Egyszerűen nem bírtam aludni. Tekintve, hogy általában alig alszom, elhatároztam, hogy a büfé után meglátogatok valami más jellegű helyet is. Egyszer séta közben láttam egy kocsmát. Legalább ha jól berúgok, biztosan bealszom, és remélhetőleg fel is ébredek a másnap reggeli eligazítás előtt... vagy legalábbis elkésni nem fogok... csak egy kicsit..
Gyorsan odataláltam, és a kihallatszó hangokból ítélve nem én leszek az egyetlen vendég. Benyitottam, egyből a pulthoz mentem, és kértem egy sört. Nagyszerű. Még egy nagyjából üres asztal felé indultam, leültem, és jól meghúztam. Semmi ismerős arc... ez jár azzal, ha újonc az ember. Rendeltem még egyet az asztalok között rohangáló kis pincértől, majd azt is meghúztam, remélve, hogy legalább egy ismerős felbukkan valahonnan, vagy megismerkedhetek valakivel, aki még nem részeg teljesen.

Abban a pillanatban amikor ott álltunk az ajtóban és Yuu-chan meglepett arcára néztem, olyan boldog voltam, mint talán még soha. Örültem, mert valóra vált az, amiért Yuu-chan annyit küzdött és amire a leginkább vágyott, és emellett úgy tűnt én is hozzájárulhattam egy kicsit a boldogságához. Nem sokáig mélázhattam magamban, mert a következő pillanatban valószínűleg valaki hátba szúrt egy körzővel, én pedig a mennyországba kerültem. Nem akartam elhinni, hogy Yuu-chan tényleg itt áll közvetlenül előttem és magához ölel.. Levegőt sem kaptam pár pillanatig a meglepettségtől, ami szépen lassan átcsapott földöntúli boldogságba.
*Nem sírok, nem sííírok!!* - szugeráltam magam miután finoman visszaöleltem Yuu-chant, majd halkan szipogva engedtem el, hogy köszönthesse azokat, akik csak miatta voltak itt.
Mosolyogva figyeltem, ahogy fogadja a gratulációkat, ami elég hamar lehervadt az arcomról, mikor Yuu-chan megkapta az első ajándékot. Egy pillanat alatt megsemmisültem. Annyira szerettem volna, hogy tökéletes legyen ez a nap, annyira törekedtem, hogy minden úgy sikerüljön ahogy elterveztem és annyira de annyira akartam, hogy Yuu-chan igazán boldog legyen, hogy megfeledkeztem arról, ami mindenki másnak eszében volt rajtam kívül: az ajándékról. Gyorsan kihátráltam a tömegből, hogy magamra maradhassak a kétségbeesésemmel, hátha eszembe jut valami, bármi ami kimenekíthetne ebből a rémes helyzetből. Alig hogy nekitámaszkodtam a pultnak agyamban egy épkézláb ötlet után kutatva, egy férfi a kezembe nyomott egy csésze szakét, és ösztönzően kurjongatott, hogy húzzam le. Újonc koromban még benne voltam minden tivornyában, de amióta egykori kapitányom kirakta a szűröm kezelhetetlenségem miatt, egy kortyot nem ittam, így kicsit kételkedve pislogtam az ital felé.
- Hát legyen, ez talán meghozza az ihletemet.... - Motyogtam az orrom elé, majd egy húzásra kiittam a csészét... Aztán még egyet... És még egyet... Alig két órája tartott a buli, de én már idiótán vigyorogva ültem az egyik sarokban. Azt leszámítva, hogy megállás nélkül csuklottam, és a szokásosnál is többet mosolyogtam, úgy éreztem különösebben más hatást nem váltott ki belőlem az alkohol. Sőt, úgy gondoltam, logikusabban átlátom a helyzetet, így bánatosan ugyan, de konstatáltam magamban a tényt, hogy nem készítettem Yuu-channak ajándékot és kész. Mosolyogva szidtam magam még egy darabig, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam, és átcsörtetve az embereken célirányosan haladtam előre, pontosabban mondva.... Az tény, hogy megállíthatatlanul mentem előre, csak azt nem tudtam, hogy mi vezérel, egészen addig, amíg meg nem láttam őt.
- Yuu-chan... - szólítottam meg kissé erőtlenül abban a hiszemben, hogy úgy sem vesz észre. Hát észre vett. Nagyot szippantottam a levegőbe, majd kicsit csálén de határozottan megindultam felé. -
Yuu-chan, nagyon sajnálom.... rettentően sajnálom, de nem vettem neked ajándékot.... Elfelejtettem... - Vallottam színt minden kertelés nélkül. Minden szó fájt mikor elhagyta a torkomat, könnyeimet se tudtam többé visszatartani. Remegő kézzel dörzsöltem a szemem, abban a reményben, hogy kitisztul a fejem... Ez a nap csakis Yuu-chanról kellene, hogy szóljon, és én sírok, már megint sírok, amikor megfogadtam, hogy nem fogok.

[Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]

Miután magamhoz tértem első kábulatomból éreztem, hogy Chiyo-chan finoman visszaölel, majd eltávolodik, hogy a többiek is gratulálhassanak és átadhassák ajándékaikat. Még rámosolygok, s látom a könnycseppeket a szemében. Azonban nem tudok utána menni, mert nem bunkózhatok itt a többiekkel, hogy :"Bocs vazze, de dolgom van, szal' igyatok valamit!". Így kissé fájó szívvel fordulok vissza a kis csapathoz. Először Hanae lép elém, azután átnyújtja a csomagját. Első tapintásra valami könyvnek tűnik. Miután kibontom, látom, hogy egy keretbe foglalt pergamen, amelyre valószínűleg saját kezével írta a szöveget. Elolvasva apró mosoly jelenik meg az arcomon és megszólalok:
- Köszönöm Tai... izé... Hanae! - Hirtelen belesülök, hiszen nem szoktam meg, hogy tegezhetek egy kapitányt. Miközben a mellettem lévő asztalra óvatosan leteszem az ajándékot, újabb kapitány jelenik meg előttem. Méghozzá Abarai Renji.
- Nah, gratula! Aztán jót ne halljak felőled! - nyomja a kezembe a csomagot, ami majdnem kiesett a kezemből. Még jó, hogy sikerszériában nyomulok, mert különben biztos összetörtem volna. - Ezt szigorúan az irodádban bontsd ki!
- Még az hiányozna, hogy jót halljanak felőlem! - válaszoltam neki egy vigyor kíséretében. - Mi lenne az imidzsemmel? Azért köszönöm és nem bontom ki megígérem.
Mint, ahogy mondtam is, nem bontom ki, hanem lerakom Hanae ajándéka mellé. Mire visszafordultam ő már el is tűnt, de Namie érkezett a helyére. Egy ajándékszatyrot ad át, majd gratulál és el is tűnik Renji után. Belekukkantva látom, hogy valami csomagolópapírba is be van tekerve az ajándék. Gyorsan letépem róla, s máris kezemben tartok egy tőrt. Igazából a kardokhoz vagyok szokva, de nem is harcolni kaptam. Látszik rajta, hogy régi. Ez is a többi mellé kerül. Már kezdek zsibbadni, hisz' már több mint fél órája nem gyújtottam rá. Hál' istennek utolsóként Zel is befut, s hozzám vágja csomagját. Ezután ő is eltűnik a pult felé, s én megint magamra maradok. Kibontva barátom ajándékát két üveg piát és egy ritka, drága doboz cigit találok benne. Elismerően füttyentek, majd én is csatlakozom az ünneplőkhöz.
Már második órája tart a buli, de már majdnem leesek a székről. Sose tudtam hol a határ, s ez most is így van. Már nem számolom, hogy hányadik csésze szakét gurítom le éppen a torkomon. Már Zel tequiláját is megittam, de még mindig szomjas vagyok. Úgy döntök, hogy ideje lenne könnyíteni magamon. Nagy nehezen feltápászkodom és elindulok a mellékhelyiségek irányába. Első próbálkozásra nem sikerül bejutnom, mivel szépen megfejelem az ajtót. No, sebaj. Fájó homlokkal lököm be a fránya falapot, s végre sikerül célba érnem. Pár perc múlva, immár megkönnyebbülten térek vissza. Míg az asztalok közt lavírozok véletlenül megbotlok az egyik szék lábában, s egy hatalmas hasassal érek földet. Magamban szidva azt, aki feltalálta e ördögi tárgyat kellek fel újra a földről. Hatalmas harc és még nagyobb nehézségek árán fáradtan huppanok le a székembe. Épp azon vagyok, hogy egy szálat valahogy a számba kormányozzak. Bár jelenlegi állapotomban ez is elég nehéznek tűnik. Erre akkor jöttem rá, amikor már harmadjára próbáltam kinyomni vele a szemem. Pár perc intenzív próbálkozás után mégis sikerül. A véletlennek hála, rögtön sikerül meggyújtani a bagót, s vidáman szívok bele. Azonban ez sem tart tovább öt percnél. Már épp azon voltam, hogy bealszok az asztalon, amikor egy ismerős hangot hallottam.
- Yuu-chan, nagyon sajnálom.... rettentően sajnálom, de nem vettem neked ajándékot.... Elfelejtettem... - mondja, azután sírni kezd. Hirtelen kitisztul a fejem. Mindig is bírtam a piát, csak mostanában régen ittam. Kissé ködös tekintettel állok fel, s közelebb lépek Chiyo-chanhoz. Merthogy ő volt az, aki megszólított. Nem mondok semmit csupán gyengédem megfogom a kezét és a raktár felé veszem az irányt, sarkamban a lánnyal. Ez a beszélgetés csak kettőnkre tartozik, s nem akarom, hogy mások is fültanúi legyenek. Amint beérünk keresek egy dobozt, majd leültetem rá Chiyokot. Ritka kicsi ládát találtam, mert miután letérdelek elé, fejünk kb. egy vonalba kerül.
- Semmi baj... - szólok, miközben jobb kezemmel finoman végig simítok az arcán. - Nincs semmi baj... Neked köszönhetem ezt a kis partyt. Már az is ajándék, hogy itt vagy velem.
Szavaimat szinte suttogva ejtem ki, miközben hüvelykujjammal letörlöm a könnyek nyomát.
- Nem érdemlem meg, hogy sírj miattam... - folytatom előbbi gondolatomat. Egyre közelebb hajolok hozzá, szinte már látom a szempilláin a könnycseppeket. - S nem engedhetem, hogy szomorú légy! Senki miatt, mert szer...
A mondatot már nem tudom befejezni, mert hirtelen kinyílik a raktárhelyiség ajtaja, és egy ismeretlen fej tűnik fel. Csálén álló szemeiből ítélve, nem épp az első csészénél jár. Észre sem véve minket elcsörtet valami piát keresni. Azonban kis belépőjének köszönhetően oda a hangulat, s én immár bűnbánó arckifejezéssel pillantok Chiyo-chanra.

Úgy gondoltam elmegyek egy kicsit inni Kenpachi ivójába piálni egy kicsit. Amikor beléptem akkor vettem észre hogy más shinigamik is vannak az ívóhelyen.~Remek jól fogok bevágódni~ Gondoltam , és megpróbáltam úgy a kocsmában lenni hogy a kapitányok ne vegyenek észre és kértem egy pálinkát Kenpachitól. Persze közben megpróbáltam megtudni hogy mi a gyűlés oka

Suzumiya és ashigaka


Éppen az ivó felé tartottunk, amikor is Kenpachival találkoztunk.
" Bah, miért? miért büntetsz istenem, könyörgöm ments meg!" imádkozok magamban.
Suzumiya köszön Kenpachinak, utána én is köszönök és beszólok neki.
- Jó napot, félre az útból vagy én takarítalak el, értettük egymást? kérdem tőle. Erre kenpechi félre áll utat engedve nekünk az ivóba, amikor belépünk Suzumiya meglát valakit...

Suzumiya és Ashigaka

Ashigakával megbeszéltük, hogy elmegyünk Kenpachi ivójához. Mikor odaértünk, Kenpachi ott állt az ajtónál.
-Szia Kenpachi, rég nem láttalak, hogy vagy mostanában?
-Köszönöm kérdésed, látod, még mindig élek...
-Ezt jó hallani.-mondom, majd besétálok az ivóba, de még meghallom, amit Ashigaka mond.
- Jó napot, félre az útból vagy én takarítalak el, értettük egymást?-szól Kenpachinak, majd utánam jön. Nem tetszik a hangmodor, amit a volt kapitány felé intéz, de ráhagyom. Belépünk, majd egy asztal felé vesszük az irányt, mikor meglátok valakit, de nem foglalkozom vele. Leülünk az asztalhoz és szólok Ashigakának, hogy hozzon italt, majd miután visszaért, megkérdezem:
-Nos, miről akarsz velem beszélni?

Miután hoztam italt leültem a kapitánnyal szemben, ő meg kérdezi tőlem, hogy mit akarok vele beszélgetni.
" Hm? Mit is? Meg is van!" Meséljen nekem magáról kapitány úr, hogyan lett kapitány és hogy lett shingami? kérdem tőle. Erre ő sejtelmesen elmosolyodik.
-Sejtettem, hogy valami ilyet fogsz tőlem kérdezni,na akkor vágjunk a közepébe... Szól és elkezdi mondani a történetét, én meg kíváncsian hallgatom.

Suzumiya és Ashigaka

-Sejtettem, hogy valami ilyet fogsz tőlem kérdezni,na akkor vágjunk a közepébe! Tisztellek, mint egy másik shinigamit, de az életemről és a múltamról csak olyanoknak beszélek, akik kiérdemelték azt, vagyis megbízom bennük. Nem akarlak megsérteni, de még nem érzem úgy, hogy erről beszélhetnék veled...-aztán belém ütött a felismerés. Én már kapitány vagyok... De még mindig csak hadnagy fejjel gondolkodom. Itt az idő, hogy kilépjek a múltból és egy új emberré váljak. Már meg is van, hogy mi lesz az első cselekedetem...-belenéztem Ashigaka szemébe.
-Figyelmeztetlek... Zaraki Kenpachi nekem nagyon jó barátom, nem fogom eltűrni, hogy még egyszer tiszteletlenül viselkedj vele. Sose felejtsd el, hogy ő a kapitánysága alatt sokat tett Soul Societyért. Ezért, ha megtudom, hogy tiszteletlen vagy továbbra is, lefokoztatlak, sőt, magánzárkába vitetlek határozatlan időre! Most az egyszer még eltekintek emellett. Megértettük egymást?-kérdeztem és egy kicsit felemeltem a hangom...

- Megértettük Suzumiya kapitány, megértettük egymást! válaszolom neki. Ezek után elbúcsúzok Suzumiyátol és haza indulok, hátha már éhes az a szegény kutya is otthon.
" Huh? Majdnem nekem ugrott, de most komolyan, na mindegy elteszem magam holnapra!" gondolom és azzal lefeküdtem aludni a szobámba.




// köszönöm az ismerkedést kapitány úr//

Miután a harcunknak vége lett, és mind a ketten felébredtünk úgy gondoltuk elmegyünk Kenpachi ivójába.
- Jó napot! - Köszöntem nekik. - Én kérnék egy sört! - Majd Osaka felé fordultam és megkérdeztem tőle- Te mit kérsz most én fizetek. - Ezután vártam hogy mit rendel illetve válaszol nekem. Majd ekkor észrevettem pár helyes csaj eléggé lenge öltözetben úgyhogy egy ideig őket néztem.

Még sohasem jártam azelött Kenpachi ivójába.
Eléggé "érdekes" helynek ítéltem meg. A város egy félreeső szegletében volt. Nem olyan hely volt, ahova túl gyakran járnék.
Ezután Komoki azt mondta, hogy meghív egy italra.
-ŐŐŐ, én egy gyönbért kérnék.-mondtam neki-Nem szoktam alkoholt fogyasztani.
Ezután észrevettem, hogy beszélgető társam, pár lenke öltözetű nőt figyel.
Úgy döntöttem, hogy inkább más vizekre terelem a beszélgetést.
-És tulajdonképpen, miért hívják ezt az ivót Kenpachi ivójának?-kérdeztem tőle.
Ekközben meghozták a két italt.
Én nagyot hörpintettem a sajátomból, és az övemre erősített kardomat letettem a földre.
Ezután így szóltam.
-Mesélj valamit magadról. Akármiről.-
Mondtam mosolyogva.

Miután kihozták az italokat ismét Osaka felé fordultam és akkor válaszoltam.
- Azért hívják Kenpachi ivójának mert még régen ő nyitotta. Valódi életemben egy testőr voltam úgyhogy igen edzett vagyok fizikailag. A tanulmányaimat pedig sajnos már 17 éves koromban abbahagytam, de a taktikai dolgok azért nem mentek ki a fejemből. A kardom neve Chimei Gunsui azaz gyilkos testőr. Mielőtt fejbe lőttem magamat azelőtt én is sok emberrel végeztem úgyhogy nagyjából én is az vagyok. Van valamilyen kérdésed még?l

Nagy figyelemmel hallgattam végig a beszámolóját. Igzán érdekes életet ért. Mármint ezt arra értem, hogy testőr volt.
Amikor ahhoz a részhez ért, hogy mennyi embert megölt, enyhén félrenyeltem a gyönbért.
De a legérdekesebb részt mégis a kardjáról való beszámolót tartottam. Miután ezt is befejezte, úgy éreztem, hogy most én következem.
-Nos, mit is mondhatnék az életemről. Az emberi életemre, már nem nagyon emlékszem. Annyi dereng, hogy diák voltam amikor meghaltam. És már akkor is, valahogy éreztem, hogy a világ nem csak annyiból áll, amennyit az emberek ismernek. És milyen igazam lett.-mondtam mosolyogva.
-De aztán meghaltam, és én is ide kerültem. Az akadémián először a rosszabbik osztályba kerültem, de aztán felküzdöttem magam a jobbikba.-
-De nem ez volt a legmeghatározóbb korszakom, hanem az amikor 3. tiszt lettem. Tudod, éppen arrancarok ellen harcoltunk, és a kapitányom odajött a csata után, és előléptetett.-
Mondtam neki vigyorogva.
-És mondcsak, te hogyan lettél harmadik tiszt?-

Nos valójában még csak 5.tiszt lennék de mivel a hadnagy és az előző 3.tiszt lelépett a 6.osztagba ezért előléptettek. -Majd ismét a pulthoz fordultam- Még egy sört, - Osaka felé fordultam- és mondd hogy állsz a csajokkal? - Avval ismét a csajok felé pillantottam. Aztán eszembe jutott Gemmei kisasszony eléggé rég volt de azért még mindig kedvelem úgyhogy ismét Osaka felé fordultam.

[ Yuu-chan szipiszupi előléptetős búcsúztatós bulija]

- Köszönöm Tai... izé... Hanae! -vette el a csomagot Yuu.
-Na azért... -mosolyodtam el majd átadtam a helyem a mögöttem ácsorgó Renjinek.
Ahogy körbenéztem láttam hogy egész kis tömeg gyűlt össze közben az ivóban. Jórészt a 13. osztag tagjai, de voltak itt többen más osztagokból is.
*Hát igen....Yuu-channak mindenhol vannak barátai...*
Úgy gondoltam leülök és rendelek magamnak valamit, de ekkor megláttam az egyik asztaltól hevesen integető Namiét. Visszaintegettem neki, majd odamentem az asztalhoz, ahol épp Renjivel beszélgetett.
-Gyere ide, csüccs le közénk!-mutogatott az egyik székre.
-Szia Namie. -üdvözöltem mosolyogva- Látom neked is sikerült lerendezned az ajándékozást Renji. -huppantam le az egyik székre.
-Mit szeretnétek inni? Meghívlak titeket valamire. Hamár egyszer úgyis a 13. osztag szervezi a partit. -toltam eléjük az itallapot- De azért nem kell reklámozni. -néztem körbe, mert azért nem hiszem hogy szerencsés lett volna ha az egész ivónak én fizetem az elinnivalót. *Azért Yuu-channak is fizetek majd egy kört, de azt hiszem most nem kellene zavarnom* -néztem vissza az itallapra, mert nem akartam bámulni őt és Chiyo-chant.
-Na választottatok? -pillantottam fel Namiére és Renjire.

//Komokinak//

Nagy figyelemmel hallgattam a shinigami életbeszámolóját.
Amikor ahhoz a részhez ért, hogy mennyi emberrel végzett már, enyhén félrenyeltem.
A legérdekesebb részt mégis, a kardjáról szóló beszámolót tartottam.
Tényleg egy nagyon érdekes fegyvernek bizonyult. És a neve, gyilkos, ismételgettem magamban.
Ezután úgy éreztem, hogy most én jövök a beszámolással.
Bele is kezdtem.
-Hát, a kardom neve Ezer madár. Villám elemű kard, amint azt már te is láthattad.-mondtam a partneremnek.
-Én úgy lettem harmadik tiszt, hogy arrancarok ellen harcoltunk az emberek világában, és a csata után a kapitány előléptetett. Ezenkívül, nem volt igazán izgalmas az eddigi életem.-
Ezután feltűnt, hogy ismét a lányokat nézi.
-Nos, nekem nincsen barátnőm, nem igazán volt eddig időm ilyesmire.-

/Osakának/
-Nos, nekem nincsen barátnőm, nem igazán volt eddig időm ilyesmire.- Válaszolta nekem, de én inkább avval törődtem amit a kardjáról mondott.~Miért pont ezer madár?~ Majd a pult felé fordultam ismét.
- Még egyet kérnék! - Avval ismét Osaka felé fordultam - Tudod én úgy gondolom hogy a te kardodnak a bankai szinten igen nagy képessége lesz. Az ezer szám a kard nevében általában mindig azt jelenti hogy több részre osztódik és úgy támad, de persze az is lehet hogy csak sokat ittam.- Majd ismét e lengén öltözött hölgyek felé fordultam. Végül is az úrnőm valószínűleg már nem is emlékszik rám és elhatároztam miután válaszolt hogy helyesnek ítéli-e meg a feltételezésem.

/ piálás az álmos részeggel/
-Mit kérek hát amit te iszól ugyan azt én is bírni fogom.
~Biztos hogy valami erőset iszik már azért is mert ugyan azt kértem~
És leültem egy asztalhoz majd komoki kihozza az italt, ha már ő fizet
Komoki elsétált az asztaltól hogy hozzon valami innivalót
~ Remélem nem kólázik mondjuk ezek után nem meglepő lenne~

/ piálás az álmos részeggel/
~ Még hogy én hozzam a piát is na mindegy. Az biztos hogy nem fogok ugyanazt hozni neki mint magamnak~
- A legjobb legerősebb körte pálinkából egy 3 decis üveggel és egy colát kérnék.- Majd miután kiadták az italt, elindultam egyenesen( már amennyire bírtam egyenesen menni) Ishigamihóz. Közben pár italt feldöntöttem. Majd mikor Masakazuhóz értem megszólalt.
- Azt mondtam ugyanazt mint amit te iszol. Ki fogja kifizetni az italokat amiket fellöktél?- Szidott le. Viszont már kész válasszal álltam elé.
- Én meghívtalak egy italra azt nem mondtam, hogy milyenre csak kíváncsi voltam milyet kérsz. Az italokat pedig, te fogod kifizetni, azt nem mondtam hogy én is fogok menni az italokért. Én meghívtalak egy italra te pedig fizeted a következményeket nem így Fair? - Avval vártam válaszát és közben belekortyoltam italomba egész jó volt.

/ piálás az álmos részeggel/
Hangosan elröhögtem magam.
-A küzdelem után is maradt bennem annyi élet hogy... hogyis mondjam szépen... ezt nem lehet, szépen mondani remélem, nem gondolod komolyan, hogy kifogom neki fizetni az italt ahhoz hogy kifizessem el kell hogy vegye tőlem a pénzem ha elveszi akkor mind az övé de ha nem akkor vállalja a következményeket. Komoki mi itt a legerősebb pia? Csalódtam hogy nem azt isszuk, azt hitem bírod a piát na mindegy.
És még mindig széles mosoly volt az arcomon

/ piálás az álmos részeggel/
- Na mindegy legyen ahogy akarod. - Majd a pultos csajnak szólok.- Kérem adjon mindenkinek egy korsó almapálinkát. - Avval egy kisebb zsáknyi pénzt dobtam a pultra. - A visszajárót nem kell visszaadni nem az enyém a pénz.
- Akkor mégis kié? - Kérdezte tőlem Ishi. Mire én mosollyal az arcomon fordultam felé.
- Szimplán szólva a verekedésetek közben lenyúltam tőled és Narakutól egy kis pénzt. Szerencsére én a szobámban tárolóm most a pénzem. De nyugi vissza fogom adni mindkettőtöknek a következő küldetésem után, de most le vagyok égve kissé.

/ piálás az álmos részeggel/
~ Hát ezt meg hogy csinálta? na mindegy nem számit~
Ismét elröhögtem magam
-Komoki te mindig tartogatsz meglepetést mi lesz a következő? Arany érméket húzol elő a zsebedből? Nem kell vissza adnod legyőztél harcban jah és köszönöm az italt.
Ismét mosolyra ált a szám és egy meglepő mozdulattal kivetem azt a 3 deci körte pálinkát
a kezéből és a felét lehúztam és leraktam az asztalra
-huu ez ötös pia köszi komoki. Tudod nem tanulok semmiből.

/ piálás az álmos részeggel/
~ Ez ... Ez... .Le merte nyúlni a piám~ Felálltam a székről és tömeg gyilkos szemmel nézem Ishigamira. Majd egy hirtelen mozdulattal hasba rúgtam amitől a falnak repült látszik, hogy nem volt könnyű a harc.
- Többet ne csináld ha élni akarsz értve vagyok? - Majd a pultos felé fordulok és szólok neki. - Az egész üveggel kérnék abból a piából. - Mire ő odadobta nekem az italt nehogy a végén még őt is leüssem. Majd ismét leültem és immár az üvegből ittam a piát.

/ piálás az álmos részeggel/
A szép repülés után felkászálódtam és vissza sétáltam az asztalhoz és még a többi pia a üvegben maradt mivel komoki nem itta meg mert velem volt elfoglalva leültem majd ismét meghúztam a másik felét majd mosolyra ált a szám
-Még mindig úgy rúgsz mint egy kezdő azért köszi hogy pont a Fájos részemre rúgtál.
És megint elröhögtem magam
-Ezt nem bírtam vissza tartani kikel hogy jöjjön belőlem.
Röhögve mondtam el ezt a pár szót