Aizen tanácsára, vagy épp parancsára a beköltözésem másnapján személyesen is meg kell jelennem Ranilnál, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem akartam belegázolni a lelki nyugodalmába, hogy nem nagyon fogunk beszélgetni, mivel jobbára a tárgyak röpködése fogja kitölteni az időt, de meghagytam ebben az illúziójában. Amúgy is, Ranil lakásán leszünk, és az Ő cuccai fognak ripityára törni, nem az enyéim. Én csak jóízűeket fogok röhögni rajta, mert mást nem ér el majd vele. Komolyan, mit hisz ez a kis senki? Játéknak jó lesz, semmi másra nem való. Nem is értem hogy lehet ez a kis izé egy espada. Na mindegy, még Aizen is tévedhet.
Így reggel, a kelés után felöltözöm, majd magamhoz veszek valami étket, mivel most, hogy változás állt be rajtam, többet kell ennem, mint eddig, sőt, igazából ha nagyon jól akarnék enni, hollowokat ennék, vagy arrancarokat. Ezzel együtt kissé fáradékonyabb is lettem, minek következtében többet kell aludnom, de nem panaszkodom. Elvégre ez egy új élet, az előzőnél jóval szabadabb, és azt csinálok, amit csak akarok. Senki sem mondja meg, hogy mit kell tennem, és hogy mi helyes, és mi nem. Sőt, olyan, hogy helyes, már nem létezik számomra, kizárólag csak a rossz, káosz, szenvedés! Ezzel jár, ha valaki átváltozik, és vörösből fekete sárkánnyá válik. Régebben is találkoztam már abból a fajtából néhány példánnyal, és ugyanazt láttam bennük, mint ami most én vagyok. Azok is csak vad, pusztításra teremtett lények voltak, pont, mint én. Akkor még gyűlöltem őket, most imádom, mint magam is. Reggeli közben elkalandoznak a gondolataim, és megjelenik egy Nő arca, aki holtan fekszik a földön, szemei a semmibe merednek. Az a kis senki komolyan azt hitte, lehet bármiféle esélye ellenem? Sok a naiv ember/sárkány/akármi mostanság.
- Nevetséges.. - szólalok meg hirtelen, magamnak inkább afféle világra szóló kijelentésként. A reggeli elfogyasztása után nincs más dolgom, mint elindulni Ranil szobája felé. Így reggel hét óra fele remélem már felkelt, ha nem, megadja nekem azt az örömöt, hogy felkeltsem, és arra fel fog kelni, abban biztos lehet. Úgy tűnik, nem csak én vagyok korán kelő, páran már lézengenek a folyosókon, ebédlőben. Ezek szerint nem csak én akarom teljes mértékben kiélvezni ezt a napot. Nem sietek, ráérősen ballagok hőn szeretett felettesem lakása mellé, majd halkan kopogok, és várok, hogy nyílódjon az ajtó. Ám két perc után sem történik semmi, így arra a következtetésre jutok, hogy Ranil-chan bizony még alszik. Bár bunkóság másokhoz engedély nélkül bemenni, ez most legkevésbé sem érdekel, és bátorkodok egy hanyag kézlegyintéssel kinyitni az ajtót, majd halkan belépek a helyiségbe. Kissé ízléstelen ez a sok narancssárga, de hát Ranilról van szó, nála minden furcsa kicsit. Néhány másodpercen belül megtalálom a hálószobát, ahol ott alszik a Lány a takaró alá bújva. Arcomon gonosz mosoly terül el, majd odalépek az ágy mellé, odahajolok az Espada arcához. K
- Jó reggel, Ranil-chan! Itt az idő, ki az ágyból! - szólalok meg halkan, de jól érthetően, majd vigyorogva várom, hogy az érintett kinyissa szemeit. Ezerszer jobb így, mintha ordítottam volna, legalábbis nekem jobban bejön, hogy így keltettem fel Őt. Kifejezetten jólesik, hogy így a nap felkeltével megszívathatom egy kicsit. Bár biztos vagyok benne, hogy nem fogja hagyni magát, de azért próbálkozni szabad. Kétségtelenül feldobtam azzal Ranil életét, hogy hozzá osztottak be megfigyelésre. Sok dolgunk van még, be kell mutatkozni, körül kell vezessen HMben, és minden efféle apróság. Kétségkívül egy nagyszerű napnak nézünk elébe, alig várom már, hogy elkezdődjön, és remélem, hogy Ranil is így gondolkodik a dologról!

Bébifelügyelet

Nyolcadikká avanzsálásom óta az élet fényes oldala is kezdett megmutatkozni: egyre több fracciónt akartak a nyakamba varrni, de amilyen mesterien ki tudom magam alóluk húzni, azt tanítani kellene! Népszerűségem ennek következtében egyre csak nő, magától értetődően. Szerencsére valami megmagyarázhatatlan okból a hímek is egyre vehemensebben érdeklődnek irántam, ennek következtében egyre több golyó nélküli állat rohangál a tornyok között. Igazán szívderítő élmény, amikor kasztrálom őket – és az a legnevetségesebb, hogy még csak meg sem kell magam erőlteti ahhoz, hogy kövessenek. Tényleg röhejes, hogy a farkuknál fogva lehet vezetni a mai hímeket. Mondjuk, ez mindig is így volt… Elég egy mélyebb dekoltázs, és máris elvesztik a fejüket. Bár így remekül ki lehet őket használni- nem mintha nem lenne elég fizetése egy espadának, de ha véletlenül a következő áldozatom még a bárban elfogyasztott kajámat is kifizeti, az egyenesen tökéletes. Az estémet ezután pedig azzal koronázom meg, hogy kinyírom. Kiváló feszültség levezetés- és Aizen se baszogat már a kis hobbim miatt annyit, ióta szép ütemben fejlődök. Előlépésem szerintem csak annak az alkoholista Slarinnak okoz némi morognivalót, bár vele eddig sem foglalkoztam, és ezután se fogok. Nem értem, mi a baja velem, de ámen, rohadtul nem sírom tele a párnám azért, mert nem vagyok a szíve csücske. Szóval, a napjaim úgymond egyre tökéletesebben telnek mostanában…
Ami a tegnapom illeti, nem igazán a tökéletesség jegyében telt el… Las Noches sucks. Úgy, ahogy van. Az a rohadt gyűlés… igen, éreztem, hogy valami szar van készülőben. De az, hogy az a bunkó állat áttolta ide a pofáját, mintha nem lett volna elég! Aizen még alám osztotta be, hogy figyeljem meg őt én! Karakurai találkozásunk óta elég volt csak rágondolnom ahhoz, hogy dühömben a falat kaparjam. Az egész esemény egyetlen pozitívuma az volt, hogy megtéptem. Szívem szerint felakasztottam volna az első fára, amit meglátok, de mégsem tettem. Ezt pedig a mai napig sajnálhatom- hiszen így nem szabadulhatok meg tőle. Tőle, a fracciónomtól. Soha nem akartam magam alá senkit sem, nem volt rá szükségem. Egyrészt azért, mert valamilyen szinten tudom, hogy elviselhetetlen vagyok – bár még így is jobb vagyok sokaknál. Aztán meg… még saját magamra sincs elég időm, nem hogy mások abajgatására! Ráadásul, nem volt elég, hogy rám mérte a sors ezt a csapást, még volt hozzá mersze, hogy lesmároljon mindenki előtt. Az a pofon, amit érte kapott, még csak a bevezetés sem volt. Szépen meg fogja tanulni, hogy velem nem szórakozhat senki sem. Ha mégis megpróbálja, magára vessen… Nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni. Bár ott és akkor nem eshettem neki, így kénytelen voltam mérgemet egy arrancaron kitölteni. Őt nem öltem meg, voltam olyan nagylelkű, hogy életben hagyjam. Már csak ezért is elvárnék egy kisebbfajta ajándékot, de ezt ugye leshetem… Azt hiszem, érthető, hogy hullafáradtan dőltem be az ágyamba, hogy kialudjam a napi sokkot.
Ébredésem már korántsem volt ilyen felemelő: a pszichopata balfék feje alig pár centire volt az enyémtől, és kéjesen vigyorgott. Mindig is sejtettem, hogy valami nem stimmel vele, hiszen nem mindenkit izgat fel az ágynemű látványa. Ő mégis olyan elégedetten pislogott a párnámra, hogy az már szinte elképzelhetetlen.
- Mi a jó életet keresel te az én szobámban?! – másztam át az ágy másik végébe villámgyorsan. Tekintve a hő viszonyokat, amik Las Nochesben uralkodtak, nem mackónadrágban és sport felsőben aludtam, hanem egy lenge, vörös csipkés valamiben. Az eladó valami olyasmit magyarázott, hogy ezzel könnyedén feltüzelhetem a páromat még egy nehéz munkanap után is, amire a válaszom egy „He?!” volt. Nekem nem kell semmiféle ruhadarab ahhoz, hogy feltüzeljek valakit, nem vagyok én amatőr…
Álmosan pislogtam az éjjeliszekrényemen álló órára, és beletúrtam a hajamba, majd kimásztam az ágyból. Könnyedén ment, hogy ne vegyek tudomást a hívatlan vendégről, így még egy ásítás kíséretében felmarkoltam a ruhámat, és laposakat pislogva elmásztam a fürdőszoba felé. Már rég becsuktam magam mögött az ajtót, amikor eszembe jutott valami, és visszarohanva kivágtam az ajtót.
- Ha bármi aljasságot mersz művelni, megöllek. – morogtam, és nem is leplezett utálattal néztem rá, majd bevágtam magam mögött az ajtót. Nem mondanám, hogy nyugodtan tusoltam le- ettől a szeméttől bármi kitelik. De azért villámgyorsan felöltöztem utána, és felnyalábolt szennyesem beletömtem a szennyes tartóba.
- Na hát akkor… mi a francot akarsz? – fontam karba a kezem, és ültem le az ágyamra. Semmi más nem hiányzott nekem a napom rosszul indulásához, mint ez…

Már ezért megérte korán kelni! Álmomban sem gondoltam volna, hogy mikor odaérek Ranilhoz, az a kis Tökmag még aludni, így engem ér a megtisztelő feladat, hogy felkeltsem. Ennél jobban már nem is indulhatna az első napom Las Nochesben! Érzem, hogy egyszer még kölcsönösen ki fogjuk nyírni egymást, legalábbis megpróbáljuk. Bár azt se értem, hogy még anno néhány hónapja miért nem tettük meg Karakurában. Valami beteges vonzalom alakult ki köztünk akkor, és ez azóta sem változott, legalábbis az én részemről. Már akkor is éreztük, hogy minket még össze fog hozni a sort valahol valamilyen formában. És lám, máris itt vagyunk egymásnak, vagy épp egymás nyakán, kinek hogy tetszik! Nekem az első verzió jobb, Ranilnak nyilván a második verzió jön be jobban, elvégre az Ő szemszögéből engem a nyakába varrtak. Érzem, hogy mi ketten még csodálatos időket fogunk eltölteni, mint fracción és espada! Elvárásaimnak megfelelően Ranilt eléggé meglepte, hogy ott talált a szobájában, de hát kérem! Igazából a fracciónja vagyok, és bátorkodtam azt az előzékeny döntést meghozni, hogy csendben bemegyek, és kedvesen felkeltem. Még hálásnak kéne lennie!
- Téged, Ranil-chan! - mondom tettetett szemcsillogtatással, majd szemtelenül jól végigmérem a lányt, ha már itt áll előttem így elég lenge öltözetben. Nekem így első ránézésre esemény előtti szexi ruhának tűnt, amivel feltüzelik a párjukat a nők, de végső soron alvórucinak sem utolsó, meg kell hagyni.
Kissé modortalan dolog az illetővel már korán reggel közölni, hogy meghal, ha bármi rossz dolgot művel. Szerencsére én nem tartozom azok közé, akik "rossz" dolgokat szoktak csinálni, én egyel feljebb vagyok, a "szörnyű, kegyetlen" dolgok osztályán, így rám nem vonatkozik ezen álláspont. Viszont abból, ahogy rám nézett, egyből leesett, hogy odavan értem! Elvégre nem mindenkire néznek tömény undorral vegyes utálattal, nem igaz? Míg Ranil elvonul zuhanyozni, én megint egyedül maradok a házban. Nagy a kísértés, hogy utána menjek és véletlenül rányissak, nagyon nagy, de arra lesz még alkalom. Más szórakozási lehetőség is van itt, amivel felhúzhatom kedvenc Tökmagom agyát. Tekintetemmel meg is keresem, és bemérem azt a bútordarabot, ami a női test után a második legjobban vonzza a férfiakat, vagyis a fehérneműs fiókot. Odalépdelek, kihúzom, majd körbenézek, és hát nem lepődök meg azon amit látok. Ki is választok egy csipkés darabot, és kiveszem a fiókból, hogy közelebbről megszemléljem. épp ekkor tér vissza Ranil, immáron harcra készen, felöltözve. Arcomon máris szétterült az a jellegzetes gonosz vigyor, ami mindig is, mikor gonoszkodhatok, és a lány felé fordulok, kezemben az alsóneművel.
- Szép darab! De a többi sem semmi! - mondom kaján vigyorral az arcomon, majd odébb hajítom a bugyit és folytatom a ház szemlélését.
- Hát tudod Ranil...én vagyok a fracciónod. Vagyis...képletesen a fracciónod ugyebár, mert fracciónnak csak arrancar lehet, és én jobb vagyok, mint egy arrancar, de ez most mellékes. Szóval...azért jöttem, mert körbe kéne vezetnek Las Nochesben. Tudod, tegnap érkeztem, és nem nagyon ismerem a járást. Aizennel közösen úgy gondoltuk, hogy a mai napon esetleg körbe mutathatnád itt nekem a dolgokat. - adom elő a mai napra szánt terveket, amik aztán lehet, hogy átcsapnak holnapra is, ki tudja. Lehet Ranil annyira hozzám fog nőni, hogy le se lehet majd vakarni, de az elmúlt pár hét tanulságai alapján valljuk be, erre vajmi kevés esély van. Ennek megfelelően el is indulok a kijárat felé, ahol előzékenyen megvárom Ranilt. Csodálom is érte, hogy ki mer menni ezek után még előttem, de most épp semmi hátsó szándék nem volt bennem, legalábbis ebben a percben.
- Bár nemrég reggeliztem, de kíváncsi vagyok az itteni étkekre is. Kezdhetnénk mondjuk valami étteremmel, már ha van persze csak akkor, de merem remélni, hogy Aizen városában csak van, nemde? - kérdem sötéten felnevetve, majd várom, hogy Ranil-chan csatlakozzon hozzám.

Bébifelügyelet

Degenerált majompotyadék biztos, hogy tönkre akarja tenni az életem. Nem elég, hogy a Karakurai kis találkozásunk következtében az agyfasz naponta ötvenszer rám tör- értendő: az átlagnál is idegbetegebb vagyok, és sokkal gyakrabban akarok valakit felvágni. Ez az alak biztos megfogadta, hogy nemcsak a maradék idegrendszerem teszi tönkre, hanem még pokollá is teszi amúgy egész jól eltelőnapjaimat. Perverz állat, élvezkedik az ilyenen... és Aizen egy ilyen fracciónnal vert meg! Nem is fracción, mivel még csak nem is arrancar.
- Hová legyek a boldogságtól, hogy jöttél zaklatni?! - morogtam keserű utálattal, mert bárhogy is nyavalyognék- Ha egyáltalán hajlandó lennék ilyen alantas plázakurva üzemmódra kapcsolni egyáltalán-, nem szabadulhatnék meg tőle, hiszen Uffmester szabadította rám. Ha meg bevágom az őrült, belezős, dühöngős akciót, még én leszek leordítva. Íme az espada lét tökéletes árnyoldala! Ráadásul felelősséggel tartozom... Érte. Neki meg feltétlenül imádnia kellene engem, és a föld fölött kellene lebegnie, amiért Engem szolgálhat. De az egész helyzet egy rakás szar, mivel Krázus rohadtul nem tisztel. Sőt, valami perverz és beteges módon vonzódik hozzám, és ezt úgy tagadja, ahogy akarja, attól még igaz. bár engem tegnap a kis csóknak álcázott támadásától rögtön megtalált a világvége hangulat, rajta látszott, hogy élvezte. Csak én kerestem a hányózacskót fél órán át... undorodtam tőle, ha a hímek hozzám érnek. Erre minden jogom megvan, és ki is fogom használni az összeset! Tekintetembe csupán csöppnyi megvetést sűrítek, miközben kitéptem a kezéből a bugyimat.
- Anyáddal szórakozz, te perverz, degenerált állat! - fújtattam, és a megvetést felváltotta a perzselő harag, no meg a spontán belezhetnék. Miközben hangos csattanással becsaptam a fehérneműs fiókot, megmarkoltam Krázus ingjét, és közel húztam magamhoz.
- Nagyon jól ügyeskedsz, ha meg akarod keseríteni az életed... - morogtam a szemébe nézve, aztán inkább elengedtem, mielőtt feltámadt volna bennem a kényszer, hogy megfejeljem. Nem kívántam egyedül hagyni a szobámban, mert a végén a tangáimat kiszórná a dűnék közé, és ha társítaná hozzájuk a melltartóim, akkor már egész Las Noches a melleimről fog beszélni.
- Még a végén eltévedsz nekem, és akkor fracción nélkül maradok! - tettettem az aggódást, és miközben a folyosókon mászkáltunk, eszembe jutott Karakurai orvtámadása, és az emlékétől is kirázott a hideg. Aljas, galád szemétláda. Fogalmam sincs, honnan volt hozzá mersze, hogy kétszer is megcsókoljon. Sötét pillantást vetettem rá, és nem bírtam lenyelni magamat.
- Nem, baszki... utcai árusok álldogálnak minden sarkon, és agyonvernek, ha nem veszel tőlük valamit...- morogtam, és végigmértem. Ha már ő a szolgám... miért ne használjam ki? Nem csak ő tudja pokollá tenni az én életem, ugyanerre én is képes vagyok, nem igaz? Hiszen Én, vele ellentétben - számítok. Az, hogy egy gyík, aki nagy pofával jár-kel manapság, és teszi az Istent, semmire se jogosítja fel. Én viszont a 8. Espada vagyok, és akkor is számítok, ha Slarin szerint koppanni fogok, mert egy hülye picsa vagyok. A helyzet csupán az, hogy amíg az én hátamon virít ez a szám- addig igenis, van hatalmam. Na meg hogy mondjak valamit... megnézem, melyik anyámasszonyfingja próbálja meg elszedni a címem, mert azt esküszöm, hogy felbaszom a legközelebbi falra, és a beleivel kötözöm ki!
- Mégis... mi a szarért jöttél át ide? Kétlem, hogy csak az életem megkeserítése hajtott...- vetettem fel a dolgot. Tegnap nem voltam hajlandó figyelni rá- de a többiek se nagyon erőltették meg magukat, ahogyan láttam. Volt jobb dolgom is- nem hiába kellett felmosni a vért a padlóról, hiszen kapásból belekönyököltem az egyik kis hírnök fejébe, amint megszólalt a Főmuki, hogy az én hátamon fog csücsülni Gyíkbéla. Rohadtul nem voltam boldog... Most sem vagyok az. Csak egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy mi a fenét akar itt. Ennyi lett a Világ Megfigyeléséről és Óvásáról?
Arcomon sötét mosollyal mértem végig az előttem megjelenő random arrancarhímet, aki peckes tartásával és vigyorával kívánta magára felhívni a figyelmem. Még a hummusz bár ajtaját is kinyitotta előttem, na meg nyújtotta a karját felém, hogy karoljak belé.
- Tudod te, hogy kit próbálsz megdugni, te szerencsétlen?! - léptem el mellőle, de azért merő véletlenből alaposan ráhúztam az ajtót. Bár feljebb vagyok a ranglétrán, valamiféle példát kell statuálnom, szóval nem vérengzhettem kedvere, ami egyébként kurvára idegesített. Ha még ettől nem lett volna rossz kedvem, hát a társaságtól már az lett, így a pultos hollow kissé gyorsabban illant el a kajámat megcsinálni, mint ahogy szokott. Hiába, már ismernek itt is...

Úgy látom Ranil-chan nem változott semmit sem az utolsó találkozásunk óta! Maradt ugyan az a kis pukkancs, nagyszájú csaj, aki gondolkodás nélkül belé rúg valakibe, ha nem tetszik neki valami, akit Karakurában is megismertem. Persze, mi oka lett volna megváltozni? Neki bejön ez az élet, élvezi, kihasználja ahol csak lehet. Olyan, mint én, csak én kissé máshogy élem az életem, de vannak dolgok, amiben hasonlítunk egymásra. Meg kell hagyni, hogy nagyon jó alakja van, meg minden, szóval valahol megértem, hogy idegbeteg a sok férfitől, akik legyeskednek körülötte, csak valahogy nem érdekel. Mostantól kezdve egy férfi mindenképp mellette lesz, ha tetszik neki, ha nem. Aizen megmondta, hogy közel kell maradnom Ranilhoz, és sietek is eleget tenni ennek a kérésének, még ha csak képletesen is értette. Mióta megszabadultam a béklyómtól, eldöntöttem, hogy ezek után én is habzsolni fogom az életet, persze a magam módján, így ma hozzá is kezdtem e tevékenységemhez. Mondjuk azon még én is meg tudok lepődni, hogy Ranil-chan ugyanazzal az utálattal képes rám nézni, mint legutóbb, de hát kire nem tud Ő utálatosan nézni? Valószínűleg ha tehetné, minden olyan férfit és nőt rövidtávon kivéreztetne, akinek nem tetszik az arca neki. Ez lejött a szobájában lezajlott bugyis eset után is, mikor idegbeteg módjára csapta be a fiókot, majd húzott közel magához. Már kezdtem örülni, mivel azt hittem, hogy kapok egy csókot, vagy valami, de sajnos arra még várnom kell, mivel csak közölte velem, hogy meg rövidítem az életem. Ejj, ha tudná, hogy ezt hányszor hallottam már. Már fel sem veszem, csak mosolygok rajta egy jót. Aztán némi unszolás után csak sikerül elindulnunk a városba, bár koránt sem abban a kellemes légkörben, mint akartam, na de hát ne legyek telhetetlen, nem igaz? Meg kell azzal elégedni, ami van. Furcsa mód mióta megváltoztam, mintha nagy késztetést éreznék néha arra, hogy széttépjek valamit. Ezzel persze nincs semmi gond, hiszen velem jár, de lehet, hogy ma elkapok egy gyenge hollowot, vagy arrancart, hogy szórakozhassak kicsit, a poén kedvéért.
- Na de Ranil-chan! Én nem beszélek veled ilyen otrombául, Te se tedd kérlek! Még a végén megsértődök. ~ És az Neked nem lesz jó. - az utolsó mondatot már magamban mormolom el, és szememben vörösen felizzik megint a tombolhatnék. Hiába, az új élettel új szokások is jönnek. Úgy tűnik, ez is a részemmé vált. Egyébként az új magamhoz képest kifejezetten megleptem magam, mivel arra számítottam, hogy fékezhetetlenül elkezdek gyilkolni, mihelyst belépek LN területére, de mégsem! Jobb ez így.
Ranil kérdése aztán hirtelen kizökkent az álmodozásból, és kénytelen vagyok visszamászni a jelenbe.
- Ó, ez egy nagyon érdekes történet, de nem hinném, hogy megértenéd, Ranil! - kapom fel fejem mosolyogva. - Maradjunk annyiban, hogy szabaddá tettem magam azzal, hogy ide jöttem. - adom elő a történet jelentősen lefaragott és kiszínesített változatát, de lényegében erről van szó. A részleteket meg nem hinném, hogy megértené, elvégre...
Lassan megérkezünk a Hummusz bárhoz, hisz Ranil-chan épp körbevezet Hueco Mundoban, és mivel megéheztem kicsit, ezért azzal kezdjük, hogy haraphassunk valamit. Igazán kellemes helynek látszik így kívülről, aztán lehet, hogy bent meg egy putri, csak a külsővel csalogatják befele a sok gyopi arrancart. Valami random csávó még ki is nyitva Ranil előtt az ajtót, aki nem halasztja el jól leosztani a srácot. Mondjuk megértem, elég valószínű, hogy mire megy ki a dolog, és Ranilt ilyen téren nem lehet megtéveszteni. Miközben elhaladok a srác mellett, megeresztek számára egy gonosz vigyort, ezzel is tudatva vele, hogy a estét már nem fogja megérni, majd követném a Lányt a bárba, de becsapja előttem az ajtót.
- Kis taknyos... - jegyzem meg sötéten, majd kinyitom az ajtót és utána megyek. Tévedtem. Belülről is olyan impozáns a hely, mint kívülről, és a jelek szerint népszerű is, mivel elég zsúfolt.
Míg Ranil leadja a rendelését, én megszemlélem a menüt, majd úgy döntök, hogy a sült hús tökéletes választás, szóval én is leadom a rendelésem, bár a pultos kicsit érdekesen néz rám, én csak vigyorgok rá továbbra is. Míg várom a kaját, hátat fordítok, és körülnézek a helyiségben valami üres hely után, ám minden asztal foglalt, így állva kell ennünk, vagy max "megkérünk" valakit, hogy húzzon el.
- Nincs egy üres hely sem, Ranil-chan! - mondom a Lánynak tettetett aggodalommal, majd a pultra könyökölök, és úgy várom tovább az adagom.

Bébifelügyelet

Az elmúlt hónapok alatt teljesen jól elvoltam: tökéletesen magamba zárkóztam, nem osztottam meg a gondolataimat szinte senkivel sem- egyedül csak Raúllal, de hát neki egyszerűen nem lehet nem elmondani. Valószínűleg azt se tudja, miről beszéltem neki, mert biztosan bealudt a beszélgetésünk közben. Ezért igazán nem hibáztatom őt, hiszen a vérengzésről szőtt terveim nem cicafüllnek valók. Szegénynek még megrontanám azt az ártatlan lelkivilágát, és azt nem tudnám elviselni. Raúlról jut eszembe, hogy jó lenne meglepni egy kis sült hallal, na meg tejjel.
- Elvitlere csináljatok nekem egy extra adag sülthalat, meg kérek egy doboz tejet. - a hollow kérdésére, mely szerint annak a Raúlnak lesz-e, egy bólintással jelzem, hogy mehet ötöslottózni. Tekintve, hogy én még mindig nem eszek húst, remek felfedezést tett, igen! Ujjaimmal türelmetlenül dobolok az asztalon, mikor is eljut hozzám Krázus bejelntése, mely szerint nincs szabad hely a bárban. Megvető fújással kelek fel, és lépek kedvenc asztalomhoz, ahonnét nemes egyszerűséggel felemelem az arrancart, és letörlöm vele a tányérját. Így már nemcsak egy üres, hanem egy ragyogóan tiszta asztalhoz is le tudunk ülni!
- Nocsak, valóban így gondolod? - húztam hátra ezüstös fényű tincseimet, és foglaltam helyet. Gyűlöltem a hímeket, elismerem. De megvolt rá az okom! Sosem fogom tudni elfelejteni azt, amit egyik becses tagjuk művelt velem. Nem bírtam elvilseni őket... és erre a nyakamba varrnak egyet! Naponta kell vele jópofiznom, és nem bánthatom, mert akkor engem szemes kicsinál. Hát hová legyek a boldogságtól?! undorodtam még attól is, ha hozzám értek. Ez alól csak pirula volt kivétel, mert az ő társaságában elfog az a szokatlan nyugalom, ami sokszor nagyon is jóleső érzés tud lenni. Miután kedvesen pillantok az elém helyezett papírzacskóra, melyben kis ajándék-elemózsiám lapul, ittam egy kortyot a zöldteámból, és ránéztem újdonsült fracciónomra.
- Szabaddá tetted magad... Ez, ami Las Nochesben folyik, rohadtul nem szabadság. Persze jó érzés egy ideig ezzel áltatni magad, de... egy idő után Te is rájössz erre. - közöltem, majd figyelmemet a kajámnak szenteltem. Igen, bár nekem ez a helyzet "megfelelt". Nem tudok rajta változtatni, és...inkább vagyok szolga itt, semmint hogy egy senki legyek valhol. Ráadásul, bizonyos mértékig hálás vagyok Zselényuszinak, hiszen nélküle lehet, hogy nem itt lennék. Nem akartam megint belemerülni a dologba, mert akkor csak felbaszom rajta magamat megint. ingerülten kezdtem el turkálni a kajámban, majd az egyik szószos répadarabot kezdtem el rágcsálni.
- Van... valami konkrét célod? Vagy élni akarsz a hely lehetőségeivel, és élvezed az életed? - néztem rá, és elidőzött rajta a tekintetem. Furcsa mód még nem is néztem a külsejét: a haja fekete lett, a szeme vörös. Így kissé tényleg vonzóbb volt, de akkor sem érdekelt annyira. Legszívesebben megfojtottam volna, amiért szándékosan idegesít. Mi másra vallana az, amit a tangámmal művelt? Kétlem, hogy fenemód belémzúgott volna... Az ötlet halvány, gúnyos vigyort csalt az arcomra, majd beletúrtam a hajamba. Szóval a mai napom azzal fog eltelni, hogy szórakoztatom ezt a gyíktojást. Hát, ámen... A mai napom egy rakás szarnak ígérkezik...
- Hová akarsz menni ezután? Aquapark, autópálya...- kérdeztem el felsorolni a lehetőségeket, miközben egyre gyorsabban pakoltam magamba a finomságot. Nem szándékoztam több időt eltölteni Vele, mint amit muszáj volt. Miután megettem a magam adagját, a kis zacskót felmarkolva indultam az ajtó felé- hiszen már rég fizettem. Az engem követő pillantások és füttyök miatt megint felhúztam, így kissé indulatosabban vágtam ki az ajtót magam előtt.
- Szóval, mit akarsz csinálni?- kérdeztem ökölbe szorult kézzel. Kezdett elegem lenni a rám váró fényes napból, legszívesebben visszavonultam volna maszkokat és ruhákat gyártani...

Úgy tudtam, hogy Ranil-chan vegetáriánus, erre meg halat rendel? Változnak az idők, és úgy tűnik, hogy Ő is felhagyott a vegetáriánuskodással, ami amúgy szerintem hülyeség, mert milyen személy már az, aki megtagadja magától a húst? Az is lehet, hogy valaki másnak veszi? Nem tudok róla, hogy lenne más, aki közel állna hozzá Rajtam kívül, de ha van, lehet, hogy jobb lenne elbeszélgetnem vele kicsit. Elvégre nem engedhetem meg, hogy valaki elhalássza az orrom elől a Csajt, mivel csak nekem van jogom mellette lenni, és szívatni, kínozni. Igen, kisajátítottam magamnak Ranilt, és akinek ez nem tetszik, álljon elém, és mondja a szemembe! Garantálom, hogy nem fogja megköszönni, amit kapni fog!
Úgy tűnik, hogy a helyfoglalás témában már nagyon otthonosan mozog, mert pillanatok alatt csinált egy üres asztalt, hogy leülhessünk. Kis felvágós..én is tudtam volna helyet szerezni, de nem akartam, hogy vérfürdővé avanzsáljon a bár, így megkíméltem a bent lévők életét. Könnyűszerrel iktathattam volna ki a nemkívánatos személyeket, de most nem akartam véres lenni, hisz kajálni készültünk.
Leülök Ranil mellé az asztalhoz, majd mélyen a szemébe nézek. Bár Ő ezt nem tudja, közben belenézek az elméjébe, és látom a gondolatait, hogy épp min jár az esze. Ez neki úgy tűnhet, mintha egy olyan hím nézne rá, aki meg akarja húzni. Legalábbis eddigi életem során erre következtettem a reakciókból, amiket egy ilyen varázslat elvégzése után kaptam.
- Mondd csak Ranil, mióta nem vagy vegetáriánus? Vagy másnak rendelted a halat? és ki az a Raúl?- kérdem tőle, majd vetek egy szaftos pillantást az időközben kihozott sült húsomra. Lehet, hogy meglátták Ranilt és gyorsan belehúztak, ezért lett ilyen gyorsan kész a kaja, ki tudja. Nem hinném, hogy a munkamorál olyan hú de nagy lenne errefelé, és maguktól csinálnák ilyen gyorsan a kajákat. Söpredék...Gyanítom, hogy ennek a Raúlnak rendelte a halat és a tejet, de addig nem lehetek biztos benne, míg ki nem derül. Egyébiránt elég szánalmas kis senki lehet, ha ilyen ételeket eszik, ráadásul egy nő veszi neki..szánalmas. Remélem összetalálkozom vele. Szenvedni fog... sokat, és hosszan. De mindegy, ráérek még ezzel foglalkozni később is, most nem ez a feladatom.
- Szabadabb vagyok, mint voltam. Egyenlőre ennyi is elég. Ha pedig valami nem úgy alakulna, ahogy szeretném, megteszem a megfelelő ellenlépéseket. - mondom nyugodtan, a rám jellemző magabiztos félmosollyal az arcomon. Megvannak a saját jól bevált módszereim arra az esetre, ha valamit szeretnék elérni, így ez a téma jelenleg cseppet sem foglalkoztat.
- Te szabadnak érzed magad? Ha úgy érzed, hogy szabad vagy, akkor az úgy is van, ennyi. Ha úgy véled, hogy szolga vagy, akkor valóban az vagy. Minden a hozzáállás kérdése, Ranil! És pontosan, ahogy mondod. Egyelőre élvezem a szabad életem. - osztom meg gondolataimat a Lánnyal, ám ezúttal komolyan is beszélek, vagyis nem ugratom. Kis csönd áll be ezután a beszélgetésben, mert mindenki a saját menüjével van elfoglalva. Szó-szó, egész jól megcsinálták ezt a sült húst, de azért egy kis fűszer még mehetett volna rá, de ezt betudom a hollowok hülye hozzá nem értésének. Azért úgy-ahogy ehető a kaja, szóval nincs rá panaszom, bár lehet, hogy este még visszajövök, és elbeszélgetek kettesben a szakáccsal, hogy mit kéne jobban csinálnia, ha nem akarja, hogy a saját ujjait kelljen megfőznie. Lassan Ranil is elfogyasztja a kajáját, így újra beszélgethetünk erról-arról. Mivel már nem vagyok éhes, nem látom értelmét, hogy tovább itt tartózkodjunk. A bár helyét megjegyeztem, így máskor is eltalálok ide segítség nélkül is.
- Aquapark! Remélem van fürdőruhád! - csillan fel szememben a vörös fény a szó hallatán, és egyből látom már, hogy ez a nap nagyon-nagyon kellemesen fog tovább telni. Nyomban el is indulok a kijárat felé, hogy aztán a Lány előre engedjem, majd elinduljunk az Aquapark irányába. Fürdőruha miatt nem kell aggódnunk, bármikor tudok varázsolni magunknak, ezt már Karakurában is demonstráltam egyszer Ranilnak.

Bébifelügyelet

Ajkaimat kissé összehúzom, amikor rákérdez, hogy ki is az a Raúl. Nem kellene megmondanom Neki, hogy ki is a földkerekség legdrágább barátja, aki mindig ott van, ha kell. Szemeim spontán elkezdenek ragyogni Krázusra, miután ittam egy korty teát.
- Hogy kicsoda Raúlka? Ő a világ legédesebb, legdrágább arrancarja, az egyetlen valamire is érdemes hím, akit valaha is ismertem, a szívem egyetlen Szottya! - ragyogok, lassan már jobban, mint az Esthajnalcsillag. nem tehetek róla, ő lett az egyetlen olyan személy, akit korlátlan ideig képes vagyok elviselni, valóságosan már fanulok rá, és igen, képes vagyok rávetődve ölelgetni. Ha Krázus a fejembe tudna nézni, ezt mind láthatná, de mint tudjuk - ilyen nem lehetséges! Miután szeretetteljes pillantást vetetem a becsomagolt ajándékra, államat a tenyerembe tettem. Nem kívántam túl sok információt megosztani ezzel a söpredékkel, a végén még ellenem használná. Tisztában vagyok vele, hogy csak azért van itt, hogy engem kínozzon- hiszen már egymás jelenlététől is undorodunk. Mondjuk, én már kevésbé, hiszen valahogyan vissza kell fognom magamat, ha már ezzel a Gyíkkal kell eltöltenem hátralevő életem azon perceit, amelyek a munkaidőben telnek el- no de ez nem minden!. Ezen gondolaton felvidulva néztem rá Krázusra is.
- Nos, mivel én vagyok a te Főnököd- nem nagyon volt eddig kötelességem ezzel vacakolni, mivel nem voltak fracciónjaim, és ezek után sem nagyon vágyok még egy koloncra a nyakamba- , hogy nem vagy köteles velem lenni munkaidőn kívül. Szóval: én leszarom, hogy mit csinálsz a szabadidődben, bőven kijár neked, ahogy nekem is. Nem kell együtt töltenünk, ez lesz számodra a tőlem kapott első örömhíred. - mosolyogtam rá emiatt boldogan, majd miközben utunkat az Aquapark felé vettük, megálltam. Nem akartam megint azt a varázslós máguskodást, amit a múltkor nyomott le nekem. Kurvára nem tetszett, most se tetszene- biztos valami alulméretezett szart akarna rám adni, én azt meg nem tűröm. Amúgy sem fogok túl sokat ott elidőzni, nincs kedvem tűrni, ahogyan bámulnak. Mély sóhajjal mondtam, hogy várjon meg itt, majd visszasonídoztam a szobámba átöltözni egy egyszerű, fekete fürdőruhába. Nem kétrészes volt, hála a jó égnek. A végén még minden részem kifigyelne a ruhából...
Krázus elé egy köpenyben libbentem vissza, majd mutattam neki,m erre kell menni. Úgy voltam vala, hogy ha már Las Noches sucks, akkor a napom is sucks... és milyen igaz lett! Egyetlen csinos, valamire való arrancarifjú sem járt errefelé, aki méltó lett volna arra, hogy hozzászóljak. Bár emlékeim már voltak a helyről, hiszen Cephivel itt találkoztam először. Érdekes egy alak ő is, és tényleg csak örülni tudok, hogy ő lett a 10. Megérdemelte, teljesen jogosan birtokolja a címet- ahogyan én is! Magától értetődik, hogy én megérdemlem... eleget kínlódtam már, bőven kijár nekem némi fényűzés, ami az espadasággal jár.
Ki is néztem magamnak egy helyet, majd az egyik napozóágyat birtokba véve ledobtam magamról a köntöst, és felfeküdtem. Lehunytam a szemeim, és azon gondolkoztam, hogy inni kellene valamit- a rekkenő hőség a sok pocsolya mellett csak még elviselhetetlenebb lesz. tekintetemet fraccióomra vetettem:
- Krázus... légy oly lovagias, és húzz el nekem egy icetea-ért...- vetettem rá esdeklő, ellenállhatatlan pillantásom. Egyébként utáltam a Srácot, mert egy bunkó szemét, aki úgy letámadott, hogy köpni-nyelni nem tudtam... De a bosszúmat el is halaszthatom. Legalább most pár percet relaxálok, a kibelezés bármikor esedékes lehet. Ellenszenvem némi gúnyos pillantásban jelenleg ki is merül- egyszerűen túl fáradt vagyok hozzá, hogy Törpegyíkot anyázzam. Fogom még, csak nem most... Most csábosan mosolygok rá, hadd legyen jó kedve a dologhoz- mert nem mondhat ellent nekem! Soha, semmilyen körülmények között nem ellenkezhet Velem! Velem, aki a főnöke vagyok! Vajon mennyi csodálatos meglepetést tartogat számomra még a nap?
Arcomon sátáni mosoly villan fel, ami odavonz hozzám egy random hímet is. Ez legalább nem az azonnali átlátszó dumájával jön, egyszerűen csak cigizik, és tüzet kér. Szerencsenapja van, a köpenyem zsebében ott lapul egy szaros gyújtó, ami általában csak fortuna napján működik. Rászoktam a cigire, igen... bár nem vagyok láncdohányos, csak néha gyújtok rá. Úgy érzem, fracciónomnak hála a jövőben nemcsak napi agyfaszt kapok majd, hanem láncdohányos idegribanccá is válok majd...
- Tessék, ajándék. Jó szórakozást továbbra is, Cicafiú. - teszem hozzá negédes mosollyal, melynek hatására a hím kezében a gyújtóval nekimegy az egyik transzparenses oszlopnak. Hihetetlen, hogy mit vagyok képes kiváltani a farokkal működő arrancarokból. Még intettem is neki, mire magabiztos vigyor jelent meg a képén. Szerintem biztos elhiszi, hogy később lesz valami... Pedig tényleg csak szivaom... Édes élet
Gondolom a kis közjáték szemtanúja volt krázus, mivel az öngyújtómat bitrolóó hím egyszer egy vigyorral pillantott rá Szentszar, csak azt ne higgye, hogy a nője vagyok... több se kellene az ordításbelezéshez...O.o
- Ahoj, fracción! Köszönte szépen a kedvességet! - veszem el tőle lelkesen a jéghideg lét, majd jelenlegi helyzetemmel tökéletesen megelégedve dőlök hátra.
- Akarsz valamiről pofázni napozás közben? - teszem fel a nagylelkű kérdést. Büszke vagyok magamra, ma még egyszer sem vágtam orrnyergen újdonsült szolgámat...*-*

Jól sejtettem, hogy ez a köcsög Raúl, vagy hogy hívják, kapcsolatban áll Ranillal. Márpedig aki rajtam kívül közelebbi kapcsolatban van Ranillal, annak vesznie kell. Méghozzá lassan, és fájdalmasan. A lehető legtovább kell húzni a kínzást, mert szeretem hallani, ahogy a delikvens maga könyörög, hogy végezzek vele. Annál nincs jobb érzés! Előre látom, nagyon jól fog esni kivégezni ezt a gyereket. Örülni fog a szívem, mikor kivérzik, és az utolsókat rúgja, annyira látom magam előtt, hogy legszívesebben most azonnal odamennék, és elkezdeném a gyilkolászást, na de, van még egy kis dolgom. Nevezetesen Ranillal elmenni az Aquaparkba. Ennél jobb ötlete nem is lehetett volna a Lánynak, hogy felhozta a dolgot. Nagyon sok mindent lehet csinálni egy Aquaparkban, szóval ez a legjobb választás, ami csak előfordulhat. Például tovább kínozni, szívatni ezt a kis Tökmagot. Viszont ahogy egyre tovább hallgatom Ranil undorító ömlelgését Raúlról, egyre jobban elsötétül tekintetem, és egyre jobban érzem a késztetést rá, hogy valakit megöljek. Nyomorék egy ficsúr lehet az a csávó, ha Ranil képes ennyire elszállni tőle. Úristen...mihamarabb meg kell néznem magamnak azt a Raúl gyereket.
- Szóval homokos? - kérdem Raniltól a számomra legkézenfekvőbb kérdést. Elvégre ha Tökmag ennyire odáig van egy hímért, akkor az tuti, hogy kicsit melegebb a kelleténél. Legalábbis eddig határozottan elhatárolódott mindenféle hímtől, mivel állítása szerint csak dugni akarnak. Szóval nekem ebből az jön le, hogy a szóban forgó személy meleg lehet, mivel Ranil ennyire odáig van érte. Ha hetero lenne, utálná, nem? Na de mindegy. Semmi hozzám képest. Én hatalmas vagyok, és rettentő hatalommal bírok, amit nagyon-nagyon sokan irigyelnek, de hát ez van. Valakinek ez jut, valakinek az.
- Neeem, Ranil-chan. Az espadám vagy, nem a főnököm. A főnököm az Aizen, legalábbis annak hiszi magát. - javítom ki mosolyogva a Lányt, hiszen tévhitben él. Aizen is csak azt hiszi, hogy a főnököm, pedig egyeltalán nem az. Kötöttünk egy megállapodást, amolyan szerződést, semmi több. Csak üzlettársak vagyunk úgymond. A bizalmatlanságát meg megértem, hisz ebben a mai világban sosem lehet tudni, hogy ki barát, s ki ellenfél.
Miután ezeket a dolgokat megvitattuk, az park irányába vesszük az irányt. Jómagam már nagyon várom, és izgatott vagyok a dologgal kapcsolatban, mert Aquaparkot már láttam, próbálni még sosem próbáltam azelőtt. épp felajánlanám Espadámnak, hogy nem kell fáradnia a fürdőruhával, hisz tudok neki varázsolni, mikor hirtelen faképnél hagy, és elsonidozik a szobája irányába. Igazán nem értem, sosem adnék neki a méterénél kisebb bikinit...legalábbis nem sokkal kisebbet. Ez fájóan hat rám, hisz azt a látszatot kelti irányomba, hogy Ranil esetleg nem bízik bennem! Ezt természetesen nehéz elképzelni, de nem lehetetlen. Visszatérve egy köpenyt visel, ami jól eltakarja a dolgokat a kíváncsi szemek elől. Természetesen mondanom sem kell, hogy nem okozna nagy megerőltetést eltüntetni azt a köpenyt, de legyen boldog, legalább egy kis ideig. Némi mászkálás után végül megérkezünk a parkhoz, ahol elég nagy zsibongás, és tömeg van, de mivel mi magas rangú arrancarok vagyunk, nem kell várni a kilóméteres sornál, hanem bemehetünk soron kívül. Ha ez esetleg valakinek nem tetszene, nyugodtan szóljon nekem. ^^
Ranilnak már előre kiválasztott célpontja van, nagyon úgy tűnik, mivel egy napozóágynál megáll, leveszi a köpenyét ,és elnyúlik az ágyon. Meg kell mondjam, hogy nagyon is szexi abban az egybe bikiniben is, de lenne még néhány kivetnivalóm ellene. Ráér még.
Nekiállok én is vetkőzni, mivel persze már rajtam van a fekete rövid gatya fürdőnadrágom, amit útközben varázsoltam magamra. Imádom a máguslétet, gyakorlatilag határtalanul ki lehet tolni a valóság szabályit!
Épp leülnék a Lány mellé a fűbe, mikor megszólít. Szemöldököm eltűnik a hajam vonala alatt, úgy felsikerül húznom a kérdés hallatán. Ahhoz képest, hogy eddig hogy beszélt, nagyon művészi módon kért meg, hogy hozzak neki innivalót. Lehet még Raúl hatása alatt van, és azért beszél így...
- Kérésed számomra parancs! - hajlok meg és beszélek olyan nyájassággal mint egy jó szolgához illik. Persze csak megjátszom, és ezt a Lány is tudja. Azért elmegyek neki icetea-ért, ha már ilyen szépen megkért, illetve a tea jön ide, nem én megyek hozzá. Jobb kezem felemelem, majd csettintek egyet vele, és a következő pillanatban megjelenik a tenyeremben egy jéghideg fél literes icetea. A közeli bódéból teleportáltam el ide, szóval nem tett meg nagy távolságot. Közben jött valami nyomorék srác is, és öngyújtót kért. Tisztában vagyok vele, hogy Ranil csak az agyamat húzza a jelenettel, de akkor sem tetszik, Még egy személy, aki sötétedés után ki lesz végezve, ilyen egyszerű a dolog...
- Először is mondjuk bekenném a hátadat napolajjal! Fájna a szívem, ha leégne a hátad! Ne aggódj, nem sav van benne. Ha nem haragszol, gondoskodom a fürdőruhádról. - mondom vigyorogva, miközben a közben odateremtett napolaj tubusáról tekerem le a fedelét. Remélem hagyni fogja magát, na persze előtte tenni kell valamit ezzel a fürdőruhával is! Ennek megfelelően tenyerem odarakom Ranil háta fölé néhány centivel, majd lehunyom szemem, mormolok valamit, és mikor kinyitom, a Lányon máris egyrészes helyett egy kétrészes fekete bikini van! Méretváltozás nincs, hisz a régiből csináltam újat, illetve szabtam át egy kicsit. Így már egyszerűbb lesz napolajjal kenegetni!

Bébifelügyelet

Nevetséges a feltételezés, mely szerint Raúl meleg lenne. Jóízű kacaj tör elő belőlem, alig bírom abbahagyni a nevetést- azt sem tudom, mikor volt már őszinte kacajom. Legutóbb azt hiszem, a Raúlos karakurai kirándulásunkon. Arcomon széles vigyorral jelzem egy apró fejcsóválással, hogy mennyire félregondolta Mogyorótökű a dolgot.
- Rohadtul nem meleg... Az kellene még csak, hogy az ő külsejével az legyen! - vigyorgok tovább, majd ráunok a témára. Nem áll hozzám olyan közel Krázus, hogy tengernyit rinyáljak neki az érzéseimről. amúgy sem lelki szemetesláda, a sötétülő feje is erre utal. Ez van, eméssze meg... Kétlem, hogy érdekelné őt a többi lénnyel való kapcsolatom. De még ha ennek az ellenkezője az igaz, akkor sincs hozzá semmi köze, beleszólása meg pláne nincs! Hiába meregeti azt a tüzes szemét, kiszúrom, ha tovább nyársalgat.
- Ez de jó... - kortyolgatom lelkesen a teámat, és csak egy szemöldök összevonással jeleztem a fürdőruhám megváltozását. erőteljes nyomulást érzékeltem Krázus felől... Nem tetszett. Maradjon csak magának... >.<
- Ja, mert olyan kurvára fontos vagyok neked, hogy aggódsz a bőröm miatt...- forgattam meg a szemem. De azért ha már ennyire baszottlelkesen jelentkezett a feladatra, tőlem aztán... biztos beindul az ilyenre, vagy nem tudom...
Lehunyt szemmel tűrtem, hogy bekenjen azzal az olajos vacakkal. Nem értem, mi szükség van rá, de ha annyira akarja, tőlem... Eddig egyszer sem égtem le, szóval tök felesleges.
- Egyébként akarsz itt valamit művelni? Nyugodtan elmehetsz nőzni, vagy amit akarsz... Nem kötelező velem unatkoznod. - próbáltam neki sorolni a lehetőségeket. Hímből van, farka is van, nyilvánvalóan észrevette, hogy itt több a bikinis nőstény, mint máshol. Bár nyilvánvalóan semmik hozzám képest, de ki tudja, mit akar ez az alak. Én csak örülnék neki, ha összeszedne valami nőcskét, és teljesen elhanyagolna engem. Ami a jövőt illeti, kéntelen leszek küldetésre cipelni őkelmét, hogy erősödjön- nem akarom, hogy egy gyenge virágszálat kelljen védenem. Ez pont az ő dolga lenne, de gondolom előbb dug ágat a seggébe, semmint hogy segítsen nekem. Ajkamon lenéző mosollyal figyeltem a szomszéd napozóágyon enyelgő párost, akiknek már lassan szoba kellett volna, nem nyilvánosság. Kétlem, hogy én valaha is képes lennék ilyenre. Undorító... hogy lehet ilyen tömény rajongással szemlélni valakit, aki csak kihasználja a másikat? Pusztán a testi vágyait élik ki egymáson úgyis... >.> Ami nem feltétlenül rossz, de nekem csak negatív tapasztalatom van- annyira hülye meg nem vagyok, hogy bárkiben is megbízzak. Ilyen érzelmek nem is léteznek...
- Ezután mi legyen a következőcélpont? Mit akarsz látni? ha kérhetem, zárjuk majd rövidre, mert kezdek elfáradni, ágyba akarok bújni... - sóhajtottam lehunyt szemmel. Nem unatkoztam, nem is idegesített most annyira Krázus, csak egyszerűen valamiért nem volt a topon a kedvem. Másrészt meg Raúlhoz is be kell néznem a hallal nem venném a szívemre, ha rám rohadna.
- Egyébként tetszik a szobád? Úgy rendezed be, ahogy akarod, nincs beleszólása senkinek sem. jaj, majd szólj rám, hogy a halat meg a tejet vigyem el Raúlkának...- motyogtam félálomban. Evés után egész kellemesen hat rám ez a helyzet, Krázus meg biztos vigyáz rám, nem hagyja, hogy mindenféle random alakok rám másszanak... ><

Már hogyne lenne Raúl meleg! Két lehetőség van, vagy meleg, vagy nyomorék. Más férfivel nem állna szóba rajtam kívül Ranil, és velem is csak azért, mert muszáj neki. Viszont tuti, hogy van egy kis beütése annak, akihez hozzám szól rajtam kívül, mert mint többször is emlékeztetett rá az a kis Tökmag, neki nem kell férfi, Ő meg van remekül is nélküle. Na majd meglátjuk. MIndenesetre nem akarom most kihúzni a gyufát azzal, hogy elkezdem ezt a Raúl gyereket nyíltan becsmérelni az orra előtt, mert elrontanám a kialakuló helyzetet. Mintha kicsit meglágyult volna Ranil az irányomba, legalábbis nekem ez tűnt fel abból, hogy nem igen anyázik a mostani percekben! Lehet csak visszafogja magát a strand miatt, de lehet, hogy nem. Amúgy eddig sem fogta vissza magát sehol, legyen a hummusz bárban, vagy Aizen előtt. Mindenhol ugyanolyan nagy a pofája, és ezt a képességét nem is vonakodik használni, mikor csak alkalma nyílik rá. Kár, hogy rám ez nincs hatással. Engem oszthat egy hétig is, semmit sem ér el vele. Én jobb vagyok, mint mások, engem nem lehet a földbe tiporni holmi szavakkal. Immunis vagyok rá, és én pedig ezt használom ki, méghozzá boldogan. Na mindegy, félreteszem egy kis időre most ezeket a gondokat, és Ranillal foglalkozom most. Ezeket ráérek máskor is lerendezni, mikor Ő nem látja. Elvégre nem lenne jó ha a szeme előtt nyuvasztanám ki Raúlt, nem igaz?
Az aggódós megjegyzését is inkább most eleresztem a fülem mellett, és azzal foglalkozom, hogy a napolajat egyenlő mértékben oszlassam szét a házán. Rá se merek gondolni, mi lenne, ha a kezem "véletlenül" lejjebb csúszna a bugyi vonalánál, vagy a melltartó részénél. Persze nem velem van a gond, én megcsinálnám, csak nem akarok jelenetet rendezni a strand közepén. Elvégre nem lenne jó, ha rögtön az első napomon botrányba keveredek! Rontana a hírnevemen, ami elég mocskos amúgy is. Nem mintha zavarna...minél mocskosabb, annál jobb.
- Épp most is nőzöm. Miért keressek mást, ha Te is itt vagy? - teszem fel a számomra jogos kérdést. Gondolhatta volna Ranil, hogy, eddig is csak miatta nem húztam el másfele. Amúgy is, Aizen parancsba adta, hogy körbe kell vezetnie engem, és hát ugye a parancsokat nem jó megtagadni, mert könnyen porba hullhat az ember feje, különösen egy ilyen nyomorék társadalomban, mint az arrancaroké. Amúgy sem vágyom most nőre. Minek? Ha kell, majd szerzek magamnak, nem esne nehezemre, de mivel most épp élvezem a szabad életem, nem fogok olyan hülyeségekkel foglalkozni, amik jelen pillanatban nem érdekelnek.
- Ha fáradt vagy, visszamehetünk a szobádba! Segítek lefeküdni. ^^ - bökök oda egyet, mert már rég tettem, és hiányzott. - Amúgy meg nem csináltunk ma semmi olyat, ami miatt fáradtnak kéne lenne, szóval nem értem. Lehet csak le akarsz koptatni? De nem! Olyat Te nem tennél, nem igaz?
Egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. De nem érdekel, nem hagyom magam olyan könnyen lekoptatni. Amúgy is, még csak kora délután van, ráér még aludni Ranil is. Biztos van egy csomó dolog ebben a koszfészekben, amit még látnom kell, vagy érdemes megnézni. Bár magam sem tudom, hogy mit akarok megnézni, csak annyi a lényeg, hogy Ranillal legyek, merthogy ugye meg lett mondva, hogy ma vele kell lennem. A további napokról nem volt szó, de gyanítom, azokon is Ranilt fogom boldogítani az Ő nagy örömére.
- Tökéletesen berendeztem a szobámat az igényeim szerint, nincs rá panaszom. Jó helyen is van, nincs sok idegesítő tényező. - magyarázom Ranil kérdésére a dolgokat. - És feltétlen szólni fogok, hogy el ne felejtsd Raúlt. - jelenik meg arcomon az a jellegzetes gonosz vigyor. Legalább megismerkedhetek Raúllal. Emlékezetes lenne mindkettőnk számára...Míg ezen gondolkodom, észre sem veszem, hogy Ranil elszenderedett az ágyon. Most épp nincs kedvem beszívatni és felkelteni, szóval maradok csöndben mellette, és őrködöm, nehogy valami illetéktelen személy zaklatni próbálja.

Bébifelügyelet

Sosem értettem, hogy mi a francért álmodom újra az egész rohadt megalázást, amin átestem. Kurvára nem volt szükségem rá, pont most, amikor előléptem, erősebb lettem... Annak hittem magam, de nem, legyen porrá zúzva minden magabiztosságom, és remegjek álmomban is könnyezve, biztonság után kutatva, s megnyugodva, mert valaki kezébe akadt a kezem, de még így is folyt a könnyem. Nem tudtam megszüntetni, még csak nem is tudtam róla, hogy látszik a szenvedésem. Nem is volt szép álom, elmosódott hangok és képek... teljes megalázásom tökéletes tükre.
Igazából nem akartam, hogy bárki is így lásson: megtörve, gyengén, én, a 8. Espada... Pedig erős jellemem van, nem szoktam meghátrálni, és most mégis az lát így, akii elöl a lehető legnagyobb mértékben akartam ezt titkolni. Végül egy összerándulás után felkapom a fejem, és ülésbe tornázom magam, majd kezeimmel beletúrok a hajamba. Mély levegőt veszek és fújok ki, majd lepillantok a rajtam levő bikinire, ami alig takar valamit. Undorodva szűkül össze narancsszín szemem, majd miután iszok pár kortyot a teámból, és állok fel a helyemről, hogy idegesen magamra öltsem köntösöm.
- Akarsz még maradni? Én visszamegyek a szobámba felöltözni valami... takaróbba. - léptem le szó nélkül. A rohadt életét neki már, nem igaz hogy ennyire magamba tudok zuhanni! Nesze neked, Slarin, vergődj örömödben, így is lehet engem látni...
Hosszú bakancs, rövid gatya és fehér póló, tökéletesen megfeleltek nekem most, és egy idegenvezető nem is kívánhat magának jobb cuccot. elrejthettem benne magam, jobban, mint a bikiniben.
- Ahoj! Hová akarsz ezután menni? Kocsma? - léptem vissza Krázus mellé. Kiváltságos nap, még ezt is megtehetem, nem? Akkor is, ha ellenkezik az elveimmel... Úgysem az lesz a reszortom, hogy fostost szórakoztassam.
De azért... furcsa volt most mellette lenni. Nem ébresztett fel, ott volt mellettem, és mintha fogtam volna valaki kezét... az övét? Hagyott aludni? Tőle ezt nem vártam, sosem volt hozzám kedves, most biztosan csak várja az alkalmat, hogy belém rúgjon... De ha ez megtörténik, nem köszöni meg. Aizen ide vagy oda, nem fogom hagyni...
Némán lépegettem mellette, és tekintettem rá egyszer-kétszer zavartan. csak most ne szólaljon meg, mert akkor idegrohamot kapok... látom rajta, hogy valamit hozzám akar vágni... >.>
Némán mentem hát be a kocsmába, és ültem be a pulthoz, miközben hátradobtam a hajamat. Ami engem illet, a nagy elhatározás ellenére sem voltam képes alkoholt magamba engedni, így egy alkoholmentes koktélt kértem fagyos pillantással, hogy ne szóljon be a pultos. Kiherélném, az tuti. -.-
- Van valami egyéni kérésed? csak ne bunkózz most, mert kurvára nincs hangulatom lenyeli...- mondtam hangomban némi feszültséggel. Ez van... Life sucks, mint tudjuk. Elcseszte a kedvem a felbukkanó emlékkép...

Míg Ranil az gazak álmát alussza, az én gondolataim is messze-messze lekalandoznak. Emlékeimben feldereng egy fiatal, vörös fejű suhanc, aki egyszer még abban lelte örömét, hogy naphosszat üldögélhet az egyik könyvtárban és ősrégi könyveket búj, hogy minél több tudást magának mondhasson. Aztán telt múlt az idő, és a kamasz fiúból felnőtt férfi lett, 150-200 éves korára, és az addig összegyűjtött tudást hasznosíthatta munkája, feladata során. Igen, egyszer ilyen is voltam, bár ne lettem volna. Ez már a múlté szerencsére. Magam mögött hagytam ezt a múltat, és elástam jó mélyre, hogy még csak véletlenül se bukkanjon fel egy óvatlan pillanatban, ám most mégis eszembe jutott. Ez a sors kegyetlen játéka, kínoz, mikor csak tud, ott rúg beléd, mikor csak akar, és ahol csak akar. Csak engem ez nem érdekel, én visszarúgok. Évezredeken át tűrtem, nyeltem, hogy rángassanak, mint egy koloncot, egy bábut. Kénytelen voltam megtenni mindazt, amit kértek tőlem, még ha akaratom ellenére is kellett, hogy cselekedjek. Legalább a mágus rendben volt egy kis nyugtom, és néha azt csináltam, amit tényleg akartam, amihez volt kedvem. De ennek már vége, megszabadultam, és most már nem vörös, hanem fekete vagyok, aki szabad akarattal rendelkezik, aki azt csinál amit akar, és akkor, amikor csak kedve tartja, szóval mér teszek pár lakatot a vörös múltamat elzáró kis ládikára, hogy még csak véletlenül se nyitódjon fel még résnyire sem.
Mikor feleszmélek, még mindig ugyan ott ülök Ranil mellett a strandon, aki még mindig alszik, bár néha-néha moccan egyet, amiből arra következtetek, hogy egyeltalán nem azt álmodja, amit szeretne. Talán megint azok a dolgok jutottak eszébe, amik még anno Karakurában, mikor az étteremben voltunk. Megtehetném, hogy belenézzek az elméjébe, de most nem akarok. Majd ha akarja, úgyis elmondja, bár valljuk be, erre nagyon kicsi az esély. Nem baj, mindenkinek lehetnek titkai, más kérdés, hogy előttem nincs senkinek sem.
Fejem hirtelen odakapom, mikor Ranil egyszer csak a semmiből megfogja a kezem. Biztosan alszik! Nem fogdosna, ha magánál lenne, szóval igen, valószínűleg az álma miatt teszi ezt. Azért arcomon tömény meglepődöttséggel figyelem a dolgot, de lassan napirendre térek a dolog fölött, és megeresztek egy röpke mosolyt, majd folytatom eddigi őrködő tevékenységem.
tekintetem lassan a Lányra emelem, mikor felébred, és végignéz magán. Átfut az agyamon, hogy talán hozzá kéne valamit fűzni ahhoz a bikinihez, de most inkább nem. Látszik rajta, hogy megviselte kicsit ez az előbbi dolog.
- Nem, eleget tartózkodtunk itt, most inkább valami hűvösebb helyre vágyok. - bólintok rá az ötletre. Kezd kissé elegem lenni amúgy is a sok mitugrász kis hülyétől, akik itt tartózkodnak, szóval jobban esne most egy zártabb, hűvösebb, csendesebb hely. Mire befejezem a mondatom Ranil már valamerre a szobája felé lehet. Felállok, ás egy apró sóhaj után már megszokott ruhámban ácsorgok a strand közepén, majd én is elindulok a Lány után, ráérősen, nehogy megzavarjam. Most valahogy nincs kedvem belekötni, magam sem tudom, hogy miért. Talán a meleg miatt, de az is lehet, hogy adni akarok neki egy szusszanásnyi időt? Meglehet.
- Igen, egy kocsma jó ötlet lenne, ezután a zajos strand után. Rendeznem kel la gondolataimat amúgy is. - bólintok rá a Ranil ötletére, és elindulunk a szórakozóhely felé. Valahogy nem hagy nyugodni az az előbbi strandos jelenet. Nem fogták még meg úgy a kezem, mint akkor a Lány, sőt, ha jobban visszagondolok, az utóbbi pár évben nem is nagyon érintkeztem senkivel, mert futkoztam az alávaló feletteseim parancsaira fel-alá. Mire észbe kapok, már átlépem a kocsma küszöbét. Jobb lesz kicsit összeszednem magam, az utóbbi időben rendre elkalandozok néha más fele, mint kéne, és ezt nem szabad megengednem. Ugyanolyan hűvösnek és tiszta gondolkodásúnak kell lennem, mint eddig. Miután rendelek magamnak egy korsó sört, csatlakozom Ranilhoz, és leülök mellé az asztalhoz.
- Nem akartam bunkózni, de köszi, hogy figyelmeztetsz... - jegyzem meg csendesen, majd megkezdem a sörömet. - Ott a strandon..miről álmodtál? - kérdek rá végül a dologra, mert nem hagy nyugodni. Bár ha sejtésem nem csal, akkor arról, amire gondoltam, de mivel nem néztem bele Ranil gondolataiba, így nem tudhatom biztosra. Legfeljebb kamuzik egyet, és nem mondja el az igazat.

Némán figyeltem, amint utat tört magának a kocsmában, majd leülve kértem egy pohár szinte fagyos üdítőt. Nem volt kedvem részegnek lenni, állítólag akkor túl hamar előjönnek a lidércnyomásos képek. Köszöntem, eleget rinyáltam ma már a faszságaim miatt- nem fogok egy újabb gondolatsort lefuttatni miatta. Hülye voltam, gyenge, szerencsétlen... régen volt, elmúlt, legyen már nekem kuss! >.<
Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon, miközben a koktélomat kavargattam. Szerettem ezt az ízt, és tudták rólam, hogy baszottul nem érdemes belém kötni azért, mert nem iszok alkoholt. Tanít a tapasztalat... miután felbasztam a falra az egyik nyomorékot, aki pampogott " gyáva picsa fosik a házipálesztól" címszó alatt, valahogy már nem csesztetnek...
Belekortyoltam, hátrahúztam a hajam, és felsóhajtottam. Kész... bennem van az ideg, megint rámtört... bizonyítanom kell magamnak, hogy most már jobb vagyok annál, aki egykor voltam. Erősebb, fékezhetetlenebb, sátánibb...
A problémám egyetlen forrása pedig...ő. itt ül mellettem, lelkesen piál, és nem hagy békén. Örökké idegesít, és biztos élvezi ezt a helyzetet. Ép ember Raúlon kívül biztos nem akar mellettem lenni önszántából... imádtam Raúlt, bebizonyította, hogy a hímek közt is akadnak... kivételek. Megvolt a sajátos kisugárzása, amivel képes maga mellett tartani, és elviselni. De valami lehetetlen módon az ő közelében nem vagyok sík ideg, nem úgy, mint Krázus mellett. A többséget lekurvaanyázom és elpárologtatom magam mellől, de... ezt nem lehet. Felek érte, és már magam se vagyok benne biztos, hogy tudnám bántani. Abszurd, és spontán asztalfejelhetnékem van tőle, de így van... Egy oldalpillantással végig is mértem, majd távolabb húzódtam. csak hogy a következő pillanatban összeránduljak, és úgy forduljak felé, mint kait képen töröltek.
A kis problémám újra befigyel... Talán érdemes lenne elnyögni neki, úgysem hiszem hogy annyira aljas lenne, hogy ezért rúgna belém. Ha mégis, hát akkor... következmény ide, következmény oda, megölöm.
- A strandom csak... felmerültek bennem emberi életem szaros emlékei. Kétlem, hogy a téma mélyebben érdekelne...- kortyoltam egyet, majd mély levegőt véve leraktam a poharat. Általában lelkesen szorongattam, de most nem bírtam elviselni az érintését...
- Mesél csak... mi egyébbel akarod még megkoronázni a napot? Az én részemről nemsokára véget ér, korán vissza szoktam vonulni a szobámba, és elfoglalom magam... Tudod, régen már meséltem. Rajzolás, varrás, maszkok készítése, festése...- vettem egyet a közelben elhelyezett ropik közül, és elrágcsáltam. Ami azt illeti, kezdtem megszokni a helyzetet, azt, akivel voltam... Talán később képes leszek nem hányingerrel ránézni, legyenek biztatóak a szaros kilátások! Ha belegondolok, a sok aberrált balfasz, akikkel eddig összehozott a sors- néhány pozitív kivételt nézve, persze-, csak erősítették sajátos nézeteimet í hímeket illetően. Apám egy állat volt, nevelőapám... sajátos, a kicsi fia pedig a lét szégyene, egy féreg... Elég elképesztő, hogy évszázados homály fedése mellett is olyan tisztán emlékszek a vonásaira, mintha csak öt perce láttam volna utoljára. Még a libabőr is kivert, miközben az előző tálka felé nyúltam. S miután belekortyoltam a koktélomba, ismét felvillant előttem az arca, a győzelemittas, kéjes és önelégült, szadista arca…
Kíváncsi lennék, hogy Mr. Frakciónak vannak-e olyan emlékei, amik rávernek az enyémekre…
- Kurva kreatív kedvemben vagyok... Előbb fásulok be megint, semmint hogy bármi jót kezdjek magammal... - jegyeztem meg félhangosan, majd elengedtem egy szomorú mosolyt, miközben az asztallappal szemeztem.

Látom Ranilon, hogy szarul van. Ez nem az a szokványos idegbajos viselkedés, amit általában a közelemben szokott mutatni. Vagyis, nem általában, mert ezelőtt csak egyszer találkoztunk, de akkor máshogy viselkedett. Idegbeteg volt akkor is, de nem így, Most más baja van, és gyanítom, tudom mitől. Ezek a fránya emlékek. Nem mondom, szörnyűek, de ha nem engedi el őket, örökké kínozni fogják. Persze ezt nem mondhatom a szemébe, mivel ha kiderülne, hogy tudok róla, valószínűleg nagyon nagy árat fizetnék érte cserébe. Elvégre senki sem szereti, ha a tudta és engedélye nélkül turkálnak az emlékei közt. Különösebben nem érdekel, de azért nem akarom magam elárulni. Majd akkor max, ha megengedi az adott helyzet, de most még nem. Nekem is vannak emlékeim. Sok..túl sok emlék. Javarészt nem boldogak. Sőt, egyik sem boldog igazából. Nem is annyira szörnyűek. Inkább semlegesek, vagy szomorúak. Nem jelent semmit számomra, ha az eszembe jutnak néha-néha, csak azt, hogy annak az időnek már vége, továbbléptem, felszabadultam, és most már azt csinálok, amit csak akarok. Ez jó érzéssel tölt el. A tudat, hogy senki sem irányítja a tested és az elméd, egyszerűen felszabadító. Kortyolok egy jóízűt sörömből, és elmosolyodok. Mindig mosolyra húzódik a szám, ha ezekre a dolgokra gondolok. Képen röhögöm ezeket a régi dolgokat, és bemutatok nekik, hogy ott rohadjanak meg, ahol vannak, mert már rég nem kötődöm hozzájuk. Ennyi, vége.
Végignézek Ranilon, ahogy hátrasimítja a haját. Feltűnt már, hogy sokszor csinálja az utóbbi időben. Nagyon is jól áll neki, legalábbis én így gondolom, szóval ninc különösebb problémám vele.
- Ó, dehogynem, nagyon is érdekel! - kaptam egyből a témán, ha már önként ajánlotta fel a Lány. Tény, hogy tudtam ezt-azt, de nem a teljes történetet, csak egy kis részt belőle. Persze ez is elég volt, hogy nagyjából kikövetkeztessek ezt-azt magamban.- Nem fogom felhasználni ellened ne aggódj! Annyira még én sem vagyok aljas...legalábbis veled nem. - egyelőre. Bár lehet, hogy sosem leszek annyira aljas...ki tudja? Ezt még én sem tudom megmondani. Minden azon múlik, hogy mi minden fog velem és a környezetemmel történni a jövőben, semmi máson.
- Ezesetben talán veled tarthatnék, és mondjuk csinálhatnánk együtt, amit szoktál. Nem vagyok egy nagy művész eben az ágban, de biztos vicces lenne, na meg relaxáló! - tárom szét kajaimat és magyarázok nagy bőszen. Közben hanyagul intek a csaposnak még egy körért, aki nem nagyon veszi ezt jó néven. Gondolom neki csak egy felkapaszkodott söpredék vagyok, aki megelőzte a ranglétrán, és én már fracción vagyok, egy magas rangot betöltő személy, ő meg még mindig egy csicska, egy kis senki, aki másokat szolgál ki egy pult mögül. Ennyi...egy szolga, nem több. Ez pedig akaratlanul is egy aljas vigyort csalna a számra, ám most teljesen direkt mosolygok rá úgy, ahogy.
Na de Ranil még mindig elég sötéten mered maga elé, miközben rágcsálja a ropiját. Ezt még én sem hagyhatom, hisz, mint fracciónjának kötelességemnek érzem, hogy felvidítsam, ha szar kedve van. Így hirtelen fogalmam sincs, hogy mivel vidíthanám kicsit jobb kedvre a Lány, szóval improvizálok, és egy röpke kézlendités után máris kezemben van egy csokor, ami kék színű rózsákból áll. Szeretem, ha a dolgok különlegesek. Sőt, mivel mágus vagyok, nekem megadatott az a képesség, hogy nagyon sok féle különleges dolgot csináljak, így hát miért ne élnék vele?
- Felejtsd el azokat a dolgokat. Jó persze könnyen beszélek, de ha rajtuk rágódsz, nem lesz jobb. Folyton gyötörni fognak. - nyújtom át egy fejhajtás mellett a virágokat Ranilnak. - Esetleg, ha gondolom, egy egyszerű memória módosítással eltüntethetem ezeket a dolgokat. Sok kellemetlen percet spórolnék meg neked. Megnyugtatlak, nem szívatásra menne, és én nem szoktam hibázni, soha. - mondom nyugodt hangnemben Ranilnak, hogy lássa, hogy tényleg komolyan beszélek. Nem akarnám eltüntetni az emlékeit, mert az nagyon nagy bűn lenne, még tőlem is. Nem vehetjük el valakitől az összes emlékét, mert megfosztanánk az egész addigi életétől. Én csak csupán néhány foszlányt tüntetnék el a Lány fejéből, ami abszolút nem befolyásolná a mostani elmeállapotát, na de ez nem rajtam múlik...ha nem akarja, nem kell, ez nem kénysser, csupán egy jóindulatú ötlet tőlem.

Bébifelügyelet

Na, majd pont... Megszabadulni tőlük? A saját, külön bejáratú démnaimtól? Baszottul más lenne a személyiségem... rohadtul nem ez lennék, mint aki ma vagyok. Még ha azt az emléket el is tüntetné belőlem... Mire mennék vele? Minden más ott lenne, és a megmaradt érzés is elég lenne. Nem, nem akarok túl nagyot változni. megbízni sem akarok senkiben sem. rúgtak már belém eleget, kösz. Nem kell újabb strigulafix, soha többet...
Értetlen szemekkel nézek a kék rózsákra, majd átveszem őket. Nem szívleltem a virágokat, sosem kaptam még, és azt az egyetlen rózsát is, amit szerettem volna, másnak adták... Újabb szar emlékek, ezaz! Már csak az kell, hogy kitörjön rajtam az agyfasz, és valakit a falhoz baszva ordítsak vagy öt percet. De a színe... a színe az szép. Nem hiába van mindn öltözékemben kék, a föld legszebb színe... Mindenhol ott van, mégha csak halványan is.
- Kösz... Szeretem ezt a színt. Raúlkának is vettem már egy kék pulcsit, csak még nem adtam neki oda...- jutott erről eszembe kedvenc arrancarom, és ajkamon halvány mosoly jelent meg. Na ja... Profi vagyok abban, hogy hogyan kell tropára vágni saját magamat. Órákat kellene tartanom a témában! Nálam profibb senki sem lehet... Az ki van csukva. És itt jutott eszembe újra krázus dolga. Eltörleni az emlékeimet? mitől lenne jobb nekem?
- Nem kell eltörölni... megemészteni sem akarom. Túl nagyot változnék akkor. Senkinek sem lenne jó, ha megváltoznék, kiváltképp magamnak nem. Amúgy sincs senkim, aki miatt feledni akarjak. Raúlkának meg jó vagyok ilyen idegbetegen is. - átlátszó kamuk, amiket felsoroltam, de volt benne valami kevéske kis igazság. Kinek? Minek? Évszázadok óta magányos vagyok, és rohadtul hozzászoktam a helyezethez. Nem volt soha senkim, tökéletes volt! emésszen csak el ezek után is a magány, senki miatt nem kell legalább aggódnom. Azt se tudom, képes lennék-e érezni...
- Tőlem... De ne vedd játéknak. - vetettem oda neki arra a felvetésre, hogy velem tartson maszkolni a szobámba. engem aztán nem fog zavarni, úgyism egszűnik a külvilág vagy ké perc alatt. felálltam, kivettem a ksi napernyőt a poharamból, és a végén levő olivabiogyót a számba tömve indultam el vissza a vackom felé. Az volt az egyetlen hely, ahol teljes mértékben jól éreztem magam. Minden máshová tett utamat úgy éreztem, mintha kirándulnék. Karba font kezekkel mentem, kissé lehajtott fejjel Krázus mellett, és igyekeztem minden gyilkos gondaltomat bepakolni egy kis dobozba, és leláncolni. Eddig sem működött a dolog, ezután sem fog... De a reményt öljük meg legutoljára!
- És... mit akarsz csinálni? - kérdeztem tőle, miközben már a szobám ajtaját nyitottam volna, ha nem ejtem le a kulcsot. gyors lehajlás után azonban már ismét ujjaim közt csillant a fémes tárgy, és előreengedtem a szobába. Miután ledobtam a cipőmet, megindultam a szekrényem felé a szokott fekete pólóért és fehér bő gatyáért, maiben "dolgozni" szoktam. Bár nincs hová felvennem, halloween előestéjén jó móka végignyálazni mindent, hogy másnap melyikben flangáljak este. Szeretem azt a napot*.*
Miközben azon gondolkoztam, hogy hol öltözzek át, a probléma meg is oldódott: a szobámban nem volt senki, szóval egy két-három másodperces megaöltözés levágása után szépen kibntottam a lófarokba fogott- időközben már teljsen elszabadult-hajamat, és gyorsan befontam. Szemcsillogva kezdtem előpakolni a holmijaimat a szobám sarkában, és kevertem el az anyagokat, mikor felötlött, hogy valaki hiányzik a képből.
- Hol vagy? Vagy már nem akarsz mázolni? - tettem fel a költői kérdést, miközben a színpalettámra csücsörítettem a számat.

Ha nem, akkor nem. Nem erőltetem a dolgot, bár kétségtelenül sokkal jobban érezné magát, ha engedné, de az Ő döntése végül, szóval ki vagyok én, hogy máshogy gondoljam? Pedig profi vagyok az ilyen dolgokban, és meg tudnám oldani, hogy még csak észre se vegye, csak annyi tűnjön fel, hogy van valami, amire nem emlékszik, sőt nem is akar egyeltalán emlékezni, de ha szeretné az emlékek maradását, akkor én sem ellenzem. A virág pedig úgy tűnik, hogy jó húzás volt. Bár nem tudom, hogy Ranil mennyire szereti a virágokat, de nőből, van, és ha csak egy kicsit is, de biztos tetszik neki, ha más nem, legalább a színe. Elvégre nem a leggyakoribb fajta a kék rózsa, ráadásul ez különleges mágus rózsa, szóval nem az a minősíthetetlen minőségű vacak, amit tonnaszám termesztenek, és olcsón eladják a piacon. Kissé mintha megnyugodni látszanának a kedélyek, így kettesben, elzárva a tömeg elől, ám azonban mikor Raúl neve újra felhangzik, kissé elsötétül a tekintetem. Nem vagyok féltékeny...ezerszer jobb vagyok annál a nyomoréknál, azonban nem szeretem, ha én csak második vagyok.Azt is utálom, ha mellőzve vagyok! Imádok első lenni, sőt kötelességemnek érzem, hogy mindenhol az élen legyek, és személyes sértésnek veszem, ha nem úgy van. Hozzám nőtt a versengés az idők során, sőt, az első hely is hozzám nőtt, és nem vagyok hajlandó annál alább adni, szóval intézkednem kell hamarosan ebben az ügyben. Hogy hogyan, azt még nem tudom, de bízom a kreativitásomban. Egyébként sem lenne nagy megerőltetés borsot törni ennek a Raúlnak az orra alá, mert ahogy hallom, illetve ahogy Ranil szavaiból kiveszem, egy komplett idióta.
- Nincs mit! Ez nem közönséges rózsa ám. Sosem hervad el, és mindig ugyan olyan gyönyörűen virít, legyen hűvös az idő, vagy dögmeleg, mint itt LNben.. - rögtönzök Ranilnak egy kis útmutatót a virághoz. Bár lehet, hogy sejtette enélkül is, hogy nem egy sima rózsáról van szó, de nem árt, ha tudja, nehogy már a második nap kidobja nekem! Úgy tűnik, hogy az emlékes dologban végső döntés született, szóval tényleg nem érdemes tovább a témán lovagolni, nem fogom többet felhozni.
- Ahogy akarod. Nekem is jó vagy így. - jelentem be közömbösen, ám mégis megjelenik arcomon egy kis vigyor. Nem szoktam bókolni, illetve nem így. Sőt ez sem bók volt igazából, csak egy elejtett megjegyzés, egy kis infómorzsa, hogy tudja, nekem sincs vele semmi bajom. Így lökötten is tökéletesen megfelel.
Lelkesen bólintok egy nagyot, mikor megengedi, hogy vele tartsak a szobájába. Bár nem nagyon vagyok jártas a maszkkészítésben, meg az ilyen dolgokban, sőt igazából egyeltalán nem, de ezért vagyok mágus nem? Könnyen tanulok, vagy ha valami nem megy, mágiával leegyszerűsítem. Imádom áthágni a szabályokat, kikerülni meg még jobban. Ha karom megszűnik a gravitáció, ha akarom csak én leszek súlytalan, más nem. Ennél jobb játék nincs a világon, néha úgy érzem magam, mint egy nagyra nőtt, több ezer éves gyerek. Egy kortya kiiszom a söröm maradékát, és követem is a Lányt a kijárat felé. Az odaút nagyjából teljesen eseménytelenül telik, mivel mindketten a saját gondolatainkba merülve bandukolunk egymás mellett.
- Én nem tudom. Bármit elém rakhatsz, amit akarsz, valamit majd kisütök belőle. Ha nem megy, maximum nézlek téged. - vonom meg vállam, és követem Ranilt a szobájába. Milyen irónikus..reggel még a tangáját szemléltem és húztam az agyát, emg oda vissza acsarogtunk egymásra, most meg...most meg más. Valami megváltozott köztünk, vagy csak én érzem így? Majdhogynem megrémít. Engem, aki semmitől sem riad vissza, megrémít egy olyan érzés, amit eddig nem érzett soha senki iránt. De mi ez az érzés? Mit jelent? Mire való? Magam sem tudom még, de előbb utóbb ki fog derülni. Dühít, zavar, hogy van egy dolog, amit nem tudok, amiről nem olvastam egyik könyvben sem, amit nem lehet mágiával megtanulni, csak szimulálni máson...mindegy, egyelőre nem foglalkozom vele, csak követem Ranilt a szobájába csendesen. Az előszobában megállok, mivel megint eszembe jutott az előbbi dolog, és szűnni nem akaróan zavar, és kopogtat a fejemben. Mikor feleszmélek Ranil már átöltözve vár a szobában, szóval gyorsan csatlakozom is hozzá, és kifejezéstelen arccal figyelem, hogy miket vesz elő a szekrényéből. Egy bólintással jelzem, hogy még szándékaim között vannak az alkotással kapcsolatos dolgok, és nem gondoltam meg magam. Gondolok egyet, majd csatlakozok Ranilhoz, leülve a földre, hogy segítsek neki kipakolni. Gondolataimba minduntalan be-beszökik egy gondolat, ami nem hagy nyugodni. Végülis..miért ne? Lassan ráemelem Ranilra a tekintetem, aki még mindig a pakolással van elfoglalva, majd közelebb hajolok hozzá.
- Ezt most nem szivatásból... - suttogom halkan, majd magam sem tudom miért, de megcsókolom. Hosszan, érzékien..már amennyire én tudok érzékien csókolni. Fogalmam sincs, hogy miért, mi késztetett erre, de megtettem. Lehet, hogy az a bizonyos egyelőre számomra érthetetlen érzés kerített megint hatalmába, és az késztetett erre? Ki fog derülni hamarosan, legalábbis remélem....

Veszélyes vizekre evezett a Bébifelügyelet!

Valami van, és baszottul nem tetszik. Félelmetes... Mi a francért zavar, ha belenézek a szemébe? Ráadásul rohadtul furcsán érzem magam. Érdekes módon nem tudtam, hogy most mire játszik. El akarja rontani a szórakozásom? Megvárja, amíg jól kezdem érezni magam, és belerondít? De ha ránézek, most ezt valahogy nem tudom elképzelni. Megint hülye vagyok, és hallucinálok, tudom.
- Mit nem...? -maradt befejezetlen a mondatom, hogy döbbenettől tágra nyílt szemeim ösztönösen lecsukódjanak. Újabb csók... ez azonban valamivel másabb volt, mint bármelyik másik, hiszen előző nap nem akart mást, csak felbaszni az agyamat, megszégyeníteni. De ez... kezeimet a nyaka köré fonva kerestem némi biztonságot, nem akartam egyenesen beledőlni a festékek és masszák világába. Miután pedig vége lett, mellkasomból majdnem kiszakadó szívvel másztam hátrébb, és rejtettem el remegő kezeimet. Gyerekes és ostoba viselkedés, de egyszerűen nem tudtam máshoz folyamodni.
- Tegnap... nem volt elég? - kérdeztem kissé fátyolos hangon, majd inkább elhallgattam. Ránézni meg egyenesen nem mertem, rettegtem tőle, hogy ott lesz az arcán az a jellegzetes, gunyoros vigyora, amit már annyiszor láttam, és folyton felhúzott vele. Végül mégis ránéztem, és nem igazán azt láttam, amire az előbb számítottam, de jelenleg nem értettem, hogy ez most mi volt, úgyhogy inkább a strucc-politikához folyamodtam: bedugtam a fejem a homokba, hogyha nem látom a dolgot, akkor az ott sincs...
- Ennek az egésznek az a lényege... hogy kifejezd vele az érzéseid. Mondjuk egy emléket. Megragadsz egy pillanatot, megőrzöd, és ezzel a világ- jelen esetben szerény párosunk - tudtára adod. - mutattam körbe a körénk kirakott dolgokra, majd megköszörültem a torkom. Tény, hogy hallucinálok, mert az biztos, hogy nem sötétedett el a feje Raúl nevére. Ki lenne ideges rá? Egészen egyszerűen lehetetlen... ő egyszerűen hibátlan, ezért is lett a barátom. Festék után matatva beleakadt a kezem valamibe, és mosolyogva húztam ki a szék alól a rég keresett plüssömet, amit tőle kaptam.
- Nézd, ezt Raúl szerezte egyszer vidámparkoláskor. Annyira jófej volt... Imádom ezt a plüsst, ez az egyetlen.- nyújtottam oda neki a plüssjaguárt mosolyogva, és felálltam. Ami engem illetett, kellett valami.
- Főzök egy kávét. Kérsz? Esetleg összeüthetek valami kaját...- fordultam felé vissza, majd beléptem a konyhába. Még mindig nem sikerült elrendeznem azokat a kavargó szarokat magamban... mi a franc volt ez az előbb? A csókon kívül... Nem is egyetlen érzelem ébredt fel bennem... oké, legyen már kuss! Jobb, ha nem agyalok rajta, mert úgyis csak én tenném. Biztos, hogy Őfelsége csak jót szórakozott, és kamuszöveggel smárolt re. Álljon belé a kétrétű cifrafosás, aljas, önző dög! Élvezi, hogy itt szórakozik rajtam, eljátssza, hogy hirtelenjében rájött valami, most meg magában röhög, biztos... gyűlölöm. illetve, gyűlölnöm kell, mert ugyanolyan hím, mint amilyen Ő volt. Kizárt, hogy... érdekeljem. Világosan az értésemre adta már tegnap: nem jelent neki többet az egész némi agyhúzásnál. Persze, mert neki tényleg nincsenek érzései, meg nem fél semmitől se... ehh.
A kelleténél erőteljesebben markoltam meg az öngyújtót, ami ennek köszönhetően szétrepedt, s a kifolyó lén a láng végigszaladt, felrobbant a kis cucc, az én kezemet pedig szépen megégette.
- A kurva életbe... - mordultam fel, és a víz alá tartottam a kezem. Miután a vér lekerült róla, könnyen megállapíthattam, hogy nem volt semmi súlyos, volt már rosszabb, túlélem. Ennyi miatt igazán nem fogok nekiállni nyavalyogni. Nem vagyok olyan hülye rinyapicsa, mint amilyennek Slarin hisz. Felmarkoltam pár törlőkendőt, és beletekertem a kezem: égett, vérzett, de majd eláll.
- Szóval, mit akarsz enni? Javaslom, hogy ha mára már szent a béke, használjuk ki.- pakoltam elő a hűtőből némi tojást, meg friss fűszereket, és ezután elszántan figyelni kezdtem a hideg üdítőt, de csak két üveg sört találtam. Jellemző. Higgye azt rólam az egyetlen beosztottam, hogy egy alkoholista kurva vagyok. Remek, igazán lelkesítő. Kissé morogva pakoltam elő a két sört, és sérült kezem miatt apróbb fintorokat levágva bontottam fel őket, majd csaptam le az egyiket Krázus elé. Aztán kész voltam, nem bírtam tovább. Miután belekortyoltam a sajátomba, behajoltam az egyik szekrény aljába a serpenyőért, és miközben utána kotorásztam, kivetettem neki a kérdést:
- Az előbb... miért csókoltál meg? - húztam ki diadalittas kifejezéssel arcomon a keresett eszközt, majd dobtam is el előbbi arckifejezésem ellentétével, mivel rájöttem, hogy abban a kezemben fogtam, amelyikben nem igazán kellett volna. Az átvérzett papírtörlőket rövidúton a kukába dobtam, és megállapítottam, hogy a dolog nem kellemes. Mondjuk, mint 8. espadaként nem járulok vele a nagyérdemű elé, bemutatva, hogy még magamat sem tudom ellátni. De hogy mi a szarért kezdtem én el a konyhában művészkedni, mikor nem igazán szoktam? Összedobok egy salátát, és szervusz... Erre Neki meg pattanok.. o.O
- Anyádat, te rohadék... - morogtam a kezemre laposakat pislogva, és nekiláttam felütni a tojásokat, arcomon fanyar mosollyal.

Nem tudom hogy miért, mi késztetett, de megtettem. Nem sült el a dolog olyan rosszul, mint számítottam, de akkor is zavar, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, miért csináltam...csak úgy. Valami azt súgta...de mi? Nem szokott hozzám más suttogni a sötétségen kívül, és az se olyanokat, hogy "Csókold meg!", hanem többnyire kimerül a "Tépd szét!" és hasonló kaliberű mondatoknál. Most mégis ez történt, és nagyon zavaróan hat rám. Sosem szoktam bizonytalankodni, sosem szoktam meginogni, mindig is erős akarattal vittem végbe a terveimet és azokat a dolgokat, amiket elterveztem, most pedig mintha ez az egész széthullott volna egy pillanat alatt. Ranil sem tudja mire vélni a dolgot, látom rajta, hogy Ő is ugyanúgy össze van zavarodva, mint én, és nem tudja eldönteni, hogy tulajdonképpen most mi is történt, vagy hogy ez jó e vagy rossz. Kérdésére úgy teszek, mint aki nagyon el lenne foglalva az egyik festék színvilágával, és inkább eleresztem fülem mellett. Amúgy sem tudnék válaszolni, mert magam sem tudom, miért történt, ami történt. Nagyon hosszú idő után fordult elő velem az, hogy valamire nem tudom a választ. Akkor is nagyon bosszantott a dolog, és bár valamivel később megtudtam, amit akartam, eldöntöttem, hogy nem adok többször alkalmat rá, hogy megtörténjen. Azonban most mégis előkerült ez a régi probléma, és én megint tehetetlenül állok a dolgok előtt, kétségek közt, vívódva. Egyelőre jobb, ha próbálom másfele terelni a gondolataimat, és nem foglalkozni vele, mégis szüntelenül befurakodik a gondolataim közé egy kis érzés, ami eddig ismeretlen volt számomra. Ranil is hasonlóképp lehet a dolgokkal, mivel egyelőre nem esik több szó a csókról és az előző jelenetről, hanem mindketten élénk érdeklődést kezdünk mutatni a művészetek iránt. Engem mindig is érdekelt, mindig is csodálója voltam, de sosem csináltam még, szóval itt az ideje elkezdeni. Még a tehetségem is meg lenne hozzá, de mindig volt valami jobb dolgom, mint festegetni, vagy kézművesdit játszani. Vörös tekintetem az előkerülő plüssre szegezem, majd kitolom a fejemből Raúl nevét, és próbálok másra koncentrálni. Egész könnyen megy, nem tudom ma mi van, lehet front? Bár LNben nem hinném, mivel itt nincs más, csak nap, homok, meg némi szél...
- Tényleg nagyon..aranyos. - mosolygok miközben megnézem a plüsst, majd visszaadom. - Egy kávé az jól esne nekem is, köszönöm. - bólintok az ötletre, és felállok, hogy Ranil után menjek a konyhára. Azthiszem mindkettőnknek szüksége van valamire, amibe most kicsit belekapaszkodhat, jelen esetben egy csésze kávére, vagy épp egy tál szendvicsre, vagy tudom is én. Még utoljára végiggondoltam az előző dolgot, aztán mivel most sem jutottam semmire, inkább abbahagytam. A konyha felől amúgy is egy kis robbanás hallatszott, szóval elindultam oda, hátha valamit sikerült mérgében felrobbantania Ranilnak. Nem tévedtem nagyot, magát robbantotta fel majdnem, most pedig szitkozódva próbál valamit csinálni vele. Sosem szerettem sokat ülni, mindig álltam, ha tehettem, szóval itt is nekidőlök az ajtófélfának, és onnan figyelem a tevékenykedő Lányt.
- Bármit megeszek, amit elém raknak, és van benne némi hús. - mondom színtelen hangon, majd tekintetem Ranil bebugyolált kezére siklik. El kéne látni azt a sebet, még ha nem súlyos akkor is. Úgy sokkal egyszerűbben tud mozogni, és nem kell csak az egyik kezére hagyatkoznia, hanem mindkettőt használni tudja. Így azonban eléggé nyögvenyelősen halad a munka. Kérdését a csókkal kapcsolatban gint átugrom, mintha nem is hallottam volna, és inkább odamegyek hozzá, majd a kezembe veszem a sérült kezet, és óvatosan kicsomagolom a rongyból.
- Hadd nézzem...így nem tudsz rendesen főzni... - veszem kezelésbe a dolgot. Bár nem vagyok egy nagy gyógymágus, az alapvető dolgokat tudom, szóval elsősegély meg ilyenek mennek. Egy ilyen kis sérülés nem fog megállítani, el tudom látni. Kezem a seb fölé rakom, majd tenyerem vörösen felizzik, és a seb ennek hatására kezd összehúzódni. Néhány másodperc múlva már hűlt helye van, némi viszketést érezhet Ranil, ám semmi többet. - Így már jobb. - eresztek meg egy röpke mosolyt, majd visszamegyek az ajtófélfához, hogy folytassam eddigi tevékenységem. Fejembe megint gonszul befurakodik az előbbi érzés, hogy valami jót tettem. Én nem akarok jót tenni, senkinek sem! Mégis...most nem tudtam megállni, és még mindig nem tudom, hogy miért. Ez kétségbe ejt, nem tagadom, és most nem igazán tudom, hogy mi tévő legyek. Sebezhető vagyok, és azt utálom. Sosem voltam egy gyenge jellem, most mégis...
- Nem tudom...valami késztetett rá.. - adok végül választ a kérdésre. Ennél többet én sem tudok, csak azt, hogy valami ellenállhatatlanul suttogta a fülembe, hogy meg kell tennem. Mivel már az is zavar, hogy csak ott állok, gyorsan odalépek az asztal mellé, majd helyet foglalok. Bár kissé feszengve, de sikerül leülnöm, és nézem tovább Ranilt, hogy vajon miféle kaja fog ebből kisülni.

Veszélyes vizeken a bébifelügyelet

Nja, persze hogy nem tudja őkövessége... Már csak az kellene, hogy tudja. Ami motiválta, az ott lóg a két lába között. Ugyanaz, mint ami az összes szemét mocskot motiválja Las Nochesben és a Föld kerekén. De hogy mi a francért húzom fel magam ezen? Rohadtul nem baszta eddig a csőröm az, hogy ez a kis pitiáner senki mit csinál vagy mit nem csinál.
Nem tudom mire vélni a dolgot, hogy miért keltett bennem ekkora idegbajt egyetlen csók. Mondjuk már maga a megtörténés is agyfaszra elég indok volt, hiszen sosem tűrtem, hogy hozzám érjenek, nem hogy lesmároljanak. Úgy tűnik, az életem emellett az alak mellett kezd megváltozni...
Fájdalmas fintorom nem hagyta nyugton, így meggyógyította a sérülésem, ezzel megint szaporább szívdobogást váltva ki belőlem. Szemem az övén felejtettem, és torok köszörülve rontottam ki mellőle vissza a serpenyőhöz.
- Kösz... de tőlem nem kapsz húst. Vegetáriánus vagyok... hollowként járt a számban utoljára húscafat...- dobtam a tűzre a serpenyőt, bele a zöldségeket és a felvert tojást, csinálva egy omlettet. Kiraktam elé, és mély levegőt véve leültem mellé, kezemben az alkoholmentes, citromos sörömmel. S miután nem tudtam magammal mit kezdeni, sűrűn emelgettem, majd ideges és fáradt sóhajjal felálltam.
- Ha benyomtad, dobd a cuccot a mosogatóba. Én most ellépek zuhanyozni. Ja, majd hozzákezdhetsz maszkírozni valamit, akkor is, ha még ázok a víz alatt. - intettem búcsút, és vonultam be a szobámba, és markoltam fel a törölközőmet, meg a hálóingem. Ami engem illet, elment a dologtól a kedvem, legfeljebb majd ülök a széken bebugyolálva, és bambulok. A víz alatt ázva sikerült tisztábban gondolkoznom... Sajnálatos módon vonzódom hozzá. Döbbenetes volt rájönni, hogy képes vagyok ilyesmit érezni valaki iránt. Nem is akartam semmi ilyesmit sem... és nem segített a helyzetemen az sem, hogy fejemet a hideg csempének nyomtam. Kimászva belebújtam a vörös ruhadarabba, és hajfésülés után léptem ki Krázus elé, aki igencsak zavart fejet vágva piszkálta a festékeket. Tőlem aztán... vállat vonva ültem le a székembe, és húztam magamra a takarómat.
- Mit műveltél amíg rohadtam a víz alatt? Relaxáltál? . kérdeztem ajkamon gonosz mosollyal, majd lehajoltam hozzá, mivel elég közel volt hozzám. Bár kedvem nem sok volt az alkotáshoz, némi rajzolásban benne vagyok, legfeljebb kezet mosok...
Aztán jelent meg a fejemben a sátáni gondolat, mely szerint... hol van az megírva, hogy csak ő élvezkedhet? Meg ha már itt tartunk, túl sok a haj fején.... Teljes lelki nyugalommal húztam magamhoz a fejét, és mosolyodtam el.
- Vedd szülinapi ajándéknak.- mondtam, mielőtt megcsókoltam, megmutatva, hogy hogyan kell valóban érzékien. Közben fejemben elkezdett zakatolni az az apró gondolat, hogy ez végülis nem is olyan rossz... Mielőtt elszakítottam a fejemet az övétől, megharaptam kicsi a száját, mert hát... ez azért alapkövetelmény egy rendes csóknál. Arcomon némi pírral, ajkamon zavart mosollyal ültem vissza rendesen a székbe, és pislogtam Krázusra teljesen ártatlanul, bár kétségtelen, hogy így is baszottul elragadó voltam...

Miután sikeresen meggyógyítom Ranil kezét, visszalépek az asztalhoz, és leülök a helyemre. Kedvem lenne most elszívni egy cigit, de nem vagyok benne biztos, hogy a Lány díjazná. Pedig most jól esne, és talán még a gondolkodásban is be tudna segíteni. Kétségtelenül van valami köztünk, amit egyelőre nem tudok behatárolni. Érdekes ez a kapcsolat, mert mikor elkezdenénk egymáshoz közeledni, valamelyikünk egyből meghátrál, és nem engedi a másikat. Mintha félnénk attól, hogy esetleg jó dolog is kisülhet ebből. Magam sem tudom, miért csinálom, sőt, egyeltalán azt sem tudom, hogy minek akarok én vonzódni Ranilhoz, de valamiért nem tudom visszafogni a dolgot, és megy minden magától. Különös érzés ez, sőt egyenesen rémisztő. Eddigi kegyetlen ,érzelemmentes életemben hozzá voltam szokva, hogy működök, mint egy gép, csinálom a dolgom, a küldetéseim, amit kiadtak a felsőbb vezetésből, és ennyi. Mióta elszakadtam attól a világtól, hirtelen elkezdtem érezni, bár eddig semmi mást nem tapasztaltam, csak a sötétséget, gyilkolásvágyat, mások kínzását, és ilyen dolgokat. Most viszont, valami más is van itt. Olyan, mintha a korom fekete sötétségben, egy mindentől elzárt fénytelen szobában hirtelen felkapcsolnának egy reflektort, ami mindent bevilágít. Ha Ranil most rám nézne, valószínűleg azt látná, hogy csendben, mozdulatlanul ülök a széken és az asztal az távolabbi pontját nézem mereven. Végig kell gondolnom a dolgaimat, de akárhányszor próbálom megközelíteni a dolgokat ,akármilyen irányból, ugyanarra jutok. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Ranil is így érezhet valahogy, mert rajta is látom, hogy ordítani tudna a tehetetlenségtől. Legalábbis én tudnék, vagy egy random, jelentéktelen kis arrancart csak úgy spontán, nagy élvezettel kivéreztetnék, na de arra is lesz még lehetőségem bőven.
- Jó lesz ez is, köszönöm. - nézek rá az omlettre, és köszönöm meg Ranilnak. Biztos nagyon finom lenne, ha még hús is lenne hozzá, de miután megkóstolom rá kell jönnöm, hogy így is nagyon finom. Ezt is is mondom a Lánynak, majd egy kis ideig csöndben maradok, míg elfogyasztom az ételt. Bár így nem olyan jó, mintha mondjuk Ő is enne, vagy valami, de hát ha nem éhes, akkor nincs mit tenni. Még van néhány falat hátra, mikor bejelenti, hogy elmegy zuhanyozni. Ez lehet, igencsak meggondolatlan a jelenlétemben, bár most jelen pillanatban nem érzem, hogy meg kéne szívatni Ranilt fürdés közben. Sőt nem is tudnám valamiért most...Bólintok a Lánynak, jelezvén, hogy megértettem amit mondott, majd némán figyelem, ahogy elhagyja a helyiséget. Gyorsan befejezem a maradék omlettet, majd átmegyek a hálószobába, és körül nézek. A helyiség egyik felén a művészeti cuccok, a másikon pedig a zuhanyzóra nyíló ajtó, ahonnan kihallatszik a víz csobogása. Erős érzést érzek, hogy csendben megnézzem, mit ügyködik Ranil, de belátom, hogy az porig rombolná a mostani "kapcsolatunkat", szóval erőszakot veszek magamon és a festékek felé veszem az irányt. Félúton azonban megállok, és felteszem magamnak a kérdést, hogy "miért ne?". Ha nem vesz észre, úgyse fog kiderülni, és vagyok olyan leleményes, hogy ne vegye észre. Halk léptekkel odalépek a fürdő ajtajához, majd benyitok rajta. Ranil nekem háttal van, így nem vesz észre, én viszont látok ezt-azt. Gyönyörű idomai vannak, meg kell hagyni. Jó darabig nézelődök csendesen, aztán hirtelen befejezi a zuhanyzást a Lány, és elkezdi szárazra törölni magát. Nem sokon múlt, hogy nem látott meg, csak egy gyors teleportnak köszönhetem, hogy túléltem a dolgot. Viszont jó lesz, ha valami el kezdek alkotni, mivel az gyanakvásra adhat okot, ha bejön és egy üres vászondarabbal találja szembe magát. Jobb ötletem nem lévén, gyorsan varázsolok valami fekete sárkányra emlékeztető portrét a vászonra, majd mikor megjelenik Ranil, igencsak zavart képet sikerül vágnom, mert azt hiszem, hogy rájött arra, hogy meglestem. Szerencsére ilyenről szó sincs, csak a hogylétemről érdeklődött. Be kell valljam, ez a vörös hálóing még a szokottnál is kívánatosabbá teszi a Lányt, és bennem megint kezd feltörni az a különös érzés, ami egész eddig a fejemben motoszkált. Fejem inkább visszafordítom az alkotásom felé, hogy ne kelljen Ranilra néznem. Ez az érzés...kétségtelenül csak egy valami lehet, de nem...az lehetetlen! Fejem hirtelen oldalra kapom, és Ranil arcával találom szembe magam közvetlen közelről, aki megcsókol. De nem csak úgy "nesze, itt van" módon, hanem normálisan. Magam sem tudom, hogy miért, de néhány pillanatig úgy éreztem, hogy nem akarom, hogy a csók véget érjen. Ám vége szakadt, és Ranil ártatlan arccal ül a székben, és nagy szemeit rám mereszti. Hirtelen köpni nyelni nem tudok, csak nézem a Lány gyönyörű arcát némán, és gondolkodom, hogy mi lenne helyes, de rá kell jönnöm, hogy itt az észérvek már mit sem érnek. Belekezdtünk valamibe, aminek egyikünk sem tudja, hogy mi lesz a vége, de mindkettőnk ki akarja próbálni. De nem megy, nem tudom visszafogni magam.
- Akkor hát boldog szülinapot... - mondom csendesen, majd megindulok a Nő fele, hogy karjaimba vegyem, és elinduljak vele az ágy felé...

Csend telepszik Ranil hálószobájára. Csak a Lány egyenletes szuszogása hallatszik, amit a mély álom vált ki belőle. Mellette egy fekete hajú, izzó, vörös szemű férfi fekszik a párnáknak dőlve, és cigarettázik. Nem bírtam tovább, rá kellett gyújtanom, mert az előző órákban történt dolgok után szükségem volt rá. Olyan dolgok történtek, amikről álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Ranil és Köztem fognak végbe menni. Ez megrémít, és kétségbe ejt. Fogalmam sincs egyelőre, hogy mihez kezdjek, de úgy érzem, valamit tennem kell mindenképp. Nem ülhetek, és csinálhatok úgy, mintha semmi sem történt volna. Elég, ha jobbra tekintek és a mellettem alvó meztelen nőről egyből az eszembe jut, hogy itt bizony jóval több van már a "szórakozásnál". Kezd bennem megfogalmazódni egy érzés, amit tudok, hogy elviekben lehetetlen lenne, főleg Vele, de mégis...Egy utolsó nagy slukkal végleg eltüntetem a cigarettát, majd egy apró kis lánggal porrá omlasztom. Egy gondolattól vezérelve gyengéden végigsimítok kezemmel a hátán, majd felülök az ágyon, és magamhoz veszem ruháimat. Miután magamra húztam őket, csendesen elindulok a kijárat fele, gondosan vigyázva, hogy fel ne keljen a Lány. Mikor felkel valószínűleg egyből arra fog gondolni, hogy megint csak átbasztam, és ezúttal sikerült még pluszba megfektetnem, de muszáj elmennem most néhány órára. Egyedül kell lennem, és át kell gondolnom a dolgaimat...ezen gondolataimmal viaskodva halkan be is csukom magam után a bejárati ajtót, majd elindulok szobám felé.

Egész éjjel nem is aludtam, csupán a karosszékemben ültem csendesen, és elmélkedtem. Bőven volt min, hiszen sok dolog történt az elmúlt pár napban. Igen, számot kell vetnem magammal, és el kell döntenem, hogy mit is kéne tennem néhány dologgal. Így jó pár órányi tépelődés után egyre jobban kezdek rájönni, hogy igazából kedvelem Ranilt, vonzódom hozzá, sőt, lehetséges, hogy talán szeretem is? Bár soha senki nem szerettem eddig, csak is magamat, ezért is új ez a dolog most, de semmi másra nem tudom levezetni az előző nap folyamán történt dolgokat. Több csók, majd az a csodálatos este...ez kétségtelenül több, mint egy sima egyészakás kaland. Most már szinte biztos vagyok benne, de előbb még tudatnom kell Ranillal is az érzéseimet, sőt, meg kell tudnom, hogy Ő hogy érez, mit gondol erről az egészről. Egy gyors reggeli mosakodás után felöltözöm, majd megindulok a Lány szobája afelé. Reggelizni ráérek, előbb ezt kell elintéznem. Ha szerencsém van, Ranil talán csinál valamit reggelire, és nem vágja hozzám a legelső tányért, ami a keze ügyébe kerül. Nem lepődnék meg, ha egy pofonnal köszöntene, de muszáj volt ez a pár órás magány ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy valójában mit is akarok. Néhány perces séta után már a Ranil-rezidencia előtt ácsorgok, és halkan kopogtatok az ajtón. Fogalmam sincs, hogy engedély nélkül bemehetnék e, de inkább megvárom, míg ajtót nyitnak, vagy bentről kiszól a Lány, hogy bemehetek. Nem akarok mindent elcseszni most, hogy talán végre valami jó is történik velem azóta, hogy felszabadítottam magam...

Sikerült úgy ahogy dűlőre jutnom egy csomó kérdésen. Először is. Mi volt ez tegnap? Több, mint puszta szórakozás, több, mint sima játék, vagy Ranil agyának húzása. Akkor még nem tudtam, azóta már rájöttem persze. Valami különös csoda folytán vonzódom a Lányhoz. Lehet, hogy az eddigi vele töltött kevés idő miatt, lehet, hogy más miatt, de igen, be kell ismernem, hogy vonzódom hozzá. Azt, hogy szeretem e, még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy...megkedveltem. Ez azért is furcsa, mert hosszú életem során senkit nem kedveltem ,és senkit nem szerettem. Nem volt alkalmam hozzá, hisz mindig csak a fajtám parancsait kellett követnem. Ugyan emberi alakban mágusként több időm lett volna rá, és alkalmam is nyílt volna, mégsem kóstoltam bele az élet ezen oldalába. Magam sem tudom, hogy miért. Talán tartottam tőle, talán féltem, hogy ha elkötelezem magam valaki mellett, az semmi jóra nem vezethet, de tény, hogy tudatosan kerültem az efféle helyzeteket. Most mégis belementem egy ilyen dologba, és még nem tudom, hogy jó ötlet volt e. Ezt meg kell beszélni Ranillal is, nyilván Ő is ugyan úgy össze van zavarodva, és nem tudja mi tévő legyen, mint én. Bár ez az éjjeli kis gondolkozás sokat segített, még így is vannak dolgok, amiket tisztázni kell. Ezért is jöttem vissza Ranilhoz reggel ,hisz nem akartam annyiban hagyni a dolgot. Most kivételesen tényleg nem arra ment ki a játék, hogy meglegyen, utána pedig egész Las Nochesben ezzel hencegtem volna. Jó volt az előző este, túl jó volt ahhoz, hogy ilyet tegyek. És láttam Ranilon, hogy Ő is jól érezte magát, legalábbis én erre következtettem abból, hogy nem ugrott nekem, hanem átadta magát a kényeztetésnek, és egy romantikusan együtt töltött estének, Jóval több volt ez, mind egy éjszakás kaland, ezért sem akarom annyiban hagyni.
Mikor Ranil ajtót nyit, egyből látom rajta, hogy gond van. Minden valószínűség szerint azt gondolja, hogy csak kihasználtam. Meg is értem, nem kellett volna lelépnem ilyen hirtelen, de muszáj volt. Kellett egy kis idő. Időm sincs válaszolni, vagy valami, mivel elmegy az ajtóból, nem hagy esélyt arra, hogy megmagyarázzam. Jó jelnek tűnik, hogy nem vágta rám az ajtót, így talán még van valami esélyem, bár őszintén szólva Ranilnál fogalmam sincs, néha lehetetlen kiismerni. Mindenesetre belépek a lakásba, és a Lány után indulok a szobába. Egyelőre megvárom míg felöltözik, meg ilyenek, mivel nem lenen szerencsés, ha valami dolog közben zavarnám meg. Én ráérek, egész eddigi életem a türelemről szólt, most ne lennék hát türelmes? Mikor visszaér, és leül az ágyra végre elérkezettnek látom az időt, hogy tisztázzam a dolgokat. Már épp megszólalnék, mikor hirtelen felpattan, és elindul a konyha felé. Kissé türelmemet vesztve megyek utána hisz, már rég megbeszélhettük volna a dolgokat, ha nem csinálná a hepajt. Érzem, hogy még több ilyen vár rám, ha sikerül összejönnünk, de nem érdekel most különösebben. Szokásomhoz híven megállok az ajtóban és az ajtófélfának dőlve figyelem ahogy Ranil csendesen dühöng. Nem tudok nem megereszteni egy kis mosolyt, valamiért imádom, mikor ezt csinálja. Viszont az egyből az arcomra fagy, mikor a Lány kivágja a virágcsokrot a kukába. Nem azért csináltam neki, hogy ezt tegye vele...Szép lassan odalépek a szemeteshez, majd kiemelem belőle a csokrot, és egyelőre a kezemben tartom. Ranilnak közben megint sikerül megvágnia magát.
Odalépek mellé, majd a tegnap is bevetett gyógyító mágiát alkalmazva beforrasztom a sebet, így újra egészséges már a bőrfelület azon a részen. Viszont most alkalmam nyílik tisztázni a dolgokat, eszért keményen a Lány szemébe nézek, és végre rászánom magam.
- Ranil...hadd magyarázzam meg a tegnapi dolgokat. Muszáj volt elmennem éjjel, bocsáss meg. Végig kellett gondolni a dolgokat. - vezetem elő az igazi vallomást, majd a kezébe nyomom a virágcsokrot. - Én kedvellek..vonzódom hozzád. Kössünk fegyverszünetet, és őróbáljuk úgy nézni a dolgokat, mint egy pár.- a beszélgetésben beállt csöndet valahogy meg kéne törni, vagy valamit csinálni kéne, ha már így alakult. Jobb ötletem nem lévén, közelebb lépek Ranilhoz és megcsókolom, normálisan, nem csak úgy, ahogy szoktam, hogy "tessék itt egy csók szívatásból". Aztán, hogy mi lesz, az majd kiderül. Én már megtettem a szükséges lépéseket, bevallottam az érzéseim, nem köcsögösködtem. Ennél többet aligha tehetek.