Név: Hokorashii Hito
Bece név: Gou vagy Hito
Kaszt: Vaizard
Nem: férfi
Kor: látszólag 19, de 547 éves
Felszerelések: 1 db vörös markolatú Zanpakuto
Születési dátum: 1461 dec. 23.
Kinézet: Középmagas (180 cm) Fehér felálló haj, begyógyult heg az arcán, izmos, vékony, bal karján a japán dinasztia jele…
Zanpakuto: Hakuryuujin
Zanpakuto fajtája: szél
Zanpakuto shikaia: egy fehér színű kard, pengéje nagyobb, kicsit görbített, valamint hegyesebb.
Zanpakuto támadása/segítsége:
- Hakuryuujin Fusshoku: (söpörd el őket Hakuryuujin) egy hatalmas széltornádó jelenik meg a kardból és Hito által kiválasztott ellenséget/-ket elpusztítja.
- Hakuryuujin Dekata: (Hakuryuujin mozgasd) hatalmas szél kerekedik és ilyen szél hullámként arrébb löki Hito ellenfelét
- Hakuryuujin Baribari: (Hakuryuujin tépés) ez a támadás nagyon erős koncentrációt, pontosságot és nagy lélek energiát követel. Hakuryuujin az ellenség tüdejébe bele mászik és kitágítja azt, amíg be nem áll a halál.
- Kisu Hakuryuujin: (Hakuryuujin csók) ez a technika nem támadó, hanem valamilyen szinten gyógyító. Lélegezteti a kiszemeltet, a rendes szív ritmikát visszaállítja, valamint a mérgező gázokat eltávolítja a személyből. A gond az, hogy Hito aligha tudja alkalmazni magán, befolyásolhatja a koncentrációt.

1479 ír Európa és Japán meg akarta hódítani Amerikát. Vörös Erik vezetésével megérkeztünk a szigetre, ahol nekem az információgyűjtés volt a feladatom. Kaptam egy 12 fős csapatot, akiket a császár harcművészet tanítója/ senseije képzett ki, ahogyan engem. Furcsa módon békés nép él itt, kik még nem léptek ki a bronzkorból. Fegyverük nem vasból, hanem rézből készült, ruhájuk szinte az ősemberéhez hasonlít. Viszont maga a civilizációjuk és kultúrájuk hihetetlen volt. Az egyik part menti törzs vezetőjén látszott, hogy alkudni akart, ebből tudtam, hogy kereskedelmet lehetne folytatni velük s pár hónapon belül visszatértem az uramhoz, de a visszatérésem nem a gondolat menetelemen történt, mongolok fenyegették az országot. A Csendes-óceán miatt ez nem volt olyan nagy probléma a jövetelük a hajók szempontjából, de ha összefognak, akkor még a védelmi vonalunkon is képesek lennének áttörni, de ezt nem hitte el a császár. Így hát az úrnőm küldött egy hadsereggel a csatába. Egy hétig tartó őrület után egy mongol fegyverezett le és kioltotta az életem. Vándorló lélekként jártam a harcmezőt végig nézve a 2 hónapos csatát. A harc a japán íjászokkal végződött. A parton álló bástyákkal visszaszorították a mongolokat, és az óceánon folytatódott a harc. A hajóra nem akartam feljutni, mert amúgy sem tudtam volna segíteni. felmentem Tokyoba a császárhoz megtudni a döntéseit. A döntése szerint Amerikával maximum kereskednek és visszaállítják az országot, s a haderőt. A sötét utcákon mászkálva egy szörnyeteg tűnt fel, aki egy ember lelkét akarta meg enni. Kardomat előrántottam és letámadta azt a micsodát, de hasztalan volt. Ekkor egy köntösben megjelent a megmentőnk. Levágta a karját a maszkos vadállatnak, s az eliszkolt. Ekkor még sokkos állapotban volt a szegény leány, én szinte nem értettem semmit. Abban a pillanatban mihelyst felém lépett a fekete köntösös fickó, rá szegeztem a kardom. Emiatt egy magyarázattal leengedette velem a katanat, ez után sétálni indultunk, hogy a lány ne halljon, vagy lásson semmit. Úgy sem követne, mert sokkos volt. A Shinigami jobban elmagyarázta a helyzetet. Szóval így telt el nekem az első hollow találkozásom. A park közepén egy hatalmas nyilalló érzésem volt a mellkasomnál. Térdre hulltam és a következő pillanatban a Shinigami Zanpakutója végét éreztem a homlokomon. Még kezdő volt a Shinigami. Az, hogy Soul Society-be kerülök az 50-50 százalék. Szerencsémre Rukongaiba kerültem és hamarosan jelentkeztek a kidou jelei, ami miatt a Lélektovábbképző Akadémiára kerültem. Az akadémiáról kikerülve a 4. osztaghoz kerültem. Már hadnagyi poszton munkálkodtam körülbelül 400 évig és az utolsó Shinigami éveimben egyre erősödtek a harc utáni vágyam, éhség gyötört, tudtam valami kikívánkozni akart belőlem. Volt mikor az egyik napból 6-8 órákra alig emlékeztem, mert a hollow ki tudott törni az irányításom alól. A „kicsapongások” okozott károk miatt meg akartak fosztani az életemtől, ezért elszöktem és meg akartam tanulni irányítani a hollow erőmet. Az egyik nemesi család kapuját használtam, hogy Karakurába kerüljek.
A parkba landolva hollowokon próbáltam ki az új erőmet. S egy furcsa alak ajánlotta fel a Vaizard életet, amit elfogadtam. Hokorashi Hito vagyok, és ez itt … a múltam.





Kiegészítő:


AZ EMLÉKEK SZOKATLAN ELŐTÖRÉSE - AZ EMBERI TÖRTÉNETEMBŐL (I. RÉSZ)

Japánban elterjedt a manufaktúra, így apámnak lehetősége nyílt arra, hogy ne csak minőséget készítsen mindenféle szabályokkal és korlátozásokkal. Beállt a jobbágy apám bérmunkásnak és pár hónap múlva beköltöztünk Japán külvárosába. Ekkor még 7-8 éves voltam, eleven, meggondolatlan és egy igazi fürge gyerek. Mindig néztem/ csodáltam a katonák öltözetét. egyre jobban érdekelt a harcosok útja. A szüleimnek ezt elmondtam és megbeszéltük, hogy nekem is dolgoznom kell azért, hogy az álmom valóra váljon. Éjt nappallá téve dolgozott a család, de mint mindig van bökkenő. A helyi maffia bandák küzdöttek egymással ki tud több manufaktúrást a saját ujja köré csavarni. Apám se az Iyashii család, se a Fuka család és még megannyi maffiacsalád és klán. Hamarosan fenyegető levelek érkeztek a gyárba. Lassan dönteni kellett melyik klán fog minket megvédeni, ugyanis az a hír járja, hogy a manufaktúravezetők kezdenek eltűnni és furcsa halálesetekről is pletykáltak. A szüleim arcát nézve olyan volt, mintha ők meg akarnának halni. Hol a császár rendvédői? Hol vannak a mindig is csodált samurai rendőrök? Esküszöm, még a földes úrnál is jobb volt. Robotolni a szántó földön jobb volt, mint félelemben rettegni körülbelül száz felbőszült család miatt. Borzalom volt, még én is kezdtem megőrülni a feszültségtől. Nem akarok meghalni…
Az egyik nap családok irtották egymást az utcán. Kellett nekik az utolsó gyár, ami független a korrupciótól. Én befutottam a járdáról, épp rajzoltam a homokba. Én csak üvöltöttem, hogy maffia, maffia… de teljesen üres volt a gyár. Ahogyan menekültem pár család szolga üldözni kezdett. Ki akarták belőlem verni, hogy hol a családom. Ahogyan a szövő gép mellett futottam, felkapkodtam a tűket és rejtőzve vártam, majd meglepetésszerűen eldobáltam a varró tűket. Némelyiknek kiszúrtam a szemét, így maradt kettő, akik el akartak kapni. Újra futhattam, már majdnem kiköptem a tüdőm, amikor egy kosárban botlottam meg. Kettő Senbont találtam benne. - Jó nagy dobó tűk. – Gondoltam magamban. Újra elrejtőztem. A család harcosai kitartóan óvatosak voltak. Minden zugba benéztek, ahogyan közeledtek felém. Ki ugortam a szövőgép árnyékából félelmet nem ismerve és elhajítottam az egyik tűt, ami nagyon szerencsésen átszúrta a szívet. Utánam iramodott az egyetlen maffiabélista és a hajamnál fogva rántott vissza magához. A hajamat annyira húzta, hogy szinte visítottam. A bal kezemmel megpróbáltam megsebesíteni, de csupán az arcát sértettem fel. Mérgében elnevezett mindennek és halálra akart ütni. Mindig az első ütések a legfájdalmasabbak, a végén már az ütéseket alig éreztem. A hajamból is jött ki jó pár szál. A következő ütésnél a kart elkezdtem tolni az arcom elé sikeresen, majd egy hatalmasat haraptam belé. Elengedte a fejemet és arrébb ütött. Nehezen feltápászkodtam s futni kezdtem a kijárat felé. Viszont nem voltam elég gyors az üldözőm kirúgta a lábam és a halott társa mellé csúsztam. Kezemmel súroltam a halott fickó katanajat és kihúztam. Köptem egy véreset és a katonák edzésein látottak alapján felvettem egy alapállást, ami nem nagyon hasonlított a felvett pozíció technikájára. Vízszintesen felemeltem a kardot a fejem magasságáig, de a lábaim olyan merevek voltak, hogy az hihetetlen. Mindenképp el kellett lazítanom, mert fontos része a minden technikának. Szájamból ömlött a vér és a szemem környékénél. Összegyűjtöttem véres nyálat a számban és leköptem ellenfelem. Most már teljesen őrültnek tartott a férfi, sőt letámadott. A támadásokat, úgy ahogy kivédtem, de sok helyen megsebesültem, amik nem voltak kritikusak. A vége fele a földbe csúsztattam nagy nehezen az elbizakodott harcos támadását, majd habozás nélkül ösztönösen elvettem az egyik szeme világát a kard nélküli kezemmel. Az ellenségem felüvöltött és rohantam. Az ajtó kicsnyilt és a Nap ugaraiból kibújva apám jelent meg íjjal, nyíllal a kezében. Arca akár a dühös tigrisé. Egy percet sem várt, átlőtte a férfi fejét. Apám háromszor elismételte a nevemet, majd arra kért, hogy szaladjak a palotába és így is tettem. Zuhogott az eső. Nyomomban apám fedezett, ő nyomában a családok alkotta had. Így nem féltem soha. Amikor a kapukhoz értünk szemem felcsillant reménnyel és bánattal egyszerre, mert egyelőre zárva voltak a kapuk. A fémes nyikorgásra mindketten felfigyeltünk. Apám megfordult és a mellkasát átszúrta egy nyíl. Ekkor sírni kezdtem. A saját szemem előtt láttam apám hirtelen halálát. A haldokló arcát sosem felejtem el. A kapu teljesen kinyílt és el kellett vetődnöm, mert lovasok vonultak ki a városba a kapzsi maffiákat lemészárolva. Megadott a lehetőség, hogy bejussak a palotába, de arra erőm se volt. Beütöttem a fejemet, még a kóma esve is sírtam... Hirtelen felkeltem a saját ágyamban. gyötörnek az emlékek. Az ájjeli szekrényről leemeltem az egyik kapcsolót és az egyedi ablakomra irányítottam azt. Az ablak egy sötétes, nyugtató tájadt adott ki. Elővettem az egyik ásványvizzel teli palackomoat és inni kezdtem zsebre tett kézzel elgondolkodva, miért álmodom újra az emlékeimet.