Nyomozás: Az újabb lidércnyomás // LEZÁRVA

/A sorrend felborult, köszönjük szépen az inaktív usereknek. A jelenlegi sorrend a következő: (mesélő után) Chizuki Maya, Namie Fujishima, Hana Akamoto, Justin Awesome, Momichi Aki Ryakuren, Matsushita Hoshiko, Hayashi Yuuta, Kamilia Yumi, Hoshi Ikari.../

---

Hana terrorját túlélve gondolkodtam el azon, mit kéne beadni ezeknek az embereknek. Végül nem túl sokra jutottam, pontosan mondva semmire, így egy darabig békén hagytam ezt a problémát. Ám egy perc nyugtunk sem volt, ugyanis a nyomozós brigád seperc alatt az intézmény ajtaja előtt lébecolt. Kikerekedett szemekkel tudatosult bennem, hogy nekünk is be kell oda menni. Úgy láttam nem csak nekem nem volt túl sok kedvem ehhez, de hát hadnagyként jobbnak láttam nem siránkozni. Elég volt, hogy lelkiekben sírtam-ríttam. Jobbnak találtam, ha az emberek nyomában maradunk, s ezt a felvetésemet meg is osztottam shinigami-társaimmal is. Ötlet híján egyelőre csak megfigyeljük őket, hisz nincs kedvem ahhoz, hogy egész Karakura a shinigamikról jártassa a lepénylesőjét.
Lassú léptekkel, és óvatos mozdulatokkal tértem be az épületbe. Sötét volt, és a –régen talán- bútorokon valami nedves trutyi csöpögött. A ki-kidőlt falak résein még beszűrődött a fény, ám az sem sokat segített a helyzetünkön. Kezemet azért a kardom közelében tartottam, ki tudja, mikor akar valamilyen dög elém ugrani.
- De még milyen büdös!
Fogtam be kimonóm ujjával az orromat, bár az sem volt túl nagy hasznomra. Olyan fullasztó szagot még életemben nem éreztem! Ráadásul mindenáron bele-bele akartam ragadni a rengeteg pókhálóba. Érdekesen oldottam meg ezt a problémát, ugyanis azzal a kezemmel ugye nem legyezgethettem el, amivel a kardot fogtam. Így másik kezemmel (amivel ugye a nózimat fogtam be) igyekeztem csatarázni. Pontosabban a könyökömet használtam, ami azért volt vicces, mert közben még felugráltam is. Tehát a folyosó végére már úgy néztem ki, mint egy komplett portörlő.
Maya szavára azonban rögtön felfigyeltem, s csak bólogatni tudtam. Igen, nem ártana nekünk egy vezető, mert így olyanok vagyunk, mint a hangyaboly királynő nélkül.
- Nos nem ártana egy bandavezér... Ki köztünk a legbátrabb és legkarizmatikusabb egyén?
Simítottam végig államat, amikor eszembe jutott, hogy tiszta pókháló vagyok, így nagyot tüsszentettem. Gyorsan leráncigáltam magamról a nagyját, majd tovább pásztáztam a tekinteteken.
- No és persze az sem lenne rossz ötlet, ha kisebb csoportokra oszlanánk. Valakinek, vagy valakiknek úgyis a nyomozgatós banda után kell erednie... Ha gondoljátok, én ezt bevállalom, esetleg jönne velem valaki?
Tettem fel a „költői kérdést”, abban reménykedve, hogy valaki lesz olyan jófej és velem tart. Viszont az utolsó kérdéssorozatra a választ nem tudtam meghallgatni, mert valami nagyon piszkálta a fülem. Egy különös dallamot hallottam, bár nem igen halkan szólt. Csak nem sípolt a fülem, biztos voltam benne, hogy valami dalocska játszódik le újból és újból.
- Ti-ti-ti is halljátok ezt?
Vacogtam kicsit összerezzenve.

Sok furcsasággal találkoztam már szembe, de ez a nyomkövető kutyákat utánzó ipse, aki mellékesen gerincproblémákkal küzdött és két csini oldalbordája máris azt sikongatta buksimban még sok bajt zúdítanak a fejünkre. Nem elég, hogy premier plánban látják, ahogy hibbant fekete ruhások fegyverrel rohangásznak tök komoly fejjel, de még olyan kétbalkezes vénülő vezetőt is beszervíroztak maguknak, aki ingyen belevetődik az első utunkba kerülő csapdába. Viszont itt se hagyhattuk őket, bár nagy volt a kísértés fogjak egy atombiztosan tartós kötelet és csavarjam fel őket az első fára. Na, de semmi kedvem újabb fegyelmit kapni, mert molesztáltam pár szuperhőst alakító emberkét. Üsse bokán a kavics! Jöjjenek csak! Hátha bent valami ocsmány hollow fog lapulni és úgy gatyikába trottyantja őket, ami után elmegy a kedvük ettől a foglalkozástól. MUHAHA! Amúgy sincs most kedvem kiszáradásig magyarázni nekik mi a jó arcok vagyunk és őket védjük, illetve mellékesen frankó szellemecskék formációban nyomulunk, de semmi para, hogy full igaz léteznek libegő-lebegő-hihegő-huhogó dögök!
Trappoltam elszántan terelgetve mindenkit magam előtt. Az se érdekelt gyanakvóan méregetnek újdonsült csoporttagjaink. Nehezebb lesz ez a családterápia, mint gondoltam. Körülbelül annyira különbözünk, mint egy krumpli és vattacukor. Remélem mi vagyunk a finomabbak! Oh, anyám! Most szívesen bevágnék egy olyan ragadós, színes, istenien éd...pfúúj, ez-ez borzasztóan büdös! Asszem már csúnyán nem vagyok éhes! Csordult ki a könnyen, miközben igyekeztem levegőt kapni és nem x-be fordult szemekkel rángatózni a földön. Plusz, hogy minden tökéletes legyen még az orromig se láttam el, így zombi módra kinyújtottam magam elé kacsóimat és úgy próbáltam nem hasra esni. Néhányszor majdnem összejött, de a belém kapaszkodó társam olyan tökéletesen csúcsszuper ellen nehezék volt, hogy szó szerint visszarántott! Tiszta tuti! Beépített ilyen-ilyen izébigyó, ami mindig szintre rántja a cuccost! Nagyon menő! Majdan ha valamilyen koromfeketénél pindurkányival több maxfaktor fénnyel megáldott helységben kötünk ki meglapogatom érte. Óriási szolgálatot tett nekem! Meg reménykedem én is sugároztam némi biztonságérzetet, bár a bolondgomba génjeim nem biztos, hogy engedélyeztek efféle csernobili foszforeszkálást. Majd furcsa módon kevés híján az előttem haladó nyakába ugortam, amikor megszólaltak mellettem. Tudtam, hogy ott vannak és tudnak beszélni, mégis méretes frászt kaptam, attól, hogy aki szorongatva csendelt eddig, most határozottan megszólalt. Mellkasomat lapogatva hörögtem, majd fejeltem le valamilyen lecsüngő dolgot, amit soha a shinigami életemben nem akarok megtudni mi volt, végül egy kiálló talajzati akadályban zakóztam előre. Természetesen pontosan a folyosó végén tettem mindezt, amikor az egész csoport befékezett. Azért igazán rendes volt tőlük, hogy elálltak utamból nehogy rájuk pottyanjak...VALAKI MEGFOGHATOTT VOLNA! Eszükbe sem jutott ez fájni tud?!
-Ajajaaaaaj...-nyöszörögtem fél sort gyönyörűségesen feltápászkodva. Még fátyolködre is futotta, hiszen kifogyhatatlan mennyiségű porcica távozott ruházatomból. Sajnos ettől minden szempár rám szegeződött, így kénytelen voltam válaszolni a nemrég feltett kérdésre, amin normál esetben mélységesen hallgattam volna, mert lusta vagyok efféle tervrajzokon gondolkozni. Hatalmas gondolkodás alól egy szem kapitányunk derengő körvonala mentett meg. Na, és kire kenhető a legnagyobb felelősség, hát a taichou-kra! Csillantak fel szemecskéim mindent bevilágító reflektorként. Kisebb csettintés, bájos vigyor, majd ujjacskával érintettre bökéssel eresztettem szabadon harci kiáltásom.
-Én Momichi taichou-t javaslom! Ja-ja-jaaaa!-
Legyezgettem szorgalmasan fekete társaimnak, hogy gyűljenek körém. A másik részt jobb volna szakértő hallójáratok mellett megvitatni. Ráadásnak úgy voltam vele a közjó érdekében feláldozom magam, vagyis bevállalom, hogy kísérem szimatszatyor csoportunkat. De aztán az is bevillant, hogy szét lehetne őket is szórni közöttünk, hátha úgy kevésbé lennének tűzveszélyesek! Magyaráztam is lendületesen mit-merre-hogyan kéne megvalósítani, de kezdett az agyamra menni, hogy valami zümmögött a fülemnél. Remélem csak egy makacs légy, bár Namie szavai enyhén szólva belém állították a félszt. Valahogy kétlem egy komolyzenét kedvelő mészáros ütyködik errefelé, aki Mozart-ra kaszabolja centikre áldozatait. Ennek a dolognak biztos nagyobb jelentősége van. Pislogtam kiakadva bártnőcskémre, majd nyakába borulva sipákoltam kétségbe esetten. Illetve gabalyodtam bele a maradék pókhálóba, így rövid időre sziámi ikreket gyártva magunkból. Miközben a boncolással küzdöttünk lassan, de biztosan a tervvel is haladtunk előre.

Minden áron el akartam esni az összes gödörben vagy fel-felálló parkettában. Morogtam is rendesen, hogy hogy lehetek ekkora szerencsétlen. Legalább lenne egy kis fény vagy valami. Ahogy lassan lemásztam egy kisebb lépcsősorról, eszembe jutott az az űberfasza ötlet, hogy majd világítok a telefonommal. Végtére is, ez is több mint a semmi. Elő is horgásztam a zsebemből, ám pechemre épp lemerülőben voltam. Hát már hogy a rákba ne ilyenkor akarjon ez a szar is megpusztulni?! Ilyen ötösöm lenne, már a pénzben úszkálnék, valahol külföldön.
Alattam a padló nyikorgott, s ahogy befordultam egy sarkon, még valami iszonyatos bűz is fullasztani szeretett volna. Még a vidéki budi is hozzá képest illatos mécses volt!
Ahogy ott szerencsétlenkedtem felfigyeltem egy furcsa neszre, nem is olyan messze tőlem. Felvont szemöldökkel hallgatóztam, és nem mozdultam. Gyorsan lecsuktam a telefonom képernyőjét, még mielőtt megtalálna a zaj keltője. Szó mi szó, rendesen beszartam, így a falhoz simultam, abban reményében, hogy még nem szúrtak ki. Ám, ahogy egyre közelebbinek hallottam a lépéseket, kisandítottam rejtekhelyemről. Nem túl sokat szűrtem le, csak azt, hogy valami emberi alak dalolászik. Dalolászik? Úristen, egy ilyen helyen valakinek van kedve énekelni?! Ki lehet ekkora állat?!
Mindenesetre nagy levegőt vettem és kiléptem a fal mögül, hogy kiderítsem ki az, és mit akar.
- Hé bocs!
Szólaltam meg, aminek az lett a következménye, hogy a velem szemben lévő ipse olyat ordított, hogy teliraktam tőle a gatyámat! Nem hogy megijedtem volna! Elsőnek azt sem tudtam én is ordítsak vagy a legelső ablakon kiugorjak.
- Hé hé, nyughass már, nem bántalak!
Igyekeztem megtalálni a vállát, hogy lenyugtassam, ami nem túl gyorsan ment. Aztán szélsebesen előhorgásztam ismét a telefonomat, hogy megvilágítsam az ürge fejét. Szerencsére ember volt, nem valami lerohadt fejű zombi. Így kissé megnyugodva sóhajtottam fel. Viszont ismerős volt a csávó arca, csak az nem esett le nekem, hogy honnan emlékszem rá.
- Öhm, izé... Sikerül megnyugodnod? Te mióta bolyongsz itt?
Veregettem meg a vállát, s megpróbáltam kiszedni belőle, hogyan került ide.

Valami egész nap nyugtalanította albumfelvételről ellógva. Igen, betegséget szimulált. Ha túlerőlteti a hangszálait és egészségét, akkor elszíneződne és kiráncosodna gyönyörű bőre! Amúgy is betelt nála a pohár, persze a szokásos dologtól. Hármas fogatuk vezetője addig heccelte, hogy hamisan távozik 145-re, egyetlen hang csodásan ívelt ajkain, amitől idegesen vágta hozzá ásványvizes palackját. ~ Remélem jól van. ~ Sóhajtott hatalmasat, beteges pontossággal megigazítva frizuráját. Kezdte azt hinni megint túlságosan aggodalmaskodik, hiszen órák óta hasogatott egyre erőteljesebben feje. Mielőtt homlokát is megdörzsölhette volna a pénztáros lány bájosan mosolyogva kérte a töménytelen mennyiségű édessége árát. Uralkodva kitörni készülő bamba reakcióján kotorta elő pénztárcáját, ami nem is ment olyan könnyen, tekintve Gucci táskája méretét és a benne helyet foglaló Umi számára hasznos lomoktól.
Túlesve a fizetéssel járó kínokon szorongatta izgatott pírrel papírzacskóban nyugvó szerzeményeit. Alig várta, hogy megkóstolhassa valamelyiket! Most biztosan nem fog válogatni közöttük, mindegy lesz a sorrend. Néhány lépés után, viszont boldogsága kezdett átmenni gyerekes kinézetére káros türelmetlenségbe. ~Nem bírom kiiii!~ Nyöszörgött egy helyben ugrálva, majd tűnt el a csokikat fogva tartó anyag alján. Kihorgászva pillanatnyi kedvencét küldött neki egy szívecskét. Épp a védőfólia eltávolításával foglalatoskodott, amikor eddig elnyomott gyomortáji mocorgása újra felerősödött. Hirtelen nem tudta mi baja lehet, így rápislogva kérlelte fejezze be, de még néhány lépést téve rá kellett jönnie ez az érzés nem az éhség, panaszkodás vagy egyéb jelzés volt, hanem nyugtalan morgás. Óriásit nyelve fordult egy sötétben fokozottan elhagyatottnak és rémisztőnek tűnő épület felé. Ettől már remegése is előkerült. Önszántából villámtempóval sprintelt volna el a helyszínről, de lába fittyet hányva halálfélelmére masírozott be az udvarra. Hangos visongások között kezdett veszekedni végtagjával és imádott édességeivel dobálva próbálta jobb belátásra térni, nulla sikerrel. Kétségbe esett hadonászása közepette hangokra, majd élőlényekre lett figyelmes. Szemei felcsillanásával virult fel tekintete, mert az egy percig sem fordult meg kobakjában, esetleg szellemek...
Hatalmas lelkesedéssel integetve a két táborra oszlott tömegnek, hullatott örömkönnyeket. Szeretett volna mindenkit végigölelgetni, de lábai továbbra is zakatoltak, így elviharzott tisztes távolban mellettünk egyenesen neki a nehéz fa ajtónak. Hatalmas kongással terült ki a földön, ez már túl sok volt. Fogta csodálatosan ívelt orrát és verte szemmel, mire az kinyílt. Szorgalmas pislogással gondolkozott, majd rá kellett jönnie, saját érdeme, hogy bejutott. Tudná minek! Fájó tagjáig sem látott el és egyetlen csokija sem maradt. Egyszerűen katasztrófa! Szipogott hangosan, majd valamiben fel akart bukni, amit inkább nem akart tudni micsoda volt, mert elhagyatott házakban ki tudja mik tartózkodnak földön. Hallatott elfojtott sikolyt, majd tartotta maga elé kacsóit. Ocsmány szörny, találja csak meg a karját, mint a frissen ápolt arcbőrét! Bár egyik se lenne jó! A filmek szerint, hatványozottan ártalmas a rusnya állatok nyála! Nyelt hatalmasat, miután befordult valamerre. Furcsa neszek közeledtek, igen gyorsan közeledtek, úgyhogy utolsó kívánság szerint énekelve akart meghalni.
Épp szemeit becsukva szuggerálta magát, ne remegjen a hangja, legyen profi énekes, amikor megszólaltak előtte, mellette, lényeg a lényegben, közel! Hatalmasat sikítva kezdett csalapálni karjaival! Becsület megkívánja harcoljon, pedig semmi kedveeee! Nyöszörgött, míg szembe nem világították és fogták le vállait. Szinte totál megvakolva tapogatta támadóját. Lehet átvágás, mert az ellenség tudja manipulálni a hangját! Miután, viszont meggyőződött róla emberrel áll szemben, hatalmasat sóhajtott, kivárta a megfelelő pillanatot, majd zsupsz, már a hátán is. Úgy kapaszkodott, mintha az életéért küzdene! Őt onnan le nem szedik, amíg holdfényt nem lát! Biztosra vette nem engedi leszedjék onnan. Nem akar az épületben kikötni, egyedül, sok szellem között!
-MENTS MEEEG!- sipítozott egyre magasabb szintre váltó hanggal, fojtásig szorítva a kiszemelt férfi nyakát. Az sem igazán hatotta meg furán, ellenségesen és értetlenül merednek rá. Majd elviszi magával vásárló körútra vagy szépségkúrára! Ad neki ajándékot, csak hagyja békességben a hátán! Szipogott egyre hangosabban. Az alvó maciját, ágyát, szobáját akarta és Tigrisbigrist, hogy megnyugtassa, vagy Rii-t, hogy megvédje. Szörnyebbnél is szörnyebben félt!
-Nehem tudoooooom! Csak, csak csokit vettem és az áruló lábaim bejöttek ide. Meg se kéhérdezteeeek!-
Drámázott egyre hangosabban, továbbra is lelkesen szorítva a tippre, szőke vagy világosbarna hajú srácot! Elvégre a hangja és arcvonásai ezt takargatták, de kivételesen az se számít, ha ronda nő!

//Írtam, mert Aki le lett adva, szóval passz mikor írna...xD//

Üdvözlet!

A küldetést inaktívság miatt LEZÁROM.

Chizuki Maya, Namie Fujishima, Hana Akamoto, Justin Awesome: jutalmatok (mivel ti több körbe írtatok, mint a többiek) 500 LP és 500 ryou.