Név: Kawazoe Hanae
Kaszt: Shinigami
Felszerelés: Zanpakutou
Kinézet: fekete hosszú haj, két copfba kötve, elég alacsony növésű
Kor: 19
Neme: Nő
Zanpakuto neve: Yamazakura (vad cseresznyevirág)
Shikai-a:
Kinézet: átlagosnak tűnő katana, ellenállóbb pengével, és szárnyakat kapok a hátamra
Parancsszó: Kakeru Yamazakura (szárnyalj!)
Támadása:- Hagasu (hasítsd szét) a kard által vágott sebbe éles sakuraszirmok hatolnak
-Sakura no hana kaze: Egy éles sakuraszirmokkal teli széllökés a kardom suhintására

Fiatalon, 19 éves koromban ért utol a halál. Nem szeretek visszaemlékezni arra a napra. Remek életem volt, szerettem élni hiszen minden úgy alakult ahogy szerettem volna: Remekül sikerült az érettségim, felvettek egy jó egyetemre ahol egész jól megálltam a helyem. Új barátokat szereztem, de a régiekkel is tartottam a kapcsolatot. Ki szeretne egy ilyen élettől csak úgy megválni? Én sem szerettem volna. De a sors más végzetet rendelt nekem. Az egyetem keretében Európába utazhattam hogy meglátogassak néhány híres kutatóközpontot, ugyanis kutatónak tanultam.
A repülőgép egy szép tavaszi napon emelkedett fel a földről. Néhány óra békés repülés után azonban minden megváltozott. Néhány férfi felugrott a helyéről és fegyvereket rántottak elő.
-Figyelem, ez egy gépeltérítés! Aki ellenáll azt azonnal megöljük! -kiáltották
Azonnal összeszorult a gyomrom és bepánikoltam.
*Istenem most mi lesz? Mi fog velünk történni?*-lehetséges végkifejletek sora cikázott át a fejemben. A terroristák közben behatoltak a pilótafülkébe. A kapitány hangosbemondón közvetítette az üzenetüket.
-Kérem nyugodjanak meg! A gépünk csak útirányt változtat, ha engedelmeskedünk az uraknak, akkor nem fognak bántani minket. -hallatszott a kapitány remegő hangja.
Két ember maradt az utasok között is, hogy árgus szemekkel figyelje minden mozdulatunkat. A mellettem lévő sorban egy kisgyerek rosszul lett és elkezdett köhögni és fulladozni. Az anyja kétségbeesetten könyörgött a terroristáknak hogy hadd menjen át a másik osztályra a férjéhez a fiának gyógyszerért. Ugyanis a kisfiú asztmás volt, és az izgalomtól rohamot kapott.A terrorista nem engedett. Nekem közben eszembe jutott hogy nálam van egy asztmapipa amit a barátnőm hagyott nálam múltkor. Elkezdtem kotorászni a táskámban.
-Maga ott!-kiabált fegyverét rám szegezve a férfi- Nem kutat a táskájában, különben lelövöm! -de én ügyet sem vetettem rá. Mellettem a kisfiú egyre rosszabbul volt, az anyja pedig sírva könyörgött, de a terroristák nem figyeltek rá. Miután megtaláltam a gyógyszert gyorsan felpattantam és kisfiú kezébe nyomtam, nem bírtam nézni ahogy egy gyerek szenved. A kisfiút megmentettem, de én már nem voltam ilyen szerencsés.Egy durranás, és hirtelen nyomást éreztem a mellkasomon, lenéztem és megláttam az élénkpirosan kiszivárgó véremet. Nem volt több mint két másodperc ami maradt az életemből.Lehunytam a szemem és átadtam magam a sötét nyugalomnak.
Nem sokkal később egy középkori falucskához hasonló helyen ébredtem fel.
-Hol vagyok? Mi ez itt? -néztem körbe a jövő-menő emberek között. Az egyikük megállt és kedvesen útbaigazított. -Á te még új vagy itt -mosolyogta- Ez itt Soul Society, pontosabban a Rukongai 29. kerülete. Hamar megszokod, meglátod. -mondta majd továbbment.
Én kíváncsian és értetlenül járkáltam az utcán. Eltartott pár hétig mire megszoktam a helyzetet. Találtam egy jó kis lakást és néhány barátot is szereztem.Azonban mégis nagyon egyedül éreztem magam. Ami viszont a legfurcsább volt az a gyomromat egyre jobban mardosó éhség. Nem beszéltem róla többieknek, ezért ők nagyon furcsának tartották a viselkedésemet, és egyre jobban elmaradoztak mellőlem. Megint egyedül maradtam. Az éhség egyre mardosóbb volt. Úgy döntöttem elindulok befelé az úgynevezett Seireitei felé, hátha arrafelé hallok valamit erről a dologról. azonban nem jutottam sokáig. Egy közeli folyócska partján jártam épp, mikor már annyira fáradt és éhes voltam hogy összeestem. Azt hittem újból meghalok.
De azonban egyszer csak felébredtem, a házban ahonnan elindultam. Azt hittem az egész utat csak álmodtam de mikor körbenéztem étel volt az ágyam melletti asztalkára téve. És egy különös hang motoszkált a fejemben "Remélem még látjuk egymást".
Nem sokkal később felkeresett egy fekete kimonóba öltözött őszhajú férfi, aki szintén étellel kínált.
-Az éhség azt jelenti különleges vagy. -mondta- Létezik egy hely, Lélektovábbképző Akadémiának hívják. Ott sok hozzád hasonló lélek van, akik arra teszi fel különleges erejüket ami megadatott nekik hogy megvédjék az ártatlan lelkeket. Szeretném ha te is csatlakoznál hozzájuk. Persze csak ha te magad is szeretnéd.
Én minden további nélkül belegyeztem, hiszen már nem volt semmi ami itt tartson, hisz a barátaim már rég elhagytak.
Pár nap múlva meg is kezdtem tanulmányaimat az akadémián. A tanulás nem okozott gondot hiszen, életemben is mindig jó tanuló voltam. Sikeresen elsajátítottam a kidou művészetét, és a kardforgatás mesterségét. Kitűnő eredménnyel vizsgáztam.
Majd közvetlen a záróvizsga után meg is kaptam a behívómat a 13. osztagba. Meg is lepődtem hogy ilyen gyorsan, mert az eddigi tapasztalataim alapján eltart egy darabig, míg az osztagok felkeresik az frissen végzetteket. Azt mondták az én behívásom a kapitány úr külön kérése.
Mielőtt még találkozhattam volna vele, elvittek az első igazi hollowvadászatomra.
Néhány alacsonyabb rendű hollow garázdálkodott Karakura town egyik külvárosi kerületében, ezét úgy gondolták, egy kezdő számára megfelelő beavatófeladat,a többieknek pedig jó gyakorlási lehetőség. Meg is érkeztünk a helyre ahol a hollowokat észlelték, látni még nem láttam őket, de az erejüket már éreztem.Az akadémián már vettem részt néhány ilyen küldetésen,de itt azért ez mégis már élesben megy, már nem az osztályzatomért, hanem az emberekért, és az osztagban való előrejutásomért harcolok. úgy éreztem bizonyítanom kell. És abban is reménykedtem hogy a zanpakutoum végre felfedi magát előttem.
Elkezdtünk harcolni. Az egyik hollowval nekem kellett teljesen egyedül megbirkóznom. Használtam kidout, támadtam a kardommal, de nem látszott hogy a hollow annyira meggyengült volna tőle. Az egyik támadásom közben egy pillantra alábbhagyott a figyelmem amit a hollow ki is használ és egy jól irányzott farokcsapással a földre terített.
-Még nem vagy érdemes arra hogy megismerj, de nem hagyhatlak meghalni. -halottam egy gyönyörűen csengő tiszta hangot a kardom felől. a fejemben pedig megfogalmazódott egy név: "Yamazakura" -ez legalább olyan gyönyörű név mint az előbbi hang.
Nem is tétováztam, felugrottam és elkiáltottam magam: 'Kakaeru Yamazakura' -és abban a pillanatban éreztem hogy erősebb leszek és cseresznyevirágszirmok jelentek a hátamon. Nekiindultam és egy jól irányzott szúrással felhasítottam a hollow maszkját.
A küldetést sikeresen teljesítettük és visszaindultunk a Seireiteibe.
*Vajon mikor fogod megmutatni a valódi alakod nekem?*- tűnődtem a zanpakutoumat nézegetve

Már el se olvasom, mert tudom, hogy az előző oldalról jöttél. Örülök hogy itt vagy, és folytatod a játékot még így is, hogy mindent elölről kell kezdeni.

Természetesen ELFOGADOM az előtörténetedet.

Pénz: 4000 ryou
Lp: 500
Most már elkészítheted az adatlapod. ^^

Kapitányi kinevezés
Mikor visszaértünk az első küldetésről bemutattak a kapitánynak.Én nagyon izgatott voltam, kíváncsi voltam ki az akitől személyesen kaptam behívót.Azt ugyan tudtam hogy Ukitake Juushironak hívják, de sajnos ez a név nem sokat mondott hiszen nem rég óta tartózkodom Soul Societyben. Két magasabb rangú tiszt kísért be a kapitány úr irodájába. én félszegen haladtam a nyomukban. Mikor odaértünk az egyik tiszt bejelentett minket, majd beléptünk az irodába. Ők egy meghajlás után távoztak, így egyedül maradtam a kapitánnyal. Először rá sem mertem nézni úgy hajoltam meg.
-Tiszteletem kapitány! Kawazoe Hanae vagyok, az osztag új tisztje. -mondtam majd felnéztem. Hirtelen meglepődtem, mert az a férfi állt előttem aki annak idején megismertette velem a shinigamik világát.
-Üdvözöllek Hanae-chan. -mosolygott a kapitány- Látom nem tévedtem a képességeiddel kapcsolatban. Örülök hogy az én osztagom tagja vagy.
Nem tudtam mit akar ezzel, hiszen közel sem vagyok különb a többi másik hasonlóan jó eredményekkel végzett csoporttársamnál. Kérdezni viszont nem mertem, hiszen tiszteltem a kapitányt és hálával tartozom neki.
-Engedelmével kapitány nekem most távoznom kellene, mert még le kell adnom a hadnagy úrnak a jelentésemet. -hajoltam meg ismét.
-Rendben Hanae-chan, nem szeretnélek feltartani a munkádban.
-Köszönöm kapitány, akkor viszont látásra. -majd meg újabb meghalás után elhagytam az irodáját.
Azon tűnődtem miért viselkedik velem így a kapitány, de nem tudtam rájönni.
Ukitake Juushiro olyat tudott aminek én még nem voltam tudatában.
A következő néhány hónapban szorgalmasan edzettem és gyakoroltam, a lehető legtöbb küldetésre jelentkeztem hogy erősebb lehessek.Abban reménykedtem hogy a zanpakutoum végre megmutatja magát valódi alakjában, de azóta az első küldetés óta nem hallottam a hangját. A nevét ugyan tudtam és a shikai formát is sikerült uralmam alá vonnom, de még mindig olyan távolinak éreztem a kardom szellemét. Mikor épp nem küldetésen voltam vagy gyakoroltam, akkor épp megpróbáltam összhangba kerülni Yamazakurával, de ő makacsul hallgatott. Éreztem hogy valami hiányzik belőlem, de nem tudtam mi lehet az.
Épp az osztag kertjében sétáltam mikor egy kisebb csoport beszélgető shinigami mellett haladtam el. Akaratlanul is meghallottam miről beszélgetnek:
-Hallottátok? Ukitake kapitány utódot keres magának. -mondta az egyik
-Igen, igen, úgy hallottam szeretne nyugdíjba vonulni.
-Vajon ki lesz az új kapitány?
A találgatás részét már nem hallottam mivel már távolabb értem tőlük.
-Új kapitány? -tűnődtem szomorúan.
Egyik délután egy másik kerti séta alkalmával találkoztam a kapitánnyal. Már messziről integetett nekem.
-Szervusz Hanae chan! -köszönt jókedvűen
-Jó napot kapitány! -hajoltam meg tisztességtudóan.
Majd hirtelen komolyra fordította a hangját, amitől kicsit megijedtem.
-Van egy kis időd számomra? -kérdezte
-Persze kapitány úr!
-Rendben akkor sétáljunk egy kicsit.
-Rendben. -bólintottam majd elindultunk
-Nem furcsállod hogy a kardod nem hajlandó rendesen kommunikálni veled, a többi shinigamiével ellentétben?
-Kapitány úr észrevette? Pedig én egyfolytában edzek és mégsem tudom elnyerni a bizalmát. -mondtam szomorúan.
-Cseppet se aggódj, ez nem a te hibád.Te nem tudhatsz róla, de a te te különleges vagy. Már akkor éreztem mikor először találkoztunk. És a kardod is az. Nem csak egy átlagos zanpakutou. -mondta komolyan.
-Hogy érti ezt uram? -kérdeztem meglepetten, hiszen a szemében láttam hogy nem viccel.
-A te zanpakutoudnak nem átlagos szelleme van, mint egy átlagos shinigamiénak. A te társad a harcban, akitől az erődet nyered a nagy elemi sárkányok egyike. Yamazakura a cseresznyevirágsárkány.
-Elemi sárkány... -ismételtem továbbra is meglepetten
-Tudom hogy nem tudhatsz erről semmit, hiszen csak nem rég óta vagy Soul Societyben, de a régi öregek még ismerik az elemi sárkányok történetét.
De most nem is ez a legfontosabb -váltott hirtelen témát- Gondolom te is értesültél már róla a pletykákból hogy nemsokára utódot választok magam helyett.
-Szóval igaz kapitány? -szomorodtam el- De miért mondja ezt nekem? -kérdeztem
-Te, bár még nem tudsz róla, hatalmas erők birtokában vagy. Van számodra egy ajánlatom. Küzdj meg velem itt és most, és ha sikerül uralmad alá vonni a sakurasárkányt akkor kinevezlek az utódommá. Ha a kezedbe kerül az az erő aminek a birtokában vagy, jobb kézben nem is lehetne az osztagom. -mondta a lehető legkomolyabban. Én hirtelen szólni sem tudtam, majd remegő hangon mégis sikerült megszólalnom.
-Megtiszteltetésnek veszem kapitány úr. -hajoltam meg
-Akkor kezdjük! -és máris előhúzta saját zanpakutoját, ami hatalmas erőt sugárzó fegyver volt, még így is hogy szabadon sem engedte erejét.
Még észbe sem kaptam, máris megindult felém. Amilyen gyorsan csak tudtam, előrántottam a kardom és elkiáltottam magam: 'kakeru Yamazakura' és máris megjelentek a cseresznyevirágszárnyak.Ettől gyorsabb is lettem, de a kapitány mozgását még így sem tudtam követni. Elkeseredetten próbáltam védekezni a rohamai ellen, támadni lehetőségem sem volt. *Hát ilyen egy kapitány, elképesztő* Mikor lehetőségem nyílt egy támadásra azt könnyedén kivédte. *Nem lesz ez így jó! Valamit tennem kell!* Estem kétségbe és egyre vártam hogy a kardom megint hallasson magáról. De nem tette...
A legutolsó támadás teljesen telibe talált és többtízméteres repülés után egy épület fala állított meg.Közben már jónéhány ember odasereglett az osztagból, sőt más osztagokból is, és csodálkozva nézték elkeseredett küzdelmemet a kapitány ellen.Én próbáltam feltápászkodni, de az erőm nagyon megfogyatkozott.
-Máris feladod? Lehet hogy mégis csalódnom kell benned.. -mondta hidegen mikor odalépett hozzám
Az utolsó mondat tüzes nyílként hatolt a szívembe. Marta lelkemet a fájdalom, hogy gyenge vagyok és elbukom. De nagy nehezen összeszedtem a maradék erőmet és felálltam.
-Nem....nem adhatom fel... -lihegtem
-Mondtál valamit? -szólt a kapitány
-NEM ADOM FEL! Küzdeni fogok! Shinigami vagyok, ez a végzetem! -kiáltottam
Ekkor hirtelen energia kezdett örvényleni a kezemben szorongatott kardom körül. Olyan energia amit még sohasem éreztem ezelőtt. kétkézre fogtam a kardom és behunytam a szemem.
Újra meghallottam azt a gyönyörű hangot.
-Hát rájöttél végre. Most már megmutathatom magam előtted. -csengte a hang
Majd behunyt szemeim előtt egy csodálatosan ragyogó cseresznyevirágszirmokból álló sárkány jelent meg. Kinyitottam a szemem, de a sárkány nem tűnt el. Ott állt előttem teljes valójában. a kapitány hátrébb lépett és meghajolt előtte.
-Üdvözöllek sárkány. Rég volt már közületek valaki méltónak talált egy shinigamit arra hogy a társa legyen.Nem hittem volna hogy megérem hogy a saját szememmel lássam. -mondta Ukitake, mire a sárkány bólintott.
A körülöttünk álló shinigamik csak álltak és ámuldozva kiáltoztak egymásnak. A sárkány felordított majd ismét felém fordult.
-Örülök hogy végre rámtaláltál. Rendelkezz velem shinigami. -hajolt meg a sárkány előttem- Ha szükséged van rám én mindig a szolgálatodra állok, és kész vagyok az oldaladon harcolni. -mondta majd csodálatos sakuraesőt hagyva maga után feloszlott a levegőben.
-Gratulálok Hanae, ezennel te vagy a 13. osztag új kapitánya. -lépett oda hozzám Ukitake majd meghajolt. Én szóhoz sem tudtam jutni. a körülöttünk állók pedig még mindig az előbb látottak hatása alatt állva sorban hajoldoztak meg előttem mikor elhaladtam mellettük.
Másnap megtartottuk a beavatást. Meglepett de az osztagban mindenki egy emberként üdvözölt mikor Ukitake átadta a haorimat.
-Köszönöm Ukitake-sama! Ígérem mindent megteszek az osztagomért- hajoltam meg
-Kawazoe kapitány -hajolt meg Ukitake is.
Majd az osztagom tagjai felé fordultam és előttük is meghajoltam.
-Remélem nem kell csalódnotok bennem, minden tőlem telhetőt megteszek hogy legalább olyan jó kapitányotok legyek mint amilyen Ukitake-sama volt. a tömeg éljenzése közepette vonultam ki a teremből. A fejemben viszont még mindig Yamazakura járt.