*Szóval így állunk... Nem nehéz kikövetkeztetni az ikrek szándékát. Valami miatt bosszút követelnek rajtam, csupán elfelejtik azt közölni velem, hogy miért. Végül is nem is számít... Mert őszintén szólva nem érdekel, hogy miért lettem az első számú nem kívánatos személy számukra. Vagyis... annyi érthető, hogy azért, mert az én fracciónjaimnak osztották be őket. De hogy hol van a kutya elásva, azt már nem kötik az orromra. Az ő bajuk, igazából nem érdekel, hogy a szabadidejükben mit csinálnak. Felőlem aztán fel is fordulhatnak az olcsó és igen ócska kis tréfáiktól. Rajtuk múlik, hogy milyen lesz a viszonyunk, nem rajtam. Nem barátkozni jöttem ide, hanem a tényeket közölni.
Összehúzott szemöldökkel figyelem, ahogy megropogtatják Raúl csontjait a kézfogás által. Valami miatt egy cirkuszi bohóc képe villan be nekem, aki mindenkit megtréfál. Például vizet spriccelő virággal meg olyan izével, amivel kézfogásnál áramütés éri a másikat. Gyerekes, olcsó és felejthető tréfák. Felőlem aztán játszhatnak az örökkévalóságig is, akkor sem lesz jobb nekik. Saját magukat, Raúlt és engem is megkímélnének a felesleges stressztől és hajtépéstől. Igaz, én ebben a szent pillanatban elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy gitárhúrként pattanjanak el az idegszálaim. Igaz, könnyedén fel lehet húzni még a legapróbb dologgal is, de most azzá a sötét, szigorú és veszélyes énemmé válok, aki mindig is szerettem volna lenni. Vagyis vagyok is, amikor valamilyen küldetést bíznak rám. Olyankor teljesen félreteszem a személyes érzelmeket, és csak a sikerre koncentrálok. Most pedig a sikert abban fogom felfedezni, hogy az ikerpár szépen elkussol, és teszi a dolgát. Szabadidejükben azt csinálnak, amit akarnak. De ha küldetésről van szó, elvárom tőlük, hogy a parancsaimat teljesítsék. Csupán taktikai okokból. Felőlem gyűlölhetnek azért, ami vagyok, aki vagyok, nem muszáj puszipajtásoknak lennünk. Nevezzük ezt munkakapcsolatnak, minket csak egy közös cél tart együtt. Csak addig kell eltűrnünk egymást, amíg a munkára összpontosítunk. Hogy utána mit csinálnak, az meg már nem az én dolgom. Ha pedig mégis akarnak tőlem valamit magánszemélyként, akkor szépen kopogtatnak az ajtómon, és megvárják, míg beengedem őket, hogy elsírják piciny sérelmeiket, amik a lelküket érték. Bár ahogyan megismertem őket, talán jobb lesz, ha nem engedem be őket a szobámba. Félő, még felgyújtanák a könyvgyűjteményem.
Gyönyörű színjátékkal kápráztatnak el, csupán elfelejtik, hogy én nem azért fáradtam le ide, hogy egy teljes színelőadást megbámuljak. Csak közölni akarok velük egy-két fontos dolgot. Csak nem lehetek annyira idegesítő, hogy ne legyenek képesek elviselni engem addig. Vagy ha mégis, akkor így jártak. Nem az érdekem utánuk futkosni.
Elterül ajkaimon egy vészjelző mosoly, és kicsit előredőlök a széken. Szemeim vészes csillogása jelzi, hogy most az egyszer nehéz kihúzni nálam a gyufát. Egy kicsit még én is megijedek magamtól, mert elég ritkán viselkedek így. Ritkán kerülök bele ebbe az állapotba. Viszont az ikrek kis trükkjei annyira erőltetettek, hogy nem tudom rajta igazán felidegesíteni magam.*
- Gondoljátok, azért hívattalak titeket ide, hogy a talpamat nyaljátok? - *nevetek el mondandóm végén. Már a gondolat is mulattat; nekem nincs szükségem szolgákra. Legalább annyi biztos, hogy Lala és Lily sem akarnak magukra így gondolni.
Ezután biccentek Raúlnak jelezve, hogy jól gondolja, csupán néhány fontos közlendőm van. Ha valaki merészel a szavamba vágni, azon kénytelen leszek a kedvenc képességemet használni, és megfagyasztani arra az időre, mire felfogja, hogy most én beszélek. Bár Raúl most is olyan bambának tűnik, mint a hummusz bárban. Mint aki mindjárt elalszik. Az igazi „veszélyt” az ikrek jelentik. Végül is nekik is az érdekük, hogy meghallgassanak.*
- Csak néhány fontos dolgot szeretnék közölni, utána azt csináltok, amit akartok. Nem azért kaptam ezt a „rangot”, mert nekem szolgákra van szükségem. Semmi közöm a magánéletetekhez, az a ti dolgotok. De ha küldetésről van szó, akkor elvárom az engedelmességet, és persze a sikert. Ha pedig valami óhajotok-sóhajotok van, akkor általában megtaláltok a szobámban vagy a hummusz bárban. Lényegében ez minden, amit személyesen akartam elmondani. Van még kérdés? - *fejezem be szinte egy szuszra az egészet. Ha látják a határozottságom, akkor biztos nem bírnak belém kötni. Vagyis próbálják csak meg. Nekik lesz rosszabb tőle.*

//Az ikrek színre lépnek! Slarin és Raúl, béke poraitokra, mwahaha! >.< //

~ Cöh, milyen gyenge… ~
~ Inkább bamba. ~
*Vitatják meg Raúl „szívélyes” üdvözlését követően első benyomásaikat leendő, khm… kollégájukról, rosszindulatú vigyorral kísérve a kézfogást jelző csontropogás hangjait. Legalábbis Lily – testvére már lassan kezd beletörődni a megváltoztathatatlan döntésbe, mely szerint már megint nem lesz nyugtuk az espadáktól, és mintha egyre kelletlenebbül küzdene felettesük ellen. Ráadásul már úgyis bemutatták képességeiket, mellyel meg tudják keseríteni bárki életét Las Nochesben…
Ez a Raúl nevű arrancar azonban eszményi célpontnak tűnik – állapítják meg magukban, mihelyst feltűnik nekik lustasága és álmatag képe, melyet (ezúttal már kollektíven) ragadozóvigyorral nyugtáznak. Igencsak hasonlít Retsuhoz a fracción ezen tulajdonsága… Őt pedig mindig is már-már művészi magaslatokba emelkedve próbálták kihozni a sodrából, ami csodával határos módon sikerült is. És, ahogy jobban belegondolnak, a segunda espada dühös/értetlen/riadt feje megérte azt a néhány cerót, amit „jutalmul” kaptak tőle szorgalmukra való válaszul… Úgy érzik, ezzel az újdonsült „munkatárssal” is hasonló lesz a helyzet, pláne úgy, hogy mostani reakcióját elnézve még megtorlással sem fenyeget a friss hús. Hiszen már alszik is… És ezen a véleményükön az se változtat, hogy Lily felpattanása után felriad, és valami pacifista szöveget nyom le, amit aztán természetesen nagyvonalúan elengednek fülük mellett. Raúlénál sokkal érdekesebb ugyanis Slarin reakciója…
Mintha kicserélték volna pár perc alatt frissen kinevezett főnöküket. Eddig úgy tűnt, bármelyik pillanatban felrobbanhat akár a legkisebb, legártalmatlanabb trükkjüktől is, most azonban szinte fagyos tekintetet lövell rájuk... Ráadásul van valami megmondhatatlanul nyugtalanító és kegyetlen abban a jeges csillogásban, maguk sem tudják megmondani, micsoda.*
- A többség márpedig ezt csinálta…
- …Volt elég időnk kiismerni az évtizedek alatt a nagyarcú, öntelt, hatalommániás espadákat…
- Mindegyikőjük ugyanolyan…
*Válaszolnak a költői kérdésre, bár jól tudják, Slarin sem vár semmi ilyesmit szavaira. De hát ha egyszer olyan szórakoztató látni, ahogy próbál hűvösen és kimérten viselkedni, minden bizonnyal természetével szöges ellentétben… Ki kell használni a legkisebb alkalmat is a terepviszonyok felmérésére – jelen esetben pedig az espada tűrőképességének megállapítása a szent cél, melynek érdekében bármilyen eszközt felhasználhatnak.*
~ Maradj nyugton! ~
*Vet riadt pillantást testvérére Lala, amikor az ismét felugrik ültéből, és az asztalra készül csapni mérges szavak kíséretében, gyanútlanul – nem vette észre ugyanis Slarin vészjósló tekintetét, mellyel pár másodperce szembesült másik fele… Még próbálja ugyan menteni a menthetőt, és utána kapni, hogy visszahúzza a székbe, de elkésik a mozdulattal…*
- Azt hiszed…
*A mondat befejezését már valószínűleg sosem tudhatják meg a jelen lévők, mivel mintha valami megmagyarázhatatlan erő vonzaná Lily tekintetét Slarinéhoz, aminek hatásaként az arrancar rövid időre teljesen megdermed… Lala ijedten kap utána, de amikor hozzáér, ő is ugyanúgy lefagy, bár nem attól, amitől testvére, hanem mert úgy érzi, Lily mintha megszűnne erre a pár másodpercre létezni - még gondolatai is eltűntek és látszólag levegőt sem kap…
Az örökkévalóságnak tűnő fagyasztás után pedig falfehéren zihálva rogy vissza ülőhelyére, miközben arcán néhány verejtékcsepp fut végig.*
~ Mi a fene történt? ~
~ Gőzöm sincs… Egyszer csak lebénult mindenem, még levegőt se kaptam… ~
~ Eh… talán mégsem kéne ennyire nyíltan idegesítenünk… ~
*Vakarja meg végül feje búbját Lala, Lily pedig kelletlenül ugyan, de beadja derekát, miután egymás közt letárgyalták az előbbi eseményeket, nem is foglalkozva a másik két alakkal. Slarin szavaira ugyan ezek után már muszáj figyelniük, ha nem akarnak még egy hasonló élményt megkockáztatni. Ez az egy pillantás elegendő volt arra, hogy a rejtélyes képességű espadával ne akarjanak többet kikezdeni, és mint olyan, hatásosabb ezer cerónál… Meglepő, milyen döbbent csend áll be részükről emiatt, és szinte áhítattal hallgatják végig a nőt, amíg az kisebbfajta beszédet tart.*
- Jól hangzanak ezek a feltételek.
*Jelenti be végül Lily durcásan, engedve testvére bökdösésének, ezzel tulajdonképpen beleegyezve abba, hogy nem tesznek többet keresztbe Slarinnak – legalábbis megpróbálnak ellenállni a kísértésnek…*

Nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint ahogy elvártam volna. Vagy hát abszolút nem úgy alakultak. Úgy terveztem, hogy leslattyogok ide, kényelmesen bemutatkozok, azután hátradőlve bóbiskolok egyet, míg Slarin elmondja a fomaságokat, aztán visszamászok a szobámba, és alszom egyet, esetleg rajzolgatok ,vagy írom tovább az enciklopédiámat, amit nem rég kezdtem. (Túl sok szabadidőm volt, így abban a 4-5 órában, amit nem alvással töltöttem, a nagymacska enciklopédiámon dolgoztam, ami néhány napja fogalmazódott meg bennem. Ehelyett, egész más történt. Nem elég, hogy csontropogtató kézfogásban volt részem, a két fraccióntársam olyan arccal nézett rám, mint egy nagymacska szokott egy különösen finom, szaftos falatra, mielőtt megenné. De biztos félreértem a helyzetet, és csak barátkozni akartak. Igen, minden bizonnyal erről volt szó. Ezt amúgy azután álmodtam, hogy felriadtam, mert az ikrek egyik fele felállt az asztaltól, és kicsit hangosan nyilvánult meg, de sikerült vissza aludnom, mert nehogymár egy ilyen kis apróság miatt ne tudjak aludni. Ez meg is történt, fejem megint oldalra billent, és kis híján a nyálam is elkezdett volna folyni, ha másodszorra sem riadok fel, mert megint csak az ikrek hangoskodtak. Nemtetszésem jeléül kihúztam magam, hogy most aztán jól odafigyelek, és megmutatom nekik, de nem igazán járt sikerrel az akció, mert nem nagyon foglalkoztak velem. (xD)
Kezdtek elfajulni a dolgok. Látni lehetett az ikreken, hogy nem sok választotta el Őket attól, hogy Slarinnak ugorjanak. Persze értelmetlen lett volna, mert hát ugye gyengébbek voltak az espadánál, viszont meglepetést tudtak volna okozni szerintem. Én inkább az eddig mindig jól helytállt passzív módot választottam, vagyis nem törődve a társaság zúgolódásával elmélyülten kezdtem tanulmányozni az asztal egyik sarkát. Ez nem gyávaság, vagy menekülés. Ez stratégiai visszavonulás. Én sem keveredek bajba, meg mások se, és ennyi, mindenki boldog lesz. Hirtelen azonban történt valami. Mégpedig az, hogy nem történt semmi, hanem csend volt. Erre fel is kaptam a fejem, hogy megnézzem mi történt, hogy kinek a feje hullott a porba, vagy miért ez a nagy csend, de mindenkinek a helyén volt a feje, csak épp senki sem beszélt. Kezdtem azt hinni, hogy megint én voltam a hibás, mert nem figyeltem a beszélgetésre, de nem, nem ez volt a baj, mert nem velem foglalkoztak. A következő pillanatban pedig kissé zihálva ült vissza a helyére Lily (legalábbis azthiszem Ő volt, még kevertem a két arrancart..lényegtelen, úgyis ugyan úgy néznek ki, csak nem lesznek morcosak, ha 1-2szer összekeverem őket, nem?), mintha gondolatban lebeszélte volna a dolgot Slarinnal. Bár a két lány arckifejezése nem ezt tükrözte, de sebaj, lényeg, hogy béke volt megint. Miután a felek megegyeztek, nagy vigyorral tettem kersztbe kezeimet, mintha csak nekem köszönhették volna, hogy béke van, meg minden, és hátradőltem a széken.
- Na, mondtam én, hogy jobb a békesség! Örülök, hogy megismerhettelek titeket! - mosolyogtam az ikrek felé, de kezet nyújtani nem mertem inkább, mert lehet, hogy tőből letépnék a karom. O.o
- Hmm hmm, mi lenne, ha megünnepelnénk a dolgot mondjuk a hummusz bárban? Nagyon finom a sült lazacuk! De máshova is mehetünk akár! Itt nincs valami nagy hangulat, meg unalmas ez a hely. - indítványoztam lelkesen, mert kezdtem éhes lenni. Az itteni ebédlős kaja egyenesen ehetetlen volt, és reméltem, hogy ezt a többiek is tudták. Maximum, ha vége a beszélgetésnek elmegyek egyedül a bárba, vagy valahova, ahol lehet halat kapni.

Ebédidő és tele van teljesen eme helyiség. Nem győztem társaimat kerülgetni. Forgott a fejem, hogy valahol leljek szabad helyet. Szerencsére találtam egy szabad asztalt, ahova gyorsan le is ültem. Egyedül érkeztem Léón-nak dolga van, így nem tudott most velem együtt lejönni.
~ Nem vagyunk összekötve, és ha eljön, akkor ott van neki az üres hely, így szépen leülhet majd oda. Hacsak valaki nem gyorsabb, és vet szemet az üres helyre.
Fogamra való étel volt, így el is kezdtem falatozni. Miközben nyeltem a finomabbnál finomabb falatokat egyszer csak egy hangot hallok a hátam mögül. Kicsit megrezzentem, és nem is foglalkoztam azzal, hogy morzsa lehet az arcomon, azonnal hátra fordultam, hogy ki lehet a hang forrása. Hisz biztos voltam benne, hogy nem bátyám érkezett meg. Csak felismerem már a hangját.

// Találkozás az árnyékkal, avagy Eliana del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

Nyúzott végtagokkal esem be az ebédlő ajtaján. A mai edzésem is elhúzódott. Nincs is jobb annál, mikor a forró sivatagban ugrándozol, futsz, repülsz és mindent csinálsz, csak ésszerű edzésprogramot nem... De semmi gond, nekem ez megfelel, az unalmas kardforgatósdi amúgy sem az én asztalom. Túl gyors és éles. A lusta és lassú harc az én kenyerem.
Tehát fáradtan, egy-két falatra éhezve tántorgok a sorok között. Néha szemem gúvad, hogy egyesek miket képesek megenni. Az egyik oldalon egy polipot gyömöszölnek be, a másikon hús van hússal a húsosabb vendég tálján. Na jó, azt a polipot még talán meg is kóstolnám...
Ha lenne hely! Ahogy nézem, sok választásom nincs. Bárhogy is számolom, két lehetőség. A húsos-hús nagyúr mellett és egy szép leányzóval szemben. Na de melyiket is kéne választani? Csak nem fogok érmét feldobni! Irány a lány...
Fél perc vergődés árán eljutott a lány háta mögé. Megköszörültem a torkom, és elővéve legjobb hangnemem, megszólítottam:
- Üdv, szép hölgy. Szabad melletted a hely?
Kérdem mosolyogva, miközben egyenesen a szemébe nézek. Mindig is kedveltem a szemkontaktust. A szem mindig elárulja a valódi célt, az érzelmi állapotot. Azt hiszem az enyém most jó kedély állapotot mutathat.

Egy fiú állt mögöttem, akinek haja barna, szeme zöld. Mit mondjak a gyengém, ha valakinek vagy zöld, vagy kék szeme van, vagy olyan barna, hogy az már szinte fekete. Egyszerű fehér pólót, és fehér farmert viselt. Neki sem az az úgymond szokásos Arrancar egyenruha. Mélyen a szemembe nézett, mintha onnan akarna kiolvasni ki és mi vagyok.
- Üdv, szép hölgy. Szabad melletted a hely? -kérdezte.
~ Szép hölgy? De jó nekem. Régen nem nevezett így valaki.
Egy pillanatra, mintha lefagytam volna, majd észhez kaptam, és így feleltem.
- Persze nyugodtan foglalj helyet.
~ Ha Léón jön, akkor így járt neki már nem jutott hely.
Az Arrancar kicsit nyúzottnak tűnt. Biztos, hogy edzett, vagy hosszabb kiküldetésen volt. Azt is mondhatnám, hogy felüdülés volt neki helyet foglalni a székbe. Én meg jobban is éreztem magam, hisz álltalába körülöttem vagy nagyon forró a helyzet, vagy jéghideg, és társaim inkább elkerülnek.
- Kit tisztelhetek az egyetlen üres hely elfoglalójában? ... Jaj bocs! Nyugodtan egyél. Jó étvágyat!
~ Én faragatlan most ült le, és gondolom nem velem akar csevegni, hanem enni.

- Persze nyugodtan foglalj helyet. - mondja. Nekem több sem kell, odabattyogok a székhez, s úgy leülök, mintha már sosem akarnék onnan felkelni. Kissé elterpeszkedek, s máris úgy érzem, mintha a szék húzna lefele, s nem engedne el. Milyen jól esik pihenni. Máskor a punnyadást is ki kell próbálni, biztos jó móka..!
- Kit tisztelhetek az egyetlen üres hely elfoglalójában?- kérdi a szép leányzó, majd mintha elszégyellné magát, így folytatja:
- Jaj bocs! Nyugodtan egyél. Jó étvágyat!
Kedves lány, már most érzem, hogy jól döntöttem azzal, hogy itt foglaltam helyet. Remélem igazán elmélyülő társaságra találtam a sok felszínes arrancar között.
- A nevem Therfore Rodrigez, 15. Arrancar. De szám nem jelent semmit. Nem vagyunk mi gyártósori termékek. - mondom vigyorogva.
Észreveszem, hogy egy izzadság csepp gurul végig halántékomon és csak ekkor veszem észre, hogy mennyire ki vagyok melegedve. Gyorsan letörlöm a halántékom, majd ismét a lányra figyelek.
- Benned kit tisztelhetek? És ha már itt tartunk, hogy-hogy egy ilyen szép lány egymagában ücsörög az ebédlőben?
Mondom mosolyogva, majd végignézek rajta. Megnyerő és ha jegyünk van egy buszra, fel kell szállni rá...

- A nevem Therfore Rodrigez, 15. Arrancar. De szám nem jelent semmit. Nem vagyunk mi gyártósori termékek. - mondta mosolyogva.
Nem gondoltam, hogy evés előtt csak megválaszolja a kérdésemet, de őszintét örültem neki.
~ Szóval Rodrigez? Nem is rossz. Úgy látom a szám nem nagyon jelent neki sokat, de igaza van. Bár én ebből valamennyire leszűröm, hogy ezek szerint már jóval előttem lett Arancar, így tapasztaltabb. Persze az én számom nem mérvadó, mert én úgymond szereztem.
Én is elmosolyodtam rajta, majd folytatta:
- Benned kit tisztelhetek? És ha már itt tartunk, hogy-hogy egy ilyen szép lány egymagában ücsörög az ebédlőben?
- Az én nevem Eliana del Barros, és a 24-es számú Arrancar vagyok. De hogy egészen pontos legyek Adán Scytacierto fracciónja vagyok. - kicsit mintha átmentem volna hivatalosba - Miért is ülök egyedül? ... Szóval tudod éppen nem ért rá senki, hogy lejöjjön velem ebédelni, így lejöttem egymagam. Ne hogy már e miatt éhen haljak.
~ Tessék lebuktam itt, hogy itt vagyok lány létemre, és egyedül ebédelek. De most már van partnerem, így nem vagyok magányos. Legalább megismerkedek vele. Úgy se volt eddig sok időm másokkal ismerkedni.
- Na de hogy hogy te is egyedül? Te sem tudtál senkit rávenni, hogy lejöjjön? Vagy csak szimplán nem szeretnek tömegben kajálni? - tettem fel a kéréseket viccesen - Vagy nem mesélsz magadról egy kicsit?

// Találkozás az árnyékkal, avagy Eliana del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

Nahát, a primera espada egyik fraccionjával beszélgetek. Valószínűleg erősebb nálam, ha ilyen pozícióba küzdötte fel magát. Vagy az espadaink manapság ilyen engedékenyek lennének? Hmm... Még az is lehet, hogy a drága primerát is a lány szépsége fogta meg. Na de ki vagyok én, hogy ilyet feltételezzek? Maradjunk csak szépen annál a feltételezésnél, hogy erős.
Eliana del Barros? Mintha hallottam volna már ezt a nevet, de nem az övét, hanem egy másik del Barros-ét. Lehet, hogy van itt valami családtagja?
Bizony annyi idő alatt, míg én itt voltam, sok mindent hall az ember. Na de nem azért, mert elmondják neki. Egyszerűen csak nyitott füllel kell járni. Na meg az se árt, ha valami pletykafészek mellett van a szobád és a falak vékonyak...
- Tetszik a gondolkodás módod! - mondom, s szám ismét vigyorra kanyarodik.
- Nos, az igazság az, hogy kerülöm az arrancarok többségét. Talán ezért is van olyan kevés valaki, akivel váltok pár szót... Tudod mit érzek állandóan a közösségünkben? Olyan, mintha eltűnt volna a csapatmunka, a bajtársiasság, az összetartás. Mindig elismétlem ezt magamnak, mert folyton remélem, hogy igazi társakra találok.
Sóhajtok egyet és magam elé bámulok. Hagyom, hogy a lány eméssze a szövegelésem és megfogalmazódjon benne valamilyen vélemény, de előtte még én kezdek rá ismét.
- Egyszóval, nem vagyok társasági lény, mert nem érzem ezt a társadalmat összetartónak... Mi mégis csak hollowok vagyunk, nem? Lásd most is egy shinigami uralkodik felettünk... Na persze sokan azt mondják, hogy Aizen-sama feladta azt az életstílust, hogy nekünk segítsen, de ezt így hibásnak érzem. Az a férfi nem használ minket másra, csak hogy megvalósítsa a saját önző terveit... Na tessék, már megint sokat pofázok... És bocsánat, ha ezzel megsértettelek...
Kezemmel beletúrok a hajamba, s a lányra figyelek. Nagyon sok arrancar nem osztja a gondolkodásmódomat, lássuk a lány mit szól...

- Tetszik a gondolkodás módod! - mondta széles mosollyal az arcán.
Én pedig bóknak vettem. Majd érdekes dolgokkal folytatta:
- Nos, az igazság az, hogy kerülöm az arrancarok többségét. Talán ezért is van olyan kevés valaki, akivel váltok pár szót... Tudod mit érzek állandóan a közösségünkben? Olyan, mintha eltűnt volna a csapatmunka, a bajtársiasság, az összetartás. .... Egyszóval, nem vagyok társasági lény, mert nem érzem ezt a társadalmat összetartónak... Mi mégis csak hollowok vagyunk, nem? Lásd most is egy shinigami uralkodik felettünk... Na persze sokan azt mondják, hogy Aizen-sama feladta azt az életstílust, hogy nekünk segítsen, de ezt így hibásnak érzem. Az a férfi nem használ minket másra, csak hogy megvalósítsa a saját önző terveit... Na tessék, már megint sokat pofázok... És bocsánat, ha ezzel megsértettelek...
Szemeim teljesen elkerekedtek. Nem is tudtam, hogy vannak közöttünk ilyenek, akik ilyen fajta gondolkodásmódot képviselnek. Vagy már azt is megkockáztatom, hogy egyáltalán képviselnek valamit.
- Egyrészről nem értek veled egyet. Megértelek, mert egyesék képtelenek összefogni, képtelenek az együttműködésre. Viszont nem mindenki ilyen. Arrancar-ok lettünk! Ezzel sokan úgy vagyunk, hogy régi életformánkat teljesen eldobtuk. Megpróbáljuk ismét csapatot, közösséget alkotni, családot alkotni. Az espada-k és a fracción-jai között szinte tényleg csapat, vagy inkább családi a hangulat. Vigyázunk egymásra, és figyelünk a másikra. Egyrészről biztonsággal tölt el ez a tudat. Viszont vannak olyanok, akik ezt nem biztonságnak, hanem egyenesen börtönnek érzik. Mintha bezárták volna őket, és sokan a hollow szabadságukat nem akarják elveszteni. Az úgymond függetlenségüket. Mert ugyebár egy családban alkalmazkodunk is egymáshoz. Be kell tartani a szabályokat, és ezt sokan nyűgnek érzik. Szerintem csak meg kell találni azt a társaságot, akivel hasonló a gondolkodásmódunk. ... Szerintem igen is vannak összetartó csoportok. Néha már annyira összetartó, hogy egyeseket le sem lehet rázni. - mondtam viccesebbre véve - De ez megnyugvással tölt el, hogy tényleg van olyan, akire számíthatok, és jobban esik, hogy embernek kezelnek, mint állatnak. ... Ami pedig Aizen-t illeti. Nem nem haragszom, hogy elmondtad a véleményedet. Sőt örülök neki, hogy ezt megosztottad velem. ... Aizen-t sokan a megváltónak, az isteni vezetőnek tartják, és szavait csak úgy isszák. Vakon követjük őt, mert úgy tartjuk ez a helyes, meg alázattal tartozunk neki, amiért az erő eme csodálatos ajándékát adta nekünk. - Kicsit lehunytam a szememet - Viszont valami aggaszt személyét illetően. Nem tudom mi az, de én nem tudok csak úgy hajbókolni előtte. Képtelen vagyok feltétel nélkül megbízni benne, és úgy teljesíteni a rám szabott feladatokat, hogy azokat úgy vegyem, hogy amit teszek, az szent kötelességből teszem. Tisztelem Aizen-t de nem várhatja el, hogy vakon bízzak benne.
~ Jó hosszú okfejtés. Remélem nem untattam egyetlen hallgatótársamat.
Mielőtt szólhatott volna asztalunkhoz egy ismerős arc toppan oda.
- Szia húgi! Látom nincs szék, na majd akkor mindjárt hozok. - mondta Léón
~ Mondom eddig nem jött, és most csak így betoppan, és itt az elmélkedős beszélgetést megszakítja.
- Az időzítést mindig eltaláltad. Ha találsz, akkor hozz ide egyet, mert mint látod csak két foglalt szék van. - közbe letette a tálcát.
- És magában kit tisztelhetek? - kérdezte partneremtől. Látszott rajta, hogy nagy testvérhez méltóan végigmérte a fiút.
- Jó étvágyat! - mondtam nekünk, miután helyet foglalt.
~ Talán nem is akkora baj, hogy betoppan, mert legalább a beszélgetés, melyet elkezdtünk nem nyúlt olyan hosszúra, hogy az előttünk levő étel teljesen kihűljön.
- Akkor együnk - kicsit szúrós szemmel nézve testvéremre, majd folytattam ebédem pusztítását.

// Találkozás az árnyékkal, avagy a két del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

Tetszik a lány, jól érvel és ahogy a szavaiból kivettem, hisz is benne. Végül is ez logikus. Valamit jól kifejteni csak akkor lehet igazán, ha tudod miről beszélsz, mert megélted, tapasztaltad. Ezek szerint ő is a családias hangulat híve. Ahogy a szavaiból kivettem, ő is csak arra vágyik, hogy minél több barát, társ vegye körül.
Mielőtt válaszolhattam volna, egy férfi csatlakozott hozzánk. Huginak szólítja, ezek szerint családtagok. Tehát őrá várt volna, de én előbb értem ide és lenyúltam előle a helyet. Nos, nem kell félteni az illetőt, rögtön szerez magának egy széket, s helyet foglal mellettünk. Nem zavartatja magát. Gyors kérdés a kilétemet illetően, s máris enni kezd. Azt hinné az ember, hogy illedelmes társadalomban először meghallgatjuk a másikat, majd csak utána kezdünk el mást csinálni. De semmi gond, ez engem is kizökkentett, máris kapkodom a fejem, hogy hol van tiszta tányér.
- A nevem Therfore Rodrigez, szám szerint a 15. arrancar. És jó étvágyat! - Közel lenni az espadahoz... Hmm néha egész jól esik kimondani, hogy hányadik vagyok, talán fel is keltem vele mások figyelmét...
Az előttem lévő tányért gyorsan megszedem étellel, de előtte még a lány felé fordulok.
- Nos, Eliana. Azt hiszem alapvetően ugyan úgy gondolkodunk. A különbség csak az, hogy te már látod azt, amit én még nem. Én is szeretném így érezni magam, de még nem megy. De sokan mondják, hogy az idő mindenre gyógymód. Talán a látásomat is kitisztítja...
Újra a férfi felé fordulok. Egy ideig méricskélem, majd gondolkodom. Felteszem azt a kérdést, amire már megkaptam a választ, de azért jobb lenne pontosra tudni.
- Szóval ti testvérek voltatok? Vagyis... Badarságokat beszélek, hisz' most is azok vagytok...

- Nos, Eliana. Azt hiszem alapvetően ugyan úgy gondolkodunk. A különbség csak az, hogy te már látod azt, amit én még nem. Én is szeretném így érezni magam, de még nem megy. De sokan mondják, hogy az idő mindenre gyógymód. Talán a látásomat is kitisztítja... - válaszolta Rodrigez
- Én nem látok előre. Lehet azért is beszélek így, mert én már egynek a tagja vagyok. - ezzel rásandítottam a mellettem ülő Léón-ra - Viszont nem mindenre gyógyír az idő. Vannak olyan sebek, melyeket még az se képes begyógyítani.
Megkérdezte, hogy testvérek voltunk-e? Gondolom vagy a hollow korunkban, vagy még életünkben. Léon gyorsan válaszolt is a kérdésre.
- Mi nem voltunk testvérek. Mármint sokkalta idősebb vagyok mint ti. Én kb. 5x vagyok idősebb nálatok. Ha tudni szeretnéd én voltam, aki Elianat ide hoztam és én kértem fel Aizent, hogy tegye arrancarra.
~ Megint a korral jön. Állandóan az orrom alá dörgöli, hogy 5-ször, 10-szer idősebb nálam. Pedig csak annyi, hogy korábban élt, korábban halt meg mint én. Azt is mondhatnám, hogy én nem csak friss Arancar vagyok, hanem azt se mondhatom, hogy 60 vagy már 100 évvel ezelőtt meghaltam. De majdnem mindannyian hasonló életkorúnak látszunk.
- Mindent nem kell elkotyogni. Igen testvérek vagyunk, és egy Espada alatt szolgálunk. Léón hozott ide, hogy Arrancar lehessek. Azóta is mint jó bátyám állandóan felügyelet alatt tart. Néha egy icipicit túlzásba is viszi. - néztem rá, mert szegény partneremre úgy nézett, mint aki mindjárt megöli, ha egy rossz szót mer szólni irányomban.
~ De el kell ismernem Léón mióta Arrancar lettem, azóta figyel rám, gondoskodik rólam. Mellette úgy érzem nem csinálhatok akkora hülyeséget. Viszont most szegény fiúban mint ellenséget lát. Pedig ha akarok tőle valamit, akkor azt úgy sem akadályozhatja meg. Léón tudja a múltamat, és gondolom ezért is vigyáz rám úgy, mint a hímes tojásra.
- Tényleg Léón mégis hol voltál? Mi volt az a sürgős dolog?
Léón poharát elvettem, és kicsit megkavargattam. Mivel képességem miatt a pohárban levő Cola egyre hidegebb lett. Majd szépen vissza helyeztem az asztalra. Majd, hogy partneremet is bevonjam:
- Rodrigez te már kaptál feladatot? Mármint Aizen-sama szabott rád valami feladatot azon kívül, hogy barangolj egy kicsit Hueco Mundo-ban, és keressél olyan menos-okat, akik csatlakoznak hozzánk?
~ Sama jelzőt azért kapta, mert pontosan tudom milyen Léón. Tisztelettudóan kell beszélnem róla előtte.

// Találkozás az árnyékkal, avagy a két del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

Óh, értem. Tehát te már sokkal régebben éltél és haltál meg, mint én! - mondtam, de közben alig láthatóan összehúztam a szemöldököm. Miért érzem én úgy, hogy nagyobbra tartja magát nálam a kora miatt? Ó ugyan már, nem az számít, hogy ki mikor született és halt meg, hanem az, hogy milyen képességeket birtokol.
Kéznyújtását viszonozom, s közben méricskélem mire is oly' büszke. A belőle áradó reiatsu kétség kívül erős. Védelmező ereje van, amit nyilvánvalóan a társaságban lévő lány iránt táplál. Hmm igen, egy igazi védelmező bátyus jelleg, aki egyszerűen mindentől védi a húgát. Legyen az bármi. Na de kérem, éppen az ilyen védelem alatt lévő lányok azok, akik a legjobban élvezik a megszabott határok túllépését, szabályok áthágását.
- Nagyon dicséretes, amit tettél, Léón. Mindig is abban hittem, hogy ez a fajta szeretet sokkalta erősebb, mivel nem a vér köt össze, hanem a puszta szeretet.
És tényleg így is gondolom. Habár nekem csak halvány képek jönnek elő poros memóriámból, én is érzem, hogy valami lehetett körülöttem, ami ehhez kapcsolódik.
Mondataim közben kezem néha különböző magyarázó pózokat vesz fel, mintha csak pszichológus lennék.
- Rodrigez te már kaptál feladatot? Mármint Aizen-sama szabott rád valami feladatot azon kívül, hogy barangolj egy kicsit Hueco Mundo-ban, és keressél olyan menos-okat, akik csatlakoznak hozzánk? - kérdi tőlem Eliana.
- Nos, nem. Semmit. Az igazság az, hogy jómagam nem szeretek háborúba menni ok nélkül. Igaz, most is háború dúl odakint, amit a sok különböző népséggel vívunk... De valamit tudni kell rólam: Inkább várvédő típus vagyok. Akár úgy is hívhattok, hogy utolsó előtti védelmi vonal. Az utolsó úgy is az espada. Habár nem ismerjük egymás képességeit, azért megsúgom, hogy várvédő létemre, aki nagyon ritkán mozdul ki innét és megy bármilyen küldetésre, kemény dolog velem elbánni. Nem véletlenül vagyok én a 15. - mondom, majd kacsintok egyet Elianára.
Fél szemmel rásandítok a lány poharára, ami csaknem megfagyott. Vajon ezt ő csinálta? Megérinti és megfagy? Hmm, tehát a hölgyemény is "hideg" erőket mozgat, csak úgy, mint én, de megint másként. A fivérnek milyen ereje lehet? Ha rá nézek, azt mondanám, hogy valami egyszerű full mindenkit legyepálni fizikális hatalom.
- Megtennéd, hogy lehűtöd az enyémet is? - mondom vigyorogva, s odatolom Eliana elé az én poharamat. Sivatagban vagyunk, nincs olyan, hogy jégkockaautomata, se jégakku, na meg fagyasztó sem. Jól esne egy hideg ital.
Léónra sandítok, hogy milyen arcot vág. Biztos magában fortyog.
- És ti milyen feladatokat láttatok már el? - kérdem nemes egyszerűséggel, míg arra várok, hogy a lány kezdjen valamit az italommal.

- Nagyon dicséretes, amit tettél, Léón. Mindig is abban hittem, hogy ez a fajta szeretet sokkalta erősebb, mivel nem a vér köt össze, hanem a puszta szeretet.
~ Tényleg én akkor tényleg nagyon örültem, hogy valaki végre embernek kezel, és úgymond befogadna és támogatna viszont azóta se tudom, hogy miért pont én lettem ez a kiválasztott?
Rodrigez ezek szerint még nem nagyon járt kinn Las Noches-en kívül, mióta Arrancar lett. Magát utolsó előtti ments várnak gondolja, ami érdekes felfogás.
~ Mindenki úgy gondolja, hogy mi Arrancar-ok holmi gyalagok vagyunk egy sakkban. Nekünk mind az Espada-k mind Aizen parancsolhat, és ha úgy van, akkor az életünket is feláldozzák. Én nem akarok ilyen lenni. Nem azért lettem ilyen, hogy majd a kedvük szerint ugráltassanak. De sajnos sok választásom nincs. De így belegondolva Aizen nekem se sok feladatot adott eddig. Gondolom úgy van, hogy csak egy vagyok a sok közül, és ha Adán úgy gondolja, akkor majd ő ad nekem feladatot.
- Én se kaptam túl sok feladatot eddig, de ezen annyira nem is csodálkozom, mert végül is csak nemrég lettem Arrancar. - mondtam kicsit mosolyogva, és fejemet vakarva.
- ... Nem véletlenül vagyok én a 15. - mondta, majd kacsintok egyet felém - Megtennéd, hogy lehűtöd az enyémet is? - mondta, és felém tolta a poharat. - És ti milyen feladatokat láttatok már el?
~ Az egyik a korára, a másik a számára van olyan nagyra. Komolyan muszáj ezt?
A két fiú között csak szikrázott a levegő. Egyúttal kicsit megnyugodtam, mert miattam nem lett túl fagyos, viszont kicsit félek, ha továbbra is így megy, akkor Léón-nál elszakad a cérna. Vagy legalábbis rá tippelnék, hogy nála borul ki először a pohár.
- Hát ez érdekes, csak azért vagy erős, mert te vagy a 15.. Na ez még viccnek is rossz. Azon kívül pedig hiába próbálkozol kihozni a béketűrésből, nem fog sikerülni.
~ Mondtam én. De Léón-nál már akkor elszakadt, mikor ide ült. - szemhéjam lentebb ereszkedett - Persze nem tudja kihozni.
- Ha tudni szeretnéd a születésemkor nem a 98.-ast kaptam, hanem a 13.-ast. Valahogy úgy éreztem nem való ez nekem. Ezért egy még betöltetlen számot kerestem, így lettem a 98.-ik.
~ Igen hogy a szám mennyire lényegtelen. De most komolyan. Kicsit kicsinek érzem magam, hisz én nagyobb számot kaptam eredetileg, és úgy harcoltam a mostaniért. De a szám nálunk nem mutatja az erőt, hanem a születés alapján kaptuk. - vízcsepp gördül le a homlokomon, miközben hallgatom, és keverem az italt, mely lassan már nem italnak, hanem jégkásának tűnik, vagy inkább egy pohárba fagyott jégkocka.
- Bocs húgi, de elment a kedvem a kajától. - felállt és a fiú felé fordult - Kölyök, ha annyira erősnek tartod magad biztos képes lennél legyőzni, nem de?
~ A kajától elment a hangulata, de a harchoz meg megjött?
- EBBŐL ELÉG! - Felpattantam én is és testvérem szemébe néztem - Tényleg jelenetet akarsz csinálni?! Az ebédlőben vagyunk nem a harcmezőn! - csaptam az asztalra - Ülj vissza! Én még nem fejeztem be az ebédemet. Világos?! Rodrigez se csinált semmi rosszat, vagy legalábbis semmi olyat, amitől így felkapd a vizet. - Kiabálásom közben éreztem, hogy az asztal teteje műanyag helyet inkább jég lesz.
Majd leültem vissza a székre, és elkezdtem falatozni a desszertet, ami persze a hosszú beszélgetés után nem olvadt meg. Remélem Rodrigez nem folytatja, amit Léón elkezdett. De amilyenek a fiúk nem hagyják egymást, és mire észbe kapunk az ebédlőből harcmező lesz.

- Óhh ugyan már, hova ez az idegeskedés? - mondom, miközben kezemmel jelzem, hogy "nyugi van". Tényleg ennyire nagy benne a rivalizálási inger? Vagy nem is... Inkább csak valami elbutult megfelelési kényszer. Megfelelési kényszer, mert azt hiszi csak így tudja bebizonyítani a húgának, de főleg magának, hogy képes elbánni akárkivel. Hergeli magát, akarva, vagy akaratlanul is. Ezzel egy időben a lehetséges ellenfelet is ki akarja dönteni a mentális egyensúlyából. Vagy csak én gondolok erre és semmi ésszerűség nincs a tettei mögött? Még az is lehet...
- Léón, mindenki tudja, hogy a szám csak az espadaban mutatja az erőt. Mi születésünk sorrendjében kapjuk őket. Nem ugrálhatsz csak úgy egyikről a másikra. Ha pedig az erőd akarnád eltitkolni, akkor ne légy ilyen forrófejű. A türelem és higgadtság a legjobb emberi tulajdonságok a szeretet mellett, amiket mi is örököltünk halálunk után. Különben is, már Eliana tudomására hoztam a tényt, miszerint nem izgat a számom. Amikor azt mondom, hogy én vagyok a tizenötödik, akkor nem az erőmre célzok, hanem a tapasztalataimra. Neked sem ártana azokat gyarapítani. Hidd el, sokkal jobb néha leülni és gondolkodni...
Továbbra is nyugodtan üldögélek a székemben. Hol Léónra, hol Elianára pillantok. Miért fajul ennyire ez a hétköznapinak induló beszélgetés? A túlzott féltés, az erőfitogtatás, az irigység. Óhh, kellemetlen, hogy ilyen vitákban kell részt venni.
- EBBŐL ELÉG! - csattan ki végre Eliana. Éppen jókor, megmentette a testvérét egy nyilvános égéstől. Egy az, hogy tényleg az ebédlőben vagyunk, a többi arrancarral körülvéve, a másik pedig az, hogy ebből mindenképpen én jönnék ki jól, mivel nem én vagyok a kezdeményező. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy Eliana szemében is sokat csökkenne...
- Rosszul érvelsz, Léón, hallgass a húgodra és inkább ülj le. Nem tudom mit akarsz ezzel bizonyítani. - vagyis tudom, hogyne tudnám, korábban már megfogalmaztam és rá is van "írva".
Jobb kezemmel az államat dörzsölgetem, miközben Léónt figyelem. Eliana már visszatért az evéshez, de biztos vagyok benne, hogy fél szemmel ide figyel, nem csinál-e Léón valami hülyeséget. Meg is értem. Milyen furcsa, éppen hogy neki kéne a húgát védeni, példát mutatni, erre most a húga védi meg őt. De szerintem bele sem gondol ebbe. Úgy viselkedik, mint egy önző ember, aki csak a saját erejét fitogtatja, sőt talált is valamit, amire ráfoghatja, hogy miért teszi azt, amit tesz. Ez esetben a húga védelme. Legyen az ember megfontolt, hidegfejű, gondolkozzon előre. Majd csak utána akarjon valakit megvédeni...

Újraismerkedés – gyarapszik a csald, hurrá

*Reggel. Kora reggel. Nem, nem a csicsergő madarakra ébredek, de ez a zúgás a fejemben ezerszer rosszabb, mintha egy madarakkal teli ketrecbe zárnának. Ráadásul ez az égető fájdalom a gyomromban… Na, kitalálod, mi lett velem? Igen, eltaláltad, gratulálok. Másnapos vagyok. De hát tehetek én róla? Lala és Lily hirtelen átugrottak, mostanában elég rossz szokásuk, meg aztán ott volt Gabi is, és hát, nem úgy van az, hogy hagyom magam megveretni egy ivóversenyben! Mentségemre legyen mondva, hogy tényleg mindenre emlékszem az estéből, és végül nem én voltam az, aki utolsónak kidőlt, meg hát, valakinek vigyáznia is kellett a kis vakarcsokra, mert képesek még álmukban is szétszabdalni egymást. Annak ellenére, hogy elvileg ikrek, hát, talán nem tűnt fel nekik, hogy mennyire látszik rajtuk, hogy nem kedvelik egymást. Na jó, bevallom, hogy nem tudom megkülönböztetni őket, mert az egy dolog, hogy az egyikük a kék, a másikuk meg a rózsaszín, de egyszerűen akkor is lehetetlen megmondani, hogy most Lala a kék és Lily a rózsaszín, vagy éppen fordítva? Á, mindegy, nem is érdekel, majd ha legközelebb az életemre törnek, majd jobban odafigyelek arra, hogyan szólítják egymást, csak előbb ez a hülye másnaposság, lenne már vége. T_T Na nem mintha először ütöttem volna ki magam, vagy valami, de áhh… inkább hagyjuk.
Szóval mondhatni, remek napnak nézek elébe. Komolyan. ^^ süt a nap, mint mindig, s szépen el is feküdtem a gerincem, amiért ismételten köszönetet nyilvánítok az ikreknek, mert miattuk kénytelen voltam a padlón aludni. A saját szobámban. De hát nem lehettem akkora degenerált paraszt, hogy kitessékelem őket az ágyamról, amikor láthatóan már mozogni is alig bírtak, csak mert azt hitték, hogy a kúlság titka a töménytelen mennyiségű alkohol. Néha igazán rájuk férne egy-egy pofon, de valami azt súgja, hogy abból nem tanulnának semmit. Meg mintha a fagyasztó nézésemmel sokkal jobban tudnék hatni rájuk, vagy nem is tudom…
Szóval miután betakargattam a saját ágyamon alvó ikreket és Gabival elkempeltünk egy sarokban, békésen feküdhettem el a nyakamat és a gerincemet, csak hogy minél jobb passzban lehessek mára, amikorra valami találkám van egy arrancarral, akit elvileg beosztottak alám fracciónként még akkor, amikor pár éve Espadává változtam. Mintha rémlene is, hogy Aizen-sama bemutatta nekem ezt a már nem is emlékszem, hogy is hívjákot… Ezután viszont az illető nem keresett, én pedig nem vagyok valami pióca, aki képes ráakaszkodni a fracciónjaira, csak mert mindent tudni akar róluk. Nem vagyok valami követelőző főnök, mert nem, egyszerűen önmagamat is idegesíteném vele, ha ezt tenném, s különben is, van nekik is magánéletük, azt csinálnak, amit akarnak, én pedig… én pedig csak örülök, ha van, aki hajlandó legalább egy kicsit is megismerni, csak hogy fogalma legyen arról, hogy ki is vagyok valójában. Meg aztán, azt valahogy egyértelműnek veszem, hogy mindannyian jó erőben legyenek, épp ezért nem is zargatom őket edzésekkel más espadákkal ellentétben. Lehet, rosszul teszem, vagy nem tudom, mert állítólag más espadák rögtön edzeni viszik az új fracciónjaikat, én meg… én meg sörösüveget emelgetni. -.- Ez most biztosan úgy hangzik, mintha valami alkesz lennék, pedig tényleg nem vagyok az, hülye, aki kitalálta és esküszöm, hogy letépem a fejét annak, aki még egyszer merészel alkoholistának titulálni. Jaj, persze, az a Ranil nevű kis arrancar, aki állítólag azóta Espada is lett, de hogy, azt már fel nem tudom fogni. Biztosan adott egy kis szolgáltatást Aizennek, vagy a fene tudja, de normális ember aztán nem adna egy Ranil-féle utcalánynak ekkora rangot. Gratulálok neki, komolyan. Nem is értem, hogy Raúl mit tud kedvelni benne, csak aztán pofára ne essen szegény, mert úgyis nekem kell ellátnom majd a bibijeit a nem éppen okos buksiján.
Szóval, kisebb-nagyobb nyűglődések közepette, de csak elbukdácsolok az ebédlőbe, csak aztán azt ne merészelje valaki mondani, hogy rinyálnék, vagy valami.*
- Öhm… Izé… Te lennél az, akivel ma találkoznom kéne, igaz? - *szólítom meg a kicsit azért ismerős arrancart, de hiába, a nevére tényleg nem emlékszem, vagyis akkor már inkább befogom a pofám ahelyett, hogy valami sértő hülyeséget mondjak. Az ebédlőben terjengő kajaszag csak arra jó, hogy elkapjon a hányinger, szóval talán jobb, ha nem is eszek semmit, csak egy forró teát kuncsorgok a menzáról. Na ja, elég rég vittem be a szervezetembe bármilyen italt, ami ne lenne alkohol, ezt is az ikrek számlájára írom. >_>*
- Biztos tudod, de ha nem, akkor meg nem, a franc se tudja a mai világban. A nevem Slarin Sleryrrlyn’dreskel, az 5. espada. - *nyújtom kézfogásra kezem, majd egy baráti vállveregetés után le is huppanok mellé egy székre hagyva, hadd tömje tovább magát azzal a kajával. Az biztos, hogy jobb, ha én egy falatot sem eszek, s igyekszem jól titkolni, hogy már a kaja szagától is rosszul vagyok. Szóval majd elvegetálgatok én a teámmal, meg minden, bár igazán kedves lett volna a konyhától, ha némi cukrot is tesznek belé ahelyett, hogy csak a forró vízbe pottyantanának bele egy olcsó filtert. Meg persze a már sablonos fejtámasztás, mert még mindig úgy lüktet, mintha időzített bomba lenne a helyén. Fránya másnaposság. >_>*

// Találkozás az árnyékkal, avagy Eliana del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

- Ejnye ejnye húgi. Soha nem veszed észre hogy mikor így beszélek csak a pszichológiai hadviselést vetek be. Ilyen kőnyű lenne rászednem téged aki már többször is látta. De a legnagyobb meglepetés mégis ez az új fiú mutatta. Eddig még senki nem volt aki ilyen jól tűrte volna mint te Rodrigez.
~ Még szép. De én mégis továbbra is úgy gondolom, hogy ez végkép nem teszt volt. Talán afelől az lehetett, hogy mikor robban nála is a bomba, és kezdenek harcolni az ebédlő közepén. De szerencsére Rodrigez nem kapta fel a vizet.
Léón előrehajolt, és kiengedte a lélek energiáját. Elég fojtogató tud ám lenni, de már kezdek hozzászokni.
- Ha még ezt sem bírod, hogy, hogy nem fogtad be előbb azt a talpnyalói szádat? Láttam rajtad. Nem tudod letagadni. De ha megbántod esküszöm azt nem éled túl. Kibelezlek és fellógatlak fali dísznek míg a kukacok el nem kezdik felfalni a már oszladozó maradványod!
~ Micsoda bemutatkozás. Nem elég, hogy én elég fagyos lélekenergiát bocsájtok ki, és elijesztem az embereket, nem majd ő megmutatja, ha kell akkor a pokolt szabadítja rá. Még öt percet se beszéltek, de már rögtön leszűr mindent.
A mondat befejeztével sarkon fordult és távozott.
- Majd délután találkozunk - kiáltottam utána, de félek már a falnak beszéltem
Vissza fordultam beszélgető társamhoz, ránéztem a pohárra, melyben még mindig ott volt a jégkásává lett üdítő, viszont az asztal egy része már kezdett szépen olvadni. Majd a takarítók takaríthatnak.
- Nem kell komolyan venni. Nem mindig ilyen. Viszont lehet, hogy fel kel készülnöd, hogy párbajra hív. Na de hol is hagytuk abba a beszélgetésünket?

- Ejnye ejnye húgi. Soha nem veszed észre hogy mikor így beszélek csak a pszichológiai hadviselést vetek be. Ilyen kőnyű lenne rászednem téged aki már többször is látta?
Először csak lesek, mert nem értem miről van szó. Értetlenségemben már a homlokomat kezdem ráncolni. Ez meg miről beszél? Szinte a vak is látja, hogy ha nem is mutatja, de érezni lehet azt, hogy valahogyan próbálja menteni magát a kialakult helyzetből, amelyben már annyira lecsökkent a tárgyaló képessége, hogy szinte nevetségessé is vált.
- De a legnagyobb meglepetés mégis ez az új fiú mutatta. Eddig még senki nem volt aki ilyen jól tűrte volna mint te Rodrigez. - folytatja Léón, habár továbbra sem értem, hogy mire céloz. Arra gondolhat, hogy még nem volt olyan, aki harc helyett az értelmes szópárbajbeli megalázást választaná? Meglepő, igazán. De ez még csak jobban megerősíti bennem, sőt a shinigamikben is ez erősítheti azt a tudatot, hogy mi arrancarok állatok vagyunk csupán, akik képtelen a gondolkodásra. Gratulálok Léón, te tökéletesen prezentálod azt, amivé NEM szabad, hogy nemzetségünk váljon.
Kis idő elteltével Léón közelebb hajol hozzám, s reiatsujának egy kisebb részét is szabadon engedi. Találkoztam már ilyennel, úgy hívják, hogy megfélemlítés, habár ez esetben nem érhet el vele sokat. Egy az, hogy már szinte előre meg tudom mondani, hogy mit fog most csinálni. A következő az lesz, hogy valami ótvar hülyeséget suttog a fülembe, lehetőleg úgy, hogy Eliana, de senki más ne hallja meg. Így is lett.
- Ha még ezt sem bírod, hogy, hogy nem fogtad be előbb azt a talpnyalói szádat? Láttam rajtad. Nem tudod letagadni. De ha megbántod esküszöm azt nem éled túl. Kibelezlek és fellógatlak fali dísznek míg a kukacok el nem kezdik felfalni a már oszladozó maradványod!
Léón ismét hibázott. Nem is kicsit. Arcom félelem helyett inkább WTF formát vesz fel. Ismét az a gond, hogy lehet, hogy tisztában van a saját hatalmával, de abba nem gondol bele, hogy másnak milyen ereje lehet. Tulajdonképpen nem számít, hogy micsoda gyilkoló gép hatalma van, nekem nem tud hozzám érni, következésképpen nem tud fellógatni. Egy gyenge és félelmekkel teli embert látok magam előtt, habár biztos titkolni próbálja, mozdulataival, cselekvéseivel egyértelműen utal rá. Hiszen bárkik is legyünk valójában, igazi mivoltunkat nem tudjuk megtagadni...
Még nevet is... Talán nem vette észre, de engem nem ijesztett meg. De várjunk, lehet, hogy félő arcot kellett volna vágni, hagy higgye azt, hogy rám ijesztett. Bár ez nekem nem megy. Amitől nem félek, attól nem rosálok be és kész...
- Nem kell komolyan venni. Nem mindig ilyen. Viszont lehet, hogy fel kel készülnöd, hogy párbajra hív. Na de hol is hagytuk abba a beszélgetésünket? - fordul felém Eliana ezen szavaival.
- Igazából nem számít, hogy mi a követező lépése, mivel már rájöttem, hogy nem bírna legyőzni. Tisztában vagyok magammal és most már Léón indíttatásával is.
Léón FAIL viselkedése valóban meglepett, azt hittem, ha már Eliana rokona valamilyen szinten, csak van benne valami intellektus. Tévedtem. Sokszor előfordul mostanság...
- Már nem emlékszem, túlságosan lefoglalt Léón istenkomplexusa... Ha már ilyen jó bizalommal van a saját teljesítő képességéről, nyugodtan nekimehetne az espadanak is, akkor kaphatna hatalmat. Na de nekünk az nagyon nem lenne jó...
Már megint hülyeségeket beszélek. Nem elég az, hogy el se jutna odáig, de szerintem még engem sem bírna megölni. Megölni? Háh! Legyőzni se...
- Hmm... Azt hiszem eszembe jutott! Az emberek világáról beszéltünk, hogy voltatok-e már ott küldetésen?
Mondom a lánynak egy mosoly kíséretében.

- Igazából nem számít, hogy mi a követező lépése, mivel már rájöttem, hogy nem bírna legyőzni. Tisztában vagyok magammal és most már Léón indíttatásával is. ... Már nem emlékszem, túlságosan lefoglalt Léón istenkomplexusa... Ha már ilyen jó bizalommal van a saját teljesítő képességéről, nyugodtan nekimehetne az espadanak is, akkor kaphatna hatalmat. Na de nekünk az nagyon nem lenne jó... - mondta válaszul
- Azért jobb lenne, ha nem becsülnéd le. Elég félelmetes erőt birtokol, de még van hova fejlődnie. Egyébként nem kell biztatni már megtette. Bár nem véresen komoly volt a küzdelem. Egész pontosan inkább bemutatkozás volt.
~ Rodrigez egészen jól viselte Léón lélekenergia kiengedését. Pedig elég sokan elviselhetetlennek tartják, és egész végig higgadt maradt. Bár ez még jobban kihívásnak fogja tekinteni, ezért, egyre biztosabb, hogy igen is ők valószínűleg még harcolhatnak is. Mert Rodrigez-t is biztosan ki lehet valamivel hozni a sodrából, és ez Léón-nak csak idő kérdése. Az istenkomplexus kifejezés, meg egyenesen tetszett.
- Hmm... Azt hiszem eszembe jutott! Az emberek világáról beszéltünk, hogy voltatok-e már ott küldetésen?
Mondom a lánynak egy mosoly kíséretében. - mondta, miközben sikerült emlékezetében visszapörgette az eseményeket.
- Tényleg.... Egyenlőre még nem voltunk, bár én egyedül már jártam az emberek világában. Egyszer engedély nélkül akkor meg is kaptam a fejmosást. De nem bántam meg, hisz hasznos információkat tudtam meg. Bár nem tudom, hogy ezeknek végül volt is hasznuk. Számomra biztosan. De furcsa volt visszatérni. Tudod mióta Hollow lettem, akkor a városban maradtam egy ideig, és úgymond elvégeztem a dolgomat, majd ide jöttem, de azóta nem tértem vissza. Most viszont vissza mentem, és furcsa érzések kavarodtam benne. Először a gyűlölet, majd a boldogság. .... De a küldetésre visszatérve még nem voltam... De te utolsó védelmi vonalnak mondod magad. De gondolom ha arról lenne szó, mármint azt kapnád parancsba, akkor kimozdulnál?
~ Nem teljesen tudom mi lehet az ereje, de szerintem nem véletlenül olyan magabiztos magában. Rokonszenves, szóval úgy gondolom egészen jól megértük egymást.
- Na de mesélj egy kicsit magadról. Te olyan vagy, aki emlékszik, hogy milyen volt élni? Mármint milyen volt az emberek világában halandóként létezni? Vagy te is elfelejtetted, mint oly sok társunk, és csak halvány foltok, vagy rossz érzések, vagy még azok se maradtak meg benned? ... Én emlékszem milyen volt élni, bár néha azt kívánom bárcsak én is elfelejtettem volna őket.

Figyelmesen hallgatom Eliana beszámolóját. Néha bólintok is, hogy jelezzem egyetértésemet. Azt mondja, hogy egyedül még csak egyszer volt. Nem is csodálom, Karakura veszélyes hely mostanság, hogy a shinigamik jó része nap mint nap arra járőrözget és simán leteperik az embert, mert nem holmi gyenge játékosok ők sem... Habár, éppen ezért szép a kollektíva. Még jó, hogy nem kell egyedül menni, hisz' itt vannak a többiek is. Aizen-sama sem küld embert csak úgy magában küldetésre, mert egyikünk sem olyan erős, hogy ha neki ugrik három-négy shinigami, akkor győztesen kerüljön ki. Többször lesz menekülés a dologból.
- Persze, hogy kimozdulnék, ha ez lenne a feladat. Minden olyat szívesen teljesítek, amivel úgy érzem, hogy az arrancar nemzettségnek jobb lesz, vagyis jobban mondva, minden olyat megcsinálok, amivel mi arrancarok jobban élhetünk. - mondom határozottan.
- Nem, nem emlékszem, az emberi életemre. Halvány képek ugranak be és egy érzés... Egy érzés, ami azt mondja, hogy rossz ember vagyok... Vagyis voltam. De nem tudom eldönteni, hogy még most is az vagyok-e vagy az csak az emberi életemre volt hatással. Lehet, hogy még most is az vagyok, csak ez az amnézia leárnyékolja. De nem tudom miért érzem ezt, ne is kérdezd, nem tudnék rá válaszolni. - mondom, majd kis szünetet tartok. - Lehet nekem is ki kéne mozdulnom, hogy jobb rálátásom legyen a világra. Nem hülyeség, igaz? Háhá! - nevetek, majd folytatom. - Azt hiszem nekem is úgy kell cselekednem, mint ahogy te tetted. Egyedül kell oda visszamennem, hogy senki se zavarhassa meg az elmélkedésemet.
A lányra nézek. Nem hisze, hogy egyéb magyarázatot kéne ehhez hozzáfűznöm, biztos megértett mindent.
- Eliana, nekem most mennem kell. - mondom, majd lassan felkelek a székből.
- Örülök, hogy megismerkedtünk és milyen jót beszélgettünk! - mosolygok, majd mélyen a lány szemébe nézek. Kedves teremtés, jó lenne máskor is összefutni. Talán akkor nem jelenik meg az idióta testvére sem... Remélhetőleg.
Még egy utolsó pillantással körbenézek az ebédlőben, majd búcsút veszek a lánytól.
- A legközelebbi viszont látásra! - intek egy mosoly kíséretében, majd távozom az ebédlőből.
Az utam... Most Karakurába fog vezetni. Igen, már látom is magam előtt. Oda kell mennem, hátha visszatérnek az emlékeim és tisztában leszek saját magammal. Elegem van a démonjaimból, a saját előítéleteimből. Ha valahol választ találhatok, akkor Karakura az a hely...