Pillanatnyi bizonytalanságom a kívánt összeggel kapcsolatban gyorsan tovaszáll, egy percig sem szabadott volna gyengeséget mutatnom az üzletben. Korholva magam önkénytelen habozásom miatt, némileg feszültebben kezdek fészkelődni ültömben, azonban nem túl feltűnően, beszélgetőtársamnak úgy tűnhet, mintha egyszerűen csak kényelmesebb pozitúrába szeretnék helyezkedni. Felháborodott megjegyzésére csupán egy vállrándítással válaszolok, lényegében az Ő hibája, amiért Kisuke téves következtetéseket vont le személyével kapcsolatban. Kételkedő mosolyt villantok a kacatos kijelentés hallatán, ugyan nem vagyok nagy szerelmese az efféle régi ereklyéknek, azonban sikeresen összegyűjtöttem a Sors Dárdájának darabjait, valamint Hisou Kariteben is rögtön megláttam a lehetőséget. Ebből kiindulva valószínűleg nem az első virágcserepet hoznám el onnan, ahova küldeni akar, ám amennyiben nem bíz az ítélőképességemben, hát legyen. Előre látom a csapatmunka csúfos kudarcát, igazándiból mindig is az egyedüli boldogulást preferáltam, habár az elmúlt másfél évnek hála azért valamilyen szinten fejlődtem ilyen szinten, viszont ahogy első reakcióm is mutatta, még mindig jobban szeretem saját magam intézni az ügyes bajos dolgaimat és nem pedig a szövetségeseimet ugráltatni emiatt. Mindenesetre remélem jó kis kalandban lesz részünk, Yukezonak is ideje lenne kimozdulnia, mert a végén még túlzottan is elkényelmesedik. Persze eme gondolatfüzérnek semmi alapja nincs, hiszen ha egyszer daitenshivé váltál, az egyet jelent azzal, hogy nem lesz sose egyetlen nyugodt pillanatod se. Mind tisztában vagyunk ezzel, s némileg még a magánéletünket is háttérbe kell szorítanunk az emberek védelmének érdekében. Így jár az, aki túl sokat hősködik!
- Remek! – szólalok meg elégedetten, mikor végül beleegyezését adja. – Tusé, természetesen úriemberként fogok viselkedni a kedves kollégájával szemben is, amíg nem ad okot az ellenkezőjére. Ajánlom készüljön fel az illető rendesen, nem szeretném, hogyha hátráltatna Minket a küldetés teljesítésében. Gondolom Önnek is az az érdeke, hogy minél hamarabb elhozzuk azt a bizonyos valamit, amit annyira szeretne. Nos, akkor a holnapi napon viszontlátjuk egymást, remélhetőleg könnyebben oda fogok érni, mint erre a kis találkozóra.
Szövegelésem közepette elkapom az érmét, melyet Felém gurít, azután közelebbről is megvizsgálom azt. Nincs rajta semmi jelölés, amiből következtetni lehetne a származására, valójában teljesen értéktelennek tűnik. Már-már éppen szólásra nyitnám a számat, amikor felpillantva egy madárral találom szembe magam. Értetlen tekintettel forgatom körbe fejem a helyiségben, lehetetlennek tűnik, hogy Nocturn el tudja hagyni a helyiséget észrevétlenül. Kicsit lassan áll össze a kép, de végül mégis le tudom vonni a következtetést, mely szerint a mágus, illetve az asztalon trónoló sólyom egy és ugyanaz. Mielőtt még számon kérhetném Rajta a váratlan átalakulást, nemes egyszerűséggel szárnyra kap és elhagyja a helyiséget. Fejemet csóválva térek napirendre a nem mindennapi történés felett, miközben tekintetemet ismét a feleslegesnek látszó fémdarabra függesztem. Direkt leszögeztem a számomra szükséges valutafajtát, szóval csak nem ilyen kacatokkal akarja kiszúrni a szemem, mert akkor nem leszünk jobban. Egy csepp lélekenergiát sem érzek belőle, szóval veszélyes sem lehet. A korábban is látott unott kifejezés helyét a fáradtság jelei veszik át, miután a zsebembe süllyesztettem a férfi ajándékát, jobbommal masszírozni kezdem sajgó tarkómat. Sziesztámat nem sokáig élvezhetem, mivel a kiszolgálásért felelős hölgyemény odatipeg az asztalomhoz, majd kissé félénken távozásra szólít fel. Készségesen teszek eleget a kérésnek, ám amikor fizetésre kerül a sor, majdnem leesik az állam. Gondoltam, hogy nem valami olcsó bort szlopál akkora beleéléssel, de azért ami sok, az sok! Morgolódva perkálom le a szükséges összeget, ezt követően pedig kiürítve a szakés palackomat, jómagam is elhagyom a bárt. A kinti levegő nem mondható túlságosan kellemesnek, ám üdítő változatosságot jelent a füsttől terhes beltérivel szemben.
Ebből kiindulva gyorsan rá is gyújtok, mialatt lépteimet a Fészek irányába kormányzom. A holnapi indulást egy cseppet elhamarkodottnak érzem, nem értem mire fel ez a nagy sietés, de más elfoglaltságom nem lévén beleegyeztem az időpontba. Órámra pillantva bizonyosodom meg, miszerint tényleg elég későre jár, így ideje nyugovóra térni, hiszen kora reggel Tamachit is fel kell keresnem és értesítenem az új akcióról. Nem érzek különösebb várakozást a fagyos semmibe vezető úttal kapcsolatban, de ettől függetlenül bármi kisülhet még belőle. A varázslót nem tartom különösebben fenyegetőnek személyemre nézve, azonban jó lesz vigyázni Vele, régen találkoztam már olyan valakivel, akinek ennyire kimagasló reiatsuja lett volna. Értelemszerűen mindketten visszafogtuk magunkat, ezért csak feltételezésekbe bocsátkozhatok. Töprengésem közepette fel sem tűnik, miszerint már alig néhány sarokra vagyok Karakura erdejétől, ahol főhadiszállásunk található. Egy eddig sosem használt csapáson keresztül közelítem meg a mai napon szállásként funkcionáló bunkert, amely rejtve van minden betolakodó elől. Tökéletes helyszín egy kiadós alváshoz!

Lányszöktetés

Fájdalmat tükröző, szenvedő arccal nyújtogattam a nyakamat, miközben a kezeimet a tarkómra kulcsoltam. Igazából nem sajgott semmim, csupán a hezitálásom okán vágtam ilyesmi grimaszokat az ágyamon ülve. Már napok óta ott mocorgott, érlelődött a gondolat a fejemben, hogy meg kéne látogatnom Keo-kunt. Bár most viszonylag kiegyensúlyozottabb vagyok, mégis szükségem volt valakire, aki egy kicsit felvidít a társaságával, és azt hiszem ő lenne erre a legalkalmasabb személy. Valahogy... igazából nem tudom miért, de úgy éreztem hogy most más nem jöhet szóba. Veracchit nem akartam zavarni, Kei-chan körül meg Ai miatt nem akartam mutatkozni túl gyakran, ráadásul úgyis szóba került volna a kettejük kapcsolata, ha beszélgetünk, és valahogy ahhoz nem éreztem túl nagy kedvet. Ugyanezen okból estek ki az egykori 2. osztagosok, akik most hadnagyként szolgálnak. Szóval... nem maradt más, akivel egy kicsit kötetlenül beszélgethetnék, és hát nem is volt ellenemre az ötlet, csupán ahhoz kellett összeszednem a bátorságomat, hogy lényegében különösebb ok nélkül "bepofátlankodjak" hozzá. Most éppen megevett az unalom annyira, hogy újra eszembe jusson a dolog, és úgy fél órányi rágódás után jutottam arra az elhatározásra, hogy akkor ma lesz az a nap, amikor.
Az uniformisomat hátrahagyva egy csinos, de nem túl kihívó fehér ruhában keltem útra a 11. osztag felé. Kicsit bántott, hogy pont ott lett hadnagy, mivel nem igazán rajongtam azért az osztagért, hiába ismerem mind az előző, mind a jelenlegi kapitányt. Persze nem a vezetőséggel volt gondom, hiszen Kai meglepően kedves és udvarias férfi, Miyoko-chan meg minden furcsasága ellenére cuki kislány, és mégis csak gyerek. Azonban különböztem már össze az agresszív és durva 11. osztagosokkal nem is egyszer, ami rányomta a bélyegét a véleményemre az alakulatról. Emiatt meglehetősen rossz közérzettel vonultam végig a juuichibantai területén, a hadnagyi irodát keresve. Meglehetősen kellemetlenül ért, amikor Keo-kunt nem találtam sem ott, sem sehol, és némi kérdezősködés után kiderült, hogy hiába is keresném, már nincs ott Ilyen az én szerencsém, de ha már ott voltam, akkor addig nem akartam annyiban hagyni, amíg meg nem találtam Így keveredtem végül a Mizushima-birtokra, ahová persze nem akartak beengedni anélkül, hogy tudnának a jövetelemről. Viszont amíg kint vártam, legalább annyi kiderült, hogy a férfi itt van, hiszen akkor nem keresnék benn az őrök nyilvánvalóan Nemsokára ez a sejtésem be is igazolódott, mivel beengedtek és az egyik marcona alak kíséretében átkalauzoltak a fél birtokon, nem kevés sétát eredményezve. Végül a rezidencia mögött kötöttünk ki, ahol végre megpillantottam a hadnagyot.
- 'ttaku, téged aztán nehéz megtalálni :/ - sóhajtottam fel kissé morcosan, hiszen azért nem kevés erőfeszítésembe került a dolog, és ezzel nem igazán számoltam. Nem mintha elfáradtam volna egy kis sétától, csupán frusztrált, hogy ennyire bonyolult fába vágtam a fejszémet, amikor felkerekedtem a 2. osztagból. Körbepillantva egy senkai kaput véltem felfedezni, legalábbis előtte álldogáltunk. Igaz nem sokáig, mivel Keo-kun nem sokat tétovázott, egyszerűen karon ragadott valami olyasmi felkiáltással, hogy menjünk bulizni, és legnagyobb döbbenetemre átrángatott a senkaimon bejáratán, hogy aztán a végén Karakurában kössünk ki.
- Neked aztán van bőr a képeden, csak így elrabolsz - bokszoltam a vállába tettetett sértődöttséggel immár az emberi város utcáin, de aztán tekintetem elkalandozott arrafelé, amerre a húgom lakott. Nem volt éppen sok kedvem ehhez a helyhez így, hogy nem láthattam Hitomint. Talán Keónak feltűnhet, hogy a vidámságom részben művi, ő talán ismer annyira, hogy meglátja rajtam. Mondjuk nem biztos, hogy szeretném ha felhozná, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi terve van velem. Kérdő tekintettel néztem rá végül, elvégre se szó-se beszéd szöktetett meg Seireiteiből, igaz még én se böktem ki, hogy mit akarok, így mondhatni kvittek vagyunk

*Hatalmasat nyújtózom, mi alatt sétálgatok haza díszes birtokrendszerem felé. Haha, én mára már végeztem; sok tirpinnyóval ellentétben. Miféle baszás már egész nap egy irodában növeszteni az alfeled. Még jó, hogy a 11. osztag nem a kockák privilégiuma. Jól seggbe is rugdosnám azt, akit meglátnék négy fej kockaként irományolni. Hah! Elég otthon ránéznem a tucatnyi papírra. Fene, hogy a gazdaság nem önellátó rendszer, több joint papírom lenne. Papírinfláció van emberek, mióta Keisuke haveromékra rá jött az ég a gyertya ég című sláger! >.> Kajtatok a két ácsorgó csórikám felé, akik a kaput őrzik. Biccentést intézek, majd tovább sétálok.* ~ Francba már, hogy ilyen cseszett nagy...hol a lovam? T_T~ *Nyavalygok a tények felett, hogy rühelletes ezen a tetves földön végig cammogni félórán keresztül. Nem is értem minek ekkora..Na jó, még szép, hogy kell ekkora, mert kell hely az ültetvénynek; még szép, hogy kell.
Mi után megérkezek, néhány szokványos fasza tényezőt intézek el. Buli styleba vágom magam egy előzetes pancsikolás után. Ideje végre kirúgni a hámból, mert vár Karakura. Így hát, kivételesen a tetovált, kidolgozott felső testemet egy bordó inggel fedem el. Fekete farmert és néhány kiegészítőt aggatok magamra. A pénz tényezőt megoldom egy- két köteg emberi bizniszből származó zsozsóval. De támad ám nekem egy faszántos ötletem is, mikor elkottyintják nekem Koto-chan érkezését. Fejemre tépázok egy szemkinyomós monyeszt, majd megindulok a saját Sátáni kapum felé. Majd oda cuppantják nekem a csinibini babácskát. Addig is elodázok egy jointocskát, amit hatalmas beleéléssel rágcsálok el ajkaimmal, míg meg nem érkezek a kapuhoz. Szemeimmel végig nézek a tapétázott felületre, ahonnan egy hatalmas Keo fej süt vissza a Mizushimák címerével. Ez az tán a kellemes kilátás. Hosszadalmas diskurálásba kezdek magammal, mely szerint hajat kéne módosítanom valamire. Lehetséges, hogy ez lesz a mai napi hejderutyutyu, azonkívül, hogy Kotomit elrabolom a halál város berkeiből? Legnagyobb eshetőség felé tekintve észlelem, hogy lelkem ivós fele megérkezett. Jaj nékem, hát nem cuki? Khm, vagy is inkább fogalmazzunk úgy, de jól kiismerte királyi státuszom jobbik felét!*
- Tusé..szokj hozzá bögyölömögyölö, mert engem aztán kereshetsz, menjünk bulizni! *Mahaha, legalább volt időm elkészülni. Jó helyre, jól kell kinézni; én ezt az elvet vallom. mégis milyen lenne már tirpák módon bekajtatni egy jó kis helyre? Hah, minő taplóság már?! Végül úgy döntök, - amint kinyitják előttünk a kaput - hogy szépen karom fogom, és Krakuráig megsem állunk. Nem szöksz meg Kotomi, most én vagyok a főfőfőfőfőfő valami. Nagyot nyújtózom, amint szépen átfutikáztuk a dangait, s megérkeztünk Karakura egy ismeretesebb pontozatára. Külön kérésem okán közel egy olyan helyhez, ahol már járatosabb vagyok, mint az utcákon. Köztudott ugyanis, hogy utálok az utcákon csak úgy csatangolni; pláne egyedül. Tiszta unalmas egyedül lődörészni, mint valami szürke patkány. Megjelenő momentumára elvigyorodott arccal, érdekesen pillantok rá. Szemöldökömet húzogatva fordulok feléje.*
- Én vagyok a helyettes szőke herceg. *Az már teljesen mellékes, hogy vörös hajam van, valamint jointot szopogatok; tetoválásos a testem, van egy pár piercingem.. Modern kort élünk emberek, a szőke herceg ma már kúúl herceget jelent. Így hát potenciális jelölt vagyok ezen éjszaka herceg helyettesítőjének. Csüggedt arcát egyetlen ujjammal megpöccintem, hogy pikánsan mozdítsam ki búval nyomottságából.*
- Miattam nem kell a hajadat levágnod, kicsi holló ._. *Emelkedek felé ijesztő, sötét fejjel, hogy mindenképpen félelmetesen kompenzáljam ezt a pillanatot. Amint érzékelem a hatást, szépen visszaváltok lököttségem fokára, s kezemet nyújtom felé. Sugerálva pillantok csillanó, szpséges szemeibe.* - No, társam leszel erre az éjszakára? *Vágom be hódító tekintetemet. Válasza után éles fordulatot véve egyszerűen barátian kísérem a hely felé, ahol már vár minket két szék a pultnál. Az út nem hosszú, annyi idő mégis van, hogy némileg elcsacsogjam hová is megyünk. Csak egy egyszerű klubba, ahol kötelező lesz táncolnia, mert megtanítom rockyzni. Legjobb tánc arra, ha végig akarsz valakit tapizni, illetve jól akarod érezni magad. Sok pasi még ezt se tudja, chh..idióták! >.> Na szóval, mellemet verve érkezhetünk meg a klubba, ahol elsőre a pulthoz irányítom kísérőmet, s leültetem.*
- Hölgyeké az elsőbbség, de megsértődöm ám, ha üdítőt mersz rendelni! >.> *Szólok rá Kotomira. Elvégre is nem babazsúrba érkeztünk; nem de bár?*

Jó, legyen Bulis hétköznapok

El nem tudom képzelni, hogy mi ütött Keo-kunba, egy mukk nélkül elcipel magával... bulizni. Azt sem tudja miért jöttem, mi ügyben keresem, de ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy mi most megyünk bulizni. Mi van, ha épp letartóztatni jöttem árulás vádjával, vagy valami ilyesmi? Biztos lefagyna az az önelégült vigyor az arcáról, de arra esély sem mutatkozott, hogy esetleg szóhoz jutok, vagy valami. Szó szerint elrabolt, megszöktetett, fogságba estem a karmai között. Míg Karakura felé tartottunk, azon töprengtem, hogy vajon az én személyemnek szólt ez a különleges bánásmód, vagy ha nem talál valakit időben, akkor képes lett-e volna Kohaku baa-chant elcipelni magával szórakozni? Enyhén szólva is vicces jelenetek tűntek fel a lelki szemeim előtt, a natúr, diszkóban táncolva lépegető nagyitól kezdve a fiatalok módjára headbangelő és pogózó változatig. Mindegyik eszméletlenül bizarrnak tűnt, különösen ha a fiút elképzeltem mellette
- A micsodaha?! Elfelejtetted, hogy vörösre festetted a hajad? És hol a fehér lovad? - nevettem el magam a megnevezésre kötözködve. Egyáltalán kit helyettesít? Nem hogy szőke, de még barna hercegem sincs, így aztán nyugodtan lehetne a főállású lovagom is. Mármint izé... lehetne? Tény és való, hogy ha belegondolok, akkor azért vagyok itt, mert fel akartam vidulni, és ezt pár perc alatt sikerült elérnie Keónak. Mellette el tudom engedni magam anélkül, hogy aggódnom kéne bármi miatt, és meg tudok feledkezni az összes problémámról. Az a carpe diem-életérzés, ami sütött belőle, abszolút ragályos volt, és nekem pont erre volt most szükségem, azt hiszem. És ami a legfontosabb, hogy ez alatt a felszín alatt ott rejtőzik egy megbízható és figyelmes férfi, egy olyan oldal, amire lehet támaszkodni, ami vigaszt, menedéket nyújt, ha elő tudja csalogatni az ember. Rápillantottam a hadnagyra, ahogy megpöccintette az arcomat az ujjával. Biztos valami nagyon hülye képet vághattam, ahogy elmerengtem, mert máris azon volt, hogy megnevettessen, de csak egy értetlen és bamba arcot kapott cserébe, mielőtt újra kitört belőlem a kuncogás.
- Egye fene, mi bajom lehet? Tiéd a pálya, helyettes szőke herceg! - egyeztem bele, és nyújtottam feléje a kezemet, és egy kecses mozdulattal az övébe helyeztem a mancsomat. Mintha táncra kért volna fel, úgy nézett ki a jelenet körülbelül S míg ő kísért ki tudja hová és magyarázott arról, hogy mit is tervez, addig én próbáltam kibogozni azt, hogy miként is tekintsek a fiúra, illetve hogy tekintsek, tekinthetek-e másképp rá, mint eddig. Nem leszek tsundere, önmagam számára is nyilvánvaló volt, hogy kedvelem Keót, de... És itt a de, hogy mit is kezdjek mindezzel, lehet-e köztünk több, mint barátság? Akarom-e én ezt, rá tudok-e úgy nézni? És vajon ő? Megráztam a fejemet, megint túl akartam komplikálni a dolgaimat, már csak a hülye kérdések hiányoztak a palettáról. 'ttaku...
Közben megérkeztünk a klubba, egészen szolid helynek tűnt. Meg amúgy az első gondolatom az volt, hogy drága is, de ezzel azt hiszem felesleges volt törődni, nyilvánvaló, hogy nekem itt ma nem fog apadni a pénztárcám, elvégre Keo-kun ráncigált ide Szavaira azonban kissé ijedten pillantottam rá, eszem ágában sem lett volna alkohollal eltompítani a fejemet, akkor nem tudok tisztán gondolkozni és hülyeségeket csinálok :/ Esküszöm rá kéne írnom a homlokomra, hogy nem iszok alkoholt, és akkor talán nem nógatna mindenki vele. Viszont ahogy máskor, most sem akartam megsérteni a partneremet, szóval kieresztettem egy hangos sóhajt az ajkaimon.
- Jól van, jól van! Valami alacsony alkoholtartalmú gyümölcsös koktéljuk van? - kérdeztem a pultostól megadva magamat. Reménytelen vagyok, komolyan mondom, pontosan tudom mi történik ha túl sokat iszom és mégis, mindig.. mindig... egyszer sem tudom azt mondani, hogy nem >.> De most csak azért is, ez lesz az egyetlen koktél, aztán üdítőzni fogok és kész! Türelmesen megvártam, amíg Keo-kun is kikér valami italt, és miután kikeverték őket, koccintásra emeltem a poharamat. Csakhogy semmi jó nem jutott eszembe, szóval itt meg is akadt a tudományom, és segítségkérően néztem a fiúra, hogy valahogy mentsen ki ebből az elhamarkodott mozdulatból
Az italt megkóstolva azonban furcsa érzésem támadt, ugyanis nagyon finom volt, és... azt hiszem déjá vu érzésem támadt egy korábbi estével kapcsolatban, amikor pont ugyanilyen ízeket éreztem a számban, és akkor elveszítettem a fejem, pedig az alkoholmentes volt... elméletileg o.O Szörnyű gyanúm támadt, így gyanakodva néztem rá a gyanútlan gyanús alakra, aki mellettem ült.
- Te Keo... te leitattál engem akkor este, amikor olyan jól éreztük magunkat, mi? >.> - löktem meg a vállát játékosan kötözködve, és azért ha nem is komolyan, de haragudtam rá ettől függetlenül, mert becsapott és azt nem szeretem :/ Nem mintha szükség lett volna rá, hogy becsípjek, ejnye! Azonban most lebukott, és ezért szörnyű bosszút fogok állni rajta!
- Nincs itt biliárdasztal vagy valami hasonló sporteszköz? - kérdeztem szörnyen baljós csillanással a szememben, nagyon-nagyon meg akartam alázni most a srácot. Fog ő még az asztal alatt mászni, az hétszentség, pedig máskor visszafognám magam. De most... most eszem ágában sem volt nyerni hagyni. Így jár az, aki át akar ejteni a palánkon és felébreszti a bennem lakozó bosszúálló ördögöt

*Nincs sem ellenkezés, sem pedig fejfájásos panasz. Ha nekem ma nem fog hányásban fetrengve taj részegre inni magát, akkor belégyömöszölök valamit. Én ezt most elhatároztam magamban, hogy okozok Kotominak egy faszányos éjjelt. Egyébként is mi görcs szörpölgető állapot már manapság a Goteiben dubaikodni? Dolgozzá, dolgozzá..vegyél szamarat. -.-" Én inkább most jobban örülnék, ha végre nem valami idiótaságon kellene cuccolni, hanem némi kultúr elfoglaltságot is intéznénk. Mondjuk eszünk, iszunk, betépünk.. Igazi paradicsom stílusban, s ami a pénzt illeti, az nem lesz igazából akadály. Felhúzott szemöldökkel sandítok rá e pillanatban.*
- Ne szapuld a külsőmet kicsi hópehely. Nem látsz te jól, szőke vagyok..oké? >.> *Valami besérült felháborodást statuálok direkt. Hah, mi az, hogy nem tetszik neki a vörös séróm. Még bele is túrok és egy szexy mosolyt rebesgetek neki, olyan igazi nyálcsorgatósat. Habár vérhercegnek is elmehetnék, csak azzal az a gond, hogy nem árulok paradicsomot. Nincs itt a muterom, hogy azzal a "vegyél paradicsomot, vagy mész a pincébe" tekintetét bevágja. Ellenben jelenleg egy csinos hölgyikével gazdagodok, akit majd jól kinéznek a mrkomból odabent, ebben száz vagyok. De hát, ha esetleg az este úgy alakulna, hogy lelép valakivel, nem igazán fogom megakadályozni benne. Ez most furán hangozhat még tőlem is, de még sosem tekintettem Kotomira úgy, hogy több mint haver csaj. Lehet, hogy ez egy tírpák szokásom által kialakult viselkedésmód, de eddig megtörhetetlen volt. Na jó, egyszer "koktéloztunk". Na és? Én még mai napig is beszélek azzal, akit már egyszer megajándékoztam egy Keo-báró-sama wellnes éjszakával. Nincs ebben semmi sem. Csupán most az a fontos, hogy a hölgyemény kellően el is fogadja a meghívásomat. Ezzel pedig mohón élek, mint a rabló, ahogy dugdossa a biciklijét. Megszorongatom kicsi kacsóját, és beterelgetem a klubba, ahol már vár az éjszaka. Szolíd mi az anyám kínja vár minket, de az igazi dance parádé nem itt az előtérben fog minket várni. Ledobom magam a pultasztal elé, és válogatni kezdek az itallapon található koktélok közé. Ezek nem képesek már újat alkotni? Tele a bögyölőm már azzal, hogy lassan száz éve ugyanazokat kínálják. Szar egy ital technika lehet, ha nem képesek újakat kitalálni. Az én választásom kicsit sokáig tart, sőt..nagyon sokáig. Hiszen kapok az alkalmon, és a csávókát a nyakkendőjénél fogva húzom az arcomhoz közelebb.*
- Fogd ezt gyerek, és tekerd valami gyümölcs fröcsi közé. Tegyél bele abszintot is, és ne hagyd ki azt a fincsi cseresznye lebegést se a tetejéről. Kezdem unni, hogy spróroltok. Kapsz borra valót is, kösz! *Mielőtt bármit is mondhatja el is engedem őt, hogy az előzetesen átnyújtott füves tasakot beleonthesse az én piámba. Manapság muszáj már ilyen eljárásokhoz folyamodni, hogy értelmi dolgot tegyenek az "ember" elé. Nem érezném jól magam, ha a kedvenc dolgaimat kihagynák egy piából. A mai nap viszont Kotomi szempontjából faszányosan kell, hogy érezzem maga..vagy van egy olyan érzésem, hogy jól tökön leszek rugdalva. Elég hamar ki is keverik nekünk a csáboskáinkat, így aztán hamar ellenőrzöm is a szag alapján az aromákat. Csórikám feszülten mered rám, amire csak mutatok egy "oké" jelet, hogy príma lesz. Előre érzem, hogy egy vagyont fogok kiadni erre az éjszakára. Ami mondjuk egy dolog miatt igazán vicces, Kotomi még csak nem is csajom. Vagy is igazából tartós kapcsolatom azt hiszem, nem is volt igazából. Fene se tudja már, de jó lesz ez az este és kész.* - Koktélozunk..koktélozunk? *Ravaszul vigyorodom el Kotomira. Tutira érti, hogy mire is célzok most. Jó érzés jelenleg cukkolni a kicsikét a múltbéli történtekkel. A nők általában az ilyesmire baromi pipásak, de tudom, hogy ő azért más. Franc tudja is, hogy miért gondolom Kotomit másnak..Csak más és kész. Beleszörtyölök a piámba, amit majdnem ki is köpök a kérdésére. na ezt a fajta kérdéseket szoktam utálni. Már kezdődik a faggatás. Nagyot sóhajtok.*
- Ittunk, jobban mondva. Arról nem tehetek, hogy téged hamarabb fejre nyomott. Nem ittál te még igazi pálinkát, te csaj! *Állapítom meg rögvest, hogy fiatalka gyomorral rendelkezik az ilyesmikhez. Noha az egy másik tényező, hogy én az ilyenekre már immúnis vagyok. De úgy vélem nem kell minden spiclisségemet bevallanom, annál nagyobb kárt tennék a presztízsemben. Maradjon meg abban a hitben, hogy taj részegek voltunk. Bár ez is lehetetlen, mert ez a nő emlékszik mindenre. O.o Kezd egy kicsit "húú mindjárt megijedek" hangulatom lenni. Le is öntöm a torkomon a fennmaradó koktél különbözetet, és lesni kezdem a nő kívánságát.*
- Mit akarsz te egy biliárd ütővel? Kotomi baszki, nem hoztam magammal egy nemzeti bankot! O.o *Jelenleg fel sem merül bennem, hogy talán játszani szeretne. Egy második osztagos kezében mire gondolna az ember, ha sporteszközt akar? Le merem fogadni, hogy szét akarja verni a helyet! >.> Úúú ez még tetszik is. *.* Vizslatni kezdem a biliárd asztalt, s azért eszembe jut egy, s más is a dolgokkal kapcsolatosan, de aztán egy jót facepalmolok a saját ostobaságomon. Na így még nem részesített egy nő se agyzárlatban. Egyedül a húgom Asuka képes dili bajt okozni, amikor neki áll hisztizni, mint egy örök menstruációban szenvedő pláza bige. Oda kecmeregek az asztalhoz, és rá ülök, mi után betettem a gépbe valami jó kis zenét.* - A nyertesnek egy korsó whiskeyt kell innia! *Ugye, hogy így már nem is lenne ciki veszítenem ellene? (xD)*