Aizen-sama hummusz bárja

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Júl. 18, 2010 3:14 am

~ Nahát, milyen népszerű vagyok mostanában! – Találkozás egy újabb fracciónnal ~

Csendesen, és nyugodtan eszegettem a hummuszomat, amikor meghallottam a kétszeresen is meglepő kérdést. Elsőször azért lepődtem meg rajta, mert Rodrigez tegezni kezdett, s nevem mögül valamiképpen lefelejtette a „-sama” szócskát. Eddig még senki nem volt ilyen bátor fracciónjaim közül, hogy csak úgy, simán lesierrázzon. Hallatlan, hogy a mai ifjonc arrancarok mennyire szemtelenek, és nem tudják, hogy hol a helyük. Ettől függetlenül azonban valami arra késztet, hogy mégse büntessem meg ezért a bátor tettért. Valami belső hang azt súgja, hogy nem bánthatom, hogy szükségem van rá. Az évek során rájöttem, hogy jól teszem, ha hallgatok ezekre a hangokra, hiszen az esetek többségében jó dolog is kisült már belőle. De mégis… Valahogy nem tudok rájönni, hogy miféle hasznom is válhat abból, ha nem torlom meg ezt a súlyos vétséget. Ha más tette volna ezt, valószínűleg már elcsábítottam volna, s elhurcoltam volna el valami csendes helyre, hogy aztán bemutathassam kedvenc késeimnek… De vele valahogy képtelen lettem volna megtenni…
A másik dolog, mely meglepő volt számomra – viszont számíthattam volna rá –, hogy arról kérdezett, hogyan is váltam espadavá. Jó, tudom… Logikus, hogy erre rákérdezett volna egy idő után, viszont ez most egy kicsit váratlanul ért, hiszen Akkival is csupán néhány napja beszéltük meg ezt az egészet, pedig ő a legrégebbi fracciónom. De ha már nem ölöm meg a túlzott barátias megszólítás miatt, akkor már válaszolhatnék is a kérdésére. Elvégre úgyse valami óriási történet az egész…
- A saját kezemmel végeztem az espadammal, majd a helyére léptem – pillantottam Rodira tétován, majd ismét beleharaptam az ételembe. Fogalmam sincs, hogy miért tartom ezt olyan kellemetlennek, hiszen ezek nálunk mindennaposak. Ilyen a természetünk. Nem csak a shinigamikat, és az embereket öljük minden lelkiismeret nélkül, hanem néha saját fajtánkat is. Egyszerűen nem tudunk uralkodni magunkon. Számunkra ez a természetes… Erővel feljebb jutni a ranglétrán. Ebben viszont az az érdekes, hogy én egyáltalán nem akartam espadavá válni akkoriban. Valahogy nem vonzott az a tudat, hogy parancsolgathatnék másoknak. Elég lett volna annyi, hogy csak elfogadnak, s talán később szívesebben léptem volna az espadak közé.
- Ó, tényleg… Kérdezni akartam valamit… Arra lennék kíváncsi, hogy miként váltál arrancarrá – mondtam, mielőtt bekaptam az utolsó falat hummuszt is, majd a mellékapott szalvétával meg töröltem az arcomat. Lehet, hogy nem volt számára nagyszám, de nekem fontos, hogy tudjam, miként vált arrancarrá. Aizen segítségével, vagy saját erejéből. Ez fontos, legalábbis számomra az.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Júl. 21, 2010 11:17 pm

//Legyünk Fraccionok!//

Sok lehetőség felötlött bennem, de azt hiszem arra számítottam a legkevésbé, hogy Sierra saját kezűleg ölte meg az espadaját. Félig-meddig igazságosnak tartom ezt, mert ha erősebb és jobb, akkor hát miért ne vehetné át a helyét, viszont az furcsán hat nekem, hogy egy fracción, aki amúgy az espadat szolgálja, megülje azt a helyéért. Na de az én véleményem ebben a helyzetben nem számít, mert nincs jogom ítélkezni. Sierrának biztos jogos indokból cselekedett és ezígy van helyén. Meg hát, ha most nem lenne espada, akkor nem lehetnék a fracciónja, sőt az is ehet, hogy nem is ismertem volna meg. Az meg nem lenne jó...
- Ezek szerint a korábbi negyedik espada gyenge volt. - mondom, majd kortyolok az italomból.
- Ó, tényleg… Kérdezni akartam valamit… Arra lennék kíváncsi, hogy miként váltál arrancarrá. - kérdezte, majd még bekapott pár falatot.
Kevesen érdeklődtek még ez után. A többséget ez biztos nem érdekli, de ha SIerra erre kíváncsi, akkor ki vagyok én, hogy ne adjak pontos, helyes választ?
- Ez egy hosszadalmas folyamat, aminek a végén Aizen keresett meg és tett azzá, ami most vagyok...
Ez így nekem sem tetszik nagyon. Igen, nagyobb lenne az arrancar becsületem, ha a saját erőmből váltam volna azzá, de erre nem volt időm. Ha továbbra is ott maradtam volna az erdőben, biztos, hogy egy kis idő múlva elnyertem volna a mostani formám. De ezen már fölösleges gondolkodni, itt vagyok, mint tizenötödik és Aizen segítségével jutottam el idáig.
Jön az elmaradhatatlan sóhajtás és a tények, vagy jobban mondva a tanulságok leszűrése. Tehát, itt van az espadán, Sierra, aki kettesben akar velem küldetésezni, nem mellesleg szerelmes is lettem, továbbá sok mindent megtudtunk egymásról. Azt hiszem ez egy nagyszerű kapcsolat kezdete, főleg ha neki nincs senkije, aki be tudna nekem zavarni...
Lehúzom az utolsó pár kortyot az itókából, majd a pohár alját körbe-körbe forgatom. A pohár alján a pár csepp körkörösen folyik és ebből lett is egy ötletem a későbbi gyakorlásomhoz.
- Azt megtudhatom, hogy te hogyan lettél arrancar? - teszem fel én is a kérdést. Ha már itt tartunk, ez engem is érdekel. Nem minden nap hallhatja egy ember, hogy a negyedik espada miként vállt arrancarrá. Talán van ebben valami, ami meghatározza az egyén erejét. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy az Aizen által arrancarrá vált hollowok fejlődése más ütemben halad...

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Pént. Szept. 03, 2010 4:33 am

Beléptem a bárba, és rögtön a pulthoz léptem. Azonnal hozzám fordult az ott álló, furcsa külsejű hollow, és megkérdezte:
-Mit adhatok, uram?
- Egy sört kérnék!-válaszoltam.
- Arrancar- san, ez egy humuszbár! Itt nem szolgálunk fel sört!- mondta változatlan hangsúllyal a pultos. Ez egyből lelombozott, pedig eddig egész jó napom volt.
~Most hol fogok így sört inni?
Végül rendeltem egy teát, és leültem egy asztalhoz. Használatlanul zsebre tettem az Aizenes szalvétámat, majd körülnéztem. Még korán volt, így a bárban nem volt senki rajtam kívül. A sivatagban is csak egy óriási kukac, egy kövér, nagyfejű és egy sovány hollow kergetőzött egy pici, zöld hajú gyerekkel, de az ehhez hasonló látvány teljesen normális errefelé. Így hát csöndben ittam tovább a teámat, és vártam, hátha felbukkan valaki...

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Szept. 26, 2010 4:41 am

/Slarin-Ceph-René-Raúl csoportja/

Bűnnek számít az emberiesség? Miért baj az, ha aggódok azokért, akik jelentenek számomra valamit és ha teszek azért, hogy ne süllyedjenek vissza abba a lelkiállapotba, amiből kemény munka révén éppen csak kilábaltak? Hiszen Cephalus gyötrődik, szenved… Meglátszik rajta, hogy még nem dolgozta fel René árulását, hiszen voltaképpen azt tette, amit espada – véleményem szerint – semmiképp sem tehet meg fracciónjával. Cserben hagyás; a legnagyobb gerinctelenség, amit ember elkövethet. S most mégis én vagyok a kevesebb… Én, aki mindig mindenben igyekezett támogatni, s aki inkább vetné bele magát a piros Yuusuke kardjába önkéntesen, mintsem hogy csalódást okozzon azok számára, akik számítanak rá. Mégis én lettem hátrahagyva valami ócska dumát követően. S még elvárja, hogy ezek után jópofizzak neki? Ebből köszönöm, nem kérek, és ha egy barátságnak itt vége, hát istenem, majd kiheverem. Nincs szükségem olyanokra, akik csak fél szívvel veszik igénybe társaságomat.
Fusson csak az aljas kis féreg után, hátha ismét eljátssza bizalmát. Ha egyszer megtette, biztos vagyok benne, még egyszer elköveti ugyanezt a hibát. Megbízhatatlan s végtelenül szánalmas, ha még saját, elviekben barátnak tartott alkalmazottjával is úgy bánik, mint egy rühes kutyával. Ám láthatóan Cephalusnak így jó, mazochista lévén a szenvedést választotta. Így bízzon az ember a barátaiban… Világos, a barátságom Cephalussal csak illúzió volt, egy hazugság, s többé nem számíthatok rá. Ki tudja, mikor jön el még az idő, amikor hátba támad… Ám arra már fel leszek készülve s nem fog meglepetésként érni, ha áruláson kapom.
Számítottam rá, még visszatérnek úgy téve, mintha mi sem történt volna. S érdekel? Cseppet sem. Közönyösen rájuk pillantva, rejtett jelekkel üzenem meg számukra: igen, haragszom rájuk. Nekik kell földön csúszva, előttem hajlongva bocsánatért esedezni. Az egyikük visszaélt bizalmammal, a másik alak pedig olyan érzésekbe taposott, amikbe nem kellett volna. Gyáva, meghunyászkodó, picsogó féreg, ha még a saját maga mögött hagyott káosszal sem képes szembenézni.
Igen, a bemutatkozás már megvolt; szám szeglete felfelé húzódik, s bal szemöldököm is szép ívet vet fel, míg újra megbizonyosodom róla, Raúlt sem az eszéért fogjuk ám szeretni. Karjaim önkéntelenül is keresztbe teszem, s csak egy futó pillantásra méltatom az érkezőket. Arroganciával, lenézéssel, sajnálattal s daccal vegyes, mégis semleges, közönyös pillantás.
- Na ja, amikor még nem voltam espada, nekem sem lesték minden kívánságom, hogy borulna rájuk ez a kóceráj… – intézem ezután szerencsétlen csórikám rendelését, hisz valljuk be, nem tűnik valami élet és kommunikációképesnek. Be kell, hogy valljam, jobb időpontot is kiszemelhetett volna a bemutatkozáshoz, másrészt mégis csak kapóra jött, hogy itt van. Addig se kell minden figyelmem a párosra szentelni.
- Öröm látni, hogy kibékültetek. Biztosan kellemes érzés lehet mazochista felednek, hogy egy rozzant anarchista kis senki ismét képes lehet neked fájdalmat okozni. ^^ Sört, bort, tequilát? – készítem a feleseket, hogy mindenkinek jusson egy, és ha valaki nem iszik velem, akkor az az ő baja, nem érdekel.
- Úgy látom, nem spórolsz, ha italminőségről van szó. Bár biztosan több időd is van szórakozni így, hogy voltál szíves minden felelősségedről lemondani és kidobni fracciónodat az utcára, mint egy rühes kutyát. ^.^ – koccintok az abszintozó privaronnal és a hal mellé tejet szürcsölgető Raúllal, René pedig igazán örülhet, amiért még mindig életben van. Bizonyára jó pontot szereznék korrupt rendszerünkben magunknak, ha személyesen adhatnám le hulláját. Mázlija, hogy nem vagyok olyan kedvemben.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Nov. 07, 2010 11:43 am

//Slarin-Raúl-René-Ceph, avagy kommunikációs zavar aaa... sokadikon//

*Dacos lennék? Gyerekes? Ha ezen múlik, hogy végre tisztázzam azt a régi, évszázados ügyet, mely még mindig befejezetlen René-samával, hát legyen, vállalom ezeket a jelzőket. Igen, gyerekes és dacos vagyok, amiért tudni akarom az igazságot - mégpedig, hogy mi volt az, amiért akkor úgy dobott el magától, mint egy olcsó törlőrongyot. Az ürügyeket, amiket most is üresen, mindenféle jelentés nélkül ellő volt felettesem, akit mindennél jobban tiszteltem (és tisztelek most is), ahogy megpróbál magyarázkodni. Hát azt hiszi, ennyi idő alatt elfelejtettem ezeket a bevett stratégiákat, amiket mindig használt, ha forróvá vált lába alatt a talaj?! Lehet, hogy ő száz év alatt létezésemről is megfeledkezett - ki tudja, most is milyen könnyűvérű nőcske vár rá az emberek világában, akit legutóbb hódított meg, hogy pár nap múlva arra a sorsra jusson, mint anno én is, bár könnyen előfordulhat, nemcsak lelki nyomot hagy majd maga után -, de most nem hagyom magam! Végre itt az alkalom, hogy lezárhassam múltamat, nem fogom elpazarolni a lehetőséget, ha a kutya kutyát eszik is.
Márpedig nagyon úgy látszik, koppon maradok ismét. Rám se néz, csak makacsul bámul a semmibe. Nem valami ritka eset. Szavai és reakciója hallatán-láttán lassan az én előző forrongásom is halványodni kezd - egyszerűen annyira, annyira tipikus: az egész műsor a jókedvű értetlenséggel nyit, majd átvált magyarázkodó méltatlankodásba (mármint ha egyáltalán létezik ilyen fogalom), végül pedig jön a jól ismert hideg, kiégett, lapos pillantás, amit egyedül én ismerek talán ezen az egész világon. Nem hiszem, hogy sokszor élne a harmadik lépcsőfokkal - ez még szerintem is ijesztő kicsit -, most mégis beveti a "végső fegyvert", ami majd eldönti a vitát, természetesen az ő javára. Nekem pedig az a szerepem, hogy mindehhez először finoman ellenszegülök, majd nyíltan lázadozom, befejezésként pedig meghunyászkodok, amint belátom, mennyire reménytelen dolog is bármit kihúzni felettesemből, ha ő nem akarja elmondani. Semmi különös, csak a megszokott koreográfia. Mindketten tudatában vagyunk a titoknak: igazi mivoltunkat csak a másik fél ismeri teljesen, és pont emiatt bíz(t)unk meg egymásban... Talán ezért olyan átkozottul nehéz elszakadni tőle, és mintha René-samán is azt érezném, egyedül akkor tud teljesen felszabadulni társaságban, ha ketten vagyunk. Ismerem az igazi René Zubaránt, nem kell megjátszania magát előttem és játszadoznia mindenki szimpátiájával. Elég, ha az enyémmel teszi ezt. Tudja jól, mennyire rajongok érte, és ki is használja. Én pedig eltűröm, ne kérdezze senki, miért - hiszen biztosan lett volna alkalmam más espadához kerülni, mégsem tettem meg, sőt, egyre kevésbé haragszom rá a kínos percek előrehaladtával. Igen, egy elvakult idióta vagyok.*
- Nem, nem kell magyaráznod... Nincs szükséged egy élő lelkiismeretre.
*Sütöm le tekintetemet egy lemondó sóhaj után, és eresztem útjára, bár talán nem teljesen megsemmisülve, legalábbis ebben reménykedem mondatom másik felét illetően. Nem tehetek róla, nem hagyhattam ki a csípős megjegyzést, melyet értelmezhet bárhogyan, de mindenesetre azt a fölényes vigyort valószínűleg le fogja olvasztani arcáról. Kezdek belefáradni a válasz utáni reménytelen kajtatásba, nem tehetek róla. Egyébként is, ideje visszamenni Slarinékhoz, ki tudja, szegény mit gondol. Raúl valószínűleg úgysem fogta fel az eseményeket, szóval jobb lett volna, ha én maradok ott... *
- Rendben, induljunk...
*Bólintok erőltetett mosollyal, újfent csatlakozva a színjátékhoz, ami mintegy epilógusként szolgál összetűzéseinkkor - hajh, ez is mennyire jellemző mozzanat! -, majd lendületesen követni kezdem René-samát, vissza az emeletre, és ismét eszembe jut Slarin. Csak ne értse félre ezt az egészet! Ha sikerül magunkra maradni, egyből megmagyarázok majd mindent, tényleg! Én ugyanis nem vagyok René-sama. Szerencsémre.
Félelmeim azonban nagyon gyorsan beigazolódnak, mihelyst visszaérünk az asztalhoz, Slarin ugyanis a maga végtelenül kedves stílusában üdvözöl minket. Szívesen válaszolnék rá valamit, azonban szavai a vártnál jóval komolyabbnak és súlyosabbnak érződnek, így inkább csak némán ránézek, magamban ízlelgetve a fejemre szórt vádakat. Ha tudná, mi is történt valójában! Rosszul esik, hogy azt feltételezi rólam, ilyen könnyen megadom magam - hát nem látszik rajtunk, hogy ez csak egy szánalmas álca, mely kettőnket örökre összeköti? Bár, belegondolva René-sama páratlan színészi képességeibe, felesleges is meglepődnöm ezen. Tőle már megszoktam ezt a fajta lelki nyomorítást, de hogy Slarin is képes legyen rá... Igen, jól mondja - mazochista vagyok. Amiért még egyáltalán Las Nochesben élek, megállás nélkül hemperegve az alábecsülés, félreismerés és megbélyegzés sarában. Ha lennének kutyafüleim - mert hát úgyis egy rühes kutya vagyok pusztán, amire az előbb olyan helyesen rámutatott a kedves Slarin -, most minden bizonnyal reményvesztetten konyulnának lefelé, ország-világ előtt hirdetve: mélyen a lelkembe taposott valaki olyan, akitől a legkevésbé számítottam erre. Miért nem lehet megérteni, hogy kötelességem volt lemenni a helyzet tisztázása miatt? Ha itt maradok, végleg elmulasztom a lehetőséget erre. Tudom, így is elszalasztottam, de legalább nekem tiszta maradt lelkiismeretem, egyesekkel ellentétben.*
- Mindet egyszerre, nekem már úgyis mindegy...
*Motyogom megsemmisülten magam elé a 'Sört, bort, tequilát?' invitálásra adott válaszként, poharamat kinyújtva, de hogy mennyire hallható, nem tudom, mivel időközben teljesen összegörnyedve, lábaimat magam alá húzva kucorodtam be a kanapé széléhez, lehetőleg egyformán messze Slarintól és René-samától is. Miért érzem azt, hogy elvárják, válasszak közülük? Attól még, mert ők fújnak egymásra, én miért csak egyiküknek lehetnék társa? Most az sem érdekel, hogy még életemben nem ittam alkoholt, legalábbis nem emlékszem rá. Jelenleg azonban úgy gondolom, az eddigieknél már úgyse jöhet rosszabb, hiszen egyszerre tűnt el maradéktalanul a mindkettejükkel ápolt jó viszonyom (legalábbis így érzem pillanatnyi nyomorúságomban), szóval innentől kezdve igyekszem úgy mutatkozni, mint akit nem érdekel egyikük sem.*

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Nov. 30, 2010 8:19 am

||A meleg és a dísz meleg találkozója – Anshel és Bel játéka||

A szemeim kinyíltak én meg majdnem szívrohamot kaptam ugyanis egy nagy pókkal szemeztem. Nem tudom, hogy került oda, de az biztos, hogy ha valaki ezt viccnek szánta, akkor azt kibelezem! Surprised

Miután kiugrottam az ágyamból a kardommal lepiszkáltam a párnámról majd egy jól irányzott vágással megpróbáltam kinyírni. Sajnos nem vagyok a harcművészetek mestere ezért ezt az egyszerű mozdulatot is elvétettem. A pók elindult az ajtóm felé és mikor odaért megpróbáltam levágni, de ennek az lett a következménye az lett, hogy a kardom beleállt az ajtóba.
- Most meg vagy te mocsok!- mondtam majd egy egyszerű baraval kilőttem a pókot. Mikor odanéztem láttam, hogy az ajtómmal együtt küldtem a halálba a pókot. Mondanom se kell, hogy mennyire örültem neki. Mondjuk erre gondolhattam volna mikor rálőttem azt a barat. Miután összeszedtem a szénné égett ajtót és visszaszenvedtem a helyére elborzadva láttam, hogy elég undorítóan néz ki, de most egyelőre ez is tökéletes lesz.
Nagy nehezen felrángattam magamra kedvenc ruháimat majd felkaptam egy hajpántot, amivel tökéletesen hátrasimítottam a hajamat majd elindultam a hummusz bárba ugyanis éhes voltam és ott még soha nem ettem így elhatároztam, hogy betámadom, az étkezőt hátha találkozok egy olyan arrancarral akivel barátságot tudok majd kötni. Az ajtót nagy ügyességgel nyitottam ki és meglepett, hogy nem rántottam magamra. Miután becsuktam magam mögött táncikálva indultam el a bár felé. Út közben találkoztam pár baromarcúval, akik megpróbáltam megverni és megdobálni, de játszi könnyedséggel kerültem ki őket és haladtam tovább. Nagyon meglepett, hogy most minden ilyen könnyedén ment és eddig még semmit se csesztem el, de ez még nem jelenti azt, hogy egész napom szerencsés lesz. Mikor megérkeztem meglepődtem, hiszen majdhogynem tele volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen felkapott hely ez a bár. Mikor körbenéztem csak egyetlen egy üres asztalt láttam. Gyorsan odasiettem, hogy lefoglaljam valamilyen módon, mert ha beállok a sorba, akkor valaki elfoglalja az egyetlen helyet. Lekaptam a hajpántomat és leraktam az asztalra ezzel jelezve, hogy foglalt az asztal. Utána fogtam magam és beálltam a sorba. Miután beszereztem a kaját visszamentem az asztalomhoz, ami még mindig üres volt. Meglepett, mert azt hittem, hogy valamelyik kis köcsög majd fogja és eldobja a picsába a hajpántomat és leül az asztalhoz. Leültem az asztalhoz és felraktam a hajpántomat, hogy a hajam ne lógjon majd bele a fincsinek kinéző valamibe.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Nov. 30, 2010 9:13 am

||A meleg és a dísz meleg (azt csak hiszi Twisted Evil

) találkozója - lesz itt mindjárt irányváltás||

Fekete, fehér, fekete, fehér, fekete. Oké, ha kicsiket lépek, és mindig tartani fogom ezt a számot, akkor egyenlőre nem kell lenéznem, anélkül is meg fogom találni a jó helyet a padlómintázat alapján. Itt már nincs egy lépcső sem, ha jól láttam, felmosás sem volt, biztos, hogy nem fogok elzúgni, ha vigyázok. Most nem hiányzik még egy jókora huppanás, a tegnapinak is még mindig megmaradt a nyoma, és mindenki a tenyérni lila folton nevet, ami a karomat díszíti. Szokás szerint nagyon kedvesek, csak akkor jönnek a közelembe, amikor éppen én vagyok a vicc tárgya. Ráadásul hála annak a piszok melegnek, ami ma van az egész városban, még csak fel sem vehetem a dzsekimet anélkül, hogy valaki hülyének ne nézni. Ez nem igazság, mi lesz így a világgal? Ez a piszok száraz hely nemcsak a bőrt teszi teljesen tönkre, mint azt már szépen hosszan kifejtettem Slarinnak is, de ráadásul sikeresen elraktározhatom a melegebb cuccokat is, mert nincs az a hideg vérrel extrán megáldott lény, aki képes lenne bármelyikben is megmaradni. Szerencse, hogy az Emberek világában nincsenek ilyen problémák, hiszen végre sikerült egy tökéletes kabátot szereznem, és ott nyugodtan viselhetem is, amikor és ahol csak akarom, szinte fél éven át. Itt nem értem miért nem tudják néha elintézni a változatosabb időjárást, igazán nem ártana meg ennek a sivatagnak sem egy kis öntözés, az arrancarok meg valósággal új életre kelnének tőle...
Mielőtt még komolyabban sikerült volna felébrednem, sikeresen nekigyalogoltam az előttem álló ajtónak, és alaposan bevertem az orromat bele. Szerencsére ki nem nyílt, így a padlóval nem találkoztam, de így is megvolt rá az esély, hogy vérezni kezdek, ami meg minden, csak éppen nem cool, főleg ha össze is vérezném vele a ruhámat. Persze nem a szokásos fehér "egyenruha" van rajtam, azt a nem normális nőneműek mellett nem viselhetem, valamiért mindig kiakadnak rajta, csak azt nem tudom, mi olyan vonzó nekik benne. Vannak nálam sokkal jobbak is, például Aizen-sama, őt miért nem kergetik meg? Na jó, el kell innen gyorsan tűnnöm, fogadjunk a pumpált melkasú már meg is hallotta a csattanást, és mindjárt itt lesz. Már meg is jött, atya ég! Oké, nem az erősségem, de akkor is, futás, de gyorsan!
Nagy csúszással vettem be már vagy a huszadik sarkot, majdnem fel is kenődtem a falra, amikor a lány jól hallhatóan ott lihegett a nyakamban. Hova mehetnék ilyenkor, ahol egészen biztosan nincsenek kevesen, és el tudnék tűnni? A fogadóterem nem jó, ott most nincs senki, és Slarinhoz sem menekülhetek be. Megvan, a humuszbár. Most sokan vannak ott, mindjárt ebéd. Egy vigyázz csatakiáltással, valami kisebb szintén velem nem egynemű lényen keresztül is esve, de csak eljutottam az ajtóig, és próbáltam megfelelő helyet megtalálni, mielőtt még kifulladok, immáron teljesen. A fenének sem hiányzik ez a sok futás, nem maratonfutónak terveztek.
Végül az ajtót elérve berontottam, és ilyedten néztem körbe, hátha találok valami jó kis helyet elbújásra. Nem volt ott semmi, viszont rengeteg ember, köztük pedig pont középpen egy egész cuki fiú, aki nagyon hasonlított rám. Egy apró vetődéssel vágódtam be a széke mögé, remélve, hogy nem látnak meg, és végre lelép. Ez a némber nem normális, még a főnöknőmnél is rosszabb, pedig ő mindig próbálja ráerőltetni a munkát az emberre.
- Ugye elment már? - néztem a hozzám hasonló kinézetű emberre reménykedve, majd miután bólintott, fel is álltam. - Leülhetek? Innen pont látom az ajtót? - fordulok hozzá reménykedve, hiszen ha véletlenül meggondolja magát ez a megszállott boszorkány, másképp nem tudok majd előle elmenekülni. Ha meg sarokba szorít, az rosszabb lenne, mint a halál...

Tárgy: Ostor kisasszony Hétf. Dec. 20, 2010 8:54 am

A mai reggel is csöndes fuvallatokkal kezdődött. Régi melódia ez fülemnek. Csukott szemekkel lépkedek. A forró homok körül ölel. A legtöbbeket perzsel eme hő, engem simogat. A sivatag már oly rég volt otthonom, hogy már a részemmé vált. Ha el is mennék innen belőlem Hueco Mundot nem lehetne kitépni. Talán titkon valahol sötét hideg lelkem mélyén, a magam sekélyes módján még szerettem is eme helyet. Minden volt számomra... életem színtere, küzdelem tanúja. Társamként csöndben követ és velem vár...de mostanság változóban van. Állandó mozgásnak indult, új hullámok indultak útnak. Mióta arrancar lettem minden élesebb mint lett. A csendes homok suhogás számomra maga volt a béke. Ma még is kénytelen kelletlen indultam útnak a parancsommal. Tudom kihez köt a hűségem. Talán szemernyi hála is vegyült ebbe. Igen úgy van... egy cseppnyi hála. Nem is tudtam, hogy én még ilyesmiket is képes vagyok érezni. Dűne, dűne után hullámzott le s fel. Csöndes suhogásként lebbentek el a hajszálak. A zaj egyre hangosabb lett. Már messziről hallom a csöndes morajlást és a zene hangját. Még olyan messze van, hogy ha kinyitnám a szemem akkor sem látnám.
- Pfff... :/- elhúztam a szám. Legszívesebben ebben a monumentumban sarkon fordultam volna, de még a magamfajta pokol szökevénynek is megvan a maga "tolvajbecsülete". Egy pillanatig már elértem a célom. Egy pillanatig éreztem amit akartam, ha ezen az úton megyek tovább, akár meg is ismétlődhet. Ennek a lehetősége hajtott csupán. Talán kicsinyes cél, számomra a világot jelenti. Önző vagyok, nem érdekel semmi más. Csak ezzel lehetett engem engedelmességre bírni. Ez a három shinigami... akárkik is legyenek, felrázták ezt a helyet. A változás nem mindenkinek tetszik. Nekem is nehéz volt elfogadni, hogy eme három bitorló követelte magának ennek az árnyvilágnak az uralmát. De a változás más szeleket is hozott számomra. Talán nem baj, ha az ezredéves medrek néha kisodródnak. Monoton lépek tovább, s leveszem a hátamra csatolt kedvesem. Puha bőr bandázsát ujjaim közé fogom s szórakozottan pörgetem meg. Hallgatom, ahogy leperegnek testéről a kacska eltévedt, szél által repített homokszemcséket. Én is ilyen homokszemcse vagyok... egész eddig a vadászat hajtott. Most a szél más utakra terel, hát legyen. Ennyi idő után talán jót tesz nekem is egy kis változatosság. Másik kezembe veszem át hű kedvesem, lassan közeledem. Minek sietni... mind halhatatlanok... egykönnyen nem fognak elenyészni. Kezdem érezni a lélekenergia kisugárzását. Fülemet megüti az ajtónak fuvallat, s ahogy belopakodik a részein. Benn az újságlapokat is megrezgeti, erre még nekem is oda kell figyelnem, ha hallani akarom. Akit keresek... aprócska lány külsejű. Milyen ironikus, hogy ekkora éhséget egy már-már gyermeki testbe sűrít a sors. Számomra, ahogy kinéz nem jelent semmit. Ha ölni kell, nem érdekel milyen, az sem érdekel mit tud... egy dolog izgat csak. Hogyan harcol. Már pont eleget forgattam ezt a pengét, pont elég ellenfél ellen, hogy tudjam az igazi harcost csak kardváltásban ismerhetem fel. De hopp. Testem körül elhaladó fuvallatok megváltoztatták a szelet. Itt az ajtó. Szemem kinyitom, még sosem jártam idebenn. Sokat hallani róla, állítólag kellemes hely. Számomra biztosan nem lesz az, én a csendet kedvelem, s a bent lévők száma már meghazudtolja annak létét. Essünk túl rajta. Hátamra illesztem vissza a fegyvert s elfordítom a kilincset.
- Üdvözlet!- Mordulok el, ahogy beljebb lépek. Szerencsére ha nyitott szemmel járok, azért kevésbé irritáló az állandó motoszkálás. Szememmel keresem a lányt akihez jöttem. Hamar ki is szúrom... elég feltűnő jelenség a szentem. Mindenki máson átnézve felé tartok egyenesen. Az illem ami szerint életemben neveltek, még ennyi idő alatt sem kopott ki belőlem teljesen. Régi berögződöttségek, ezektől az árnyaktól talán már sosem szabadulok meg.
- Szervusz, az én nevem Leriat con Arvillani negyvenedik arrancar, te lennél Eliziana Aberquero?- kérdezem a kis termetű látszatra törékeny lány felé fordítva borostyán sárga tekintetem. Nincs értelme mindenféle szócsépléssel folyatnom az időt, a szükségesre szorítkozom. Szigorú, könnyed, légies hidegség árad belőlem. Azonban tekintetem még sem lekicsinylő, tudok róla, hogy ő az erősebb. Az erőt pedig tisztelni kell, különben megtanít rá. Ezt a lányt fogom szolgálni. Csalfa gondolat ez. Sérti ez a büszkeségem? Nem... nekem nincs olyan... sosem volt. Rabszolgaként megtanulja az ember fia eldobni ezt. Hogy a szabadság vágyamat letöri e? Igen... de vannak nagyobb vágyaim a szabadságnál. Készséggel áldozom céljaim érdekében, ameddig úgy látom jó felé visz. Most ezért neki szentelem az időmet és a türelmemet, meg látjuk mire megy vele.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Dec. 20, 2010 10:06 am

>-- Fraccion, de nem az akire számítottam... --<

Rájöttem arra, hogy utálom a végtelen éjszakát. Abból jutottam erre a végkövetkeztetésre, hogy ennek hála nem tudtam mikor van reggel és mikor van éjszaka. Ma megint kiszabadultam Las Noches falai közül és a végtelen sivatagban bolyongtam. Adorának beadtam valami hülye mesét az úti célommal és az otthonmaradásának szükségességével kapcsolatban. Most abszolút de nem volt szükségem arra, hogy láb alatt legyen és mindenféle hülye kérdést tegyen fel nekem. Úgysincs szándékomban elárulni neki a céljaimat. Mindössze azért van szükségem rá élve, és azért engedem látszólag közel magamhoz, mert az egyik kis tervecskémhez szükséges. Azontúl nem érdekel, hogy mi történik vele. Részemről még az a kicsiny kis lelke is darabokra törhet, nem érdekel. Az én fogalomtáramban a "cél szentesíti az eszközt" kijelentés mindennél nagyobb elsőbbséget élvez. Ami most fontos, hogy megtaláljam azt a személyt, akiről tudom, hogy hűséges szolgám lesz mindenkoron. Épp ezért kutattam át az éjszaka folyamán a sivatag azon részét ahol találkoztam vele. Bár tudtam, hogy nem fogom megtalálni, de próbálkozni még lehet, nem? Akit én keresek az egy arrancar. Mégpedig az akivel először találkoztam azon küldetésem során amikor espada tagjai közé kerültem. De sehol sem találtam meg. Mintha nyomtalanul eltűnt volna, vagy mintha nem is létezett volna. Ott álltam a hegyek között és sehol egy árva nyom, egy lélekenergia nyom vagy bármi. Ordítottam, romboltam. Semmi sem történt. Múltkor itt volt. Most hol lehet?
Egy nagyobb sziklára leülve és lógatva a lábaimat néztem a távoli messzeségbe. Utálom, ha valami nem úgy megy végbe ahogy én elterveztem. Pedig milyen szép lett volna, hogy én veszem a fáradtságot, hogy egy nyamvadt arrancarrért eljöjjek idáig és akkor ő itt várt volna, majd fejet és térdet hajtva kérte volna, hogy hadd lehessen a fraccionom. Nagyon szép jelenet lett volna, persze én először haboztam volna, hisz a drámai érzetet kelteni kell. Azután pedig megengedtem volna neki, hogy engem szolgáljon. Lehet, hogy ő lenne az egyetlen akit képes lennék bevonni a terveimbe, persze szigorúan csak üzlettársként. Hogy mi történik Adorával az már nem érdekelt volna, de így? Igaz, hogy visszaérve biztos faggatni fog arról, hogy mi okozta a nagy sietséget számomra, de elutasító válaszon kívül semmit sem fog kapni. :/
Visszafele nem egyből a kis zugomba mentem, hisz ha az a lány keres akkor először biztos, hogy ott keres. Olyan helyre mentem ami valamennyire közel is van a szobámhoz, de a sok lélek között mindenképp el tudok rejtőzni. Ez a hely a humusz bár volt. Zsúfoltabb volt, mint azt gondoltam, de valami furcsa oknál fogva, ami egy "5"-ös számjegyet ábrázoló tetoválás volt a testemen, valahogy sikerült keríteni számomra egy szabad asztalt. Hát nem megnyerő a meggyőzőerőm? Rolling Eyes

Azután fogyasztottam, hisz jogom volt hozzá. Az itt dolgozó személyzet degenerált barmokból állt, de legalább ijesztgetéssel lehetett rájuk hatni. Valamilyen furcsa oknál kifolyólag minden pedofil őrült is rám akart mászni. Az egyik még albumot is mutatott korábbi partnereitől. Azt hittem, hogy ott helyben szakad le a bőr a képemről. Nem nézhetek ki 16-nál fiatalabbnak, igaz, hogy magasságban nem nevezhetek, de ha valaki ezt felhozza az biztosan halál fia. >.> Kis ösztönzéssel hajigáltam el ezeket az örülteket az asztalomtól. Aztán jött még egy alak. A nyaktörés egyre jobban fenyegetett minél közelebb került az asztalomhoz. Azt mondta, hogy valami Larrynek hívják és engem keres. Csak tudnám, hogy mióta lettem ennyire keresett személyiség. Az igaz, hogy elbűvölő, bájos, szép és ügyes vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy most hirtelen mindenki engem kell, hogy felkeressen. Nem vagyok egy hülye tévés celeb, vagy Aizen ágyasa, hogy jaj most mindenki utánam koslasson és autogramot kérjen. Azzal ráérnek azután, hogy én uralom Hueco Mundot. viszont addig, amíg ez valóban megtörténik, még egy kis idő elfog telni.
- Én lennék. De bármit akarsz kint rendezzük le, rendben Larry?
Állok fel, majd könnyed nyugalommal sétálok el mellette. Egy kis összeget hagyok a pultnál, hisz tulajdonképpen az étel amit adtak mégiscsak jó volt. igaz, hogy nem annyira laktató, mint egy mezei arrancar, de ez is jobb a semminél. Különben sem mehetek el úgy, hogy nem hagyok itt pénzt, hisz jól fog jönni, mikor átveszem az uralmat és lesz amivel kifizessem a takarítókat akik feltakarítják Aizen vérét a drága padlóról. Miután elhagytam a létesítmény falait még pár lépést tettem a homokos talajon, majd visszafordultam. Addigra a férfi is kiért.
- Na mond. Mit akarsz tőlem?
Folytatom a megkezdett társalgást a szokott unott és lekezelő hangnememben. Többet akkor érdemel, ha valahogy meg tudja mutatni, hogy ér annyit, hogy esetleg a lekezelő beszédmódot felfüggesszem vele szemben. Addig pedig szükséges az, hogy eltűrje. Ha pedig nem tetszik neki a felé intézett bánásmódom akkor nyugodtan rántson kardot. Állok elébe, de remélem ő is be mer állni az én kardom elé. Igaz, hogy rég volt az az időszak amikor elő kellett húznom. Általában mindig a láncaimat használom, ha valamit el akarok intézni. A kardomat csak akkor húzom elő ha az valóban szükséges, de akkor már biztos, hogy bajban van az ellenfél. Remélem, hogy azért ez a féreg mégsem akar harcot kezdeményezni. Egyrészt nagyon nagy vakmerőség lenne, hogy arrancar létére és ilyen gyengén, kihív egy espadat párbajra. Viszont ahogy most a kedélyállapotom áll, biztos elfogadnám. Meg nem ölném, hisz nem érnék el vele semmit, mert megsebezni sem tud, úgyhogy veszélyt nem jelent számomra, de egy kis edzésnek esetleg még felfoghatom. Mármint csak ha ki hív. :/

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Dec. 20, 2010 10:45 am

Az Ostor kisasszony

A lány pont olyan volt mint ahogy leírták. Apró, de annál nagyobb erő bele zsúfolva. Már értem miért vonzódtak hozzá többen is. Félre ne értsük... nem a gyermekies bájaira, vagy a kis fürjeire gondolok. Távol áll az ilyesmi tőlem. Csupán az erő amit abból a lekezelő arroganciájából sugároz az. Sokan vannak itt akik szeretnek szenvedni. Én is talán közéjük tartozom. Ahogy közeledek egyre hátrább hajtja a fejét. Látom a szeméből mennyire bosszantja, hogy magasabb vagyok. Minő kicsinyesség. A test semmit sem jelent... csak egy forma. Ha még ezen is felkapja a vizet, vajon milyen vezető lehet? Pedig pontosan tudja, hogy mennyivel gyengébb vagyok nála. A nevemet direkt, vagy véletlenül félre hallja. Ha direkt, hát egyenlőre joga van hozzá hogy semmibe vegyen. Ez az erő törvénye. Ha véletlenül, nos megint csak újabb kétség adódik a vezetői képességeihez. Ez azt jelentené, hogy figyelmetlen. Megvető pillantása egyértelműen tudatja velem, hogy alacsonyabb létformának tekint. Nem is sokat téved. Az vagyok...de talán ő már megrekedt ezen a szinten, én viszont, hajlandó vagyok tanulni, változni, alkalmazkodni. Ennek a pökhendi kis cafkának remélem egyszer még a torkát tépik fel ezért az kis szemtelenségéért. Apró kis léptei azonban alig keverik fel a levegőt. Ez az egy legalább tetszik, kis test, kis hanggal jár... már ha nem ragadt rá emberi életéből valami gyermeki hisztéria eltorzult groteszk mocska... mert akkor szolgálatom igen gyors véget fog érni. Ez az önhittség még egyszer a végedet okozza Smile

. Néztem le rá gonosz tekintettel de gondolataimat megtartottam hideg tekintetem árnyékai mögött. Még ki invitálása is parancsnak hangzott. Ez jó... határozott, erős benyomást kell. Ez megfelelő. Ezzel nem lesz gondom. Egy vezető csak akkor érdemli meg a rangját ha úgy is viselkedik.
- Ahogy kívánod- hajtottam fejet s némán követtem a hölgyet akár egy fakó kísértet. Borús aurám végig kísérte a termen. Hű leszek hozzá, ha megadja amit akarok, ez bizonyos. De vajon képes rá? Ha nem, nincs se isten se ördög, aki továbbá hozzá láncolhat. Mögötte becsuktam a szeme, sokkal jobban érzékelem a jellemet ha csak hallgatok. Ez a hallgatás belső ürességet is jelent, visszaverődik minden ami ő és pedig addig nem vagyok semmi. Kihúzott teste, felemelt álla, szigorú szeme és kissé összevont szemöldöke erős akaratról tanúskodott, erős akaratról ami éhező feneketlen bendőként ácsingózott valami után... akár csak én. Majd odakinn megtorpant s szembe fordult vele, Ugyan az a lekicsinylő pillantás. Nem érdekelt, átment rajtam. Megszoktam hogy átnéznek a testem felett. Elvégre néha tényleg láthatatlan vagyok, máskor... pedig a tükörből nézek vissza... heheh. Sötét gondolatok keringtek körül, amíg egy pillanatig feszítettem a türelmét. Vajon ő hogy nézne ki a tükörben ? Vérbe fagyva vagy sokkal inkább sebektől áztatva? Mindkettő gyönyörű kép.. de az ilyen korú lányokhoz ami leginkább illik a selyemfonál... amin fellógatnám. Az csodás lenne. Igazán szép halál lenne a számára ^^. Majd végül megmozdulok, s könnyeden féltérdre ereszkedem a mozdulat közbe két kezemre fordítom át a pengémet, s hagyom, hogy tenyeremen csillanjon meg az éjszakai homályban.
- Eliziana Aberquero... azt a parancsot kaptam, hogy erőmet, neked adjam kölcsön... íme, a szolgálatom. - mondom nyugodt kimért érzelemtelen hangon. Tekintetemet nem emelem fel, a lába elé nézek testtartásom így is megőrzi a méltóságot. S úgy maradok mindaddig míg választ nem kapok. Fel vagyok készülve az elutasításra. Tudom, hogy a hatalmasok hajlamosak könnyelműségre. De igazán hiba lenne engem elutasítania, mert ha nem is vagyok kimagaslóan erős, még is gyarapítanám a hatalmát. Tudom mi jár eme törpe fejében, szinte látom a tükörben a kívánságát... bizonyára ő akar a legnagyobb lenni... hatalomban, ha már ilyen aprókára méretezték Very Happy

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Dec. 21, 2010 4:19 am

>-- Fraccion, de nem az akire számítottam... --<

A pillantásokat, amelyekkel engem illetett a férfi, elengedtem magam mellett. Nem szoktam drámázni azért ha valaki ilyen tekintettel néz rám. Ezt mindenképp el kell fogadnom, hisz ha majd oda kerülök, hogy az enyém lesz ez a teljes dimenzió, biztos lesznek akiknek nem tetszik, hogy én vagyok az uralkodó és akkor ilyen tekintetek tömkelegével találkozok majd. De ez hozzá jár a hatalomhoz. A válasza tömör volt és kertelés nélküli. Ez tetszik. Kiérve pedig megmutatta alázatosságát. Ez még jobban elnyerte a tetszésemet. Viszont azt nem értettem, hogy a kardját miért nyújtja felém. Van sajátom, nincs szükségem az övére. Lassan elválasztom a kardom markolatát a tokjától, majd kissé magam mellé tartva gondolatban adom ki a parancsot a láncaimnak, hogy vegyék fel a penge alakját. Így a kardom ismét egy kardra hasonlít. Halk és lassú léptekkel közelítem meg a férfit, majd gy könnyed mozdulattal finoman ráütök az enyémmel az ő kardjára.
- Tetszel nekem. -húzódik gonosz vigyor az arcomon. Azt hiszem, hogy tényleg nem árt a kis edzés.. Jó lesz feszültségoldás gyanánt. - De a döntésem még várat magára. Majd a harcunk után eldöntöm, hogy szükségem van-e rád.
Egy könnyed mozdulattal igyekszem a levegőbe lökni a kardját. Ezt akár első próbatételnek is lehet venni, hisz azért mégsem tanácsos egy harcban elveszteni a fegyveredet. Igaz, számomra ez nem jelentene hátrányt, hisz a penge újra láncokká változna és visszatérne az én szolgálatomba. Ezen kis kezdőmozdulatot követve sonidozok hátra egy kicsit, majd mutató ujjamat felé tartva, gyűjtök egy kis lélekenergiát.
-Bara!
Mintha csak fegyverként használnám az említett testrészt indítok útjára egy lövedéket. Egy hozzá hasonló ellenfél ellen mégsem használhatok Cerot. Szegény még azelőtt elpatkolna, hogy megfontoltam azt, hogy megtartom-e vagy sem. De azért remélem, hogy egy ilyen egyszerű bara még nem okoz neki nagyobb fejfájást. Lassan felemelem a kardomat és felveszek egy alapállást. Rég volt, hogy karddal küzdöttem valaki ellen. Mindig elégséges volt a láncaim használata. Most viszont nem tehetek mást. Egyfajta nemesi viselkedés kerített hatalmába. Talán a férfinak köszönhető.
- Szóval Larry, gondolom az járhatott a fejedben, hogy csak úgy odajössz hozzám és én majd egy igenlő válasszal máris az utadra engedlek. Vagy nem éppen ez, de egy ehhez hasonló naív kis gondolatfoszlány. De remélem eddig már felfogtad, hogy ez bizony nem lesz ilyen egyszerű. Tudni szeretném, hogy mire vagy képes, hisz ha nem vagy a hasznomra akkor le is út, fel is út. Nincs szükségem fölöslegesen tébláboló szolgákra.
Veszek egy mély levegőt, egyúttal jelezve, hogy ismét támadni akarok. Majd ismét sonidozva jelenek meg előtte. Egy fentről lefelé ívelő vágást intézek felé, majd rögtön azután egy vízszintes balról jobb oldalra irányuló vágást is. Különösebb súlyt nem helyezek a vágásokba, hisz ha megtenném, még az is lehet, hogy odébb csúszna és akkor már valamelyik támadásom hiábavaló lenne. Hanyagolom a fölösleges energiavesztegetést, minden csepp energia fontos. Igaz, hogy én az ő jelenlegi energiamennyiségének a duplájával rendelkezem, de ez még nem jelenti azt, hogy a harcot könnyelműen kell venni. Remélhetőleg kivédi mindkét támadást. Ezután ellökve magamat a talajtól egy ügyes kis hátra szaltót hajtok végre a levegőben. Ezalatt olyan, mintha kicsit lelassulna a levegő.
Valóban rég harcoltam. Hiányzott már ez a érzés. Egy olyan érzés ami megnyugvással tölt el. Könnyednek érzem magam akárcsak egy tollpihe, nincs rajtam az a megfogalmazhatatlan súly ami a mindennapokban. Most én vagyok és nem egy szám, vagy egy bábú valakinek a kezében. Most már tudom, hogy miért szervezik meg azokat az illegális bajnokságokat. Aizen előtt gondolom fel sem merült a tény, hogy valaki bábként kezeljen egy másikat. Igaz, már akkor is léteztek az espadak és ott vannak a vasto lordok akik a fajtánkból a legnagyobb hatalommal rendelkeznek. De ők nem törődtek a sok kis féreggel akik a homoktengerben bolyongtak. Vagyis egyszóval minden Aizen hibája.
Finoman landoltam a homokon. Azt hiszem kezdem élvezni a harcokat. Alig érték el a talpaim a talajt, máris elrugaszkodtam és ismét egy vízszintes vágást intéztem felé, viszont ebbe már erőt is adtam. Érdekelt, hogy mennyire ellenálló és persze, hogy én milyen erős vagyok.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Dec. 21, 2010 11:20 am

Az Ostor Kisasszony

Nem kell felnéznem, hogy érzékeljem, elnyertem a jó benyomását. Nem kell különösebben erőlködnöm ahhoz sem, hogy tudjam, ez csak a kezdet. Biztos voltam benne, hogy próbára fog tenni... miért ? Mert én is ezt tenném. Egy igazi vezető, oly körültekintéssel válogatja meg csatlósait, mint ahogy az ékszerész az igaz gyöngyöket. Egy biztos, nem fogom könnyedén annyiba hagyni. A parancs kötelez, egészen addig míg látok esélyt arra, hogy vágyamat beteljesítse. Átragadt rá, a múltamból kitépett katalóniai mentalitás. Én ezt ösztönből csinálom, a vérembe vegyült, akárcsak a homok. De ez még sokkal ősibb, sokkal régibb, mintha eredendőbb volna. Amióta eszemet tudom, ez a fekete miazma itt volt bennem, s sosem szűnt meg cselekedni. Úgy tevékenykedett, mint valami belső sugallat, segített számomra igaz kísértet hangulatát kölcsönözni. Azt mondják... az ember kezdetben még nincs a gonosz által érintve, ez rám bizonyára nem igaz. Én kivétel kell, hogy legyek, vagy talán sosem voltam ember... igen ez is lehetséges. Nem fogja lelkiismeretemet furdalni ez a bizonytalan folt a múltamban. Vagyok aki vagyok. Igeeeen Very Happy

. Oly rég nem jutott eszembe ez a régi nóta... a mi nótánk. Mikor felcsendült ez a dal, a népek mind tudták a közelben, nem csak a hold vére fog ma a földre folyni. Mikor kimondta, hogy elnyertem tetszését, arcom rezzentetlen maradt. Nem érdekelt az elismerése... még nem csináltam semmit érte... így értéktelen. De mindegy mert még ő maga is értéktelen a számomra. Tartogassa csak az efféle megjegyzéseit a talpnyalói számára, én nem kérek belőle. A becsességének súlyát csak akkor tudom majd felmérni, amikor pengét váltok vele. Nincsenek illúzióim, gyorsabb erősebb... de nem biztos, hogy oly szinten műveli a harc... nem, rosszul mondom... a küzdés művészetét mint én. Ha megmutatja nekem, hogy ebben is hasonlítunk, hűségem mellet...a tiszteletemet is magáénak tudhatja. Még akkor is ha ez, pedig számára értéktelen. Az én szememben nincs fontosabb dolog ennél...az... igen érzésnél. Én is érzek... bár másként. Nem emberi szemnek való módon. Az én utam más pillérekre épül. Hallom, ahogy fegyverét karddá formázza. Ügyes mutatvány... a fülemnek bántó éles ricsaj, de elviselem, tekintetem még mindig töretlen, egyetlen pontra fókuszál. Szinte bizsereg minden, tudom mi következik... már érzem a harci vágyát. Kilométerekről kiszagolom ezt. Kardjával felpöccinti a pengémet, reakcióim egész eddig várattak magukra. Ahogy emelkedik a levegőben, jobb kezemmel a markolatának végét finoman Eliziana felé ütöm, mely így a levegőben egyet fordul felé s a penge mikor rámarkolok csontszilánkos karmos mancsommal, farkas szemet néz Elivel. S a kis penge hirtelen lándzsává nyúlik. De késő mert az espada időben hátra sonidozot, nem sokon múlt. Egy olyan arrancart mint én vagyok már eltalált volna. De már mindent előre lejátszottam a fejembe ... a lehetőségeket. Kiválasztottam a megfelelő folytatást. Alig pár szegmensnyi idővel később útjára indította a bara-t. Most rajtam a sonido sora. Nem vett túl komolyan, ez elől még simán ki tudok térni. Csupán fegyver távolságra lépek ki, közvetlen az espada fölött. Tudni illik... az ember legkevésbé figyel a feje fölé. Kezem már kinyitottam, s ajkamon billegett már a varázsige.
- Tercer ojo: la maldición de la lentitud - suttogtam, s tenyeremből rátekintett a vörös szemgolyó izzó zsarátnok fénye, s megindította az átkát felé. Ez majd kicsit lenyirbálja a gyorsaságát egy ideig, persze nem nagyon és nem túl sokáig. Ellene sajnos nem működik igazán hatásosan. De pont elég ez így nekem. Jobb kezemmel löktem egyet Bailarín del espejo karcsú testén, hallottam, ahogy a szél elsüvít körülötte, könyökömmel megállítottam és a fegyver az alkaromhoz simult. Majd löktem egy aprót a lábamon, s elszaltózva Eliziana felett, pördülésből becélzom a vállát. Mindezt persze sonidoban, ha a varázslat el is véti, akkor az elől kell kitérnie, a lassúság átkát kissé a teste bal felé küldtem meg, a vágást kissé a testének jobb felé, én előre felé ugrok, ha arra tér ki beleszaladna a pengémbe, csak nekem hátra, neki előre felé van kiút...Most nem kötnek a földi viszonyok. Normális esetben az ugrás közben sérülékeny lennék, de itt a tér nekem dolgozik, úgy használom, ahogy csak szeretném. Ahogy kiérek a táncból, ujjal rámutatok, egy pillanatnyi habozás sincs bennem. A legtöbbet kell kihoznom magamból. Arcomon komor árnyak vonulnak, akár a tengermélyi legendák szörnyei.
- Bara.- Sziszegek meg felé, s várom ő most mit tervez.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Dec. 22, 2010 7:49 am

>-- Fraccion, de nem az akire számítottam... --<

Halk, egyre erősödő pulzálás. A nem létező szívem kezd egyre magasabb gyorsasági fokozaton lüktetni. A levegőt is másként veszem, gyorsabban, de mégis egyenletesen. Ugyanakkor egy érdekes ízt is érzek, igen a harc íze. Most minden porcikám csak úgy bizsereg, mintha azt akarnák, hogy darabokra szakadjak és mindenik az ellenfelemet támadja meg és lyukassza a testét olyanra, mint egy halászháló. Egy pillanatra megáll az idő, midőn farkasszemet nézek az ellenfelem pengéjével. Lehet, hogy csak a fantáziám egy fantomképe, viszont mintha látnám rajta az összes vércseppet ami bemocskolta. Milyen gyönyörűséges a vörös színű éltető nedű. Sokakat már csupán a látványa is a félelem, vagy az őrület csapdájába zárja. Számomra inkább morális értéke van, egyfajta harci hangulatfokozónak is nevezhetném. Közben az idő újra mozgásba lendül és a sonidonak köszönhetően még azelőtt eltűnök a fegyver útjából, hogy az akár a bőrömet megkarcolhatná. Láttam amint a bara becsapódik a talajba és kisebb porfelhőt generál, de ekkor Larry már nem volt ott. Sőt, még csak a robbanás közelében sem. Gondolom arra számított, hogy könnyelműségem jele volt a bara. Dehogy, csupán érdekelt az, hogy ki tud-e térni egy ilyen minimális erősségű képesség elől. Örömmel nyugtáztam, hogy sikerült neki és egyből egy elfogadható stratégiai helyzetbe került velem szemben. Kardomat egyszerűen leszúrva a földbe engedtem el a markolatát, majd a lendületben maradva érintem össze a tenyerünket, majd az ujjaimat a kézfejére hajtva akadályozom meg abban, hogy eltávolodhasson a közelemből. Gondolom a technikája még így is kifejti a hatását, viszont az már csak a kezemre lesz hatással, a testemre nem. Viszont a felém irányuló kardtámadás vészesen közeleg. Az agyamban válaszreakciók tömkelege szalad át, csak sajnos ezeknek nagy része 6 napon túl gyógyuló sérülést okozna neki, így hát az egyetlen használható megoldást választom ki. Jobbom tenyerével hárítom a támadást. Különös sebesülést úgysem okozhat a hierro miatt és amúgy is a maszkom darabjai, mind a kezemet fedik. A felém irányuló bara viszont meglep. Kicsi választotta el attól, hogy fejbe találjon, de a fejem időben való eldöntésének hála csak a nyakamat súrolta. Fejemet visszadöntve az eredeti pozíciójába húzódik egy őrült vigyor az arcomon. Ez a kombinációja szépre sikeredett. Most igazán illene nekem is mutatnom valamit ami ugyan ilyen hatást érne el, vagy valami ehhez hasonlót.
A pulzálás hirtelen abbamarad. A légzésem is nyugodttá válik. Majd gonosz nevetés tőr fel a mellkasomból. A szemem pedig hűvössé válik. Tudom, hogy az első dolgom az az, hogy a köztünk lévő távolságot megtartsam, de mégis sebesülést tudjak okozni neki, vagy csak fájdalmat. De hát ennél mi sem egyszerűbb, és ennek a véghezviteléhez mindössze egy szóra van szükségem. Illetve nincs, de még így is meglepetés lesz számára az amit tapasztalni fog.
- Mar de la cadena...
A nevetés befejeztével halálos komoly arccal és hidegvérrel suttogom ezeket a szavakat. Biztos vagyok benne, benne, hogy meghallja a szavaimat és hogy örömmel fogja tapasztalni, azt ami a kimondásukat követi. A kardom pengéje, most ismét láncszemekre bomlik szét. Elég volt mindössze az egyik ujjamnak a felemelése, csak azért, hogy a parancsot végre is hajtsák. Ez a parancs roppant egyszerű volt. Mindössze annyi a dolguk, hogy az ő bal kezét az enyémhez erősítsék hozzá, ezzel megakadályozva azt, hogy bármiféle képen elszakadhasson tőlem. Majd jobbommal gyorsan elengedem a kardját és máris reiatsut koncentrálok belé. A barat nem szükséges ellőni, anélkül is tökéletesen ki lehet használni az adottságait. Meg sem várva, hogy feleszméljen indítom jobb öklömmel az ütéssorozatokat a mellkasára. Remélem, hogy erős csontozatú mert különben megtapasztalja a bordatörés nem túl kellemes érzését...

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Dec. 22, 2010 9:01 am

Az Ostor Kisasszony

Az espada olyan gyors volt, hogy szavakkal nem lehet kifejezi, épp, hogy érzékeltem. Minden figyelmemre szükségem volt, hogy felvegyem vele a tempót amennyire tudtam, de a varázslat betalált. Most egy ideig bal keze lassabb lesz. De rákulcsolta ujjait az én karmos mancsomra. Neki is a kezein voltak a maszk darabkák mint nekem. Könyékkel megindított támadásom jobb kezével akarta kivédeni, de én ekkor visszahúztam a pengét, s amint elsuhant a keze egy kicsit újra hagytam megnőni. A penge most közvetlenül a nyaka felé irányulhat, s ekkor lőttem el a barát, ami meg is súrolta szép ívű nyakacskáját. Ekkor ő felnevetett, akár egy őrült. Idő pocsékolás. Teljes pazarlás az egész. A harcban nincs helye nevetésnek, nincs helye gyűlöletnek, nem kell hosszá szenvedély. A harc csak küzdelem, és semmi más. Ami egyedül kell hozzá, az a fegyelem. Ne fogom megvárni míg kineveti magát. Tobzódjon csak az örömbe, ha úgy tetszik neki. Beteg nőszemély, keserű ízt kölcsönöz a számban ez a megvetés. Mert megvetem, igen... Nincs benne tisztelet. Nem irántam... a harc iránt. Hiába győz le akárhányszor, tapos a homokba, amíg fogaim között karcogni nem kezd a homok, vagy a homok sötét véremet el nem nyeli, igazi harcos nem lesz belőle. Kár ... már is egy reménnyel kevesebb maradt számomra. Most, hogy ilyen közel van sűrű lélekenergiája tépi az elmémet akár az őrület szele. De nem hagyom ,hogy rám ragassza ezt az esztelenséget. Neki hagyom mind... én nem kérek belőle. Most már tudom, őt szolgálni, számomra nem jelent majd semmit. Nem sok esélye van rá immár, hogy valóban megbecsüljem, s ez azt jelenti, hogy csak egyszer kell legyengülnie. Csak egyszer kell úgy elém kerülnie, hogy nem lesz tökéletes állapotban... Smile

... és akkor majd megadom neki, ami jár. Elborult tekintetében látom, hogy már kiötölte új tervét velem szemben. Most már tudom, hogy veszteni fogok ellene. Az én elmém tiszta marad, üres. De ez nem a győzelemről szól, hanem arról ... hogy én beleadjam magam. Mindent amire csak képes vagyok. Ajkai már formálják a szavakat, de nem fogom megvárni. Azt az időt felhasználva míg ő önfeledten vihogott, akár egy beszívott kis liba, én is rámarkoltam az ő kezére. Acél kemény bőrének feszültek csontkarmos ujjaim és egy pillanatra a kidagadt erek megfeszültek mind. A vállamat szépen kifordítom, egyszerű kis mozdulat, elhúzom őt magam felé, a pengémet fordulatból betartom. Most már mondhatja a varázsszót nem érdekel, szinte egyszerre mondom ki vele az enyém.
- Brilla, bailarín del espejo- s a vérmocskos penge megindul a szívének iránya felé. Megfogtam, nem tud kitérni... nincs elég helye rá, ez az átok. A penge vége pedig egy aprócska csuklómozdulat közepette beletörik a mellkasába. A benne maradt darab, megindul beljebb. Úgy megfogtam, hogyha netán el akarna sonidozni, engem is ránt magával. Ezt a szúrást sajnos nem tudja kikerülni. Hibát követett el... Bailarín képessége aljas... ezért szeretem olyan nagyon. A szilánk furakodik beljebb.. és be kell érte nyúlni, ki kell tépni azt onnan. Bár ő túléli, ebben biztos vagyok. A pillanatnyi fájdalmat használom ki arra, hogy elszakadjak tőle, de ha nem sikerül, az sem baj. Odaláncolódom hozzá. Nem számít... Másik kezem még mindig szabad, de az újabb támadási lehetőséget inkább kihasználom arra, hogy kitérjek a gyors ütései ellen, a pengémmel. De ekkor meglátom hogy a sok sonido közepette hátra értünk... az ablak. Bellül mosolygok... igen... megvan merre fogunk menekülni. Alakom lassan elhomályosodik előtte, s engem beszippant a tükör dimenzió, bizonyára beletelik majd neki egy kis időbe, hogy én hova kerültem. Hát be a tükörbe... és előttem ott van ő és néz előre. Nem teketóriázok, fogom a lándzsát és teljes erővel lefelé sújtok vele. Ha ez betalál, biztosan megsebzem hiero... ide vagy oda Razz

.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Ápr. 10, 2011 10:55 pm

/Slarin-Ceph-René-Raúl csoportja/

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem lepett meg Slarin visszaérkezésünket kísérő reakciója. Számítottam sértettségre és haragra - ilyen emóciókat különösebb erőmegfeszítés nélkül bárki képes kiváltani egy idegenből is -, de az a bántottság ami fogadott, még egy körmönfont elme számára is szövevényes feladat, ha ártó szándékkal kívánja előidézni. Márpedig ugyan nem áll túl messze személyemtől ez a vonás, az azonban mégis nyilvánvalónak tetszik, hogy a megfelelő önkontroll hiányában az adott pillanatban messziről került el a higgadtság és a józan ész, ami egy ilyen szituáció elengedhetetlen tartozéka volna. Nem sűrűn esek abba a hibába, hogy ösztöneim által vezérelve hagyjam, hogy érzelmeim kuszasága borítsa el az elmém, ám egy ilyen esetben is olyan gyorsasággal nyerem vissza az irányítást gondolataim és tetteim felett, mint amilyen sebesen az érzület elragad. Ha túl sok mindenben nem is, de ezen a téren Slarinnak bőven lesz még mit tanulnia, hiszen a közöny és a cinizmus álcája amit magára öltött, átláthatóbbá teszi őt, mint ahogy azt akár sejteni merné. Harapásra harapással felel, ahogy gyakorlatilag bármelyik ragadozó a vadvilágban; ám a még nekem címzett szavak is inkább Cephalus számára hordoztak rejtett és kevésbé rejtett üzeneteket. Bár úgy gondolom, ő ezt képtelen volna magának beismerni, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Míg rólam vajmi keveset tudhat, így, elegendő információ híján nincs mivel viszonozhatná az őt ért támadásomat; ellenben Cephalust megbántani nem kerül túl sok igyekezetébe. A tézisemet csak tovább erősíti az a legkevésbé sem elhanyagolható, igen nagy fontossággal bíró részlet, hogy Cephalus láthatóan közel áll a szívéhez, így akár jogosan is érezhet bántottságot, amiért az arrancar ahelyett, hogy az ő lelkén tátongó sebet igyekezett volna begyógyítani, támadóját választva hagyta őt magára. Viszont mentségéül szolgál, hogy nem ismerheti a kettőnk közti köteléket minden aspektusában, mondhatni, csupán egy egész vékony szeletét látja csak egy igen összetett kapcsolatnak. Elképzelhetetlennek tartom még csak a lehetőségét is egy ellenkező kimenetelű reakciónak Cephalus részéről; pontosan tudja, hogy mire van szükségem és önkéntelenül is annak megfelelően cselekszik, még ha néhány esetben ez szemben is áll az ő személyes meggyőződésével. Így hát Slarin dühe is némiképp hasztalannak tetszik; bár ideiglenesen sikerült volt fracciónom érzéseibe gázolnia, ez hosszú távon nem jelent semmit. Jó taktikának tűnhet Cephalus lelkiismeretét felhasználni, viszont az által ellenem fordítani, vagy az ő lényegét irányító emóciókat módosítani lehetetlen; csupán egy más oldalának a megvilágítása kivitelezhető ilyen eszközökkel.
A nemes ital valamint elképzelésem megdönthetetlenségének mivolta különös elégedettséggel töltött el Slarin és Cephalus lelki csatájának kereszttüzében. A Kisasszony cinikus megjegyzéseire jobbnak láttam felvenni a kesztyűt és ennek jegyében válaszra nyitni a szám; mely lény ne imádna megalapozott felháborodásának hangot adni!
- Úgy látom magad is szíves örömest szolgálod ki Cephalus szenvedésre való hajlamát, a végén még komolyan féltenem kell ezen számomra igen becses kiváltságot! - Címeztem meg a mondandómat a morcos hölgyeménynek tettetett komolysággal, hogy aztán a koccintást követően egy széles mosoly kíséretében emeljem számhoz a poharat. Számításaim szerint már csak az elegendő okot szolgáltat a Kisasszonynak véleménye markáns kinyilvánítására, hogy Cephalus helyett válaszoltam a kérdésére és akkor még nem is számoltam annak a lehetőségével, hogy igazán megízlelgeti szavaimat. Minden esetre nem kívánok újabb vitába bonyolódni, így remélem Slarin, még ha nemtetszését nem is valami finoman adja tudtomra, nem veszi majd játékos csipkelődésemet többnek egyszerű incselkedésnél. Tudván, hogy az alkohol csak tovább javíthat az esélyeimen töltök az espada és a magam poharába szemem sarkából a magába roskadt Cephalust figyelve, amint az orra alatt motyogva fogadja el a Kisasszony által felkínált italokat.
- Ugyan Cephalus drága barátom, hozok inkább valami, az alkalomhoz sokkal jobban illő nedűt! - Masszíroztam meg a vállát apai gyengédséggel ötletem tálalása közben, majd egy Slarin irányába való sokat sejtető vigyor társaságában felálltam az asztaltól. Az együtt eltöltött évek alatt egykori partnerem soha nem nyúlt a pohárhoz, hiába dugdostam azt néha, elborult delíriumos pillanataimban az orra alá; szerencsére igen jól tudta, hogyan kezelje borgőzös énemet és hogyan bújjon ki annak esetenként igen eszement felvetései alól. Minden esetre kötve hiszem, hogy az elmúlt száz év alatt gyökeresen változtak volna meg Cephalus italozási szokásai aminek őszintén szólva rendkívül örülök és nem is kívánok ezen most változtatni, így meg se fordult a fejemben, hogy valóban hagyjam őt szeszt fogyasztani. Ennek megfelelően utasítottam a csapost a pulthoz érve, hogy öntsön át némi szőlőlevet egy neves forrázat butéliájába azt a látszatot keltve majd a kiszolgálandó személyben, hogy valójában alkoholt fogyaszt egyszerű gyümölcslé helyett.
Rendelésem leadását követően jobbnak láttam a söntés előtt elszívni egy cigarettát, ezzel adva egy kis időt és lehetőséget a fent maradottaknak, hogy megbeszéljék egymás között, amit esetleg meg kívánnak; ezen felül tényleg nincs kedvem több teret adni a lelki sérelmek megvitatásának, rendkívül bosszantana, ha ennek jegyében telne el a hátralevő nap. Ráérős pöfékelésem végeztével nem is kívántam további perceket álmosító semmittevéssel tölteni, épp eleget elmélkedtem ma már az élet nagy dolgain, hogy ne vágyjak másra egy kis kikapcsolódásnál. Kíváncsiságtól fűtve lépkedtem az emeletre menet; érdeklődve vártam, Cephalus vajon miként reagált az elé tálalt üveg tartalmára, továbbá reményeim szerint Slarin se olyan borús már, ha olyan ütemben ürítette a poharakat, ahogy azt feltételeztem. Elhagyott helyemet visszafoglalva én sem akartam szomjazó torkomat tovább váratni, jólesően kortyoltam a fenséges nedűt, mintha csak némi hideg vizet innék felfrissülésképpen.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szomb. Júl. 02, 2011 11:26 pm

//Cephi-René-Slarin csoportja – hummusz bár <333//

Igen, kegyetlen voltam Cephivel, de ez van… Nem fogok jópofizni még az ő kedvéért sem. Én kimondom, amit gondolok, és nem, cseppet sem tölt el élvezettel szenvedésének látványa. Legalább nem lesz gyenge, amire valljuk csak be, jelleméből adódóan igencsak hajlamos. Túlontúl befolyásolható, naiv, ártatlan… De az élet nem ilyen. Ez van, ideje végre felnőnie, ha nem akarja, hogy még egy olyan csalódásban legyen része, amit ez a gyáva, bukott kis senkiházi okozott neki. Én legalább nem vagyok olyan, mint ő, s kifejezetten elégedettséggel tölt el, hogy különbözök tőle. Sohasem akarok olyanná válni, mint René, és ha rajtam múlik, nem is teszem. Hisz ez is csak saját érdekemben segít előre – a sajátom mindenek fölött!
Fő bűnöm hát ismét az őszinteség; nem csodálkozom rajta, hisz nem ez az első olyan alkalom, amikor úgy bántok meg másokat, hogy kimondom, amit gondolok, azonban ezeket a sértődéseket általában nem szoktam magamra venni. Nem vagyok érzelmi zsákutca, csak egyszerűen nem érdekel, hogy más mit gondol, de Cephalus jelent nekem annyit, hogy érdekeljen, épp hogy érzi magát, azt hiszem. Ami meg a saját érzelmeimet illeti, egyszerűen mindig is nehézséget okozott, hogy kimutassam őket. Még a szimpátiám is nehezen fejezem ki mások felé, s már csak azért is belebokszolok annak a képébe, akit amúgy kedvelek, szép nagy monoklit csinálva ezzel neki. Ez van, ezt dobta a gép. Nekem így jó, megfelel minden, aztán meg ki nem szarja le, ha valakinek nem tetszik a hozzáállásom a dolgokhoz? Vagy elfogadsz, vagy nem. Legalább nem fogok hazudni senki képébe, lehet örülni neki, hogy nem vagyok egy kétszínű senki.
Valami mégis összetörik bennem Cephalus válaszát hallva. Érződik rajta a sértődöttség és a bánat zavaros egyvelege, mely ütős kombót alkotnak ellenem. Nem, valóban nem akartam megsérteni… De a büszkeség, megint az egó, mely egyszerűen nem hagyja, bocsánatot kérjek tőle. Majd elfelejti… Még a végén meg kell szégyenülnöm azzal, hogy saját magam érdekét mások alá helyezem, még mit nem! Arrogáns vagyok és büszke, de nekem ez így jó. Még ha szenvednem is kell érte. Hiába, mindig is könnyebb volt megbocsájtani annak, aki tévedett.
René csupán egy sötét „fogdmárbeígyisszarnapomvan” pillantást kap reakciójára; olyat, mint amit a menstruáló tinédzser ajándékozik anyjának, aki épp házimunkára akarja őt fogni, csak rosszabb. Inkább szó nélkül koccintok a poharammal, bár legszívesebben inkább a falhoz vágnám, csak úgy, mert jól esik. Tökéletes feszültség levezető.
Nem tudom mire vélni azt a kissé gunyoros mosolyt, amit kapok, de ebből sejtem, hogy valami rafináltságon töri a fejét. Valamiért még sem értem a fenyegetettséget, igaz, az alkalmat kihasználva ismét levánszorog, gondolom, hogy rágyújtson arra a rohadt bagóra. Innen érzem az áporodott dohányszagot, egyszerűen utálom. :/
- Tegnap vettem egy magazint. – próbálok valamit mondani, teljesen eltérve az eredeti témától. Nem akaródzik az aktuális konfliktusról szót ejteni, úgyhogy marad a B terv.
- Azt hiszem, téged jobban érdekelne. A borítója megtetszett, azért vettem meg, de rájöttem, hogy nem nekem való a dolog. – gondolok vissza arra a horgomicsodás cuccra, de hiába, az a plüssszerű kacsa a címlapon túl édes volt ahhoz, hogy ne vegyem meg, még ha amúgy semmi szükségem nincs is rá.
Nagyjából ennyi az összes, amit ki tudok préselni magamból, a hátralévő percekben inkább némán ülök a poharammal szemezgetve megvárván, míg René visszaérkezik. Az egyik személyzeti tag egy üveg borral kegyeskedik, biztos ez az a dolog, amit René rendelt az imént, mert hogy én nem fizetem, az fix. A kiürült poharamba – meg Cephiébe és Renéébe is – töltök is a fehérborból, bár az az édes szőlőillat arról tanúskodik, hogy vagy túlcukrozták ezt a vackot, vagy valami nagyon nincs itt rendben. Nem szeretem az édes borokat, a fehéret pláne nem, de az illatából arra következtetek, hogy ez a bor kicsit több (vagyis kevesebb) annál, aminek látszik. A visszaérkező Renére egy gyanakvó pillantást küldök, s az egyik szemöldökömet is felvonom, egyszerűen nem tetszik, ahogy ez az ital kinéz. Tartom magam azon álláspontomhoz, hogy valami nagyon nem stimmel vele.

//Hát én izé, arra gondoltam, hogy lehetne ez az utolsó kör >< Már majdnem 2 éves a játék >< Tudjátok, hogy imádom, de szerintem ideje lenne lezárni, és majd máshol, más idősíkba folyt köv xDxD//

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Márc. 05, 2012 8:51 am

Étkezés

Szürke hétköznapjaim úgy telnek a fehér falak közt, ahogyan az a önmagát zsarnokként kikiáltó vezér ittléte előtt is. Látszatra semmi sem változott, ez pedig fura. Valamiért ilyen események után sorsok fordulását várná az ember, döntéseket és változásokat. Mert Las Nochesnek kell a változás. Azonban mindebből mennyi az, ami látható, s mi az, mely elrejtőzik a fehér falak belsejében, s patkányokként szaladgálnak rajtuk végig továbbfertőzve azt, ami már eddig is romlott volt? Talán már akkor romlásnak indult, miközben megépítették. Erre már senki nem ad választ, hisz aki ott is volt, s még él, nem látja, nem tudhatja. Néha saját meggyőződéseink miatt nem látjuk a valóságot. Ez alól pedig még én sem vagyok kivétel. Talán többet látok, de talán ez is csak egy téveszme.
A hollowk éhsége engem is úgy sújt, mint másokat. Másfél órát töltöttem az Emberek Világában csak azért, hogy egy megfelelő prédát találjak. Megannyi tápláló lélek, megannyi tiszta energia! Még sem csillapítják szomjam, s hogy miért? Egyszerű félelemből. Ó, nem, nem az életüket féltem. Mert ők is oly gyarlók csupán, mint azok, kik már szintén együttesem részét képzik. Az emlékeiktől tartok inkább. Az emlékektől, s a megannyi keserűségtől, melyet vállaikon hordoznak. Mert ott van, hiszen ott van, én látom, hogy nyomasztja mindet. Zafír színű íriszeim ide-oda cikáztak előrelógó hajzuhatagom mögül, az édesebbnél édesebb, s zamatosabb falatokat szemlélvén. De nekem egy sem kellett. Nem akarok még több emléket, miközben a sajátjaimra alig emlékszem. Már az is csoda, önnön kilétemmel tisztában vagyok. Pedig csak egy névről szól, miközben arra sincs biztosítékom, hogy én magam valóban önmagam vagyok. Mert nem emlékszem. Jobban mondva, nem tudom, emlékszem-e.
Egy nehéz sóhajjal kísérve nyitok egy gargantát vissza, Hueco Mundoba, s kényelmesen visszasonidozok a palotába. Nem sikerült megtennem, ezért egy újabb napon át szenvedhetek, de egyszerűen nem ment. Folyton arra gondoltam, hogy mi lesz, ha rosszul választok, és mi lesz, ha újra olyan dolgokat kell átélnem, melyek nem tartoznak hozzám? Talán egyszer beleőrülök ebbe, ez a lét nem nekem való, s magam sem tudom megfogalmazni, mi az, ami mégis előrébb hajt. Talán csak a túlélés ösztöne. Ám ha nem voltam képes rá, akkor még sem lehet olyan erős az élni akarás vágya.
A gillianek gyatra próbálkozásait könnyedén kikerülöm, ahogyan az életemre akarnak törni, számomra ez gyerekjáték, a gillianek mozgása pedig lomha és lassú. Nem vagyok a leggyorsabbak egyike, azonban hozzájuk képest fürge vagyok normál alakomban is. A sivatagot átszelve pedig visszaérek Las Nochesbe, sikertelen utazásom csak időpazarlás volt. Sierra-sama vajon mit tanácsolna, ha tudná a gondom? Nem, ezt még ő sem értené, hiszen én sem értem. Bár ha valaki, inkább ő, mint a primera. Salazaar-sama egyszerűen ijesztő, akárhányszor meglátom, kiver tőle a veríték, ahogyan pedig viselkedik… Néha nem tudom, mi lenne a helyes döntés, így az esetek többségében inkább egyszerűen csak hallgatok. S ott van vele a fracciónja is, akit egyszerűen nem tudok hova tenni. Nem tudom, tényleg nem. De valamiért úgy érzem, hogy talán egy kicsit hasonlítunk.
Talán csak ostoba gondolatok ezek, az éhség azonban hamar elűzi őket. A hummusz bár címerét elolvasván azonban megtorpanok, s kissé oldalra billentem fejem. Jól ismerem ezt az ételt, legalábbis valaki biztosan jól ismerte, akit valaha is felfaltam hollowként. Amennyire én tudom, ez az étel is reiatsuból van, tehát talán jobb, mint a semmi. Lépéseim meg is indítom a bejárat felé, már úgyis mindegy végtére is.
A pultnál lévő kígyózó sor miatt persze abból a maradék lelkesedésemből is veszítek, ami eddig bennem volt. mattaku

Miközben a négy-öt, előttem álló arrancarra várok, időnként idegesen áthelyezem testsúlyom az egyik lábamról a másikra, azonban mindezek ellenére faarccal tűröm a várakozást. Talán ennek köszönhető, talán másnak, hogy egy nő megbotlik valamiben, s kis híján sikerül a földre borítania a rendelését, önmagával együtt. Még időben kapcsolok azonban, és elkapom a tálcáját, valamint őt is.
- Hoppá. – segítek neki felegyenesedni, majd engedem el a derekát, és visszaadom neki a tálcáját. - Légy óvatos, nagy a tömeg. – látom el gyorsan egy jó tanáccsal, tekintetemet pedig egyből visszaszegezem ezután a sorra. Még mindig vannak előttem ketten. Ismerősnek tűnik a nő, azonban csak másodpercek múlva kapok észbe. Emlékeim valamiért nem hatnak ki azokra, akiket arrancarként ismertem meg. Mintha két külön személy lenne az, aki valaha talán lehettem, és az, aki most vagyok. Már ha tekinthetek önmagamra személyként.
- Várj csak… te álltál mellettem azon a napon, ugye? – faarccal fordulok vissza, mintha éppen csak azt közöltem volna vele, hogy milyen lesz az időjárás, bár Hueco Mundoban vagyunk, itt talán minden nap ugyanolyan. Mármint… Bocsáss meg. Semmi közöm hozzá. – véglegesen hátat fordítok neki, én magam sem tudom, mi ütött belém, amiért csak úgy megszólítottam. Ez egyáltalán nem vall rám. Bár inkább őt, mint Kiyot, esetleg Nataliet.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Márc. 12, 2012 4:36 am

Étkezés

A szél, mint lágy szellő kapott bele a hajamban. Kinn ültem Las Noches egyik oszlopának a tetején. Egyék lábam fel volt húzva, a másikat csak úgy lógattam. Csak néztem Hueco Mundo örök éjszakájába. Néztem a mérhetetlen sok homokot, és néztem fenn a holdat, ami soha nem változott. Csak csupán látszat ez a mérhetetlen nyugalom. Az egyhangúság. Ez az álca már-már riasztó. Én magam is megijedek tőle. Hisz itt soha nem lehetsz nyugodt, soha nem hiheted, hogy az erőd elég nagy, hogy megteremtsd a saját nyugalmadat. Las Noches csupán egy olyan hely, ahol szokatlanul sok egyforma népség összegyűlt. Kicsit olyan, mint a Menos erdő. Ha Gillion-t akarsz találni, akkor ott kezded a keresést, és egy biztos lesz. Ugyan így van velünk Arrancar-okkal. Csak mi közel sem hasonlítunk annyira egymásra, mint a Gillion-ok. Mások vagyunk, de mégis összeköt bennünket, hogy Arrancar-ok vagyunk. Ezért a megítélésünk, és majdhogynem a sorsunk is ugyan olyan. De ez nem csak ránk igaz, de mégis emiatt olyan rossz. Úgy szeretnék újra ember lenni. Hacsak egy kicsit kitartóbb lettem volna, hacsak egy kicsit tovább bírtam volna, akkor akár most is élhetnék. Majdhogynem megvetem magam, amiért olyan vagyok. Sok mindent megbántam, amit korábban tettem. De most már nem vagyok más, mint egy könyörtelen gyilkos, aki nem riad vissza a vér látványától, nem fél használni a gyilkos pengét. Egyáltalán nem okoz neki fájdalmat, ha mások szenvedését láthatja. Ez pedig a régi énemet teljesen megrémíti. Hátradőlve meredek a saját kezemre, és keresem önmagamban, aki voltam. De értelmetlennek mondható ez, ugyan is akkor sem voltam különb, csak akkor még nem tudtam milyen kioltani egy életet. Vagy nem tapasztaltam milyen is a halál. Akkor még nem riadtam fel minden áldott reggel vagy hajnalba egy borzalmas rémálomból. Nem vívódtam önmagammal, erő nélkül is biztosan álltam a lábamon. Nem izgultam azon, hogy mi lesz, ha elfogy a maradék erőm is. Nem ragaszkodtam egy olyan élethez, amit magam is megvetek. És nem éreztem magam annyira elveszettnek és egyedül. Csak magamra számíthatok, senkibe nem bízhatok, senki nem áll mellém, senki meg nem akar érteni. Tipikus magányos farkas. Felültem, és lenéztem lenéztem a mélybe. Szívem szerint leugrottam volna. Csak egy röpke pillanatra elfeledni ezeket, és csak zuhanni. Nem gondolni, csak a pillanatra. Szomorúan tértem csak vissza a csodás épület falai közé, és kevésbé barátságos folyosóira. Ugyanis nem tudhattad, hogy mikor akar éppen beléd kötni, vagy néz édes falatnak, és neked kell helyrerakni. Nem túl kellemes ezeken a folyosókon sétálgatni. Pláne, hogy akár többen is neked eshetnek, és tudod senki nem állna melléd. Nem is törődnének veled. Sőt egyeseknek az lenne a legjobb, hogy ha eltűnnék. Senkinek nem hiányoznék.
„Aizen-sama hummusz bárja” állt fenn a felirat az egyik ajtó felett, ahol szinte csak úgy tolongtak. Gondolom még nem nevezték át. Már maga az első fele kiakaszt, a hummuszról meg csak a humuszban gazdag földterület jut az eszembe. Legszívesebben a személyt is oda ásnám el. Bár minek idegesítem magam vele, hisz sem ő sem a vakegér, sem a rókaképű Gin sincsenek már itt. Ha már így gondolatban kielemeztem a dolgokat, úgy döntöttem, ha már erre jártam, akkor betérek. Ki is vártam a sort, és miután megkaptam az ételt el is indultam valami üres asztalt keresni. Ami ekkora tumultusban esélytelen feladatnak ígérkezett. Nagy megdöbbenésemre a sor nem fogyott, hanem nőtt mögöttem. Ahogy haladtam, a sorban megpillantottam valakit, akit már korábban is láttam. Már korábban is felfigyeltem rá. Pont mellettem ált, ezért nem is volt időm nagyon az arcát nézni. De most látva nem is olyan rossz, de mégis maga a zöld szeme fogott meg. Annyira néztem, hogy megbotlottam a saját lábamba, és majdhogynem orra buktam és a kajám is a földön landolt. De a fiú még időben elkapott engem is, és a tálcát is. Nagyon kínosnak éreztem a helyzetet. De felettébb jó illata volt.
- Hoppá. – segít nekem felegyenesedni, majd elengedi a derekamat, és visszaadja a tálcámat. - Légy óvatos, nagy a tömeg.
Igen, azt én is tapasztaltam, de mégsem azért estem majdnem hasra, mert valaki kibuktatott, hanem e saját ügyetlenség volt. Nem mintha nem tudnék olyan személyt mondani, aki ne akarna kibuktatni. Inkább azon kellene jobban agyalnom, hogy kik nem akarnak kibuktatni, vagy eltenni láb alól…
- Köszönöm. – mondom ki nagy nehezen.
A fiú visszafordult, mintha mi sem történt volna. Én meg aztán tényleg nem vagyok olyan, hogy bárkihez odaszóljak. Biztos olyan, mint a többi, ezért ki is vertem a fejemből az arcát is, és már mentem is tovább. Nem tudtam sok lépést megtenni, és hallottam megint a hangját.
- Várj csak… - hirtelen visszakapom a fejem - te álltál mellettem azon a napon, ugye?
Feltehetően hozzám szólt, bár olyan fapofát vágott, mintha csak egy uncsi tényt állapított volna meg. Úgy kezdte, mintha szeretett volna mondani valamit, de lényegében, mintha azt az uncsi tényt közölte volna, hogy a csiga lassan halad előre.
- Mármint… Bocsáss meg. Semmi közöm hozzá.
~ MI? – nagy kerek szemek magamban – Először megszólít, kérdez, utána meg bocsánatot kér, és hogy semmi köze nincs hozzá. Mintha azt kérdezte volna, hogy „Miért nincs éppen barátod?” … Most akkor beszélgetni akarna?
Visszafordult, és kicsit olyan volt, mintha szégyellné, hogy egyáltalán meg mert szólítani. Pedig tényleg egy senki vagyok. Vagy lehet pont azért? Szívem szerint most feldobtam volna a tálcát, jól hátba térdeltem volna, majd elegánsan elkaptam volna a tálcámat, és közöltem volna vele, hogy miért az úr istenért kér bocsánatot. Ehelyett csak visszamentem, vele szembe álltam, egy tőlem szokatlan édes mosolyt öltöttem magamra, és így feleltem.
- Jaj, nem kell bocsánatot kérni. Igen én voltam. Nem hittem volna, hogy valaki megjegyez. Hisz lényegében itt nem igazán számítok. – lányos zavarban megvakartam a fejemet, és nevetést produkáltam – Mi a neved? – kérdeztem komolyabban, de aztán ugyebár a fancsali képe, meg amit előtte produkált, hogy meg se várta a választ és visszafordult…- Vagyis… Köszönöm, hogy segítettél, de én most megyek is. Keresek egy szabad asztalt.
Ezzel el is indultam. Éppen kiszemeltem egy üres asztalt. Bár nem is csoda, és valami oknál fogva ott volt a legvilágosabb, és a mi fajtánk valahogy nem szereti a világosat. De mivel nekem nincs semmi bajom a fénnyel, ezért meg is céloztam, hogy azt én elfoglalom.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szomb. Márc. 17, 2012 10:03 am

Kaja-pia
Meghívottak: Dei és Diego

Mivel ki lettem tiltva a kocsmából, miután gyakorlatilag az egészet szétbarmoltuk egy kis nézeteltérés miatt, kénytelen voltam a jóval drágább kajáldába jönni. Slarin nem jött ma, úgyhogy nem tudtam felpofátlankodni a VIP szektorba, úgyhogy az első emeleten foglaltam helyet. Sirenia nem jött, úgyhogy ma egyedül kajálok, de hát ez van. Telt ház van, már megint, úgy tűnik, mindenki rohadtul ráér mostanában.
Leadom a rendelésem a pincérnél egy cero koktélra és egy Aizen-speciálra, amit gyorsan ki is hoznak. Na, még jó, hogy legalább várni nem kell. Hm, ha Slarinnal jövünk, kapunk napernyőt is a koktélba, úgy tűnik, ez most kimaradt. Pedig a negyedik után olyan jól el lehet velük játszani, miközben Slarin és Sirenia olyan témákról beszélnek, amit az egyszerű, hozzám hasonló arrancar fia fel sem foghat. A cero koktél természetesen üt, mint állat, de kajával együtt azért feldolgozható bizonyos mennyiségben. Most azért még nem vagyok olyan szinten, hogy szédelegni kezdjek vagy beszélgetni kezdjek a szalvétámon látható Ichimaru Ginnel.
-Ide leülhetsz, ha nincs máshol hely. Szólok oda egy arrancarnak, miközben meghúzom a koktélt, aminek tényleg olyan a hatása, mint ha egy cero lőtt volna pofán. Nem is tudom, melyik károsabb az egészségre. Nem tudom, hogy most miért nem anti-szockodok, elvégre fogalmam sincs, ki a csávó, de úgyis utálok egyedül inni, amióta tudom, hogy máshogy is van rá lehetőség.
-Még nem láttalak errefelé. Mi a neved?-a csávóról rögtön Ulquiorra-sama, az egykori negyedik Espada jut eszembe, külsőre nagyon hasonlít rá. Persze nem ő az, azért vannak különbségek, például neki zöld szeme volt, a maszkja pedig a feje bal oldalán volt. -Én Diego Canino vagyok Slarin Sleryrrlyn'dreskel fracciónjából, a sorszámom 92. Pincér, hozz még két cero koktélt! Ha nem innám el az összes lóvémat, már megvehettem volna az összes találmányunkat, aminek köszönhetően talán sérülés nélkül győznék némelyik harcban, de néha nekem is kell szórakozni.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szomb. Márc. 17, 2012 12:29 pm

Ücsörgésem közepette észre sem vettem, hogy mennyire is szerettem volna egy keveset inni. Lassan felkeltem, leporolgattam magam és egy helyet kerestem magamnak. Nem voltam éppen jártas a helyekben, így az elsőbe tértem be, ami a szemem elé tárult. A neve "Aizen-sama hummusz bárja" volt, amit személy szerint egy elég különös névnek tartottam. Belépésemkor láttam, hogy a helyiség szinte teljesen el volt lepve nyüzsgő kedélyekkel és italozni vágyókkal. Hamarosan a pult felé vettem az irányt, körül is néztem, de abban a pillanatban, amikor az árakra néztem... Mintha elment volna a kedvem ezen italok és ételek fogyasztásától, mintha valami szörnyű átok bújt volna meg ezen magas árak leplei mögött. Szépen egy száznyolcvan fokos fordulatot vettem és készülődtem távozni, pontosabban már félúton voltam, mikor egy zöld hajú egyén megszólítani készült.
- Ide leülhetsz, ha nincs máshol hely.
Lassan mendegéltem felé és végig azon gondolkodtam, hogyan lehet egy alak haja zöld. ~ Tán festi? Esetleg halálakor leöntötték zöld festékkel? Mutáció? Jobb, ha nem rágódok rajta... Valamiféle koktélt iszogatott, aminek láttára kissé megindult a nyálképződésem, de próbáltam visszatartani, hogy ne tűnjek ingyenélőnek. Helyet foglaltam a személy mellett és azonnal egy kérdéssel dobott meg.
- Még nem láttalak errefelé. Mi a neved?
Gondolkodott egy keveset, majd válaszadásra még időt se hagyva mutatkozott be elsőként.
- Én Diego Canino vagyok Slarin Sleryrrlyn'dreskel fracciónjából, a sorszámom 92. Pincér, hozz még két cero koktélt!
Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy hála Aizennek, hogy meghívott engem és nem kellett beégnem a kevés készpénzem miatt. Mellesleg a Slarin fracciónja kifejezés is felkeltette érdeklődésemet. ~ Mintha hallottam volna már arról a Slarin nevezetű alakról... Biztos erős lehet... Elmélkedésem azonban kissé elhúzódott, így gyorsan választ is adtam.
- Üdv! Dei Laez vagyok, 85. arrancar és köszönöm a meghívást.
Ezután elcsöndesültem és a pincérre összpontosítottam, ahogy kihozza a koktélt, aminek mit ne mondjak ínycsiklandozó neve volt.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Márc. 18, 2012 2:21 am

Meghúztam a második cero koktélt is, ami már tényleg elég durván megcsapott, úgyhogy kicsit homályosabb lett a tekintetem, miközben letettem a megcsonkított tartalmú poharat magam elé. Most már biztos, hogy durván be fogok rúgni a végére, de nem baj, most úgyis ráérek otthon feküdni, ha ahhoz van kedvem. Pár napig még biztosan nem küldöm magam bevetésre sehová sem.
-Nincs mit.. Hm... Akkor te se vagy itt túl régen. Nem vagy te valami rokona az Ulqar.. kr... Ulqata... hm... Ulquiorrának?-kezdődik a teljes szellemi leépülés, ez sajnos elkerülhetetlen, ha az arrancar fia ilyesmit iszik. Ezért az említett Espada biztosan kinyírna, ha hallotta volna, de elvileg nem halhatta, mert nem szokott kocsmázni.
-Van kedved egy ivóversenyhez? A vesztes fizet. Nem tudom, hogy le tudom-e inni a csávót az asztal alá, majd ki fog derülni. Az biztos, hogy a tárcámnak nem fog jót tenni, ha bukom a játékot, de annyira nem nagy baj. Legrosszabb esetben is szerválok egy ivócimborát. A pénz azért van, hogy elcsesszük, nem a párnába bevarrva kell eltárolni. Meg se nagyon várom a válaszát, azonnal odaszólok a pincérnek.
-Pincér, hozz egy nagy tálca cero koktélt!-nyomatékként lehúzom a koktélom maradékát, és jó erősen az asztalra csapom a poharat. Szerencsére nem annyira erősen, hogy széttörjön, de azért páran odakapják a fejüket, hogy ki az ördög csinálja a fesztivált.
-Amúgy kinek vagy a fracciónnnya? Azt nem mondtad az előbb?-remélem, hogy Natalié vagy Rävé, az a szomszédban van, és így talán nem fogok eltévedni hazafelé menet. Utálok úgy felkelni, hogy a szintetikus napon leégett a bőröm, és az arra járok bottal piszkálnak, hogy keljek fel, ráadásul mindezt úgy, hogy én rohadtul nem láttam még fát a városban, úgyhogy nem tudom, hogy azt honnan szerezték. Lehet, hogy szólnom kellett volna Sireniának, hogy vigyen haza, de annak lehet, hogy az lett volna a vége, hogy kikötöz a szobájában. Lehet kellene egy ivócimbora Slarin fracciónjából is, majd megkérem, hogy vegyen be valakit, akivel összehaverkodtam.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Vas. Márc. 18, 2012 5:35 am

Végre kihozták az italunkat. A Diego nevezetű arrancar már legalább a második italát itta, bár kinézetre mintha a negyediknél járt volna. Lassan vettem át az italt és bele is szürcsöltem. Az íze isteni volt, akármennyire is erős volt maga az ital. Eléggé ízlett, így nem volt nehéz elfogyasztani a tizedét, alig egy-két korty után. Diego, ekkor már kissé nem százas állapotban szólt hozzám.
- Nincs mit.. Hm... Akkor te se vagy itt túl régen. Nem vagy te valami rokona az Ulqar.. kr... Ulqata... hm... Ulquiorrának?
Az ivászatom ekkor megállt. Elmélkedtem, hogy mégis honnan gondolhatta, hogy Ulquiorrának valamiféle rokona lettem volna. Talán a haj volt az, ami annyira megzavarta? Nem is zavartattam tovább magamat és válaszoltam.
- Nem, nem vagyok rokona, sőt közöm sincs hozzá.
Az ivótársam azonban ezt szó nélkül hagyta, helyette egy ajánlatot tett fel nekem.
- Van kedved egy ivóversenyhez? A vesztes fizet.
A kérdéssel magával nem volt gondom, csak a piciny kis mondattal, ami azt követte. " A vesztes fizet ". Ez a mondat az utolsó csepp reményt is kifacsarta belőlem. Nem szerettem volna alábecsülni az alak ivászati képességeit, akármennyire is indulnék előnyösebben, így inkább megpróbáltam elutasítani. Szerencsémre nem várta meg a válaszom, hanem azonnal kért egy újabb italt és egy újabb kérdést is feltett.
- Amúgy kinek vagy a fracciónnnya? Azt nem mondtad az előbb?
El is hangzott a kérdés, aminek köszönhetően még jobban beéghettem. Egyszerre válaszoltam tehát a két kérdésre, amit nekem szegezett az alak.
- Bocsánat, de most inkább kihagyom az ivóversenyt. Mellesleg nem vagyok senki fracciónja se.
Válaszoltam, majd egy rövidebb kínos csönd után vártam, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Hétf. Márc. 19, 2012 5:08 am

-Pincér, mégsem kell! Akkor ezek szerint még nem láttál Espadát pizsomában. Pedig nagyon vicces látvány, hidd el. Nem igazán vágom, hogy miért nem akart ivó versenyezni, azt meg pláne nem, hogy miért nem csatlakozott még egy Espada fracciónjához sem. Az tény, hogy nyolcból nehezebb normálisat találni, mint tízből, de azért megoldható, nekem is sikerült, pedig én különösen nehéz eset vagyok. Lehet, hogy azért nincs Espadaja, mert az Exequis tagja? Hrrr... A gondolattól is kiráz a hideg, lehet, hogy nem poénkodok vele, mert még a végén reggel egy gillian feje lesz az ágyamban. Mondjuk az nem olyan nagy baj, úgyse reggeliztem még ágyban. Hát, elég szociopata feje van, úgyhogy simán lehetséges.
-És nem is gondoltál még rá, hogy belépj valakihez? Én eléggé untam a fejem, amíg egyedül voltam. Mondjuk most is unom néha, ide is egyedül jöttem. Ha azt mondja, hogy nem, mert más melója van, akkor lépek is le. Nem félek senkitől, de azért egy regisztrált hóhérral nem szerencsés együtt iszogatni, jobb tőlük minél messzebb maradni, talán durvábbak, mint egy dühös Espada.
Úgy tűnik, a két cero koktél nem volt elég hozzá, hogy berúgjak, csak a bonyolultabb szavakat nem tudom már kiejteni. Ha a csávó ennyire anti-szockodik, akkor nem is nagyon fogok ma már kifeküdni. Legalább megmarad a lóvém egy része, és gyorsabban tudom összevásárolni Natalie-san találmányait. De hogy azokért miért kell fizetni, azt végképp nem vágom, Aizen-sama alatt biztosan kiutalták volna minden katonának ingyen. Pofátlanság, hogy a saját fizetésemet kell a fegyverzetre költeni. Így aztán soha nem fogok meggazdagodni.
Na, de... közös téma, közös téma, mi az, amit minden arrancar szeret... megvan! Adok még egy esélyt a csávónak. -Na és, hány shinigamit nyírtál ki eddig?-ha túl kis számot mond, akkor unalmas alak, itt hagyom, ha túl nagy számot mond, Exequises pszichopata, itt hagyom. Remélhetőleg ebből lesz beszédtéma, ha van olyan, akit mindketten szétrúgtunk már egyszer, akkor aztán jól el lehet röhögni rajta. Remélhetőleg ő is feldob majd valami témát, különben elmegyek Sireniához és beszélgetek vele. Neki nincs túl sok beszéd témája, konkrétan egy favoritja van, de az legalább érdekes.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Kedd Márc. 20, 2012 4:21 am

Étkezés

Gyakorta magam sem értem, miért éppen úgy cselekszem, ahogy az rám egyáltalán nem jellemző. Vagy csupán nem ismerem önmagam eléggé? Megeshet, olyan mintákat vettem át, melyek nem hozzám tartoznak. Ám megkövezhető vagyok-e emiatt? Vajon bűnnek számít-e, hogy képtelen vagyok ellenállni annak, hogy vezessenek, hogy ekképpen én is vezethessem önmagam? Csupán minták, viselkedési formulák, melyek belőlem jönnek ugyan, de nem belőlem születtek. Talán hibás lennék? S csupán számomra könnyebb elbújni kifogások mögé? Talán. Talán… Nem tudom. Nem értem önmagam sem, ki vagyok.
Természetesnek veszem, miszerint egyszerűen elsétálok. Hiszen semmi közöm hozzá, s valóban, ő is közli velem, hogy lényegtelen. Fejem kissé oldalra billentem, fekete tincseim ennek megfelelően engednek a gravitációnak szabadabbá téve sápadt, fakó nyakam. Vannak, akik komolyan azt gondolják, hogy beteg vagyok, vagy nem alszom eleget, pedig tulajdonképpen egyik sem igaz. Bár tény, általában nem érzem jól magam a bőrömben, a szemem alatt lévő, halvány, sötét karikák pedig amúgy is megtévesztőek lehetnek, de azt hiszem, én már emberi életemben sem voltam sokkal különb, ha jól emlékszem. Igaz, sosem lehetek biztos benne, hogy rendesen emlékszem-e, az én esetemben kissé csalókák, néha teljesen összezavarnak, de erre az egyre azt hiszem, jól emlékszem.
Ajkaim kedves mosolyra ívelnek, hogy válaszra nyissam a szám, ugyan a bemutatkozást mellőzöm, hiszen ő is visszakozik, akkor én miért ne tennék így? Kicsit összezavar persze ez a helyzet, nem igazán tudom, mi merre hány óra, de a feles gondolatokat mellőzöm, s próbálom csak azt elővenni, ami lényeges. Legalábbis az arrancar lényegesnek titulálta.
- Igazad van. Nem számítasz. – kedves mosollyal nyugtázom, amit mond, nem vagyok tudatában annak, hogy ezzel esetleg megbánthatom. Hiszen itt senki nem számít, nem igaz? Las Nochesben csak egy akarat van, s még az egyén akarata sem terjed tovább önmagánál, melyre talán önnön példám a legmegfelelőbb biztosíték.
Esetleges reakciójával nem foglalkozva masírozok tovább tálcámmal a sorok közt, azonban ahogy látom, minden asztal foglalt, vagy éppen előlem orozzák el őket. Feszülten sóhajtok egyet, bár eleve valami ilyesmire számítottam belépésemkor a hosszadalmas sort elnézvén. Ahol még találok is helyet, mogorván csámcsogó, ételük felett nyammogó, nem túl bizalomgerjesztő látványt nyújtó arrancarok étkeznek, némelyikük pedig egészen hangosan beszélgetnek egymással. Nem szeretem a hangzavart, nekem nyugalom kell. Bevallom, nem tetszenek, tartok tőlük.
Fel kell ismernem azonban, hogy állással semmit sem érek el, ez csak nekem kellemetlen, az egyik arrancar pedig mintha szándékosan akarna fellökni engem – nem értem. Persze elesnem nem sikerül, s tálcám sem ejtem le a földre, azonban ettől még kellemetlen. Azonban mégis megtalálom az egyetlen helyet, ahol talán megtűrnek, talán. Én magam sem lehetek benne biztos, hogy így lesz-e, kockáztatni azonban nem szeretnék, de kényelmetlen úgy ácsorogni az ételbár közepén, mintha csupán egy szobor lennék. Talán most, hogy váltottam vele pár szót, mondhatom rá azt, hogy ismerem, nem? Persze, tudom jól, hogy ez nem igaz, és nincs jól, de azt hiszem, inkább az ő asztalához ülnék, mintsem másokéhoz. S lévén magányosan tartózkodik asztalánál, talán nem zavarom annyira, hiszen én is magányos vagyok.
- Ne haragudj, leülhetek? – egyik kezemmel a tálcám tartom, másikkal idegesen a tarkóm vakargatom. - Minden asztal foglalt… Egyébként Desmond vagyok, Desmond Phellera. – szemeimmel felfelé tekintek, mintha a plafonon látnék valami érdekeset. Néha szándékosan megesik, hogy kerülöm mások tekintetét, gyakran nem veszem észre magamon ezt a mintát, ahogyan most sem. Kicsit talán szerencsétlen képet festhetek így széles vállaimmal, s esélyes, nem túlzottan bizalomgerjesztő, melankóliától áradó külsőm mellett, ahogyan ácsorgok az asztala előtt. Nem vagyok ugyanis neveletlen, nem ülök le, ha nem ad rá engedélyt.
- Tehát? Szabad? – emelem le szemem a plafonról, s ezúttal Eliana lélektükreit szuggerálom válaszra, vagy éppen engedélyre várván. Kezem leengedem tarkómról, s egy pillanatra hozzáér a fülemben fülbevalóként ékeskedő maszkmaradványomhoz, melynek kígyószerű csüngése utal eredeti alakomra. Persze ha nem engedi, tovább kell állnom; talán nem süt rólam olyannyira, hogy alkalmatlan vagyok beszédre, csak ezt éppen én magam nem tudom.

Tárgy: Re: Aizen-sama hummusz bárja Szer. Márc. 21, 2012 8:25 am

- Pincér, mégsem kell!
Szólalt meg Diego és vissza vonta az italát, amire a pincér csak egy mogorva morgással válaszolt, majd vissza tért a többi ott étkezőre. Majd valami elég különöset mondott Diego.
- Akkor ezek szerint még nem láttál Espadát pizsomában. Pedig nagyon vicces látvány, hidd el.
~ Espada pizsamában? Minek hordanak pizsamát? Filozofáltam magamban, amit végül hamar feladtam, mert minél többet gondoltam rá, annál inkább kezdett valamiféle különös dolgot kifejteni belőlem. Nem is értettem mi történt bennem, de az emberek világában mintha ezt humornak nevezték volna. ~ Hány éve nem nevettem... hány éve nem volt mosoly az arcomon... Kezdtem el gondolkodni, de mielőtt még jobban bele ástam volna magamat, megszólalt Diego.
- És nem is gondoltál még rá, hogy belépj valakihez? Én eléggé untam a fejem, amíg egyedül voltam. Mondjuk most is unom néha, ide is egyedül jöttem.
Nem gondoltam még rá, szóval éreztem, hogy eljött az ideje. Törtem a fejemet, hogy vajon az mennyire lenne előnyös, ha valaki erősebb társaságában szolgálhatok. Hátrányt semmi szempontból nem jelentett, az előnynek pedig csak a társaság számít... Ami nekem nem volt az, de hátrány se. Mondjuk arra is gondoltam, hogy eltanulhatnék néhány mozdulatot a nálam erősebbtől. Viszont különös dolognak találtam, hogy az espadák nagyja nőkből és szinte kislányokból állt. Úgy tűnt, mintha a kis számoktól felfelé nőne az erő. Bár nem tudhattam, hogy erejük miben rejlett, végül is nem veszthettem volna sokat a csatlakozással. Ezek a gondolatok után felpillantottam és láttam, hogy Diego is gondolkodik valamin, majd válaszoltam kérdésére.
- Igen, már gondoltam rá és hasznosnak tartom egy nagyobb erejű egyénhez való csatlakozásom, bár még nem volt alkalmam hozzá. Ámbár nem tartom kötelezőnek ezt a lépést, megtenném.
Válaszom után egy újabb kérdéssel rukkolt elő.
- Na és, hány shinigamit nyírtál ki eddig?
Erre azonnal választ adtam.
- Sajnos még egyet sem, mert nem volt rá alkalmam. Mostanság egy shinigamit sem látni errefelé, de ha megtehetném szívesen megküzdenék egyel, elég utálatosak, hogy ölik fajunkat egy alsóbbrendű élőlényért, ami valaha én is voltam, pont úgy, mint te.
Végül én is egy kérdést szegeztem fel.
- És te hány shinigamit öltél eddig?