Aizen-sama hummusz bárja

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Csüt. Márc. 22, 2012 8:02 am

Nem értem, hogy hogy érti Dei, hogy nem rohangálnak erre shinigamik. Amennyire tudom, csak a három vezérünk volt képes abból a fajból ide eljutni, illetve, ha lehet hinni Sethnek, amiben nem vagyok teljesen biztos, még kettő van, aki képes idejönni. Az én ellenfeleim sem házhoz szállították, sokáig kellett az Emberek világában trollkodnom majdnem minden találkozás előtt, hogy az igazság önjelölt hősei megtámadjanak.
Amíg Tousen itt volt, nem igazán volt szerencsés elhagyni Hueco Mundot parancs nélkül, nagyon könnyen feldühítette, ha valaki fenyegette a hőn szeretett békéjét, de most, hogy Aizen-sama triója már nincsen, mindenki akkor megy embereket és shinigamikat gyilkolászni, amikor kedve van hozzá. Az, hogy ő nem jár ki legalább nagy ritkán bulizni, eléggé meglepő, hacsak nem Exequises, és nincs még mindig feljebbvalója, aki megköti. Bár ha tényleg Espadat keres, akkor valószínű nem tartozik a szervezetbe, legalábbis ha a kettő üti egymást. És szerintem egy Espada sem kér spiclit a nyakába, úgyhogy valószínű üti.
-Nyolcat egészen biztosan megöltem a gyengébbek közül, őket meg is ettem, kettőt valószínű megöltem bemelegítésképpen az egyik komolyabb összecsapásom előtt, az erősebbeket csak megsebezni tudtam, de egy alkalmat kivéve mindig győztem, akkor is csak lelépett a csávó, bár akkor őszintén szólva nem biztos, hogy győztem volna, tényleg kemény volt. Ő volt az egyetlen ellenfelem, aki a fejét is használta a harchoz. Az a fickó tényleg kemény volt, azonnal megtalálta a képességem gyenge pontját, és volt annyi taktikai érzéke, hogy elmeneküljön, amikor már kétséges volt a győzelme, nem harcolt addig, amíg végül meghal.
-Ne csak az ereje miatt lépj be egy Espada fracciónjába, mind erősek, a kérdés az, hogy a te elveid és céljaid összeegyeztethetőek-e az övével. Ami a shinigamikat illeti, tényleg nem rohangál itt belőlük túl sok, úgyhogy sajnálattal közlöm, hogy ha harcolni akarsz velük, akkor át kell menned az Emberek világába. Arra viszont nem árt figyelni, hogy gyakran falkában bandáznak, ha megtámadsz egyet, fél órán belül meg szokott jelenni az erősítés. Egyébként mivel ütöd el az idődet, ha nincs Espadád, és nem jársz ki néha shinigamit gyilkolászni? Őszintén szólva nem tudom, hogy mit fog válaszolni a kérdésemre, elképzelni sem tudom, hogy erre mit lehet válaszolni. Egyszerűen lehetetlen itt bármi értelmeset csinálni, ha egyedül vagyunk, a piálásnak sincs semmi értelme, ha nincs hozzá társunk.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szomb. Márc. 24, 2012 4:58 am

A kérdésemre Diego hezitálás nélkül választ adott.
- Nyolcat egészen biztosan megöltem a gyengébbek közül, őket meg is ettem, kettőt valószínű megöltem bemelegítésképpen az egyik komolyabb összecsapásom előtt, az erősebbeket csak megsebezni tudtam, de egy alkalmat kivéve mindig győztem, akkor is csak lelépett a csávó, bár akkor őszintén szólva nem biztos, hogy győztem volna, tényleg kemény volt. Ő volt az egyetlen ellenfelem, aki a fejét is használta a harchoz.
Szóval a gyengébbek közül ölt legalább nyolcat. Szóval a mennyiségre ment, nem a minőségre. Bár értettem, hogy a shinigamik utálatosak, de bizony biztos voltam abban, hogy a gyengébb shinigamik haszontalanok. Nagy valószínűséggel nem ölt egy erősebb shinigamit sem. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon ért-e valamit a szememben az, ha gyenge shinigamikat ölt valaki. Szóval ő is úgy állt, mint én, egy jelentősebb shinigamit sem ölt meg. Egyet sem. Csak szimplán megsebesítette és otthagyta. ~ Mégis mi értelme csak megsebesíteni egy shinigamit? Ki kell őket irtani, mert csak egy alsóbbrendű faj, ami a közénk valókat öli kedvtelésből! Gondoltam, majd a következő kérdéssel rukkolt elő Diego.
- Ne csak az ereje miatt lépj be egy Espada fracciónjába, mind erősek, a kérdés az, hogy a te elveid és céljaid összeegyeztethetőek-e az övével. Ami a shinigamikat illeti, tényleg nem rohangál itt belőlük túl sok, úgyhogy sajnálattal közlöm, hogy ha harcolni akarsz velük, akkor át kell menned az Emberek világába. Arra viszont nem árt figyelni, hogy gyakran falkában bandáznak, ha megtámadsz egyet, fél órán belül meg szokott jelenni az erősítés. Egyébként mivel ütöd el az idődet, ha nincs Espadád, és nem jársz ki néha shinigamit gyilkolászni?
A kérdés jogos volt. Nem igen ismertem senkit. Akármennyire is voltunk egy fedél alatt a Las Nochesben, sosem igazán ismerkedtem a fajommal, meg úgy senkivel sem igazából. A kérdésre azonban választ kellett adnom, így azt adtam, ami az eszembe jutott.
- Mégis mivel ütöm el az időmet? Jó kérdés, de gondoltál már arra, hogy mégis mit takar az idő? Az idő egységes, mindenkinek ugyanúgy telik. Egyesek harccal és szórakoztató tevékenységekre használják el az idejüket. Bár nem ítélem el ezeket, mégis fölöslegesnek találom. A hollow, ember, shinigami nem érzékeli az időt harc közben és szórakozás közben, így úgy tűnik, hogy gyorsabban telik, úgymond kikapcsol. Pazarlás. Szerintem ez holmi időpazarlás. Nem azért lettünk ennyi évvel megáldva, hogy céltalanul éljük le, hanem, hogy minden percét kihasználjuk annak az egységes időnek, amit az összes többi élőlény is átél. Ahelyett, hogy elütném az időt, én kihasználom, minden másodperce a rendes kerékvágás szerint kattog nekem. Nem keresem a gyors életmódot, nem keresem a konfliktus, megvagyok magamnak és az időnek. Vajon gondoltál arra, hogy miért van mindig sötétség Hueco Mundoban ellentétben Seireitei és az emberi világgal? Én igen. Gondoltál már arra, hogy miért leszünk erősebbek, ha saját fajainkat pusztítjuk? Én igen. Gondoltál már arra, hogy van-e más város Hueco Mundoban, Las Nochesen kívül? Én igen. Gondolkoztál már dolgokon a harcon kívül? Én gondolkodó vagyok, elfoglaltságom pedig a gondolkodás. Keresek egy helyet Las Nochesben ahol csak hátra dőlhetek és gondolkodhatok, ezt csinálom, míg valami közbe nem lép. Várom az alkalmat, hogy shinigammikkal küzdhessek, de nem keresem. Emiatt vagyok külömb, ezért nem ismerem a többi arrancart és espadát, ezért nem vagyok még valaki fracciónja. ...Várom az alkalmat, de nem keresem...
Nem voltam benne biztos, hogy miként reagál Diego, így inkább kivártam míg megteszi.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Márc. 25, 2012 10:09 am

Meglepődtem, hogy mégiscsak tud összefüggően beszélni, bár őszintén szólva nem értem teljesen, amit mondani akar. Biztosan filozófiát akart tanulni emberi életében, vagy mi, mert annak, amit elmondott, számomra értelmetlennek tűnik, jelentés nélkül szövegnek. Már város Las Nochesen kívül? A gondolat is nevetséges, ha létezett volna ilyen, Aizen-sama pillanatok alatt meghódította volna. A sötétség valószínű a hollowok sérült lelke miatt jöhetett létre ebben a dimenzióban, legalábbis én megnyugvást találtam, mielőtt átjött. Ezek a gondolatok azonban nagyjából tíz percig tudnak lekötni, ha valami időpazarlás, akkor ez az.
Hátradőlök a széken, ami hangos nyikorgással adja nemtetszését, a tekintetem pedig ráemelem az arrancarra. Rendkívül furcsa figura, a maszk épp az ilyen gondolatoktól védi meg a hollowok ösztöneit, talán sokkhatást jelentett neki, amikor eltávolították róla, azért alakulhatott így a személyisége, ami valamennyit visszanyert az eredetiből. Csak idő kérdése, és nekem is vissza fognak térni az emlékeim, már semmi nem takarja el őket előlem.
-Mond, azon gondolkodtál már, hogy mi fog történni, amikor szembetalálkozol egy shinigamival? Mit fogsz csinálni, ha teljesen haszontalanul próbálod levágni, puszta kézzel védi ki a ceroidat, és a végén már a Ressurecciónod kiengedése sem fog már segíteni rajtad. Amikor már nem tudsz majd mozdulni, és ő felemeli a kardját, hogy kiszabja rád a felsőbbrendűsége ítéletét, mi lesz az, amire visszagondolsz, mielőtt lecsap rád a kardjával? Visszaemlékezhetsz azokra az időkre, amikor még nem egy, hanem sok ezer különálló élőlény voltál, láthatod mindannyiuk szánalmasan rövid életét. Láthatod azokat az éveket, amikor keresztülmentél azon a folyamaton, aminek a végén kifejlődtél adjuchas szintre, az örökké tartó vadászatot az éjszaka birodalmában. Na és, amikor ezek a kicsit sem érdekes emlékek lepörögtek a szemeid előtt, mit fogsz látni akkor, amikor végre vége a bevezetőnek, és elkezdődhetne életed filmjének legérdekesebb része? Mi sem élünk örökké, ki kell élvezni minden percét az életnek, társakat kell találnod, elérendő célokat. Ha folyamatosan csak vársz, megfigyelsz, elemzel, azt fogod látni az utolsó képkockákon, hogy nem csináltál semmit, nem éltél semmilyen lehetőséggel. Semmit nem fogsz elérni magadtól, mindenért tenni kell, a barátokért, az erőért, még a szórakozásért is. Az utolsó szavak végén előredőlök, és egy intéssel kérek még két koktélt. Nem szoktam ennyit beszélni, be lehetek b.szva egy cseppet. -Érj el valamit ezzel az életeddel is! Keress egy Espadát minél gyorsabban, próbálj barátokat találni, keress valamilyen célt, amit el kell érned! Nem számít, hogy milyen irreális, az sem fontos, hogy valaha eléred-e ezt a célt, a lényeg az út, amin haladnod kell, amíg célba nem érsz. Közben megkapjuk a piát, amit újfent meghúzok. Szeretem azt a jóleső, szabad érzést, olyan, mint amikor becsapódik melléd egy cero, te pedig repülsz a lökéshullámmal. A kellemetlenség az, hogy tudod, egyszer bizony be fogsz csapódni valahová, ez sem a ceronál, sem a koktélnál nem kellemes.
-Amúgy miben jeleskedsz a harc terén, hátha tudh... perdón... tudok segíteni valamiben. Természetesen reménykedek benne, hogy én is tanulok valamit. Elvileg az én sonidom a leggyorsabbak közül van a numerósban, de még az Espada előtt sem nagyon lenne rajta szégyellnivaló, úgyhogy az egyértelmű, hogy én mit tudok mutatni. Úgysincs edzőpartnerem, Slarint gáz megkérni, mert neki konkrétan semmi haszna nem lenne a segítségéből, Sirenia nekivetkőzik, aztán nem lehet semmire koncentrálni a látványnak köszönhetően. Nehéz manapság jó edzőpartnert találni.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Márc. 27, 2012 2:50 am

Diegon látszott, hogy gondolkodóba esett, miközben a széken hátra dőlve nyikorgatta azt.
- Mond, azon gondolkodtál már, hogy mi fog történni, amikor szembetalálkozol egy shinigamival? Mit fogsz csinálni, ha teljesen haszontalanul próbálod levágni, puszta kézzel védi ki a ceroidat, és a végén már a Ressurecciónod kiengedése sem fog már segíteni rajtad. Amikor már nem tudsz majd mozdulni, és ő felemeli a kardját, hogy kiszabja rád a felsőbbrendűsége ítéletét, mi lesz az, amire visszagondolsz, mielőtt lecsap rád a kardjával? Visszaemlékezhetsz azokra az időkre, amikor még nem egy, hanem sok ezer különálló élőlény voltál, láthatod mindannyiuk szánalmasan rövid életét. Láthatod azokat az éveket, amikor keresztülmentél azon a folyamaton, aminek a végén kifejlődtél adjuchas szintre, az örökké tartó vadászatot az éjszaka birodalmában. Na és, amikor ezek a kicsit sem érdekes emlékek lepörögtek a szemeid előtt, mit fogsz látni akkor, amikor végre vége a bevezetőnek, és elkezdődhetne életed filmjének legérdekesebb része? Mi sem élünk örökké, ki kell élvezni minden percét az életnek, társakat kell találnod, elérendő célokat. Ha folyamatosan csak vársz, megfigyelsz, elemzel, azt fogod látni az utolsó képkockákon, hogy nem csináltál semmit, nem éltél semmilyen lehetőséggel. Semmit nem fogsz elérni magadtól, mindenért tenni kell, a barátokért, az erőért, még a szórakozásért is.
Ennél a résznél megállt és rendelt még két koktélt, aminek persze felettébb örültem.
- Érj el valamit ezzel az életeddel is! Keress egy Espadát minél gyorsabban, próbálj barátokat találni, keress valamilyen célt, amit el kell érned! Nem számít, hogy milyen irreális, az sem fontos, hogy valaha eléred-e ezt a célt, a lényeg az út, amin haladnod kell, amíg célba nem érsz.
Átgondoltam a mondanivalóját, majd válaszoltam.
- Igazad van, de mi van akkor, ha nem akarom látni az emlékeket? Ha én csak egy üres képet akarok látni? Saját magamtól undorodva fejlődtem fel, nem akartam enni, de az ösztöneim miatt tettem csak, nem voltak gondolataim, akarataim, csak ösztöneim. Arrancar létem alatt tanultam meg, hogy egy magamfajtának, aki csak pusztulást okoz a saját fajának nem jár ki a sok jó, amire mi törekszünk. Csak egy fekete kép jár, hogy semmi ne vonja el figyelmünket, miközben a földön fekve haldoklunk. Éreznünk kell a halált, mert jogosan kapjuk, úgy kell majd küzdenünk az életünkért, mint a hollowok, akiket megöltünk. Célja mindenkinek van, még egy holmi embernek is, de kérdéses az, hogy kinek mi. A célok néha tükrözik a lélek cselekedeteit, szavait, életstílusát. Nekem is van célom, mindig is volt.
Szürcsöltem egy nagyot az ingyen kapott koktélomból, miközben Diego is itta azt. Egyszer csak egy elsőre különösnek tűnő kérdést tett fel.
- Amúgy miben jeleskedsz a harc terén, hátha tudh... perdón... tudok segíteni valamiben.
A kérdésre való válaszadásom előtt még kortyoltam párat a koktélból, aminek egy kissé kezdett megjönni a hatása, végül válaszoltam is.
- Mint tudhatod már nem igazán a harcnak szenteltem életem, sőt még közel se van hozzá, de amiben magamhoz képest jeleskedem, az a Ressurrecciónom, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a tudás átadható. Ha nem gond megkérdezhetem, hogy te miben jeleskedsz a harc terén?
A kérdésem elhangzása után befejeztem a cero koktélom ivását és győzedelmesen az asztalra raktam.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Márc. 27, 2012 11:47 am

Ajjaj, depresszió szagot érzek. Két koktéllal korábban talán megpróbáltam volna lekoptatni ezután, de most már gáz lenne, elvégre most már ivócimborák vagyunk, meg amúgy sem vagyok abban a tudatállapotban, hogy tapintatosan sikerüljön, ha meg összebalhézunk, nem hiszem, hogy egy darabban marad az épület. Na, ha ezt is tönkretenném, akkor tuti megölnének, ráadásul kitiltanának minden zárt helyről.
-Az élet elég kegyetlen anélkül is, hogy magadat sanyargatnád. Azok a lelkek, akiket megölünk, megtisztelve érezhetik magukat, hogy egy magasabb szintű entitás részeivé válhattak. Amikor megeszek egy hollowot, pár másodpercig mindig hallom, ahogy próbálja átvenni az irányítást a testem fölött, ahogy küzd az öntudatáért, aztán szépen lassan elfogadja a sorsát, és csendesen a részemmé válik. Ha nem eszem meg, valószínű egyszer vagy egy shinigami öli meg, vagy egy tudattalan gillian részévé válik. Tízezerből talán néhány hollow képes ennél többre vinni.
Kíváncsi vagyok, milyen Ressurecciónja lehet, hogy megteheti, hogy csak arra támaszkodhasson. Az enyém is remekül használható, de önmagában nagyon kevés lenne, még akkor is, ha jobban ki tudnám használni. Talán majd ha elég lélekenergiám lesz, akkor megpróbálok valamit alakítani rajta, már ha eljön az az idő. De el kell jönnie, sosem fogom elfogadni, hogy megrekedjek ezen a szinten, ennél többre vagyok képes.
-Hát, elsősorban a sonidomra támaszkodok, elvi... elvileg gyorsabb vagyok a legtöbb Espadánál is, legalábbis az ötödikkel azonos szinten volt a sebességem, amikor összebalhéztunk a kocsmában. Hehe, az jó buli volt, de azért mint látod megúsztam egy darabban. A ceroim sem rosszak, de a többi képességem átlagosnak mondható. Akarod, hogy mutassak neked most itt valamit neked? Meghúzom a koktélom, és kicsit arrébb tolom a székem, és várok a prédámra. Tény, hogy nem igazán vagyok már olyan állapotban, hogy ezt a hülyeséget biztonsággal kivitelezzem, de persze olyanban sem, hogy ezt végiggondoljam. Várok, a lecsapni készülő kígyó nyugalmával, még a nyelvem is kiöltöm egy pillanatra, hogy szagmintákat gyűjtsek. Érzem, közel van. Készülj!
A szomszéd asztalnál ülő arrancar elfordult egy másodpercre. Cselekedj! A sonidom segítségével azonnal az asztalnál termek, megragadom a piáját, és visszaugrok a székemre, mielőtt odakapná a fejét. Az ital szintén egy cero-koktél, szerencsére a szokásos magenta-színű, úgyhogy nem feltűnő. A Gemelos technikámmal hagytam egy klónt ott, ahol ültem, úgyhogy külső szemlélődő is csak annyit vehet észre, hogy egy pillanatra megremegett a székem. Talán Dei is csak annyit látott, hogy egy pillanatra megmozdultam, aztán már a kezemben van a koktél, pont úgy ültem vissza, mint ha meg sem mozdultam volna. Talán Natalienak vagy Zommarinak ez úgy is ment volna, hogy a fickó a piát nézi, nekem meg kellett várnom a félrepillantást, nem vagyok azért annyira gyors, mint ők.
-Hé, haver, egy köcsög ellopta a piádat. Ha sietsz, még utoléred. Az arrancar rohant is le a lépcsőn, és ahogy vártam, hamarosan meghallottam a balhé első hangjait. Egy hülye mosollyal az arcomon belekortyolok az italba. Sokkal jobb az íze, mint azoké, amit a ~~nehezen~~ megkeresett pénzemen veszek. Ráemelem a tekintetem a 85. arrancarra, szemmel láthatóan büszke vagyok magamra.
-Mint láthatod, a sonido nagyon hasznos tud lenni a hétköz... hétközpani... hétköznip... szóval a mindennapokban is, nem csak a harcokban. Ezt a technikát Gemelos Sonidonak hívják, pár extra lépés hozzáadásával élethű másolatokat készíthetsz magadról, amelyek akár vérezni is tudnak. Megtévesztik az ellenfelet, úgyhogy nagyon hasznosak ám. Megpróbálod?-a pillantásommal egyértelműen a másik szomszéd asztal felé bökök, ahol két arrancar éppen elkezdett beszélgetni, és a ezt úgy tették, hogy a fickó teljesen elfordult az asztalától. Ez elvileg gyerekjáték, kíváncsi vagyok, hogy elég gyors-e hozzá, hogy megoldja. Ha nem, akkor majd felgyorsul, amikor a nyomába erednek. Az de rohadt vicces lenne, lehet én is beszállok egy ilyen buliba, csak el ne kapjanak.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Márc. 28, 2012 3:34 am

- Az élet elég kegyetlen anélkül is, hogy magadat sanyargatnád. Azok a lelkek, akiket megölünk, megtisztelve érezhetik magukat, hogy egy magasabb szintű entitás részeivé válhattak.
Jelentette ki Diego.
- Lehet igazad van, de az is lehet, hogy nem. A lelkek nem biztos, hogy erre vágytak, lehet, hogy ők maguk szerettek volna lenni a magas szintű entitás.
Jegyeztem meg szűkszavúan, majd Diego válaszolt a kérdésemre, miszerint miben jeleskedik harc terén.
- Hát, elsősorban a sonidomra támaszkodok, elvi... elvileg gyorsabb vagyok a legtöbb Espadánál is, legalábbis az ötödikkel azonos szinten volt a sebességem, amikor összebalhéztunk a kocsmában. Hehe, az jó buli volt, de azért mint látod megúsztam egy darabban. A ceroim sem rosszak, de a többi képességem átlagosnak mondható. Akarod, hogy mutassak neked most itt valamit neked?
Egyértelműen bólogattam, mire Diego ivott a koktéljából, várt egy keveset, majd egy szempillantás alatt egy koktél termett a kezében. Nem értettem, hogy mégis milyen módon csinálta, gondoltam arra, hogy a képessége hasonlít az enyémhez, amivel magamhoz húzhatnám a koktélt, de az nem történne szempillantás alatt, sőt ha a pultoshoz viszonyítottam volna, akkor körülbelül három másodperc lenne, ami eléggé észrevehető. Egy kisebb gondolkodás végett rájöttem, hogy nem képességgel, hanem a sonidójával oldotta meg, akármennyire is tűnt lehetetlennek. Nem volt nehéz rákövetkeztetni, abból ítélve, hogy előtte éppen a sonidójáról beszélt. Újabb koktéllal a kezében szólt egy arrancarhoz.
- Hé, haver, egy köcsög ellopta a piádat. Ha sietsz, még utoléred.
Mutatott az egyik irányba, ahol hamarosan balhé alakult ki.
- Mint láthatod, a sonido nagyon hasznos tud lenni a hétköz... hétközpani... hétköznip... szóval a mindennapokban is, nem csak a harcokban. Ezt a technikát Gemelos Sonidonak hívják, pár extra lépés hozzáadásával élethű másolatokat készíthetsz magadról, amelyek akár vérezni is tudnak. Megtévesztik az ellenfelet, úgyhogy nagyon hasznosak ám. Megpróbálod?
Magyarázta el Diego.
- Igen, megpróbálom.
Jegyeztem meg kissé izgatottan. Kiszemeltem magamnak egy célpontot, aki éppen egy másik személlyel társalgott az ártatlan koktéltól elfordulva. Úgy látszott Diego is kiszemelte. ~ Na majd most! Mondogattam magamban, persze, hogy mások ne hallják, de őszintén szólva eléggé izgultam, mert még sosem csináltam balgaságot. Az egyik pillanatban a sonidomat használva, sajnos nem valami gyorsan teremtem az italnál. Az italhoz nyúltam és felkaptam, mire a tulaj nyaka lassan, mintha nyikorgó hangot adott volna ki, úgy fordult felém. Egymás szemébe néztünk, idétlenül álltam előtte, miközben a bal szemöldöke szépen lassan, hullámszerű mozgással indult a homloka tetejének. Az a néhány másodperc, amíg farkasszemet néztünk több percnek tűnt. Gyorsan Diego felé fordultam és sonidoval oda is kerültem, de a hátamba már repült is egy cero. A cero lökésének köszönhetően jól ráöntöttem Diegora a koktélom, aki az asztalnál ült, majd előre estem, arccal a földnek. A bal kezem még az asztalon volt, miközben halkan motyogtam Diegonak:
- Bocs, de ezt most jól elszúrtam.
A dühöngő arrancar már készítette is második ceroját.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Márc. 28, 2012 7:06 am

Jaj, ezt bizony elbaszarintotta, nem vágom, hogy miért állt meg a mozdulat közepén. Hoppá, és rá is nézett, na, ilyenkor kellene azt mondani, hogy "bocs", vagy valami, és gyorsan elhúzni a közeléből, ha ezután is elhozod a piáját, esélyes, hogy nem csak folyékony állapotú cerot zsákmányolsz. Ahogyan az várható volt, kapott is egy cerot a hátába, de a kilövő vagy nem akarta megölni, vagy gyenge, vagy be van rúgva, és bénázik. Mindenesetre a pia az egyenruhámon köt ki, ami azonban szerencsére még nem kuka, csak mosoda. Ha most én lennék az ötödik Espada, elképzelhető, hogy balhézni kezdenék, de nem én vagyok, úgyhogy nem érdekel különösebben.
-Akkor menekülj!-mondom halál nyugodtan, miközben belekortyolok a piámba, a szabad kezemmel pedig egy cerot gyűjtök össze, amivel "kioltom" a csávó lövését. Persze a lökéshullám és a robbanás együttese így is átrendezi kissé a helyiséget. -Majd... majdnem eltaláltál, köcsög, anyádra lövöldözzél. Tudod, hogy ki vagyok? Slarin Slerryrlyn'dreskel fracciónja, Diego kibaszott Canino.
Ha van Deinek egy csepp esze, most gyorsan elhúzza a belét valahová, ha nincs, akkor sajnos jól meg lesz dolgozva. Én ugyan nem fogok bevállalni egy harcot több arrancar ellen is tök értelmetlenül, ráadásul egy étterem közepén, szét lesz barmolva minden. Azért hátha sikerül egy kicsit megijeszteni, hogy befogja. -Eleve mi a francért lövöldözöl ilyen szarokat, képes lennél kilyukasztani a falat, he? Miért nem jó a sima bala? Leverjelek, öcsi? Náladnál én már rondábbakat reggeliztem, pedig te sem ám túl szép, hidd el nekem. Na, bekussolsz, vagy ledomináljalak?-a pofám nagy részegen, de a mozgás-koordinációm korántsem az igazi, úgyhogy elképzelhető, hogy ha balhé lesz, akkor nem én fogok győztesen kikerülni. De persze a kígyó elsősorban sziszeg, és csak másodsorban harap.
Azt mindenesetre elkönyvelhetem, hogy Dei nem jeleskedik túlzottan a sonido használatában, pedig ideális helyzet kínálkozott számára, ezt én még csukott szemmel is megoldottam volna. Mekkora balfasz ez a csávó is, ilyen őrizetlenül hagyja a piáját, meg cerokat lövöldöz zárt térben, ráadásul csak úgy össze-vissza. Röhejes, hogy az ilyen idiótákat beengedik még bárhová, mondjuk én sem panaszkodhatok zúzás tekintetében.
-Ide figyeljél... elmész a jó... Sajnos a sok koktél megtette a hatását, az egyik szavam után feltör belőlem a sok lenyelt cero egyetlen energiasugárban, a szivárvány különböző színeiben pompázó cero pedig pofán találja a szerencsétlent, aki hanyatt is vágódik a földön. -Róka...

***

Ez volt az utolsó emlékem az éjszakából, másnap reggelre valahogy hazateleportáltam a torony lépcsőjére, igaz, a felsőmet elhagytam valahol, úgyhogy mégiscsak igényelnem kell újat. Egy apró égett seb is maradt a kezemen, amiből valószínűsítem, hogy a fickó még keménykedett, és ahogy elnézem, távolról is látható a füst, de szerencsére nem a hummusz bár ég, talán a csávó füstölög, talán valamilyen más objektum. Ezen kívül gyakorlatilag a teljes pofámra és a felsőtestemre sikerült piercingeket tetetni, de rohadtul nem vágom már, hogy mikor, és hogyan. Hú, de fáj a fejem...
Nagyjából ekkor veszem észre, hogy pár méterre egy másik alak fekszik a földön.
-Hé, Dei, mi a halál történt éjszaka?

/Köszönöm a játékot! Ha érdekel az edzés, akkor azt lerendezzük az arénában./

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Pént. Márc. 30, 2012 6:34 am

Étkezés

Szépen komótosan leültem az asztalhoz. Körbenéztem, hogy mégis kikkel vagyok egy légtérben. De nem igazán volt ismerős arc. Akiket meg szívesen látnék magammal szemben, azok tudom jól, hogy már nincsenek az ódon vár falai között. Engem kerülnek, és én sem vagyok olyan, hogy na akkor ismerkedjünk, mert az jó dolog. Azt hiszem mióta Lidérc vagyok, azóta vagyok ilyen. A sok rossz savanyúvá tette engem. Sokan nem bírják a hideg lelek energiát sem. Valaki a széket elkezdte kihúzni, de olyan fagyos gyilkos tekintettel néztem rá, hogy inkább meggondolta, és elment. Neki láttam az ételhez is. Egy falat bekapása után elnéztem a terem úgy közepe felé, ahol a zöldszemű fiú próbált magának helyet találni. Nem túl barátságos egyén majdnem fellöki. Na ez ám az udvariatlanság. De mit is várunk el? Sajnos ilyenek vagyunk. Nem foglalkozunk egymással, lenézzük a másikat, és lehetőleg akár egy kanál vízbe is megfojtanánk a barátunknak mondott személyt. Ilyenek vagyunk, mindenki így lát bennünket. Ha vannak is kivételek, akkor is ebbe a csoportba osztják. Észreveszem, hogy elindul felém. Hirtelen reflexszerűen magam elé nézek, és folytatom az evést, mint aki észre sem vette volna, hogy eddig mi törtétén. Kicsit izgulok. Bár nem is értem hogy miért. Nem olyan nagy szám ez a srác. Valaki az asztalomhoz lép, én izgatottan felnézek.
- Ne haragudj, leülhetek? – egyik kezével a tálcát fogja, másikkal idegesen a tarkóját vakargatja. - Minden asztal foglalt… Egyébként Desmond vagyok, Desmond Phellera. – szemeivel felfelé tekint, mintha a plafonon látna valami érdekeset.
Kicsit szerencsétlen benyomást nyújt így. De mégis olyan aranyos is. Nem is tudom mikor találkoztam ilyen emberrel. Kicsit el is vagyok szokva az ilyesmitől. De összekapom magam az emlékek kutatásából visszatérek a valóságba. Kicsit szúrós szeműen nézek most rá. Nincs hely, és bevállalt engem, hogy talán én nem hajtom el a fenébe. De rosszul hitte. Amint méltóztatik rám figyelni a szemébe mondom, hogy egy bénaság keressen máshol helyet. Az sem érdekel, ha állva eszik. Ugyan mégis kit izgat.
- Tehát? Szabad?
Emelte le végre a szemét a plafonról és egyenesen a szemembe nézett. A keze is lassan le ereszkedett, kicsit megérintve a fülbevalóját. Én, mint aki megmeredtem volna. Nagy kerek szemekkel, kicsit vörösen nézek rá. Aztán észbe kapok, hogy válaszolni is kellene.
- Persze ülj csak le. Úgy sem vártam senkit.
~ Mit csinálsz? El akartad küldeni. Akkor? Pláne az „Igazad van, nem számítasz” beszólása után. Mégis ide engeded. Méghozzá jó pofizol is?
Miután helyet foglal, akkor én is úgy döntök, hogy bemutatkozom.
- Eliana del Barros… 24-es számú Arrancar. Örülök, hogy megismerhetlek Desmond. – gyorsan be is kapok egy falatot.
Ötletem sincsen, hogy mit kellene először megkérdeznem tőle. De egy pillanat… Miért is akarnék én vele beszélgetni? A fülbevalója mintha egy kígyó lenne. Nem szimpatizálok a kígyókkal. Van egy aljas természetük, és azokkal nagyon vigyázni kell. Vajon ő is olyan? Kíváncsi vagyok, mit reagál a hüllő a hidegre, de nem ezzel akarok kezdeni. Az még ráér.
- Megtudhatom, hogy mióta vagy Las Noches-ben? Mióta vagy tudatában a képességeidnek? Harcoltál már komoly ellenféllel? … Jaja bocsi, lehet, hogy nem ezeket kellett volna elösször megkérdeznem.
Szégyellem el magam, pillantok le magam mellé a padlóra. Majd bekapok egy újabb falatot az ebédemből. Magam sem értem, hogy most miért vagyok ilyen. Talán azért mert hosszú idő után ő az első, aki még ha csak a hely hiány miatt is, de kezdeményez velem egy beszélgetést. És nem is tűnik olyan agyatlan tuskónak, mint pl. a két asztalra ülő Arrancar, aki csak tömi a fejét, és csámcsog. Behunyom a szemem, visszanyerem nyugodtságomat, és határozottan felemelem a fejem, majd Desmond-ra nézek, és nem kíváncsian, hanem komolysággal, és higgadtsággal várom a válaszát.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Ápr. 04, 2012 5:26 am

Étkezés

Kissé feszélyezetten vizsgálgatom a plafont, miközben a válaszra várok. Nem illendő anélkül helyet foglalni, igaz, nem mindig vannak megegyező fogalmaim arról, hogy mi illendő, és mi az, ami nem. Kénytelen vagyok azonban tartani morálokat, hogy önmagam maradhassak. Ha nem teszek így, végül eltűnhetek, személyiségem így is túlontúl deformálták azon felvett ideológiák és szokások, melyek a lelkekből származnak, akik részemmé váltak. Ám állíthatom-e azt, hogy ők az én részeim? Néha elbizonytalanodok ezzel kapcsolatban, megeshet, ez fordítva van, és én vagyok az ő részük, már ha a két szempont nem zárja ki egymást.
Eliana észreveheti, hogy nehezemre esik hosszabb időre a szemeibe nézni. Mintha ideges lennék, úgy cikázik tekintetem a környezetre, majd vissza az ő szemeire, igaz, végig az ő lélektükreit figyelem, mikor ismét rákérdezek, helyet foglalhatok-e. S lévén a válasza beleegyező, a tálcámat lerakom az asztalra, és helyet foglalok vele szemben. Székemet egy nagyon kicsit oldalvást fordítom, így nem ülök vele teljesen szemben, törzsemet pedig nagyon enyhén kifordítom, hogy kényelmes legyen. Ezúttal már az ételemet vizsgálom; holott a környezetemben mindenki más látszólag jóízűen falatozik, nekem valamiért egyáltalán nem jön meg az étvágyam hozzá. Bár csak nem lehet olyan rossz, ha mások ennyire szeretik. Valahogy csak kibírom… remélem.
Eliana bemutatkozására ajkaim mosolyra görbülnek, egy múló pillanatra egészen más színt ad sápadt arcomnak, mintha a szemeim alatt lévő, halvány karikák sem lennének ott. Az egész viszont csak egy villanásig tart szinte, arcvonásaim visszaváltanak olyan mimikátlanná és gyalázatosan lehangolóvá, amilyen általában szokott lenni. Meglepődök arra azonban, hogy kérdezni kezd tőlem, azonban kérdésére csupán még inkább magamba készülök fordulni. Képességek, képességek, képességek… A legtöbb arrancart mintha csak a harc éltetné és a vérszomj, én pedig nem óhajtok közéjük tartozni. Félreértés ne essék, nem vagyok pacifista, ám nem vagyok különösebben oda a harcért magáért sem. Kicsit lehet, talán irigy vagyok azokra, akik rendelkeznek efféle erővel, azt hiszem.
- Nekem nincsenek képességeim. – faarccal közlöm be a választ, és szuggerálom az asztal lapjának szélét. Kicsit szerencsétlenül festhetek így, hiszen nekem nincs mivel kérkednem. Ezt a hátrányomat egyszerűen gyorsaságommal, fizikai erőmmel és cerommal pótolom, igaz, nem vívok túl sok harcot, nem hajtottam végre nagy tetteket, s nem kérkedhetek azzal, mennyi shinigamit pusztítottam el. Nem szeretek pusztítani. Én alkotni szeretek.
- Hátööö… – ismételten fülbevalómat kezdem el piszkálgatni, ahogyan a válaszon gondolkozom – Nagyjából nem is tudom… Néhány éve. – próbálok valami érdemi választ adni, igaz, azt hiszem, ezzel csak annyit értem el, hogy sikerült önmagamnak bebizonyítanom, hogy egy kommunikációs analfabéta vagyok. Nem csodálnám, ha hamar megunna, amiért nem sok értelmes szót tudok kinyögni, valószínű, feszültnek is tűnhetek, holott nem vagyok az, csak éppen annyira, amennyire amúgy általában. Azért kedves tőle, hogy próbál kérdezni, nekem eszembe sem jutott volna.
Kipillantok oldalra, hogy a csámcsogó arrancarokra vessek egy pillantást. Jóízűen falatoznak, s úgy látom, Elianának is ízlik az étel. Lekönyökölök hanyagul az asztalra, a tálcám magam elé csúsztatom, és egy műanyag villával unottan kapargatom a pitát és annak tartalmát. Nem tetszik, a szaga sem jó. Semmi hús nincs benne…
- Sajnálom, nem vagyok olyan… mármint… nem keresem a harcokat. – az egyik húsnak kinéző golyót szedegetem ki a villával, felszúrom azt, és közel hozom az arcomhoz. A szaga csak akkor csap meg, amikor már a szám elé teszem azt, de csalódnom kell, ennek semmi köze a húshoz, így aztán vissza is rakom azt a tányérra és látványosan szenvedve játszadozok vele a tányéron.
- Persze ha neked volt valami… ööö… – gondolkozom szavaimon hosszasan – Szóval szívesen meghallgatom, igen. – érzem, hogy most untattam halálra szegényt, sosem volt előnyöm a beszéd. Nem csoda, mindig is kevesen vettek körbe, általában jobban elvagyok a saját kis világomban. Azt hiszem, nem csak azokra vagyok irigy, akik képességekkel rendelkeznek. Mert én nem tudok semmi olyat sem.
- Én ezt nem bírom megenni. – jelentem be a kajára pislogva, és dőlök hátra hanyagul a székemen, miközben a villát is leteszem az asztalra jelezve, hogy ezzel vége, többet nem próbálkozok; látszik rajtam, hogy úgy szenvedek vele, mint egy gyermek a spenóttal, de egyszerűen nem megy. Ebből megint csak az lesz, hogy mehetek vadászni.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Ápr. 09, 2012 11:21 am

Étkezés

Feszültem vártam a választ. Ami viszont szöget üt a fejembe, hogy talán nem is akar velem olyan nagyon beszélgetni. A szemembe se néz úgy mint esetleg egy átlag embertől elvárná az ember. A válasza, viszont meglepett…
- Nekem nincsenek képességeim. – faarccal nézte az asztal szélét.
Azt hittem azon nyomban lefordulok a székről. Majdnem félrenyeltem az ételt, de ebből szerintem nem vett észre semmit, mert gyorsan visszanyertem nyugodt állapotomat.
~ Na erre a válaszra nem számítottam. Attól jobbnak nézem, hogy gyenge mezei pocok legyen. Nem hiszem, hogy olyan kis satnya Arrancar lenne, hogy nincs semmi ereje, csak hadonászik a kardjával. Lehet még ki sem tudja engedni? Ugyan már… Azt nem veszem be. Lehet, hogy egyszerűen nem akarja elárulni. Nem is csodálkoznék. Hisz ellenségnek is tarthat.
- Hátööö… – ismételten fülbevalóját kezdi el piszkálgatni – Nagyjából nem is tudom… Néhány éve. … Sajnálom, nem vagyok olyan… mármint… nem keresem a harcokat.
Vagy nincs kedve velem beszélgetni, vagy egyszerűen nem egy szószátyár ember. A kaját is csak egyszerűen csak turkálja. Mintha nem lenne semmi étvágya. Akkor meg nem igazán értem, hogy miért jött ide, meg miért akart egyáltalán leülni… Mert, hogy nem beszélgetni és ismerkedni, azt most megmondom.
~ Én sem keresem a harcot… Na jó néha csak azért mentem, de így is nagy részében az talált meg engem. Nem is csoda, hisz Arrancar vagyok. Bár az nagyon érdekes, hogy neki még nem volt összetűzése senkivel. Ez különös. Vagy egyszerűen nem akarja megosztani velem. Már most látom, hogy ebből a pasasból harapófogóval se fogok többet kihúzni – kifújom a levegőt.
- Persze ha neked volt valami… ööö… Szóval szívesen meghallgatom, igen.
Nagyon nyögvenyelősen mennek neki a szavak. Mindegyiken vagy egy fél órát rágódik. Talán zavarba van? Vagy nem szokott beszélgetni? Biztos ilyen magának való befelé forduló figura.
~ Most mit kellene tennem? Kérdeztem, de nem jött igazán válasz, még ha sikerült is rávennem a beszédre. De akkor most én mondjam el. Eliziana esetében is, mivel ő nem sokat beszélt inkább én fecsegtem. Akkoriban teljesen más volt. Emlékszem, még kis félénk, és egy könyvel rohangált mindenhova. Már nem is ismernék rá, és szerintem ő sem nagyon ismerne engem. Na de mindegy, most inkább beszélnem is kéne, de nem kellene mindent elárulnom magamról. Meg kellene határoznom az arany középutat a mesélésben.
- Én ezt nem bírom megenni. – jelentette ki, és dőlt hátra.
Jelezte, hogy neki elég volt. Pedig nem is evett igazán. Inkább csak piszkálta. Még a villát is úgy helyezte. Ebből végül is leszűrhető valami. Az, hogy ő nem az ilyen kajákat szereti. Ő még mindig szívesebben vadászik lelkekre. De ha ez így van, akkor biztos, hogy volt már Shinigami-val összetűzése. Az ilyen típust én változatlan lélekfalónak nevezem. Nem tud a régi Lidércétkezéstől elszakadni. Csak a vadászatban, a kockázatban, a lélek megevésének csodálatos érzése tudja csak megfékezni az éhségét. Egyszerűen csak az tudja megfékezni az éhségét és semmi más. Én mióta ember vagyok, már nem vadászok lelkekre. Mintha kicsit vágynék is arra, hogy ismét csak egyszerű ember lehessek. De azért elkezdhetném a mesélést.
- Én már egy ideje rontom a levegőt, de nem mondhatnám, hogy ősi motoros vagyok. Mint ahogy mondtam egy egyszerű számmal rendelkező Numeros vagyok. Volt nekem egy fogadott bátyám. Ő vitt rá erre az útra. Volt vezérem, ki Privadon létére se szó se beszéd elment. Most csak számom van, egy erőm, és egy olyan életem, amihez makacsul ragaszkodom. Több fajta ellenfelem volt már. Küzdöttem Bounto-val, aki egy sast irányított. Valamiféle báb. A szél volt az igazi eleme. Legyőztem. Volt egy lusta Shinigami, aki inkább csak henyélt, de nem csinált semmit. Ezzel kihúzta a gyufát. Jég erejét birtokolta, és egy nagyon szoros küzdelmet vívtam vele. Szerintem még lesz visszavágó – mosolyodtam el – Leget, hogy akkor majd ő győz, de azért nem szeretném, ha így lenne. Volt egy érdekes küzdelmem. Akkor inkább szóban csatáztunk. Félelmetes csata volt, de volt mikor egyszerű komédiának tűnt az egész. Volt mikor szembesülnöm kellett milyen az a pokol tüze. Mikor érzed, hogy a csontodig égsz. Mikor a fájdalom csak egyre nagyobb. Elviselhetetlen. Szíved szerint meghalnál, de még sem teszed. Aztán mikor egy kölyök megmutatja, hogy ő tarthatja a legádázabb ellenséget is barátnak, és rávesz olyan dolgokra, amit egyébként nem csinálnál. Vagy, hogy mikor az ököl nem elég. Mikor a gyorsaságod semmibe vész, mikor egy olyan ütés telibe talál, hogy a betonfalon simán átrepülsz. Mikor egy helyes következtetés egy jó időzítés semmit sem eredményez, csak a te bukásodat. Vagy szimpla kocsmai bunyó. …. Volt hogy nyertem, de volt hogy vesztettem. Mindig van erősebb, és én küzdök azért, hogy erősebb lehessek. Hogy jobb lehessek. … De lehet egy kérdésem? Ha annyira nem ízlik ez a kaja, akkor miért ilyet rendeltél? … Vagy netán inkább lélekre éhezel?
Csak meg kérdezem a lényeget. Ha igent válaszol, akkor lehet továbbfaggatni, hogy ha ez tényleg így van, akkor mégis hogy kerülted el, hogy összetűzésbe keveredj? De szerintem sokra nem jutok. Így is dumagépnek érzem magam a fickó mellett. De nem is értem minek erőltetem ezt az egész beszélgetést.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Júl. 02, 2012 5:51 am

Diego número uno fracciónja

Kalandjaim során ismét ebben a bárban kötöttem ki. Nem is emlékszem már, hogy milyen régen voltam itt, de arra, hogy mik történtek, valamennyire jobban. Emlékszem, hogy anno itt találkoztam elsőnek Diegoval, ki később tanított is. Szerintem, ha nem tanított volna, nem lennék az, aki most vagyok, nem lehetnék ilyen erős és büszke a létezésemre. Emlékszem arra is, ahogy megmentett egy cerotól és sajnos arra is, ami vele történt. Igazán részegek voltunk már a sok cero koktéltól, jobban hatott, mint gondolhattuk volna, főleg, mint Diego gondolhatta volna. Én csak néhányat ittam meg, így nem voltam hótrészeg. Valószínűleg ami akkor történt egy nagy üresség Diego memóriájában, és jobb, ha nem is közölném vele. A sonidós eset után versengeni kezdtünk mindenféle különböző dologban, csak úgy a hecc kedvéért. Mikor végeztünk megláttunk egy piercingest, őszintén szólva még én sem emlékszem, hogy hol, nekem is kissé zavaros a dolog. Mikor megláttuk, csak úgy viccből mondtam Diegonak, hogy biztos nem mer piercinget nyomatni az arcára. Nos, hát... megtette, de mivel kissé be voltam lőve, mondogattam, hogy úgysem mer még egyet... és ezt mindaddig, míg jó sok nem lett az arcán. Ekkor gondolkodtam el, hogy nem volt valami bölcs dolog, és az utána következő dolgok már nekem is kimaradtak. Valószínűleg kiütött minket a piercinges, mert nem fizettünk.
Sok jó emlék, és ismét itt ülök, ugyanaz az asztal mellett. Hallottam, hogy Diego espada lett és igazán reméltem, hogy itt majd megtalálom. A célom az volt, hogy fracciónként a szárnya alá csapódom és így ő segíthetne utamon, mi arról szólna, hogy a felsőbbrendűeket szolgáljam. Igazából, ha fracción lennék, akkor a mesteremet, azaz az espadámat mindenek felé helyezném, a Las Nochesi király fölött lenne a hierarchiában. Így vártam tehát, hogy Diego megjelenjen, ami szerencsémre meg is történt.
- Szia, Diego!
Szólaltam meg, mikor megláttam. Megvártam, míg reagál és közben rendeltem két cero koktélt. Ezeknek nem állhatott ellen. Azért még odatettem a következőt:
- Gyere, ülj le, rendeltem neked is egy cero koktélt.
Mondtam, miközben próbáltam elmosolyodni, de nem igazán jött össze, így feladtam a próbálkozást.
Ha leült mellém és megkaptuk a cero koktélokat, akkor kissé halkan, hogy csak Diego hallja, megszólaltam:
- Hallom espada lettél...
Közelebb hajoltam hozzá és vártam, hogy mit fog mondani.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Júl. 03, 2012 6:02 am

Az első követő begyűjtésének története

Furcsa úgy sétálni a fehér falak által körbeölelt folyosókon, hogy kitérnek az utadból. Nehéz lesz hozzászokni, hogy a ranglétra legaljáról a legmagasabb társadalmi rétegbe sikerült feljutnom, azon belül sem akárhová, ha nem is sokkal, de hivatalosan több, már réginek számító Espada alattam áll a ranglétrán. Furcsa, nem emlékszem rá, mikor lettem annyira erős, hogy egyszerű arrancarból espada válhassak, valószínű nem egyik pillanatról a másikra történt. És éppen ez az, ami figyelmeztet rá, hogy ne szálljak el magamtól. Nem tettem semmi eget rengetőt, csupán bizonyítottam Sethnek, hogy amíg a parancsa nem mond ellent Las Noches érdekeinek, megbízhat bennem. Lehet, hogy nem is volt szüksége arra a kardra, csak kíváncsi volt rá, hogy mit teszek az árulóval? A képessége hasznos lett volna, kár érte, de aki veszélyt jelentett az arrancar fajra, azt nem hagyhattam elmenekülni, főleg, ha a shinigamikhoz akart csatlakozni.
Azonkívül, hogy most már viszonylag sokan tudják ki vagyok, több tiszteletet kapok és van egy nagy szám a hátamon, nem változtam semmit, ugyanaz az arrancar vagyok, aki pár napja is voltam. Ugyanúgy el fogok járni az arénába, ugyanúgy rá fogok nézni majdnem minden nap Slarinra, hiába lakik messzebb tőlem, azoktól pedig, akikkel régen egyenlő rangban barátként bántam, most sem fogom megkövetelni a tiszteletjelzőket. Igazából mástól sem, mindenki úgy hív, ahogy akar. Ha nem tetszik, majd úgyis rá fog jönni.
A hummusz bár ma is zsúfolásig tömve van, igazság szerint tök feleslegesen jöttem ide, úgyis Slarinnál fogok inni, a kajájukért meg annyira nem rajongok. Valószínű egy kis arcoskodás is megbújt a látogatásom valódi okai között, hogy felmehetek a felső szintre, méghozzá egyedül. Slarinnal egyszer mintha jártam volna ott, de lehet azt is hallucináltam valami pia mellékhatásaként, esetleg tényleg felmentem nem teljesen beszámítható tudatállapotban. Ebben az esetben mázli, hogy még életben vagyok, a részeg bunkókat senki sem szereti maga körül.
Ahogy odafordultam, észrevettem Deit, aki már ki tudja, hány piával lóg nekem, de most legalább egyet viszonoz. Nem érdekel, hogy van-e benne hátsó szándék, az életben minden mögött van, beleértve az önfeláldozást is, úgyhogy az a lényeg, hogy iszunk. Persze nem a tömegben. -Gyere, felmegyünk-megvárom, amíg odaér, semmi kedvem rögtön balhéval indítani, hogy lemarad tőlem a vendégem, vagy micsoda, bár ha úgy vesszük, én vagyok az ő vendége. Legalábbis a piát illetően.
Az Espada tagjai közül senki nem tartózkodik a felső szinten, de a sarokban foglalok helyet, ha jönne egy, akkor megadom neki a lehetőséget, hogy levegőnek nézzen, nem feltétlenül azért jönnek ide, hogy egymást fárasszák. Őszintén szólva Slarinon kívül egy Espadát sem láttam itt soha, úgyhogy ritka lehet, hogy kettő összefut. Kivéve persze, ha megbeszélik előre a találkozót.
-Igen, mint látod Espada lettem-őszintén szólva nem értem, hogy most mi a célja Deinek, egyrészt nem is úgy beszél velem, mint ahogy azt egy magasabb rangú elvárhatná, ezt persze nem is várom el. Amit inkább elvárnék, hogy nyíltan közölje, hogy mit akar, ráadásul mintha rám várt volna, persze lehet, hogy egyszerre érkeztünk. Az meg, hogy csak egy fél mondatot mondott, lehet azért is, mert nincs témája, esetleg azt akarja, hogy beszéljek a kinevezésem körülményeiről. Hát, azt sajnos nem tehetem, félmillió évre titkosították a küldetést. -Remélem, hogy segített valamit az a pár dolog, amit korábban tanítottam-őszintén kíváncsi vagyok, hogy mennyire vagyok jó tanár, bár abból, hogy most itt üldögél velem szemben, ki merem jelenteni, hogy teljesen csapnivaló nem vagyok, akkor már csak pár reiatsu szemcse lenne valahol. -Ha mondani akartál az előbb valamit, azt amúgy nyugodtan mondhatod-a közben megérkező cero koktélból iszok egy kortyot, majd visszateszem az asztalra. Nem tervezek egész nap itt üldögélni, úgyhogy jobb lenne, ha nem kellene Ádámtól és Évától, meg a kígyó ősapámtól kezdeni. Ilyenkor az az érzésem, hogy a végén szívességet kérnek tőlem, azt meg úgyis vagy megteszem, vagy nem, a köret soha nem érdekelt.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szomb. Júl. 07, 2012 8:02 pm

Étkezés

Undorodva pillantok rá a tányéromra, ehetetlen ez az étel, bármi is legyen ez. Nem, nem vagyok előítéletes, de vannak olyan dolgok, amikhez nem fűllik fogam, ez pedig egyike azon ízeknek. Nem tehetek róla, egyszerűen nem megy. Természetemből kifolyólag képtelen vagyok megemészteni bármit, amiben nincs elég protein, ez a valami pedig egyike azon dolgoknak, melyeket sehogyan sem fogok tudni leerőltetni torkomon. Gyűlöl arrancar lenni... Gyűlölök mindent, mely ehhez a féreg léthez köt. Mert nem vagyunk mások, csak férgek, puszta kártevők, kik saját fajuk fenntartásának érdekében vetemednek olyan tettekre, melyekre hajdanán a földi gondok idejében gondolni se mertek volna. Én pedig mindennél jobban megvetem ezt a létet... mégis alkalmazkodom. Mégis alkalmazkodom pusztán a túlélésért. Hisz számomra nem lenne feloldás, ha itt, ezen a helyen, ebben a síkban végeznének velem. A tudatom attól még élne... Csupán testem nem maradna tovább, az pedig azt hiszem, még annál is rosszabb, mint amivel most kell bűnhődnöm, amiért nem tudtam elengedni az utolsó szalmaszálakat, melyek hajdanán emlékeimhez kötöttek. Mára már azok is torzzá váltak. Megkaptam büntetésem.
Kérdés azonban, mások mit kaptak bűnhődésül. Nem, ez nem a Tartarosz, senki sem azért van itt, hogy újra és újra átélje élete legborzalmasabb emlékeit (engem kivéve, ki másokét is átéli mindannyiszor), ez nem az a hely, ahol büntetésképp a saját belső szerveiden kell élned, s hasonló borzalmak sem akadnak, melyeket a mítoszok és a legendák kapcsolnak az Alvilág purgatóriumához. Akad azonban más, mivel megfizetsz akaratlanul is. Vajon Eliana mivel fizet? Vajon ő hogyan bűnhődik tán el nem követett tetteiért?
Türelmesen hallgatom végig, ahogyan harcait sorolja; nem tudom, hogy a szenvedély vagy a megszállottság a legmegfelelőbb szó rá. Én egy olyan személy vagyok, ki kerüli a harcot, amíg lehet. Nem látom értelmét, akár a kisujjam is mozdítsam, amikor egyáltalán nincs is szükség harcra. Nem arról van szó, nem tudnám megvédeni magam, ám én nem rendelkezem különböző képességekkel, ahogyan egyesek igen. Nekem nem hiányzik a felhajtás, nekem nem kell a felvágás.
- Tehát a harccal bűnhődsz, értem. - legfeljebb pár másodpercre nézek bele a szemébe; jelenleg zavar a szemkontaktus, ez egyszerűen egy ilyen nap. Amíg beszél, addig is gyorsan cikázik tekintetem a szeme s a környezet között. Néha csupán a plafonon lévő repedés az, mi magára vonja figyelmem, mintha valami érdekeset látnék rajta.
- Miért gondolod, hogy az erőd majd megvéd? Ez csak a felszín, a motiváció mélyebben van. Csak ezt még nem biztos, hogy tudod. - rövidre fogom véleményem, ekkor épp a szemébe pillantva. Nem látja, hogy ez csupán egy burok, melyet le kell bontania önmagáról. Csak valami, amibe belekapaszkodhat, holott ha mélyebbre ásna, talán felfedezné azt, amit én is látok. Hisz én sokmindent látok. Látom mindazt, amit mások gyakran egyáltalán nem. Nem mintha célom lenne megbántani, csupán én egyszerűen ilyen vagyok, azt hiszem.
- Hát ez... ööö... - megint arrébb tolom az ételt, ezúttal azonban kerülöm pillantását. Gyűrűimmel kezdek el bajlódni, s tekergetem azokat szórakozottan ujjaimon.
- Tudod, ez egy vegetáriánus étterem... - sütöm le tekintetem, s most még a szokásosnál is görnyedtebbnek tűnhet testtartásom. Valóban, lélekre éhezem, de egyszerűen nem megy, így nem.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Csüt. Júl. 12, 2012 1:13 am

Diego número uno fracciónja

Mivel Diego erősebb nálam, tanított, ebből a két dologból eredően pedig felsőbbrendű nálam, azonnal megtettem amit kért és válaszoltam, csak előtte belekortyoltam a koktélba.
- Diego, nem is tudom, hogy hol kezdjem... inkább belevágok a közepébe. Már a találkozásunk pillanatában tudtam, hogy sokkalta erősebb vagy nálam, láttam benned a vezetőt és ezért szerettem volna, hogy te taníts engem. Nem tudom, hogy a tanításaid nélkül hova jutottam volna, de valószínűleg már halott lennék. A te szavaid segítettek, hogy átvészeljem ezt a siralmakkal teli világot és legyek az, aki vagyok. A te tanításod volt a kezem és a lábam a harcokban, a te gondolataid voltak az elmém, a te tanácsaid voltak a stratégiám. Szó szerint mindent neked köszönhetek és öröm látnom, hogy erőd nem ragadt meg és a nagyok szintjére léptél. Mikor meghallottam a hírt, nem voltam benne biztos, de most itt látlak és biztosítottad az igazat. Ezért...
Felálltam és meghajoltam. A földre tekintettem, hol csak néhány rovar mászkált. Szemem tetejéből még az asztalt is láttam, de a koktélt nem.
- ... kérlek fogadj fracciónodnak! Ígérem, hogy hű tanítványod leszek!
Mindvégig meghajolva maradtam, mindaddig míg választ nem kaptam. Ha Diego elhagyta volna a kocsmát, akkor is így maradtam volna, akár az idők végezetéig. Reméltem, hogy elfogadja a kérésemet, de fent állt az esélye annak is, hogy elutasít. Igazán reméltem, hogy az első lép érvénybe, mert én mindig is az erősebbet akartam szolgálni, ez volt az életcélom, erre jöttem rá a filozofálgatásaim során. Diego a szememben annak tűnt, ki előtt nincs határ. Bár a képességeit nem ismertem, de már a megjelenéséből éreztem benne azt a kimagasló hatalmat. Nem is emlékszem már mióta jártam egyedül Hueco Mundo örökös homokmezőit. Nem is emlékszem már, hogy hány napom ment kárba, hány hetet vesztegettem el az örökös sétálással. Hány napot vesztegettem alsóbbrendű shinigamik ölésével. Az életemnek eddig nemvolt értelme, de most adtam magamnak egy esélyt, itt, ez a szent pillanat az, mi megváltoztathat, vagy az örök szenvedésbe taszíthat. Minek hatására maradhatok az aki, vagy az örök korrupció is elnyelheti énemet. Itt volt az idő, itt volt a hely, itt volt az a pillanat, itt kezdődne az életem, vagy a bolyongásom folytatódna.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Júl. 15, 2012 11:20 pm

Az első követő begyűjtésének története

Annak ellenére, hogy azt ígérte, elhagyja a körítő szöveget, Dei csak elkezdte az elejéről mondani, amit akart, de most már nem szakítom félbe. Vagy fontosnak érzi a hosszú monológot, vagy tényleg nem képes röviden kifejezni magát. Az mindenesetre valószínű, hogy nem szívességet akar kérni, ahhoz nem illik, amit mond. Vajon mi a francot akarhat? A türelmetlenség mellett kezdek kíváncsi is lenni, hogy vajon mivel fog előállni, és amikor már unom, iszok egy kortyot, hogy előkészítsem a "térj a lényegre" mondatot. Végül azonban nem kell kimondanom, mert az arrancar meghajol előttem, és közli, hogy mit akar.
Leteszem a poharat, közben nagyjából sikerül palástolnom, hogy mennyire meglepett, amit mondott, úgyhogy ha fel is nézne, nem láthatna semmi különöset az arcomon. Soha nem is gondoltam rá, hogy szükségem lenne fracciónokra, erről az oldaláról még nem néztem az espada létet. Amellett, hogy sokat segíthetnek a céljaim elérésében, bizony felelősséget is akasztanak a nyakamba, elvégre ha valami problémát okoznak vagy bajba kerülnek, nekem kell őket megvédeni, ráadásul segítenem kell nekik jobbá válni. És akkor még nem néztem a legfontosabb dolgot, a bizalmat. Feltétel nélkül bíznom kell azokban az arrancarokban, akiknek megengedem, hogy szolgáljanak, olyan alárendeltekre nincs szükségem, akikben nem lehet megbízni. Dei egyelőre nem mutatott semmi olyat, ami miatt nem bízhatnék meg benne, de egyelőre nem ismerem eléggé ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy tényleg az enyémmel párhuzamos utat akar bejárni. A régi espadák közül nem egyet ölt meg a saját fracciónja, aki aztán átvette a helyét, talán még a jelenlegi espadában is van, aki így járt, sőt, talán még a fracciónok között is van, aki csak a megfelelő pillanatra vár... Nem, nem fogok olyan dolgoktól félni, amelyek talán nem is léteznek, ezzel ráérek akkor foglalkozni, ha valami furcsát észlelek.
-Állj fel!-ezért a hajlongás dologért nem igazán vagyok oda, bár legalább megadta a tiszteletet, ahhoz semmi kedvem, hogy mindig így köszöntsön. Ezt jobb, ha az elején tisztázom majd. -Mielőtt a fracciónom leszel, áruld el, hogy mit akarsz elérni azzal, hogy hozzám csatlakozol? Mik a hosszútávú céljaid? Szeretném megismerni Dei saját céljait, amelyeket talán segíthetek is elérni, mert ugye olyan, hogy valaki csak az espadája céljait akarja elérni, nem létezik. Nem vagyunk gépek, akik csak a feletteseik akaratának engedelmeskednek, mindenki akar valamit. Rangot, megbecsülést, hatalmat, békét, megszámlálhatatlan dolog hajt minket előre.
Nagyon remélem, hogy ezúttal a lényeget kezdi el mondani, nem akarok egy kiselőadást az életéről, ha sokat rizsázik, még elveszne a lényeg. Nem szeretem a mellébeszélést.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Júl. 16, 2012 12:14 am

Étkezés

Kicsit úgy érzem, mintha kiadtam volna magamat. Túlságosan is. Belefeledkeztem a mesélésbe. Lehet olyan dolgokat árultam el, miket nem kellett volna. Bár úgy érzem, hogy zavarja, ha valakinek a szemébe kell nézni.
- Tehát a harccal bűnhődsz, értem.
~ Bűnhődnék? Talán. Nincs is sok választásom. De ő mivel bűnhődik?
- Miért gondolod, hogy az erőd majd megvéd? Ez csak a felszín, a motiváció mélyebben van. Csak ezt még nem biztos, hogy tudod.
Furcsa módon végig a szemembe nézet miközben ezeket mondja. Ami felettébb meglepett. Persze a kajás kérdésre is választ kaptam, de az valahogy most kevésbé érdekelt.
~ Az erőm megvéd? Dehogy… Csak ha nem vagyok erős, akkor mások taposnak el engem. Ha az erőmre nem támaszkodhatok akkor semmi másra. Itt ugyanis az a mérvadó. … Motiváció? Több oka is van, hogy miért akarok erős lenni. … Amabba a környezetbe ahol most próbálok megmaradni lételem, hogy erős legyél, különben eltaposnak.
- Miért gondolom, hogy az erőm megvéd? … Nem gondolom… Csak arra támaszkodhatok… Erővel vehetem fel a harcot, és maradhatok életben. … Nincs kedvem meghalni. … De miből gondolod, hogy ez csupán a felszín? Motiváció… Elég sok van. De egy van, ami sokkal előrébb van, mint az összes többi. Van egy személy… Egy lány… Akinél először tapasztaltam meg mi az az igazi erő. Aki megmutatta, hogy ha akar, akkor el tud tüntetni úgy, hogy meg se kell erőltetnie magát. Azért akarok igazán erős lenni, hogy őt legyőzhessem. Győzelmet arassak felette, és végezhessek vele. Azt hogy ezt véghezvigyem erősnek, és még erősebbnek kell lennem. Meg persze életbe kell maradnom. Különben az egész értelmetlenné válik. Mióta emberként meghaltam, és Lidérc lettem, azóta ez tekinthető életcélnak. A többi már csak fűszer. … Lehet kicsit ostoba cél, de nekem nem. Egy két életcélhoz képest egészen normális. … Nem akarok csak azért élni, hogy örömet lelhessek a harcban, vagy a gyilkolásban. Valamikor igen is megőrülök, és akkor kő kövön nem marad, és igazán jó érzés. De egy két személyhez képest én még mindig angyal vagyok. …
Lehet ismételten elragadtam magamat. De próbálom kifürkészni, hogy mit tudok belőle kihúzni. Vagy egyáltalán mennyire érdekli. Nem is értem miért vagyok ilyen közvetlen hozzá.
- Na és neked? Te miért létezel? Mit akarsz elérni? A szavaidból te sejtheted milyen vagyok belül. Akkor kifejtenéd, hogy mit gondolsz? Te mire támaszkodsz?
Kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol. Remélem részletesen kifejti. Szinte már túlzottan is érdekel a válasza.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Júl. 16, 2012 2:20 am

Diego número uno fracciónja

Diego először megparancsolta, hogy álljak fel. Kissé kiegyenesedtem, de nem teljesen, szimplán azért, mert nem szoktam teljesen kiegyenesedni,. Nem érzem magamat olyannak, aki megérdemli, hogy úgy álljon. Ahelyett, hogy választ kaptam volna, inkább egy kérdéssorral bombázott meg Diego. A kérdései igazán megfogtak. Nem is emlékeztem már, hogy mióta gondolkodtam el ezeken a dolgokon. Bár várható volt, hogy megkérdezi, engem mégis meglepetésként ért. Csak bámultam magam elé, nem is láttam nagyjából semmit. A szemeim az asztal felé meredtek, de nem láttam semmit, mintha homályos lenne minden, de mégsem. Úgy tűnt, mintha semmi sem lenne előttem, de mégis ott voltak. Kezdtem ráemlékezni, az utolsó alkalom, mikor ezeken gondolkodtam, az még pont ebbe a bárba lépésem előtt volt... még amikor elsőnek ismertem meg Diegot. Talán akkor papoltam neki ilyesmiket, de az sem biztos. Aztán ehhez közelit mondtam még Wollohnak is, de az nem igazán az én céljaimról szólt, hanem az övéiről. Én csak a világszemléletemről meséltem neki. Látásom hirtelen visszatért, a vonalak ismét tiszták voltak. Jól magamba néztem és csakis az igazságot mondtam. Nálam felsőbbrendűeknek sosem hazudok, nincsen rá jogom.
- Céljaim... vicces egy dolog ez a szó. Végül is mindenki kiszab magának valami célt, miszerint tovább haladhat. Régen volt is célom, egy egészen különös cél. Nem az a fajta, amit egy arrancartól megszokhatnál. Nem vágytam sosem hatalomra, sem tiszteletre, az én célom mindenki megértése volt. Még mielőtt találkoztunk, éppen ezért filozofáltam annyit és emlékszem meg is voltál lepődve, hogy nem csinálok semmit a napjaimmal, csak végig gondolkodom. Nos, azóta találkoztam sok reménytelen lélekkel, kiknek megértése a lehetetlen határait is áttörte. A shinigamikat nem tudtam megérteni, így célomat feladtam és céltalanul bolyongtam tovább. Nem éreztem azt, hogy ennek a világnak szüksége van rám. Ott volt a kezem, láttam, de nem éreztem, mintha egy harmadik megfigyelőként éltem volna életem, mintha én csak egy szereplő lettem volna abban, amit én magam csináltam. Elmagyarázhatatlanul szenvedésben éltem az életemet. A hosszútávú célom igazából az, hogy találjak magamnak valami célt, hiszen engem nem csábít a hatalom, nem akarok nagyobb megbecsülést. Még mielőtt összefutottunk volna úgy döntöttem, hogy a célomat nem találhatom meg egyedül. Úgy érzem, hogy ahhoz egy olyan ember mellé kell állnom, kit tisztelek, ki erősebb és okosabb nálam, kinek van célja. Neked van célod, hiszen elérted ezt a rangot és én ezt úgy hiszem, hogy valami felsőbb dolog érdekében tetted. Nekem mindegy, hogy mit akarsz elérni, én követni szeretnélek, hogy a kalandjaink során megtaláljam célomat és esetleg majd a segítségeddel el is érjem.
Mire befejeztem kissé kiszáradt a szám, így ittam egy kortyot a cero koktélból. A poharat visszatettem az asztalra és még mindig álldogálva vártam a választ.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Júl. 17, 2012 12:54 am

Végighallgatom Deit, és abból, amit mondott, arra következtetek, hogy nem kitalálta. Én is voltam céltalan egy ideig, bár annyira, mint ő, soha nem voltam elveszve, a hosszútávú célom, hogy espada legyek, létezett mindig. Ezt a célt el is értem, most már csak jóval könnyebben teljesíthető céljaim maradtak, leszámítva azt a soha be nem fejezhető küldetést, hogy még nagyobbá tegyem Las Nochest. Sajnos az arrancarok jelentős részét egyáltalán nem érdekli a saját fajtája, sokan csak magukkal törődnek. Nem értik meg, hogy a többi arrancar pontosan tudja, mi az, amit átéltek, mind ismerjük azt a fájdalmat, amit hordozni kényszerültünk és kényszerülünk.
-Nem kell hasznosnak lenned a világ számára, úgy kell élned benne, hogy minél jobban érezd magad. Mindenkit meg lehet érteni, ha ismered az életét, de szerintem felesleges ilyesmire pocsékolnod az idődet, elég azokat megérteni, akik fontosak a számodra. A shinigamik azt hiszik, meg tudják váltani a világot, egy fajért harcolnak, ami már évezredek óta pusztítja saját magát. Ők azt hiszik, ez a helyes, ahogy mindenki azt hiszi, helyesen cselekszik. Mindenkinek vannak céljai, amiket el akar érni, ezek a célok pedig gyakran keresztezik egymást. Ha arra gondolsz, hogy lehetnél az is, akin átgázolsz a céljaidért, ő fog átgázolni rajtad. Aki az utadban áll, nem több egy újabb akadálynál, amit félre kell rúgni az útból.
Megittam a megmaradt italt, és visszatettem a megüresedett tárgyat az asztalra. Kíváncsi vagyok, hogy az újdonsült fracciónom megtalálja-e majd a célját, már ha tényleg nincs neki. Így talán kicsit több esélye van, mint ha egyedül maradt volna, bár azt nem értem, hogy eddig miért maradt egyedül.
-Lehetsz a fracciónom. Felállok, betolom a széket, és elindulok lefelé a lépcsőn. Furcsa, hogy most már én vagyok az espada, és nekem kell mutatnom az utat ahelyett, hogy egyszerűen csak követek valakit. Az önálló döntéseim száma minimális, furcsa, hogy már másért is felelnem kell, amikor eddig magamért is csak részben tartoztam felelősséggel. Most már egész Las Nochesért felelősséggel tartozok.

/Köszönöm a játékot, oszthatod is el a +1 pontot Surprised

/

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Júl. 23, 2012 6:07 am

Étkezés

Nem igazán figyelek arra, mi az, mit kiejtek a számon. Nem vagyok bőbeszédű, de fékezni se mindig tudom magam. Az esetek többségében persze sületlenségeket hordok össze, és olyan is előfordult már, hogy azt hiszem, megsértettem vele valakit... Azt hiszem, talán. Nem értem az okát. A legutóbb, amikor bókolni akartam egy lánynak, úgy feldühödött, mint egy rinocérosz, pedig csak azt mondtam neki, hogy ő a legszebb nő, akit ismerek. Persze hozzá kellett tennem, hogy ő az egyetlen nő, akit ismerek... Már csak emiatt is jobb, ha inkább tartom a szám. Valamiért furcsa reakciókat kapok, nem értem, nem értem az embereket. Vagy talán csak az üresség tette őket ilyenné? Talán ők ezzel bűnhődnek létükért? Hisz én tudom, mivel bűnhődöm. Vajon ők tudják-e, hogy csupán bűnhödnek most is, s mindaddig, míg az életösztön nem elég erős bennük ahhoz, hogy ragaszkodjanak és kapaszkodjanak szánalmas féregként ehhez a fél-élethez? Talán ha mindenki felfogná, vagy csak egy valaki igazán, akkor megszűnne ez a szenvedés. Eljönne a megvilágosodás, s talán ott hagyhatnánk ezt a szenvedéstől és ürességtől kiáltó burkot, amit arrancarként lélektestünknek nevezünk. Talán még nekünk is van remény. Mert nem vagyunk bűnösök, nem mind. Csupán kárhozottak.
Eliana olyan szenvedéllyel beszél a bosszúról, mintha valóban ez éltetné. Mintha valóban ezzel a gondolattal öntené az olajat a tűzre, mintha ez lenne az utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodhatna. Vagy ha nem is az utolsó, a legvastagabb biztosan. A szalma azonban nem válik fűvé, ha hibázik, kisiklik keze közül az a pár gyenge szál, s nem marad más, csak a kétségbeesés. Fülbevalómmal játszadozva hallgatom végig visszakérdezéssel végződő válaszát.
- Tételezzük fel, megkapod az erőt, amire vágytál. Tegyük fel, sikerül bosszút állnod, sóvárgásod tárgya beteljesül. Gondolkoztál már, mi lesz azután? - zafír színű íriszeim mélyreható pillantással fürkészik az angyal lélektükreit, ajkamon azonban halvány mosoly van. Nem vagyok érzéketlen, tévedés ne essék. Más dolog, hogy általába véve gondot okoz nekem az érzelmek kifejezése. Pedig ott vannak. Csupán tartóztatom magam. S nehezen beszélek, mint az látszik.
- Hogy én? - szemem elkapom, s a plafont szuggerálva eresztem el fülbevalóm. Ezúttal hosszúra nőtt hajamba túrok bele, ujjaimmal átfésülve fekete, lelógó tincseim. Kezdeni kéne vele valamit... de néha szeretem, ha a szemembe lóg. Jól el lehet bújni mögötte. Néha a legjobb választás jelentéktelennek látszódni.
- Én csak az emlékeim akarom. Békét és egyensúlyt. Csupán ez arrancarként lehetetlen. - nehéz elmagyarázni, és azt hiszem, nem is vagyok jó benne. Hajam eleresztve állok fel az asztaltól, az asztal lapjára támaszkodva mindvégig. Még mindig éhezem... Szükségem van táplálékra, kénytelen leszek mégis csak vadászni. Csupán az, aki olyan, mint én, meg kell válogassa, kinek emlékeit tartja elég értékesnek ahhoz, hogy magáévá tehesse.
- Velem tartasz? Az Emberek Világában meg tudom mutatni, mire gondolok. Persze csak, ha érdekel, és nem untatlak vele, Eliana. - vakargatom állam kicsit unottnak tűnően, úgy nézhet ki, mintha kicsit mindig be lennék lassulva. Talán így is van, talán nem. Magam sem igazán tudom, mi az igazság. Már ha csupán egyetlen igazság létezik egyáltalán.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Pént. Júl. 27, 2012 7:54 am

Étkezés

Fülbevalójával van elfoglalva. De azért remélem arra is figyel, hogy én mit mondok neki.
- Tételezzük fel, megkapod az erőt, amire vágytál. Tegyük fel, sikerül bosszút állnod, sóvárgásod tárgya beteljesül. Gondolkoztál már, mi lesz azután?
Gyönyörű zöld szemeivel mélyen a szemembe néz. Szinte már annyira zavarba ejtően, hogy teljesen elpirosodok. Ahogy telnek a másodpercek egyre furcsábban érzem magam. Zavarban vagyok.
Viszont azon is kéne gondolkodni, hogy tényleg mi lesz utána? Mi lesz akkor, ha ez a vágyam teljesül? Mi lesz az életcélom? Mit akarok majd utána elérni? Ezen még egyáltalán nem gondolkodtam. Talán azért is, mert még tudom, hogy a jelenlegi erőmmel esély sincsen, hogy legyőzzem őt. Ha így odaállnék elé, akkor kiröhögne, és megenne reggelire. Lehet ezért sem gondolkodtam tovább. Bár hogy ennyire előre tervezzek, ahhoz túl szeleburdi vagyok. Régen a pillanatnak éltem. Most meg kész csoda, hogy ennyire előre tervezek, hogy van egy pár célom is. Bár lehet, hogy ez azért is volt, mert olyan volt a környezetem most pedig megtanultam, milyen is létezni.
- Hogy én?
Hirtelen elkapta a szemét. Ismét a plafont kezdte el nézni. Egy pillanatra én is felnéztem, hogy ugyan mégis mi érdekes van benne… Elengedte a fülbevalóját, majd beletúrt a hajába. Szokatlanul menőnek találtam.
- Én csak az emlékeim akarom. Békét és egyensúlyt. Csupán ez arrancarként lehetetlen.
Emlékek? Szóval ő is olyan, hogy amint átalakult akkor elvesztette az összes emlékét. Ezzel nincs egyedül. Sokak elvesztik az emlékeiket. Ki Arrancar-rá való átalakuláskor, kik már jóval korábban. Kik már haláluk pillanatába elveszítenek mindent. Azt is elfelejtik, hogy kik voltak, vagy hogy egyáltalán éltek-e. Furcsa dolog az emlék, és az öntudat. Sokan önmagukat is elveszítik az emlékeikkel. Teljesen mások lesznek. Amit régen szerettek, vagy becsben tartottak, az utána értéktelenné válik. Sokan nem is próbálnak emlékek után kutatni. Ugyanis úgy vélik, hogy értelmetlen, mert nem tudják vissza szerezni. Maradandó emlék kiesés. Valaki úgy van vele, hogy a mostani emlékek maradjanak meg számukra. Valakik viszont ha nincs is sok esély rá, de megpróbálják visszaszerezni az emlékeiket. Én nem tudom átérezni a helyzetüket. Fogalmam sincsen milyen úgy létezni, hogy nem tudod ki vagy, mi voltál. Vagy egyáltalán léteztem-e. Bár egyeseknél jobb is, hogy mindent elfeledtek. Olyan szörnyűségeket tettek, hogy jobb, hogy elfelejtették. Én nekem minden emlékem megmaradt. Egy valami van, amire nem emlékszem. Az pedig a teljes nevem. Az valahogy teljesen kiesett. Pedig a névvel tudod meg, hogy ki is vagy valójában. Ha nincs neved az kicsit olyan, mintha nem is léteznél.
Béke és nyugalom? Olyanért vágyakozni, ami lehetetlen. Ez egész emberi álmodozás. Az ember nagy vágya, hogy csak úgy repülhessen. Persze azóta vannak repülőgépek, szóval az álom valamennyire megvalósult. De még sem tűntek el azok az álmok, hogy csak úgy felemelkedni a földről, és úgy szállni, mint a madarak. Én valahogy soha nem álmodtam ilyesmiről. Most meg végkép nem. Nagyon igazán jót álmodni sem szoktam.
De tényleg milyen lehet valami olyas valamiről álmodni, ami józanésszel lehetetlen. Talán azért is olyan erős ez az álom, mert lehetetlen. Talán ő is azért is vágyik rá annyira.
- Először is nem gondolkoztam. De ezzel majd ráérek, ha eljutok odáig. A célomtól még messze vagyok … És tényleg elég lehetetlen ilyenről álmodni. De valamiről csak kell.
Haját elereszti, kezét leteszi az asztalra, és arra támaszkodva feláll. Mintha nagy teljesítmény lenne a felállás. Lehet annyira éhes, hogy fogytán az ereje?
- Velem tartasz? Az Emberek Világában meg tudom mutatni, mire gondolok. Persze csak, ha érdekel, és nem untatlak vele, Eliana. – vakargatja az állát.
Gyorsan még bekapok pár falatot, miközben felállok gyorsan lenyelem. Furcsa számomra ez a nagy izgatottság.
- Indulhatunk is.
Egyúttal el is indultam a kijárat felé, ugyanis nem hiszem, hogy nagyon örülnének, ha itt az étkező kellős közepén kezdek el Gargantana-t. Szóval mégis csak jobb lenne kimenni.