A képszakadás brutális hirtelenséggel jön, még csak felkészülni se tudok rá. Egyszerűen csak elsötétül a világ, Én pedig kényelmesen lebegek a semmi közepén. Valószínűleg az álmok mezeje felé repülök, ám ekkor turbulencia lép fel. A remegés egyre erősödik, fejem fel-alá szambázik és az érzésből ítélve egyre többször verem be kobakom a plafonba. Egyelőre még nem értem, mi a fenét keres mennyezet a tisztás felett, azonban jelenleg ez a legkisebb problémám. Hamarosan érdekes alakú felhők úsznak át elmém kék egén, ami igencsak gondolkodóba ejt. A jelenségek olyan alakúak, mint a… péniszek?! Szemeim váratlanul pattannak fel, de a kellemetlen árnyképek nem hogy eltűnnének, hanem még erőteljesebben rajzolódnak ki. Úgy tűnik, kis műsorunknak köszönhetően mindenki beindult és nincs olyan testrészük, ami nem állna mereven. Biztosan katolikus nevelést kaptak, azért nem tudnak ellazulni társaságban. Mindenesetre ilyen állapotban is rögtön le tudom vágni, hogy mit akarhatnak, s ez érthető módon nem hoz izgalomba. Még ha egy csomó dögös csajról lenne szó, akkor se lennék vevő egy ilyen akcióra kedvesem miatt, ám mivel itt biztosan kapnék, és nem adnék, inkább az olajra lépés mellett döntök. Jól láthatóan Mayának is hasonló gondolatok járhatnak a fejében, hiszen egy értelmetlen felkiáltás kíséretében megragad, ezt követően menekülni kényszerít. Nem jutunk túl messzire, mivel megbotlik a terítőben, ami elszakad és ezzel egyidejűleg mindketten a földön kötünk ki. A landolás sem fájdalommentes, mivel sikerül belefejelnem a vállába. Íriszeim előtt csillagocskák táncolnak, miközben mindketten elég felkínálkozó testhelyzetben vagyunk. A jelenettől csak tovább forrósodik a levegő, így máris vagy tízen ugranak bedugaszolni a bedugaszolandó helyeket.
Miután sikerült megszabadulni az akadályozó tényezőtől, a hajsza tovább folytatódik. Üldözőink nem adták fel a reményt, miszerint magukévá tehetnek minket, ezért marad a futás. Hasonló gonddal küzdök Én is, mint Maya, legalábbis a zavart pillantásokból, melyeket fel-le ingázó, valamint megkerült mellei felé vet, erre tudok következtetni. Jómagam esetében az önállósodó testrész valamivel lejjebbre tehető, s teljesen más funkciót lát el. Már-már kezdem azt hinni, hogy itt a vég, amikor egy fordulást követően eltűnünk a szemük elől. A dolog mikéntjéről fogalmam sincs, ám valahogy elverekedtük magunkat Karakura városának óvodájáig. Ivótársam rögtön átlátja a helyzetet, s azt javasolja, hogy használjuk az építményt rejtekhelyként. Visszakozva torpanok meg, azonban a hátsómra mért erőteljes csapás után nem merek tovább vitatkozni. A kapun bemászást követően egy bokor alatt találunk menedéket és leginkább úgy nézünk ki, mint két bennszülött, aki retteg a vihartól. Nos, a rettegés helytálló, viszont egy természeti jelenségnél sokkal hátborzongatóbb dologtól tartunk, méghozzá a búzacsíra falloszoktól, valamint a műbránerektől. Az eső egyre inkább rákezd, hamarosan már nem lesz rajtunk sár, ami takarná a fontosabb részleteket. Ezt nincs kedvem megvárni, hisz’ ha ilyen formában köszöntenénk a tömeget, az semmi jóra nem vezetne. Újra erősödnek a futás zajai, úgy tűnik, végül ráakadtak a nyomunkra. Újra felszínre tör a hányinger, ezzel egyetemben a szédülés is kétszeresére nő. Ilyen formában nem sok hasznomat lehet venni, de azért megerőltetem elgémberedett agysejtjeimet. Az épület falán kisebb ablakok sorakoznak, a bejárat valószínűleg a másik oldalon van. A lányt magam után húzva kocogok az egyik alá a szakadó esőben, azután felvázolom a tervet.
- Me’fog’m és k’nyit’m az ab’ak’t, Te meg be’ászol! – szólalok meg teljes meggyőződéssel, azután lélekenergiát koncentrálok a mutatóujjam végére, ezt követően pedig remélhetőleg a nyílászáró zárszerkezetére célzok. – Hordó 4: Bájkaraj!
A vége teljes hülyeség lett, azonban a szavak csak másodlagosak, így is sikerül elvégeznem a Kidout, bár sokkal gyengébb kivitelben, mint ahogy számítottam rá. Ettől függetlenül fényes villanás követően máris füstölgő lyuk tátong a műanyagon, s egy erőteljesebb lökést követően ki is nyílik. Nem teketóriázok sokat, hanem Mayát a csípőjénél megragadva magasságba emelem. Az egyre csak hulló égi áldás miatt sárpáncélunk kezdi megadni magát, ebből adódóan nagyobb mennyiségű sáros víz folyik a szemembe. Már-már kezdek attól tartani, hogy megvakulok, amikor a mozgás hirtelen véget ér. Értetlenkedve pillantok fel, azután levonom a következtetés, mely szerint a vaizardlány beszorult. Íriszeimet forgatva próbálok kiötletelni valamit, mert már csak idő kérdése, hogy Ránk találjanak. Nem lévén más megoldásnak, a puszta erőhöz nyúlok megint. Talpait megtámasztva próbálom beljebb szuszakolni, azonban nem járok sikerrel. Kedvezőtlen fordulat, ha ez így megy tovább, biztosan megerőszakolnak mindkettőnket és biztos nem tigrisnyál borítana be bennünket. Türelmemet vesztve sózok rá egy embereset a fenekére, ezzel visszaadva az előbbi kölcsönt.
- Mo’ntam, ho’ nagy a pics’d! – kiáltom el magam ingerülten, de legnagyobb meglepetésemre már csak az üres léghez beszélek. Önön zsenialitásom felett elcsodálkozva szeretnék Én is bejutni, viszont testalkatomból adódóan eleve kudarcra vagyok ítélve. Amint ez realizálódik bennem, a pánik újabb hulláma önt el. – Seg’tség! Besz’rul’am!
Miután ez megvilágítódik elmémben, heveny lazacvergődésbe kezdek, ekképp keresve a szabadulás lehetőségét. Hátsó felemről már tökéletesen lemosta az esővíz a koszt, így fehér céltáblaként világít az ablakban. Kétség sem fér hozzá, hogyha meglátják eme jelenséget, akkor azt nem fogom megköszönni. Olyan leszek, mint a hálaadási pulyka, csak töltelék helyett kolbásszal kitömve. Ez pedig nem bírnám elviselni, szóval „Szabadítsátok ki Yuu-chant!”

Nevetséges helyzet, de egyszerűen túlságosan nagy vagyok minden tekintetben ahhoz, hogy egy ilyen kis nyíláson beférjek. Szerencsére problémamegoldó képességeink nem koptak meg, így pár percnyi megerőltető unkát követően mégis bent találom magam. Csodálkozva érzékelem a repülés csodáját, mivel inkább zuhannom kellett volna, semmint szárnyalnom. Eme csoda azonban hamar véget ér, amint tompa puffanás kíséretében az egyik játék halom közepén érek földet. Nem fáj igazán, ezért üdvözült mosollyal a képemen tápászkodnék fel, ha egy talp ennek nem állná útját. Mert bizony a nagy segítőm ellenem fordul, amikor számomra érthetetlen ötlettől vezérelve LCD-vé akarja változtatni a királyi jogarom, valamint az országalmákat. A fájdalomtól könnyes szemmel szorongatom egy kicsit a srácokat, miközben némán kínlódva ide-oda hengergőzök a padlón. Legszívesebben kiáltanék, de ezzel biztos felhívnám magamra a figyelmet. Szenvedésem közepette Maya talajtornázni kezd vagy valami ilyesmi, mivel előbb bemászik az ágy alá, majd fenekét kitolva ki is jön onnan. Hatalmas kérdőjelekkel a kobakom felett indulok el utána, mert úgy tűnik, ismeri a járást. Hamarosan már egy zuhanyzóban találom magam, egy óvó nénis köpenyt szorongatva, amit nem tudom mikor és hol szereztem. A szégyenlősség teljes hiányán meg sem lepődök, ezért nagyobb szívfájdalom nélkül kezdem magam is lemosni a sarat testemről, a sötétben úgyse látszik sok minden. Rövid időn belül kész vagy, ám az utolsó simítás előtt a szappan kicsúszik az ujjaim közül. Meggondolatlanul máris lehajolok érte, azonban lábaim között átpillantva két szőrös csülköt vélek felfedezni magam mögött. Halálos rémülettel csinálok egy kézenállást, aminek köszönhetően sikerül állcsúcson rúgnom a zaklatót.
Oldalra pillantva a mozgó árnyakat vizsgálgatva megpillantom ivócimborám is, aki hasonló problémákkal küzd. Gyors mozdulattal újra talpra állok, majd ezt követően rögtön torkon is vágok egy közeledő izomkolosszust. Engem biztos nem fognak megerőszakolni, így a tátott szájjal vetődő, meztelen biszex csaj is hasonló sorsa jut, mint elődje. Köpenyemet megragadva próbálok kitörni, de egyre szorosabb körbe fognak. Az ablakon besütő lámpafényben egy ismerős hátsót látok távozni, a 3. osztag kapitánya kijutott. Gondolataim tisztulni kezdenek, habár még mindig a halálos adag alkohol kétszerese dolgozik a szervezetemben. Fáradt sóhaj kíséretében kezdek bele a verésbe, habár nem szívlelem nagyon a Hakudát. Ennyire még életemben nem vertem, szóval biztos felállítottam valami rekordot. Az ismerős testnedv ide-oda fröccsen a helyiségben, jellegzetes színe beszennyezi a padlón található vizet. A véres csempén csúszkálva végre találok egy pillanatnyi rést az emberfalon, amin rögtön ki is vetődöm. Már érzem is a szabadság szelét, amikor valaki megragadja a frissen szermányolt ruhadarabom, ezzel akadályozva meg lelépésem. A nevem kiáltására ingerült pillantást lövellek a nő irányába, aki hihetetlenül szűk ruhadarabjában meg se próbál segíteni. Valószínűleg kitaláltam egy új sportot, mégpedig a pucéran kötélhúzást, mivel az egész valahogy így nézhetett ki. Egy utolsó ütést követően megtántorodik az egész csoport, majd a csúszós padlónak köszönhetően mindannyian elterülnek. Önelégült vigyorral kanyarítom magamra végül gúnyámat, nem foglalkozva az esetleges furcsa pillantásokkal. Nyugodtan lépdelünk a folyosón, ám amikor újabb zajok ütik meg a fülemet, jobbnak látom Mayát magam előtt tolva biztonságosabb hely felé venni az irányt.
Az igazat megvallva fogalmam sincs merre keveredtünk el, eddig még egyszer sem jártam ezen a helyen. Szerencsére találok egy erősnek tűnő páncélajtót, szóval gondolkodás nélkül behatolok a helyiségbe, amit elzár. Megkönnyebbült sóhaj kíséretében zárom magunkra a bejáratot, ezzel megmentve a napot. A szinte alig pislákoló neoncső fényének köszönhetően végigmérem újdonsült pajtásomat, ennek köszönhetően érdekes dologra leszek figyelmes.
- Ne m’r, Te is?! – tör ki belőlem szinte hisztérikusan a kérdés, miközben az anyag mellrészén átsejlő kidomborodások felé bökök. Eddig egyáltalán nem mutatott efféle reakciót, így nem tudom mire vélni ezt a változást. Igaz, hihetetlenül jól nézek ki, de akkor is! Ám amikor a fagyos szellő első nyalása megérinti a zacsit, rögtön levágom mi a szitu. Mivel akkora zseni vagyok, sikeresen bezártam magunkat a fagyasztókamrába. Heveny fészpalm kíséretében guggolok le háttal a nyílászárónak, miközben életem egyik legnagyobb ostobaságán töprengek. Pár pillanat múlva inkább összezárom lábaimat, mivel elég jó belátás nyílt, ráadásul a hideg miatt még össze is ment, szóval… Na mindegy, nem ez a lényeg. Akárhogy is legyen, legalább egy rövid időre sikerült megszabadulnunk a tömegtől, ami jó pontként könyvelhető el.
- K’rály a p’rt’, n’m? – teszem fel bárgyú mosollyal a kérdést, holott helyzetünk inkább kiábrándító, semmint poénos. Mindenesetre be kell valljam, egész jól szórakoztam, attól függetlenül, hogy több tucatnyian szerettek volna asszonyukká tenni. Az adrenalin még mindig dolgozik a szervezetemben, ami a piával egy egész különös elegyet alkot. Legszívesebben kirohannék és mindenkit agyonvernék, aki az utamba kerül, azonban biztos balhé lenne belőle, ha Karakura össze homokosát egy helyen találnák pépé verve. Így hát csalódottan húzom magamon összébb a köpenykét, s valami ehető után kezdek kutatni. A felfedezőtúra eredményeként egy adag mirelit halrudacskával térek vissza, amit rögtön megbontok, és natúr fogyasztani kezdek. Igaz kicsit hideg, meg kemény, de azért meg lehet enni, ha az embernek jók a fogai.