Minharo Liu

Tárgy: Minharo Liu Szomb. Május 30, 2009 7:40 am

Név: Minharo Liu

Kaszt: Ember

Lakhely: Tokió

Kor: 21 éves

Nem: Lány

Foglalkozás: Egy zenekarban basszusgitározom. Természetesen ezzel a foglalkozással nem keresek valami sokat, viszont nekem annyira pont elég, hogy boldogan éljek, nyugalomban, biztonságban az én kis világomban. De dolgoztam biztonsági őrként is egy darabig, viszont meguntam, mert nem egy életbiztosítás.

Felszerelés:
- Az övemre rácsatolt tokban van egy különleges japán kézifegyver, ami egy háromágú tőrre hasonlít.

Minharo Liu DSCN0760

- Van egy pisztolyom, amiben semmi extra nincs csak egy egyszerű lőfegyver.

Minharo Liu Pistole

Kinézet, belső: Gesztenyebarna hajszín a vége vörösre festve, még a tarkómig sem ér olyan rövid, kissé megvan tépve elől is és hátul is, hátul viszont mindig felzselézem. Zöldes szemek, mindkét fülem tele van fülbevalókkal, a nyelvemben és a köldökömben van egy-egy piercing, a hátamon van egy japán szöveg tetoválás, ami beborítja egészen a tarkómtól a derekamig a hátam.. Mindkét csuklómon csuklószorító található, hogy ne látszódjanak a sebek amiket zavarodott állapotomban ejtettem magamon, az ujjaim mindig tele vannak gyűrűvel és szeretek megmutatni magamból annyit amennyit az emberiség etikája elbír. Elég zárkózott és visszahúzódó vagyok az emberek irányába, mikor nagy tömeg van körülöttem mosolygok, viszont mikor egyedül vagyok és nem lát senki általában sírok, hogy kiadjam magamból a rengeteg bánatot.

Képességek:
- Szellemeket/lelkeket látok
- Egy női démont tudok segítségül hívni, aki lényegében az én lelkem egyik fele

Minharo Liu The_Demon_Girl

Előtörténet:
Egy nyári éjszakán születtem, valamelyik Tokiói kórházban. Anyám és apám elmondása szerint annyira sírtam, hogy lila volt a fejem, levegőt pedig nem sokat vettem. Hát még csodálkoznak, hogy sírtam?! Rettenetesen fáztam. Csodálatos életem volt egészen 5 éves koromig. Rengeteget utaztam a szüleimmel, mivel édesapám üzletember volt és mindenhova meghívást kapott. Persze én nem értettem, hogy minek utazgatunk ennyit én csak élveztem. Aztán amikor 5 éves voltam, megszületett a kishúgom Linao. Aranyos kislány volt, csodaszép szőke fürtjei voltak és hatalmas kék szemei. Aztán az egyik éjszakán ki kellett mennem a mellékhelyiségbe, hogy elvégezzem a dolgom, viszont mikor mentem vissza egy sötét női alakot pillantottam meg a szobámban. Rohanni kezdtem, hátha édesanyám az és engem keres. Mikor beléptem a szobámba megfagyott bennem a vér, nem tudtam mozdulni és remegtem is mint egy tányér kocsonya. Nem anyám volt a szobámban, hanem egy számomra ismeretlen nő, viszont valami baja lehetett, hiszen vér borította a ruháját és az arcát. Sikítozni kezdtem, felém fordult és megindult az irányomba, többre nem emlékszek. A következő emlékem az, hogy apám ébresztget, én megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy egy véres nő volt a szobámban, de ő azzal bíztatott, hogy rosszat álmodtam. Végül én is hittem neki, mert többet nem láttam azt a nőt se hozzá hasonlókat. 14 évesen az iskolába menet elütöttek egy kisfiút és az anyját, próbáltam nem nézni a helyszínt, de egyszer-kétszer rápillantottam így megjegyeztem az arcukat. Az iskolába érve kihalt folyosók vártak, hiszen már óra volt. Elkezdtem keresgetni a tantermet, ahol éppen órám lett volna, viszont az előző kisfiú és az anyukája jelent meg előttem. Ugyan úgy mint 5 évesen most is ledermedtem, viszont most nem tudtam sikítani, nem jött ki hang a torkomon. Pár perc után a két alak eltűnt, de ezzel nem fejeződött be a jelenségek sorozata. Egyre többször láttam halott embereket, végül úgy döntöttem, hogy elmondom anyámnak és apámnak. Hiba volt. Azt hitték, hogy skizofréniában szenvedek, mert soha nem tudtam megmagyarázni, hogy mit érzek olyankor. Megpróbáltam bebizonyítani, hogy nincs semmi komoly lelki problémám, de a szüleim nem hittek nekem, így bezárattak egy elmegyógyintézetbe. Ekkor olyan fájdalmat éreztem, amit soha nem felejtek el. A lelkem és a szívem szilánkokra törött, mert ezt tették velem. Rengeteg gyógyszert és kezelést kaptam, de nem javult a helyzetem ott sem, hiszen ott is ugyan úgy láttam a szellemeket. A végére már ott tartott az ügyem, hogy egy szűk szobába voltam bezárva, a falak gumiból voltak és rettenetesen nyomasztó volt a hely. Ebben az időszakban alakult ki a bezártság fóbiám, nem bírom a szűk helyeket és azt sem bírom, ha valaki túl közel jön hozzám. Egyszer ebéd közben elvettem az asztalról egy kést és a felsőm alá toltam. Az ápolók nagy szerencsémre nem vették észre így azzal együtt zártak be a szobámba. Rengeteget gondolkoztam, hogy megtegyem-e az öngyilkosságot vagy sem, viszont akkor került föl az „i”-re a pont mikor a húgommal találtam szembe magam. Az arca csupa vér volt, a ruhája összeszaggatva és csak engem bámult. Rázott a hideg és izzadtam egyszerre, szememben gyülekeztek a könnyek, majd a szívemben felgyülemlett fájdalom és bánat miatt egy egyszerű mozdulattal elvágtam először a jobb csuklói ütőeremet, aztán a másikat is. Minden sötétedett körülöttem, majd elvesztettem az eszméletem. Egy kórházi szobában tértem magamhoz, gépek és infúziók rengetegével találtam szembe magam. A kezem rettenetesen fájt és nem értettem, hogy miért vagyok még mindig az élők sorában. Természetesen a kórházi kezelések után ugyan úgy visszakerültem az intézetbe, eközben az idő közben a szüleim egyszer sem jöttek el hozzám meglátogatni. 17 éves koromban „meggyógyultam”, viszont ez sem szokványos módon történt. Egyszer egy éjszaka egy női alak állt az egyik sarokban és engem bámult, már kezdtem volna számolgatni magamban, hogy eltűnjön végre, viszont ahogy egyre közelebb jött feltűnt, hogy ő tudja, hogy látom őt. Vettem egy mély levegőt, és hozzászóltam, a lány aki mint kiderül az én lelkem egyik fele azért jött, hogy megtanítson uralkodni magamon és megígérte, hogy bármikor segítségül hívhatom ha szükségem van rá. Elrejtettem, hogy látom a szellemeket és normálisan viselkedtem, viszont a bánatból és a bezártság fóbiámtól nem szabadulok meg soha. Megpróbáltam a saját lábamra állni. Dolgoztam és tanultam egyben. Először biztonsági őr lettem egy bankban, viszont a harmadik támadás után, azt mondtam, hogy nekem ebből elég így felmondtam. Ebben az időszakban tanultam meg bánni a fegyverekkel és tanultam meg az önvédelmi harcokat. Barátom az nem sok volt ebben az időszakban sem. Aztán beírattam magam egy zeneiskolába, ahol gitározni tanultam, itt ismerkedtem meg a bandával, akik nem vetettek meg semmiért és nem kérdezték a múltam ami egy szinten jól esett nekem, de legbelül úgy éreztem, hogy senki nem akar megismerni igazából. A zenészi pályafutásom közben csináltattam egy tetováltatást magamnak, amit csak én érthetek senki más. Próbálok mosolyogni a világra, hogy végre ő is rám mosolyogjon viszont eddig még nem mosolygott rám senki, a mai napig várom azt a személyt, aki megpróbál megismerni közelebbről és tudni akarja, hogy ki vagyok…

Tárgy: Re: Minharo Liu Szomb. Május 30, 2009 8:05 am

Szép kidolgozott előtörténet ^^ Remélem a későbbiekben még írsz a démonod képességéről, mert nagyon érdekesnek hangzik ^^
A történetet természetesen ELFOGADOM

Készítsd el az adatlapod:
Szint: 1
Lélekenergia: 3000
Kezdőtőke: 4000ryou

Jó játékot kívánok! ^^