Név: Bayushi Sodzsu
Kaszt: Shinigami
Rang:2. osztag 6. tiszt- titkos alakulat szakaszvezető
Nem: férfi
születésnap: December 16
Kor: 48

Kinézet: Átlagos magasságú ruganyos testalkatú férfi, aki húszas évei vége felé járhat. Haja fekete és szemei mélykékek. Ha szolgálatban van, akkor testét sötét köpeny fedi, mely alatt testhezálló ruhát visel. Két ninjatoját a hátán keresztberakva tartja. Fején maszk van, melyből csak szeme látszik ki. Egyébként a hétköznapokban sötétpiros haorit és hakamát visel fekete obival a derekán és látszólag semmilyen fegyver nincs nála. Arca mindkét esetben ugyanolyan kifejezéstelen. Az évek során egy érzelemmentes maszkká ált össze, melyből kiolvasni a gondolatait szinte lehetetlen.

Jelleme: Életcélja, hogy a lehető legjobban szolgálja kapitányát. Mint katona és beosztott aláveti magát a feljebbvalója parancsának, mert hisz abban, hogy szükség van valamilyen rendre, hogy a világ fönnmaradjon. Ezért legtöbbször kérdés nélkül cselekszik ha parancsot kap, és nem fáradozik azon, hogy megpróbáljon minden okot fölfedezni. Ezért nem kifejezetten társasági típus, inkább olyan magányos farkas. Szabadidejében szeret különböző művészetekkel foglalkozni, kedvence a festészet és a Kalligráfia.

Fegyvere: zanpakuto-ja egy ikerkard, ami két ninjato alakjában forgat, aminek a neve Shoushi (éjfél). Ezen kívül még számos másodlagos fegyvert hord magánál és használ(shurikenek, dobókések, dobótűk, tőrök… stb.).
Zanpakuto típusa: árnyék
Előhívása : vakuran! (megtévesztés!)
Hatás: Készít egy teljesen élethű másolatot Sodzsuról, akit elméjével irányít, tehát nincsenek önálló gondolatai, akarata. Az illúziókép hat az ellenfelek minden érzékére így nagyon nehéz megkülönböztetni az eredetitől. A technika célja az elterelés, mivel a másolat nem tud hathatós sérülést okozni az ellenfélnek, maximum, ha annak sokkal alacsonyabb a reiatsu-ja.
Jelenleg ennek a képességnek a maximuma: egy másolat.
Előhívása : kaimaku! (megnyitás!)
Hatás: Egy árnyék átjárót nyit egy másik közeli árnyékba és azon át tud tárgyakat mozgatni vagy akár helyzetet is tud változni vele.

Shi-kai parancsszava: kakuszei Shoushi! (ébredj Shoushi!)
Shi-kai formája: mindkét ninjato felkúszik, majd ráolvad az alkarjára és a kézfeje után szétválva háromágú karmokat formálnak. A karmok bénító mérget árasztanak magukból, mely minden sebzéskor az ellenfél testébe jut. Ha ez bekövetkezik, az ellenfél érzékszervei összezavarodnak, látása homályosul, karja legyengül, de semmi esetben sem lehet halálos, ám nagy dózisban akár teljes mozdulatlanságot is előidézhet. Ez mind természetesen a sebzés mértékétől függ.(megjegyzés: a Shi-kai-ban létrehozott másolatok nem rendelkeznek a mérgezés képességével)

Előtörténet:
1960-ben látta meg a napvilágot, Tokio külvárosában. Szegény munkáscsaládba született két testvére mellé. A peremterületeken lakókra nem sok jó várt akkoriban, hisz az ott élők mindennapjait a helyi bandák állandó harcai keserítették meg, és ha épp nem egymás gyilkolásával foglalatoskodtak, akkor a többi emberből gyötörték ki utolsó jenüket. Bár családja próbálta megóvni, de így is az erőszak végigkísérte életét. Hogy meg tudja védeni magát elkezdett harcművészetet tanulni. Nagyon megszerette ezt az életstílust, különösen a meditálást, mert olyankor teljesen elvonulhatott a külvilágtól, és csak a mindent elborító benső béke járta át a tudatát. Ekkor figyelt fel először a körülötte lévő furcsa dolgokra. Olykor halványan látott és nagyon halkan hallott olyan dolgokat maga körül, amiket rajta kívül senki más nem. Persze erről nem beszélt senkinek, mert egyrészt ő sem értette, másrészt nem akarta, hogy idiótának nézzék.
Ahogy teltek az évek befejezte a tanulmányait az iskolában, kitanulta apja szakmáját és keményen dolgozott, hogy segítsen a családjának. De ez alatt is töretlen maradt a lelkesedése a harcművészet iránt és fokozatosan megismerte önmagát. Ezzel párhuzamosan egyre jobban és jobban kirajzolódtak azok az alakok körülötte, melyeket eddig csak halványan látott és egyre tisztában és tisztában hallotta azokat a hangokat melyek eddig szinte csak suttogások voltak neki. Még minidig nem értette, hogy miért van ez az egész körülötte és mivel csak ritkán fordultak elő ezek a dolgok vele, inkább nem foglalkozott velük. Eközben igyekezett elkerülni mindennemű konfrontációt a bandákkal, de ahogy egyre erősebb lett nehezére esett tétlenül tűrnie. Végül egy nyári délutánon érte utol a végzete.
Egyik nap munkából hazafelé menet ismét meglátta egy hatalmas lény körvonalait az egyik parkban. De most a látványtól földbe gyökerezett a lába. Aminek eddig csak találgatta a külsejét most ott ált előtte és szinte teljesen ki tudta venni külsejét. Semmit sem látott azelőtt ami csak hasonlított volna erre a dologra. És a legfélelmetesebb az egészben az volt, hogy az a valami pontosan őt nézte. Sőt egy üvöltés kíséretében meg is indult felé. A többi ember az utcán meg csak sétált, mintha mi se történne. Akkor néztek csak felé, amikor első lélegzetéhez jutva felüvöltött Sodzsu és elkezdett az ellenkező irányba futni. A lény mintha csak ezt várta volna, mintha neki csak valami macska egér játék lett volna üldözte őt, néha egy kicsit lemaradva néha szinte a sarkában loholva. Így menekült hosszú perceken át, amikor is szerencsétlensége egy zsákutcába vezette. Amikor megfordult, hogy visszamenjen az a valami már ott volt és szép lassan közeledett felé, mintha ki akarná élvezni rettegése minden egyes másodpercét. Ekkor lett végre úrrá rajta a sok éven át gyakorolt benső béke. Nem tudta mi ez vagy, hogy honnan jött, de elhatározta, hogy nem adja föl harc nélkül. Táskáját eldobva szabaddá tette kezeit és felkészült a támadásra. A másik nem is váratott magára csapás-csapás után jött. Pár elöl sikerült elhajolnia, amikor is az egyik karmos kezével az ellenfele végigszántotta mellkasát csípőtől egészen a válláig. Még kikerült egy csapást mielőtt összeesett volna. Tudta, érezte, hogy eljött a vége. Fölkészült a halálára és az egészben csak azt bánta, hogy sosem fogja megérteni, hogy mi is történt vele. De a végső csapás váratott magára, sőt helyette egy sokkal inkább fájdalmas mintsem diadalittas üvöltés hallatott ellenfele. Minden erejét összeszedve fölnézet csak hogy újabb rejtélynek legyen tanúja. Egy feketeruhás nő katanával a kezében ált a lény előtt és nézte annak éppen kettéeső testét. Aztán a kép elkezdett homályosodni és mindent magába nyelt a sötétség. Így halt meg Bayushi Sodzs huszonkét évesen.

Aztán megához tért. Meglepetésében és kíváncsiságában felült, majd felállt a földről. A hatalmas seb a testéről eltűnt mintha csak egy rossz álom lett volna. De akkor miért van most egy olyan helyen ahol még sosem járt korábban? A táj, a házak semmi sem volt ismerős számára. Értetlenségében addig ment, amíg nem találkozott egy másik emberrel. Amikor amaz felvilágosította, hogy mi történt vele és hol van teljesen elkeseredett. Nem így képzelte el a halál utáni létet, hisz majdnem ugyanaz a szenvedés volt körülötte, mint életében. Több napon át csak kesergett magában. Nem tudta, egyszerűen nem akarta elfogadni, a lehetséges jövőképet. Így bolyongott céltalanul keresve a kiutat az élet vele űzött tréfájából. Ám ekkor meglátott két alakot, akik ugyanúgy néztek ki mint az a nő, akit élete utolsó pillanatában látott. Fekete ruha és katana az oldalukon. Újult erővel és érdeklődéssel követte őket, amíg el nem értek egy kapuhoz melyen nem engedték át, de azt sikerült megtudnia, hogy időnként próbát lehet tenni, és aki méltónak bizonyul az bekerülhet a belső városba. Innentől kezdve megtalálta a célját. Folytatta az edzéseit és várta a pillanatot, amikor eljön a lehetőség, hogy kipróbálja magát. Fél évet kellet várnia mire megnyíltak a nagy kapuk és esélyt kapott a bizonyításra. Ha nem is hibátlan teljesítménnyel, de sikerült bejutnia azon kevesek közé, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy fölvették a tanulok közé. Hamar kiderültek, hogy mely területen jók a képességei, és melyiken kell csiszolnia. A terepen való mozgás és hasonló ügyesség alapú feladatokkal könnyen megbirkózott, a démonmágiát közepesen gyakorolta, viszont a fegyveres harcban nagy elmaradásai voltak. Idegen volt neki a hosszú bokenes küzdelem. Próbálkozott a wakizashi használatával is, ami ugyan már jobban kézre állt neki, de az akadémián lévő fegyveres gyakorlatoknál hatalmas hátrányt jelentett rövidsége miatt. De ezen próbálkozásai alatt rájött, hogy mindkét kezével ugyanolyan jól tudja forgatni a fegyvereket, ezért a későbbiekben a két fegyver egyidejű használatát gyakorolta már. De így is akadtak még gondjai. Sokszor akart bevetni olyan fogásokat és mozdulatokat, melyeket nem helyeseltek a kiképzőtisztek. Így végezte el az akadémiát, és sajátította el mindennek az alapját. Ezután került sor az osztagokba való besorolásra. Őt a titokzatos második osztaghoz küldték, hogy ott kamatoztassa képességeit. Mint ahogy későbbiekben tapasztalta jobban nem is dönthettek volna.

A második osztagot Sodzsunak találták ki. Sokakkal ellentétben itt nem a frontális harc volt az alapvető technika, inkább a háttérben való meglapulás és onnan való támadás illetve egyéb cselek alkalmazását részesítették előnyben. Éppen ezért a kiképzése is teljesen eltérő volt a többi osztagétól. Megtanították, hogyan mozogjon úgy az árnyékokban, hogy mások számára szinte láthatatlan legyen. Különös figyelmet fordítottak sebességének növelésére, mert ebben is igen tehetségesnek bizonyult. Ezenkívül rengeteg különleges fegyver használatára tanították meg, melyeket a tiszta lelkek városában senki más nem használ az ő osztagukon kívül Az egyik ilyen alkalommal adták a mesterei a kezébe a ninjatot. Ez jóval rövidebb egy katanánál, de azért hosszabb egy wakizashinál. A pengéje inkább egyenes volt, mint ívelt, ezzel téve lehetővé, hogy sokkal sikeresebben lehessen vele végrehajtani egy-egy precíz szúrást. Bár nagyon sok mindent kellet tanulnia, de így sem hagyott fel régi szenvedélyével, a pusztakezes harcművészet gyakorlásával. Még két évig tartott a második osztag alapkiképzése, mely során elsajátított minden szükséges tudást, hogy továbblépjen. Eljött az ideje, hogy megszerezze a saját zanpakuto-ját.
Mivel azt a tanácsot kapta, hogy a benne szunnyadó erőből kell megformálnia a kardját és előhívnia annak énjét ahhoz a megoldáshoz fordult, ami eddigi egész életében segítette, a meditáláshoz. Magához vett többnapi élelmet majd elindult a hegyekben, hogy a külvilágtól zavartalanul lehessen. Sokat ment mire talált egy tisztást az egyik eldugott völgyben. Itt elhelyezkedett a földön, majd elkezdett magában kutatni. Három napot töltött mély meditatív állapotban, mire sikerült megérintenie a benselyében szunnyadó erőt és kialakítania vele kapcsolatát. Amikor érezte, hogy elérkezett a tettek ideje fegyveres formagyakorlatok sokaságát hajtotta végre melyek során ara koncentrált, hogy milyen fegyver lenne a legtökéletesebb társa élete további részében. Órák hosszán át folytatta a gyakorlatokat teste tűrőképességét a végletekig feszítve. És ekkor az éjszaka sötétjéből hirtelen elkezdett a kezében formálódni a lelke. Mire befejezte a katát már nem üres kézzel ált alaptartásban, hanem két ninjatot tartott a markában és emelt az ég felé. A fegyver tökéletesen illett a kezéhez és hirtelen úgy érezte akár a világot is legyőzhetné vele. Érezte, ahogy a kard tudata kinyúl az övé felé és szép lassan egyesül a kettő. Shoushi egy feketesárkány alakjában lebeget lelki szemei előtt és egy elégedett morgással adta tudtára, hogy méltónak találja hordozójának. Ez után még sokat beszélgettek így, mely a során újdonsült társa végtelen bölcsességével segített neki, hogy a benne rejlő eddig elzárt vagy még meg nem talált erőket elő tudja hívni és új, egyedi technikákat is tanított neki. Amikor végül kinyitotta a szemét már tudta, hogy nincs egyedül, és nem is lesz soha mostantól fogva.

Ezután visszatért osztagához és folytatódott a kiképzése. De Shoushivel az oldalán már gyerekjátéknak tűntek a dolgok. Ha valamit nem értett vagy bizonytalanság fogta el, csak merített a sárkányé tudásából, erejéből és máris sikerült neki minden. Ahogy teltek a napok és a hetek és az évek úgy erősödött közöttük a kötelék, amíg szinte már nem volt szükség szavakra hisz ismerték a másik gondolatát. Ez idő tájt fejeződött be a kiképzése és most már teljes jogú és felelősségű tagja lett a második osztagnak. Ekkor jöttek az első bevetések és küzdelmek melyekben sikeresen bizonyította ügyességét, rátermettségét és hozzáértését. Így hamar megindult az osztag ranglétráján fölfelé. Ám akármennyi feladata is volt mindig szakított időt arra, hogy visszatérjen a régi edzőtermébe és folytass az időközben már majdnem tökéletességre fejlesztett harcművészetét. Valószínűleg Shoushi is megérezte, hogy mennyire nagy szerepet tölt be ez az irány társa életében, mivel az egyik ilyen edzés alkalmával arra kérte, hogy vegye őt a kezébe. Sodzsu bár nem értette, de érezte, hogy a mostani kérésnek jelentősége van, ezért kardal a kezében folytatta az edzését. Majd egyszer csak a tudatában megjelent a sárkány és mélyen égő sárga szemeit az övébe fúrta.~Bár már régóta használsz engem, még mindig mélyen szunnyad bennem az igazi erő. Az igazi erőnk.
Az út bár igen hosszú és rögös, ami a tökéletes egybeolvadásunkhoz vezet, te most megértél arra, hogy egy újabb nagy lépést tegyél ezen. Én már tudom, hogy mit kell tennem hozzá, de vajon te is tudod? Hívj magadhoz, szakíts át egy újabb gátat mely köztünk áll és én megmutatom neked, hogy mire lehetünk mi képesek együtt. - harsogtak Shoushi utolsó szavai a tudatában.~ Ahogy Sodzsu visszatért a tudatához már tudta, hogy mit kell tennie.
- kakuszei Shoushi! – kiáltotta hangosan és érezte, hogy testét hatalmas mennyiségű energia járja át. Valahol a tudatában egy diadalittas sárkányüvöltés hangzott fel és ezzel egy időben mindkét ninjato kis sárkánnyá változott és felkúsztak az alkarjára, hogy ott felöltség új alakjukat. Az egész alkarján egy vastag fémréteg húzódott végig, mely tökéletesnek látszott védekezésre, míg a kézfején túl három-három karom meredt előre tökéletes precizitással és stabilitással. Bár sosem mondta ki, de mindig is hiányzott neki harc közben a fogás lehetősége, és most mindez megadatott neki. Egyszerre tudta használni a kezét és mégis volt fegyvere. Tudata és lelke szinte lángolt a boldogságtól és már várta, hogy a harctéren is kipróbálhassa újdonsült erejét.
Ez után még sok gyakorlatozás és edzés kellett ahhoz, hogy tökéletesen elsajátítsa Shoushi új alakjának használatát, de erre egyáltalán nem sajnálta az idejét. Így teltek az évek, küldetést küldetés követett és a jó teljesítménye nem maradt elsimerés nélkül. Most is képességei tökéletesítésével van elfoglalva és készül a következő lépés megtételére az egybeolvadás felé.