Gyakorlóterep

Tárgy: Gyakorlóterep Hétf. Okt. 06, 2008 7:06 am

Egy óriási szabad, és vízszintes terület, ahol a shinigami tanoncok tudnak edzeni. A kaputól jobbra, műhollow található, amit nyugodtan szét lehet szabdalni gyakorlás kép. Bal oldalt a védekezést lehet gyakorolni. Ez egy kipárnázott rész puha, szivacsos párnákkal. Itt lehet találni még falba ágyazott, rúgós, szivacsos párnát, amit ha be kapcsolnak, fél percenként ugrik ki, ezzel próbára téve a tanuló védekező képességét. Középen található a Kidou gyakorlására fenntartott rész. Természetesen ez a rész el van kerítve egy kőfallal, hogy a véletlenül eltévedt kidouk ne okozhassanak kárt a kint lévőkben. Itt fa bábuk sorakoznak egymás mellett, amiket egy gombnyomással könnyedén lehet cserélni.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 5:03 am

A takarításban megfáradt diákok most a edzőterepre mennek lefutni a 12 kört, elől Yui megy és vezeti sort, ő kezd el elsőként futni. A tizenkét kör hamar körbefutható ám ez a bagázs több mint 30 percen keresztül futotta. Eleve mindenki fáradt volt már, de a kiálló buckák miatti hasra esések is rendesen meghosszabbították a menetet.
Miután lefutották az 1 tucatnyi kört , Yui (mint lelkes tanuló Razz

) ottmaradt és lekocogott egy-két levezető karikát a pálya körül. Eközben megjelenik a legutóbb elgáncsolt Shinigami. Elkezd felé menni és közben megszólít.
- Huhhúúú! Yuina-chan ön nagyon kitett magért! - lelkesen buzdítóan kiabál oda neked messziről.
- Előbb megnéztem a szállást, minden csillog ragyog, és az illatok is hmmm... Mint az anyukám illata volt - ekkor eléggé elfelejtkezik magáról, és teljesen önelégült fejet vág. - Tehát gratulálok a munkájához! - majd feléd nyújtja a kezét és a markából a hüvelyujját kivillantva mutatja elégedettségét, majd a már megfésült haja alatt, a homloka megcsillan, miközben rád kacsint

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 5:20 am

*Igazán élvezte a takarítást is, de a futást annál inkább. Aroval futott annak idején ilyen jókat utoljára, és most jól esik neki újra mozgásba lendülni. A két levezetőkör után kicskét elfárad, de bírná még pár kör erejéig. Eközben megjelenik a shinigami, akit véletlenül elgáncsolt, és a dícséretektől szóhoz se jut. Nem gondolta, hogy ma még dícsérni si fogják.*-Biztosíthatom róla, tiszt úr. Igaz, eleinte a jónép még a seprűhöz se értett, de kitanítottam őket.*mondja lelkesen. Bár a többiekkel szembeni ridegségét megtartja.*-Köszönöm, tiszt úr. Még bírnám pár kör erejéig.*megereszt egy mosolyt, elvégre első nap egy kiadós fejmosás után dícséretet kapni nem kis teljesítmény tőle.*-Én vagyok az új diák, ezért voltam a folyosón, tényleg nem számítottam a lusta bagázst látva, hogy még találkozok önökkel.*mondja a leányzó.*

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 5:28 am

Miután Yuina a mondandóját befejezte, a shinigami megvakarta a szakállának helyét majd rádnézett.
- Tehát bírod még?! - akkor széles mosolyra húzta a száját - Akkor most fogd magad és innen a törött bábukat és a fadarabokat összeseperhetnéd és elhordhatnád a pálya ama sarkára. - majd nagyot kacagva hátat fordított neked és elindult a 3. osztag lakosztálya felé. Majd egyszer visszafordult beállt szupermen pózba és ilyet üvöltöt feléd:
- Mellesleg a nevem Gaurey , ha valami gondod van nyugodtan keress fel! - majd tovább állt, és mikor már még messzebb ért újra vissza kiabált:
- Ja, és mire visszaérek ragyogjon itt is minden!!!!!

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 5:37 am

- Tudja, örülök, hogy a nyakamba sózta a munkát, legalább nem unatkozok.*mondja, majd elvégzi a rá bízott feladatot. Ezer örömmel teljesíti, csak ne kerüljön a lusta bagázs elé, önmaga akar lenni. Bár nehéz lesz, a régi dolgok maiatt. Munka közben Néha rápillant a láncára biztos-ami-biztos alapon. Szeretni magánál tudni a legkedvesebb holmiját. Persze a kardját is szereti ám, nem hanyagolja el, de msot a pálya feltakarításával foglalkozik. A leányzó rendezetten, fegyelmezetten végzi munkáját, és garantált, hogy mire a tiszt úr visszaér, a pálya csillogni fog. Nem tagadja, hogy örül a nyakába sózott munka moatt, elvégre nem utál jobban semmit az unatkozásnál. HAbár még a papírmunkát is elviselné, de a kétkezi munka az ő területe.*-Biztosítom róla, hogy ragyoni fog minden! - ad ki megint hangot, miután a munka feléhez jut. Kár, hogy mindig oylan hamar kész lesz, mert bármikor szívesen elvégez bármilyen melót, csak ne unatkozzon. Aro szerettette vmeg vele a munkát, bár nem tagadja, hogy őt érzi magához legközelebb, nagyon sajnálja, hogy a fiú azt érzi, ő jobban beillik a shinigamik közé, és nem mer beállni Yui mellé shinigaminak. Meló közben jól esik kicsit nosztalgiázni.*

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 7:35 am

*Legmélyebb bánatára hamarabb kész lett a munkával, mint amire számított. Még így is bírná még tovább ,ezért, mivel a pályát már feltakarította, úgy dönt, hogy körbefutja a szeretett terepet addig, ameddig ki nem dől, így szándékozik lekötni magát. Remélhetőleg a tiszt hamar visszajön, kíváncsi, most mit fog mondani, úgyhogy ő csak futszépen tovább ,a meddig bírja. Úgy gondolja, hogy nem kell elaludnia a folyosón, ha folytatja a mozgást, és nem gáncsol el senkit, maximum itt fog aludni.*

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 8:23 am

*Már nem is tudja, hányadik kört futja végig a pályán, amikor félúton megáll. Úgy látszk, elfáradt. Na igen, ha egész nap itt rohangászik, pláne úgy, hogy most este van, akkor ez nem csoda. De egész jól bírja, ahhoz képest, hogy milyen régen száguldottt ilyen jót. Azért legalább a pályát még egyszer átsöpri, biztos-ami-biztos alapon, és a seprűt szépen leteszi, majd kicsit távolabb kidől. Vidám, szokatlanul jó kedve van, de ez csak az egyedüllétnek köszönhető.*~HA Aro látná, hogy milen jó itt, akkor biztosan ő is jönne. De nem akar, mert jobbnak gondol engem, pedig ő nem gyengébb nálam.~*gondolja kissé szomorúan, de bármikor visszajöhet a tiszt, így összeszedi magát, és igyekszik kipihenni magát. Néha körbepillant, és elégedetten szemléli a munkája gyümölcsét:aszép tiszta pályát*

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 9:00 am

A pálya csillog villog, a bábu, és egyéb fatörmelékek az egyik sarokba összeseperve, a levelek, nagy zsákokba belegyömöszölve, de a mi kis hiperaktív tanoncunk, úgy gondolja futkározik még egy kicsit a frissen pucolt pálya körül.
Körülbelül a 17. körnél felbukkan a távolba a már messziről felismerhető Gaurey, kinek zömök léptei, mosolyra késztetik az embert. Hamarosan odadöcög hozzád, látván kezébe van egy kis zsákocska, amit nagyon büszkén markolgat. Majd most előbb közelebb jön aztán kezd bele a prédikálásába:
- Hu-húúúúú szép munka volt Michiko!! Ezt nevezem! Ha ezt az én kis babacsinom hallaná milyen szorgos leánykák járnak ide - mondja egyre elvékonyodó hangon, megint elmerülve a gondolataiban, majd egy hatalmas puffanás ébreszti fel édesded visszaemlékezéséből. Ez a puffanás nem volt más, mint Yuina társaiból az egyik leesett a lépcsőről. Gaurey oda fordult majd így szólt:
- ÓÓÓ ti semmire kellő, mihaszna kölykök! - ordítja vöröslő fejjel - Menjetek vissza a szobátokba, és gyakoroljátok a Kidouk fajtáit mert holnap mindanyian írni fogtok, elintézem! - majd újra feléd fordult.
- Tehát a szorgos munkád miatt átnyújtom eme kis zsacskót - odanyomta a kezedbe majd a háttérből mély női üvöltést hallasz:
- Már megint valami nőcskével vagy, csak gyere ide jól megjárod! - ekkor hirtelen elfutott felőled ilyen hangokat hallatva: - Jövök már! Ne haragudj!

A zacskót kinyitva egy adag magot találsz benne, jobban átvizsgálva virág, vagy fa, nemtudni valami növénymagok, mindenesetre nem valami nagy ajándék de ajándék.
// The End, köszi a játékot Wink

//

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Júl. 24, 2009 9:07 am

*A leányzó megenged magának egy mosolyd, de nem többet átveszi az ajándékot, és nem felejti el megköszönni a tisztnek. Mikor meghallja, mit mond a tiszt az egyik diáknak, aki bénázott, akaratlanul is elmosolyodik, de kicsit megijed, nem szeretne nullást írni. Így inkább meghajol, mielőtt a tiszt úr távozna, és elballag a diákszállásra. Közben megnézi a kis zsák tartalmát, amiben magok vannak.*~Biztosan növénymagok. GYönyörű növények magjai.~*gondolja menet közben.*

//köszönöm szépen a játékot:)//

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Hétf. Ápr. 09, 2012 2:49 am

[Lelkes lélekedzés]

Kopott utcaköveken halkan visszhangzó lépések. A sietség legkisebb jele nélkül, valódi úti cél hiányában bolyongok már kitudja mióta a Seireitei labirintusában, ahol könnyen eltévedhet az ember, amennyiben nem ismeri a járást. Régi ösvények, megannyi történettel, mit mesélhetnének. Az ostrom nyomai még itt-ott felelhetőek, nem mindenhol húzták még fel teljes egészében a falakat, amiket Hueco Mundo csürhéi romboltak le. Arcomon unott kifejezéssel, kezeimet zsebeimben nyugtatva lépdelek tovább előre, mígnem hirtelen megtorpanok. A késő délutáni vöröses napsütésben méretes árnyék vetődik lábam elé, ami megállásra kényszerít, illetve tartózkodási helyem bemérésére. A felismerés halovány mosoly kíséretében villan át képemen, miközben jobban szemügyre veszem a hatalmas kaput, mely alatt réges régen számtalanszor áthaladtam. Egy évszázad vagy talán több is elsuhant azóta, de ez az építmény semmit sem változott, s valószínűleg nem is fog soha. Némi gondolkodás követően úgy döntök, körülnézek odabent is, lévén a legtöbb helyre szabad bejárást biztosít a főkapitánnyal kötött egyezségem. A Yonbantai területén kívül persze máshova nemigen van kedvem menni, Soul Society megváltozott számomra, az Emberek Világát inkább tartom már otthonomnak, ami közel két évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt. Könnyed lökéssel engedem be magam a bejáraton, de csupán akkora rést létrehozva ezzel, amin épphogy csak be tudok slisszolni. A becsapódó ajtó által keltett hangzavar így is elég bosszantó, gondolom itt senki sem hallott még hangtompítós nyílászárókról, mert ugye Én se. Némi köhécselést követően odabiccentek az egyik szúrós szemű felügyelőnek, azután jobbnak látom a gyakorlóterep felé venni az irányt, ott legalább nem bámul majd senki.
Elhaladva a zanjutsu dojo mellett határozott parancsszavak tompa foszlányai ütik meg fülemet, vélhetőleg pont a közös edzés közben érkeztem, ebből adódóan reményeim szerint nem fogok összefutni senkivel. Tisztában vagyok a legtöbb halálisten véleményével személyemet illetőleg, s habár megígértem Masa-jiinek, miszerint ok nélkül nem fogok ártani egyetlen alárendeltjének sem, azonban a sértéseket nem hagyhatom megtorlatlanul, ezért jobb, ha elkerülök mindenkit, abból bizonyára nem fog konfliktus származni. A poros terület látványa kedves ismerősként köszönt, sok-sok kudarc és siker élménye kötődik ehhez a homokhoz. Az akadémiai évek gyorsan tovaszálltak ugyan, ám fontos barátságok kötettek itt, amik azóta eltűntek a szélben, mint ahogy a homokszemek kiperegnek az ember markából. A gondolat hatására leguggolok, jobbommal pedig belemarkolok a földbe. Száraz és kemény, pont amilyen oktatásunk volt azokban az időkben. Utáltam az elméleti órákon aszalódni a nyári napsütésben, nem igazán eszes módon mindenem a harc volt akkoriban, amiért jelenlegi emlékeim birtokában feltehetőleg nem rajongtam volna annyira. A hírnév oly’ sokat jelentett, a becsvágytól fűtve egyre feljebb és feljebb akartam küzdeni magam, hogy egy napon a hős kapitányok között tartsák számon a nevemet, akik a város védelmében küzdve estek el a csatamezőn. Ostoba életcél, dicsőségesen élni kell, nem meghalni. Túl sokáig nem kifizetődő játszani a megmentő szerepét, hiszen lassacskán át lehet csúszni a másik oldalra, ahol már egyáltalán nem a fennkölt ideák számítanak. Lassan támaszkodom fel, mialatt néhány laza mozdulattal megtisztítom piszkos tenyeremet. Talán mégsem volt annyira szuper ötlet idejönni, mint ahogy az az első fellángolásomnál tűnt. Lángokat emlegetvén nyúlok bele a fekete shinigami uniformis felsőrészének egyik belső zsebébe, ahonnan egy szál cigarettát húzok elő.
Immáron kellemesen füstölögve folytatom felfedező körutamat, de nem jutok túlzottan messzire, mivel figyelmemet tucatnyi fabábú vonja magára. A démonmágia sokszor jó szolgálatot tett küzdelmeim során, habár sokan nem szerették az osztályomból, nem egyszer lett tökéletes felsülés próbálkozásaik eredménye. Vicces, hiszen egyáltalán nem bonyolult a kidouk használata, ha végre ráérez valaki. Az égő dohányrudacskát a számba lökve emelem fel karom, aminek végébe lélekenergiát koncentrálok kinyújtott mutató- és középsőujjam hegyébe. A hangtalanul elvégzett Byakurai fényes villanás kíséretében vágódik ki a fentebb is említett testrészekből, égett szélű, kormos lyukat hagyva maga után becsapódását követően. Egy kis idézéssel megspékelve levitte volna a célpont fejét, ám nem akarok semmit különösebb módon tönkretenni a kelleténél. Elégedett vigyor kíséretében veszem tudomásul a találatot, majd lefújom a füstöt ujjaim hegyéről. Sajnálatos módon nem érem el a kellő hatást, elfeledkeztem a pofámban lengedező ráktápról. A Rám törő enyhe fulladozást leküzdve csóválom meg kobakom, ez valahogy nem volt túlságosan stílusos, de annyi baj legyen. Íriszeimet lehunyva dőlök neki az épület hátsó tetőrészét tartó egyik gerendának, miközben békés füstpamacsokat eregetek az ég felé. Nyugalmam viszont hamar zátonyra fut, amikor egy ismeretlen kisugárzás közeledtét jelzik érzékeim. Jellemző, ámbátor most legalább nem pont teázás közben zavartak meg, annál jobban semmit sem gyűlölök. Valahogy a legtöbben kifejlesztettek magukban egy hatodik érzéket, mindig tudják mikor kell lecsapni. Mondjuk ez még kapitányságom idején volt megszokott, mostanában valahogy relatíve több szabadidőm van, lövésem sincs miért. Bosszús sóhaj kíséretében dörgölöm meg mellkasom közepét és remélem az idegen nem áll meg faggatózni.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Csüt. Ápr. 12, 2012 10:24 pm

Yamanaka Shozen, Yoshida Yoriko

Doku kimért léptekkel halad a gyakorlótelep felé, mintha centire pontosan tudná mekkorát kell lépnie az előzőhöz képest. Haja kócos, amibe kicsit belekap a lágy szellő, ruházata az akadémiai uniformis. Előző életében sikerült hozzászoknia az ilyen viselethez a rendőri mivoltjából. Már távolról hallani, hogy nem egy tanonc gyakorol, hiszen robbanások és kardcsapások zaja nyomja el az idilli összképet. A férfi arca nagyon is komoly és összeszedett, míg a mellette haladóké játékos és bohémnek mondható. Ő már kitűzte magának a célt és a maximumot is fogja teljesíteni ennek érdekében. Néma csendben, egyedül kóborol, mint egy magányos farkas, eléggé ki is közösítették az miatt, hogy ő a Peremvidékről származik, hiába próbált barátkozni, nem fogadták úgy be, ahogyan azt illő lett volna, hiszen a nemes családok gyermekei "jobbnak" számítanak, mint valaki senkiházi jövevény. Immáron a gyakorlóterepen veri a port a lába és elsőnek jobbra veszi az irányt, egy műhollowot fog úgy néz ki elkalapálni, ami nem mondható nagy számnak, de muszáj valamin gyakorolnia. Doku a hüvelykujjával felpattintja a katanáját hüvelyéből és egy hirtelen kardrántással vág is egy hatalmasat alulról felfelé indításnak, ami ketté szeli a műhollow fejét. Tiszta és pontos volt, mint mindig. De mi van, akkor, ha egy sokkal erősebb ellenféllel találkozik, igaz egy ilyennél bármi erősebb, de fejlődnie kell, ezzel meg már semmi újat nem tud. Hátat fordít és a szivacsököl pályához áll, ahol szimplán elkerülgeti az éppen falból kitörő öklöket. El edz egy darabig, amíg rá nem un és megpróbálja hárítani az öklöt inkább. Az első hárításánál elég jól hanyatt vágódik, a következő párnál úgy szintén. A végén már csak hátracsúszik az ütésektől, de képes megállítani azokat. Egyre fokozódik az ereje és később már oldalra tudja téríteni azokat. Amikor ezzel meg van, fúj egyet és a bábukhoz megy, amiket Kidoukkal kell elpusztítani. A kezét az egyik cél felé tartja, kissé unott a tekintete, talán azért, mert sikerét nem oszthatja meg senkivel.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. - mondja el az idézést és a gömb csak úgy felrobbantja a bábut, ami kitör a tenyeréből.
Ezek után leül a falnak támaszkodva és a kardját bámulja.
- Elárulhatnád a nevedet. Szeretném látni már a családomat és ha nem fejlődök eléggé, akkor sose jutok el arra a szintre. - magyaráz kardjának bánatos arccal.
A férfi közel egy órát ül és a kardját bámulja talán arra várva, hogy elárulja a nevét, de nem történik semmi.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Hétf. Ápr. 16, 2012 5:59 am

Ismét unatkozáson kapom magam, és mivel ma már bőven megvolt az edzésem, ki kellett találnom, valamit, úgyhogy úgy döntöttem benézek az akadémiára, hátha találok, egy tehetséges vívót, akivel elszórakozhatok. Belépek a gyakorló terepre, és látom, hogy többen is vannak itt, és edzenek. Valószínűleg most nincs óra, mert mindenki elég szabadon csinálja. Ahogy belépek, meglátok egy mű hollowot, mivel senki nincs a közelében nosztalgiázásból egy egyszerű egykezes mozdulattal kettévágom, majd elteszem a kardom. Végignézem a kidoukat gyakorlókat is, közben eszembe jut egy-két dolog. A mindenit, néhány már most többet tud nálam, pedig még bőven csak tanulók, hát hiába nem vagyok egy nagy kidou mester, tulajdonképpen annyira nem is érdekel, a kardom így is elég erős. Még itt a kidous részlegnél meg látok egy srácot, aki a többiektől egy elkülönülve üldögél, és közben a kardját bámulja. Egy kicsit emlékeztet magamra, bár én az akadémia végére, már egész jóban voltam a többiekkel, de eleinte nekem se volt könnyű dolgom. Odalépek hozzá, és megszólítom hátha egy jó vívóval van dolgom és lenne kedve edzeni.
- Üdv, mi a helyzet? Peremvidéki vagy igaz? Én is onnan származom. Hogyhogy nem edzel, mint a többiek?
Ha más nem legalább az időt elütöm vele, bár a kidou résznél láttam meg az nem jelenti azt, hogy nem vívhat jól, itt gyakoroltatnak mindent, olyat is amihez az embernek nincs annyi tehetsége. Nem tudom, mért nézi úgy a kardját talán, azt várja, hogy elárulja a nevét? Ahhoz több kell ennyinél. Hmm, na most már éhes is vagyok, mindegy kiváncsi vagyok mire jutok a sráccal. Közben egyre több minden eszembe jut. Mennyit edzettem én itt te jó ég, amikor teljesen új voltam még egyszer egy ilyen műlidérccel is meggyűlt a bajom. Aztán a kidou résznél majdnem magamra robbantottam a varázslatot, hát igen voltak dolgok. Most ha belegondolok a mi csapatunkból nem is nagyon volt olyan ember aki különösen jó lett volna kidouból, persze voltak ügyesek de olyan aki kiemelkedő volt olyan nem. Vívásból is csak én meg még 2 srác volt jobb, nekünk amilyen rosszul mentek a kidouk olyan jól ment a fegyveres és pusztakezes harc. Hát igen régi szép idők, azóta sok minden változott, persze van ami nem, a kidoukkal azóta se nagyon boldogulok.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Vas. Ápr. 22, 2012 4:46 am

Terepszemle az Akadémián
Avagy közvéleménykutatok *-* /Kazeshi Doku és Yamanaka Sozen/

A pillangócskák megint elröpülnek előlem, és nem tudom megfigyelni őket emiatt, pedig olyan szép a szárnyuk, és a robotom sem lesz jó, ha nem a megfelelő vékonyságú anyagokkal dolgozom, és nee~! A pokollepké~k! … Ezzel a lendülettel pattanok fel és esek hanyatt a székkel a laborban. T.T Mi? Hogyan? Jaa, hogy elaludtam volna? Nagy nehezen visszamászok az asztalon heverő vázlatocskámhoz, ami tele van a nekem kellő számításokkal és a teljességgel tudományoskás rajzaimmal a pokollepkék megfigyelésével kapcsolatban, valamit a Yuki-chan által múltkor megidézett pillangó is ott van az üvegben, ahol hagytam, tehát biztosan nem repülkélt meg libegdélt el, vagyis a kísérletem sincsen veszélyben, ennél fogva én is megnyugodhatok picit, de most a lepkécskés dolgaimat talán jobb lenne kicsikét pihikézni hagyni, mert nem fog jót tenni picike buksimnak, ha már ezzel a projekttel rémálmodom, ellenben a többit hanyagolgatom. Akkor hát mi is lenne a legmegfelelőbb dolog, amit most tehetek, hiszen úgy állapodtam meg magammal, hogy ezt a projektet hagyom, de a hologramban meg ma nem akarok haladni, mert az a holnapi listámon szerepel, hazamenni meg még korai lenne, és a többieket sem kellene zavarni, mert itt mindig mindenki annyira elfoglalt és nyo~! T^T Keresnem kell más elfoglaltságot!
Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha ellátogatnék az Akadémiára, elvégre úgyis csak pár hónapja fejeztem be, meg nem is voltam ott olyan sok ideig, a legnagyobb tervemhez pedig alaposan meg kéne figyelnem kicsit más szemszögből is, mint eddig, vagyis nekem okvetlenül el kell mennem oda, és akkor talán játszhatok egy-két régi osztálytárssal, hiszen voltunk ott rengetegen és csak én meg Tsuki-nee-chan végeztük el két év alatt, legalábbis mostanában, mert én több ilyen esetről nem tudok. Szóval ott tartottam, hogy a laborba való köpenyemet itt kellene hagynom, ha el szeretnék jutni az Akadémiára, ami innen az osztagból picit bonyis lenne, ha nem lenne saját digitális kis térképecském, amit használhatok tájékozódásra. Márpedig nekem van, tehát könnyedén eljutok a megfelelő területre, ahol nem olyan régen még a napjaim nagy részét töltöttem és most is olyan jó kis bulis helynek tűnik, és igazán szipi-szupisan nagyszerű mesés még mindig, csak a tanítási módszereket tartom egy kicsit elavultnak, de pont ezért lebegtem-repültem én ide, hogy az ennek javítására tervezett projektemhez terepfelderítést tartsak, és alaposan megnézzem, hol, merre, mennyi hely van, mert sajna ez a térképecskémbe nincs pontosan beletáplálva, na de majd most digitalizálok ám én mindenkét! *-*
Azt persze nem tudom elkerülni, hogy icuri-picurit elkalandozzak, és körbenézzek a gyakorlóterepen, pedig annyira sosem szerettem, meg mindig jobb volt otthon gyakorolni, mint a többiek előtt, akik furinak tartották, hogy én ilyen kis okos nagylány vagyok, tehát nem jártam én itt olyan sokat, de most mégis olyan kis fílinges helyecskének tűnik, hogy muszáj benéznem, pedig eskü, én nem akartam! De olyan kis mókás, hogy egyszerűen elkerülhetetlen és megfigyelésre amúgy is kiválóan alkalmas, meg aztán itt van egy-két olyan arcocska, akiket mintha már láttam volna az itt tanulásom alatt is, és ez csak növeli az egész murisságát! *.*
– Nahát, shinigami bácsi mit csinál itt ilyenkor? – teszem fel a félhangos kérdést, mikor megakad a szemem az egyetlen ide nem illő öltözetem, már a magamét leszámítva, de magamról csak tudom, hogy kilógok a tömegből, másról meg nem, úgyhogy ez nekem is felkelti a kíváncsiságomat annyira, hogy odashunpozzak a megfelelő helyre a shinigami bácsi és a környékén ülő diákocska mellé, és ne csak hangosan gondolkodva érdeklődjek a helyzet mibenléte felől, mert ez furi. Mármint nem az furi, hogy a diákocska itt van a gyakorlótéren, de a shinigami bácsiról nem tudom elképzelni, hogy mit csinál itt ilyenkor, elvégre én is csak kutatási céllal libegtem be erre a helyre, mármint az Akadémiára, mert a gyakorlótérre már teljesen véletlenül. >.< – Mi az az érdekes dolog, amiről beszélgettek? – szólítom meg a párost, elvégre beszélgettek valamiről és én tudni szeretném, mi volt az, meg örülnék neki, ha nem lennék kihagyva és különben is érdekel, hogy shinigami bácsi mit csinál erre? Talán a diákocskának a rokona és szeretne segíteni neki? Ha igen, akkor nagyon aranyos tőle! *-*
– Mondjátok csak, ráértek egy gyors kis kérdőívre? Volna pár érdekes kérdésecském, amire választ szeretnék keresgélni, és ha ti úgysem gyakoroltok, ami furi, mert ez a hely arra való, akkor segíthetnétek nekem a kutatásomban, és az olyan nagyszerű lenne! *w* – ugrándozom körülöttük csillogó szemekkel és nagyon remélem, hogy szeretnének nekem segíteni, mert a többiek olyan elfoglaltnak tűnnek és őket én nem szeretném megzavarni, de ha ez a pároskácska úgysem csinál semmi fontosat, akkor nekem pont jók lennének válaszolgatni. Még akkor is, ha ez az egész kérdőívesdi csak most jutott eszembe és csak megjegyezni tudnám a válaszaikat, de nekem jó a memóricskám, biztosan menne, úgyhogy már csak a beleegyezésük kell, hogy elkezdhessük! *_*

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szer. Ápr. 25, 2012 9:08 pm

Yamanaka Shozen, Yoshida Yoriko

Doku annyira belemerül a gondolataiba és a kardja nevének meghallgatásába, hogy észre se veszi az eltérő öltözéket a vele szembe álló figurán. A lábtól teljesen a férfi feje búbjáig végigméri az alakot.
~Mit keres itt egy shinigami?~
Teszi fel magának a kérdést.
~Ráadásul pont hozzám jött ide, ez eléggé abszurd, lehet valami olyan dolgot tettem amit nem szabadott volna? Biztosan nem kellett volna olyan erősen lezúznom azt a nemesi sarjat az edzésen, de nem tehetek róla, azt hittem jóval erősebb nálam.~
- Igen, onnan jöttem! - válaszol mélyen a férfi szemébe nézve, mintha keresné a jöttének célját. - Én a kardom nevére vagyok kíváncsi, de valamiért sehogyan sem jutok dűlőre vele. Az itteni edzések már egyhangúak és alig fejlődök valamit, már új nehezített módszereket is kipróbáltam, de alig haladok előre! - ad az udvariasságra a tanuló, hiszen egy feljebbvalójával beszél. - Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de ön mit keres itt az akadémián? - kérdezi a 11. osztag halálistenét.
Ekkor felbukkan még egy halálisten, egy kislány. Sok furcsa dolgot látott, de ilyen fiatalon valaki shinigami legyen. Olyan kis törékenynek tűnik, pedig bizonyára eléggé erős lehet.
~Mi a fene folyik itt? Újabban jó buli visszajárni az akadémiára? Én már szívem szerint elszabadulnék innen. A családom már vár és segítenem kell nekik, hogy jobb életük lehessen. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem a cél érdekében. Szükségük van rám, hogy elboldoguljanak! Most már csak ők hiányoztak nekem! Kezd olyan érzésem lenni, hogy valóban értem jöttek. A kis hölgy a másik már végzettel kezd el társalogni, talán valóban választ kapok a kérdésemre, amit nem rég feltettem a férfinek.~
Az akadémiai tanuló a kardjára támaszkodva feltápászkodik és leporolja ruháját, majd a nálánál kissé nagyobb termetű alak magyarázatát várja. A köztük lezajlott beszélgetésről inkább hagyja a férfit kibontakozni, de amint ez megtörtént, Doku egyből felajánlja segítségét a fiatal hölgynek. Talán még segítséget is kap legközelebb a 13 osztag elhelyezésénél. Sok mindenkivel tett már jót, de vajon ez vissza is fog köszönni? Szívesen segít bárkinek akinek tud, hisz ilyen a természete és nem vár vissza semmit senkitől, de ki nem szereti, ha viszonozzák a szívességeket. Doku jobb szeretne edzeni, de hátha ebből is tanul valami érdekeset.
~Nem akarom elhinni, hogy csak a teszt miatt jött ide! Gondolom egyikük se puszta szórakozásból, habár hallottam már ilyet is, hogy jól átneveljék egy alapos elagyabugyálással egy növendéket. Jó lenne tudni mi a fészkes fene folyik itt!~

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Május 19, 2012 4:51 pm

[Lelkes lélekedzés]

A mai nap, mivel nincs semmi különösebb munka mondták, hogy nyugodtan foglaljam el magam, amíg nem szólnak, hogy kellek. Azt gondoltam először, hogy megnézem Airisu ráér-e, de sajnos nem találtam meg, minden bizonnyal nagyon elfoglalt most. Benéztem a gyerekegylethez, de mivel nem láttam ott Tsuki-t nemigazán volt kedvem maradni. Elkezdtem barangolni Seireiteiben, sok minden mellett elmentem, de semmi sem fogott meg. Nem volt kedvem édességet enni, sem fürdőházba menni, még csak a kertben sem volt kedvem pihenni. Valamiért azt éreztem, ma mennem kell, túl sok energiám volt, hogy leüljek és elmélkedjek. Hirtelen elhatározásból elmentem az osztagom edzőtermébe, de mint majdnem mindig most is üres volt. Akkor irány az Anfiteátrum, biztos ott edzenek. Hamarosan saját szememmel láttam, hogy ott sincs senki. Ahogy lehangoltan baktattam megláttam a jó öreg akadémiát. Egy próbát megér, talán találok bent valakit aki edzést tartana nekem, vagy akár egy csoportos edzésben is benne lennék. Felcsillant szemem a lehetőségre, s azonnal megindultam. Igyekeztem nem feltűnni, majd csak az edzésen. Ahogy haladtam, elmentem az egyik edzőhely mellett, itt kidou edzés volt. Semmi erőm, és kedvem nem volt kidouzni. Ugyan nem vetem meg, de Verashu kapitány felnyitotta a szemem, mikor felkértem, hogy segítsen, és azóta egyre többet szeretnék megtudni Raimeiről. Próbáltam vele többet törődni, beszélni, ugyan kevés sikerrel. Ott valószínűleg kivételezett, és a szokottnál többet engedett meg nekem, bár ez talán egy kis lépés, de akkor is fontos emlék számomra. Most épp zanjutsut edzőkkel teli terem mellett mentem el. Ez sosem érdekelt, nem is vagyok jó kardforgató. Valami nehéz érzés fog el, nem az a fajta rossz, de egyértelműen érzem, hogy rám nehezedik valami. Először tétovázom, de azután rászánom magam, és elindulok feléje. Hamarosan a közelébe érek és megpillantok egy férfit. Elég jó kiállású határozott, és dohányzik. Az utóbbi leszámítva egész biztató. Eddig csupán egy itteni edzéshez becsatlakozásban bíztam, de új remény jelent meg az északi parton. Ha sikerülne őt felkérnem, tuti biztos lenne az edzésem. Nos akkor minden egység harcra fel! Csak vicceltem. Kimért léptekkel indulok meg feléje, s előtte két méterre állok meg. Meghajlással kezdem, s egy bemutatkozással folytatom.
-Szép napot! Kaminari Taka vagyok, a harmadik osztag 5. tisztje.- Kicsit várok, megvakarom a fejemet, nem is tudom hogy vezessem fel a dolgot, de talán a gyerekes nyersség megfelelő lesz.- Azt szeretném megkérdezni, hogy elfoglalt e most. Illetve abban az esetben, ha nem, lenne e kedves nekem segíteni az edzésemben. Raimei-vel a zanpakutommal szeretnék jobb viszonyba kerülni.
Kész ennyi, végem van. Próbálom menteni a menthetetlen, és ártatlan gyerekarccal mosolyogva várom a reakcióját. Pörög az agyam, mit is tehetnék, hogy javítsak a helyzetemen. Körbenézek, s meglátok egy bábut, mely kicsit meg van pörkölődve. Igen, ez az!, Pattant be egy frappáns megszólalás a kis agyacskámba:
-Látom ön is kipróbált valamit, bizonyára hihetetlenül erős lehet.
Bevágom a jó kisgyerek felnéz az erős büszke felnőttre helyzetet. Ennek valamit azért működnie kell. Mit van mit nincs tenni, egyelőre csak állok és várok, mivel ötletem sincs, mi más tehetnék. A csönd mely általában barátom és inspirál, most jól hátba szúrt, és kellemetlen.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Hétf. Május 21, 2012 12:42 am

[Lelkes lélekedzés]

Tudhattam volna, miszerint a reménykedésnek nemigen lesz foganatja, máskülönben most nem tartanék ott, ahol. Teszek ugyan egy alapvetően halva született kísérletet, hogy a lehető legapróbbnak és legjelentéktelenebbnek tűnjek, azonban ez fizikumomnál fogva nem megoldható. Igazából csak magamat hibáztathatom, lévén alapból nem megy az ember egy olyan intézménybe, ahol nap-nap után több százan gyakorlatoznak, amennyiben egyedül szeretne lenni. Túlzottan elragadott a nosztalgikus érzés, ami lássuk be nem is meglepő, miután tudásom nagyját e helyen sajátítottam el. Habár igazán sokáig nem koptathattam az akadémiai padokat, rövid időn belül sikerült átvágtatni a nélkülözhetetlen képzésen, azóta pedig a lehető legjobban próbálom fejleszteni, kamatoztatni mindazt, ami itt Rám ragadt a poron kívül. Kissé zavartan csóválom meg a fejem, miközben elpöckölöm a leégett cigarettacsikket. Sokáig teltek mindennapjaim üldözöttségben, a paranoia valahogy a részemmé vált, beleivódott a személyiségembe. Nincs semmi és senki a Seireiteiben, akitől vagy amitől tartanom kéne, s bujkálni sincs okom, mindig azt tettem, amit helyesnek véltem. Le kell vetkőznöm az elmúlt napokban felvett ostoba viselkedésformát, mivel rövidesen félreállíthatnak, ha nem mutatok megfelelő fokú határozottságot. Így nincs más választásom, tekintetemet az érkező shinigami felé fordítom, aki… egy kölyök? A gyereknevelési képességeimben sokan kételkednek és ezen személyek között vagyok jómagam is, valahogy nem szereztem elegendő gyakorlatot ilyen ügyben a gyilkos veszélyek között szaladgálva, ráadásul saját véreim már alapból tinédzserként kerültek elém, valamint utálnak is, ami koruk sajátja. Prücsökre egyszer vigyáztam, azóta is selypít.
- Sierashi Yuusuke, Daitenshi. – szűkszavúan, egy biccentéssel viszonzom köszöntését, bemutatkozásom igencsak leegyszerűsödött, mióta nem kell titokban tartanunk a szervezet létezését. – Ó, igen, olyannyira hihetetlenül, sokszor magam se hiszem el! Emlékezni jöttem ide, de talán jobb a jövőre koncentrálni, igaz-e? Bocsáss meg, kissé elkalandoztam… Végül is ráérek, miért ne?
Szerencsére Nekem nem igazán jelentett gondot közös nevezőre jutnom lélekölőmmel, kezdetektől fogva érdemesnek tartott arra, hogy teljes erejét megossza Velem, persze amit az adott szinten képes voltam kezelni. Bankaiom tökéletesítésénél ugyan volt némi félreértés kettőnk között, valahogy zavarba ejtően mélyre süllyedtem abban a fertőben, ami ellen egész életemben küzdöttem. Visszagondolva nem is csodálkozom a tényen, mely szerint nem akarta olyan könnyen adni magát, holott lassan másfél évszázada létezünk mi ketten, mint az érem két oldala. Lassú, kimért léptekkel indulok meg a gyakorlótér közepe felé, ámbátor eme helyszínt nem éppen a csendes meditálások kivitelezésére találták ki, viszont véleményem szerint egyféleképpen tökéletesedhet a kapcsolat lélekölő és tulajdonosa között, mégpedig harchelyzetben. Értelemszerűen semmit nem tudok a srác képességeiről, ellenben kezdő mivolta szavai nélkül is lerí Róla. Jobban belegondolva nem ez az első eset, amikor segítek valakinek dűlőre jutni a zanpakutoujával, noha egészen mostanáig inkább egy mozgó és beszélő boxzsákra hasonlítottam, vagyis ami tevékenységemet illette az ilyen összecsapásoknál. Miután már elegendőnek vélem a távolságot, könnyedén intek Takának, hogy kövessen, már amennyiben ezt eddig nem tette volna meg. Néhány másodpercig karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt, jobbommal pedig az államon terpeszkedő enyhe borostát vakarászom. Össze kell szednem gondolataimat, egy efféle elméleti oktatás sokkal több odafigyelést igényel, mintha egy egyszerű vágást vagy ütéskombinációt kellene megtanítanom. Igazából csak bizonyos irányelveket tudok átadni Neki, a legtöbb dologra közösen kell rájönniük, s rengeteg gyakorlás áll még előttük ahhoz, miszerint egy napon majd Ő is birtokolja a második erőszint-feloldást… Ám ez még odébb van.
- Nos, gondolom a sokszor ismételt fámát már kívülről fújod a shinigami és fegyvere közötti kapcsolatról, ezért ezzel nem tölteném az időt. – beszédem közben katanám érces sikolyt hallatva húzom elő a sayából, pengéjét vörösre festi a lemenő Nap fénye. – Úgy vélem, akkor hangolódhatsz rá igazán a társadra, ha éles helyzetben kell bizonyítanod. Mielőtt azonban létrehoznánk egy harci szimulációt, kíváncsi vagyok milyen körülmények között tettél szert a shikaiodra. Szóval?
Igazából ezen sok múlik, mivel nem mindenkinél működhet ugyanolyan intenzitással az az edzésmódszer, amit Én szoktam alkalmazni már réges rég óta. Saját fejlődésemet legjobban a hajsza szó jellemzi, szinte eszeveszett módon próbáltam minél nagyobb erőre szert tenni, hisz’ világunkban farkastörvények uralkodnak. Csupán az erős akarata érvényesülhet, aki gyenge, azt elnyomják, ezért is volt könnyű dolga Aizennek a lidércek igába hajtásával. Egy sem volt közülük, ki képes lett volna megdönteni uralmát, veleszületett képességei majdhogynem alapból legyőzhetetlenné tették. Alig néhány hét telt el azóta, ilyen minimális távlatból még mindig hihetetlennek tűnik diadalunk, s mégis igaz!

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Jún. 16, 2012 9:06 am

-=Én mint edző?!=-
=-Hakuda edzés Higen-sannak!-=

Álmatlanság, szomorkodás, depresszió. Ezek jellemezték az ifjú shinigamit azóta, hogy meghalt nevelőapja, aki kisbaba kora óta nevelte. A temetés után nevelőanyja félrehívta és elmesélte, hogy örökbe lett fogadva egy szegény családtól mert Masanori nem volt képes gyermeket nemzeni egy betegség miatt. Ez egy kicsit lesokkolta Muramasát, de túl tette magát rajta és nem utasította el anyja ölelését.
Ahányszor álomra hunyta szemeit az apjával álmodott amikor még annak idején sülve-főve együtt voltak, edzettek, hülyéskedtek. Mindig felébredt és észrevette, hogy könny áztatja arcát. Egyből letörölte, nem akart gyenge lenni. Mint mindig most is hajnalok hajnalán riadt fel és nem tudott, illetve nem akart visszaaludni. Kikászálódott az ágyból és a kis szobában kialakított konyhaféleség felé vette az irányt. Mióta betöltötte a tizenhatodik életévét úgy döntött, hogy kávézhat és ez mindig jól jön neki így kora reggel amikor felriad. A kávét csak feketén itta se cukor, se tej nem volt benne mert így jobban ütött. Mikor megitta a reggeli kávéját felkapcsolta a lámpát és előhalászott egy könyvet az ágya alól amit az ilyen esetekre tartogat folyamatosan. De mivel nem akarja egyből kiolvasni lassan olvas és egyszerre csak tizenöt oldalt és utána megy edzeni. Manapság több időt tölt bármelyik edzőteremben mint a szobájában, vagy a családi birtokon. Itt próbálja levezetni a felgyülemlett feszültséget több mint kevesebb sikerrel. Mindig arra gondol, hogy bárcsak ott lehetett volna és segíthetett volna apján. Ugyanis saját bevallása szerint az apja gyilkosság áldozata lett azonban az orvosi leletek nem ezt mutatják. Az orvosi leletek szerint öngyilkosság, illetve szívinfarktus okozta apja hirtelen halálát.
Hangos csattanás jelezte, hogy Muramasa megint másra koncentrált minthogy olvasott volna. Nagy lendülettel állt fel az asztaltól és kapta fel az ágya mellé támasztott lélekölőjét. Eleinte nem tudta, hogy hova menjen ilyenkor edzeni. Annyi biztos volt, hogy az osztagban nem maradhat mert nem áll szándékában felébreszteni egy tisztet sem, illetve se a kapitány, se a hadnagyot. Nagyokat lépett és figyelt nehogy hangos legyen majd amikor kiért az osztag területéről eszébe jutott egy ilyenkor tökéletes hely ahol edzhet. Semmi sem zavarhatja meg ilyenkor ugyanis a Lélektovábbképző Akadémia ajtaja ilyenkor zárva van a tanulók és egyéb személyek számára. Shunpoja segítségével egész gyorsan odaért. Az ajtó mint várta zárva volt azonban volt egy két őr akik álltak és néztek az ifjú shinigamira, hogy mit is akar. Egyből odament hozzájuk és megkérte őket, hogy engedjék be mert edzeni szeretne. Nagyon meglepődtek, hogy valaki ilyenkor edzeni óhajt, de mivel látták rajta, hogy nem ellenség, illetve semmi gonosz szándékot nem tudtak elképzelni az ifjú harcosról kinyitották az ajtót. Muramasa belépett az ajtón ami egyből be is csukódott utána.
Ahogy haladt előre ismételten emlékek törtek fel benne, de most nem az apjáról hanem az akadémiai éveiről. Emlékezett rá, hogy kidouból mindig is gyenge volt és most is és még az is eszébe jutott, hogy az évfolyamából ő volt az egyik legjobb pusztakezes harcból. Tehát a gyakorlóterep felé vette az irányt ahol nagyon sokat tanult. Mikor megérkezett meglepődve látta, hogy tulajdonképpen semmi sem változott csak pár új eszköz került az annak idején üres területekre. Mikor megérkezett levette kardját oldaláról és letette a legközelebbi padra majd elkezdett nyújtózkodni, illetve lazítani majd elindult az egyik bábu felé, hogy felelevenítse az akadémiai években végrehajtott gyakorlatokat. Elsőnek a fejre rúgást gyakorolta, aztán a vádlitól ment végig fel a fej úgy, hogy egy lábon állt és csak rúgott. Végül különböző ütéskombinációkat, illetve dobásokat és fogásokat gyakorolt majd leült a padra és ölébe tette lélekölőjét... most azon a sor, hogy erősítse a kapcsolatát Doragonnal, ugyanis mostanában nagyon elkülönültek egymástól...

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Jún. 16, 2012 10:50 am

Hakuda edzés Muramasától

Aznap ismét egy átlagos napra ébredtem és éreztem, hogy az akadémiai éveim után életem egyre inkább csak a lazsálás irányába fordult. Tudtam, hogy ezzel a tempóval nem tudnám megvédeni a családomat, ha valami komolyabb fenyegetné, így felkeltem a földről és kinyitottam a naplómat. Bele írtam, hogy a mai nap valami hasznosat fogok tenni, edzeni fogok, hogy erősebb legyek. Nem akarom megszégyeníteni a család hírnevét. Becsuktam a naplót, gondosan elraktam a tintával és a tollal együtt, melléraktam a társasjátékomat, mi még nem volt teljesen kész, de már alakult. Becipzároztam a táskát, vállamra kaptam és mosolyogva köszöntem el a családomtól, miközben kiléptem az épületből. Ezúttal nem Seireiteiben akartam edzeni, nem akartam, hogy a többi shinigami lássa bénaságom, így a lélektovábbképző akadémia gyakorlóterepe felé vettem az irányt. A nap még gyönyörűen sütött arcomra és fehér hajamra, mindenki boldog volt az utcákon és boldogan haladtam végig Seireiteien, mindaddig míg a lélektovábbképző akadémiához nem érkeztem.
A gyakorlóterep éppen előttem nyitódott, egy másik shinigaminak nyitották éppen ki. Megvártam, míg besétál és halkan követtem. Miután becsukták mögöttem az ajtót én nekidőltem és a földre ültem. Igazán szégyenlős voltam, nem igazán akartam megzavarni a fiút, aki lerakta zanpakutoját és egy bábút kezdett ütni. Először csak sima ütéseket és rúgásokat hajtott végre, de utána egyre inkább haladt a komplex mozdulatok felé. Tudtam, hogy én sosem leszek olyan jó, sosem érem el azt a szintet, hogy akár bábúra, akár nem, de ilyen mozdulatokat végezzek. Sőt, néha egy szimpla, öklös ütést is elvétek, ha pedig találnék vele, akkor se érezné eléggé meg az akinek szántam. Sosem voltam a közelharcok híve, de kénytelen leszek megtanulni védekezni, ha valaki közel akar hozzám menni. Kénytelen leszek... muszáj tudnom, hogy milyen ütést hogyan védjek ki, muszáj tudnom, hogyan lökhetem el magamtól az ellenfelemet. Nem az erővel volt gondom, inkább azzal, ahogy csináltam. Sosem voltam effektív a püfölésben és sohasem használtam. Nem volt más rajtunk kívül és a fiú már üldögélt. Vettem szerény énemet és halkan oda lopóztam hozzá, majd tőle egy méterrel megálltam és a szokásos szerény, halk hangnememben megszólaltam:
- Öö... Szia! Látom, hogy... nagyon jól harcolsz. Nem szeretnél... talán... megtanítani? Mármint, hogy miféleképpen csináljam azokat... azokat az ütéseket... meg izé... ilyesmi.
Igazán reméltem, hogy segíteni fog nekem, hogy erősebb legyek.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Jún. 16, 2012 1:06 pm

-=Én mint edző?!=-
=-Hakuda edzés Higen-sannak!-=

Ahogy telt múlt az idő kisütött a nap és kezdett egyre melegebb lenni, de ez nem hátráltatta Muramasát az edzésben. Nyugodtan ült a padon behunyt szemmel. Aki látta csak azt hihette, hogy pihen, de valójában nem ez történt. Muramasa meglátogatta lélekölőjét saját világában ami nem más volt mint egy vulkán belseje. Talán ez is lehet az oka, hogy Muramasa homlokán több izzadság csepp is megjelent amikor megérkezett a belső világba ahol Doragon morcosan várta.
- Nocsak... jól megnőttél kölyök.... már azt hittem, hogy el is feledkeztél róla, az Őr Srákányodról.... - mondta a sárkány mély recsegős hangon majd az ifjú shinigamira tekintett aki tényleg sokat változott az elmúlt évek során.
- Nos, igen... elhanyagoltalak mert azt hittem nélküled is boldogulhatok, de rájöttem, hogy Nélküled gyenge vagyok.... egyek vagyunk tehát csakis együtt lehetünk igazán erősek... kérlek bocsásd meg nekem eme hibát...- mondta kicsit lihegve Muramasa. Izgult is az ifjú, hogy mit fog szólni lélekölője, de titkon reménykedett, hogy minden a legnagyobb rendben van annak ellenére, hogy évek óta egy szót sem szóltak egymáshoz. Mondjuk Muramasának nem is volt szüksége fegyverére, de nem is ez a lényeg. Ha valaki nem ápolja kapcsolatot fegyverével akkor halál fia a harcban mert a Lélekölő fegyver is majd akkor hagyja cserben a használót amikor annak a legnagyobb szüksége lenne rá.
- Örülök, hogy beláttad hibádat, de nem tudok bízni benned. Csakis akkor lehetséges a dolog ha kiállod az általam megszabott feladatokat.... Először is segíts másokon ne csak magadra gondolj... most pedig kérlek távozz, ugyanis vendéged van. - parancsolta Doragon. Muramasa nagyon meglepődött mert nem tudta, hogy hogyan érti fegyvere azt, hogy vendége van. Kinyitotta a szemét és egyből be is csukta a nap miatt ami úgy sütött mintha kötelezőnek érezte volna, hogy megsüsse az embert.
Miután a gyermek szeme hozzászokott a világossághoz kinyitotta szemét és körbekémlelt. Egyből észrevette a fehér hajú srácot aki nem messze tőle áll és beszél hozzá. Muramasa szemei tágra nyíltak amikor meghallotta, hogy segítséget kérnek tőle az edzésben. Már kapásból el akarta küldeni a búsba amikor eszébe jutottak Doragon szavai: ”Segíts másokon ne csak magadra gondolj...”
Letette öléből fegyverét és felállt a padról. Kinyújtózkodott majd az újdonsült „barátjához” lépett és kinyújtotta felé jobbját.
- Szervusz. A nevem Minamoto Muramasa, de szólíts csak Muramasának vagy Masa-channak. - mondta majd miután kezet fogott a gyermekkel jelezte neki, hogy kövesse egyenesen a bábukig.
- Kérlek mutasd be a bábun, hogy mit tudsz, hogy ki tudjak alakítani egy számodra megfelelő edzéstervet ami alapján majd elkezdelek edzeni. - mondta nyugodtan Muramasa. Egyből az apjával való közös edzések jutottak eszébe. Onnan jött az ötlet, hogy tanítványának készít egy saját edzéstervet. Természetesen nem csak a verekedésről fog szólni a dolog hanem az erőnléti feladatokról is hiszen nem elég hatásos az ütés, illetve rúgás ha a használó nem tud belevinni elég erőt.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szer. Jún. 20, 2012 6:48 am

Hakuda edzés Muramasától

A shinigami felnézett, majd megemlítette a nevét majd kezet fogott velem. Emellett jelezte is, hogy kövessem a bábukig. Míg a bábuk felé mentünk eszembe jutott, hogy nem árultam még el a nevemet. Abban az időben igazán feledékeny voltam, mindig csak a lényegre koncentráltam és így nem figyeltem az aprócska, ámbár jelentős részletekre. Ezúttal javítani akartam magamon és gyorsan meg is szólaltam.
- Óh igen, ha már te is bemutatkoztál. Higen vagyok a Hakusaya családból és én is örvendek a találkozásnak.
Nem voltam benne biztos, hogy ismeri-e a nemesebb réteghez tartozó családomat. Sokan általában nem fogadják jó névvel, inkább megvetik a gazdagabb családokat, minthogy jó dologként tekintsenek rá. Reméltem, hogy ezzel a shinigamival az edzés mellett egy baráti kapcsolatot is ki tudok alakítani, mert igazából a családomon kívül alig ismerek néhány embert és hát... sosem árt a társaság.
Mikor a szépen, egymás mellett sorakozó bábukhoz értünk megkérte, hogy mutassam be rajtuk, hogy mégis mire vagyok képes. Említett még valami edzésterv féleséget is, de reméltem, hogy nem kell majd halálra edzenem magamat. Őszintén belegondolva sosem használtam az ökleimet a harchoz, a lábaimat is csak shunpohoz. Odasétáltam a legközelebbi bábuhoz és ökölbe szorított kézzel ütöttem meg. Az ütés fájt nekem, gyorsan visszakaptam a kezemet, viszont annál gyorsabban próbálkoztam már visszatolni a bábu feje elé. Nem akartam, hogy kigúnyoljon az edzőm. Az ütésemet sok ugyanolyan ütés követte, mi mind a bábú feje közepére ment. Egy rövidke idő után már tényleg kezdett fájni az öklöm és úgy döntöttem, hogy abbahagyom az ütéseket. Lassan fordultam hátra az edzőm felé.
A fordulásom mellett egy mosoly is került a számra. Gondoltam, hogy ezzel a mosollyal kissé takarhatom bénaságom a közelharccal kapcsolatban. Még mielőtt edzőm válaszolhatott volna gyorsan megszólaltam.
- Sosem voltam jó a közelharcban. Nem éreztem, hogy kelleni fog, de már tudom, hogy mennyire fontos. Valahogy védekeznem kell, ha közelre kerül az ellenfél. Amúgy is inkább a kidouban meg a shunpoban vagyok jártas... kérlek ne nevess ki azért, mert csak ennyit tudok produkálni.
Beszédem közben egy szomorkás kifejezés ült arcomra és kissé ledöntöttem fejemet. Igazán szégyelltem tudatlanságomat a közelharccal szemben. Annál inkább szerettem volna, ha az edzőm tényleg segítene és nem hagyna ott egy olyan balféket, mint én.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Csüt. Jún. 21, 2012 8:02 am

[Hakuda edzés Higen-sannak.]

Csak álltam a bábu mellett és vártam, hogy eleget tegyen a kérésemnek. Teljesen nosztalgikus volt számomra ez az egész hiszen én is így kezdtem. Semmit sem tudtam. Ezt onnan tudtam megállapítani, hogy alapbeállása sem volt hanem csak ütötte a bábut. Széles mosoly jelent meg az arcomon mikor észrevettem, hogy fájnak a kezei az ütésektől. Kicsit meg is sajnáltam, de ez a helyzet most nem engedi meg nekem, hogy kegyelmezzek szerencsétlen párának. Ha meg akar tanulni normálisan harcolni akkor keményen kell edzenie és meg kell feledkeznie a fájdalomról. Ugyan ez van az élettel. Az is nagyon nehéz, de nem szabad feladni az első kudarcnál. Én már csak tudom. Ha feladtam volna apám halálakor nem tartanék itt... nem küzdenék azért, hogy erősebb legyek... hogy meg tudjam védeni a szeretteimet...
- Nos, ne vedd sértésnek, de látom, hogy nem vagy jó... sok dolgom lesz veled hiszen még egy normális alapbeállásod sincs... - mondtam majd eleresztettem egy mosolyt és jeleztem neki, hogy jöjjön el a bábutól mert arra most nem lesz szükségünk. Miután megtette amire kértem azt is jeleztem neki, hogy velem szembe álljon, hogy lásson mindent.
- Nos, akkor kezdjük az elejénél... kérlek állj haránt terpeszbe úgy, hogy a két lábfej közötti távolság körülbelül vállszélességű legyen, illetve egymással párhuzamosak legyenek. Az egyik legfontosabb, hogy a testsúly egyenletesen nyugodjon a két talpon.... Ha ez meg van akkor jön a kezek elhelyezése... most is kérlek nagyon figyelj... Az alkarod körülbelül egy ökölnyi távolságra feküdjön... Az elől lévő kar ökle vállmagasságban, a váll előtt az ellenféllel szemben helyezkedik el, míg a hátul lévő kéz védi a testet oldalról, és a fejet az áll magasságában szintén oldalról és kissé elölről. A vállat kicsit felhúzva tartjuk, a fejet lógatjuk, mintegy ráfektetjük a vállra.... - mondtam majdnem olyan hangsúlyban mint annak idején apám. Miután elmagyaráztam, hogy mit hogyan csináljon természetesen demonstráltam ezt az egészet.. magyarul felvettem én is az imént elmagyarázott felállást. Kicsit furcsának éreztem ezt a beállást, de mindennek ez az alapja és majd ebből alakul ki a saját, egyedi stílusa az embernek, mint például nekem is kialakult.
- Jut eszembe.... kérlek különös figyelmet szentelj a térdek behajlítására és erőlködés mentesen, könnyedén csináld ezt az egészet. Ami még nagyon fontos, hogy tested mindig egyensúlyban legyen. - mondtam kedvesen majd kiegyenesedtem és odaléptem hozzá. Egyetlen módja van, hogy megtudjam normálisan meg tud e állni az alapállásban az, hogy meglököm. Ha talpon marad sikerült neki, ha elesik akkor még csiszolni kell rajta egy kicsit. Mondjuk elsőre biztos vagyok benne, hogy nem jön össze neki tehát még ezzel is el leszünk egy darabig.
- Ami most fog következni az csak egy ellenőrzés...- mondtam majd a mutató ujjamat a homlokára helyeztem és erőteljesen meglöktem. Ha elesik akkor kinyújtom felé a kezemet és felsegítem, azonban ha talpon marad azért nyújtom ki a kezem, hogy adjon egy pacsit. Ekkor teljesen visszautaztam az emlékeimbe. Ugyan ez történt mikor apám kezdett el oktatni. Velem is ugyan ezt csinálta és egy hónapig gyakoroltam míg végre sikerült talpon maradnom mikor meglökött. Az ég felé néztem és eleresztettem egy mosolyt.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Jún. 23, 2012 4:59 am

Hakuda edzés Muramasától

Tanítóm közölte velem, hogy nem vagyok jó, majd megkért, hogy álljak vele szemben. Meg is tettem, elfordultam az alig sérült, sőt szerintem nem is sérült bábútól és a tanítómra néztem. Emlékeztem, hogy engem mindig is csak az anyám tanított és sohasem mutatott semmi közelharci dolgot. Mindig csak a lélekenergia manipulálásával és kidouk használatával foglalkoztunk. Apámnak kellett volna ezeket tanítania, de ő bátyámmal, Shinichivel volt elfoglalva... ő kapta a közelharci tanításokat, így most apám helyett egy shinigami kellett, hogy megtanítson minderre. Mesterem megkért, hogy álljak valamiféle harci pózba, mit részletesen elmagyarázott, hogyan kell. Sosem álltam ennyire lazán, mint abban a pillanatban, valószínűleg amiatt, mert megkért, hogy lógassam a fejem. Alig bírtam magamban tartani a kuncogásomat, ahogyan elképzeltem, hogy kinézek abban a szent pillanatban. A könnyebb megértés érdekében Muramasa is felvette a pózt, így tökéletesíthettem a felállásomon és hamar észrevettem a hibáimat, miszerint mindig próbálom összesűríteni magamat. Lábaimat mindig összetettem és kezeimet is próbáltam a legközelebb tartani, de úgy látszott, hogy a védekezésnek nem az volt a kulcsa. Muramasa külön kiemelte azt a részt, hogy könnyedén csináljam, így még lazábban álltam fel. Nem bírtam visszatartani széles mosollyal a görcsöt, így halk kuncogásba kezdtem. Alig néhány másodperc múlva felnéztem, még mindig mosolyogva és közöltem Muramasával, hogy bocsánatot kérek, de elképzeltem, hogy milyen hülyén nézhetek ki.
Tanítóm közel lépett hozzám, ujját a homlokomra tette, majd hirtelen meglökött. Nem számítottam ekkora erőre. Szégyennel tele estem hátra és nagyot koppant a fejem. Tanítóm a kezét nyújtotta, én pedig elfogadtam a segítséget és hagytam, hogy felsegítsen. Mikor felálltam, Muramasa az égbe nézett és mosolygott én pedig a fejemhátulját fogtam zavaromban és fájdalmam csillapításáért, bár sosem értettem, hogy ez mégis miképpen segít a fájdalmon, és őszintén szólva, sohasem segített eddig. Összébb csuktam a szememet, elmosolyodtam és egy kérdést tettem fel Muramasa mesternek.
- Bocsánat, nem igazán megy ez nekem. Meg tudnád még egyszer mutatni az állást? Annyi kérésem lenne, hogy ezúttal kérlek magyarázd el, hogy mire fektessem a hangsúlyt, mire koncentráljak, mint látod, nem nagyon megy ez nekem. Smile

Még mindig mosollyal a számon engedtem le a karomat és nyitottam tágabbra a szememet. Igazán reméltem, hogy ezúttal nem rontom el a dolgot.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Csüt. Jún. 28, 2012 11:46 am

[Hakuda edzés Higen-sannak]

Minden úgy történt ahogyan azt gondoltam. Az ifjú padalávaló eldőlt mint egy liszteszsák. Ne örültem neki mert ez azt jelentette, hogy jóval több időt kell vele töltenem mint amit elterveztem, na mindegy. Mostanában úgysincs olyan sok dolgom, legalább elfoglalom magam. Ez nem csak arra jó, hogy neki tanítok valamit hanem arra is, hogy felidézem a régi leckéket ezáltal én is tudok fejlődni. Szeretek edzeni... mindig észreveszem, hogy miben vagyok gyengébb és mindig megpróbálok rajta finomítani egy kicsit, hogy jobban menjen. Mondjuk az esetek kilencven százalékában nem sikerül mert mindig valami közbeavatkozik. Még nagyon múltkor például egy védekezést gyakoroltam és pont akkor talált meg egy nyamvadt lepke amiben egy gyors őrjáratozásra felszólító parancs volt. Mit ne mondjak nagyon örültem neki, hogy pont ilyenkor kellett megtalálnia, de nem tehettem mást, a parancs az parancs. .__.
- Nyugi töki a legjobbak is így kezdték! - nyugtattam meg miután talpra segítettem. Nem akarta kimutatni, de észrevettem, hogy szomorú amiért elsőre nem sikerült neki. Nagyon szerencsésnek és tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy valami elsőre sikerüljön. Nem mindenki születik zseninek, de tenni lehet a cél érdekében... Megkért, hogy megint mutassam meg neki az alapállást. Széles mosoly terült el az arcomon. Örömmel töltött el, hogy segíthetek másoknak úgy, hogy azért nem kell kardot rántanom. Nem szeretem a zanjutsut, de mivel a kardom alap formája egy kard azt is muszáj megtanulni. Megint szembe álltam vele és felvettem az alapállást. Vártam egy percig míg megnézte majd jeleztem, hogy kezdheti. Eleinte tuti azt hiheti, hogy egy szemét vagyok amiért nem állok úgy végig, de ha nem segítek neki beállítani végtagjait normálisan akkor soha a büdös életben nem fog sikerülni neki.
Miután beállt az általa alapállásnak vélt formációba mögé álltam és beállítottam a kezeit, megmutattam neki, hogy hogyan kéne lógatnia a fejét majd vállszélességbe helyeztem, illetve egy vonalba tereltem a lábait. A párhuzamosság úgy ahogy meg volt.
- A lényeg a lazaság. Engedd el magad ne legyél görcsös mert akkor biztos, hogy elrontod. - mondtam kedvesen majd ismét elé álltam és a homlokához raktam a mutató ujjam. - Na akkor lássuk miből lesz a cserebogár...- mondtam majd ismét meglöktem. Nagyon reménykedtem benne, hogy most sikerül állva maradnia mert akkor végre rátérhetnénk az ütésekre, illetve rúgásokra... ez a kedvenc részem! *______*
- Ha jól hallottam a Hakusaya családból származol. Ha jól tudom akkor az egy fegyverkészítő família, ugye? Csakis azért vagyok ilyen informált a nemesi családnak tituláld famíliákról mert a Minamoto család is egy kis nemesi család. - mondtam majd ha sikerült talpon maradni pacsira nyújtom a kezem, azonban ha megint eldőlt akkor azért nyújtom a kezem, hogy ismét felsegítsem.
- Amúgy megkérdezhetem, hogy melyik osztagban szolgálsz és mióta vagy shinigami? - kezdek el kíváncsiskodni. Minél jobban megismerem annál könnyebben tudom majd tanítani. Vagy legalábbis így gondolom. Na meg persze próbálom oldani a feszültséget is. Nem szeretnék semmiféle kínos helyzetet sem ezért elég normális hangnemben, illetve számomra jól megfogalmazott kérdéseket teszek fel neki. Semmi hátsó szándékom nincs vele csak kíváncsi vagyok ha már elkezdtem tanítani.
- Amúgy nyugi, semmi hátsó szándék nem rejlik a kérdéseim mögött. Szimplán úgy gondoltam, hogy ha mer úgymond a mestered lettem megismerhetnénk egymást egy kicsit közelebbről is. Hidd el sokkal könnyebb lenne az edzés. - mondom kedvesen majd leülök a földre. - Pihenj egy kicsit, hidd el szükséged lesz még az erődre a későbbiekben. - mondtam majd mutattam, hogy Ő is üljön le.
- Én a 9. osztagban szolgálok és öt éve vagyok shinigami. - kedztem el a bemutatkozós témát.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Kedd Júl. 10, 2012 12:44 am

Hakuda edzés Muramasától

Tanítóm ismét felvette az alapállást. Ezúttal észrevettem, hogy hol rontottam el és megpróbáltam teljesen lemásolni az állást. Azonban hamarosan abba is hagyta, inkább közelebb jött, hogy módosítsa az állásomat, hogy ezúttal tényleg tökéletes legyen. Tanácsokat adott nekem, majd ismét a lökésbe kezdett. A lökés ismét erősnek sikerült, már készültem eldőlni, de sikerült az egyik lábamat hátrébb tenni. Gondoltam, hogy az állás az ami segített, hogy ilyen hamar át tudjam pakolni a végtagomat. Ez a közelharc teljesen más volt a shunponál, én a shunponál mindig is feszülten repültem előre, de ezúttal könnyedén tudok helyzetet és állást váltani. Azonban a gravitáció úgy döntött, hogy megtréfál engem. Nem volt elég, hogy hátra raktam az egyik lábamat, dőltem ugyanúgy hátra, és többször is meg kellett ismételni. Lépegettem tehát hátrafelé, hogy ne taknyoljak el. Három lépés után már a kezeimmel is próbáltam egyensúlyozni, mire az ötödik lépés után sikerült viszonylag kiegyenesedni és megmenteni magamat az eséstől.
Tanítóm megkérdezte, hogy a Hakusaya családból származom-e, majd egy pacsit adott, mert sikerült a gyakorlat. Én is büszke voltam magamra, kezdett kissé megtetszeni a közelharc, eddig nem igazán voltam oda érte, de ez az állás erővel töltött el.
- Igen, a Hakusaya családból származom és jól tudod, egy fegyverkészítő família.
Válaszoltam neki mosolyogva. A következő kérdésére is gyorsan válaszoltam.
- Jelenleg a tizenharmadik osztag tagja vagyok és nemrég végeztem el az akadémiát.
Mesterem közölte, hogy semmi hátsó szándéka nincs, majd közölte, hogy pihenjek egy keveset. Míg leültem pihenni közölte, hogy ő a kilencedik osztag tagja és öt éve shinigami. Az aztán lenyűgöző! Biztosan sokkal tapasztaltabb nálam, nem tagadhatom. Levettem a hátizsákomat és kikotorásztam belőle egy palack vizet. Ettől a sok eséstől igazán megszomjaztam és jól esett egy kis H2O. Miután végeztem az ivással visszacsavartam a kupakot és visszapakoltam. A hátizsákomat ezúttal nem vettem vissza a hátamra, hanem inkább az edzőterem egyik sarkának támasztottam, hogy ne legyen útban az edzés közben. Őszintén szólva eléggé nyomta a hátamat, mikor először hátra estem.
Miután visszaértem elmosolyodtam és a mesteremhez szóltam.
- Készen állok az edzés folytatására.
Elmosolyodtam majd felvettem az állást. Reméltem azért, hogy nem lesz iszonyatosan nehéz az a dolog, ami most következni fog. Annyira azért nem voltam jó püfölő.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Hétf. Aug. 13, 2012 12:51 pm

[Lelkes lélekedzés]

Szóval a Daitenshi-hez tartozik, akkor valaki nagyot fogtam ki. Ráadásul rá is ér, a szavai alapján unatkozna? De a lényeg, hogy úgy tűnik segít nekem. Nem tudom mire készül, de elindult, ezért tisztességes távolságból követem, s csak az intésére megyek közelebb hozzá. Ekkor gondolkodóba esik, csak remélni merem, hogy nem valami túl nehéz feladaton töri a fejét, legutóbb elég erősen megkaptam. Bár azóta fejlődtem e téren, de valahogy mintha Raimei nem lenne elégedett azzal, ahogyan vagyok. A megjegyzésére, amiben azt a sokszor ismételt szöveget említi csak bólogatok, de a bólogatásom elhal, mikor a kardja előkerül. Hoy-hoy, ugye nem kell vele megküzdenem?! Még annak ellenére is tisztán érzem, milyen könnyen elsöpörne mint a port az asztalról, hogy nem erőltettem meg magam és figyeltem meg alaposan a lélekerejét. Éles helyzetben tesztelni, nekem végem van. Vagy nem? Most szimulációt emlegetett. Pár pillanatra lefagyok, de aztán észbe kapok, kihúzom magam, és már válaszolok is.
- Ha jól sejtem, most az akadémiai éveimre gondol, ahol megismerkedtem vele. Első néhány találkozásnál elrejtette az arcát, vagyis addig, amíg elő nem tudtam hívni a shikai-t. Számtalanszor elvert, és nem bánt velem kesztyűs kézzel mindaddig, amíg nem tudtam választ adni néhány kérdésére. Bár ezek után sem volt valami kedves velem.
Remélem kielégítő választ adtam neki, s várom a reakcióját. Én magam is előhúzom a kardomat, majd beállok, bár lerí rólam, hogy nem tudok bánni a karddal, ahogy fogom egyszerűen borzalmas.
- Ha szabad megjegyeznem, villám típusú a zanpakutom és eddig egyetlen technikát volt hajlandó megmutatni. Ám régebben mondta, hogy tanítani fog nekem, ám azóta még nem tartotta be a szavát. Megpróbáltam vele jobb viszonyba kerülni, de nem segített a helyzeten. Igaz, mintha megenyhült volna egyszer egy picit. Ha esetleg harci szimulációra gondolt, akkor fel kellene öltenem a shikait igaz? Bocsánat, csak picit ideges vagyok. - Ha igent mond, akkor felöltöm a shikai-t, ha nemet, akkor még várok.- Uchirase Raimei!
Adom ki a parancsot, majd fényesen felragyog a kardom és négy részre bomlik, melyek megállapodnak a végtagjaimon páncélkesztyű és páncélcsizma formájában. Gondolom használnom is kell majd azt, amit tudok, ezért bele is kezdek a feltöltésbe. Ennek hatására apró szikrák/áthúzások jelennek meg, s a két csúcs közötti elektromos csík csak úgy izzik. Igaz minden szőrszálam az eget veri, de fékeznem kell magamat, és uralkodnom az érzelmeimen. Ez csak egy kis edzés, egy szimuláció, biztos nem lesz semmi gond. De mi lesz, ha felsülök? Nem hozhatok szégyent a harmadik osztagra! A pusztakezes harci beállásom már valamivel közelebb van az elfogadható szinthez, ám még ez sem valami hű de jó. Feszülten figyelek, mikor egy picit meglep Raimei azzal, hogy szól hozzám. Nagyon elszoktam már tőle, régen volt oly kedves, hogy szólt hozzám. Valóban mondtam neked, hogy tanítok valamit? Nekem úgy rémlik mesélést említettem. ~Persze, hogy mondtad, ha jól emlékszem úgy volt, hogyha jól teljesítek, akkor tanítasz nekem valamit, ha meg nem annyira, de nem bénázok akkor mesélsz.~ Nah, igen, de majdnem kinyírattad magadat, én azt nem nevezném valami jó teljesítménynek annak ellenére, hogy rendesen helyben hagytuk azt az arrancart. ~Igen, tudom. Azonban azért már bocsánatot kértem! Valamint azóta nem csináltam ilyet, és nem is fogok többet! Meg azóta már úgy volt, hogy kicsit meg is dicsértél egyszer.~ Egyszer, nagy szó. Tudod mit kölyök? Ha úgy ítélem meg ennél a fickónál a teljesítményed, akkor most rögtön tanítok neked valami frankót. De ez esetben azt ajánlom kösd fel a gatyádat, mert rommá fog verni, és a legkevésbé sem érdekel, ha elbuksz. Remélem tudod, hogy komolyan beszélek. ~Igen, tudom. Köszönöm, hogy akkor megadod az esélyt arra hogy bizonyítsak. Most pedig akkor számítok rád partner!~ Ahogy befejeztem a mondandómat az elején önkéntelenül lehunyt szemeim felpattannak, s újult erővel lobog a tűz a szememben.
-Elnézést, hogy megvárakoztattam. Most már teljesen felkészültem!
A beszélgetést ugyanúgy lefolytatom abban az esetben is, hogyha nem kell még előhívnom a shikaiom. Ahogy várakozom egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon, egyértelmű bizonyítékként, hogy valami történt, ami egy kis önbizalmat öntött belém.
(a dőlttel a zanpakutom beszédét jelöltem a ~-jellel pedig a sajátomat melyet hangosan nem mondok ki)
Elnézést a hosszú szünetért, remélem ezúttal már végig aktív tudok lenni.