-Valami gond van?
-Igen... gond az eléggé sok van-jegyezte meg fülig érő vigyorral, s egy pillanat múlva heves rángatózásba kezdett szemöldöke, ami még nem is lett volna nagyon furcsa, de ahogy elviharzott és igen messziről hallatszott az üvöltözése, érdekes volt...
Mikor visszatért, már azon voltam, hogy megkérdem mi lelte, de meggondoltam magam, s csak a fejemet ráztam orrom alatt kis mosolyt ejtve. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy mit is kezdjek ezután...
Percekig álltunk ott egymás előtt mint két nem is tudom micsoda, s csak hallgattunk.
Sóhajtottam egyet. -Az ott mi a karodon? -mutogattam egy pontra nagy szemekkel.
-Ez?... Hát... ez...
-Na szót se többet! Te megsérültél! Gyere be, lekezeljük a sebedet!-ragadtam meg ruhájánál fogva, magam után rángatva, úgy, hogy szóhoz sem tudott jutni

Minél jobban tiltakozott, annál erősebben rángattam magam után, majd elértünk a nappaliba, s leültettem a fotelba. Gyorsan elszaladtam a szekrényig, s elővettem egy kisebb elsősegély dobozt. Ahogy visszaértem lecsüccsentem mellé. A gézdarabra ráöntöttem egy kevéske fertőtlenítőt.
- Kamill ez nem szükséges.-jegyezte meg még mindig tiltakozóan, ahogy elkezdtem lekezelni a sebét.
- Ennyire szereted a szado-mazot? Nálam ez nem nyerő.-kezdett el gúnyolódni fülig érő vigyorral. Mivel nem tetszett ez a megjegyzése, ezért kicsit erősebben nyomtam rá a gézt a karjára, amire felszisszent.
-Hupikaaa! Csak nem fájt?! Ezer bo~~~occcs!!-adtam az ártatlant, majd nevetni kezdtem. ~Nyavalyás, azt még ő gúnyolódik...-az akciómra, megint csak morgolódni kezdett valamit, de mintha meg sem hallottam volna. Dalolászva kötöttem meg a sebét, és még jó erősen meg is húztam azt a csomót. Jó érzés volt Irusit szívatni, hogy őszintén megvalljam.
-Nyeh kész is vagy!-csaptam rá a kötésre, amire ismét feljajdult. Még ezt is tűrte. -Nyugííí! A kötözés profi munka, két nap múlva el is tűnik a sebhelyed!-csaptam rá újból a karjára, amit már tényleg megelégelt, és a karom után nyúlt, megragadva azt.
-Óhó! Csak nem bekeményítünk? Jajj mi lesz most vele~~eem!-kezdtem el játszani a bajba jutott kislány szerepet, gúnyolva őt.

Már egy pillanatra azt hittem, hogy valamivel visszavág, de aztán csak sóhajtott egyet, és elengedte a kezemet. Aztán felállt a helyéről
- Egy pillanat. Megmutatnád, merre van a mosdó?
-Jam, jam!-vezettem el odáig, majd visszatértem a nappaliba. Amíg távol volt, addig én összeszedtem a dolgokat. Épp háttal voltam, mikor visszajött és rendesen megijedtem, mikor megszólalt.
– Tényleg hatásos volt az elsősegélynyújtásod… -mutogatta a már csak varas sebét.
-Hem? Ez érdekes... Mi ez a kencefice?-lestem a fertőtlenítőre, nagy szemekkel. Aztán vállat vontam és azt is bedobtam a többi holmi közé.
-Nah... izéé...-kezdtem el hebegni-Köszike, hogy hazahoztál meg minden... Öm, nem akarlak elzavarni, de maradsz még, vagy kérsz valamit inni? -néztem le a ruhámra. -Nah, míg eldöntöd nekem is egy pillanat, mert nem bírok maradni ebben a koszos ruhában! Aztán nem ám leskelődni!!-mondtam vigyorogva, majd felszaladtam az emeletre, egyenesen a szobám felé. Ahogy betrappoltam, magam mögött becsaptam az ajtót. Gyorsan a szekrény elé léptem és keresni kezdtem valami másik ruhadarabot. Elsőkként pedig kidobtam a kedvenc zoknimat T.T

Ahogy átöltöztem a sokat hordott piros pöttyös szoknyámba és fehér pólómba, felvettem egy ugyanolyan zoknit, mint a szoknyám, és szökdelve indultam meg a lépcső felé. Aztán ahogy odaértem, szédülni kezdtem és az irodámban találtam magam.
- Kamill?! Nem azért mentél, hogy átöltözz? Miért jöttél le meztelenül?-jött a kérdés Irusi felől. Ahogy körbenéztem, a sok ember körülöttem hatalmas nevetésben törtek ki. Némelyikük pedig perverz módon csorgatta a nyálát. Hatalmas szemekkel értettem meg, hogy mi is a nevetés tárgya. Vagyis, hogy ki... ÉN VOLTAM AZ!
-Jesszusom!!! Áááá!-törtem ki végül, egy hatalmasat sikítva, és próbáltam magamat takargatni, nem sok sikerrel. Annyira elszégyelltem magam, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Jobb ötlet híján, ismét felszaladtam az emeletre, és bezártam magam után az ajtót, annyira sokkot kaptam.
Lentről Irusi hangos hahotáját hallottam. ~Mi a fene volt ez?-ráztam meg fejemet, s majd ismét a szobámban találtam magam. Az előbbi eseményeket nem tudtam hova tenni, de szinte biztos voltam benne, hogy Irusi keze van a dologban. Az ajtómat a helyéről kitörve, kezemben a legmagasabb tűsarkúmmal, egyenesen a földszint felé vettem az irányt. Eget rengető tank lépéseimmel közeledtem a férfi felé.
-IRUSI! MOST MEGHALSZ!!!-ordítottam rá, teljesen rák vörös arccal.

-Áh, még hogy cicus?! Hogy van képed hozzá!! Ne játszd itt a hülyét, tudom, hogy te szívatsz itt, agyba főbe!!! És mi ez a kép?! Különben is, mi az hogy mindenkivel ezt csinálom?!-kezdtem el pattogni, mint egy túlmozgásos gumilabda.
-És és és add vissza a cipőmeeet!!
-Nyughass már le! Hogy bírsz ennyit beszélni?! Megfájdul tőled a fejem!
-Fájjon is! Te gonosz dög!-ugráltam fel a topámkámért, de Irusi magasra emelte a kezét, így nem értem fel.-Hogy az a ! Teee butaaa! Kapni fogsz!
-Hú ezt most fenyegetésnek szántad?-röhögött a képembe, mire ismét vörösen kezdett izzani az arcom.
-Buta buta buta butaaa!-pattogtam továbbra is kitartóan, hátha elérem a cipellőmet. ~Olyan gonosz! T-T Miért szemétkedíííík veleeeem?? TT-TT-ahogy Irusi lépkedett hátrafelé, közel ért a kanapéhoz. Ahogy érezte, hogy nem tud hátrálni tovább megállt. Én annyira bele voltam merülve abba, hogy minden áron visszaszerezzem a cipőmet, hogy az egyik ugrásomnál mindketten borulni kezdtünk. Amikor feleszméltem a dolgokra, addigra már Irusin trónoltam. Nagy szemekkel meredtem rá, elpirulva. Abban a percben úgy elhallgattam, mintha karót nyeltem volna. Egy kis idő múlva kis iróniával, gúnyosan mosolyogni kezdtem.
-Nyeh, most már visszaadod a pipellőmet, kedvesem?-könyököltem rá mellkasára el nem múló gúnyos vigyorral.

Szinte már kényelmesen elhelyezkedtem Irusin, de mikor gyenge ponton találtam, pár pillanat múlva eldobta a cipőm. Ahogy a földre esett, egyből utána kaptam. Olyan nagy hévvel iramodtam neki, hogy jóformán majdnem bukfenceztem egyet. Annyira boldog voltam, hogy végre visszakaptam, hogy menten olvadozni kezdtem volna. Mikor letudtam az ügyet, visszatrappoltam Irusihoz.
-Teee... azt hiszed ennyivel megúszod...?-néztem kaján vigyorral felé, ahogy egyre közelebb értem hozzá. -Tisztában vagy vele, hogy mennyibe került ez a cipő?! És mi van, ha véletlenül megkarcolódik??-ahogy belegondoltam, egyből rángatózni kezdett a szemöldököm. Persze erre csak lesajnálóan legyintett egyet a fiú és jókedvűen röhögött rajtam, ami nagyon nagyon nem tetszett nekem. -Ehh, ne ne nevess már ki! Teee gonosz dög!! T_T-kezdtem bele ismét a csapkodásába. Sajnos semmire sem mentem vele, jóformán a képembe ásított. ~Annyira fel tud idegesíteni! Asszem mindjárt elzavarom a fenébe!-lendítettem meg azt a kezem, amiben a magassarkúm volt. Az ütést simán elkerülte (körülbelül arrébb lépett egyet -.-"). Még megpróbálkoztam ezzel a technikával úgy kétszer-háromszor, de hiába.
-Maradj már nyugton, hagy csapjalak agyon!
-Hülye lennék!
-Te alapból az vagy! Be-bee! -nyújtottam ki rá a nyelvem, ami látszólag nagyon nem volt az ínyére.

Mikor megpillantottam ezt a fura izét, ahogy totál transzba esett a cuccaimtól, a szokottnál is érdekesebb mondat hangzott el a számból.
-Áááá a kedvenc melltartóóóm! Tudod milyen nehezen jutottam hozzáááá?! T_T-valahogy nem jutott el az agyamig hogy egy eddig nem itt tartózkodó űrlénnyel társalgok... öhm... ordítozok.
> Tudom, hogy te is akarsz egy ilyen csini darabot.
-Istenkém, mi a rákot csinááálsz?! Az a csipke-csoda is írtó drága volt!! T_T Adod ide, te csúnyasááág!-kezdtem el annak a valaminek rugdosni valami láb féleségét, csak ezzel azt értem el, hogy megfájdult a lábacskám. A jajjogás közepette, egy lábon ugráltam körbe körbe. Valahogy ezt az egészet olyan viccesnek találta Irusi, hogy szinte majdnem lezakózott a kanapéról.
-Te ne röhögj! Inkább szólj ennek az izének-hevesen mutogatok felé, majdnem leharapta az ujjacskám-Jajj! Szóval, szólj Neki, hogy adja vissza a cuccaimat! Tudom, hogy veled van! T_T-mintha a falnak beszéltem volna, csak tovább nevetgélt rajtam és az alakításomon, és annyira el volt ezzel foglalva, hogy egy óvatlan pillanatában fejen csaptam, totál telibe az egyik pár rózsaszín mamuszommal. Szerencséje, hogy ez került a kezem ügyébe. Mivel nem volt nagy hatása, csak meglepődve nézett felém, és én vérben forgó szemekkel néztem szintén. Kár, hogy a valami, ismét belelendült a dolgokba és már a fűzős, lila-fekete melltartómat nézegette gigász csillogó szemeivel.
-Nyaaaa! Add azt szépen ide!-rohantam volna fel a lépcsőn, de szerencsémre beleakadt a szoknyám a lépcső kapaszkodójába és hipp hopp! Popóra ültem. Ilyenkor áldom a mindenhatót, hogy nem hallgattam a dizájnerre, és nem szedettem fel a faltól falig szőnyeget. Erre is mi volt a reakció? Ó, igeeen... Irusi és a kis kedvence hatalmas röhögésben törtek ki. Több sem kellett nekem, rákvörösen álltam fel, és síri csendben átviharzottam a konyhába. Mikor visszatértem az ajtóban megálltam egy pillanatra *PiLlAnAtKéP: Az ajtóból erős fény szűrődik ki, Kamillnek csak a fekete körvonala rajzolódik ki, kezében egy fenyegető eszközzel, ami egy sodrófa képében jelenik meg, majd a lány felnyitja vörösen izzó szemeit és megvillantja a 200 wattos mosolyát, ami nem a megszokott, kedves, aranyos, mosolya... neeem bizony...*
-Szóval...-kezdetem bele monológomba, haláli nyugalommal-Megkértelek rá, hogy add vissza a holmimat... erre te ellenkeztél... sőt... ha jól láttam a nyelvedet is kinyújtottad...-léptem ki a fényességből, asszem rendesen megijesztettem a társaságot. Nyugodt léptekkel indultam meg, majd folytattam-Először és utoljára megkérlek, hogy add vissza az alsóneműimet... ha megint megpróbálsz ellenkezni, ezt itt *mutogatja a sodrófát* a méretes valagadba feldugom!-iszonyatos szúrós tekintettel pillantok rá Irusira-És teee... ha mégegyszer próbálkozol valamivel, istenbizony, hogy belőled is töltött kacsát csinálok! Vannak még a konyhai felszerelésekből!-ez volt az egyik dolog, ha a saját cuccomban turkálnak, amire iszonyat módon be tudtam pipulni. Ilyenkor nagyon ijesztő tudok lenni, ezért jobban teszik mind a ketten ha szót fogadnak... Szinte zene volt fülemnek, ahogy felváltva vagy duóba nyeltek nagyokat. Najó nem stílusom ez a fenyítős dolog, ezért pillanatokon átvedlettem a rendes bőrömbe -Nah, most hogy ezt így megbeszéltük-ráncigáltam ki a nünüke kezéből a cuccom-Kértek-e valamit inni? Esetleg valami süteményt? ^^

Nem sokat értem azzal, hogy fenyegetőztem, simán körbenevettek ismét... Gonosz dögök T_T Viszont azt meg már végképp nem bírtam, hogy az a bigyó rajtam landolt.
- Milyen szép pár vagytok.-vigyorgott továbbra is
> Ugye?
- Irusi most kinyírlak!-ordítottam el magam, és próbáltam a csapdából kiszabadulni. Sikerült is, de ahogy csapkodni kezdtem, egy klónját ütöttem le
- Képzelet, ha a vaizard csajokat meg akarod nézni, akkor most meg kell védened. Egyébként én kérnék egy csésze, vagy pohár valamit.
-Gáááh, ez nem igaz! T_T-hüppögtem-Feladom! Ti nyerteteeeek T_T *lóbálja a fehér zászlót xD* Tönkre tesztek a végén idegileg T_T Kimegyek a konyhába, hozok valamit inni...
Ahogy kiszambáztam a konyhába, csatát vesztve raktam vissza a sodrófát a többi közé. Kicsit megigazgattam magamat és töprengeni kezdtem, hogy vajon melyik szekrénybe rakhattam a teás dobozt. Egyszer csak az isteni szikra kipattant és eszembe jutott merre is leledzik. Ahogy kinyitottam az ajtaját a szekrénynek, természetesen hűlt helyét találtam a doboznak. Felpillantottam a legfelső polcra... há még szép, hogy ott volt. Persze, hogy ne érjem fel, érthető... a szobalány mindig kiszúr velem T_T Mivel nem volt jobb megoldás, a szekrény elé húztam egy kisebb fajta széket, és arról ágaskodtam fel, hátha elérem a teás dobozt (A manóba is! Tehetek róla, hogy alacsony vagyok?! >-<). Ahogy ott küzdöttem, véégre elértem, és nagy boldogan lepattantam a székről. A nagy jókedvben majdnem megint orra buktam, szerencse hogy nem látta senki.
Az teaszerző akcióm után, a pulthoz sétáltam és elkészítettem egy kancsó forró, gőzölgő gyümölcsteát. Kiöntöttem egy csészébe és rá akartam rakni a tálcára, csak éppenséggel elejtettem a csészét.
-Anyád! Hupsz izé... még ez is T_T Nyáá-kaptam a fejemhez, és szedegetni kezdtem a szilánkokat. (Ennyire dinka én sem lehetek... kézzel szedegetni a szilánkokat? Oo Istenkém xD) Meg is lett az eredménye, el is vágtam az ujjamat. -Na ez totál kééész T_T-néztem rá az ujjamra, és letérdeltem a földre... alig várom, hogy ennek a napnak vége legyen... *letargia powa*
Vagy a csörömpölésre, vagy a sírdogálásomra, esetleg a hosszas távollétemre, de egyszer csak a hátam mögött mozgást hallottam. Kettőt találhattam...
-Veled meg mivan?-dőlt neki az ajtófélfának
- Eh... semmi...-szólaltam meg végül, kurtán, még mindig a földön gubbasztva.

- Miért nem szóltál, hogy baj van?-nem válaszoltam, csak csöndben tűrtem a szöszmötölését. - Na, remélhetőleg így jó lesz. -tüntette el egy pillanat alatt a sebemet, valamiféle varázslattal... biztos ez is egy shinigami trükk, de legalább hasznos. - Ugye most már nem fáj?
-Nem... nahát, igazán köszönöm! ^^ -mosolyodtam el ~Mi ez a nagy aggódás, így hirtelen? Lehet mégis szorult bele valamiféle emberi érzés? Ahogy összeszedegettük a szilánkokat, valahogy sokkal nyugodtabb volt a hangulat. Olyan jól esett most ez a kis csönd. Mikor végeztünk, szépen visszaaraszoltunk a nappaliba. Ahogy Irusi kényelembe helyezte magát, eszembe jutott, hogy a teát még mindig nem kapta kézhez.
-Most próbálj ügyesebb lenni!-vigyorgott
-Oké, főnök!-mondtam kicsit gúnyos hangnembe és visszakocogtam a konyhába. Sikeresen véghez vittem ezt az eget verően nehéz feladatot, így másodszorra.
-Parancsolj! Remélem megfelel! -huppantam le mellé a kanapéra. Egy pillanatra be is állt a csönd, ezért feldobtam egy témát... Nem vagyok az a csöndben ülő típus.
-Ömm, mi lelte a "barátodat"? Nagyon csöndben van... Bár ennek csak örülni tudok... ^^-körülnéztem-És vajon hol lehet a cipőm? Vagy a mamuszom, vagy valamim? Fázik már a lábam >.<-az utolsó kortyokat iszogatta, mikor megragadtam a karjánál fogva-Gyereee keressük meeeg!