Újabb földi kiküldetésre kaptam felszólítást a főparancsnoktól. Már szinte kezd az agyamra menni, hogyha az emberek világában valami zűrösnek ígérkezik, akkor a 8-dik osztag hadnagya mindig kéznél van. Persze a kapitány olyankor sosincs az irodában, hogy esetleg felülbírálva a döntést mást is küldjön velem vagy éppen helyettem. A földi "utazásomat" megelőző procedúra már szinte megszokottá vált, így nagy rutinnal végeztem vele rekord idő alatt.
A senkai kapun átlépve végre először sikerült Afro-san közelében a földre érkeznem. Így volt társaságom is az egyébként unalmasnak ígérkező küldetés alatt.
Az emberek világában töltött első pár napja meglepő nyugalomban telt. A néhány feltűnő hollow olyan alacsony szintű volt, hogy egy fűszálat nem kellett keresztbe tennem, mivel az állandó szolgálatot teljesítő shinigami is elbánt velük.
Már éppen azon gondolkodtam, hogy felkeresem Urahara-sant, mivel a közelben van a boltja, amikor egy gargantana nyílt meg a Mitsumiya határában. Majd röviddel utána egy másik is. A kapukon két nagy szellemi energiájú arrancar lépett át a földi világba.
Azonnal értesítettem SS a jelenségről és siettem rendet rakni a két elkószált lidérhez. Egy feszült háromszög alakult ki a megjelent két hollow és általam, ahol mindenki a másiktól várta a reakciót. Így mint Karakura rendfenntartója ragadtam magamhoz a kezdeményezést.
-Fogalmam sincs, hogy mit keresnek itt, de nagyon eltévedtek és javaslom, hogy rövid úton távozzanak Huenco Mundoba, különben kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni.
A két lidérc a monológom alatt felém fordult, majd mintha észre sem vettek volna úgy fordultak vissza egymás felé és vetettek gyilkos pillantásokat a másikra.

Las Noches előtt elterülő hatalmas sivatagos részem René-vel az egyik Privaron Espada-val Került Konfliktusba és, hogy elkerüljék a többi Espada és persze Aizen tekintetét Úgy döntöttek Elruccannak az Élők világába lerendezni a nézet eltérésüket. Mindketten megnyitják a maguk Gargantana-ját és belibbenek rajta.
* Végre, hogy elhagyjuk ezt a kopár vidéket...nagyon izgatott vagyok mien ereje lehet az ellenfelemnek...* - Gondolta Enzeru miközben belépett a maga Gargantanáján és egy enyhe mosoly kúszott az arcára.

Enzeru lépett először ki az átjáróból s nem sokkal utána a Privaron Espada. Tekintetük teljesen egymásra feszült és elkezdték méregetni egymást. Amikor a tettek mezejére léptek volna egy Hang szökött a fülükbe.
"-Fogalmam sincs, hogy mit keresnek itt, de nagyon eltévedtek és javaslom, hogy rövid úton távozzanak Huenco Mundoba, különben kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. "
Enzeru végighallgatta a mondandóját az idegennek és közben oda fordította a fejét. A nem a legszívélyesebb üdvözlés közben Enzeru gondolkodni kezdett.* Hmm... belebotlottunk egy Shinigamiba... már csak az hiányzik, hogy beleavatkozzon a kettőnk mókájába...* Amikor végre befejezte a mondandóját a Két Arrancar visszafordult egymás felé és onnan folytatták ahonnan abba hagyták mielőtt közbeavatkozott volna egy illetéktelen Shinigami. A szél lágyan elkezdett fújdogálni mely Meglengette Enzeru vörös haját.
Enzeru sokat nem gondolkodva az adott helyzeten a következőtt tette. A bal kezéből egy Rairin Shakkahou-t Lőtt el René felé pontosan a mellkasára Célozva majd a Kardját jobbkezével kihuzva a hüvelyéből a Shinigami felé fordul. Az arcán még mindig ott mered az izgatottság keltette mosoly. Éppen hogy csak a Sinigami felé fordult Használta is a Sonído, hogy mögé kerüljön és egy Rairin Heru-t eresztet el felé. Ezután Katanájával minnél jobban próbálta védeni a fontosabb szerveit és Megpróbálta Feléleszteni a kardját. A Két Gömb becsapódik és hatalmas Porfelhőt kavar. Enzeru most látta elérkeznetek az időt a kardja szabadon engedésére. A védekezésre figyelt és elmormogta Zanpaktouja hívószavát: Tsukusu Konran Heijin - Szolgálj Káosz Penge.

Minden egyes költözésnél eszembe jut, hogy egy halom olyan holmit hagytam Hueco Mundoban ami akkor nem tűnt fontosnak, hogy magammal hozzam, azóta viszont rengetegszer éreztem a hiányukat. Általában elintéztem egy legyintéssel a dolgot, de napokig őrlődtem rajta, hogy vissza kellene ugrani Las Nochesbe, és összeszedni az ott maradt kacataimat. Azzal már nem foglalkoztam, hogy egyáltalán megvannak-e még, mivel ez sosem derül ki, ha nem járok utána.
Így határoztam el végül, hogy túlesek a dolgon, és átnézek Hueco Mundoba. Miután megváltam gigaiomtól nyitottam egy gargantát és átléptem rég elhagyott otthonomba. Túl simán ment volna minden, ha akadálytalanul megszerzem amiért jöttem, ezért persze hogy belefutottam egy arrancarba, aki nem volt más, mint Akki. Először jól felhúztam magam rajta, mert sosem bírtam a fickót, de valahol örültem azért, hogy maradtak még régi ismerősök ezen a féregtanyán.
Biztos fórban érezte magát, de egyből elkezdett kötözködni, amit aktuális idegállapotomban nem viseltem túl jól. Mivel nem vágytam a kíváncsi tekintetekre, javasoltam Akkinak, hogy ruccanjunk át az emberek világába lerendezni a dolgot, így mindketten nyitottunk egy-egy gargantát.
Érkezés után legszívesebben egyből nekiestem volna, de valami orrfacsaró bűz ütötte meg az orromat. *Na már csak ez hiányzott, egy rühes shinigami... * - Dühöngtem magamban, majd oldalra biccentettem a fejem, hogy a szemem sarkából végigmérhessem a halálosztót.
- Fogalmam sincs, hogy mit keresnek itt, de nagyon eltévedtek és javaslom, hogy rövid úton távozzanak Huenco Mundoba, különben kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. - kezdett el szövegelni.
- Szíves elnézését kérem jó uram, de az a nagy helyzet, hogy itt lakom... - Sziszegtem felé megvetően. Éppen kioktatni készültem a taknyost, amikor az a nyomorult Akki valami vörös energiagömböt lőtt felém, amit épphogy sikerült kikerülnöm egy sonidoval. Hirtelen kicsit elkábultam, legalábbis megzavarodtak az érzékeim, így csak kicsit később sikerült reagálnom. Mikor érezni kezdtem Akki növekvő lélekenergiáját mögé shunpoztam, és igyekeztem teljes erőből hátba rúgni. Fogalmam sincs, hogy sikerült-e, mivel abban a pillanatban hívta elő a resurrecciónját, amit ugye nem láttam a gomolygó füsttől, de mivel a látásom amúgy sem volt a legjobb, általában a többi érzékszervemre hagyatkoztam.

A két lidérc csak nézte egymást. Szemükből a mérhetetlen düh volt csak kivehető, ám a problémáik megoldására nem a legjobb helyet választották. Már éppen el akartam ismételni, hogy távozzanak, de félbeszakítottak
-Szíves elnézését kérem jó uram, de az a nagy helyzet, hogy itt lakom... - kapom a kissé meghökkentő választ az egyiktől.
Mialatt megpróbáltam felfogni az elhangzott magyarázat értelmét a másik hollow a kommunikáció egy erőszakosabb formáját választotta és hátba támadott mindkettőnket. Az erőszakos arrancar először a másik lidércet támadta le, majd mögém sonidozva egy jókora energiabombával ajándékozott meg. A kardomat mér előrántani sem volt időm, így csak a támadását próbáltam elkerülni, ami több-kevesebb sikerrel össze is jött, de azért megéreztem.
~De harciasak vagyunk. - mérgelődtem magamban, hogy nem figyeltem eléggé.
Ahogy megtaláltam az egyensúlyom rögtön csaptam hátra a botommal, de az megakadt az arrancár katanájában. Majd rögtön távolabb került tőlem.
Mivel a másik arrancar nem mutatott támadási hajlamot felém így én is az agresszorra összpontosítottam.
~Oszd meg és uralkodj! Később még lesz rá lehetőségem, hogy őt is lerendezzem.
Valószínűleg ő is így gondolhatta, de amíg nem engem támad, addig én sem fogom támadni és kihasználhatom a viaskodásukat.
A támadó szellemiségű arrancar rögtön resurrecciónja felélesztésén fáradozott, ami tovább növelte a helyzet súlyosságát, így nem maradt más lehetőségem, mint komolyan venni a dolgokat.
-Na azt már nem! - indultam a hollow felé shunpoval, kardjaimat kihúzva egymásból az ég felé tartottam a két pengét.
-Konseki sitahe tengoku, Sora inazuma! - idéztem meg shikai alakomat és kapcsoltam nagyobb sebességre, de lehet, hogy már elkéstem azzal, hogy megállítsam a feltámadást.

Amint Enzeru megpróbálta feléleszteni a Katanáját - mint az várható is volt - René és Katai is rátámadt, de szerencséjére vagy okosságának a következtében a portól nem láthatták őt és csak Saccolni tudtak hol lehet és mijét tudhatják eltalálni. Enzeru érrezvén, hogy a Shinigami szemből támad valamint másik ellenfele hátulról támadja kicsit sietősebbre vette a dolgát valamint reménykedett, hogy a Resurrecciónja időben kész legyen. Az a Pár pillanat ami eltelt olyan hosszúnak tünt Enzerunak, mint egy emberöltő a földön. A hatalmas Porfelhőtől ő sem látott semmit. *Ha sikerül fel éleszteni hű barátomat akkor mihamarabb ki kell innen mennyek, mert nagyon előnytelen a környezet számomra, mellesleg sosem volt alkalmam Ilyen ellenfelek ellen harcolnom...Igalmasnak igérkezik. * - Gondolta Enzeru miközben a mosoly az Arcán egyre szélesebb lett... A hatalmas össze csapás előtt sikerült felélesztenie Kardját. A Hirtelen sebesség növekedése ami a felélesztéssel jár ha csak egy pillanatra is, de előnyben volt a többikkel szemben. A hirtelen energianövekedés szét zavarta a port körülötte és látta, hogy René éppen hátsón szeretné billenteni, Katai pedig szemből támadt felé egy furcsa kinézetű katanával. * Ha nem sietek mentem végem van, csak az egyiket tudom hárítani...gyorsan kell döntenem.* - Gondolta Enzeru ezúttal már új alakban. Ahogy a por egyre jobban szét széledt a küzdő felek arcán némi csalódást lehetett látni, de Enzeru nem tudta eldönteni, hogy a csalósától , mert gyengének nézz ki vagy attól, hogy sikerült neki felélesztenie a katanáját. Nem sok ideje maradt ezen töprengeni. Úgy döntött Katai furcsa kardját próbálj megállítani aminek pengéi, keresztvasa és markolata is fekete. A könyök Pengéivel próbálta kivédeni Katai támadását míg farkával megpróbálta magát hátulról védeni. A Shinigami támadását sikeresen hárítani tudta és jobbra leszorította a pengéket, de ahogy sejtette nem volt elég ideje René rúgását is hárítania. A rúgás következménye, hoyg Enzeru elszállt minta győzelmi zászló a harc színteréről eltakarítva az útjába kerülő poráradatot és egy folyosót nyitva meg a külvilág és a poros térség között. De a rúgás után a farkával egy támadást intézett Shinigami bal keze ellen, de csak sacra mert a rúgás erejét lebecsülte és így elszámította magát. * Ha nem sikerült volna felélesztenem a kardom ez a rúgás Igen veszélyes is lehetett volna, de szerencsére így nem kerültem életveszélybe...de igaz ami igaz...nem fogta vissza magát... Ugyan mi történhetett a Shinigamival? * - Töprengett Enzreu a porfelhő közepében mint egy egy méterre a talajtól szárnyalva. Még mielőtt kiért volna a porfelhőből a farokrészével megpróbál annyira védekezni amennyire csak lehet egy ilyen szituációban és a száját elhadja kedvenc technikáhja szava: - Rairin Heru ! A két kezőből az ellenfelei felé lőtt, hogy ha netán követék ne legyen zökkenő mentes utuk és ha nem eszméltek még fel az iménti kavarodásból akkor valamennyire lelassítsa a mozgásukat. Majd kezeivel és megpróbált védekezni,mert nem becsüli le az ellenfeleit mivel most bizonyították be, hogy nem gyengék.

Mikor felszállt a füst, láttam, hogy Akki ugyan fel tudta venni valódi alakját, de a rúgásom is célba talált, aminek köszönhetően az érintett irdatlan sebességgel kezdett el zuhanni. Mielőtt megindultam volna felé, oldalra sandítottam a shinigamira, hátha ő is tervez ellenem valami merényletet, de nagyon úgy tűnt, hogy megvan a magához való esze ahhoz, hogy nem bonyolódik egyszerre két csatába. Én is így láttam logikusnak, így elhatároztam, hogy amíg nem lép fel ellenem ellenségesen, én sem fogok vele foglalkozni, az már Akki saját hülyesége, hogy két ellenfelet haragított magára. Amúgy is rendesen felhergeltem magam, hogy megosztja a figyelmét, ezért arra jutottam, hogy nem kegyelmezek, lehetőség szerint szusszanásnyi időt sem hagyok neki.
Láttam, hogy még zuhanás közben is a shinigamival van elfoglalva, ezért miután elegendő energiát összpontosítottam a jobb tenyeremben felé küldtem egy barát, majd abba az irányba sonidoztam, ahova a Akki becsapódását kalkuláltam.
Eközben éreztem, amint a shinigami előhívja kardjának shikai alakját, és mivel az én támadásom is kellő mennyiségű energiával járt, túl későn vettem észre egy felém közeledő, villámgyors energiagömböt. Nem sokon múlt, hogy ki tudtam térni a támadás elől, ami így is elég szép sebet ejtett a bal karomon. Nyöszörögve vizslattam frissen szerzett sérülésem, ami elég mély és csúnya volt ahhoz, hogy felkönnyebbülve fújtassak, amiért nem kaptam telibe ezt a "Rairin Heru"-nek nevezett akármicsodát.
A fájdalomtól kissé kábultan indultam újra a továbbra is zuhanó Akki nyomába. Időközben kirántottam kardomat a hüvelyéből, és teljes erővel előbbi támadómra sújtottam. Nagyon reméltem, hogy valahol sikerült eltalálnom, mert a mozdulatsorral veszítettem annyi időt, hogy Akki a maga javára fordítsa, ha nem talált célt a kardom.

Kissé lekéstem a találkozót a hollow-val, mivel sikerült Neki is átalakulnia, de ekkora lépéselőnyt akkor sem hagyhattam neki. Az első néhány támadást ügyesen védte a lidérc, a könyökén lévő pengékkel, amire persze egyáltalán nem számítottam. Közben ellenfele mögé került a másik hollow is, aki nemes egyszerűséggel hátba rúgta áldozatát. Az agresszor olyan sebességgel kezdett zuhanni, hogy arra számítottam vége is lesz ennek az értelmetlen erőfitogtatásnak. Szerencsére még mindenki csak most kezdett belemelegedni a dolgokba.
A zuhanó arrancar felé indultam, amikor a hátam mögött egy Barát éreztem meg és már csak ösztönösen is, de hátrafordultam. A lövedék célpontja nem én voltam, de nem sokkal került el engem. Gondolom a másik arrancar úgy gondolta, hogy mindegy kit talál el ígyis-úgyis hasznos lesz. Egy megvető pillantás után fordítottam vissza tekintetemet a közös ellenfélre, így túl későn érzékeltem a felém közeledő pengéket. A támadás nem volt túl pontos, de még belevédéssel is végigvágta a felkaromat. A seb nem volt mély, csak vérzett és fájt, de különösebben nem akadályozott a mozgásban.
~Szemét! Ezt megkeserülöd! - mordultam fel magamban, és már indultam is a támadó felé.
Ekkor vettem észre, hogy a hollow is tervez valamit és gyűjti a szellemi energiáját.
-Rairin Heru! - mondja szinte suttogva, majd még egyszer elhangzik a technika neve.
~Már megint? - vonom fel a szemöldököm. ~Na abból nem eszel! - választom ketté katanámat
-Rakurai! - indítok el egy villámot az energiagömb felé. -RAIKAMA! - a két pengét egymáson végighúzva hatalmas sarló alakú villámot lövök a zuhanó hollowra.
Ekkor vettem észre, hogy a másik arrancar is ellenlépéseket tervez az áldozatom ellen és pont oda shunpozott, ahová az esni fog...
...és ahová a Raikama-t is céloztam.

Miközben Enzeru szárnyal látta, hogy a porfelhőben becsapódott az egyik Rairin Hero. A por kisebb forgószélre emlékeztető formát vett fel ahol az Espada tartózkodhatott. A másik Hero helyzetéről nem tudott semmit még nem csapódott be. * nha vajon a Shinigami észrevette és kitudott előle térni? * - gondolta Enzeru. Egyre közelebb ér a talajhoz és szinte már érzi a hátán azt a fájdalmat ami a landolás fog okozni neki. A törmelékek amik a Rairin Hero- becsapódásától keletkeztek szét repültek és ugye pár az ilyen talajon nem kellemes háton végig csúszni. * nha ez biztos fájni fog. * - mérgelődik kicsit Enzeru. Aztán hirtelen reitsu változást érzékelt . * Mi lehet ez? Ugyan ki akarja a Zanpaktouját előhíni? Ez nagyon nem lesz jó...* - Gondolta Akki miközben a porfelhőbe nézett és látta, hogy szokatlanul kavarog. * Jobb lesz ha a reitsummal bevonom a magam így talán nem kerülök életveszélyes helyzetbe, de olyan izgatott lettem, hogy ha megsérülök nem érdekel! Ilyen jót régen harcoltam! jobban figyelek a porból felém tartó támadásra, mert azért meghalni csak nem kéne amikor ilyen jól szórakozom.* Gondolta Enzeru és elkezdte bevonni magát a reitsujával ami a fekete páncélt kicsit be vörösítette és a figyelme teljes mértékig a porfelhőből kitörő támadásokra irányult. Vörös szeme mindent elárult arról, hogy hogyan is élvezi a harcot. Szinte nevettek. egyszer csak bekövetkezik az amire Enzeru várt... a Shinigami körül a por felszáll és látni lehetett minden mozdulatát. A katanáját ketté választotta majd a két pengét egymáshoz dörzsölte. * Szóval a Shinigami próbálkozik a Zanpaktoujával...eszerint tuti nem vesz félvállról... ez lehet kicsit fájni fog.* - Gondolta Enzeru miközben tovább kémleli a Shinigamit majd hirtelen figyelme elszegeződik onnan és rémülten pásztázza az éppen leülepedő porfergeteget. * Hova tűnhetett az Espada?* - gondolta miközben visszanézett a Shinigamira aki felől éppen egy órási villámlás indult el. felkavarta a port és magával hozta a kisebb törmelékeket is. * lehet több reitsut kellett volna magam köré vonnom, talán még nem késő!* - elmélkedik Enzeru kissé megkésve, de tekintette el el pásztázik az Espadat keresve eddig eredménytelenül. Eközben nem figyelt a reiutsujára és nagyon sokat gyűjtött maga köré. Enzeru fekete színe megváltozott szinte vörösen ragyog. Mikor észbe kapott túl késő volt így elengedni nem tudta hanem megpróbálta úgy megformálni a reitsuját, hoyg olyan eredményt érjen el mint amikor a fény visszaverődik a tükrön. Aztán egy furcsa hangot halott és ismerős Reitsut érzett maga mögött. Oda kapta a fejét és látta René-t miközben katánájával lecsapni igyekszik. * Tévedtem, ez Fog nagyon Fájni!* - gondolta Enzeru miközben reflex mozdulattal a bal kezének pengéjét megpróbálta a René Zanpaktouja elé húzni evvel is csökkenteni a csapás erősségét. René pengéje hamarabb lecsapott mint Katai Villám támadása. Enzerunak sikerült kicsit belepiszkálnia és a reitsuja is segített neki, de még így is nagyon mély vágást ejtet a hasán ami elég csúnyán nézett ki. Közben Katai támadása is igen jelentős mértékben súrolta Enzreut, de a tükrös megoldás megmentette az életét. Ekkor jobb kezével egy rairin Shukkakut lőtt a Shinigami felé, remélve, hogy a támadása miatt nem tud mozogni és még a Rairin Hero- se ért célba amit felé küldött. A Villámlás Enezeru - t eső részét (fej, has sípcsont) végig szaladt. Óriási Puffanás, sercegés hallatszódott a támadások után és még nagyobb porfelhő a villám támadás becsapódásának köszönhetően. Enzeru ahova esett óriási Krátert vájt magának majd elkezdett csúszni ami szinte egy "U" - alakú gleccserre emlékeztetett. A hatalmas porfelhőben senkit nem látott, nem tudta betájolni magát, mekkorát csúszhatott, vagy hova tűnhettek az ellen feleivel és ami a legfontosabb Renét el e találta a Villámos isten nyila mivel a tükörrel megpróbálta a végén rá irányítani. Igaz a javát Enzeru kapta így életveszélyes sérülést nem szenvedhetett. Amint tudott felpattant a kráteréből és nézegette a környéket, nehoyg valamilyen újabb támadás érkezzen felé. Bal kezével a René által bevitt ütést fogta. * Mély seb, kicsit lelassít ráadásul majdnem lét fontosságú szervet ért. A Reitsum szinte semmit nem védett elenne , hiszen nem gondoltam volna, hogy így fog támadni...valószínűleg megsérülhetett a Herom-tól máskülönben ketté szelt volna... Legalább tudom, hoyg a Shinigami távolsági harcos. Volt már dolgom Villám típusú katanával így most már ez nem fog gondot okozni. Ellenben René közelharci stílusú akár csak én és ha nem bántják egymást a Shinigamival Félelmetes párost tudnak alkotni még akkor is ha nem ismerik egymást és teljesen máshonnan származnak. * Gondolta Enzeru nagy és mély levegő vételek közepette. *Nyugodj, meg! Lélegez mélyeket! Koncentrálj! Ne csak nézz a szemeddel hanem láss is. Ne csak hallgatóz a füleddel hanem halj is. Itt van a por most ez óriási előny nekem. Senki nem tudja, hol vagyok én viszont látom a por mozgását ha valaki közeledne. A reitsumat le kell vigyem minimális szintre, hogy még nehezebben tudjanak megtalálni.* - Gondolta Enzeru miközben Csökkentette Reiiutsu-ját és legógólt, hoyg jobban védhesse magát. A farkát a feje felé emelte így a felülről érkező támadt könnyen kivédheti vagy késleltetheti.Bal kezén lévő pengét belevágta a földbe, hoyg így földelje magát a villám támadás elől. Jobb kezével lassan és kismértékben Reitsut gyűjtött és kémlelte a por fergeteget valamint a al öklébe reitsut gyűjtött és várta a fejleményeket.

Mikor lesújtottam Akkira, éreztem, ahogy a húsába mélyed a kardom. *Hát ennyi volt, kölyök... * - Húzódott szám ördögi mosolyra, de az eufórikus állapot hamar zavarodottságba csapott át. Megfeledkeztem a karomat ért csapásról, így fájdalmasan szisszentem fel, mikor izmaimat megfeszítve próbáltam halálos sebet ejteni Akkin, ami a sérülésemből fakadó erőveszteség miatt nem egészen úgy jött össze, ahogy elterveztem. Azzal igyekeztem nyugtatni magam, hogy sikerült olyan súlyosan megsebesítenem, hogy ne húzza sokáig, amikor a következő pillanatban az átkozott shinigami Akkit érő villámait az eredeti címzett egy számomra eddig ismeretlen tükrös technikával félig-meddig felém terelte. Teljesen váratlanul ért, de mielőtt a támadás hatására a földbe csapódtam volna még láttam, hogy a barám, amit még az előző támadásom előtt indítottam beérte végre Akkit, de a hirtelen támadt porfelhőtől nem tudtam megállapítani, hogy célba ért-e.
Földet éréskor nyekkeni sem tudtam hirtelen, csak erőtlenül szitkozódtam magamban. A gomolygó porfelhő lelassult ami még jobban megnehezítette a látási viszonyokat, ami egy olyan jóformán vak ragadozó számára mint amilyen én is vagyok inkább jelent előnyt, mint hátrányt. Csendben füleltem, szimatoltam és igyekeztem feltérképezni a másik kettő tartózkodási helyét a lélekenergiájuk alapján. Akkié ugyan drasztikusan csökkent, de biztosra vettem, hogy csak így próbál elrejtőzni a porfelhőnek köszönhetően, de azt még nem tudja, hogy ez a módszer ellenem teljesen hatástalan. Mivel egy shinigami orrfacsaró bűzét bármikor megismerem Akki szagától pedig a sebesült karom bűzlött, nem volt nehéz beazonosítani az arrancart. Tudtam, hogy a sonidom valószínűleg már közel nem olyan hatékony, mint amilyen volt a harc elején, de reméltem, hogy egy oldalról érkező hirtelen támadással talán sikerül meglepnem Akkit. Elrugaszkodtam a földtől, majd a következő pillanatban újra előrántottam a katanámat, abban a reményben, hogy váratlanul éri Akkit a támadás és ezúttal hatásosabb lesz a rá mért csapásom.

Kissé elszámítottam magam és a villámcsapás elkerülte a lidérc Rairin Heru támadását, így mindkét támadást a viaskodó hollow kapta be, amit aljas módon továbbküldött az arrancar felé. De még az energiagömb mindig felém tartot, mivel nem sikerült szétlőnöm!
~A fene! Ezt elszúrtam! - bosszankodtam a dolgon.
-Nomikomu soyokaze! - formáltam meg gyorsan Negából a védőpajzsot, ami sikeresnek bizonyult és felfogta a hollow támadását.
Válasz képpen a gyorsan csökkenő reiatsu irányába shunpoztam és nem vettem észre, hogy egy másik támadás is tart felém. A zéró látótávolságú porfelleghez érve pont az arcomba kaptam a második csapást, amire csak reflex szerűen rántottam magam elé az elnyelő pajzsomat, de a nagyját bekaptam.
A lövedék rendesen megperzselt és jópár métert repültem hátra, valamint a szemöldökömből ömlött a vér a szemembe. Totál elborult az agyam és nem tudtam magam visszafogni.
-Itt Katai Siraseru, a 8-dik osztag hadnagya! Szükségem lesz a teljes erőmre! - jelentettem be Seireitei az igényemet.
-Hadnagy, az engedélyt megkapta a korlát feloldására. - kaptam a pozitív választ.
~A mostani erős hollow aktivitás miatt egész könnyen kimondják ezt a pár nagyon hasznos szót. Már csak a kellő pillanatot kellett kivárnom, amikor teljes erővel sújthatok le a kis dögre.Mivel a kavargó porfelhő még mindig zavart a harcban így jobbnak láttam megszabadulni tőle, amihez a zanpakutom shikai formája nagy segítséget nyújthat. Elkezdtem öszpontosítani és minnél több reiatsut gyűjteni. Ennek következtében az ég elsötétedett és hatalmas, sötét gomolygó felhők gyülekeztek. A hírtelen támadt időjárás változás következtében szél kerekedett és lassacskán sikerül kisöpörnöm a harcmezőt. A két hollow még mindig a porfelhőben mozog, de már kezd látszani a sziluettjük, így az általam a közös ellenfelünknek vélt lidérc felé fordulok és egy Soukatsui-t lövök ki a kirajzolódó alakra.

Enzeru a Sérülései végett a küzdelmet nem tudja folytatni. A háta mögött támadó René sikeresen eltalálja azonban annyira sikerült hárítania, hogy nem lett életveszélyes a sérülése...Katai támadása kicsit célt tévesztett a porfergetegben, de ez is kellemetlenül hatott Enzeru testi épségére...Enzeru mint egy ólajtó vágódott le a porfelhőn kívül és csak annyi ereje volt, hogy egy Garganatát nyisson amin áttud esni a túl oldalra.

Gratulálok nektek szép csata volt és elnézést, hogy ilyen későn tudtam reagálni...

Mindannyian kaptok 1500 ryout! ^^

A porfelhő csillapodtával rögtön könnyebb volt harcolni és a Soukatsui is úgy véltem, hogy jó helyre csapódott be. Az kidoum áldozatául esett hollowt még a másik arrancar is hátba támadta és egy szép ívet húzott maga után a kicsapódó vérből. Miután földet ért egyből Gargantana nyitásába kezdett.
-Nem menekülsz... - shunpoztam felé kardomat az irányába szegezve.
Már éppen elértem volna, mire a kis nyavalyás átesett a kapun és meglógott. A lendületemet a másik arrancar katanája állította meg, ami okozott egy néhány másodperces feszültséget. Egy darabig csak néztünk egymás szeméb. Méregettük a másik, míg a pengéink csikorogva feszültek egymásnak. Aztán szinte egyszerre ugrottunk hátra. Végignézve az ellenfelemet láttam, hogy igen komoly sérülést szedett össze és néhány sebéből még éreztem szivárogni a Sora inazuma keltette feszültséget.
-Egy mozdulattal ketté szelhetném... - jegyeztem meg, amit az előző erőfitogtatásból jogosnak is éreztem. - ...de, ha nincs itt, akkor én szerzem azokat a sérüléseket. - mutattam az kardommal az egyik vágására.
-Így nem érezném fairnek, ha kihasználnám a helyzetet. A sérüléseiből ítélve egyébként sem biztos, hogy túléli. Szóval most visszatérek az őrhelyemre és úgy veszem, mintha maga meghalt volna. - vágta a több sebből vérző lidérc arcába.
Egy chiburi után zanpakutomat normalizáltam, majd összecsúsztattam a két pengét. A felhők lassan kezdtek felszakadozni és a nap sugarai is időnként leértek a földre. Még egy utolsó pillantást vetettem az ellenfelemre, majd visszaindultam a bázishelyemre.

Akki ugyan hárított valamennyit a támadásomból ám a shinigami csapásával együtt elég volt arra, hogy az arrancar magatehetetlenül zuhanjon a föld felé.
Én csak álltam és vártam,majd meglepődve konstatáltam, hogy maradt még annyi lélekjelenléte, hogy nyisson egy gargantát, és azon távozzon. Mikor láttam, hogy a shinigami még utána kap, egy sonidoval mellé kerültem, és a kardommal álltam a pengéjének útját.
- Felesleges... - Néztem keményen a shinigami szemébe, mintha észérvekkel akarnék hatni egy általam alacsonyabb rendűnek tartott lényre.
-Egy mozdulattal ketté szelhetném de, ha nincs itt, akkor én szerzem azokat a sérüléseket. Így nem érezném fairnek, ha kihasználnám a helyzetet. A sérüléseiből ítélve egyébként sem biztos, hogy túléli. Szóval most visszatérek az őrhelyemre és úgy veszem, mintha maga meghalt volna.- szólalt meg, miután mindketten hátra ugrottunk, és kardjaink elváltak egymástól.
Tömény undor lett úrrá rajtam, legszívesebben egy mozdulattal elvettem volna a senkiházi életét., de a bennem lángra lobbanó mélységes megvetés hatására már csak a gondolatától is rosszul lettem, hogy az én tiszta kardom az ő mocskos húsába vágjon.
- Tudd a helyed kölyök.... - Sziszegtem rá lekezelően - Nem vagy rá méltó, hogy az ellenfelemnek tekintselek. Kérlek az emlékemet se becstelenítsd azzal, hogy megőrzöd, én is eképpen fogok cselekedni. - Szorítottam meg a kardom markolatát, majd hátat fordítottam a féregnek és elindultam a szállingózó porban.
Mikor megbizonyosodtam a shinigami távozásáról, mérgemet levezetendő egy nagy kupac törmelékből csináltam finom homokot egy baraval, majd miután a fáradtságtól és a dühtől remegő lábaim összecsuklottak, megsemmisülten terültem el arccal a porban.
Száz év óta először vágytam vissza a régi időket, mikor fél kézzel is elbántam volna ezzel a két senkivel, ehhez képest most talán még annál az öntelt shinigaminál is szánalmasabb vagyok, ahogy erőtlenül, rongyosan fekszem a törmelékek között. Lehunytam a szemem, hátha amikor kinyitom ráébredek, hogy ez mind nem volt más, csupán egy kegyetlen álom ostoba színjátéka.

*Szokás szerint Uraharától tart hazafelé egy újabb nap után, amely során ismételten rabszolgává avanzsálódott az ex-shinigami révén, amikor váratlanul több nagy mennyiségű lélekenergiát érez meg...*
~ Vajon miért kell mindig belerohannom ezekbe a hülyeségekbe? ~
*Sóhajt fel magában zsörtölődve, és megállva további információkat próbál gyűjteni a reiatsukról. Ilyenkor egészen előnyösnek érzi azt, hogy az átlagosnál jobb ez az érzékelőképessége... Most például sikeresen megállapítja azt, hogy egy shinigami és két arrancar található arrafelé. Ez még nem is lenne olyan nagy dolog, azonban...*
- René?!
*Csúszik ki a név száján a meglepettségtől hangosan és teljesen földbe gyökerezik a lába. Megfeszített figyelemmel kíséri továbbra is a lélekenergiák változásait, majd, miután visszanyerte lélekjelenlétét, őrült iramban indul meg a csata feltételezett helyszíne felé. Merthogy ez nem barátságos teázgatás vagy jóízű eszmecsere, azt biztosra veszi... Jobban belegondolva valószínűleg mindenki mindenki ellen harcolhat - elvégre nem valószínű, hogy egy Hueco Mundót faképnél hagyó privaron espada csak úgy eltársalogjon egy onnan érkezett arrancarral... Azt meg, hogy a halálisten mindkettejük ellenfele, egyértelműnek tartja.
Néhány perc alatt oda is ér a helyszínre, és egy közeli, elhagyott épület kerítése mögött rejtőzik el, mialatt igyekszik visszafogni lélekenergiáját. Pont akkorra ér oda, amikor az arrancar megsemmisülten elmenekül a gargantán keresztül... Utána pedig mintha René és az ismeretlen shinigami fordulna egymás ellen... Feszülten követi az eseményeket, hogy ha valami történik, könnyedén közbe tudjon lépni; egyelőre azonban nem akarja felfedni magát (bár hangos lihegése árulkodó lehet, elvégre elszokott az ilyen hirtelen és nagy távú shunpótól) - majd csak akkor, ha eltűnt innen a halálisten is...
Jobb kézfeje többször is ökölbe szorul, míg bal kezével egyre görcsösebben szorongatja zanpakutójának markolatát az idegességtől. Végül aztán nagyobb balhé nélkül felszívódik a shinigami is - több se kell Shunnak, egy pillanat alatt ott terem René mellett, amikor a privaron espada elgyengülten hullik a porba.*
- Hogy vagy? És mi történt? Kik voltak? Mit akartak? René, válaszolj már...!
*Hadarja kétségbeesetten a kérdéseket, ahogy letérdel a másik mellé és fölé hajol, hogy az oldalára fordítsa, majd felmérje sebeinek súlyosságát. Gondolatban pedig már azon agyal, milyen indokkal cipelje el Renét a raktárba Hacchihoz, hogy ne lincseljék meg nyilvánosan a többiek...*

Úgy éreztem magam mint egy gyönge vénember, aki a tükörbe nézve még mindig azt az életerős, magát legyőzhetetlennek tartó férfit látja, aki egykor ő maga volt, mit sem törődve az idő könyörtelen vasmarkával, ami a túláradó energiát elsöpörve csak fájó ízületeket hagy hátra.
Én is csak a száz évvel ezelőtti önmagamat ismertem: hiába voltam tisztában azzal, hogy lefokozásom jelentős mértékben veti vissza erőmet, nem volt elegendő tapasztalatom arról, milyen nem a legerősebbek közé tartozni: nem ismertem az űzött vadak életét, és nem tudtam, miként kezeljek egy ilyen lesújtó vereséget.
Bár Akki fülét farkát behúzva elmenekült és a shinigamival sem került sor összecsapásra, sehogy sem tudtam megbékélni gyengeségemmel, a korláttal, amivel együtt kell hogy éljek és ismét le kell bontanom.
Mikor már azt hittem, hogy megszégyenültebb helyzetbe nem is kerülhetnék, ismerős illatra lettem figyelmes. Vértől mocskosan, szánalmasan védtelenül feküdtem arccal a porban, és mindennek tanúja volt a nő akit szeretek.
- Hogy vagy? És mi történt? Kik voltak? Mit akartak? René, válaszolj már...! - Kiáltotta Shun kétségbeesetten. Még sosem láttam ilyennek az arcát, és gyűlöltem magam amiért én idéztem elő a rémületet a szemeiben.
A hüvelyk ujjamat a szájára téve húztam végig az ajkain mialatt azon járt az eszem, mit mondhatnék neki. Küldjem el, vagy szorítsam meg a kezét? Hordjam el mindennek, hogy látni se akarjon többé, vagy egyszerűen csak mondjam el, mit jelent számomra..? Talán nem is vagyok képes rá..
- Nem akartam, hogy így láss.. - nyögtem ki végül a lehető legszerencsétlenebb mondatot, ami bár nem volt a legmegfelelőbb az adott szituációban, igaznak igaz volt.

*Feszült figyelemmel nézi Renét, a másik legkisebb reakciójára is ügyelve. Óvatosan törökülésbe helyezkedik előző térdeléséből, és magába fojtja további kérdéseit. Legfeljebb felteszi őket később, ha már jobban lesz a privaron espada... Egyelőre azonban azt tartja fontosabbnak, hogy segítsen neki...*
- Nem akartam, hogy így láss...
*Ezt a mondatot hallva halványan elmosolyodik. Mennyire ismerős válasz... Fordított esetben valószínűleg ő is ezt mondta volna, csak kevésbé finoman megfogalmazva... Némán ücsörög, ahogy igyekszik összeszedni magát. Ez néhány percen belül meg is történik, minekutána pedig már képes viszonylag tiszta fejjel is gondolkodni.
Alaposan végigméri René sérüléseit, majd óvatosan megpróbálja feltámogatni ülő helyzetbe a sebesültet, és hátát egy közeli fának támasztja.*
- Hadd nézzem meg a karod...
*Hajol az említett sérült testrész felé, és közelebbről is ellenőrzi a sebesülést. Enyhén szólva nem tűnik könnyű sérülésnek... Majd azt is megállapítja magában, hogy kicsit ő is tud rajta segíteni, de teljesen nem képes helyrehozni; ahhoz szakszerűbb segítség kellene...*
- Maradj nyugton egy kicsit.
*Szólal meg rövid mérlegelés után megnyugtató hangon, és kezével végigsimít a sebesült végtagon. Azt már nem mondja meg, hogy még sosem próbálta azt, amire éppen készül és nem is hallott hasonló esetről... Mégis vakon bízik abban, hogy sikerül majd terve...*
- Bakudou 59: Kurenai Ribon.
*Emeli feljebb kicsit kézfejét, és feszülten figyeli, ahogy a tenyeréből elegánsan előkúszó vörös szalagok rátekerednek René karjára, majd egyre szorosabbra fonódnak körülötte lassacskán halványodva, végül teljesen felszívódnak... Ennek nyomaként pedig mintha kissé kezdene összehúzódni a seb... Úgy tűnik, sikerült... Bár azt nem tudja, mennyire volt fájdalmas ez az eljárás - saját magán alkalmazva sem valami kellemes ez a fajta gyógyítás, de reménykedik abban, hogy nem volt sokkal zavaróbb René számára...*
- Tudom, hogy nem fogsz örülni neki, de nem ártana elmennünk Uraharához, hogy segítsen...
*Pillant végül kissé feszengve Renére, várva válaszát. Eredetileg a raktárba szerette volna elvinni meggyógyíttatni a másikat, Kisuke vegyesboltja azonban jóval közelebb van...*

A szemem sarkából láttam, hogy Shun elmosolyodik a megnyilvánuláson. Nem tudom, hogy azért, mert gyerekesnek találta, aminek talán én is tartanék egy hasonló kinyilatkoztatást egy egészen más helyzetben.
Se erőm, se kedvem nem volt ezen gondolkozni, mivel általában ha egy számomra kínos dolgon járt az eszem (ami azért valljuk be, nagyon sokáig nem esett meg velem), rendre úgy éreztem, mint akinek légkalapáccsal püfölik a belső szerveit. Hát, minden esetre nem valami kellemes érzés.
- Hadd nézzem meg a karod... - Hajolt Shun a tátongó seb fölé, majd egy alapos szemrevétel után nyugalomra intett, és végigsimított a sérült testrészen.
- Bakudou 59: Kurenai Ribon. - Suttogta halkan, mire a kezéből előbújó vörös szalagok csörgőkígyó módjára tekeredtek a karomra.
Felszisszentem, bár nem tudom, hogy valóban éreztem e fájdalmat, vagy ez csak egy ősidők óta kódolt, reflexszerű reakció arra, amikor valami ismeretlen, fenyegetően élénk vörös, szalagnak álcázott hüllő fogja erős szorításba az ember karját. Valószínűnek tartom, hogy az utóbbi, mivel akkora már annyira elzsibbadtam testileg és lelkileg is, hogy Shun érintését is egy korábbi emlékből kellett visszaidéznem, mikor végighúzta finom ujjacskáit a karmon.
- Tudom, hogy nem fogsz örülni neki, de nem ártana elmennünk Uraharához, hogy segítsen...- szólt Shun látható zavarban, mikor a szalagok felszívódtak a bőrömben, akárcsak a kedvenc testápolóm.
Addigra már teljesen bódult állapotba kerültem a testemben beinduló különböző öngyógyító és fájdalomcsillapító reakcióknak köszönhetően, így bár a tudatom meglehetősen tiszta maradt, a mozgásom leginkább egy lesajnált alkoholistáéra emlékeztetett. Megszólalni éppen ezért nem is mertem, ki tudja micsoda zagyvaság szalad ki a számon rendezetlen összevisszaságban, ha kinyitom.
Felkészülve a legrosszabbra felálltam hát, méghozzá teljesen önerőmből, így próbálva demonstrálni, hogy megállok a lábamon, és semmi szükségem segítségre. Kissé imbolyogva, néha éppen hogy talpon maradva indultam meg Urahara boltja felé, rá se nézve Shunra. A pokol legmélyebb bugyrába száműzném magam, ha rá kellene támaszkodnom, így inkább az esélyt se akartam megadni a lány esetleges felajánlásának, tökéletes némaságban kacskaringóztam az üzlet felé.
Amikor megérkeztünk, nem igazán vesztegettem az időt, mivel éreztem, hogy nehezen összekapirgált erőm igencsak fogytán van már, így minden udvariasságomat mellőzve nemes egyszerűséggel feltéptem az ajtót.
A nagy robajra hamar előtolta a képét a tulaj is, aki a meglepettségnek jelét sem adva, mondhatni némi cinikus közönnyel mért végig a legyezője mögül.
- Nocsak, nocsak.... Micsoda meglepetés... - Vigyorgott kajánul Shunra vagy, rám, esetleg mindkettőnkre... Nem tudom, az egyre gyengülő látásom miatt, csak spekulálni tudnék, ami ugye teljesen felesleges.
- Egy szót se szólj, vén kufár... - Bandzsítottam rá, miközben fókuszálni igyekeztem. - Hajlandó vagyok egy esetleges kopromisszumra, de e....
Kapituláltam. Ennyire futotta maradék kis erőmből, elgyengülve vágódtam el a padlón. A robajt még hallottam, sőt egy ideig még különböző színfoltok is rendíthetetlenül ficánkoltak a retinámon, ám jött egy elektromos kisülés, Nagy Bumm, vagy nevezzük akárminek, és megszűntem látni, érezni, gondolkodni.