Hajtóvadászat // LEZÁRVA

Tárgy: Re: Hajtóvadászat // LEZÁRVA Szer. Okt. 20, 2010 11:37 pm

Fordul a kocka - Hányast dobtál?

Raiden

Végre levegő és szabadság. Megszabadultál a gödör fojtó rabságától, hogy kimászhass egy neonfényektől pislákoló helységbe. A park nyugtató közege, Zekka és a szörnyek sehol. Magányosan ücsörögtél egy kihalt folyosón. Ha szemügyre vetted, valamiféle használaton kívüli kórház, gyár, vagy vállalati terület lehetett. Bár, elég furcsa látvánnyal szolgált. Az omladozó falak, kiégés határán egyensúlyozó fényforrások ellenére a csempe újnak és tisztának tűnt. Körülötted mindenhol csukott ajtók, kivéve egyet. A szemközti, legtávolabbi csapóajtó tárva nyitva hívogatott maga felé. Azon túl mi lehetett? Nem vagy képes kivenni. Közelebb kéne menned. Lehetséges kisebb távolságból már megláthatsz valamit.
Elindulsz? A tálcán kínált megoldást választod? Netán, magadra vállalod a fárasztó munkát benézz minden ajtón. Esetleg, hátat fordítasz és a nehéz, fém ajtó zárát kezded feszegetni?

Natsuki

Tisztes üldöző csoportodat, mintha nem teljesen érte volna el a felvilágosodás korszaka. Egyértelműen üldöznek valakit, hiszen a kutyaszerű lények mind nagyobb és nagyobb lelkesedéssel szagolnak levegőbe, madár kíséretük pedig keselyűként körözve tesz egyre szélesebb köröket. Mindannyian pattanásig feszült izgalommal kutakodtak, kivéve a hátul kullogó négy lábú lidérceket. Őket, láthatóan nem hozta lázba a feladat és erről hangot sem felejtettek adni. Amint a kutyaszerű lények vonyítva indulnak rejtekhelyed felé, vagy madár társaik vijjogva szállnak le, máris dühödt üvöltéssel jutalmazzák őket. Tán migrén gyötörné őket, hogy ilyen passzívak? Rejtély, ám láthatóan ők irányítják a keresés menetét, mely egyenesen feléd tart. Észrevettek? Netán, ott kívánnak keresztül haladni és útban lennél?
A fenyegető veszéllyel szemezve, meg kell látnod egy ajtót. Kétségtelenül abszurd a puszta közepén egy keret, ház, támaszték nélküli lap ellen álljon a gravitáció vonzásának. Mégis hinned kell a látottaknak. A fa ajtó nagyon is valósnak tűnt. Ott könyörgött pár lépésre a figyelmedért és szinte szuggerált, ragadd meg kilincsét. Belépsz? Engedelmeskedsz kíváncsisággal vegyes késztetésednek, vagy elutasítod a lehetetlen feltételezést?
A: Igen, odalépsz és kinyitod. Reménytelein keresztül lépsz a küszöbön. Várod a meglepetést. Bízol benne, ha itt van, funkciója is akad, ám semmi. Ugyanott voltál. Mindenhol az aranybarna homok, Aizen-nek hála kék égbolt, perzselő napsütés. Mögötted pedig üldözőid sorakoztak. Rohanásoddal tökéletesen felfedted tartózkodási helyed. Szorult helyzetedben természetes reakció a csalódottság, méreg, bosszú vágy, egyéb érzések túlcsordulása. Valamiről, azonban elfelejtkeztél. Nem zártad be magad mögött az ajtót. Ha rájössz, talán bekövetkezik a csoda, amire úgy vártál.
B: Nem, túl kézen fekvő lenne használnod. Érzed szolgál valamire, valami fontosra, de nem mersz vaktában felé rohanni. A biztos megoldást választod. Megbújsz a jelenleg biztonságos buckák takarásában. Átgondolod mitévő legyél és hogyan vészeld át a körülötted somfordáló csapat esetleges támadását.

Touma

Ellőtt íjad hatalmas reccsenéssel fúródott a lidérc szemei közé, melytől apró darabjaira hullott szét maszkja. Vége volt. Ellenfeled porladni kezdett, te pedig fellélegezhettél. Igaz, csupán rövid időre. A téged körbe vevő világ sikereddel párhuzamosan elkezdett átalakulni. Akár egy tökéletesen kivitelezett tervező program. Eltűntek a fák, bokrok, lábad alól a viseltes gyep és föld. Hacsak néhány másodpercre is, de egy teljesen csupasz űrben találhattad magad, majd a pusztítást szempillantásra váltotta fel az építkezés. Épületegyüttesek, helységek, folyosók, lépcsők, emeletek, ajtók, ablakok, szellőzök szerkezete hálózott be. A semmiből egy komplett gyártelepre kerültél, ahol a szemed láttára került minden elem a helyére. Megjegyeztél bármit is? Akkor azt mind felejtsd el, mert zuhansz. Elsuhansz szinte az összes megszilárduló faléc, tégla, beton, csempe, tapéta, szigetelő anyag mellett. Nincs, mibe kapaszkodhatnál. Látod a készülő világot, de minden karnyújtáson kívülre esik. Az új környezeted közel van és mégis túl messze.
Reménytelen kiruccanásod közepette, megfordulhat fejedben hova tartasz? Hol fogod végezni? Meghalsz? Erre hamar választ kapsz, miután egy üvegszilánkoktól hemzsegő padlón landolsz. A fájdalom elkerülhetetlen. Képes vagy folytatni vagy feladod? Van elég erőd végigvonszolni tested az éles üvegekkel borított talajon? El tudod érni a résnyire nyitott ajtót? Netán, maradsz sorsodat siratva?

Zekka

Aggodalmasan hajolva a gödörhöz megpillantod a lyukból kinyúló kart, melyet megfogva igyekszel segíteni. A jó szándékod, sokkoló esemény követi. A hevesen felszín után kutató kar kiszabadul, ám nem tartozik hozzá test. Egy mozgó jobb kezet szorítottál. Eldobod vagy se, sikítasz vagy se nem tűnik álomnak. Igenis valós volt a jelenet, mely közben neked is tapasztalnod kellett a csettintésre lezajló környezet változást. Ijedt hátrálásod közben, nekiütközöl egy park lévén oda nem illő falnak. Ha pedig, rászánod magad körbe nézz, szembe találkozhatsz egy vetítő vászonnal. A kép, mintha csak válaszolna a pillantásodra filmet mutat neked, valószínűleg a kar tulajdonosáról. A magát krónikásnak nevező arrancar-ról és élve felboncolásáról. Vágatlanul mutat minden jelenetet, ahogy a légző férfiből egyre több szervet vesznek ki, majd brutális eszközökkel feldarabolják.
Ha a megrázó képek nem lennének elegek, még az iszonyatos hangokat is el kell viselned újra és újra. Nem áll le egyetlen lejátszást követően. Folyamatosan ismétlődnek a képsorok. Hogy tovább? Próbálsz kijáratot keresni a teljesen sík falfelületen. Megpróbálod elérni a szellőzőt?

(bocsánat a késői és alacsony színvonalú mesélésért)

Tárgy: Re: Hajtóvadászat // LEZÁRVA Hétf. Nov. 01, 2010 2:03 am

Némi kínkeserves ásás, és szitkozódás után végre sikerül kikaparnom magam a föld alól, azonban nem oda sikerül kilyukadnom, ahova vártam. Hiába, nem rendelkezem beépített iránytűvel. Mondjuk talán nem ártana beszerezni egyet, hátha legközelebb eltévedek valami erdőben, vagy földalatti bunkerben. Jelenleg azonban el vagyok veszve, mint Jancsi és Juliska az erdőben. Csak az a probléma, hogy nem szórtam magam után kenyérmorzsákat. Habár igazából valami oknál fogva annak segítségével se igazán tudnék kijutni erről a helyről, elvégre a föld alól másztam elő, mint holmi zombi. Lehet, hogy épp úgy is nézek ki jelenleg. Két karommal hátul megtámasztva magam veszem a mély levegőket, hiszen jó darabig elég kevés oxigén tudott eljutni a tüdőmig. Most van alkalmam pótolni az elmaradásaimat is, ráadásul pihenni se ártana egy kicsit, elvégre nem keveset kellett kaparnom, hogy levegőhöz jussak. Ujjaim már sajognak, és csodálkoznék is, ha esetleg még maradna ép köröm rajtuk, elvégre nem volt sétagalopp az idekeveredésem.
Lassacskán az oxigén hiány miatt kialakult szédelgésem is alább hagy, és van alkalmam körbe nézni a zárt helyiségben, ahova kilyukadtam. Valószínűleg valami épület folyosója lehet, ami egykor kórház, vagy gyárszerűségként üzemelt. Grimaszolva vakartam meg a fejemet kezemmel, és néztem körbe valami kijáratot keresve. Igaz, elég elhagyatottnak tűnt, az egész épület első ránézésre, de a falaki frissen csempézettnek látszottak. Vagy ha nem is néhány napja rakták őket, akkor se néznek ki olyan szarul, mint az épület maga. Bár ha már valaki megcsinálja a fal egyik részét, megcsinálhatná a többit is, elvégre a fal többi része már meg akarta magát adni, akárcsak a lámpák, melyek már a kiégés határain álltak. Szitkozódva tápászkodtam fel, majd egyenest a falnak dőltem, mely remélhetőleg nem fog csütörtököt mondani. Ki tudja, hogy hova esnék be, ha csak úgy egyszerűen átszakadna mögöttem a fal. Jó, nem mintha olyan rettentően félnék néhány patkánytól, vagy denevértől, ellenkezőleg… én semmitől se félek. Se most, se egyébként. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy az ilyen marhaságokat megengedhessem magamnak. A folyosón kicsit alaposabban körbenézve feltűnik, hogy majdnem mindegyik ajtó csukva, csak egy van teljesen nyitva, mintha csak arra várna, hogy belépjek rajta. Jobban szemügyre véve a terepet feltűnik, hogy van egy nagyobb, vaskosabb fém ajtó. Amint kicsit közelebb megyek, és megpróbálom kinyitni, rájövök, hogy zárva van. Homlokomat a hidegfémnek nyomva sóhajtok egy mélyet. Most jön az, hogy vagy belemászok kapásból a hülyeségbe, és átlépem az egyetlen nyitott ajtó küszöbét, vagy pedig bepróbálkozok a többivel, hátha közülük az egyik a kijárat. Azonban valahogy nem tud megnyugtatni ez a tény. Ráadásul az is idegesít, hogy miért csak az az egy ajtó van tárva-nyitva. Jó, szinte biztos, hogy valaki, vagy valami arra próbál terelni, és minden bizonnyal sikerülni is fog a rohadéknak, de akkor is. Az nyitott ajtó felé fordulva ismét szippantok egyet a levegőből, majd óvatosan elindulok felé. Az van a legtávolabb, de még is bevállalom. Fogalmam sincs, hogy ki, vagy mi lehet ott, de csak nem lehet olyan vészes, ráadásul egy részét ki is lehet venni. Csak hát a gyér megvilágításnak köszönhetően nem épp kristálytisztán lehet látni, mi is van a folyosó végén. No, de nem baj. Ezt is hozzá lehet írni a „Miért vagyunk akkora barmok, hogy engedjük, hogy tereljenek?” című kíváncsiság listánkhoz.
- A rohadt életbe már, hogy mindig nekem kell ilyen helyeken lennem. Nem hogy inkább maradtam volna a seggemen otthon. Kell nekem mindig a hőst játszani. – morgom a lehető leghalkabban. És igen, mindig nem kell lenni a hősnek, holott semmi elismerést nem kapok érte. Mekkora egy ökör állat vagyok… -.-

Tárgy: Re: Hajtóvadászat // LEZÁRVA Hétf. Nov. 01, 2010 9:56 pm

Abszolút nem tartom viccesnek a helyzetemet... s már kezdem komolyan bánni, hogy ma egyáltalán mertem arra gondolni, hogy Toumát elrángatom edzeni. Normális, ép eszű ember vagyok én? Tanulhattam volna már belőle, komolyan... valahogy mindig akkor történik valami baj, maikor el akarom őt vonszolni valami fenékgyúró programra. Tudom, túlbuzgó aktivista vagyok, de akkor se akarom, hogy kinyiffanjon! Utáljon, oké, legyek teher, oké, de az már koránt sem ok, hogy hagyjam elsorvadni a tehetségét- ami igenis van neki, csupán valami rejtélyes okból nem hajlandó róla tudomást venni. Tudom milyen félni a lidércektől- ha elfelejtettem volna, most tökéletesen elég lenne megemelni kicsit a fejem, és máris láthattam volna a felém tartó, rohanó, behatárolhatatlan hangokat kiadó falkát-, nem egyszer álltam már ott a halál torkában, mégis túléltem... le kell győzni. Le tudja győzni, csak kell hozzá neki segítség. Jó, akkor nem én leszek a világmegváltó húg, de akkor is, könyörgöm...
- Anyám, mi a francért erre, miért erre?....- kezdek el pánikolni félhangosan, mivel tény, hogy egyenesen Felém jön a kis csoport. Lehet, a keselyűik kiszúrtak, és úgy döntöttek, tartanak egy kis megállót, gyorsan bekapnak reggelire? Talán valahogy meg tudnám velük értetni, hogy rohadt vacak ízem van, és csak megfájdítanám az amúgy igénytelen gyomrukat. Hiába verném le őket egyesével face to face, akkor is... sok lúd disznót győz, ez a példa pedig ezt még be is bizonyíthatná, elég remekül... Csakhogy hülye leszek megvárni, hogy a párszor már helyükre visszaparancsolt kutyavalamik ideérjenek és beleharapjanak az igenis formás popómba.-.- Mondjuk egész valószínűnek tűnik, hogy nem én kellek nekik, mert akárhányszor engem vettek volna célba a rühes dögök, vagy a keselyűimitátorok, a hátul kullogó lidércek leordították a fejüket- ennél jobban egyszerűen nem tudom leírni. Mégis mi lenne ez, ha nem az? Valószínű, hogy egyszerűen csak rossz helyen bújtam el... ez az én szerencsém. S nem elég, hogy a saját életemen aggódok, még a többiek is a fejembe tolakodnak... Vajon Toumával és Zekkával mi van élnek? Tudom, az idő egyáltalán nem megfelelő arra, hogy miattuk aggódjak, mégis... kétségbeesve igyekeztem magamat még kisebbre összehúzni, amikor sikerült döbbenten felhördülnöm a semmi közepén álló ajtó láttán. Egy egyszerű keretben álló ajtó- már az sem fért a fejembe, hogy hogyan állhat meg támaszték nélkül, nem hogy az, hogy hogyan került ide... S mintha lett volna rá halvány esély, hogy bármi csoda is bekövetkezzen- már miért ne lett volna? Ha egyszer idekerültem.... azt se tudom milyen módon...-, vakon rohantam felé, nem törődve azzal, hogy az üldözők éles rikoltással néznek rám, veszik felém az irányt, mert elárultam magam... Szinte esek az ajtón át, s terülök el a szinte már forró homokban, abban reménykedve, hogy nem ez lesz életem utolsó hülyesége. Hallom, hogy a csapattal járó moraj egyre közelebb ér, s miután sikerül feltápászkodnom, meg is dermedek pár másodpercre: ott tolonganak előttem, már majdnem elérnek... Fejembe betolakodott kínhalálom ezer módjának rémképe, s hirtelen feltörő dühhel rúgtam bele a homokba. Fenéért van ez itt! Nem igaz, hogy egyszer sem történik velem semmi csoda sem... Tekintetem az ajtóra téved- s fejemben meggyullad a kis lámpa is. Nem zártam be! Reménykedve futok oda, s teszem meg az elfelejtett lépést, még a szemem is lehunyom- már csak azért is, mert tartok tőle, hova kerülök, ha valóban történik valami csoda, na meg... nem akarom látni azt sem, hogy hogyan falnak fel, ha netán nem történik semmi.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat // LEZÁRVA Kedd Dec. 07, 2010 11:07 am

Mindig is egyszerű életre vágytam, persze egy kis rivaldafénnyel, pompával és csillogással kiegészítve. Nem vagyok hős… Hiába várják el tőlem, egyszerűen képtelen vagyok felvállalni azt a szerepet, amit rám osztottak. Nem érzem magaménak, nem tudok azonosulni azzal a magabiztos, céltudatos, kötelességtudó quincy idollal, amit szüleim annyira belém akartak verni. Hiszen hol vagyok én tőle? Még a lábaim is remegnek, ahogyan erre a rémre pillantok. Gigantikus, összevarrt, mesterséges hústorony. És ez ellen harcoljak? Én legyek az, aki legyőzi a sárkányt és megmenti a királylányt? Ugyan… Engem nem izgatnak a kincsek. Lényegében mindenem megvan, amire szükségem van. Kényelmes életem lehetne, s igazán foglalkozhatnék azokkal a dolgokkal, amik érdekelnek és fő motivációimmá váltak. Azonban valaki ott fent mégis úgy döntött, hogy egy olyan életre kárhoztat, amit senkinek sem tudnék kívánni. Olyan felelősséget akarnak rám hárítani, amivel nem tudok és nem is akarok megküzdeni. Mégis ellőttem azt a gyenge nyilat… Csak mert emberi életeket követelhet, ha nem cselekszem megfelelően. Nem halhatok meg, nekem még rendeltetésem van. Kételyek…? Elméletileg teljesen el kellett volna múlnia mindnek akkor, amikor Noa a Nemesek Csókjának ajándékával Ajándék? Talán kicsit magabiztosabb lettem, hiszen huszonöt év óta először valaki tényleg bízik a képességeimben; nem csak rám ugat, hogy tegyem meg, nem parancsol, hanem bíztató szavaival táplál belém reményeket arra ösztönözve, ne adjam fel, hiszen megvan bennem minden képesség, amire egy quincynek szüksége lehet. A kezembe helyezte egész népe sorsát, és érezteti velem, hogy valóban fontos vagyok az Univerzumban, bízik bennem, cselekvésre sarkall. Bármennyire is fáj Natsukinak, de ez az apró különbség az, ami miatt Noának sikerült az, ami neki sohasem fog. Utáljon hát, vesse meg nyúlszívű, patetikus bátyját, gyűlöljön, szégyelljen, én akkor sem tudok rajta változtatni, még ha minden az én hibám is. Eddig is én voltam a fekete bárány a családban, miért zavarna, ha újra kiosztják rám eme megvetendő szerepet? Megszoktam már. Hisz oly mindegy… Azt viszont még én, a quincyk szégyene sem fogom hagyni, hogy a testvéremnek bármiféle baja essen. Csak ki akarom húzni ebből az egészből, kényelmes, jó életet érdemel, biztonságot, melyet csak egy igazi otthon adhat meg. Melynek egyértelműen én nem lehetek részese. A családi kötelék ugyanis inkább gyengít minket. Igen, gyengébbek vagyunk, ha együtt vagyunk, a béklyók csak akadályoznak, felesleges teher, nekem pedig nincs helyem… Idegen vagyok a saját otthonomban. Egy kívülálló, kinek semmi keresnivalója nincs ott. Jó lenne egyszerűen eltűnni az éjszakába. Mintha soha nem is léteztem volna.
A nyíl a monstrum két szeme közé fúródik; találat, mely talán inkább a véletlennek, mint hozzáértésemnek köszönhető. Megkönnyebbülve keresném meg Natsukit és Zekka-chant, hiszen ennyi volt, vége volt, mindenki örülhet, legyőztem a szörnyet. Nem tűnhettek el messzire, kell lennie logikus magyarázatnak, amiért nincsenek szem előtt. Aggódva kutatom őket szemeimmel – bár a lélekszemcsékké foszladozó Test így is magára vonja a figyelmem, hiszen nem volt hozzá olyan sűrűn szerencsém. Talán csak elbújtak… Nem halhattak meg, s reményeim szerint sértetlenek, igen, igen, biztosan a közelben vannak valahol…
Hiába áltatom magam, a hamis reményekbe biztosított kapaszkodó egyből leomlik, amikor a világ megváltozni látszik. Nem vagyok egy nagy számítógép-freak, de ahogyan a világ apró elemekre bomlik, majd ismét felépül, valóban olyan az egész, mint egy megírt program, melynek most részesévé váltam. Valami nagyobb van a dologban, valaki felsőbbrendű irányít, s bárki is írja a történetet, csak azt akarja elérni, hogy megtörjek. S ki vagyok én, hogy tiltakozni merészeljek neki? Lelkesedésem a fákkal együtt porrá omlik, helyüket pedig monoton épületegyüttesek, betonok, vasdarabok s ablakok váltják fel. Szemeim kerekre tágulnak a riadtságtól, s torkom velőtrázó, hátborzongató ordítás hagyja el, ahogyan mélyrepülésbe kezdek. A zuhanást megállítani pedig nem lehet… Még saját magam sem hallom a hangom, csak a levegő suhanását érzem, és rémülten kapkodnék egy-egy kiálló léc felé tehetetlenül próbálva nyamvadt, szánalmas életem menteni. Mindent hiába.
Egy reccsenés és éles fájdalom mellett valami melegséget is érzek a hátamon. Valami csoda folytán életben maradtam, mégis csak percekig tartó lihegés után próbálom rávenni magam a mozgásra. Tenyeremmel próbálom kitámasztani magam, azonban abba még több üvegszilánk fúródik, ez pedig választ ad arra az iszonyatos fádalomra és a hátamból kisarkanó vérre is. Talán egy-két csontom is eltört, de oly mindegy… Hiába van ott az az ajtó, egyszerűen képtelen vagyok odamászni. Nem érdekel tovább… Csináljanak velem azt, amit akarnak. Feladom, végezzenek velem gyorsan. Én nem leszek hős, nem nekem való. Inkább szenvedek nyomasztó gondolatokkal a fejemben az üvegszilánkok között összekuporodva és szerencsétlenül vergődve. Egyszerűen képtelen vagyok tovább csinálni. Csak… meg akarok halni.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat // LEZÁRVA Hétf. Ápr. 25, 2011 1:15 am

Üdvözlet!

Mivel tudomásom szerint a küldetés nem fog tovább folytatódni, így LEZÁROM azt. Ajándékotok (lévén elég sok kör lement azért belőle) 1500 LP és 1500 ryou.