!-Méláztam el, kifelejtettem valamit a nagy beszédből, aztán észhelyembe jutott, milyen apróság maradt ki a felvezetésből. Közelebb merészkedtem Chicchan füléhez és jól artikuláltan belemotyogtam a megfejtést.
-Ruha arra kell, hogy Tomika ne jöjjön rá a borotvaéles eszével, csak szórakozni mentünk, hanem úgy tűnjön, tényleg küldetésen vettünk részt…mert persze arra megyünk!-
Tettem hozzá hangosabban a záró szavakat, hiszen a falnak is füle volt ebben a világban és gyorsabban megtudtam, mit tettem állítólagosan, mint, hogy eljutottam a tett kigondolásáig. Nem ártott szupertitkos üzemmódban tartanunk a küldetés részleteit.