Edzőterem

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Márc. 09, 2014 10:46 am

A nyári napfény alatt

Rokonságát Fon Kaitoval egy bólintással elkönyvelem. Nincs okom részletesebben belemenni a dologba, vagy bármiről is kérdezni, amúgy is csak magamban akartam tisztázni a szóban forgó személy kilétét.
Miután Miho elmondta gondolatait a tűvel kapcsolatban, amit átnyújtottam neki és kipróbálta az apró fegyvert a bábun, elindultam a műáldozat felé, hogy szemügyre vegyem célzásának eredményét. Első alkalom ellenére egészen szép találatnak mondható. A jobb vállba fúródott a rövid fegyver, egészen közel a nyaki artériához.
- Nem rossz – mondom rövid véleményem az elért eredménnyel kapcsolatban.
- Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy a tűk használatot rendkívül megköti a környezeti tényezők hada. Ugyanakkor számításba kell vennünk a mozgó célpont sebességét, ki kell számítanunk a lépéseit, ami nem minden esetben behatárolható, tulajdonképpen eme fegyver használata során együtt kell gondolkodnunk a célponttal. Mindemellett ügyelnünk a körülöttünk lévő dolgokra. Amekkora a fegyver, ugyanannyira kell aprólékosnak lennünk a használatával – húzom ki a bábuból a tűt. - A tűk hatékonyabbak, ha méreg-vagy egyéb bénító anyaggal vonjuk be hegyét, mely a véráramlatba, akár izomzatba jutva fejti ki hatását. Ami újabb részletek figyelését követeli meg tőlünk. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a tű egymaga, hatóanyag nélkül nem érne semmit. Bizonyos pontokon, mint a nyaki artéria, halánték, szem, és további, a test kevésbé védett pontjain ugyanúgy lehet hatékony, mintha méregbe mártottuk volna. S használhatjuk is testközelből. Apró, kicsi, észrevétlen – tartom Miho elé a tűt, miközben a fegyverről beszélek, megemlítve pár fondorlatot a használatának további lehetőségeiről.
- A célzásodba nem tudnék belekötni, rendkívüli tapasztalt vagy, igazán figyelemre méltó a te korodban. – Ugyan nem ismerem pontos életkorát, azonban igen kevés halálisten van, ki csakugyan hasonló korban van, mint jómagam. Mindazonáltal Fon Kaitoval való rokonságából következtetni tudtam fiatal éveire, illetve külseje is arról árulkodott, hogy még a békés, mondhatni viszonylag gondtalan éveit tapossa.
- Mindazonáltal adnék egy tanácsot. A tartásod túl feszes, tartsd kicsit lazábban a tagjaidat. A tű, akár egy kard, vagy a kunai, ugyanúgy a kezed kiegészítése. Ne a méretéről ítéld meg a fegyvert, lényegében a dobótűk sem többek, sem pedig kevesebbek egy shurrikennél, vagy egy katanánál – mondom el instrukciómat.
- Próbáld meg. – Adtam vissza neki az előbb használt tűt. S álltam félre az útjából, ezúttal nem néztem meg lövése eredményét, hiszen nem a célzását teszteltem ezúttal, hanem az volt a lényeg, amit át kellett éreznie. Várakozóan pillantottam rá, hogy meghallgassam, mit gondol az új kísérlet után. Külső szemlélőként sokkal hajlékonyabbnak véltem mozdulatát.
- Szeretnéd kipróbálni magadat több tűvel, akár több „ellenfél” ellen magadat? – amennyiben nincs ellene a további gyakorlat, úgy lépek közelebb hozzá, hogy átadjak még neki három tűt. Majd csettintéssel jelzem a környéken megbúvó Tsukimisou testőröknek, hogy bukkanjanak fel. Pont elegendően vannak, amennyi „célpont” a gyakorlathoz szükségeltetik, hiszen négy tű van, mellé pedig négy „ellenfél”.
- Ők itt a Tsukimisou shineitai tagjai, ők négyen lesznek a mozgó célpontok - mutatom be a felbukkantakat, kik feszes tartásban, tisztességesen hajoltak meg a lány előtt. - A helyszín, amin mozoghattok csupán a nyitott edzőtér határán belül lehet, annál távolabb nem mehettek. Miho, a te feladatod lesz eltalálni őket. Nem kell visszafognod magad, mindannyian ki vannak képezve. És nem kell tartanod tőlük, ők nem támadhatnak meg, csupán elrejtőznek. A lényeg, hogy megleld és eltaláld őket. – Mondom el a gyakorlat részleteit, elvárva, hogy a testőrség tagjai félelem legapróbb jelét se tanúsítsák és a szintjükhöz mérten a legjobban teljesítsenek. Kissé teszetosza az új testőrség, melyet szárnyaim alá vettem, amiért roppantul silány felhozatalból kell ugyanis várat építenem, ami cseppet sem egyszerű az általuk nyújtotta színvonallal. Eddig talán el voltak havazva, azonban a kényelmi időszaknak most véget vetek.
Miután Miho jelét adta, hogy készen áll, egy kézjelzéssel intettem a négyfős társaságnak, kik bólintással vették tudomásul a parancsomat.
Mihonak ezúttal nincs egyszerű dolga, hiszen az álló objektumra való támadás sokkal egyszerűbb, mint több, mozgó személyre összpontosítani, hiszen őket meg is kell találni. Igazából a feladvány két végletben is hasznos, egyrészt Miho számára, másrészt a testőrség tagjai is kicsit gyakorolnak. Legalább nem lustulnak el a szolgálat ideje alatt.
- Hunyd le a szemedet, koncentrálj, támaszkodj a légáramlatokra, gondolkodj a célpontok fejével – hangzik tanácsom Mihonak, majd figyelem, miképpen hasznosítja ezt a csekély információt, hogyan birkózik meg a feladvánnyal. A jelenlegi tapasztalati szintjén úgy becsülöm, minimum kettőt el kell találnia. Persze meglepetések még érhetnek. Jómagam a gyakorlat idejére természetesen félrehúzódóm, hogy ne legyek útban senkinek sem.

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Ápr. 19, 2014 12:36 pm

A nyári napfény alatt

Csendesen hallgatom Youko szavait, nem akarok egyetlen szót sem elveszíteni a mondandójából, ami talán még életmentő lehet a későbbi pályafutásom során. Én annyira nem szeretek mérgeket használni, túlzottan sok velük a munka, veszélyesek a használójukra is, néhányan kiszagolják őket, és nem utolsó sorban, megbízhatatlanok, csak úgy tartom gyümölcsözőnek a használatát, ha célzott merényletet követünk el egy előre kifigyelt célpont ellen. Ettől függetlenül tény, hogy talán a dobótű a legjobb fegyver egy méreg bejuttatására.
Motozásnál viszonylag könnyű elrejteni egy ilyen tűt, akár hajtűnek álcázva, akár a szájban elrejtve, de a profibbak akár megoldhatják úgy is, hogy beszúrják a bőrük alá- igaz, akkor nem valószínű, hogy mérgezett. Emellett eldobás után is nehezebb látni, és emiatt kivédeni is, mint egy shurrikent. Kivéve persze, ha az a shurriken például üvegből van, és átlátszó.
- Köszönöm!- nem tudom, hogy várt-e valami választ arra, hogy megdicsérte a célzásomat, de úgy éreztem helyén valónak, ha megköszönöm. Nem tökéletes, úgyhogy a mi mércénkkel mérve nem jó, ahogy nyilván ő sem lenne elégedett vele, ha a tanítványa vagy a rokona lennék, de ez a visszafogott elismerés is elkönyvelhető dicséretnek.
Egy bólintással nyugtázom a tanácsát a tartásomat illetően. Talán azért merev a tartásom, mert túlzottan koncentráltam a célzásra, talán más az oka, de az biztos, hogy ezt még otthon gyakorolni fogom. Pár perces nyújtó gyakorlat után mindkét lábam fel tudom tenni a nyakamba, a spárga pedig bármikor megy, de ha valaki merevnek lát, akkor még mindig nem nyújtok eleget. Most csak annyit tehetek, hogy veszek pár mély levegőt, és arra koncentrálok, hogy nyugodtabb legyek. Talán az idegenek előtti bizonyítási kényszer dobta rá magát a tartásomra. Ahogy meglendítem a tűt, tényleg sokkal jobban érzem, hogy hogyan is célozzak vele.
- Igen, szívesen kipróbálom magam.- azt várom, hogy feldobál majd táblákat, vagy esetleg néhány almát, amit a levegőben kell eltalálnom, de meglepődök, ahogy végül négy orgyilkos jelenik meg egy másik testőrségből. Fogalmam sincs, hogy hogyan maradhattak rejtve előttem, nem szoktam ennyire figyelmetlen lenni, és bár szeretném azt hinni, hogy csak most éreztek, nem valószínű. Pedig már ösztönösen figyelem a környezetem, de úgy tűnik, hogy ők ennyire jók, hogy nem adnak ki semmiféle hangot. Még a Fonok jelentős része sem tudna előlem ilyen hosszú ideig rejtve maradni, úgyhogy nagyon jónak kell lenniük. Nem is aggódok különösebben azt illetően, hogy megsérülnek-e, ha eltalálom őket.
A tanácsnak megfelelően lehunyom a szemem. Nem érzékelem túl jól a reiatsut, és nem is akarok most arra támaszkodni, hagyom, hogy az apró zajok és a mozgásuk keltette széllökések segítsenek a célzásban. Gyorsan ki is választom az egyiket, aki jóval nagyobb zajjal közlekedik, mint a másik három, felborzolja a leveleket az útjában, a cipője alatt recsegnek a kavicsok, úgyhogy talán anélkül is eltaláltam volna, hogy kinyitnám a szemem, és kevesebb, mint egy másodperccel a tű eldobása előtt teszem meg, ahogy eltörik egy gally a lába alatt, a dobótű pedig egy apró, vérző sebet hagy a bokáján.
A másik három nagyjából egy szinten van, és úgy döntök, hogy nem is választok ki közülük célpontot magamnak, a lényeg, hogy egyszerre kapjam el őket, ahogy egy valódi harcban kellene tennem. Egy a jobb oldalamon mozog, egy a hátam mögött, a harmadik pedig elrejtőzött egy faágon- így, hogy tudom, keresni kell valakit, gyorsan kiszúrom azt a néhány törött ágat és lehullott levelet, és ahogy jobban megnézem, az egyik karja is kissé kilóg a fedezékből. Igaz, ő nagyon messze van, ő lesz a harmadik célpontom.
A jobb oldalamon mozgó testőr kicsit úgy mozog, mintha táncolna, valami modern stílusban, gyakran vegyítve a mozdulatai közé akrobatikus elemeket. Nagyon gyorsnak, és kiszámíthatatlannak tűnik, de ahogy figyelek kicsit, ráérzek a ritmusra, amire mozog. A hátam mögött mozgó testőrnek nincs ritmusa, az egyik pillanatban teljesen nyugodtan sétál, a következőben pedig ugrik egy-egyet, vagy bukfencezik és cigánykerekezik. Mivel nincs ritmusa, végiggondolja őket, mielőtt lépne. Tehát nem tud spontán reagálni, annyira koncentrál a kitérésre. Ami a fán lévőt illeti, szöget kell váltanom, ha el akarom találni.
Ahogy hallom magamban a „táncoló” férfi ritmusát, elkapom azt a pillanatot, amikor szaltózik, és nem tud már kitérni, a tű pedig eltalálja a háta közepét. Ezután, mintha elcsúsznék, hanyatt esek, és ahogy számítottam rá, a férfi egy pillanatra ledermed, fekvő pozícióból felé dobom a tűt. A hasát céloztam, de nem sikerült túl jól az új szögből, úgyhogy a tű az egyik ujját találja el, és nem a hegyével, úgyhogy lefordul róla, talán anélkül, hogy egyáltalán megkarcolná. Célozhatnék újra, de a negyedik tűt a negyedik célpontra tartogatom. Ahogy felállok, egyből ugrok, hogy ne legyen esélye kitérni, és megcélzom, de túl távol volt hozzá, hogy sikerüljön, úgyhogy legalább fél méterrel elhibázhattam, az pedig biztos, hogy nem találtam el, mert nem adta semmi jelét.
- Hát, sajnos ennyire futotta, Youko. Köszönöm a segítséget! Most sajnos mennem kell, még biztosan találkozunk, remélem, hogy valahogy viszonozni tudom a segítséged- valószínű ugyanazokban lehet jó, mint én, de talán tudnék én is mutatni neki pár dolgot, talán hakudából én tudnám korrepetálni őt. Lehet, hogy egy rivális testőrséghez tartozik, de valahogy mégsem érzem, hogy ellenszenvesnek kellene lennie.

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. Ápr. 25, 2014 9:29 am

Softball shinigami módra
Kombinált edzés

*Ráérős léptekkel haladok a tisztek által már felfestett softball pálya felé, annak ellenére, hogy jól tudom, késében vagyok, számban kedvenc pipám füstöl. Azonban nem kell semmit sem elsietni, a játék lényege a szórakozás, és így van idejük bemelegíteni. Nagyon remélem, hogy semmiféle incidens nem fogja megzavarni magát a mérkőzéseket, mert ez remek lehetőség a feszültség békés levezetésére. Úgy gondolom kiváló ötlet volt tőlem, hogy egy efféle versenyt rendezzünk az osztagok, a Kidoushuu és a Daitenshi között. 8)Ez nem csak azt mutatja meg, mind egy célt tartunk szem előtt, hanem lehetővé teszi azt is, hogy csapatmunkát tanuljanak a tisztek. Bár az sem utolsó szempont, hogy egy játék alatt úgy rendezhetik a problémáikat, hogy közben nem veszélyeztetik egymás testi épségét. :|Remélhetőleg…
Amint felbukkantam az összegyűltek mellett, egy bólintással üdvözöltem őket, és láttam, ahogy Naomi~san ideges arccal közeledik felém, kezében az elmaradhatatlan listáinak egyikével. Mire elém ért, már egy hárító kézmozdulattal megállítottam az előtörni készülő tengernyi információt, elvégre játszani jöttünk. El is vettem a kezében lévő papírlapokat, mintha csak bele akarnék nézni, aztán a levegőbe dobtam, és egyszerűen megsemmisítettem egy néma kidouval. Mit ne mondjak, hatásos volt, láttam a mosolyának megremegését, de egy szót sem szólt, nagyszerű. Cool

Ugyanolyan kényelmesen, ahogyan megérkeztem, a pálya közepére ballagok, és megköszörülöm a torkom, hogy egy kis figyelmet szenteljenek nekem, természetesen csendben, nincs kedvem nagyon kiabálni, kicsit mintha kaparna is a torkom. Neutral

*
- Üdvözöllek titeket Seiretei Softball megmérettetésén, remélem bemelegítettetek. *Hordozom végig a tekintetem az összegyűlteken, örömmel tölt el, hogy akik csak tudtak, megjelentek, elvégre ez nem egy kötelező program, csupán erősen ajánlott.* - Most röviden ismertetjük a szabályokat, és bemutatjuk Naomi~sannal, hogyan is kell ezt. *Intek közben a hadnagynak, hogy jöjjön közelebb. Látom, ahogy megvillanó szemmel vesz magához egy a Juuniibantai által megerősített ütőt, és valahogy olyan sejtésem támad, hogy ez igen érdekes és vicces bemutató lesz. Helyes. 8)Mutassuk meg az ifjoncoknak, hogyan is kell effélét játszani.* - A játék menete alatt bármilyen technika alkalmazható, de fokozottan ügyeljetek egymás épségére, had játszon a negyedik osztag is. Most pedig a játék technikai része következzen. A felszerelést, vagyis a kesztyűket, labdákat és ütőket a Juuniibantai különleges anyagból készítette külön erre az alkalomra, így szinte teljesen ellenállóak, tehát használjátok őket nyugodtan teljes erőbedobással. *Oda sem pillantva kapom el a labdát, amit Naomi~san dob felém, és egy nagyobbat szippantottam a dohányból, hogy erőt gyűjtsek a további ismertetéshez.* - Egyszerre 9 játékos játszik. A csapatok védekezés és ütést felváltva végzik, az ütő csapat a támadó csapat, a pályán levő a védekező. Az alapszabályok nagyon egyszerűek. A dobó nevű játékos dobja a labdát az elkapónak, aki a hazai bázis mögött guggol. *Itt rámutatok a megnevezett bázisra, ami előtt Naomi~san áll, ütővel a kezében.* - Az ütő, aki a hazai bázis mellett áll, megpróbálja elütni a labdát. Szabályos ütés esetén az ütő annyi bázist próbál meg futni, amennyit csak tud, mielőtt a védekező csapat visszajuttatja a labdát. A játék célja, hogy több pontot szerezz, mint a másik csapat. Akkor tud pontot szerezni a támadó csapat, ha egy játékosuk mind a 3 bázist érintve vissza jut a hazai bázishoz.
*Ekkor egy bólintással jelezem Naomi~sannak, hogy dobni fogom a labdát. Rajtunk kívül senki sem tartózkodik a pályán, de a játék lényegének bemutatásához ez nem is szükséges egyelőre, hiszen csak felvázoljuk a lényegesebb elemeket. Feldobom néhányszor a levegőbe a labdát, majd egy precíz mozdulattal, ívesen Naomi~sanhoz hajítom, aki meglendítve az ütőt, egy hatalmasat üt. Mennydörgésnek tűnik a hangja, szememmel a labda röptét figyelem, miközben a hadnagyom shunpoval igyekszik minél több bázisra lépve visszajutni a hazai bázishoz, azonban az én célom egészen más. Megemelem a kezem, abba az irányba, amerre a labda száll, már csak egészen apró fehér foltnak látszik, de ez sem gond. Reiatsut koncentrálva az ujjaimba, egy egyszerű Byakurai-jal lövöm meg, mire a szép ív megszakad, és a fehér labda, kissé kormosan zuhanni kezd. Villámként érkezem, és fogom meg a gömböt, majd indulok meg a Naomi~san után, aki már majdnem eléri a kezdő pontot, de persze sokkal gyorsabb vagyok nála. Már magabiztos mosolyom is kiül az arcomra, amikor egy Soukatsui nemes egyszerűséggel elröpteti a számból kilógó pipát. Azon nyomban utána kapok, elvégre a kedvenc pipámról van szó, nem elhanyagolható tény továbbá, hogy még égett a jóféle dohány benne, ez idő alatt pedig a hadnagy befutott a célba. Nem szép dolog védtelen eszközökre támadni, de mit ne mondjak, esélye sem lett volna, ha ez a támadás felém irányul. Beleszívok a kissé kormos pipába, majd a szálló füstben biccentek Naomi~sannak, köszönetként a segítségért.* - Hacsak nem ütsz hazafutást, ami azt jelenti, hogy körbe futhatsz mind a négy bázison, ahogy Naomi~santól láttátok, valószínűleg meg kell állnod valamelyik bázison és meg kell várnod, hogy csapattársad üssön tovább. A védekező csapat célja, hogy három játékost kiejtsenek, ez az out. Ha kiejtettek három játékost a támadó csapatból, akkor a két csapat helyet cserél: az eddig támadó csapat megy a pályára védekezni és a védekezők ütni. Egy játékrésznek akkor van vége, ha mindkét csapat ütött. Egy mérkőzés általában 7 játékrészből áll, de mi most csak kettőt fogunk játszani. A csapatok tagjai sorban ütnek, ha a sorban utolsó is ütött, akkor újra az első játékos üt. Ha egy játékos korábban már kiesett, attól a következő sorra kerülésénél ismét fog ütni. *Egy kis szünetet tartok, hogy rögzüljön bennük az információ, és csak ezután folytatom.* - A játékrészek alatt én magam látom el a bírói tisztséget. Kellemes játékot kívánok mindenkinek! *Hagyom el a pálya közepét, és oldalra állva mérem végig a terepet, megkeresem azt a helyet, ahonnan tényleg láthatok mindent, és mélyet szippantok a pipámból. – Kérem, hogy az első két csapat foglalja el a helyét a pályán! * Szólítom fel a kezdőket, és izgatottan várom, mi fog kisülni ebből a kis játékból. Cool

*

Spoiler:

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Ápr. 26, 2014 12:02 am

Üdv!
Én jöttem lezárni az edzésetek.

Fon Miho: Youko feladatait képességeidhez mérten jól teljesítetted, ezért jutalmad 500 LP, amiből az egy pontot zanjutsura kell raknod.
Amatsuji Youko: Mihonak minden szükséges információt megadtál, amire szüksége lehetett a dobótűk használatának megtanulásához, ezért edzésedet sikeresnek ítélem. A következő alkalommal te is kapsz majd jutalmat.

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. Júl. 31, 2014 8:31 am

Bátorságpróba

Megilletődve, nagyokat pislogva veszi hadnagya mozdulatát, ahogy egy pillanatra a megpihenteti kezét a kobakján, zavartan el is mosolyodik, nem igazán értve, ez mire fel is járt neki, ahogy ezt a közvetlenséget is furcsállja tőle. Amit mondani készül, nem kifejezetten az irodába való dolog, ott egyébként sem szokta túl jól érezni magát, így talán ez a legalkalmasabb hely erre a beszélgetésre. Igaz, egyelőre nem szerepel ilyesmi a tervei közt, de ha úgy adódik, itt akár el is futhat, nem állítják meg benne holmi ajtók és falak.
- Igen, nos, én… – de nem, nem is ő, ez így nem jó.
- Nem rég elmentem, hogy… – nem, így sem, ennek ehhez semmi köze nem lenne. Felesleges volna belekevernie, hogy hova és miért ment akkor, amit mondani szeretne annak szempontjából a történtek körülményei teljességgel lényegtelenek.
- Nem is tudom, hol kezdjem – a kezdeti lelkesedés hirtelen alábbhagy, ahogy olyan egyszerű problémával találja szembe magát, hogy miként fogjon bele mondandójába. Ekkorra már egész elpirul zavarodottságában, ujjait idegesen tördelve járkál fel-alá, mint aki menne is valahova meg nem is, csak hogy lekösse magát. Nem szeretné felesleges információkkal untatni hadnagyát, ugyanakkor azt se tudja, mi az, ami mégis fontos lehet ahhoz, hogy története ne csak kusza szavak és mondatok egyvelege, hanem kerek egész legyen. És nem mellesleg, hogy mire sikerül befejeznie, Shiranui-san ne nézze majd komplett bolondnak. Ehhez azonban valahogy el is kéne kezdenie. Legegyszerűbb volna talán az elejétől, ám az korántsem olyan nyilvánvaló, mert igazából fogalma sincs, valójában mikortól kezdődött az egész agyrém. Bár mostanra biztosan tudja, hogy akkor és ott nem az esze ment el, sokáig erősen kételkedett benne, hogy nem bolondult meg. Aztán jött egy levél, amit nem teljesen ért azóta sem, de legalább kézzel fogható bizonyíték arra, hogy nem őrült meg.
- A levél! Igen – ennek a hirtelen jött remek ötletnek megörülve gyorsan elő is keresi az említett papírost és átnyújtja Shiranui-sannak, még mielőtt végleg záptojásnak gondolná, hogy össze vissza beszél mindenféle zagyvaságokat. Igaz, ezzel nem az elején, hanem a legvégén kezdődik a történet, fontos, hogy lássa, mindaz, amit mondani készül, nem csupán elmeháborodott kitaláció. Épp ezért is hurcolja magával mindenhová a levelet, egyfajta önigazolásként arra, hogy ami történt az nem csupán az őrület egy biztos jele, hanem bármilyen hihetetlen is, de valóságos volt.
A levél nem épp terjedelmes és nem is igazán van értelme bármiféle hozzáfűzött magyarázat nélkül, ártani nem fog, ha előbb hagyja, hogy elolvassa. Addig is van egy kis ideje összeszednie magát mire átolvasásra kerül a néhány szavas kis üzenet, gondolatait is egészen sikerül rendeznie. Talán mégis az lesz a legjobb, ha az elejétől kezdi.
- Az egyik nap visszamentem az Akadémiára, hogy felkeressem egy volt tanáromat – hogy kit és miért, talán nem is számít, egy pillanatra mégis megtorpan. Ahogy idáig visszatekintett arra a napra, ezek a részletek nem csak, hogy fontosnak nem tűntek, de mintha egészében felejtődtek volna el. De most, hogy beszélnie kell róla, amit azóta először tesz meg, újra felrémlenek előtte az apróságok, amik eddig csak ködös álomképként, talán soha meg sem történtként lebegtek a semmiben. Valóban, ott járt, emlékszik is, milyen nehezen vette rá magát akkor az indulásra. És emlékszik, hogy meg is találta, akit keresett, de végül egyetlen szót sem váltott vele. És volt ott valaki más is.
- Épp az első évesek kidou órája közben érkeztem és a diákok közt láttam valami nagyon… – különlegest, egy ismerőst, egy tükörképet, egy oda nem illőt, egy lehetetlent?
- Furcsát – ki kellene mondania, mégis mit, ám az koránt sem olyan egyszerű. Nem eget rengető szavak, nem is egy bonyolult idézés, mégis, egy kis gombóc a torkában alig engedi szóhoz jutni. De ha nem teszi, ha nem beszél, az egésznek megint csak semmi értelme.
- A húgomat – nem is sikerül olyan határozottra, mint ahogy szerette volna, hiába tudja, hogy így volt. Még akkor is, ha erre egyetlen tanúja sincs. Visszagondolva, hogyan néztek rá akkor, a furcsálló és értetlen tekintetek egyszeriben értelmet nyernek. Egész biztos, hogy ezt rajta kívül senki más nem látta, hallotta, és az a valami, amit ő a testvérének gondolt, csakis számára jelent meg. Mindenki más csak úgy láthatta kívülről, mint aki egy délibábot kergetve magában beszél. Utólag belegondolva az egész sokkal kínosabb volt, mint amilyennek eddig tűnt.
A történet viszont ezen a ponton nem folytatódik tovább, előbb meg kell győződnie róla, vajon a hadnagy egyáltalán elhiszi-e azt, amit az előbb mondott. Ha sokan nem is, Shiranui-san tud róla, hogy volt egy ikertestvére és azt is, hogy elvesztette, valamint annak körülményeivel is tisztában van, saját elbeszélése mellett még a jelentéseket is olvashatta az esetről. Így talán könnyebb is, hogy nem kell másnak is ezt újra elmagyaráznia. Ráadásul első beszélgetésük óta pontosan ismeri a hozzá fűződő köteléket is, így vele kapcsolatban számára szinte semmi sem lehet újdonság. Igen, így már egész biztos, erre, hogy ezt az egészet elmesélhesse, keresve sem lelt volna alkalmasabb személyt. Azonban mielőtt folytatná inkább megvárja, ezen a ponton mit gondol róla a hadnagy, és van-e értelme egyáltalán tovább mesélnie, avagy elhajtja, hogy ilyen képtelen kitalációkkal tartja fel feleslegesen.

A levél tartalma: