//Don Kanonji újabb baklövése//

Az ismeretlen shinigami motyogott valamit, majd a kardja hirtelen valami nyálkás valamivé változott, majd nyíltan kihívta az ismeretlen nőt. Don Kanonji ijedten nézett minkét félre. Félt, hogy a shinigaminak valami baja eshet. A nő kikerülte támadását, amit Don Kanonji megszeppenve vett tudomásul
- Ne támadd meg, fiú! Hagyd meg nekem! – kiáltozta. – Kíváncsi vagyok, hogy mit tudhat, ez a némber!
A furcsa nő vissza utasította a kihívást, ami valószínűleg rosszul érintette a másik felet. Kanonji nekilódult, és megpróbálta megtámadni a nőt.
- Most megbánod, mocskos nőszemély! – kiáltott, majd megpróbált egy jobbegyenes bevinni az ismeretlen nőnek.
Próbált úgy ütni, hogy a nő ne kerülhesse ki.

//Don Kanonji újabb baklövése//

Az Arrancar nagyon gyorsan mozgott, így Kyousukénak egy újabb shunpo-t kellett használnia, hogy kitérjen a Cero útjából. A Zanpakutoja képességére akart támaszkodni.
~ Csak egyetlen vágás kell és végezni tudok vele ~ gondolta és megnövelte a reaitsuját, hogy egy hatalmasat tudjon az Arrancarba vágni. Szerencséjére Kanonji is ebben a pillanatban támadt. Arra természetesen nem lesz elég egy ütés, hogy leterítse ezt az erős ellenfelet, de figyelemelterelésnek bőven megfelel.
- Megbánod még, hogy lebecsülted a Zanpakutom erejét! Rokuro-ouken, ő a Csigakirály! A neve talán nem olyan félelmetes, de rengeteg trükk van ám a tarsolyunkban. - bár a neve önmagában tényleg nem volt félelmetes, de az alakja, amelyet egyelőre csak Kyousuke látott, hiszen még nem volt azon a szinten, hogy a Zanpakutoja valódi alakját a saját világába hozza, elég félelmetes volt. Nem is csiga inkább szörnyeteg kinézete volt Rokuro-oukennek. Nem is tudta igazán, hogyan ragadt rá ez a név, de most nem is ez foglalkoztatta, hanem a harc, amiben egy kicsi hibát sem ejthet, mert az az életébe kerülhet.
~ Csak egy vágás! ~ gondolta és megpróbálta belemélyeszteni kardját az Arrancarba.

//Don Kanonji újabb baklövése//

Ezeket a cerokat is kikerülte. Kezdett eléggé idegesíteni, főleg hogy most meg elkezdett a kardjáról áradozni. Hallgattam a monológját valami csigakirályról vagy miről, de nem túlzottan érdekelt. Már egyáltalán nem volt kedvem vele játszadozni, főleg hogy a vénember már megint rákezdett a monológjára.
- Ne támadd meg, fiú! Hagyd meg nekem! – kiáltozta. – Kíváncsi vagyok, hogy mit tudhat, ez a némber!
Kanonji nekilódult, és megpróbált megtámadni.
- Most megbánod, mocskos nőszemély! – kiáltott, majd megpróbált egy jobbegyenest ütni felém.
Mielőtt az ütése elért volna az arcom elé tettem a karom, így az ütés eltalált, de nem érintett olyan fájdalmasan mintha az arcomat érte volna. Majd miután befejezte a támadást, azt vettem észre hogy a shinigami próbálta kihasználni azt hogy a vénember leköti a figyelmem.
-Elnézést de ehhez nekem már nincs kedvem -fintorogtam hűvösen, majd egy sonidoval a még mindig megkötözött és kapálózó hollow mellett termettem és kiszabadítottam- Nesze, de most már ne hozz szégyent Aizen -samára, vagy pedig vissza se merj jönni, különben saját kezemmel intézlek el. Világos?
További szép napot shinigami -mondtam majd egy kaput nyitva visszatértem Hueco Mundoba.

//Don Kanonji újabb baklövése//

Amíg Don Kanonji lekötötte a hölgy figyelmét, addig a shinigami megpróbálta megtámadni, de az arrancar kivédte Kanonji ütését és a shinigami támadását is. Miután ezt megtette, a hollowhoz sietett, és kiszabadította.
- Nagyon köszönöm, Cielo-sama! Nem hozok szégyent, Aizen-samára! – mondta, majd miután az arrancar eltűnt, még a két ellenfél felé fordult. – Megbánjátok, hogy megpróbáltatok legyőzni. – kiáltotta, végül ő is eltűnt egy átjáróban.
Kanonji meglepetten nézett a két eltűnt fél felé, akik már egy ideje eltűntek, végül elkezdett rikácsolni.
- Igen! Az igazság ismét győzedelmeskedett! Ismét legyőztem a gonosz erőit! – kezdett el könnyezni. – Fiú, ezennel tiszteletbeli tanítványommá fogadlak. Ez hatalmas kitüntetés. – mondta elcsukló hangon.
A shinigami valószínűleg kissé szenilisnek tartja, de hát ez van, ha valaki megöregszik….

//Don Kanonji újabb baklövése//

Bár az események nagyon gyorsan történtek, de végeredményben örült neki, hogy az Arrancar elhagyta a harcteret. A Hollow egyedül már nem jelentett akkora fenyegetést, mint az a rendkívül magas reiatsuval rendelkező ellenfél, akit még csak meg sem tudott sebezni. Bár ismét képes volt mozogni, mivel az Arrancar kiszabadította, de Kyousuke úgy érezte, hogy a Zanpakutojával ebben a formában már nem jelenthet gondot egy egyszerű Hollow-ot legyőzni. A "vénember" igen érdekes mondatokat fűzött hozzá, de ez őt teljesen hidegen hagyta. Végre adódott egy alkalom, hogy csak dumál és nem a támadásra figyel. Ezt kellett Kyousukénak most kihasználnia. Egy rövid shunpot használva a Hollow előtt termett és lesújtott rá.
- Nem hozol szégyent Aizenre? Dehogynem! - ordította miközben lecsapott kardjával. Remélte sikeresen.

//Don Kanonji újabb baklövése//

Kanonji örült, hogy végül az ellenfelek megfutamodtak, így nyugodtan hazatérhetett. Mielőtt még ezt megtette volna, oda sétált a shinigamihoz, és megköszönte a segítséget.
- Köszönöm, ifjú harcos, hogy segítettél harcolni ezek ellen a szörnyek ellen! Küzdelmünk egyelőre véget ért! Ha segítségre van szükséged, bármikor hívhatsz, hiszen egy oldalon állunk! Most viszont mennem kell. Viszlát, kedves barátom! – köszönt el a shinigamitól, majd eltűnt a sötétben.

//Gratulálok, véget ért a küldetés. Kyousuke, és Cielo egyaránt 1000 lélekenergia pontot és 500 ryout kapnak.//

//Nasi a városban//

Hamarosan elértünk az egyik placcra, ahol találkoztam a haverokkal. A szokásos "bandázás" után elindultam az egyik gyorsétteremhez.
-Hé! Hahóóó! Egybe vagy még?-ráztam meg a táskám. Nasi előmászott lassan. -Húha, de sápadt vagy! Ha a nyakamba hánysz tuti nagyot kapsz!
-Csak ne rázd annyira ezt a vacak táskát...-szólalt meg nyögdécselve.
-Höh, megpróbálom... Addig, nézelődj, ezt a részét a városnak még nem is láttad...-a kis macska nagy szemeivel csodálta az akkorra már kivilágított várost. Nem igazán értettem, hogy mit beszél, csak a nagy "hűűűű" és "haaaa" volt kivehető, ezen csak mosolyogtam. Jó, hogy nem látta Nasi, mert akkor hallgathattam volna, egész életemen keresztül. -Nasi...Nasi!-vettem le a táskámat.-Itt vagyunk!
-Te azt mondtad... te tényleg azt mondtad, hogy.... hogy... NASI????-nézett rám könnybe lábadt szemekkel.
-És? Csönd és próbálj nyugton maradni míg rendelek kaját!...-vakarásztam zavarodottan a fejem, ami elég érdekes dolog volt tőlem.

//Nasi a városban//

A szerencsétlen plüssállat a folytonos ide-oda himbálózástól tengeri beteg lett, amit a tornaruha uralta tér szaga csak tovább erősített. Elzöldült fejjel próbált valamiben megkapaszkodni és friss levegő után kutatni, de minden kísérlete meghiúsult. A szédülés annyira eluralkodott rajta, hogy hátra vágódva meresztette égnek mancsait és rángatózott sípoló hangját hallatva.
Alig hitt a fülének és a tapintásának, hogy a táska egy helyben áll. Négy mancsára támaszkodva pillantott fel a messiást várva. A szőke rém feje tűnt fel és a cipzár egyszer csak szétnyílt. Nasi vadul vettette magát a nyíláshoz, hogy végre nagy levegőt szippanthasson. Fejét kidugva ámult rá a lámpák és kivetítők fényében úszkáló városra. Az óriási épületek ezrei tornyosultak előtte.
-Vajon mennyi védtelen nő lehet itt...-csillogtak a szemei elképzelve a jelenetet, ahogy felkapaszkodik a magas épület oldalára és karmai segítségével felkapaszkodik a magas ablakhoz, ahol egy csodálatos méretekkel megáldott nő integet a segítségéért.- MENNYORSZÁG!- ragyogott tovább a képzelet világától méretes cicaszeme.
-Nasi...Nasi!-mozdult meg újra a táska és rázta vissza sanyarú valóságába a lekezelő hang.-Itt vagyunk!-
-Na,de hol itt...-dörmögte a bajsza alatt, amikor rájött, hogy az előbb nem vakarcsnak, nem is szőrpamacsnak hívták, hanem a nevén szólították. Könnyes szemekkel fordult Justin felé és szipogva mondta neki, miközben rá akarta vetni magát hálája jeléül. A kedves gesztus odáig működött, hogy ellendítette magát, de aztán a megszokott dolog történt. A hatalmas tenyér megfogta a fejét és visszagyömöszölte a táskába, azért Nasi bosszúból sűrűn sípolt, hogy a körülötte lévők felfigyeljenek rá.
-És? Csönd és próbálj nyugton maradni míg rendelek kaját!...-
~Ez a zavarodott fejvakarászás biztos a tömegnek szólt, akik felfigyeltek rám...ÉS most jöhet a bosszúm!~ egy ördögi vigyor kíséretében elrugaszkodott a foldtől és akkorát ugrott amekkorát csak tudott...volna. Mivel a hátsó lába beakadt a táska pántjában és hangos ordítás közben megnézte közelebbről orrával az aszfaltot. Némi nyöszörgés után krokodilkönnyeket hullatva ült fel.
-Agy ény jönyöjű ojjom!-fogta az kerek és bepirosodott orrát. Végül erőt vett magán és ráérősen sétált oda az éppen rendelő Justinhoz. A nadrágját megrángatva próbálta felkelteni a figyelmét, ami nem ért célt, ezért egy kicsit felhúzta a nadrágját és a bőrébe mélyesztette leghosszabb körmét.
Az órási karok megmarkolták a pultot, miközben szája egyre jobban elvékonyodott és szemöldökei idegesen rángatóztak. Némi erőlködés után egy fájdalmas ordítás hagyta el Justin száját.
-EZ MÉGIS MI A FRANC VOLT?!- nézett le tekintetével és Nasi ekkor látta meg, hogy szemei vérben forognak az idegtől, így rögtön összehúzta magát. Patakokban verejtékezett és hátrált egyre gyorsabban, azonban a fekete árnyék egyre vészesebben közeledett. A kis állatkát néhány pillanat alatt elhagyta a bátorsága és sarkon fordulva kezdett menekülni.

//Nasi a városban//


Igaz, el akart szaladni Nasi, de szerencsémre hamar elkaptam. Mérges voltam rá, ezért bedobtam a táskámba, kegyetlenül. Gyorsan megrendeltem a kajám, majd az egyik üres asztalhoz csoszogtam. Belekeztem a hamburgerembe, de aza nagy szívem... Csak kiengedtem Nasit a táskámból, és rögtön kipattant belőle.
-Tessék!-raktam elé egy kis szelet húst.-Csak hogy te is élvezd a gyorskaját!-dünnyögtem. A macska ismét csak nézett egy darabig, aztán hozzákezdett. Nem is nagy szelet volt, de egyből meglátszott rajta. Hatalmas pocakja lett.
-Hú, de sokat ettem!-fújtatott.
-Hehe! Jó vagy, Nasi!-nevettem el magam. Talán kezdek megváltozni... Amióta belecsöppent az életembe ez a kis macska, azóta valahogy más lettem. Nem tudom... -Na, te kis mocsok! Most jó napom van! Kérsz még valamit? Bár ahogy látom, nem fér beléd több!-nevettem gúnyosan, s kortolytam bele a kólámba.

Zsebre dugott kézzel sétálok az utcán, közbe nézelődöm. Keresem egy boltot, vagy egy helyet ahol adnak kaját.
~ Franc az ablakot nyitva hagytam... remélem nem fognak már első nap kirabolni.
Hátamon egy hosszúkás táska szerű van, melyben ott a kardom, a legtöbben ezt valamiféle katonai batyunak nézik. Minden esetre egy fél órás séta után végre rá találok egy kis rámenes étteremre.
Az árak is olcsók és még jó illat is szál ki így betérek hát hogy rendlejek.

Mielőtt Seiji népesebb terepre ért, leereszkedett a földre, szerencsére nem vette észre senki. Elkezdte keresni az energia forrását és pár perc séta után egy ezüsthajú srácon akadt meg a szeme... odament hozzá és megszólította:
-Érzem a szellemi energiád, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél, mik a céljaid?
Kérdezte kurtán és bizalmatlanul Seiji az ismeretlen sráctól, készen arra, hogy előkapja Zapakutoját bármely pillanatban, melyet nem látnak a normális emberek, csak akiknek nagy szellemi energiája van.

- Hogy mi vagyok, na látod ez egy olyan kérdés amire magam se tudom a választ. Hogy ki vagyok, Joru Shin a nevem. A célom pedig az én dolgom.
Mondom ridegen, majd szembe fordulok Seijivel.
~ Erős... és az a zanpakto... Shinigami lenne, nem... egészen más, talán olyan mint én...
- Mit akarsz tőlem?
Szegezem neki a kérdést.

-Azért jöttem ide, mert erős Szellemi erőt éreztem, ellenőriztem, nem-e valami erősebb Hollow... a gyengébbek nem igazán érdekelnek, a shinigamik megölik, akik itt őrködnek, de egy nagyobb darabbal nem hiszem, hogy elbírnának.
Mondta olyan hangnemben amit csak a srác hallhat, de közben bizalmatlanul méregette őt.
-Shinigami lennél? nem tudom eldönteni... de ha gondolod jöhetnél velem edzeni egy kicsit, ha Shinigami vagy akkor tudsz nekem segíteni, Hollow nem lehetsz, nem olyan a szellemi energiád...

Kérdésére csak felvonom a szemöldököm és hanyagul válaszolok.
- Ki tudja, mi is vagyok én, de az edzésben benne vagyok. Csak ne itt, túl feltűnő lenne.
~ Rá ér a móka után is a kaja, jobban fog esni.
- Bár megjegyzem, illene bemutatkoznod... vagy csak hívjalak Idegen-kunnak?
Várom mit mond és hova megyünk...

-Igazad, bocsánat. A nevem Sawamura Seiji, Vaizard vagyok.
mutatkozott be az ezüsthajú srácnak Seiji, majd elgondolkozott azon, hogy hol kéne harcolni...
-Lehet, hogy neked kéne mutatni egy helyet, én nem igazán ismerem még ki magam a városban...
Mondta Seiji és várta, az Joru tanácsát, majd követte őt ahova ment.

- Hmm, tudok is egy megfelelő helyet.
Elindulok zsebre dugott kézzel, egyelőre még nem gyorsítok a tempómon hogy ne legyen feltűnő. Lassú léptekkel haladok és úgy teszek mint egy ember.
Mikor egy elhagyatott utcába érek felugrok a levegőbe majd megállok.
- Kövess.
Egy Shunpo kíséretébe a közeli erdő fele haladok.
/ Shin vs Seiji /

Seiji követte Shint egy szó nélkül, a Zanpakutojával társalgott magában.
~Szerinted megbízhatunk benne? Lehet, hogy egy ellenség, nem is igazán ismerem őt, mégis így követem... remlem nem kerülünk bajba.
-Valami azt súgja, hogy megbízhatunk benne, de aggódj, van egy olyan érzésem, hogy tartogat a srác pár meglepetést a számunkra.
Némán követte a levegőbe is és Sunpózott utána.

//folytatás Shin vs Seiji//

Csak sóhajtottam egyet majd ránéztem a könyörgő szemű Nasira.
-Jó legyen... De nem lesz több gyereknap!-a kis plüss csillogó szemekkel pattant hozzám. Szinte rácuppant a poharamra, s nagy szürcsölések közepette, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a pohár üres lett.
-Te kis nyavajás!-morgolódtam, a kólám hűlt helyét nézve-Hát mind megittad?-persze csak Nasi nevetgélt kis mancsát szája elé téve, kipirulva. A fejemet megcsóváltam.
-Hát, hallod, ha te nem lennél, ki kéne találni, komolyan mondom...-erre a szokásos dolog jött, Nasi pattogott, én meg rá sem hederítettem. A fülemet piszkálva, kényelmesen hátradőltem, és folytattam. Csak mert jól esett és kész. Egy váratlan pillanatban, az egyik kis pincérlány ott termett, s csak nézett felém. Bámult és bámult, gondolom meghallotta, hogy beszélek. Sejtésem szerint, arra gyanakodott, hogy magamban osztom az észt. Hát zavaromban annyit tehettem, hogy magyarázkodom.
-Csak nyugi, nem hibbantam meg! Csak csak... tanulok, és és naaaa érted....-csatarásztam a kezeimmel kínosan. A lány csak mosolygott egyet, tuti hülyének nézett, majd arrébb ment. Én sóhajtva a tarkómat vakarásztam és dünnyögtem.
-Héjj! Mi volt ez Justin? Csak nem bejövős a csajszi? Hmm nem mondom, remek alváza van, na és azok a me---
-NA ELÉG VOLT, TE BAROM!!!
-Jajj csak a gyönyörű arcomat neeee!!!! Kegyelmezz, drága barátodnak! Aki annyi mindenen keresztül ment veled...! Kérlek!-sipákolt eszeveszetten Nasi. Én még mondtam neki egy Miatyánkot, aztán lenyugodtam. Letettem az asztalra és a maradék sült krumplimat majszolgattam. Mikor már készülődtem, hogy lelépjek, Nasi ismét belekezdett.
-Te, hogy kipirultál... mondjuk igen megértelek...
-Most kinyírlak!!!!-rohantam utánna amitől Nasi rohanásnak eredt...

Egy rövid séta után végre visszaérek a rámenes elé. Oda ahol nem rég durván félbeszakítottak, pedig már akkor is az éhhalál küszöbén voltam.
~ Végre hússsssss, és kaja
Nyálam csorgatva leülök az egyik asztalhoz és a pénztárcám nem kímélve rendelni kezdek. Félóra után, az étterem kajakészletének 90% az enyészeté lett és az én e havi bérem is.
~ Ez jól eset, csak miből fogok megélni... ez jó kérdés..

Engedély kértem Aizen- samától, hogy lejöhessek a Földre, mivel nem volt éppen jobb dolgom, és Shiratori is máshol volt. Előbújtam egy dimenziós kapu mögül, amit be is zártam. Éppen este volt, s én lefeküdtem az egyik háztetőre a Holdat bámulni.
~ Egyáltalán minek vagyok itt?~ kérdeztem magamban. A friss levegő azért jól esett, ám ennek ellenére is megúntam a semmit tevést.
~ Komolyan! Vissza kéne mennem. De nincs kedvem ahoz sem. Akkor megnézem a régi házunkat. Ez az! Jó ötlet!~ gondoltam magamban, eztán el is indultam volna, de megéreztem egy furcsa lélekenergiát. Ilyet még nem tapasztaltam ez előtt, szóval kivártam ki lehet az.
~ Vajon ő ki? Nem Bounto, nem is Hollow, ráadásul biztos nem Shinigami. Talán Quincy? Neem... Akkor mi? Szétvet a kíváncsiság.~ merengtem a gondolatok közepette. Ekkor megláttam egy fehér hajú srácot az utcán, aki az üres pénztárcáját nézegette. Arcomon megjelent egy mosoly, mivel az ő energiáját éreztem. Leszóltam neki a háztetőről:
- Jó estét! Mi járatban?

- Ehh... Te meg ki a franc vagy? Meg mit jó pofizol itt nekem.
~Nem igaz ma már másodjára piszkálnak, pedig ez az első napom ebbe a városba.
- Mit akarsz tőlem Arrancar?
Kérdezem miután egy kicsit lenyugodtam, kezem a kardom markolatára vándorol észrevétlen.

- Ejnye! Nem kell így felkapni a vizet barátom! De látom nem vagy olyan ostoba. Rájöttél, hogy Arrancar vagyok... Akkor nincs mit rejtegetni igaz?- kérdeztem, aztán Sonido segítségével a srác előtt teremtem, vagy öt méterrel, majd halkan, lesütött fejjel megszólaltam:
- Espada 8, Yoshizawa Kodama...
Ezt követően tovább hallgattam, de láttam, amint a kardjáért nyúl.
- Hé! Még meg sem ismerkedtünk, de már a kardoddal akarsz hadonászni? Hova a jómodor?- kérdeztem, eztán nevetni kezdtem.
- Szabad megkérdeznem mi a neved? Valamint... mi vagy te valójában?- érdeklődtem, s izgatottan vártam a sráctól a válaszát.

- De jó nekem, megtisztel egy Espada... minden vágyam ez volt.
Hangom cinikus.
- Joru Shin vagyok. Örvendek a találkozásnak Espada és hogy mi vagyok? A legrosszabb rémálmod ha az utamba állsz.
~Kezd elegem lenni, álmos vagyok, fölég egy ilyen lakoma után.
- Egyébként sose volt jó modorom. Ezt lefelejtették rólam.
- Shin, ne légy meggondolatlan, ő része az Espadának az arrancarok elitjeinek.
~Nem érdekel. Amúgy mostanában elég csendes vagy...
Nem mond többet a kardom.
~Chő... megint kezdi...
- Na akkor mi lesz Espada?

Kicsit öszekuporodok, s rázni kezdem a fejemet, a szokásos nem törődöm képemet vágva az egészhez.
- Na igen sajnos sok mindenkiből hiányzik ez a bizonyos jómodor. De, ezt saját magadról nem döntheted el nem igaz? Az már beképzeltség lenne.- szólaltam meg, majd tovább hallgattam.
- Általában egyáltalán nincsenek rémálmaim, de az ösztöneim azt sugallják, jobb lesz vigyázni veled Joru Shin...- jelentettem ki, miközben a fiúra mutattam.
- Eszemben sincs az utadba állni, csupán egyetlen kérdésem lenne hozzád...- mondtam, majd egy kicsit húztam az időt, hogy fokozódjon a hangulat. Ekkor ismét megszólaltam:
- Egy barátságos edzés?
Mosolyogni kezdtem, aztán megvakartam a tarkómat, miközben ostobán bámultam az előttem álló srácra.
- Nem muszály ellenségeknek lennünk a harchoz.- szólaltam meg.
~ Nagyon is kíváncsi vagyok a képességeidre Joru Shin, és talán ezzel az edzéssel szerzünk egymásnak némi tapasztalatot.~ gondolkodtam szokás szerint pozitívan, aztán a Holdra szegeztem a figyelmemet. Itt különösen szépen világított. Nem azzal a bánattal, mint ami Hueco Mundora jellemző.
- Szépek a csillagok ugye?- kérdeztem, majd egy éjjeli szellő fújta meg a hajamat, s ruhámat.