Mindenkire vonatkozó:
Jelszó: "Kurosaki-kun, Kurosaki-kun... NE HALJ MEEEEG!"
Név: Sachiko Kintori
Kaszt: shinigami
Rang: 9. osztag, 5. tisztecske
Nem: nő
Kor: 10
Felszerelések: Táskámban pár társasjátékon kívül egy komplett rajzfelszerelés és elsősegélydoboz található.
Születési dátum: december. 20.
Kinézet: Hosszú, derékig érő, szőke hajamat feltűzve hordom, nagy, kénsárga szemeim vannak, kislányos arcom van, magyarul úgy nézek ki, mint egy gyerek. 128cm magas vagyok, és vékony is. Shinigami egyenruhát hordok, hozzá faszandállal.
Jellem: Sokak szerint aranyos vagyok, és jó gyerek. Nem hisztizek, ha munkáról van szó, szeretek játszani, és szófogadó vagyok. Nekem is vannak rossz napjaim, ilyenkor viszont szerencsétlenül dadogok és kétbalkezes – két ballábas vagyok.
Kasztokra vonatkozó:
Shinigami: Sachiko Kintori
Zanpakuto neve: Hana Ayame (Íriszvirág)
Zanpakuto típusa: virág
Zanpakuto shikaia: Shikai alakban a katana kinézete nem változik, csak megnyúlik, így hossza félszer akkora lesz, mint tulajdonosa.
Zanpakuto támadása: „Aberu, Hana Ayame!” a parancsszó kimondásával íriszvirág-szirmok záporát lehet az ellenfélre zúdítani, ám akit érintenek ezek a szirmok, felszeletelik az illetőt.

Előtörténet:
Hol is kezdjem a mesét… talán az elején. Japánban születtem, én voltam a családban a legkisebb. Bátyáim már gimnazista korúak, én még csak az elemit tapostam halálom napjáig. Azt a napot sosem felejtem el.
Barátaimmal igyekeztünk hazafelé az iskolai szakkörök után. Egy nálam jóval fiatalabb kisfiú rohant át előttünk a gyalogátkelőhelyen piros lámpánál, én pedig ijedtemben utána rohantam, hogy mentsem, ami menthető. Pont abban a pillanatban egy száguldozó teherautó, hogy a sofőr szeme égne ki, nem is fékezett, így engem menthetetlenül elgázolt, szerencsére a fiút sikerült félrelöknöm a jármű útjából. Halálom után még két hónapig bolyongtam a földön lélekként, persze helyhez kötött voltam. Így csak pár méter volt a mozgásterem. Aztán egy fekete ruhás hölgy átküldött a túlvilágra. Békés körzetbe kerültem, aztán fél év után rendesen nőtt az étvágyam, de nem is bántam. Egy nap a shinigami hölgy, aki megmentett, elmesélte, hogy mit jelent az étvágyam, sok tehetséget látott bennem, ezért elmentem az akadémiára. Az akadémiai éveket nagyon élveztem, voltak barátaim ugyan, de mégsem voltam egy olyan központi figura az évfolyamon. Amolyan átlaggyerek voltam, de mégis boldog. Benne voltunk az összes csínytevésben, persze a legdurvábbakat inkább hagyjuk meg kulisszatitkoknak. A kedvenc tantárgyam a démonmágia elmélet-és gyakorlat volt, na meg a kardforgatás. A pusztakezes harc egyáltalán nem az erősségem, szerencsére hollow – ismeretek nem volt a kedvencem, de jó voltam benne. Zanpakutom képességeit egy hollow – vadászaton ismertem meg, mikor egy nálam ötször nagyobb lidérc sarokba szorított. Amíg szövegelt a drága, nekem sikerült kapcsolatba lépnem kardom lakójával, Hana Ayamével. Ő elmagyarázta, mit kell tennem, bár kicsikét sokáig tartott, mire felfogta a piciny agyacskám. Hana Ayame cuki, szeletelő virágszirmainak hála végül sikeresen megúsztam az esetet. A vizsgán jól teljesítettem, most várom, hogy felvegyenek a kilences osztaghoz.