Semmi extra, csak egy kis panellakás, amiben Matsu kényelmesen elfér ^^

Karácsonyozás

Már kora reggel a család a karácsonyi dalokkal terrorizált. Nem is tudtam sokáig aludni, hisz Nasi is olyan önkívületi állapotban sorolta fel kívánságlistájáról az ajándékok tömkelegét, hogy ha akartam volna sem tudtam mást tenni, csak az egészet végighallgatni. Kómásan battyogtam el a mosdóba, hogy hozzákezdhessek a szokásos, reggeli rituálémhoz. Mihelyst végeztem, a hajamat kivasaltam, majd elindultam a földszintre, hol már hangosabban szólt a karácsonyi zene. Bevallom, nem igen kedveltem ezt az ünnepet. Valahogy mindig csak az ajándékokról szólt az egész, nem pedig arról, amiről valójában szólnia kellett volna. A szeretet ebben a mocskos, rohanó világban teljesen feledésbe merült. Igaz, ez a dolog nálunk látszólag mindig megvolt. A kandalló mellett együtt volt a család, és késő estig ott is volt. Ajándékoztunk, meséltünk, elnevetgéltünk, közben pedig jó nagyokat ettünk. Lehet csak az idő múlása teszi, de én már nem tudtam meghatódni egy újabb karácsonyi nyakkendő vagy mézeskalács láttán. Viszont annak örültem, hogy muter és a húgi még élvezték. Igazából húgi mindennek tudott örülni, amiért mélyen legbelül, nagyon irigyeltem.
A fater régóta lelépett. Azt sem tudtuk, hogy él-e vagy hal-e. Talán csak annyi nyugtathatta anyát, hogy a pénzt mindig hazaküldte. Hogy hol van, és mit csinál, senki sem tudta. Az évek, ahogy teltek, megedzettek, így már hiányát sem érzem. Csak mutert sajnáltam. Hisz nem lehet neki könnyű, két gyerekkel, plusz a háztartással. Bár húgival, mind a ketten próbáltunk a lehető legtöbbet segíteni neki, de fatert nem tudtuk kiverni a fejéből. Mai napig sem értem, miért szereti még. Mondjuk, ezt sosem fogom megérteni szerintem.
A két lány már bőszen készülgetett az estére. Még be tudtam segíteni nekik, a karácsonyfa felállításában. A többit rájuk bíztam, hisz ezekhez a díszítős dolgokhoz nekik jobban van kedvük, türelmük és érzékük is.
A mai napot, máshogy terveztem, mint ahogy azt megszokhattuk. Ezt a napot szerettem volna Matsuval tölteni. Tudtam, hogy ezen a napon otthon lesz, mert sikerült kinyomoznom. Nem tervezett semmit sem, csak hogy a lakásában pihenjen. A rokonait csak másnap akarta meglátogatni, így nem láttam akadályát, hogy vele együtt tölthessem a szentestét. Már gondolatban mindent kiterveltem, így már csak muterral kellett beszélnem. Igazából nem akartam őket itthon hagyni egyedül ezen a napon, de akármennyire is gonosz, a szerelmemmel akartam lenni. Nem szép, de őszintén szólva a családomnál most sokkal fontosabb volt Matsu. Bármit megtettem volna érte, és már a gondolat is elszomorított, hogy egymagában kell lennie szenteste.
Anyámnál könnyedén letudhattam a dolgot, bár nem pont erre számítottam. Örültem neki, így meg is ígértem neki, hogy valami szép ajándékot fog tőlem kapni. Úgy terveztem, hogy Matsuval együtt fogok bevásárolni. Igen, tudtam, hogy nem jó az utolsó percre hagyni az ajándékok beszerzését, de én már csak ilyen vagyok, és nem fogok megváltozni. meg azt sem tudtam, hogy ő minek is örülne. valahogy sosem voltam jó ezekben az ajándék választós bigyókban, így egy okos, talpraesett leányzóval mellettem, csak össze tudjuk okoskodni, kinek mi lenne a megfelelő.
Egy kis idő múlva felsiettem a szobámba és előkerítettem valami elegánsabb öltözéket. Egy szép ing, és egy farmernadrág most tökéletes választás volt. Belőve a sérómat kutattam fel egy pár karkötőt. Egy kis parfümöt magamra locsolva baktattam le ismét a földszintre, hogy magamra szuszakoljam a cipőmet is. Kint repkedtek a mínuszok, így jól be kellett öltöznöm. Kabát, sapka, sál és kesztyű. Mikor mindent magamra aggattam, ki is vágódtam a bejárati ajtón, és megindultam egyenesen Matsu lakása felé. Nem tudott róla, hogy megyek hozzá, így remélem jól meg fog lepődni, és nem fog elkergetni. Bíztam benne, hogy lesz kedve a közös programhoz. Befordulva az utcába benyitottam a házba. Mivel Matsu nem az első emeleten lakott, ezért szívesen igénybe vettem volna a liftet, csak hogy az nem igen működött. Fogaimat csikorgattam, de férfiúi büszkeségem azt sugallta, hogy menőbb is az, ha a lépcsőt használom. Így hát meg is iramodtam a lépcső felé. Kicsit csalódtam a kondimban, hogy már a harmadik emeleten ki akartam köpni a tüdőm, de mihelyst elértem az ajtóig, kifújtam magam, és megigazgattam a ruhámat. A sok gönc alatt, biztosra vettem, hogy igen rendesen kipirosodtam, de nem érdekelt. Becsengettem, és vártam, hogy ajtót nyissanak. Pillanatokon belül nyílt is az ajtó.
- Meglepetés! Boldog karácsonyt, kicsim!
Tártam ki karjaimat, hatalmas mosoly kíséretében.