Tamachi Yukezo kis házikója

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Vas. Nov. 20, 2011 4:09 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Hatalmas meglepetést okozott neki kijelentésem, és nem is csodálkoztam. Shizunéhoz híven, dühösen csattant ki, és máris egészen máshogy viselkedett. Én ezt érdekes dolognak vettem. Amint Reiről volt szó, ő azonnal félretette minden önös gondolatát és a kislányt akarta védeni. Több, mint valószínű, hogy Rei az én lányom, hiszen pont az én házamban alig egy éve Maya meglátogatott, és hát… khm… jól éreztük magunkat. Utána reggelen, meg már gyűlölet magjait vetettük el egymásban, ami végül kiburjánzott, és virágjai vérben bontottak ki. Két szerelmes vérében. Talán pont Rei volt az ok, amiért végül Maya lelépett. Eltűnt a világból. Amint felismerte, hogy született tőlem egy gyermeke, és a sorsa beteljesedett, meg akart szökni a jövőjétől. Engem meg itthagyott egyedül. Még csak nem is szólt, hogy lett egy kislányom, és ez bánt. Azt gondolta talán, hogy hideg vérrel lemészárolnám. A saját kislányomat? Aizenhez hasonlított, és köztudott, hogy nála senkit sem gyűlöl jobban. Undor fogott el, mikor a gondolatmenetem lényegét mondtam ki.
- Maya, te semmirekellő utolsó alak, hogy tehetted?- suttogtam, szinte alig hallható hangon. Talán Shizune is nehezen vehette le számról a szavakat, pedig ő ott volt tőlem fél méterre. Összehúztam a szemem, és felidéztem magam előtt azt a reggelt. Sóhajtottam egyet, végül ismét megszólaltam.
- Shizune… Sokkal inkább vagy anyja Reinek, mint Maya, és apja, mint én. Én azt mondom, hogy a te döntésed, hogy valaha a közelébe engedsz engem. Bűntudat mardos már, hogy semmit nem tudtam gyermekem létezéséről. Egyáltalán az elképzelés legapróbb jele sem mutatkozott elmémben, hogy Mayától még lehet egy lányom. De ne kérdd, hogy dühömet fékezzem! Minden nap gondolok Mayára, minden nap elteszem őt lelkemben egy fiókba, mint emlék, amit érzelmekkel gazdagon nézegetek újra. De mostani kirohanásom is csak annak az okozója, hogy nem rég nagyon elkeseredtem. De a lányom gondolata, egy új reményt csillantott meg bennem. Ha kiadhatnám neki szeretetemet, talán örökre megváltoztatja anyja emlékét bennem, és soha nem gondolok rá dühvel többet. Én úgy érzem, hogy nem véletlenül találkoztunk mi ma este. Életünk sorsfordító pontja ez a mai. Tulajdonképpen örülök, hogy Te voltál az, aki eddig gondját viselte Reinek, és még véletlenül sem szeretném, hogy kevesebb köze legyen hozzád. Én boldogan fogok Rád gondolni minden egyes alkalommal, még akkor is, ha nem engeded, hogy találkozhassak vele. Bár továbbra is… bűntudatom van- beszéltem a vaizard lányhoz. Odaültem mellé a villanypóznára, és a semmibe meredtem. Szerintem az lesz a legjobb, ha az egész sztorit elmondom neki. Az elejétől a végééig, hogy megértse, ki vagyok, és miért itt vagyok, és miért nem tudtam Rei létezéséről, valamint mi a szerepem a Daitenshiben. Ránéztem. Lehet el fogja unni a fejét, de szerintem fel is készítem rá szegényt, mert ez egy nagyon hosszú sztori lesz. Lehunytam a szememet, és magam elé képzeltem apám arcát, utána Maya arcát, és mindenkiét aki szerepet játszott abban, hogy én most itt lehessek. Majd Shizune szemeiben fürkésztem tovább, azt kutatva, hogy elér-e hozzá, amit mondok.
- Akkor elmondom elejétől a végéig. Miért szakítottam Mayával, úgy, hogy a kezén volt a gyűrű. Ez még nagyon régen kezdődött, mikor a hatodik osztag területén sétálgattam, és belebotlottam egy macskába. Ezt a macskát úgy hívták, hogy Miyavi. Éppen a testőrségemtől menekültem el, hiszen utáltam, hogy ha mások az életüket kockáztatták miattam. Így sok fejtörést okoztam apámnak, hogy folyton eltűntem. Szóval a macskának volt is egy tulajdonosa. Egy fiatal tiszt, akit úgy hívtak, hogy Chizuki Maya. Szóval megismertük egymást, és úgy festett a dolog, hogy egymásba is szerettünk. Felkutattuk együtt Maya bátyját, aki még most is itt él Karakurában, és haza térve kimondtuk egymásnak érzelmeinket. Kialakult a kapcsolatunk, és boldogan éltünk. Olyan boldog voltam, mint még soha. Még most is mosoly görbül az arcomon, ha azokra a pillanatokra gondolok. Aztán bemutattam apámnak, és mint említettem, kicsit kiborult. Apám egy nagyon erős jellem volt. Zanpakutoujának shikai alakja nem volt más, mint sok láncszemszerű penge egybe kapcsolódva, eképpen ostort formálva. Sokszor bűntetett engem vele. Képes volt vele húsdarabokat kitépni belőlem. Ezzel nevelt úgymond. Maya látványára is belém lőtte azt a kidout, ami szénné égette a kezemet, és még a 12. osztagosok sem jöttek rá, hogy mi rá a gyógymód. A 4. osztagnak meg aztán pláne nem volt semmi elképzelése. Így ment az életünk, mikor unokatestvérem, akiről sose hallottam, meglátogatott, és elmondta az igazságot apámról. Apám megölte a bátyját, és elüldözte az unokatestvéremet Seireitei területéről, mikor megszülettem. Csupán a hatalom miatt. Ezután egyesítettük erőinket, és puccsot terveztünk a Tamachi-házban. Ketten megöltük édesapámat. Nazo, apámba, saját zanpakutouját korrodálta a testébe, ezáltal vérmérgezés lett a halál oka. Átvettük a Tamachi-ház irányítását. A gond csak az volt, hogy Nazo továbbra is bűnözőként volt fenntartva, és nem engedték, hogy visszatérjen a Gotei 13-ba. Aztán Maya hallgatag lett. Azt hittem, hogy rájött, apámmal nem is vérmérgezés végzett, hanem Nazo, és én. Végül kiderült, hogy nem erről volt szó. Távolságtartásának oka egy olyan dolog volt, amit te is eléggé jól ismersz. Vaizarddá vált. Soul Society ellenségévé. Ráadásul a harmadik osztag kapitányává vált. Nehezen tudta elviselni a helyzetét. Szerelmemet végtelenül rányomva, megkértem a kezét, és ő igent mondott. Apám már nem élt, anyám öngyilkos lett. A háznak én voltam a feje, és senki nem állhatott az utunkba. Csak mi magunk. Fellebbent egy pletyka, miszerint gyilkos vagyok. Apám és anyám gyilkosa. Ezt Maya is meghallotta, és nyíltan megkérdezte tőlem, hogy valóban megtettem-e. Én már nem akartam neki hazudni, így bevallottam, hogy én öltem meg apámat. A fájdalom és a düh, hogy sorsunk így alakult megvadította a reiatsumat, ahogy engem is. Bal szememre is akkor szereztem ezt a vágást. Paragonnal nem volt nehéz elmenekülni, csak Mayát nehéz volt otthagyni. Még utána leveleket küldtem neki, hátha válaszol, de nem válaszolt. Ott hagytam őt, így ő is magamra hagyott. Ezzel a tudattal váltam shinigamik gyilkosává. Minden alkalommal, mikor visszatértem Seireiteibe, sajnos le kellett számolnom néhány shinigamival. Maya tűrte ezt a dolgot, és még védeni is akart a vezetőségnél. Ezután meglátogatott, és még utoljára érezhettük a szerelmünket. Az éjszakát együtt töltöttük, és jól éreztük magunkat. Az ezt követő reggelen viszont minden megváltozott. Én már jónéhány hónapja kutattam az elveszett sereg után, amit Soul Society zárt el valahol az Emberek Világában. Új cél fogalmazódott meg előttem. Békét akartam hozni a világra, bármi áron. Békét csak egy féleképpen lehet teremteni. Háborúval. Kicsit paradoxonként hallatszik, de ez így van. Visszatérve történetemhez, azon a reggelen én úgy ébredtem, hogy egy szörnyű rémálmot éltem át. A sereg kicsúszott a kezemből, és a rendszer elleni gyűlöletem, valamint a dühöm a Gotei 13 iránt, engedte, hogy pusztítsak. Maya összes barátját megöltem, végül Mayát is. Elmeséltem ezt a rémálmomat, és azt is, hogy ettől függetlenül eltökélt vagyok, és tovább kutatok a sereg után. Maya ekkor csalódott bennem. Azt mondta olyan vagyok, mint Aizen. Hataloméhes, és gonosz. Tudtam, hogy Aizennél jobban senkit sem gyűlöl, így én is visszavágtam, hogy ő viszont egy gyenge alak, aki sosem érdemelte meg a haorit, sokkal inkább nekem járt volna a harmadik osztag irányításának a joga. Összevesztünk, majd elváltunk egymástól végleg. Egy vagy két hónapra rá ismét Seireiteibe kényszerültem. El tettem láb alól egy shinigamit a harmadik osztagból, és megjelent Maya, az írtózatos dühével. Volt pár pillanat, mikor komolyan egymás halálára mentünk. A legkegyetlenebb technikákat, és harci fogásokat alkalmaztuk egymáson, komoly halálos sebeket ejtve. Én majdnem elvágtam a torkát, míg ő neki két centi hiányzott, és a szívemet döfi ketté. Aztán Paragon majdnem megcsonkította pár tagjától, míg ő maszkjával tombolva bankai szinten, kis híján szénné égetett. Szóval komolyan meg akartuk ölni egymást. Nincs más magyarázat, mint hogy szerelmünk véget ért, gyűlöletbe csavarodott. És most, hogy ha újra találkoznék vele, nem tudom, hogy mit reagálnék. Nem tudom, hogy megölném-e, vagy csak elmennék-e mellette. De ő tuti a nyakamnak esne. Én már megbékéltem vele, hogy ő a régi életemnek volt a tagja, és most már az véget ért. Új életet élek, és nélküle. Csak néha visszaköszön a régi életem. De nem is akarom végleg eldobni azt, és talán Rei lenne az, aki emléke lenne mindennek, ami eddig boldoggá tett. Mindig is azt akartam, hogy legyen valakim, akibe beleönthetem szeretetemet, és most úgy látszik van rá lehetőségem. Ez az én igazi célom. Ezért is akartam, hogy te legyél a tenshim, mert tudtam, hogy te lehetnél az a valaki, akivel én komolyan foglalkoznék, és egyengetném az útját, mint egy mentor, egy nagyobb testvér. Shizune, te nem szenvedsz a reménytelenségben, ahogy már én se. Ne utasítsd vissza az ajánlatomat a Daitenshi testvériség belépésébe, és azt se, hogy én legyek a te tanítod a testvériségen belül- magyaráztam folyamatosan, szinte megszakítások nélkül. A végén lehetett rajtam látni, hogy őszintén boldog vagyok. És tényleg. Az elmúlt évek során, most ért el az a legboldogabb üzenet, hogy én apa vagyok, és van egy kislányom, akivel foglalkozhatok, és elláthatom minden jóval, ami csak jár neki. Minden idők legboldogabb dolga lenne, ha Rei-jel foglalkozhatnék. Most már csak Shizunénak kell beleegyeznie, de azt mondta, hogy kibelez, ha nem leszek Rei-jel, szóval ez egy beleegyezés szerintem. Másrészről viszont. Abba is bele kell egyeznie, hogy a Daitenshi tagja legyen. Nála kiválóbb tenshim nem lehetne. Ha tudná, hogy meddig gondolkoztam rajta, és a küzdelmünkön, akkor meglepődne. Nagyon. Mindenesetre most tényleg minden jelentős dolgot elmondtam, ami számít. Tényleg mindent.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 26, 2011 10:22 pm

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Nem tölt el jó érzéssel ez a találkozás. Egy cseppet sem jó érzés itt ülni, és ily' szavakat hallgatni egy teljesen idegentől. Még mindig nem értem, hogy miért meséli el mindezt nekem. Talán benne is legalább ilyen rossz érzések lennének, mint bennem? S halva a kis meséjét, legalább neki is olyan elfuserált az élete, mint nekem. De ez engem miért érdekel? Miért nem tudok most azonnal sarkon fordulni, és azt mondani, hogy mindezt magának köszönheti. Az a baj, hogy egyáltalán nem gondolom azt, hogy mindezt magának köszönheti. Csak is arra tudok gondolni, hogy a Gotei már megint milyen. Nem minősítem őket, mert az apám egy kapitány, ahogyan az öcsém is tiszt. Ha a Goteit minősíteném, az azt jelentené, hogy őket minősítem. S bármennyire is gyűlölöm őket a ki nem mondott szavakért, valahol mélyen kötődöm hozzájuk. Egyébként is beverem annak a száját, aki rosszat mer mondani az apámra. Ez alól még Yuki-kun sem kivétel, a saját ikertestvérem. Nagyot sóhajtok a szavaira, és az ég felé pillantok, anélkül, hogy bármit is reagálhatnék. Gondolkodni kezdek mindazokon a szavakon, amit itt és most hallanom kellett. Meg úgy azon is, hogy miért éppen most, és miért nem hónapokkal ezelőtt? Erre szavakat igazából találni nem is lehetne, csak találgatni, hogy éppen miért. Komoly tekintetemet rá helyezem.*
- Undorító nő ez a Maya. Ki tenni valakit ennyi szenvedésnek... *Gyűlölettel a szemeimben pillantok pár pillanat erejéig a shinigami. Olyan elemi erő lángol fel szemeimben, ami tán még a belső lidércemen is sokkal jobban túl tesz. Én ezt nem tudom elfogadni, nem tudom elfogadni, hogy Rei-channal majdnem ugyanaz történt, mint velem. Szenved az anyja hiányától, és szenved egy család hiányától, csak is a szülők miatt. De fel kellett nőnöm, és meg kellett tanulnom mindezen túltennem magamat. Viszont ő egy kislány, akinek a feltehetőleges apja itt áll előttem. Jobban megnézve Yuket, mintha Rei-chan szeme hasonlítana az övére. Tán ezt már találgatni sem kell, hogy k iaz apja a gyereknek. Nem vagyok elragadtatva a dologtól, hogy minek nevezett az imént ez a férfi. Ismét megragadom az ingénél fogva.* - Ne merj többet az anyjának, vagy az apjának nevezni. Én egyáltalán nem akarom tőle elvenni ezeket a személyeket, és el is várom tőled, hogy szeresd őt. Viszont utoljára figyelmeztetlek Yukezo, ha a közelébe engedlek, és cserben hagyod...*Közben az egyik kezemen ropogtatni az ujjaimat.* - Akkor nem fog érdekelni, hogy a lelkemet elnyeli majd a belső lidércem, de kicsinállak. *Fenyegető pillantásomat vetem rá, akárcsak egy anyatigris, aki minden erejével vigyáz a kölykére. Az én feladatom pedig vigyázni Rei-chanra. Nem vallom magam az anyjának, annak ellenére, hogy bár én nem ismerem el, de teljesen úgy viselkedek vele, mintha csak az anyja lennék. Éppen ezért sem örülnék annak, hogy ha beengedek egy idegent, akkor majd átvágja őt. Éppen elég szenvedésen ment már keresztül az a lány, még egyet nem engedhetek meg. Nem, és kész. Elegedem Yuket, és letakarva szememet felsóhajtok egyet.*
- Úgy néz ki szereztél magadnak egy tenshit. Most pedig jobb lesz, ha... *Dörzsölöm meg szemeimet, majd szemeibe pillantok.* - Te Yuke...nem szeretnéd látni a kislányod? *Kérdőn nézek szemeibe, s némileg reménykedve is, hogy majd igent mond kérdésemre. Nem lenne rossz látnom, hogy mégis hogyan reagálja majd le a saját lányát.* - S hogy tudd..nem azért lépek be ebbe a szervezetbe, mert a ruhagalacsin mellett akarok lenni, szétrúgni pár hülye gyereket. Csak is miattad..ebben a világban kevés az olyan felnőtt, aki ilyen kemény dolgokat megélve összetart. Lehet, hogy én is tartozni akarok valahová, ki tudja. *Pillantok rá, majd megindulok a raktár irányában. Nem tudom, hogy majd mit hoz a jövő, nem tudom, hogy majd mihez vezet eme történet kezdete. Nem tudom, hogy majd meddig élhetek, és mikor halhatok; sem azt, hogy a végén majd kivé fogok válni. De azt hiszem, egy olyan shinigami oldalán, aki képes megérteni az érzéseimet, az mellett majd nem fogok rosszá válni. Tőle azt hiszem majd sok minden lényegeset megtanulhatok. S köszönetképpen majd, majd esetlegesen óvom hátát a veszélyektől, valamint segítek neki abban is, hogy legalább lányát visszaszerezhesse. Nem olyan nagy dolgok ezek, de viszont baromi lényegesek. Daitenshi, daitenshi...vajon melyik úton járhatsz most? Melyik útra léptem rá ezúttal? Remélem a jó utat választottam Yuke oldalán...*

Spoiler:

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Hétf. Nov. 28, 2011 7:03 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Hosszú mesélésem után egy kicsit megtorpantam. Elmondtam neki mindent, ami én vagyok, és tulajdonképpen mi okom is volt rá? Nem sok. Csakis azért, hogy a Daitenshi kibővüljön egy erős taggal. Az mondjuk érthető, hogy miért teszek ennyi mindent meg a testvériségért, és miért nem hagytam inkább Shizunét elmenni a francba. Van egy kislányom. Ha nem jöttem volna Shizune után, akkor Rei talán úgy nevelkedett volna föl, hogy semmit sem tud az apjáról. Ez a gondolat önmagában is megborzaszt. Egy ilyen könnyed apróbb cselekedet alapja, egy kislány további élete. Talán nem is zavart volna... miért zavart volna. Éltem volna az életem úgy, ahogy eddig. Kerestem volna egy másik tenshit, talán évek kutatása után találtam is volna egyet. Erre az ölembe hullik a legtökéletesebb jelölt, és hát nyilván meg is akartam ragadni. Hmm... Érdekes. Szavai Mayáról, úgy hatolt belém, mint a méreg. Nem értette meg mit mondtam. Mayáról semmit sem tud. Talán én se tudok annyit, amennyit szeretnék. Tönkre tettük egymás életét, de miért is? Baah. Sosem fogom elfelejteni, és ez szerintem jó. Az apám mindenről tudott volna? Nem hiszem. Ha tudná, hogy most milyen boldog vagyok Rei miatt, akkor nem akart volna megóvni a kellemetlen úttól, hiszen ő maga is csupán a kellemetlen utat mutatta. Felfoghatatlan számomra még mindig az ő akarata. No de mindegy is. Itt az idő, hogy találkozhassak Rei-jel. Shizune fenyegetése szinte meg se érintett. Miért tennék ilyet? Nem fogok. Megdörzsöltem a szememet, és figyeltem, hogy most mi fog történni. Valamit vinnem kéne Reinek, valami ajándékot. Én szerencsére tudom is hogy mit. Nem fogja tudni, hogy mi ez, de nem is szeretném, hogy megtudja.
- Shizune várj egy pillanatot, légy szíves- kértem meg szépen a lányt, míg én beszaladtam a házamba, és vadul keresni kezdtem. Tudtam, hogy hol keressem ezt a tárgyat, mégsem találtam ott, ahová tettem. Aztán eszembe jutott hol is volt utoljára nálam. Berohantam a fekete fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, és megkerestem azt a kis dobozkát, amit a fürdőkád mellé tettem le. Nézegettem csupán, és elmélkedtem a múltamon. Ha Rei majd felnő, akár hordhatja is. Kinyitottam és a lámpa fényében megforgattam. Gyémántgyűrű, arany briliáns formával. Egy sima eljegyzési gyűrű, csak meg van fordítva az anyaga. A gyémántból nagyon nehéz gyűrűt formálni, de meg lehet csinálni, ahogyan az ábra is mutatja. Ennek az anyagi értéke szinte felbecsülhetetlen, de nem is ez volt a lényeg. Tudtam, hogy Rei nem fogja tudni elképzelni ennek a gyűrűnek az árát, de azt tudtam, hogy ha megtudja, hogy az apjától van, akkor szeretni fogja, és tetszeni fog neki.
- Maya. Ha már sosem lehettél a feleségem, attól még ez a kettőnk gyermeke. Én vigyázni fogok rá- beszéltem a levegőbe, bár megcímeztem a mondani valómat. Lehunytam a szemem, és elindultam kifelé. A gyűrűt, a dobozában, mélyen a zsebembe dugtam. Odakint Shizunéhoz siettem. A szemébe néztem, elmosolyodtam, és beszélni kezdtem.
- Minden vágyam az, hogy bemutass Rei-nek. Az elmúlt száz évben már epekedve várom a pillanatot, hogy láthassam- mondtam, és elindultam utána. Fogalmam sem volt, hogy merre ment, de én követtem őt. Mi is lesz a jövőben? Odaálltam mellé, és megszólítottam.
- Először is. Köszöntelek a Daitenshi testvériségben. Közölnöm kell veled azonnal egy rossz hírt. Ha elárulod a testvéreidet, hasonlóan fogunk ítélkezni mi is. Mindnyájunkat köt az eskü, miszerint mi vagyunk az Emberi Világ védelmező angyalai. Egymást is megvédjük mindentől. Éppen ezért is... az első küldetésed, amin részt fogsz venni lehet nem lesz ínyedre, de ez van... Sierashi Yuusuke megmentése, hogy ha kivégzése mellett döntenek Seireiteiben. Valahogy nem bízok bennük, éppen ezért könnyen lehet, hogy végül nem akarják életben hagyni. De előtte még el kell mennünk az Andokba megejteni az első edzésed, kíváncsi vagyok hogy még milyen lehetőségek vannak benned, és hogy mire kell még ráfeküdnünk. Nem lesz éppen kellemes a hőmérséklet, sőt iszonyat hideg lesz, de szerintem nem fogsz fázni. És még utoljára...- néztem rá feszültem- Mesélj Reiről legyél szíves. Milyen ő, meg miket szeret. Sajnos nem igazán volt eddig lehetőségem rá, hogy tudjak az ilyenekről. Még gondolom rengeteg mindent kell megtennem érte, hogy elfogadja, ki vagyok. De én mindent meg fogok tenni, hogy valóban úgy tekintsen rám, mint az apjára. Ezért kérlek segíts majd néha, hogy ha el leszek veszve ugyanis... nem teljesen értek az apasághoz. Az én apám nevelése valahogy nem való neki, de még nekem sem, szóval mindenképpen jó apa szeretnék lenni- érthető, hogy be vagyok zsongva. Most jön el a pillanat, amire már nagyon régóta vágyok. Mint egy kisgyerek karácsony előtt. Egy ajándék, amiről tudod, hogy mi, csak nem tudod, hogy milyen. Izgultam, a gyomrom föl-le ugrált. A pulzusom is szórakozott velem. Minden egyes lépésemnél körül néztem, hogy ott vagyunk-e már. Nem tudtam féken tartani magamat, idegesnek tűntem egy kicsit, és feszültnek. Izgultam nagyon. Shizune ezt meg is láthatta rajtam, de lehet leveszi ebből, hogy mennyi mindent is jelent most nekem ez a találkozás.