Azóta nem járt a Menosok erdejében, mióta Aizen-sama arrancarrá tette. Most is csak mázlija volt. Imádta az apró cseprő bajait rásózni. 'Endrigao hozd ide ezt, hozd ide azt. Szomjas vagyok. Éhes vagyok. Viddel ezt az üzenetet, hívd ide xy-ont... De egyszer átrendezem azt "kedves" arcát.~ Közben egyik ágról a másikra szökken, és minél erősebb lélekenergia után kutat a tájon. Egyenlőre csak kisebb hollowokkal találkozott, akiknek csak a szája volt nagy. ~Először a mosolyát húzom kicsit szélesebbre, talán épp a füléig. Aztán megszabadítom néhány ujjától. Talán még... Várjunk egy percet! Ez elég érdekes.~ Csapja meg egy erősebb energiahullám. Rögtön a forrás felé veszi az útját, a gyorsabb haladás érdekében a sonidót is igénybe véve.

Egy különös hang hasít a Menosok erdejének halálos csendjébe. Olyan hang, ami egy gargantana megnyitásának következménye. Szinte mindennapos esemény ez itt, most azonban mégis valahogy más. Az átjáró üres sötétségéből, hirtelen egy fehér haorit viselő férfi lép elő. Magas alakja tiszteletet parancsol, s hátán a 8. osztag jelképe díszeleg. Shinigami vagy valami hasonló.
~Ó, hogy a fene esne Kisukéba!~ - gondolom, miközben a pokolra kívánom az átjáró megnyitóját. ~Miért pont engem küld el, hogy fogjak neki valami büdös Menost... Vagy ha már engem küld, legalább ne ebédidőben csinálná.~
Miközben ezen gondolkodok, hirtelen több alacsonyabb szintű hollow tűnik fel a fák árnyékában. Biztosan megérezték, hogy idegen jár köztük. Alig telik el pár másodperc, az első idióta máris támadásba lendül. A villámtáncot alkalmazva mögé kerülök, s egy ütést mérek a tarkójára. A lidérc felordít, majd semmivé válik. Egymás után nyírom kifele a semmirekellő férgeket. Be kell vallanom, hogy egyre jobban untatnak. Pár perc harc után, úgy látszik megértették, hogy aki rám támad az aláírja a halálos ítéletét. Fejemet forgatva nézelődöm, hátha egy mamlasz Menos is idetolja a seggét. Ebben a pillanatban egy lélekenergia közeledtét érzem. Nem rendes hollow az már biztos. Valószínű, hogy arrancar lesz.
~Nah... Talán mégis volt értelme annak, hogy eljöttem ide.~ - teszem hozzá magamban, miközben ráérősen rágyújtok. Teljes nyugalomban várom, hogy végre megérkezzen újdonsült ellenfelem. Nagyot szívva a cigimből, unott képpel bámulom a szürke eget, s lassan kifújom a füstöt.

Alsóbbrendű hollowok sokasága pusztul el a következő percekben. A shinigami forma alak több tucat "rokonnal" végez. Alig bírja szemmel követni a mozgását. S miután puszta kézzel végzett az összessel elhever a fűben, s cigarettára gyújt. Mérhetetlenül magabiztos, de így közelebbről megfigyelve van is rá oka. ~Izgalmas harcnak ígérkezik!~ Nem húzza sokáig az időt, oda sonidózik az orra elé.
-Nem tanácsos a menosok erdejében egyedül mászkálni. Hamar eltévedhet az ember, és akkor akármi megtörténhet...
Az arca méreteket növekszik Las Nochestől távol. Ilyenkor próbálja kiadni a felgyülemlett feszültséget, és ez mogorvaságát is hamar megtöri. Most épp az ártatlan cigarettát szemelte ki kitöréseinek áldozatául. Apró földhalom kezd Yuusuke felett kialakulni a levegőben lévő porból. Amint elég nagy lesz tüskeformát ölt, és egyetlen szemrándításra megindul, hogy kettészelje a tüdő roncsolót.
-Jah és a cigarettázás itt is káros!
Ha nem hajol félre, akkor a tüske nem messze áll bele a talajba férfiasságától.

Nyugisan, fejemet egy fa törzsének támasztva relaxálok. Ideje lenne már, hogy ide érjen. Szememet pihentetve szívok nagyokat a cigimből. Tisztára otthon érzem magam. Azzal a különbséggel, hogy otthon süt a nap, csicseregnek a madarak. Itt leginkább szürkület van, no meg a hollowok ordítozása hallatszik.
- Nem tanácsos a Menosok erdejében egyedül mászkálni. Hamar eltévedhet az ember, és akkor akármi megtörténhet... - hallok egy hangot valahonnan a közelből. Nem igazán izgat, mit mond, de azért félszemmel megkeresem a beszélőt. Jól gondoltam, valóban egy arrancar.
- Kösz a felvilágosítást. - vetem oda, miközben újra lezárom szemeimet. - Majd tovább adom a jó tanácsot, ha találkozom itt valakivel, akinek szüksége van rá.
Nincs okom arra, hogy rátámadjak. Nem azért jöttem ide, hogy ész nélkül megöljek mindenkit, aki az utamba kerül. Az előbb is csupán önvédelemből nyírtam ki a hollowokat. Eközben egy tüske szeli át a levegőt és cigimet a közepénél átlyukasztva, nem messze a tökömtől fúródik a földbe.
- Jah, és a cigarettázás itt is káros! - teszi hozzá, amivel eléri, hogy immár teljes figyelmet fordítsak rá. Nagyot sóhajtva kellek fel eddigi helyemről, majd felé fordítom tekintetemet.
- De jó már, hogy mindenki így aggódik az egészségemért. - szólok, s egy kevés gúnyt is vegyítek a mondatomba. - Miben segíthetek neked?
Természetesen tudom, hogy mit akar, de azért játszom az értetlent. Lélekenergiám még mindig visszatartom, nehogy véletlenül egynél több Menos feltűnjön. Nem biztos, hogy az arrancar mellett több Pinocchióval is elbírnék sérülés nélkül.

- Kösz a felvilágosítást. - Majd tovább adom a jó tanácsot, ha találkozom itt valakivel, akinek szüksége van rá. - Mondja majd újra lecsukja a szemét. A kis meglepetés azonban mégiscsak felkelti a figyelmét. Feltápászkodik a földről és megszólal.
- De jó már, hogy mindenki így aggódik az egészségemért. - Mondja gúnyosan.
- Miben segíthetek neked? - Kérdezi, mintha fogalma sem lenn róla mire játszik új látogatója, aki még mindig zsebre dugott kézzel áll vele szemben.
-Inkább én segítenék neked. Nem látszol idevalósinak, sőt... Legalábbis kinézetre a nyolcadik osztag tagja vagy. - Közben szinte örömmel hallgatja a menosok "énekét", és mélyet szippant a sűrű, párás levegőből.
-És az egészséged számomra az egyik legfontosabb dolog. Kicsit úgy érzem magam, mintha a vendéglátód lennék, elvégre életemnek nem kis részét éltem le itt. - Lassan és maró gúnnyal beszél, majd mikor befejezi a vaizard mellé sonidózik, és rá sem nézve folytatta.
-Nem venném a szívemre ha megsérülnél.

- És az egészséged számomra az egyik legfontosabb dolog. Kicsit úgy érzem magam, mintha a vendéglátód lennék, elvégre életemnek nem kis részét éltem le itt. - szól és szinte minden szavából csöpög a gúny. Szemöldökömet kissé megemelve tekintek még mindig rá, de más reakciót nem mutatok. Eközben alkalmazza a sonidót és mellettem jelenik meg.
- Nem venném a szívemre ha megsérülnél. - fejezi be mondani valóját. Lassan elindulok felé, miközben előhúzom Dotonryuut sayájából. Ezzel együtt, hirtelen nagyobb mennyiségű reiatsut szabadítok fel. Olyan érzés, mintha eddig víz alatt lettem volna, s most újra a felszínre úsznék és beszívnám ez éltető oxigént. Nah, kb. most is ez játszódott le, csak lélekenergiával. Szememben tükröződik belül tomboló lélekenergiám, ezzel kísértetiesen kékké színezi azt.
- Nos, ez dicséretes. - mondom, miközben lassan körözni kezdek az arrancar körül, s közben katanámmal a földet karcolom. - Ha te így, akkor én is hasonlóképpen cselekszem. Dolgom van és mennék, de gondolom, nem fogsz ilyen egyszerűen elengedni... Igazam van?
Teszem fel a kérdést, s arcomon féloldalas mosoly jelenik meg. Vágyakozva tekintek megrongált cigim felé, s érzem, megint rá kellene gyújtanom. Azonban nem teszem, hanem felsóhajtva használom a shunpot, és Endriago mellett jelenek meg. Zanpakutuom egy csapásával, megpróbálom derékban kettémetszeni őt. Reményeim szerint sikerül hárítania a csapást, s nem kell rögtön abbahagynom a mókázást.
- Mond csak öcsi... - fordulok ismét felé, miközben pár méterrel arrébb ugrok. Azután egy egyszerű kérdést fogalmazok meg irányába.- Mi a neved?

A hirtelen eltörő reiatsu, ólomsúlyként nehezedik a vállaimra. Enyhén meg is roggyannak a súly alatt, és pupilláim is meglepettségről meg némi félelemről árulkodnak, hirtelen kitágulásukkal. Ellenfele már elő is húzta zanpakutóját, és köröket kezd róni körülöttem, akár a cápák vadászat közben.-Nos, ez dicséretes. - mondta, s közben a talajon húzott zanpakuto megpattan egy két kövön.- Ha te így, akkor én is hasonlóképpen cselekszem. Dolgom van és mennék, de gondolom, nem fogsz ilyen egyszerűen elengedni... Igazam van? - teszi fel a kérdést, egy féloldalas mosoly keretében. ~Lehet, hogy túl nagy fába vágtam a fejszém!~-Remek az intíci... - Mielőtt még befejezhetném a mondandóm, már mellettem is van, a kéken vibráló íriszeivel. A csapása talán még a megjelenésénél is sokkolóbban ért. Mivel a kardom, továbbra is a hátamra szíjazott sayaban van, így a markolatra fogva a tokot próbáltam a halál és közém állítani mint határvonalat. Csak a szerencsén múlt, hogy sikerült az akció. A csapás ereje azonban letört egy kisebb darabot a hüvely végéről, így elővillantva a kék pengét. Most már én sem tétovázom. Egy sonidóval a magasban lévő ágak egyikére helyezkedem, így némi helyzeti előnyhöz jutva, és ott veszem elő a zanpakutom.-Mond csak öcsi... - majd kissé hátrébb ugrik. - Mi a neved? - kérdezte a megnövekedett távolságból. Ekkorra már kezd felparázslani bennem a régi tűz. ~Újra harcolok, és saját akaratomból teszem!!~ Ennek köszönhetően én is felszabadítom reiatsum egy részét. -A nevem Endriagó Fuego. Hát a tied? - Mondom az izgalomtól kicsit vibráló hangon, majd ha választ kaptam, rögtön elrugaszkodom a fától és a vaizardot veszem célba. Csak a csapás előtti utolsó pillanatban sonidózom mögé, és indítok meg egy csapást, a felüről várt támadás miatt remélhetőleg viszonylag szabadon hagyott, lábak irányába.

Ahogyan számítottam is rá sikerül kivédenie a vágást. Azonban így is sikerül egy darabot kivágni kardjának tokjából. úgy tűnik menekülőre fogja a dolgot, hisz' újra alkalmazza a sonidót, s ezúttal egy magasabb fa ágán jelenik meg újra. Ezúttal sikerül teljesen elővennie a fegyverét. A gyenge fény megcsillan a kék pengén, miközben ő válaszol az előbb feltett kérdésemre.
- A nevem Endriagó Fuego. Hát a tied? - mondja, majd mielőtt egy szót is szólhatnék támadásba lendül. Először úgy tűnik, mintha szemből akarna támadni, de hirtelen eltűnik a szemem elől. Gyors, az már biztos. Viszont nem tartja vissza a lélekenergiáját, így pontosan tudom, hogy honnan közelít felém. Érzékelem, hogy a hátam mögött van. Szinte hihetetlen gyorsasággal ugrom a levegőbe, hogy egy szaltó kíséretében én kerüljek mögé. Azonban nem támadom meg, hanem én is bemutatkozom neki. Azért az alap etikettet még itt, Hueco Mundoban is be kell tartani.
- Szólíts Sierashi Yuusukének. A Soul Societyt és az emberek világát védelmező erők 8. osztagának kapitánya vagyok. - mondom, miközben fejemet kissé oldalra döntöm, s ragadozószerű vigyor terül el az arcomon. - Örülök, hogy megismerhetlek.
Miután túl vagyok a bemutatkozáson, újra a küzdelembe vetem magam. Egy kevés lélekenergiát koncentrálok a kezembe, majd elkiáltom magam.
- Hadou 04: Byakuray! - a fehéren izzó villám gyilkos sebességgel indul ellenfelem felé. Amúgy nincs rá szükségem, hogy kimondjam a technikák nevét, csupán azt akarom, hogy tisztában legyen azzal, hogy mi tart felé. Vagyis remélem, hogy tudja mi az, amit kilőttem. Ha meg nem, akkor ez pech számára. Van egy olyan érzésem, hogy harcolt már shinigamikkal, s ez az egyik legáltalánosabb technika a halálistenek körében. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a reakciója. Ha kivédi vagy kitér előle, akkor újra alkalmazom a shunpot, s egy szemből indított szúrással próbálom megsebezni.

Pont a térdénél kaszálta volna ketté a támadásom, de gyorsabbnak bizonyult nálam. Meglehetősen jó akrobatikus érzéket felmutatva szaltózott egyet felettem hátra. Hiba volt így támadnom, mert ha nem kezd újra beszélni, talán most egy fejjel rövidebb lennék. Amint Yuusuke talpai a földet érintik, egy újabb sonidóval növel meg köztünk a távolságot. - Szólíts Sierashi Yuusukének. A Soul Societyt és az emberek világát védelmező erők 8. osztagának kapitánya vagyok. - Közli velem, és teljesen jogosan vált ragadozó vigyorra. Ekkor realizálódik bennem a probléma nagysága. ~Egy kapitány szintű sinigami... Bár nyerni esélyem sincs, és akár oda is veszhetek de... Akkor is nagyon élvezem!!~ Erre a gondolatra az én arcomon egy rég nem látott, őrült, s talán kicsit szadista vigyor terül szét, kontrasztban az eddigi talán kicsit besavanyodott arckifejezéssel. - Örülök, hogy megismerhetlek. - mondja, és eddigre le is kopik a csak egy pillanatra feltűnt, idegesítő vigyorom. Nem szeretem kimutatni az érzelmeimet, főleg az örömöt nem. - Én legalább annyira örülök a találkozásnak. - Hangomon az előző érzelem rohamnak köszönhetően még az őszinteség érződik. - Hadou 04: Byakuray! - A szava hallatára fehéren izzó energiaáradat indul meg felém. Először kicsit meglep, látszik, hogy túl sok időt töltök Los Noches falai közt. De szerencsémre nem először találkozom sinigamival. S habár azok akikkel elbántam közel sem voltak kapitányok, mégis előszeretettel használták a technikát arra engedett következtetni, hogy most még csak kóstolgat. lehető leggyorsabban sonidóztam méterekkel arrébb magam, és csak hallottam, ahogy a mögöttem lévő fába csapódik a támadás, ezzel kisebb erdőtüzet okozva. Azonban most sem tudok fellélegezni, ugyanis Yuusuke már előttem is van, és egy szúrással próbálkozik. Meglepetésemben egy egész egyedi védekezést próbálok ki. Kardom lapját a katana életlen részéhez támasztom, majd egyik kezemmel a markolatnál, másik kezemmel pedig a lapra támaszkodva "kézenállásba" tolom fel magam. A mozdulat nem tökéletes, különösen mert közben a bal kezemben reitsut koncentrálok. Így a bal vádlimon felszakad a ruha, és felületesen végigvágja Yuusuke katanája. Amikor pont merőlegesen vagyok a talajra, felkapom a bal kezem, és egyenesen a kapitányra mutatok. Nagyából ebből a két karnyi távolságból indítom el az energiát, egy Bara formájában. ~Jó szórakozást, kapitány úr!~ Ha marad még időm, ellentámadástól tartva egy újabb sonodóval távolodom el.

Egy sonidóval sikerül kitérnie a fehér villámom elől, ami egy nagyobb robbanás után, lángra lobbantja a közeli fákat. Megint túl lőttem a célon... Nem ez az első esett mostanában, hogy valamit a levegőbe repítek, mert elszámolom a technikáim erősségét. No sebaj, úgyis ráfért már az átrendezés a Menosok erdejére. Eközben a szúrásomat is sikerül kivédenie, egy kézenállós figurával. Régi ismerősként köszöntöm ezt a koreográfiát. Nem egyszer mentett már meg több sérüléstől is. Azonban Endriagonak nem sikerül olyan jól, mint ahogy nekem szokott. Legalábbis ezt a következtetést vonom le, miután pengém a lábába mélyed. Viszont kiderül, hogy direkt így akarta. Amint teljes valójában felém fordul, látom, hogy baljában már ott virít egy Bara, amit rögtön ki is lő felém.
~Ooh, hogy a fene esne beléd!~ - gondolom magamban, miközben a kitérésen gondolkodom. Valószínű, hogy csak megpörkölne az energialabda, de valahogy most nincs kedvem a fájdalomhoz. Gyorsan végigpörgetem magamban, hogy milyen Kidouim vannak, majd kiválasztok egy védekező típusút.
- Bakudou 39: Enkosen! - kiáltom el magam, aminek hatására köralakú pajzs képződik körülöttem. Több lélekenergiát használtam fel a létrehozásához a szokásosnál, így amint a Bara hozzáér rögtön semlegesítődik. Ezt követően a pajzs darabokra törik, s eltűnik a semmiben. Kardomat megpörgetem a kezemben, azután az arrancar felé sétálok. Látszik ellenfelemen, hogy élvezi az összecsapást, még ha ezt titkolni is próbálja. Úgy döntök, hogy megérdemel egy kis bemutatót arról, hogy milyen is egy kapitány valódi ereje.
- Be kell vallanom, elég jól harcolsz. - szólok, majd abbahagyom a mászkálást. Dotonryuun fogást váltok, így pengéje a föld felé mutat. - Most viszont megmutatom a kettőnk ereje közötti különbséget!
Lélekenergiát szabadítok fel, ami ezüstösen kék fényoszlopként tör a szürke ég felé. Elengedem kardom markolatát, ami ennek hatására zuhanásba kezd. Nem várom meg, míg földet ér, hanem újra elkiáltom magam. Ezzel egy időben kialszik a fény, s úgy tűnik, mintha a Zanpakutuom magába szívta volna.
- Me ga sameru, Dotonryuu! - amint kiejtem a parancsszavakat, katanám változásba kezd, miközben hatalmas szél- és portornádó vesz körül. Először megvastagodik a pengéje, majd egy sárkányfej-szerű faragvány is megjelenik rajta. Ezen kívül az egész fegyver kőszerűvé válik. Miután befejeződött az átalakulás, még mindig a levegőben lebeg, így kényelmesen meg tudom fogni. Suhintok egyet megújult Zanpakutuommal, aminek hatására megszűnik a szél. Remélem, nem adja be a kulcsot a reiatsumtól, mert csak most kezdek belejönni. Ő ugyan még nem tudja, de shikaiom plusz képessége, hogy sebességemet a kétszeresére növeli. Ha eddig gyorsnak talált, akkor most ki fog esni a szeme. Úgy tűnik, mintha elteleportálodnék eddig helyemről, azonban ez korántsem így van. Szinte követhetetlen sebességgel mozdulok, s előtte jelenek meg ismét, hogy ezúttal egy keresztvágással ajándékozzam meg.

- Bakudou 39: Enkosen! - kiálltja és a Barám ártalmatlanul oszlik el egy energiafalon. Pillanatokkal ez után, akár egy tükör törik apró fényes szilánkokra. -Be kell vallanom, elég jól harcolsz. - Érkezik le a talajra, miután pár méterrel arrébb sonidóztam. Kardján fogást vált, így a penge a föld felé néz. - Most viszont megmutatom a kettőnk ereje közötti különbséget! - közli szinte halálosan nyugodtan. ~A fenébe, így sem tudtam megsebezni, mi jöhet még?!~ Hirtelen fényáradat tör fel a testéből, és az eget ostromolja. Hihetetlen erő szabadul fel, és... ~Kiejtette a kezéből a kardot? Itt az alkalom!~ A tőlem telhető leggyorsabban próbálok hozzá sonidózni. Már előtte vagyok, és vágáshoz készülök amikor újra megszólal. - Me ga sameru, Dotonryuu! - Ettől hirtelen megszűnik a fényár akár ha a kard nyelte volna el. És szinte ugyan ebben a másodpercben elkezd alakot váltani a kard. ~Nyamvadt sinigami! És rohadt sikai!~ Ugyan olyan gyorsasággal, ahogy eltűnt a fény, homokvihar kavarodik. Ennek hatalmas ereje métereket repít hátra. Csúszásomat nem elég a behajlított lábammal, de bal kezemmel is fékeznem kell. A szélroham talán egyetlen pozitív hatása, hogy megfékezi az egyre gyorsabban terjedő erdőtüzet. Azonban annyi lélekenergia szabadul fel, hogy felállni sem birok. Mire összeszorított fogakkal sikerül felnéznem, már sehol sincs. Előttem jelenik meg akárha teleportált volna, majd csapásra emeli immár stilizált sárkánnyal bővült, és mintha kőből lévő zampaktouját. Pillanatok alatt lepereg előttem az életem. Minden erőmet a védekezésbe fektetem. Kardomat magam elé kapom, és a lehető legtöbb földet gyűjtöm magam köré. Persze mindez túl kevés, hogy feltartsam, de legalább valamennyire tompít. A sok föld miatt mikor a csapás elér, egy hatalmas homokrobbanás repíti szét a pajzsom, engem pedig neki az erdőnek. Három fát tör derékba a teste mire megállapodik a földön. Vért köhög fel, és képtelen rátámaszkodni bal karjára. Vagy eltört, vagy legjobb esetben is megrepedt a csont. 'Hát nem sok választást hagyott. Ha élni akarok itt az ideje a reurectonnak!~ Távolról csak a megnövekedő lélekenrgia, és a levegőbe emelkedő rengeteg por érzékelhető az egészből. Majd egy mély metsző hang is hallatszik. - Tengoku Kótei! - És dübörögve kezd közeledni valami. Hála a porfellegnek, Yuusuke csak az utolsó pillanatban veheti észre az apró kőtüskéket, amik ha eltalálják, kijelölik a célt, a négy másiknak, akik a szívet célozva törnek elő a talajból, a kicsik engedik.

Csupán annyi ideje van, hogy egy homokpajzsot vonjon maga köré. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy megállítson. Áttöröm a védelmét, s ő méterekkel arrébb repül.
~Hm, a földet hívja segítségül?~ - teszem fel a kérdést magamban meglepődve. ~Hasonló a technikája az enyémhez, ha nem is olyan hatásos.~
Eközben ellenfelem úgy dönt, hogy ő is szintet lép. A felgyülemlett portól ugyan nem látok semmit, de hallom a kiáltást, valamint a bekövetkezett energiaváltozást.
- Tengoku Kótei! - szól, azután hirtelen veszélyt érzékelek. Több felől kőpengék tartanak a testem felé. Akármilyen gyors is vagyok, mostani szintemen nem tudok kitérni. Ezért más alternatívát keresek. Egy szempillantásnyi idő alatt feldobom a kardom, majd ezúttal én ordítom el egyik technikám nevét.
- Suna no Fusegu tate! - szavaim hatására Zanpakutuom porrá robban, majd egy burkot alkot körülöttem. Endriago pengéi alig egy centiméterre állnak meg a testemtől. Megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, miközben pajzsom semmivé lesz. Elemi erővel robbanok ki a porfelhőből, eközben intek a kezemmel. Az eddig földön lévő fegyverem pengéi felemelkednek, azután egy-két centis „kőpikkelyek" alakját veszik fel. A levegőbe ugrok, s felé kerülök a körülöttem keringő pengefelhővel együtt. Újabb laza csuklómozdulat után, útjára indítom a pengéket.
- Sabaku no Arashi! - mutatom be támadó Shikaiomat az arrancarnak. A kis lövedékek ugyan egyesével nem sok vizet zavarnak, azonban nagy tömegben még gondot okozhatnak neki. Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű az élete, pluszba még két Byakurayt is adok támadásom mellé, teljesen ingyen! Amíg ő megpróbál életben maradni, addig én úgy döntök, hogy mégis csak rágyújtok. Egyenruhám belső zsebébe kezdek kotorászni, majd pár másodperc elteltével előveszek egy szál cigarettát, valamint az öngyújtómat. A cigit lazán a számba lököm, azután teljes nyugalommal meggyújtom. Az első slukk után jólesően lélegzem fel, miközben füstölök, mint egy gyárkémény. Ez hiányzott nekem. A szervezetem már nem bírja a sok mozgást nikotin nélkül. Talán le kellene szoknom... Mindig azzal viccelődöm, hogy engem senki nem fog megölni, hanem a tüdőrák visz majd a sírba.

- Suna no Fusegu tate! - csak ennyit hallok az egyre sűrűbb porfellegen át. Pillanatok telnek csak el, és a frissen kialakult "tisztáson" kezd lejjebb ereszkedni a harc milliónyi felvert áldozata. Pontosan szemközt egy sziklagömb van ellenfelem helyén, melyet több helyen felnyársaltak a pengéim. Újabb néhány szívdobbanás, és gömbnek hült helye, csak a mindenfelé szerte heverő szilánkok emlékeztetnek rá, na meg az újra felvert por. ~Ha ez így megy tovább, szétmegy a tüdőm cigi nélkül is.~ Alig nézek félre, és valami kitör a fellegből. Nem is egyedül, mert millió apró valami követi. Amilyen mázlis vagyok, persze, hogy megúszta a kapitány. És most... - Sabaku no Arashi! - felkiáltással indítja felém a millió pengét. De figyelmesebb vendéggel sosem áldott még meg az ég. Attól tartva, hogy a shikaitól nem lakom jól két energianyalábot is küld felém. ~Hogy az a jó kur...~ De a gondolatot sincs időm befejezni, már megérkeznek az első szilánkok. Ezeket még sikerül, kézzel hárítani, azonban ahogy egyre több lesz, a sebek is szaporodnak. Annyira lefoglalnak a pengék, hogy csak az utolsó pillanatba tudok arrébb sonidózni előle. Majdhogynem telibe bele a másodikba, de hála egy gyors szaltónak csak a hátamon ér el, ahol egy csinos égés alakul ki kereszt irányban. Ezzel mondhatni betelt a pohár. Habár inkább pozitív irányban. Az előbbi enyhén őrült vigyor állandósul, és maradék reitsumat is felszabadítom. Az ég felé törő energiahullám, és a felszabadult kacaj ereje, pár pillanatig visszatartja a pengéket. Ez pont elég egy újabb sonodóhoz. Majd folytatom a sonidózást, és lassan egy félkört kezdek leírni, egyenesen megcélozva a nyugodtan cigiző Yuusukét. Érdekes látványt nyújthatok félig átalakulva, őrülten nevetve, mögöttem a pengékkel felé tartva...

Újra a borús eget kémlelem, miközben lassan eregetem a füstfelhőket. A robbanások és csattanások csupán zavaró háttérzajnak tűnnek. Sikerült teljesen elbambulnom. Csak azért nem tátom el a számat, mert benne van a cigi és nem akarom, hogy kiessen. A távolban újabb ordítás hangzik fel. Hirtelen visszatérek az életbe, s kíváncsian forgatom a fejem.
~Lehet, hogy egy Menos volt...~ - gondolom vidáman, már amennyire lehet egy ilyen komor helyen. Gyorsan elkapom, azután leszállítom Uraharának. Vagy az is lehet, hogy csak elkábítom, s amikor odaérek valahogy magához térítem. Utána azt csinálhat vele Kisuke, amit akar. Remélem lerombolja a koszos boltocskáját. Kellett neki evés közben zavarnia az oroszlánt! Igazán elmondhatta volna, hogy minek kell neki egy ilyen mamlasz. De annyi más naplopó ücsörög Karakurában, miért pont engem kellett küldeni? Shinji meg Hiyori biztos eljöttek volna simán...
Gondolataimból Endriago ordítása ránt vissza. Nagyobb mennyiségű reiatsut szabadít fel, bár ezt gyenge szellőként érzékelem. Eközben tekintetemet visszafordítom rá, s felmérem előző támadásaim eredményét. Vigyorogva könyvelem el magamban, hogy jó voltam. A kőpengék több vérző sebebbel ajándékozták meg, míg az egyik Byakurayom szép égésnyomot hagyott a hátán. Azonban azt is észreveszem, hogy valamiféle átalakuláson ment át. Úgy tűnik, hogy kezdi felvenni igazi alakját. Nem csak a lélekenergiája, de a támadókedve is megnőtt. Vagyis erre következtetek abból, hogy rögtön támadást indít ellenem. Lazán intek a kezemmel, aminek hatására a kis pengék újra felveszik Dotonryuu kard-alakját. Gyors csapásokkal hárítom az ő pengéit, azután kardom markolatával megpróbálok egy ütést mérni a tarkójára. Akár eltalálom, akár nem, alkalmazom a shunpot és ellenfelemtől távolabb jelenek meg.
- Ideje volna, hogy felszabadítsd teljes erődet. - szólok csendesen, miközben kardomat fél kézzel magam elé tartom. - Szólítsd azt, ami el van zárva, s akkor talán sikerül megérintened a haorimat.
Miután elmondtam amit akartam, felveszem védekező pozíciómat és várom, hogy megtegye azt, amire felszólítottam. Különben megeszem vacsorára. Hamarosan meg is teszi ezt. Újabb reiatsu hullám söpör végig a területen, amint visszanyeri eredeti alakját. Könnyedén térek ki támadásai elől, ám az egyik sziklapengéjének sikerül elszakítania haorim alját. Bosszankodva szökkenek arrébb, majd rövid koncentráció után támadásba lendülök. A Souren Soukatsui zúgva vágódik ki tenyeremből, ami elsöpri Endriago gyengécske védelmét. Ájultan zuhan alá, de még életben van. Nem ölöm meg, talán majd egy másik alkalommal, amikor kiegyenlítettebb lesz küzdelmünk. Laza suhintással visszaváltoztatom Dotonryuu-t katana alakjába, azután visszacsúsztatom a sayába. Gyors shunpo után máris a Menosok erdejének közepén járok és végre megtalálom a mamlaszt, akiért igazából jöttem. Nincs ideje ellenkezni, rögtön egyik erőteljes Bakudoum fogságában van. Elégedetten vonszolom el kiindulási pontomig, ahol már vár a visszavezető Gargatana.


//Ellenfelem már régóta inaktív, így jobbnak látom lezárni ezt a témát. //