Nyusziiiiiiiii! *.* Mindig is akartam egy sajátot, és most már az enyém, ugye, az enyém? **.** Olyan jót fogunk majd játszani, hogy hű meg ha, és ígérem, mindig megetetem majd, mert én tudom, mit esznek a nyuszik! Csicsi mindent megtanított nekem róluk, elmondta még azt is, hogy mi köze a húsvéti csoki tojásnak a nyuszikhoz, elmesélte, Pimpinkin és a többi nyuszi hogyan kérik meg kedves kis barátaikat, a pipiket arra, hogy tojjanak nekik csoki tojást, hogy aztán én megehessem őket! Meg azt is tudom, hogyan szoktak fürödni, hogyan szoktak ugrálni, hogyan szoktak enni, inni, meg mindenfélét csinálni! Jó erősen szorítom hát magamhoz Pimpinkin kistesóját, hiszen én már nagylány vagyok és tudok vigyázni rá. Ha pedig erősen szorítom, akkor biztonságban lesz, meg én amúgy is nagy leszek és erős, mint Judit bácsi, Masi bácsi, Aya néni, Bádog néni, Nővérke, meg a többiek. És ha meglátják, hogy milyen szépen játszok Pimpinkin kistesójával, ráadásul gondját viselem és vigyázok is rá, akkor biztosan azt is megengedik, hogy majd megtarthassam. Ugye megtarthatom? ***-***
- Hát buta vagy, Pimpinkin kistesója, azt se tudod, ki az a Judit bássi! – szólok rá Minipimpinkinre, hiszen Judit bácsit ismerni kell. Ráadásul még csak a libikókáról sem tudja, mi az, pedig annál csak a hinta a jobb. Meg néha a mászóka is, de az is csak akkor, amikor csinálhatok belőlük bunkert. Miyokoval nagyon sokszor csináltunk olyat, bár az anyu sosem örült valamiért, ha kivittem a pokrócokat meg a takarókat a házból, mert tiszta gallyas meg faleveles lett az összes. Anyu… De anyu már nincsen. Biztosan nem szeret, biztosan nem kellek neki, nekem most már csak nővérkém van, meg egy Pimpinkinem.
- Tessék, Minipimpinkin. – dugok a szájába egy répát, ami még az uzsiról maradt meg, a szendvicskémmel együtt. Én nem szeretem, ezért nem eszem meg, legfeljebb akkor, amikor megmondják, hogy egyem meg. Nem szeretem, mert buta íze van, olyan nem finom. Még csak cukor sincsen rajta, hogy lehet szeretni? Bár néha megeszem, mert Nővérke azt mondta, ha sok répát eszek, majd megtanulok fütyülni, de még sosem sikerült. De Minipimpinkin biztosan tud fütyülni, úgy ám! Igaz, hogy egy kicsit csúnya, különösen a szeme, de attól még nyuszika, a nyuszikákat meg szeretni kell, ahogyan azt Misisonka is mondta, náluk csak a delfineket meg a kutyulimutyulikat lehet csak jobban szeretni.
- Most játszani akarok, Minipimpinkin. – tömöm bele szépen a répát, ami megmaradt az uzsiról, majd alaposan megsimogatom a buksiját. Legalább szép, puha a szőre, olyan jó simogatni, és még csak nem is fél tőlem! *-* Misisonka nyuszijai mindig elmenekülnek, amikor meg akarom őket simogatni, pedig én nem akarom őket bántani. TT.TT
Szépen feltápászkodok a libikóka másik oldalára, és elkezdem lengetni magamat, hogy fel-le himbálózhassunk a játékon. A kifestőm a földre esik, de nem baj, mert én jól érzem magam, és remélem, Pimpinkin kistesója is jól érzi magát, mert biztosan, ennek így kell lennie.
- Minipimpinkin, megtanítasz fütyülni? Ugye te tudsz fütyülni? Nővérke azt mondta, aki sok répát eszik, az tud fütyülni. Ma én is ettem egy kis répát, látod? – próbálok meg fütyülni libikókázás közben, bár nem igazán akar összejönni, hiába fújom ki a levegőt, nem jön össze. Pedig becsszó, hogy ettem a répából, csak a fehéreket kotortam hátra ebédkor a levesemből, amit aztán odavittem a konyhás néninek, hogy nem kérem!

A nyuszi butaságokat beszél! Jaj, Pimpinkin kishúgi, mert ugye biztosan kislány vagy, mi más is lennél, a fiúk különben is csúnyák. :/ Igaz, kicsit te is csúnya vagy, ronda a szemed, de majd kölcsön vesszük Chikoya néni sminkizéit, és attól majd sokkal jobb lesz, meglásd, ne félj! Talán nem vagy olyan okos, mint egy delfin, mert ők a legeslegokosabb állatok, azért is a kedvenceim, de attól én még naaagyon-nagyon szeretlek! *-* Ezért is adok neked még több répát, mindet, amim van, de egyszerre csak egyet ám, nehogy túledd magad.
- Judit bássi azért, Judit bássi, mert a mami azt mondja. – mondom el neki a nagy titkot, ami nem is olyan nagy, hiszen annyira egyértelmű, hogy ha a mami azt mondja, akkor az úgy is van, ahogy mondja. Hogy a mami miért hívja úgy, azt már nem tudom, csak azt tudom, hogy igaza van, mert a maminak mindig igaza van. A mami…
A hintázásban megállok, mert én már nem akarok hintázni, sőt, én már semmit sem akarok csinálni. Ajkaim lefelé görbülnek, és úgy nézem a libikókának a közepét, mintha egy rajztábla lenne, amin nincsen papír, mert már telefirkáltam mindet. Hiányzik nekem a mami, meg Miyoko is, meg Chikoya néni, meg mindenki. De én úgy látszik, egyáltalán nem hiányzok nekik, a mami is utál, Miyoko fel sem ismer, és már Chikoya néni sem szeretne velem fincsimincsi cicaminokat készíteni. Pedig mennyit nevettünk együtt, amikor egy cicamint végre megsütöttünk! Meg amikor a mami megvarrta a kedvenc plüssállatomat, de már Sakutaro, a plüssoroszlán is után engem, nem szeret engem senki.
Se kép, se hang, csak abban vagyok biztos, hogy én nem akarok itt lenni. Én a mamit akarom. Minipimpinkin biztosan megért, ő biztosan tud segíteni nekem. El is kezdek először még csak szipogni, és már az sem érdekel, hogy az előbb én még fütyülni akartam megtanulni. Mert Minipimpinkin azt mondta, megtanít rá; mármint biztosan mondott ilyet, mert Minipimpinkin nagyon okos ám, csak kicsit butabuta, nem úgy, mint a delfinek. Répát viszont szokott enni, és aki répát eszik, az tud fütyülni, ezt is a mamitól tanultam.
- A mamit akarohooohooooooom. TTT_TTT – ülök a libikókán és kapaszkodok a kapaszkodójába. Hangosan sírni kezdek, mert nekem most sírnom kell, nem érdekel, hogy katona dolog! Akarom a mamit, akarom, hogy játsszon velem, hogy hozza vissza nekem Sakutarot és hogy vigyázzon rám. Minipimpinkin, ugye te megértesz? Neked is biztosan nagyon hiányzik a mamid. T.T

Haza akarok menni, de se Judit bássi, se senki más nem jön értem T^T Biztosan már el is felejtették, hogy létezek, pedig én egyedül nem tudok hazamenni, mert nem tudom, merre van az az arra. Először vagyok itt, az oviban, és még azt sem sikerült megjegyeznem, hol lehet cipőben lenni, és hol kell azt levenni, mert az óvónénik aztán tudnak morcik lenni, ha cipővel megyünk be valahova, de valamiért akkor is morcisak, amikor nincs rajtam cipő. Ki érti ezt? A felnőttek olyan buták, szerintem igazából ők sem tudják, hogy mikor mit kell csinálni. Például ma megkérdeztem az egyik óvónénit ebéd közben, hogy mikor kell enni és mikor kell inni, mármint ebéd közben, de én egyszerűen nem értem, amit mondott. Biztosan azért, mert nagyon buta, a Judit bássi is mindig ezt szokta mondani.
- Az alattvalód? – próbálom befejezni a sírást, így most már csak zaklatottan hüppögök, könnyeimmel vörösre dörzsölve az arcom. Szám azonban továbbra is sírásra görbül, a nyuszimuszi nem érti, hogy miért is sírtam, mármint nem sírtam, mert a magamfajta nagylányok már nem sírhatnak, nem szabad, nekem azt mondták, szóval én bátor vagyok és erős, csak kicsit elpilledtem, de nem vagyok én anyámasszony katonája annyira. A könnyek viszont tehetetlenségemben akkor is tovább fakadnak ki belőlem, én egyáltalán nem akarok alattvaló lenni, én nem leszek alattvaló, én ezt nem akarom!
- De én királylány akarok lenni! – fakadok ki teljesen, mármint egy kicsit, de azért sírok rendesen, ahogyan azt szokás, ha megbántanak. Haza akarok menni és királylány akarok lenni, unom már az ovit, többet nem leszek itt!
Szenvtelenül hüppögök és bömbölök tovább, még mindig nem tudok megnyugodni. Rajtam csak a nővérkém tudna segíteni, meg egy jó forró kakaó! Persze nem olyan forró, hogy megint megégessem a nyelvem, mert olyan sajnos sokszor volt, utána pedig nem volt már olyan édes a kakaó, pedig én sok cukorral szeretem, vagy olyan pandamacis kakaót, mert az a legjobb és a legfincsibb.
Füttyszót hallok, olyan, mint a madaraké, csak élesebb és hangosabb és nem olyan szép, én pedig megszeppenten pislogok Pimpinkin csúnyaszemű kistesójára, hiszen tudtam ám én, hogy tud fütyülni, csupán jól titkolja, na persze nem olyan jól, mint ahogyan én teszem azt, hogy hova rejtettem a sok büdös dobozt, amit a nagyok szívnak, meg tiszta füstös meg büdi lesz tőlük minden, meg különben is olyan fúj az egész, nem értem, mit lehet rajta szeretni. Pimpinkin viszont nem csinálja a büdizést, és biztosan Pimpinkin kistesója sem szeretné, ha tiszta büdi lenne, mert a ciginek kaki szaga van és utálom. Pimpinkin kistesója viszont olyat csinál, amit én is szeretek, hiszen elkezd táncolni, pont úgy, ahogyan ők, a nyuszik szoktak! *3* Ha ezt elmesélem majd Misisonkának, biztosan nagyon büszke lesz rám, hogy én ilyet láttam! Hamarosan már nem is sírok, hanem mosolygok, sőt, kacagok, hiszen nagyon szeretem a nyuszitáncot, meg a táncoló nyuszimuszikat is, meg Pimpinkint és Pimpinkin kistesóját is, már majdnem annyira, mint a cicamint, mert én azt is nagyon szeretem ám, úgy, ahogyan Judit bássi is szereti a sört, ami szerintem akkor is pisi, de ő mindig azt issza.
- Nagyon ügyes vagy, Pimpinkin *-* kistesója! – pattanok én is táncra, mint a tappancsok, amik a nyuszit rázzák bugiba, mert szeretem a bugit, meg biztosan Pimpinkin is szereti, meg Pimpinkin kistesója is. ♫ Kezdek is bele békés, boldog dudorászásba és éneklem el Minipimpinkinnek a kedvenc kicsi dalocskámat, mert én tényleg nagyon szeretem, és riszálom hozzá a fenekem, meg ugrok egy hoppost is, amikor kell, meg mókázok és kacagok, mert ezt muszáj, ezt kell! Végén már karon fogom a nyuszimuszkát, és hoppanok vele, meg gurulok is egyet, olyan bukfencet, hogy én is megmutassam neki, milyen ügyes vagyok. Miután pedig jól kiriszálom magam, egy helyben ugrándozok és vidulok nagyban.
- Minipimpinkin, vigyél haza! És akkor adok neked répát. – kérem meg őt, hogy tegye meg, mert már nem szeretem ezt a helyet. Nővérke azt mondta, hogy sokat leszek itt, de már meguntam, és eldöntöttem, többé nem jövök az oviba. Úgy nem, hogy nem visz haza senki.

Hát táncoltunk is már meg minden, és mi sem jobb, mint táncolni nyuszimuszival, amikor mindenki megfeledkezik rólad? Mert úgy bizony, valaki rólam nagyon megfeledkezett, de biztos nem véletlen, hogy eljött értem Pimpinkin *-* kistesója. A felnőttek csudi dolgai tehetnek róla, és ha nem jött volna el értem Pimpinkin *-* kistesója, most biztosan kombinálnizélnicskéznék, hogy tutti-frutti nem akarják, hogy visszamenjek, mert nem is szeretnek és nincs szükségük rám. Így viszont nem kell félnem róla, hanem majd jóóóól kibeszélem Judit bácsi fejéből a sok butaságot, meg hogy miért kell neki felnőttnek lennie, mert biztosan azért van tele a buksija olyan dolgokkal, amik miatt se ő, se más nem jött el értem a zoviba. Persze az utat nem tudom, ez az első napom, de ha a második almácskám, vagy a hatodik lenne, akkor se tudnám, úgy ám! Pimpinkin *-* kistesója persze egy naaaaahagyon okos nyuszika, mert a nyuszikák mind okosak, és mindent tudnak, ezt pedig a Misisonka mondta, meg ő is nagyon okos, és ő is mindent tud, csak azt nem, hogy mikor adja már oda végre a kistesómat, meg mikor kapok tőle tukit, pedig nyaggatom én nagyon régóta, kell már nekem a kisöcsi, meg akarok egy tukit is, mert kell nekem és kész.
- Vigyél haza, és akkor majd keresünk neked répácskát. - fogom meg a kezét, mert neki kell vezetnie, tűzön és vízen át, az Üveghegyre, meg azon túl, át az erdőn, meg a zebrán, és még csak nem is megyünk szafariba, csak a rendőrbácsik csápolnak meg mosolyognak, meg eszik a fánkot, míg azt nem mondom, hogy én is kérek, mert én nagyon szeretem a fánkot. Fel a hegyre, le a völgyre, csimpánzként csimpaszkodva mászókán, lajhárként lógva meg makiként ugorva, pocsolyát kerülve, néha-néha belelépve, meg egészen tovább a naplementébe. Ott, ahol a kurta farkú malac túr, meg ahol egyszer volt, hol nem volt, s ahol élt egyszer egy szépséges királylány, habok közt úszva és királyfiról áradozva, settenkedünk Pimpinkin *-* kistesójával, meg a kedvenc színezőmmel, lépkedünk óvatosan, meg ne hallják, haladunk tovább, mígnem elérkezünk az óvoda bejáratához.
S mit ad nekünk Pimpimkin? Na mit? Eljöttek értem! ***-***
Eljöttek ám értem, és még sem felejtettek el, rángatom magammal és csóválom a nyuszit, meg hát én már megígértem neki, amit megígértem, tehát jönnie kell velem tovább, tűzön és vízen át, az Üveghegyen túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr. Mert hát milyen lenne már, ha megszegném az ígéretem? Nem, bizony, olyat nem szabad, amit pedig megígértem, azt én bizony meg is tartom. Futok be a konyhába - miután illedelmesen levettem a cipőmet, jobban mondva más vette le rólam, mert én nem tudom levenni magamnak - , amint hazaértünk, túrok bele a hűtőbe és kajtatok addig, míg répát nem találok, csak azért, pusztán azért, hogy odaadhizhassam. Mert milyen dolog lenne már, ha nem adnám oda? Olyat nem szabad, hazudni bűn. Még Pimpinkintől tanultam.