Akki Enzeru új előtörténet

Tárgy: Akki Enzeru új előtörténet Vas. Júl. 26, 2009 10:09 pm

Név: Akki Enzeru
Nem:Férfi
Kaszt: Arrancar
Kinézet, felszerelés: 175 cm magas,kidolgozott testalkata van. Élénk vörös haj amit az ég felé állítva hord. Hajában egy fekete homlokvédő van ami felemeli a haját, hogy lásson. Ruhája nem túl vidámnak mondható, sötét színű. A felső testén egy ujjatlan passzos pólót visel Ez elrejti a lyukat ami szíve helyén található. Mind két kezén szintén sötét színű csuklópántot hord, védelemre is alkalmazható mivel azonos anyagból van mint a kardja. Nadrágja színe fehér de kismértékben elfedi ezt egy sötétbarnás színű lábkendővel. A Zanpaktou-ja a hüvely színe miatt alig észrevehető, mert elveszik a ruhájában. A maszk az arca bal oldalán található. Hátán egy égésnyom található. Mellkasa jobb oldalán van a szám.
Jellem:Visszahúzódó, nehezen barátkozik, ami kissé megtévesztő lehet; de ha szüksége van rá valamelyik társának, segítőkész. A tisztelettett megadja mindenkinek néha cseppnyi gúnnyal. Várja azt a valakit aki megöli, remélve, hogy így a tetteiért megbűnhődik. Nem keresi a harcot, de nem is hátrál ki belőle. Ha harcra kerül a sor Zanpaktouja felélesztését ritkán használja. Ellenfeleit tiszteli és féli valamint egyenrangúnak tekinti. Harcban csak az ellenfele legyőzésével foglalkozik, más nem érdekli.
Erősebb kéze: Két kezes
Kedvenc Színe: Zöld
Cél: Aizen legyőzése (habár erre az esély 0 - ról minimálisra csökkent) és az állítólagos bűne miatti büntetés keresés.
Emberként él ideje:~ 40 év
Holowként eddig ennyit élt: ~ 304 év

Emberi előtörténet:

[b]"~ Valamikor 1673 - ban születtem Edo városától nagyon messze egy parányi, jelentéktelen faluban. Az igazi családomra nem nagyon emlékszek mivel kis koromban meghaltak és ahogy megtudtam egy területi viszályba csöppentek bele ami a vesztüket okozta.Sajnálatos módom sok emlékem is elveszett. Azonban jó pár emlékem megmaradt. Szüleimről pár emlék maradt meg, ahogy vissza emlékszek rájuk olyan mintha mindig velem lettek volna akármit is csináltam és akár mit is tettem. Anyám Kamélia illatát, hosszú aranyszínű haja, a féltő és egyben büszke tekintet. Apám sötét rövid haja, hangos és egyben lágy nevetése, biztató szavai és tanácsai. Azon az éjszakán ez és minden más is amit eddig természetesnek és hihetetlennek tűnt megváltozott. Arról az északáról nem sok emlékem van. A Hold teljes terjedelmében pompázott és ilyenkor sunyin az ablak alatt ültem és csodáltam, szüleim intése ellenére. Ilyenkor mindig hallgattam a lágy tücsök ciripelést, hangja nagyon kellemes érzés volt számomra. Azonban ez egyszerre abba maradt. Nem értettem az okát. Sose szokott abba maradni amíg el nem alszok és sose aludtam el túl korán ezeken a szép estéken. Nem sokkal furcsa hangokat hozott a szél kelet felől. Nagyon megijedtem és szüleimet felköltöttem. Ahogy felkeltek szelíden a tudtomra adták, hogy nem kellene fent lennem ilyen kései órán. Nem messze a házunktól egy fájdalmas sikítás hallatszódott. Apám kinézett az arra néző ablakon és rémülten vissza fordult. Anyám rá nézett majd sietve beakartak vinni az egyik kis helységbe ám mielőtt beértünk volna az ajtónk nagy reccsenéssel bedőlt. Az éjszakai fények csak a körvonalát mutatták meg, de a szemei mindet elárultak. Bal kezével Arcon vágta anyámat akinek a kezében voltam. Erre elestünk és én bevertem a fejem. Mire magamhoz tértem furcsa érzés kapott el. eddig minden reggel az emberek lágyan fütyörésző hangja, a jó kedélyű nevetése hallatszott, de ez a reggel más volt. Az emberek jókedvét a halálhörgésük váltotta fel és a tűz hangja. Amikor felültem és körbenéztem láttam, hogy a házunk teljesen fel van durva és fel van forgatva. Meghökkenve tapasztaltam, hogy fel is gyújtották. A lángok vörösen lobogtak, lágy mégis bal jósló hangon emésztették fel a ház elemeit. Szemeimmel szüleimet kerestem, de nem láttam őket. Hirtelen egy ütést éreztem a tarkómon és ismét eszméletlen lettem. Mikor újra magamhoz tértem, már kint voltam. Nem tudom mennyi idő telhetett el az eset óta, de a házunkból már csak a feketén álló pár deszka maradt, amiből a füst felszállt majd tovaröppent a széllel. A Nap már nyugovóra készült. Körbe néztem és pár ember körvonalát tekintettem egy tömegben, amit a falu túlélői alkottak. Szememben könny kúszott. Ez volt az első alkalom amit feltudok idézni, hogy sírtam. éreztem, hogy a szeretteim nincsenek köztük. Kezeimet amik magam mellett heverésztek tétlenül, ökölbe szorítottam. Éreztem az ujjaimmal összezárt föld durvaságát. Megpróbáltam felállni, de lábaim nem akartak engedelmeskedni, reszketve, mozdulatlanul maradtak a földön. Egy jó párszor megpróbáltam felállni, sikeretlenül. Egy idősebb ember jött oda hozzám. Kinézete megviselt volt, vörös páncélt viselt és oldalán két kard volt látható. Igaz ekkor még nem tudtam mik azok amiket visel. Rám nézett és elmosolyodva lágy hangon megszólalt
- Ne erőltesd meg magad, várj segítek.
Nem tudom miért, de a hangja meg nyugtatott. Lassan és óvatosan felemelt a földről karjába zárva.
- Elviszlek innen egy barátibb helyre ahol biztonságban leszel. - nyugtatgatott miközben felemelt és a többiekhez sétált velem. Már akkor láttam, hogy nem falubeli volt. Sosem láttam eddig és a kinézete is furcsa volt. Mikor elértük a többi falusi embert, egy pillantást vettetem rájuk. Ruháik elszakadva, testükön sebek voltak láthatók, tekintetükből a mérhetetlen szomorúság és kín volt kiolvasható. itt lerakott az öregúr majd megszólalt.
- Várj itt egy kicsit, el ne meny. - Hangja mindég szelíd volt, azonban ellentmondást nem tűrőn is hangzott. Csak bólintani tudtam, egy szó se jött ki a számon. Ő erre vissza mosolygott majd oda sétált a többi furcsa kinézetű idegenhez. Én körbe néztem és az eddigi gondtalan kis faluból semmi se maradt. A fűst bűze környékezte be a helyet. Ahogy magamra néztem észre vettem, hogy különösebb sebet nem szereztem és nem értettem miért. Értetlenül és könnybe lábat szemmel néztem a kezeimet amiket kinyújtottam. Az egyik idős anyó odajött hozzám lehajolt és átölelt. Erősen elkezdett sírni. Nem kellett kimondja, tudtam, éreztem mit akar mondani. Meghaltak. Eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába, nem tapasztaltam még soha ilyet még azelőtt. Üresség. Nem sokra rá vissza jött az korosabb furcsa ruhát viselő emberek és illedelmesen kiszabadított az idős asszony karjaiból. Valószínűleg a sokk véget ismét elájultam. Mikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam. Az ágy kényelmes volt, a szoba ablaka nagyobb volt annál amit eddig láttam. Azonban nem sok időm volt körbe nézni, mert ajtó nyitódást hallottam majd parancsoló szavakat amik felkelésre szólítottak fel. Engedelmeskedni akartam, de az izmaim ellentmondtak. A Szavak egyre esősebbek voltak majd ordibálásba mentek át. Ekkor az izmaim mintha megrémültek volna engedelmeskedni kezdtek. Rá néztem arra akitől nem túl szívélyes szavak hangzottak. Megdöbbenve láttam, hogy e szavak között az az idős ember van akivel találkoztam a falumban. Az arcára kedélyes mosoly húzódott és hangja is megváltozott ahogy rám nézett.
- Jól van, ügyes vagy. - hangzott felőle kissé rekedtes hangon.
A szobában volt egy asztal tele étellel. ő rá mutatott és folytatta.
- Tessék egyél. Sajnálatos módon sok idő kiesett az elmémből. Talán csak azok maradtak meg amik nagyon befolyásolták az életemet. A következő emlékem, hogy egy kis tűznél ülök vele szemben és meséli a szamurájok életét, történetét, tetteit, felelősét. olyan 16 év körül járhattam. A nevét soha nem fogom elfelejteni. Neeba Makihara. Megtanított mindenre amire szüksége lehet egy Szamurájnak. Asziszem ebben az időben ismerkedtem meg egy aranyos és kedves lánnyal, akiről édesanyámra emlékeztet, vagyis a tekintete, illata pont olyan mint amilyenre emlékszek. Legalább is egy képet kaphattam arról miként is nézhetett ki ő. A lány Neve Kaaya volt. Nagyon jól megvoltunk, igaz mivel engem Nebba - sama szamurájnak nevelt, valószínűleg kis korom óta nem sokat találkoztunk és nem is volt szabad. Mivel rangot kaptam azáltal, hogy Nebba - sama örökbe fogadott engem. Sosem szerettem ezt az életet, de nem volt választásom. Ez időtájt néztem vissza abba a faluba ahonnan származok. Más mint az emlékeimben. Az egész térség elhagyatott, nem gondozott. A házak romjai úgy bújnak elő az őket ellepő növényzetből mintha csak azt kiabálnák " segíts!". Úgy éreztem mintha figyelnének. Szerencsére Kaaya - san elkísért engem. Ő olyan megértő volt mindig. Láthatta, hogy hogyan nézek a falumra, mert megfogta a kezem majd fülembe súgta lágy hangon
- Ne félj, nem lesz semmi baj. Nézz szemben a múltaddal. Az ő szavai mindég bátorságot adtak és mikor vele voltam nem kellett szégyenkezzek a földművelő származásommal. Ahogy áthaladtunk a falun furcsa érzés fogott el, de nem akartam megijeszteni vele így nem szóltam neki semmit. Elértünk a szüleim sírjához, majd megtettem amit már régen meg kellett volna tennem. Búcsút vettem tőlük, habár nagy hiányukat nem éreztem soha, még is lehangoló érzés keltett hatalmába amit nem tudtam elrejteni. Remegő hangon beszéltem hozzá és kértem, hogy induljunk vissza.
A következő emlékem az az a nap amikor meghaltam. Egy bandita csapat, lesüllyedt Szamurájok megtámadták azt a helyett ahol Nebba - samával, és a cseléd társulatunk lakott már hosszú idők óta. Köztük volt Kaaya - san is. A felkelő nap virradt, a talajt még harmat borította. Paták dobogására ugrottam fel az ágyból. Olyan 27-30 éves lehettem. Magamra kaptam a Kimonomat mivel már hivatalosan is Szamuráj lettem, habár nem egészen néztem ki úgy. Két kard helyett, ami jelképezni a Szamurájok kiváltságát a hatalmának halálosztó jelképét. Katanámat felcsatolva kirohantam az ajtón és a hang felé irányítottam tekintetemet. Nem sokkal utána Nebba- sama is kiugrott. Még most is jó érőben volt, érzékei szinte semmit nem változtak. A tapasztaltabb szamurájok se mertek szembe szállni vele, habár a külsejéből nem derül ki. Megláttunk egy porfelhőt ami a hegyi ösvényen lefelé vezetett egészen ehhez az otthonos kis házhoz. Nebba - sama sokat nem gondolkodva jó szándékból rá ordibált a többiekre akik sietve jöttek utánunk. Tekintetük értetlenséget sugallt, de bíztak Nebba - samában és bennem így sietve visszamentek a házba. A lovak patája által keltett robaj hangosabb volt. A szél lágyan lengette a körülöttünk elhúzódó erdővé összeállt fák leveleit. Nem messze egy kis patak csorgása volt hallható.
- Ezek nem tudják hova jönnek. Látod őket? A Szamurájok kiváltságát viselik. - Felelte Nebba - sama miközben bal kezét felemelte és mutató ujjával a lovasok felé mutatott és jobb kezével előhúzta egyik Katanáját. Katanájai átlagosak voltak bárki más számára. Markolatuk fekete, Hüvelyük nem sokban tért el markolatuk színétől.
- Igen. Vajon mit akarhatnak? Biztos nem lesz időnk megkérdezni tőlük. - Feleltem Nyugodt hangon. Ekkora már sikerült kiölnie belőlem a vereség érzettét.
- Én is attól tartok. - mondta és halk nevetést eresztett meg.A Lovasok egyre közelebb értek s mikor a lovon ülők alakjai kirajzolódtak a horizonton, csata kiáltásuk se maradt mögöttük. Még egyszer ránéztem Nebba - samára majd előhúztam a kardom. Minden elcsendesedett amikor már csak pár méternyire voltak tőlünk. Mintha megállt volna az idő. Láttam, ahogy az élen haladó ember akinek két katanája volt azonban, kimonoja nem hasonlított egy harcoséhoz, inkább egy földműves ruhájának tűnt, kardjával lesújtani készül. A Kard lassan közeledett felém. könnyeden hárítottam. Sajnálatosan már csak egy emlékem van, de ez is több minta semmi. Tetőtől talpig vérben álltam a házunk előtt. A föld és a környező fák többségén is vér rajzolódott. Én szaladok a ház felé, mert bent van Nebba - sama és a többiek. Nem figyeltem a környezetemre, gondolatom elkalandozott és semmi más nem járt a fejemben csak az, hogy bejussak és megvédjem őket. Egy szúró fájdalmat éreztem a hátamon ami lassan keresztül haladt a mellkasomba. Láttam, ahogy egy dárda hadja el testemet, majd össze estem. Mire magamhoz tértem, mindent lángolt. Fel álltam a földről és közelebb próbáltam sétálni. Furcsa érzés támadt bennem. A Mellkasomnál egy láncra lettem figyelmes, de nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget, csak az járt a fejemben, hogy ne essen semmi bajuk. A környék lángokban állt, a fojtogató füst és a tűz szárító melege egyre erősebb volt ahogy haladtam a házhoz egyre közelebb. Nem tudtam gondolatimat kordában tartani és berontottam a házba. Majd megálltam az ajtóban és láttam azokat az embereket akikkel együtt éltem le életem nagy részét és akiket családomnak mondhattam, mozdulatlanul, vérbe fagyva feküdtek az égő házban. Kamélia illatot éreztem. Szemebe könny szökött és olyan érzés töltött el, amit nem éreztem már régóta. Egyedül lét, fájdalom, düh...de ez a düh nem azokra az emberekre irányult akik ezt tették, hanem saját magamra amiért nem tettem meg mindent azért, hogy ez ne történjen meg. A Ház égő darabkái egyre jobban omlottak és dőltek bent össze. Nem tudom miért de ordibálnom kellett és ebbe na pillanatban az egész ház összedőlt.

Tárgy: Re: Akki Enzeru új előtörténet Vas. Júl. 26, 2009 10:11 pm

Hollow előtörténet:

Furcsa érzésem támadt, de szememet nem mertem kinyitni. A környezet is megváltozott. Furcsa, puha talajt éreztem a talpam alatt, a Szél meleget hozott magával amivel simogatta testemet. Nagy nehezen rászántam magam, hogy kinyissam a szemem. Ahogy ez megtörtént, meghökkenve kémleltem végig a tájat. Homok. Mindenütt homok ameddig a szem ellát. Sose láttam még ennyit egyszerre egy helyen. Pár árnyákot véltem felfedezni a messzeségben. Fára hasonlítottak, habár az érzetük amit a látványuk keltett nem ezt sugallták. ujabb furcsa érzésem támadt. Fejemet körbe kapdosva néztem széjjel, de hiába éreztem valamit nem láttam senkit és semmit. Ahogy a meleg távozott a homokos talajból elhomályosította látásomat. Már nem tudom miért, de elindultam. Egy nagy térségben találtam magam. Az Oldalát sziklák, a belsejét fák sokasága alkotta. Sokkal barátságosabb környezett mint ami kint volt. Azonban a csodálkozásom mellett megbújt a dühöm is. Meg akartam hallani. Ekkor tudatosulhatott bennem az a tény, hogy akkora lyukat ütöttek a mellkasomban nem régen, mint egy dorong. Kezemet mellkasomra raktam, arra a helyre ahol a dárda behatolt. Furcsa érzés volt, nem éreztem ott semmit, vagyis éreztem, hogy egy spontán szabályos üreg van a mellkasomban. Megpróbáltam oda kapni a fejem, de megakadt a tekintetem fél úton. Láttam kezeimet. Nem hasonlítottak az eddig birtokolt kezeimre. Egy hőhullámszerű érzés kapott el valamint félelemhez hasonló érzés lett úrrá rajtam. Árnyékomra tekintetem azonban ez az árnyék se hasonlított arra amit eddig megszoktam. Nem messze tőlem furcsa hangokat hallottam, mintha egy párviadal hangja lett volna. Akaratlanul is egy lépést tettem előre, aminek következtében egy lejtőn, ami eddig rejtve volt előttem, megcsúsztam majd pár bukfenc után leértem. A porfelhő amit keltettem elveszett a fák sokaságában. Nem éreztem magamban semmilyen erőt, talán a sok egymást követő cselekmények következtében fellépő félelem érzett, elkeseredettség és a düh hatásai miatt. Ott feküdtem tehetetlenül egy ideig. Nem bírtam...nem...inkább nem akartam megmozdulni és felkelni onnan. Hasam szépen lassan követelte, hogy megteljen. Körbe néztem és semmilyen állatott nem láttam. A fokozatos morajok azonban arra késztettek egy idő után, hogy még is felálljak. Elindultam befelé az erdőben...a következő amire emlékszek...lássuk csak...megvan...Egy harc. Valószínűleg ez az első harcom ami itt, ebben a kietlen és embertelen tájon zajlott. Egy hasonló lénnyel mint amilyen én voltam. Ő támadott rám. Emlékszek az erős kezére ami éppen arcomat csapkodja, sátáni nevetésére, és gyík szerű alakjára. Meg akartam halni, habár már ekkor tudtam, hogy nem élek. Azonban hirtelen megéreztem amit nem éreztem amióta itt vagyok. Virágok illata. Ekkor eszembe jutottak ismét az múlt történései és az akkori emberek. Tudtam vagyis inkább éreztem, hogy nem veszíthetek itt és most. Ha én most meghalok, ki fog rájuk gondolni, elvesznek a semmiben. Új erőt kaptam amivel sikerült felülkerekednem rajta. Ekkor olyan dolgot éreztem, hogy fel kell faljam. Nem tudtam az okát, de a virág illat és az újonnan feltör régi emlékek is erre sarkalltak. Jó érzés volt és egyben különös is. Mintha új erőt kaptam volna. Úgy gondoltam, hogy a pokolba kerültem azért amit tettem, inkább amit nem tettem és itt kell levezekeljem bűneimet. Nem kezdtem hajszolni az erőt , de egyre sűrűbben támadtak rám hozzám hasonló lények, akiket legyőzvén megettem. Eközben az emlékeim részei szépen , lassan, sorban és fokozatosan eltűntek mintha meg se történtek volna. Összeroskadva ültem valahol. A környék mindenhol egyforma volt, nem tudom hol lehetett. Furcsa óriás lényeket láttam, azonban semmit nem csináltam, csak szemeimmel követtem őket. És valamin elgondolkoztam. Ha folytatom ezek lények leölését és megevését, talán megmenthetem az emlékeimet. Sokat merengtem ezen ott , azon helyen ülve. Végül is arra jutottam, hogy az emlékeim megőrzésének egy módja lehet, folytatni amit eddig. Ezután kerestem az olyan lényeget akik hozzám hasonlóan ugyan azt akarták mint én. Sokukkal harcoltam és sokukat megettem, azonban voltak olyanok is akiket nem tudtam. Mintha éreztem volna, hogy ők se azért vannak itt, mert akarták ezt.Ezután...igen-igen...Egy felemelő érzésre emlékszek. Egy erős lény felfalása utáni érzés. Jó volt. Erősebbnek éreztem magam, energikusnak és élettel telinek. Igen...az emlékeim így is a semmibe vesztek, de sokkal lassabban. ez hajtott, motivált és késztette az életben maradásra valamint erre az életre. Alattam a táj megváltozott, kissé össze tört.

Menos:

A Földön fekvő por felszállt majd lebegett körülöttem. A környéket kisebb fény jelenség borította be. Valami megváltozott. Az eddigi óriásnak tűnő fák, már nem voltak oly nagyok. Az alattam elhúzódó táj kisebb messzebb lett. Megnőttem. Kezeim eltűntek a testem színeiben s termetem is megnőtt mind magasságilag mind szeléségileg. Nem tetszett ez a test, de Kamélia szagot éreztem ami mindig megnyugtatott és ez most se volt másképp. Folyton bolyongtam, kerültem a társaságot, nem akartam senkivel találkozni. Habár nagyon magányosnak éreztem magam. Mikor sikerült egy- egy hozzám hasonlóan érző ilyen lényt legyőznöm, elmentem egy helyre, talán egy patakhoz ami kicsit hasonlított arra amire emlékszek. magamba fordultam ilyenkor és esedeztem mindenki bocsánatáért, főleg azokhoz akik miatt rám szántam magam ere az életre és azokhoz is akiket megfosztottam ettől az élettől és az esélytől, hogy megőrizzék ők is az emlékeiket. Bocsássatok meg. Esedeztem. Sok...nagyon sok idő telt el így. Sok Mende - mondát hallottam a kinti világból, habár kerültem a társaságot a szégyenem véget és amúgy sem tudtam vagy csak nem akartam beszélni, mindég hallottam valamit, valami Shinigamikról és arról, hogy az egyikük itt van Huenca Moundo-ban és átvette az irányítást. Különösebben nem érdekelt, de néha jó volt hallani értelmes beszédet, hangokat. Sokat merengtem magamban annál a kis pataknál és próbáltam fel idézni az életemet, de sok, nagyon sok dologra nem emlékszek, vagy csak nem akartam kivéve azt a pár embert akiket megismertem és kötődtem hozzájuk. De emlékszek arra az érzésre mik ilyenkor elöntöttek. A szégyenre, megvetésre, haragra, szánalomra és dühre amik elöntöttek. Ekkora már a nevemre se emlékeztem. Nem nagyon érdekelt, hisz ki akarna egy olyan emberre emlékezni vagy megismerni aki nem tudta megvédeni azokat akik fontosak voltak a számára. És igen...itt történt meg az amire nem számítottam vagy már lemondtam róla. ismét egy hozzám hasonló lény tévedt arra. Szeméből lehetett látni a kiéhezettséget és az értelmet ami később a lomha mozgásán is meglátszott. vadul nekem rontott időm nem volt reagálni. Egy ösztön feléledtem bennem ami a túl élésre sarkalt. Mielőtt legyőztem és egy részét bealvasztottam volna magamba szemeiben könnycseppek jelentek meg. Nem látszottak, de tudtam, hogy ott vannak. A bánat könnyei.

Tárgy: Re: Akki Enzeru új előtörténet Vas. Júl. 26, 2009 10:14 pm

Adjuntas:

Azután ismét egy olyan jelenség történt meg velem ami már egyszer réges - régen megtörtént. Újra megváltozott a kinézetem. Az eddigi fekete testem fehérré változott, szemeim elénk vörösen de még is sötét színűen ragyogtak. Most a termetem sokkal kisebb mint volt, de valamivel nagyobb mint mikor kezdtem. Négy lábon állok a patak előtt. A számban a fogak kissé megnyúltak. a fejem tetejétől egészen a hátam végéig vörös szőr borítja, miközben a nyakamnál teljesen átkarolja azt. testem vaskos, lábaim erősek. Sokat éltem így is és mit értem vele. Most is itt vagyok ezen a helyen amit otthonomnak nevezek. Szánalom. Miért nem haltam még meg eddig? Mi késztetett arra, hogy éljek? Miért érzem mindég a Kamélia illatát? Talán csak beképzelem magamnak és mindig is beképzeltem? Miért akarok erősebb lenni, kit akarok megvédeni? Kinek kellenék hisz még a nevem se akarsz az eszembe jutni. Itt ülök a kis pataknál lábaimra helyezvén fejemet. Várok valamire, de mire? Sokszor felidéztem már az emlékeimet legalább is azt amikre emlékszek, de legalább tudom ez miért van. Nem akarok felejteni, se azokat akiket megismertem, se azt az érzést amikor nincs elég erőm megvédeni valakit. Azért is élek magányosan és kerülöm a magamfajtákat, hogy ne forduljon elő ugyan az mint ami már sok ideje megtörtént? Felesleges ezekre a kérdésekre keresnem a választ, hisz nem változtatnak tényen, itt vagyok és olyan életet élek amilyet nem akartam. Ideje indulnom. Felálltam és búsan, kedvetlenül elindultam előre. vissza néztem a kis patakra álltam egy darabig nézve ahogy folydogál gondtalanul, majd fejemet ismét vissza fordítottam és megráztam. Az egész hátamon végig húzódó sörényről leperget a por ami rá ülepedet. Ahogy a fény rávetült sok kis csillag érzetét keltve hullatok vissza a talajra. Ekkora már mindent tudtam a Shinigaikról, És a Huenca Moundo-ban uralkodó alá-fölé rendeltségről és azt is, hogy aki ide kerül nem feltétlen volt életében rossz ember, csak így jött ki a lépés. Ahogy barangoltam tovább merengtem és próbáltam felszínre hozni a folyamatosan elhalványuló emlékeket. A fákról lehulló levelek jelezték a szél erősödő áramlását. szép lassan néha megpördülve haladtak egyre lejjebb, majd ahogy a szél alájuk kapott újra feljebb emelkedtek. Megálltam és elnézegettem őket. Az egyik levél pont elém esett le helyesebbik végével egy olyan irányba mutatva ahol még sohasem jártam. Elgondolkodva azon, hogy ez csak egy hülyeség, elindultam arra amerre a képzeletbeli nyíl mutatott egy levél formájában kiteljesedve. Nem sok séta után egy magas falhoz érkeztem, ami egy hegyhez hasonlító domborulatban folytatódott.
- Erre ? Ezen a helyen éltem eddig, ideje lenne elszakadni tőle. Itt úgy sincs már olyan amit ne láttam volna, nincs olyan amit ne érezhettem volna meg itt. - nagyot sóhajtottam miközben vissza fordulva néztem a fákat és ezt a zöld tájat majd visszafordulva elindultam az felfelé az emelkedőn. Az út felfelé fárasztó volt, a talaj szerkezete megváltozott, mindig kicsit keményebb lett ahogy haladtam felfelé. Kisebb kutyagolás után egy barlangot találtam, ahonnan furcsa érzést keltő szél áramlott át sörényembe belekapva. Kicsit élveztem majd elindultam át a barlangon. A barlangban sötét volt és igen erős páratartalom a meleg és a szél ellenére. A por a kisebb kődarabok mögött le volt ülepedve és ezeken a helyeken a lépteim nyomán fel szállt majd a szélben tova tűnt. Néhol kicsit szűkült, hogy alig tudtam magam átpréselni rajta, néhol pedig igen tágas volt. Fény erre már nem igazán szűrődött be, teljes homály volt, ami engem nem zavart mivel majdnem kiválóan láttam sötétében. Jó ideig bolyongtam az út szerű mélyedésekben míg végül fényt láttam, ami az út végét jelentette. kicsit sietősebre vettem a lépteimet, de szinte észre se ehetett venni. Amint kiértem a hirtelen megerősödő fény kicsit elhomályosította látásom, majd visszanyerése után megpillantottam egy ahhoz hasonló helyett amilyen az volt mikor először ebbe a világba csöppentem. hirtelen pár emlékkép suhant végig az agyamon. A rég múlt emlékei, olyanok amikre már nem emlékeztem régóta. ~ Tűz, mindenűt tűz és ott állok a közepén. A szüleim próbálnak ellen állni az idegen embereknek, próbálnak megvédeni, de nem sikerül nekik, túl erős, majd kiviszik őket a házból, meleg van.
~ Megráztam a fejemet és lassan tovább indultam, lefelé, le a nagy sivatagos semmibe. Miközben haladtam, a tűző melegben pár fát pillantottam meg. Hallottam erről oda lent. Ezek azon fák csúcsai amik elég nagyra nőttek, hogy ezt a tájat ékesítsék. Kvarcból voltak, és a lentiekhez képest kopár ágacskának tűntek. A perzselő meleg kitikkasztott és ki is fáradtam. Le heveredtem, az egyik ilyen kis nyúlvány tövéhez és becsuktam a szemem aminek következtében elbóbiskoltam. Kis idő múltán felriadtam, vert a víz. Nebba - samát láttam álmomban, ahogy éppen tanítgat a kardal vívott harc, alapjaira, a közel harc fortélyaira valamint hogy az eddigi megismert tudásokat mutatja amiket papírra vetettek. Ahogy tudatosult bennem, hogy álom volt ami lehetett egy emlékem kisebb darabkája is felálltam és tovább indultam. A homok amit az egyre erősödő szél magával visz, teljesen körbe vett. Szemeimet össze hunyorítva, folytattam az utamat előre, de nem tudva hová.
~ Mennyi emlék jut eszemben ezen a kietlen tájon. Hihetetlen. Azonban hova megyek? Mi értelme van a folytonos menetelésnek amikor úgy sincs előttem semmi? ~
Ezekkel a gondolatokkal folytattam utamat az irritáló homok viharban. A vihar csendesedett, már nem olyan bántón fújt a szél, mintha meg kegyelmezett volna megtört lelkemnek. Már egy hete gyalogolok élelem és víz nélkül eme homoktengerben, kifáradtan össze estem. Eközben egy ujabb emlék jutott eszemben.
" Nem messze a házunktól egy virágokkal teli réten voltam. Kaaya - san a virágok közt feküdt, hajában egy kaméliával. Én mellette hevertem és csodáltam őt. Végig simítottam bársony puha arcát. Ajkai megmozdultak
- Ne félj, én itt vagyok neked, sose hagylak el. Megvédesz engem Akki - san?
- Az életem árán is. - feleltem erre.
Majd hirtelen minden lángokban áll. A Háznál vagyok azon a napon amikor mindenkit megöltek. A füsttől nem lehet látni semmit. A földön fekszek és próbálok közelem mászni az égő házhoz. Azok az emberek akik ezt tették csak nevetnek, de engem nem érdekelt. Elsötétült minden, magamhoz térve berontok a házba, mellkasomból a léleklánc lóg. Látom ahogy a ház össze roskad. Azonban a többiek arcán nem csak a bánat és a fájdalom tükröződik, megbújik bennük a boldog emlékek lágy mosolya. Érzem a mellkasomban az égő fájdalmat, látom a láncokat ahogy egyre csak fogynak, míg végül teljesen eltűntek. A ház összedőlt. Eszemet vesztve ugrálok, őrjöngök, fákat tépek ki. Majd sietve elfutok. A szüleim sírjánál állok szememből könnyek csorognak, Érzem ahogy végig ásztatja arcomat egy összefüggő kis csíkban.
- Miért? miért van az, hogy akivel találkozok annak valami baja esik? Miért hagytatok el? - sírós és torz hangon kérlelem szüleimet. De nem válaszolnak. Térdre rogyok.
- Soha többé, soha többé nem okozok fájdalmat senkinek, nem leszek olyan akire nem leehet számítani, halljátok, SOHA! - panaszos fogadalmam ordibálássá megy át. Majd megérzem ismét a Kamélia illatát. Azt a kellemes illatot amit mindig is éreztem. meg nyugszok majd becsukom a szememet a szüleim nevelése, illedelemre való utasítása, jó tanácsai, Nebba - sama türelme és szigorúsága és Kaaya - san szavai csengenek fülemben majd mikor kinyitom a szemeimet újra, ebben a sivatagos területen találom magam."

Tárgy: Re: Akki Enzeru új előtörténet Vas. Júl. 26, 2009 10:14 pm

Arrancar:

Furcsa hangokat hallok. Ezeket a hangokat sose hallottam eddig. Nem az emlékeimből valók. Megpróbálom kinyitni a szemem, de csak résnyire sikerül. Két alakot látok. Az egyiknek a mosolya mindent elárul róla. Nem őszinte. A másik megjelenése bizalmat ébresztőbb. Megpróbálok felállni, de nem sikerül, szememet ismét becsuktam.
- Várj, segítek. - Szólal meg kedves hangon az egyikük.
Furcsa érzés kapott el. Hasonlított azokhoz az érzésekhez amikor testem változott, de ez valahogy más volt. Mikor ez az érzés megszűnt, kinyitottam a szememet. Hirtelen mintha minden erőm vissza tért volna, nem, sokkal több erőm lett. felültem, majd fel álltam. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy testem vissza nyerte régi alakját, kezeim emberiek nem pedig állatiak, az eddigi négy lábon járást elfelejthetem, újra két lábon állok. Kisit csodálkozva nézem kezeimet amiket kicsit kinyújtottam magam elé. Közben eszembe jutott amit az erdős részen a Menosok erdeiben hallottam.
~ Arrancar lettem, akkor ő biztosan...~
Tekintetemet arra az emberre szegeztem aki ilyenné tett, azonban időm nem volt semmit se mondani, mert megelőzött.
- Én Aizen vagyok. Las Noches-ben élek. Ő itt mellettem Ichimaru Gin. - Tart egy kis szünetet Aizen.
- Üdvözletem - használja ki a bal oldalán álló alak akit Gin-nek hívnak.
- Mivel, hogy Arrancarrá tettelek, nem csatlakoznál hozzánk? Talán a problémáid is megoldanak. - folytatja Aizen halvány és őszintének tűnő mosollyal kellemes hangon.
Meg bíztam benne, mivel mást nem tehettem és az a mondata, hogy "a problémáid megoldódnak" kicsit elhomályosította elmémet.
- Ha úgy látja jónak Aizen - sama. - felelem udvariasan, meglepett hangon.
~ Miért vagyok ilyen vele? hisz ő egy Shinigami aki öli az olyanokat mint én ? lehet az emlékem élesztet fel bennem valamit? ~
közben jobban szemügyre vettem magam. Hajam vörös színű volt amit a homlokomnál egy fejpánttal taszítottam el, hogy ne érjen a szemembe, arcom bal oldalán az állkapcsomat és a nyakam közepéig húzódott egy maszk darabka. testalkatom az átlagosnál fittebb, ruhám olyan amilyet még soha sem láttam. Nadrágom barna színű. Zanpaktoum bal oldalamon helyezkedik el. Szokásos, semmi különleges nincs benne. A hüvelye fekete színű, markolata vörös. közben oda nyúlok és szép lassan előveszem. Pengéje kék színű, mintha ragyogna. Keresztvasa ovális kör alakú. ekkor vettem észre, hogy mind két karom csuklóján egy egy, fekete karpát található.
- Akkor hát induljunk. - Szólalt meg Aizen sürgetően, félbe szakítva önmagam újra ismerését.
- Rendben. - válaszoltam neki.
Nem sok idő telt el míg elértük az a helyet amit Las Noches-nek neveznek. hatalmas falai biztonságot sugallnak. Mielőtt elértük volna egy kíváncsiság roham jött rám. Faggattam Aizen-t sok dologról, de csak párra kaptam választ. Mi kell ahhoz , hogy életben maradjunk, a Shinigamik bizonyos képességeiről és a " Hollow-ok" céljairól. Ahogy beértünk a vár szerű építményben egy szűk, sötét folyóson haladtunk át. Sok mindent nem lehetett látni mivel szinte semmi nem volt. A falak fehérek, a mennyezettet szabályosan elhelyezkedve egymástól egyforma gerendák díszítették. Ezt az utat egy lépcső sorozat szakította meg ami feljebb vitt a következő szintre. Ez a hely se különbözött az alattunk levőtől habár pár ajtót lehetett felfedezni a falakban. Egy kicsit mentünk majd Aizen megálljt intett és az egyik szobára mutatott.
- Tessék. Ez a te szobád, várj itt míg nem küldök érted valakit. - felelte kicsit nyomosabb hangnemben.
Én csak bólintottam és bementem a szobába. A szoba szinte üres volt, és az ajtóval szemben volt egy kis kivágás, ablakszerűség gyanánt. Az ágy balra helyezkedett el. A szoba nagynak tűnt, de valójában nem így volt. ha az ágyat keresztbe akartam volna fordítani, nem biztos, hogy sikerült volna. Zanpaktoumat lecsatoltam az oldalamról és kényelembe helyeztem magam az ágyon és vártam. Közben gondolataim, most már nem csak a múltamon jártak, hanem azon is, hogy miért tette ezt velem, mi célja itt. Majd elbóbiskoltam és arra ébredtem fel, hogy egy hang szól az ajtón túlról, hogy mennem kell. Felkeltem és kardomat az övembe dugtam, nem tudom miért, talán eddig fel nem tört emlékek amik rutinná váltak. Az ajtó felé indultam és óvatosan kinyitottam. Az kisebb nyikorgás következtében kinyílt és ugyan ilyen hangok közepette csukódott is be. A személy aki szólt előrébb haladt. Én megpróbáltam tisztes távolságból követni. A folyosó egyhangú volt. Már-már vissza taszító. Hirtelen a vezetőm megáll és mutatja, hogy ide mennyek be, majd elviharzik. Nem igazán fogtam fel a helyzetet. Lassan bementem majd meghajoltam, ahogy régen a nálam feljebb álló embereknek csináltam. Aizen egy széken ült a szoba közepén lévő asztal túlsó végénél.
- Akki - san, most lettél Arrancar és még szinte semmit nem tudsz róla. Valamivel meg kell különböztetnünk téged a többiektől és itt így szokás. A rangod Núméros: 90. Lenne egy feladat számodra, el kellene menni abba a világba ahol eddig éltél. Adok melléd pár kísérőt, mivel még új vagy. A feladatotok az lenne, hogy vissza hozzatok ide egy Hollow-ot. Ennyi lenne elmehetsz. - mondta Aizen, lágy de erős benyomást keltő hangon.
Én engedelmeskedtem, de nem értettem az okát. Kicsit furcsának találtam ezt, de nem tudtam ellenkezni.
Ahogy kihátráltam az ajtón, már ott várt két hozzám hasonló egyén. Öltözködésük furcsa volt, tekintetük hasonlított egy vadállathoz, aki ketrecbe van zárva. Sokat nem mondtak, csak annyit
- Indulunk, köves.
Indultam utánunk. A folyosón vezető kiút hosszadalmasnak tűnt. Amint kiértünk csináltak valamit és egy fekete lyuk jelent meg előttem. Nem hittem a szememnek. Ők beléptek rajta és kevés habozás után követtem őket. Egy városban találtam magamat. Számomra ismeretlen épületek, öltözködés és járművek tömkelegével találkoztam. A többiek elindultak arra amerre a Hollow volt. Kérdezgettem őket, mint egy kíváncsi kisgyerek, de sok választ nem kaptam. Megtudtam, hogy az a fekete lyuk amit láttam egy Garganta volt. Mikor furcsa érzést érzek az Pesquisa, mondtak valamit a a Hierrom-ról is valamit, hogy a kardomat fel tudom éleszteni. Értetlenkedve hallgattam őket. két napig bolyongtunk míg rátaláltunk a Hollow-ra. Közben amennyire lehetett felfedeztem az új világot és megtudtam róla amit tudtam. A Hollow elfogása nem volt valami nehéz feladat, azonban egy Shinigami bukkant fel. Társaim harcba bocsátkoztak habár én is követtem példájukat csak nem régen tettem szert erre az erőre így nem tudtam megfelelően használni. A Shinigami egy furcsa valamivel hátba lőtt aminek köszönhetően a ruhám szét égett és én elvesztettem az eszméletemet. Amikorra felébredtem már majdnem mindennek vége volt. Hátam sajogót, a vér ömlött belőle. A kardok csattogása felé fordítottam fejemet s láttam, hogy akikkel voltam már teljesen harcképtelenek. Az egyikőjük holtan feküdt nem messze tőlem a másikat pedig éppen felszúrni akarta a kardjára a Shinigami.
Újra éreztem azt a dühöt amit akkor éreztem amikor meghaltam, azonban más is történt. Kezeim el kezdtek világítani, erőt éreztem bennük. Nem tudom mi történt velem vagy az, hogy akkor hogyan is hoztam elő.
A shinigami felé fordultam s két kezem tenyereit felé fordítottam.
A Két energia gömb száguldozott felé ami eltalálta, de akkor már késő volt. A másik társam is meghalt. A támadásom hatásos volt, de valószínűleg csak azért, mert nem számított rá. Kihasználva ezt az alkalmat kardommal neki rontottam és félbe szeltem. A nap lenyugvóra kért és helyette a Hold lépet. A környék romokban állt, és csak én voltam az aki túlélte, már megint. Vissza térve Aizen -samához, csalódtam. Az életüket semminek vette és áldozatukat kudarcnak könyvelte el. Ekkor értettem meg, hogy amit eddig csináltam nem más volt mint egy illúzió. Neki nem áll szándékában az Arrancarok védelme, csupán bábként kezeli őket. Ekkor fogadtam meg, hogy csak akkor fogok ölni mikor már minden más lehetőség csődöt mondott. Ahogy hátráltam ki az ajtón Egy fiatal kinézetű nő lépett be.
Később a fraccion-ja lettem. pár szót váltottunk egymással és kiderült számomra, hogy véleményünk teljesen különbözik ettől függetlenül egy olyan érzésem támadt, hogy jobb az oldalán lenni, mint vele szemben. Ahogy a Fraccion-jává váltam szinte soha nem találkoztunk. Aizen pár küldetésre elküldött ahol gyakorolhattam a technikáimat, igaz a legtöbb esetben véresen és vesztesen tértem vissza. Rájöttem arra, hogy itt mindenki Aizen tiszteli mintha egy Isten lenne. Szerencsére eddig se beszélgettem szinte senkivel gy senki nem ismer milyen vagyok valójában. Kívülről engedelmeskedtem Aizen-nek, azonban erőteljes célom volt,a Bosszú amiért nem tiszteli az életet. Sokat, nagyon sokat edzettem. megtanultam irányítani a reitsut a belőlem áradó szellemi energiát. Rairin Hero képességemet fejlesztettem ki, vagyis inkább csak előhoztam ami el volt rejtve, a Garganta és a Pesquisa képességeimet elsajátítottam valamint a Sonído-t. Sokszor kerültem összetűzésbe a Shinigamikkal. Figyelgettem a technikáikat és mikor a Shakkahou-t használták figyeltem és megpróbáltam minden mozdulatát és technikáját ellesni. Ez volt az ami egy nyomot hagyott a hátamon. Fáradságos és kemény munkával összekombináltam a Reirin Herom-mal. Ha bár nem sok közös van bennük vég kifejletileg a Rairin Shakkahou közel azonos erőt birtokolt az eredeti Shakkahou - val csak az előhozásuk módja tér el nagy mértékben. Előnye még az, hogy szinte mindent tudok róla így kikerülése nem okoz gondot, és várhatólag a későbbiekben sokkal jobban tudom majd irányítani és teljesen hatástalan lesz ellenem. Ahogy edzetettem pár új támadásra jöttem rá ami eddig is bennem rejlett. Az egyik a Kisokutadashii Jiboujiki. Nem valami erős támadás azonban az ellenfél össze zavarására tökéletesen megfelel. Huenca Moundo-ban sok lehetőség nincs egy olyan Arrancar edzésére, aki nem akarja felfedni a teljes erejét és nem akar ismeretséget kialakítani senkivel. Nem akartam, hogy bízzanak bennem vagy számítsanak rám. Számukra én csak egy Arrancar-nak akartam tűnni látszólag sikerrel. Egy elhagyatott helyen edzettem A sivatagos tájon. Ott a szél lágyan fújt, a homok nem volt olyan érdes mint máshol. Itt gyakoroltam. Fáradságos munkával a Mizuchi technikámat előhoztam. Sokat gyakoroltam a tökéletes elsajátítását, de eddig eredménytelenül. Shinkirou - mat nem tudtam teljesen letesztelni, mivel ezen a helyen soha nem volt senki se. Ezen technikák gyakorlása közben sokszor vesztetem el az eszméletemet. A Resuracción elsajátítása nem okozott problémát. Soha nem használtam harc közben és a jövőben is megpróbálom elkerülni. A legrosszabb élményem azaz volt amikor megpróbáltam ezt a két technikát kombinálni de nem voltam hozzá elég erős. A nap nagyon melegen sütött, a szél lágyan cirógatta arcomat. Két kézzel megragadtam a kardomat és suhintottam egyet. Éreztem, ahogy minden erőm elhagy, térdre roskadtam majd mint egy élettelen tárgy estem arccal a homokba. Újra átéltem minden fájó emlékemet. Sokáig lehettem eszméletlen, mert a homok majdnem teljesen betemetett. Csak nehezen tudtam felkelni, minden tagom fájt és a légzésem is nehézkes volt.
Ahogy haladtam visszafelé úgy tűnt, hogy minden ellenem van. Azon a "titkos" helyen a az idő keltette érzés furcsa volt, a szelet bántóbbnak éreztem, mintha a szokásos környezetnél is erősebben fújna. Lábaim reszketnek a kimerültségtől. A légzésem nehézkes, és fájdalmas. Zanpaktumat a jobb kezemben tartom, majd lassan, vissza helyezem a hüvelyébe. Eközben oly fájdalmat éreztem a kezeim izmaiban, mintha ezer tűt szurkálnának bele szakadatlanul. Felnéztem az égre és egy halovány mosoly kúszott arcomra és lassú léptekkel elindultam vissza Las Nochesbe. A szokásosnál jóval lassabban tudtam, haladni, minden lépésem nagy fájdalommal járt, habár hangot nem adtam az arcom mindent elárult. Sok idő múlva elértem azt a helyet ahol megnyílik ez a csendesebb és barátibb helyszín, habár ezen az "átjárón" átkelni sokkal rosszabb. Amint beléptem ebbe a durva homokkal tűzdelt és az szelek csontig hatoló durva érzésével járó tájra a szememet becsuktam. Kicsit lekezdtem imbolyogni. Az eddiginél is lassabban tudtam csak haladni. Ez a környezet, az út ami leválasztja a két helyet egymástól nem volt olyan hosszú, de annál visszataszítóbb és ebben az állapotomban veszélyessé vált. Nagy nehezen kiértem ebből a pokoli környezetből és magam elé lesve megpillantottam azt a kis kvarc fácskát ami eme helyet jelezte. Innen lehetett Látni Las Noches halovány körvonalait. Tovább indultam, ekkora már a fájdalom ami végtagjaimat mardosta enyhült vagy csak jobban hozzászoktam. Végre gyorsabban tudtam haladni. Körül belül 3 órán át tartó séta után elértem a nagy ajtót amin keresztül a nagy fehér semmi van, de jelen pillanatban sokkal jobb az a semmi mint ami itt kint van. Amint beléptem találkoztam pár Arrancarral, de ügyet se vettetek rám, pedig olyan két - három napot távol lehettem. Az eddigi viselkedésem megtette a magáét: Senkinek nem hiányoztam és senki nem keresett. Végig baktattam a fehéren rikító folyosókon egészen a szobámig. Megálltam előtte és enyhe öröm érzett fogott el amiről csak egy mosoly árulkodott: " Hazaértem". Kinyitottam az ajtót ami kisebb nyikorgás közepette nyílt ki, majd ugyan ezen hang kíséretében csukódott is be ahogy belülről meglöktem. Elindultam az ágyam felé, majd oda érve Katanámat kivettem az övemből és az ágy mellé támasztottam. Lehuppantam az ágyamba majd eldőltem. ~"
Pontosan így történt amire emlékszek. Arcomra kis mosoly kúszott, kezeimet a fejem alá helyeztem, bal térdemet felhúztam és szememet az ajtó irányába fordítottam. A szobára a sötétség leple ült ami kisebb ablakon át beszűrődő fény játék orvosolt.

Zanpaktou: Reiki

Hívó szó: Aparezca, Nishi Shiroi Tigre! - Jelenj meg, nyugati fehér tigris!

Kinézett: Mikor használom a felélesztésemet kinézetem megváltozik, arcomon a maszk körbe fogja a fejem körvonalát. Szem fogaim kicsit megnyúlnak és a többihez hasonlóan kihegyesednek. Szemem sötét zölden ragyog, ami a sötétben való tájékozódást hívatott segíteni. Hajam megnyúlik és a hátam közepéig ér le, valamint a nyakamnál elválasztva két oldalra bukik le előre a mellkasomig, a teljes testemet beborítja a fehér Tigris forma (kivéve az arcomat). A Bütykeimnél kisebb karmok jelennek meg. Kardom hossza megváltozik, Jóval hosszabb lesz mint a másik lakomban lévő Kard valamint kicsit vastagabb is lesz és a felénél egy furcsa minta jelenik meg. A színe teljesen fehér, mint a hó.

Tárgy: Re: Akki Enzeru új előtörténet Hétf. Júl. 27, 2009 9:40 pm

Az előtörténeted rendben, a módosítást elfogadom. Azonnal lecserélem a régivel.