*Újabb kollégám érkezése hangjára ismét kiejtem kezemből szegény pofázó zanpakutom,és most nagyon nem esik jól a dumálása. Időt kérek Aruya taichotól, felkapom Yoruhimét, és ismét felveszem a cédekező állást. Az előbb még sikerül kivédenem, habár lehet, nemsokára kénytelen leszek kiengedni a kardom erejét, hogy ne fogjak padlót Aruya kapitánnyal szemben. Tdom, hogy ígyis-úgyis legyőz, szóval ez nem probléma, de legalább ne terüljek ki a felére, szóval kénytelenl leszek alkalmazni majd a pajzsot,ha nem akarok úgy járni, mint az előbb Hikari-chan.*-Felőlem jöhetsz, ha szeretnél, de előre szólok, hogy nem lesz egy sétagalop, kolléga.*figyelmeztettem az érkező kollégámat, hogy nem egy könnyű edzésre készülünk, szóval úgy készüljön. Amúgy nem bánom, hogy kezdünk itt gyarapodni, elvégre kevesebb munka szakad majd a hadnagy és a kapitány nyakába is. Mindegy, a fő lényeg az, hogynem unatkozik senki, és még csak nem is lazsljuk el a napot, izé vagyis a hajnalt.*

Amikor megszólaltam, az egyik lány éppen támadott és miattam elvesztette az egyensúlyát és csúnyán elesett. A másik lány pedig elejtette a kardját.
*A fenébe, nem jó az időzítésem.*
Gondoltam, majd javítanom kell ezen.
-Felőlem jöhetsz, ha szeretnél, de előre szólok, hogy nem lesz egy sétagalopp, kolléga.-
Mondta az a lány, aki elejtette a zanpakutouját. Mosolyogtam és odaléptem ahhoz a lányhoz aki miattam padlót fogott.
Odanyújtottam a kezem és azt mondtam:
-Bocsánatot szeretnék kérni amiért miattam ez történt. Jól vagy?-
Kérdeztem aggódva, mivel tudtam, hogy az én hibámból történt, és nem akartam bajt okozni. Reméltem nem történt baj és meg tud bocsátani az ezelőttiekért. Mindenesetre látszott rajta, hogy eléggé mérges rám. Reméltem, hogy küzdhetek a lány és Aruya kapitány ellen, viszont ha nincs jól a lány, akkor segítek elmenni a 4.osztaghoz vagy valahova ahol elláthatják.

Hikari támadni készült, de egy új látogató megzavarta, és szépet esett nem messze tőlem. Segítettem volna neki felállni, de az új érkező gyorsabb volt, bocsánatot kért, és kinyújtotta felé a kezét. Akkor vettem csak észre, hogy Kohime elejtette a kardját. Az új vendégünk szeretett volna csatlakozni, amit nem bántam.
-Jó reggelt!-köszöntem mosolyogva-Én sem bánom, ha beállsz!-nem akarok elutasítani senkit, legalább többen leszünk, izgalmasabb lesz a mérkőzés. Ami azt illeti, most egy darabig nem támadok, csak megálltam egy helyben, zanpakutom pedig leeresztettem magam mellé. Jó reflexeim vannak, és nem tudom, felelőtlenség erre hagyatkozni, úgyhogy-bár nem látni- nagyon figyeltem, mikor kell megemelnem a fegyveremet. Inkább Hikari támadására számítottam, hiszen legutóbb is ő támadt, gondolom szeretné befejezni, de, nem csak ketten vagyunk, ezért valamennyire a többiekre is figyelnem kell.

Az idegen odajött hozzám, hogy segítsen felállni, és ehhez kezét is nyújtotta felém. Amit enyhén rossz néven vettem. Nem tehetek róla mindig is rosszul tűrtem az ilyesfajta gesztusokat. Gondolkozás nélkül reflexszerűen válaszoltam.
- Nő vagyok, nem rokkant vagy fogyatékos.
Jelezve, hogy semmi bajom, és nem kérek az ilyen segítségekből. Kicsit sértődötten álltam fel, a férfi segítsége nélkül. Rögtön rájöttem, hogy nem viselkedtem kellően inteligensen, majd sóhajtva fordítottam.
- Bocsánat. Felőlem beállhatsz. Hikari vagyok, Kinuye Hikari, és benned kit tisztelhetünk?
Leporoltam a nem létező port a fenekemről és a ruhámról. Ez is már csak reflexszerűen ment, minden esés utáni felkelésem, ha volt pár szabad másodpercem utána, persze. Visszaálltam helyemre. Meg se várva az idegen válaszát támadtam. Koihimére. Hirtelen kerültem elé, lábamat lendítettem a feje felé. Mozgásom bár gyors volt, ő látta, és kivédte, kardja hüvelyével. Mosolyogva teleportáltam vissza az iménti helyemre

*Hikari gyors támadására gyorsan reagálok, könnyen kivédem kihasználva alcsony és mozgékony mivoltomat. A csapásokra válaszolok : egyszerűen kikerülöm. Úgy hiszem ,az a legjobb, ha először megfigyelem a mozgástechnikájukat, és csak aztán lendülök támadásba. Remélhetőleg nem lesz több zavaró tényező, nem szeretném, ha azzal telne a napom, hogy Yoruhimét ejtem el, és szedem fel a talajról. Hajam persze követi mozgásomat, amit utálok. Legközelebb felkötöm edzés előtt, mert idegesítő, amikor megbámulnak miatta.*
~ Yuzu, biztosan jó ez így? ~szólal meg már megint a zanpakutom, amit most nem veszek jó néven.*
~ Igen, és légyszíves ne avatkozz bele. Majd eljön a te időd is, nyugi! ~*zárom le "beszélgetést" majd teljes koncentrációmat a kollégákra fordítom.*

-Hitogorosi.... örvendek.-
Mondtam azzal, shunpot használva elmentem a harc közeléből. Nyugodtan felvettem a maszkomat, majd zsebre tettem a kezemet. Ekkor vonult vissza a lány aki elesett. Felemeltem a kezem és próbáltam közéjük célozni.
-Hadou 54: Haien.-
A lángok gyorsan törtek elő. Ismét shunpot használva amögé a lány mögé kerültem, aki elejtette a kardját. Leguggoltam, és egy 360°-os fordulattal kirúgtam a lábát. Ezután vissza shunpoztam a legtávolabbi helyre, védekező állást felvéve és várva, hogy a többiek támadjanak. Kíváncsi vagyok, hogy ki mit tud. Ezért inkább, csak lemérem, melyikük a leggyengébb.

No lám! Eszembe sem jutott, hogy mást is támadhatnak. Elég bonyolult eldönteni, hogy mit csináljak, és eszembe jutott:lehet mindenki csak meg akarja figyelni a másikat. Egy fél-megtévesztő cselt használtam. Lassan, sétálva elindultam Hikari felé, kardom végét pedig a vállamra tettem, hogy ha támadnak, könnyebben leakasszam magamról. Én meg...nem siettem, csak lassan, de biztosan mentem. Nem tudom, lehetett-e látni rajtam, hogy támadok, de ha nem, az a legjobb. Habár csatamezőn csak úgy sétálgatni nyugodtan...Mind1. Amint Hikari elé érek, egyből suhintok egyet lentről felfelé, épp ellenkezőleg, mint Kohime-re. Nem tudom milyen erősek, eddig szinte csak puhatolózó technikákat használtunk.

Nyugodtan álltam. Ha lett volna zsebem kezeimet belesülyesztettem volna. Amint ezt kigondoltam találtam is. Nyomban kettőt. Boldogan merültek el a kezeim bennük. Kardom a hüvelyében. Lábaimon hintázok úgy nézem Hitogorosi támadását. A lángok a közelemben mentek el, néztem útját, szabályosan jól esett a tűz közelsége. Majd figyeltem a fiú mozgását is. Sóhajtottam. Ha csak méregetjük egymást sose fog elkezdődni igazi harc, hiába csak edzésen vagyunk.
A kapitány megindult felém. Szinte ugyanolyan nyugodt volt mint én. Végül is, minek idegeskedjünk? Ez csak egy szimpla mezei edzés. Viszont a lassúsága idegesített. Nem tehetünk róla a szem a lélek tükre. Már szinte sürgettem a kapitányt, hogy siessen. Ekkor megállt előttem. Nem volt magasabb tőlem. Talán még alacsonyabb is volt. Hirtelen és gyorsan mozdult, mégsem elég gyorsan. Sikerült felfognom támadását. Könnyedén hátrább léptem, majd gondolva, hogy ő is előrébb léphet, ezzel komolyabban megsebezve, még azzal a lendülettel léptem oldalra. Nem tévedtem. Aruya-sama is előre lépett, mikor mellém ért, gondoltam egyet. Kezeimet még mindig a zsebekben tartva lábamat lendítettem, majd fordulatból rúgtam tarkón a kapitányt, minek következtében ő elszáguldott néhány lépésnyit. Kettőnk közül valószínűbb, hogy engem lepett meg, hogy eltaláltam a kapitányt. Kissé aggódva néztem utána, majd csak mosolyogva kiegyenesdtem.
- Kapitány. Kérem harcoljon teljes erejével. Hiába vagyunk gyengébbek, ha arra koncentrál, hogy ne támadjon teljes erővel, az csak sebezhetővé tesz.

*Simán kitértem a kolléga támadása elől, nem egy nagy cucc, szóval simán ment. A kidout látva úgy gondoltam, hogy ha neki kedve van hozzá, lássuk, mire megy ha más lepi meg őt. Közben figyelem Aruya kapitányt is. Hm, érdekes, gondolom ez valami félig csel, a lassúsága legalább is erre utal. Okés, kolléga, te akartad, ha te kidout alkalmazol, akkor meglátjuk,m ire mész ezzel.*
- Hadou 04: Byakuray - igyekszem jól célozni, a hatás nem is marad el, viszont csak remélni tudom, hogy telibetalálta.*
~ Mit tervezel következő lépésnek, Yuzu? ~*szólal meg a zanpakutom, ami jelen helyzetben most nem jön jól, elvégre a kidou-technikák alkalmazása hatalmas koncentrációval jár.*
~Ha ez nem volt hatásos, bevetem a Hadou 31: Shakkahou-t, szóval no problem, ha meg belelendül a támadásba, akkor jön el a te időd, Yoruhime. ~*magyarázom neki, és már készülök arra, hogy felhúzzam a pajzsot.*
- Az edzés nem arról szól, hogy kinyírjuk egymást, kolléga. - mondom, hogy felfogja, nem ellenségek vagyunk, hogy ilyen rohadt erős támadásokat alkalmazzunk. Különben még az osztag közös edzése előtt a negyedik osztagnál kötünk ki.*

-Bakudou 37: Tsuriboshi.-
Szólaltam meg Kohime mögött. Mikor rámlőtte a Byakuray-t akkor shunpot használtam és mögötte termettem. Kicsit elkalandozott a figyelme, így nyugodtan ráküldtem a bénító mágiát. Ezután shunpoval Aruya kapitány mögött termettem, leguggoltam és belerúgtam a lábába, ezután pedig kirántottam a kardom és egy gyors csapást mértem Kinuye kardjára, majd visszaugrottam, és elkezdtem futni Aruya kapitány felé. Egy gyors mozdulattal a hátamra vágtam magam, így alulról jövő csapást mértem a főkapitányra.

Támadási kísérletem kudarcba fulladt, kaptam egy rúgást a tarkómra, majd még Hitogorosi is belerúgott a lábamba, ami szerencsémre egyik legerősebb testrészem, ezért meg tudtam állni, majd alulról is kaptam egy csapást, de zanpakutommal hárítottam.
-No rendben. Akkor kicsit elengedem magam!-jelentettem ki, majd shunpoval Hikari mögé kerültem, csaptam, de amint kivédte, már oldalról indítottam további támadást, és így, minden csapás után shunpoztam, remélve, hogy sikerül, majd az utcsó támadásom után Hitogorosit vettem célba. Rögtön csaptam egyet a kardommal, majd vele is megcsináltam ugyan azt, amit Hikari-val, csak kevesebb ideig. Mikor megunom ezt az állandó shunpozgatást, akkor kicsit messzebb megyek tőlük, és védelmi állásba álltam.
-Ha majd meguntátok ezt a tempót, szóljatok, és felforrósítom a helyzetet!-közöltem, közben gonosz, féloldalas mosolyt ejtettem maszkom alatt. Nagy a valószínűsége, hogy ezt nem fogom megtenni, de ki tudja?

- Már mondtam kolléga, nem kinyírni egymást! - *figyelmeztetem, miközben kitérek a kidou elől. Most már úgy látom, ideje szabadon engedni Yoruhimét Hitogoroshi ellen.*
~Mit teszel most? ~*érdeklődik Yoruhime, szerintem örülni fog a válaszomnak.*
~Eljött a te időd~*felelem neki, majd a katanámat pengéjével felfelé fordítom, két kézzel megmarkolom, erős koncentrációt vetek be*
- „Tűzkönny!” *mondom ki a parancsszót, mire a penge izzani kezd, és létrejön a tűzvörös pajzs. A penge viszont elvékonyodik, a keresztvas leválik a markolatról és előtűnnek a könnycsepp-motívumok. Nyolc óráig ki fog tartani.*

A kapitány támadásait sikeresen kerülte ki, bár néha már húzos volt, az utolsó támadásánál már a kardjával védte ki a csapást. Készült volna akövetkezőre, de akkor már Hitogorosit támadta. Kényelmesen visszasüllyesztettem a kardomat. Majd Koihimét néztem, aki ekkor ismét figyelmeztetett minket, hogy jó lenne nem megölni egymást. De akkor mi értelme az egésznek? Nem fejtettem ki a véleményem, hogy az edzések lényege, hogy lehetőleg tőlünk erősebbel küzdjünk, ezzel is mi erősödve. Nem sokáig gondolkozhattam ezen, hiszen ekkor már Koihime támadott.
- Bort iszik és vizet prédikál.
Próbálom viccesre mondani, de valahogy ez most nem sikerült. Várakozás teljesen néztem a kapitányra, majd csak egyszerűen vállatvontam.
- Ha ellenük nem is - intettem fejemmel a másik két résztvevőre - Én azért szeretném, ha legalább ellenem minden erejével támadna. Szeretem a veszélyt és a halálközeli élményeket.
Itt már vigyorogtam, és ez tényleg őszinte volt.
Hirtelen teremtem Aruya-sama előtt, ekkor már a kard a kezemben volt, és azzal támadtam. ugyanazzal a technikával amivel ő is támadott engem. Igaz lekoppintás, de kíváncsi vagyok, mennyire használható ez is.

-Nem hiszem, hogy egy bénító mágia eddig megölt volna bárkit is, mindenesetre kíváncsi vagyok te mit akarsz tenni velem shikai formában...-
Mondtam nyugodtan.
-Motarasu kareno sekai, Ankoku Kami!-
Ezzel szabadon engedve a zanpakutoum erejét. Hármat suhintottam a pengémmel Kohime felé. Mind a 3-an felhúzták a szemöldöküket, ám ekkor megjelentek a fekete villámok. Hihetetlen sebességgel száguldtak Kohime felé.
-Kurai Akutoku!-
Hirtelen két lánccsáp jött ki a kardomból Kohime felé száguldva. Ha bármelyik támadásom eltalálja egy jó időre le lesz bénítva. Viszont nem adok neki esélyt, hogy kivédhesse a támadásaimat. Shunpoval mögötte termettem és lesújtottam. A kardjával kivédte ezt. Elshunpoztam, hogy ne legyek a támadásaim útjában. Türelmetlenül vártam, hogy mit fog tenni.

Fejemet kicsit félredöntve hallgattam Hikari szavait, aki nem fél a veszélytől. Ez dicséretes, de mindig sokat segít. Nem volt időm gondolkodni, az előz technikámmal támadott ő is. Ugyan abban a testtartásban védtem ki mindet a kardommal, de a vége felé már oda kellett fordulnom a támadás irányába. Végül még is csak hagyott támadóm egy lélegzetvételnyi szünetet, annyi idő alatt kezem végighúztam a kardon, ami nyomán az lángolni kezdett. A lángok alig 2 másodperc alatt kialudtak, majd Hikari ismét támadott, de egy gyors, vipera szerű mozdulattal meg tudtam karcolni a felsője vállát, de mivel nem volt nagy vágás, ezért a ruhadarab csak egy nagyon kis részen égett porrá.
-Mondtam, hogy felforrósítom a helyzetet. Amit Shiroi Ryu megvág, az azonnal égni kezd, ami függ a vágás méretétől és mélységétől. Ha akarod, nem használom ezt a képességet, végül is nem edzésre való.-magyaráztam, közben kardom vizsgálgattam. Más biztosan befejeztetné velem ezt, de nem tudom, Hikari is így akarja-e.

Úgy gondoltam, hogy igen, eléggé használható ez a technika. Ám az utolsó csapásnál kardjával a vállam felé kapott. Gyors volt, nem tudtam hárítani. Testemet oldalra fordítottam, de így is elért, bár csak ruhám vállát vágta meg, vagyis porrá égett. Megálltam és felhúztam az egyik szemöldököm. Szóval minden égni kezd, ez fura. Szóval ha belső szervet ér, akkor a belső seb porrá ég, vagy csak a bőr felszíne. Inkább nem akartam kipróbálni.
- Nocsak, mindenkinek tűz alapú a zanpaktouja?
De csak még jobban elvigyorogtam.
- Nyugodtan használhatja, nem érzem magam annyira veszélyben miattam.
Persze nem akartam közölni nekem, hogy minő csoda, nekem is tűz alapú a zanpaktoum. És hogy a tűz közelségéhez, hála Fusicsónak olyannyira hozzászoktam, hogy bőröm lassan olyan lesz mint a tűzzománc. Nem fogja már felfogni a tüzet. Az elmúlt években, amennyit én megégtem oda és vissza, néhány kis égések, már nem is számítanak. Gondolom most, majd egyszer ezt is megszívom. De addig túlzottan nem érdekel.
Ismét támadok, nem nagyon ügyelek arra, hogy kardtávolságon kívül maradjak. A kapitány előtt állok meg. Lehajolok, de ezzel egy időben a lábam lendül az álla felé.

Nyugodt tempóban közelítjük meg a gyakorlóteret. Sokkal szabadabbnak érzem magam így, hogy csak a zanpakutom van a hátamon, azt hiszem jó volt erőnléti edzésnek is ez a kis cipekedés. Garantáltan hulla leszek estére, ha így folytatom. A gyakorlótér területére belépve a megszokott 7. osztagbeli körülményektől szinte tökéletesen eltérő a környezet. Mindenfelé fák, kisebb-nagyobb tavacskák és rendkívül friss és kellemes levegő. Az alapzaj nem katanák és fakardok csattogása, vagy üvöltözés, hanem a madarak csiripelése. Kicsit megilletődötten követem Hinomét, aki egy épülethez vezet. Az ajtón belépve egy hatalmas edzőterem tárul elénk, bár korántsem akkora, mint az általam megszokott füves gyakorlótér, ahol mindennapi edzéseimet tartom. Néhányan a terem egyik felében fakardokat csattogtatnak, máshol közelharchoz készülődnek ketten. Kíváncsi tekintetek fordulnak felénk, bizonyára az érdekli őket, hogy ki a fene lehetek, és mit keresek itt. Szinte suttogva szólalok meg, jónak tűnik a terem akusztikája és nincs kedvem a fél világgal tudatni, hogy éppen mire gondolok.
- Mire gondoltál Hinome-chan? Én bármire nyitott vagyok, a hakudát kivéve.
Tekintve a terem funkcióját, kíváncsian várom hogy faalkalmatosságokkal fogunk megküzdeni, vagy éles küzdelem vár ránk.

<< Előzmények

- Jól hangzik.
Adok helyet az ötletnek, és ellenkezés nélkül követem a lányt, miközben a fakard állapotát vizsgálom. A küzdőtérre kiérve Hinome beszalad középre. Én közben gyorsan megszabadulok a felesleges dolgaimtól, majd hívogató mozdulatára közelebb merészkedem.
Ellenfelem nem sokat lacafacázik, kicsit váratlanul is ér a gyors támadás. A fejem felé száguldó bokent azonban még így is blokkolni tudom, majd egy gyors mozdulattal el is taszítom magamtól. Azonban a következő pillanatban azzal kell szembesülnöm, hogy védtelen vagyok.
- Hadou 01: Shou!
A támadás telibe talál, úgy három métert csúszok hátra, a lendületet egy hátraszaltóval töröm meg.
~Kuso... hol a koncentrációm?
Megrázom a fejem, tekintetembe elszántság költözik. A kidou ereje figyelemreméltó volt, nem szabad lebecsülnöm a lányt. Lassan elindulok Hinome felé, majd a jobb kezemet magam elé kapva kinyújtom a mutatóujjam, és ellenfelem bal válla felé célzok vele.
- Hadou #4, Byakurai!
Egy kékes villám röppen ki az ujjamból. Éppen elég messze vagyunk egymástól, hogy el lehessen kerülni a támadást. Mivel a baljára céloztam, így arra számítok, hogy jobb felé fog kerülni. Egy shunpóval keresztezem a várható útvonalát és meglendítem a fakardot azzal a céllal, hogy ha elugrik a mágiám elől, akkor le tudjak rá csapni. Ha meg a másik irányba indul, akkor így jártam.

Nincs időm sokáig örömködni a sikeres támadás felett, szinte azonnal vad táncra kel kezében a fakard, minden tudásomra szükségem van a szúrások hárításához. Egy-egy ütés el is találja a vállamat, a mellkasomat, ilyenkor fájdalmas arckifejezés ül ki az arcomra egy-egy pillanat erejéig. Kétségtelen, vívásban gyorsabbnak tűnik nálam, esélyem se nyílik az ellentámadásra. Hirtelen csapása irányt vált, és a bokenjével lesújt a lábamra. Nem tudom követni a mozdulatot, így a vágás talál, a lábam pedig tehetetlenül összecsuklik. Hinome közben felugrik és pár másodperc múlva felém küld egy idézett Soukatsuit. Elugrani a sajgó lábam miatt esélyem sincs, eltéríteni nem tudom az ereje miatt. Átfut az agyamon az Enkosen használata, de nem tudná teljesen kivédeni, és a robbanás ereje még így is elérne. Gyengíthetném a hatását egy ellenhadouval, de idézni már nincs időm. A közeledő energiagömb cselekvésre ösztökél, és mivel jobb nem jut eszembe, kénytelen vagyok az egyik legerősebb technikámat használni.

- Bakudou #81, Dankuu! - suttogom magam elé, nem akarom hogy hallja, mit használtam, hátha azt hiszi, hogy eltalált. A Soukatsui hatalmas erővel robban fel a védőpajzson, amíg a füstfelhő elül, van időm feltápászkodni és kifújni magam egy kicsit, az előbbi heves támadás elleni védekezés alaposan kifárasztott.

Nem támad tovább, lehet hogy csak a levegő kitisztulását várja, de az is lehet, hogy pihen ő is. A lábam még mindig fáj, több idő kell. A füst rejteke mögött fakardomat leteszem, kezemet lelógatom és összekulcsolom magam előtt. Kavargó sárga energia jelenik meg a kezemen, majd karomat Hinome árnyéka felé lököm, és elkiáltom magam.
- Bakudou #4, Hainawa!
Sárga energiakötél kúszik elő az öklömből. Felkapom a kardot, majd épségben lévő lábammal odébb szökkenek, hogy azért valamennyire megváltoztassam a helyemet és kikerüljek a látóteréből, amíg összeszedem magam.

Örömmel konstatálom, hogy a fájdalom elmúlt. Közben Hinome kiszabadult meglehetősen kreatív módonl, így ismét küzdőpozícióba helyezkedem bokenemet magam elé tartva. A lány azonban támadás helyett leengedi a fegyverét.
- Látom járatos vagy a démonmágiában, Kanzaki-kun! Mit szólnál, ha emelnénk a téten, és mostantól a Zanpakutuoinkat is bevetnénk? Nem kell félned, majd hagyom magam!
- Hmph... csak nehogy megbánd, kis hölgy.
Vetem oda mosolyogva, majd az egyik kezemmel elengedem a fakardot és hátranyúlok, hogy megérintsem a zanpakutom markolatát. Jól esik az érintése, érzem hogy magabiztosabbá válok tőle. Lassan előhúzom, miközben ellenfelem elhelyezkedik.
- Gyerünk-gyerünk, Kanzaki-kun~!
A hívó szóra mozgásba lendülök. A jobb kezemben lévő bokent Hinome felé hajítom, majd a fakard után szökkenek, miközben mindkét kezemmel megragadom a katanám. Ha minden jól megy, a repülő boken pont annyira vonja el a figyelmét, hogy lesz alkalmam megkarcolni a jobb karját, így csökkentve némileg azt a hátrányomat, hogy ellenfelemnél két kard is van.

//itt meg idő van kicsit szűkösen most //

Hinome nem sokáig lamentál a frissen szerzett seb fölött, hamar ellentámadásba lendül. Felugorva támad, így zanpakutomat keresztbe helyezem magam elé, hogy blokkolhassam a csapást, de becsapódás előtt hirtelen a balomon terem. Kardomat balra rántom és eltérítem a suhintást, majd kihasználva a helyzetet gyorsan a lány felé szúrok, de ő hátraugrik. Miközben ellenfelem beszél, veszek két-három nagy levegőt és egyenletessé teszem a légzésem.
- Doumo. - felelem szűkszavúan a dicséretre, és küzdőpozícióba helyezkedem ismét. Két byakurait lő felém, mire hátraugrom, de feleslegesen, egyébként sem találtak volna el. Nagy porfelhő kavarodik körülöttem, nyilvánvaló Hinome szándéka, valamit el akar rejteni. Talán a mozgását. Meglepő módon szemből jön a támadása, és szokatlanul gyengék a vágásai, legtöbbjüket még csak hárítanom sem kell, elég ha elhajolok. Ekkor azonban megérzem a reiatsu változását mögöttem, és rájövök a trükkre. Hátrapillantva egy byakurait látok közeledni felém, amit egy shunpóval kerülök ki. A mágia a klónba csapódik, ezzel megsemmisítve azt. A klón helyén jelenek meg ismét.
- Rei no kuron és Kyakko, ugye? Nem rossz kombináció. Ha idézed a Byakurait, el is találhattál volna. Lett volna rá időd.
Előreszökkenek és átveszem a kezdeményezést. Támadásom heves, vágás vágást, szúrás szúrást követ, de egyikbe se viszek bele nagy erőt, nem nehéz őket blokkolni vagy elkerülni. Kellő mennyiségű bohóckodás után azonban egy pillanatnyi szünetet tartok, megfeszítem az izmaimat és teljes erőből alulról felfelé csapok a következő lehetőségekre gondolva: ha elugrik, utána lövök egy Shakkahout, ha kivédi, akkor viszont egy shunpóval mögé kerülök és vízszintesen vágok felé.