Az új kapitány éppen a szobájában pihent, szóval az irodában én tartottam a frontot. Tettem is róla, hogy minden zavartalanul menjen, ezért az iroda ajtajára kiakasztottam egy táblát, miszerint nem vagyunk itt és bezártan az ajtót kulcsra. Így már nyugodtan pihenhettem az iroda végtelenül kényelmes kanapéján.
Ugyan ebben a pillanatban az első osztag felől elindul két fekete Lepidoptera, közismertebb nevén pokollepke. Kedves kis pokollepkéink éppen Shokot és engem vesznek célba, rendkívül fontos küldetés információkat hordozva. A 8-dik osztag bázisa felé közeledve már feltűnt a verdeső feketeség, de nem vettem róla tudomást, mindaddig amíg be nem repült az ablakon.
-Ne rám! Kérlek! Ne rám!!! - kezdek menekülésbe, de ezek a fránya dögök rosszabbak, mint a darazsak.
Mikor sikeresen sarokba szorított, landolt és közölte a főkapitány parancsait. Miszerint:
"Katai Siraseru, a 8-dik osztag hadnagya rendkívüli erősítésként azonnali hatállyal elrendelem a földi erők támogatását. Jelentkezzen a legközelebbi senkai kapunál az üzenet átvételét követő egy órán belül! A döntéssel szemben ellenvetést nem fogadunk el."
~De komolyak vagyunk. - jegyzem meg magamban, miközben a pokollepke elhagyja az irodát.
Gyorsan összekészülődtem és rohantam volna is a Kidoushuu-hoz, ha nem kenődök fel a zárt ajtóra. Mikor összevakartam magam a sokkból gyors léptekkel haladtam a megbeszélt helyre, ahol nagy meglepetésemre belefutottam Shoko hadnagyba!
-Hát Ön? Csak nem a földre?
-De bizony! Engem is riasztottak.
-Legalább nem fogunk unatkozni. Na haladjunk!

Mikor megérkeztünk első dolgunk volt megkeresni a helyi rendfenntartó shinigamit, hogy értesítsük a jelenlétünkről. Infói szerint eddig semmi rendkívüli nem történt, de nem lankadhat a figyelmünk. Megbeszéltük, hogy a város három különböző részén leszünk, hogy a leggyorsabban tudjunk reagálni az esetleges hollow megjelenésekre. Erősebb támadás esetén pedig a többiek a legközelebbi shinigami segítségére sietnek.
Így is tettünk, és én kaptam a Tsubakidai, Kitakawaze, Yumisawa, Gakuenchou területek felügyeletét.

A 9. osztag nagytermében ücsörögtem és közben osztottam az észt a tiszteknek, mikor berepült egy pokollepke. Rám szállt, majd elmondta mi a helyzet. Felugrottam és elindultam, de még az ajtónál belebotlottam a kapitányomba.
-Jó napot kívánok a kapitány úrnak!
-Hova ilyen sietős hadnagy uram?
-Földi erők támogatása!-szóltam, majd meghajoltam és végre kijutottam az osztagból. Megálltam a kapunál és vártam, hogy kinyissák. Nem sokkal később megérkezett Katai hadnagy is.
-Hát Ön? Csak nem a földre?
-De bizony! Engem is riasztottak.
-Legalább nem fogunk unatkozni. Na haladjunk!

A földre érkezve Kataival nekiindultunk megkeresni a helyi képviseletünket, majd miután megbeszéltük a dolgokat, én kaptam a Mashiba, Mitsumiya, Komatsu, Kinogaya területeket.

A kijelölt területre érve a Yumisawa játszóteret szemeltem ki központomnak, mivel egy korábbi küldetés kapcsán már jártam ott és gyermeteg lelkemnek egy hintára volt szüksége, hogy a küldetés unalmas részében leköthessem magam. Tapasztalatból tudom, hogy ha itt vagyunk úgysem történik semmi mivel, akkor túl egyszerű lenne az élet. A hintába ülve kicsit löktem magam, épp hogy himbálózzon, időnként pedig a hollowméterre pillantottam hátha történik valami. Persze fölöslegesen, mert úgyis pittyeg, ha hollow tűnik fel, de unatkoztam.
Egyszer csak jelzett a műszer Shoko területéről. Azonnal jelentettem Soul Societynek az esetet, hogy mérjék be a hollow erősségét. A válasz csak annyi volt: karmazsinvörös.
-Shoko, csak óvatosan. SS szerint, a területeden feltűnt hollow, espada szintű. Azonnal megyek! - a kommunikátoron értesítettem Shokot az infóimról és már indultam volna felé, ám ekkor egy gargantana jelent meg látóhatáron belül.
~Ez kicsit sok lesz. - kezdem aggódni a fejlemények kapcsán.
Indultam is a hollowkapu felé miközben jelentettem SS, hogy van egy másik is. A válaszra már nem is figyeltem, mivel az elém táruló látványból tudtam, hogy nem jó hírekkel szolgálnának. A kapun kilépő hollow néhány apróságot leszámítva ember volt.
Az arrancarnak rögtön feltűnt, hogy észlelem a jelenlétét, így tudhatta, hogy nem egyszerű ember vagyok. Ám egy röpke tekintetet leszámítva többre nem méltatott, csak szemeivel pásztázta a környéket. Nem mozdult. Egy agresszivitásra utaló jelet sem tett, de a kínos csönd és a mozdulatlanság néhány perc után már frusztrálóvá vált.
-A jelenléte nem kívánatos! Távozzon az emberek világából! - törtem meg a némaságot, mikor már nem bírtam a várakozást.
-Nyilván hallotta, amit mondtam, ám elismétel. Semmi keresni valója nincs itt. Hagyja el ezt a világot! - parancsoltam rá a továbbra is rezzenéstelenül várakozó arrancarra.
Mivel nem mozdult, így nem láttam értelmét harcot kierőszakolni, csak figyeltem, hogy mit csinál, illetve mit nem csinál. Ha bármi változna még mindig támadhatok, de a mérleg nem valószínű, hogy az én oldalamra billen, így a nyílt agressziót egyenlőre kerülöm.

Úgy döntöttem bentről kifelé kezdem a őrjáratot, így Mashibában kezdtem neki az akciónak. Sehol semmi. Most komolyan ezért kellett idejönni? Zsörtölődve mászkáltam az utcákban fel s alá, de sehol nem volt legyűrni való ellen. Ez így is volt egy darabig, aztán egy idegen lélekenergiára lettem figyelmes. A pozíciója állandóan változott. Vajon hova mehet? Töprengeni kezdtem, hogy mi is legyen. Meg kéne nézni úgyis ezért küldtek ide. Aztán Katai hirtelen rám csörgött.
-Shoko, csak óvatosan. SS szerint, a területeden feltűnt hollow, espada szintű. Azonnal megyek!
-Ahha én is rájöttem.
Elkezdett pittyegni a jelzőm is, miszerint feltűnt egy arrancar a közelben.
-Gratulálok, te is időben tudsz szólni.
Végül rávettem magam, hogy utána kéne nézni a dolognak. Elvégre Katai is mindjárt itt lesz, nem? Elmosolyodtam. Nem lesz itt semmi gond.
Szabadjára engedtem a lélekenergiám egy részét, aminek hatására az espada látszólag megállt. Biztos észrevett.......

Az óráknak tűnő várakozást Shoko hirtelen feltörő reiatsuja zavarta meg. Aminek hatására az arrancar is mozdulni látszott.
-Nincs veled dolgom! - majd elviharzott a Shoko és a másik feltűnt hollow felé.
Azonnal a köddé vált látogató után indultam miközben tele voltam kérdésekkel.
~Vajon mi történhetett, hogy Shoko máris árasztja magából a reiatsut? A körzetében lévő ellenfél még a közelében sem volt, vagy csak rosszul érzékeltem volna a távolságokat?! Esetleg a figyelmét akarta felkelteni. De nem figyelt arra, hogy az a lidérc espada szintű? Miért nem lehet ez egy sima, hétköznapi küldetés?!
A rideg arrancar elég jó tempóban haladt előttem, alig bírtam levegővel és shunpoval. De ha látja rajtam, hogy megterhelő számomra ez a sebesség, akkor rögtön halott vagyok. Így erőt véve magamon, követtem. Látszólag Shoko volt a célpontja bár nem értettem miért érdekelné Huenco Mundot egy frissen választott hadnagy. Viszont ennek eldöntése nem is az én feladatom volt, így vártam a megfelelő pillanatra. Nem akartam két ellenfeles küzdelembe keveredni, főleg ha ez egy jól megtervezett csapda része. Ha ketten akarják a hadnagy fejét, akkor könnyedén érhetnek sikert, hiába vagyok ott. Már szinte Shoko-ékat is utolértük, amikor merész dologra szántam el magam.
-Bakudou no. 9, Geki! - bénítottam le időlegesen az arrancart és bíztam benne, hogy idézés nélkül is elég időt kapok, hogy értesítsem Soul Societyt.
-Itt Katai Siraseru, a 8-dik osztag hadnagya, azonnali hatállyal kérek egy 300 egységnyi térfagyasztást magam és az ellenfelem köré, valamit ugyanezt kérném Suzumiya Shoko hadnagy köré is. És ha lehet erősítést is küldjenek, mivel ez túllép a hatáskörünkön. Katai Siraseru, vége.
-Értettem hadnagy. Intézkedünk! - kaptam a nyugtázó választ.
Közelebb shunpoztam friss ellenfelemhez. Láttam, hogy a Geki nem hatotta meg igazán.
-Úgy látszik nem voltam elég egyértelmű az előbb! Távozz Huneco Mundoba, most! Máshová úgysem mehetsz, mivel a területet lezárattam! - azzal hagytam felszívódni az ártalmatlanító kidou hatásait.
Figyeltem a fejleményeket és bíztam benne, hogy minden a legjobban fog végződni, bár igyekeztem felkészülni a legrosszabbra is.

A figyelemfelkeltés hatásos volt, az arrancar észrevett engem és rövid idő múlva beértem. Megálltam egy ház tetején és szemügyre vettem. Felismertem, hogy az arrancar nem más, mint Kitsune, akivel már volt néhány közös ügyem. Rám nézett és mosolyogva így szólt:
-Szia Shoko-moko! Akarsz kicsit fogócskázni?-majd hátat fordított nekem és szétnézett. Mit keresel annyira? Megéreztem két másik lélekenergia közeledtét is. Az egyik Katai, de ki lehet a másik? Biztos, hogy nem shinigami és az is biztos, hogy erősebb nálam és még Kitsunénél is. Basszus Katai a végén még kinyírnak minket! Megráztam a fejem.
- Igyekezz ha el akarsz kapni!-szólalt meg újra Kitsune, majd továbbugrott egy másik házra. Szóval azt akarja, hogy elkapjam? Hikarikabe! Hikariouji! Érzitek a napfényt? Szívjátok tele magatokat az erejével, mert egy hosszú nap áll előttünk! Miután befejeztem a gondolat menetet, már shunpoztam is a következő háztetőre, hogy ismét beérjem Kitsunét, aki időközben megállt egy kisebb parkban. Mikorra odaértem, már a fűben ücsörgött.
-Végre itt vagy! Kezdhetjük?
Megálltam előtte pár méterrel.
-Mi dolgod van neked az emberek világában?
-Erre jártam.
-Egy privaron espada nem járkál csak úgy és pláne nem itt...........

A várakozást egy lassú váll fölötti visszafordulással szakította meg az arrancar. Nem tudtam, hogy támadni készül vagy csak közölni valója van, de a biztonság kedvéért, jól megszorítottam a zanpakutomat.
-Megismétlem! Nincs veled semmiféle dolgom - majd kis hatásszünetet tartva hozzátette - shinigami! - majd visszafordult a másik hadnagy felé.
Közben Shoko is intézkedésbe kezdett a másik jövevénnyel. Mivel még elég távol voltak így nem lehetett kivenni a fejleményeket, csak az, hogy egyenlőre mindketten várnak, amit az én partnerem is nagy érdeklődéssel figyelt.
-Ha megengeded most megakadályozom, hogy a barátod koporsóban végezze! - azzal ismét nekiindult, én meg utána.
~Na persze, pont egy arrancar fog egy shinigamit megmenteni. És mindezt higgyem is el?! Bár a stílusa hagy némi kivetni valót, de a viselkedése tény, hogy nem ellenséges, ez viszont még nem elég ahhoz, hogy hagyjak szabadon mászkálni egy ilyen erős hollowt.
Mialatt ezt mind végiggondoltam az általam követett vendég a karakurai parkban fejezte be útját. Hatalmas hévvel indultam felé, hogy visszazavarjam a sivatagába, ahonnan jött, ám a landolása pillanatában a hirtelen támad szél új fejleményekkel szolgált.
~A HATODIK... ESPADA?!?!?! - nyeltem volna nagyot, de a torkomban dobogó szívem miatt még ez sem jött össze.
-Mi a terved, shinigami? Hátba támadsz? - kérdezte mindezt felém sem hederítve.
~Mintha lenne értelem.
Reméltem, hogy az előzőekhez képest ez a flegmaság nem az arcomra kiült döbbenet következménye, mivel a szemkontaktus tartása nem volt erőssége az espadanak.
Bár a gondolataim kissé összekuszálta ez az új infó, de próbáltam értelmesen dönteni.
-Na ide figyeljen! - jelentem meg közvetlenül előtte shunpot használva
-Nem érdekel, hogy miért van itt. A társam tud magára vigyázni, nincs szüksége egy hollow védelmére. És minél hamarabb távozik, annál hamarabb küldjük vissza a Maga társát is Huenco Mundoba. Akár szép szóval, akár erővel. Remélem megértett! Nem áll szándékomban erőszakhoz folyamodni, de nem riadok vissza attól sem, ha kardot kell rántanom... 6-dik espada. - miközben rongyosra beszéltem a számat és a sok bökdöséstől majdhogynem új lyukat fúrtam az espadara, őt láthatóan kezdtem irritálni.
Belegondolva kissé túlreagálhattam a dolgot, aminek még beláthatatlan következményei lehetnek, de az idegesség és a méreg igen csak telepumpált adrenalinnal. Ebből kifolyólag nyugtáztam, hogy Sora inazuma még kéznél van és bármikor bevethető.
Ezalatt Shoko és az arrancar lány nagy vehemenciával estek egymásnak, ami a diplomáciai lehetőségeimet folyamatosan csak szűkítette.

-Akkor tényleg ne vesztegessük tovább az időt...-szóltam, majd két kézzel megszorítottam a kardom és felé mutattam vele. Szétnéztem és láttam, hogy Katai és az idegen közel voltak, de nem tűnt úgy, mintha nagyon végezni akarnának egymással. Katai? Miért nem harcoltok? Talán nem azért jött? Mindenesetre az ellenfelem igen és nem hiszem, hogy meggyőzhető lenne, legalábbis ebben az állapotában. Összpontosítottam egy darabig, majd arra jutottam, hogy a legjobb lenne kivárni az események kimenetelét.
-Hikarikabe!-a kardom szétesett sok fénylő ponttá, amik körülöttem lebegtek. Erősebb lettem, mióta találkoztunk, biztos nehezebben bír majd áttörni rajtatok!
-Úgy látom, te nem veszel engem komolyan! Azt mondtam, hogy harcolni akarok!-ripakodott rám Kitsune.
-Majd még eldől, hogy elő kell-e rántanom Hikarioujit is, addig be kell érned Hikarikabevel.-elmosolyodtam, nem volt kedvem nyílt harcba kezdeni, mert ha túlságosan belemerülünk, akkor még a várost is veszélybe sodorhatjuk.
-Ó igen, hidd el, fogsz te még ma velem komolyan is harcolni........

A várakozás közepette kiderült, hogy Shoko és az arrancar lány már nem friss ellenfelek, valahonnan a hadnagy már korábbról is ismerte a hollowt, ám ez volt az ami engem az adott helyzetben a legkevésbé tudott érdekelni. Bár a hallottak nagyon nem nyugtattak meg, de bíztam Shoko képességeiben, meg abban is, hogy kihúzzuk az erősítésig.
Míg fél füllel a másik osztag tisztjével történő eseményeket hallgattam, egy percig nem vettem volna le a tekintetem a velem szemben álló espadaról. Hihetetlenül nyugtalanított a jelenléte és ezen csak rontott az a felismerés, hogy nem tudtam távozásra bírni, sőt inkább csak felébred benne a harci vágy
-Mi történik, ha a válaszom nem? - érkezett a napnál is világosabb jelentésű kérdés.
-Mindezt sajnálattal hallom, ám nem meglepő számomra. Mindig is tudtam, hogy az emberi külső visszanyerése még nem jelenti az emberi értelem visszanyerését is. - jelentettem ki ez olyan mély lenézéssel, mint ahogy a hollowok iránt a lelkem legmélyén érzek.
-Amennyiben az ész érvekkel nem meggyőzhető, akkor kénytelen leszek erővel távozásra bírni. - azzal magam elé emeltem Sora inazumát és lélekben készültem a harc kezdetére.
Próbáltam mérlegelni a lehetőségeimet és a számomra kedvező megoldásokat, ám nem sok ideális út kínálkozott.
~Amíg nyugodt maradok semmit nem érzékelhet a szellemi energiámból a medálomnak köszönhetően. Ám a megérkezése óta Ő is folyamatosan mérsékli a reiatsuját. A jelenlegi körülmények között két alkalommal tudok nagyot ugrani a szellemi energiában, amivel meglephetem. Ha rögtön az elején letámadom a teljes erőmmel akkor van esélyem, de ha képes még azzal a szintemmel is felvenni a lépést, akkor elvesztem. - kissé lehangolt ez a reménytelenség, de a mimikámra ügyeltem.
Az espada pedig csak várt. Mintha azt szeretné, hogy én támadjak, de ez elég meggondolatlan lépés lenne. Folytattam a gondolati játszmát, amíg csak időm engedi.
~Ha viszont folyamatosan erősítem magam, akkor még könnyebben fog hozzám szokni és akkor biztos a bukás. Nincs más választásom!!! - a fülemhez kaptam és csak egy szót szóltam a kommunikátorba.
-Vörös kód! - ebből Seireiteinek tudnia kell, hogy a teljes erőnkre szükségünk lesz, ám az espada számára ez túl sok információval nem szolgál.
Már csak addig kell kihúzni, amíg megkapjuk az engedélyt a pecsét feloldásához.
-Na mi lesz... hatodik espada?! - döntöttem kissé előre a fejem, hogy a tekintetemben látszódjon az elszántságom.

Habár a Hikarikabe NEM tud támadni, a bőrhöz érve valóban megégetheti azt.-gondoltam.
Miután végighallgattam Kitsune ajánlatát, rá kellett döbbennem, hogy elég szerencsétlen a helyzetem. Két rossz közül a kevésbé rosszat kell választani.
-Harcolhatsz a teljes erőddel, de nem itt az emberek világában.
-Milyen kár, Shoko, pedig azt hittem, te is játszani akarsz.......
-Most nem vagyok játékos kedvemben.
Durcás képet vágott, majd komolyra vette a figurát.
-Úgy látszik, hogy nekem kell kezdeményeznem!
Előttem termett egy pillanat alatt, alig hogy magam elé gyűjtöttem a fénypontjaimat, máris jött felém az első csapás, ami hátralökött. Nem tanúsítottam nagyobb ellenállást, az igazat megvallva nem volt kedvem harcolni. Folyamatosan záporoztak felém ez ütések és én egyre hátrább csúsztam. Nem tudtam mit csinálhat Katai, de nem is érdekelt, elment a kedvem mindentől. Kitsune közben bekeményített és sonidoval eltűnt egy pillanatra, de ismét előttem tűnt fel és egy sokkal erősebb csapás után áttörte a fénypontjaim, én pedig elrepültem Kataiék felé.........

-Valóban... - majd rövid hatásszünet után folytatta. -Csak azt nem tudom, hogy a félelem vagy az elszánt ostoba beszél belőled, aki mindenáron meg akar halni... - vágta hozzám megvetően.
Miközben mi kedélyesen elbeszélgettünk, Shoko a rókalánnyal komoly küzdelmet folytatott. Egyenlőre a hadnagy tartotta magát, de Neki is erejét felülmúló ellenfele akadt. Így csak reménykedtem benne, hogy nem esik komoly baja.
Ezalatt az espada rámarkolt a kardjára és méregetni kezdett. Érdekesnek találtam, hogy ekkora szintkülönbség ellenére is ennyire komolyan veszi a harcot. Persze ez számomra ismét csak rosszat jelentett, de már kezdtem beletörődni a nehézségekbe.
~Mire vársz? Gyere... vagy menj el! - szuggeráltam az espadat, hogy történjen valami.
-Tadeo Dellomeurtre. - mutatkozott be hirtelen egy fejbiccentés kíséretében.
Igen csak meglepett ez a megnyilvánulása, mivel eddig kutyába se vett, most meg arra is veszi a fáradtságot, hogy a nevével megtiszteljen.
~Itt a nagyon várt valamim. - morgolódtam.
-Katai Siraseru. - ismételtem el körülbelül ugyanabban a stílusban és gesztikulációval, mint ő.
Mikor ezt kimondtam Shoko éppen egy elhagyatott épület falába csapódott. A szellemi energiája nagyot esett és érezhetően az eszméletét is elvesztette. Próbáltam lepillantgatni, hogy lássam mi van a másik hadnaggyal, de tudtam, hogyha nagyon felzalkatom magam a történteken, azt meglátja rajtam az espada.
~Az ellenfelem áll és vár, a másik pedig éppen végezni akar Shokoval. Mit tegyek?! - siettetem magamban a döntést.
Már éppen azon gondolkodtam, hogy egy kiduoval csapok le a rókaformájú arrancarra,- hiába lehetetlennek tűnik még egy ellenfél legyőzése is -, mikor a Shoko ellenfele egy gyors mozdulattal a hadnagy előtt termett és "megpróbálta összekaparni" az, ami a shinigamiból maradt a támadás után. Kezdtem kicsit úgyérezni magam, mint egy rosszul sikerült álomban, de egyenlőre most Tadeoval kell foglalkoznom.
-Szóval akkor harcot akarsz? Hát azt megkaphatod! - rontottam neki shunpoval az espadanak amolyan ismerkedés jelleggel.
Kihúztam egymásból a két pengét és igyekeztem fontos pontokat megsebezni a hollow testén. Tadeo, mintha nem is érdekelné a dolog lenézett a másik két harcoló félre, és csak akkor pillantott vissza felém, amikor a kardom a bőrét érte. Egy karcolás sem esett rajta és a kardját sem húzta elő.
~Na ne! Ez nem vicces. Meg sem sebesítettem? Ebben a formámban még meg sem tudom vágni? - szörnyen elképedtem a dolgon és gyorsan hátrébb shunpoztam.
-Bőrkeményedés! - vágtam az espada arcába viccesen, bár nem voltam tréfás hangulatomban, de a kínos helyzet furcsa dolgokat hoz elő az emberből.
~Na és most hogyan tovább? Meghalunk? Mit késlekednek már az engedéllyel??? -latolgattam a kialakult helyzetet.

//ELNÉZÉST MINDENKITŐL AZ EGY HETES VÁRAKOZÁSÉRT, MOSTANTÓL MÁR AKTÍV LESZEK!!!//

// Nem baj Katai. Nos, mint tudjátok, idő közben kapitány lettem, de mivel a harc közepén nem nőhet a duplájára ez erőm, ezért a küldit még a hadnagyi szintemen fejezem be! //

Kitsune jól elbánt velem. Nemhogy behúzott egy jó nagyot, még falat is törtem. Kezem lábam egyik sem akart mozdulni, lassan elsötétült a világ. Magamhoz tértem és kinyitottam a szemem. Egy sivatagban ültem egy fa tövében. Felugrottam, hogy most mi is van, de semmit sem láttam magam körül, csak a fát. Átmentem annak a másik oldalára, hogy legalább a nap ne tűzzön rám. Két alak jelent meg a távolban, majd egyre közelebb jöttek, később, mikor közelebb értek, már tisztán kitudtam venni, hogy kik azok. A két shikaim személyesen...
-Nézz magadra...-szólt az egyik, mikor már elég közel voltak.
-Minket eddig nem egy ilyen ember forgatott...-így a másik.
-Mi van?-kérdeztem felháborodva.
-Szedd össze magad és harcolj tovább...
-Az életednek még most sincs vége... Küzdj...-ezekre a szavakra a táj elhomályosodott és újra felnyitottam a szemem, de immáron a valóságban. Felkeltem és egyből megláttam Kitsunét a fal oldalában ücsörögni.
-Beszélgessünk el négyesben...

Szörnyen le voltam döbbenve a dolgon és egy darabig csak az espadat néztem. Nem sikerült felocsúdnom a történtekből, pedig ilyenkor a legrosszabb, amit tehetek az az, hogy kétségbeesek.
~Nyugodj már meg! Nyugodj meg! NYUGODJ MEG! - ám egyáltalán nem voltam képes megnyugodni.
A következő pillanatban már Tadeo ragadta magához a szót és kissé türelmetlenül kezdett faggatni.
-Mondd, Katai Siraseru! Le van korlátozva az erőd? - mialatt ezt kimondta egy cero-hoz gyűjtött energiát a tenyerébe.
~Micsoda? Ezt meg honnan tudja? Kezd a hideg rázni ettől a fickótól! - uralkodott el rajtam mégjobban a nyugtalanság.
A gondolat eléggé sokkolt, hogy ezzel már nem fogom meglepni, de meggondolatlanság lett volna kitálalni a terveimet ilyen nyíltan.
-Csak uralkodok az erőmön, de lehet kicsit eltúloztam a dolgot! - bár nem sikerült olyan meggyőzően előadni, mint szerettem volna, de nem vagyok én színész.
Az espada kicsit összeráncolt homlokát. Igaz alig észrevehetően, de látszott rajta, hogy nem tetszik Neki a lekezelő stílus.
~Ez az, dühöngj csak magadban és uralkodj a mimikádon. Legalább addig is mással vagy elfoglalva. És most lássuk erre mit lépsz?!
-Hadou no. 33, Soukatsui! - a technikába igyekeztem sok reiatsut paszírozni, de nem számítottam nagy eredményre, ha a cerojával nem tud pontosan lőni, már megérte.
A kidou ellövése után gyorsan arréb shunpoztam, és megismételtem a technikát.
-Soukatsui! - tüzeltem újra Tadeora.
~Amíg nem növelem az reiatsumat nem érezheti, hogy hol vagyok. - gondoltam, bár kezdtek az idegeim pattanásig feszülni.
A pillanatok alatt zajló események sorában hirtelen észrevettem egy lelkesítő dolgot. Shokoból mintha kirobbant volna a reiatsu. A sok rossz között ez újra erőt adott.
~Ha Shoko harcra kész, akkor én is! Na hol az a cero cimbi? - mondtam magamban, miközben egyre nőtt bennem a harcokedv.