Jelszó: ”Kurosaki-kun, Kurosaki-kun... NE HALJ MEEEEG! „

Név: Saria

Kaszt: Hollow

Rang: -

Nem: nő

Kor: 300 körül

Felszerelések: nincs

Születési dátum: 03. 23.

Kinézet: Egy hollow, undorító szörny, fekete szemekkel

Jellem: Farkas éhes a lelkekre, és pusztító

Előtörténet:

~ e m b e r i é l e t:

Az 1700-as évek elején élt családjával egy kis faluban. Két testvére volt, egy nála 7 évvel fiatalabb húga, és egy 3 évvel idősebb bátyja. Patikárius édesapja egy kis boltot működtetett a faluban, édesanyja pedig gyógynövényeket termesztett az erdő szélén lévő kis földjükön. Ők voltak a település orvosai, még a messzebbi falvakból is eljártak hozzájuk gyógyszerért. Bátyja gyakran besegített az apjának, akinek hobbija volt feljegyezni a növényeket, használatukat és hogy milyen betegségekre jók. Ritka volt abban az időben az írástudó ember, így, és foglalkozásából kifolyólag is, tisztelték és becsülték a környéken. Húgára már fiatalon is Saria vigyázott, gyakran eljártak sétálni a közeli erdőbe, ahol egy tisztáson lepihentek, és ő mindig történeteket mesélt neki rejtélyes, haláluk után földön maradt szellemekről, hátborzongató, alakváltó boszorkányokról, és mesés új földekről, amiket még Amerika után föl fognak fedezni a kalandorok. Saria már az újvilágban született, terhes édesanyja alig élte túl a hajóutat. A keresztény emberek nem nézték jó szemmel Saria-t; hisz boszorkányságról mesélt kishúgának, bizonyosan ő is űzi a mesterséget – gondolták. De erről szó sem volt. Ő csak nagyanyja történeteit, meséit adta tovább, amiket szóról szóra pontosan megjegyzett, mielőtt elaludt volna esténként. Nagyanyja négy évvel korábban halt meg, mikor Saria 12 éves volt. Az se nagyon tetszett nekik, hogy az erdőben járkál, mondván veszélyes bennszülöttek élnek ott. És persze ez sem volt igaz. Azon a területen, ahol újonnan épített falujuk elterült, nem éltek indiánok. Saria tudta, hogy a szóbeszédekre oda kell figyelni, mert az emberek a tengerentúlra is magukkal hozták babonáikat. Felhagyott a meséléssel és a kóborlással, inkább otthon segédkezett. Már régen asszonykorba lépett, de a kérőket mindig visszautasította, s ismét rosszindulat tárgya lett. Mihasznának nevezték a háta mögött, holott ő mindig segített mindenkinek.
Pár évvel később összedőlt a kis település temploma. Megrepedt a főgerenda, és nem bírta a súlyt. A nép felbolydult, bűnbakot keresett, és a már korábban boszorkánysággal megvádolt Saria-t vették elő. Nem foglalkoztak vele, hogy a falu egyetlen gyógyításhoz értő emberének a lánya, nem foglalkoztak vele, hogy a vád alaptalan, a főpap teljességgel meg volt győződve róla, hogy a lány elátkozta a szent helyet. Családja természetesen fel volt háborodva, és a faluból való elköltözésükkel fenyegették meg a főembereket, ám ők nem foglalkoztak a lehetősséggel, hogy gyógyító nélkül a legkisebb kórba is belehalhat az egész lakosság. Máglyahalálra ítélték a lányt, semmiféle előzetes próbatétel nélkül, hisz akkor kiderült volna ártatlansága.
Már előre tudta a döntést, s akkor már messze járt, az erdőn túl. Erdőjáró lévén lábnyomait elrejtette a szemfüles vadászok elől, hisz tudta, követni fogják, és addig nem nyugszanak, míg vigyorogva végig nem nézhetik halálát. Alig telt el egy kis idő, kellően messze jutott, hogy ne hallja az őt követő kutyák vonyítását. Tudta, hogy azokat az állatokat nem képes megtéveszteni, így csak futott, és futott, nem törődve kiszakadó ruháival, és sajgó lábával. Lassan átért az erdő másik oldalára, ahol egy viszonylag új falu várta a kereskedőket, és a letelepülni vágyó embereket. Kifáradt, meg kellett pihennie, mielőtt továbbhaladt volna. Üldözői a vártnál hamarabb érkeztek meg, mindent felforgattak, amit csak tudtak, és könnyen ráleltek a lányra. Elcipelték magukkal, és másnap végrehajtották a kivégzést.


~ lélek - hollow


Mikor kinyitotta a szemét, először csak homályosan látott, majd kibontakozott előtte az erdő széle, ahová a kivégzés maradványát hordták. Megpróbált felállni, és alaposabban megvizsgálni a helyet, ahová került. A feje fájt, azt szorongatva nézett körbe, és rémülten tapasztalta, hogy saját falujában van. Sehol nem látott senkit, amit a késői órának tudott be. Még jobban megrémült, el nem tudta képzelni, mi történhetett. Ha rátalálnak, bizonyosan elkapják, így az erdőbe menekült, de egy rövid távolság után nem tudott messzebb jutni. Ott töltötte az éjszakát, majd a következőt is. Nem mert visszatérni a faluba, túl élénken élt még emlékezetében a perzselő tűz érzése. Sokáig az erdőben maradt, meg akarta bosszulni halálát, de nem tudta mitévő legyen. Teltek a napok, hónapok, és évek, s a lány fokozatosan megváltozott. Kínzó fájdalom gyötörte, ami egy percre sem hagyott alább. Teste is folyamatosan változott, furcsa, fehér anyag kezdett terjedni lábain, majd karján és arcán, de a fájdalomtól nem tudott ezzel foglalkozni. Állandóan az az érzés keringett benne, hogy ennie kell, különben belepusztul. Mozdulni azonban nem tudott. Arca is kezdett lassan elkorcsosulni, mikor hihetetlen erős fájdalom nyilallt testébe. Elszakadt a léleklánc. Felüvöltött, de hangja már nem volt a régi. Eltorzult hollow hang volt az, s teste fölött ekkor vesztette el az uralmat. Tompán érzékelte, hogy a fájdalom enyhül, de már semmi sem volt ugyan az. Érezte, ahogy a fákat kidöntve utat tör magának, de nem tudta megállítani saját magát. Házakat rombolt szét, minden útjába kerülő akadályt elpusztított, hisz csak egyvalami járt a fejében, az, hogy ennie kell. Határozottan haladt egy pont felé, egy plus felé.
Sorra pusztított falvakat, további lelkeket keresve, s az idő csak telt. Ösztönösen tett mindent, ösztönösen ölt. Néha egy-egy finomabb lelket is elcsípett, ők voltak a shinigamik, de velük nem volt mindig könnyű dolga. Mikor egy különösen állóképes shinigamival akadt össze, hosszú harcuk után valami ismét megváltozott. Érezte, ahogy átalakul… Érezte az erőt, érezte hogy sokkal erősebb lesz. Ösztönösen nyitotta meg a Gargantát, majd tűnt el benne.

Kész lettem