Edzőterem

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Okt. 21, 2012 12:57 pm

Zanpakuto edzés

Kicsit zavart mosollyal tápászkodtam fel, és masszíroztam meg elgémberedett lábaimat, de szerencsére senki sem nevetett. Helyes, ez nem is volt vicces. >_> Ezek a mumusok már tényleg mindenhol ott vannak, nm ártana, ha Keisuke~sama ellátogatna ide a második osztaghoz is mumust űzni, mert bizonyára rengeteg van belőlük, ezért is dőltem el. ˇ^ˇ Miközben erőteljesen gyúrtam lábacskáimat, Takashi~kun tovább magyarázta a következő feladatot. Surprised

Természetesen tudtam figyelni rá, miközben a lábamba próbáltam életet lehelni, elvégre Keisuek~sama megmondta, hogy zseni vagyok, s mint olyan, képes vagyok egyszerre több dologra figyelni. Bár ez lehet anyaságomból kifolyólag van, mert az ikrekre is oda tudok figyelni egyszerre, szóval duplán megerősítve, miszerint a koncentrációm garantált. Cool

Csak figyeltem, ahogy egy egyszerű mozdulattal leszeli a bábu fejét, és kicsit eltátottam a számat, bár eddig is tisztában voltam vele, hogy Takashi~kun az egyik legszuperebb shinigami. *w* De hogy nekem is ilyesmit kellene csinálnom…
Kicsit felvont szemöldökkel méregettem a velem szemben lévő bábut, sajnáltam volna felgyújtani. Persze ez az edzés része, és egy lidérc ellen egy pillanatig sem haboztam volna, de féltem, hogy Karasu tűzereje talán kicsit túl sok kárt tenne a teremben, ráadásul kicsit féltettem a többieket is, mert ha rosszul célzok, akkor akár ők is megsebesülhettek volna. @_@ Aztán mély levegőt vettem, és megnyugtattam magam, elvégre Karasu velem van, ahogy ő mondta, ő az okosabbik felem, amiben azért kételkedem, de kétségtelenül az egyik legnagyobb támaszom. Csak arra kell koncentrálnom, hogy a feladatot tökéletesen fogom végrehajtani, és akkor ő is segíteni fog, és Takashi~kun is büszke lehet rám! *.* Már-már shikaiba is váltottam, amikor Ricchan megszólított. Surprised

Csodálkozó tekintettel fordultam felé, mindig tudtam, ha ő szólított meg, hiszen az egyetlen volt Seiretein belül, aki a teljes keresztnevem használta. Kérésére azonban teljesen kitágultak szemeim. O.O

Sosem támadnék igazából egy shinigamira, különösen nem egy Jubantais társamra, mi egy nagycsalád vagyunk! T.T Vagyis Shiroichi~taichou mindig ezt mondja, és akkor ez így is van! ˇ^ˇ
- Az nagyon veszélyes, Ricchan! – Válaszoltam neki, és így is gondoltam.
Anyaként sokkal inkább láttam már saját korlátaimat, és törődésem kicsit másokra is kihatott. ^_^” Ráadásul fogalmam sem volt arról, hogy Ricchan milyen szinten van, ha túl erősen támadnék, még megsebesíteném, azt pedig nem szerettem volna, első az épség, a biztonság. >o< De amikor shikaiba váltott, és megállt a bábum előtt, láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Valószínűleg mondhattam volna bármit, akkor is ott maradt volna, így csak egyet tehettem, a lehető legtökéletesebben kellett végrehajtanom a támadást, úgy hogy Ricchan épségben maradjon, de mégis képes legyen alkalmazni az edzésen tanultakat. Mély levegőt vettem, mielőtt előhúztam lélekölőmet.
- Koiwo shiro, Sabishī Karasu! – Mondtam, s reiatsum felszabadulva kardom felvette shikai alakját.
Próbáltam arra az érzésre koncentrálni, amit Karasu közelében mindig éreztem, és nem, nem a zavarra, vagy a hirtelen dühre, ami egy-egy megjegyzése után töltött el, hanem a végtelen elégedettségre, amit a belsővilágom sugárzott. Arra, hogy az előttem álló feladatot biztosan teljes sikerrel fogom megoldani, és nem lesz semmi baj, képes vagyok rá. Újabb mély levegőt vettem, és elképzeltem magamban a támadást, hogy hogyan fogom lendíteni a kezeimet, miként csapok le, és hogy Ricchan teljesen épségben megússza, mert csupán annyi erőt fektetek bele, hogy demonstrálhassuk az edzés sikerességét. A végén felnyitottam a szemem, támadó állást vettem fel, és az újabb kérlelésre csupán bólintottam, majd megkezdtem a támadást. A zanpakutomat az oldalamról húztam végig, ívesen lendítve Ricchan felé, majd mikor majdnem szemben volt már vele a kard hegye, elkiáltottam magam.
- Kowareta Kokoro!
A kard hegyét egy nagyobb tűzgolyó hagyta el, de mivel nem volt nagy távolság köztem, és Ricchan között, az így szinte azonnal darabokra esett, majd a szilánkjai egyenesen a lányt fedő vízburoknak csapódtak. Aggódon pislogtam felé, hogy jól van-e, mivel a buborék a támadást követően egyszerűen kipukkant, azonban látszólag teljesen sértetlen volt, így megkönnyebbülten engedtem ki, az addig bent tartott levegőt. Zavart mosollyal néztem Takashi~kunra, aki remélhetőleg látta, hogy milyen hiper-szuper ügyes vagyok! *w* Aztán meghajoltam Ricchan felé, hogy megköszönjem neki a közreműködést az edzésen, ekkor láttam meg, hogy mögötte kissé füstöl az általam végül nem megtámadott bábu, ami végül ki is gyulladt. O_O Szerencsére egy szemfülesebb tiszt gyorsan eloltotta, még jó, hogy nem Ricchan ruhájára hullott egy ilyen parázs! >_>
Megvártam, hogy a többiek is elvégezzék a feladatukat, és Takashi~kun mellett maradtam, bár annyira fáradt voltam, hogy csak kis hasznomat tudták venni a takarításnál. ^o^” Csupán arra vártam, hogy végre elszabaduljon, és együtt hazamenjünk a gyerekekhez, akik valószínűleg már az egész házat felborították, és szegény Taki~kunt nyúzták. Felmosolyogtam Takashi~kunra, majd bele karolva meg sem álltam hazáig. Ez egy igen eredményes, és tapasztalatokban gazdag nap volt, meg kellene ismételni! *o*

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Okt. 30, 2012 10:48 am

Zanpakutou edzés ezúttal Genki-sannál

Ahogy visszatértem a belső világomból láthattam, hogy még nem nagyon mocorognak a többiek, így az elsők között fejeztem be a feladatot, ami azért nem olyan nagy szám, mivel nem volt olyan nehéz ez a próbatétel, ha nevezhetem így. Még jó, hogy a hátsó sorban ültem, így végignézhettem, ahogy a többi jelenlévő szépen sorban visszatér ebbe a világba. Én közben egy úgymond meditációs állapotban voltam, csak figyeltem ki a fejemből és elgondolkoztam.
Erősebbé akarok válni, hogy sokkal jobban hasznára válhassak Shiratori-samának. Talán ő meg van elégedve azzal, hogy segédkezek neki az irodában, de én nem. Én azt akarom, hogy valami nagyon nehéz küldetésre elküldjön, mert abból tudnám, hogy megbízik a képességeimben. Nem kell feltétlen nehéznek lennie elég, ha egy fontos küldetésről van szó. Például, hogy vezessek egy 9. osztagosokból álló csapatot egy küldetés alatt vagy valami.
Mire kikecmeregtem a gondolataim közül, már majdhogynem mindenki készen volt, néhányan már fel is álltak, így én is úgy tettem, mert már elzsibbadt a lábam az ülésben, meg így legalább mások is látják, hogy én már készen vagyok. Lassan Genki-san is befejezte a zenélést, amire ugyan nem nagyon figyeltem, mert nem vagyok annyira oda az ilyen zenéért, de aki szereti az ilyet annak biztos tetszett.
El is érkezett az edzés lezáró része, aminek a feladatát Genki-san el is mondta, nem is egyszer, hanem kétszer. Egy kicsit furcsa volt, hogy majdnem egymás után megismételte ugyanazt a mondatot, csak egy két szót megváltoztatott, de azok nem változtattak a tartalmon. Ez a feladat sem volt nehéz, csak a shikai képességeinkkel kellett elintézni egy gyakorlóbábut.
Egy bemutatót is láthattunk, amiben Genki-san levágta a bábunak a fejét a zanpakutoujával. Szerintem lehetett volna látványosabb is a bemutató, ha mondjuk, félbevágja a bábut és nem csak a fejét szeli le. Mindenki tudja, hogy a bábu a nyakánál a legvékonyabb, így egy tapasztaltabb harcosnak nem jelenthet gondot elvágni.
Amint a terep a miénk volt, egyből mentem is az egyik bábu felé, amit kinéztem magamnak. Nem akartam sokat gondolkozni, mit hogyan akarok csinálni, mert már a bemutató után összeállt a fejemben egy támadás. Nem lesz valami látványos, de a kardom alapból nem látványos támadásokra van kialakítva.
- Haero, Haru no Nanakusa! - a bábu fele menet elkezdtem kihúzni a kardomat és már kihúzás közben aktiváltam a shikaiomat. Nem volt szükségem a shikaiom teljes alakjára. vagyis jobban mondva ezen alakja jobban megfelelt a mostani kitalált támadáshoz.
Odaérve a gyakorlóbábuhoz egyből egy vágást mértem a bábu mellkasára, ami nem választotta kettő a bábut, vagyis hogy még nem. Ez a vágás a bábu vastagságának körülbelül a feléig ért el, így már nem kellett sok, hogy tényleg kettő váljon. Ezzel a vágással már be is juttattam a magjaimat a bábuba, amik egy-egy lyukat csinálnak a bábu másik oldalán, így már nem sok minden tartja a bábu tetejét. A kardomat időközben már normál alakban visszaraktam a hüvelyébe, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a markolatával megböködjem a bábu tetejét, ami ettől már ketté is vált.
Ezután, mint aki jól végezte a dolgát, tiszteletteljesen elballagtam a bábumtól és megálltam valahol, ahol nem zavarok senki. Még volt időm nézni a többiek próbálkozásait, ami akár még nekem is jól jöhet. Nem nagyon tűnt fel, hogy ezen az edzésen valamit is fejlődtem volna, de lehet, hogy csak ezért érzem így, mert nem használtam a shikaiom teljes erejét.
Genki-san megköszöni a részvételt és ezzel le is zárja az edzést. A végén még hozzáteszi nevetve, hogy vigyük ki a bábudarabokat, amit én nem vettem komolyan, hiszen elnevette magát, akkor csak viccelni próbált... gondolom. Már így is tovább tartózkodtam a 2. osztag épületében, mint azt szerettem volna. Miután egy meghajlással megköszöntem Genki-sannak az edzést, visszaindultam a 9. osztagba, hiszen Shiratori-sama már biztos aggódik, hol lehetek ilyen sokáig.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Okt. 30, 2012 11:40 am

Miután visszatértem a valóságba Belsővilágomból, még egy rövid ideig ücsörgök. nyugodtan hallgatom Genki-san fuvolajátékát. Hihetetlen, hogy egyes zanpakutouk milyen alakot képesek felvenni. Roppant érdekes, hogy ennyire idomult a gazdájához. Megérdemelne egy komolyabb vizsgálatot az eset, de csak reménykedni tudok benne, hogy megengedné a lélekölőjének az átvizsgálását. Létezik, hogy ilyen erős a kapcsolatuk, hogy a harmónia iránit szükséglet ennyire kihatott volna a zanpakutoujára? Mivel előttem van a példa, úgy tűnik, hogy nagyon ritkán előfordul, hogy valakinek ekkora változáson megy keresztül a lélekölője. De nem emiatt vagyok itt, hogy a kardja iránt érdeklődjem a sajátomra kell koncentrálnom. Azt már kiderítettem, hogy miből született Kenshiko. A kegyetlenség és a szadista gyilkolási vágy megtestesítője, maga a pusztítás. Mondjuk nem is csoda, hogy ilyen, amire képes a kardom, az elég durva. Láttam már nem egyszer működés közben. Figyelmesen végig hallgatom Genki-san és közben azon morfondírozom, mégis hogyan tudnám beleélni magamat a kegyetlenségbe.. Milyen érzés lehet a kegyetlenség annak, aki él vele? Az illető számára biztosan.. felemelő, ami borzasztó. Az áldozat számára azonban nagyon rossz érzés lehet az ellene irányuló kegyetlenség látványa és átérzése. Kegyetlenség és szadizmus. Mégis hogyan lehetne ezt úgy átélni, hogy ne tűnjek fel rossz színben, de mégis sikeres legyen a feladat? Valamit ki kell találnom. Miközben agyalok, végig nézem Genki-san munkáját a bábon és támad egy ötletem. ha olyan helyeken támadom a bábot, ami az élőlényeknél nagyon fájdalmas pont, az talán kielégíti Kenshiko beteges vágyait. Meg kell próbálnom. Valamit ki kell találnom, szégyen szemre nem mehetek el. Elvégre a tizenkettedik osztag tagja vagyok és mellesleg nemes. A név kötelez, a vér pedig nem válik vízzé, tehát legalább olyan minőségben kellene teljesítenem, mintha Rosa-sama állna eme feladat előtt. irigylem időnként annak a nőnek a tehetségét, de remélem, hogy az ötletem majd segít. Előhúzom a kardomat, picivel azután, hogy a többiek befejezték a gyakorlatot, majd előhívom a shikai alakját kardomnak.
- Kirikiazame Kenshiko!
A fényjelenség kíséretében fogazottá változik a kardom pengéje és érzem magamban, ahogyan Kenshiko felmorran. Sajnos valódi vérrel nem tudok szolgálni neki, de biztosan elegendő lesz az is, hogy a báb egy olyan pontját fogom támadni, ami szadista cselekménynek számítana egy élőlény ellen. De ez talán még mindig kevés. Valahogy át kell éreznem a kegyetlenséget... Talán... Ez az, megvan. Könnyedén a báb elé szökkenek és lentről felfelé irányuló vágással támadom a bár ágyékát. de ha ez nem is lenne elég, élvezettel tekintek a következményekre. Úgy tűnik sikerült elérnem azt az állapotot, amit Genki-san kívánatosnak tartott. Amikor ugyanis tényleg élvezni kezdem, hogy a bábú ágyékába belekap a kardom és elképzelem, hogy micsoda szenvedést mérhetnék egy ilyen támadással egy élő emberre, Kenshiko fogai hihetetlen még általam sosem tapasztalt sebességgel pörögnek föl. A bábú tömése szerterepül, ahogyan a kardom úgy szeli ketté a bábú ágyékát, mint forró kés a vajat. Elégedettséget érzek a zanpum felől, tehát a szadista támadásokat preferálja... Jó tudni, hogy a kardjainknak is vannak vágyaik. De nem állok meg, elkap valami különös élvezet és amikor a kardom kiszabadul a báb ágyékából egy fentről lefelé irányuló támadással a mellkast veszem célba. Élvezettel figyelem, ahogyan a fogak szinte széttépik a báb anyagát és a terem minden szegletébe juttat az anyagból. Hihetetlen erő, amit érzek. Végül azonban csak sikerül leállnom. Genki-san viccét meghallgatva jót nevetek, majd egy meghajlás közepette megköszönöm neki a segítséget. Ezek után távozom az edzőteremből, hiszen nekem még rengeteg fontos dolgom van.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Okt. 31, 2012 1:42 am

Feladatom befejezte után is, amíg Genki-san a fuvoláján játszott, továbbra is nyugodtan ültem, vártam és meditáltam, mintha mi sem történt volna. Miután befejeződött az utolsó hang is, hallva a felállások hangját én is követtem társaimat, és meghallottam a vezető hangját. A zanpakutoujának előhívását, a vele való egyesülést és egy erős technikát láthattunk, egy vérbeli niibantaiostól. Ha valaki kevesebbet vár el egy ilyen embertől, mint amit most művel, azt a kérdéses illető teljesen jogosan veheti sértésnek, hiszen én meg voltam győződve, hogy ez az ember itt a minimumot nyújtotta, és ha akarná, a bábu mögötti falrész is könnyedén beszakadna. De nem ez állt szándékában, ez is jelzi, hogy ezek az emberek milyen tiszteletre méltóak. Tökéletesen képesek irányítani, hogy mikor mennyit akarnak felhasználni a lélekenergiájukból, és azt is teljes mértékben ők mondják meg, hogy mit akarnak kezdeni azzal az erővel, amit kemény munka révén értek el. Egyszer én is hozzájuk szeretnék bekerülni, amihez viszont nekem is kemény munkára és fegyelemre lesz szükségem. Hallomásból tudom, mi a második osztag három fő jellemzője, legalább is azok szerint, akik meséltek róla: gyorsaság, csendesség, pontosság. Nekem kettő a háromból hiányzott, és terveztem ezeken dolgozni, bár ehhez, mint eme nagyszerű osztagnak, sokévnyi fegyelmezett gyakorlással érhetem el. Most viszont arra kellett koncentrálnom, hogy a feladatomat teljesítsem, és használva azt a tudatot, hogy miért ilyen velem a zanpakutoum, előhívva a kardom szellemét , és felidézve a régi időket, amikor még bőszen ellenálltam apám mindenfajta utasítgatásának, parancsának és az összes ugráltatásra irányuló szavait, amiknek én soha nem engedelmeskedtem, kiszűrtem az emlékekből a szófogadatlanság tudatát, ezt felerősítettem magamban, majd az összes többit eldobtam, nem kellettek már. Egyenlőre nem. Eközben a művelet közben Megéreztem egy komolyabb szelet, aztán egy nagyobb csattanást és egy összeesést, ami azt jelezte számomra, hogy egy társamnak, bár valószínűleg sikeresnek bizonyult edzése, az összes erejét felemésztette. Egyszer csak a belső világomban találtam magam.
- Miért nem csinálod már, ügyefogyott balfék?!
Hallottam meg kardom cseppet sem türelmes hangját.
- Maradj csendben és várj még egy kicsit. Nem hiszem, hogy nem érzed, ahogy az erőd kezd növekedni. Ha hagysz még egy kicsit, még több lesz neked.
- Rendben. De aztán jó sok legyen!
Erre akaratlanul is elmosolyodtam.
- Nyugodj meg. Én bízok benned, te bízol bennem, ennyi éppen elég.
- Benne vagyok. De megrázlak, ha nem viszed ki a falat!
- Bízz bennem, ki fogom. De te fogsz kimagyarázni! Ja és még valami: Sajnos, ha kitöröm a falat, Egy ideig nem tudok veled foglalkozni, ugyanis vissza kell majd építenem.
- Tehát nem harcolhatunk?! Idefigyelj, ha akár megkarcolod azt a falat, nem állok jót magamért értve vagyok?!?
Erre mindketten nevettünk. Amikor felébredtem, már csak én voltam a teremben, és volt még néhány viszonylag épen megmaradt bábu. Ezeket sorba állítottam, majd azt mondtam kardomnak:
- Na nesze, faltörés nélkül is lesz elég munkád.
Mosolyogtam. Na viszont, mikor megszólított, odavolt a koncentráció nagyrész, így megint meg kellett tennem azt, amit eddig is csináltam. Majd, dolgom eme részének végeztével, mikor már mindketten elégedettek voltunk a gyűlt energia mennyiségével, előhívtam a zanpakutoum erejét, hogy hadd csapjon szét néhány gyakorlóbábut, és aztán maradjon csöndben az újabb edzésekig:
- Hitto zengo, Rairyuu!
Hívtam elő végül társam erejét. szembeálltam a libasorba állított bábukkal. majd megidéztem az egyenesen támadó technikámat:
- Eikaku!
Kiáltottam, és a szembe állított bábukat mind szabályosan, szálka nélkülire kettévágtam. (volt kb. 6-7 db) Majd összeszedtem a szemetemet, és távoztam.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Okt. 31, 2012 9:32 am

Üdv!

Kitetsu Raiden: Megadta a módját a zanpakutoud lelke, de megfejtetted a rejtélyt és aztán képes voltál a megtalált érzésre támaszkodva erősödni.
Szépen és kreatívan építetted fel a feladatot, 1000 LP-vel fejlődtél.

Raimaru Minashaku: A szófogadatlanság lejött az edzés második feléből, hiszen az utasításra fittyet hányva kezdtél magánakcióba. A 2. osztag a fölös károkozásért kártérítésre kötelezett.
Az első feladat megoldásában kevés logikát és fineszt láttam, a második felében meg alaposan eltúloztad a feladatot, de a kegyelem kettest megadom, szóval 500 LP-t kapsz.

Kamioka Shinrou: Kenshiko a maga módszereivel elérte nálad, hogy rájöjj magad is, milyen szadista állat vagy Neutral

Szegény bábu, remélem élő ellenfélen nem fogod alkalmazni. Pedig tudom, hogy akarod Rolling Eyes

Megoldottad a feladatokat, értelemszerűen a követelményeket is teljesítetted. Nekem hiányzott belőle valami plusz, de megadom az 1000 LP jutalmat.

Shiranui Haruki: Nehéz valami olyasmiben újat felfedezni, amit már tudsz, így a te feladatod talán még a többiekénél is nehezebb volt, és nem is sikerült túlságosan jól. Legalább gyakoroltad a zanpautoud használatát.
Úgy érzem nem sikerült az edzés lényegét kiszűrnöd, a második fele emiatt sajnos nem is sikerült. 500 LP-t azért kapsz érte.

Shihouin Ryouichi: Akárcsak Raidennek, a te próbád is agytorna volt, melyet ha nehezen is, de megoldottál. A feladat második része ezek után könnyed ujjgyakorlat volt, még úgy is, hogy a bábut megtámadnod értelmetlen volt.
Nagyon-nagyon tetszett a jelenet, ami a belső világodban zajlott, és a második feladat megoldása is elsőrangú. Külön tetszett, hogy érzékeltetted, mennyivel jobban megy a lélekölőd használata az új információ birtokában. 10/10 pontos edzés, természetesen 1000 LP jutalomban részesülsz.

Kagami Ritsu: Hasonlóan Harukihoz, neked is egy olyan adalékot kellett felfedezned, amelyet már ismertél, így zanpakutoudnak elég volt csak rávezetnie a megoldásra. A bonyodalom a második felében adódott a tréningnek, de ahogy Ryouichi, úgy te is megoldottad a lélekölőd természete szempontjából nehézkes feladatot.
Kuchiki Byakuya értékelése nyomán teljesítetted a tréninget, amiért 1000 LP jár.

Rosui Kagehime: Miután rébuszokkal kergettek őrületbe, még egy osztagtársadra is rá kellett támadnod. Kijutott a jóból neked, de megérte, hiszen felfedtél egy olyan gondolatot, mely a későbbiekben segíteni fog megvédeni azokat, akik fontosak számodra.
Mindkét feladatot ügyesen teljesítetted, nekem különösen az első posztod tetszett. Neked is jár 1000 LP jutalom ezért a teljesítményért.

Genki Takashi: Nagyon tetszett az edzés alapötlete, lehetőséget adtál a karaktereknek arra, hogy építsék a zanpakutoujukkal való kapcsolatukat és végig is kalauzoltad őket az úton. Az egyedüli gikszer talán csak a második feladat jellege volt, hiszen a bábugyilkoláson keresztül nem tudta mindenki megmutatni az elért fejlődést, lévén a lélekölőjük nem volt alkalmas rá. Az edzésed ettől függetlenül sikeres, és a következő hasonló alkalommal jár a jutalom is.

LEZÁROM az edzést! A kapott pontokat mindenki a zanpakutou képzettségére tegye!

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Szept. 01, 2013 11:07 pm

Miho-ane-sama!

Ma a papa vigyázott rám, pedig már 101 centicske vagyok! Ez eggyel több, mint tavaly volt *-* Szóval kezdek már elég nagylányocska lenni, hogy ne kelljen rám a mamának és a papának vigyáznia, de én szeretek a mamával és a papával lenni, szóval engem nem zavar. Főleg, hogy a papa elvitt engem az osztagocskájába, hogy körülnézhessek, már nagyon, nagyon régótácska szerettem volna ide eljönni, de azt hittem, hogy ez a nagy álmocskám csak akkor teljesül, ha nagyon nagylányocska leszek, ami akkor van, ha olyan magasocska, sőt magasabb leszek, mint a papa.
A második osztagocska kertecskéje pontosan olyan szépecske, mint a mama osztagocskájának! Nagyon tetszett és láttam sok szép virágocskát, a papa megengedte, hogy hazafelé, majd szedhessek onnan a mamának virágocskát, mert a mama nagyon szereti a szép, színes és illatos hápci-virágocskákat! *.*
De a papának hirtelen valami fontos dolgocskája akadt, ezért megkért, hogy várjam meg az edzőtermecske előtt, ahol a papa és sok másik második osztagos tisztecske szokott gyakorolni, mint mi az iskolában csak a második osztagos tisztecskék sokkal ügyesebbecskék! Már alig vártam, hogy lássam a sok második osztagos tisztecskét, hogy miket tudnak! *-*
A mama mindig mondani szokta, hogy legyek jó kislányocska és a papa azt is, hogy fogadjak szót a mamának, de a mama most nincs itt… talán nem olyan nagy bajocska, ha bekukucskálok az ajtócskán, hogy lássam, mi van odabent… *w*
Óvatosan félrehúztam résnyire az ajtócskát és beleskelődtem, de így nem láttam semmicskét, ezért még picit odébb húztam az ajtócskát, mire már az egész arcocskám befért a lyukacskán és icipicit behajolva néztem körbe. A termecskében csak egy nagylányocskát láttam, meg is lepődtem, hogy egyedül van idebent, nem akartam zavarni, mert a papa azt mondta, ha valaki nagyon beledeméjül a dolgocskájába, ami edzécskéknél gyakran előfordul, akkor nem szabad beszélni hozzá, mert elrontja, amit nem szeretne elrontani! Surprised

Már éppen mendigéltem volna kifele, a nagylányocskára még egyszer utoljára ránézve, amikor oldalra fordult és… és… nem hiszem el, ő az! Tényleg ő, akiről a könyvecskében tanultunk az iskolácskában, felismerem!
- Soifon kapitány!! *-* – nagy lelkesen szaladtam be a termecskébe, egész életemben erre vártam, hogy Soifon kapitánnyal vagy Yoruichi kapitánnyal vagy, vagy Suwun kapitánnyal találkozhassak és most teljesült! Minden este bárányocskák számolása közben ezt kívánom és most teljesült! *w* Aneue és Aniue el se fogja hinni, ha elmesélem nekik! *-* Szóval most be is futottam és nagyonagyon átöleltem! *.*

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Szept. 04, 2013 9:38 am

Suzume-chan

A mai napom különösen nyugodtra sikerült a korábbiakhoz képest. A Féregbolyban ma mindenki nyugodt volt, senkit nem kellett megrendszabályozni, még arra is jutott időm, hogy beszélgessek néhány fogvatartottal. Közülük sokan nem is tettek semmit, igaz, veszélyforrások, de teljesen normális shinigamiknak tűnnek, úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy pár szót váltsak velük, amíg az nem okoz biztonsági kockázatot az információcsere.
Mivel mára a gyerekek szabadnapot kaptak, pontosabban, én szabadnapot, ők meg egy rakat házi feladatot tőlem, ezért úgy döntöttem, hogy a délutánt azzal töltöm, hogy jobban megnézem magamnak a második osztag edzőtermét. Az otthoni edzőprogramjaim kétségkívül a legjobbak közé tartoznak, és a felszereltségünk is jó, de ugyanez igaz a második osztag edzőtermére is, aminek egy részét még a nénikém rendeztette be.
Ahogy lejárt a műszakom, elköszöntem Seiran-samától, a kijáratnál magamhoz vettem a zanpakutomat, és a második osztag épületei felé vettem az irányt, természetesen figyelve rá, hogy senki ne tudja, hogy merről jöttem. A Féregbolynak a létezéséről se tudhat szinte senki, nem hogy az elhelyezkedését.
Elszállt a nyár, a levelek már néhol sárgába, vörösbe burkolóznak, és lehullnak a fák ágairól. Emlékszem, amikor az összegyűlt falevelek között játszottam még gyerekként, majd később azt gyakoroltam, hogy hogyan lehet hang nélkül mozogni a levéltakarón. Még meleg van, de már látszik a napfényen, hogy gyenge, már inkább csak egy jóindulatú öregember mosolya, nem egy ifjú öröme tükröződik a fényből. Szomorú dolog az ősz, az jut az eszembe róla, hogy minden változik, és bármilyen jó is valami, egyszer véget ér. Talán mert én is változom. Kezdek felnőni.
Az edzőterem szokatlanul üres, persze, most vannak szolgálatban a legtöbben, úgyhogy annyira azért nem furcsa. Annyira nem is baj, nem nagyon szeretek idegenek előtt gyakorolni, azt vagy barátokkal, vagy egyedül kell. Az edzés a korlátaid feszegetése, ha pedig mások látják a korlátaidat, az a gyengeség jele, túl sok ahhoz, amit egy idegen előtt szívesen mutatnék. Ha pedig nem feszegetem a korlátokat, az olyan, mintha csak időt pocsékolnék.
Miután bemelegítettem, és néhányat ütöttem egy gyakorlóbábon, magamhoz vettem egy nagy, kék labdát, a tenyeremet rátettem, és a lábam felemelve, függőleges állásba helyeztem magam. Elég sokáig tudok kézen állni, és jó az egyensúlyérzékem, de ezt soha nem lehet eleget gyakorolni, főleg, hogy elég gyengék a karjaim. A testemhez arányosan még így is erősnek mondható, de egy harcban nem súlycsoportok szerint osztanak be.
Lehunytam a szemem, és próbáltam azon gondolkozni, mit várhat tőlem a zanpakutom ahhoz, hogy közelebb engedjen magához. Mostanában elkezdte azt játszani, hogy nem ad feladatot a fejlődéshez, hanem találjam ki a feladatot magamnak, azután pedig oldjam azt meg. Ezúttal sem támadt semmi jó ötletem, de nem vagyok türelmetlen, és amíg gondolkodtam, addig sem figyeltem rá, hogy a karjaim és a vállaim elkezdenek fájni.
Nagyjából tíz perc után visszatettem a lábam a talajra, és megmozgattam a vállam, miközben körülnéztem, hogy mi legyen a következő gyakorlat, amikor hirtelen egy kislány berohant a terembe, és átölelt, miközben a nénikém nevén szólított meg. Pár másodpercig nem is csináltam semmit, csak álltam, annyira meglepődtem, de azután egy mosollyal az arcomon megsimogattam a kislány buksiját.
- Szia! Nem Soifon vagyok, ő a nagynéném. Fon Miho vagyok, örülök, hogy megismerhetlek! Téged hogy hívnak?- pár hónapja fogalmam sem lett volna róla, hogy mit csináljak, de hála az égnek, most már van egy kis tapasztalatom a fiatalabb generációkkal. - Anyukád, apukád itt van valahol?- nem tudom, kihez tartozik a kislány, de majdnem biztos, hogy nem egyedül van, és lehet, hogy keresik.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Szept. 22, 2013 9:04 am

Miho-ane-sama!

Annyira nagyon bolgocska voltam! Teljesült egy naaagy álmocskám! Ha ezt elmesélem majd a mamának, Aniuenak és Aneuenak! *-* Nem fognak hinni a fülecskéjüknek! *w* Nem is akartam elengedni Soifon kapitányocskát, mert attól féltem, hogy akkor hirtelen pukk, az álmocskának vége szakad és eltűnik minden. T-T Szóval ki szerettem volna használni minden egyes percecskéjét! *.* Mikor hirtelen Soifon kapitány hozzám szólt, hozzám! *.* Csak hozzám, mert senki, de senkicske nincs itt rajtunk kívül! *-* De amit mondigált icipicit nagyon meglepett Embarassed

Ő nem Soifon kapitány… összekevertem vele… most, nagyon kellemetlecskén érzem magacskámat. T~T”
- N-ne haragudj, Miho-ane-sama! Nem akartalak összekeverni Soifon kapitányocskával, csak annyira hasonlítotok, hogy azt hittem… >///< – mondom zavartocskán. A papa biztos nem örülne, ha megtudná, hogy ilyen nagyocska hibácskát ejtettem az osztagocskájában. Remélem Miho-ane-sama nem haragszik rám ezért olyan nagyonocska. - Soifon kapitányocska tényleg a nagynénicskéd, Miho-ane-sama? *.* – fogom meg a ruhácskáját, nagy csillogó szemecskével nézve rá. Nem baj, hogy nem Soifon kapitányocska, nem zavar, mert ő is második osztagocskás és Soifon kapitányocska rokonocskája, ami ugyan olyan jó, mintha Miho-ane-sama lenne Soifon kapitányocska! *-*
- Ugye nem bajocska, hogy Miho-ane-samácskának hívlak, Miho-ane-sama? *w* – mivel Mihocska a neve, Miho és mivel idősebbecske, mint én ezért sama, és mivel második osztagocskás, ami én is az leszek, ha nagyocska leszek és kijártam az akadémiácskát, mint a papa, ezért ane! *_* Szóval remélecském nem bajocska, hogy így hívom. :3
- Hahaue dogozik a 10. osztagocskába! – mutatom fel a számocskát a két kezecskémmel. - Chichiuenak pedig fontos dolgocskája akadt, Chichiue is második osztagocskás! *-* Suzume is második osztagocskás lesz, ha nagy lesz, mint a papa! – húztam ki magamat, ahogy egy tisztecskének kell, mert tényleg az leszek, ha nagyobbacska leszek, meg kijártam az akadémiácskát és Tatarimokkécska is megtanít fuvolácskázni, ugyanis nemrégecskén az álmocskámban elkezdett tanítgatni fuvolácskázni, mert azt mondta ez nagyon fontoska, és tudnom kell, mert ha nagy leszek, akkor fogom tudni csak a zanpakutocskámat használni! *w*
- Miho-ane-sama edzigélt ugye? Miho-ane-sama ne haragudjon Suzuméra, hogy megzavart az edzécskédben! Chichiue mondigálta, hogy azt nem szabad… >///< – sütöm le bocsánatkérően szemecskéimet. Nem szeretném, hogy Miho-ane-sama haragudjon rám, mert az nem lenne jó, mert ő az első, papa és kemami után, akit megismerek a második osztagocskából! *-*

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Nov. 13, 2013 12:15 am

Suzume-chan

- Semmi baj, örülök, hogy szerinted hasonlítok rá- úgy tűnik, a nénikém sokkal nagyobb tiszteletnek örvend az Omnitsukidousok körében, mint azt hittem, ha a gyerekeik ennyire felnéznek rá. Ez talán még inkább okot ad rá, hogy büszke legyek rá, és még jobban igyekeznem kell, ha nem akarok szégyent hozni rá. - Egyébként, nyugodtan hívhatsz egyszerűen Mihonak, nem igazán szeretem ezeket a megnevezéseket.- a kislány egy kicsit furcsán beszél, vannak a beszédében még olyan szavak, amik valószínű a saját alkotásai. Ebből gondolom, hogy még nagyon kicsi lehet. - De ha szeretnél, nyugodtan hívhatsz Miho-anee-samának is.
- Szóval apukád második osztagos? :oTudod, hogy hívják? Lehet, hogy ismerem- persze, ebben az osztagban előfordulnak olyanok, akiknek senki más nem tudhatja az igazi nevét, Seiran-samát például lehet, hogy senki nem is ismeri a Féregbolyon kívül, a hadnagyot és a kapitányt leszámítva. És ez igaz lehet más féregbolyos tisztekre, illetve olyanokra, akiknek pedig én nem tudhatok a létezéséről. És mivel én új vagyok, vannak olyanok is szép számmal, akit nem ezért nem ismerek. - Téged hogy hívnak? - persze, most mondta, hogy Suzumének hívják, de egyrészt így illik, másrészt pedig talán elmondja a másik nevét is így.
- Semmi baj, most úgyis szünetet terveztem tartani. - persze, ez a szünet nagyjából annyi lett volna, amíg kicsit kinyújtom a karjaim, azután átmegyek a következő gyakorlat színhelyére, de nem akarom, hogy a kislány bűntudatot érezzen. Ezt leszámítva azért nagyon hasznos, hogy az ilyen dolgok már ilyen fiatalon bele vannak nevelve, így pont olyan jól fog teljesíteni az Omnitsukidouban, mint egy olyan shinigami, aki visszavezeti a vérvonalát még a Shihouin család testőrei közé.
- És, jól megy az Akadémián a hakuda? Ha szeretnéd, mutatok, pár fogást. - a Fon gyerekeknél én általában az erőnléti edzésekre helyezem a hangsúlyt, és csak a serdülőkoruk elején kezdem el őket tanítgatni, de jutalomként néha megtanítok nekik valamit még idő előtt. A leendő Omnitsukidous gyerekek nagyon boldogok szoktak lenni, ha valami újat tanulhatnak, ahogy emlékszem a saját gyerekkoromra, egy pillanatra úgy éreztem, máris a második osztag tagja vagyok. - Persze, csak ha kedved van hozzá, nem muszáj.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. Jan. 27, 2014 6:48 am

Miho-anee-sama!

Csillogó szemecskékkel nézek Miho-anee-samára. Nem haragudott meg rám, amiért összekevergéltem Soifon kapitányocskával, sőt örült neki! *-* Bár nem lett volna szabadocska összekevergélnem vele Embarassed

- Miho-anee-sama, Miho-anee-sama marad, és azért samácska, mert a nagyon ügyes és legjobb osztagocskában dolgozik, mint a papa, a második osztagocskában. Itt csak okos, erősecske és ügyesecske és bátor halálistenecskék vannak, akik megvédenek minket a papa szerint! És mivel Miho-anee-sama magasabbacska nálam és idősebbecske és szépecske, ezért nővérecske *-* – magyarázom el, hátam mögött összefonva kezeimet, előre-hátra billegve, mosolyogva nézve a második osztagocskás Miho-anee-samára.
- Miho-anee-sama is szereti Soifon kapitányocskát? – kíváncsian billentem oldalra fejecskémet.
- Az én papámat Genki Takashinak hívják, 1 méterecske és 84 centicske magasocska és olyan hajacskája van, mint nekem, Miho-anee-sama! – nagy levegővételecskével az elején jelentem, mint ahogy a tisztecskék szokták a második osztagocskás nővérkémnek. Bár nem tudom, hogy Chichiue hányadik tisztecske, mert a papa sose mesélt róla, a mamáét tudom, mert a mama az egyik legerősebb, legszebb és legokosabb a 10. osztagocskában. *-*
- A nevecském Genki Suzume, a Suzume nevecske verebecskét jelent, és azért kaptam ezt a nevecskét, mert azok nagyon szép madaracskák és Suzunak hív a mama gyakran és a tesócskáim, ami pedig harangocskát jelent *-* – mesélem el és mikor a tesóimról beszélek, még a hármas számocskát is felmutatom, mert, hogy hármacskán vannak. Ugye ott van Aniue, Aneue és Taka-nii, és én tudom, hogy ez hármacska és tudom, hogy a hármacska mennyicske, mert én nagyon ügyesecskén tudok számolni és írni is, engem Riko-senpai tanítgatott. *_*
- Suzume ezt nem tudta, hogy a második osztagocskás tisztecskéknak szabad – mondom nagyon csodálkozva. - Igen, Suzuménak nagyon jól megy! A papa nagyon sokat tanít engem és a tesócskáimat is, és ezért megyeget! – húzom ki magamat büszkén. Majd széles mosollyal, csillogó szemekkel nézek Miho-anee-samára. Alig hiszek a fülecskémnek!
- Lehetne? *-* Suzume nagyon szeretne Miho-anee-samától tanulni! Suzume mindent bele fog adni, nem fog csalódást okozni, Suzume megígéri! – tartottam kisujjamat Miho-anee-sama felé, hogy megpecsételjük az ígéretet, amit mondigáltam.
- Suzuménak mit kell tennie, Miho-anee-senpai? ^_^ – figyeltem Miho-anee-samát, hogy ne maradgáljak le és ne kelljen visszakérdezgélnem és, hogy nagyon jó diákocska legyek.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Ápr. 15, 2014 6:55 am

Suzume-chan

- Rendben, ha szeretnéd, nyugodtan hívhatsz így.- nagyon aranyos ez a kislány, és annak ellenére, hogy még egyértelműen megmaradtak a gyerekbeszéd foszlányai a beszédében, nagyon okosakat mond. Lehet, hogy húsz-harminc év múlva már ő is az osztagtársaim egyike lesz vagy akár még előbb is, különösen, ha az apja is itt szolgál.
- Igen, szeretem Soifont. A nagypapám az ő apukájának a testvére volt, és ő a példaképem. Sajnos nem sokat beszélek vele, elég elfoglalt, de azért fontos nekem.- nem tudom, hogy a sok dolga az igazság, vagy inkább az, hogy nem merem rabolni az idejét, nem merek egy-két szónál többet váltani vele. Talán félek tőle, hogy mit csinálnék, ha kiderülne, hogy egyáltalán nem is érdeklem, vagy éppen kevésre tartja a képességeimet. Ő és a két bátyja sokkal többre vitték, mint én, úgyhogy talán oka is lenne rá.
- Sajnos nem ismerem Takashi-sant.- hirtelen azt sem tudom, melyik szakaszban szolgálhat, de valószínű nem a mienkben, az őrség legtöbb tagját ismerem már legalább névről. Lehet, hogy nem is ismerhetem, mert valami titkosított küldetésen van, úgyhogy nem is fogok különösebben nyomozni utána, hogy ki lehet a kislány apukája. Ha a sors úgy akarja, úgyis megismerkedünk.
- Nagyon szép neved van, Suzume-chan. Nekem is van két testvérem.- a bemutatkozásból elég sok dolog kiderült róla, többek között az is, hogy neki is szép nagy családja van, bár nagyon valószínű, hogy közel sem akkora, mint a mienk. Hirtelen nem is tudom, hányan lehetünk Fonok, de mindenképpen több százan.
Kinyújtom a kisujjam, és elfogadom a kislányét, aki állítása szerint nagyon ügyes hakudából. Ha az apukája tanítja, és az Akadémián, sok felnőtt között is megállja a helyét, akkor bizonyára tényleg nagyon ügyes lehet. Azért persze nem becsülöm fel látatlanban a képességeit, nem szeretném elkeseríteni azzal, hogy egy számára esetleg még túl nehéz feladatot adok.
- Nos… elsőnek meg tudnád mutatni, hogy milyen az egyensúlyod, Suzume-chan? Állj csak a bal lábadon, a jobbot pedig emeld fel, így!- a jobb lábam felemelem, és behajlítom a térdem, amennyire csak tudom, a lábam pedig úgy emelem, hogy a térdem nagyjából előrefelé nézzen. Közben egy kicsit balra helyezem a testsúlyom, hogy ne legyen egyensúlyvesztés belőle. Rengeteget gyakoroltam ezt, és gyakorlom most is, igaz, most már inkább kézen állva, a lábaimmal nincs gond. - Ha biztosan állsz egy lábon is, sokkal veszélyesebbek a rúgásaid. Próbálj meg úgy rúgni, hogy közben nem veszíted el az egyensúlyod!- ehhez természetesen kellenek a kezek is, hogy megtartsák az egyensúlyt, és ahhoz, hogy egy kicsit se billenjen meg, tökéletesen meg kell tervezni a mozdulatot mindhárom mozgásban lévő végtagra. Rengeteg gyakorlást igényel, egy kezdőnél már az is siker, ha nem esik el, vagy nem kényszerül futni több métert az egyensúlyáért, hanem csak kibillen, vagy tennie kell egy-két lépést.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Ápr. 16, 2014 10:14 am

Miho-anee-sama!

Nagyon örültem, hogy Miho-anee-samácskát nem zavarja, hogy Miho-anee-samának hívom, miután elmagyaráztam nagy okosságosan, hogy miért is szeretném így nevezni.
- Miho-anee-sama beszélt Soifon kapitányocskával *.* – csillogó szemekkel, teljesen elhűlve nézek Miho-anee-samára. Olyan lenyűgöző! Annyira boldogocska vagyok, hogy Miho-anee-samát megismerhettem és beszélgethetek vele. Aneue és Aniue el se fogják ezt hinni, ha elmesélem nekik.
- Soifon kapitányocska nekem is példaképecském – nézek fel széles mosollyal, Miho-anee-samára. - Suzuméban és Miho-anee-samában van közös tulajdonságocska! – hívom fel Miho-anee-sama figyelmecskéjét erre, óriási lelkességecskével.
- Suzume szívesen bemutatná Miho-anee-samát Chichiuenak! – mondom vidámocskán, hátha nővérkének lesz ötlete, mikor is lehetne ezt megejtegetni. Sőt szívesecskén be is mutatnám a mamának és Aneuenak és Aniuenak, meg Taki-niinek is! Csak sajnos-majnos nem tudom, hogy Miho-anee-sama mennyire elfoglaltacska, mert halálistenecske, mint a papa és a mama. És a papa sokáig dolgozik, és a papa azt is mesélte, hogy a második osztagocskában mindenki nagyon sokáig dolgozgat. De a papa így nagyon sokat foglalkozgat velünk, már vitt kirándulgatni is Karakura városkácskába! *_*
- Miho-anee-samának is idősebbecskék a testvérkéi? Ők is a második osztagocskában vannak? Ugye nem baj, hogy Suzume ilyen kíváncsi? – billentem oldalra kobakocskámat. Nem szeretnék Miho-anee-samának gondocskát okozni.
Mikor Miho-anee-senpai – és most azért senpaiocska, mert Miho-anee-sama tanítgat engemecskét – megmutatja, mit is kell csinálgatnom. Nagyon odafigyelgettem rá, nehogy tényleg lemaradgáljak. Mert egyáltalán nem akartam vissza kérdezgetni Miho-anee-senpainak.
- Igenis! – jelzem, hogy megértettem a feladatocskát, majd bal lábacskámra helyezve a súlyocskámat emelgettem fel jobb lábacskámat, behajtva, ahogy Miho-anee-senpai mutatta. Nem éreztem, hogy illegnék-billegnék valamelyik irányba, szóval ez azt jelentgéli, hogy stabilocskán álldogálok! Mosolyogva engedem szabadjára a magamban tartott levegőcskét. - Olyanocska ez, mint az ugróiskolácskánál! Ugye? – mondom Miho-anee-senpainak, mert ez az állás arra a játékocskára emlékeztet.
- Rendben – bólintok, továbbra is egy lábon álldigálva, nem mozdultam el, mert Miho-anee-senpai nem mondta, hogy szabad. Megpróbáltam rúgni egyet a levegőbe a felemelt lábammal, de az lett a vége, hogy teljesen kibillentem és össze-visszadülöngéltem, majd hátraestem.
- Hupszicska – motyogtam, majd felálltam, újra egy lábacskára. Nem fájt az esésecske és nem tetszett, hogy így elrontottam elsőre, amit Miho-anee-senpai mondott, hogy csinálgassak, ezért újra és újra akartam próbálgatni. Mikor megint megpróbáltam rúgni, akkor is illegtem-billegtem, ezért muszájocska volt leraknom a felemelt lábacskámat is, hogy meg tudjak állni és ne essek el, úgy, mint az előbbecske. Nagyot szusszantam mikor sikerülgélt végül nem hátrapottyanom.
Gondolkodás nélkül álldigáltam újra egy lábacskára, majd gondolkodtam, mint az aranyos mackó a mesében, hogy hogyan is rúgjak. Először inkább lassan nyújtottam ki a lábamat, de amit így csináltam nem volt stabilocska, billegtem tőle ide-oda, ezért visszahúztam úgy, ahogy nem dülöngélek, majd megint elismételtem. Picit fordítottam a felső testemet is ellenkezőcske irányocskába, mint amerre rúgtam, így már nem billegtem annyira, ezért megpróbáltam gyorsabbacskán, hátha ez volt most a bajocska. De megint nagyon dülöngéltem, és le kellett tennem a lábacskámat, hogy ne essek el. Olyan volt, mintha nem helyezgélném a súlyocskámat ilyenkor arra a lábacskámra, amelyiken álldogálok… ezért megpróbáltam még egyszer rúgni a levegőcskébe, azonban most figyeltem! Amikor rúgtam, oldalra fordultam picikét és igyekeztem a súlyocskámat úgy helyezgélni, hogy a bal lábacskám tovább is meg tudjon tartani. Viszont megint illegtem-billegtem, de legalábbocska most nem kellet leraknom a lábacskámat, végül abbamaradt az illegés-billegés, ahogy a kezecskémet széttártam és megleltem újra egyensúlyocskámat. Várjunk csak, a kezecskéim!
Lelkesen húztam vissza kezecskéimet és néztem tenyérkéimre, azt hiszem, már tudom is, mit kell tennigélnem! Nagyonacska gondolkodtam, hogy mi lehet a gondocska és végül megtaláltam. Nagy levegőt vettem, majd visszaálltam a kezdő állásocskába és jobb lábacskámmal a levegőbe rúgtam, úgy, ahogy kitapasztalgattam, hogyan is kell. Fordítottam a testecskémet is egy picikét a rúgás ellentétes irányocskájába, súlyocskámat helyeskécsen vezetve bal lábacskámra, hogy meg tudjon tartigálni magamat, kezeimet pedig annyira emeltem testecském mellé, hogy a lábacskámra rá tudjak segíteni és ne mozogjak ide-oda. Még egy picikét inogtam, ezért újra elismételtem. Remélem, így most már jó lesz és Miho-anee-senpaiocska is elégedett lesz. :3

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Május 20, 2014 12:26 pm

Suzume-chan

Elmosolyodok, ahogy a kislányt hallgatom. Amennyire emlékszem a régi önmagamra, hasonlítottam rá, mindig ennyire lelkes voltam, ugyanúgy Soifon volt a példaképem, ugyanúgy a legjobb akartam lenni. Szomorú, hogy ez egyszer elmúlik. Hogy nálam mikor tűnt el ez a vidámság, nem is tudom megmondani, talán az okozta, hogy akik az Akadémia előtt körbevettek, mind a rokonaim voltak, és hirtelen bekerültem az idegenek közé.
Mindig példaképem volt Soifon, mindig tiszteltem a képességeit, az erejét, a magabiztosságát, de egy dolgot soha nem irigyeltem tőle, ez pedig a magánélete volt. Nem tudom, hogy Yoruichi-sama dezertálása tette-e olyan zárkózottá, hideggé, félelmetessé, amilyenné vált, de biztos vagyok benne, hogy boldogtalan, különösen most, hogy nem kapitány, és nem a ház feje, és még több ideje van. Kapcsolatok nélkül én is ilyenné fogok válni, ezt pedig nem szeretném. Változtatnom kell, ehhez pedig minél hamarabb meg kellene tennem az első lépést.
- Aham, két bátyám van, de ők nem második osztagosok. Ha szeretnéd, egyszer bemutatlak nekik.- valószínűleg mindketten az Onmitsukidouba kerültek volna, ha éppen nem állunk úgy, hogy el akarjuk kerülni a nagynénénk régi osztagát. Mielőtt engem ide osztottak be, valahogy minden rokonom igyekezett máshová kerülni, talán tartottak tőle, hogy most, hogy egy nem Shihouin vagy Fon kapitány alatt mit szólna hozzá Kaito-sama, de kár volt. Nekem legalábbis azt mondta, hogy büszke rám. Talán a bátyáim is átjelentkeznek a következő években, bár szerintem sokkal nehezebb olyanokkal együtt dolgozni életveszélyes küldetéseken, akik közel állnak hozzád. Nem vagyok biztos magamban, hiába tudom, hogy egy elrontott küldetés az egész házunk elpusztíthatja, nem biztos, hogy fel tudnám áldozni a bátyám a siker érdekében.
Ahhoz képest, hogy most kezdte, a kislány nagyon ügyesnek tűnik, és elég okos is ahhoz, hogy magától találjon ki olyan dolgokat, mint a felsőteste mozgatása. Nem is szólok neki, sokkal jobb, ha ezeket maga találja ki, akkor képes elfelejti, hogy ő találta ki, és berögzül, ösztönössé válik. Tökéletes egyensúlya persze senkinek nincs, főleg, ha egy rúgás betalál, mert akkor az ellenállás is változtat az egyensúlyon, de elengedhetetlen a biztos állás.
- Rendben, ez nagyon jól megy, nagyon jó egyensúlyérzéked van. A különböző játékok, mint az ugróiskola, vagy akár a biciklizés is segítenek benne fejlődni, de megpróbálhatsz majd végigsétálni egy vékony, földre rajzolt vonalon, esetleg végigugrálni rajta egy lábon, az segíti a célzást is. -emlékszem, én az egyensúlyozást egy a föld felett egy méterre levő, vékony fadeszkán gyakoroltam, amiről rengetegszer leestem, és megütöttem magam, a földre rajzolt vonal egy sokkal kevésbé fájdalmas módszer. Valószínű ő nem próbál majd csalni, és nem próbálja majd elhitetni magával, hogy jó helyre lépett, ha lelép a vonalról, mint némelyik rosszabb diákom tenné, ha nem a rúdon kéne végigmenniük. Ez a lány önként szeretne tanulni, úgyhogy neki ez a módszer is megy, ellentétben azzal, akit sajnos kényszerrel kell nevelni, hogy olyan legyen, mint mindenki a családunkban. Örülök, hogy én nem tartoztam azok közé a szerencsétlenek közé, akik akaratuk ellenére kaptak orgyilkos képzést, nagyon rossz lehetett.
- Meg tudnád mutatni, hogy hogyan ütsz ököllel?- felemelem a két tenyerem, miközben bíztatóan rámosolygok, hogy ne féljen teljes erőből ütni. Nagyon nagyot kellene ütnie hozzá, hogy fájdalmat okozzon nekem így, és ő is puhát üt, tehát nem sérül meg a keze. Van, aki a kesztyűt meg a párnát szereti, de így egyrészt látom a keze tartását is, másrészt pedig jobban érzem. Az ütés a rúgás mellett a másik alapvető hakuda mozdulat, sokan viszont rosszul csinálják, még az Akadémián sem szentelnek kell figyelmet annak, hogy hogyan kellene ütni, hogy kell tartani a csuklót, a könyököt, a vállakat, hogyan kell mozdítani a felsőtested, és amire sokan nem figyelnek, hogy egyensúlyban van-e a tested. Ezek annyira alapvető gyengepontok, hogy aki bármelyiket komolyan elrontja, számíthat rá, hogy ellökik, de akár a karját is eltörhetik.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 28, 2014 7:22 am

Miho-anee-sama!

- Suzume szívesen találkozgatna velecskéjük! *.* – rikkantom boldogságosan, amikor Miho-anee-senpai azt mondta, hogy bemutatkoztat engemecskét majd a tesócskáinak. Bár fircsi-furcsa volt, hogy Miho-anee-senpai tesócskái nem második osztagocskás tisztecskék, hanem más hol dolgozgatnak. Én azt hittem, hogy a Fonocskák mind-mind második osztagocskások, mint ahogyacska Soifon moto-taichou-sama is voltocska.
- Suzume köszöni szépenecskén, Miho-anee-senpainak! *w* – mondigálom köszönetecskémet lelkesecskén a dicséretecskéjére. - Suzume szeret ugróiskolácskásat játszogatni! Suzume szerintecske a vonalacskás nagyon jó ötletecske, a vonalacskán való ugrabugrához a vonalacskát lehet krétácskával rajzolgatni a földecskére? – kérdezgetem tőle, ezt szeretném kipróbálgatni otthon. Mert ott, ott leszigél majd Aneue, Aniue és Taki-nii is, és velücskék gyakorolgathatom ezt. Ők is biztosacska örülgetnének, hogyha Miho-anee-senpai ötletecskéiből tanulgathatnának. Meg aztánocska a vonalacskát lehet girbe-gurbácskán is felrajzolgatni, ha lehet krétácskával vonalat húzogatni hozzácskája, és ha ferdécske a vonalacska és nem egyenesecske, az még nehezebbecske! *.*
- Ú, Miho-anee-senpai! Mondogass még Suzuménak ilyen jó ötletecskéket, kérlekecske! – tartom magasocskába a kezecskéimet, vidámocskán nézigélve a senpaiocskára.
Amikorocska Miho-anee-senpai arra kért, hogy megmutogassam, milyen erősecskét tudok ütögélni az öklöcskéimmel, felcsillantak a szemecskéim. Ez nekemecske való feladatocska! *_* Bár a papa sokszor mutatgatott nekemecske mozdulatocskákat, de azocskák legtöbbször gáncsolgatósak, leszorítgatósak, trükköcskések voltak, amikecskét tanítgat nekecském. Mikorocska megkérdezgéltem tőle, hogy miértecske, akkor azt válaszolgatta nekecském, mert amíg nem vagyok olyan magasocska, mint ő, addigacska ez a legjobbacska nekecském! *-* De az öklöcske ütögetést ellestem a felnőttecskéktől, nagyon nagy titkocskában, vagyis próbálkozgattam, szóvalacska, remélemecske Miho-anee-senpai elégedettecske lesz velemecske. *w*
Jobb lábacskámmal lépecskélek előre, ezzel kitámasztgálom magacskámat, eközben pedig derekacskám is mozdulgat, ahogyacska jobb kezecskémet lendítgélem előrécske, válacskámmal egyvonalacskában tartogálva, és mikor megütögélem Miho-ane-senpai bal tenyerecskéjét, kinyújtom teljesen a karocskámat a végecskéjére. Miközben ütögéltem, felhúztam bal kezecskémet arcocskámhoz, nem tudigálom, hogy ezt miért csinálgatják a felnőttecskék, de biztosocska fontosocska, ha csinálgatják.
- Milyen volt? – nézigélek fel Miho-anee-senpaira. Nem fájdogált nekicskéje, de nem is szerettem volna bántigálni, de a bemutatócskák nem azért vannak, hogy ne addogáljunk bele midenecskét, amicskénk van. Ezért én is mindenecskét beleadogáltam, szóval ez mutogatja, hogy nekemecske mennyi sok-sok mindenecskét kell tanulgatgatnom, hogy olyan erősecske legyek, mint Miho-anee-senpai. *.*
- Suzume először csinálgatott ilyenecskét, mert Chichiue nem ilyeneket tanítgatott nekicske. Suzume úgy csinálta, ahogy a nagyocskáktól láttigálta – mésélecskélem el Miho-anee-senpainak, mert lehetcske, hogy fontosocska, hogy ezt tudigálja ő is.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Júl. 29, 2014 3:00 am

Suzume-chan

Nagyon aranyos, hogy a kislány mennyire lelkes, sokkal lelkesebb, mint sokan a rokonaim közül. Kicsit olyan, amilyen én lehettem az ő korában, ez pedig azt jelenti, hogy remélhetőleg szép jövő elé néz az osztagunkban, valószínű tiszt lesz belőle. Tíz-húsz év legfeljebb, és a munkatársam lesz- furcsa erre gondolni most, ha azt látom, hogy mennyire kicsi.
- Hát, esetleg még megpróbálhatsz cicákkal fogócskázni, fejlődik tőle az ügyességed, mert elég nehéz őket megfogni. Vagy próbálkozzatok azzal a barátaitokkal, hogy ki tud tovább egy lábon állva maradni- nekem ezek a dolgok nem játékok keretei között lettek megtanítva, de talán könnyebb egy ekkora gyereknek úgy tanulnia, ha úgy veszi a feladatokat, mintha játszana. Macskát lehet, hogy nem tud szerezni, de a fél lábon álló feladat szerintem nagyon hasznos, főleg, ha közben esetleg még zavarják is egymást. Ha az apja Onmitsukidous, akkor biztos, hogy kiegészíti a mondandómat néhány dologgal.
A kislány elég jó technikával, és meglehetősen erősen ütött, ami egy kicsit meglepett, ilyet nagyon kevés gyerek tud az ő korában. Vagy már most nagyon sokat tanult, vagy ennyire tehetséges. Amikor elmondja, hogy felnőttektől látta, hogyan ütnek, azt is nyugtázom, hogy nagyon jó megfigyelőkészsége van. Biztosan arra is gyorsan rá fog jönni, hogy a harc lényege, hogy az ellenfél ne tudja, mit akarsz csinálni.
- Nagyon ügyesen csináltad- megsimogatom a buksiját, és rámosolygok. Ha nem csinálta volna jól, akkor is úgy kezdeném, hogy megdicsérem, a gyerekeknek a sikerélmény a legfontosabb. Ha elveszítik az érdeklődésüket az iránt, amit tanítanak nekik, soha nem fogják azt a dolgot rendesen megtanulni. Remélhetőleg beválik a módszerem, és a családom következő nemzedéke még remekebb lesz, mint a miénk.
Bemegyek a szertárba, és rövidesen visszatérek két bokszkesztyűvel és egy olyan félkemény párnával, aminek meg tudom fogni a másik felét. Én személy szerint nem szeretek ököllel ütni, a rúgásokat, és a jó helyre bevitt tenyérrel vagy tenyéréllel bevitt ütéseket vagy fogásokat többre tartom, de kétségkívül egy alapmozdulat, és a legtöbb stílushoz szükséges. Az ököllel ütésnél pedig az a legfontosabb, hogy minél több támadást tudjunk bevinni egy pontra minél gyorsabban. Erre épül az egyik Shihouin Yoruichi által kifejlesztett hakuda technika is.
- Ezeket vedd fel, és próbáld meg minél többször, minél gyorsabban és erősebben megütni a párnát, amíg tízig számolok, rendben? Háromra kezdünk, jó?- bátorítóan rákacsintok, miközben jó erősen megfogom a párna hátulján lévő fogantyúkat, hogy egy helyben tudjam tartani, miközben üt. Először háromig számolok, lassan, azután, ha elkezdtük, tíz másodperce van, miközben figyelem, hogy hogyan üt, és számolom az ütéseit is. Kíváncsi vagyok, hogy fog neki menni, nekem az ő korában tizennyolc viszonylag gyenge ütés sikerült, de ő valószínű képzettebb, mint én voltam akkor.