Küldetés előzményei, lényege:
Nos, Uraharánál van raktáron pár módosított lélek, akik megszöknek. { Jinta folyamatos szekálása miatt, ha indok szükségeltetik. xĐ } A két módosított lélek szereti egymást, és együtt akarnak élni - viszont a kis ámokfutásuk nem tesz jót Karakurának. Egyiküknek illúziókeltés képessége van, a másiknak pedig a kivetítés jutott. Seiretei két shinigami küld hogy oldják meg az ügyet, és szállítsák vissz SS-be a két szökevényt. Mesélő nem szükségeltetik, alkotunk mi.

A lelkek nevei:

- Frankie & Mac

Képességeik:

- Frankie: kivetítés
- Mac: illúziókeltés

Küldetésben részvevők:

- Chizuki Maya, a 6. osztag hadnagya
- Watanabe Yuusuke, a 13. osztag 3. tiszt.

Képek a lekekről:

Frankie Mac

A tegnap esti járőrözés után fáradtan üldögéltem szobámban és azon gondolkodtam, hogy aludjak el rögtön, vagy inkább zuhanyozzak le előbb, mert eléggé leizzadtam az aznapi hőségben. Eldöntöttem, hogy előbb a zuhanyozni kéne, mert büdösen meg nem jó aludni, különben is kicsit meg kéne nevelnem magam, ki tudja mi fog történni a jövőben. Szóval épp indultam volna a zuhanyzóba, mikor kopogtattak az ajtómon. Ki a fene lehet az ilyenkor, gondoltam. Látogatót nem vártam, aznapra, meg máskorra sem. Azt sem hiszem, hogy Mitsuko-chan lenne az, egyelőre én udvarolok neki, nem pedig fordítva. Azért reménykedve nyitottam ajtót. Hát nem volt miért ábrándozni, mert egy mogorva képű tiszt állt az ajtóban, kezében egy lepecsételt borítékkal. Átnyújtotta, majd távozott is. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de azért gyorsan visszahúzódtam a szobámba és felnyitotta ma levelet.
- Mi az? Miről van szó?-kérdezte egy ismerős hang mögöttem hirtelen. A szívem kihagyott egy ütemet, úgy megijedtem. Aoki volt az emberalakban, rá is csodálkoztam, mert nem nagyon szeret emberi alakban mutatkozni.
- Jajj Aoki, légyszíves ezt ne csináld! - zsörtölődtem. - Legközelebb szólj ha jösz! Különben is úgy tudtam, hogy jobban szeretsz a belső világban kóborolni, minthogy emberi alakban mutatkozz!
- Igen, ám de ez nem jelenti azt, hogy nem mutatkozhatok ilyen alakban nem igaz? - okoskodott tovább.
- Jólvan, jólvan. Ez meg nem tudom még hogy micsoda, most hozták, de lássuk- bontottam ki a levelet. Lázasan olvasni kezdtem.
A levélben tömören az állt, hogy két módosított lélek megszökött odaát az emberi világban Urahara boltjából, mert szeretik egymást és együtt akarnak élni. Ez még nem is lett volna gond, gondoltam, csakhogy műveltek egy-két dolgot, ami miatt feltétlenül vissza kell hozni őket SS-be. A két módosított léleknek, név szerint: Frankie és Mac, képességei is vannak, illúziókeltés, illetve kivetítés. Csodálatos, szóval résen kell lenni. Az küldetés végrehajtására engem és Chizuki Maya-chant választottak.
- Nahát!- örültem meg. - Nem valami unalmas vagy tapló tiszttel kell mennem, hanem Maya-channal, ráadásul ez az első küldetésem az emberek világába!
- Gratulálok az első igazi küldetésedhez! -bólogatott zanpakutom szelleme, majd feloszlott, egy kis fehér, hideg felhőcskét hagyva maga után.
Nyomban le is tusoltam és lefeküdtem aludni. Másnap reggel korán kell kelnem, előre féltem, hogy hogyan is fog összejönni.

Mélyet sóhajtva arrébtessékeltem a macskámat, azaz Miyavit, és a szobám közepe felé lépegettem hullafáradtan. A papírmunka a sírba tesz majd. Ami nem sikerül az Espadáknak, az sikerül majd pár faszármazéknak. Nyújtózkodtam kicsit, és rápillantottam a napokkal ezelőtt megkezdett könyvre. Kirázott a hideg. Ebből se lesz semmi se mostanában... A szobámban kivételesen rend uralkodott, és a kis asztalkán egy tálcán halmozva álltak a teasütemények. Kiéhezett vadállat módjára odashunpoztam, és felkaptam párat, majd meg is ettem nyomban. milyen jó volt reggel kipakolni ide őket. Előre tudtam, hogy kelleni fog az energia estére. Gyorsan lehajítottam magamról a köpenyemet, és felvettem egy egyszerű nyári ruhát. Meglepő volt, hogy bár élénkkék, és ruha, jól áll rajtam. Mezítláb ttáncoltam, és visítottam egyet. Az egyik fiókom előtt egy elszántan turkáló egyént pillantottam meg. Visításomra megdermedt, és előbukkant kezében egy halom alsóneművel.
- Shiro! Mit csinálsz? - dörrentem rá fagyos hangon. - Mióta kukkolsz, mi?! - kérdeztem egy fokkal hangosabban. A kérdőre vont személy lazán felállt, és leült egy párnára. De a cuccaimat a világért se tette volna le.
- Vagy húsz perce itt vagyok, de nem foglalkozol velem...
- Gyabooooooo.... - sivítottam, és felkaptam az összes holmit, ami a kezem ügyébe akadt - mind kecses ívben repült Shiro felé, aki kikerülte őket. Kialakuló közdelmünket kopogás szakította félbe. Összehúzott szemmel sétáltam az ajtóhoz, és akkora lendülettel rántottam be, hogy megnyikkant. Félő volt, kiszakítom, de inkább a velem szemben álló magas, suhancképű, vigyorgó shinigamival foglalkoztam. - Mi van?! - dörrentem rá. A vigyora lelohadt a képéről, és átadott egy borítékot. - Remek. - dühöngtem tovább, és visszatértem a szobámba, bevágva az ajtót. Az ágyamra leülve feltéptem a papírt, és elolvastam a levelet. Vigyorogva tettem le. Shiro is tudni akarta, ezért elcsórta, majd el is olvasta.
- Küldetéééés? - csillant fel a szeme.
- Egen. Ráadásul Nabe-kunnal. Legalább nem valami ismeretlen taplóval pakolnak össze. - nyúltam el az ágyon, és keoltottam a villanyt. holnap korán kell kelni...

Másnap reggel igencsak nehezen ment a kelés, pedig tudtam, hogy milyen fontos különösen ma, hogy időben keljek fel, de akkor sem ment. Még mindig az ágyamban fetrengtem, mikor hirtelen valaki egy vödör hideg vizet locsolt rám.
- Mi a fene?! - ugrottam fel egyből az ágyból. Előttem állt a botjával a kezében Aoki, emberi alakban.
- Most ez mire volt jó?!- dühöngtem.
- Legalább felkeltél. - magyarázta Aoki, szokásához híven nagy bölcsen. - Nem lenne tanácsos az első küldetésedről lemaradni!-sajnos kénytelen voltam igazat adni (már megint) kardom szellemének, és kénytelen-kelletlen kikászálódtam az ágyból. Kezdtem kifutni az időből, így gyorsan lezuhanyoztam, és kapkodva megreggeliztem. Tényleg nemkéne elkésni, bár Maya-chan kedves lány, lehet hogy nem szereti, ha valaki már az elején elkésik a küldetéséről. Aoki addigra már eltűnt és ott feküdt az ágyam melletti kis polcon, amit csak neki tartottam ott. Magamhoz vettem némi pénzt, mert úgy terveztem, hogy veszek valami kis ajándékot Mitsuko-channak, a legközelebbi találkozónkra. Ezután elindultam a Senkai kapu fele. Útközben csak néhány lézengő shinigamival találkoztam, ők biztosan az éjjeli őrségből mentek hazafelé. Átvágtam az osztag területén, majd pár perc múlva odaértem a kapuhoz. Maya-chant még nem láttam sehol, biztos neki is lassan megy a reggeli kelés, gondoltam mosolyogva. Addig leültem egy padra és rágyújtottam egy cigire, közben a világ nagy dolgain elmélkedtem. Azért odaszóltam Aokinak csípkelődésként:
- De ugye neked feltétlenül fel kellett keltened igaz? Ugye? Hm? -mérgelődtem.
- Igen, mert mégiscsak be kell tartani a szabályokat, és időben meg kell jelenni a küldetés első napján, de hát Yuusuke uraság biztos jobban tudja! - oktatott ki megint csak kardom. Hát mindegy, ha már itt vagyok, nem megyek el, megvárom itt Maya-chant, gondoltam.

Valami berregés kívánkozott engem felébreszteni. Nagyon nem tetszett. Egy melegvizes medencében ültem, és valami isteni mentaillat terjengett a helyiségben. Körülöttem gyertyák égtek. Nyilván azokból szállt felfelé az illat. Az óra a padlón kötött ki. Ébredésem első jeleként levertem, és elváltozott hangú csipogásokkal tudatta velem szegény óra, hogy vége. Átfordultam a másik oldalamra, és magamra húztam a takarót. Halvány, hajnali fény szűrődött át még a takarón is. Éppen visszasüllyedtem volna az Álmok Birodalmába, amikor valakik, vagy valamik rám ugrottak. A magas C kivágásával fenyegtőzve ugrottam ki az ágyból. Azon viszont ottmaradt Miyavi és Shiro.
- Mi lelt téged, mondd? Miért vagy te mindig megtestesülve? Heee? - pislogtam felé álmosan. Nyújtóztam, és elvánszorogtam letusolni. Onnan enyhe mentholillattal és kedvenc parfümöm felhőjében bukkantam elő, teljesen újjászületve. Visszarobogtam a szobámba a zanpakutuomért, és gyorsan be is zártam az ajtót. A kulcsot jelzésként becsúsztattam a mostanában eléggé inaktív Yukariko ajtaja alá, és shunpoval eliramodtam a kiindulási hely felé.
Arcomba sütött a Nap, és ez nem könnyítette meg a dolgom. Nagyokat ugortam, hogy kikerüljem a szembejövő shinigamikat, akik rémülten ugrottak félre előlem. Végül jobbnak láttam a háztetőkön folytatni utamat, és így már zökkenőmentesebben értem el Nabe-kunhoz. A mögötte levő ház tetejéről ugrottam le elé. A hajam majdnem megszáradt idefele-jövet, aminek kifejezetten örültem. nem volt időm a hajszárítóra. Nabe-kun nagy ívben elhajította a cigaretta- csikket, én pedig széles mosollyal köszöntöttem:
- Jó reggelt, Nabe-kun! Bocsánat a késésért, de a korán kelés és én nagyon nem vagyunk jó viszonyban... - pillantottam az előttünk levő képt shinigamira. Egyből el is iramodtam feléjük, és nem győztem őket siettetni: - Hellóka, nyalóka! Megnyitjátok nekünk azt a senkai kaput, srácok? - kacsintottam rájuk. A reggeli zuhanyzásom után mintha visszaadták volna az előző este ellopott fényes jó kedvemet. Nem aggódtam különösebben: szépnek találtam a két módosított lélek szerelmét, csak ne akasztanák ki Karakura lakosságát. Végülis, ha idekerülnek, akkor is gondoskodni fogok róla, hogy együtt maradhassanak, sértetlenül. Megérdemlik a boldogságot. jintán pedig nem csodálkozom... az a gyerek a szekálás nagymestere.
- Teee, Nabe-kun. - szóltam megint fanolt 13. osztagbeli tisztemhez. - Először nézzünk be Uraharához, okés? Rág látogattam már meg, és jó lesz nálla kezdeni a nyomozást. - mosolyogtam, majd meg is indultunk a célpont felé.

Már jó pár szál cigarettát elszívtam és azokkal ki is merítette nagyjából a napi termelési adagom. Eldobtam a csikket, majd előkotortam egy másikat, és rágyújottam.
- Nem kéne leszoknod? -kérdezte fejemben Aoki.
- Ha lesz barátnő, majd akkor leszokok. -tudtam le gyorsan az elkövetkező kioktatást, de nem volt szerencsém.
- Alakulóban van, nem igaz? -erősködött a kardom.
- Igen, alakulóban van, épp azért nem gyújtok rá, mikor nők vannak a közelben, haladok nemde?-szóltam ingerülten, de nem kaptam választ. Ha már így szóba hoztuk, valóban le kéne szoknom, úgyis Maya-channal megyek küldetésre, ő pedig lány, így nem fogok rágyújtani mostanában.
Ekkor a mögöttem lévő háznak a tetejéről megérkezett Maya-chan. Mielőtt eldobtam volna az éppen fogyasztott cigarettát, még egy jó mélyet szippantottam, majd fájdalmas búcsú közepette elhajítottam. A lány mosolyogva köszöntött:
- Jó reggelt, Nabe-kun! Bocsánat a késésért, de a korán kelés és én nagyon nem vagyunk jó viszonyban... -hát azt látom, gondoltam, haja még mintha kicsit vizes lett volna.
- Szia Maya-chan! -mentem oda, és jól megnyomorgattam kedvenc 6. osztag béli tisztem. Vagyis hadnagyom. Illetve a 6. osztag hadnagyát, na.
- Látom nem sikerült teljesen megszárítanod a hajad! Nem kellett volna ennyire sietni, megszáríthattad volna rendesen, nehogy megfázzál itt nekem!-dorgáltam meg szelíden mosolyogva.
Maya-chan odaszólt a kapuőröknek, hogy nyissák már ki. Magamban megjegyeztem, hogy igen jó kedvében van a lány, ennek csak örülni lehetett.
- Teee, Nabe-kun. Először nézzünk be Uraharához, okés? Rág látogattam már meg, és jó lesz nálla kezdeni a nyomozást. -mosolygott szokásához híven.
- Ön a főnök, Maya-chan! - kacsintottam rá és elindultunk az emberek világába. Míg haladtunk Karakura városa felé, elmélyültem gondolataimban, aztán hirtelen odafordultam Maya-chanhoz és rákérdeztem.
- Aztán kedves Maya-chan, pasikkal hogy állsz? -kérdeztem kedvesen.
- Elég érdekes, hogy egy szerelmes párt kell visszahozunk nemde? Talán nem választják szét őket, ha sikerül visszahozunk a párt. SS-be boldogan eléldegélhetnek, de Karakurában nem kéne felfordulást csinálniuk.
Közben megéreztünk az emberek világába, és egy napsütötte parkban lyukadtunk ki. Egy közeli padon egy szerelmes párocska andalgott éppen. Mikor megláttam őket, elgondolkoztam azon, hogy de jó volna, ha én is..és felvettem a (-.-) arcot pár pillanatra.
- Akkor induljunk el Urahara boltjába, talán tudnak némi információval szolgálni, vagy ha nem, akkor is körül kéne néznünk. -indítványoztam a lánynak.

- Aztán kedves Maya-chan, pasikkal hogy állsz? - durr bele a képembe! Ez egy jó kis kérdés volt, ami gondolkozást igényelt. - Elég érdekes, hogy egy szerelmes párt kell visszahozunk nemde? Talán nem választják szét őket, ha sikerül visszahozunk a párt. SS-be boldogan eléldegélhetnek, de Karakurában nem kéne felfordulást csinálniuk.
- Akárhogy is lesz, gondoskodom majd róla, hogy sértetlenek maradjanak és együtt lehessenek. - mondtam ki hangosan elhatározásom. - Mellesleg, nem tudom hogy állok a "pasikkal." - pillantottam egy közeli ölelkező párra. Milyen jó lenne Yukéval majd elmenni kajálni... Sokmindenben megegyezik a véleményünk is, meg kedvelem is. - Mellesleg hogy álltok Mitsuko-channel? - kérdeztem, miután kiértünk Karakurába. Nabe-kun golflabda-méretűre dagadó szeme és kicsit látható zavartsága engem pirulásra késztetett, majd gyors magyarázatba fogtam: - Ami azt illeti, láttalak is titeket, meg sajnos hllottam is a pletykákat... de nagyon kirááááály! - ujjongtam el a végét.
~ Örülhetsz, ha nem fejez le, te hülye liba... - hallottam meg Shirot. Magamban hevesen elkezdtem dadogni, majd gyorsan hadarva magamban ennyit válaszoltam neki:
- Nem hiszem, mert Nabe-kun olyan kedves, inkább örülni fog hogy örülök hogy örül! Majd nagyokat pislogtam a mellettem lépkedőre.
- Ne haragudj, vedd úgy hogy semmit nem mondtam... - pillantottam kissé elvékonyodó hangon. A reggeli száguldás következtében úgy tűnik, kissé megfáztam... Meg mintha kezdene sírhatékom is lenni... Jó is volt Nabe.kun kérdésén eltöprengeni. Hogy állok én a pasikkal? Konkrétan nem nagyon udvarol jelen pillanatban senki. Inkább talán alakulgatok... igen, ez a helyes kifejezés.
- Akkor induljunk el Urahara boltjába, talán tudnak némi információval szolgálni, vagy ha nem, akkor is körül kéne néznünk. - indítványozta kedvenc 13. osztagbeli tisztem, én pedig bólintottam. Közepes tempóval lépegettünk, majd elővettem a zsebemből egy csokit, és kibontottam. Nabe-kun felé nyújtottam, jelezve hogy törjön magának. Reméltem hogy fog enni belőle, mert a gyomoridegem miatt nem bírom mindet egyedül megenni. Ráadásu szerettem volna nagyon, ha olyan, amit szeret, és eszik is belőle. Tovább slattyogtunk, és pár pillanat múlva meláttuk Urahara boltját. Egy másodpercre megálltam, mert Jinta és Ururu megint elvoltak, Jinta éppen Ururu fejét öklözte.
- Halihóóóóóó! -kiáltottam oda nekik, amire Jinta rendkívül kedves "He?!" válasza jött. Besprinteltünk a boltba, és szokás szerint nem láttam senkit. - Halihó, Uraharaa! - kiáltottam, és hamarosan meg is jelent a célszemély.
- Áhh, jó napot, Chizuki hadnagy! Mi járatban? - piszkálta meg a kalapját.
- Ehh, mintha nem tudná... - legyintetttem rá, és a mutogatásának eredményeképp leültem a párnákra. - A két kis szökevény módosított lélekről, Frankie-ről és Mac-ről van szó. Mik is a részletek? - kérdeztem, majd rápislogtam Uraharára.

- Akárhogy is lesz, gondoskodom majd róla, hogy sértetlenek maradjanak és együtt lehessenek.-szólt Maya-chan. Hát, ha egy mód van rá, akkor elintézzük.
- Mellesleg, nem tudom hogy állok a "pasikkal."-pillantott ő is arra a párra, akit én néztem az előbb. Biztos van neki valakije, vagy valaki, akihez közelebb áll, csak terel, mosolyogtam magamban.
Aztán hirtelen megszólalt.
- Mellesleg hogy álltok Mitsuko-channel? Képszakadás. Elképedve, óriási szemekkel néztem Maya-chanra, aki kicsit elpirult erre. Gőzöm nem volt, hogy honnan tud róla. Lehetséges, hogy Mitsukoval beszélgetett, vagy láttak minket és egyből elkezdtek pletykálkodni?
- H-hogy kivel? -dadogtam. - Ja hogy vele! Hát őőő. - próbáltam valami rendes választ kicsikarni magamból, de nem ment. Nyilván látta Maya-chan is az elképedés jeleit az arcomot, mert gyors magyarázkodásba kezdett.
- Ami azt illeti, láttalak is titeket, meg sajnos hallottam is a pletykákat... de nagyon kirááááály! -szóval pletykák, gondoltam, hogy nem maradhat sokáig titokban az, hogy találkozgatunk.
- Hát, megvagyunk, találkozgatunk, alakulgat a dolog. Benne egy olyan személyt ismertem meg, aki mellett boldog lehetek, legalábbis így gondolom és remélem, hogy ő is hasonlóan érez.-mondtam kicsit idegesen.
- Ne haragudj, vedd úgy hogy semmit nem mondtam...
- Ne aggódj emiatt Maya-chan! -mosolyogtam rá. -Nincs semmi probléma. Úgysem titkolhattuk volna sokáig, előbb utónn kiderült volna.
Ráérős tempóban haladtunk tovább. Nem is siettünk, meg nem is mentünk lassan, épp megfelelő volt a tempó. Maya-chan csokit kotort elő a zsebéből, majd megkínált engem is. Elfogadtam és megköszöntem, úgysem ettem mostanában sok csokit. Pár pillanat múlva megláttuk Urahara boltját. Szokásukhoz híven Jinta és Ururu egymást püfölték, vagyis inkább Jinta ütötte Ururut, ő pedig megpróbált védekezni, persze nem sok sikerrel.
Maya-chan köszönt nekik, én is biccentettem feléjük, amiből sok mindent nem vettek észre szerintem, mert nagyon elvoltak foglalva egymás leamortizálásával.
- Halihó, Uraharaa! -kiáltott Maya-chan és hamarosan fel is tűnt a tulaj. Én is köszöntem neki.
- Áhh, jó napot, Chizuki hadnagy! Mi járatban?
A lány gyorsan felvázolta neki a helyzetet, hogy mégis miről van szó. Közben odahajoltam Uraharához, majd kérdeztem tőle valamit.
- Urahara, esetleg nem tudnál adni egy póttestet pár perces használatra? - kérdeztem.
- Hát éppenséggel lenne, de nem ingyen.
- Pár percre kéne, csak, hogy körülszaglásszak a környéken.-erősködtem.
Azért a végén kaptam, persze majd ledolgoztatja velem az árát, ahogy ismerem.
- Mindjárt jövök Maya-chan, körbenézek a környéken.-szóltam oda a lánynak. Beköltöztem a póttestbe, majd kijöttem a boltból. Természetesen Jinta még mindig ururut ütötte, de nem szóltam bele, az ő dolguk.
~Merre is kéne indulnom...- gondolgodtam. Elindultam a bolttól jobbra. Kis idő múlva egy újságos bódéhoz értem, ahol egy öreg fószer árulta az újságokat.
- Jónapot!- köszöntem oda neki, az öreg csak biccentett. - Mondja csak, nem látott erre felé mostanában egy szerelmes párt?-tettem fel a kérdést.
- Hát..mivel itt a park nem messze, naponta vagy húszat is látok.-válaszolta az öreg.
- Igen, de én egy adott párt keresek. Nem látta őket véletlenül?- mutattam meg neki a képet a párról.
- Hát az attól függ, hogy mennyit ér meg magának az információ. -vigyorgott a fószer.
~ Ejj a fene a fajtádba! -mérgelődtem magamban, majd adtam neki némi pénzt.
- Így már emlékszem, láttam őket tegnap. A folyópart fele mentek, biztos ott akartak egyet..romantikázni. -vigyorgott az öreg.
Megköszöntem, majd visszasiettem a boltba. Maya-chan és Uraha is ott voltak még.
-Szereztem némi információt Maya-chan.-szóltam a lánynak. -Tegnap látta őket egy öreg fószer, amint a folyópart fele mentek. Arra is el kéne nézni. Neked sikerült valamit kiderítened?

Urahara elém pakolt egy csésze teát, majd magának is szerzett egyet. Körbepislogtam, miközben belekortyoltam a langyos lébe. Mentatea volt, aminek kifejezetten örültem.
- Nos, akkor? Mit tud róluk? - pillanottam a zöld kalapos fickóra. A legnagyobb lelkinyugalommal kortyolgatta a teáját. Pár percnyi hallgatás után újra meg akartam szólalni, és megkérdezni, jelen van-e leliegben.
- A módosított lelkek érzik a bountok jelenlétét... - hangos csattanás jelezte, hogy lefejeltem az asztalt. Szerencsére a teáscsésze biztonságban volt.
- Ezt én is tudom... Frankie-ről és Mac-ről meséljen valamit. A képességeikről csak annyit tudok, hogy Mac kivetít, Frankie meg illúziót kelt. Nem valami örömteli párosítás... - magyaráztam, majd kivégeztem a teát. Minél hamarabb meg akartam oldani az ügyet, hogy visszarohanhassak a szobámba sütit csinálni. Bár fölöttébb élveztem ezt az akciót...
- Nos, igen. Elég veszélyesek. Lényegében nem is foglalkoznánk velük sokat, ha nem jelent volna meg a minap egy pár hiúz a belvárosban... Ráadásul nagyon nem lesz jó, ha rossz kezekbe kerülnek. Vagy esetleg egy hollow támad rájuk... - bólintottam, majd felálltam. Urahara sem tud róluk sokkal többet, úgy tűnik. Pedig vele élt mindkét lélek, neki tudnia kellett elvileg mindenről... Fejet csóváltam, majd felálltam. Ekkor robbant be Nabe-kun, egy póttestben.
- Szereztem némi információt Maya-chan. Tegnap látta őket egy öreg fószer, amint a folyópart fele mentek. Arra is el kéne nézni. Neked sikerült valamit kiderítened? - Uraharára pillantottam, majd lemondóan felsóhajtottam.
- Hagyjuk... inkább lépjünk. - válaszoltam, majd mégis Urahara felé fordultam. - Tudna adni nekem egy póttestet? - pillantottam felé. Urahara bólintott, majd pár perc múlva Nabe-kun és én is póttstben léptünk ki az utcáára. Így jobban lehet majd informálódni is, és bármikor elhagyhatjuk. Lepislogtam az öltözékemre, és kicsit félredöntöttem a fejem. Fekete frmer, fehér blúz és fekete-szürke kockás sál volt a nyakamban. A cipőm is fekete.szörke kockás volt. Felsóhajtottam, majd elindultam Nabe-kun után. Tudtam, merre kell menni, bár Shunpo nélkül lényegesen lassabban értünk célt. Kezemben ott volt egy fél literes ásványvizes üveg, amiből ittam is pár kortyot. Fene vinné, még itt is milyen meleg tud lenni...
A környéket fürkésztem, mikor is a távolban megláttam a célszemélyeket. Megérinttettem Nabe-kun karját, és odamutattam. - Nézd csak, nagyon hasonlítanak rájuk! - suttogtam, majd elindultam feléjük. Nem tudtam, miféle támadást indíthatnak felénk, de azt láttam, hogy jól elfoglalták magukat. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy alig lehetett kivenni, hol ki kezdődik. Kissé zavarba is jöttem tőlük, de igyekeztem leplezni. Nagyot pislogtam, amikor egymás kezét fogva felénk pillantottak. Mac olyan agresszívan szuggerállt, hogy a hideg is kirázott, pedig nem is engem nézett, hanem Nabe-kunt. Frankie viszont engem vett szemügyre, és minden különösebb unszimpatikusság nélkül szólt hozzám.
- Ti shinigamik vagytok? Nem megyünk veletek... nem fogtok minket szétválasztani. - szólt, és felém intett. Hátraléptem, hogy elhagyjam a póttestet, de késő volt. Valami szürkeség kezdett körbefogni, azt azonban még láttam, hogy Nabe.kunt egy csapat vérnyúl megtámadja, amik a Mac-el folytatott "beszélgetése" után kerültek elő.



Én mintha egy szürke térbe kerültem volna be, ahol furcsa zenét kezdtem el hallani. Lerogytam a földre, és nagy szemekkel pislogtam a megjelenő, kalapácsukkal táncot lejtő rókákra. Szóval ilyesmi ez az illúziós támadás....

Miután a frissen szerzett információval egy kicsit jobban rontottam be Uraharához a boltba, mint kellett volna, kicsit leállítottam magam és Maya-chanra pillantottam. Megkérdeztem tőle, hogy sikerült e valami információt szereznie Uraharától.
- Hagyjuk... inkább lépjünk.-válaszolta Maya-chan.
Ebből arra következtettem, hogy nemigazán sikerült használható információra szert tenni, vagy nem tudtunk meg olyat, amivel eddig nem voltunk tisztában. A lány gyorsan kért Uraharától póttestet és elindultunk. Egész jó póttestet kapott, fekete farmer, fehér blúz és egy sál a nyakában. Én eddig nem is néztem meg magam, hogy hogyan is nézek ki, valahogy fontosabb dolgaim is voltak. Kék színű farmer volt rajtam, és egy ahhoz illő kék ing. A lábaimon pedig egy szürke sportcipő. Egy tök normálisan kinéző póttest. Elindultunk a városba, hátha találunk valami nyomot. Eléggé zavart, hogy úgy kell sétálnom az utcán, hogy ha olyan helyzetbe kerülök, nem tudok egyből shunpozni, vagy védekezni, de hát így jóval könnyebb volt körbeszaglászni a városban. Nagyon meleg volt aznap. Túlzottan is meleg. Elég kényelmetlenül éreztem magam a póttestemben.
A környéken lévő embereket fürkésztem, hátha meglátom valahol a módosított lelkeket. Talán annyi előnye van a helyzetnek, hogy egy szerelmespárral van dolgunk így nagy valószinűséggel együtt vannak valahol. Hirtelen Maya-chan megérintette a karomat, jelezve, hogy talált valamit.
- Nézd csak, nagyon hasonlítanak rájuk!-szólt miközben arra fele néztem, amerre a lány mutatta. Szinte biztos volt, hogy ők azok, bár sok mindent nem láttam, mert épp ölelkeztek, meg satöbbi. Egy pillanatra elrévedeztem én is, hogy milyen jó lenne, ha Mitsuko meg Én...na de most inkább a munkára kéne figyelni. Elindultunk feléjük. Hirtelen felénk fordultak mindketten, de egymás kezét nem engedték el. Minket néztek. Vagyis a fiú, név szerint Mac engem. De úgy nézett rám, mint aki most készül megölni az egész családfámat. Meg is lepődtem rendesen. Az előbb még csendesen romantikusan andalogtak, most meg...
- Ti shinigamik vagytok? Nem megyünk veletek... nem fogtok minket szétválasztani. -szólt Franki emiközben Maya-chant szuggerálta hasonló arccal mint Mac engem, és felénk intett.
Egyből események sora kezdett kibontakozni. Maya-chan körül valami szürke felhő, vagy burok kezdte körbevenni, fogalmam sem volt, hogy mi az. Éppen indultam volna, hogy segítsek neki, mikor rájöttem, hogy egyrészt pót testben vagyok, másrészt meg valaki érdekes morgó, vicsorgó hangok hallatszottak a hátam mögül. Hátranéztem és abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. Egy csapatnyi...talán nyúl?..állt előttem és engem nézett, miközben a fogukat csikorgatták.
- Mi a franc?!- ez volt az első gondolat, ami elhagyta a számat. A következő pedig, hogy: - Na neeeee. -néztem a nyulakra hitetlenkedve.
Gyorsan Maya-chan felé vittem tekintetem. A lány a földre volt rogyva, és nagy szemekkel nézett a semmire.
Gyorsan visszafordultam a nyulakhoz, azok szemlátomást támadni készültek. Felkészültem a támadásra és a védekezésre, mikor rájöttem, hogy póttestben vagyok még.
- Hát ez nem lehet igaz! -morogtam, miközben nyúltam a zsebembe, hogy bevegyem a testcserélő cukorkát, de ekkora hirtelen rám támadtak a nyulak. Jobb ötletem nem lévén, egyelőre elkezdtem futni. Igen, egy férfi, egy csapat nyúl elől. Ha most Mitsuko látna, többet szóba se állna velem, az biztos. Szégyen a futás, de hasznos volt ebben az esetben. Le kellene ráznom őket egy kicsit, hogy testet tudjak cserélni.
- Maya-chaaaan! Nem tudnál segíteni? -Kiabáltam neki, de még mindig csak a semmibe meredt nagy szemekkel. Remélem azért nincs nagy baja és meg tud birkózni azzal a valamivel. Elég érdekes látványt nyújthattam a parkban. Egy kék ruhás fiú menekül egy rakás méteres nagyságú nyúl elől. A szerelmes pár pedig, akiket eddig kerestünk, újra felszívódtak. Elég cikis helyzet, hogy ennyire keresztbe tudott tenni nekünk két módisított lélek. (-.-) Közben majdnem elkapta a lábamat az egyik bestia. Hátra rúgtam egyet és a a következő másodpercben elhangzó visítás arra engedett következtetni, hogy fejbe rúgtam az egyiket. Gyorsan hátra pillantottam, majd büszkén néztem, hogy a távolban épp egy keresztbe álló szemű nyúl terül el a földön.
-HÁHÁÁ!-kurjantottam diadalittasan, ám az öröm nem tartott sokáig, mert megbotlottam egy földből kiálló gyökérben és azzal a lendülettel megfejeltem a közeli fát, majd beleszédültem a mellette lévő bokorba. Gratulálok magamnak. Úgy tűnik a nyulak csak meghülyültek, mert sok eszük nem lehetett. Futottak tovább, mintha észre sem vették volna, hogy mi történt. Fájós orromat dörzsölgettem és közben magamat szidtam, de rájöttem, hogy ezzel magukat nyíratták ki azok a kis dögök. Gyorsan a zsebembe nyúltam, és a cukorkát lenyelve kiléptem a póttestemből. Máris jobban éreztem magam. Gyorsan kiugrottam a bokorból és a nyulak után kiáltottam.
- Hééé! Szőrgombócok! Itt vagyok! -több sem kellett nekik, vérben forgó szemekkel fordultak vissza és iramodtak felém.
- Na most gyertek ti kis... itt egy olyan kifejezést használtam, amit egy igényes műsorban kifütyülnek.
Elég gyorsan haladtak felém a nyulak. Úgy döntöttem, hogy egy füst alatt megoldom ezt a problémát és estére sült veszett nyúl lesz a menü. Lélekenergiát gyűjtöttem össze, majd a nyulakra mutattam kezemmel és határozott hangon megszólaltam:
-Hadou 54: Haien!-a nyulak egytől egyig szépen belefutottak a kidou által előidézett tűzbe és szép ropogósra sültek. Még mindig nem hittem el, hogy Frankie képes volt nyulakat rámküldeni, de várjon csak, majd azért beolvasok neki jól, ha megtaláltuk őket.

Nem is egy róka jelent meg előttem, hanem vagy tíz. Szépen körbevettek, és elkezdték énekelni a Boci boci tarká-t, miközben mancsukkal dobálták a csíkos kalapácsukat. Majd két lábra álltak, és elkezdtek keringőzni. Ráadásul máár nem is arra a furcsa zenére, hanem a Kék Duna keringőre. Nagyokat pislogtam rájuk, majd négykézlábra tornáztam maga, és végül guggoló helyzetbe szenvedtem össze magam. Nagyokat néztem még mindig, és képtelen voltam nem odafigyelni erre az agymenésre. Tudtam, hogy ez csak illúzió, nem kehet valóság. A fejemet is megfogtam, háttha megszűnik a dolog, de nem ment. Mélyeket lélegeztem, majd elkezdtem dúdolni a Süss Fel Nap-ot, mert most azt énekelték. Majd villámgyorsan abba is hagytam, és sitkozódva álltam fel. Erőt vettem magamon, és a zsebem felé indult a kezem, de meg is állt. Szinte megbabonázva meredtem a két róka közül kilépő, hosszű vörös hajú és zöld szemű srácra, aki fekete szmokingban volt és felém indult el. Szédületes jelenség volt, de én gyorsan lehunytam a szemem. Ez nem valóság... ez nem valóság... - szuggeráltam magam, majd egy olxan hangot hallottam meg, am valóban megörvendeztetett.
~ Helló már, térj észhez! Nehogy ez a hülye kis illúzió kifogjon már rajtad! Eddig ilyesfajta problémák nem adódtak. - Shiro türelmetlen, nevetős hangját hallottam a fejemben. Megkönyebbültem, de még mindig csukva tartottam a szemem. A zenét és a lépéseket még hallottam, de legalább már nem láttam őket.
~ Nem olyan könnyű! Idegesít és nem bírok nem rájuk koncentrálniiii! - csüggedtem magamban. Már kezdett hasogatni tőlük a fejem. Majd ismét Shiro hangja csendült a fejemben:
~ Hékás, ma milyen alsó is van rajtad? Ugye pink? tudom hogy letagadod hogy szereted, de attól még szereted. - duruzsolta a perverz szelllemem. Az agyvizem rögtön felforrt, én pedig méregbe gurultam. Dühösen nyitottam ki a szemem, és meglepődve tapasztaltam, hogy sikerült kitörnöm Frankie illúziójából.
~ Ami azt illeti, semmi közöd hozzá, és továbbra is utálom a rózsaszínt! - dohogtam magamban, majd körbepillantottam. Meg is láttam Nabe-kunt és a póttestét. Egy rakás méteres sült hús társaságában. Feléjük siettem, még mindig a póttestemben. Nagyot pislogtam a húshalomra, majd Nabe-kunra.
- Hát ez meg? csak nem a vérnyulak? Jesszusom...- néztem még mindig a húst, Majd vállat vontam, és lehunytam a szemem. Nem éreztem sehol sem a lelkeket. Maradt a kérdezősködés. - Nabe-kun, vedd vissza a póttestedet, mert muszájak leszünk tovább kérdezgetni a népet. Nem tudjuk hova léptek le. - szóltam, és a vizesüvegem a velem szembenállónak nyújtottam. Nem tudtam, mit művelt le a nyulakkal, de kissé didalittasnak tűnt. - Kész. Hogy ezek mire vetemednek... az ügy innentől fogva személyes. - adtam a sértődöttet, majd elmosolyodtam. - Elég elszántak. Ráadásul veszélyesek. Mekkora cink hogy így elbántak velünk... - sopánkodtam, miközben útnak indultunk. Kissé elkezdett fújni a szél, így már nem vol olyan meleg. Én kifejezetten élveztem a dolgot, és a farmerzsebemben talált hajgumival felkötöttem a hajam. Az utcán egy-két ember megbámult minket. Lehetett magas reiatsujuk, és megéreztek bennünk valamit... vagy csak szimplán szimpatikusak voltunk. De lehet, hogy a számban levúő nyalóka botránkoztatta meg őket. Végülis még mindig tizenévesnek nézek ki, és nyalókát az ötévesek esznek... Felhőtlen sétafikálásunk azonban kissé felhőssé vált, mert hollow reiatut érzékeltem. Összehúzott szemmel, szótlanul indultam meg az irányba. Befordultam egy utcasarkon, és elkerekedett szemmel meredtem a hollowra. Kezem automatikusan megindult a lélekbogyó után, és két másodperc múlva már shinigamiként ácsorogtam, kezemben zanpakutuommal. Mondhatom, nem volt valami szép hollow. - Jó nagyra nőtt, ugye? - pislogtam, majd egy shunpovaal becéloztam a fejét. Egyetlen ütéssel, hátulról bezúzni a fejét... Így nem láthatod meg, ki volt valójában. - jutottak eszembe a szavak, amiket az Akadémián tanultam jópár éve.

Elégedetten szemléltem az előttem lévő sült nyúl kupacot, amit kidoum csinált néhány másodperccel ezelőtt. Alaposan haragudhatnak ránk azok ketten, ha így el akartak minket intézni. Vagy csak inkább kettesben akartak lenni egyedül. Ezt meg is értem, de ez még nem ok arra, hogy ráküldjenek az emberre egy rakás vérnyulat. Közben Maya-chan is végezhetett, legalábbis erre engedett következtetni az, hogy felém közelít és nagy szemeket meresztget a nyulakra.
- Hát ez meg? csak nem a vérnyulak? Jesszusom...-szólt a lány és vállat vont.
- Nekem mondod? Végigkergettek a fél parkon, még most is fáj az orrom! Úgy kellett nekik, az a Frankie meg igazán lehetne kreatívabb!- mérgelődtem egy sort.
- Nabe-kun, vedd vissza a póttestedet, mert muszájak leszünk tovább kérdezgetni a népet. Nem tudjuk hova léptek le. - igaza volt a lánynak.
Most, hogy letudtuk ezt a kis incidenst megint eltűntek szem elől. Most megint kereshetjük őket, ráadásul ki tudja még meddig. Maya-chan közben vizes üveget nyújtott felém, nagy örömmel fogadtam el, mert eléggé ki izzadtam ebben a nyúlvadászatban.
- Igazad van. -szóltam, miközben miközben visszamásztam a póttestembe.
- Azért igazán hagyhattak volna szóhoz jutni minket. Nem akarjuk őket bántani, csak vissza akarjuk őket vinni SS-be, ott aztán együtt lehetnének. Mellesleg jó lesz jobban odafigyelni, valahogy nincs kedvem egy újabb megvadult nyúlfalkával szórakozni.- jegyeztem meg.
- Kész. Hogy ezek mire vetemednek... az ügy innentől fogva személyes. -mosolygott Maya-chan.
- Elég elszántak. Ráadásul veszélyesek. Mekkora cink hogy így elbántak velünk...-sopánkodott tovább. Kénytelen voltam igazat adni a lánynak, valóban rendesen lekötöttek minket, hogy egérutat nyerjenek. Tovább indultunk, hogy megkeressük a párt. Talán még nem jutottak olyan messze, így a nyomukra bukkanhatunk. Az utcán lévő emberek némelyike rendesen megbámult minket. Már el is felejtettem, hogy milyen így az élet. Viszont így visszagondolva, lehet, hogy annyira nem is hiányzik. Hirtelen megállt Maya-chan és összehúzott szemmel koncentrált. Én is kezdtem érezni azt, amire ő figyelhetett fel. Hollow energia. Csodás, éppen most, egy küldetés közepén kell még nekünk egy hollow. Gyorsan le kell vágni, mielőtt még nyomát vesztjük Frankie-nek és Mac-nek.
Befordultunk egy sarkon és akkor megláttuk a hollowot. Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy ez egy igen rusnya fajta, meg a második is ugyan ez volt. Maya-chan közben bevett egy bogyót és shinigamiként állt már előttem és én is ugyanígy tettem.
- Jó nagyra nőtt, ugye? -kérdezte, majd egy shunpoval elindult a szörny fele.
- Meg jó rusnya is lett. -tettem hozzá. Ha jól láttam Maya-chan a a hollow fejére célzott, én pedig úgy döntöttem, hogy a lény szívét veszem kezelésbe és elindultam egy shunpoval én is.

Nabe-kun a szörnyike szívét célozta be, én pedig igyekeztem a fejét bezúzni hátulról. Jahh... csakhogy halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy hol végződik a feje és hol kezdődik a nyaka.
- Te gyík... - motyogtam, miközben rááltam a nyakára, amiről már le is repültem. Ugyanis erőteljesen megrázta a nyakát, és a fogaival igyekezett elkapni. Zanpakutuomat a szájába csúsztattam, és úgy rántottam ki belőle, hogy lendületet is vettem. A dög karja azonban elért, és dikeresen eltájolt egy fa felé. Kis visítással landoltam a fában, és mikor sikerült róla levakarnom magam, megállapítottam: két centis mélységű nyomot hagytam benne. Nyögve emeltem fel a zanpakutuomat, és úgy döntöttem, hogy ezt vissza fogja kapni.
- Byakuray! - kiáltottam, és a villám meg is indult a hollow felé, majd sikeresen eltalálta. Bár nem okozott benne túl nagy károsodást sajnos, ráadásul az utolsó pillanatban még meg is változtattam a támadás irányát, mert nem akartam, hogyNabe-kunt is megsüssem. Ekkor lassan kezdett fény derülni a lény különleges képességére, ami nagyon nem tetszett. Kitátotta a pofáját, amelyből több apró hasonmása mászott elő. Az undortól felnyögtem, majd előrébb léptem. Mieg kell állítani ezeket a dögöket... A kis vackok felénk iramodtak, és Nabe-kun is hamarosan mellém ért. Nem volt jobb ötletem, ezért Shunpoval feléjük iramodtam. Az a dög ráadásul valami nyálat is köpködött felénk, amiből jó adag kijutott rám is, sajnos. Aztán ez a zöld nyálka mintha vonzotta volna a gyors kicsi hollowokat, amik közül egy-kettő felém ugrált. Gyorsan kettévágtam őket, de ekkor jött ám a meglepetés: felrobbantak. Én meg csúsztam is hátra kicsit, majd lihegve pillantottam a hollowra. Ennek is megkaptam az árát: hátulról rámvetette magát egy kis lény, és amint a nyálhoz ért a bőre, felrobbant. Rajtam. Én pedig olyan szépen buktam előre a robbanás hatására, hogy bele is felüdtem a betonba. Amikor felugrottam, fájós fejjel, sérült háttal, dühösen kezdtem el morogni.
- A fene vinné el a fajtádat te gerinctelen suttyó. - hát igen, ilyesfajta beszédet nagyon ritkán engedtem meg magamnak, és csak akkor, ha a másik Maya nagyon előtérbe akart kerülni, és sikerült is neki. Hidegen pillantottam a hollowra, majd kimondtam a másik gyakran alkalmazott kidoum nevét: - Hadou 50: Rei no kuron! - és meg is jelent mellettem a másik Maya. Láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan gondolatokat forgat a fejében, mint én. Mondjuk, ez nem is volt annyira meglepő... A klónom a hátsó szörnyikék felé iramodott, én pedig a többit akartam kezelésbe venni, de inkább a főhollow mellett döntöttem. Odapillantottam a rendkívül aktívkodó Nabe-kunra, és shunpoval újfent becéloztam a dögét. A hasa alá értem, és egy pillanat alatt igyekeztem átszúrni a testét...

Közeledtem ennek az izének a szívéhez. Maya-chan valahol a fején helyezkedett el, vagy hát nem is tudom. Valami olyasmi volt. Maya-chan megpróbálta bevégezni gyorsan, csakhogy ez nem törént meg, mert a hollow megrázta magát, hogy megszabaduljon tőlünk. Ezt el is érte. Maya-chan lerepült a fejéről és miután a szörny megütötte, sikerült kontaktust létesíteni egy közeli fával. Biztos kicsit felhúzta a dolog, nekem sem lett volna kellemes, ha hozzávágnak egy fához, sőt senkinek sem az. De hát ilyen ez a szakma, ezzel néha szembesülni kell. Lassan összeszedte magát és vissza adta a kölcsönt a szörnyetegnek.
- Byakuray!-kiáltotta. Eltalálta a hollowot, de nagy kárt nem tett benne, biztos vigyázott rá, hogy engem el ne találjon, aminek őszintén örültem is. Habár nem okozott nagy kárt a szörnyben a kidou, eléggé felhergelte. Hevesen elkezdett csapkodni hatalmas kezeivel. Mivel még elég közel voltam hozzá, nem tudtam már elkerülni az ütközést és találkoztam egyik méteres kezével és el is szálltam mint a győzelmi zászló, vagyis beépültem egy közeli falba. Mit ne mondjak nagyon jól esett, pár pillanatra be is ájultam, mert a fejem találkozott először a betonnal. Kábán figyeltem, ahogy a hollow elkezdi gyártani a kicsinyített képmásait és közben köpködött valami zöld taknyot.
~ Be kéne segíteni Maya-channak, mert egyre több lesz ezekből. -gondoltam és lassan nagy nehezen feltápászkodtam az összedőlt fal maradványai közül. Csatlakoztam a lányhoz és együtt kezdtük el irtani a kisebb hollowokat, de csak nem akartak elfogyni. Maya-chant eléggé beterítette az a zöld izé, és én is kaptam belőle a vállamra egy adagot. Úgy tűnt, mintha a kisebbek vonzódnának ehhez a zöld takonyhoz. Úgy jöttek rá, mint a legyek, már vagy az ötödiket vágtam le egymás után, mikor történt valami. Maya-chan nem vette észre, hogy hátulról közelít egy felé, már én sem tudtam megakadályozni, hogy hozzáérjen a lányhoz. Abban a pillanatban, ahogy a bőre hozzáért a zöld trutymóhoz felrobbant. Elképedve néztem, hogy Maya-chant viszi a lendület előre. Elég csúnyán megsérült a lány háta. Nem elég, hogy illúzióba voltunk zárva, meg gyilkos nyulak vadásztak ránk, még ez a tetves hollow is. Sajnos annak hogy Maya-chan kálváriáját néztem meg lett az ára, mert én is kaptam egy robbanás adagot. Hátulról rám ugrott egy ilyen kis akármi és belerobbant a vállamba. Csodálatos érzés volt, küldetés után mehetünk a negyedik osztaghoz mindketten.
- A fene vinné el a fajtádat te gerinctelen suttyó! -szólt már kissé idegesen Maya-chan.
~ Ejjha!-gondoltam. ~ Mikor a kukoricáért küzdöttünk ennyire nem jött ki a sodrából...-néztem nagy szemekkel.
Maya-chan idézett egy klónt, én pedig kezdtem gyűjteni a lélekenergiát egy nagyobb lélegzetű Kuro Shitsui-hez. Maya-chan támadásba lendült és én sem tétováztam. Egy shunpoval a hollow mögött teremtem és elkiáltottam magam. És még mielőtt megtámadhatta volna a lányt elkiáltottam magam:
-Bakudou 49: Kuro Shitsui! -mostanában többször gyakoroltam ezt a kidout, így szinte biztos voltam benne, hogy a hollow már nem lát.
~Egy gonddal kevesebb..-gondoltam és reménykedtem benne, hogy a kettőnk által csinált kis akció meghozza a hatását és elpusztítja a hollowot.

Végtelen nagy megkönnyebbülésemre Nabe-kun is elkezdett kidou-zni. Ráadásul pont azt, amelyikre én gondoltam, hogy jó lenne. Miközben kitartóan támadtam a hollow lábát, el is shunpoztam egyből, nehogy valami bénázás folyamán én is a Bakudou 49: Kuro Shitsui hatása alá kerüljek. Nem sok kedvem volt megint vakon kergerészni a hollowokat, mert anno volt már benne részem. Ráadásul az a szerencsétlen még nem is tudta rögtön megszüntetni a rám küldött kidout... Az emléktől egy kesernyés mosolyra húzódott a szám, majd hátrébb lépve figyeltem a megvadult hollowot. A kis vackai kitartóan támadtak minket, és sajnálatos módon még mindkettőnkön volt jó adag lötty. Nályka, takony... sokféle névvel lehetne illetni ezta trutyit. Mindenesetre miközben a szörnyikét fixíroztam, a kezem automatikusan járt, és aprította a mini hollowokat. Remekül telik ez a nap... NAbe-kunra vérnyulak támadnak, én elkezdek hallucinálni Boci boci tarkát éneklő táncoló rókákat, és még egy majdnem Gillian-méretű hollow-val is összefutunk. Megeresztettem egy gyors kis sóhajt, majd úgy döntöttem, hogy korlátozás ide, korlátozás oda, ha nem akarunk sokáig szenvedni a görccsel, muszáj leszek shikait aktiválni. Ennek megfelelő távolabb léptem csöppet a kis dögöket aprító Nabe-kuntól, és ajkamhoz emelve a pengét gyorsan elsuttogtam:
- Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! - szóltam, majd pengém felizzott, és miközben elshunpoztam a felém vetődő kis izék elől, tovább folytattam: -Hyoukai hagane! awai tate... - bár hosszú szövegnek tűnik, körübelül két másodpercet vett igénybe az elhadarásuk. Körülöttem máris tűzfalacska lobogott, ami nem tett túl sok jót a felém vetődő hollowkáknak. Volt, aki kapásból megsült, én pedig shunpoval a ngy hollow felé iramodtam. Szégyen, hogy ennyi időt vesz igénybe egyetlen hollow. Mondjuk, ez erősebb az átlagnál, meg még agyafúrtabb is. Csak beszélni felejtett el. Talán ez erősebb, vagy magasabb fejlettségi szinten van a többitől. Remek... - ranpu ibara... - szóltam megint, és amikor pont a hollow teste alatt voltam, a pajzsomból talán száznál is több apró tűztüske indult meg és érte el sikeresen a hollow testét. Bár visszakézből kaptam tőle egy ütést, és el is taszított engem, azért kárörömmel nyugtáztam, hogy azért csak megégette a pajzsom a hollow kezét. Valami rejtélyes okból mégse sikerült sajnálni... Mondjuk nem is igyekeztem olyan nagyon. Nabe-kun felé pillantottam, és nyugtáztam, hogy egész jól lefoglalják őt a kicsi hollowok. Majd a nagyobbik felé pillantottam, és sóhajtva állapítottam meg, hogy még mindig él. Végülis, ha sikerülne megtalálni és eltalálni a fejénél hátul azt a pontot, biztos megbusztulna... Kilőttem magam a feje fölé, reiatsut összpontosítottam a talpam alá, így sikeresen levegőben is maradtam. Még mindig nagyon abszurdnként hatott rám ennek a technikának az alkalmazása, de hát ez van... Szememmel a gyík nyakát vizslattam, majd kiszúrtam magamnak egy olyan ötven centiméter hosszúságú szakaszt. A tüskéimet arrafelé irányítottam, és örömmel láttam, hogy sikerül minden tüskének célba érnie. Meg is hallottam a hollow félelmetes üvöltését, amitől megborzongtam. Lenézve láttam, hogy Nabe-kun már majdnem minden apró döggel végzett. Mondjuk mintha ennek a nagynak se kellett volna már sok a halálhoz...

Csak remélni tudtam, hogy kidoum hatására a hollow megvakult és Maya-chan úgy megy közel hozzá, hogy a dög nem lát semmit. Nem elég, hogy ezzel a nagy döggel nem bírtunk el egyelőre, még a kis vackai is itt rontották a levegőt. Nagyon kezdett elegem lenni ezekből a kis korcsokból, szóval úgy döntöttem, hogy egyelőre velük veszem fel a harcot és elpusztítok annyit ,amennyit csak lehet, míg Maya-chan kezelésbe veszi a nagyot. Mondjuk nekem is azt kellett volna támadnom, mert tőle származtak ezek a képmások és biztos egyből elpusztulna az összes, ha a nagyot kicsinálnánk. Viszont ez nem lenen szerencsés, mert ha mind ketten a nagyra figyelünk, a kicsit minket intéznek el, szóval egyelőre kicsit hátrább maradtam és a kicsiket vettem kezelésbe. Csak nem akartak fogyni, pedig már egy kisebb osztagot lemészároltunk belőlük, de az a nagy darab csak gyártotta őket, ráadásul a rajtam lévő szutyoktól úgy jöttek rám, mint a legyek, vagy nem is tudom. Ráadásul a vállam is fájt kicsit, az előzőleg belerobbant bestia miatt, de az most elhanyagolható.
Ránéztem Maya-chanra, láttam rajta, hogy kicsit elege van ebből az egészből, meg is tudtam érteni. A lány éppen előhívta a shikaiát. Nekem is elő kéne hívnom, de nem akarok sok energiát pazarolni ezekre a kis görcsökre, szóval egyelőre maradt a kidou és jómagam. Pedig minél gyorsabban ki kéne végezni a dögöt, ha utol akarjuk érni Frankie-éket.
Maya-chan körül megjelent a jól ismert tűzpajzs, nosztalgikusan gondoltam vissza a mi kis harcunkra, ami végül döntetlenre sikeredett, hát igen, örültem, hogy ennyivel megúsztam, mert a tűz és a jég nem kebelbarátok. A lány megiramodott a hollow felé és kilőtte rá a pajzsból a több száz kis tüzes nyilat, aminek a nagyja be is talált. Erre a fájadalmas felüvöltésből is rá lehetett jönni, de sajnos viszonozta az apró "ajándékot" és Maya-chan is kapott egyet.
Most, hogy kicsit eltávolodtam a lánytól, kicsit nyugodtabban használhattam a kidoukat, mert nem kellett attól félnem, hogy esetleg őt is eltalálom. Belevetettem magam a sűrűjébe, nagy hévvel irtottam a felém közeledő dögöket. Épp kettőt vágtam ketté, mikor a fejemben megszólalt aoki hangja hirtelen.
- Vigyázz Yuusuke! Mögötted! - azonnal cselekedtem. Lélekenergiát gyűjtöttem össze és elkiáltottam magam:
- Bakudou 39: Enkosen! -azonnal feltűnt körülöttem a pajzs és nem telt bele pár másodperc, már belém is robbant egy kis hollow. Örültem, hogy megúsztam a robbanást, mert nem volt kedvem ropogósra sülni, mint a vérnyulak. Megszüntettem a pajzsot és gondolatban megköszöntem Aokinak, hogy figyelmeztetett, erre szokás szerint kioktatott, hogy miért nem figyeltem oda. Volt még pár kis hollow, azokat gyorsan levágtam és keresni kezdtem tekintetemmel Maya-chant. Éppen megtámadta a nagyot, amiből arra következtettem, hogy sikerült végre nagy fájdalmat okozni neki, már csak azért is, mert olyan hangosan üvöltött fel, hogy beleremegett a föld.
~Most kell cselekedni és megadni neki a kegyelem döfést!-gondoltam.
Akcióba lendültem én is és egy shunpoval a kapálódzó hollow elé kerültem majd egy jól irányzott csapással kettévágtam a fejét és a hollow elporladt a semmibe. Ez már nem volt olyan nagy mutatvány, amúgy is a végét járta a dög. Egy darabig csak álltam és néztem Maya-chan és közben lihegtem. Eléggé kifárasztott ez az eset, ráadásul csöpögött rólam az a nyálka amit a hollow köpködött. Odaszóltam mosolyogva Maya-channak.
- Csak egy szerelmes párt kell visszavinni SSbe, nem Maya-chan? -kérdeztem irónikusan, de azért mosolyogtam.
- Meg kéne szabadulni ettől a zöld izétől, nem lenne szerencsés ilyen állapotban keresni tovább Frankie-t és Mac-et. -morogtam.

Végülis Nabe-kun sikeresen meggyilkolta a hollowot, én pedig lihegve fékeztem le mellette, miután megérkeztem a földre. Majd Nabe-kun kissé pihegve meg is szólalt mellettem:
- Csak egy szerelmes párt kell visszavinni SSbe, nem Maya-chan? - bőven szorult irónia a hangjába, és bennem is összegyűlt valamennyi ideg, amit még nem tudtam levezetni. A lehiggadás is problémásan ment, ezért inkább mély levegőket vettem. A rajtunk levő zöld nyálka bizonyos illatokat kezdett ereszteni, amik nem épp felemelőek voltak... - Meg kéne szabadulni ettől a zöld izétől, nem lenne szerencsés ilyen állapotban keresni tovább Frankie-t és Mac-et. - hát igen... az undor röpke pillanatig meglátszott rajtam, amikor meghúztam magamon a shinigami ruhát és az ujjaim hozzáértek a szmötyihez.
- Igen... Ráadásul büdös... hogy miért nem tűnt el ez is, mint a gazdája... - motyogtam félhangosan, és az égre néztem. Már a harc elején kezdett beborullni, de most kifejezetten esőre állt az idő. - Nabe-kun, mit szólnál, ha eldugnánk a póttesteinket, megvárnánk míg megázunk, és az eső lemossa ezt a lét rólunk? - pillantottam Nabe-kunra. Ami engem illet, mindenféle szívbajosság nélkül leültem törökülésbe, és magamnak támasztottam a Zanpakutuomat. Rövid idő múlva Nabe-kun is mellém telepedett, én pedig mélyet sóhajtottam. Utáltam a hollowokat, főképp az ilyen takonymatyi - féléket. Kis gerinctelen dögök... Mélyet lélegeztem, és kiterjesztettem az érzékeimet. Semmiféle negatív, azaz rossz, gonosz reiatsut nem érzékeltem jó nagy körzetben. Legszívesebben elnyúltam volna és aludtam volna egyet. A hátamon levő sebet csípni kezdte a levegő, és biztos voltam benne, hogy került a sebbe a treutyiból is meg a földből is. Minél hamarabb kitisztíttatom a 4. osztaggal, annál hamarabb gyógyulok majd meg. Kinyújtóztam, majd tovább kutattam a környéket, de a belső radarom nem jelzett semmiféle módosított lelket a közelben. Remek, elvesztettük a nyomukat... Félrehúztam kicsit a számat, majd feljebb tartottam az arcom. Elkezdett szemerkélni az eső, majd egyre hevesebb zuhogásba kezdett. Mi pedig teljes lelki nyugalommal ültünk, és tűrtük az esőt. Ha az emberek láttak volna minket, vgy két hülyének, vagy két csövesnek néztek volna minket... bár a kötözködéstől valószínűleg eltekintettek volna, ha meglátják a zanpakutuoinkat. Maaah, egyre sötétebb lett, én pedig tovább fixíroztam magamat. Majd a közeli fa és az azt körülvevő bokrok felé pillantottam. Az oda dugott póttestek vízmentesen heertek egymás mellett. Milyen jó hogy azok nem áznak szét... - Az első dolgom az lesz, hogy visszabújok a póttestembe, ha eléggé megtisztultam. - jelentettem ki. Azon gondolkoztam, hogy még miken fogunk átmenni, mire végre megint a lelkek közelébe kerülünk.
Néhány percig még esett az eső, és mi türelmesen vártunk addig, amíg el nem állt. Kissé furcsa volt, hogy rövid ideig esett az eső, és pont akkor, amikor szükségünk volt rá - de kifejezetten pozitívkodtam ennek hatására. Mikor elég tisztának ítéltem magam, azonnal megindultam a póttestem felé, és habozás nélkül belevetettem magam. Bár fogalmam sem volt, hogy minek, mert ha meglátjuk a szerelmeseket, úgyis el kell hagynom megint. De nem baj... Elindultunk az orrunk után, és Karakura egyik hosszú utcáján vonultunk végig. Már rémisztően untam a monoton gyaloglást, és elhatároztam, hogy leülök a legközelebbi parkban. Indítványoztam Nabe-kunnak, hogy hová menjünk. Kegyes volt, és el is értünk egykor kedvenc parkomba, ami egy játszótér mellett állt. Bár most elég néptelen volt. Ismerős érzés kezdett a hatalmába keríteni, és villámgyorsan egy közeli fára pillantottam. Feltehetőleg Frankie morbid tréfája szándékozott lenni az a jópár hörcsögzerűség, ami a környező fákról is igyekezett lejutni, többnyire sikeresen. Nagyot sóhajtva Nabe-kunra pillantottam, majd fel is álltunk mindketten. A kis hörcsögszerűségekből hirtelen tengernyi lett, én pedig azonnal kijuttattam magam a póttestemből, miközben Nabe-kun felé sandítottam. Láttam rajta, mennyire "boldog" az új jövevényektől.
- Hát nem "ennivalóak"? - kérdeztem érezhető gúnnyal. Csöppet nem voltam oda a rágcsálókért, és jelenleg még a rókák ellen is tekintélyes méretű ellenszenvet tápláltam valami rejtélyes okból...

Miután levágtuk a hollowot egy darabig csak álltam és lihegtem. Eléggé megviselt ez a harc. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen fogunk vele elbánni. Az az igazság, hogy okosabb volt, mint amilyennek kinézett, de azért végül sikerült elpusztítanunk. Maya-chan odaért mellém, láttam rajta, hogy neki is elege volt már ebből a harcból, mert lihegett, meg idegesnek tűnt. Mélyeket lélegzett, biztos próbált lenyugodni, de hogy néztem nem volt olyan egyszerű ez számára. Igaz ami igaz, nem szeretnék vele találkozni akkor, amikor nagyon ideges, lehet nem élném túl, gondoltam magamban és kicsit el is mosolyodtam. Ettől függetlenül fáradtak voltunk, és főleg mocskosak attól a zöld takonytól amit a hollow köpködött ránk. Próbáltam nem rá gondolni, de ahányszor megéreztem a szagát elfogott a hányinger.
- Igen... Ráadásul büdös... hogy miért nem tűnt el ez is, mint a gazdája...-úgy tűnt, hogy Maya-chan is ugyanúgy vélekedik az esetről, mint én.
- Nabe-kun, mit szólnál, ha eldugnánk a póttesteinket, megvárnánk míg megázunk, és az eső lemossa ezt a lét rólunk? -ennél jobb ötletet én sem tudtam volna felhozni. Felnéztem az égre, valóban nem kellett már sok egy jó kis zuhéhoz, meg mivel már Frankie-ék úgyis messze járnak, inkább folytattam a keresést tisztán, mint mocskosan és büdösen. Közben Maya-chan lehuppant a földre én pedig csatlakoztam hozzá. A lány mélyeket lélegzett és behunyta a szemét. Nyilván hollow jelenlét után kutatott a közelben. Én is megeresztettem egy gyors radarozást, de nem érzékeltem a közelben semmit, biztos a lány sem talált semmit, mert kinyitotta a szemét és nyújtózott egyet. Elég csúnyának nézett ki az a seb a hátán, igaz az enyém sem volt jobb. Még mindig égett a vállam és ahogy néztem, a küldetés után tehetek egy látogatást a negyedik osztagnál. Maya-chan hátranézett a póttestekre, amik hátul egy bokorban hevertek, nehogy magázzanak.
- Az első dolgom az lesz, hogy visszabújok a póttestembe, ha eléggé megtisztultam. - jelentette kiellentmondást nem tűrő hangon. Nekem sem volt semmi ellenvetésem a dologgal. Közben már egy ideje esett az eső, de ez minket nem zavart. Pont jókor is jött, legalább megtisztulunk valamennyire. Néhány percig még ücsörögtünk az esőben, aztán úgy döntöttünk, hogy már elég tiszták vagyunk ahhoz, hogy folytathassuk a keresést. Miután visszamásztunk a póttestekbe, újra neki kezdtünk a keresésnek. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor nem rég kiléptünk Urahara boltjából és nekiláttunk a keresésnek. Akkor sem tudtuk, hogy merre keressük a párt, és most sem volt sok ötletünk, legalábbis nekem nem. Kicsit uncsi volt a póttestben keresgélni, mert nem tudunk shunpozni, meg amúgy sem voltam oda ezért a póttestes dologért és ahogy néztem Maya-chan sem. Egy park melelt haladtunk el éppen, mikor Maya-chan javasolta, hogy üljünk le kicsit, mivel én is fáradt voltam kicsit, rábólintottam a dologra. Nem volt valami nagy forgalom a parkban, biztos az eső miatt, de nekem egyből a szerelmes párok jutottak eszembe, és velük együtt Mitsuko is. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, nem küldetés közben kéne ilyenekre gondolni, de mégis jól esett kicsit kizökkenni a valóságból. Azonban kénytelen voltam pár perc után visszatérni a jelenbe, mert Maya-chan megbökte a kezemet, hogy figyeljek oda. Nem szólt semmi, csak kitartóan nézett valamit a fák felé. Erősen fókuszálni kezdtem, hogy vajon mit nézhet annyira és néhány másodperces zoom-olás után meg is láttam. A környező fákról valamiféle élőlények próbáltak leszállni. Lehetséges volna, hogy ....hörcsögök? Fákról lemászó hörcsögök? Elképedve néztem a jelenetet majd sikerült végre megszólalnom.
- Ez nem lehet igaz. Lehetne kicsit kreatívabb is Frankie! -fakadtam ki, merthogy szinte biztos voltam, hogy ez az ő műve. A vérnyulak után nem tudtam mást elképzelni.
- Hát nem "ennivalóak"? - kérdezte gúnyosan Maya-chan.
- De, főleg sütve! -vigyorodtam el gonoszan, mert már előre láttam a hörcsögök sorsát, majd egy lélekbogyót bekapva kimásztam a póttestemből és egy shunpoval megindultam a hörcsögök felé, akik fogukat mutogatva közeledtek felénk.

Nabe-kun ötlete, mely szerint sütve még ennivalóbbak lennének, mosolyt varázsolt az arcomra.
- Van benne valami... - szóltam, majd előrántott Zanpakutuoval a hörcsögök felé iramodtam. Rosszul voltam az ennyire aranyos kis élőlényektől, így minden különösebb bűntudat nélkül kezdtem el őket kettévgni. Egy csapás, mínusz egy hörcsög. Egy csapás, mínusz egy hörcsög... agy ment ez talán percekig, amikor is már kissé türelmetlenebbül állapítottam meg, hogy ezek nagyon nem akarnak fogyni. Talán még többen is lesznek! Remek... Ajkamhoz emeltem a pengét, aktiváltam a shikai-t, majd elsuttogtam: - Ranpu ibara! - egy hörcsög, egy tűzpenge, eredmény: sült hörcsög. Nem is az erejük okoz fejtörést, hanem a mennyiségük. már komolyan kezdtem fáradni, és már kissé lihegtem is, amikor egy ismerős üvöltést hallottam meg. kicsit sem repesve figyeltem az előbukkanó hollowot.
- Mi a fenéért szabaduul pont ránk ennyi hollow? Nem mintha annyira zavarna, de azért jó lenne tudni. - mondtam kissé mérgesen. Felsóhajtottam, majd hátrébb léptem. A gyomrom megkordult, ami jelezte, hogy kezdek nagyon éhes lenni. vágyakozva gondoltam egy adag hamburgerre, eg pohár hideg kólával. Úgyis csak itt, karakurában tudunk ilyet enni... Közben pedig figyeltem a hollowot, amint betámad pár embert. Gondolkozás nélkül felé indultam, egy közepes shunpoval, majd a tűztüskéim is kilőttem felé. Közben azon imádkoztam, hogy Nabe-kun bírjon el egyedül is a népes hörcsögáradattal. Én is kezdtem fáradni, és kíváncsi voltam arra is, hogy mit alkotok majd egyedül egy hollow ellen. úgy tűnt, ennek nincs olyan űberkúl képessége, mint az elődjének, és nem is volt akkora. Egy néretesebb vaddisznóhoz lehetne hasonlítani. De hogy a kínkeserv álljon bele, gyors volt, ráadásul jégtüskéket kezdett el felém köpködni.
- Abból te nem eszel... - közöltem vele, és a felhúzott pajzsom mögül kutattam a gyengepontjait.

Belevetettük magunkat a hörcsög hadseregbe. Valamivel üdítőbb dolog volt ezeket kaszabolni, legalábbis üdítőbb, mint a nyulakat, vagy az előbbi lidércet. Volt ebben valami különös. Hiába mészároltuk a hörcsögöket, ezek csak nem akartak fogyni. Kezdtem unni a dolgot. Nem volt megterhelő a hörcsögöket vágni, csak unalmas, és idegesítő. Biztos voltam benne, hogy Frankie csak azért csinálta, hogy egérutat nyerjenek, és elvesszük őket szem elől. Tuti azt hitték, hogy mi meg akarjuk őket ölni, vagy örökre elzárni egymástól, pedig ilyenről szó sem volt, bár ha így alakulnak a dolgok tovább, még abban is benne lennék. Mostanra már biztos messze járnak és egymás karjaiban duruzsolnak valahol tovább. Futva rápillantottam Maya-chanra, Ő is bőszen irtotta a kis bestiákat, de láttam rajta, hogy kezd ráunni a dologra. Nem sokkal később le is hívta shikaiját és úgy irtotta tovább a hörcsögöket. Meg tudom érteni, engem is kezdenek kiakasztani ezek a kis...
Meg meleg is volt. Eddig is forróság volt a parkban, de most, hogy a lány aktiválta shikaiát még melegebb lett és kezdtem igencsak szomjas lenni. Én meg utálom a meleget. Jobban megvagyok a hűvös helyeken, érthető okokból, de egyelőre nem törődtem vele, irtottam tovább a höriket.
Aztán hirtelen megálltam egy pillanatra. Üvöltést hallottam, mégpedig nagyon jellegzetes üvöltést. Oldalra néztem, és megláttam a lidércet, ami éppen rátámadt az emberekre.
- Mi a fenéért szabaduul pont ránk ennyi hollow? Nem mintha annyira zavarna, de azért jó lenne tudni.-szólt mérgesen Maya-chan és elindult a hollow felé. Én meg ott maradtam egy rakás hörcsöggel. Csodálatos, pont ez kell most nekem. Egyelőre nem csatlakoztam a lányhoz, mert a hollow nem tűnt olyan veszélyesnek, szóval biztos voltam benne, hogy Maya-chan elbír vele bánni. Előbb el kell intéznem ezt a "rágcsáló" problémát. Kicsit sem lelkesedve fordultam vissza a hörcsögökhöz. Hiába irtottam őket, nem fogytak.
~ Ezért ki fogom tekerni Frankie nyakát!- dühöngtem magamban. Próbáltam mindent...shunpozgatva vagdostam őket, aztán villámot szórtam rájuk, meg tüzet is. De amennyit megöltem, a következő pillanatban még egyszer annyi jött.
~ Kell lennie valami megoldásnak! Ennyi hörcsög nem jöhet a semmiből!- kezdtem el lázasan gondolkozni. Egyelőre jobb nem jutott az eszembe, mint hogy le kéne hívni a shikaiom és adni nekik egy kis jeges borogatást. Magam elé emeltem a kardom majd elmormoltam a parancsszót cseppet sem lelkes módon.
- Hyouketsu, Aoki! -majd néhány másodperc múlva már a jégcsapkardommal a kezemben álltam szemben a kis dögökkel. Jónéhány fagyhullámot megeresztettem feléjük, aminek következtében egyfajta "hörcsög gleccserek" keletkeztek. Észrevettem valamit. Mindig a fáról másznak le a kis bestiák. EZ lehetetta megoldás kulcsa, a fából jönnek ezek az izék folyamatosan, azért nem fogynak el. Odapillantottam Maya-chanra, ő bőszen hadakozott a hollowal. Nem tűnt valami erős lidércnek. Sőt jóval gyengébbnek látszott az előzőnél, meg kisebb is volt, mint egy vaddisznó kb, vagy kicsit nagyobb. Majd ha végeztem ezzel a "dologgal" besegítek neki, de most előbb véget kell vetni a hörcsög inváziónak. Próbáltam közelebb kerülni a fához, de eléggé nehéznek bizonyult a dögök miatt. Kezdtem kijönni a béketűrésemből. El kell valahogy pusztítanom azt a fát. Nem volt más lehetőségem. Nem kevés lélekenergiát kezdtem gyűjteni kezembe, majd becéloztam a termetes fát és elkiáltottam magam.
-Hadou 54: Haien!- elég nagyméretűre sikeredett. Ahogy a kidou elérte a fát, úgy nézett ki, mint valami nagy lángoló máglya, vagy tábortűz. Már csak szalonna hiányzott volna. Egyből lángra kapott, és lassan de biztosan elszenesedett a fa. Vártam egy kicsit, hátha előbukkan még egy-két hörcsög, de nem történt semmi. Szóval igazam volt, a fából jöttek, micsoda kreativitás...
Eléggé kifáradtam az akciótól meg az ideg is dolgozott bennem. Most inkább nem csatlakozom Maya-chahoz. Visszahívtam kardom eredeti alakjába, majd leültem a földre. Kicsit odébb a padon megláttam a lány vizes kulacsát. Szemem golflabdányira nőtt, egy nyögéssel feltápászkodtam és leindultam a vizes kulacs felé. Odaértem, és egy nagyot húztam az üvegből. Isteni volt. Leültem a padra, mivel megígértem Maya-channak, hogy a következőt ő vágja le, onnan figyeltem az eseményeket, és közben próbáltam visszanyerni valamennyi erőt abból, amit elvesztegettem a hörcsögökre.

Nagyot nyögve csúsztam elegánsan hátrafelé, és nagy adag port toltam magam mögé a levegőbe. A jégtüskék fáradhatatlanul áradtak felém, és én shunpoval téregettem ki előlük. Hogy nagyon boldog legyek, nem is keveset indított útnak felém, hanem egy egész sereget. Nagyot néztem, amikor vagy három betalált, és a lábamba vágódtak. A bőröm azonnal szúrni kezdett, éles fájdalom hasított belém. Egy hátraszaltóm után odapillantottam, és megeresztettem egy rövidke káromkodást.
- Hogyaza... -tört ki belőlem a nemtetszés. A bőrömön a seben vékony jégréteg volt. Vajon Nabe-kun is hasonló eredményű támadással szekírozott anno? Valószínűleg ugyanez lett volna az eredménye, csak akkor egyben és nagyon gyorsan fagyok meg. Úgy döntöttem, ideje rövidre zárni a küzdelmet.
- Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! - szóltam, majd a megolvadó pengék fölött tovább suttogtam - awai tate! ranpu ibara! - és több száz tüske röppent ki a hollow felé, aki kilőtte a maga kis tüskéit, de azok gyenge kis semmik voltak az enyémekhez képest. A hollow elégett, majd porrá vált, én pedig lihegve indultam meg Nabe-kun felé. Mikor végre mellé értem, elterültem előtte, és lihegve pillantottam rá.
- Hogy ...az...a fészkes... fene.. álljon a hollowokba. - nyögtem ki, majd a vizeskulacsom után nyúltam. Nabe-kun odaadta, én pedig meghúztam. Utánna lehunytam a szemem, és igyekeztem kontrollálni a légzésem. - Ez már majdnem kiakasztott. - sóhajtottam, majd törökülésbe tornáztam maga, és sajgó hátam a padnak vetettem. Kinyújtóztam, majd kissé lefáradva kezdtem el pislogni a távolba. - Figyelj csak, a közelben van egy raktár. Szerintem nagyon valószínű, hogy Frankie és Mac ott leltek szerelmi menedékre. - visszagondoltam az itt töltött emberi életemre, és eszembe jutott a sok romantikus történet. Felálltam, és a póttestem felé pillantottam. Már nem sok hasznukat vesszük, de itt sem hagyhatjuk őket... egy apró sóhaj kíséretében belebújtam, és Nabe-kunhoz indultam. Ő is belebújt a testébe, én pedig igyekeztem magamban ráfókuszálni, hogy merre is menjünk tovább. Miután pár másodperc után eszembe jutott a helyes útvonal, indítványoztam az indulást. Kora délután volt, én pedig arra gondoltam, hogy ha valami csoda folytán még holnap végzünk a küldetéssel, az lesz az eslő, hogy veszek vagy két hamburgert, és megeszem.
- Nabe-kun, lehet hogy ez egy idióta kérdés, de... te nem vagy éhes? Én mindjárt meghalok az éhségtől... - sóhajtottam szomorúan.
Egyre sötétebb lett, de mi még mindig gyalogoltunk. Lehetséges, hogy a "közelben" szó egy erős túlzás volt... remélem, Nabe-kun nem fog érte meggyilkolni. És íme, újra megtapasztaltuk a póttestek hátrányait: a lábam majd' leszakadt. Nem tudtam, Nabe-kun lábai milyen állapotban vannak, de én egy apró sóhajjal bíztattam magam, hogy mindjárt ottvagyunk. A zsebembe nyúltam, és elképzelhetetlenül nagy örömömre találtam benne két csokoládét. Ezek szerint Urahat gondolt rám... ez kedves tőle. Bár fene se tudja, nem számol-e fel érte felárat... tőle még ez is kitelik... A félhomályban összehúzott szemmel méregettem a csomagolást, és igyekeztem mesteri ügyességgel kiolvasni, melyik milyen. Az egyik epres töltelékű- túrókrémes volt, amit félretettem magamnak. Most a másikon volt a sor: az szimplán nugátkrémes volt. Megbökdöstem a kissé mogorvának tűnű Nabe-kun karját, és mikor rám pillantott, felé nyújtottam a csokit. - Izé, nem tudom haragszol-e valami miatt, mert nagyon úgy tűnik... szóval ne haragudj, és egyél. - nyomtam a kezébe a tekintélyes méretű csokit. Én kibontottam az enyém, és elkezdtem eszegetni. Még néhány percnyi sétálgatás után megpillantottam azt, amit eddig is kerestem: az agyonhasznált, ősrégi, életveszélyes épületet. Sötét aura lengte körül, amit nem is csodáltam azok után, amiket róla hallottam. Így, kora este pedig még félelmetesebbnek lászott. Mosolyogva pillantottam amellettem lefékezett Nabe-kunra, és elindultam. Az ajtót egy félig-meddig fa takarta el, amit kénytelen voltam letépni, majd arrébb tenni. Kiműtöttem magamat a póttestemből, és az ajtóhoz álltam. - Nos akkor, induljunk! - adtam ki a csengő vezényszót,, és benyitottam.

Miután végeztem a nagy karácsonyfa elkészítésével, kicsit morcosan vánszorogtam el a közeli padhoz és kezdtem el vizet inni. Nem ittam ki mind, Maya-channak is hagytam, biztos ő is szomjas lesz ezután a hollow után. Kicsit ziháltam, ez az utolsó kidou sokat kivett belőlem ,épp azért most próbáltam kicsit lenyugodni, visszanyerni valamennyit az erőmből. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy ott ülök a padon, és nézem ahogy Maya-chan hadakozik a lidérccel, de hát megígértem neki, hogy a következőt ő öli le. Mondjuk attól még segíthettem volna neki, de nem akartam beleszólni most már.
Épen egy gigantikus "lézershowban" vagy tűzijátékban volt részem, ugyanis mindketten a tüske támadásaikat használták. hát igen, Maya-chan tűztüskéi hatékonyabbak voltak. Volt szerencsém megtapasztalni őket még a küzdőterezésünk alatt. "Égő" helyzetbe tudnak hozni. Bár a jégtüskék sem voltak veszélyesebbek, ugyanis ha valakit eltaláltak elég súlyos fagyási sérüléseket okoztak, sőt, mivel élesek és tűhegyesek voltak, még emiatt is okozhattak súlyos sebeket. Szerencsére a mostani helyzetben a tűztüskék megállták helyüket, és Maya-channak sikerült végeznie a lidérccel. Maya-chan lihegve indult meg felém és mielőtt elért volna a padhoz, elterült előttem. Gyorsan segítségére siettem és átnyújtottam a kulacsot neki.
- Hogy ...az...a fészkes... fene.. álljon a hollowokba. Ez már majdnem kiakasztott. -együtt érzően néztem a lányra, teljesen igaza volt. A lány a padnak dőlve próbált lenyugodni, és kicsit pihenni. Mikor a padnak dőlt, láttam rajta, hogy fáj neki. Az én vállam is sajgott, különösen mióta elsütöttem azt a kidout. Kissé hallgatag voltam, próbáltam visszanyerni az erőm, meg a hörcsögök után amúgy sem volt sok kedvem beszélni valamiért.
- Figyelj csak, a közelben van egy raktár. Szerintem nagyon valószínű, hogy Frankie és Mac ott leltek szerelmi menedékre. -szólt Maya-chan.
- Akkor érdemes lenne megnézni azt a raktárat. - mondtam a lánynak. Nagy nehezen elindultunk a póttesteinkért, Maya-chan és én is belebújtunk a póttestekbe és útnak indultunk. Mintha Maya-chan azt mondta volna, hogy a közelben van a raktár. Lehet, hogy úgy értette, hogy shunpoval nincs messze? Kezdett fájni a lábam ettől a sok meneteléstől. Jó lett volna pár órát aludni, vagy pihenni, nagyban segített volna. Meg némi kaja sem ártott volna, mert éhes is voltam. Nagyon. De kaja ninsc addig amíg a melót el nem végezzük, az meg kitudja, hogy mikor sikerül, szóval koplalás van eddig. Erre a gondolatra megint fanyar képet vágtam.
- Nabe-kun, lehet hogy ez egy idióta kérdés, de... te nem vagy éhes? Én mindjárt meghalok az éhségtől...-sóhajtott Maya-chan.
- Ó dehogynem Maya-chan, csak attól tartok, hogy amíg nem végeztünk a küldetéssel, nincs kaja, szóval így jártunk. -jelent meg egy fanyar mosoly az arcomon. Furcsamód úgy néztünk ki így egymás mellet, mint egy épp vesztes csatából visszavonuló vert sereg. Kijutott a mai napon bőven a "jóból" mindkettőnknek. De a feladat adott, meg kell vele birkózni, nem számít milyet áron. Maya-chan valamit a zsebeiben kotorászott, nem láttam mi az, sötét volt már ahhoz, aztán hirtelen megbökdösött.
- Izé, nem tudom haragszol-e valami miatt, mert nagyon úgy tűnik... szóval ne haragudj, és egyél. -azzal a kezembe nyomott egy jó nagy darab csokit.
- Jajj, dehogy haragszom, főleg nem rád. Csak elfáradtam a sok rágcsáló irtástól. -mosolyodtam el, majd bátorítóan megnyomorgattam, utána pedig rávetettem magam a csokira. További pár perces séta után odaértünk az úgynevezett "raktárhoz". Lehet, hogy régen az volt, most viszont távolról sem hasonlított egy raktárra. Ősrégi, életveszélyes, bármikor összedőlhet. Tipikus szerelmes pároknak való hely, gondoltam komoran. Maya-chan szabaddá tette a kijáratot, majd mindketten kimásztunk póttesteinkből.
- Nos akkor, induljunk! -szólt Maya-chan, majd benyitott az épületbe, én pedig utána eredtem. remélem, hogy belül jobban néz ki mint kívülről, bár az maga lett volna a csoda.

Nagyot sóhajtottam, és beléptem. Poros, dohos levegő volt, olyan "régiségszag" terjengett az egész helyiségben. Jó lett volna valami fényforrás, mert mivel már közelebb voltunk az éjjelhez, mint a nappalhoz - meglehetősen sötét volt. A csoki némileg enyhített az éhségemen is, ezért kissé vidámabban léptem a falhoz. Amennyire láttam, egy hosszú folyosó elején jártunk. A falon volt néhány fáklya, én pedig oldalpillantásokat vetettem rájuk. Volt egy olyan őrült ötletem, hogy a shikai-ommal meggyújtok egyet. Bár aztán eszembe jutott, hogy minek vannak itt fáklyák... Hamarosan döntésre jutottam, mert sikerült majdnem hasra esnem valami kiálló dudorban. Előhúztam a zanpakutuomat, aktiváltam a shikait, majd ügyelve a tüskék mennyiségére, az egyik fáklya felé irányítottam őket. Miután akcióm sikeres volt, mosolyogva pillantottam Nabe-kun felé.
- Látod, mennyi mindenre jó, ha tűz alapú a zanpakutuod? - levettem a fáklyát, és pá másodpercig szoktattam a szememet a világossághoz. Utánna újra útnak indultam, és beszélni kezdtem. - Amikor még éltem, sok rémtörténetet hallottam erről a helyről... egyszer itt öltek meg egy szerelmespárt. Volt egy olyan érzésem, hogy valamiféle furcsa vonzóerőt jelent Mac és Frankie számára... Bár ők is furcsák szerintem kis szempontból. Nem? - néztem a mellettem haladóra. Felsóhajtottam, amikor egy teremhez értünk. Ugyanolyan sötét volt, mint az egész raktár. Kicsit féltem is tőle, hogy mit szabadítanak még ránk, de ráérek majd akkor emiatt aggódni. Óvatosan beléptem a terembe, és körbenéztem. Dobozok, régen használt tárgyak hevertek mindenütt. Kicsit horrorfilmbe illő hely volt... Főleg akkor, amikor mögöttünk valamiféle zaj támadt. Odafordultam, de nem láttam semmit sem. A terem után egy újabb, de ezúttal rövidebb folyosó következett. Már e felénél jártunk, amikor valamiféle furcsa érzés kerített hatalmába egy lépés után. Mintha Mac egy illúziójába léptem volna be. - Te is érezted ezt, Nabe-kun? - fordultam felé, de Nabe-kun nem volt sehol. Csak én, egyedül. A frász kezdett el hirtelen kerülgtni. Megint egy illúzió csapdába kerültem bele... úgy tűnik, hogy itt nincs semmi, rajtam kívül. A valóságban lehet, hogy most térdelek a földön, és a seemmibe meredek... Jobb esetben. Azonban kezdett még balsejtelmem is támadni... miért nem jön valami hülye látomás, mint amilyenek a rókák voltak? Kezdtem komolyan félni a sötétben. Mintha valami negatív energia áramlana felém szüntelenül. Ekkor végre úgy láttam, mintha valami feketeség mozdult volna. Aztán valami fülsértő hangot is meghallottam, és tudatosodott bennem, hogy nem babra megy a játék. Megint igyekeztem meggyőzni magam, hogy ez csak illúzió, de most valahogy nem ment. Mindig utáltam sötétben egyedül lenni, főléeg akkor kerülget a szívbaj, ha valami mozog is benne.
~ Bazd meg, meddig rohadsz még itt? - igen, felébredt Shiro...
~ Köszöntem kérdésed, pompásan vagyok, te egoista balfék. - nem sok kedvem volt vele veszekedni jelen pillanatban, de legalább élőbbnek éreztem magam. Valahogyan megint ki kellene innen törni. De hogy? Legutóbb Shiro húzta fel az agyamat...
~ Mayaaaa, mi lesz ha most azt vizualizálod be magadnak hogy ez a valami letámad és elcsórja a ruhád? - nah, ennél se kellett több... dühbe gurultam, és valami csöppet sem kellemes érzés kíséretében kiszakadtam ebből a világból.
~ Még egyszer egy ilyen beszólás, és esküszöm valami olyat teszek veled, aminek rohadtul nem fogsz örülni, te hülye. - dohogtam magamban. Jelen pillanatban a földön feküdtem, eléggé ijesztő pózban. Feltápászkodtam, és ekkor kerített hatalmába a ledöbbenés... Amíg én magamban viaskodtam, nem ebben a világban, Nabe-kun is talált magának elfoglaltságot. Három jó nagydarab, ideges, két és fél méteres macska vette körbe. Kirántott zanpakutuoval rohantam felé, és úgy láttam, hogy már a "berohanásom" előtt is harcoltak már. Az egyik macska fején volt egy szép nagy seb, amitől meglehetősen paprikás hangulatban volt...

Nem sokkal Maya-chan után léptem be a raktárba. Egyből megütötte az orrom az a jellegzetes dohos, régies szag. Mindemellett tök sötét is volt, úgyhogy az orromig sem láttam. Vágyakozva gondoltam egy zseblámpára, vagy valami ilyesmire, de itt ilyesmiről csak álmodozhattam. A csokitól, amit Maya-chantól kaptam, némileg jobb kedvre derültem, mert a hörcsögök után valahogy nagyon elment a kedvem mindentől. Maya-chan valamit a falnál matatott, nem nagyon láttam, hogy mit csinál, inkább tapogatóztam a sötétben, hogy hasra ne essek. Csak nehogy rossz helyre nyúljak véletlenül egyszer, mosolyogtam magamban. A lány egyszer csak aktiválta a shikaiját, nem tudtam mire vélni, mert nem éreztem semmi idegen lélekenergiát a közelben, de azért gyorsan katanám markolatára helyeztem kezemet. Kiderült, hogy nem kell semmitől sem aggódnom, mert Maya-chan talált egy fáklyát és azt gyújtotta meg a karja shikaiával.
- Látod, mennyi mindenre jó, ha tűz alapú a zanpakutuod? - mosolygott felém a lány.
- Tényleg sok mindenre való, mindenesetre ha mirelit kajára vágysz, csak szólj nekem. - kacsintottam a lányra, majd tovább indultunk.
- Amikor még éltem, sok rémtörténetet hallottam erről a helyről... egyszer itt öltek meg egy szerelmespárt. Volt egy olyan érzésem, hogy valamiféle furcsa vonzóerőt jelent Mac és Frankie számára... Bár ők is furcsák szerintem kis szempontból. Nem? -mondta.
Csodás, gondoltam. Már csak az hiányzik, hogy egy gyilkosba is belefussunk.
- Elég morbid elképzeléseik vannak a "romantikus" helyekről. -jegyeztem meg egy fanyar mosoly kíséretében. Lassan haladtunk a sötétben, de csak így lehetett. Amúgy is óvatosnak kell lennünk, mert ki tudja, hogy Frankie-ék mit tartogatnak számunkra. Már semmin sem lepődnék meg...
Némi sötétben való mászkálás után elértünk egy teremhez, ahol szintúgy koromsötét volt, mint mindenhol a házban. Hátborzongató hely volt. Folyamatosan olyan érzésem volt, mintha figyelnének minket, mintha követne valaki, vagy valami. Nem féltem a sötétben, de ez a hely a frászt hozta rám. Félelmen nem volt alaptalan, mert a hátunk mögött megzördült valamit.
- Maya-chan, nem ártana odafigyelni! Maya-chan?! - a lány nem mozdult és nem szólt, csak térdelt egy helyben.
- Csodálatos, ez egyszerűen csodálatos! - szitkozódtam, mert tudatosult bennem, hogy megint a nagyszerű Frankie/Mac párossal van dolgunk. Gyorsan kivontam katanám, majd a termet kezdtem pásztázni tekintetemmel. Hamarosan meg is láttam, amit keresek. Egy vörösen izzó szempár. A környéken félhomály uralkodott Maya-chan fáklyája miatt, így egy pillanatra megláttam, hogy mi is áll velem szemben. Egy két és fél méteres macska, aminek vörösen izzó szemei voltak.
- Egy vérmacska? -kérdeztem már szinte viccesnek szánt hangnemben. -Komolyan Frankie..hihetetlen vagy! -morogtam.
Gyakorlatilag egy házi macskával találtam szemben magam, ami jócskán fel volt nagyítva. Úgy tűnt, hogy Frankienek nincs semmi komolyabb elgondolása a kivetítést illetőleg. Ha meglát egy állatot valahol, eltorzítja, esetleg felnagyítja, és ránk küldi. Lázasan gondolkozni kezdtem erre, hogy vajon hol láthatott hörcsögöket a parkban, aztán felhagytam ezzel. Magamban eldöntöttam, hogy gyorsan végzek ezzel a dologgal, és megindultam a macska felé, aki tűhegyek körmeit és fogait villogtatva várt. Már lecsaptam volna rá, mikor hirtelen valami oldalról eltaszított és éles fájdalmat éreztem a bal karomban. Egy másik macska támadott meg oldalról. Gyorsan felnéztem. Nem egy, hanem három ugyanilyen macskával találtam szemben magam. Szokás szerint megint egy az egy elleni igazságos harcban volt részem. Feltápászkodtam, majd eldöntöttem, hogy visszaadom a kölcsönt. Shunpoval megindultam a macskák felé, akik fújtak rám. Lefékeztem az egyik előtt és egy gyors, határozott csapással rávágtam a fejére, ezzel egy szép sebet ejtve rajta. Ezzel sikerült felhúznom mindhármat. Idegesen vérben forgó szemekkel csaptak felém. Egy gyors shunpoval hátrébb ugrottam, de azok már ott voltam előttem, mikor lefékeztem. Ezek aztán gyorsak gondoltam. Elkelt volna egy kis segítség. Eggyel elbántam volna, de három, az már kicsit sok volt. Oldalra néztem, és nagy örömmel konstatáltam, hogy Maya-chan kezd magához térni. Nem tudtam, hogy hogyan jött ki az illúzióból, de sikerült neki, és csak ez számított. Láttam rajta, hogy ledöbbent ő is a macskák láttán, aztán elindult, hogy csatlakozzon. Elemi erővel robbant be közénk a lány, és leszedett rólam két macskát, csak egy maradt, mégpedig a legidegesebb, amelyiket az előbb sebesítettem meg.

Igyekeztem intenzíven segíteni Nabe-kunnak, ezért leszereltem róla két macskát. Egyet meghagytam neki, azt, amelyiket megsebesítette.
- Csak aztán alaposan fagyjon meg. - szóltam oda vidáman. Előrántott karddal támadtam meg a macskákat, és taszítottam egyet hátra. A szívem is vérzett, hogy ellenük kell harcolnom, hiszen én elméletileg szeretem őket. Ráadásul otthon van egy Miyavi névre hallgató, hímnemű macskám... Miután beleharapott az egyik dög a vállamba, biztos voltam benne, hogy ezekután csöppet másképp fogom látni a macskákat. A kardommal hátracsaptam rá, és így levágtam egyik felém száguldó mancsáról a karmait. Dühös nyávogás, fújás. A másik macska sem habozott, fújt, és rám vetette magát. Lekerültem a földre, és tágra nyílt szemekkel néztem a felém gyorsan jövögető, kitátott szájú macskát. Ez ki akar nyírni... az utolsó előtti pillanatban zanpakutuomat belevágtam a képébe, így vérző sebet ejtettem az orrán. Már nem vérzett annyira a szívem, de azért sajnáltam pket. bár lényeges különbség van az én intelligens Miyavim és ezek között a szteroidokon nevelt dögök között. úgy döntöttem, ide shikai kell. főleg, mert gyorsak voltak a "kiscicák". - Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! ranpu ibara! - daráltam a szokásos szöveget, majd a pajzsom is felhúztam. Műxik a dolog anélkül is, csak abból könnyebb a tüskéket kilőni, mint itt lengetni a kardomat hozzá. Egy macskát sikeresen megsütöttem, bár az égett szőr és bőr szaga minden volt, csak jó illatú nem. A másik felbőszült és megrémült társa halála láttán, így még őrültebben támadt nekem. Mancsa majdnem áttörte a pajzsomat, és bár az jelentősen égette a testét, nem adta fel addig, míg szenesedő karma bele nem fúródott a vállamba. - Hogyaza... - fájt, és morogva irányítottam felé több száz tüskét egyszerre. Egy kívülálló számára lehet, hogy úgy fog tűnni: nagyon nem szeretem a macskákat. pedig csak ez a kettő húzta fel az agyam... vetettem egy pillantást a két macska groteszk módon elszenesedett testére, majd Nabe-kunhoz fordultam. Felemeltem a fáklyát, és a terem végefelé indultam. Nabe-kun is mellettem lépkedett, én pedig csöppet negatív hangulatban szólaltam meg: - Kezd elegem lenni belőlük. még egy ilyen húzás, és ellátom a bajukat... - morogtam. Benyitottam az ajtón, és egy félhomályos terembe léphettünk be. Gyertyák világítottak, és egy ágyon maga Mac és Frankie ült. Arcukon félelemmel vegyes harag tükröződött, én pedig kicsit örültem, hogy bevált az ötletem. - Hűh, Nabe-kun... milyen jól bevált az ötletem. - mosolyodtam el. Frankie támadásba lendült, ahogy Mac is, de még a cselekvésük előtt megszólaltam: - Várjatok! Nem ellenségek vagyunk... féllreértettetek valamit. - szólaltam meg a tőlem telhető legbarátságosabb hangon. Ami nem lehetett valam i nagyon bizalomgerjesztő, hiszen álmos voltam - odakint már éjfélre is járhatott az idő. Ráadásul egész nap harcoltunk, méghozzá elég intenzíven, és mindenféle hülyeség történt velünk. A beszereztt sérülésekről nem is beszélve. - Azért küldtek minket, hogy...
- Nagy francot. Azt hiszed, bedőlünk nektek? Azért jöttetek hogy kicsináljatok minket. Olyan ge... - nem volt túl meglepő, hogy Frankie beszélt megint. Mac eddig emlékeim szerint meg se szólalt.
- Most már elég. - csattant a hangom. elvesztettem a maradék türelmemet is, és reméltem, hogy Nabe-kun nem könyvl el magában egy idegbeteg állatnak. bár minden oka meglenne rá... - Elegem van, hogy támadtok. mi a francért nem lehet megérteni, hogy olyan helyre akarunk vinni titeket, ahol mindenféle probléma nélkül lehettek együtt?! - a hangom hideg haragtól izzott, és úgy tűnt, ez kellett nekik ahhoz, hogy "lecsihadjanak". Leszálltak az ágyról, és elénk léptek. Én eltettem a zanpakutuomat, jelezve, hogy nem lesz több harc. Ígyis, úgyis magunkkal fogjuk őket vinni. A teremből nem menekülhetnek, az erejükön egyre röbidebb idő alatt kerekedünk felül. Bár nem könnyen, az biztos... - Nos akkor, velünk jöttök magatoktól? Semmi bajotok nem lesz, de ha itt maradtok, továbbra is galibát okoztok Karakurának. Jinta miatt nem kell izgulni. Három hétig ő takarítja a WC-t. - szóltam egy félmosollyal. Legutolsó közlésem mintha megnyugtatta volna őket. Bár ennek nem volt nagy jelentősége, hiszen nem nagyon tudtak volna innen elmenekülni. fáradtan Nabe-kunra pillantottam, és jeleztem, hogy indulhatunk, ha ő is benne van...



// Köszi a játékot :3 Remélem elviselhetően hoztam be az új dolgokat xD //