Alig pár hete történt az a bizonyos incidens, melynek következménye az előreléptetésem volt. Persze az a fogadás, illetve az ezt követő további büntetés semmi sem volt a feladatokhoz képest, mely rám hárult mindezek után. Előreléptetésem követően másnap már a Hadnagyi irodában kezdhettem munkálatomat, rendezett iroda, amelyet nem hagyhattam figyelmen kívül, hiszen mégis, hogy a szöszben lehet rendben dolgozni? Első dolgom volt az, amikor Asari-san sem volt jelen – pedig mikor kinevezték köteles figyelőembernek, minden sarokban ott volt amerre csak mentem - és hát azt a kis magányt, mely itten akadt persze, hogy kihasználtam! Azonnali pusztításba kezdtem, de ki az élet találta ki a robbanás álló falakat? Csak a szobában estek károk, míg a helyiség választó falak továbbra is ott vigyorogtak helyükön. Ennyit a pusztításról, de legalább nem volt továbbra is rend abban az átkozottul unalmas irodában. Igaz, azóta már számítógépek és további csecsebecsék is helyet foglalnak idebent, mint az elmaradhatatlan eszközök egy gyökeres Juuniibantai tagnak – meg azok a dolgok, mely nélkül képtelen vagyok élni -.
Természetesen a napokban kihagyhatatlan volt az első Fukutaichousággal járó feladat elvégzése is, amely nem más, mint a tisztek adatainak az átnyálazása, hiszen nem ártana tudni, hogy kik vannak a hőn szeretett osztagomban – no meg Asari-san közrejátszása is ott volt -. Azt hiszem Asari-sant kinevezhetném már pótanyukának, amiért Ő figyelmeztet minden apróságra. *>*” Jó egy-két óra után már annyira belefáradtam az olvasgatásba, hogy az akták helyet inkább a számítógép képernyőjére szegeztem figyelmemet, mely hibajelentéseivel záporozott, amiért folyton elrontom a kódolását a beszélőkéjéhez. Egy igazi komputert szándékozok felépíteni szobámba, mely beszélget mindenkihez, és ha sikeres találmány lesz, engedélyt kérek a Taichoutól az osztagon belül is alkalmazni. De ez még csak a távoli jövő, mivel eddig eléggé flegma a kicsike, megtagadja a munkát, még akkor is, ha szépen kérem. :/ Most mondja meg valaki kire ütött ez a doboz? Újabb hibajelzés és újabb robbantás tőlem emiatt, amiért felvitte már bennem teljesen a pumpát szövegelésével. Büntetés járt neki és ez volt a legkönnyebb megoldás. Persze emiatt menekülhettem a lángokban álló iroda elől, hogy az arra járó tisztek eloltsák az újabb lángokat. Jobbnak láttam menekülőre fogni a dolgot, mielőtt valaki számon kéri tőlem ezúttal miért is kezdtem pusztításba.
Újabb úti célom a hálószobákhoz vezetett, ahhoz képest, hogy nagyobb rangra kerültem még mindig a tiszti lakosztályomat használom, bár igazából esélyt kaptam Asari-santól, mely szerint hozzáköltözhetek, amennyiben szeretnék. Ez pedig eléggé csábító ajánlat volt, hiszen nemes, ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb szoba meg minden ilyesmi, meg amilyen kedvesen megkért rá mégsem utasíthatom vissza! Ezért úgy véltem nem ártana végre pakolásba kezdenem, hogy csak pár dobozt kelljen átcipelnem hozzá. Persze ez cseppet sem volt egyszerű feladat… :/ A szobámba lépve elém tárul a szokásos idilli kép minden kacat a földön, az ágyam rendezetlen, ruháim fele a földön és egyéb hasonló dolgok. Zavart fejvakarás kíséretében vetem be magamat a munkába, hogy még idén kész lehessek. Lassan jó pár órája, hogy a kacattengerbe vetettem magam és rakosgatok mindent dobozokba, mikor az egyik eszközt nem sikerült kirántanom a szekrény alól. Azon nyomban fogtam az asztalon heverésző koponya formájú bombát, hogy véget vethessek a szekrény akadálynak, de ekkor kintről egy idegen hang szűrődik be nyitott ajtómon, mely miatt dobásomat megállítva, halálra rémülve kapom hátam mögé a bombát, majd óvatosan a bejárat felé kommandózva kukucskálok ki szobám kis ajtaján. Nem csoda reakcióm, hiszen nem rég zárult le a fogadás, de még mindig rettegek attól, hogy mások szeme előtt kezdjek pusztításba. ><”
A kint ácsorgó alakot a tisztekről szóló akták átnézése közben látott fotó egyikével tudom összefüggésbe hozni, szóval valóban a Juuniibantai tagja. Ha a jelentések igazak valahol Karakura Town-ban volt kutatni valami után, az már nem maradt meg, hogy milyen feladatkört végzett, de nem hagyhatom figyelmen kívül Fukutaichou lévén jelentési kérelmét!
- Hoy~hoy! – léptem ki szobámból sikeresen átmanőverezve pár gyilkos szándékkal a lábam előtt heverésző kacatok felett. – Rokuseki! Én Yuko Yoshida megadom az engedélyt! – vágom haptákba magamat, hogy nagy tiszti odaadással egy bólintás kíséretében jelezzem, hogy hallgatóra talált. Eléggé felkeltette kíváncsiságomat, hiszen nem mindennap küldenek át az Emberek Világába, csak úgy Juuniibantai tiszteket kutatni, így már tűkön ülve várom azt a bizonyos jelentést, így megtudhatom azt az apró hiányos információt, amit elfelejtettem.

Két hónap hosszú idő egy shinigami számára távol az otthonától, távol az osztagától, de leginkább távol a barátaitól. Mégis van úgy, hogy a kötelesség megköveteli tőlünk mindezek hanyagolását, amik egy kicsit is átsegítenek a szürke hétköznapok okozta gyötrelmeken. Jómagam mindig is előrehelyeztem a rám bízott feladatok teljesítését, hiszen megígértem önmagamnak is, hogy kiemelkedő példát fogok mutatni a jövő nemzedéknek. De muszáj őszintének lennem önmagammal. Ekkora távollét még engem is megviselt. S most nem csak arról van szó, hogy ruhámat átjárja az izzadtság és a sikátorok szaga, melyek otthonomul szolgáltak a megfigyeléseim során. Sokkal inkább arról van szó, hogy a lelkemen seb keletkezett a sok szörnyűség láttán, mit e feladat magával vont. Bár az igazat megvallva kemény férfi vagyok, aki nem szereti érzelmeit felfedni mások előtt, de most akaratlanul is árulkodott arcom, s egész testem arról, milyen érzelmek járnak át most bensőmben.
Mióta a 12 osztaghoz helyeztek törekedtem megismerni egy shinigami kötelességeit, feladatait, de leginkább mindennapi életét. Így nem is csoda, hogy olyan új dolgokkal ismerkedtem meg, mint a kutatásokból származó siker, vagy olykor keserűség okozta érzelmi tombolás. Persze ezeket a tombolásokat nem nagy kár jellemezte, rendszerint egy-egy pohár vagy éppen kémcső csattanása az ártatlan padlón, melyet nem győztem takarítani ezután. Mennyivel jobb volt ez siker esetén, ilyenkor maximum az öröm ünneplés közepette vertük le a csillárt egymás szobáiban, melyeket abszulút nem sajnáltunk ilyenkor. Ez az igazság. De ezek emléke lehetett csak maximum, mely segít kitartanom a távoli szolgálat okozta keserűségen.
Azonban most nem volt időm ezeken gondolkodni, mert ahogy a szállószobák illatát megéreztem, minden honvágyam feloldódott, s tudtam hazatértem. Nincs helye se könnyeknek, se mosolynak, mert jelentenem kell az engem ért dolgokat. Persze tudtam, hogy senkit se az fog érdekelni, vajon hogy bírtam ki ezt a hosszú távollétet. Sokkal inkább arra lesznek kíváncsiak, milyen adatokat sikerült szereznem hollowok okozta speciális részecskék vizsgálata közben.
Ahogy befordultam és meghajoltam, minden tiszteletemmel és fájásommal, mit ez a munka okozott, már kisebb csörtetést hallottam az egyik szoba irányából. Elképzelni se tudtam, ki lehet az aki elefánt módjára tör és zúz????? Sóhajok közepette rajzolódott ki egy bájos törékeny alak képe az egyik szoba ajtajából. Így végképp nem állt össze az előbbi hangokért felelős személy kiléte. Amint alaposabban megnéztem, karján feltűnt valami, amit rég nem volt szerencsém megcsodálni. Valóban nem tévedek, az a hadnagyok tisztségét jelképező rendfokozat. mikor ezt felismertem az alázat ismét hajlongásra buzdított. Ekkor egy gyönyörű hang csapta meg fülem:
– Rokuseki! Én Yuko Yoshida megadom az engedélyt!- ez a mondat volt az első, mit önkéntes magányom óta először hallottam shinigami szájából. Olyan volt ez, mint száraz földnek, az éltető eső. Káprázatos! Ahogy erőt merítettem ebből az érzésből, máris folytattam minden tiszteletemmel a mondanivalóm:
-A Hadnagy Úrnőnek jelentem a küldetésről esemény nélkül visszatértem. Továbbá jelentem a 12. osztag feltételezése beigazolódott. Valóban különösen magas hollowok energiájára bukkantunk.-ekkor bátorságot vettem, s felegyenesedtem, hogy szemébe nézhessek magányom eloszlatójának, s valóban kellemes látványban volt részem, hisz rég nem láttam ilyen bájos tisztet a 12. osztagon belül.

Találkozás a 6. tiszttel, újabb Juuniibantai tag felvéve az archívumba

Küldetések Karakurában. Igazi kincs lehet, hiszen újabb kísérleti anyag után lehet nézelődni a feladat elvégzése során. Sajnos, jómagam a Juuniibantainál való szolgálataim közben nem igen tudtam megfordulni ott, evvel ellentétben Hueco Moundoban már jártam, mely persze nyílt titok, mégis rengetegen tudnak arról a ballépésemről amikor Karakura Town-ba kellet volna mennem küldetésre mégis egy speciális senkaimonon vágtattam át, mely a Hollowok titkos világába vezetett. Persze meg is jártam a dolgot, nem is kicsit, amiért összehozott a sors életem első Arrancarával, és sajnos nem tudtam hazahozni kísérleti alanynak. Kellemetlen, bár még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a legjobb kísérleti anyag saját magad vagy és ezen nem is fogok változtatni.
Elmémben folytatott kisebb elkalandozás után visszaterelem a külvilágba, pontosan szólva osztagtársamra vezettem figyelmemet, hogy a szemkontaktus meg legyen még azzal az egy szemmel is a beszéde közben, hiszen azt úgy illik. Kérdőn oldalra döntöm fejemet, amiért arcán egy igencsak döbbenettel átitatott mimikát vélek felfedezni, mintha ufót látna vagy valami hasonló és hirtelen nem tudom hova tenni. Bár azon sem lennék meglepődve, hogy annyi időt volt odaát az Emberek Világában, hogy szinte megfeledkezett a Juuniibantai tagjairól, emberi beszédről és társaikról, melyek most akkora örömet kelthet benne, hogy sokként éri végül. Azt hiszem, kezdek túlontúl agyonbonyolítani egy egyszerű dolgot.
A Juuniibantai tag arcára kiült döbbenet most az Én arcomra is kirajzolódott, amiért földre vetette magát előttem és, mint egy Istennek úgy kezdett el beszámolni a másvilágban történtekről. Igaz a kezdeti sokk a földre vetődése volt ami, mint kiderült tisztelete jeléül produkált, viszont utána a miatt bizonytalanodtam el, hogy mégis honnan tud arról, hogy Én Hadnagy vagyok? Rögtön a bennem felmerülő kérdés magyarázatát kezdtem keresni tekintetemmel, ami azon nyomban kibontakozott előttem a jobb karomra kötött hadnagyságot jelző plecsni formájában. Remek, még meg kell szoknom, hogy ez most már velejárója lesz a Juuniibantai munkálataim során, majd reggelente véletlenül elfelejtem magamra tenni a jövő folyamán. De nem vitás, ez az „Úrnő” megnevezés tetszik. De mégsem várhatom el ezt a megszólítást egy Juuniibantai tagtól! O_o Mi vagyunk a világ zsenijei, nélkülünk Seretei egy ócska falu lenne, több magabiztosságot! Több önbecsülést!
- Ugyan Rokuseki, ennyire ne vedd vérmesen komolyan azt, hogy van egy csicsás dísz a karomon. Kezdjük tiszta lappal, mint tiszt, a tiszttel. ^-^ Nos, örülök, hogy esemény nélküli volt a kiruccanásod, mivel így épségben visszatértél. – mondom vigyorogva, tényleg visszaállva egy egyszerű tiszt pozíciójába. Még kezdő vagyok ugyan, de nem is szeretnék változni, annak ellenére sem, hogy hadnagyi szerepet töltök be most az osztagnál. Nem érdekel a giccses karszalag, emiatt ne legyen feszült egyetlen Juuniibantai tag sem.
Kicsit elhallgatva agyalok el végül a jelentés lényegén, elmémben futtatva a folyamatban lévő kísérleteket és további eseményben lévő dolgokat az osztagban. Egészen hamar tudatosul gondolataimban, hogy vajon melyikről is beszélhet. Mondjuk, bizonytalanságomnak van alapja, hisz nem rég neveztek elő és csak ezt követően kezdtem el bevágni a dolgokat elmémbe, mert eddig csak saját kis munkálataimmal kellett törődnöm. Viszont most már mindenki más dolga is részben rám tartozik, persze a nagyobbik fele a Taichoura is könnyebb a helyzet, de ennek ellenére nem szeretném, hogy a Kapitány nyakába zúgjon minden egyes dolog. Szeretnék segíteni neki, hiszen az Ő közreműködésével tartok itt.
- Hm… ez érdekes, nagyon érdekes. Vajon pontosan, milyen Hollowokból származhat? Biztos nem az egyszerűbb Lidércek bocsájtanak ki ilyen nagy mennyiségű energiát. – kezdek el agyalni ezen, miközben föl alá kezdek járkálni nagy elmefuttatás közben. Megtorpanva osztagtársamra nézek, majd egy zseniális ötlettől vezérelve hozakodok elő egy programmal. – Itt vannak a gyűjtött adatok nálad? Lehetőleg pendriven? – kérdezem tőle és amennyiben helyeslő válasszal hozakodik elő, felvetek egy jó kis időtöltést. Kiderítjük a Hollow szintjét és hasonlók...

Találkozás a 6. tiszttel, újabb Juuniibantai tag felvéve az archívumba

Elvigyorodok, ahogy látom az előttem álló tiszt lazább szavaim hallatán kezd lenyugodni. Nem szeretném azt, hogy akárcsak egy 12. osztagos tag miattam, vagyis a karperec láttán szívrohamot kapjon. Hiszen, attól még, hogy rajtam van, e giccses kitűző nem leszek se több, sem kevesebb a többieknél. Inkább csak nagyobb adag munka hárul rám, azt pedig szerintem senki sem irigyelné – az pedig mellékes, hogy van egy kisebb hatalma az embernek hadnagyi rangban, de azt se teszi többé a tisztet ugyebár :/ -.
De ahhoz képest, hogy nyugodtabb vizekre kívántam evezni a beszélgetésünkben és ne izgatottan álljon hozzá a dolgokhoz, mégis felötlött bennem részben a Fukutaichousággal járó felelősség, miszerint örültem, hogy kutyabaja nem esett odaát Karakurában. Mondjuk ezt egyszerű tisztként is mondhatom, de azért mégis… átvitt értelemben is levonható a dolog. Kicsit zavartan tekintek magam elé pár pillanatig, ahogy ezt tudatosult elmémben. Persze nem akarom, hogy itt aggodalmaskodjon fölöslegesen az újonnan megismert osztagtársam, így igyekeztem más dolgokon agyalni. Szép és aranyos dolgokon. Ezúton is merült fel bennem végül az, hogy kutakodjunk egy kicsit részletesebben ezek után az erős reiatsuval rendelkező Lidércek után. Imádok a fajtájukkal foglalkozni! *-* No meg, ha már van lehetőség a Juuniibantai nagy számítógépes adathálózatához immáron szobámból is felcsatlakozni – hát igen ez az Én formám, sikerült megkreálnom a fránya komputert, hogy elérhető legyen a nagygép adatai és már költözök is T.T – akkor használjuk is ki az alkalmat.
Érdeklődésemben felhoztam a pendrive lehetőségét, melyben már igyekeztem is utalni a komputeres megoldás lehetőségére. Gondolataimban már ördögi mosollyal dörzsöltem össze kezeimet, hiszen a munka az életem és most kutakodhatok egy osztagtárssal! *3* Raidon irányába nézve kérdőn döntöttem oldalra fejemet, amiért kicsit habozni véltem látni az előhozakodott ötletemet hallva. Lehet, hogy nem szeretne kutakodni? ToT Bár ez kicsit elképzelhetetlen, hiszen a Juuniibantai tagjai mindig naprakészek, ebben biztos vagyok, ezért sosincs ellenünkre a kísérletezés és a többi jó dolog, mely az osztaggal jár. Persze a kivétel erősíti a szabályt, viszont rengetegen túlóráznak inkább a tudománynak élve.
Kíváncsian szemlélve tovább is Juuniibantai társam felé végre előhozakodott azzal, mely hirtelen a szívét nyomta. Egy rongyos, eléggé megviselt jegyzettömböt nyújtott felém a várt pendrive helyett, döbbent fejvakarás kíséretében szuggerálom a jegyzetfüzetet pár másodpercig, majd átveszem tőle, hogy megnézhessem annak tartalmát.
- Mint a középkorban… – szólalok meg lehidalva, miközben lapozgatom az ütött-kopott jegyzetet. Persze nem bűn, hogyha a régi módszereket alkalmazza valaki, de ezekből is már van, gépiesítet változat, direkt Juuniibantai tiszteknek. Na, mindegy majd segítek neki beújítani egy-két felszerelést. Jobb sérült szememet takaró multi funkciós szemkötő segítségével rögzítem a jegyzettömbben látott adatokat, majd Raidonra tekintek, amikor magyarázni kezdte a jegyzetekről a dolgokat.
- Ugyan ne izgulj, ez nem bűn! De, ha nem bánod frissítjük a felszerelésedet, ha jól nézem, ez már egészen a végét járja. – adom vissza a jegyzeteit kezeibe, majd a kémcsőre tekintek. – Hm~ akkor most az adatokkal, meg ezzel, részletesebbek ki tudjuk elemezni ezeknek a Lidérceknek a mi voltját. - dörzsölöm össze tenyereimet, majd elindulok a szobám felé, miközben intek a Rokusekinek, hogy kövessen. Beérve a szobámba és átbalettozva az ajtóban heverésző holmikon a géphez lépek és két széket szuperálva a romokból odaviszem, hogy kényelmesen le lehessen ülni elé. S miközben rácsatlakozok a gépre a nekünk kellő dolgokra, Raidonra tekintek szemem sarkából.
- És mi lenne az a bizonyos sejtelmed? Mesélj. ^.^ - kérem meg rá, hogy ossza meg velem ezeket az információkat, hiszen nagyon is fontos a rajta dolgozó tiszt észrevétele is egy ilyen kutatásnál. Remélem, a gépen találunk valami nyomravezető adatot is és nem csak fölöslegesen ültünk le ide.

-Hidora, most őszintén, miért épp ilyenkor kell felébresztened, még csak hajnali 4 óra van.
~ Azért, hogy ne maradj le arról a látványról, amit a közelben érzékelek.
-Mióta érzékelsz te látványokat? Beposhadt a tavad vize?
~Inkább menj ki te idióta és nézd meg magad
-Jól van naaaaaaaaáááááh- egy ásítás közepette kikecmeregtem a kemény földre terített hálózsákomból. Felegyenesedvén kicsit nyújtózkodtam, roppant kettőt hármat a gerincem, majd mint aki már órák óta fenn lenne, neki vágtam a bizonyos látvány megkeresésének. Lépteim közt próbáltam hajamat rendbe szedni, de hiába, az már csak olyan,amilyen, tán valamelyik reggel valamilyen felbuzdulásból levágom valami stílusosabbra. A hálókörletből kikanyarodván gyorsan betértem a büfébe. Meglepő módon senkit se találtam ebben a korai időpontban. Egy neon cső akarta pont beadni az unalmast, miközben épp egy friss kávéadagot próbáltam kiszedni az automatából. Nagy nehezen sikerült megfejtenem az ikonok sorát, ami a kellő cukor mennyiségről tettek bizonyosságot elvileg, az eredmény cukrosabb lett, mint amire én gondoltam eleinte. No de gyorsan felhörpintettem eme koffein esszenciát, majd visszatértem eredeti felbuzdulásomhoz, miszerint követem drága jó Zanpakuto-m tanácsát.
~Itt jobbra, az osztagod kertje felé.
-Vettem.
És igen, Hidora nem hazudott, a kert taván megcsillanó felkelő nap fényei valóban gyönyörűek voltak. Igen festői, egy fotó nem adta volna át ugyanazt a hatást.
~Nem csak ez van itt, láss, ne csak nézz.
Már megszoktam a hasonló üzeneteket, úgyhogy könnyedén megfejtettem az üzenetet. Egy szitakötő repült keresztül a tó felszíne fölött, szárnyai a szivárvány színeiben fürödtek a nap sugarainak köszönhetően. Megpihent egy vízinövényen. Ekkor egy narancssárga foltos koi hal ugrott ki a a tökörsima vízfelszín alól, s ragadta magával eme gyönyörű teremtményt. A hal se panaszkodhatott, pikkelyein szintén meg- meg csillantak a nap sugarai, így ragyogó hatást keltvén. Tudtam, hogy eme fantasztikus shownak még nincs vége. Egy gyenge fuvallat izzó vörös virág szirmokkal borította be helyenként hirtelen a tavat. Egy béka csobbant hirtelen a semmiből a virágok közé , amik ezután a vízgyűrűk mentén körökbe rendeződtek. Tökéletes látvány tárult elém, de talán Hidora akarta, vagy csak bennem mocorgott valami vágy, hogy ezt a víz alól is megfigyelhessem. Gyorsan lekaptam ruháimat, majd elmerültem a tó vizében. Küldetéseim során gyakran kerülök ilyen szituációkba, úgyhogy nem voltam meglepve a tó csípős hideg vizétől. A víz alatt hasonló parádé bontakozott ki. A koi halak táncát figyeltem, egy ebihal születésének voltam a szemtanúja, valamint tökéletes csönd uralkodott odalent a mélyben. Egy kisebb halakból álló csoport cikázást figyeltem még, ahogy a felkelő nap sugarait villódzó pompává avanzsálták. Levegő híján kimásztam a vízből. A friss reggeli levegő töltötte be a tüdőmet. Mintha egy másik reggelt élnék meg, nem ugyanazt, aminek nem rég nekivágtam. Vissza fele tartottam a háló körletbe, hogy még kicsit heverésszek. Egy ideje már csak a könyvem befejezésén ügyködtem, ami ha fizikai erőnlétet nem igényel,mentálisat viszont rengeteget. A szobám úszott a feljegyzésekben, a videó és fotó felvételekben, valamint a felszerelésem darabjaival.
-Ez valami 12. osztagos belső kényszer lehet, hogy a rendtartás smafu.- jegyzetem meg hangosan magamnak, hátha ez ösztönöz majd, hogy legalább pár fecnit a helyére tegyek. Épp újra elterültem volna a padlón, amikor sebes léptek zaja ütötte meg a fülemet. Valaki épp átvágtatott a szobám előtt. Kinéztem az ajtón, még pont láttam a ruháját elsuhanni a kanyarban a sebes léptű delikvensnek.
- Nocsak, ez meg hova siethet ilyen korán? Még csak hajnali öt óra van.- Követni kezdtem, netán valami probléma lehet. A tiszt megállt a hadnagy hálószobája előtt, majd belépett. Közelebb mentem, mikor is hallottam, hogy épp jelentést tesz. Yoshida is elfoglaltnak tűnt, nem vette észre, hogy időközben az ajtóból figyelem eme korai órákban a kis csevejt, ami ráaádásul még érdekesnek is tűnt.
- Szép jó reggelt mindenkinek!- a váratlan hang hallatán riadtan tekintettek felém, majd lenyugodtak, amikor a jellegzetes kék bőrszínt megpillantották.
-Nem gondoltam, hogy más is ébren van ilyen korán. Yoshida csak nem dolgoztál?- kérdeztem mosolyogva a kissé fáradt arcú hadnagyomat.- Elnézést kérek, hogy csak így betoppantam ebbe a beszélgetésbe,csak megcsiklandozta az orromat a kutatási eredmény illata.