Az osztag tagjai itt összemérhetik az erejüket egymással.
Egy tágas terem, a falakon körben gyakorlófegyverek sorakoznak.

A reggel úgy döntöttem a napot egy edzéssel kezdem még a szolgálat előtt. Nehézkesen megtaláltam az edzőtermeket, de meglepetésemre senki nem használta őket.
Olyannyira nem hogy az edzőfegyverekre már vastagon ráült a por.
Úgy tűnik az ittenieknek, vagy nincs kedvük, vagy nincs idejük edzeni. Egy nagy sóhaj után elindultam keresni egy rongyot, és elkezdtem tisztogatni a fegyvereket, fél óra alatt végeztem a művelettel.
Az edzőterem egyik sarkában volt egy bábu, hát úgy gondoltam ha már úgy is edzeni jöttem ellenfél, híján az is megteszi. Felkaptam egy kardot és nekikezdtem az edzésnek.

Épp hogy elkezdtem az edzést gyors lépteket hallottam az ajtó felől.
Hirtelen egy Kislány bukkant fel az ajtó mögül, Shinigami ruhában, Erősen integetett miközben felém jött.
- Csóóóókolom! - mondta, és azzal a lendülettel le is ült a fal melletti padra.
Ő is tagja az egységnek? Hmm, a Kapitány után már meg sem lepődök, itt tényleg nem számít kinek milyen a külseje.
- Szia- Feleltem egyszerűen, majd néhány másodperc elteltével, újra a gyakorló bábú felé fordultam, hogy lesújtsak rá.
A csapás után visszafordultam a lány felé, majd ezt mondtam.
- Fujikaze Kazuma vagyok, tegnap kerültem ide, téged hogy hívnak?
A kislány mosolygós arca a bábú, majd felém irányult.

- Játszhatok én is? Lééégysziiiii…
Hangzott el tőle a kérés, ami engem kicsit váratlanul ért.
Hmm, ha nemet mondok még a végén lehet, hogy elsírja magát, és amúgy is, tudnom kell mennyire erősek az osztagomban az emberek. Eljátszogatok vele egy kicsit, aztán úgy is kezdődik a munka, már úgy is unom ezt a bábút.
- Rendben van, gyakorolhatunk együtt Aiko-san. Ott vannak a fakardok a fal mellett, fogj meg egyet és kezdhetjük is.
Mutattam az újonnan megtisztított fegyverek halmára, amit még nem rakosgattam vissza a falra.
Bár jobban meggondolva, ha véletlenül megütöm és elkezd sírni, akkor mit teszek. hm óvatosnak kell lennem.
Aiko-san odarohant a fegyverekhez egy nagy ~YAAY~ kíséretében. Felkapta a fakardot és már jött is a terem közepe felé.
megált előttem 2 méterre.
- Rendben, lassan kezdünk és egyre növeljük a tempót és az erőt, szólj majd ha már nem bírod.- Mondtam miközben a lány arcát figyeltem amin már vagy tíz másodperce valószínűtlenül nagy mosoly ült.

Elkezdtük az edzést.
Aiko-san erőtlenül emelgette a fakardot, én könnyedén hárítottam minden ütését. Úgy tűnt mintha ez lenne minden amire képes. Rendben, gondolhattam volna, hogy neki a játék, tényleg játékot jelent, nem pedig edzést. Megvárom amíg kifárad és abbahagyjuk.
Legalább úgy tűnt jól szórakozik, közben elment a kedvem az edzéstől is, és elkezdtem tervezgetni a nap további részét. Oh de talán nekem is támadnom kéne. Gondoltam.
- Vigyázz, most én is támadok. - Mondtam.
Tettem néhány az övéhez hasonló mozdulatot amit biztosan ki tud védeni. A mosoly nem lankadt arcáról.
Tessék, ide jöttem az osztagba, és máris gyerekeket szórakoztatok, ez biztosan nem az amire itt számítottam. Lassan mozogtunk a terem közepétől a hátam mögötti fal felé.

Épp amint lendítettem volna karomat a következő játékos csapásra hirtelen, eltűnt előlem Aiko.
Meglepetésemben megállítottam a karomat és már léptem volna egyet előre amikor meghallottam Aiko-san hangját felűről:
- Kerülj ki, Fufu-cha~n!
Shunpo ?! Ez eléggé meglepett. már elég közel volt nem tudtam semelyik irányba kitérni előle, az eggyetlen megoldás az volt leejtem magam a földre, gyorsan kezeimet hátra tetem és már estem is hátrafelé, míg a feneke el nem érte a padlót. Aiko-san szerencsére szétnyitotta a lábait és úgy ért földet, nem pedig az én mellkasomba zuhant, nagy mosollyal az arcán a fejemhez érintette a fakardot.
- Ez..ez elég ügyes volt, és, váratlan is.
Aiko ha lehet még jobban elmosolyodott miután ellépett tőlem.
Felálltam és felvettem a földről a fakardomat. Még mindig az előbb váratlan esemény meglepő hatása alatt voltam.

- Folytatjuk? Vagy most mást játszunk?
Hangzott el Aiko-tól a kérdés. Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy teljesen megfelejtkeztem az időről, és nem mutatna jól ha a második napomon elkésnék.
- Sajnálom Aiko-san de mára be kell fejeznünk a "játékot", kezdődik az őrjáratom és nem szeretnék elkésni róla.
De legközelebb folytathatjuk.- Mondtam, és elindultam a fegyverhalom felé, hogy visszapakoljam a helyére mielőtt elmennék. Aiko nem tűnt túl boldognak, de segített visszarakni az eszközöket a helyükre. Elköszöntem tőke, és rohantam, mert már nagyon szorított az idő. Nem olyan könnyű megszabadulni az előítéletektől, mint gondoltam, ha éles helyzetben lettünk volna biztosan alábecsülöm az erejét. Ez egy érdekes tapasztalat volt.


//Köszönöm az együttműködést //

Egy kora nyári napsütése délután, mikor épp semmi dolgom nem volt, mert azt az egy szem jelentést a tegnapi őrjáratról már megírtam, épp az ágyamon fetrengtem, és unatkoztam. Sakézni most valahogy nem volt kedvem. Magam sem tudtam hogy lehet ez, de ez is megtörtént. Semmi ötletem nem volt, szóval fetrengtem tovább és szenvedtem. Aztán hirtelen beugrott az ötlet. Miért is ne? Úgysem voltam mostanában kint, pedig igazán jó dolog. Felkaptam Aokit, és elindultam az osztag kertjébe. Mihelyst odaértem egyből jobban éreztem magam. Mindig megnyugtat a természet. Kiszemeltem magamnak egy fát, ami tökéletes helyet biztosított a relaxáláshoz, és le is ültem.
Már jó ideje ott ültem és kardom szellemével beszélgettem a már olyan jól ismert hegycsúcson a világ dolgairól, mikor hirtelen közbevágott Aoki:
- Látogatód van Yuusuke! Ha jól sejtem akkor a kapitányod az, Kawazoe Hanae.
- Mi?! Micsoda? Lehetetlen! -képedtem el. El sem tudtam képzelni, hogy miért keres engem a kapitány. Talán valami rosszat tettem? Lázasan kezdtem visszaemlékezni az elmúlt napokra, de csak nem jutott semmi az eszembe. Majd a kapcsolatot megszakítottam és magamhoz tértem lassan. Mikor kinyitottam a szemem tényleg állt előttem valaki, de hirtelen nem tudtam beazonosítani, mert a szemembe sütött a nap.
-Szia Yuusuke.-köszönt rám egy nagyon is ismerős hang. -Ha nincs ellenedre most sort keríthetnénk arra a beígért edzésre.-mosolygott rám a kapitányom, Hanae-taicho.
- Hogyan?!- kédeztem vissza, mert sikerült megint elképednem. - Ja hogy aaaz! - már emlékeztem, mikor a kapitányi irodában beszélgettünk, én hoztam fel a témát és Hanae-sama azt válaszolta, hogyha ráér, akkor megejthetjük, de nem gondoltam volna, hogy máris.
- Őő, nem, nincs, egyeltalán nincs ellenemre Taicho! -még mindig megvoltam kissé zavarodva, de azért felkeltem, és elindultam a Kapitánnyal az edzőtermek felé.

-Remek. -mosolygott a kapitány. -Akkor nézzünk be az edzőtermekbe, hátha találunk egy szabad termet ahol gyakorolhatunk.
- Rendben Kapitány!- válaszoltam.
Miután fel tápázkodtam a földről el is indultunk az edzőtermek felé. Még mindig kicsit zavarban voltam, mert egyeltalán nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan meg fog történni a dolog. Közben lázasan törni kezdtem a fejem, hogy most mi is lesz. A végeredmény nem volt kérdéses, de azért próbálkozni lehet nem igaz? Főleg, mert zárt térben leszünk, és az nekem kedvez, nagyon is.
-És mondd csak Yuusuke, milyen viszonyban vagy a zanpakutouddal? -szólalt meg hirtelen a Taicho.- -Mert ahogy láttam az imént is a belső világodban jártál igaz?- megörültem a kérdésnek, és elkezdtem mesélni.
- Elég sokszor ülök ki a kertbe és beszélgetek vele. Rendszerint mindig ugyanott, egy hófödte, magas hegycsúcson jelenik meg nekem, és sok mindenről szoktunk beszélgetni. Nagyon jó viszonyban vagyunk, én legalábbis úgy érzem. Bár ha van valami, ami szerinte másként van, akkor nem halaszt el kioktatni, de már megszoktam, meg ha ő a bölcsebb, miért ne oszthatná meg velem a tudását?-vélekedtem.
- Bevallom azért néha az agyamra tud menni. Múltkor kiselőadást tartott a jelentések helyes megírásáról, mert szerinte rosszul írtam meg. -mosolyodtam el zavartan. - De aztán végül megírtam mindent, ott vannak a szobámban, csak még nem adtam le.
-Én nem is emlékszem mikor jártam ott legutóbb, hiszen Yamazakurának mostmár jó szokása materializálódva felbukkanni mellettem.-szólt Hanae-sama -De azt hiszem az edzés után én is meglátogatom őt. - folytatta, miközben odaértünk az edzőtermekhez.
- Hát Aoki is néha felbukkan, de jobb szereti úgy látom, ha a belső világban beszélgetünk. Bár tetszik neki az itteni világ, meg a sok új dolog. -szóltam, miközben a Taicho benézett az ajtón.
-Óh nahát, úgy nézem itt most elé nagy a forgalom.-mondta, miután benézett.
- Nem baj Taicho, akkor halasszuk el inkább! - szóltam reménykedve, de aztán alábbhagyott az örömöm, mert egyből lett üres hely, most hogy a Kapitány is itt van.
Csodás, közönség is lesz, szóval nem csak magam előtt fogok beégni, hanem a fél osztag előtt, de jó lesz visszahallani majd..
Közben Hanae-sama elsétált a terem egyik végére, én ugyanezt tettem, és vártam. Nem igazán tudtam, hogy nekem kéne támadni, vagy neki, így inkább választottam a legkézenfekvőbb dolgot. Tehát nem csináltam egyelőre semmit, csak kukán álltam a terem másik végében.

Valószínűleg a Kapitány is észrevette, hogy tanácstalan vagyok, így megpróbált otthonosabb hangulatot teremteni. Még mindig feszült voltam. Nem elég, hogy magával a kapitánnyal edzek, ezzel még különösebb probléma nem is lenne, ha egyedül lennénk. De sajnos van közönségünk is, ami kicsit zavart.
-Ne tétovázz kezdeményezni ha megadják rá a lehetőséget. Tudom meggondolatlanságnak hangzik, de így könnyebben meglepheted az ellenfelet... - a Taicho már nem szemben volt velem, hanem mellettem állt, és kicsit megbökdösött. Kicsit elképedtem, hogy ilyen gyorsan ideért, nemhiába volt kapitány.
- Igen, tudom, csak..- kezdtem magyarázkodni, de Hanae-sama közbevágott, és odasuttogta:
-Lazíts egy kicsit, ez nem vérre megy.-lazítanék én, de nem olyan könnyű az -.-, gondoltam magamban.
Aztán a Taicho előállt egy remek ötlettel, hogy először fakardokkal harcoljunk, mi tagadás, tetszett az ötlet, nem akartam egyelőre nyárson végezni a Kapitány kardján. Természetesen a teremben tartózkodó tisztek egyből hozták a fakardokat, szólni sem kellett neki, bezzeg ha én kérek rajtuk számon a jelentéseket, nem ilyen készségesek. Elvettem a kardot, amit a Kapitány nyújtott felém, és próbáltam megnyugodni. Bár kicsit ideges voltam, mert nem nagyon szoktam Aoki nélkül harcolni, és nyugtalanított az a tudat, hogy most nem vele szállok harcba, hanem egy fakarddal. Mindegy ez van. Alapállásba álltam, majd miután Hanae-taicho visszaért a helyére elkezdődött az edzés. Gőzöm sem volt, hogyan kéne támadnom, nem hinném, hogy van neki valahol is gyenge pontja, maximum az, hogy egy fejjel alacsonyabb nálam, ebből meg az adódott, hogy gyorsabb mint én.
Próba cseresznye, gondoltam. Megfogadtam azt a dolgot, amit az imént mondott nekem, és támadásba lendültem. Egy gyors shunpoval elindultam a Kapitány felé, és egy szemből történő támadással megpróbáltam lesújtani rá a fakarddal, majd hátrébb taszítani. Hát ez nem igen jött össze.
- Őő, Kapitány, kidout se használjunk? - kérdeztem gyorsan a támadás közben.

A kidouk használatával kapcsolatos kérdésemre Hanae-taicho azt felelte, hogy használjunk inkább csak bakudout használjunk, mert nem kéne szétrobbantani, vagy felgyújtani az edzőtermeket, vagy hasonló. Mondjuk tökéletesen igaza volt a kapitánynak. Gyorsan el is távolodott tőlem, nehogy bevethessek valamit ellene, de egyelőre még nem terveztem. Aztán hirtelen a bal oldalamon kötött ki, hogy onnan támadjon meg, de ebből nem lett semmi most szerencsére, mert történt valami.
-Ki maga, és hogy merészel hozzányúlni a kapitány zanpakutoujához?-hallottam a terem végéből. A kapitány odanézett, hogy mi történik, ezzel remek alkalmat nyújtott nekem arra, hogy megtámadjam. Hisz ő maga mondta, hogy ne tétovázzak, ha az ellenfél megadja a lehetőséget a támadásra. Így is cselekedtem és fakardom markolatával hasbavágtam a kapitányt, fel is szisszent, de szerintem csak a meglepetéstől és nem fájdalomtól.
- Bocsánat Taicho, de Ön mondta, ha megadják a lehetőséget, ne éljek vissza vele! - szabadkoztam és néztem a kis közjátékot ami közben kialakult a Kapitány és kardja szelleme között. Vagyis, csak feltételeztem, hogy a kardja szelleme lehet, mert ki más merne hozzányúlni engedély nélkül a kapitány kardjához a Taichon kívül? Mindenesetre sikerült ráijesztenie a tisztekre, akik most inkább kintről szemlélték az eseményeket. Milyen szerencsés, most már csak egy nézőnk van, nem öt.
-Ne haragudj Yuusuke, folytathajuk és ahogy nézem közben már csak egy főre fogyatkozott a nézőközönségünk....-szólt közbe Hanae-sama.
- Semmi baj, csak nyugodtan.-válaszotlam, majd eszembe jutott, hogy én nem raktam le a kardom.
- Egy pillanat Kapitány! -szóltam és odaslattyogtam a Taicho kardja mellé, és letettem a sajátom. Nehéz szívvel váltam meg tőle, hiszen még sosem harcoltam nélküle, éreztem, hogy mintha egy kicsit ő is aggódna, de nem lehet ma semmi gond, mivel a kapitánnyal edzek. Viszont az feltűnt, hogy igen hallgatag Aoki. Lehet hogy azért, mert itt van a Kapitány kardjának a szelleme? Bár ő is egy sárkány, szóval lehet, hogy jól megértenék egymást. Na mindegy, ha akar valamit, biztos cselekedni fog. Visszatértem a helyemre, majd a kapitány felé fordultam.
- Bocsánat, folytathatjuk is!- gyorsan végiggondoltam a lehetőségeimet. Hát ő biztos gyorsabb mint én, sőt nincs olyan kidou amit én tudok, és ő nem, szóval elég rosszul áll a szénám. Nem volt sok időm végiggondolni a helyzetet mgint csak, mert a kapitány egyből támadott is. Na igen, most én adtam meg a lehetőséget a támadásra, fejlődni kell még. Jobbról érkezett a támadás, próbáltam hárítani, de csak félig-meddig sikerült, így kicsit elvesztettem az egyensúlyom. Gyorsan odébb shunpoztam és most rajtam volt a sor. A Kapitány mögé próbáltam kerülni és onnan bevinni egy csapást. Nem lepődtem meg, mikor hárította a Taicho. Nehéz dolgom lesz, az már biztos.

Miután leraktam a padra Aokit és az eddig nézelődő tisztek is elmentek a dolgukra, nem maradt senki, aki az edzésünket nézné, vagy figyelné. Vagyis egyvalaki van, Hanae-taicho zanpakutoja, de hát neki csak nem tilthatjuk meg, hogy ne nézzen minket, meg amúgy sem éreztem annyira feszélyezve magam a jelenlétében. Kicsit be is indult a harc ettől, aminek őszintén örültem is. Senki sem szeret nézőközönség előtt harcolni, szerintem. Mintha a Kapitány is kissé felszabadult volna, biztos őt is zavarta kicsit a sok kíváncsi tiszt.
Hanae-taicho jobbról támadott, a vállamat célozta, valahogy sikerült hárítanom, csak elvesztettem az egyensúlyom és jobbnak láttam, ha pozíciót váltok. Balra shunpoztam gyorsan, majd megpróbáltam hátulról támadni a Taichora. Már-már lesújtottam volna hátulról rá, mikor hirtelen megfordult és sikeresen hárította a támadásom. Biztosan nagyon gyakorlott reiatsu érzékelésben, mert máshogy nem tudta volna, hogy onnan jövök.
-Nagyon jó Watanabe-kun.-mosolygott, én pedig kicsit kihúztam magam büszkén. Nem minden nap kap dicséretet az ember a kapitányától. Éppen meg akartam köszönni a dicséretet, de belekezdeni már nem tudtam, mert a Kapitány egy ugrással a hátam mögött termett, és hátba vágott, inkább csak olyan "ne lankadjon a figyelmed" értékűen. Ezután minden shunpo, vagy ugrálás nélkül kezdtünk harcolni. Hol én támadtam és a Taicho védekezett, hol fordítva. Kicsit kifáradtam, így hátra shunpoztam ,hogy egy kis levegőhöz jussak. Hanae-taicho is tartott egy kis pihenőt, épp a kardja előtt állt meg. Mintha valamit beszélgettek volna, de sok közöm nem volt hozzá, meg annyira nem is érdekelt. Odanéztem én is Aokira, de ő még mindig hallgatott. Az ő dolga, gondoltam. A Kapitány némi tanakodás után felém fordult és megszólalt.
-Mit szólnál hozzá, ha kimennénk a kertbe és a zanpakutouinkkal folytatnánk? Szerintem ennyi már bőven elég volt bemelegítésnek, és meggyőződhettem róla, hogy egész jól forgatod a kardot. Bevallom kíváncsi vagyok hogyan működsz együtt a lélekölő kardoddal. -szólt, miközben letette a fakardját a földre. Kicsit meglepődtem de aztán elmosolyodtam, mert végre újra Aokival harcolhatok együtt. Az mégiscsak másabb, mint egy ócska lelketlen fakarddal bohóckodni. Monduk ez nem könnyítette meg azt a helyzetet, hogy a kapitányommal harcolok.
- Rendben van Kapitány, menjünk! -bólintottam, bár kicsit zavart, hogy rám kíváncsi a kapitány. Odasétáltam zanpakutomhoz, és felemeltem.
- Na végre! -szólt kissé türelmetlenül fejemben Aoki. - Ideje volt már, hogy magadhoz vegyél!
- Mi a baj? Miért vagy ilyen nyugtalan? -kérdeztem meglepődve.
- Te is tudod, hogy nem szeretek a földön gubbasztani, miközben te harcolsz.
- Csak gyakorlás volt, semmi komoly, viszont most kimegyünk az edzőterem kertjébe és ott folytatjuk.- kicsit mosolyogtam magamban. Lehetséges, hogy aggódott értem?
Közben elindultunk az udvar felé, útközben megjegyeztem a Kapitánynak.
- Nem nagy durranás ám Kapitány, de én szeretem. -vakargattam zavaromban a tarkóm.

Miután megbeszéltük, hogy a kertben folytassuk tovább az edzést, a Kapitány is letette a földre a fakardját és elkérte kardja szellemétől a zanpakutot, mert eddig ő vigyázott rá. Váltott néhány szót kardja szellemével, majd felém fordult jelezve, hogy ő készen áll a folytatásra. Jó volt látni, hogy ilyen jó a kapcsolat a Kapitány és a lélekölő kardja között. Bár ezzel szerintem mindenki így volt. Nem sok shinigamit ismerek, aki utálná a zanpakutoját. Én is szerettem Aokit, a magam módját és biztos ő sem a semmiért tart velem mindig minden bajban.
-Készen állsz Yuusuke? -fordult szembe velem.
- Igen Kapitány! - válaszoltam, bár korántsem volt igaz, mert egy kapitány ellen harcolni, az más volt. Amúgy sem tudtam rendesen felkészülni erre, mert olyan hirtelen jött.
Meg is indult a Taicho egy szemből mért csapással.
-Mindenkinek a saját zanpakutouja a legjobb és legszebb, ebben nincs semmi szégyellnivaló. - mondta visszatérve az előző témához, mikor kardjaink találkoztak.
Ez mind igaz volt, másrészt nem szégyelltem a kardom, büszke voltam rá.
- Mindazonáltal, még fejlődnöm kell, mert érzem, hogy többre vagyunk képesek együtt és még korántsem tudunk mindent egymásról és egymás erejéről. -mondtam ezzel célozva a bankaira.
~ Talán, ha keményen edzek és gyakorlok és gyakran teszek látogatást a belső világba, hamarabb elérhetem azt az állapotot.-gondoltam
Na de itt és most a Kapitánnyal edzünk, tehát a legjobb formánkat kell nyújtanunk.
Az előző támadást hárítottam sikeresen, majd kicsit ellöktem magamtól a Taichot, összegyűjtöttem egy kis reiatsut és kilőttem a Kapitány fölé. Fentről próbáltam csapást mérni rá. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy onnan jövök, hiszen előzőleg már kiderült, hogy nagyon is ért a szellemi energia érzékeléséhez, de azért próbálkoztam. Hárította a támadást, de nem adtam fel. Oldalról próbáltam a jobb karját támadni és közben figyeltem, hogy mikor tudom esetleg kibillenteni az egyensúlyából. Ez elég nehéz feladatnak ígérkezett, mivel két fejjel alacsonyabb volt nálam nagyjából a Kapitány, de hát ez nem jelent semmit, mert nagyon erős.