Nos, miután sikerült végeznünk az úgynevezett "szintfelméréssel", úgy döntött a kapitány, hogy lány - lánnyal, pasi - pasival harcol. Nekem édesmindegy volt, hogy kivel harcolok, csak jó letrt volna már elkezdeni. Úgy látam, hogy a két bount cigifüggő.Ugyanis, míg az edzőtermekhez értünk, vagy fél doboz bagót elszívtak. Tekintve, hogy én utálom mind a dohányt, mind a füstjét, igyekeztem távolabb lenni tőlük. Kissé izgatott voltam, ugyanis még sosem harcoltam bount ellen... az arrancar vagy Espada már megszokottnak mondható... Pár pillanatig figyeltem Momiji bábját, majd kicsit elgondolkoztam. Miután Momiji felállt velem szemben, szinte meg sem várta, hogy előrántsam a kardom, bábjával együtt máris támadásba lendültek. Én gyorsan hátrébbshunpoztam kicsit, és közben elsuttogtam egyik kedvenc mondatom:
- hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! - a két karddal máris úgy éreztem, mintha egy fuldokló lettem volna, aki mély levegőt vehetett....
Gyorsan felálltam, és vártam, hogy momiji és bábja, ha jól emlékszem, Rob, újra támadjanak.

- ROB! Ziege Dich Wütend Hound!
Az aranyos kis kutyusból egy baszott nagy dög lett. Pontosan úgy nézett ki, mint amilyennek az alvilág kapujának őrét képzeltem még anno.
- VÉGRE! ÚJRA ÍGY LEHETEK! AZT HISZEM ITT AZ IDEJE JÁTSZANI!
Nem volt valami hűdesok ötletem, hogy mihez kezdjek magammal, vagy ezzel a Cerberusszerű döggel, de a véleményünk egyezett. Végülis támadt egy kósza gondolatom, amit talán megpróbálhatnék megvalósítani...
- Hadou 50: Rei no kuron! - így máris két Maya állt szemben a bábbal, én pedig shunpoval a kutyuska felé varázsoltam magamat, majd a két kardomat X alakba téve egy csapást mértem rá. A reiatsum felét engedtem még szabadon, úgy gondoltam, nem árt az óvatosság. Nem tudtam, mi a bounto, illetve a báb képessége, fogalmam sem volt róla, mire számítsak, Valahogyan meg kellene próbálnom előhúzni belőle, akkor már egyből rájönnék a megoldásra... A háromfejű kutyuskának meg sem kottyant a támadásom, kitért előle, de az attól még elérte a padlót: úgy jó fél méteres mélyedést hagyott maga után. Az új tervem ponjainak megfelelően a klónom momiji felé irányult, kardjait előreszegezve, én pedig vártam, mit lép Rob. Közben nem voltam tétlen: észrevétlenül magamra húztam a pajzsomat, és vártam.

Kész kabaré volt hallgatni a bountot és a bábját beszélgetés közben. Ha nem küzdenénk, már halálra röhögtem volna magam rajtuk... De jelenleg küzdöttünk, és én megkomolyítottam magamat. Egész ügyesek voltak ezekkel a támadásaikkal, és elég tapasztaltak is lehetnek...
A másolítomat lefixáltam egy pontba, és "utasítottam" szavak nélkül, hogy maradjon ott. Végülis nem is utasítottam... mert ugye amire én gondolok, arra gondol ő is. Nos, míg a másolatom ott állt egy helyben, kivont és Momijiék felé szegezett zanpakutuokkal, én betámadtam Robot. Ritka... érdekes egy kutya volt, azt meg kell hagyni. Miközben betámadták a másolatomat, én mögéjük kerültem. Rob pedig hátrálni kezdett némi rinyálás kíséretében Momiji fülhúzására. Tehát momiji rájött, hogy melyik Maya a valódi. nos, nem baj... egy shunpoval a klónom mellé lerültem, majd mindketten shunpozva, folyamatosan helycserézve Robék felé száguldottunk. Ügyeltem, hogy mindig ugyanazt csináljuk, és végül úgy döntöttem, hogy ideje lesz búcsút venni a klónomtól. Ha szükségeltetik, létrehozok egy másikat... kidoukban mindig is jó voltam.
Miközben a klónomat a két karddal a kutya elé küldtem, és shunpoval támadta folyamatosan a három fejet, én mögé kerültem, és a levegőbe rúgva magam elsuttogtam:
- hyoukai hagane! ranpu ibara! - biztos voltam benne, hogy meghallották, de nem törődtem vele. a pajzsom rajtam volt, tehát komolyabb sérülést nem szenvedhettem. A két kardom elfolyósodott, körbevett engem, és úgy néztem ki, mint akit egy tűzfolyam vesz körül. Gondalataim hatására több száz tüskét "lőttem ki" Robék felé, és vártam a hatást.