Nem sokkal azután hogy Raiden Miyu channal beszélgetett a laborjában, és fény derült a múlt egykét sötét árnyára, elindult a bolthoz. Azon elhatározásának, miszerint találkoznia kell Urahara Kisukéval, eltántoríthatatlannak bizonyult. Bízott abban hogy a néhai kapitány zsenialitása megsegíti és abban is bízott, hogy valamivel több dologról tud mint ő. Az út kicsit sem volt zökkenő mentes. Nem akar egyenruhában mutatkozni az emberek előtt. Deledtébb mókásan festett volna, kissé európai beütésű arcával és tűzvörös hajával, a hagyományos japán ruházatban és az egyenruhában. Jobb híján így az életéből visszamaradt emlékekre támaszkodott. Akkoriban ő mint fizikus, nagyon rajongott az akkori rockbandákért, és a pólóikért. Így elő is kerített pár ilyet, és az ahhoz illő sötét farmert, és szürke vászondzsekit. A Daitenshi logóját mint egy kitűzőt a kabát gallérjára tűzte, hogy diszkréten hirdesse hovatartozását. Huszonnégy éve nem viselt hasonló ruhákat. Azóta el is felejtette milyen. Kissé furának és kényelmetlennek is találta. Hozzá volt szokva az egyenruhákhoz. Pedig az összhatás egész jóra sikerült. Hosszú szinte extravagánsan piros haja tökéletesen illett a halálfejes koncertes pólójához és a szürke kabáthoz. Páran meg is bámulták, amitől eléggé zavarba jött, de egész úton a célon jár a feje és a sok kérdésen amit majd fel kell tennie. Sétált, nem sietett sehová. Egyébként s kicsit akklimatizálódnia kellett. Szándékában állt több időt eltölteni az emberek világában, nem árt ha kicsit megfigyeli hogy is viselkednek.
A bolt felé közeledvén már messziről kiszúrta a flaszteron acsargó két pokolfiókát. Annyira nagyon el voltak foglalva egymás csépelésével, hogy róla tudomást sem vettek. Egy kicsit se bánta ezt. Szeretett is volna láthatatlan lenni. Megérkezését élénk csengettyűhang jegyezte.
Benn sok sok színes holmi, visszacsöppent a múltba. A pultok és a ház maga is kicsit hasonlított Rukongai jobb környékein álló házakra. Nagy szerencséjére éppen üres volt minden. Nem fogadta éppen semmi. Tekintete kissé elkalandozott a színes csomagolásokon, de aztán megrázta a fejét és igyekezett a feladatára koncentrálni.
- Konnichiwa! - köszönt be kissé bátortalanul.
- Masamune Raiden vagyok, a juunibantai ex taichouja, Urahara Kisukét keresem.- mondta már kissé magabiztosabban. Nagyon furán érezte magát. Egyszerre megtiszteltetés, hogy egy élő legendával találkozhat, és kissé fura is. Mindketten ex kapitányok, mindkettejüknek volt egy izgága fiatal hadnagya. Urahara tevékenysége és munkássága igazán sosem tűnt el a juunibantaiból. Bizonyos értelemben, azóta is az általa kitaposott ösvényen halad az osztag. A kutatás és fejlesztés azóta is zajlik. Őt ugyan kitagadhatták, eltávolíthatták, de amit létrehozott, a szellemisége, sosem ment el túl messzire. Talán ő ezt igazán nem is tudja. Ezért is roppant kíváncsian várta a találkozást. Izgatott volt, mintha vizsgára készülne. Pedig igazán semmi oka nem volt rá, hiszen Ő érkezett egy egész munkafüzetre való kérdéssel.
Végül feltűnt a színen a csíkos kalapos alak. Ravasz mosolyában némileg magára ismert és azonnal, önkénytelenül viszonozta.
- Oh ^^. - kis meghajlás - Remélem nem zavarom, pár órája belebotlottam a volt osztagom múltjának egy sötét foltjára és azt remélem ön tud segíteni. Máshoz már nem igazán fordulhatok ^^. Van más érdekes is, de azt talán majd a végén. Ugye ráér egy kis ideig...- nézett rá lelkesen, előzékenyen. Nem tudta mire számítson hiszen Kisuke elég sokáig kitaszítva élt, egy cseppet se lenne meglepve, ha most hideg fogadtatás érné. De nem bízhatott másban, csak benne. Ha valaki Ő biztosan tudja a válaszokat.

Az illető elő is bukkan, a jól ismert kiszámíthatatlanságával és a bolondság álcájába bujtatott jellemével. Úgy néz rám mint valami rég látott unokaöcsire, meglepetten, és kifürkészhetetlenül. Szerencsére nem tűnik morcosnak. Meglátjuk mennyit tudok kihúzni belőle. Nem szándékozom sokáig húzni, ezért is, rögtön rátérek a lényegre.
- Két dolog miatt jöttem. Az egyik a múltban történt, és én már egyáltalán nem férhettem hozzá az ügy részleteihez: A módosított lelkekről van szó. Nem olyan rég, találkoztam eggyel. Úgy értesültem, őket megsemmisítették. De ezek szerint, még is maradtak fenn páran. Igazából lényegtelen. Amit furának találtam, hogy a különleges képességeik viszont hasonlóak a shinigamiékhoz. Rögtön rátérek a lényegre: Fogtam ezt a módosított lelket és kombináltam a shinigami lélekenergiával, így egy önálló hibrid keletkezett. Azt szeretném megkérdezni, remélvén te többet tudsz mint én, hogy az időleges emlék és személyiség átöröklődésen kívül lehet még más mellékhatás is?- Most itt valami rosszra gondolok: mint például, hogy instabil, vagy netán valami megjelenik hirtelen, amire nem számítottam. Kinő egy asztrális csáp például a hátából, meg azért történhetnek érdekes dolgok. Mondjuk hollowfikáció is elindulhat, hisz a donorok közt két vaizard is volt. Ingoványos terep ez, ahol a kérdőjelek tengerében kell úszni.
Számomra csak az jutott, amit a vizsgálatok során le tudtam vonni, mint eredményt. De mi van akkor, ha a módosított lelkek "gyártása" során olyasmi is történt, amit az én műszereim nem érzékeltek. Az lett volna a legjobb, ha elhozom Miyut és akkor Urahara is látja. A lány ugyan már új testében és képességeivel ügyködhet, és úgy néz ki, némi személyiség hajlításon kívül kutya baja. Talán Yuusukétól vett át a legtöbbet. Mint a cigizés...bár ő csak a vízzel csinálja, de akkor is. Igazából várható volt. Ő a legerősebb. Igaz, nem tudott volna eljönni, most keményen dolgozik, hogy elsajátítsa a shunpót. De még is ki kell kérnem egy független szakember véleményét, mert több szem többet lát. Hozzá, pedig bátra fordulhattam. Hiszen Urahara volt az, aki megmentette őt.
A másik ügy bonyolultabb. Szadame-san. Ember, még is különleges képességei vannak. Hogy lehetséges ez? Ez roppant mód felkeltette a kíváncsiságomat. Nem az érdekel, mennyire gyakori, vagy mennyire erősek, hanem a hogyan.
- Nos a másik, pedig az emberekkel kapcsolatos.- kezdtem bele a mondanivalóm utolsó részébe.
- Az érdekel, hogyan képesek az emberek lélekenergiát használni. Mikor jobbára őket teljes mértékben köti a hétköznapi fizikai szabály. Ezen nem tudtam dűlőre jutni. S ha egy ember képes rá, miért nem a többi? A mechanizmusa nagyon felkeltette az érdeklődésem. - adom elő Uraharának a gondolataimat. Remélhetőleg, most megtudok némi hasznos infót. Persze, majd vissza kell fizetnem. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a módját, miképpen törlesszem majd ezt a kis szívességet. A mi köreinkben, bizony az információnak a legnagyobb az értéke. A tudás az abszolút joker kártya. S ha ki akarjuk haszálni, néha elő kell húznunk a trükkös varázskalpag alól.