/René szemszögéből/
Hogy mikor is történt.... Nem igazán emlékszem, talán olyan száz hatvan-szász hetven évvel ezelőtt. Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha nem unatkoztam volna annyira azon a délutánon... Nem is tudom hol kezdhetném, legegyszerűbb talán, ha az elejétől mesélem el, hogy ismerkedtem meg ezzel a különös jószággal.
Mint már mondtam, rettenetesen unatkoztam aznap. Még a könyvek sem enyhítettek szenvedésemen, nem volt kedvem semmihez, fracciónjaimat magamhoz képest is szokatlanul mogorván hajtottam el, mikor néha beólálkodtak a szobámba. Így teltek az órák, olyan lassúsággal, mintha csak évek váltanák egymást. Mikor már elértem a holtpontot és elhagyni készült a lélek, egy reménysugár villant be a végtelen sötétségbe: az emberek világa! Nem volt kimondott célom ami oda vezérelt volna, de mivel mindenhol izgalmasabb, mint Las Noches hideg falai közt, izgatottan nyitottam meg egy gargantát. Már maga a tény, hogy kimozdultam, mérhetetlen elégedettséggel töltött el, kedélyesen fütyürészve kerestem egy szimpatikus fát, aminek árnyékában már nem lesz olyan nyomasztó az olvasás. Miután megleltem végre a legalkalmasabb helyet, nagyot nyújtóztam, majd hosszú percekig fészkelődtem, hogy a lehető legkényelmesebb pozícióban falhassam a könyvet. Éppen az első mondatot kezdtem volna el, mikor éktelen üvöltés csapta meg a fülem. Első ijedtségemen túllépve igyekeztem visszamerülni az olvasásba, de a kétségbeesett ordítás ismét kizökkentett, és bármennyire próbáltam, sehogy sem tudtam kizárni az egyre gyakrabban ismétlődő óbégatást. Szitkozódva keltem fel a földről és miután leporoltam magam, kelletlenül a hang irányába indultam, majd a sonidonak köszönhetően pár másodperc múlva már el is értem a hangforráshoz, egy gillianhoz. A böszme krumplis zsák kétségbeesetten próbált hadakozni két arrancar ellen, akik valószínűleg kedvtelésből szórakoztak vele, csapásaikat a lassú menos sorra nyelte.
Alig bírtam magam visszafogni, annyira dühös voltam. Persze nem a gillian sorsa izgatott, van belőlük úgy is elég, meg különben sem az empátiámról vagyok híres, azt viszont nem tudtam lenyelni, hogy egy ilyen primitív ténykedés miatt nem tudok csendben és békességben olvasni.
-
Ha meg akarjátok érni a holnapot, azonnal tűnjetek a szemem elől. - Kiáltottam a két arrancar felé, akik halálra vált arccal fordultak felém. -
Azt mondtam azonnal! - Mordultam rájuk ingerülten, mivel azok úgy álltak ott mozdulatlanul, mint két sóbálvány, majd egy mély meghajlás és egy hangos bocsánatkérés után eltűntek.
-
Moaaah. - Hallottam a hátam mögül a gillian bágyadt hangját.
-
Nah te dög... - Fújtattam egyet félig nevetve. -
Tűnés vissza Hueco Mundoba, mielőtt még ketté szellek.. - Néztem rá fejvakarva, majd sarkon fordultam, és komótosan megindultam előző helyem felé. Nem siettem sehova, ráérősen bandukoltam, de hirtelen olyan érzésem támadt, mintha követnének.
-
Moooaaah. - Bégetett rám a gillian bánatosan, mikor hátra fordultam engedve a késztetésnek.
-
Nem megmondtam, hogy menj vissza?! Tűnj el!!! - Förmedtem rá, de az a nyomorult meg sem mozdult, helyette egy bánatos "Moaah"-t hallatott. -
Jó, most fogytam ki a türelmemből. Tudd a helyed! - Készültem hogy lecsapjak, de a kardom megállt a levegőben. Nem tudom mi üthetett belém, de ahogy ránéztem arra a szánalmas arcra, megsajnáltam. Már abban a pillanatban, ahogy visszacsúsztattam a kardom a hüvelyébe, átkoztam magam, amiért nem végeztem ezzel a nyavajással, de egyszerűen annyira szerencsétlen volt, hogy én éreztem volna kínosnak megölni.
-
Na gyere, te nyamvadt dög.... - Vetettem hozzá kelletlenül, majd megnyitottam egy gargantát.
Miután átértünk Hueco Mundoba, egy szempillantás alatt otthagytam azt a mamlaszt, hogy esélye se legyen újból követni. Igyekeztem még az emlékét is kitörölni a fejemből.
A következő napom ha nem is jobban, de valamivel eseménydúsabban telt, a kötelező gyűlés után lomhán vonszoltam magam a szobámba. Nagyokat ásítozva tapogattam a kilincs után, de az álom egyből kiszökött a szememből, mikor kinyitottam az ajtót. A szemközti ablakból két bamba szem meredt rám olyan elementáris sötétséget árasztva, hogy féltem, a saját agysejtjeim is áldozatául esnek ennek a határtalan hülyeségnek. Mikor az elengedhetetlen "Moaaah"-t is meghallottam, biztos voltam benne, hogy ez ugyan az az átkozott idióta, akit én balga, nem szeleteltem föl tegnap.
Egy ideig próbáltam elűzni, de sehogy se ment, így beletörődve vágódtam el a kanapén. Egy könyvvel próbáltam lekötni magam, de teljesen ignorálni sehogy sem tudtam, szinte a hátamon éreztem azt a bugyuta tekintetet.
-
Fogalmam sincs, miért nem daraboltalak még fel.... - Temettem arcom a kezembe, majd pár perc múlva azon kaptam magam, hogy beszélek hozzá. Lényegtelen zagyvaságokkal traktáltam, amiket általában megtartok magamnak, de ez az ostoba olyan átéléssel hallgatta, mintha egy kalandos regényt olvastam volna fel neki.
Így teltek el a hetek aztán hónapok, és én szép lassan megszoktam a jelenlétét. Habár rettentően bosszantott, hogy mindig a nyomomban van, és hiába adtam neki többször is hangot, elfogadtam, hogy nem tudom levakarni.
Egyik este épp a dáliák helyes gondozásáról meséltem neki, mikor eszembe ötlött valami.
-
Itt lógsz a nyakamon lassan egy éve, és még a nevedet sem tudom, ha van egyáltalán... - Néztem rá homlokomat ráncolva, majd a szomorú "Moaah"-ból, és a tényből, hogy nem szokás gillianokkal trécselni arra következtetésre jutottam, hogy neve sincs.
-
Nyamvadt dögnek azért csak nem hívhatlak mindig.. Legyél mondjuk.. Hm, Hittatrutty - Böktem ki az első zagyvaságot, ami eszembe jutott.
Így lett ő Hittatrutty a gillian, és nem egy gillian a sok közül. Majd' száz évig lihegett a nyomomban, egészen addig a napig, amikor elhagytam Hueco Mundot. Tulajdonképpen fellélegeztem, amiért megszabadultam tőle, de mégis... Ő mégis csak a legbárgyúbb és legszerencsétlenebb gillian akit valaha láttam.
Hittatrutty adatlapja:
Név: Hittatrutty
Kaszt: hollow
Képesség: cero használata
Jellem, kinézet:
http://fc04.deviantart.com/fs18/f/2007/152/d/2/Hollow___Gillian_by_Kaizo_Konpaku.pngÉrtelemszerűen úgy néz ki, mint a legtöbb gillian, azzal a különbséggel, hogy még a fajtájához képest is feltűnően bamba tekintettel van megáldva.
Meglehetősen félénk és jámbor, különös vonzódást érez a plüssállatok és a kiscicák iránt, fanatikusan rajong a körtéért.
