Név: Yoruko Hisane
Kaszt: arrancar
Rang: -
Nem: nő
Kor: ismeretlen, körübelül 16-nak látszik
Felszerelések: egy szem zanpakutoját hátára csatolt övéhez rögzített tokban tartja, arrancar egyenruhában járkál amikor csak teheti.
Születési dátum: augusztus. 29.
Kinézet: Hosszú, barna, egyenes haj, körübelül derékaljig ér, benne egy középvastag, vaníliaszínű hajráf, nagy,zöld, lelkesen csillogó szempár, kecses, hajlékony alakt. Arancar egyenruhát visel, plusz hátövét, amiben zanpakutoja pihen. Alacsony teremtű, de fürge leányzó.

Zanpakuto neve: Espiridón Edgardo (Hajnali Herceg)
Zanpakuto parancsszava: "Kelj fel az éj homályából, Espiridón Edgardo!"
Resurrection: "Szunnyadj, Espiridón Edgardo!" A ressu hatására nem történik különösebb, a külső megmarad, csak a szem színe valtozik vörösre a hatás idejéig. Egy rózsaszirom-pajzs jön létre, amihez ha bárki hozzáér, lényegében szétvagdalja az illetőt. Ha a pajzsot netán mégis sikerülne áttörnie az ellenfélnek, Akkor egy teljes páncélzat jelenik meg Hisanén, ami lehetővé teszi a védekezést.A pajzsot és a páncélt csak két-három óráig lehet állandóan fent tartani.


Előtörténet
Emerként:

- Hisane, gyere már, elkésel az iskolából! - kilátott utánnam bátyám, amikor a cipőmmel bajlódtam. Engem kiskoromtól fogva a bátyám nevelt, mert a szüleink meghaltak egy vonatbaleset során. Az akkor már felnőtt bátyám, Hachirou vett magához, és gondoskodott rólam.
- Megyek már! - kiáltottam vissza, majd gyorsan bekötöttem a cipőfűzőm, hátamra kaptam a táskámat, és rohantama kocsijához. Első napom volt a középsuliban nem akartam semmiről lemaradni. Eleven, izgága gyerek voltam, akinek nem volt félelem érzete. Az nap nem is sejtettem volna, hogy mekkora baklövés volt kocsival elindulni. Amióta az eszünket tudtuk, láttuk a szellemeket, így pont ez volt a vesztünk. Egy hollow támadást intézett ellenünk, a bátyám megpróbált eloldalazni a kocsival, csak hogy épségben eljuttasson az iskolába. Ám mindez nem sikerült, melléfogtunk, a bátyám leállítottta a kocsit, kiszállt, engem meg ahátára kapott, úgy próbált menekíteni.
- Ne félj, hisane, nem lessz semmi baj, megígérem! - nyugtatott a bátyám, mivel eléggé furcsán méregetett engem a hollow. Sajnos lebénította a bátyámat, aki így nem tudott menekülni tovább, iába próbált, én meg elvágódtam az utcán. Hogy szépen kifejezzem, totálkáosz volt a kerszteződésnél, ahol megálltnuk a kocsival, több autó egymásnak tolódott, az a hatalmas dög még épületekben is kárt tett, szóval nem volt a legkellemesebb élmény.
- Vajon melyikőtöket faljam be először? - szövegelt a hollow, de engem akkor csak a bátyám tudott érdekelni.
- Bátyus, mi történik itt? - kérdeztem kissé már félve. Rettenetesen féltettem az egy szem élő rokonomat, nem akartam árván maradni.
- Semmi baj nem lesz, Hisane, megpróbálom túlélni, és utánna ismét együtt leszünk - nyugtatott a bátyám, de abban a percben nem tudtam megnyugodni.
- Asszem a kislány mehet utoljára, kezdem a nagyszájúval. - még ki sem mondta, de csapott felém, és mivel kivédeni nem tudtam a csapását, így rengdesen vágódtam arrébb jó pár métert, neki egy utcai lámpának. Mire észbekaptam, addigra megölte a bátyámat.
- A lelkéből nem eszel! - mondtam, és mivel jó futó voltam, így amenyire tudtam, rohantam. Mázlimra pont odaértem, hogy megvédhessem a lelkét. Így engem is kinyiffantott.
- Áh, te szemtelen fruska, elrontottad az ebédemet, most téged fallak fel! - ordította a mocsok, így sajnos az énl elkemet kebelezte be, vagyis nem sajnos, mert a bátyám lelke megúszta. Bár a shinigamik érkezését nem éltem meg.

Hollowként:

Ezután Hueco Mundoba kerültem ,vagyis hollowwá változtam. Pokoli ronda külsővel rendelkeztem, inkább nem is részletezném. Nagyon nem röültem neki, és még az sem tett boldoggá, hogy erősebb lettem. Viszont rá kellett jönnöm, hogy kénytelen leszek lelkeket falni, ha nem akarok éhen halni, így tettem kitérőket az emberek világába lelkekért. A shinigamiktól viszont féltem, így kerültem őket, amiylen gyakran csak lehetett, őket megölni nem akartam. Küllönc vagyok, tudom,de talán segítettek a bátyáon, ezért nem mertem őket ábntani. Mnidg küzdöttem a hollow formám ellen, de sosem jutottam dűlőre. Foylton csatáztam a hollow énemmel, mert nem akartam gyilkos lenni. De sajnos azzá váltam, mikor annyi lelket felfaltam. Nem önszántamból lettem hollow, így harcoltam, ám sajnos vesztettem, mint annyiszor. Egyszer az emberek világába leugrottam, mert éhes voltam, ám egy nagyon simerős shinigami megzavarta a vadászatomat. Hogy miért volt ismerős? Mert a bátyám volt az a shinigami. alig akartam hinnia szememnek, nem ismrt meg. Nem csoda, hiszen szörnyű külsővel rendelkeztem. Ilyenkor rendszeritn elmenekültem, nem akartam harcoln, főleg vele nem.

Arrancar: Néhány év múlva arrancarrá változtam, visszanyertem a régi alakomat is, persze a maszkom megmaradt része eltakarta az arcom felét. Nem volt valami kellemes az arrancarrá alakulás sem, de azért valamivel jobb, mint hollownak lenni. Ez a foylamat kemény munkába került, főleg az, hogy megtanuljam használni a kardom, és természetesen az önfegyelem eddigi életem során nem volt az erősségem, így azon is csiszolnom kellett, főleg akkor lesz rá szükségem, hogyha csatára kerülne sor, bár eddig még nem akarnak komolyabb feladatot a nyakamba varrni. Jól kijöttem a fajtársakkal, edzettem, hogy erős legyek, de persze továbbra is a shinigami testvérem járt az eszemben. Amivel viszont leginkább idegesítettem a többieket, az az izgágaságom, állandóan tenni akartam valamit, na meg persze az ugratásaim mal is az idegeikre mentem néhanapján. Komoly csatákban eddig nem volt részem, ugyanis nem tartanak elég komolynak hozzá. Majd egyszer bebizonyítom nekik, hogy igenis tudok komoly lenni, de egyelőre még nincs itt az ideje.