Mikor visszaértünk az első küldetésről bemutattak a kapitánynak.Én nagyon izgatott voltam, kíváncsi voltam ki az akitől személyesen kaptam behívót.Azt ugyan tudtam hogy Ukitake Juushironak hívják, de sajnos ez a név nem sokat mondott hiszen nem rég óta tartózkodom Soul Societyben. Két magasabb rangú tiszt kísért be a kapitány úr irodájába. én félszegen haladtam a nyomukban. Mikor odaértünk az egyik tiszt bejelentett minket, majd beléptünk az irodába. Ők egy meghajlás után távoztak, így egyedül maradtam a kapitánnyal. Először rá sem mertem nézni úgy hajoltam meg.
-Tiszteletem kapitány! Kawazoe Hanae vagyok, az osztag új tisztje. -mondtam majd felnéztem. Hirtelen meglepődtem, mert az a férfi állt előttem aki annak idején megismertette velem a shinigamik világát.
-Üdvözöllek Hanae-chan. -mosolygott a kapitány- Látom nem tévedtem a képességeiddel kapcsolatban. Örülök hogy az én osztagom tagja vagy.
Nem tudtam mit akar ezzel, hiszen közel sem vagyok különb a többi másik hasonlóan jó eredményekkel végzett csoporttársamnál. Kérdezni viszont nem mertem, hiszen tiszteltem a kapitányt és hálával tartozom neki.
-Engedelmével kapitány nekem most távoznom kellene, mert még le kell adnom a hadnagy úrnak a jelentésemet. -hajoltam meg ismét.
-Rendben Hanae-chan, nem szeretnélek feltartani a munkádban.
-Köszönöm kapitány, akkor viszont látásra. -majd meg újabb meghalás után elhagytam az irodáját.
Azon tűnődtem miért viselkedik velem így a kapitány, de nem tudtam rájönni.
Ukitake Juushiro olyat tudott aminek én még nem voltam tudatában.
A következő néhány hónapban szorgalmasan edzettem és gyakoroltam, a lehető legtöbb küldetésre jelentkeztem hogy erősebb lehessek.Abban reménykedtem hogy a zanpakutoum végre megmutatja magát valódi alakjában, de azóta az első küldetés óta nem hallottam a hangját. A nevét ugyan tudtam és a shikai formát is sikerült uralmam alá vonnom, de még mindig olyan távolinak éreztem a kardom szellemét. Mikor épp nem küldetésen voltam vagy gyakoroltam, akkor épp megpróbáltam összhangba kerülni Yamazakurával, de ő makacsul hallgatott. Éreztem hogy valami hiányzik belőlem, de nem tudtam mi lehet az.
Épp az osztag kertjében sétáltam mikor egy kisebb csoport beszélgető shinigami mellett haladtam el. Akaratlanul is meghallottam miről beszélgetnek:
-Hallottátok? Ukitake kapitány utódot keres magának. -mondta az egyik
-Igen, igen, úgy hallottam szeretne nyugdíjba vonulni.
-Vajon ki lesz az új kapitány?
A találgatás részét már nem hallottam mivel már távolabb értem tőlük.
-Új kapitány? -tűnődtem szomorúan.
Egyik délután egy másik kerti séta alkalmával találkoztam a kapitánnyal. Már messziről integetett nekem.
-Szervusz Hanae chan! -köszönt jókedvűen
-Jó napot kapitány! -hajoltam meg tisztességtudóan.
Majd hirtelen komolyra fordította a hangját, amitől kicsit megijedtem.
-Van egy kis időd számomra? -kérdezte
-Persze kapitány úr!
-Rendben akkor sétáljunk egy kicsit.
-Rendben. -bólintottam majd elindultunk
-Nem furcsállod hogy a kardod nem hajlandó rendesen kommunikálni veled, a többi shinigamiével ellentétben?
-Kapitány úr észrevette? Pedig én egyfolytában edzek és mégsem tudom elnyerni a bizalmát. -mondtam szomorúan.
-Cseppet se aggódj, ez nem a te hibád.Te nem tudhatsz róla, de a te te különleges vagy. Már akkor éreztem mikor először találkoztunk. És a kardod is az. Nem csak egy átlagos zanpakutou. -mondta komolyan.
-Hogy érti ezt uram? -kérdeztem meglepetten, hiszen a szemében láttam hogy nem viccel.
-A te zanpakutoudnak nem átlagos szelleme van, mint egy átlagos shinigamiénak. A te társad a harcban, akitől az erődet nyered a nagy elemi sárkányok egyike. Yamazakura a cseresznyevirágsárkány.
-Elemi sárkány... -ismételtem továbbra is meglepetten
-Tudom hogy nem tudhatsz erről semmit, hiszen csak nem rég óta vagy Soul Societyben, de a régi öregek még ismerik az elemi sárkányok történetét.
De most nem is ez a legfontosabb -váltott hirtelen témát- Gondolom te is értesültél már róla a pletykákból hogy nemsokára utódot választok magam helyett.
-Szóval igaz kapitány? -szomorodtam el- De miért mondja ezt nekem? -kérdeztem
-Te, bár még nem tudsz róla, hatalmas erők birtokában vagy. Van számodra egy ajánlatom. Küzdj meg velem itt és most, és ha sikerül uralmad alá vonni a sakurasárkányt akkor kinevezlek az utódommá. Ha a kezedbe kerül az az erő aminek a birtokában vagy, jobb kézben nem is lehetne az osztagom. -mondta a lehető legkomolyabban. Én hirtelen szólni sem tudtam, majd remegő hangon mégis sikerült megszólalnom.
-Megtiszteltetésnek veszem kapitány úr. -hajoltam meg
-Akkor kezdjük! -és máris előhúzta saját zanpakutoját, ami hatalmas erőt sugárzó fegyver volt, még így is hogy szabadon sem engedte erejét.
Még észbe sem kaptam, máris megindult felém. Amilyen gyorsan csak tudtam, előrántottam a kardom és elkiáltottam magam: 'kakeru Yamazakura' és máris megjelentek a cseresznyevirágszárnyak.Ettől gyorsabb is lettem, de a kapitány mozgását még így sem tudtam követni. Elkeseredetten próbáltam védekezni a rohamai ellen, támadni lehetőségem sem volt. *Hát ilyen egy kapitány, elképesztő* Mikor lehetőségem nyílt egy támadásra azt könnyedén kivédte. *Nem lesz ez így jó! Valamit tennem kell!* Estem kétségbe és egyre vártam hogy a kardom megint hallasson magáról. De nem tette...
A legutolsó támadás teljesen telibe talált és többtízméteres repülés után egy épület fala állított meg.Közben már jónéhány ember odasereglett az osztagból, sőt más osztagokból is, és csodálkozva nézték elkeseredett küzdelmemet a kapitány ellen.Én próbáltam feltápászkodni, de az erőm nagyon megfogyatkozott.
-Máris feladod? Lehet hogy mégis csalódnom kell benned.. -mondta hidegen mikor odalépett hozzám
Az utolsó mondat tüzes nyílként hatolt a szívembe. Marta lelkemet a fájdalom, hogy gyenge vagyok és elbukom. De nagy nehezen összeszedtem a maradék erőmet és felálltam.
-Nem....nem adhatom fel... -lihegtem
-Mondtál valamit? -szólt a kapitány
-NEM ADOM FEL! Küzdeni fogok! Shinigami vagyok, ez a végzetem! -kiáltottam
Ekkor hirtelen energia kezdett örvényleni a kezemben szorongatott kardom körül. Olyan energia amit még sohasem éreztem ezelőtt. kétkézre fogtam a kardom és behunytam a szemem.
Újra meghallottam azt a gyönyörű hangot.
-Hát rájöttél végre. Most már megmutathatom magam előtted. -csengte a hang
Majd behunyt szemeim előtt egy csodálatosan ragyogó cseresznyevirágszirmokból álló sárkány jelent meg. Kinyitottam a szemem, de a sárkány nem tűnt el. Ott állt előttem teljes valójában. a kapitány hátrébb lépett és meghajolt előtte.
-Üdvözöllek sárkány. Rég volt már közületek valaki méltónak talált egy shinigamit arra hogy a társa legyen.Nem hittem volna hogy megérem hogy a saját szememmel lássam. -mondta Ukitake, mire a sárkány bólintott.
A körülöttünk álló shinigamik csak álltak és ámuldozva kiáltoztak egymásnak. A sárkány felordított majd ismét felém fordult.
-Örülök hogy végre rámtaláltál. Rendelkezz velem shinigami. -hajolt meg a sárkány előttem- Ha szükséged van rám én mindig a szolgálatodra állok, és kész vagyok az oldaladon harcolni. -mondta majd csodálatos sakuraesőt hagyva maga után feloszlott a levegőben.
-Gratulálok Hanae, ezennel te vagy a 13. osztag új kapitánya. -lépett oda hozzám Ukitake majd meghajolt. Én szóhoz sem tudtam jutni. a körülöttünk állók pedig még mindig az előbb látottak hatása alatt állva sorban hajoldoztak meg előttem mikor elhaladtam mellettük.
Másnap megtartottuk a beavatást. Meglepett de az osztagban mindenki egy emberként üdvözölt mikor Ukitake átadta a haorimat.
-Köszönöm Ukitake-sama! Ígérem mindent megteszek az osztagomért- hajoltam meg
-Kawazoe kapitány -hajolt meg Ukitake is.
Majd az osztagom tagjai felé fordultam és előttük is meghajoltam.
-Remélem nem kell csalódnotok bennem, minden tőlem telhetőt megteszek hogy legalább olyan jó kapitányotok legyek mint amilyen Ukitake-sama volt. a tömeg éljenzése közepette vonultam ki a teremből. A fejemben viszont még mindig Yamazakura járt.

-Jó napot! Ez a kutatási laboratórium igaz? -kopogtam, majd nyitottam be a Roku által megadott épületbe- A kapitány kért meg hogy hozzak mintát Yamazakura könnyéből,mert meg szeretné vizsgálni!
-Á Kawazoe kapitány!-üdvözölt az egyik kutató- Igen, igen már vártuk Önt.
-Sajnálom, de nem maradhatok sokáig, mert még van néhány elintéznivalóm, de itt a minta amit kértek. -nyújtottam oda a fiolát
-Köszönjük kapitány! -vette el a kutató majd meghajolt- Akkor további szép napot!
-Önöknek is! -mosolyogtam majd elhagytam az épületet.
Már régóta fontolgattam magamban, hogy meglátogatom a Rukongait, ahonnan az akadémiára kerültem.
*Rég nem jártam arrafelé, és ma ráadásul szép idő is van egy kis sétához* -néztem kezemet a szemem elé tartva a napfényes égre.
Elindultam kifelé a Seireiteiből, és miután kiengedtek a Nyugati kapun, a 35. kerület felé vettem az irányt. Egyre másra emberek üdvözöltek és tisztelegtek, bár én nem ismertem őket.
*Vajon megvan még az a ház?*-tűnődtem mikor azt vettem észre hogy megérkeztem. A házikó még ugyanúgy állt, üresen mint mikor elköltöztem onnan. Nem időztem ott sokáig, úgy döntöttem elmegyek a folyópartra is, oda ahol annak idején először találkoztunk....
Mikor odaértem leültem a partra és néztem a vizet. Mélyen a gondolataimba merültem. Elég elhagyatott vidék volt, ezért emberek sem nagyon jártak erre sohasem. Épp ezért eléggé megijedtem mikor valaki megszólított a hátam mögött.
- Á szóval te vagy az! Bevallom másra számítottam! -szólalt meg egy gúnyos hang. Én gyorsan hátrafordultam, és megláttam egy nőt mögöttem.
-Ki vagy t.. -kezdtem bele a kérdésbe, de ekkor megéreztem hogy szabadjára ereszti a lélekenergiáját- Arrancar?!
-Cöhh..egyáltalán nem tudom elképzelni miben vagy jobb mit én!-nézett végig rajtam- De nem érdekel! Így is úgy is megöllek!
-De..miért? *Ki ez a nő, és miről beszél? Az biztos hogy nagyon erős* Mit akarsz tőlem? -ragadtam meg a kardom markolatát.
-Ne add az ártatlant te szajha!-rivallt rám-Tudod te nagyon jól miről beszélek! -előhúzta a kardját és felém rontott.
Én még mindig nem értettem miről beszél, de próbáltam hárítani a támadását. Épphogy sikerült ellöknöm magamtól.
*tényleg nagyon erős, és dühös*
Lehívtam a shikai formát: 'Kakeru Yamazakura!' Ő pedig folytatta a támadásait és én alig tudtam védekezni, még shikai formában lévő kardom sem kottyant meg az arrancar acélkemény bőrének.
*Nem lesz ez így jó! Valamit ki kell találnom*
-És ráadásul még gyenge is vagy! Én felküzdöm magam a ranglétrán hogy felkeltsem az érdeklődését, erre mit hallok?! Hogy egy átkozott shinigamival szűrte össze a levet! -vágott földhöz
*már értem! szóval Ulquiorra miatt akar megölni*
-Valóban? Hát ez nem az én problémám! -ugrottam fel a földről és biztos távolságba villámléptem.
-Semmi kedvem itt szórakozni veled, minél hamarabb megöllek, Ulquiorra annál hamarabb az enyém lehet! -ült ki arcára az ördögi mosoly
-Ne becsülj ennyire le légyszíves! És azért a nevedet elárulhatnád, ha már így nekem támadsz! -tettem szemrehányást
-Ha már így megkérdezted! Én Sangirabella Omuerto vagyok. Ötödik espada akartam lenni, hogy közel kerülhessek Ulquiorrához, és mire elérném a célom, és vagyok olyan erős hogy kihívjam Nnoitorát, erre miattad kirakják az espadából! -ordította idegesen és ismét támadásba lendült.
Én próbáltam védekezni, de a düh és a féltékenység ami elborította az agyát hihetetlenül erőssé tette. Hiába lettem gyorsabb így is sikerült egy-egy jól irányzott ütést mérnie rám. Az egyiktől vagy tíz métert repültem.
*Nem lesz ez így jó, muszáj lesz mindent beleadnom ha egyáltalán túl akarom élni*
-Ban-kai! -kiáltottam majd a szokásos módon előtűnt Yamazakura
Ellentámadásba lendültem. Most már úgy tűnt én vagyok fölényben, de még így is elég jól tartotta magát. De legalább a kardom most már fel tudta sérteni a bőrét, ami nem is tetszett neki.
-Á szóval mégsem vagy annyira gyenge! -fintorgott- De azt hiszem ideje lenne véget vetnem ennek a játszadozásnak! "Despertar león" (ébredj oroszlán) -tartotta fel a levegőbe a kardját.
A kard eltűnt és hatalmas lélekenergia szabadult fel. A karján hollowpáncél tűnt elő, ami hosszú, hegyes karmokban végződött. Nem is tétovázott egyből felém támadt, ám Yamazakura közénk ugrott. Ráordított az arrancarra, de az egy hatalmas ütéssel félrelökte, majd egy cerot küldött felém. Én elkiáltottam magam:
-Bakudou 39: Enkosen -ez megfékezte ugyan a támadást, de csak egy részét tudta visszafodítani az ellenfelemre. Ő csak nevetett.
-Ilyen szánalmas kis trükkökel ellenem semmi esélyed! -nevetett gúnyosan.
Ám ekkor Yamazakura felbukkant a háta mögött és egy energialabdát küldött felé, én pedig előlről tettem ugyanezt. Váratlanul érte ez a kettős támadás. Egy pillanatra a földre rogyott, de sajnos nem sérült meg eléggé.
*Hihetetlen! hát ez egy arrancar igazi ereje?! Mit tegyek? Így semmi esélyünk!* -ahogy ezen gondolkoztam, megint kezelésbe vette Yamazakurát. Hatalmas karmaival mély sebeket szántott a sárkány bőrén.
-Yamazakura! -kiáltottam sírva
*Nem hagyhatom! Tennem kell valamit, de képtelen vagyok! Túl erős!....De nem adhatom fel!*-ráztam meg a fejem- *Csak annyira lehetek erős amennyire erős a hitem! Ha most feladom, Yamazakura minden ereje elvész, és nekem is végem* Mély levegőt vettem, majd próbáltam nyugalmat erőltetni zakatoló szívembe és nem tudom miért de ez a néhány szó hagyta el az ajkaimat.
-Yamazakura! Arikitari kokoro! (közös szív) Én hiszek benned!
Ekkor olyan dolog történt amire nem számítottam. Yamazakura felordított, majd csodaszép szikrázó izzásba kezdett. A levegőbe emelkedett és elindult felém. Megállt előttem és egy ragyogó rózsaszín energiagömbbé változott.
Sangirabella dühödten indult elszökött prédája után.
Eközben az energiagömb egybeolvadt a testemmel, és éreztem ahogy belőlem is hatalmas lélekenergia szabadul fel. Az arrancar lendületét vissza vetette a hirtelen átváltozásom. Belül csak annyit éreztem hogy némileg erősebb lettem. De kívülről is megváltoztam, a sérüléseim átmenetileg eltűntek.
Ellenfelem meglepettségét felhasználva, úrrá lévén az enyémen, nekiindultam. Furcsa érzés volt, de határozottan hittem hogy így már lehet esélyem. A sárkány harci ösztönét éreztem magamban.
*minél gyorsabban el kell intéznem, mert nem tudom meddig maradhatok ebben a formában* Felmértem az új képességeimet.Éreztem hogy uralom a levegőt, minden egyes részecskéjét egy bizonyos körzeten belül.Úgy éreztem eggyé válok vele. Rárontottam ellenfelemre, a kardom eltűnt és vörös sakuraszirmok indultak ki a kezemből. A sebességem fejlődött. *kíváncsi vagyok mire képes*
Felemeltem a kezem és egy íjra gondoltam.Abban a pillanatban egy vörös sakuraszirmokból álló íj materializálódott a kezemben.Nem is tétováztam egyből megtámadtam az arrancart. Gyors mozdulataimnak köszönhetően sikerült meglepnem, így a támadás telibe találta. A tűéles szirmokból álló nyilak a testébe fúródtak.Majd kihasználva a pillanatnyi előnyömet egy hasonló szirmokból álló burkot hoztam létre körülötte.
*ez nagyon hatásos, de csak akkor ha nem tud kitörni a szorításból, mert akkor fújhatom*-gondolkoztam, majd szorosabbra vettem a burok méretét. Sangirabella felordított, és szabadulni próbált.
*már nem sokáig bírom tartani, túl sok erőt kivesz belőlem, de legalább hatásos! Remélem sikerült elintéznem mielőtt elfogy az erőm* -lihegtem
-Most véged! -kiáltottam majd minden erőmet beleadtam a támadásba. Az szirmok szétrepültek és az arrancar összeesett.
-Sikerült? -rogytam le teljesen kimerülve a földre. szinte minden erőm elhagyott, és vissza is változtam, a sérüléseim is visszatértek és jobban fájtak mint előtte.
Ám ekkor Sangirabella nyöszörgött és vértől csöpögve elkezdett feltápászkodni.
-Azt hiszed ennyivel elintézhetsz?! szánalmas kis fruska!
*Ez nem lehet! Hogy lehet hogy még mindig áll!* -én ködös tekintettel feküdtem a földön, mozdulni sem bírtam és felkészültem a legrosszabbra.
De abban a pillanatban egy kapu nyílt meg a folyó felett. Hueco mundoi kapu volt, ahonnan Ulquiorra tűnt elő.
-Remélem még nem késtem el! -lépett át aggódva
-Még mindig páholyból nézheted ahogy kinyírom ezt a kis cafkát, drága! -nézett felé diadalittas szemekkel.
De Ulquiorra nem foglalkozott vele hanem egyből hozzám sietett, amit Sangirabella igencsak rossz néven vett.
-Jól vagy Hanae? -térdelt le mellém. A hangja cseppet sem tűnt idegesnek, de mégis belerezdült az ember.
-Azt hittem meg fog ölni -néztem fel rá könnyes szemmel, majd megöleltem
Ő gyengéden megcsókolt, vigyázva arra hogy ne okozzon fájdalmat a sérüléseim miatt, majd felállt és a dühtől és sérüléseitől forrongó Sangirabella felé fordult.
-Soha nem érted volna el a célod. -mondta higgadtan, majd egy hatalmas ceroval porrá égette az arrancart. Majd visszasétált hozzám.
-Hazavigyelek?
-Köszönöm, -töröltem le a könnyeimet- Talán hazajutok egyedül is, nem szeretném ha bajod származna abból ha fényes nappal megjelensz a Seireiteiben egy sebesült kapitánnyal. -mosolyogtam rá, majd pár próbálkozás után sikerült is végre felállnom.
-Ahogy akarod, de este meglátogatlak, hogy megnézzem rendben vagy-e. -mondta ellentmondást nem tűrően, egy újabb gyengéd csókot lehelt az ajkamra majd megnyitott egy kaput és eltűnt.
Én maradék erőmet összeszedve a láthatatlanító kidouval elrejtettem magam az emberek aggódó szeme elől majd elbotorkáltam a Seireiteiig. Majd mikor hazaértem feloldottam a kidout és az íróasztalom fiókjából elővettem a gyógyító elixírt tároló fiolát. Lehúztam majd ledőltem az ágyra és elgondolkoztam.
-Miféle erő lehet ez? Nagyon hatékony, de hatalmas mennyiségű szellemi energiámat emészti fel, szóval vigyáznom kell a használatával. Azt hiszem ha jobban leszek neki is látok az állóképességem fejlesztésének, hogy minél tovább tudjam majd fenntartani ezt az állapotot.
Gondolkoztam még egy ideig az új szintről ahová elértem majd elnyomott az álom.