Edzőterem

Tárgy: Edzőterem Pént. Aug. 21, 2009 3:08 am

A 2. osztag edzőterme. Itt tehetik próbára tudásukat az osztag tagjai egymás ellen.

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. Jún. 18, 2010 7:01 am

{Találkozás Kotomi fukutaichouval *.*}

- Ohayō gozai masu!- léptem ki a szobámból és a frászt hoztam az arra járó tiszteknek. Kicsapongó örömmel indultam el az egyik folyosón. Valami furcsa okból kifolyólag ma reggel eszembe jutott, hogy egyetlen egyszer sem edzettem magam amióta a 2. osztag tisztje vagyok. Igaz, előtte tartottam egy kis konferenciát a fejemben zanpakutoum lelkeivel és Hotaruval, de kivételesen egy véleményen voltunk a dologgal kapcsolatban. Az edzőterem elé érve egy pillanatra megálltam. A kezembe vettem nyakamat díszítő ajándékot.
~ Végre itt vagyok. És ezt neked köszönhetem.-jelentek meg a fejemben egykori férjemmel kapcsolatos emlékeim. Már elmúlt pár hónap amióta meghalt. Ha jól tudom azt a férfit aki megölte azt kivégezték. A halála nem töltött el örömmel, hiszen nem is fogadtam bosszút. Lassan összeszedve magam benyitottam az edzőterembe.
- Ohayō gozai masu!-kiáltottam el magam újra de csak a visszhang válaszolt. A terem kongott az ürességtől. - Én vagyok az.... első?-csodálkoztam, miközben besétáltam a terembe és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Jó nagy.-néztem szét, majd megakadt a szemem az ellenfelemen. Az amit én ellenfelemnek neveztem ki, egy próbabábú volt. Odasétáltam az említett tárgyhoz, majd a terem közepére húztam.
~ Mire vársz még. Kezdj már neki.- hallottam fejemben lakótársam unott hangját.
~ Jól van na >...<. Nyugi.-sóhajtottam, majd megtettem az első ütést. Ez tulajdonképpen azért volt szükséges, hogy a bábú testének keménységét tudjam meghatározni.
- Tökéletes...-csillantak fel a szemeim, majd elkezdtem megsorozni a bábút. Jól bírta a gyűrődést és ez csak fokozta a kedvemet. Soha nem igérkezett még ilyen jónak egy edzés.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 19, 2010 5:21 am

~ Találkozás az újonccal ~

A fejemet vakarva bogarásztam a jegyzetfüzetembe rajzolt kriksz-krakszokat, amiket valamikor még hajnalban félig, vagy inkább egészen kómás állapotban firkantottam bele. A máskor művészi pontosságú írásomat most alig-alig tudtam kiolvasni. Hiába, még az én kezemre is hat a reggeli tompaság, amiben épp eleget van részem mostanság, hiszen annyi dolgom van, hogy nem tudom rendesen kialudni magam. Amikor pedig úgy dőlök az ágyba minden este, mint egy zsák, addig így is fogok ébredni minden reggel. Bár lenne bennem annyi energia, mint Hitomiban volt... neki ennyi megterhelés meg se kottyanna. No de most nincs időm ábrándozni, fontos feladatom van: ki kell derítenem mit írtam erre a papírra pár órával ezelőtt! Bevetem a legeslegtudományosabb módszerem amit ismerek, méghozzá a szemem meresztését, és ugyan nyúló nyakam picit megfájdult, de saccperkábé kettő perc múlva végre eredményre jutottam. Büszkén vontam össze a szemöldököm, tudok én, ha nagyon akarok. Villámgyorsan odafirkantottam emberi nyelven is annak a pár szónak a jelentését, majd határozottan összezártam a füzetkét és zsebredugtam. 40 perc múlva edzést kell vezényelnem az osztag egyik felének. És ezt a valamivel több, mint fél órát úgy tűnt, akármivel tölthetem, legalábbis semmi olyasmi nem jutott eszembe, amit haladéktalanul meg kell csinálnom. Talán 4-5 napja éreztem utoljára ilyet, akkor volt utoljára ekkora hézag az időbeosztásomon. Kár, hogy a legtöbb szabadidős tevékenységemhez több idő kell ennél. Végül is úgy döntöttem, hogy ha már a gyakorlótéren lesz dolgom, akkor miért is ne látogathatnám meg idejekorán azt? Gyakorolhatnék kidoukat például, hátha sikerülne végre nem felrobbantanom magam háromból kétszer.
Nagyjából öt perc múlva már ott álltam a csukott ajtó előtt, mely mögül egyértelműen hangok szűrődtek ki. Ezek szerint nem csak én gondolkodtam így. Síri csendben félrehúztam a bejáratul szolgáló szerkezetet és bekukucskáltam a terembe, amelynek közepén éppen valaki heves küzdelmet vívott egy gyakorlóbábuval. Nem volt ismerős az illető, és bár a memóriám tény és való hogy tök pocsék, de azért azt talán meg tudom mondani, hogy láttam-e már valakit, vagy sem. Továbbra is csendben mozogva beléptem a gyakorlótérre és az ajtó mellett a falnak dőlve figyeltem a lányt, aki láthatóan igencsak belemelegedett a püfölésbe. Túl közel volt a bábuhoz, rosszul választotta meg a távolságot. Így se a könyökét, se a térdét nem tudta kinyújtani, jelentősen veszítve az ütései és rúgásai erejéből. A csapásai tessék-lássék alapon találták el az eszközt, nem célzott a testen semmilyen kritikus idegvégződést vagy érzékeny pontot. A mozgása alapján nem valószínű, hogy sok edzésen vett volna részt eddig, különben már kijavították volna azokat az apró hibákat, amiket vét. Ezen túl az a tény, miszerint eddig nem vett észre, azt valószínűsíti, hogy nem figyel oda eléggé a környezetére. Lehajtottam a fejem és lassan megcsóváltam. Két okból is: a lány miatt, meg azért mert már megint olyasmiken járatom az agyam, ami normál esetben eszembe se kéne jusson. Túlságosan belemerültem ebbe az egész shinigamiságba. Tartok tőle hogy itt nem lehet kivenni egy hét szabadságot, mint egy rendes munkahelyen, pedig lassan nem ártana. Ellöktem magam a faltól, és egy shunpóval a lány mögé kerültem. Villámgyorsan leguggoltam, bal lábamra támaszkodva megpördültem a tengelyem körül és jobb lábamat kinyújtva megkíséreltem kirúgni a shinigami lábát. Ha nem vett észre, kellemetlen élményben lesz része, de jó lecke lesz számára, hogy figyeljen oda jobban a külső körülményekre még edzés közben is.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 19, 2010 5:58 am

{Találkozás Kotomi fukutaichouval *.*}

Tiszta véletlen helyen ütögettem és rugódtam a bábut. Nem érdekelt, hogy talált-e vagy sem úgyis csak szórakoztam, mivel egy bábú ellen nem érdekes a harc.
~ Mit hülyéskedsz te liba?! Úgy volt gyakorolni jössz nem pedig játszani. -kaptam ütést a fejemre másik énem láthatatlan kezével.
~ Most mi bajod van?!-ordítottam vissza.~ Egyedül semmi élvezet nincs az edzésben.-folytattam a bábú püffölését.
~ Az, hogy pazarolod azt az időt amit edzésre lehetne fordítani!
~ Persze. Mi értelme van egy olyan ellenféllel küzdeni aki többet nem tud az előre-hátra dülöngélésnél?
~ Igazi ellenfelet akarsz?...-a folytatás pillanatra megállt. A fülemet az ajtó nyitódásának halk nesze és a lépések szintén halk hangja késztette hegyeződésre. Majd apró alig látható mosoly jelent meg az arcomon.- Tessék. Itt van az élő ellenfeled.
~ Majd, ha idefárad akkor harcolok vele.
~ Hogy te milyen lusta vagy...
~ Csak elővigyázatos.- hallottam újabb lépteket. A lány aki az előbb jött be most mögöttem volt és a lába már el is indult az enyém irányába. Hagytam, hogy elérjen. Mikor a lábaimat kirúgta a helyéről és én a levegőbe kerültem gyorsan megpördültem a levegőbe és jobb lábammal máris célba vettem támadóm fejét, majd ezután, ha esetleg nem találna, vagy ha még is akkor is, indítottam a másik lábamat is.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 19, 2010 7:14 am

~ Találkozás az újonccal ~

A jól kivitelezett rúgás nyomán lábam gyorsan és lendületesen repült egyenesen a másik lány bokájának, elsodorva magával azt és ezzel kibillentve ellenfelemet az egyensúlyából. Azonban várakozásommal ellentétben a shinigami nem a padlón kötött ki, hanem balanszát megtartva megpördült a levegőben, és alsó végtagjait az én kissé meglepett fejem felé irányította. Úgy tűnik, megérzésem téves volt, és mégis csak észrevett, ami tekintve hogy mennyire nem tudom elrejteni a jelenlétemet, annyira nem meglepő végső soron. Ha valahol lehet engem kritizálni, az biztosan ez. Felderítésre teljesen alkalmatlan vagyok, ami elég nagy hátrány ebben az osztagban, de megszoktam már hogy fogyatékosságaimat mással pótolom. Régen a tanulmányi eredményeimet kimagasló sportteljesítménnyel, most meg ezt a hakuda és zanjutsu-tudásommal. Most sem estem kétségbe a szó szerint felettébb meglepő fordulattól, és az első felém reppenő rúgást az alkarommal stoppoltam le, majd hátravetődve a lábammal térítettem el a másodikat. A kezemen átlendülve kerültem tisztes távolságba a lánytól, aki ügyesen megfelelt a kis tesztemnek, feltéve ha lábaink találkozása nem borította fel most már tényleg az egyensúlyát. Felegyenesedtem, és alaposabban is végigmértem. Hosszú, fekete haja emlékeztetett Hitomiéra, bár az övé talán ennél sötétebb volt. Kék szemeiben enyhe zavart érzékeltem, de ezt betudtam annak, hogy talán arra számított, meg fog tudni ütni. Viszont a ruháján végignézve elégedetlen arckifejezés ült ki a fejemre. A szabály az szabály, bármennyire is kellemetlen néha őket betartani. Például engem is zavar a karszalagom, de viselnem kell, így viselem. Vagy az elmúlt egy évben számtalanszor sajnáltam meg olyanokat, akiket el kellett fognom, de a parancsot muszáj volt végrehajtani, így végrehajtottam függetlenül a saját elveimtől.
- Miért nem a kötelező egyenruhát viseled?
Kérdeztem szúrós tekintettel, pedig biztos nem áll nekem jól, arról nem is beszélve hogy mennyire utálok főnökösködni. Anno a softball-csapatban is csak azért vállaltam el a kapitányi posztot, mert egyöntetűen engem szavaztak meg a többiek. Inkább Hitominak volt való a vezér szerepe, az ő jelleme sokkal jobban passzolt az ilyesmihez. Viszont engem se ejtettek a fejemre, ha kezdeményeznem kellett, megtettem.
- Szépen védted ki a támadásom. Mi a neved? Rangod?
Dicsértem meg egy kissé megenyhülve, hogy lássa, nem egy érzéketlen, parancsolgató ribanccal van dolga. Viszont a ruháját akkor is le kell cserélnie, méghozzá legkésőbb tegnapig. Pont. Ha kell, személyesen fogom elrángatni a szabóhoz. Csupán a magasabb rangú tiszteknek engedélyezettek a kisebb változtatások.
- Az én nevem Sakai Kotomi, talán már rájöttél, hogy a hadnagyod vagyok. Mióta szolgálsz az osztagban?
Folytattam a kérdezősködést, most már tényleg minden szigortól mentes hangon. Most elválik, hogy csak az én memóriám mutatta meg fényes szürkeségét, vagy tényleg most látom a kis hölyget először.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Jún. 19, 2010 7:31 am

{Találkozás Kotomi fukutaichouval *.*}

Lábamon először éreztem az alkarját, majd az ő lábát ami egy igen ügyes mozdulattal lett szánva támadásom védésére. Ezután ellökve magam újra talpra álltam a közben már tisztes távolságban lévő ellenfelemmel szemben. Valahonnan ismerős volt az arca csak már nem emlékeztem rá. Láttam amint tekintete végigmért engem.
- Miért nem a kötelező egyenruhát viseled?
Éreztem magamon a szúrós tekintetet és a kérdése nem kissé meglepett. Eleinte nem is tudtam, hogy mit mondjak, majd összeszedtem magam.
- Szívesen viselném a kötelező egyenruhát, csak a másik személyiségem mélyen ragaszkodik ehhez a ruhához. -mondtam el a teljes igazságot a földet nézve.
-Köszönöm szépen. A nevem Kamioka Rosa. Hatodik tiszt.- hajoltam meg mélyen, majd kiegyenesedve még egy apróbb mosoly is megjelent az arcomon, hisz a hangja már nemvolt olyan szigorú.
- Az én nevem Sakai Kotomi, talán már rájöttél, hogy a hadnagyod vagyok. Mióta szolgálsz az osztagban?
Szóval innen volt ismerős az arca. hiszen ő a hadnagyom. Ahhoz képest elég hangosan jött be... én hülye... nem is jött be hangosan csupán az én hallásom túl jó.
- Örvendek fukutaichou. Hogy mióta...?-ujjaimon számolgattam a napokat.- Ha jól tudom akkor kettő.-mosolyogtam. - Amúgy remélem nem lepődött meg nagyon, hogy kiszúrtam önt. Csak volt szerencsém meghallani amint bejött, illetve amint mögém futott.-húztam szélesebbre mosolyomat.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Jún. 20, 2010 10:34 pm

~ Találkozás az újonccal ~

Így belegondolva már szinte biztos voltam benne, hogy új arc, egy ilyen rucit garantáltan kiszúrtam volna korábban. Ha máshogy nem, a kapitány rángatta volna ki az edzésről fülönfogva. Én nem fogom, de továbbra is áll a tétel, miszerint ebben az osztagban senki se különcködjön. Ilyen mértékben ne. Úgy tűnik, sikerült fogósat kérdeznem tőle, legalábbis nem vágott rá valami borzalmasan hebegős-habogós, magyarázkodós választ.
- Aaa... másik személyiséged?
Kérdeztem vissza nagyokat pislogva. Hát, ennél jobb lett volna valami hebegős-habogós, magyarázkodós borzalom. Legalább a kis hölgy fantáziadús elmével rendelkezik. Bírom a kreatív embereket, deee... jó lenne ha másra fordítaná az ebbéli tehetségét és nem lázadásra.
- Akkor légy szíves nyomd el a másik személyiséged, és legkésőbb holnaptól a kötelező egyenruhát viseld. Rendben?
Hangomból igencsak érződött a hitetlenkedés és a rosszallás, azért örülnék neki ha nem próbálnának megetetni a tisztjeim ilyesmikkel. Mindenesetre túlestünk a bemutatkozás procedúráján is, ami alapján kiderült, hogy a leányzó a legrangosabb külön pozíció nélküli tiszt, illetve az is, hogy eddig két, bizonyára rettentő hosszú napot töltött el az osztagnál.
- Örvendek, Rosa. Kérlek, szólíts Kotominak.
Mosolyogtam rá. Szerettem egyenlő félként kezelni az osztag összes többi tagját, és a pozíciómat csak akkor hangsúlyozni, ha tényleg valami fontos dologról volt szó. Mint például ez a ruhaügy. Hallottam olyasmit, hogy az egyik korábbi kapitány úgy kezelte a beosztottjait mint a mosott ruhát, hát én erre nem lennék képes. Bár én csak hadnagy vagyok. Speciel Naraku se volt éppen egy szociális alkat, de én tudtam, hogy törődik az osztagával a zord külső ellenére. Kár, hogy távoznia kellett.
- Az igazat megvallva szomorú lettem volna, ha nem veszel észre.
Jegyeztem meg, de azt inkább nem mondtam meg hogy miért, higgye csak azt, hogy direkt ömlik belőlem a reiatsu. De jó lenne, ha képes lennlék normálisan elrejteni a jelenlétem... Lassan sétálni kezdtem Rosa körül, majd egy pár méter után oldalamról lecsatoltam a zanpakutómat rejtő baseball-ütőm és a vállamra támasztottam.
- Mivel feltételezem edzeni jöttél ide, és én is ezért vagyok itt, ne vesztegessük az időt. De azért mesélhetnél magadról egy kicsit. közben
Kacsintottam rá, majd támadásba lendültem. Két gyors szökkenéssel az oldalához kerültem, majd az ütöt a fejem fölé emelve készültem lecsapni a lány fejére. Szándékosan jó széles mozdulatot tettem, hogy ne legyen nehéz elkerülni, de látni szerettem volna hogy alapvetően hogy reagál arra, ha fegyvertelenül kell szembenéznie valakivel, akinél van is valami. Vissza mer-e támadni, miután kikerülte az ellenfél csapását, vagy inkább defenzív felfogásban küzd és visszavonul?

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Jún. 20, 2010 11:36 pm

~Edzés Kotomi-sannal~

A hadnagyon láttam, hogy nemhiszi el a másik személyiségem dolgot. Én még elviseltem volna, de ez nem volt elmondható az említett személyiségről.
~Mégis.... Hogy az a..... Na várj csak... -kelt ki magából Hotaru.
~Nyugi már. Majd lesz időd levezetni a feszültséget edzés közben.
Próbáltam nyugtatgatni feldúlt lakótársamat bár mindhiába, mert a gondolataimban megjelenő különböző tárgyak tönkretételével próbálkozó egyént képtelenség lenne megállítani.
~Kinyuvasztom! Kipréselem belőle a levegőt! Darabokra szaggatom!
- Igen. A másik személyiségem. És amint hallom nem igen hisz nekem, de nem is fogom most elmagyarázni ha nem haragszik, mert majd ha harcolunk úgyis rá fog jönni.
Mosolyogtam és elengedtem a fülem mellett a ruházatra utaló kijelentést, hisz az csak jobban feldúlta volna "kedvenc" lakótársam jelenlegi állapotát. Lassan körözve indult el a hadnagy, majd tőlem pár méterre megállt és fegyverét a vállára helyezte.
- Bár a lélekenergia észlelésem nem tökéletes, de van ami kiegészítse. A hallásom és szaglásom kicsivel fejlettebb, mint bárki másé. Körülbelül, mint a kutyáké, vagy a denevéreké.
- Mivel feltételezem edzeni jöttél ide, és én is ezért vagyok itt, ne vesztegessük az időt. De azért mesélhetnél magadról egy kicsit közben.
Kacsintott rám, majd támadott. Anélkül, hogy ránéztem volna hallottam a lépései hangját. Széles mozdulattal készült a fejemre ütni. Egy könnyed lépéssel kerültem ki a felém induló támadást, ugyanakkor már hallottam is a vészjósló hangot a fejemben.
~ Az enyém.
Másik személyiségem habozás és bármi ellenkezés eltűrése nélkül vette át az irányítást a testem felett. A kezem mozdult és az egyik zanpakutout előhúzva már egy felfele, a lány keze felé tartó, vágást intézett vele. Nem érdekelve, hogy eltalálta-e vagy sem hátrább ugrott.
- Remélem nem haragszik hadnagy kisasszony, ha felfedem magának a kilétem és bebizonyítom, hogy valóban létezem.- húzódott gúnyos mosolyra a szám Hotaru hatására.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Jún. 23, 2010 2:12 am

~ Találkozás az újonccal ~

Jó tudni, hogy az osztag legújabb tagja kiválóan működő érzékszervekkel rendelkezik. Ez biztosan hasznos lesz felderítő küldetéseken. Ahogy vártam, a lefelé tartó csapásom a levegőt találta csak el, a lány hozzállására pedig pillanatokon belül meg is kaptam a választ, lévén egy gyors mozdulattal előrántotta az oldalán lógó kardot és megpróbált megsebesíteni vele. Egyik kezemmel elengedtem az ütőt és egy apró csuklómozdulattal meglendítettem azt a penge irányába, hogy aztán a két eszköz hangos csattanással találkozzon. Mivel az én fogásom jóval lazább volt az övénél, így a fegyverem azzal a lendülettel ki is repült a tenyeremből, de jó reflexeimet megcsillantva másik kezemmel utánakaptam az ütőnek és egy széles vízszintes csapást indítottam volna meg, ám Rosa már nem volt ütőtávolságban. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a lány csapásában sokkal több indulat és ártani akarás volt, mint azokban a rúgásokban amiket először küldött felém. Tekintetemmel megkerestem ellenfelem tekintetét, miközben az ő másik személyisége felfedte magát előttem. Hangja megváltozott, eltűnt belőle az ártatlanság és a szeméből is csak a megvetés áradt. Szóval mégis csak komoly ez az egész.
- Akkor örvendek, azt hiszem. Megbeszélhetnénk ezt a ruha dolgot. Miért ragaszkodsz ehhez a hacukához ennyire? Egyébként tényleg szívesen hallanék rólad egy pár szót azon kívül is, hogy mi a neved és a rangod.
Feleltem mosolyogva. Ötletem sem volt, hogy miképpen is kéne az ilyesmit kezelni, de a kedvesség és a mosolygás biztosan nem fog kárt okozni. Az ütőmet ismét a vállamra helyeztem, ha kezdeményezni akar, nem állok az útjába. Egyelőre nem tartottam szükségesnek kivonni a katanámat annak ellenére, hogy Rosa megtette. Edzéshez tökéletes volt a baseball-ütő, hiszen fémből volt, így kardcsapások hárítására megfelelt, illetve kisebb kárt okozott az ellenfélben, mint egy penge, ha nem az érzékeny pontokra célzok, mint mondjuk a térd vagy a fej. Egy-egy kék-zöld folt azért mégsem olyan súlyos sérülés, mint egy vérző vágás.
- Mondd csak, Rosa, ugye szereted a süteményt?
Kérdeztem, hiszen ha igen, akkor muszáj lesz megtömnöm valami sajátkészítésű finomsággal majd. Igaz ezt akkor is meg fogom tenni, ha nem szereti, ebben az osztagban nem lesz olyan shiigami, aki nem evett a sütijeimből legalább egy falatot. De majd hadnagyi gyűlésre is viszek, meg úgy egyébként mindenhova. Talán még küldetésekre is!

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. Júl. 09, 2010 7:11 pm

~Edzés Kotomi-sannal~

Hotaru elhűlve nézett a hadnagyra. Mégis mit képzel? Először felhúzza aztán meg ismerkedni akar? Még egy ilyen kiismerhetetlen perszónát. Majd látszólag a kérdéssel nem is törődve kapcsolt shunpora és már támadt is a lányra. Mielőtt elérte volna elrugaszkodott a földtől és egy szép kis X alakú támadást intézett felé, majd hátraugrott.
- Cöh... felhúzzuk a másik agyát és utána jó pofizunk? Ez mégis milyen magatartás, ha szabad kérdeznem... hadnagy... A ruhán meg nincs mit tárgyalni. Marad és kész.
A szavaiból szinte ömlött a gúny és megvetés és újabb támadást indított. A shunpoval most a lány háta mögé került és felemelve mindkét kezét a kardok markolatával készült lecsapni a fejére, és ha a lány ez esetleg kivédené ott jön a csavar. A két kard, gilotin módjára fog elindulni a feje irányába és csak, hogy biztos legyen a siker még egy rúgást is indít a hadnagy gyomra felé. Közben ő majd megfeszül a dühtől és a pusztítási vágytól.
- A kérdésre nem tudok választ adni. Rosa jelenleg nem elérhető próbálja máskor.
Újabb gúnyos kijelentés, most viszont valamiért síri nyugalom ült ki Hotarura. Lassan elindul a hadnagy körül úgy 5 méteres távban. Egész élesen hallatszik a fejében a lábainak dobbanása a padlón és a lány légzése is, csak, hogy a szívdobogásáról ne is beszéljünk.
- Furcsa illatod van. És a zanpakutoud is hasonló illatot áraszt. Olyan mint a....liliom és az orchidea illata.
Az, hogy Hotaru nyugodt lett és a kifinomult érzékeit használja csak egyet jelent. Most már teljesen készen áll a harcra. Az érzelmek már nincsenek hatással rá akárcsak a józan ész szavai. Most a tökéletes gyilkológép sétál a hadnagy körül várva a pillanatra, hogy vérbe márthassa a kardjait.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Júl. 11, 2010 2:53 am

~ Találkozás az újonccal ~

Rosa-chan ki is használta az alkalmat, hogy átadtam a kezdeményezés lehetőségét és megindította a saját támadását. A köztünk lévő távolságot egy shunpóval tüntette el, majd második kardját is kivonva próbált meg egy kereszt alakú vágást ejteni rajtam. Sokan próbálkoztak már karddal megsebezni, egy ilyen céltalan és meggondolatlan támadással semmire sem fog menni. Ütőmet tökéletes ütemben emeltem fel ahhoz, hogy mind a két pengét egyszerre akaszthassam meg, majd egy felfelé irányuló mozdulattal ellöktem azokat magamtól, és ennek hatására ellenfelem is hátra ugrott.
- Elnézést kérek, ha felhúztalak. Csupán szeretném közelebbről is megismerni az osztag új tagját. De ha nincs kedved mesélni magadról, nem fogom erőltetni. Viszont a ruhát muszáj lesz lecserélned, mert szabályok kötik az egyenruha viselését. Muszáj hordanod, ha tetszik, ha nem. Hogy mit veszel fel rá, az viszont már a te dolgod.
Érveltem a lánynak. Szegény nagyon magára vehette, hogy kételkedtem a létezésében, remélem azért nem fogadott örök haragot. Nem szeretnék senkivel sem rosszban lenni az osztagból, már csak azért sem, mert az ellentétek csak problémákat szülnek az együttműködésben. A jó csapatmunkának pedig a feltétlen bizalom az alapja. Rosa újabb akciót kezdeményezett, mögöttem bukkant fel és megkísérelt leütni, de még időben észrevettem és oldalra lépve el tudtam hajolni a markolatok elől. Azonban kezében hirtelen megpördültek a kardok és egyenesen a fejem lenyisszantására törekedtek. Eleddig messze ez volt a legveszélyesebb csapása, így ezt már nekem is muszáj volt teljesen komolyan vennem. Villámgyorsan megpördültem, és az ütőmet az egyik kard útjába tettem, a másikról pedig úgy gondoskodtam, hogy kezemmel egy picit meglöktem a tiszt karját, így a vágást éppen csak, de elhibázta. A kombináció azonban ezzel nem ért véget, Rosa egy rúgást is indított felém, amit azonban későn vettem észre, így lába a gyomromban kötött ki. A találat erejétől jó pár métert csúsztam hátra, megállás után pedig összegörnyedve köhögni kezdtem.
- Szép volt, szorult beléd némi tehetség.
Dicsértem meg, miután végre levegőhöz jutottam. Feltétlenül megvan benne az, ami az osztag többi tagjában is, ők is ennyire komolyan veszik az edzéseket. Komolyan kezdem félteni Watanabe kapitányt és az osztagát, remélem egyik 10. osztagos sem fogja a gyengélkedőn végezni, ha megtartjuk az első közös edzést a két alakulat között.
- Mit akarsz ezzel mondani?
Kérdeztem felhúzva a szemöldököm, miközben tekintetemmel folyamatosan követtem a köröző lányt. Ismét másmilyen pillantást véltem felfedezni a szemében, a megvetésből hideg, gyilkos tekintet vált, amit nem véltem jó jelnek. Elégedetlen grimasz ült k az arcomra. Ha valóban ennyire súlyos a személyiségzavara, akkor nagyon gyorsan a Féregbolyban fogja végezni. Muszáj volt oldanom a feszültséget és valahogy visszahoznom Rosát. Váratlanul shunpómat használva a lány mögé kerültem és "galád módon" gyengéden átöleltem.
- Elég lesz, Rosa-chan. Itt senki sem akar bántani téged. Én nem az ellenséged akarok lenni, hanem a barátod.
Súgtam a fülébe kedvesen, majd cirógatni kezdtem az arcát, hátha ettől megnyugszik.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Júl. 11, 2010 3:19 am

~Edzés Kotomi-sannal~

- Hogy mit akarok ezzel mondani? Semmit, csak apró észrevétel.
Örömmel konstalálta, hogy a támadás egyik része sikerült. Ezután először egy grimasz ült ki a hadnagy arcára, majd átölelte hátulról.
~ Ne öld meg. Ez egy edzés és tudod, jól, hogy csak az én engedélyemmel vagy most te az aki a testemet irányítja.- fejtettem ki álláspontomat másik személyiségemnek.
~ Akkor átadom az irányítást. Ha nem akarod akkor nem ölöm meg, meg amúgy is a felettesünk és nem tetszene a többi halálistennek, ha bántanánk őt.
~ Köszönöm.
~ Van mit, hisz lehet, hogy legközelebb nem leszek ilyen jó veled.
- Nincs szándékomban nagyon bántani senkit. De egy edzést nem lehet félbe szakítani. Másrészről átadom újra Rosanak az irányítást, de ne számítson arra, hogy ő nem fog harcolni, vagy a jelenlegi állapot változni fog.
Miután a hadnagy közeledésére választ adott újra én vehettem át az irányítást. Jó érzés volt érezni, hogy érzem a saját testem és irányítani is tudom azt.
-Akkor Kotomi-san remélem folytathatjuk az edzést.
Kiszabadultam a karjai közül, majd valamennyivel távolabb álltam meg. Mély levegőt vettem, de úgy tűnik, hogy Hotarunak igaza volt. A hadnagynak tényleg furcsa illata van.
- Remélem nem haragszik, ha használom a shikaiom. Kicsit már nyűgösek odabenn hisz rég használtam őket, félnek, hogy berozsdásodnak. Terasu, Tsuin tsu hoshi no tasogare!
Apró mosolyt küldtem a lány felé, habár ez elég érdekes lehetett a mostani hűvös nyugalomban amiben a testem volt Hotarunak köszönhetően. Ismét éreztem amint a kezemben lévő kardok folyékonnyá válnak, majd a saját helyükre mennek. A kezemen lassan megjelentek a karmok és azután a maszk megjelenésével a látásom ismét a múlté volt. Most erősebben hallottam a szívdobogását és a légzését, valamint az illata is erősebb volt. Egy pillanatra egyik kezemet felemelve összeszorítottam az öklöm, majd kilazítottam, mintha csak most használnám először. Majd egy újabb mosoly után shunpoval indultam el a hadnagy felé és előtte megállva karmaimat felé irányítva folytattam az edzést.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. Júl. 19, 2010 8:26 am

~ Találkozás az újonccal ~

Biztos voltam benne, hogy Mayoi Neko nem lesz boldog attól, hogy virágillatúnak nevezték, biztosan félre fogja érteni. Azt hiszem fel kéne készülnöm a legközelebbi találkánk alkalmával a végeláthatatlan panasz- és szitokáradatra, amivel fogadni fog, és szerintem az se fog tetszeni neki, hogy ilyen módon próbáltam Rosát kizökkenteni a másik személyisége fogságából. Ő ha tehetné, mindent erőszakkal oldana meg, de én nem ilyen vagyok, én először a békés megoldások után kutatok, és ha nincs más választásom, akkor is igyekszem a legkevesebb kárt okozni. És most is nekem volt igazam, legalábbis a másik Rosa-chan végül úgy döntött, hogy visszakozik. Nem értek az ehhez hasonló személyiségzavarhoz, de ezzel a megközelítéssel nagyot nem hibázhattam. Remélem. Lehet, hogy majd tanácsot kellene kérnem a 4. osztagtól ebben a témában, vagy esetleg egyenesen odaküldeni Rosát, hátha ők tudnak ezzel kezdeni valamit.
- Folytathatjuk, de ha meglátom benned a másik éned, azonnal abbahagyjuk. Ha elfogadsz egy jótanácsot, szerintem nézesd meg magad egy 4. osztagossal.
Szólaltam meg, miután ő szabadulni szeretett volna, és én nem álltam ellen. Szerettem volna azt tanácsolni neki, hogy próbálja meg legyőzni és rákényszeríteni ara, hogy odaadja az erejét, de nem voltam benne biztos, hogy ezzel jót tennék-e vele. Tartottam tőle, hogy ha laikusként túrok bele a problémába, akkor azzal csak kárt okozok. Igen, majd a 4. osztag megoldja, nekik ez a specialitásuk.
- Szóval vegyük komolyabban az edzést? Hát rendben.
Egyeztem bele mosolyogva. Egy shikai nem tréfadolog, a könnyed testmozgásnak ezzel lőttek. Ütőmet visszaakasztottam az övemre és előhúztam belőle a zanpakutóm. Kíváncsian vártam, hogy Rosa-chan miféle kardfeloldással rendelkezik, és legnagyobb meglepetésemre hasonló volt, mint az enyém. És mégis mennyire különböző! Az ő kezén lévő karmok sokkal inkább hasonlítottak igazi karmokra.
- Nem látsz?
Kérdeztem gyanakodva a szemfedőt látva. Ha valóban megvakítja a shikaia, akkor nyilván a többi érzéke felerősödik, de a látás hiánya óriási hendikepp lehet egy komoly ellenfél ellen. Én nem voltam az ebből a szempontból, képtelen vagyok rendesen elrejteni a lélekenergiámat, így szemek nélkül is bármikor lehet érzékelni hogy hol vagyok, még ha esetleg a többi érzékszervét át is tudnám verni. A lány váratlanul eltűnt a szemem elől és közvetlenül előttem jelent meg újra, felém csapva a karmos kezével. Eddig mindig tudtam követni a mozgását, most azonban elvesztettem szem elől, és a meglepetés kis híján sokba került - éppencsak el tudtam hátrálni előle. A ruhámat így is felszakította az éles penge. Ha ennyvel gyorsabb lesz a mozgása, nehezen fogm tudni követni. Muszáj volt mindenképpen átvennem a kezdeményezést, így a hátrálást megszakítva kitámasztottam és ellöktem magam előrefelé. Úgy döntöttem adok Rosának egy kis ízelítőt abból a vívóstílusból, amellyel eddig még senki sem tudta felvenni a tempót, bár igaz ami igaz, igazán magas szintű ellenfél ellen még nem alkalmazhattam, legalábbis az akadémiai tanárokat nem számítom annak. Egy felfelé irányuló jobbkezes keresztvágással indítottam, majd abból egy vízszintes csapás következett nyakmagasságban. Utóbbi mozdulatot követően kardom rövid úton átrepült a bal kezembe, és egyúttal fogásán is változtattam, majd egy ökölcsapás-szerű mozdulattal vágtam az arca felé, és a támadást egy egyszerű szúrással fejeztem be, miután ismét normális fogásba fordítottam a zanpakutóm. Stílusom ellen azért volt igazán nehéz küzdeni, mert alapállásomon folyamatosan változtattam, és az ezzel járó teljesen másfajta szögből és sebességgel érkező támadásokat csupán a legképzettebb vívók lehettek képesek követni... talán még ők sem, hiszen ez olyan volt, mintha egyszerre négy különböző ellenféllel kellett volna kardozniuk. Mindenesetre én felkészültem arra, hogy ha bármelyik csapásom is célt érne, az utolsó pillanatban megállíthassam a pengémet: hiszen a feladat nem egymás megsebzése volt, hanem az edzés.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. Júl. 26, 2010 6:31 am

~Edzés Kotomi-sannal~

Bár az első támadás nem úgy sült el ahogy képzeltem, egyszóval nem a kardjával védte ki, de a ruha szakadásának hatására, mégis sikerült egy teljes képet készítenem ellenfelemről. Igen, valahogy így működnek az érzékszerveim. A hallás és a szaglás együttesen kialakítanak egy képet, ami igaz nem olyan jó, mintha szemmel láthatnám azt akivel harcolok, de ahhoz, hogy pár pillanatig lássam a mozgását ahhoz megfelelő. Ha pedig éppenséggel abbamaradna ez a pillanatnyi vizuális trükk akkor is ott van még a szaglás amivel könnyedén észrevehetem ha épp támad.
- Igen, ahogy gondolja. Ez egy elég érthető mellékhatása ennek az alaknak, de hát nem tehetek ellene semmit. Amúgy amit az előbb mondott, a 4. osztaggal kapcsolatban... azt parancsnak vehetem? Hisz hanem még hajlamos lenne Hotaru arra, hogy lebeszéljen a látogatásról...
Mondogatom miközben ő egy elég érdekes vívóstílust alkalmaz. Az első támadást a szaglásomnak és a hadnagy illatának köszönhetően védem jobbommal. A fém és a karmaim találkozásának hála máris képződik a vizuálisnak nevezhető kép és a következő támadást már védhetem is. A többi támadás is így van. Védekezés és kitérés a támadás elől.
~ Rosa... Emlékszel mi volt amivel a hadnagy úgymond üdvözölt minket?
~ Ühüm. Azt mondod használjam azt?
~ Vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót.
~ Oké amúgy nem azt mondtad, hogy innen átadod?
Választ már nem kaptam és a valóságba az hozott vissza, hogy épp egy hátrahajlással kerültem el a felém induló szúrást. Gyorsan átfutott a tudatomon, hogy mit is kéne csináljak. Le guggoltam, majd mintha botlasztani szeretném indítottam el a lábam, de mielőtt a lábát elértem volna egy kézenállással egybekötött az álla felé induló rúgást indítottam. Természetesen nem egy erős rúgást, maximum csak egy kék foltot tudna okozni neki. De ez is csak szélsőséges esetben lenne lehetséges.
- Amúgy szívesen elfogadom a sütivel kapcsolatos ötletet. Jól fog esni ennyi energia használat után.
Mondtam mosolyogva, miután az előbbi támadás után ellöktem magam a földtől és egy hátra szaltó kíséretében újra talpon álltam és a hadnagyom felé fordultam.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Aug. 24, 2010 2:18 am

~ Találkozás az újonccal ~

Annak ellenére, hogy nem látott semmit, úgy mozgott, mintha látott volna engem. Sőt, talán még gyorsabban is, hiszen ha valaki csupán a látására hagyatkozva próbálná követni a mozdulataimat, az igen gyorsan megismerkedne a vesztes oldallal. Ellenben Rosa-chan ügyesen hárította a támadásaimat, a felerősödött érzékszervei bizonyára igen jó szolgálatot tettek neki abban, hogy időben tudjon reagálni a teljesen különböző szögből érkező csapásokra. Úgy tűnt, így nem fogok egykönnyen találatot bevinni, egyszerűen túl jó reflexei lettek.
- Igen, vedd parancsnak.
Közöltem vele gyorsan, miután a szúrásom elől is elhajolt, ám ezzel át is adtam a lánynak a kezdeményezés jogát, amit ő ügyesen ki is használt. Lábsöprési kísérletét meglátva reflexszerűen ugrottam egy hátraszaltót, és bár végül nem elgáncsolni akart, rúgását így is ki tudtam védeni a lábammal, bár kis híján kiestem az egyensúlyomból a találkozásnak köszönhetően. Földet érve azonnal hátrébb szökkentem, de újabb akció végül nem érkezett. Úgy éreztem, muszáj valahogyan kiküszöbölnöm a köztünk lévő gyorsaságkülönbséget, vagy azzal hogy megtévesztem valahogy az érzékeit, vagy pedig azzal, hogy én is shikaiba váltok. Elvégre nem sokra mentem a vívóstílusommal, olyan gyorsan reagál, mintha előre látná mit fogok tenni. Ellenben ha Mayoi Neko erejét használom, akkor fel fogom tudni venni vele a tempót és legyőzhetem csupán a hakuda-béli jártasságommal.
- Örömmel hallom, akkor az edzés után vendégem vagy egy kis sütizésre.
Mosolyogtam rá, majd felkészültem arra, hogy szabadjára engedem kardom erejét, ám ekkor mozgolódásra lettem figyelmes. Ilyen gyorsan eltelt fél óra? Észre sem vettem az idő múlását, pedig minden bizonnyal az osztag közös edzésére érkeztek meg az első fecskék, és most kint gyülekeznek, hogy aztán majd együtt masírozzanak be a terembe.
- Rossz hírem van, azt hiszem a privát kis gyakorlásunkat most meg kell szakítsuk. Otsukaresama, Rosa-chan.
Hajoltam meg, megköszönve a közös bemelegítést, majd kicsit kifújtam magam, hogy azért mégse nézzek ki olyan csapzottnak, amikor az osztag többi tagja belép az ajtón. Letérdeltem, és a sarkaimra ülve vártam arra, hogy kitáruljon a nyílászáró, és egy pár perc múlva, pontban a tréning kezdetének időpontjában ez meg is történt, így megkezdődhetett a 2. osztag reggeli edzése...

// Köszi a játékot, bocsi a hirtelen zárásért //

Amikor Abarai taichou felkeresett, még nem sejtettem, hogy egy ilyen megtisztelő feladatot fog rám bízni! Egy edzés meg egy kis harci kiképzés mondjuk teljesen természetes dolog kell, hogy legyen az Onmitsukidou főparancsnokának, és már tényleg egészen beilleszkedtem az osztagba, Kotomi-chan visszajelzései alapján pedig még jól is teljesítek, mint kapitány, de akkor is! Surprised

Tomoko fukutaichou egyike azon embereknek, akiket nagyon tisztelek a szakmai sikerük és képességeik miatt. Igazi példaképpé, egy hőssé nőtt a szememben, hiszen ő az egyetlen olyan shinigami, akit ismerek és betéve tudja a törvénykönyvet! Ez a lexikális tudás máris elég ahhoz, hogy elkápráztasson, és biztos vagyok benne, hogy mindenki más is ugyanannyira tiszteli ezért, mint én. Hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy erős kezű, hatékony vezetőként szolgálja társadalmunkat, ebben a korrupt világban pedig igenis, szükség van olyanokra, akik önzetlenül, önfeláldozásra is hajlandóságot mutatkozva végzik kötelességeiket s érik el maguk elé kitűzött céljaikat bármi áron! *.* Követendő például szolgál minden shinigaminak, na meg mindaz, amit a Nőegyletért tett, egyszerűen elképesztő! Surprised

Bizonyára nem csak én érzek így Tomoko hadnagy irányában, teljesen biztos vagyok abban, hogy egész Seireitei ugyanazzal a mély tisztelettel viseltet iránta, mint jómagam. ^^ Hiszen mindene megvan, amiről egy erős nő álmodozhat. Remek karriere van, kitűnő ismeretei a szabályokat illetően, határozottan lép fel bármiféle hátráltató elem ellen, mely szennyezi társadalmunkat, és még jól is néz ki! Surprised

Alig bírtam összeszedni magam, amikor Abarai taichou személyesen kért meg arra, hogy kezdjek már vele valamit, annyira el voltam ámulva. Valami olyasmit magyarázott, hogy harci felkészültségén kéne javítani, mert a sok aktakukacoskodástól talán megkopott a harci tudása. Teljességgel megértem aggodalmait, hiszen velem is elég gyakran előfordul, hogy az arányokról megfeledkezve többet foglalkozok a mappák csinosítgatásával, mint az erőnlétem fejlesztésével. Utóbbival még mindig vannak problémáim, hiszen ha harcolok, azt sosem erőből teszem. Még mindig függök zanpakutomtól, és ha harcot akarok nyerni, akkor kénytelen vagyok aktiválni, hogy Kagamival mérjem le célpontomra a végső csapást.
Természetesen az osztagunkban erre a piros betűs ünnepnapra rendnek és fegyelemnek kell lennie, de akármennyire is igyekszem legalább egy lustálkodó tisztet fülön csípni, rá kell, hogy jöjjek, az osztagom túl tökéletes és senki se tudna semmibe se belekötni. Még az egyenruhát is tökéletesen viseli mindenki. :/ A kedvenceim még mindig az osztag egyes területét figyelő őrök, a viselkedésüket mintha a Buckingham palota őreitől tanultál volna, és akárhogyan is grimaszolsz vagy bármilyen viccet is mesélsz nekik, lehetetlen provokálni őket. Még a szemöldöküket se vonták fel akkor, amikor egyszer a reggeli kapkodás miatt fordítva vettem fel a haorimat. Bár azért mégis csak kedves lett volna tőlük, ha esetleg jelzik számomra ezt a kis bakit, hogy ne kelljen narancssárgában küldetésre mennem. >.> Na mindegy, most nem idegelhetem magam ilyen apróságokkal, s miután a tükörben megcsodálva magamat ezredjére is megnyugtatom magam, hogy tökéletesen áll rajtam a visszafogott sminkem és a ruházatom minden egyes redője is pontosan úgy hullámzik, ahogyan azt én – és a kapitányok viseletéről szóló szabályzat – akarjuk. Minden készen áll a különleges vendé fogadtatására. Már csak abban reménykedhetek, hogy elég jó vagyok Tomoko fukutaichounak arra, hogy a kapitánya által rám bízott feladatot elvégezhessem és sikerrel teljesítsem.
- Üdvözöllek az osztagnál, Tomoko fukutaichou! – igyekszem legyűrni kitörni készülő fanságomat, s kicsit idegesen, de azért a formalitásoknak megfelelően meghajlok előtte, hiszen ez is a köszönts része. Igen, ideges vagyok, hiszen ha valaki, akkor ő biztosan képes objektív szemmel tekinteni az osztagra, hogy aztán eldönthesse, hogy valóban megfelelően végzem-e a magamra vállalt terheket, amik a kapitánysággal járnak.
- Remélem, hogy elégedett lesz mindennel… Az edzőterem, igen, az pedig erre van… Mi a benyomása az osztagról? – kérdem meg elhalkuló, bátortalan hangon, hiszen a tény, hogy az a személy lépked mellettem, akit ilyen nagyra tartok, bőven elég arra, hogy már-már az ájulás szélére kergessen. Mi lesz, ha nem tetszik neki az osztag? Vagy ha pont akkor tüsszent valaki, amikor elsétálunk mellette? Vagy ha cigarettacsikkeket találunk a földön… T_T Annál nagyobb megaláztatást nem viselnék el ebben a helyzetben. Sad

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Szept. 26, 2010 8:19 am

Rémálom³ - Társalgás az éjszakában

Végre egy újabb nap végére értem. Mostanában a nemesi teendőim is a felükre csökkentek így több időt tölthetek az osztag területén és az éjszakáimat is itt töltöm. Persze itt nem olyan kényelmes mint a birtokon lévő szobámban, de azért nincs miért panaszkodjak. Egyedül az ételekkel van bajom, de azt majd valamikor megemlítem Verának ha találkozom vele. Ő biztos tud majd kezdeni valamit a problémával. Hisz én úgysem tehetek semmit. Mindössze csak 4. tiszt vagyok. Parancsolni mindössze azoknak tudok akik az én egységemben vannak, azoknak is csak küldetés vagy feladat elvégzése alatt. De ez már csak a jövő meséje, most nem vár rám más, mint a pihe puha ágyikó. Gyorsan átöltöztem a kiskutyás mintákkal ellátott pizsimbe. Érdekes mód ez a ruha elnyerte az Enyém és Hotaru tetszését is, úgyhogy nyugodtan hordhattam. Elég érdekes, hogy amióta ilyen jól kijövünk egymással mind a ketten jobban odafigyelünk a másikra, régebb pedig mintha direkt törtünk volna egymás orra alá borsot. Bebújva az ágyikóba és lehajtva a fejem a párnára pár pillanat múlva már az álmok útvesztőjében jártam. Az első kép ami megjelent előttem az a birtok kertje volt. Valamiért tabunak éreztem odamenni, ezért csak távolról figyeltem mindig, most viszont ott álltam a kellős közepében. Pontosan olyan volt, mint amilyennek a mai nap láttam, mikor egy kicsivel hosszabb pillanatra álltam meg nézni azt. Nem messze onnan ahonnan álltam gyermekek nevetését hallottam. Lassan elindultam a hangot követe. Kicsit úgy éreztem magam, mintha Alice szerepét vettem volna fel és a kis fehér nyuszit követném, amelyik folyton elszalad. A hangot követve egy nagy bokor elé érkeztem. Most már tényleg úgy éreztem magam, mint az említett lány. A hangokat továbbra is hallottam a sövény túloldaláról. Mély levegőt vettem és beléptem a sövénybe.
Mikor újra talajt éreztem a talpam alatt, eléggé meglepődtem. Most már nem a kertben voltam, a helyszín megváltozott, ugyanis most már abban a hatalmas bálteremben találtam magam, amiben a zanpakutouim lelkét megismertem. Halk keringőzene szólt, bár sehol sem láttam bármit is amiből a hang származhatott volna. A távolban három alakot véltem felfedezni. El is indultam volna feléjük rögtön, csak sikerült majdnem megbotlanom a saját ruhámban. Az a gyönyörű kék ruha volt rajtam, amit kifejezetten, csak fontos ünnepi alkalmakkor veszek fel. Felsóhajtva fogtam meg a ruha szoknya részét és elemelve azt a földtől sietős léptekkel indultam el a három alak felé. A hosszú séta után, mert hogy a bálterem eléggé hatalmas volt, közelebbről is szemügyre tudtam venni a három alakot. Ketten belőlük táncoltak, a harmadik pedig a falnak dőlve nézte őket. A három személy Hotaru és a zanpakutoum két lelke volt. Másik énem épp egyikükkel táncolt. Mikor észrevett engem mondott valamit, de semmit sem hallottam, csak azt láttam, hogy mozog a szája. Mielőtt még gyanakodhattam volna Freya lépett elém, ugyanis ő volt az a bizonyos harmadik személy aki eddig a táncosokat nézte, majd kezét felé nyújtotta.
~Biztos táncolni akar...
Futott át a gondolat a fejemen, majd a kezemet az övére helyeztem. Éreztem amint a keze a derekamat megfogja, majd a szabad kezemet a vállára helyeztem és mi is táncolni kezdtünk. Lassan kezdett kissé nyomasztóvá válni a hangulat. A zene sem volt az igazi és a táncban is mintha lett volna valami furcsa. Valami ami miatt úgy érzem, hogy kilók zuhannak a testemre minden egyes lépést követően. Mikor az érzés már-már fojtogató kezdett lenni, elhatároztam, hogy megkérdem mi is folyik itt tulajdonképpen. Mély levegővétel után felnéztem a táncpartneremre. A szavak a torkomba fagytak. Freya arcán, most nem a megszokott maszk volt, az arca vörös és fekete színekben pompázó füstszerűség volt. Ijedtemben ellöktem magamtól a lányt, viszont hamar megbántam azt hogy ezt tettem. Mintha kinyílt volna a lábam alatt a talaj, hirtelen tökéletes sötétség vett körül és zuhanni kezdtem. Most már biztos, hogy a Csodaországba kerültem, de hogy jutok ki innen.
- Készülj! Hamarosan találkozunk!
Hallottam egy számomra teljesen ismeretlen hangot. És különben is mit értett azon, hogy hamarosan találkozunk és miért, mire készüljek? Tovább gondolkodni, már nem volt időm ezen, mert hamarosan erős szúró fájdalmat éreztem a mellkasomba és az ágyon felülve pillanatok alatt kinyíltak a látószerveimet takaró fedők. A szívem körülbelül kétszeresével dobogott, az arcomon verejték futott végig és lihegtem, mint az az őz, aki az őt üldöző farkashorda elől menekült el hosszas üldözés után. Egyszóval roppant szörnyű ébredés volt.
- Biztos csak egy álom volt.
Próbáltam nyugtatni magam és önkénytelenül is a falnak támasztott tükörre néztem. Az addigi színem gyorsan átment a fehér legvilágosabb változatába. A tükörben az a Freya állt akivel az álomba táncoltam. Sikoltásomat a kezemmel fojtottam el és önkénytelenül is összeszorítottam a szemeimet. Vártam, hogy meghallom azt az ijesztő idegen hangot, vagy hogy megtámad, de semmi sem történt. Pár pillanat után kinyitottam szemeimet. A látásom ismét homályos lett, de szerencsére a szoba üres volt.
- Mi a franc volt ez?
A hangom még mindig remegett az ijedtségtől. Ennyire még sosem féltem semmitől. Lassan visszamásztam az ágyhoz és a mellette lévő szemüveget az őt megillető helyére tettem, ezzel kitisztítva a látásomat. A tükörből, merthogy a tekintetem először oda vándorolt, most csak a saját tükörképem nézett vissza rám. Szó mi szó eléggé sápadt voltam.
~ Hotaru! Nem tudod mi volt ez? Hotaru?
Kutattam a fejemben másik személyiségem után, de nem válaszolt. Megint eltűnt. Már megint egyedül hagyott. Felkaptam a zanpakutouimat, mert hát egy ilyen figyelmeztetést azért eléggé komolyan kell venni, még ha hallucináció volt is az egész, majd kiléptem a szobámból. Odakint telihold volt és kísérteties fénnyel árasztotta el az osztag területét. Miért kell minden pont ellenem összedolgozzon és miért pont ma? Kardjaimat készenlétben tartva futottam a folyosólabirintusban. Nem érdekelt, hogy merre vagy hova csak legyen ott valaki. A folyosókon mégsem találkoztam senkivel, pedig ilyenkor kéne őrjárat legyen, vagy olyan emberek akik nem tudnak aludni. Hamarosan elértem az edzőtermet ahonnan fény szűrődött ki. Megdermedve álltam meg az ajtajától pár méterre.
~ Mi van akkor ha annak a hangnak a tulajdonosa van odabenn? Teljesen felkészületlen vagyok, most mit tegyek?
Nyert elsőbbséget eme gondolat a fejemben. Mit nem adtam volna most azért, ha Hotaru megjelent volna. Nem érdekelt volna ha lehord amiért az éjszaka közepén hallucinálok, majd pizsamában kardokkal felszerelve rohanok fejvesztve a folyosókon. Mit meg nem adtam volna ha csak megszólal. De mit tehetnék? Be kell mennem és meg kell néznem mi, vagy ki van odabenn. Egyrészt azért is mert a 2. osztag tagja vagyok és ha betörő akkor így is úgy is likvidálnom kell, mert behatolt. Nincs mit tennem e kell mennem... Így haladtam egyre közelebb az ajtóhoz, majd mindenre felkészülve léptem be abba a távolságba aminek köszönhetően az ajtó magától kinyílt. Először a hirtelen erős fény elvakít és védően emelem magam elé a sayájukban lévő kardokat. Mikor a vizuális érzékelésem helyreáll egy szinte teljesen üres edzőterem látképe kerül elém. Csupán egyetlen egy személy tartózkodik benn...
- Vera!?
Ez egyszerre volt meglepetés és megnyugvás számomra. Legalább nem egy sohasem látott szörnyeteg van előttem aki a halálomat kívánja. Kardjaimat leengedve lépek be a terembe.
- Mit csinálsz itt az éjszaka közepén?
Kérdem tőle kissé remegő hangon, hisz az elmúlt 5 perc időtartama alatt felgyülemlett feszültség most mutatkozik meg rajtam. A lépéseim is bizonytalanok és szinte úgy remegek, mint a nyárfalevél, vagy az a rezgő puding amit annyit lehet látni a tévében.

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Okt. 02, 2010 9:02 pm

Találkozásom Rosa-channal

~ Ébredj, hétalvó! ~ kapok egy igen kedves ébresztést, reggel hat vagy hét vagy tudom is én mikor, minek következtében az ágyról a földre kerülök.
~ Jó, van, jó van, fenn vagyok. ~ morgom.
Lassan odacsoszogok a fürdőhöz és rendbe szedem magam. Felveszem mindennapi shinigami ruhám, majd felkapom szeretett katanám és már frissen és üdén indulok el az edzőterem felé, mivel eszembe jutott, hogy mióta a 2. osztagnál vagyok, nem edzettem. A kihalt folyosókon sétálva megállapítom, hogy valószínűleg még tényleg nagyon korán lehet.
~ Minek kellett ilyenkor felkeltened? Gonosz vagy! ~ fedem meg pengém lelkét.
~ Nem vagyok gonosz, csak előre látó. Szokj hozzá a hirtelen ébresztésekhez. Például, ha valaki, akinek nagy ereje van, betör a 2. osztag területére és téged felkeltenek hajnali kettőkor, hogy segíts. Csak nem csoszoghatsz össze-vissza, álmosan. ~ oktatott ki Rakurai.
~ 1. Ez egy igen szélsőséges helyzet, nem hiszem, hogy ilyen megtörténhetne. 2. Utálom, ha felkeltenek. Tudod, hogy ilyenkor tombolni tudok. ~ hangoztatom ellenérveim.
~ Nem érdekel. Ez elől nem menekülhetsz.
~ Gonosz vagy. ~ zárom le a beszélgetést.
Mikor az edzőterembe érek, nem is csodálkozom, hogy első vagyok. Rakurait ismerve olyan hajnali 5 óra körül lehet. Meglátok egy gyakorló bábut és odamegyek hozzá. Zanpakotumat nem veszem elő, egy bábu ellen minek? Célirányos rúgásokkal és ütésekkel bombázom a bábut, mikor lépteket hallok és az edzőterem ajtajának nyílását. Ekkor abbahagyom a bábu kínzását és megnézem, vajon ki tévedt be ide ilyen korai órán.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. Okt. 03, 2010 7:08 am

Újonc az osztagban ~ Ismerjük meg Tasu-chant *.*

Az éjszakám zökkenőmentesen telt, vagyis úgy aludtam mint a téli bunda nyáron a szekrény hátuljában. Már nem is tudom, hogy mi fárasztott ki ennyire, az hogy a sok vénembert kellett hallgatnom, vagy az, hogy utánuk nekem kellett takarítani, mert a személyzet már megint nem tudja jól végezni a munkáját. Még tiszta szerencse, hogy amikor Japánba költöztem még mialatt éltem, megtanultam ellátni magam. Igaz, hogy ha nem így lett volna akkor most hagytam volna a fenébe, de hát ez van, a megszokásnak már ekkora a hatalma. Mindegy is, az a fő, hogy tegnap szinte beledőltem az ágyba, igaz azt még mindig nem tudom, hogy hogy kerültem az osztag béli hálószobámba. Surprised

Biztos ebben is Hotaru keze van. Remélem semmit hülyeséget nem csinált mialatt én beszámíthatatlan állapotban voltam.
Miután sikerül kikecmeregnem a pihe-puha és jó meleg ágyacskából az utamat először a zuhanyzó felé vettem, majd a zuhanyrózsa alá állva engedtem, hogy a vízcseppek végigfolyjanak a testemen. Ezt a pillanatot semmiért sem adtam volna, roppant nyugtató volt fejemet a falnak döntve állni és csendben relaxálni. Szerencsére azért nem kellett búsuljak, hogy netalántán elfogy a meleg víz, hisz itt ez nem történhet meg. Sehogy sem. Ha pedig megtörténne akkor elsőként jelentkeznék a12. osztag recepciós irodájában kivont karddal. ^^"
~ Ébresztő kislány. Még a végén olyan ráncos leszel mint egy vénasszony.
Csendült fel másik személyiségem altja, ezzel rántva ki engem a meditatív és relaxáló állapotból. Mindig képes volt arra, hogy olyankor szólítson meg, amikor nem kéne.
~ Muszáá~j?
Adok hangot nemtetszésemnek és annak, hogy nincs kedvem kivánszorogni a meleg víz alól.
~ Muszáj. Nem nyaralni vagy itt. Különben is megint el akarsz késni az edzésről?
~ De hát tegnap sem késtem el. Sőt én voltam ott először.
~ És ma is ott leszel. Indulj....
Fejezte be a beszélgetést ellentmondást nem tűrve. Miért is hagyom, hogy ilyen korán kirángasson az ágyból?
Egy sóhajtás keretében zárom el a vizet és tekerek magam köré egy törülközőt. Mindig elrontja az ember kedvét. Különben is kibírta volna azt a pár percet amit még fürdéssel szerettem volna tölteni. Miután kiértem a fürdőszobából átöltöztem a mindenki által elfogadott shinigami egyenruhába, majd rendbe szedtem magam. Mégsem mehetek ki az utcára olyan fejjel, mintha egy nagy gombolyag lenne a hajam helyén. Miután elviselhető kinézetet küzdöttem magamra, mivel, hogy úgy tűnik ma reggel mindenki ellenem van, elindultam az edzőterem felé. A távolságot egy kis sétával tettem meg. Nincs értelme rohanni, hisz mások ilyenkor még a lóbőrt húzzák.
- Nocsak...
Álltam meg az ajtó előtt, hisz bentről hangokat hallottam. Mégpedig arra utaló hangokat, hogy valaki épp rendezi a nézeteltérését egy gyakorlóbábúval. A hangjából ítélve lány... és még csak most kezdte nemrég, hisz a légzése még stabil és egyenletes, a lábai sem csapódnak a padlóhoz. Egyszóval alig pár perce lehet itt.
- Jó reggelt! Ugye nem zavarok?
Léptem be az ajtón mosolyogva. Persze azt már tudom, hogy a kérdésemből biztos, hogy le fogja szűrni azt, hogy tudtam, hogy benn van, de hát majd megmagyarázom. Lehet, hogy ő is hülyeségnek fogja tartani azt, hogy a hallásom és a szaglásom jóval fejlettebb mint bármelyik shinigamié. De istenem ez van és kész....

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. Okt. 04, 2010 4:26 am

Találkozásom Rosa-channal

- Szia! Nem, nem zavarsz, gyere csak nyugodtan! Örülök, hogy van itt rajtam kívül valaki. Még nem találkoztunk, nemrég jöttem az osztagba. Hayakawa Tasumi vagyok. - sétálok oda hozzá és hajolok meg.
~ Ne téveszd szem elől! Ki tudja, milyen személyisége van a lánynak! ~ aggodalmaskodik megint Rakurai.
- Jaj, de paranoiás vagy! - sóhajtok fel és rájövök, hogy hangosan mondtam ki. Úristen, szegény lány! Mit gondolhat rólam!
- Bo-bocsánat, nem neked mondtam! Csak a kardom lelke mindig minden miatt aggódik. Ezért hívom paranoiásnak. Örülök, hogy összefutottunk, már kezdtem unni ezt a mozdulatlan ellenfelet. - mutatok a bábura.
- Érdekes, hogy nem lepődtél meg, hogy van benn valaki, hanem már tudtad, mielőtt bejöttél. Bár ezeket a tompa puffanásokat, amikor elverem szegényt, könnyen meg lehet hallani. Legalábbis szerintem. - mosolygok rá a lányra és nagyon remélem, hogy nem rémítettem el magamtól a kifogyhatatlan beszélőkémmel. Vera útbaigazításának köszönhetően, melyet korábban kaptam tőle, egész könnyen tájékozódom. Kíváncsi vagyok, ez a lány szereti-e a sütit.
- Mondd, szereted az édességeket? Én nagyon! Ha szeretnéd, sütök neked valamikor valami finomságot! Már Verának... vagyis a Taichunak is megígértem, hogy kap tőlem egy adagot, de még nem tudtam beváltani az ígéretem, úgyhogy az övével együtt, szívesen csinálok neked is! Azt hiszem, ma este ráérek sütögetni... legalábbis, ha nem jön közbe valami. - vigyorgok újra, a valószínűleg eléggé elképedt lányra. Tuti, hogy Verán kívül mindenki hülyének fog nézni az osztagban a szófosásommal, kivéve, ha újonnan megismert társamban rokonlélekre találok. Remélem jó ellenfél. Szívesen összemérném vele az erőmet.
~ Te mindig csak a harcra tudsz gondolni? ~ hallom meg Zampakotum lelkének elégedetlenkedő hangját.
~ Nem. De kíváncsi még lehetek, nem? Vagy azt is megtiltod nekem, mami? ~ szólok vissza neki, bár most hogy így belegondolok, elég goromba voltam szegénnyel. De hát felkeltett! Korán! Ez pedig nagyon nagy bűn!
~ Én csak szeretném, ha kicsit óvatosabb lennél.
~ Jó, rendben! ~ zárom le beszélgetésünket és figyelmemet újra a lány felé irányítom.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Okt. 05, 2010 7:13 am

Újonc az osztagban ~ Ismerjük meg Tasu-chant *.*

-Semmi baj.
Veregettem meg finoman a vállát, miközben elmentem mellette, majd kis séta után megálltam a terem közepetáján.
- Az én nevem Kamioka Rosa. 4. tiszt. Nagyon örvendek.
Produkáltam egy mély gáláns meghajlást. Nem is tudom miért, de megérdemelt egy ilyen gáláns meghajlást. Persze most már neki kell álljak a szokásos, vagyis nem a szokásos magyarázkodásnak. Hiszen általában, mivel unom folyton ugyan azt a hosszú szöveget elmondani az érzékszerveimmel kapcsolatban, majdnem mindenkinek, ezért általában hagyatkozok valamire ami igaz, de csak részigazság. Ennek a fiatal leányzónak viszont el fogom mondani a teljes igazságot. Már csak azért is mert érdekel, hogy milyen reakciót vált ki belőle.
- Tudod az ok, amiért biztosra tudtam, hogy van benn valaki, hogy mi csinál, milyen nemű és, hogy még cseppet sem fárad, vagyis nem is olyan rég, hogy itt van, annak az oka...- itt egy kis szünetet tartottam, közben előhúztam a két zanpakutoumat.- ...az ez a két fegyver. Nem, nem használtam a képességét, csupán egy elég érdekes mellékhatással rendelkeznek. A shikai-ért cserében gyengült a látásom, mint azt a szemüvegemből is vélhetted, ugyanakkor a hallásom és a szaglásom felerősödött. Persze eleinte nem volt könnyű, de mára megtanultam, hogy egy bármilyen létforma, milyen hangokat adhat ki.
Álltam be a mesélés közben egy könnyed alapállásban. A mai napra egy elég érdekes tervem volt az edzéssel kapcsolatban. Igaz arról fogalmam sem volt, hogy "élesen" próbálhatom ki, de néha a szerencse jól jön. Amit ki akarok próbálni az egy elég érdekes dolog. Párosítani, illetve egyszerre akarom használni a tánc és a harctudásomat. Nem tudom mi fog kisülni belőle, az is lehet, hogy nem lesz jó ötlet, de egy próbát megér. Nem?
- Amúgy szeretem a sütit. Igaz rég nem ettem édességet, hisz nem igazán volt rá valami sok időm, de a te főztödre biztos fogok időt szakítani.
Mosolyogtam a lányra kedvesen. Remélem, nem csak üres ígéretet mondtam neki ^^" ugyanis mostanság eléggé sok a zűr a nemesekkel. nem ártana egy kettőnek beverni a fejét, de sajnos ezt nem lehet, mert csak még nagyobb galiba lenne belőle. Hjaj... a nemesi élet nagy problémái.
~ Kezdhetnénk már. Így elunom az egész életem.
Zavarta össze a gondolataimat Hotaru a nyavalygásával. Az egy dolog, hogy egy kis barátságos harcra készültem, de fő a nyugalom.
- És mond csak. Miket szeretsz csinálni szabad idődben? Mármint a sütögetésen kívül, mert a meghívásodból ítélve azt szoktál.
Tereltem a figyelmemet újra a kedves beszélgetőpartneremre, miközben fejemmel óvatosan, hogy csatlakozzon, mint ellenél. Nem árt egy kis szórakozás a beszélgetés közepette.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Okt. 12, 2010 4:40 am

Találkozásom Rosa-channal

Micsoda furcsa képesség! Bár azért itt már az embernek semmi nem elképzelhetetlen.
- Értem. Furcsa, bár igen hasznos tulajdonság. - mondom neki mosolyogva. Éljen, megismertem egy újabb csapattársam! Nos, lássuk a küzdelmet, vagyis edzést, ha már itt vagyunk. Felveszek egy könnyed alapállást, lereagálva előbbi hívását. Előhúzom hüvelyéből Rakurait, ő is biztos szívesen részt venne a küzdelemben. Így, hogy mindkettőnk kezében ott a fegyvere, közel sem lesz egyszerű, pusztakezes edzés. Örülök neki. Kíváncsi vagyok, az osztag többi tagjának milyen a harcstílusa. Most itt a lehetőség, hogy egyet megismerjek. A kérdés nem ér váratlanul, hisz ez egy barátságos kis edzés, közben jó lesz egy kis társalgás.
- Hát, szeretek fülbevalókat gyűjteni. Más hobbim a sütésen és az előbb említett tevékenységen kívül nincs nagyon. És te? Mit szoktál csinálni a szabad idődben? - válaszolok neki könnyeden és viszem tovább a beszélgetést. Egy nem túl gyors shunpoval indítom meg az edzés menetét. Nem vérre menő a küzdelem, úgyhogy felesleges rohangálnom. Persze természetesen komolyan veszem, de lazábban viselkedem, mintha mondjuk egy hollowal kéne harcolnom, vagy ilyesmi. Rosa nagyon kedves lánynak tűnik. Szeretném jobban is megismerni. Visszatérve az edzéshez, miközben ellenfelem felé tartok, azon gondolkozom, mi legyen az elő lépés. Valami könnyed kombináció egyenlőre megteszi, aztán a reakciójától függően majd eldöntöm, hogy a későbbiekben hogyan cselekedjek. Mikor Rosa elé érkezem, megpróbálkozom egy gáncsolással, majd pengémmel jobb csuklójára intézek támadást, ezután felugrom és jobb lábam sarkát a feje búbjának csapom, majd bal térdemmel kísérlem meg gyomorszájon rúgását. Az eredménytől függetlenül hátrébb ugrom pár lépést és onnan figyelem Rosa reakcióját.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Okt. 12, 2010 5:38 am

Újonc az osztagban ~ Ismerjük meg Tasu-chant *.*

Örömmel nyugtáztam, hogy elfogadta a felkérésemet a kis barátságos harcra. Gondolom, Vera leharapná a fejemet, ha az újoncnak valami baja esne már az első edzésén és Kotomi-san se örülne neki túlságosan.
-Sajnos mostanság elég kevés a szabadidőm, de mikor akad egy kevés akkor általában azt igyekszem valami nyugtató elfoglaltsággal tölteni. Ha nem tenném akkor bizonyára sikerülne felrobbannom mint egy túlpakolt fás kazán.
Válaszoltam a kérdésére rám nem jellemző nyugalommal és kimértséggel. Úgy tűnik, hogy az a nyugalom amit magamra erőltettem túlságosan átvette az irányítást. De ez miért baj? Talán így jobban fog menni a harc. A harcot emlegetve, ő már támad is. Egy egyszerű shunpoval indult meg felém és ezzel elég időt adva nekem, hogy az egyik kardomat visszacsúsztassam a helyére. Azt hiszem egyelőre bőven elegendő lesz mindössze ezzel z egy karddal használni, különben is ha szükség van rá, még elő lehet húzni, nincs beleragasztva. A gáncsolást pár egyszerű hátra felé lépéssel kivédem, majd a csuklóm felé tartó támadást a kardommal védem ki, elvégre nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnám fogni kézzel a kardjának a pengéjét, és nem szeretnék már az edzés elején sérülést bekapni. Ezután felugrik. Itt az én időm, hisz biztos nem csak heccből ugrik fel, hanem készül valamire. Most már a másik kardomat is a helyére csúsztatom, hisz úgy tűnik itt most a hakuda fog előtérbe kerülni. Gyorsan mély levegőt veszek, majd a felé tartó jobb lábát a jobb csuklómmal védem, míg a bal lábát, ami a hasam felé tart, a bal kezemmel átkarolom, így meggátolva őt a távozástól és egy jó esélyt kialakítva magamnak a támadásra. Amit nem is fogok elhagyni, ugyanis most már jobb kezemmel is megfogom a lábát, majd ha sikerül akkor feldobom őt a levegőbe és egy elrugaszkodás után a jobb térdem célpontját, vagy az oldala, vagy a hasa fogja képezni, attól függően hogy, hogy találom el. Ha kivédi a rúgást akkor egy egyszerű hátra szaltóval szándékozom a földre érni. Ha viszont még a levegőbe repítés sem sikerülne, akkor jobb híján őt használva támasznak rugaszkodom el tőle, hogy újra meg legyen köztünk egy bizonyos távolság.
-Szép kombináció. Nem hiszem, hogy nekem sikerülne ilyen komplex támadást kivitelezni. Én inkább az egyszerű de hatásosra szavazok.
Mosolygok rá és igyekszem szabályozni a légzésemet. Még meg kell tanuljam azt, hogy a támadásaimat ne egy szuszra végezzem, mert nem valami jó dolog. Mikor sikeresen visszanyerem a nyugodt és egyenletes légzést úgy döntök, hogy ideje nekem is támadni. Egy laza shunpoval indítok, majd a levegőbe szökkenve és egy bravúros pörgést elvégezve igyekszem a lány korábbi támadásához hasonlót véghezvinni annyi különbséggel, hogy én nm a fejét, hanem a vállát szándékozom megtámadni, ha a támadás sikerül, akkor rögvest utána igyekszem bal térdemet az álla felé irányítani. Ha pedig a támadás füstbe menne akkor biztos, hogy kapok egy nem kívánatos ütést vagy rúgást, amit ha szerencsém van elkerülhetek azzal, hogy a karjaimmal kivédem, vagy esetleg elshunpozom előle.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Okt. 13, 2010 12:05 am

Találkozásom Rosa-channal

A túlpakolt kazán hasonlatára, kicsit elmosolygom magam, érdekes szóhasználat. Támadásaimat ügyesen hárítja és azonnal visszavág. Mikor mindkét kezével megragadja a bal lábamat, kicsit meglepődöm, fogalmam sincs, mit akar ebből kihozni, bár nem is akarom megtudni. Ennek elkerülése végett, kicsit akrobatikus mozdulatra készülök. Minden súlyom ráhelyezem a bal lábamra, amelyet ő erősen szorít, így meg tudom támasztani a testem. Mondhatni, segédkezet nyújt nekem a támadásban. A törzsem majdhogynem teljesen kicsavarva a jobb lábszáramat a teste mögé viszem és teljes erőből nekiütöm a térdhajlatának a lábam, ezzel térdre kényszerítve őt. Én egy elég bonyolult csavarral kiszabadulok "öleléséből" és ha hirtelen akcióm sikeres, bal kezemmel megmarkolom a haját, hogy ne nagyon tudjon mozdulni, de ne okozzak neki különösebb kellemetlenséget a haja húzkodásával. Ezután jobb kezemben tartott katanám pengéjének élét óvatosan a torkához érintem, hogy ne vágja meg, miközben fölényesen mosolygok. Hirtelen akcióm eredményétől függetlenül shunpoval pár méterre eltávolodom tőle. Mikor újra teljes mértékben Rosára figyelek, látom, hogy már újra támad is. Hm... szép ugrás, szóval egyszerű, de hatásos. Nos igen, a dolgok túlbonyolításának semmi értelme.
- Köszönöm a bókot, igazad van, bár néha a bonyolult dolgok teszik védekezésre képtelenné az ellenfelet. - fejtem ki véleményem a lánynak, miközben felém tartó támadását figyelem. A lecsapó láb elől könnyen elhajolok, ám a térde számításaimon kívül esik, így számomra igen fájdalmas találkozást él meg az állam a lábával, aminek nem igen örülök. Az ütéstől kicsit megtántorodva hátrébb lépkedek, majd mikor visszanyerem az egyensúlyom, már szándékoltan távolodom el tőle egy jó négy métert. Mikor újra egy helyben állok, megdörzsölöm sajgó államat és elgondolkozom rajta, milyen lenne, ha kicsit magasabb berkekbe emelnénk a küzdelmet.
- Ügyes, kis kombináció, lehet, hogy eltanulom tőled, ha nem zavar. Mit szólnál, ha eggyel feljebb lépnénk a létrán? - kérdezem tőle, majd válaszát meg sem várva elkiáltom magam.
- Yusuru sashite Bakuhatsuteki Rakurai! - a parancsra egy számomra üdítően csodás átalakulás veszi kezdetét. Igaz, a lélekenergiám még nem olyan hatalmas nagy, ám én mégis örülök a feloldásnak. Eddig sem igen elhanyagolható sebességem, melyet csak azért nem mutattam be Rosa-channak, mert nem tartottam szükségesnek, a kétszeresére növekszik, így szemmel alig követhetővé válik mozgásom, ám azt hiszem ezt most nem nagyon fogom használni. Csak kicsit. Zampakotum pengéje a folyamat során, mintha folyékonnyá válna, majd mintha csak villámok csapnának ki folyamatosan a markolatból, energianyalábok kezdenek cikázni a keresztvasnál keletkezett ökölnyi nyers energiagömbből ki, egy olyan ötven-hatvan cm-ig, majd onnan vissza, ezzel is érzékeltetve, hogy pengém villám alapú. Erősen megszorítom a markolatot és direkt nem fordítom le, a föld irányába, hiszen nem akarom koromfoltokkal teletűzdelni a padlót, ezzel igencsak megrongálva a termet. Egyenlőre nem támadok, csak figyelemmel kísérem Rosa reakcióit.

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. Okt. 13, 2010 5:16 am

Újonc az osztagban ~ Ismerjük meg Tasu-chant *.*

Eléggé meglepődtem, mikor a támadásomat ellentámadásnak használta fel és ezzel térdre kényszerítve engem, viszont a hajamat célzó támadásra az öklömmel válaszoltam és löktem el felfelé a kezét. Azt mégsem engedem meg, hogy a hajamat elérje. Az az enyém és kész. ><
Ezután jött az én támadásom. A vállára célzott támadást sikeresen elkerülte, de a másikat nem, így a térdem és az álla találkozott. Persze nem vittem bele nagy erőt, hisz a szabály az szabály és edzés alkalmával nem lehet maradandó sérülést okozni, habár a térdem az előbbi akciójától, biztos sajogni fog még egy darabig.
- Nyugodtan. - válaszoltam, miután kellő távolságra kerültünk egymástól.- Tényleg muszáj?
Néztem rá a kérdés végeztével, de a felkiáltás és a mellé tartozó változások azt jelentették, hogy komolyan gondolja. Én úgy gondoltam, hogy még egy darabig elszórakozunk az egyszerű pusztakezes harccal és erre fel, most mindenképp szükséges shikaiba váltanom, hogy véletlenül se maradjak alul.
- Hogyha tényleg ezt akarod. - húztam elő lassan a zanpakutouimat, majd fejjel lefelé tartottam őket, hisz a tartás most úgysem számít. csak nem lehet olyan illetlen, hogy most rám támadjon. - Terasu, Tsuin tsu hoshi no tasogare!
Az utolsó szavakat csak halkan mondtam ki, de ez is elég volt, hogy a shikai működésbe lépjen. A kardjaim folyékonnyá váltak. Az egyik a karomon és a nyakamon keresztül feljutott a szememig ezzel újra megtapasztaltatva velem a vakság érzetét. A másik kardom pedig a kezeimen állapodott meg egy új kezet kialakítva számomra. A gyorsaságom tudom, hogy az eddiginek a kétszerese. Ha pedig nem csal amit láttam akkor a teste nem vezeti, vagyis vezeti, csak akkor abból neki is sérülése lesz, így azt könnyedén támadhatom, mindössze a kardját kell eltalálnom. nem akarom megtapasztalni az elektromos áram által kifejtett hatásokat a szervezetemen. Az első mozdulat amit megteszek az egy taps. A kívül állok számára maximum annak tűnhet, hogy egy furcsa szokás vagy hóbort. Számomra viszont egy teljesen más jelentőséggel bír ebben az esetben. Mikor a két tenyerem összeér a karmok összeérintkezésének hatására egy pillanatig látok. Legalább azt tudom, hogy nem mozdult meg és, hogy körülbelül hol van. Igaz ezt szaglással és hallással is meg tudnám állapítani, de az úgy nem lenne szórakoztató.
~ Osztozzunk...
Hallottam a már oly sokszor és oly elfelejthetetlenül megszólaló másik személyiség hangját, és mintha azt is éreztem volna, hogy a kezét a vállamra teszi. Ritka jó pillanatok egyike az ilyen.
~ Tiéd a harc és enyém a beszéd?
~ Pontosan. A szemfedő alá úgysem lát, így nem tudhatja, hogy egyszerre mind ketten itt vagyunk, sőt rólam sem tudhat. Majd biztos azt fogja hinni, hogy a shikai hatására lettél jobb, vagy hogy több odaadással dolgozol.
~ Akkor legyen így.
Egyeztem bele partnerem ajánlatába, ezzel egyidejűleg a bal szemem vörös színre váltott, míg a jobb kék maradt. Ezt a bizonyos uniót még nem sokat gyakoroltuk és nem is megy annyira, de mire vannak az edzések ha nem erre? A tapsolást hamarosan abbahagyom. Az első pár lépést csak simán teszem meg, viszont a következőt már shunpoval, így jelenve meg mellette.
~ Azért ne vidd túlzásba ne feledd, hogy ez csak egy edzés.
Figyelmeztettem Hotarut, hisz harc közben képes kikapcsolni az értelmesen gondolkodó oldalát és egyfajta ösztönlényként harcolni. nem mondom, így sokkal jobban képes kihasználni a hallás és szaglás által nyújtott lehetőségeket, de most nem ez a lényeg.
~ Oké... oké...
Hallottam a választ, majd a kezeim már mozdultak is és ökölzuhatagok zúdítottak a lányra meg sem várva, hogy akár védekezhessen is. Lehet, hogy elég nagy fejtörést okoz neki a védekezés, de az is lehet, hogy nem és könnyen kivédi. Ha esetleg menekülni próbálna, biztos, hogy rögtön követném is továbbra sem szabadítva őt a karmaimtól, viszont ha netán valamiféle képen a karjával akarna rajtam sebet ejteni akkor azt az egyik kezemmel védem. Szerencsére a kézfejeim jelenlegi állapotukba nem vezetik az áramot.