// Találkozás az árnyékkal, avagy Eliana del Barros és Therfore Rodrigez beszélgetése //

- Ejnye ejnye húgi. Soha nem veszed észre hogy mikor így beszélek csak a pszichológiai hadviselést vetek be. Ilyen kőnyű lenne rászednem téged aki már többször is látta. De a legnagyobb meglepetés mégis ez az új fiú mutatta. Eddig még senki nem volt aki ilyen jól tűrte volna mint te Rodrigez.
~ Még szép. De én mégis továbbra is úgy gondolom, hogy ez végkép nem teszt volt. Talán afelől az lehetett, hogy mikor robban nála is a bomba, és kezdenek harcolni az ebédlő közepén. De szerencsére Rodrigez nem kapta fel a vizet.
Léón előrehajolt, és kiengedte a lélek energiáját. Elég fojtogató tud ám lenni, de már kezdek hozzászokni.
- Ha még ezt sem bírod, hogy, hogy nem fogtad be előbb azt a talpnyalói szádat? Láttam rajtad. Nem tudod letagadni. De ha megbántod esküszöm azt nem éled túl. Kibelezlek és fellógatlak fali dísznek míg a kukacok el nem kezdik felfalni a már oszladozó maradványod!
~ Micsoda bemutatkozás. Nem elég, hogy én elég fagyos lélekenergiát bocsájtok ki, és elijesztem az embereket, nem majd ő megmutatja, ha kell akkor a pokolt szabadítja rá. Még öt percet se beszéltek, de már rögtön leszűr mindent.
A mondat befejeztével sarkon fordult és távozott.
- Majd délután találkozunk - kiáltottam utána, de félek már a falnak beszéltem
Vissza fordultam beszélgető társamhoz, ránéztem a pohárra, melyben még mindig ott volt a jégkásává lett üdítő, viszont az asztal egy része már kezdett szépen olvadni. Majd a takarítók takaríthatnak.
- Nem kell komolyan venni. Nem mindig ilyen. Viszont lehet, hogy fel kel készülnöd, hogy párbajra hív. Na de hol is hagytuk abba a beszélgetésünket?

- Ejnye ejnye húgi. Soha nem veszed észre hogy mikor így beszélek csak a pszichológiai hadviselést vetek be. Ilyen kőnyű lenne rászednem téged aki már többször is látta?
Először csak lesek, mert nem értem miről van szó. Értetlenségemben már a homlokomat kezdem ráncolni. Ez meg miről beszél? Szinte a vak is látja, hogy ha nem is mutatja, de érezni lehet azt, hogy valahogyan próbálja menteni magát a kialakult helyzetből, amelyben már annyira lecsökkent a tárgyaló képessége, hogy szinte nevetségessé is vált.
- De a legnagyobb meglepetés mégis ez az új fiú mutatta. Eddig még senki nem volt aki ilyen jól tűrte volna mint te Rodrigez. - folytatja Léón, habár továbbra sem értem, hogy mire céloz. Arra gondolhat, hogy még nem volt olyan, aki harc helyett az értelmes szópárbajbeli megalázást választaná? Meglepő, igazán. De ez még csak jobban megerősíti bennem, sőt a shinigamikben is ez erősítheti azt a tudatot, hogy mi arrancarok állatok vagyunk csupán, akik képtelen a gondolkodásra. Gratulálok Léón, te tökéletesen prezentálod azt, amivé NEM szabad, hogy nemzetségünk váljon.
Kis idő elteltével Léón közelebb hajol hozzám, s reiatsujának egy kisebb részét is szabadon engedi. Találkoztam már ilyennel, úgy hívják, hogy megfélemlítés, habár ez esetben nem érhet el vele sokat. Egy az, hogy már szinte előre meg tudom mondani, hogy mit fog most csinálni. A következő az lesz, hogy valami ótvar hülyeséget suttog a fülembe, lehetőleg úgy, hogy Eliana, de senki más ne hallja meg. Így is lett.
- Ha még ezt sem bírod, hogy, hogy nem fogtad be előbb azt a talpnyalói szádat? Láttam rajtad. Nem tudod letagadni. De ha megbántod esküszöm azt nem éled túl. Kibelezlek és fellógatlak fali dísznek míg a kukacok el nem kezdik felfalni a már oszladozó maradványod!
Léón ismét hibázott. Nem is kicsit. Arcom félelem helyett inkább WTF formát vesz fel. Ismét az a gond, hogy lehet, hogy tisztában van a saját hatalmával, de abba nem gondol bele, hogy másnak milyen ereje lehet. Tulajdonképpen nem számít, hogy micsoda gyilkoló gép hatalma van, nekem nem tud hozzám érni, következésképpen nem tud fellógatni. Egy gyenge és félelmekkel teli embert látok magam előtt, habár biztos titkolni próbálja, mozdulataival, cselekvéseivel egyértelműen utal rá. Hiszen bárkik is legyünk valójában, igazi mivoltunkat nem tudjuk megtagadni...
Még nevet is... Talán nem vette észre, de engem nem ijesztett meg. De várjunk, lehet, hogy félő arcot kellett volna vágni, hagy higgye azt, hogy rám ijesztett. Bár ez nekem nem megy. Amitől nem félek, attól nem rosálok be és kész...
- Nem kell komolyan venni. Nem mindig ilyen. Viszont lehet, hogy fel kel készülnöd, hogy párbajra hív. Na de hol is hagytuk abba a beszélgetésünket? - fordul felém Eliana ezen szavaival.
- Igazából nem számít, hogy mi a követező lépése, mivel már rájöttem, hogy nem bírna legyőzni. Tisztában vagyok magammal és most már Léón indíttatásával is.
Léón FAIL viselkedése valóban meglepett, azt hittem, ha már Eliana rokona valamilyen szinten, csak van benne valami intellektus. Tévedtem. Sokszor előfordul mostanság...
- Már nem emlékszem, túlságosan lefoglalt Léón istenkomplexusa... Ha már ilyen jó bizalommal van a saját teljesítő képességéről, nyugodtan nekimehetne az espadanak is, akkor kaphatna hatalmat. Na de nekünk az nagyon nem lenne jó...
Már megint hülyeségeket beszélek. Nem elég az, hogy el se jutna odáig, de szerintem még engem sem bírna megölni. Megölni? Háh! Legyőzni se...
- Hmm... Azt hiszem eszembe jutott! Az emberek világáról beszéltünk, hogy voltatok-e már ott küldetésen?
Mondom a lánynak egy mosoly kíséretében.

- Igazából nem számít, hogy mi a követező lépése, mivel már rájöttem, hogy nem bírna legyőzni. Tisztában vagyok magammal és most már Léón indíttatásával is. ... Már nem emlékszem, túlságosan lefoglalt Léón istenkomplexusa... Ha már ilyen jó bizalommal van a saját teljesítő képességéről, nyugodtan nekimehetne az espadanak is, akkor kaphatna hatalmat. Na de nekünk az nagyon nem lenne jó... - mondta válaszul
- Azért jobb lenne, ha nem becsülnéd le. Elég félelmetes erőt birtokol, de még van hova fejlődnie. Egyébként nem kell biztatni már megtette. Bár nem véresen komoly volt a küzdelem. Egész pontosan inkább bemutatkozás volt.
~ Rodrigez egészen jól viselte Léón lélekenergia kiengedését. Pedig elég sokan elviselhetetlennek tartják, és egész végig higgadt maradt. Bár ez még jobban kihívásnak fogja tekinteni, ezért, egyre biztosabb, hogy igen is ők valószínűleg még harcolhatnak is. Mert Rodrigez-t is biztosan ki lehet valamivel hozni a sodrából, és ez Léón-nak csak idő kérdése. Az istenkomplexus kifejezés, meg egyenesen tetszett.
- Hmm... Azt hiszem eszembe jutott! Az emberek világáról beszéltünk, hogy voltatok-e már ott küldetésen?
Mondom a lánynak egy mosoly kíséretében. - mondta, miközben sikerült emlékezetében visszapörgette az eseményeket.
- Tényleg.... Egyenlőre még nem voltunk, bár én egyedül már jártam az emberek világában. Egyszer engedély nélkül akkor meg is kaptam a fejmosást. De nem bántam meg, hisz hasznos információkat tudtam meg. Bár nem tudom, hogy ezeknek végül volt is hasznuk. Számomra biztosan. De furcsa volt visszatérni. Tudod mióta Hollow lettem, akkor a városban maradtam egy ideig, és úgymond elvégeztem a dolgomat, majd ide jöttem, de azóta nem tértem vissza. Most viszont vissza mentem, és furcsa érzések kavarodtam benne. Először a gyűlölet, majd a boldogság. .... De a küldetésre visszatérve még nem voltam... De te utolsó védelmi vonalnak mondod magad. De gondolom ha arról lenne szó, mármint azt kapnád parancsba, akkor kimozdulnál?
~ Nem teljesen tudom mi lehet az ereje, de szerintem nem véletlenül olyan magabiztos magában. Rokonszenves, szóval úgy gondolom egészen jól megértük egymást.
- Na de mesélj egy kicsit magadról. Te olyan vagy, aki emlékszik, hogy milyen volt élni? Mármint milyen volt az emberek világában halandóként létezni? Vagy te is elfelejtetted, mint oly sok társunk, és csak halvány foltok, vagy rossz érzések, vagy még azok se maradtak meg benned? ... Én emlékszem milyen volt élni, bár néha azt kívánom bárcsak én is elfelejtettem volna őket.

Figyelmesen hallgatom Eliana beszámolóját. Néha bólintok is, hogy jelezzem egyetértésemet. Azt mondja, hogy egyedül még csak egyszer volt. Nem is csodálom, Karakura veszélyes hely mostanság, hogy a shinigamik jó része nap mint nap arra járőrözget és simán leteperik az embert, mert nem holmi gyenge játékosok ők sem... Habár, éppen ezért szép a kollektíva. Még jó, hogy nem kell egyedül menni, hisz' itt vannak a többiek is. Aizen-sama sem küld embert csak úgy magában küldetésre, mert egyikünk sem olyan erős, hogy ha neki ugrik három-négy shinigami, akkor győztesen kerüljön ki. Többször lesz menekülés a dologból.
- Persze, hogy kimozdulnék, ha ez lenne a feladat. Minden olyat szívesen teljesítek, amivel úgy érzem, hogy az arrancar nemzettségnek jobb lesz, vagyis jobban mondva, minden olyat megcsinálok, amivel mi arrancarok jobban élhetünk. - mondom határozottan.
- Nem, nem emlékszem, az emberi életemre. Halvány képek ugranak be és egy érzés... Egy érzés, ami azt mondja, hogy rossz ember vagyok... Vagyis voltam. De nem tudom eldönteni, hogy még most is az vagyok-e vagy az csak az emberi életemre volt hatással. Lehet, hogy még most is az vagyok, csak ez az amnézia leárnyékolja. De nem tudom miért érzem ezt, ne is kérdezd, nem tudnék rá válaszolni. - mondom, majd kis szünetet tartok. - Lehet nekem is ki kéne mozdulnom, hogy jobb rálátásom legyen a világra. Nem hülyeség, igaz? Háhá! - nevetek, majd folytatom. - Azt hiszem nekem is úgy kell cselekednem, mint ahogy te tetted. Egyedül kell oda visszamennem, hogy senki se zavarhassa meg az elmélkedésemet.
A lányra nézek. Nem hisze, hogy egyéb magyarázatot kéne ehhez hozzáfűznöm, biztos megértett mindent.
- Eliana, nekem most mennem kell. - mondom, majd lassan felkelek a székből.
- Örülök, hogy megismerkedtünk és milyen jót beszélgettünk! - mosolygok, majd mélyen a lány szemébe nézek. Kedves teremtés, jó lenne máskor is összefutni. Talán akkor nem jelenik meg az idióta testvére sem... Remélhetőleg.
Még egy utolsó pillantással körbenézek az ebédlőben, majd búcsút veszek a lánytól.
- A legközelebbi viszont látásra! - intek egy mosoly kíséretében, majd távozom az ebédlőből.
Az utam... Most Karakurába fog vezetni. Igen, már látom is magam előtt. Oda kell mennem, hátha visszatérnek az emlékeim és tisztában leszek saját magammal. Elegem van a démonjaimból, a saját előítéleteimből. Ha valahol választ találhatok, akkor Karakura az a hely...

~ Szóval olyan feladatban szívesen benne van, melyben a fajunknak lenne haszna? Bár néha elég nehéz eldönteni, hogy mikor kifejezetten jó nekünk Arrancara-oknak, és mikor Aizen javára dolgozunk.
- Nem, nem emlékszem, az emberi életemre. Halvány képek ugranak be és egy érzés... Egy érzés, ami azt mondja, hogy rossz ember vagyok... Vagyis voltam. De nem tudom eldönteni, hogy még most is az vagyok-e vagy az csak az emberi életemre volt hatással. Lehet, hogy még most is az vagyok, csak ez az amnézia leárnyékolja. De nem tudom miért érzem ezt, ne is kérdezd, nem tudnék rá válaszolni. - kis szünetet tart - Lehet nekem is ki kéne mozdulnom, hogy jobb rálátásom legyen a világra. Nem hülyeség, igaz? Háhá! - nevetett - Azt hiszem nekem is úgy kell cselekednem, mint ahogy te tetted. Egyedül kell oda visszamennem, hogy senki se zavarhassa meg az elmélkedésemet.
~ Szóval akkor neki is minden homály. Néha emiatt kicsit különcnek érzem magam. Egyrészről jó érzéssel tölt el, másrészről meg utálom magamat. ... Rossz embernek tartja magát? Szerintem így elsőre nem az. Bár ez engem is gondolkodásra ébreszt. Hisz emberként sem voltam egy angyalka, és mikor Hollow lettem, akkor sok borzalmas dolgot csináltam. Most viszont mióta Arrancar lettem, mintha másabb életet élnék. De hogy jobb lennék? Azt nem hiszem. A lényem emberi mivoltomhoz képest sokkal keményebb, és könyörtelen. A célom is hogy erősebbé váljak, és gyilkoljak. De most megállok, és van időm gondolkodni, előző mivoltommal ellentétben. Közösség tagjaként létezni, és elmélkedni. De ez a célomon nem változtat. Az pedig, hogy valakit nem csak simán le akarsz győzni, hanem könyörtelenül végezni vele, az végkép nem erény, és az ilyen ember nem jó ember. Viszont Rodrigez nem ilyen. Ő jobb ember, mint én vagyok? Nekem is vannak elveim, de nem érzem úgy, hogy jó lennék. De szerintem ezzel lehet, hogy ő is így van, és ezért kérdőjelezi meg önmagát. De ha már megkérdőjelezzük, hogy milyenek vagyunk, akkor változhatunk? Képesek lennénk változni? Képesek lennénk bármin változtatni? Végül is ez olyan mintha saját mivoltunkat akarnánk, hisz nem lettünk mások. Ugyan olyan menos-ok vagyunk, csak másfajta erővel megáldva. Most már nem tagadhatjuk meg szörny mivoltunkat, hisz akkor a lényünket tagadnánk meg.
- Azért nem árt egy kis friss levegő. De Karakura nem feltétlen a legnyugisabb hely a gondolkodásra, pláne nekünk, akiknek a lélek energiájára azonnal felfigyelnek. De azért valamikor hosszabb időt is el lehet tölteni észrevétlenül. De persze csak úgy, ha rákérdezel. - válaszoltam hosszú gondolkodásmenetből észhez térve.
~ Lehet, hogy neki is beugranak emlékek, mint nekem, mikor ott jártam. Lehet ott tényleg választ talál a kérdéseire, amit keres.
Mélyen a szemembe nézett, amitől egy kicsit zavarba jöttem, majd megszólalt:
- Eliana, nekem most mennem kell. - már állt is fel a székből - Örülök, hogy megismerkedtünk és milyen jót beszélgettünk! - mosolygott, majd ismét, mintha keresne valamit a tekintetemben mélyen a szemembe nézett - A legközelebbi viszont látásra!
- Én is remélem, hogy nemsokára találkozunk. Majd akkor még beszélgetünk. Viszlát Rodrigez. - búcsúztam én is.
~ Jó volt vele beszélgetni. Elmélyült volt, és Léón se ijesztette el tőlem. Aranyos fiú. Én is remélem, hogy majd még tudunk beszélgetni, mert élveztem a társaságát.
Néztem, ahogy távozik az ebédlőből. Nemsokkal rá én is felálltam és visszavittem a tálcát, majd folytatódott tovább a napom, ahogy szokott.

Az a jól meghatározott de persze szigorúan magánjellegű véleményem, hogy kurvára megbaszhatja a temészet, ha már volt olyan geci jóindulatú és feltalálta a másnapot. Rég kaptam már ilyen laza alkoholmérgezést, de tegnap valahogy sikerült foskészre innom magam, bár nem egyszerű annyi szeszt elém pakolni, amitől tisztességesen fejreállok, kár, hogy picsányi emlékem sem maradt a Slarin kecójába való beesés előtti potom 4-5 óráról. Mondjuk ő is csak valahonnan onnatól van meg, hogy önkívületi állapotban próbálja a tudtomra adni, hogy gecire nem lenne szerencsés, ha telehánynám a szőnyegét. Igazából még hálásnak is kéne lennem neki, amiért valahogy elrúgdosta a tetememet a saját kényelmes kis kvártélyomig, bár annyit még baszottul megtehetett volna, hogy nem hagy alkoloholgőztől és adrenalintól túlfűtötten - és mellesleg nulla koordinációs képességgel - leülni a gép elé, akkor talán nem kellett volna reggel szétesett búrával arra a kurva pittyegésre kelni, ami a Marioban gém óvernél kezdi bomlasztani az ember agysejtjeit; és ami mellesleg max hangerővel ömlött a hangfalakból már egy ideje. Persze a faszom kis teknősök gondolom már az első pályán simán elpicsáztak ami nem túl meglepő tekintve, hogy egy üres havanna rumos üveggel igyekeztem befenyíteni a joysticket, hogy legyen oly drága billentyűket növeszteni a Medal of Honorban érvényes god mode kódjának bepötyögése érdekében. Mivel a köcsögje nem tért jobb belátásra, kénytelen voltam módszeresen kivégezni, majd műszaki gonddal felboncolni és a beletlen tetemét az ajtóra szögelni példastatuálás céljából. Kurva leleményes tudok ám lenni, ha arról van szó.
Miután valahogy szembesültem az előző estém emlékeinek foszlányaival és a zuhanytálcát is telibe okádtam fürdés közben, kénytelen voltam ráeszmélni, hogy baszottul éhezek. Miután tisztességesen áttúrtam az egész szemétdombot, csak egy penészes felvágottal és egy babkonzervvel voltam előrébb, bár mivel ez utóbbi is inkább hasonlított egy hathetes áporodott birkahányásra lássuk be, nem a legmegfelelőbb koszt volt megviselt gyomrom számára.
A voszkreszenszki cementgyár portásának is inkább políroztam volna a lábujjkörmeit minthogy ilyen állapontban leszenvedjem magam az ebédlőbe a sok sertés közé, de biztos voltam benne, hogy az életemet kockáztatom, ha nem viszem végbe a missziót. Szinte már éreztem, ahogy az alkohollal keveredett gyomorsav szétégeti a bélrendszeremet és bár arrancarként nem tudom, hogy feldobhatom e így a pacskert, rohadtul nem volt most kedvem ezzel kísérletezni. Kapucni a fejre, valami faszányos kis nóta a fülbe, aztán csapassuk.
Na hála a kisjézusnak sikerült pont teltházkor betalálnom a vájút, bár azon kívül nem érdekelt, hogy el kell viselnem a sok szépéletűt, különösebb szívbaj nélkül csaptam le a tálcám a sor elején. Szoktam ennél előzékenyebb is lenni, én is utálom, ha valami seggfej elémfurakodik, de el kellett ismerni, hogy az én életfunkcióim fenttartása épp előrébbvalóak voltak a sok göthös korgó gyomránál. Még helyem is akadt, bár nem vágytam asztaltársaságra, úgyse hallottam a teremben zúgó ilyen-olyan faszságot a fülestől, úgyhogy végül csak én lehettem meg a beazonosíthatalan cuccheló a tányéromon, ami most valahogy különösen vonzónak tűnt.
Éppen kurva nagy átéléssel nyammogtam az első falatomon, amikor kénytelen voltam elgondolkozni rajta, hogy faszér' ülök a földön tulajdonképpen. Miután siekrült elhelyeznem magam a tér-idő kontinuumban, felnézve egy, a tangáját kisebb-nagyobb sikerrel takargató, a pofáját nagy elánnal járató luvnya képe tárult elém érdekesmód nem a legnagyobb örömömre.
-Na idefigyelj kislány, szerencséd, hogy geci éhes vagyok és baszottul nincs kedvem hozzád, úgyhogy tipli. - Pakoltam arrébb a csirkéjét a fejénél fogva, miután nagyjából összeapplikáltam magam. Mivel a kajám is a földön landolt, kénytelen voltam kölcsönkérni a szájalós picsa kosztját, úgyis kihányná fél óra múlva, pazarolni meg nem szabad ám a mai válságok súlytotta világában!
Máskor ilyenkor talán meg is ropogtatom a koponyáját az ilyen nagyarcú bazedov-kórosnak, de most rohadtul nem hiányzott a feszültség meg a nagy nyilvánosság, úgyhogy puszta elővigyázatosságból nem is vettem ki a fülest, nehogy véletlenül valami olyat halljak, ami végképp felkúrná az agyvizem. Mondjuk tökéletesen leszartam a mögöttem pattogó pincsit, inkább vezetné le az energiáit egy motollaüzemben.

[Missön Inpásszibül - Harc az ételért!]

Őszintén reméltem, hogy mire három falattal közelebb leszek a Nirvanához és oldalra pislantok a szemem sarkából, a bolond sunája elhordja magát, de miért is lett volna ekkora szerencsém, amikor ez egy igazán remek alkalom volt arra, hogy a karma ismét kicsesszen velem..? Átszellemült kérődzésemet ugyanis a körettel való közvetlen közelről való megismerkedés szakította meg és bár baszottul szeretem a krumplipürét, akkor valahogy nem esett túl jól a szakállamról lenyalni az összeroncsolódott növényi hullákat. Ha ez nem lett volna elég, a kipotyogó füleseknek köszönhetően az ergya nőszemély fejhangon való károgása is kellemesen leamortizálta a maradék agysejtjeimet és bár elhatároztam, hogy a legnagyobb ívben fogom leszarni a vandál köcsögét, ezt már nem hagyhattam megtorlatlanul.
- Majd felnyalod a földről azt, amit kibasztál a kezemből, legalább addig se fárasztasz a faszságaiddal! - Tapostam rá a csecse kis topánkájára, amiért nem elég, hogy zabálni nem hagy tisztességesen, még valami beteges perverziótól hajtva megállás nélkül a bokámat rúgdossa. Bár ismertem egy lábfetisiszta csajt, akit kénytelen voltam anno rövid úton kipaterolni a pecómból, amikor beközölte, hogy sose látott még olyan gerjesztő lábfejet, mint az enyém és minden vágya azonnaldetüstént leszopni a nagylábujjam; úgyhogy ez a szuka is minden bizonnyal kéjes örömszerzési vágyból stimulálta a bokámat. A gyanúm is csak tovább erősödött, miután pofánbaszott egy szelet agyonklopfolt hússal, majd ellentmondást nem tűrve rángatott maga után, mint valami tüzelő nőstényállat. Túlságosan meggyötört agytekervényeim persze basztak felismerni a helyzetet, agonizálva vonszolódtam egyre messzebb az áhitott kajámtól, miközben egyre csak olyan képek villantak be, hogy hogyan próbálja majd meg a vadállat nőszemélye megerőszakítani az én kiszolgáltatott bokámat minden gátlás nélkül.
Mikor a férfimosdó ajtaja is becsapódott az utolsó áruló bajtárs után is aki fejvesztve menekült ki a habzószájú sucubbus elől, kezdtem komolyan kétségbe esni, hogy vajon képes leszek-e enynire űberleharcolt állapotban a legártatlanabb testrészem védelmére kelni. Mikorra már sikerült eljutnom odáig, hogy minden agy és izomfájdalom ellenére végre csak kitörök a némber szorításából, kicsit visszavett az elszántságomból a nyakamba zúduló jéghideg víz és a tény, hogy baszottul nem kapok levegőt. Azért csak nem volt kedvem egy szutykos latrinában megmurdelni, ráadásul a suna sem folytogatott tovább, úgyhogy a létező legelborultabb űberberzerker fejemmel sikerült egy metálkishablányos hajhátracsapással kivakarnom magam a mosdó táljából.
Nem vagyok valami türelmes és jámbor úgy nagyáltalában, de akkorra olyannira lett tele potom tíz perc alatt a faszom, hogy kénytelen voltam engedni a csillapíthatatlan vágyanak és a mosdókagylót a falból kitépve a földhöz basztam, hogy aztán ripityára zúzzott porcelándarabok és a falból ömlő víz borítsa be az egész tetves vécét.
- Kurvára tudnám értékelni, ha leszakadnál rólam és elhordanád a csontos kis segged, mert rohadtul utálom, amikor ilyen szánalmasan öntelt pinák csak mások basztatásával tudják valahogy elcseszni a fos kis életüket! Azt se tudom, ki faszom öccse vagy, de már a hangod felbassza az agyam!
Miután egy szuszra lilára üvöltöttem a fejem, idegtől remegő kézzel toltam az arcomba egy cigit, mert az se teljesen normális, hogy így kiakaszt egy random idegesítő picsa. Mert ott az a két istencsapása, akik ennyi idő alatt sokkal nagyobb pusztítást összehoztak volna, de nekik csak kicsavarom a karjukat vagy gyomorszájon könyöklöm őket és onnantól már csak szinte kellemesen morogva tépik a hajam, igazi kezesbárányok. Erre ez a luvnya fél perc alatt előhozza belőlem az állatot...
- Na Öcskös neked se ártana lehűteni magad... - Dohogtam cigivel a számban, majd a derekánál fogva a spinét nemes egyszerűséggel bepakoltam a letört mosdó helyén feltörő szötőtút közepébe, hátha lehiggad némileg, ha már én is ilyen rohadt kiegyensúlyozott lettem márt csak az ötlettől is. Na de ha már zuhanyról van szó, nem hiányozhat egy kis bőrfeszesítően hugyszagú tusfürdő sem, úgyhogy a bidéből kihalászva a fertőtlenítő kis kockacuccokat rányomtam a suna fejére és tisztességesen beledolgoztam a sérójába már csak a habok kedvéért is.
- Mit is mondtál Töki, kinek van hathetes teveszar szaga..? - vigyorogtam tökéletes önelégültséggel pöfékelve az igen látványosan fázó luvnyán, aztán hozzávágtam a nemrég rámpakolt törülközőt, mielőtt komplett rádióállomássá fagyná magát.

[Missön Inpásszibül - Harc az ételért!]

Egy kósza pillanatig úgy tűnt, talán még hajlandó is vagyok megbékélni, ha már az aberrált szukája önként markolásztatja a mellesleg valóban határozottan formás farát. Bár attól mindig agyfaszt kapok, ha kiveszik a cigit a számból, de gondoltam gyakorlok némi irgalmasságot és kivételesen eltekintek a dolog felett, ha már így alakult. Elvégre nem hibáztathatom a kiscsajt, teljesen érthető, hogyha a rajtam kívánja kiélni a felebaráti szeretet utáni vágyát és be kell látni, csak egy valami van, amivel kopmenzálhatná, hogy ilyen csúnyán elbaszta a reggelimet.
Már épp lebizniszeltem magammal, hogy hiába nyomnám szívesen homlokon a sunát egy péklapáttal, csak jobban járok, ha másképp törleszt; mikor valami irdatlan ízvilággal megáldott, undorító, hullaházi resti szagú, állott pisára emlékeztető bukéjú cucc kezdett el szétmállani a pofámban. Kapásból öklendezve kapkodtam a fejem wc után, de amikor bevillant, hogy nem mást áztatok a számban, mint azokat a kibaszott, hugyban pácolt fertőtlenítő kockákat, egyből kitaccsoltam a szaros kis lelkemet is a mosdó csempéjére.
- A bhösss… khurva…. életbe… Te baz’meg nem vagy normális. – Hörögtem megadóan a hányástól fulladozva két rókázás között, miközben némi szappanos csapvízzel próbáltam némileg kifertőtleníteni a képem. Én baszki sok mindent megéltem, találkoztam már betegebbnél betegebb picsákkal, de ez a cafka túltesz az összesen. Nem mintha én nem lennék egy utolsó tróger, de ez a suttyóság még az én határaimat is átlépte. Valahogy meg kellett szabadulnom a losztyájától és arra is kénytelen voltam rájönni, hogy ez a szutykos cafka direkt arra izgul, ha én felbaszom magam a provokációján. Amúgy se volt sok kedvem tovább bájcsevegni vele, egyszerűen olyan szinten volt képes kiakasztani, ahogy még Erasnak se sűrűn sikerült. Egy darabig még azt is felvetettem magamban miután a felsőmet is lenyúlta, hogy szarok a pólómra, bassza meg az alattomos kurvája, ha ez teszi boldoggá; de végül csak arra jutottam, hogy nem húzza be a kedvenc Hatebreedes cuccom, ha már az önbecsülésemet halálra gázolta!
Hiába beszéltem már le magam első körben az újabb bosszúállásról, nem szorult belém egy hangyafosnyi önmérséklet sem, ha egy ilyen tirpákkal való kibaszásról van szó, úgyhogy nem bírtam megállni, hogy az utolsó kártyámat ne játszam ki. Némi fújtatás kíséretében összelapátoltam magam, majd egy intenzív fejrázás után tisztességes elánnal megindultam a pólómban feszítő suna felé, hogy aztán elé érve fél kézzel az egyik karját, a másik féllel az állát megragadva tisztességesen lesmároljam, ahogy azt illik. Elvégre igen nagy önzés lenne részemről, ha csak magamnak tartogatnám a hugykocka és a hányás elegyéből származó szájszagomat, ugyan ne legyek már egyedül ezzel a páratlan élménnyel!
- Csak, hogy érezd a törődést babám!– Vetettem neki oda, miután bevégeztem a dolgom, számítva persze egy istenes pofonra, de nekem már megérte azért a fejért.
- Most pedig leszel szíves elkísérni; nem fogod behúzni a pólóm. Ha jó kislány leszel, talán még valami sört is találok neked, aztán kölcsönösen kurva gyorsan elfelejtjük, hogy a másik létezik.
Gondoltam az az amúgy rendkívül tré emberismeretem kivételesen nem csalt, mert a suna kénytelen volt velem jönni, nyilván mert nem kívánja ennyiben hagyni a dolgot, vagy fasz se tudja. Nekem meg muszáj még nyelnem a szent és űbermötál pólóm megmenekítése érdekében! Az már legalább bevillant, hogy az ágy alatt még van pár doboz ser pont az ilyen alkalmak esetére, majd az segít túlélni egészen addig, amíg vissza nem kaparintom az elorzott cuccost.
Szerény kvártélyom hála a kisjézusnak elég közel van a konyhához ahhoz, hogy viszonylag kevés „zomgwtflolwut” fej mellett elhaladva ússzuk meg a túrát. Az ajtó előtt dekkolva még elrizsáztam a házirendet azon pontjait nyomatékosan kiemelve, hogy „Ha bármihez hozzáérsz, eltöröm a kezed!” és „Egészen biztos, hogy eltöröm a kezed, ha bármihez hozzáérsz!”, majd beszabadítottam a vadállatot a birodalmamba. Rövid úton túrtam neki egy sört meg egy klasszik fekete váltáspólót, én meg a saját itókám társaságában bevonultam a fürdőbe. Őszintén reméltem, hogy legalább így nyerek némi agyfaszmentes percet, de kb. negyedórás ismeretségünk alatt baszottul megtanultam, hogy ennél a szukánál sose lehessen tudni.

Egy ideje megfogadtam, hogy többet soha a büdös életbe nem megyek az emberek világába. Elegem van a harcból nincs kedvem senki és semmi ellen harcolnom. Kivéve, ha az espadám mondja, hogy menjek. De engem úgysem fog küldeni én inkább ... titkos fegyver vagyok. Szóval az emberek világába nincs kedvem lemenni, így marad Las Noches felfedezése. Első tervem az volt, hogy meglesem az ebédlőt. Olyan valaminek tűnik ez az épület együttes, ami arra ösztönöz, hogy megnézzem magamnak. Ruházatomat lenge, átlátszó selyem tunikám alkotja. Fölötte kék köpenyt viselek, ami takarja fejemet és testem nagy részét, csak arcom látszik ki alóla és természetesen kezeim. Lábamon sarut viselek. Imádom ezt az összeállítást. Azonban mielőtt távoztam volna kicsiny szobámból elkövettem egy merényletet. Minden nő és férfi ellen. magamra csöppentettem egy cseppet Ámor Mámorából. Abból a parfümből, amelynek illata szexuális izgatottságba lovalja azt, aki érzi. Miért tettem? Mert jól esik. Amíg nem veszem le köpenyem addig úgy sem fokozom fel veszélyes szintűre a dolgokat. Végig lépkedek a folyosón egészen addig, amíg el nem jutok az ebédlőbe. Megállok az ajtó előtt és könnyedén lenyomom a kilincset. Nyugodt léptekkel lépek az ebédlő csarnokba és elindulok a pult felé. Közben körül nézek gyorsan és megpillantom az egyik arrancart. Fogalmam sincs, hogy kicsoda szóval nem nagyon foglalkozom vele. Nem vagyok óvónéni meg kuncsorgó kutyus sem, hogy oda menjek minden jöttmenthez. A pulthoz sétálok.
- Van kaja?
Válaszképpen azonban csak egy biccentést kapok. Hát nem mondható túl bőbeszédűnek a pultos, így úgy döntök nem kérdezem meg mégis miféle lónyálat adnak itt. A kaját megkapom és első ránézésre ... fintorgok egyet.
- Mégis miféle dögletes moslék ez, he? Legalább lenne ember szaga. Vagy ... tudja a fene.
Végül azonban egy üres asztalhoz viszem ezt a moslékot és leülök fölé. Az evő eszközömmel turkálom egy darabig, majd lassan megkóstolom. Az íze nem is olyan pocsék. Így végül nyugodtan enni kezdek. Miután elfogyasztottam az ételemet, lábaimat felteszem a mellettem lévő székre és a plafont kezdem nézni. Aztán lassan dúdolni kezdek. Nincs szöveg, csak a dallamot dúdolom. Aranyló hangom elkezdi betölteni az ebédlő helyiségét. Majd lassan tényleges éneklésbe kezdek. Egy spanyol szerelmes dalt éneklek. Beletelik jó pár percbe, mire a végére érek. De miután befejeztem elégedetten dőlök hátra a szék támlájának és hintázni kezdek. Semmi dolgom nincs, szóval nincs az az isten, hogy én bármilyen melóba is belekezdjek. Majd, ha a kedves espada-sama megmondja, hogy csináljak valamit. Erről eszembe jut Slarin. Meg kellene látogatnom. Régen láttam már és olyan üresség maradt utána. El is határozom, ha nem történik semmi különös, akkor elmegyek és meglátogatom. Igen, ezt fogom tenni. Még ücsörgök egy darabig, emésztek, aztán megyek és megnézem Slarin-sant.

Nyugodt tekintettel nézem, ahogyan leül az asztalomhoz az előbb látott Arrancar. Miután leült az asztalomhoz neki áll végeláthatatlanban beszélni. Csodás, kifogtam egy szófosót. Ez így reggelről, vagy legalábbis kora délutánról igazán kedves. Persze a beszélgetésben válaszolok a feltett kérdéseire. Na meg kíváncsi vagyok, hogy milyen hatással van rá a parfümöm.
- Szia! Sirenia de Rose vagyok. Már ülsz az asztalomnál, a kérdésed lényegtelen.
Mondom csillogó szemekkel. Milyen cuki, zavarban van. Vajon milyen lehet az íze? Biztos borzalmas. A következő mondatára bólintok egyet.
- Ismerkedjünk. Azt szeretek.
Még kacsintok is egyet hozzá. Naná, hogy elkezdek játszadozni vele, de úgy, hogy ne vegye észre. A székemet megfordítom, hogy kényelmesen hátra dőlhessek és ne legyen olyan érzete, hogy nem figyelek rá. Kissé hátrébb tolom a széket és formás lábamat keresztbe teszem a másikon.
- Miféle arrancar dumál a kajáról? Ne viccelődjünk, ilyen unalmas témával akarsz ismerkedni?
Kérdezem huncutul és tovább terpeszkedem nyugodtan és elégedetten a székemen. Végig mérem a velem szemben ülő arrancart. Hát most mit mondjak, nem vagyok ám annyira oda, de lehet a dumája még lehet lehengerlő. Ez jó, tetszik.
- Nem nagyon érdekel Seth mit gondol, vagy mit tesz és mit nem tesz. Teszem a dolgomat, ennyi. A többi lényegtelen. Téged miért érdekel, hogy Seth mit tesz és mit nem?
Kérdezem, miközben felvonom bal szemöldököm és kérdő tekintettel pillantok Lanvenre. Kíváncsi vagyok a válaszára. Érdekel, hogy mit gondol. Az információ fegyver, legyen bárki, akivel szemben az embernek információja van. Márpedig tettem egy elhatározást, szóval igenis érdeklődés jelenik meg a szememben. Ennek jeléül, a székemet az asztalhoz közelebb húzom. Így lábaimat most takarja az asztal. Az előttem lévő tálcát eltolom magam elől.
- Az íze nem is olyan pocsék. Még mindig jobb, mint a semmi.
Mondom végül a kajára is válaszul és ezek után tényleg hagyom a kedves Lanvent beszélni. Őszintén kíváncsi vagyok rá. Szeretnék róla nagyon sok mindent megtudni.