Felülről érkező támadásomat a Taicho az utolsó pillanatban hárította. Tényleg nagyon gyakorlott a szellemi energia érzékelésében. Nekem sem ártana jobban belemélyülni a témába kicsit, bár nem voltam olyan rossz a reiatsu érzékelésben, de így is kilométerekkel le voltam maradva a Kapitányhoz képest. Próbáltam minden irányból támadni, hátha valahonnan sikerül betalálni. Az egyik jobbról érkező támadásomnál már közel jártam, ha a kapitány nem billenti le a kardját, akkor lehet, hogy sikerült volna megvágnom, de így nem. Na nem mintha ez lett volna az életcélom, hogy a Kapitányomat megsebesítsem, még ha meg is tudnám, de ha már egyszer edzünk...
Következő támadásom szemből indítottam, kilőttem shunpoval a Taicho felé és becsapódtam. Ekkor végre történt valami. Nem hinném, hogy az én támadásom volt az oka, de a Taicho megbotlott, vagy nem is tudom. Éppen elértem volna, mikor a Kapitány előhívta a shikaiát. Legalábbis szerintem az volt. A Taichonak valami fura szárnyai lettek. Szép volt, de gondolom halálos is, ha valaki nem figyel oda. Pengém a Kapitány helyett a szárnyakat érték el. Meg is lepődtem rendesen. Ezt kihasználva Hanae-taicho gyomron rúgott. Kellemes érzés volt három métert csúszni hátra. A hirtelen rúgástól kicsit könnybe is lábadt a szemem. Mindenesetre a Taicho előhívta shikaiát, így nekem sem ártott volna, ha túl akartam élni ezt az edzést. Láttam a Kapitányon, hogy rám vár, hátha támadok.
Kiegyenesedtem és kicsit kifújtam magam. Kinyújtottam előre a kardom, majd a parancsszót kimondva lehívtam shikaiomat.
Hyouketsu, Aoki! -szólítottam kardom és kezemben éreztem kardom hideg markolatát. Jól esett a hideg, mint mindig. Ránéztem a Taichora, aki még mindig rám várt ezek szerint, mert engem nézett.
~ Hát akkor ne várakoztassuk meg a Kapitányt.- gondoltam.
Egy gyors shunpoval elindultam felé, majd félúton meglendítettem a levegőben Aokit, ezzel egy jéghullámot indítottam Hanae-taicho felé.

Szemből próbáltam becserkészni a Kapitányt, hátha hibázik valahol megint. Magam sem hittem abban, amit gondoltam, de meg kellett próbálni. Ráshunpoztam szemből a Taichora és félúton megeresztettem felé egy fagyhullámot ezzel is próbáltam összezavarni. A Kapitány felugrott a hullám elől a levegőbe, majd egy szakuraszirmokból álló széllökést küldött az én fagyhullámom fele, ezzel is semlegesítve azt. Mikor a két támadás találkozott, egyfajta "jégtűzijátékban" volt részünk. Mikor támadásaink semlegesítették egymást, az én hullámom megfagyasztotta a Taicho szirmait és megafagyva hullottak a földre, ahol ezer és ezer darabra törtek szét. Ezután Hanae-taicho lendült támadásba. Többször is helyet változtatott a levegőben. Nem mondom alaposan összezavart, mert elképesztő gyorsasággal változtatta helyzeteit. Hát igen, ilyen egy kapitány. Hirtelen felbukkant baloldalt mögöttem és felém küldött egy széllökést majd a másik oldalról ugyanezt ismételte meg. Sietnem kellett, különben felnyársalva végzem ezt a találkozást. Nem volt elég időm, így csak az egyik támadás felé tudtam küldeni egy fagyhullámot semlegesítésként, a másikkal már ne mtudtam mit kezdeni. Gyorsan lélekenergiát gyűjtöttem össze és reménykedve abban, hogy még időben elvégzem a műveletet kimondtam a parancsszót:
-Bakudou 39: Enkosen! -kiáltottam, majd megjelent a pajzs kidou a testem körül. Csak remélni tudtam, hogy a Kapitány nem adta bele minden erejét és valamennyire hárítani tudja a pajzs a hátulról érkező támadást. Mikor találkozott a széllökés a pajzsommal kivédte ugyan, de azért jócskán kaptam belőle a hátamba én is. Pár métert csúsztam is előre a lökettől, ettől eltekintve nagyobb bajom nem esett szerencsére. Gyorsan magamban hálát adtam az égnek, hogy ez nem egy éles harc és a Kapitány oldalán állok, nem Aizenén, mert félelmetes ellenfélnek bizonyult.
~ Abba kéne hagyni gyorsan, még mielőtt nagyobb bajom esik. Szerintem egy alkalomnak ennyi bőven elég volt, így is tanultam új dolgokat a Taichotol. - gondoltam. Kicsit fájt a hátam, mert a pajzs kidou nem teljesen védte ki a támadást és megvágta a hátam. Annyira nem volt komoly, de zavaró volt eléggé.
Kifújtam magam, majd a Kapitány felé fordultam mosolyogva.
- Őőő Kapitány! Szerintem ennyi nekem bőven elég volt egy alkalomra, sokat tanultam Öntől ez alatt az egy edzés alatt is. Köszönöm, hogy időt szakított rám. Ha nincs ellenére, inkább fejezzük be egyelőre, sokat kell még tanulnom. -mosolyogtam Hanae-taichora.

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^



Nos, lássuk, kitalálja e valaki, hogy megint hogy kellett felkelnem. Na, valaki?... * néma csend* Igen megint a szokásos módon mit, ahogy minden reggel megint Kuroi-chan vekkerúr ébresztett fel. * nyelvét nyújtogatja*
~ Aya ne szemtelenkedj, és már megint hova indulsz pizsamában. ~
- Hát shinimicsodaságozni. Te butus vekkerbácsi. – mondom miközben hunyorgatva a még félig leragadt szemekkel elindulok az ajtó felé. Hát igen ez van, ha egy fiatal bácsi felébreszt hajnalok hajnalán mikor még a kakas se kukorékolt.
~ Ne beszélj sületlenségeket, mindjárt dél van. És öltözz fel kisasszony! ~
- Jól van, öltözök, öltözök. – teszek egy fordulatot és a ruhás szekrényem felé – mert, hogy nekem olyan is van – az irányt. Útközben kidörzsölöm a szememből az álmosságot és amint oda érek, kinyitom és bele ásom magam a ruha rengetegbe. Körülbelül öt perc múlva - de, csak mert még álmos vagyok - kikászálódom és már menetre kész is vagyok. Szóval indulás a beosztásért.
~ Állj meg! Gyerünk reggelizni és utána fogat mosni. ~ Hai, hai {Igen}. Konyha, arra felé veszem az irányt ugyan is az is van nekem. Kiszedek egy NAGY üveg lekvárt és egy kenyeret a hütőből. Nem a kenyeret nem a hűtőből, hanem a neki való helyről veszem le a hűtő mellől. Óvatosan, ahogy mindig is szoktam levágok egy szeletet és utána megkenem fincsi lekvárral. Hmmm… nagyon, nagyon fincsi és édes…
- Jendben indulás. – mondom, miután végzek, a lekváros kenyérrel majd elindulok a kijárat felé. Vagyis csak próbálkozom, mert már megint közbe szól Mr. Vekkerbácsi.
~ Ne hívj „vekkerbácsinak” és pakolj el. A fogmosást se hagyd ki! ~ Tehát elindulok visszafelé, ahogy az ˝előbb is akartam˝ és elpakolom a reggelinél felhasznált dolgokat. Aztán persze irány a fűrdőszoba. Igen, ilyenem is van.^^ Szépen. Ügyesen felállok a sámlira, mert még kicsi vagyok és nem érem fel a csapot. Neki állok fogat mosni. Mielőtt valaki, aki nem tudná, megmondom, hogy használok fogkefét és fogkrémet *bólogat*.
- KÉSZ! – leöblítem és visszateszem, a helyére a tudjátok mit és elindulok kifelé, de már megint közbeszól.
~ Hahó, itt hagytál valamit. ~
- Mit? – kérdem megragadva a kilincset.
~ Hát engem. ~ oh, tényleg. Szólhatott volna hamarabb is így most megint vissza kell fordulnom. Na, de most aztán már tényleg indulás.
Dalolászva és mosolyogva szökdécselek végig a fedett teraszon és közben arra gondolok, hogy most milyen jó lehetne játszani Ni-channal. Süt a nap és én meg épp oda érnék a beosztásomkor mikor valaki megszólít.
- Matte{Várjon}, Moriyama-san! – fordulok hátra és máris megbánom a dolgot. Egy osztag társam közelít kezében papír halmokkal. Ez nem jelenthet, jót azt hiszem.
- Kérem Rokuseki {6. tiszt}. A kapitány kérte, hogy ezeket a tévesen ide küldött papírokat vigye el a 13. osztaghoz. – mondtam, hogy ez nem jó. Ezek meg megőrültek én picike lány vigyem el ezt a sok papírt? Áh, de nincs mit tenni a Taicho-chan néni kérte.
- Jendben adja, csak oda máj viszem is. – mondom mosolyogva, de természetesen nem vagyok boldog emiatt.
- Köszönöm. – és mát landol is a két kitartott kezembe a papír köteg. És huss, már el is tűnik a shinimicsoda, még az is megfordul a fejemben, hogy lehet, hogy nem is a kapitány kért meg, hanem ő akarta megúszni a sétát. Nos, bármelyik is az már nem tudok mit csinálni, mint jó kislányhoz - aki shinimicsoda – illően elvinni a papírokat a hova is?
~ A 13. osztaghoz. Baka. ~ Mondja Kuroi-chan gondolataimban.
- Neeeem… Te nem mondhatod, hogy „Baka” aztat csak én mondhatom. Baka.{Hülye} – szidom le a baka, baka Kuroi-chant és boldog is vagyok, hogy most én mondtam meg a magamét és nem csak ő. Hehe…
Kicsit barangolva és bejárva Soul Society utcáit végül úgy egy óra alatt, ami 60 perc, ugye milyen okos vagyok, hogy még ezt is tudom? Na, egy óra múlva szóval végül elérek a Juusanbantai kapujához. Nyitva van így belépek rajta. Egy lelket se látok így azt sem tudom megkérdezni, hogy merre, menjek. Séta, séta és végül már hallok is valami puffot. Igen Puffot. Oda indulok és elérek egy ed… edző… edzőteremhez. Leteszem a papírhalmot a fal mellé és a kinyitott ajtón sunyiban bekukucskálok. Egy bácsi az és vadul hadonászik a kardjával és egy bábumicsodát vagdos.

* Kinyitottam a szemem, igen... megint reggel. Jó, ez nagyon jó. legalább megint történnek majd érdekes dolgok velem. Elvégre amióta itt vagyok, valami mindig történt. Kimászok az ágyból és megindulok a fürdőszoba felé. Kinyitom az ajtót és belépek. Rutinszerűen lemosakszom, majd letörölközöm, átsétálok a szobába, kinyitom a szekrényemet és felveszek valami egyszerűt... *
~ Hééé! Mit csinálsz? Gyakorolnod kell... vágjunk szét valamit. ~
* Na igen, Sakura nyugtalankodni kezdett. Nem értem mi baja van, mikor ő a megtestesült nyugalom, de ha aprítani akar valamit, lemehetek az edzőterembe. Úgysem fog addig békén hagyni, amíg nem vágunk valamit ketté. Mindig ezt csinálja. *
- Jó, a kedvedért felveszem a gyakorló öltözéket. Remélem örülsz neki.
~ Igeeen! Végre kettévágunk valamit. Azt a kapitányt miért nem fingattad meg? ~
- Na jó elég legyen. Különben sem vagyok hülye. Ne dumálj.
* Így aztán kénytelen vagyok felvenni a gyakorló egyenruhát. Oldalamra kötöm a kardomat és megindulok az edzőterembe. Reggelizni ráérek később is. Elvégre nem vagyok én olyan nagy kajás. Különben is vigyáznom kell alakomra, hogy fogom így meghódítani a Shinigami nőegyletének tagjait? hah, nagy szavak. Még magamat is kiröhögném, ennyire beképzelt nem vagyok. Rövid időn belül oda érek és keresgélni kezdek. megtalálom a bábút, amit a shinigamik kedvükre vagdoshatnak. *
- Na édesem, te akartad. Shinobe Sakura!
* Mondom miközben előhúzom a kardomat. Az egyszerű penge, szinte azonnal tejfehérré változik. A penge éle mentén pedig, kék színű lélekenergia kisülések jelennek meg. Ezek után nyugodtan, szép tiszta vágásokat gyakorlok azon a nyamvadt bábún. Fentről lefelé irányítom a csapásaimat. Úgy tűnik, nem shikai formájú zanpakotura tervezték, mert folyamatosan hullanak belőle a darabok. Remek remek. Az ajtó mögül ekkor les egy kislány, amiről még nem tudok, mert nem csapott zajt. Lélekenergia meg annyi van körülöttem a sok Shinigami miatt, hogy ha akarnám se venném észre, csak úgy. Aztán egy keresztirányú vágás után, kinyújtom a bábú felé bal kezemet. Itt az ideje a kidou gyakorlásnak is. *
- Hadou 04: Byakurai, Fehér Villám!
* A bábú mellkasának közepét találom el és füstölve darabokra szakad. Na ezzel megvolnánk. Sakurát a vállamra fektetem és fennhangon megszólalok, persze Sakurának intézem a szavaim, de a kislány azt hiheti, hogy neki szólok. *
- Remélem elégedett vagy az eredménnyel?

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^


Hű de kakkoi {menő}. A bácsi nagyon tud, és amikor kimondja azt a szót, amitől a kardja átváltozik… Olyan szép lett. Az egész penge fehér lett és még olyan kék szikra micsodák is voltak rajta.
- Te miéjt nem vagy ilyen szép Kuyoi-chan? – motyogom halkan.
~ Miért? Hát nem vagyok már így is elég szép? Én legalább mindig olyan szép vagyok, nem kell egy parancsszó, se ha szép akarok lenni. Egyébként is ezt hívja ő edzésnek? Még be sem melegített, de már végzett. ~
- Aha. – a bácsi a beszélgetésünk közben a kinyújtott kezéből egy fényességet lő ki, ami elpusztítja végleg a bábut. Szegény bábu biztos fájhatott neki.
~ Dehogy te butus azok nem élnek. ~
A bácsi kifelé jön és kardja már nem fehér. Mi ezt nekem mondta?
~ Eredmény ugyan ezt még te is megcsinálnád Aya.~
- Tényleg akkoj ezt megmondom neki is. – kiugrok az ajtóba pont a bácsi elé és mosolyogva azt mondom:
- A bácsi nagyon ügyesnek tetszik lenni, de Kuyoi-chan azt mondta, hogy ilyet én is tudok csinálni. – Uhm… uhm… *ólogat*. Helyeselek.
~ És ezt miért kellett? ~
- Mit miéjt Kuyoi-chan? – kérdezem Kuroi-chant mert mindig olyan kérdést tesz fel, amire én nem nagyon tudok válaszolni.
~ Miért mondtad neki azt, hogy te is meg tudod azt csinálni? ~ Teljesen ki van, akadva a lélekölő bácsim ezért nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek vissza.
-Mit tudok én megcsinálni? – Kérdezek vissza mire Kuroi-chan kiabál egyet a fejembe.
~ HÁT AZ EDZÉST! ~ Olyan hangos néha, de engem már nem zavar más meg nem hallja, úgyhogy engedem neki, hogy kiabáljon.
- Ed… edzés… - nagyon nehéz ez a szó nem is szeretem, de eszembe juttatott egy ötletet, így folytatom is, amit elkezdtem.
- … Ano {Izé}… bácsi ed… ed… edzene velem és akkor én is megmutizom, hogy mit tudok. Jendben? – kérdezem a bácsit, akinek olyan szép kardja volt az előbb. Remélem használni, fogja a szép kardot, mert én még szeretném majd látni.
~ Mit csinálsz, még a papírokat el kell vinnünk, nem érünk rá ilyenekre. ~ Kuroi-channak nem tetszik az ötletem? Ez nem jó és ettől még szomorú is leszek.
~ Jó, jó akkor edzünk egyet, de utána nyomás a papírokkal.~
- Kösszííííí!!!! – mondom, majd berohanok a terembe. Azt észre se veszem, hogy végül a bácsi mit mond.
- BÁCSI GYERE MÁR BE! – kiabálom a bácsinak, mert már szeretnék edzeni.

* Nyugodtan állok a teremben és nézem a végeredményt. Igen valami ilyesmire számítok, majd egy rendes Holow ellen is. Legalábbis igyekszem majd. Aztán meglepődök, szavaimra egy kislány válaszol. Hogy került ide? Jobb szemöldökömet felhúzom és érdeklődve tekintek rá. Edzeni, egy kislánnyal? No persze, lehet, hogy a lelkek megrekednek egy bizonyos magasságon és nem nőnek tovább? Lehet, el tudom képzelni. Elvégre nem genetikailag történik a növekedés. Különös. Vajon a 13. osztag tagja? Hmm, ki tudja. De én legalább bemutatkozok, nem egyből gyakorolni akarok. *
- Bayakoshi Toshiro vagyok. Melyik osztagból van?
* Kérdezem elvégre, ha kiderül, hogy a 13. osztagból való, akkor ugye igen sokat fogunk még közösen dolgozni. Aztán a kislány kiabálni kezd, mintha én kint lennék, vagy elmentem volna. pedig az utóbb percekben el se mozdultam a helyemről.
Na tessék egy sipítozó, beszédhibás Shinigami. Kész élvezetnek fogom tartani a vele való munkát. Már, ha az derül ki, hogy 13. osztagos. Amíg nem mondja a nevét, meg hogy honnan jött, addig én innen egy tapodtat sem fogok mozdulni. Azt se tudom kicsoda, lehet ide nem is jöhetne másik osztagból való. Szóval megvárom, amíg válaszol a kérdésemre. A válasza után még túl kell esni néhány dolgon. Amíg várok a válaszára, igaz feltehetően nem kell sokat várnom. Na szóval, egy másik bábút hozok a régi helyére. Fogyóeszköz lesz ezekből a gyakorló bábokból, ezt már előre látom. A bábot megigazítom, bár csak mozogna. Lehet, hogy igaz amit hallottam, hogy a 12. osztag kitalált valami szerkentyűt. Ami mozog, visszatámad, kitér a támadás elől. El kellene mennem megnézni azt a dolgot, kíváncsi vagyok rá. *
- Mit óhajt gyakorolni? Kidou-t vagy vívni szeretne?
* Kérdezem, ha már ott tartunk, hogy közösen fogunk gyakorolni. Legalább nem unatkozom. És! A végén még az is kiderülhet, hogy van tőle mit tanulni. A sipítozása zavar és kissé idegesít, de nem nézem le alacsony termete miatt és gyerekes viselkedése miatt. Elvégre, ha Shinigami akkor már elég sok mindent tud. Különös lesz ez a nap. *
~ A kardjának van shikai formája. Ez a lány előtted, bizony Shinigami. Kíváncsi vagyok honnan jött. ~
- Igazad van Sakura. Én is kíváncsi vagyok.
* Alaposan megnézem a kislányt. Ki tudja, lehet van rajta valami, amivel javít bizonyos képességein. Nem lennék meglepve, ha használna valami 12. osztag által fejlesztett kütyüt. *

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^


A bácsi olyan viccesen néz, rám mikor megemlítem, hogy edzünk együtt. Egy kicsit el is mosolyodom, vagyis már egy ideje mosolygom csak most még jobban. Én először tudomást sem veszek arról, hogy a bácsi bemutatkozik, de mikor a gondolataimban Kuroi-chan krákog, egyet észhez kapok.
- Micsoda? Öh… ano… Yoyoshiku{Yorosiku- Üdvözöllek}…
~ Toshiro, Bayakoshi Toshiro.~ oh, igen az mindjárt folytatom is.
- … Yoyoshiku Toshiyo-chan. Hihi – integetek a bácsinak és azt hiszem nekem is kéne valamit még mondanom, de nem tudom mit, de mindjárt megkérdezem Kuroi-chant ő biztos tudja.
~ Mutatkozz be te is. ~ hát persze bemutatkozni, igen hogy is felejthettem el. De még előtte persze behívom, hogy hallja. Na, most aztán jól benéztem én itten kiabálok a bácsinak ő meg nem is van kint, de butuska vagyok. Bácsinak bemutatkoznék, ám eltűnik a helyéről ahol eddig állt. Körbe forgolódom, és úgy keresem, de közben egy kicsit el is szédülök. Szerencsére hamar meg lesz, mert csak egy bábuért ment. Oda shunpozok mellé és belekezdek mondandómba.
- Engemet Moriyama Aya channak hívnak és a 2. osztag 6. tisztje vagyok… Te ebbe az osztagba jájsz Toshiyo-chan? – kérdezek rá a bácsinál, mert ha aza akkor talán meg tudja mondani, hogy hova vigyem a papirokat és az nagyon jó lenne, de tényleg.
- Hát nem is tudom… - felelem azon kérdésére, hogy mit gyakoroljuk.
~ Én azt ajánlom, hogy a vívást gyakorol abban még úgy sem vagy valami jó.~ hát rendben ha Kuroi-chan azt mondja, akkor azt gyakorlom.
- Kuyoi-chan azt mondta, hogy vívjunk. Jendben?
A bácsi mond valamit és én nemtudom megálni hogy ne kérdezzem meg kivel beszél, mert az biztos, hogy nem nekem mondta, mert valami cseresznyevirágot emleget.
- Tosiyo-chan kivel tetszel beszélni talán a zanpuddal? – kérdem, majd várok egy kicsit, amíg válaszol. Válasza után el kéne már kezdeni az edzést. Hátrébb is shunpozok hogy szembe legyünk egymással.
Elő húzom a katanámat és magam előtt tartva két kézzel állok meg. Tudom jól, hogy még nem tudom vissza fogni a zanpum erejét ezért erről úgy gondolom, hogy figyelmeztetem a bácsit is.
- Ano… Toshiyo-chan ne figyelj oda, ha pici fuja lényeket látsz, oké? Amúgy most mi jön? – kérdezem a bácsit mivel elfelejtettem, hogy miután elő vesszük, a kardokat mi jön.

* Na ne, ezt nem akarom elhinni. Nem elég, hogy beszéd hibás, hogy akkora mint egy Bonsai pálma, még tiszt is. Ilyen nincs. A kérdésére, hogy én is a 13. osztag tagja vagyok-e bólintok egyet. *
- Igen, a 13. osztag tagja vagyok. Nem rég kerültem az akadémiáról az osztaghoz. A 2. osztag 6. tisztje mi járatban a 13. osztagnál?
* Kérdezem, hiszen lehet, hogy valami fontos dolog miatt jött. Azt pedig el kell akkor intézni. Miközben várok a válaszra, sétapálcaként megtámaszkodom Sakurán. Hála istennek, hogy nem fáj neki. Mondjuk ahogy ismerem Sakurát, talán még tetszene is neki a dolog. A vívásra bólintok. Ha vívni akar, az jó. Legalább Sakura kiszórakozhatja magát. *
- Igen, Sakura a zanpakutom. Időnként hangosan beszélek, elfelejtem, hogy gondolatban is ugyan úgy ért.
* Mondom nyugodtan és figyelem ahogyan felkészül a víváshoz. Hm, a kardom Shikai képességét azonban nem fogom használni. Egy, nem biztos, hogy örülne a kislány, ha hirtelen azon kapná magát, hogy rohamosan gyengül. Kettő, ő is shinigami. A társam, nem fogom ellene használni a kardom erejét. S ebben Sakura is pontosan egyetért velem. Így a tejfehér penge vissza alakul. *
- Meghajlás következik. Majd felvesszük az alapállást.
* Mondom és két kézre fogom a kardomat, kis terpeszbe állok. Felkészülök a támadásra. Majd, ahogyan gyakoroltuk az akadémián, Shunpoval mellé érkezem és fentről lefelé vágást indítok. Gyakorlásról van szó nem éles harcról, tehát a vágás egyáltalán nem veszélyes. Azért remélem, hogy nem éri hirtelen a támadás és ki tudja védeni. Nincs kedvem magyarázkodni, hogy én csak gyakoroltam vele és szegény tiszt belehalt a gyakorlásba. Azonban nem szabad lebecsülnöm. Oké, hogy pöttöm egy lányka és beszédhibás *.* de ez nem jelenti azt, hogy rossz harcos lenne. Nem egy harcos halt bele abba, hogy alábecsüli az ellenfelét. Nos én nem akarok így járni. mert most ugyan nem áll fenn az esély, hogy belehalok, de ha hozzá szokok a rossz tulajdonsághoz, hogy alábecsülök másokat, egy lidérccel szemben elbukhatok. Semmi kedvem egy holow gusztustalan gyomrában végezni. Aztán még belőlem is valami förmedvény válik fúj. Na de elég a kitekintésből, figyelnem kell a lányra, hogy ő se vágjon meg még véletlenül sem. *

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^


Azta a bácsi is most kerül ki az iskolából. Hehe, én is. Mikor megemlíti azt a 2. osztag 6. tisztet én elkezdek körbe-körbe nézelődni és azt keresem, hogy ki az.
~ Aya kit keresel? ~
- Hát a 2. osztag 6. tiszt-chant. – mondom zanpumnak szokásosan nem a gondolataimban és még mindig körbe-körbe nézelődök
~ De hát az te vagy. ~
- Tényleg? – pici gondolkodás után tényleg eszembe jut, hogy én vagyok az.
– Ja, hogy én? Hát én csak papijokat hoztam ide, mert a Taicho-chan néni aztat mondta egy shinimicsodának, hogy ő üzente, hogy vigyem el a papíjokat a 13. osztagba, de azt máj nem mondta, hogy hova ezéjt én sem tudom és mikoj megláttam a bácsit és a szép kajdját akkor gondoltam, hogy maradok, és még nézem. – Hű nagyon sokat beszéltem ám most és még levegőt se vettem hozzá így most a mondatom végén kifújom magam.
A bácsi vagyis Toshiro-chan csak hogy mindenki tudja mert hogy így hívják ám bólogat arra, hogy vívni gyakoroljunk. Örülök ennek ugyan is tényleg nem vagyok olyan jó a vívásban, ami nem olyan jó, mert a Kuroi-chan bácsinak van egy technikája, ami a vívási képességeimtől és attól függ, hogy mekkora sebet tudok ejteni az ellenségen, vagyis a rossz embereken.
- Hű én is szoktam Kuyoi-channal beszélgetni, de ő néha gonosz bácsi és mindig olyanokkal szekál, hogy öltözz át, moss fogat meg ilyenek. Ja és még állandóan fel is kelt.
~ Héj ezt hallottam kishölgy. ~ Kuroi-chanról nem is veszek tudomást ugyan is miután kiokosítottam Toshiro-chant a zanpumról hátrébb shunpozom előveszem a Kuroi-chant majd azon tanakodom, hogy most mi jön, mert, hogy valaminek jönnie kell emlékszem. Szerencsére mikor megkérdezem Toshiro-chan elmondja.
Tehát akkor meghajolok, íígy majd milyen az, az alapállás? Ekkor Toshiro-chan eltűnik előlem. Mire Toshiro bácsi oda ér és lecsap, ahol én voltam addigra én már nem vagyok ott hanem Toshiro csan mögött állok és mikor a kardja a földnek ütközik én megszurkodom persze nem erősen a bácsi popsiát.^^
- Hehe, mitsuketa {megvagy}! – kiáltok fel miután a kétszer megszurkodtam a bácsi fenekét.
- Toshiro-chan nem vagy valami gyors ám. – mondom neki. És ez tényleg igaz ugyan is nem valami gyors hozzám képest főleg, hogy Kuroi-chan annyira erősködött, hogy még azt az éjféli bőrruha micsodát is felvetette velem.
- Na, most én is, én is! – azzal eltűnök a shunpommal és a terembe elkezdek össze-vissza cikázni.
~ Jól van Aya, de most már le is kéne csapni, mivel ez egy vívásgyakorlás.~
- Oké, oké. – hát akkor most le kell csapnom, ahogy Kuroi-chan is mondta. Először a bácsi előtt állok meg és egy vízszinteset ütök majd mivel Kuroi-chan mondta rögtön el shunpozok és egy újabb villámtáncival a bácsi baloldalához megyek és ott csapok le.
- Háááájáááá! – felkiáltással persze.
~Ne kiabálj hát így észrevesz. Nembaj most gyorsan a háta mögé! ~
Rendben. Most Toshiro bácsi háta mögé megyek és pont megint lecsapni készülök, mikor hirtelen szembe jön velem egy akuma {démon – Aya így hívja a kardja által okozott illúziók kicsi szörnyecskéit.} és így megzavar.
- Akuma neee! – kiáltok egyet ijedten. Szerencsére hamar elmúlik az akuma így még van időm védekezni, ha a bácsi esetleg rám támadna. Vajon a bácsi is lát akumákat majd lehet, megkérdezem, mert elvileg ez mindenkire kihat, aki a közelben van.

* Aha, tehát papírokat hozott a 13. osztaghoz? Azt a gyakorlás után át lehet adni, elvégre a papírmunka megvár mindenkit. Ahogy ismeri a hadnagyot, biztosan nem futnak el előle a papírok. Hát remek. Aztán végig hallgatom a kislány beszélőkéjét, hogy Kuroi-chan mit csinál vele. Pislogok, ahogyan kislány beszél a zanpakuto-járól. Ez azért elég kriminális, valakinek ilyen személyiségű legyen a lélekölőkardja. No de sebaj. Azután végül elkezdjük az edzést én pedig felkészülök a legrosszabbra. Meghajlunk és elkezdjük a dolgot. a bibi ott van, hogy amíg én nem használom a lélekölő kardom shikai formáját, a kislány bizony használja. Meglepetten figyelem, ahogy gyorsabb nálam és ... *
- Auuu! Te kis pimasz.
* Fordulnék meg, hogy lecsapom gyakorló partneremet, de sehol sincsen. Olyan gyorsan shunpozik, hogy nem is látom és többször is megbökdös. Hát ezt egyáltalán nem kultiválom, valahogy nincs kedvem egy kis iskolás célpontja lenni. Ráadásul azt mondta, hogy a kardja időnként okoz némi érzékcsalódást. Milyen kedves, hogy elmondja a kardjának a képességét, így talán nem fogok meglepődni, amikor egy háromfejű kecske üget felém. S valóban jön a kecske. Ez így igen problémás lesz, főleg, hogy Aya közben cikázik össze vissza. Na jó ebből elegem van. A háromfejű kecske még hagyján, elvégre, az ember nem minden nap lát ilyen dolgokat, de hogy megzavarja az érzékeim, miközben ő cikázik... na az már kicsit idegesítő. *
- Bakudou 26. fény forma: Kyokko, Görbült Fény.
* Mondom ki a kidou nevét és eltűnök a gyakorlóteremből. Pontosabban, még mindig ott vagyok, de láthatatlanná válok egy darabig. Így legalább nem fogja megint a hátsómat szurkálni és ezzel kínos helyzetbe hozni. Pontosabban, ha itt lenne a 13. osztagból még valaki és látná, akkor lenne kínos. Egy üresen álló sarokba Shunpozom magam és várok, amíg Aya megáll valahol, hogy eldöntse merre is lehetek. Ő gyorsabb nálam én viszont feltehetően okosabb vagyok. A mindenféle fura jószágokat igyekszem kizárni az elmémből. Rohadt nehezen megy, szóval ezt a gyakorlást minél előbb be akarom fejezni. Meg sem mozdulok, addig, amíg Aya megáll, hogy körülnézzen, feltehetően van annyi időm, hogy gondolatban felidézzem magamban a megfelelő kidout*
~ Bakudou 63. kötési forma, Sajou Sabaku. ~
* A kidou megidézése megtörtént, elvégre vagyok olyan szinten, hogy elhagyhassam az idézést. S amíg létrejön, hát meglepem Ayá-t. Ezúttal hangosan is elismételem a kidou nevét. hagyom, hogy a Görbült fény hatása leperegjen rólam s ezzel láthatóvá válok. Remélje csak, hogy elmozdulhat, vagy kitérhet a pillantásom elől s ezzel igyekezzék kivédeni a kidout. Azonban azon kaphatja magát, hogy lánc tekeredik a teste köré. *
- Kedveském, alapvetően udvariatlan dolog, olyan ellen Shikai képességet használni, aki barátságos edzésre hívja és nem használja a kardjának képességeit. Erre legyen szíves oda figyelni.
* Mondom miközben félreugrok egy háromfülű nyúl képtelenségnek tűnő harapása elől. Szörnyű ez a shikai képesség. *

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^


Haha… popsin szúrtam a bácsit. És aztán még egyszer. Jaj, azok a szörnyű akumák megzavarnak a harcban és így nem tudtam megmutatni, hogy mit is tudok, viszont ami még meglepőbb, hogy mikor megint shunpozni kezdek, észreveszem, hogy…
- Hol vagy Shiyo-chan? – eltűnt, eltűnt ez így nagyon ijesztő. FÉLEEEEK… Megállok ott ahol eddig a bácsi volt majd, mint a turmixgép elkezdek forogni így keresve a bácsit. De nem találom sehoooool…
~ Nyugodj le Aya koncentrálj, ne hagyd, hogy a figyelmed szétessen…~ Kuroi-chan megpróbál megnyugtatni bár nem, hiszem, hogy működne, mert még mindig nem találom a bácsit és ez nagyon ijesztő még mindig. És ekkor a bácsi előtűnik a terem egyik sarkában…
- Megvagy Shiyo-chan! – kiabálom oda neki megkönnyebbülve, de közben lánc tekeredik rám és nem tudok mozogni.
- Shiyo-chan nézd, valami jám tekeredett és nem tudok mozogni. – mesélem nagyban a bácsinak, de szerintem nem hallotta, mert ugyan akkor kezdek el beszélni mikor ő is.
~ Micsoda még, hogy shikai képesség, ez? Ugyan már, ne sértegess! ~ Mondja a fejemben Kuroi-chan mérgesen, de én mindjárt felvilágosítom.
- Kuyoi-chan te butus hát elfelejted, hogy ő nem hall téged? – aztán mindjárt nekiállok egy kis gondolkodás után Shiro-channak is válaszolni.
- Shiyo-chan bácsi te félreértetted, amit mondtam. Ez nem Kuyoi-chan shikai képessége ezek az akumák csak azért látod, mert az ő ereje nagy, de én még kicsi vagyok, és nem tudom az első használata óta visszafogni teljesen az ejejét. Éjted? De, ha szeretnéd akkoj megmutatom a shikaiomat. – igen, igen megmutatom neki bár az enyém nem lesz szebb, de azért vicces.
- Nurase {Ázz el}! – és ekkora lélekenergiám előtör és megszünteti, a láncokat majd én a bal szememen láthatom azt, amit Shiro-chan is lát. Mégpedig azt hogy a semmiből fekete eső kezd el esni. Ez az eső nem áztat, ám el ezért nem kell félni, hogy, megfázunk sőt a bácsi észre veheti, hogy, amint az eső ráesik a cseppek a bőrén keresztül azonnal felszívódnak még akkor is ha a ruhájára esik.
- Látod Shiro-chan ez a z én shikaiom. – és ekkor ahol eddig a fakardok és a bábuk áltak ott most én állok sok-sok én és mind mosolygunk és integetünk Shiro-channak.
- És nézd, még mit tudok… Sukyan! – mondom ki első technikámat – hű, de nehéz szó –, aminek kimondása után becsukom a jobb szememet és – jaj mielőtt elfelejteném mikor a sok-sok én megjelenik Shiro-chan körül én már mint az igazi nem látszom Shiro-chan számára^^- bal szememmel már kutatok is a bácsi álmaiban és emlékeiben, majd egy szép, boldog emléket elevenítek meg, így az edzőterem és a sok-sok én, és az eső már nincsen, hanem az emlék van csak. ( Ezt rád hagyom Shiro-chan, hogy milyen álmot vagy emléket írsz a lényeg, hogy BOLDOG legyen.^^)

* Hogy mi? Megmutatni a shikait? Nem, nem akarom látni, éppen erről van szó, hogy nem érdekel a dolog és nem akarom látni. erre ez meg akarja mutatni. Nekem bőven elég volt a háromfejű kecske, nemhogy még a rendes Shikai képességét is meglássam. Nem érdekel és kész. Shinigami vagyok, nem kívánom használni másik Shinigami ellen a képességemet, szóval más se használja rajtam. De ennek lánykának, úgy tűnik hiába beszélek. *
- Nem. Nem kívánom látni.
* Mondom nyugodtan s remélem, hogy meg tudom kímélni magamat attól, hogy még több furcsaságot lássak. Hiszen éppen erről van szó, hogy nem akarom más képességét látni. Mindenki tartsa meg magának. De úgy tűnik a lány nem érti és elkezd hullani valami fekete eső. Mi a fene? Látom ahogyan a bőrömre esik és egyszerűen beszívódik a bőrömbe. Fúj! Ez undorító. *
- Azonnal fejezd be! Ezt fejezd be, most!
* Üvöltöm, ahogyan kezemmel vakarom a bőröm. De az a valami nagyon nem akar lejönni rólam, sőt egy idő múlva különös érzés kerít hatalmába. Eltűnik a gyakorlótér és a helyét egy kórházi folyosó veszi át. Izgatottan haladok a folyosón, szinte futok. Megígértem Aminak, hogy a szülésre oda érek. De a munkám lekötött és kénytelen voltam később érkezni. A folyosó fényei nyugodtan pislákolnak, az ápolónőt megkérdem, merre találom a feleségem. Elmondja, útba igazít. Izgatottan futok végig a folyosón egy ápolót és egy orvost majdnem felborítok. Bocsánatot kérek, majd tovább folytatom utamat, rohamtempóban. Balra fordulok és ott van a 111-es szoba ajtaja. Benyitok és belépek szobába. Az ágyon ott fekszik a feleségem. Édesen alszik. Imádtam nézni ahogyan alszik. Jöttömre felébred, elmosolyodik. Vissza mosolygok rá, szólni sem tudok. Az ápolónő behozza a lányomat. Csodálatos kislány. Mondom az ápolónőnek, hogy én vagyok az apuka. Átadja a gyermeket és a kezeim között átsiklik a gyermek. Nem tudom megfogni, hiszen már halott vagyok. ... Hogy merészel az emlékeimben kutakodni?! Hogy merészel ilyet csinálni? Undorító kis féreg. Mit képzel magáról. A harag és a düh kezdi elönteni az agyamat. A kép kezd elmosódni hullámzani. Az ápolónő mosolyog. Ne merészeljen az emlékeimben kutakodni, azokat felhasználni! *
- Shinobe Sakura!
* Üvöltöm és kiengedem a lélekenergiámat. A katana melyet a kezemben tartottam, hirtelen átváltozik. Pengéje tejfehérré változik és az él mentén, kék lélekenergia kisülések cikáznak. Az ápolónő emlékképet ketté vágom. A kép ismét elmosódik, ahogyan a düh és a harag, az ölési vágy kezdi lerázni elmémről a hamis képeket. A következő áldozat a feleségem és az ágya. Igazából ahogy az emlékeket vagdalom, Aya mellett a valóságban szét hasad egy bábú. *
- Azonnal fejezd be, vagy kicsinállak. Hogy merészeled mások emlékeit eltulajdonítani? Halott vagyok! Hogy merészelsz az életemre emlékeztetni?! Hogy merészeled felébreszteni bennem, a szunnyadó emlékeket?!
- Meiun no Manto!! ( Végítélet Köpenye )
* Üvöltöm olyan dühvel, amilyet a kislány még sosem érzékelt. Mégis csak megszegtem fogadalmamat, hogy Shingami ellen nem használom a kardom, de ez az eset nagyon fölbosszantott. Aya pedig maga körül egy feketés vöröses aurát vehet észre. Ami blokkolni kezdi a lélekenergiájának használatát. Egyszerű szóval azt érzi, hogy rohamosan gyengülni kezdi. Remélem ezzel a hamis képek is megszűnnek, különben még olyat teszek, amit nem biztos, hogy kéne. *

Gyejünk ed… ed… edzeni a bácsival^^


Igen, igen én is megmutatom a shikaiom már csak azért is, mert a bácsi is megmutatta nekem. Na, jó nem megmutatta inkább kilestem, de azért már majdnem ugyan az. Na meg miután a bácsi megsértette Kuroi-chant ő is nagyon erősködik, hogy mutassam be a shikaiom, hogy láthassa milyen is valójában. Hát az ennyim nem lesz szebb a parancsszó után viszont az enyém mindig ugyan olyan szép vöröses markolatú. Vöröses ugye? Rápillantok a kardomra és meg könnyebbülve fújom ki a tüdőmből a levegőt. Igen vörös és fehér. Na de most nem ezzel kell törődnöm. Mert meg akarom mutatni a shikaiom. Sajnos a bácsi ellenkezik, de ezzel már elkésik ugyan is már mondom is a parancsszót és az eső is elered. Na de most kedveskedek neki és megengedem, hogy harc helyett egy régi emlékét élhesse át.*bólogat*
Ki is választom, mondjuk ezt itt. Majd minden eltűnik és helyére egy folyosó kerül. Hűha, ez meg mi? Ja, egy korház, de az meg micsoda? N mindegy követem a bácsit és egy nénihez jutunk. Hű de szép néni, és van egy kicsi babája. Anya már sokat mesélt ilyenről tehát ez biztos egy olyan szülés volt. De szép baba és még aranyos. Shiro-chan is örül?
Épp rápillantok Shiro-chan bácsira mikor elkezd ordibálni és hadonászni a kardjával. Ijesztő… aztán megmutatja megint a shikaioját. Jaj de szép megint de Shiro-chan nagyon ijesztő. Egy puffanást hallok és ezért kinyitom a jobb szememet és ekkor látom a földön fekvő elvágott bábut.
- Shiyo-chan… mondom halkan, mert félek, hogy a gonosszá vált bácsi meg fog ütni. Nagyon félek. Áááá mi ez, mi ez? Valami pirosas, jaj, furcsa érzés és a bácsi is ijesztő. Az emlék elkezd eltünedezni mikor az a pirosas fény, körülvesz, így megint esni kezd a fekete eső. A bácsi nagyon megijeszt és félek…
Ott ahol épp állok nevén a kijáratnál a fal mellett leülök és térdeimet felhúzva sírni kezdek.
- Gomen… - ijesztő a bácsi meg akar ölni azt mondta. Továbbra is sírok és, amint meglátom, a gonosz bácsit elkiáltom magam sírás közben. - … KUYOI-CHAN!
Ekkor az eső eláll és a shikaiom megszűnik. Amint ez megtörténik a katanám fénnyé válik és a kezemből eltűnve a következő pillanatban ember alakban jelenik meg Shiro-chan előtt és a ruháját megragadja jobb kezével magához húzza, a bal karjával pedig a bácsi kardját tartó kezének csuklóját ragadja meg.
- Fékezd magad seggfejkém! Hozzá mersz egy ujjal is érni Ayához én magam öllek meg, megértetted. Aya bocsánatot kért! Mi a francért akadtál ki, ő csak kedveskedni akart neked te idióta! – ordítja le Kuroi-chan a bácsit teli torokból. Még sosem hallottam így beszélni, ilyen csúnyán. Mindig megpróbál velem kedvesen és moderáltan beszélni akár egy nemes.
- Ne bánts Shiyo-chant nem ő a hibás! – szipogva kapaszkodok bele a zanpakutom kimonójába. Ő rám néz majd gonosz tekintettel ismét a férfira néz. Ezután ellőki magától és lehajol hozzám. Megsimogatja a fejem és azt mondja.
- Ne félj, nem bántom. De máskor te se legyél ilyen meggondolatlan. – én bólogatok, mire ő majd a semmiből elővarázsol egy vörös pókliliomot, amitől én elmosolyodom és ő meg letörli kimonójának ujjával a könnyeim. Közben persze nem feledkezik meg a fenyegetést jelentő bácsiról sem így a szeme sarkából mindvégig figyeli.