Soi Ayumi lakása

Tárgy: Soi Ayumi lakása Szomb. Márc. 14, 2009 11:11 pm

A lakásom nem túl nagy, de igen kényelmes...
Ebben az épületben van a lakásom, a második emeleten ~pfújjj, de utálom az emeletet...~

Előfordul, hogy kéretlen látógatók ~azok a nyavajás, bosszantó hollowok~ rendezik át a lakásom látképét. Szerencsére ezt eddig mindig sikerült úgy beállítanom, mintha valami baleset folytán sérült volna meg az épület. Persze az sem elhanyagolható momentum, hogy így legalább nem nekem kell megfizetni a károkat.

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 15, 2009 1:02 am

Még magam sem tudom, hogy miért épp egy emeleti lakást választottam, mikor kifejezetten útálom a földszinttől magasabban elhelyezkedő lakrészeket. Most meg... itt állok egy olyan lakás ajtajában, mely a második emeleten van. Fogtam is a fejemet saját hülyeségem miatt, mert hagytam magam rábeszélni annak a nyomorúlt ingatlanközvetítőnek. Ha nem lett volna olyan meggyőző, hogy mennyire jutányosan is juthatok hozzá, na meg ha nem lett volna olyan lefegyverzően kedves... sőt szinte már nyáladzó... akkor talán fűbe vágtam volna üzletkötés helyett. De én, bele mentem a dologba. Annyi szerencsém volt azért, hogy régi lakásom eladásából bőven futotta erre a kis lakra. Még maradt is kis tartalékom, amit meg jobb híján folyószámlára dobáltattam. Ennyi előnye van az emberek világának... Na meg a finom csokoládék, hogy azokat se hagyjam ki a szórásból.
- A fene... ezt jól megcsináltam. Most kuksolhatok az emeleten.
De ezt inkább már viccesnek találtam. persze csak addig, míg nem fog arra kerülni a sor, hogy az éjszaka kellős közepén kapjam az értesítést egy lidérc felbukkanásáról. Nos, ha hirtelen ébredek, akkor hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy hol is vagyok éppen, és különösebb megfontolás nélkül kiugrani a nyitott ablakon, hogy ne vesződjek a lépcsőzéssel. Igaz, ez csak a második emelet... nem úgy mint a másik lakásom esetében. Az bezzeg az ötödiken volt. Na, ott távozni az ablakon... kifejezetten ciki volt. Mondjuk nem igazán a távozás, sokkal inkább az érkezés... a pofára esés. Ennek emlékétől még el is nevettem magam. Aztán be tettem magam mögött az ajtót, és átblattyogtam a konyhába.
- Nézzük csak, mi leledzik a hűtőben? Remélem nem valami penészes cucc...
Megfogtam a hűtő ajtaját, és lélekben felkészülve arra, hogy esetleg penész hegyeket fogok látni, feltéptam az ajtót. S láss csodát, sehol egy apró penész. Csak a hűtő égője világította meg a polcait. Amik tökre üresek voltak.
- Peh... ez üres, mint a hollow feje...
Egy csalódott morgás közepette csuktam be a hűtőt, és felkaptam az asztalról helyes, és divatos kis válltáskámat, ami állatira illett a kissé talán túlságosan is szexisre sikeredett piros ruhámhoz. Aztán ki a lakásból, le a lépcsőn, az utcáig meg sem állva. A városi forgatag zaját mai napig sem bírtam megszokni. Idegesített a sok autó robaja, na meg a bűz, amit a kipufogók eregettek magukból. A lelkek világában ilyen nincs legalább. Bár, ott is vannak idegesítő dolgok... meg lelkek ugye. Minden esetre fogtam magam, és átvágtáztam az úttesten. Na ezt az ötletemet nem díjazták egyesek. pláne az a fickó nem, aki egy fehér merciben nyomta tövig a féket, hogy ne szálljon belém.
- Húzz az útról, hülye liba! -ordította utánam a pasas az ablakon kihajolva.
~Én mint hülye liba??????~
Na erre megálltam a járdaszegélyen, és nem épp nőies módon beintettem neki. Aztán még a középső ujjamat is bemutattam neki. Ennek nem örülhetett, mert egy "menj az anyádba" laza szöveg után elstartolt onnan a verdájával. Én meg mentem tovább, egyenesen a hipermarket felé, hogy össze szedjek valami kajának valót.

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Csüt. Márc. 19, 2009 11:32 am

*A mosdókagyló fölé hajolva szorongattam annak porcelán peremét miközben bal kezemmel vizet lögyböltem égő szemeimbe. Kissé vaksin pislogva emeltem föl a fejem, és kikerekedett szemekkel vettem szemügyre arcomat a mosdó fölötti tükörben. A látvány elborzasztott. Vörös, dagadt szemek ültek egy sápatag arcon. Erre erőteljesebben megmarkoltam a mosdó peremét, csak most mindkét kezemmel.*
- Ez nem lehetek én... Ez az iszonyat...
*Megrettenve fordítottam fejem hol jobbra, hol balra. Sajna ez sem segített. A vörös duzzanat továbbra is ott virított a szemeim körül. Még egy kis víz lögyböléssel megpróbálkoztam, és az arcomról csöpögő vízzel nem törődve pislogtam a tükörre. Mivel a látvány semmit sem változott, így kisebb hiszti közepette kivergődtem a fürdőszobából, át a hálószobába. Ott célirányosan rámozdultam az egyik szekrényfiókra, és veszett tempóban túrtam fel tartalmát.*
- Itt kell lennie. Tudom, hogy ide tettem... de akkor most, hol a fenében van?
*Még két mély túrás, és diadalittas tekintettel emeltem a levegőbe napszemüvegemet.*
- Megvagy!
*Villámgyorsan feltettem a sötét lencséjű szemüveget, és kirohantam az előszobába az ottani tükörhöz. Megnyugvással töltött el a látvány. Így legalább nem látszottak gyulladt szemeim.*
- Ez a pót-test nagyon gáz. Reklamálni fogok a fejlesztőknek, hogy ez a test sérülékenyebb, mint egy aszott vénemberé.
*Végül a nézelődést megunva helyre hoztam öltözékemet, ami nálam annyit tesz, mint átöltözni. ekkor megkordult a gyomrom. Most éreztem csak meg, mennyire éhes vagyok. Fölkaptam táskámat, bedobáltam a pénztárcámat, és elviharzottam a legközelebbi boltba valami harapnivalóért.*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 6:59 am

*Azzal voltam elfoglalva, nogy alaposan megegyengessem Matsuki kemény fejét az elsőként kezembe kerülő tárggyal. Az pedig egy díszpárna volt. A párna rojtjai vadul ugráltak, ahogy szisztematikusan csépeltem a velem szemben álló shinigamit.*
- Te idióta! Azt mondtam, hogy egy strapabíró póttestre van szükségem... Erre mit szereztél? Egy lestrapált, agyon kísérletezett póttestet! Megáll az eszem...
*És minden egyes szótagnál kapott a fejére Matsuki. De az a szerencsétlen továbbra is haláli vigyorral a képén bámult rám, és baromi jól mulathatott a helyzeten, mert úgy röhögött, hogy majd kiesett a saját száján. Igaz, hogy érdekes látványt nyújthattunk volna a külső szemlélődőknek (ha lett volna ilyen) mivel Matsuki langaléta termete mellett, én csupán egy pattogó nikkelbolhának tűnnék. De egy határozottan erőteljes nikkelbolhának...*
- Nyugi van törpike... Nyughass na! *mondta röhögve, és elkobozta a kezemben lévő harci eszközt* - Mondtam már, hogy véletlen volt. Rossz póttestet kaptál. Bocs... Kissé szórakozottak voltunk aznap este a fiúkkal...
*Erre elkerekedtek szemeim, és erőteljesen a lábára tapostam. Matsuki virnyákolva ugrált ott előttem fél lábon.*
- Én is ott voltam te barom! És mondtam is, hogy ne vedeljetek annyit! De miért is hallgatnál egy tisztre?
*Duzzogva tettem ölbe a kezeimet, és a nyitott ablakon kibámulva nézegettem az aszfalton kürtölve haladó kocsikat.*
~Ezek az idóták tombolán nyerték a jogsijukat?~ *Gondoltam magamban, és már hátat is fordítottam a szellő lebegtette tarka függönyöknek.*
- Szólj a fejlesztésnek, hogy szükségem lesz egy másik testre... Ha már méltóztattatok így elcseszni a dolgot.
- De Ayumi! Én már szóltam nekik, de pillanatnyilag kong az ürességtől a raktáruk.
*És az idióta ezt is nyerítve adta elő nekem. Már kínomban kitéptem volna vagy az ő, vagy a saját hajamat. De az övét biztosan jobb érzés lenne...*
- Akkor is kell az a rohadt test! Ha tetszik, ha nem! Nem óhajtok kinyiffanni egy selejtes kísérleti póttestben!
- Bocs szivi... De nem fog menni. Amúgy se érnek rá most a fiúk, mert sok a melójuk így is... *magyarázta a férfi a képén továbbra is az odafagyott vigyorával*
- Kit izgat, hogy mennyit melóznak? Én is melóznék, ha nem zavarja őket. Sz'al tünés most, különben magam dobállak ki! *hisztis arcot vágva vártam, hogy eltűnjön végre*
- Ne mán bogaram... bizti van egy kis itóka a hűtődben... Az itteni söröket nagyon komálom ám!
*Matsuki már épp indult volna a hűtőmet kipakolni, de én dühösen elkaptam fekete ruhájánál fogva, és határozott, valamint baromi lendületes mozdulattal kihajítottam az ablakon. Matsuki nagy döndüléssel csapódott be a virágágyásba.*
- Ez nem volt szép törpikém! *mondta miután felkelt a földről, s elkezdte leporolni egyenruháját*
- Most mit rinyálsz? Nem halsz bele... És még csak nem is látja senki, hiszen te nem egy nyamvadt, lejárt szavatosságú póttestben vagy! Húzzál vissza a lelkek világába... *jó hangosan bevágtam az ablakot* - Idióta...

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 8:16 am

*Elkerekedett szemekkel néztem Ayumira, mikor elkapott és magával "vonszolt". Én meg csak figyeltem jobbra-balra, hogy nem jön-e mögöttünk az a valami vagy valaki. Ugyanis újból elkezdtem érezni azt, amit az előbb is éreztem. Aztán megpillantottam. Egy csuklya volt rajta, de nem vette le a rohadék. És még integetni is volt mersze! ~Hogy az a...ha most nem lenne itt Ayumi....~ Mondtam magamban, majd éppen szóltam volna a shinigaminak, mikor az az alak eltűnt. Én meg csak néztem. ~Hát, ilyen nincs....~ Már épp nyitottam volna ki a számat, hogy megmondjam, mit láttam, mikor is egy modern tervezésű épületet pilantotam meg. Csak néztem egy darabig, de aztán engedve Ayumi hívásának tovább mentem vele be az épületbe. Csak néztem, hogy mos mi van. Egy lakásba érkeztünk..az övébe...mondta. Bevonszolt a fürdőbe és ottleültetett, hogy letörölje rólam a vért és elrendezze az orromat. ~Ez hihetetlen! Mi történik itt mostanában? Adolgok szépen meg vannak keveredve...Bár ez most így jó....~ Nyugodtam meg végül, s még el is mosolyodtam egy kicsit,aminek az lett a vége, hogy rohadtul fájni kezdett az orrom. Egy bocsánatkérő pillantással letudtam a dolgot, majd mikor Ayumi végzett végre, így szóltam.*
-Köszönöm....ööö...ez komolyan a te lakásod?
*Kérdeztem, bár tudtam, hogy már megint marha vagyok. Úgy tűnik e mellett a shinigami mellett mindig megbolondulok egy kicsit...*
-Bocsi, hülye kérdés. Biztosan az. De akkor visszatérve arra az alakra......csuklyában volt és nagyon nagyon sötét volt. A lélekenergiája óriási volt és...és...egyszerűen akkroa félelmet keltett bennem, hogy az csak na! Mintha el akarta volna szívni a lélekenergiámat. Ja...és nem kis dolog, hogy a nevemet is tudta. És most nyugodtan nevezhetsz nyápicnak meg beszarinak, nem érdekel. Én tudom, hogy mennyire felelmetes az a valaki....De esküszöm, hogy kiderítem...én már nem nyugszok, míg meg nem tudom, kicsoda vagy micsoda ő...
*Csak szövegeltem és szövegeltem. Közben szegény lány alig tudott szóhoz jutni. El is szégyelltem magamat egy kicsit, s elhallgattam, s közben mélyen Ayumi gyönyörű szemébe néztem.*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 8:26 am

- Azt mondod, tudta a nevedet is? *elgondolkodva néztem kis ideig a plafonra* - Különös... Egy sötét alak, csuklyában, és még a nevedet is tudja...
*Letöröltem az utolsó véres maszatot is az arcáról, és vigíorogva néztem a szemeibe.*
- Mondd, nem füvezel te, vagy valami hasonló? *na, ezt állati komoly hanghordozással tudakoltam meg tőle, de amint kiült a döbbenet az arcára, azonnal megszólaltam* - A nézésedből ítélve baromi komolyan adhattam elő a dolgot...
*Kuncogva hajítottam a kis kukába a koszos törlőkendőket, és gyors kézmosás után már vissza is fordultam Taikihez.*
- Ha gondolod, és nagyon jól érzed magad ott, akkor hagyom, hogy elücsörögj egy darabig még a kádamon... Ellenkező esetben esetleg át mehetnénk a nappaliba.
*Kérdőn pillantottam rá, hogy akkor most feláll, és jön, vagy még dekkol ott egy kicsit?*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 8:34 am

*Amikor a füvet említette, úgy néztem rá, mintha pont ő füvezne vagy valami. ~Még hogy én füvezni? Még ilyet!~ De mikor szólhattam volna, már közbe is vágott. Kissé le voltam lassulva. ~Gyerünk, szedd össze magad, Taiki!~ Pöröltem magammal, majd Ayumira néztem fel, aki éppen eldobta a kendőt és kezet mosott. Én meg csak ültem bambán. ~Apám..tényleg füvesnek nézhetek ki! De ezt már nem hagyhatom!~ És ekkor ismét megkaptam...tényleg lassú voltam...Ayumi egészen jót mulatott ezen. Lassan bólintottam egyet, majd felugrottam, s immáron mosolyogva így szóltam.*
-Megyek megyek..csak....egy kicsit meg vagyok döbbenve..talán annak az alaknak a hatása...
*Persze nem az volt. Sokkal inkább Ayumié...vagyis az, hogy idehozott a lakásába. Még mindig nem dolgoztam fel. Pedig ideje lett volna ~Taiki, te idióta! Viselkedj már normálisan, vagy különben úgy repülsz innen, hogy csak na!~ Nem is kellett több. Jól megkaptam magamtól. Elindultam Ayumi után, majd a nappaliba érve lehuppantam az egyik fotelbe.*
-Tudod, nem gondoltam volna, hogy pont veled futok össze...szó szerint. Persze kellemes csalódás. Csak ez a rohadék jól rám hozta a frászt. Még most is kiráz a hideg tőle...

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 8:49 am

*Szépen, illedelmesen megmutogattam neki az útba eső helyiségeket (amiből ugye nem volt sok), majd elvezettem a nappaliba. Ő letette magát az egyik fotelbe, én meg a hozzá közeli kanapét választottam. Persze aljas módon nem árultam el, hogy ez a legkényelmesebb hely a lakásban. Hát módszeresen elfoglaltam a kanapét, és szótlanul néztem a fiút egy darabig. De tényleg csak egy darabig, hogy még véletlenül se lehessen tolakodásnak venni. Egyébként meg elbambultam nagy gondolkodásomban, és azért felejtettem rajta a szemem. Végülis volt mit emésztenem a mai napból. Előbb az az idióta Matsuki, aztán meg kiterít az utcán ez a quincy... Erre mit művelek? Felhozom a lakásomra (amit megjegyezném, hogy még a shinigamik se nagyon láttak). Mi több, még le is ápolom. Azaz csak részben leápolom, mert elfelejtettem bele tömni szegénybe egy kis fájdalom csillapítót.*
~Én nem vagyok normális! Hát, nem felhoztam a lakásomra egy quincyt? Egy quincyt... A kapitány kifilézne, ha így látna engem... Egy quincyvel összezárva. Hát, nekem tuti, nem kéne füvezni ahhoz, hogy bekrepáljak agyilag...~
*Láttam, hogy Taiki alaposan körbenéz a szobában, és ettől csak jobban elmosolyodtam.*
- Nyugodtan megnézheted, ami érdekel. Aztán, ha kibámészkodtad magad, talán foglalkozhatnánk a csuklyásoddal... Vagy amivel akarsz. Elvégül te vagy itt a vendég...
~Még, ha egy olyan hibbant halálisten is a házigazda, mint én...~

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Márc. 29, 2009 9:01 am

*Nos, eléggé kíbosnak éreztem ezt az egészet még mindig. Elképesztő, hogy felhozott a lakására...Már kezdtem gyanakodni, hogy esetleg tényleg beszívott vagy valami. Bár azt látnám rajta. Így hát maradt az egyszerű döbbenet és az agyalás azon a csuklyás fickón. Közben jól körülnéztem a szobában, s megmosolyogtam egy-két dolgot. Aztán Ayumi éppen azt ecsetelte, hogy körülnézhetek, de utána meséljek. ~Na, pont most meséljek neki..ebben az állapotban nagyon élvezhető lesz a mondókam...Bár ha valami mással kéne foglalkozni..hát, lenne egy-két ötletem. Bár ő akkor is csak egy shinigami marad! Én meg egy qzincy. Kész, ennyi...~ Befejeztem az álmodozást, azzal egy nagy levegőt véve nekikezdtem.*
-Nos, ami azt illeti, arról a csuklyásról nem nagyon tudok többet mondani. Majd még ha eszembe jut valami, akkor megemlítem...vagy ha esetleg meglátnám...Ugyanis miközben ide jöttünk, akkor is megjelent az utca másik oldalán. Te nem érezted?
*Kérdeztem kíváncsian, majd az oroomhoz kaptam, mert az megint elkezdett vérezni. ~A fenébe is...~ De szerencsére egy pillanat múlva el is állt. Csak egy kis csöpp folyott ki belőle. Azt is letöröltem. Aztán megvonva a vállamat zavartan így szóltam.*
-Öhömm...nem akarok visszaélni a vendégszereteteddel, úgyhogy ha zavarok, nyugodtan küldj csak el....értek én a szóból, ha akarok.
*Kacsintottam rá. ~Persze..etesd csak! Közben meg majd' beszarsz attól az alaktól. Nem akarsz te elmenni innen, ne játszd meg magad!~ Már megint pöröltem saját magammal. Ha ez többször előfordul, még avégén a doki elküld az ideggyógyászhoz vagy a pszichológushoz. Szép is lenne....Eközben végig az ablakon bámultam kifelé, amjd Ayumira emeltem tekintetem, s kérdőn nézve vártama választ.*

//Fagy...//

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Csüt. Ápr. 02, 2009 10:14 pm

//Olvadozik... Smile

//

*Kérdőn felhúzott szemöldökkel pislogtam a quincyre.*
~Vajon honnan veszi ezt a baromságot?~
- Nézd Taiki! Valószínűnek tartom, hogy amennyiben zavaró tényező volnál számomra, már rég kipenderítettelek volna az ablakon. *erre a gondolatra még az említett nyílászáró felé is pillantottam, és kárörvendő vigyorral emlékeztem vissza arra, milyen felemelő érzés is volt kihajigálnom rajta azt az idióta Matsukit* - De ne aggódj! Biztosra veszem, hogy azonnal észre vennéd, ha zavarnál engem.
*Felálltam, s a fürdőből hoztam még pár törlőkendőt, amit oda is nyomtam a fiú kezébe. Már távolról sem volt olyan vészes a sérülése, hogy ápolónőt kelljen alakítanom. Hát laza mozdulattal lehajigáltam magam a kanapéra.*
- Őszintén megmondva a te lélekenergiádon kívűl másét nem éreztem idejövet.
~Bár ez ennek a hülye pót testnek is betudható, hiszen nem mindig működik úgy, ahogy elvárnám... Matsuki... Csak kerüljetek a kezeim közé...~
- Furcsa egy quincy vagy te Taiki.
*Miközben ezt mondtam alaposan végig mértem tekintetemmel a velem szemközt ülő fiút. Már kezdettől megkapó volt számomra a látványa. Talán mert emlékeztetett valakire, akit már rég elveszítettem. Az ébredő emlékeket fejem rázásával szorítottam vissza a sötét feledésbe. Nem akartam rá gondolni, nem akartam rá emlékezni, és nem akartam a fájdalmat, és ürességet újra érezni, amit az Ő távozása hagyott bennem. Hát igyekeztem elterelni gondolataimat.*
- Az eddig megismert quincyk között egy sem volt, aki ne akart volna apró cafatokra szedni engem... Mint, ahogy a többi shinigamit is... Te miért nem tettél így? Neked még a helyzeted is könnyebb, mint a többinek volt. Hiszen most egy nyomorult pót testben vagyok itt, és így nem vagyok képes teljes értékű harcot vívni. *az arcáról próbáltam meg leolvasni a választ, de az számomra olyan volt, mintha épp pókereznénk: semmit mondó*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Pént. Ápr. 03, 2009 1:01 am

*Csak ültem ott és néztem Ayumit. A legutóbb feltett kérdése egészen elgondolkoztatott engem. Valójában magam sem tudtam még rá a választ. Gondolataimba mélyedve próbáltam meglelni az okot. De végül akárhogyan is próbáltam, mindig ugyanaz a dolog jött ki a végére. ~Valószínűleg belehabarodtam...A fenébe is! Hogy lehettem ennyire marha? Egy shinigamiba beleszeretni? Egyetlen ilyen esetről sem hallottam még...és ennek pont velem kellett megtörténnie? Szépen nézünk ki. És most még rá is kérdezett. Most hogyan bújok ki a nyílt és egyenes válaszadás elől? Mert gondolom, nem nagyon örülne annak, ha bejelenteném: Ja, amúgy szerelmes vagyok beléd...." Pfuj.....azonnal kidobna innét. És akkor az a valaki/valami pedig szépen elintézne. Hát, itt a vég, Taiki. Lásd be! Vagy elmondod és kidpb, aztán meghalsz...vagy ő maga nyír ki. Szóval mindenképpen az igazat kell mondjam...mert ha hazudok, az csak ront a helyzeten. És különben sem szokásom....~ Nagyot sóhajtottam, azzal belekezdtem életem talán egyik legnagyobb hülyeségébe.*
-Nos, fura vagyok...igen. Mondták már többen is. Csak éppenséggel én nem nagyon hittem nekik. Bár az régen volt....mostanra már más véleményen vagyok. De ez most nem lényeges. Nem az életemre vagy kíváncsi.......Hogy miért nem öltelek meg? Nos, mondjuk azt, hogy először csak egyszerű szimpátiából. Ugyanis lenyűgözött a harcmodorod. Mert hát még igazán nem volt részem abban, hogy egy shinigamival harcolhassak.....De aztán a későbbi alkalmak során....egészen fura érzelmeket kezdtem el irántad táplálni......ami nem helyes.....de.....nos, azt hiszem, hogy......szóval.......öööö......szeretlek.
*~Na, most véged van! Kész...hoyg lehetek ilyen hülye! Még mindig nem értem magamat......na, de mindegy...készülnöm kell a legrosszabbra.....vagyis a végre.~ Arckifejezésem mit sem változott. Ugyanolyan komoly tekintettel néztem Ayumi szemébe, mint előtte. Kész. Elmondtam. Ő pedig ledermedt. De fogadni mernék, hogy mindjárt feláll és elküld a fenébe. Hacsak nem fog egyenesen kivágni az ablakon, mint ahogy említette. Kezemmel a fotel karfáját szorongattam, de megpróbáltam higgadt és éber maradni. ~Nem tudhatom, mi fog most történni....~*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Pént. Ápr. 03, 2009 11:32 am

*Ahogy hallgattam Taikit, úgy lohadt le arcomról idétlen vigyorom. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágott egy futóbolond. Néhány igen csak hosszúnak érződő perc után sikerült újra pislognom párat, és végre a számat is becsuktam.*
~Valaki csípjen meg, hogy kiderüljön, csak álmodom!... Egyáltalán miért nem bír ilyenkor valami váratlan megzavarni minket? Bezzeg, ha nem kéne, akkor állandóan itt lébucolnak azok az idióta lidércek... vagy az idióta Matsuki... Na, ő bezzeg most nem tolja ide a képét...~
*Még mindig nagyokat pislogva meredtem a quincyre.*
~És miért örülök akkor ennek a hülye bejelentésnek? Miért? Mi a fenének?~
*Most kivételesen én magam idéztem fel néhai szerelmem, Yo arcát. Aztán az okát shinigamivá válásomnak... És a kudarcot, mikor nem értem el időben hozzá, hogy megmentsem. Most minden, az egész múlt kavargott bennem, ráadásul fittyet hányva az időrendiségre. De egy idő után a múlt bele veszett a sötétségbe, s helyüket újy emlékképek foglalták el: egy szőke, íját megfeszítő quincyé, aki épp végez egy hollowval. Felrémlett elmémben a bolti találkozásunk is. Aztán a többi találkozásunk is. Tudtam, hogy nem vagyok szerelmes az előttem ülő Taikiba, de egyébként sem hinném, hogy valaha is képes lennék még az effajta érzésekre.*
~Szerelem... Az meghalt... Yoval, és velem együtt. És nincs is rá szükségem... Csak fájdalmat hozna a szerelem... Mint mindig...~
*Hiába nem voltam szerelmes a quincybe, attól még éreztem a belőle áradó erőt, ami igen is vonzott. Vonzott, mint pillangót a fény. De akkor is csak puszta vágyak voltak ezek részemről, s nem szerelem. De a vonzását akkor sem tagadhattam le. És talán épp ezért történt meg az, hogy szép lassan felálltam, a fiúhoz léptem, majd a szőnyegre térdelve újra csak némán bámultam a szemeibe, melyek elé be-be lógtak kósza szőke tincsei. Néhány pillanatig csak néztünk egymásra, de aztán előre hajoltam, és kissé bizonytalanul, de megcsókoltam. És ő visszacsókolt. A csókja épp olyan volt, mint első alkalommal. Igaz, hogy azt csupán a bosszantására tettem, de akkor is ilyen volt. Puha, és mégis erőt sugárzó, gyengéd, forró, vágyakozó, és valami más is lakozott a csókjában. De ezen már nem törtem inkább a fejem. Taiki kezei amúgyis elterelték gondolataimat amint besiklottak szoknyám alá. Egy századmásodperc erejéig még meg is dermedtem a már szokatlanná vált érintéstől, de ez szinte azonnal el is enyészett. Már csak azért is, mert a fiú kezei megállíthatatlanul sikottak tovább fölfelé a combomon, míg el nem értek, s meg nem állapodtak fenekemen. Egyetlen mozdulattal húzott magához, és állított talpra a quincy, s eközben egy pillanatra sem eresztett el. Én pedig nem ellenkeztem. Sőt... Fejemet kissé hátra döntve élveztem, ahogy a fiú forrón, s megbabonázó lassúsággal csókolgatta végig nyakamat, s közben alsótestéhez szorította csípőmet. Csukott szemmel élveztem a kényeztetést, és hallgattam Taiki egyre gyorsuló légzését. Kezeimet csak ekkor mozdítottam meg, mik ezidáig a fiú mellkasán pihentek. Gyors, és célirányos mozdulattal szabadítottam meg köpenyétől, majd ingjétől. Taiki eközben lehámozta rólam felsőmet. Igaz ezt már csak akkor vettem észre, amikor egy hanyag mozdulattal áthajította a kanapéra felsőmet. Aztán már arra eszméltem, hogy beharapom saját alsó ajkamat, attól a kábítóan kéjes érzéstől, amit az okozott, hogy a fiú vágyaimat az egekig fokozó játékba kezdett szabaddá vált, telt kebleimmel. De egyszer csak eleresztett, és egy pillanatra eltolt magától. Előbb azt hittem, meggondolta magát, de csupán alaposan megnézegetett engem, így félig fedetlen testtel, aztán az előzőnél sokkal erélyesebben húzott magával, míg le nem kerültünk a szőnyegre. Hátamra fektetett, és egy határozott mozdulattal lerántotta szoknyámat a bugyimmal együtt. Ettől akaratlanul is elmosolyodtam. Hiszen olyan dolgokat művelt most, amiket sosem gondoltam volna, hogy valaha is megtenné velem. De most itt volt velem, illetve inkább rajtam, és teljesen kifordulva önmagából ragadott magával engem is vágyainak örvényében. Ajkai lázas igyekezettel térképezték fölfelé hasamat, lefelé haladva a testemen. Egy pillantás erejéig még meg is néztem közelebbről azt a bizonyos kesztyűt, ami erősebbé teszi a quincyket, de mivel nem igazán ez fogalkoztatott most, hát tovább barangoltattam ujjaimat, és ajkaimat Taiki szinte lángoló testén, ügyelve arra, hogy egyetlen porcikája se maradhasson ki a szórásból.*

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Pént. Ápr. 03, 2009 7:55 pm

*Csak hagytam magam sodorni az érzések folyamán. Bár ezt már inkább szellemesebb lenne vízesésnek nevezni....Lényeg a lényeg, hogy szépen belekezdtünk a dologba. Amit persze nem bántam egyáltalán. Csak felötlött bennem az a kérdés, hogy vajon mit fog tenni ezután Ayumi? Mert hogy nem fogja hagyni, hogy itt maradjak, az szerintem kilencven százalék! ~Persze....szép is lenne! Egy shinigami és egy quincy...hogy én mekkora egy hülye vagyok! De akkor sem akarom abbahagyni. Nem, az még nagyobb marhaság lenne....vagy talán mégsem? Akármikor ránk találhatnak....a leg rosszabb, hogyha halálistenek jönnek ide. Akkor végem van. De...ezt most hagyjuk, akarom élvezni ezeket a pillanatokat! És azt akarom, hogy soha ne legyen vége!~ Perzse tudtam, hogy ez nem lehetséges, de hát az érzések kavalkádjában az agyam is eltompult kissé. Eme gondolatmenet persze csak pár másodpercig tartott a agyamban. Után folytattam, amit elkezdtem. Ayumi úgysem hagyta volna, ha abbahagyom. Legalábbis így vélem....
Éreztem testének minden egyes rezdülését. Finom illatát beszívva csókoltam vadul. Ösztöneim irányítottak engem. Még jobban magamhoz szorítottam, s csak csókoltam és csókoltam. Közben kezeimmel olykor olykor más helyekre tévedtem. Aztán egy ravasz mosoly kíséretében újból hasa felé indultam gömbölyded keblein keresztüljutva. Szívverésem egyre gyorsult. De ez nem foglalkoztatott most. Ayumi minden egyes porcikáját végig akartam járni. És ezt meg is tettem. Aztán felnéztem gyönyörű szemeibe, mik újból ajkai felé vonzottak. És már ott is voltam. Mézédes ajkait csókolva átfűztem kerjaimat a testén, s kezeimet a fenekén pihentettem meg. Aztán egy vad ötlettől vezérelve hirtelen mozdulattal megfordultam, így én feküdtem most a hátamon, s ő rajtam. És ő hozzám bújt, s csak csókolt. Éreztem, ahogy az ő szíve is hevesebben kezd verni. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem lehet elmondani szavakkal, hogy mennyire. Lassan elértünk a határhoz, honnan már nemigen lehetett fokozni vágyainkat. És akkor.....mélyen a szemébe néztem. Láttam benne a tüzet. Tudtam, hogy ő is akarja. Ez volt a világ legjobb érzése! És igen. Megtörtént a dolog. Feljutottunk vágyaink hegyének csúcsára. Testünk szinte eggyé vált. Úgy szorítottuk egymást, mint eddig még soha. Gyönyörű pillanatok voltak ezek. Csak kár, hogy egy hirtelen jövő kopogás félbeszakította az egészet. Megdermedtünk mind a ketten. ~A picsába!~ Szitkozódtam, majd lassan elengedtem Ayumit vigyázva arra, hogy ne essen baja a fáradtságtól elbágyadt állapotban. Aztán jött egy kiáltás is.*
-Nyisd ki az ajtót! Gyerünk, nyisd már ki!
*Most már teljesen eleresztettem Ayumit, ami nem igen akaródzott, de muszáj volt. A lányra tekintettem, s halkan így szóltam.*
-Bocsáss meg! Mindenért!
*Azzal falkaptam magamra a felsőmet és a nadrágomat, majd egy futó csókot adva Ayuminak az ablakhoz léptem, majd egy másodperccel később ki is nyitottam. Felugrottam a párkányra. Egy pillanatig haboztam. Visszanéztem Rá, majd egy szót suttogva leugrottam. Az a szó pedig nem volt más, mint a "szeretlek". És csak zuhantam és zuhantam. Azt hittem, végem van, de szerencsére egy konténer volt alattam, amiben szépen, elegánsan landoltam. ~Huh...ezt megúsztam....bár nem sokon múlott.~ Hamar kikászálódtam a szemétből, majd kicsit leporoltam magamat. Felnéztem arra az ablakra, ahonnan ez előbb kiugrottam, majd megfordultam, s elindultam hazafelé. Csodálatra méltó módon azt a rohadékot most nem láttam. De viszont emésztett más. ~Most mi lesz? Mit műveltem?! Nem hiszem, hogy ez így helyes lenne, de mégis akarom! Ez az érzés szörnyű és gyönyörű egyben. A kérdés csak az, hogy mit fogok választani. Mert nem biztos, hogy jó ötlet lenne vele lenni.....bár nem tudom, Ő mit gondol erről. Talán csupán a vágyai vezérelték.....nem is hiszem, hogy érez valamit irántam. Vagyis szeretném, ha így lenne....de....az eszem azt mondja, ez lehetetlen. Jaj, hogy mennyi baj zúdult most rám!~ Azzal szép lassan ballagtam tovább az elhagyatott utcákon, hogy hazaérve lepihenjek...*

//Köszönöm szépen a játékot! Very Happy

//

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Szomb. Ápr. 04, 2009 5:38 am

*Taiki fölé hajolva, és észveszejtően kéjesen mozogva, arra gondoltam, hogy ilyen örömök biztosan csak a mennyországban léteznek. Én pedig halálistenként most nem is kéne, hogy ezt műveljem... Hogy ezt tegyem egy élővel... egy quincyvel. Pláne egy quincyvel. De a fiú érintései kisöpörték agyamból ezeket a gondolatokat. Óvatos, finom mozdulatai elnyújtották az élvezet pillanatait, hogy hosszas kínzás után találjunk csak kielégülésre. Taiki erőteljesen szorította alsó testemet magához, és láttam fátyolossá váló szemeit is, ahogy közeledtünk a mámor csúcspontjáig. Olykor úgy éreztem, mintha lassított felvételként élhetném át a testi örömöket ennek a quincynek köszönhetően. Olykor viszont úgy éreztem, hogy őrületes tempót diktálva rohanunk vágyaink beteljesülése felé, de ilyenkor Taiki mindig lassított a tempón, és kínzó lassúsággal, és még kínzóbb erővel szorított magához, hogy minél inkább eggyé váljanak testeink. Majd eszemet vette a quincy kéjes időhúzása, de egyszer csak ívbe hajolt testem, és nagy sóhajjal tört ki belőlem a kielégülés hangja. Aztán Taiki mozgása is abbamaradt, és teljes erőből magához szorítva tartotta fogva csípőmet. Amikor éreztem a fiú testének ellazulását, akkor kissé fáradtan dőltem rá.*
~Ilyet soha nem éltem át... Mit művelt velem ez a quincy? Mi lehet benne, ami ennyire kifordít önmagamból?~
*Gondolataimat erőteljes kopogás szakította félbe. Hirtelen azt sem tudtam, hogy most mi folyik körülöttünk. De Taiki szemében azonnal megláttam a rémületet. Aztán lassan bekúszott tudatomba az ajtómat verő shinigami lélekenergiájának érzete. Persze ekkor már kajabált is nekem az a barom befelé.
Aztán hirtelen hideget éreztem, s rá kellett döbbennem, hogy a quincy eresztett el engem, és most anyaszült meztelenül fekszem a szőnyegen, és a ruháit felkapdosó fiút bámultam értetlen szemekkel.*
- Bocsáss meg! Mindenért! *mondta Taiki, és már ki is nyitotta az ablakot* - Szeretlek...
*Ez volt az utolsó szó, amit hozzám intézett mielőtt kiugrott az ablakon. Az ablakon, ami a második emeleten van ugye!*
~Miért kéne megbocsájtanom? És megbolondult ez a fiú, hogy a második emeletről ugrik ki?~
- Ayumi! Engedj mán be! Meddig dekkoljak még idekint? *érdeklődött a türelmetlen hang az ajtóm előtt*
*Talpra ugrás közben magamra kanyarítottam selyem kimonómat, ami eddig az egyik fotel karján pihent, gondosan összehajtogatva, majd lélekszakadva az ablakhoz rohantam. Lenéztem az utcára, de Taikinak nyoma sem volt. De még a lélekenregiáját sem éreztem a közelben.*
~Tehát nem esett baja...~ *Gondoltam nagyot sóhajtva.*
*Az újabb kiabálásra most össze is rezzentem. Megfordultam, és morogva mentem el az előszobáig, és szitkozódva nyitottam ki az ajtót.*
- Mi a fene bajod van Matsuki? Tényleg azt szeretnéd, hogy megrövidítselek egy fejjel? *kérdeztem az ajtót úgy támasztva, hogy ne tudjon engedély nélkül bejönni a lakásba.*
- Na, mit izélsz törpi? Ne szivass szivi! A kapitány küldött... *beszéd közben azon igyekezett, hogy valamiképpen sikeráljon bekukucskálnia a nappaliba, ahol ugye az előbb még egy quincyt is láthatott volna, akivel nem épp a szokásos módon hadakoztunk* - Rejtegetsz valamit csajszi, hogy nem engedsz befelé?
- Szakadj le rólam, te idióta!
*Ezzen mondat után elegáns mozdulattal bevágtam az orra előtt az ajtót. Aztán a bezárt ajtónak támasztottam hátam, és csak néztem a szoba padlóján kikötött ruhámat, na meg a bugyimat. Közben az a barom meg odakint be nem fogta volna a száját. Csak nyomta, és nyomta a szöveget. Egyszer még ki is szólt az egyik öreg asszony, hogy húzzon el a fenébe a lépcsőházból. Erre már élénken felfigyeltem. Hiszen valaki látta, és hallotta is az ajtó előtt toporgó shinigamit. Pedig az az idős nő, még az újságot sem látná meg az orra előtt, nem hogy egy halálistent. Erre elléptem, s közben ki is nyitottam az ajtót. Matsuki meg röhögve sétált be rajta. Eközben felnyaláboltam szoknyámat, és felsőmet a földről.*
- Nocsak... Miket nem találni ebben a lakásban... *na ezt úgy mondta, hogy zanpakutoja hegyén megpörgette párszor azt a bugyit, amit nem is olyan régen Taiki szerencsésen leszedett rólam*
- Ne baromkodj te dinnye! *mondtam, s közben lekaptam a szexi fehérneműt a pengéről* - Azt regéld inkább, hogy minek jöttél, és hogy mi a fenének vagy pót testben?
- Hát az úgy volt, hogy a kapitány azt akarja, hogy átérezzem én is, mit élhetsz te most át, egy selejtes póttestben, így ezt a vackot rám sózta a kapitányunk.
*Megbökdöstem párszor a szemmel is láthatóan selejtes testet, hiszen fele olyan jó állapotban, és erőben sem volt, mint az enyém. Erre állati jó kedvű röhögésbe kezdtem.*
- Baró! Csúcs... *aztán nevetve elvonultam pár percre a fürdőbe, majd még mindig nevetve jöttem ki, immár felhuzigálva magamra egy helyes kis szoknyát, a hozzá illó felsővel, aztán a hűtőmre tapadt halálistennek annyit még oda löktem, hogy: - Mire visszajövök húzz el a lakásomból Matsuki!
*Matsuki meg csak dörmögött valamit az orra alatt, én meg bele léptem egyik cipőmbe, és már ott sem voltam. A betonkerítés mentén az utat már csaknem futva tettem meg. Közben lelkesen vigyorogva tudatosult bennem, hogy mekkora mázlink volt a quincyvel, hogy ez a bumburnyák halálisten épp pót testben érkezett hozzám...*

//Én is köszike a játékot... Smile

//

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Csüt. Nov. 05, 2009 11:38 am

Lassacskán, de biztosan haladunk a járdán. Még mindig én haladok elöl. És úgy tűnik, hogy még jól emlékszem arra, hol is van Ayumi lakása. Legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy Ayumi egy árva szót sem szólt, mialatt én itt balancíroztam az utcán, a házak közt, errefelé tartva. Az ismerős épület látványa végképp megnyugtat, így már határozottabb léptekkel indulok meg felé. Közben hallom, hogy Ayumi elszelel mellettem, s egy pillantás alatt ott terem az épület előtt, ami körülbelül még ötszáz méterre lehetett tőlem. Én elvigyorodok, látván Ayumi önelégült arckifejezését, majd hopp! És már ott is vagyok mellette. Pontosabban már a bejárati ajtóban ácsorgok, fél méterre a shinigamitól. Rávigyorgok, s csak ennyit mondok.
-Nos, nem csak te tudsz ilyen gyorsan futkározni ám!
Még a nyelvemet is költöm, mire a lány grimaszokat vág. Miután befejeztük a hülyülést, kinyitom az ajtót, s udvariasan előreengedem Ayumit. Mosolyogva lendülök be közvetlenül utána, majd mellé lépdelve haladunk felfelé a lépcsőkön, egyre nagyobb sebességgel. A végén már szinte futunk. Aztán nevetve megállok az ajtó előtt, s kissé bizonytalan pillantásokat vetek felé. Ayumi persze csak szép nyugisan benyit, s kacéran rám pillant.
-No mi van, talán nem mersz bejönni hozzám?
Én meg persze csak hebegek-habogok. De aztán belépek én is a lakásba, miután nagy nehezen leküzdöttem magamban abbéli kételyeimet, hogy esetleg az az idióta Matsuki is ott van bent, csupán elrejtette a lélekenergiáját, s azért nem érzem. De ahogy beléptem, kellemesen kellett csalódnom. Nem volt odaben tsenki más csak Ayumi...és én. Mosolyogva idéztem fel a már lassan több, mint fél éves emlékeket, amikor is Ayumival...khm. Szóval felhozott a lakására és megmutatta ezt a klassz helyet. Egészen belemerülök az emlékeimbe, mikor is hallom, hogy Ayumi szólongat engem. Megrázom a fejem, elűzve onnan azt az emléket, majd sűrűn pislogva nézek Ayumira.
-Bocsi, csak néhány emlék...
Az arckifejezéséből láttam, hogy már tudja, mik jutottak az eszembe. Viszont láttam rajta azt is, hogy ezt most nem igazán díjazza. Sőt, mintha ölni tudna a tekintetével. Én egyből tisztázom is magam.
-Kikérem magamnak! Tudom, hogy nem azért vagyunk itt. Csupán felidéződtek...erről nem tehetek. Vagy mégis?
Kérdezem széttárt karokkal Ayumi egy nagyot sóhajt, s lehajtja a fejét.
-Nézd, ha még egy ilyen előfordul...repülsz innét, mint Matsuki! Értve vagyok?
Szórakozottan kinyögök egy igent, majd megindulok kedvenc shinigamim után, aki időközben kiadta az "indulási parancsot". Miközben az ajtó felé sétál, immáron shinigami alakjában, nem bírom megállni, hogy hátulról ne karoljam át, s fejemet a válla fölé helyezve ne kunyeráljak egy csókot tőle. Miután ez sikeresen lezajlott, mosolyogva távozunk a szobából, s megindulunk a lépcsőházban lefelé. Még mindig mosolygok, miközben egyre lejjebb érünk. Annyira mosolyogok, hogy közben nem veszem észre, egy csúszós, csillogó akármi van előttem az egyik lépcsőfokon. Ayumi valószínűleg kikerülte, de én nem voltam ilyen szerencsés. Ügyesen ráléptem, s dobtam egy hatalmas hátast. De itt még nem volt vége. Megindultam lefelé, köszönhetően a csúszós nadrágomnak, amit legtöbbször viselek.
~Hogy miért pont csúszós anyagból kellett ezt a nadrágot varrni? Talán nem volt másik?~
Közben ezerrel száguldottam lefelé a lépcsőkön. Pár pillanat alatt lent is voltam a hallban. Persze a fordulókban jól összevertem magam, de most itt vagyok lent, a hátsómon ülve, miközben megpróbélok felálllni, ami kisebb-nagyobb sikerekkel megtörténik. Ekkor ér le Ayumi is. Mondanom sem kell, a szája fülig ért...sőt, annál is tovább. Én meg csak álltam ott, frissen szerzett horzsolásaimmal, s én is nevettem vele együtt. Nem fájtak annyra, hogy jajognom kellett volna... És valóban viccesnek tartottam, hoyg néha milyen szerencsétlen is tudok lenni. Miután jól kiröhögtük magunkat, csak biccentettem a recepciósnak, aki értetlenül nézett utánam, hogy most mit nevetek már annyit azon, hogy elestem. Persze...hiszen ő nem látta Ayumit és azokat a pofákat, amit vágott, miközben nevettünk.
Kiérve az épület elé, így szólok.
-Nos, ez egy szép menet volt. Ismétlést szeretnél, vagy azt majd később?
Még egy kis nevetés mindkettőnk részéről, majd nagy levegőt veszek, sóhajtok egyet, s kis komolyságot erőltetve magamra Ayumi szemeibe nézek. (Még mindig olyan csodaszépek, mint mikor először találkoztunk. Ha nem szebbek...)
-Akkor...meló?
-Meló.
Biccent. Bánatot, s boldogságot is érzek egyszerre, mikor megindulunk Orukitse-ék háza felé, hogy megvédhessük a kislányt az esetleges hollow támadásoktól. Örülök, mert Ayumival lehetek...de szomorít a dolog, hogy nem épp abban a helyzetben, ahogy azt szeretnénk. De igazából nagyon vágyom arra, hogy legyen egy kis izgalom, egy kis harc. És ezt rögtön közlöm is a shinigami hölggyel.
-Remélem, idetolja a képét az a hollow...szeretném én is jól fenékbe billenteni párszor. És most még csak finoman fejeztem ki magam.
Nevetve fordulunk be az egyik sarkon, ami az Orukitse-ék háza felé vezető utcába vezetett.

Tárgy: Re: Soi Ayumi lakása Vas. Ápr. 21, 2013 3:47 am

Feszült várakozással csúsztattam a kulcsot a zárba. Apró fordítás rajta és már jött is a régről ismert, halk kattanás, mely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy még mindig nem cserélt itt zárat senki.
Nem rohantam be, inkább óvatosan kitártam az ajtót, illetve, hogy pontosítsak betoltam, mivel befelé nyílt. Odabentről megcsapott az áporodott levegő.
Sehol egy nyikkanás, sehol senki. Egy lépés és már bent is voltam. Épp olyan halkan tettem be magam után az ajtót, amilyen halkan kinyitottam. Egyelőre csak álltam és néztem ki a fejemből. Minden nyugisnak, és ami a legfontosabb épnek tűnt. Legalábbis így első ránézésre.
Első utam a konyhába vezetett.
A tálalón végig húzva ujjamat rájöhettem, ráfér majd a lakásra egy kiadós nagytakarítás, hiszen vastagon belepett már minden berendezési tárgyat a por.
Megálltam a hűtő előtt. Bevallom félve nyitottam ki, hiszen elbírtam képzelni, mekkora bukéja is lehet a tíz hónapja benne rothadó ételeknek. Nagy levegő és már fel is téptem a hűtőajtót. ezzel a mozdulattal ki is fújtam az összes levegőmet a döbbenettől. A frigó full üresen tátongott. Végülis , úgy gondoltam, legalább nem ájultam be a rothadás szagától.
Persze egyértelmű, hogy ki is fosztotta ki a hűtőmet.
Nem foglalkoztam tovább vele. Láthatóan még mindig működött így aztán csak laza mozdulattal behajtottam az ajtaját.
Folytattam utamat, mely a hálószobába vezetett. A helyzet már-már reménytelennek kezdett tűnni, amikor megláttam azt az iszonyat nagy rumlit és koszt a helyiségben. Hát ha lennének gőzcsapok a fejem, akkor most ugyan csak ki kellene nyitnom mindet, hogy ne pukkanjon szét a fejem.
~Matsuki!~
Egyértelmű, hogy itt is az a félkegyelmű randalírozott. Sosem volt erőssége a rendrakás, de azért ez már túlzás volt még tőle is.
Nem volt mit tenni. Ha már testben lehetek, hát essek neki annak a hülye nagytakarításnak. Nekigyűrkőztem, elő kotortam a fellelhető összes tisztító szert, amit csak találhattam a lakásomban és rávetettem magam a kosz elleni küzdelemre.
Egy ideig kifejezetten szórakoztatott is a dolog. Egy ideig persze. Három órával később már gondolatban Matsukit üldöztem valahol egy tök ismeretlen erdőben, hogy kitekerhessem a nyakát. Mire a nap a horizonton készült átbukdácsolni, már gondolatban eljutottam odáig, hogy Matsukit elkapartam valahol abban az erdőben, ki tudja hány helyre egyszerre.
Kész voltam, kipurcantam a takarítástól. Mégis megérte a végeredmény, hiszen csillogott a tisztaságtól még a plafon is. Na meg friss illat terjengett a szobákban a mosott függönyöknek köszönhetően, melyeket finoman lengetett a szellő.
Fáradt voltam. Ott helyben, a konyhakövön, kiterültem és megkönnyebbült sóhajjal néztem körbe fekvő helyzetemből.
- Így már más. Végre.
Bő negyed órás kidőlés után összekapartam magam, bevánszorogtam a fürdőbe és legalább egy órán át áztattam magam, hogy újra életképesnek érezzem magam. Ami meglepő egy olyantól, aki valójában már rég nem is él. De akkor is, jó érzés volt újra úgy érezni magam, mintha élnék.