Nem azért hogy beléd kössek de a Masaki Sachi - Lala & Lily harc teljesen kiegyenlítetlen Sachinak 10000ponttal több lélekenergiája van, és előre is elnézést szeretnék kérni hogy elbíráltalak mikor nem vagyok moderátor csak ez kicsit nagy hiba volt , habár szerintem csak azért követted el mert nem oda figyeltél.
Tisztelettel Sorikaze Komoki 9.osztag 3.tiszt

Kellemes kis társaság verődött össze, erre a nem mindennapi felderítő akcióra. Számomra még mindig meglepő tud lenni, Soul Society hanyatlása. Gondolok itt arra, hogy a Yuusuke félékből manapság lehet kapitány, vagy hogy egy ilyen általános rossz fiúkat helyrepakoló küldetésre a földre száműzött shinigamik segítségét veszik igénybe. Miközben szörnyülködtem, hogy hová jutott a világ egy ismerős, ám ilyen helyen szokatlan lélekenergiát éreztem meg.
~René! Mit kereshet itt? Tudja jól, hogy ... - fordultam a reiatsuja irányába és legnagyobb megdöbbenésemre egy shinigamival érkezett.
-Shun? - nyögtem ki hangosan a meglepetéstől.
Ez volt az a pillanat, amikor elárulva éreztem egész lényem, és legszívesebben eret vágtam volna.
Megkerestem a kapitányt és a magam közlési stílusában tudattam vele, hogy tisztes távolból tartok csak a társasággal.
-Ugye nem baj? - kérdeztem némi gúnnyal, majd folytattam - Úgyis elboldogul egyedül! Ha kellek a fák tetejéről figyelem az eseményeket... - vártam, hogy rábólintson, hiszen ő is hasonló képen "kedvelte a társaságomat".
Magányra volt szükségem, de nem tehettem meg, hogy otthagyom az egész bandát, mert feladatom is volt. Így a köztes utat választva megfigyelőként szemléltem a tájat.
A jókora csapat hosszan elhúzódva haladt az erdőben. Elől többnyire a magasabb rangú tisztek, hátul az alacsonyabbak. Az erdő mélyére érve vettük csak észre, hogy a hozzánk csatlakozott bagázs jelentős része elkopott. Kisebb zavar támad a csoportban az elveszett társak miatt.
-Visszamegyek, megnézem mi lehet velük. - jelentem be Yuusukénak a beleegyezésére várva, amibe ismét könnyelműen belemegy.
-Valaki még?! - teszem fel a kérdést, hátha mást is érdekelnek a többiek.
Majd az eddigi utunkon elindulok visszafelé...

// Bocsánat, ha bárkinek a post egyes része ellen kifogása van, szóljon és javítom! Kissé fáradtan írtam már... //

Karakura városában ma is a vaizardok után kutattam.
Amikor már úgy tűnt, hogy ma nem jutok düllőre a dologgal, érdekes pletykát hallottam. Az jutott a fülembe, hogy a shinigamik valami nagy dobásra készülnek, egy bandita testvérpár ellen. Ezután a jól ismert zöld-fehér kalapos fickó távozott.
Ez a dolog engem is felcsigázott, valyon mennyire kemények ezek a banditák, és a shinigamik mekkora erejüket vetik be az ügy megoldására?
Már nem tartoztam a shinigamikhoz, úgyhogy egy kicsit ostoroztam magam amiatt, hogy aggódok esetleg értük, de aztán nem bírtam tovább magammal.
Kaput nyitottam Rukongaiba, és átléptem rajta.
A már jól ismert táj tárult elém. Minden normálisnak tűnt, kivéve azt a tényt, hogy egy kisebb tucat ilyen-olyan lélekenergiáju egyént észleltem kis területen.
~Ezek a shinigami erők lesznek.~gondoltam magamban.
Tisztes távolságból követtem őket.
Eleinte nem történt semmi, de aztán az egyik shinigami pontosan oda nézett, ahol álltam.
Tágra nyílt szemekkel bámúlt. A francba, bizonyára felismert, hogy ki vagyok.
De szerencsémre megrázta a fejét, mint aki képzelődött, és ment tovább.
Ezután megint pár percig nyugi volt.
Ám nemsokára arra lettem figyelmes, hogy az alacsonyabb rangú shinigamik kezdenek eltűnni.
Körül lettek véve. Ez egyértelmű volt. Amikor a kapitányok is észrevették, hogy a sereg meg lett tépázva, megálltak.
Pár pillanat múlva már lépdelt is ki az ellenség a fák közül. Ezzel egy időben egy arrancar reiatsut észleltem a hátam mögött. Száznyolcvan fokban megperdültem a tengelyemc körül.
Egy szőke hajú arranvar állt velem szembe. Az ereje figyelemre méltó volt.
Egyszer csak sonidoval eltűnt. Én követtem őt.
Egy tóhoz vezetett. Szép tisztás állt mellett, egyértelmű volt, hogy harcolni akar.
Falálltam vele szembe és megszólítottam.
-A nevem Usake Tedeko-kezdtem bele-Mivel úgy néz ki, nincs más választásom, ezért harcolni fogok veled. Ezért azt kérdezem, hogy mi a neved?-
Kissé szúrós tekintettel néztem rá, és hogy valamelyest noszogassam a válasszal, szabadjára engedtem kapitányi reiatsum egy részét.
Ám egy pillanat múlva leesett, hogy ez rossz döntés volt, mert a shinigamik fel fogják ismerni...

Tekintve, hogy a gyakorlótérről lassan ki leszek tiltva az állandó ottartózkodás miatt, jobbnak láttam elkezdeni hisztizni egy küldetésért. Aztán végre, egy újabb nyomoréknak induló napon épp a zanpakutuommal szenvedtem, amikor egy pokollepke landolt a kardom tokján. Elégedetten kezdtem el vigyorogni, mikor jelentette a mondanivalóját.
Jó kis balhénak tűnt, remélhetőleg jól meg leszek verve valami idegbeteggel, akit ki kéne nyírni.- alig bírtam ki mosolygás nélkül, és mikor a folyosón összefutottam Yukarikoval, hatalmasat csaptam szerencsétlen vállára, amitől majdnem orra esett. Néha már sajnáltam, hogy ennyit terrorozálom.
- Szevasz, Yukkiii!- vigyorogtam rá. Még bőven időben voltam, így nem igazán aggódtam, hogy elkések.
- I... Izé... Szia Maya... Mitől vagy ilyen felpörgött?
- Küldetés, kislány... megyek pankrációzni. - intettem felé. A csajszi szeme nagyra nyílt.
- De jó neked! Biztos élvezni fogod ha valakiket meggyepálhatsz. - mondta.
- Igen, minden bizonnyal. Aztán meg hadnagy, kapitány is lesz velünk, szóval biztos nem lesz piskóta. De annál jobb...
- Yuuhuuu.... ha megjöttél, mesélsz?
- Persze. - intettem felé, majd shunpoval léptem a gyülekezőhely felé, és megkönnyebbültem, hogy nem késtem el.

Reggel mikor felkeltem egy pokollepke szállt be az ablakomon. A küldetés hírét jelentette a gyülekezés jóval később volt, úgyhogy úgy gondoltam még elmegyek edzeni egy kicsit így is tettem. Majd miután végeztem az edzéssel elindultam a gyülekező tér felé. Ám előtte még bementem a szobába egy kis piáért. Körülbelül félúton lehettem a gyülekező tér felé, amikor megszólalt a hátam mögött Maya miközben ittam egy kortyot italomból.
- Na de kérem ilyenkor inni? - Mondta nekem Maya és én hátra fordultam.
- Szomjas vagyok, nem akarok szomjan halni a küldetés előtt. - Avval még egyet kortyoltam italomba.
- Mondja, a vizet nem ismeri? - Kérdezte tőlem. - Esetleg üdítőt vagy valami mást?- Avval egy üveget vágott hozzám, amiben víz volt én elkaptam és visszadobtam neki.
- A végén te halsz szomjan helyettem. Én ezt hoztam te vizet legyen ennyi elég okés?
/ ohh és megkérdezhetném hogy nem lehetne-e úgy intézni a harcot hogy mondjuk én elintézném azt a sereget amelynek nincs olyan nagy ereje?/

Ma reggel nehezen keltem föl, fájó szemekkel.
Tegnap egész este a papírok fölött görnyedtem, és keveset aludtam.
De azért megembereltem magam és kiléptem Rukongai kora reggeli nedves füvére. Szokatlan volt ez a kellemes klíma Hueco Mundo perzselő melege után. Akármennyire ellenkeztem is ellene, ismét fejembe ötlött a tegnapi "beszélgetés" Cande-samaval.
-Semmi hasznodat sem veszem! Unalmas vagy! Jó lenne ha végre kimozdítanád a cseszett segged ebből a lyukból!!-felkapott egy papírköteget az asztalról, ám mielőtt még hozzám vágta volna, megakadt rajta a szeme. Elmosolyodott.
-Nézd csak, valami banditák segítséget kérnek a shinigamik ellen. Azonnal takarodj oda és csinálj már végre valami értelmeset!!-és, hogy nyomatékot adjon szavainak, a köteg papír a képemben kötött ki.
Majd amikor már a lépcsőn haladtam lefelé, még utánam ordított.
-Aztán szégyenbe ne hagyj, Aktakukac!!!-
Szóval, történt ami történt, itt voltam a banditákkal Rukongaiban.
Miután megbeszéltük a tervet, még maradt pár óra a shinigamik érkezéséig.
Én ezt az időt kihasználtam, hogy alkalmas helyet keressek a harcokhoz.
Nem sokkal később, több lélekenergia is feltűnt az erdőben.
Többségük nem volt túl erős, de akadtak közötte kapitány szintűek is.
A banditák az ötven fős légió felét eltették láb alól.
Én egy shinigamira lettem figyelmes, aki egyedül haladt. Egy másik ágra ugrottam, hangos suhogást hagyva magam után. Ezt bizonyára meghallotta.
Felugráltam a fa tetejére. Itt a lombkorona szint egy szinte sík harcteret adott.
Most már csak várnom kellett, hogy ellenfelem követ-e.

Díszes társaság verődött össze, az már szent igaz! Nem egy Vaizard is jelen volt, s ha jól érzékeltem még egy arrancar is megtisztelt minket jelenlétével. Ráérősen sétálok a másik kapitány mellett, jobb oldalamon Kataijal. Kapcsolatunk még mindig nem mondható épp felhőtlennek. Ez kissé túlzás, hisz' ki nem állhatjuk egymást. Túlságosan is merev, szabálytisztelő, ami gyökeresen ellentétben áll velem. Azonban feladatait több mint kielégítően végzi el, így nincs okom panaszra. Csupán irritáló stílusával kezdhetne valamit, mert az már az elejétől fogva az agyamra megy. Néhány pillanatra eltűnik, de később megint mellettem jelenik meg.
~Miért büntetsz engem, Uram?~ -kérdezem tekintetemet az ég felé emelve. Ez elégé paradoxon, mivel magam is halálisten vagyok. No, de mindegy is. Ekkor közli hadnagyom, hogy szeretné távolabbról követni a csoportot.
- Ugye nem baj? - kérdezi gúnyosan, amitől felforr az agyvizem. Azért megpróbálom lenyugtatni magam és kedvesen válaszolni.- Úgyis elboldogul egyedül! Ha kellek a fák tetejéről figyelem az eseményeket...
- Rendben van, Katai! - szóltam vissza, magamban örülve annak, hogy lelép. - Lehetőség szerint maradj a közelben, és ne nyírasd ki magad.
Folytatom tovább utamat, miközben érzékelem, hogy csapatunk létszáma egyre csökken. Gondterhelten felsóhajtok, majd tekintetemmel a környéket kezdem pásztázni. Ahogyan egyre beljebb haladunk, érzékelem, hogy több, nagy lélekenergiával rendelkező egyén van a közelben. Ekkor ismét feltűnik Siraseru, és engedélyt kér, hogy felkutathassa az eltűnt tiszteket. Egy bólintással jelzem, hogy mehet. Kíváncsian várom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Elgondolkodtató, hogy a shinigamik tudta nélkül sikerült ennek a bandának így megerősödnie. Veszélyesek lehetnek, főleg a magas reiatsuval rendelkezők. Vigyáznunk kell magunkra, különben még meglepetések érhetnek.

*Egész lényéből árad az a kelletlenség, amivel erre a küldetésre érkezett. Nem érti, miért is ragaszkodott annyira Abarai kapitány ahhoz, hogy ő is segítsen megfékezni ezeket a banditákat... Pedig jól tudhatná már azt, hogy Tomoko mennyire nem szeret harcolni...*
~ Biztos azt akarja, hogy eddzek... ~
*Próbálja megnyugtatni magát, de folyton eszébe jut az a lehetőség is, hogy inkább azért távolította el a kapitány erre az időre Seireitei-ből, hogy addig istenesen kirúghasson a hámból... Ha pedig ez a helyzet, akkor nem is akarja látni felettesét. Már előre azon gondolkozik, ez esetben miféle címszavakkal kobozza majd el az irodában lévő összes alkoholtartalmú dolgot... Beleértve ebbe akár az alkoholos filctollakat is... Ráadásul egy hétig olvashatja/hallgathatja majd szünet nélkül a beszámolóját erről a küldetésről...
Időnként fel is üti a magánál hordott jegyzetfüzetet a különböző szankciók feljegyzése végett, és szó nélkül belefirkant valamit, majd továbbmenetel, néha-néha hátrapillantva a mögöttük lévő kisebbfajta seregre. Egyszer aztán szinte kővé dermed - az előbbi tömeg ugyanis egyik pillanatról a másikra eltűnt!*
~ Ez meg mi lehet...? ~
*Néz körül gyorsan, de nem vesz észre semmi különöset. Aztán hirtelen több magas lélekenergiát is megérez... Nem, az nem lehet, hogy ezek mindannyian a banditák közé tartoznak... Ráadásul arrancarok. Nem gondolkodik azon, hogy kerültek ide ennyien, sem pedig azon, hogy erről miért nem tudtak még az eligazításon. Egyelőre azt tartja a legfontosabbnak, hogy felkészüljön - ezért fél kezét oda is csúsztatja zanpakutója markolatára...*

Éppen kivételesen békésen ücsörögtem a raktárban és a nappaliban olvasgattam, mikor megcsörrent a mobilom. Hirtelen nem tudtam merre van, ezért a nagy keresésben levetődtem a kanapéról, de ennek hála ahogy levertem az egyik párnát, meg is találtam mögé becsúszva. Azonban igencsak különösnek tartottam, hogy miután felvettem további telefoncsörgést hallottam, nem is egy helyről a házban. De amit ránéztem a kijelzőre máris világossá vált minden.
-Szia Kisuke. -szóltam bele. ám a vonal végén a többi telefoncsörgés elhallgatása után nem csak Urahara hanem a többiek hangját is hallottam. Nem tudom miféle kütyüvel szórakozik már megint, de sikerült összehoznia egy konferenciahívást. *Csak tudnám, hogy miért nem bízik abban hogy átadjuk egymásnak az üzeneteket....* -sóhajtottam egyet, majd próbáltam kivenni a dolgok lényegét Masaki szentségelése, Yasu nyafogása és Shun morgása mellett. Amint Kisuke bájos hangnemben elköszönt, máris nyitódtak a szobaajtók megjelentek az előbb érintett személyek.
-Akkor azt hiszem el is kellene indulnunk nem? Mert ha késünk a végén még a nyakunkba sóz valami sokkal rosszabbat, mint ez a Rukongai kiruccanás... -tápászkodtam fel a földről, ahol azóta is kuporogtam, majd miután felcammogtam Shugotenshiért és a cipőmért, és a többiek is összekészülődtek elindultunk a kedvenc boltosunkhoz, hogy nyisson nekünk kaput.
Soul societybe érve, naná hogy körülbelül egy két kilométerre a kijelölt céltól érkeztünk meg a Rukongai szélére, így nem kis morgások közepette indultunk el megkeresni azt két banditát akiről szó esett. De mivel az erdőben teljesen eltévedtünk ezért úgy döntöttünk szétválunk, és hívjuk egymást ha valaki talált valamit.
Így esett hát, hogy egyedül barangoltam, mikor hirtelen azt vettem észre hogy a feje tetejére állt a világ. Beleléptem valami idióta csapdába, ami szépen fellógatott egy fára.
-A fenébe már! -zsörtölődtem egy sort, hogy elérjem Shugotensit és elvágjam a kötelet, ám szörnyű tényként kellett konstatálnom, hogy ő szépen kicsúszott a hüvelyéből és alattam pihent a földön. -Eh, így még jobb.... -próbáltam úgy helyezkedni, hogy rálássak az engem fogva tartó kötélre.
-Tiszta mázli, hogy bízom a démonmágiámban annyira, hogy elhiggyem hogy nem fogom lerobbantani a lábamat. -sóhajtottam, majd ellőttem egy Byakurait a kötélre. Azzal viszont nem számoltam hogy voltam vagy két és fél méter magasan, így szépen seggreestem. -A jóéletbe már, hogy én folyton ilyen szerencsétlen vagyok. -kászálódtam fel a földről sajgó tagokkal, és tettem vissza a helyére Shugotenshit. Azonban a fák közül mintha valami mozgolódást hallottam volna. *Lehet hogy a kidou idevonzott valakit? Na remek* -húztam elő inkább a zanapkutoum, és figyeltem a környéket, hogy ne érjen váratlanul egy esetleges rajtaütés.

Előző este alig bírtam elaludni, teljesen hatalmába kerített a lázas izgalom a másnapi küldetés miatt. Banditák, lázadók, ármány, izgalom és fantasztikus hősök, lovagok és csodálatos hercegnők... Tisztára mintha egy romantikus kalandregény részese lettem volna, nekem meg persze ennél több se kell a boldogsághoz. Rózsaszín felhőből fejest ugorva merültem hát el az álmok hasonlóan káprázatos világába, hogy aztán másnap megélhessem a saját tündérmesémet.
Reggel sec-pec elkészültem, olyan gyorsan, ahogyan talán soha, majd lihegve rohantam egészen a találkozóhelyig. Hát a lélegzetem is elállt, mikor odaértem. Rengeteg shinigami, és pár, egyéb kasztba tartozó lény... Még egy arrancar jelenlétére is figyelmes lettem, ami ismét felidézte bennem a tegnap esti romantikus gondolataimat, így ismét felhőcskéken szökelltem az idilli hangulattól. Már csak egyvalami hiányzott, hogy teljes legyen az összkép, az én daliás hercegem.
Közel 10 perc lábujjhegyen nézelődés és kutakodás után végre meg is leltem... A hadnagya és egy másik kapitány társaságában. Hiába, mióta Yuu-chan kapitány lett, sokkal elfoglaltabb, más körökben mozog, én meg jelenleg a világért sem zavarnám meg, valószínűleg csak zavarnám a küldetés felügyeletében.
Törékeny álombuborékom kidurrant, így új elfoglaltság után kellett nézni, amivel elfoglalhatom magam, amíg a végállomásunk felé bandukolunk. Mialatt azon gondolkodtam, hogy min gondolkodhatnék, észrevétlenül is lassítottam a tempón, majd arra kaptam fel a fejem, hogy jócskán lemaradtam. De ha lemaradtam az élen haladóktól, akkor a nagyobb létszámú shinigami csoportba csak belefutottam volna, és 50 egyenruha azért csak kiböki a szemem....
Rossz érzés lett úrrá rajtam, így megindultam visszafelé, majd hamarosan egy arrancar lélekenergiájára lettem figyelmes. Nagyon nem örültem neki, hogy leszakadtam, és hogy máris harcolnom kell, de már éreztem, hogy a kilóméterhiányos és minden lében kanál felem majd kiugrik a bőréből, hogy végre egy igazi csatában vehet részt. Izgatottan követtem a reiatsut, míg végül megpillantottam a feltételezett ellenfelemet.
- Jó reggelt! - mosolyogtam felé kedélyesen, majd Nishibit kihúztam a sayából. - A nevem Yasuji Chiyoko, és azt szeretném megérdeklődni, hogy mi járatban van errefelé. Ha esetleg köze lenne azokhoz a fura figurákhoz, akik mint banditák dúlnak Rukongaiban, örömmel értesítem, hogy velem kell megküzdenie! - Mosolyogtam továbbra is vidáman Nishibit magam elé tartva.

*Ma a reggelre egyáltalán nem emlékezett Nowa, mert valami furcsa történt vele még hetekkel ezelőtt. Járőrözésbe fogott egyedül Észak-Rugonkaiban, mert úgy gondolta, hogy minél kevesebben vannak annál kisebb a feltűnés. Vígan ment be a kocsmába álruhában és halhatta az alvilág pletykáit sunyiban egy kis shake kíséretében. Sosem ivott sokat, annyit se, hogy megszédüljön tőle. Halotta, hogy a farmján, amit pár hónapja megvédett, csődbe ment és az alkalmazottak a gengsztereknek dolgoznak. Azt pletykálták, hogy rabszolgaként művelik a földeket. S ez Nowanak nem tetszett.
Pár perc múlva áttértek a két fivér cselekvényeiről, érzéseiről egymás irányt. A kocsmában szinte csak az 5 pletykálkodó férfi és Nowa volt bent, na meg a kocsmáros tisztán lehetett hallani a kocsma túlsó feléből, hogy mit mond az 5 kocsmatöltelék. A két fivérről jóformán semmit sem tudott meg Nowa, de az a semmi is felkavaró volt és aggasztó. Amikor kiballagott a kocsmából az éppen bejövő ember furcsán nézegette, talán felismerte. Másnap ugyanúgy este fele betért ugyanabba a kocsmába és a szokásosat kérte. Elkezdte iszogatni a sörét és a hangos népség is megérkezett pletykálgatni. Fél óra multán Shouryou rosszul érezte magát, nehéznek érezte a fejét, majd testét, közel volt, hogy elaludjon.*
~ Mi a franc, valami altatót rakhattak a sörömbe, de miért? … Felfedtek volna? ~
*Egy kora reggeli időben a Shinigami felébredt a mély álomból. Körülnézett volna, de teljesen sötét volt a szobában. Se ablakon, se ajtón nem jutott be fény. Nowa végig tapogatta magát és csak egy vászonnadrág volt rajta, semmi más. A fiú zavarban volt, de a zavar nem rendítette meg a kiszabadulásban. Lassan felállt, majd koncentrálni kezdett.*
~ Istenem… érzem, hogy gyenge vagyok, még pihennem kell, de nem nyugodhatok. Hadou 4: fehér villám höh. ~
*Összetette a kezeit maga elé és fehér villámmal robbantotta szét az egyik falat. A fal mögül fény világította meg a szoba egy részét. Nowa elmosolyodott, majd elájult.
Másnap úgy ébredt fel, mintha egy strucc fejbe rúgta volna. Lélek ereje teljesen visszatért. Most a kimonojában találta magát egy nagyon díszes, gyönyörű szobában. Zanpakutója az ágyhoz volt támasztva. A függönyök hálózta ablak előtt egy férfi állt, talán 30 éves lehetett. Kezében egy kapcsoló. A 4. tiszt felült és a tarkóját akarta megmasszírozni, de egy furcsa, lapos szerkezetet vett észre. Próbálta leszedni, de bele volt építve a testébe. A férfi megszólalt, hogy hiába erőlködik, mert csak magának okozna fájdalmat, ami igaz is volt. A gúnyos beszólás után megemlítette a nevét. Nowa nem értette pontosan, de abból is megértette, hogy a férfi az egyik fivér. Gyorsan felkelt és felkapta a Zanpakutoját. Támadásba akart lendülni, félig meddig ki is húzta a kardot, de egy eléggé súlyos probléma aktiválódott. A férfi megszólalt, hogy azt rakja el Nowa, mert egy másik kardot kap, majd megnyomta a kapcsolót. Nowa nem bírt mozdulni, egy centit se. Ráadásul a férfi pihenésre parancsolta. Nowa akaratlanul teljesítette a férfi szavait. Később a Shinigami nyaka köré egy erős, vas rostélyt raktak, valamint a felső testre páncélzatot kivéve a karokat. Nowa a Zanpakutoja mellé egy másik lélekölő kardot kapott, amit fivérek kovácsoltattak.*

*Soul Society szolgája új urat kell szolgálnia kényszerből.
A mai nap Nowa téglaként működött a 13. osztagban. Kitudódott a két fivér háborúja, ezért Seireitei Shinigamikat küld a két fivér megakadályozásában. Nem csinálhatott mást a 13. osztag 4. tisztje, minthogy elárulja Seireitei-t. A gazdájához sietett, és elárulta mennyi shinigami közeledik. A következő parancs az volt, hogy lopakodjon és öljön feltűnés nélkül. Ekkor találta meg Aiko-chan Nowát. Nowa átnézett a válla felett, majd megfordult.
~ Menekülj, vagy üss le mit bánom én, de tűnj el minél előbb! ~
Nowa csak gondolni tudta a mondani valóját, egy hang sem hagyta el a száját, csupán egy szó: „Öl!”
Nowa előkapta a fivérek által kifejlesztett Lélek kardot //Rövidítésem SSD – Soul Sword Development – Lélek kard fejlesztés//, majd harc pozícióba állt.*

*Kelletlenül baktatnak a megjelölt helyszín felé. Már messziről is süt a két apró alakról, hogy mennyire utálják ezt az egészet... De hát Alegra-sama parancsait követniük kell, akármennyire nem is tetszik. Mégiscsak ő az egyetlen Las Nochesben, aki eltűri őket maga körül, szóval nem ártana legalább ezt az egy biztos pontot megtartaniuk, hiszen ki tudja, nélküle hol kódorognának éppen a sivatagban...*
- Vigyázz már, a fenébe is!
- Te löktél bele abba a gödörbe majdnem...
- De hiszen én mentettelek meg onnan, te szerencsétlen...
- Viszont elfelejtetted megemlíteni, hogy csapdák is vannak errefelé...
*Kezdik el a szokásos módon a zsörtölődést, melynek ezúttal az az apropója, hogy Lala kis híján belerohan egy jól elrejtett csapdába figyelmetlensége miatt. Ezek után azonban beáll a "pillanatnyi" csendszünet - de aki egy kicsit is ismeri az igencsak különös arrancar-párost, tudhatja, hogy ez csak a környezetkímélő változata veszekedésüknek. Ugyanis a gondolatok csatamezején vívják ekkor szócsatáikat... De nem tarthat sokáig egy gyanútlan harmadik fél nyugalma, mivel bármelyik pillanatban ismét kitörhet az ikrek bármelyikéből a szó, tovább idegelve mindenkit, aki megközelíti őket.
De miért is vannak itt, azon kívül, hogy felettesük ideküldte őket? Nos, egyelőre ők maguk sem tudják pontosan. Valami banditákat emlegettek nekik, azonban természetesen nem figyeltek az eligazításra - ezért is pottyanhatott bele Lala az ominózus csapdába.
Hamarosan szerencséjükre végül megérkeznek a banditák főhadiszállására, ahol már több más arrancart is meglátnak; többségüket ismerik is legalább látásból. Az eligazítást tőlük teljesen szokatlan csendben hallgatják végig, és utána is szó nélkül ácsorognak tovább - éppen azt tárgyalják meg gondolatban, melyik ellenfelet pécézzék ki maguknak...*

*Éppen aludni próbálna - elvégre ki kell használni az időt, amíg mind Masaki, mind a többiek viszonylag csendben vannak az előző éjszaka hatásaként -, amikor telefonja kezd el a közelben lévő éjjeliszekrényen vitustáncot járni a rezgő üzemmódnak köszönhetően... Majd pedig, kis ráhagyással teljes hangerőből rázendít a legzavaróbb csengőhang is, amit csak talált a ketyerén. Így ugyanis a szokottnál jóval gyorsabban képes felvenni a telefont, csak azért, hogy minél gyorsabban elállítsa az ideg- és fültépő zörejt...*
- Konferenciabeszélgetés? Nem vagy semmi, Kisuke...
*Sóhajt fel unottan, amikor a hangszóróból visszaordít még pár másik hang és további zsörtölődés is. Rezignáltan hallgatja végig a magát folyton bokornak álcázni akaró exkapitány legújabb agymenését, majd egy erőtlen tiltakozás után - ami csak a szokásos "nem közösködöm shinigamikkal!" felkiáltások változó hangnemű ismétléséből áll - gyors köszönéssel lecsapja a kagylót, majd igyekszik összekaparni magát. Ez többé-kevésbé sikerül is, néhány perc múlva pedig már teljesen éberen és ráérősen battyog ki a nappaliba, a többiekhez.
Uraharához érve természetesen azonnal kap baráti köszöntésként egy nagy csapást a fejére a legyezővel a telefonbeli akciója miatt, így látványos morgás közepette lép be az átjáróba. Rukongai-ba érve pedig még morgósabban konstatálja, hogy a puszta közepén vannak, látszólag mindentől távol... Ugyan próbál tiltakozni a szétválás ellen, de hamarosan beletörődik, és rövid gondolkodás után végül elindul a választott irányba. Eléggé elszokott a bozótban járkálástól - ami mezítláb, egy szál papucsban még kevésbé kellemes élmény -, és hangos káromkodás közepette halad előre, időnként még jobban felemelve hangját, amikor épphogy sikerül kikerülnie egy-egy ügyesebb csapdát. Azonban hamarosan elhallgat, amikor valami szokatlan zörejt hall a közeli bokrok mögül, kezét pedig kardjának markolatára helyezi, hogy bármikor előránthassa a fegyvert...*