Shiori vs. Love - Fuvallat a sötét éjszakában

- Áhh ma sem csináltam semmi értelmeset... - sóhajt Love, miközben szobájában kuksol és lapozgat egy olyan könyvet, amit az egyik arrancartól kapott. Állítólag az emberek világából szerezte. Love-nak ez még mindig újdonság, hisz' hiába vált belőle espada, az emberek világában csak párszor járt, akkor is csak azért, hogy szökevényeket hozzon vissza és kislányokat akadályozzon meg az arrancarok terrorizálásában. Így visszagondolva nem sok minden történt még vele azóta, hogy espada lett.
Szerencsére nem is kell sokáig várnia, kopogás zavarja meg a könyv lapozgatásában. Egy arrancar jött a boldogító hírrel, miszerint maga Aizen-sama kéreti magához. Nem is akarja megvárakoztatni Hueco Mundo urát, így szélsebesen keres a könyvnek egy helyet, majd rohamlépésben a gyűlésterem felé veszi az irányt. A nagy ajtóhoz érve az ott strázsáló arrancar nyomban kinyitja neki az ajtót, majd miután a lány belép a terembe, meglepődve tapasztalja, hogy Aizen-sama nincs egyedül. Tousen és Gin is vele vannak, talán eddig a pillanatig pont a lányról beszélgettek.
- Hívatott Aizen-sama? - kérdi kicsit félénken, miközben a másik két shinigamit felváltva méregeti. A válasz nem várat magára, Aizen nyomban el is mondja, hogy miért is kellett Love-nak ilyen tájt itt megjelennie. Egy látszólag egyszerű feladatról van szó. El kell mennie Karakura Town-ba és tapasztalatot kell szereznie. Aizen is jól tudja, hogy Love még elég keveset tud a körülötte lévő világról, quincyvel is csak legutóbbi küldetésén találkozott először. Mivel Aizen úgy gondolja, hogy a személyes tapasztalat szerzés jobban megismerteti vele a dolgok menetét, mintha elmagyarázná, így utasítja, hogy most induljon el, mivel az éjszaka még nagyobb a különböző fajok aktivitása.
Love örül, hogy imádott Aizen-samája így "törődik" vele, hisz' akármilyen furcsán hangzik is a "küldetés" mind végig az ő javát foglya szolgálni. Egy meghajlással köszön el, s csak egy erőltetett vigyort tud arcára varázsolni, mikor meghallja Gin "Vigyázz magadra..." kijelentését.
Kilép a teremből, majd végigsétál a fehér folyosókon mindaddig, amíg ki nem ér az épületből. Odakint hideg van. Nem akar sokáig fagyoskodni, így gyorsan nyit egy gargantanát, majd belelépve nemsokára már Karakura Town egy utcáján találja magát. *Milyen furcsa...* - Gondolja, miközben szétnéz az utcán, de sehol sem lát senkit. Az ember ugyanis azt hinné, hogy a fiatalok ilyenkor járnak el diszkókba s hasonló mulató helyekre.
Megrántja a vállát, majd elindul az úton...

A mai nap folyamán megérett bennem az elhatározás, hogy este főzni fogok valami rendes vacsorát. Igazából imádtam főzni, de általában az ittlakók túl lusták ahhoz, hogy kivárják, míg elkészül a rendes kaja, és inkább rendelnek helyette valami gyorskaját. Tudok egy személyre is főzni, de azt meg túl bunkóságnak éreztem. De most eldöntöttem, hogy nem érdekel, én márpedig főzni fogok. Azonban addig minden rendben volt, hogy a szándék megvolt, de nagyban nehezítette a dolgomat, hogy odakint már besötétedett. Ez általában azt szokta jelenteni, hogy a boltok már zárva vannak. Viszont a bevásárlás mindenképp elengedhetetlen, hiszen idehaza a tartósított konzerveken kívül szinte semmi sincs, ami életben maradna.
-Merre is van az az éjjelnappali, amit mindig emlegetnek a többiek? -morfondíroztam, miközben összeírtam egy kis cetlire hogy mit kellene vennem. Mire nagyjából végeztem a listával magamhoz is vettem a pénztárcám, Shuu-t (sosem lehet tudni), és egy pulcsit, majd nekiindultam az utcának. Kellemes nyári este volt igaz, de azért ha nem lett volna rajtam a felső, biztos fáztam volna. Mivel mondjuk eléggé ráértem, kényelmesen sétáltam végig az utcán. Nem zavart hogy sötét van és egyedül vagyok, hiszen tudtam, hogy az átlag huligánokkal szemben sokkal több esélyem van mint azt bárki is gondolná első ránézésre. Csak egy villámlépés, és huss, már ott sem vagyok, ha nem akarom ellátni kicsit a bajukat. Rám nézve veszélyes hollowok, vagy arrancarok lélekenergiáját pedig nem éreztem, tehát nem volt mitől félnem. Magamban dúdolgatva sétáltam az emlékezetem szerint a kisbolt felé vezető úton, mikor az egyik sikátorból különös neszt hallottam.
-Na neeh, ugye csak káprázik a fülem. -húzódtam be gyorsan egy másik utcába. Nem akartam paranoiás lenni, de a hang amit az előbb hallottam, kísértetiesen hasonlított egy garganta megnyílásának hangjára. A sikátorból kikukucskálva próbáltam meggyőződni arról, hogy biztos csak egy macska zörög az egyik kukában, de minden reményem szerte foszlott mikor egy magából arrancar lélekenergiát árasztó lány lépett ki a az utcára. Nem volt ugyan olyan erős az energia, gondolom lekorlátozta, de a jellegzetes egyenruhája mindenképp árulkodott róla.
-Na remek,már csak ez hiányzott.... -tapogattam hátra hogy tényleg ott van-e Shugotenshi, majd mikor a kezem között éreztem a markolatot, egy kicsit megnyugodtam. A lány úgy tűnik egyelőre nem vett észre, mert elindult az utcán. Nem tudom mi vett rá, de elkezdtem szépen csendben követni. Kíváncsi voltam mit keres az emberek világában. Nem mintha annyira jóban lennénk soul societyvel, hogy helyettük őrjáratozzunk, de ha ártatlan lelkek sorsa a tét, akkor nem foghatom magam csak úgy és mehetek haza.
Egy darabig észrevétlenül haladtam a lány mögött, de annyira koncentráltam a lélekenergiám elrejtésére, hogy nem figyeltem a lában elé, és felrúgtam egy földön heverő fémlapot. A lány erre hirtelen hátrafordult. Most már esélyem sem volt arra, hogy észrevétlen maradjak, hiszen biztos veszi az adást, hogy látom őt. Mégha nem is nézek oda, azért egy méretes karddal a hátamon, egyedül éjszaka az utcán... sajnos sejtettem hogy össze fogja rakni mi a tényállás.

Fejét hol jobbra. hol balra fordítja, figyel minden neszre, zajra, az éjszaka hangjaira. Először belegondol abba, hogy talán nem jó helyre jött, mivel az is lehet, hogy ezen a városrészen senkit sem fog találni egész éjjel, a város másik végében meg ott nyüzsögnek a különböző fajok képviselői.
Már majdnem készül sonidozni, hogy majd pár utcával odébb megy kicsit gyorsabban, mikor zajongás hall a háta mögül. Először megijed, hogy talán valaki más meg pont ő rá vadászik. Lassan megfordul, majd nem messze tőle észrevesz valakit. Az ismeretlen szintén az úton áll, nagy kard fityeg az oldalán, ez többet mond minden szónál.
*De vajon ki lehet ez és mit keres itt ilyenkor?* - Teszi fel magának ezt a buta kérdést. Ennyi erővel rajta is számon lehetne kérni mibenlétét az éjszaka közepén Karakura Town utcáin. Ahogy jobban szemügyre veszi az idegent, a belőle áradó reiatsu elárulja, hogy egy shinigamival van dolga.
Hirtelen beleüt a felismerés. Miért nem vette észre eddig ezt a shinigamit? Talán annyira erős lenne, hogy ily' könnyedén elrejtette lélekenergiáját? Ezen már fölösleges gondolkodni, de minden esetre biztos, hogy erős. Főleg azért, mert ő már biztos megérezte; az arrancar lány espada szinten van. És nem is téved nagyot, még valószínű, hogy nem tudja, magával a Décimo espadaval találkozott. Hát igen. Elég gyengécske pozíció az utolsó helyen állni, de még így is leköröz pár rangsorban előtte állót. Habár nem nagyra vágyó, a mostani espada rangját is Aizen-sama kedvéért vállalta el.
Még egyszer végigméri az idegent, majd integetni kezd neki. Elég furcsa látvány lehet az ő szemszögéből, ahogy egy arrancar a köszönés ezen fajtáját alkalmazza, viszont Love számára ez már megszokott. Attól még hogy ellenfelek, nem kell bunkónak lenni és a köszönés is csupán azt hangsúlyozza ki, hogy ő bizony nem egy barbár állat.
Még egy kérdés van. Ez a shinigami miért nincs shinigami egyenruhában? Talán ez civil rendészet? A lényegen igaz nem változtat, de mégis jó lenne tudni. Fene tudja miért töri Love ezen a fejét... Bal kezét jobb vállára rakja, miközben jobb kezével a bal oldalára kötött kard markolata után nyúl...

A lány felé bámultam, és vártam hogy mikor ront nekem, ahogy azt az általam eddig megismert arrancarok tették. Általában az volt a műsor, hogy összeakadunk egypár őrjáratozó kis talpnyalóval, akik annyira nagynak hiszik magukat, hogy minden szó nélkül nekünk rontanak. De ez most merőben más volt. Egyrészt azért, mert most egyedül voltam, másrészt pedig mert a lány ahelyett hogy üvöltve előrántotta volna a kardját, felém integetett. Én hirtelen akkorát néztem, mert nem tudtam mire vélni ezt a gesztust.
*Na ne már...biztos csak elakarja terelni a figyelmem...* -ráztam meg a fejem, hogy újból összeszedjem magam.
Én általában a jót keresem az emberekben, de az arrancarokkal szemben mindig nagyon gyanakvó voltam. Már csak azért is, mert azt az embert szolgálják, akinek a száműzetésünket köszönhetjük. Akárhányszor csak egy arrancarra néztem, akaratlanul is eszembe jutott a kép, amint Aizen előtt térdepelve lesik minden parancsát. Ő pedig a szokásos álságos mosollyal az arcán adja ki a parancsot tucatnyi lélek megölésére. Felfordult tőle a gyomrom. Ezért is nem tudtam vidám mosollyal viszonozni a lány integetését, hanem inkább Shugotenshi markolatért kaptam. Amint láttam leendő ellenfelem is épp ugyanerre készült. Márcsak ezért sem akartam az adósa maradni. Levéve a hátamról a zanapakutomat tokostól együtt, egyik kezemben a hüvelyt, másikban a kard markolatát tartva álltam készen arra hogy bármikor előhúzzam azt.
-Ha szabad kérdeznem, már megint milyen aljas feladatot bízott a szolgáira a hadnagyok szégyene? -kérdeztem összevont szemöldökkel. Én sosem tudtam kapitányként tekinteni arra az emberre. A szememben örökre megmarad az az alattomos kis hadnagy, aki egyik pillanatról a másikra hátbatámadt minket. És utána még a kapitányságig vitte....nem mondom szép tanusítvány ez Seireiteinek. -Vagy netán csak önszántadból jöttél egy kis éjszakai portyázásra? -egészítettem ki a kérdésem, miközben egy lépést közelítettem felé. Jobban szemügyre akartam venni, mert éreztem hogy ő nem csak egy átlagos arrancar.
*Mekkora mázli, hogy most nálam van Shuu. Mi lett volna velem, ha zanpakutou nélkül futok össze egy véleményem szerint már körülbelül espada szintű arrancarral...* -mértem végig a lányt, de közben a folyamatosan fürkészve minden mozdulatát.

Úgy tűnik amint Love fegyveréhez nyúl, az idegen sem tesz másként. Tökéletes. Ezek szerint ő is ugyan azt akarja, mint az espada. Love a kérdéseken egy kicsit meglepődik, majd kissé mérgesen válaszol:
- Ne beszélj így Aizen-samáról te shinigami! - kiáltja oda, majd durcás képet vág. Mivel ezt a sértést amúgy sem hagyhatja annyiban, most már biztos, hogy harcra kerül sor. Kardja markolatát erősebben megszorítja, majd lassan előhúzza. A pengén a hold fénye megcsillan, s Love lapjával vízszintesen tartja maga előtt. Szemét egy rövid időre becsukja, s azon gondolkozik, hogy milyen stratégiát kéne alkalmaznia a harc során. Legutóbbi ellenfele ellen még resurrection alakját sem kellett felvennie, ám most biztos benne, hogy ez alkalommal elengedhetetlen lesz. Mivel nem szeretné még az elején felfedni erejét - és ugye ennek nem is lenne értelme - így arra gondol, hogy természetesen először bemelegítés gyanánt kardpárbajjal kezdenek, mint ahogy az lenni is szokott.
- Azért jöttem ide, hogy próbára tegyem magam... Hogy erősödjek és ezzel is Aizen-samát szolgálhassam... - szól immáron nyugodtabb hangon. Régebben egy ilyen beszólásért már nekitámadt volna valakinek, ám mostanra megtanulta türtőztetni magát. Semmi jó nem származik abból, ha csak úgy nekiront valakinek, egyrészt könnyen csapdába sétálhat, másrészről pedig lehet, hogy hiába győzné le ellenségét, mégis komoly sebesülést szerezne abból kifolyólag, hogy nem mérte fel ellenfele erejét.
Ilyen baklövéseket nem követhet el, ezért szépen fokozatosan foglya megmutatni erejét, azzal párhuzamosan, ahogy ellensége az övét.
Kinyitja szemét, majd a shinigamira néz és így szól:
- Ha készen állsz, felőlem kezdhetjük... - mondja, majd kardját kitartja jobbra 45°-os szögben.
Mivel a sonido nem visz el messzire, így arra gondol, hogy a shinigami előtt pár méterrel jelenik meg, s onnan indít majd egy jobbról balra irányuló vízszintes kardcsapást. Fizikai ereje nem valami nagy, ezért azt ügyességgel helyettesíti. Nem akarja, hogy a shinigami kezdeményezze a csatát, mivel az olyan lenne, mintha az espada beletörődne Aizen-sama sértegetéseibe...

- Ne beszélj így Aizen-samáról te shinigami! -kiáltotta a lány válaszként az előbbi kérdéseimre. Kicsit ismét meglepődtem, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívére veszi a dolgot.
*Jobban elvakítja őket Aizen Kyouka Suigetsuja mint gondoltam....* -hümmentettem egyet halkan. A shinigami megszólításnak, viszont most az egyszer örültem, mert ezek szerint ő vagy nem hallott még a vaizardokról, vagy csak nem találkozott még velük. De nekem ez most abból a szempontból mindegy volt, hogy emiatt egy kis előnnyel indulok.
*Jobb lesz, ha hagyom hadd higgye még egy darabig azt hogy shinigami vagyok...és így van esélyem meglepni* -húztam elő én is a zanpakutoum válaszként az ő mozdulatára.
-Nem mondta nektek senki, hogy saját magatokért kellene harcolnotok, és nem egy alávaló shinigamiért? -morogtam halkan, inkább csak magamnak címezve mint az ellenfelemnek. Nem tudtam hogy espada-e, és ha igen akkor ott milyen rangot tölt be, de ha Aizen személyes küldte tapasztalatot szerezni, akkor fontos neki, hogy a lány erősebb legyen. Tehát nagy valószínűséggel benne van az első tízben, de szerintem inkább a második felében. Ennek ellenére egyáltalán nem szabad alábecsülnöm, hiszen aki odáig eljutott hogy a személyes testőrség tagja legyen, mind nagyon komoly ellenfélnek ígérkezik.
Ahogy a lány behunyt szemét figyeltem,ugrásra készen vártam mikor teszi meg az első lépést. Majd egyszer csak kinyitotta a szemét, majd feltartotta a kardját.
- Ha készen állsz, felőlem kezdhetjük... -mondta, és ezek után nem is teketóriázva, egy sonidoval közelebb kerülve indított egy vágást. A szemvillanásnyi időt amim maradt, kihasználtam arra, hogy a felém száguldó penge irányába emeljem az enyémet. Ahogy a két penge összeér, egy körkörös mozdulattal próbálom ellökni magam mellől az ellenfelem kardját, hogy szabad teret nyerjek magamnak.
Ahogy egy kicsit megnő kettőnk között a távolság, nem is tétováztam és egy gyors shunpoval felugrottam a levegőbe, magasan a házak fölé.
-Nem szeretném, hogy a környék akaratlanul is kárt szenvedjen. -kiáltottam le a lánynak, és reméltem hogy követni fogja a példámat, hamár egyszer az arrancarok intelligensebb fajtájából szalajtották. Kis szusszanásnyi időmet azzal töltöttem ki, hogy továbbra is shinigami látszatát keltsem.

Kardja süvítve vágja át a levegőt, s fémes csattanással csapódik neki a shinigamiénak, majd az úgy forgatja fegyverét, hogy távolabb lökje magától az espadát, majd felugrott a levegőbe magasan a házak fölé.
Love sem akarja, hogy ártatlanok keveredjenek bele a harcukba, így fegyverének markolatát mindkét kezével megfogja, majd kicsit behajlítja a térdét. Elrugaszkodik és nagy gyorsasággal emelkedik fel a levegőbe, ám a shinigami szintjén lefékezi magát. Nem sokat harcolt még a levegőben, de szerencsére nincs tériszonya az ilyesmihez. Milyen furcsa... Az emberek egyszerűen nem is tudnak arról, hogy a világukban láthatatlan háborúk zajlanak ezekben a pillanatokban is. Quincyk, bountok, shinigamik, hollow-k. Ez a négy faj folyamatosan háborúban áll egymással és ennek nem látni a végét. Nem látni, hogy mikor hagyják abba és próbálnak meg végre együtt élni egymás mellett. Nem hülyeség a dolog, igenis lehetséges! Erre jó példa az is, ahogy Love a múltkorában együtt dolgozott egy Quincyvel bármiféle fennakadás nélkül, ráadásul mindezt egy ember kislányért. Bizony nem lenne szabad elkönyvelni minden arrancart őrült pszichopata "állatnak", mivel vannak köztük rendesek is. Igaz, ezeket általában kiszűrik és kidobják, mivel Hueco Mundonak nem aranyos arrancarok kellenek, Love mégis idáig még elég jól leplezte "jóságát".
Hirtelen feleszmél, s megrázza a fejét. Harc közben mindig eszébe jutnak az efféle gondolatok és elmerül bennük, ha éppen nem kell akciózni. Egy újabb sonidoval közelíti meg a shinigamit, de most kardját maga fölé emeli, s egy föntről lefelé irányuló csapást akar bevinni. Mivel számít arra, hogy ellenfele kivédi a támadást, így terve az, hogy a csapás után valamilyen úton módon elsüt egy barát, amivel a shinigami bal karját célozza meg.
Egy dolog még nagyon érdekli... Mégpedig a shinigami zanpakutoja. Remélhetőleg nem olyan a típusa, amivel Love nem bír megbirkózni. Lényegében két ilyen kardtípus van, az egyik a jég, a másik pedig az illúzió, a többivel elboldogul, viszont a legkönnyebben az erő típus fegyvereit tudja térdre kényszeríteni, ugyanis közelharci resurrection képessége ezt lehetővé teszi. Távolsági fegyvernek pedig ott van a Cero...

A lány nem szólat meg ugyan, de követett felfelé a levegőbe. Ettől kicsit megkönnyebbültem, mert idefent nem kell a házakra, és a bennük gyanútlanul alvó emberekre figyelnünk. Sohasem mertem teljesen szabadjára engedni az erőmet, ha a városban kellett harcolnom. Még shinigamiként is igyekeztem mindig valami lakatlan területet keresni a nagyobb harcokhoz. Ezt a jó szokásomat megőriztem ugyan, azonban a levegőben való harctól igencsak elszoktam mostanság. Mit mostanság....hiszen talán már több évtizede nem vívtam idefent csatát. Féltem hogy kijöttem a gyakorlatból, és egyszer csak lezuhanok, de úgy néz ki ha a levegőben megmaradást megtanulja az ember, és készség szintre fejleszti, akkor azt utána sosem felejti el. Legalább efelől is megnyugodhattam, hogy míg csak nem vernek félholtra, biztos helyem van idefent.
A lány lendületből száguldott felém egy szemből indított csapással. Egyelőre még tudtam szemmel követni a mozdulatait, ezért nem okozott gondot a penge megjósolt becsapódási helye felé irányzékolnom a bal kezemben tartott kardhüvelyt. Mivel a lány két kézzel fogta a kardot, így lehetőségem nyílt arra hogy a jobb kezemben tartott katanával oldalról indítsak egy vágást, ám ekkor hirtelen elvette a markolatról az egyik kezét, majd energiát kezdett gyűjteni bele.
*Ajaj,ebből azt hiszem cero lesz....* -rémültem meg kicsit, mert ha ilyen közelről eltalálnak vele, semmi sem marad a karomból. Gyorsan fel is adtam az előbbi tervemet és oldalra kirántva a sayát hajoltam el. Azonban nem voltam elég gyors, és az időközben megformált, szerencsémre csak bara, súrolta az alkaromat. Lepörkölte róla a pulóvert, de ez azonban a karomat megvédte a komolyabb sérüléstől, így csak kisebb égést szenvedtem el. Szinte ügyet sem vetve rá shunpoztam el, és úgy döntöttem alulról támadok. Kissé lejjebb felbukkanva megálltam, majd felemeltem a jobb kezem és becélozva a lányt egy kidout küldtem felé.
-Hadou 4, Byakurai. -mondtam ki a parancsszót, majd fényes villámok kezdtek el az ellenfelem felé száguldani. Reméltem hogy legalább egy kicsit össze tudom zavarni vele, ezért gyorsan helyet is változtattam és egy kicsit távolabb mögött felbukkanva vártam a támadásom eredményét. Eközben pedig jobban is szemügyre vettem a bal karomat, de tényleg nem volt súlyos a sérülés, annak ellenére, hogy az égésekhez hasonlóan lüktetni kezdett.
-Pár nap, és egy kis körömvirágkrém, és nyoma sem lesz. De félek nem úszom meg ennyivel... -pakoltam vissza a hátamra a kardhüvelyt, és fogtam kétkézre a kardom.

Először meglepi az, hogy a shinigami a kardhüvellyel védekezik, s közben a kardjával ellentámadásba lendül, de végül is sikerül elkerülnie a sérülést azzal hogy elsüt egy barát, amit a hirtelenség miatt nem tudott jól beirányzékolni. *Semmi gond.* - nyugtatgatja magát, miközben a shinigami eltűnik, s jelenlétét pár méterrel lentebbről kezdi érezni.
Egy fehér villámszerű támadás indul meg irányába, ám sonidohoz már nincs ideje. Jobb híján kardját lapjával függőleges maga elé tartja, s míg jobb kezével a markolatot foglya, addig a ballal a penge tetejét támasztja. A támadás erősen megüti a karjait, s a támadás fénye is elvakítja.
Bal kezével arcát foglya, s sziszeg a hirtelen fény okozta vakságtól. Nem tart ugyan sokáig míg visszanyeri látását, ám csodálkozva tekint a shinigamira, amiért az nem támadta meg őt, míg lehetett volna. *Talán ő egy becsületesebb fajta...* - Gondolja, majd felé fordul. Úgy tűnik elrakta a kardhüvelyt, ez nem is probléma, legalább nem tudja még egyszer eljátszani az iménti kardblokkolást. Bemutatkozásnak, erőfitogtatásnak nem is volt rossz az elmúlt pár másodperc és ezzel is csak tovább növelődik a harci kedv.
Love nincs nagyon otthon a kardforgatásban, s mivel sok újdonságot már nem tud mutatni ebben az alakjában, így úgy dönt, hogy itt az idő magasabb szintre emelni a csatát... Elereszt egy mosolyt a shinigami irányába, majd így szól;
- Tempestad! - S egy füstoszlop nyeli el. Nemsokára egy szellő érkezik a lány háta mögül, ami elfújja róla a füstöt, s felfedi resurrection alakját... Körmei, szemfogai megnőttek, szeme immáron macskaszem, s az egész lány átlátszó piros színű lett. Akár egy gyümölcskocsonyával is össze lehetne téveszteni. Mivel a shinigami nem tudja, hogy Love mire képes ebben az alakjában, így jobban jár, ha óvatos lesz. Talán az espadán volna a sor, hogy támadjon? Legyen hát úgy! A lány meg akarja mutatni új, erősebb énjét. A resurrection, mely csak az arrancaroknak adatik meg... A fizikális képességek egész tárházát rejtik magukban. A shinigamikkal ellentétben az arrancarok között léteznek igazán erősek is, kiknek képessége egyszerűen verhetetlen. Sötétséggé változni... Irányítani a gravitációt... Vákuumot létrehozni bárhol... A shinigamik egyszerűen nem rendelkeznek ilyen erős támadásokkal, mivel ők a természeti erőkkel, elemekkel harcolnak. Nem is érthetik meg az arrancarság igazi gyönyörűségét...
Love bal karját a shinigami felé nyújtja, majd mutató és középső ujjából egy-egy hosszú tüskét formál, melyek egyre csak közelednek a shinigami felé...

Támadásom, sajnos csak pár másodperces vakság erejéig bénította meg az ellenfelem, de én ezt kihasználtam arra, hogy szusszanjak egyet, és összeszedjem a gondolataimat. Ám ekkor a lány hirtelen elmosolyodott, és valami parancsszónak tűnő dolgot kiáltott.
*Resurrectión? Vajon mivel találom szemben magam ha eloszlik a füst.* -szorítottam meg Shugotenshi markolatát, és feszülten vártam. Ahogy újból körvonalazódni kezdett a lány alakja, kissé elkerekedtek a szemeim. Az egész teste teljesen megváltozott. Valamiféle vöröses áttetsző anyagból állt. El sem tudtam képzelni miféle képessége lehet, ezért még óvatosabbnak kell lennem mint általában. Ugyanis az arrancarok resurrectiónja némiképp tükrözi a képességeik mibenlétét ha például egy állat alakját veszik fel. Azonban a lányéhoz hasonlót eddig még nem láttam. Bár igaz eddig nem is küzdöttem annyira sok arrancarral, főleg nem espadákkal...
Nem is telt bele sok időbe, és máris szembesültem az ellenfelem egy képességével. Bal karját előretartva, annak ujjaiból iszonyatosan hegyesnek tűnő tüskék kezdtek felém száguldani.
*túlságosan elégedett a mosoly az arcán... ez kicsit bosszantó. Ennyire biztos lenne a győzelmében? De ehhez még nekem is lesz egy két szavam. Az első vér, még nem jelenti a csata végét.* -néztem le a karomra, majd egy shunpoval kitértem a tüskék elől, és néhány méterrel odébb jelentem meg.
-Részemről sem maradok adós a szintemeléssel. -emeltem magam elé a zanpakutoum,egyik kezemmel a markolatot, másikkal a pengét fogva.
-Kageru Shugotenshi. -adtam parancsot a shikai formába lépésre. A kard sötét ezüst színű anyaggá alakult, majd megnyúlt és felvéve a bárd alakját szilárdult meg újból. Éjszaka különösen szépnek volt mondható Shugotenshi, amikor ezen az ezüst színű fegyveren visszatükröződött a holdfény. Hiába, a shikaiom, az éjszaka fegyvere. De most egyáltalán nem volt időm arra, hogy őt csodáljam. A közben újból felém irányuló tüskék elől most már nem tértem ki, hanem a bárdom lapjával igyekeztem az útjukat állni. Volt bennük lendület rendesen, mert hátrébb csúsztam egy kicsit, mire sikerült lefékeznem őket. Ezután elrugaszkodva feljebb ugrottam, és Kuroi Gengetsu-t küldtem a lány felé.

Tüskéi előle ellenfele könnyedén kitér, majd kardjának shikai formáját is előveszi. Love egy újabb támadást indít, ám a shinigami kardjának új formájával már nem a meghátrálást választja. Határozott ellenállást tanúsít a tüskékkel szemben, ám azok még így is hátrább lökik. Love ekkor jobban megszemléli ellenfele zanpakutoját... Szép, ezüstösen csillogó pengével rendelkező fegyver.
Visszahúzza tüskéit, majd a felé közeledő sötét félholdakat a következő módon akarja kivédeni... Karjaiból, könyöktől lefelé kb. tíz centiméter hosszú és vastag tüskéket növeszt ki, majd maga keresztben maga elé rakja őket, hogy így védekezzen a támadástól.
A bele csapódó félhold erősen megüti, s pár métert hátrébb löki. Egy lábával térdre ereszkedik, s lelassítja magát. Lassan újra felegyenesedik, majd karjait felemeli, s készen áll arra, hogy megmutassa a shinigaminak, miért is olyan erős az új resurrectionja. Valószínűleg nem találkozott még ilyen képességgel, ez Love-nak előnyt jelent, így képes meglepni.
Nem is akarja húzni az időt... Egy sonidoval a shinigami előtt jelenik meg. Azért szereti minden támadását előröl indítani, mert így a harc sokkal tisztább, nincsenek benne lesből elkövetett csapások. Jobb karját magasra emeli, s így akar lesújtani az ellenfelére, ám tudja, hogy ez nem lesz elegendő, így a másik karját is készenlétben tartja. Ha a shinigami kivédte a csapást, akkor szintén tüskés bal karjával akar bevinni egy másik ütést, azt azonban már balról jobbra akarja véghez vinni.
Reméli, hogy a támadások után nem kerül ellenfelétől messze, mivel képességét legjobban közelharcban bírja kamatoztatni. Milyen jó, hogy Love képessége különböző támadások egész arzenálját rejti magában. Sok meglepetéssel fog még szolgálni, az biztos. S ha ellenfele még mindig talpon lesz. s bírja a harcot, még mindig ott van neki az Uniónnal kombinált Cero, ami eddig még sosem fuccsolt be...

*Felettébb hasznos egy képesség...* -figyeltem ahogy hárítja a csapásomat. Igyekeztem minél gyorsabban minél többet kikövetkeztetni, és felmérni a nagyságrendeket kettőnk között. Egyelőre viszont azt láttam, hogy ha ennél a szintnél nem lép magasabbra akkor talán lehet némi esélyem arra, hogy élve kerüljek ki innen. *Erősnek tűnik, de talán meg tudok birkózni vele...vagyis muszáj lesz...mit szólna Masaki ha többet nem mennék haza? De erre most gondolnom sem szabad* -ráztam meg gyorsan a fejem- *Bele kell adnom mindent...*
Az arrancar lány eltűnt, majd néhány méterrel előttem jelent meg és szemből indított csapást a jobb kezével. Én gyorsan a bal kezembe fogtam a bárdot és a jobb kezemben megidéztem egy kidout.
-Bakudou 39 Enkosen. -tartottam a jobb kezem a csapásának az útjába. De azonban ezzel még nincs vége a rohamnak, hiszen egy újabb tüskés támadás érkezett felém balról az oldalamba. Még épp idejében emeltem oda a bárdom, ahhoz hogy az a sok hegyes tüske ne a gyomromban kössön ki. Azonban annyira lefoglalt ez a manőver, hogy az előbbi kidoura fordított koncentrációm alábbhagyott, és engedett az erőszaknak. A lány másik tüskés karja, mégha kissé legyengültebb lendülettel is, de egyenesen a mellkasom jobb felső részének csapódott. Szinte akadálytalanul fúródott keresztül a ruhámon, és állt meg a bordáim között. Néhány ezredmásodperc múlva követte a fájdalom is. De nem ordíthattam fel...Kapitány voltam, kell legyen annyi önkontrollom, hogy megőrizzem a hidegvérem még egy ilyen helyzetben is. Összeszedve minden lelkierőmet, szorítottam össze a fogaimat, és markoltam az előbb majdnem a kezemből kieső bárdot, amit balról alulról a lány felé lendítettem. Ahogy kirántotta a mellkasomból a karját ismét újabb fájdalomhullám söpört végig rajtam, és ráadásul még egy kis vért is felköhögtem. Csak remélni mertem hogy a tüdőm még egyben van.
*Egy ilyen sérülés nem futamíthat meg* -markoltam meg erősen a bárdomat, amíg a hirtelen fájdalom tompa lüktetéssé nem csitult.
-Azt hiszem nem sokára kénytelen leszek még ennél is tovább menni. -néztem a még mindig előttem álló lány szemébe, majd shunpoval gyorsan helyet változtatva kezdtem megidézni a gyógyító kidou vörös szalagjait. Reméltem hogy ez a kijelentés egy kicsit megint megzavarja és addig lesz időm befejezni a gyors sebellátást, aminek neki is kezdtem azzal, hogy magam köré keztem tekergetni a szalagot. Ilyen hirtelen megidézve nem fog sokat segíteni, de legalább a vérzést elállítja.
*Hacchi nagyon le fog szidni ha az éjszaka közepén hazaállítok, hogy gyógyítson meg* -shunpozgattam közben ide-oda, hogy ne zavarjanak meg a sebkötözésben. Közben pedig próbáltam szemmel követni az ellenfelem, de shunpoban sosem kellett félteni, hiszen annak idején még Kisukétől tanultam az alapokat. Bár nem tudtam mikor fogja megunni ezt a játékot, de mindenesetre nekem még néhány másodpercre volt szükségem, hogy aztán újból támadásra képes legyek.

Első támadása ellen a shinigami egy olyan kidout használ, amivel az espadának még nem volt dolga. Úgy tűnik egy egy falba ütközött karja, s nem bírja támadását bevégezni. Ekkor mozdítja meg bal karját, hogy majd azzal sújt le, de azt is megállítja ellenfele. Hirtelen nem tudja, hogy hogyan is kéne folytatnia a támadást, ám ekkor a pajzs, mely jobb karját feltartja elgyengül, s esély ad arra, hogy egy "gyenge" ütést még be tudjon vinni.
Sikerül. Tüskéi a shinigami húsába szúródnak, ám nem elég mélyen és nem elég erősen ahhoz, hogy az eszméletét vessze, mivel összeszedi magát, s egy shunpoval odébb megy, majd egy újabb kidout használ, miközben újabb shunpokkal halad ide-oda. Love nem tudja, hogy most mit kéne tennie. Nem akar fogócskázni, ellenfele biztos megunja egy idő után és abbahagyja... Tekintetét karjára fordítja.
A tüskékről vér folyik le... A shinigami vére... Love visszaolvasztja karjába a tüskéket, majd kissé lefelé tartja kezét, ettől a vér az ujjain keresztül lefolyik, majd a föld felé csöppennek. Most megnézve akár egy pszichopata mészárosnak is lehetne nézni, ám ez nem az ő személyisége. Csupán azért lesi ennyire a meleg folyadékot, mivel még elég kevésszer találkozott csak vele. Ugyan megsebezte ellenfeleit, s egyet-kettőt meg is ölt, azonban még sosem nyílt alkalma azok "belsőségeinek" tanulmányozására. Na nem mintha akarna ilyet, mégis ez az első alkalom, hogy egy shinigami vérét a saját testén látja.
A vér nagy része már lefolyt kezéről, miközben figyelmét a shinigamira irányítja. Úgy tűnik, hogy összeszedte magát egy újabb körre. Love már tudja is, hogy mi lesz a következő támadás, amit bevet. Nem túl gyors, de annál erősebb és ügyesnek kell lenni a kikerüléséhez.
Térdeit kicsit behajlítja, s egy sonidoval a shinigami felett jelenik meg. Lábait felhúzza, kezeit átkulcsolja rajtuk, így összehúzódva minden testrészéből félméteres tüskéket növeszt ki, s most mint egy bogáncs zuhan a shinigami felé... Ha nem kerüli el a találkozást a tüskékkel, akkor ez is csúnyán megütheti...

*ez még nem teljesen elé* -szisszentem fel, ahogy elfogyott a kötözőanyagom, de többet nem volt időm megidézni. A mellkasom még lüktetett, de legalább már nem vérzik. *Ennyibe meg igazán nem halok bele* -tettem rá a keze,majd vettem egy nagy levegőt és újból a harc felé tereltem a gondolataimat. Ám mikor az ellenfelemre pillantottam, hirtelen eltűnt a szemem elől. Azon nyomban elkezdtem kutatni a lélekenergiája után, hogy merről érkezik, de beletelt pár pillanatba mire megéreztem magam fölött. Ahogy felpillantottam, egy tüskés gömbbé összegörnyedt halálos fegyver közeledett felém. Nagyon nem akartam, hogy megint úgy járjak mint az előbb, mert nagyon úgy érzem, hogy nem úsznám meg ennyivel...
Nem volt sok időm, de mindenképp ki kellett találnom valamit. Kétkézbe fogtam a bárdom markolatát, majd a fejem fölé emeltem. Kicsit széjjelebb húztam rajta a kezem, hogy nagyobb legyen a stabilitása, sőt a lábaimat is kicsit behajlítottam. Kissé remegve vártam, hogy elérjen hozzám. De szembe kellett néznem vele, nem menekülgethetek a végtelenségig. Néhány tizedmásodperc és becsapódott....
Kapásból métereket csúsztam lefelé a levegőben akkora lendülettel érkezett a forgó tüskés gömb. Próbáltam minél távolabb tartani magamtól, de olykor-olykor olyan közel ért hozzám hogy össze vissza karcolta a karomat, sőt még az arcomon is ejtett pár sebet. Ki kellett tartanom még egy kicsit, míg lelassul annyira hogy elugorhassak előle. De ő egyre csak pörgött és pörgött, én pedig tartottam,de egyre jobban remegett a már jócskán vérző karom. és folyamatosan csúsztam lefelé. Nem érdekelt a fájdalom, mert tudtam hogy nekem itt nem szabad bevégeznem.
*Vaizard vagyok. A shinigamik evolúciója, még hogyha senki sem kérte hogy tegyenek ezzé, én mostmár büszke vagyok arra ami vagyok. És meg is fogom mutatni ezt...* -szedtem össze minden lelkierőmet, és szabadjára eresztve a lélekenergiámat löktem el magamtól a lányt. Most már nem érdekelt, hogyha kiérződik a lélekenergiámból az, hogy nem teljesen olyan mint a shinigamiké. Nemsokára úgyis a saját szemével fogja látni. Mivel már nagyon közel voltam a házak tetejéhez, ezért elrugaszkodva feljebb ugrottam majd szembe fordultam a lánnyal. Kissé remegve emeltem a fejemhez a több sebből is vérző karom, majd elkezdtem megidézni a maszkomat.
-Nem gondoltam volna hogy sor kerül rá, de ha nem akarom hogy itt végetérjen az életem, kénytelen vagyok felfedni, hogy eddig hatalmas tévedésben voltál....én nem vagyok shingami. -húztam az arcom elé a maszkom. -Én vaizard vagyok.... -mondtam a már a maszk által letorzított hangomon. Ezután előre tartottam a kezem, és tengerzöld színű energia kezdett köré gyűlni. Kissé ijesztően festett, ahogy közben a karomról szép lassan csöpög lefelé a bíborvörös vérem, és itt ott beszínezi az lélekergiagócot a tenyeremben.
-Cero. -mondtam ki a parancsszót, és a lövés a lány felé irányítottam. Reméltem hogy ez eléggé meglepte és végre sikerül eltalálnom.

A támadás eredményesnek látszik, ám ekkor a shinigami nem várt erőre kap, s elnyomja magától a lányt, aki így távolabb kerül. Még mindig úgy fest, mint egy kétoldali sündisznó, így inkább visszaolvasztja magába a tüskéket. A hold fénye lilásra fest átlátszó testét.
Jobb karjából egyetlen nagy tüskét formál, hogy ismét támadhasson, immáron egy újabb taktikával, ám ekkor a shinigami furcsa dolgot tesz. Love még sosem látott ilyet és most elképedve figyeli a lány megváltozott auráját. Nagyot nyel, mikor az eddig shinigaminak hitt lány elmondja, hogy ő valójában egy vaizard, s arcán egy maszk jelenik meg.
Love-ot furcsa érzés kezdi gyötörni. Ellenfelén a maszk olyan, mint a hollow-ké, s most hasonló reiatsut is áraszt magából. *Ki ez a lány és kik azok a vaizardok?* - Teszi fel magának a kérdést, majd elszorul a torka, mikor a vaizard egy látszólag cerora gyűjti az erejét, majd el is lövi a zöldes sugarat az espada felé, aki nem bír mást tenni, mivel nem akar meghalni, így tüskekarjával a feléje közeledő cerora mutat, majd ő is ellövi saját, lila színű ceroját. A két energia találkozásánál bekövetkező nagy robbanás kissé hátralöki.
Szaporábban veszi a levegőt, mivel már kezd fáradni, ám abban biztos, hogy ellenfele még mindig él és virul. Most már csupán az a kérdés, hogy hogyan folytatódik így a harc... Love ekkor elgondolkodik... Hogy lehet, hogy eddig még nem beszéltek neki a vaizardokról? Sem Aizen-sama, de a többi arrancar és espadatól sem tudott meg semmi ilyesmit. Na végül is az is igaz, hogy Quincykről sem hallott semmit mindaddig, amíg nem találkozott egyel itt Karakura Townban. Talán Aizen-sama direkt nem szólt neki a vaizardokról és a többi fajról? Azt akarta, hogy a saját bőrén tapasztalja meg őket? Van benne logika, elvégre mindenki a saját hibáiból tanul...
Ismét nyel egy nagyot, majd az elülő füst mögött meglátja ellenfelét. Nem tudja, hogy mennyi ideig fog tartani a harc, de már kezd fáradni még így is, hogy nagyon nincs vérző sebe. Ezúttal inkább megvárja, míg a vaizard lép, de minden esetre mindkét karjából kardszerű tüskét formál...

A cerom által okozott fényes villanás csak még nagyobb lett, mikor az találkozott az ellenfelem lila színű energiasugarával. Ahogy a két nagyjából egyenlő erősségű támadás kioltotta egymást, akkora fény és lökéshullám keletkezett, hogy a szemem elé kellett tennem a kezem, miközben egy kicsit hátrébbcsúsztam.
-Ha nem kapok perceken belül anémiát, akkor komolyan elgondolkozom azon hogy tényleg 4,5 liter vére van-e egy embernek.... -néztem végig a fájdalmasan lüktető karjaimon. -Nem pazarolhatok több lélekenergiát a gyógyításra, ami még maradt, az mindenképp a támadásokra kell fókuszálnom. -mértem fel,hogy még mennyi erő maradhatott bennem. Miután eloszlott a füst ránéztem az igencsak meglepett ellenfelemre.
-És arra, hogy minél tovább fent tudjam tartani a maszkom, mert amint látom ez kissé elbizonytalanítja. -jegyeztem meg magamnak. A lány csak állt velem szemben és karjából ismét kardszerű tüskéket növesztve várt. Nem tudom hogy nem mert-e támadni, vagy csak ő is kezd kimerülni, de meg kellett ragadnom ezt a lehetőséget. Minél hamarabb véget akartam vetni ennek az egésznek. Nem is haboztam sokat, fogtam magam, és kétkézbe fogva a bárom, rontottam neki szemből. De ahogy megindultam kissé megremegett a kép, és majdnem célt tévesztettem mire sikerült fókuszálnom.
*Remek, úgynézem, az anémia mégis csak utolért* -ráztam meg a fejem, mert nem szabadott elvesztenem az eszméletemet. Magam fölül indítva a bárdot vettem lendületet a becsapódáshoz. A pengém a lány kitartott karjainak csapódtak, amik igyekeztek lefékezni azt. Beleadtam minden erőmet a támadásba amit most a maszkom megidézésével nyertem.
-Mondd csak hányadik espada vagy? Mert szinte biztos vagyok benne, hogy közéjük tartozol... -néztem a szemébe. Bevallom sokkal jobban szerettem maszkban harcolni, mert így általában sokkal komolyabban vettek az ellenfeleim, mint mikor a zöldszemű lányka áll előttük egy karddal a kezében. Mindig is elcsodálkoztam azon, hogy annak ellenére, hogy az egész szemfehérjém feketévé változik, és az íriszem is sárga lesz, egyáltalán nem változik a látásom. Most is csak azért homályos kicsit, mert elég nagy vérveszteséget szenvedtem el.

Várakozása sikerrel jár, ellenfele indít egy támadást. Úgy tűnik ő is a frontális támadások híve, hisz' nem is próbálkozik valami trükkel, egyszerűen felemeli a méretes fegyvert, s lesújt Love-ra, aki két karját X alakban rakja maga fölé, így elkerülve a sérülést.
Szerencsére teste resurrection formában elég kemény ahhoz, hogy fel tudja venni a harcot "puszta kézzel" is. A testformáló képessége pedig csak tovább növeli azt, hogy közelharcban elég nagy kihívás legyőzni... A vaizard ekkor feltesz egy kérdést, amiben Love pozíciója felől érdeklődik. Furcsa. Eddig még sosem kérdezte tőle senki. Most mégis büszkén ellenfele szemébe néz, s kimondja ezeket a szavakat:
- Love Triste vagyok, a 10. espada! Nekem kihez van szerencsém? - Kérdezi kicsit erősebb hangsúllyal majd fejét kissé elfordítja jobbra, s meg is emeli, de szemét ellenfelén tartja. Nyakából növeszt ki egy tüskét, amit a vaizard ügyesen kivéd fegyverével. Love ezt a pillanatot kihasználva ellöki magától ellenfelét, s megfordul a levegőben, miközben lábát felemeli, s abból növeszt ki tüskéket, mintha csak egy buzogány lenne. Nyakába visszaolvasztja az előzőt. Terve az, hogy egy derékra mért tüskés rúgással támad, majd bal karjával - ami még mindig egy kard - ellő egy barát...
Talán többször kéne gyakorolni a különböző támadási formákat, így növelheti a mozdulatainak repertoárját. A bounto fraccionja tökéletes gyakorló partnere lehetne. Habár nem túl erős, neki sem ártana meg egy kis testmozgás és hátha tud valamit ezekről a vaizardokról is. Minden esetre be kell számolnia Aizen-samának erről az esetről és éppen ezért nem szabad meghalnia.

- Love Triste vagyok, a 10. espada! Nekem kihez van szerencsém? -mondta erélyesen, de mielőtt válaszolhattam volna az utána feltett kérdésére a nyakából kinövesztett tüskével támadt rám. Már épp válaszolni készültem volna, mikor felfedeztem, hogy ha nem fordítom el gyorsan a bárdom nyelét, akkor az a tüske rövid úton bennem köt ki.
*Ennyit az illemről, hogy még válaszolni sem hagyják az embert* -tört elő belőlem megint a sértődött jólnevelt kislány.
Ahogy emiatt a mozdulat miatt enyhült az ellenfelemre kifejtett nyomás, egyből ki is használta a pillanatot, és ellökött magától. Én igyekeztem nem szem elől téveszteni, és figyelemmel követtem a mozdulatát amint felugrik a levegőbe. A bárdomat védekező állásba emeltem, de amint megláttam mire készül rájöttem, hogy az ide nem lesz elég.
*Azok a tüskék...* -nyeltem egy nagyot mikor elkezdtek közelíteni felém. Már így is csupa vér voltam, és félő volt hogy akármelyik pillanatban elveszthetem az eszméletemet az anémiától.
*jöjjön egy újabb kidou, talán ezzel végre érek valamit, mert eddig még egyáltalán nem is sikerült megkarcolnom sem. Pedig annyival azért nem lehet erősebb mint én....* -vontam össze a szemöldököm, majd elkezdtem kántálni magamban a kidou megidézését. Ez sokkal hatásosabb ha nem csak a nevén szólítják, hanem rendesen meg is idézik. De azonban hogy biztos lehessek abban hogy el is találom, mindenképp közel kellett engednem magamhoz. Csak ez az egy lehetőségem volt, mert már nagyon fogytán volt a lélekenergiám. Mikor már majdnem eltalált a rúgás felemeltem a kezem és kimondtam a hívószót is.
-Bakudou 99 Kin. -lépett életbe a megkötöző kidou. Most már nagyon reméltem hogy végre sikerül elkapnom, és egy kis időre megakadályoznom a támadásait, ameddig szusszanok egy kicsit hogy összeszedjem a gondolataimat és a maradék erőmet és kitalálhassam hogy úszom meg élve ezt a helyzetet.
*Vaizard vagyok, az istenért, nem igaz, hogy nem tudok elbánni egy 10. espadával,sőt még csak meg sem tudom sebezni....ez így nem állapot...ha meg tudnám bénítani talán lenne esélyem,pedig azért ez egy elég erős kidou...* -vártam a hatást, nagy levegőket véve a maszkom alatt. Még szerencse, hogy azt egy jó ideig magamon tudom tartani....

Rúgása úgy tűnik célt ér, ám akkor a vaizard egy különös technikával megköti Love végtagjait, aki így nem bír mozogni, csupán arcára erőltetni egy kis vicsorgást. Milyen érdekes... A lány személyisége mintha megváltozna harc közben. Az elején mintha csak egy ártatlan lány lett volna, most azonban egyre inkább a harcon jár az esze. Ilyen hatással volna rá egy élet-halál harc?
A vaizard talán rájött a gyenge pontjára? Nem lehet... Love elég jól rejtegeti képességének gyenge pontját ahhoz, hogy soha senki se tudja meg. Erő típusú támadásokkal egyszerűen fölösleges próbálkozni... Teste keménységével, s annak formálásával le tud győzni bárkit, akármilyen ügyes kardforgató is legyen. A vaizard jobban tette volna, ha a távolsági támadásokra koncentrál, mert az illúzió támadásokon kívül ez a másik leghatékonyabb technika az espada ellen. Hiába a hatalmas közelharci képesség, ha elméjét könnyedén le tudják győzni, s a messzeségből meg különböző csapásokkal támadni.
Sziszegve tekintget a vaizardra és reméli, hogy nem fedezi fel a gyengéit, amiket csak tovább növelnek az ilyen bénító kidouk.
- Engedj el... - mondja még mindig vicsorgó tekintettel, de ahogy egyre távolabb tűnik a harc heve, úgy egyre inkább visszanyeri régi személyiségét... Régi személyiségét, aki úgy tűnik elvész, mikor elmerül egy csata hevében, s csupán arra koncentrál. Most viszont az arcára egy csodálkozó és félő tekintet ül ki, amit a vele szemben álló iránt érez. Hozzá fogható ellenféllel még nem volt dolga egyszer sem, talán még anno mikor Seshou ellen harcolt, bár őt le is győzte pár percen belül.
- Ki vagy te, Vaizard? - teszi fel a kérdést kíváncsian. Habár Aizen-samától is várja a választ, talán ez a lány is megmondhatja. A lány, aki most egy maszkon keresztül sárga szemekkel néz le rá...

Hatalmas megkönnyebbülésként ért, amikor megláttam, hogy a lány végtagjait összefogják a vasláncok. Csak reménykedni mertem benne, hogy tényleg sikerül, de úgy néz ki hálát adhatok az égnek. Egyre homályosabb tekintettel álltam meg a megkötözött ellenfelem mellett és néztem le rá. Először még sziszegett a foga között és kapálózni próbált, de én próbáltam nem figyelni rá. Inkább elfordítottam a fejem, mert sosem szerettem nézni ahogy végeznem kell az ellenfelemmel. Mert most is az következett volna. Nem szabadott volna hagynom, hogy elhíreszteljen mindent Las Nochesben de nem tudtam megtenni. Cerora emeltem a kezem és elkezdtem összegyűjteni az energiát, de mielőtt ellőttem volna visszanéztam a lányra. Nem tudtam mit vártam, de mikor megláttam az arcán a meglepettséget és azt, hogy rosszul érintette, hogy kicsúszott a kezéből a harc irányítása, kicsit meglepődtem. A magabiztos espada helyét átvette a kétségbeesett lány, aki nem tudja mi történik vele.
- Ki vagy te, Vaizard? -tette fel a kérdést. Én kicsit kizökkentem, mert eszembe jutott hogy erre még nem is válaszoltam. Leengedtem a kezem és félrehúztam a maszkot az arcomról, de még nem tüntettem el, hiszen ki tudja lenne-e erőm megint megidézni.
-A nevem Hanabi Shiori, de neked elég ennyit tudnod.... -hívtam közben vissza a zanpakutoum shikai formáját, és csúsztattam vissza a katanát a hüvelyébe a hátamon.
Itt lett volna a lehetőségem, de nem tudtam végső csapást mérni a lányra. Sohasem szerettem a hollowokon kívül más ellenfelet megölni, mert túl emberinek éreztem őket, annak ellenére, hogy Aizent szolgálják.
*Ez vagyok én...egyszer még a jó szívem fog a sírba vinni...* -sóhajtottam egyet megkönnyebbülten, majd megint a lányra néztem.
-A kidou néhány perc múlva magától elkezd gyengülni, minél messzebb járok innen. -mutattam rá az őt fogva tartó láncokra.- Remélem nem veszed sértésnek, de jobb lenne ha többet nem futnál, össze a vaizardokkal, különösen nem az egyikükkel, aki biztosan nem hagyna életben ha megtudná hogy ezekt neked köszönhetem. -néztem végig magamon keserédesen elmosolyodva. Igazából még magam sem tudtam hogy fogok így hazamenni, hogy Masaki ne rémüljön halálra. Így is biztos össze-vissza leszek szidva. De majd útközben igyekszem a nagyját eltüntetni amire még marad erőm a shunpon kívül.
Love kicsit furcsán nézett rám, de én rájöttem, hogy nem kellene többet fecsegnem ezért egy villámlépéssel eltűntem mellőle. Néhány utcával odébb, szinte már közvetlenül a raktár mellett fogyott el az erőm a villámtánchoz.

Érdeklődve néz az előtte lévő lányra, aki bemutatkozik, majd tájékoztatja a kidou gyengüléséről is. A vaizard szavaiból egyértelműen kiderül, hogy nincs egyedül, többen vannak. És ha mind legalább ilyen erősek, akkor igen agy veszélyt jelenthetnek azokra nézve, akik ellen harcolnak. Hatalmas erejű harcosok, talán tényleg nem lenne jó ötlet összefutni velük.
A vaizard ekkor villámtánccal eltűnik, de Love már nem akarja követni, jobb ez így. Ahogy a lány megmondta, a kidou idővel tényleg erejét veszti, s akkor az espada tényleg ki tud jutni fogságából. Egy ideig csak egy helyben áll, s bámul maga elé. Az elmúlt percek történései még mindig fejében kavarognak. A vaizard tulajdonképpen.... Egész rendes volt...
Szemébe lógó haját a füle mögé söpri, kék szemével a sötét tájat szemléli. Ennyi elég volt mára, sőt talán egész hétre is. Nem tanácsos csak úgy egyedül bóklászni... És talán ez is volt Aizen-sama terve, hogy rádöbbentse Love-ot arra, nem szabad egyedül harcba indulni még akkor sem, ha az illető egy espada.
Megszüntette resurrection alakját, s immáron a hold átlátszó teste helyett fehér bőrét világította meg. Kardját először szeme magasságába emeli, majd mikor a hold fénye a kard pengéjéről visszaverődbe belesüt szemébe, lassan visszacsúsztatja azt a hüvelyébe. Leereszkedik a földre, közel oda, ahonnan nemrég elrugaszkodott a levegőbe. A talaj kissé be van horpadva, de nem veszélyes. Egy ideig még álldogál, majd megnyit egy gargantanát, s belépve rajta Hueco Mundo hideg éjjeli sivatagába jut. Végigtekint a buckákon, majd kénytelen beismerni, hogy a hely eléggé félelmetes egy ilyen kései órán.
Las Noches fehér falait megvilágítja a hold, így nem lehet eltéveszteni a hazafelé vezető utat. Haza... Igen! Las Noches Love otthona, akármit is mondanak róla a shinigamik, a quincyk, a vaizardok és a többiek. Itt is élnek érző lények, és mindig is lesznek...
Nemsokára megérkezett a gyűlésterem ajtajához, ami lassan kitárult előtte. Aizen-sama szokásos mosolyával az arcán ült "trónján", s figyelte a belépő espadat. Love után lassan bezárult az ajtó...

//Köszönöm a játékot. ^^//

Gratulálok mindkettőtöknek, szép harc volt. ^^ Ajándékotok 1500 ryou. ^^