Gyakorlóterep

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Aug. 25, 2012 11:56 pm

[Lelkes lélekedzés]

A korábban felvett testhelyzetet tartva hallgatom figyelmesen a fiú fejtegetését, miközben továbbra is arcszőrzetem igazgatásával szórakozom, ideje lenne megborotválkoznom talán, egy vezető mégsem nézhet ki úgy, mintha éppen most támolygott volna elő a legközelebbi kocsma sötétjéből, igaz-e? A történet végén egy bólintással jelzem, miszerint felfogtam az elhangzott információkat, tompán fénylő acélkék íriszeimbe némi szikra költözik, érdeklődésem kezd feléledni, még ha minimálisan is. Nyilván kettejük kapcsolatában leledzik valamiféle pszichés gát, aminek köszönhetően a lélekölő nem hajlandó újabb képességeket megosztani viselőjével, ezáltal megfosztva a shinigamit teljes erejétől. Bizalmi kérdés az egész, ebből adódóan nem esik nehezemre azt feltételezni, hogy Taka egyáltalán nem bízik a zanpakutoujában vagy annak adottságaiban, illetve ez visszafelé is igaz lehet. Sajnos erre nem létezik azonnali gyógymód, tanulniuk kell, egymáshoz csiszolódni, s rájönniük a tényre, mely szerint az egyetlen társat, aki semmilyen körülmények között nem árulna el, csupán egymás közt kereshetik. A shikai előhívására néhány intéssel jelzem lassítási szándékomat, nem kell annyira sietnünk, lévén nem üldöz senki. Balomnak kardjaim tsubája nyújt támaszt, miközben közelebb sétálok, lehetőleg közelebbről is szemrevételezve a feloldást. Már a nevéből is egyértelműnek látszik a fajtája, amiről a pattogó elektromos kisülések csak még több bizonyosságot adnak. Halk hümmögés közepette veszem tudomásul a dolgot, eddig sem lett volna egyszerű feladat számára a Rajtam való felülkerekedés, ám ráadásképpen az Én természeti elemem üti az övét. Valós összecsapás alkalmával egy ilyen véletlen akár eldöntheti az egész végkimenetelét, azonban Mi most csak szimulálunk, ugyebár.
- Az idegeskedés hátráltató tényező, megtöri a koncentrációt. – hangom határozottan csendül, kellő tapasztalattal ezen is felül lehet emelkedni, akárcsak a félelmen. – A Raimeijel való kapcsolatod elmélyítéséhez a lehető legjobb módszer a jinzen, amikor mély meditációt használva belépsz a belső világodba, ahol tisztázhatóvá válnak a félreértések. Ehhez azonban tiszta fej kell, ezért későbbi feladat számodra a mai napon, hogy lefekvés előtt rendszerezd gondolataidat, a nap történéseit és ha valamiben nem vagy teljesen biztos, kérj tanácsot fegyvered szellemétől!
A bizalom jelenti a titok nyitját, enélkül semmit sem ér az éveken át tartó, megerőltető edzés sem. A hakuda és a zanjutsu egyszerűbb ilyen téren, a végtelenségig ismételt mozdulatok erősítik a testet, viszont az általunk feszegetett témakörben már alapból rendelkezni kell némi szellemi felkészültséggel. Némi töprengést követően jómagam is előhúzom katanámat a sayából, az acél élesen búgva tűnik elő a lemenő Nap fénykörében. Nem is emlékszem pontosan, mikor is használtam fegyverem első formáját úgy igazán komolyan, az elmúlt időszakban olyan ellenfelekkel hozott össze a sors, akik ellen néha-néha még a bankai is kevésnek tűnt, holott egyáltalán nem tartom olyan személynek magam, aki fűre-fára ezt kiabálná. Töprengésem közepette ejtem ki a parancsszavakat halkan, aminek köszönhetően forgószélszerű tölcsér materializálódik a pengén, ezáltal takarva el az átalakulást fázisait. A sárkányfejet formázó domborulat szinte szétharapja a szájából kinyúló borotvaéles sziklanyelvet. Első ránézésre igencsak súlyosnak tűnik, feltételezhetőleg másnak tényleg annak érződne, de számomra súlya egészen pehelykönnyűnek tűnik. Fogást váltva rajta emelem fejmagasságig a keresztvasat, azután a „Sabaku no Arashi” szavakat mormolva elengedem a markolatot, azonban még mielőtt földbe fúródhatna a hegye, nemes egyszerűséggel ezernyi kőszilánkra robban szét, a sárkány pikkelyeire. Szellemesebb pillanataim egyikében találtam ki ezt a jelzőt, habár tényleg van némi valóságalapja, alakjukat tekintve némileg megegyeznek. Az általam idézet homokfelhő lomhán lebegve kezd körözni kettősünk körül, elzárva ezáltal a menekülés lehetséges útvonalait. Hisou Karite ugyancsak előkerül hüvelyéből, kékes izzása szolgáltatja jelenleg a legerősebb fényforrást a gyakorlótéren.
- Képzeljük el a következő szituációt, s vonatkoztassunk el tőle, hol is vagyunk valójában! – intézem felszólításomat újdonsül hallgatóm felé. - Arrancar vagyok, megöltem minden társadat és sarokba szorítottalak. Az életedre török, nincs is más célom, mint végezni Veled. Egyféleképpen keveredhetsz ki ebből, amennyiben hamarabb viszed be a halálos csapást, mint az ellenfeled. Ne aggódj, nem tudsz olyan sérülést okozni Nekem, ami végzetes lenne, ne fogd vissza magad! Ám kidout nem alkalmazhatsz, ez az egyetlen megkötésem!
Monológomat követően a sivatagi vihar körülbelül egy tíz méter átmérőjű körré szélesedik, ezután szédítő gyorsasággal forogni kezd. Könnyed suhintással kezdeményezek támadást, ezáltal elegendő széllökést előidézve ahhoz, hogy Taka hátra tántorodjon. Figyelnie kell, mivel a tornádókhoz hasonlóan itt is a központi résznél van a legnagyobb biztonságban, a széleknél akár a hátáról is lenyúzhatja a bőrt a sebesen pörgő homokvihar, ennek megfelelően jobban teszi, ha odafigyel hova hátrál.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Vas. Dec. 02, 2012 2:15 pm

[Lelkes lélekedzés]

Ahogy az várható volt, az idegeskedésért megkaptam a korholást. Szerencsére ennyiben hagyja, természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez egy elég nagy negatívum volt, de mostantól igyekezni fogok, hogy ne mutassam ki. A továbbiakban a „jinzen”-ről beszélt nekem, és ennek fontosságáról. Így utólag belegondolva talán tényleg ez volt, amit a leginkább hanyagoltam, s talán valóban a fő probléma. A beszédét nem akarom megszakítani ezért bólintásokkal jelzem, hogy tudomásul vettem az elhangzottakat. Nem sokkal később még mindig szótlanul álltam, de Sierashi-san nem tétlenkedett. Nemes egyszerűséggel és könnyedséggel idézte meg kardját. Csak ámultam a megjelenő képességen, s egy kicsit elragadott a látvány. Valahogy kiment a fejemből, hogy éppen egy harc szimuláció kellős közepén vagyok. A helyzet felvázolása rövid és lényegre törő volt, a lefektetett szabályok is teljesen egyértelműek, a sarokba szorításról nem is beszélve. Elég rossz érzés volt, és nagyon is nyomasztó. Ám az iménti korholás, és Raimei szavai elindítottak az úton. Nagyot nyeltem, s felvettem valami pozíciót, amolyan vegyes. Támadni is tudok ebből, és védekezni is, nem tudom melyikre lesz kíváncsi. Előkerül egy újabb kard. A mostani ellenfelemre koncentrálok, egy picit várok majd támadok. Bár utóbbira már nem jut érkezésem, mivel egy könnyed suhintással kezdeményez. Hiába próbáltam rögtön védekezni mégis hátra tántorodom, s néhány lépéssel talán többet is mozogtam hátra a kelleténél. Ahogy megérzem a mögöttem süvítő vihar falat azonnal lebetonozom a lábaim. Izzadságcsepp gördül le a homlokomról, de félelmem és idegességem izgatottságba hág át. Tudom jól, hogy ha tétlenkedek igencsak pórul fogok járni. Az, hogy a gátként használt technikát is ilyen erősségűre csinálta azt jelenti, hogy nem vár el keveset tőlem, és nem lesz túlságosan könyörületes. Áthelyezem a súlypontomat a jobb lábamra és nekilendülök. Szemből támadást imitálok, s jobb kezemet mellkasom mellé húzva készülök az ütésre. Mielőtt elérném egy shunpóval próbálok srégen mögé kerülni, s innen indítom meg az öklömet. Kezem nem távolodik el talán fél méterre sem, mikor fordulatot veszek magamon, s egy jobb-magas rúgással támadok. A kidouk kitiltásával egyetlen esélyem a még hiányos hakuda tudásom és Raimei ereje maradt. Az időigényes technikát azonban nem pazarolhatom el azonnal, így csak akkor eresztem útjára a technikám erejét, ha a támadásom közvetlen találattal ér be. Hacsak nem kaptam be egy találatot, vagy kaptak el, akkor újabb shunpóval próbálok a látóteréből kikerülni. Nem állok le egy pillanatra sem, mert a habozás már okozott nehéz időket számomra, így tudom jól egy ilyen küzdelemben az végzetes is lehet. Ezúttal balommal lendül egyenesen az ellenfelem gyomra felé. Az első támadásából ítélve szél alapú képessége lehet, vagy valami más. Ha ráhibáztam, akkor alaposan gondban vagyok. Ám erre most nincs időm, valamit alkotnom kell. Próbaképp ezúttal teljes erőmet vetem be, azaz az elektromosságot amit felhalmoztam egyszerre zúdítom rá. Egyértelműen látszódik a magasfeszültség mind a technikából, mind Taka arcáról. Ellenfelemre fókuszálva próbálom meghatározni az irányt és távolságot, amerre hátrébb szökkenhetek. Ezt az ő és a fal elhelyezkedéséből próbálom leszűrni. Nem merek túlságosan eltávolodni, hátha az imént tapasztalt suhintással megpróbálna belelökni a forgatagba, ám szükségem van egy kis idő nyerésére, hogy fel tudjam tölteni a technikámat. Ekkor szólal meg Raimei nagy örömömre, ugyanis kezdtem egyre feszültebb lenni a szorult helyzet hatására.
Adok egy apró tanácsot kölyök. Próbáld meg a két tenyered között összegyűjteni az elektromosságot. Megpróbáltam elképzelni, de sehogy sem sikerül. ~Mégis, hogy kellene elképzelnem?~ Erre egy szokásos goromba válasz jött. Sehogy idióta, inkább csináld! Najó. Próbáld meg úgy, mintha egy medicinlabdát fognál. Ezt képes leszel elhajítani. Ne okozz csalódást.
Kitérő alapállást vettem fel, hogyha támadás érkezne el tudjak előle ugrani. Hátam mögé helyezem a kezeim, hogy ne lássa mivel próbálkozom. A meglepetésre igencsak szükségem van, ha nem szeretnék felsülni. Szemöldökeimet ráncolva próbálom megosztani a figyelmem utolsó cseppjét is a technika létrehozása és az ellenfelem között. Ha ez utóbbira nem jut elegendő az felér egy öngyilkossággal is éles helyzetben, és ez igencsak az a környezetet figyelembe véve. Hallható kisülések jönnek létre az ujjaim között, de nem sikerül összehozni. Egyre több feszültség van a tenyereimbe, de még mindig semmi. ~Mintha lasztit tartanék, mintha lasztit tartanék!~ Ismétlem magamban, segítséget hiába várok Raimei-től nagyon jól tudom, hogy egyelőre nem fog többet segíteni. Ha eddig megúsztam támadás nélkül, akkor elkezdek szépen oldalazni. Amint sikerül elérnem a fel töltöttséget, mely nagyjából 20 másodpercet vehet igénybe. Ideiglenesen lemondok a technikáról és támadásba lendülök. Ezúttal valóban szemtől szembe támadok, ám a „yamazuki” nevű trükkel. Mikor is a jobb öklöm látványosan tart a feje felé, s közben a balom a gyomrát célozza meg. Csak reménykedni merek benne, hogy alábecsül, s sikerül eltalálnom. Bár talán abszurdum ezt feltételezni, s csak „átengedi” a támadást, ha akarja jöhet szóba. Amennyiben meg akart zavarni, a próbálkozásaim közepette shunpóval való kitérésre koncentráltam. Igyekeztem kerülni a felettébb veszélyes helyzeteket. Csak reménykedhetek, hogy lesz lehetőségem valamivel előrukkolni, mielőtt totális vereséget szenvedek.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Kedd Dec. 18, 2012 5:09 am

[Lelkes lélekedzés]

A fiú sikeresen veszi az első akadályt, bevallom, tovább nem is foglalkoztam volna Vele, amennyiben suhintásom következtében kirepül a viharzónán kívülre, ámbár belegondolva abban az esetben a szélsebesen forgó kőpikkelyektől kapott sebek miatt amúgy is harcképtelenné avanzsálódik. Kezdeményezésemet követően hagyom, hadd próbáljon kitalálni valami épkézláb stratégiát, lévén ostobán rohamra indulni kizárólag a félkegyelműek vagy a Juuichibantaiban szolgálók szokása. Könnyed, szinte már-már nemtörődöm mozdulattal forgatom meg a kezemben tartott Hisou Karitét, egyik kezemből a másikba dobálva próbálom kitölteni azt az időt, amíg újdonsült tanítványom magához tér azon történés okozta sokkból, mely szerint a sivatagi szélvihar a másodperc tört része alatt képes leborotválni a hátáról a bőrt. Értelemszerűen vagyok annyira magabiztos a lélekölőm irányításának terén, miszerint azonnali jelleggel képes lehetek megszüntetni a technikát, de ezen információt jobbnak látom megtartani magamnak, akkor elvész a kihívása éle, ha nincs benne a negatív következmény lehetősége, még ha csak illúzió formájában is. Könnyed alapállást felvéve, kis terpeszben figyelem kibontakozó akcióját, fegyveremet féloldalasan a mellkasom elé tartva, ahonnan akár apró korrigálások segítségével is képessé válok védekezni vagy akár vissza is támadni. Shunpoja igencsak nagy jóindulattal kapná meg a villámtánc megnevezést, habár feltehetőleg csak az Én szemem szokott gyorsabb mozgáshoz, ennek köszönhetően egyetlen pillanatra sem tévesztem szem elől helyváltoztatása közben, a választott taktika régi emlékeket ébreszt bennem, azokból az időkből, amikor még személyem is az Akadémia uniformisát viselte. Akkoriban egy ilyen rúgás kétségtelenül betalált volna, azonban azóta gyökeresen megváltoztak a dolgok.
Lomha mozdulattal cserélek kezet pördülésem közepette, ennek hála bal alkarommal felfogom sípcsontjának becsapódását, azután laza pörgetés követően előre döfök a pengével, látszólag a homlokát célozva, ám abban az esetben, mely szerint nem képes időben kitérni, csak pár tincstől fog megválni, nem célom felnyársalni az agyát. Az elszökkenését követő próbálkozásban már sokkalta több fantáziát vélek felfedezni, a magasfeszültségű elektromosság kékes fénye birokra kél a különleges ereklye által szolgáltatott világossággal, kísérteties árnyákokat rajzolva a továbbra is megállíthatatlanul mozgó akadályfal felületére. Egy külső szemlélő számára talán még érdekesebb lehet a jelenség, mintha belülről izzana egy tornádó. Ugyan biztos vagyok benne, miszerint nem képes átlyukasztani ezzel az ütéssel sem, ettől függetlenül szabad kezemet a szikrázó ököl elé kormányzom, nyitott tenyérrel blokkolom csapását. Lazán rázom le a füstöt végtagomról, mialatt ellenfelem hátrébb ugrik. A fiú arcán látszódó koncentrációt alig észrevehető biccentéssel veszem tudomásul, látszik a képén agytekervényeinek forgása, remélhetőleg nem csak egyedül igyekszik rájönni a probléma megoldásának kulcsára, pontosan ezért osztottam meg Vele monológomat az elején, hogy ezt a későbbiekben felhasználhassa. Fogalmam sincs mit találhatott ki, ettől függetlenül nem fogom nyugton hagyni, az alapszituációban említett arrancar sem tenné. A nyitányhoz hasonló suhintásokkal próbálom megzavarni, azonban ezek nem zanpakutoum képességei, csupán a mozdulat lendülete által keltett légnyomás manifesztálódása. Érezhetően peregnek a másodpercek, vélhetőleg besült, amit szeretett volna, legalábbis más magyarázatot nemigen tudok találni az ezután következő újabb kombinációs törekvésre.
Kitérjek vagy szakítsam meg a tempóját? Mivel az utóbbi valamivel izgalmasabbnak tűnik, ezért rövid töprengés után igyekszem átültetni gyakorlatba az időközben elmémben megfogalmazódott gondolatmenetet. Villámlépésem segítségével felezem meg a kettőnk között lévő távolságot, balommal elkapom az egyik csuklóját, majd pallosom markolatának kemény végével egy néhány centiméterrel a könyök feletti pontra sújtok. Ámbár a találat nem jár túlzottan nagy fájdalomérzettel, mégis az egész karja el fog zsibbadni, legalább egy percig nehezére fog esni mozgatnia, már amennyiben elképzeléseim megvalósulnak és nem tépi ki valamilyen módon magát fogásomból, amire… nos, elég kevés esélyt látok, ha Engem kérdeznének. Dolgom végeztével jobb felé tennék egy félfordulatot és derékmagasságban meglendített lábbal szeretnék egy rúgást kivitelezni a bordáira, pont akkora erővel, ami elegendő lenne a védőfalhoz tántorodáshoz.
- Úgy vélem, nem veszel teljesen komolyan… - szólalok meg rezignált hangon, rohamom eredményétől függetlenül. – Vagy netán eddig tartanának képességeid határai? Nevetséges, szégyent hozol az egyenruhára, amit viselsz!
Az ajkaimon játszó gúnyos mosoly ugyanúgy a színjáték része, akárcsak jól megkomponált szavaim összessége. Erőnk az érzéseinkből táplálkozik, ennek hála határtalan energiatartalékokra tehetünk szert, a harag vagy a szeretteink féltésének útján. Természetesen tudnunk kell, hol húzódik a határ a racionális döntések és az őrület között, máskülönben könnyedén áteshetünk a ló másik oldalára.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Vas. Jan. 06, 2013 2:18 pm

[Lelkes lélekedzés]

A trükköm nem sok sikerrel járt, és a lábamat egyszerűen blokkolta, majd egy válaszcsapást követően az öklömet szintúgy. A legrémisztőbb az egészben az volt, hogy úgy éreztem, mintha acél falat ütnék és a támadását sem csak saját erőből tudtam kikerülni. Hiába tértem ki a széllökések elől, így sem tudtam létrehozni a kívánt technikát. Ám a támadásom így sem maradt el, hisz nem hagyhatom ellenfelemet én sem nyugton túl sokáig. A számomra követhetetlen shunpo viszont alaposan meglepett, s azonnal támadtam is. A karomat elkapta. Bal kezem még mindig testem mellett volt, de helyette inkább a lábammal támadtam, s próbáltam meg kiszabadítani a karomat. A páncélcipőm tetején a térdnél lévő két tüske volt a fenyegető tényező, s az általa közölt elektromos sokk. Ha talált ha nem mire sikerült kiszabadítanom a kezemet már egy találatot bekaptam, de nem úsztam meg ennyivel. A következő pillanatban már oldalamban éreztem a karomat a rúgásának köszönhetően. Ha nem lett volna amúgy is ott, valószínűleg nem tudtam volna időben reagálni, s eléggé súlyos sérüléseket kaptam volna a faltól, melyhez így is túl közel kerültem. Egy hozzám képest gyors shunpóval korrigáltam a távolságomat a forgatagtól, a fenének sem kell, hogy egy újabb támadással bele tereljen. A kellemetlenebbik része az akciómnak, hogy a kezem, amit az ütés ért egyre jobban zsibbad, s már nem tudom nagyon mozgatni. A szavai szíven ütnek, még szép, hogy komolyan vettem, de. Nem, nem kellene, hogy kifogásaim legyenek. Még biztos, valahogy még biztos, hogy tudok többet is kihozni magamból, de mégis hogyan?
~Tudom, hogy nem szereted, ha nyaggatlak, de ez most eléggé vészhelyzet. Nem tudnál még valamivel kisegíteni? Társam.~
Mit vársz kölyök, hogy kijöjjek, és helyetted harcoljak? Már adtam a kezedbe valamit, és nem sokra mentél vele. Bár talán a karodra tekintettel, ha jó okot mondasz esetleg segítek. Azt leszámítva, hogy az iménti mondatai engem is eléggé sértenek, bár részben neked köszönhetően.
~Azt, hogy ne kezelj már gyerekként, és bízz bennem!~
Ráadás még kiabálsz is velem. Legyen kapsz egy utolsó esélyt, hogy bizonyíts. Az utolsó technika amit hajlandó vagyok neked megtanítani, ha ezzel is felsülsz, akkor csak magadat hibáztasd. Az is csodálatra méltó, hogy eddig nem gondoltál erre. A kesztyűkön és a cipőkön kívül magadat is felhasználhatod tárolóként. Bár egy kölyöktől mit várjak.
Az utolsó beszólását elkönyveltem annak, hogy úgy is az övé az utolsó szó, mindig. Sokat köszönhetek neki így is, hisz egész eddig a harmada ennyit mutatott meg nekem, most pedig hajlandó volt beavatni két dologba is. Ha mást nem is hajlandó, de ez is bőven elég. Ha bízik bennem, akkor sikerülnie kell. Lehunytam a szemem egy pillanatra, hogy rendezzem a gondolataimat. Később is lehetek hálás, de egyelőre bizonyítanom kell, hogy nem vagyok semmirekellő, hogy igenis komolyan veszem ezt az egészet. Ha erővel nem is tudok elérni mindent, akkor a maradékot is be fogom vetni. Veszek egy nagy levegőt, és kifújva hidegre teszem az érzelmeimet. Egyelőre egy cél van előttem. Valamilyen módon győzni. Ha nem tudom erővel legyőzni, akkor az elhatározottságommal és rátermettségemmel kell meggyőznöm. Ahogy elkezd gyűlni az újabb adag feszültség a kesztyűimben elkezdem lassan keresni a megfelelő pozíciót. Nem sokkal később már bozontos hajszálaim között is áthúzások jelennek meg, majd az államról le a mellkasomra. Egyre több jel van, hogy már mindenhol kezdek feltöltődni. Megindítom a támadásaimat, ugyan még nem áll készen egyik technikám sem, de ideje kísérletezni. Rá kell jönnöm, hogy mennyire hajlandó mozogni. Az imént már közelebb jött egyszer. Elindított ütések-rúgások, amiket félúton megakasztok, vagy egy másik mozdulattá alakítok. Ha látok rá esélyt közelebb csalom a ring széléhez. Elég veszélyes ez számomra is, de ha csak egyszer is sikerülne kimozdítanom a fal irányába, ha megkapom a halvány esélyt rá, hogy valami előnyre tehetek szert ki kell használnom, meg kell próbálnom. Legalább addig, míg újra tudom használni mindkét kezemet. Esetleges ellentámadásnál azonnal kitérek, meg sem próbálom hárítani. Amint újra mozgásképes a karom megpróbálok egy kicsit nagyobb távolságot létrehozni, hogy újrapróbálkozhassak azzal, amivel az előbb felsültem. Másra nagyon nem számíthatok, az utóbbi, amibe Raimei beavatott inkább védelemre szolgál, mintsem komoly ütőkártya lenne, de az első, ha azt sikerülne, és úgy, ahogy ő elmondta, azzal meglephetném. Egyelőre viszont ki kell tartanom.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Hétf. Jan. 07, 2013 9:58 am

[Lelkes lélekedzés]

A srác úgy cikázik, akár egy szitakötő a víz felszínen párzási időszakban. A mulatságos hasonlatomon derülve igyekszem megtartani az igazán gonosz, s megvető pillantást, mindazonáltal a szám széle önkénytelenül is felfelé görbül. Nem tehetek róla, igencsak vicces jelentet rajzol elém, ahogy néhány centiméterre kerülve a kíméletlenül forgó pengefaltól, rémülten szökken vissza biztonságos távolságba shunpoja segítségével. Meglehetősen gonosz dolog Tőlem más kárán derülni, habár humor tekintetében mindig is sajátos normákkal rendelkeztem, szó se róla. Természetellenesen lógó karja egyértelműen tájékoztat a bevitt ütés pontosságáról, igencsak kellemetlen lehet számára a helyzet, legnagyobb szerencséjére nem kardot használ fegyverként, mert akkor most igencsak méretes galibában lenne. Részemről mindig is ostobaságnak tartottam az erősebbik kéz végtelenségig való trenírozását, hiszen abban az esetben mit tesz a legképzettebb kardforgató is, amennyiben elveszti az olyannyira istenített végtagot? Pontosan ebből a megfontolásból, illetve két-katanás stílusom miatt fejlesztettem fel mindkét kezem egyazon szintre, ebből adódóan Nekem már nem kell aggodalmaskodnom amiatt, hogy valamilyen baleset okán védtelen maradok. A korábbiakhoz hasonlóan ismételten időt biztosítok számára a koncentráláshoz, az egész szituációsdi csupán addig volt fontos, amíg bele nem élte magát a helyzetbe. Nyomás alatt teljesít legjobban az ember, ez valahogy mindenkibe bele van kódolva, ámbátor kevesen képesen tökéletesen kihasználni a bennük rejlő potenciált. Kíváncsi vagyok, miszerint ez a gyermek különbözik-e az átlagtól. Valamilyen formában biztosan, általában nem szoktam akárkire időt pocsékolni, habár jelenleg amúgy sem lenne jobb dolgom, szóval kétséges mi is a valódi indok.
Úgy tűnik, ezúttal valami új jön! Szemeimmel némileg hunyorítva figyelem ügyködését, láthatóan készül valamire, amitől még a tarkómon is égnek áll a szőr. Nem lepődöm meg túlzottan, a kezdetektől fogva egyértelműen villám-elemű lélekölővel bír, annyit már csak a nevéből is képes lettem volna megmondani, azonban mivel láttam támadásai közül is nem egyet, nincs kétségem. Ettől függetlenül az egész testén cikázó elektromos nyalábok igazán félelmetesnek néznek ki, semmi kedvem nincs megpörkölődni általuk, így hát némileg elővigyázatosabban kezdek ellenkező irányba sétálni, mint amerre Ő próbál tért nyerni magának. Lassacskán értelmetlenné válik időről beszélni, a szüntelenül forgó homokvihar okán úgy érződhet, talán órák, viszont lehet csupán percek teltek el azóta, hogy odajött hozzám és segítséget kért. Elég furcsa módon próbálja támadásait érvényesíteni, ha minden rúgását vagy ütését megakasztja félúton, semmilyen körülmények között nem fog halálosnak mondható sebesülést okozni számomra. Könnyedén térek ki próbálkozásai elől, lazán hajolgatva, mellőzve minden csicsás vagy felesleges mozdulatot. Egy lépés jobbra, egy balra, egy előre és egy hátra, hoppá! Dotonryuu egyértelmű mordulással jelzi elmémben, túlzottan közel kerültem az általam felállított akadályhoz. Értelemszerűen számítottam ilyesmire, ideje véget vetni a színjátéknak egy utolsó felvonás képében! Továbbra is kerülgetve csapásait, észrevétlen módon irányítok fel legalább kétmaréknyit a sárkány pikkelyeiből hakamám szárán keresztül, amiket gondosan elrendezgetek felsőtestem előtt, ezáltal kialakítva egyfajta vértezetet. Mindehhez nincs szükségem többre néhány másodpercnél, így miután végeztem, egyszerűen hagyom, hadd vágjon mellbe azzal a tűzijátékkal, amivel korábban is próbálkozott.
A találatot követő pillanatban látszólag átzuhanok a szilánkokból álló fergetegen, de ehelyett érdekes jelenség játszódik le, mintha megfagyna a másodperc. Zanpakutoum darabkái változatlanul lebegnek, majd lassacskán mögém gyűlve löknek vissza álló helyzetbe. Kosodémon méretes, égett szélű lyuk tátong, ám mögötte nem a bőröm, hanem egy repedezett sziklafal tűnhet fel. Nyaki csigolyáimat ropogtatva lököm vissza Hisou Karitet hüvelyébe, majd ezt követően fancsali ábrázattal benyúlok felsőm alá, ahonnan egy félig összeégett cigarettásdoboz maradványait kaparom elő. Egyetlen ép szál sem maradt benne, ami kissé felbosszant, ellenben egy rossz szavam sem lehet, így jár az, aki játékot játszik, aztán elfelejtkezik magáról.
- Szép volt, jössz egy doboz cigivel… - szólalok meg halálos komolysággal, oldalra hajítva a használhatatlan szemetet. – Érted már, mi a lényeg? Legyen egy összecsapás bármennyire is kilátástalan, sosem vagy egyedül! Mikor mindenki elhullik mellőled a harcok során, egyvalaki mindig Veled lesz, s támogatni fog. Tisztelned kell és megbecsülnöd katanád, mert az több, mint egy érdemtelen acéldarab… Menj haza, gondolkozz el a mai nap eseményein, rendszerezd, ahogy korábban említettem. Talán még találkozunk, talán nem.
Könnyedén sétálok el mellette, aztán egy vállveregetést követően folytatom utamat az Akadémia kijárata felé. Oldalra nyújtott jobbomban elképesztő gyorsasággal áll össze ismét a shikai-forma, amit nemtörődöm suhintással tűntetek el, mintha a vért ráznám le róla. Máskor a ruházatomra nézve kevésbe destruktív módon igyekszem valakibe önbizalmat önteni…

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Csüt. Jan. 10, 2013 6:45 am

[Lelkes lélekedzés]

Fel sem tűnt, hogy mindig volt időm koncentrálni, és nem volt egy brutálisabb megszakító támadás sem. Már kezdtem kiürülni és csak a harcnak adtam át magamat. Nem gondoltam többet rá, hogy kivel is állok szemben, hogy miért is az ellenfelem, csak arra, hogy le kell győznöm, és jóval erősebb. Így maradt az a kis egérút, ami eredetileg az én csapdába ejtésemre szolgálhatott. Úgy tűnik másképp látja a technikámat, mint amire szolgál. Ez kapóra jön, hogy óvatosabb lett. Talán egyszer még kiderül, hogy támadásként is lehet használni. A fél mozdulataimmal semmit sem értem el, bár nem mintha a rendes támadásaim eddig valami eredményt mutattak volna fel. Viszonylag hamar sikerült a széléhez terelni a harcunkat, talán nem is törődött vele. Ám akkora szerencsém nem volt, hogy bele is tudjam terelni. Még mindig könnyedén kerülgette az amúgy sem túl merész támadásaimat, mikor már kezdett helyrejönni a kezem. Még nem volt biztos, de már érezhetően javult. Egyelőre, hogy mozgatni tudtam is jó jel, még ha komoly ütést nem is várhatok egyelőre tőle. Mondjuk eddig is jól jött, hogy legalább nem volt útban, még ha használhatatlan is volt. Ekkor következik be az amire egyáltalán nem számítottam. Látok egy nyitott pontot. Megfordult a fejemben, hogy csapda, de az, hogy az egyetlen esélyem az egész harc alatt egy tiszta találatra most jött el túl nagy csábítás volt. A lendület vitt magával észre se vettem, mikor a terveim szerint a második technikát próbáltam létrehozni. Alacsonyan magam előtt a két tenyerem egymás felé fordult, s a felhalmozott feszültség a két kesztyűből materializálódott egy gömbvillám formájában. Bal kezem nem késlekedett ezt a tömény elektromosságot célba vinni a jobb helyett is.
-Abunai Bōru Shiai!
Kiáltottam a technika nevét, mely mélyen belülről fakadt. Emlékszem, említették, hogy a technika nevének ismeretében nagyobb erőt is birtokba vehetünk. Talán ez lehetett Raimei bónusz ajándéka, melyet ugyan felróni a listára nem akart. Halványan elmosolyodtam a tényen, hogy sikerült, megcsináltam és nem sültem fel vele. Ahogy egyre közelebb került a gömb ellenfelemhez a szememben meggyulladt a remény fénye, hogy most végre betalálok. A gömb szépen haladt, ám mintha felgyűrődött volna valamin. Éreztem, ahogy a támadásom egy pillanatra megakad, majd mintha a kezemben robbant volna fel a technika. Aztán ellenségem megindul a fal felé. Nyertem. Ám a jelenet ami lejátszódik előttem teljesen lesokkol. ~E..ez így nem ér! E-ez csalás! Végem van.~ Ráadás még csak meg sem karcoltam. Ugyan a ruha eléggé megjárta a poklot, de ami alatta van már egyáltalán nem. A cigis mondatára tágra nyílt szemekkel lesek, aztán a magyarázásra már összeszedem magam annyira, hogy bólogatni tudjak. A vállveregetés után esett le az egész szituáció, és hogy én mennyire elragadtattam magam a végére. Mély meghajlással fordulok feléje.
- Köszönöm szépen a segítségét, és megfogadom a tanácsait.
Akkor egyenesedem fel, mikor már elment. Aztán a következő, hogy megnézem, hogy mégis milyen dobozt hajított el, s ezután azonnali lelépés, mielőtt valaki észrevenné, hogy kár keletkezett az edzőtéren. Hiába egy magas rangú emberrel edzettem, én még szépen megjárhatnám emiatt, így a gyorsabbikból kereket oldok, és megpattanok. Még hallom magam mögött valakinek a szitkozódását, és az elmaradhatatlan: „Megállj, te kis..!”- aztán már messze is járok. (//Másnap egy akadémiai tanulót, aki hasonlított Taki-ra alaposan megróttak.//) Hazafelé út közben megálltam egy helyen, ahol tudtam, hogy beszerezhetem a kellő terméket. Bár nem voltam olyan ostoba, hogy szemtől szembe álljak a próba elé. Ugyanis én igencsak kiskorúnak számítottam. Így egy ottani kocsmabútort, akarom mondani törzsvendéget kértem meg, hogy hozzon nekem két darabot belőle, és cserébe véletlen többet adok egy szaké árával. Ha találkoznék vele, akkor mindenképp vissza kell adnom. Nem szeretnék kínos helyzetbe kerülni, hogy vállalta a tanításomat, és még csak nem is kárpótlom. Hazaérve az első dolgom az volt, hogy rendbe szedjem magamat, utána pedig Raimei-vel akartam volna foglalkozni, de minő csoda, hogy ő nem épp velem. Bár ezek után többször fogom majd megpróbálni, hogy törődök vele, még ha fordítva fogja elsütni akkor is.

Köszönöm az edzést és a kitartást!

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szomb. Jan. 12, 2013 2:56 am

Heyho!

Nahát, nahát; de jó látni errefelé még ilyen eseteket! ^.^

Kanimari Taka: Hosszú út áll még ön előtt, bizonyára türelmetlen emiatt. De ne csüggedjen, hiszen amint látni nagyszerű mentorok veszik körbe. Tessék rájuk jól oda figyelni, mert ők megjártak már egy s mást. Yuusuke-san szerencsére kiemelte önt a lejtőből, ennek okán sikeresen elsajátított egy újabb felkínálkozó lehetőséget a zanpakutojával kapcsolatban. De az út még hosszú, s csiszolódniuk kell. Munkáját ezennel 500 LP-vel díjazom, csak így tovább! Smile

Sierashi Yuusuke: Nahát, nahát Yuusuke-san; bizonyára nosztalgikus érzések törhettek önre, mikor úgy döntött tanításra adja fejét! Akárcsak mikor a Hachibantai kapitánya volt; nem de bár? Viszont az ön képességei és életútja gyanánt ön is a legkiemelkedőbb mentorok közé tartozik. Egyedi, sajátos módszerei nagyban eltérnek a megszokott, klisé gyanús esetektől; ezért tanításai bizonyára nyomot hagynak mindazokban, kik öntől szeretnének tanulni. Csodálatos dolog, hogy képességei határán állva, mégsem szűkíti le olyannyira a kört, hogy csupán a Tenshijeivel foglalkozik. Ez bizony bizonyíték mindarra, hogy még mindig viseli shinigami múltját. Második tanítása nyomán 1000 LP- vel jutalmazom. Ha lehet, őrizze meg ezt a tulajdonságát! Neutral

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Kedd Jan. 28, 2014 8:02 am

Az alkoholista kiképző és az aprócska tanítvány(ok)!

A jó öreg Lélektovábbképző akadémiát látogattam meg emlékezetfrissítés céljából, s boldogan jelenthetem a kétkedőimnek, eredményes volt a sok gyötrődés, hisz csak az itt tanultaknak köszönhetem, hogy ma még élek, annyi életveszélyes helyzet után is! No nem mintha, a démonmágián kívül bármi is jól ment volna, mégis tudomásom a többi téren is elegendőnek bizonyult az adott helyzetekben. Ugyanakkor a régi környezet hatására ismét elfogott a szorongás, amit egy-egy óra előtt éreztem, nem is említve azt a gyomorgörcsöt okozó irritációt, amit egy-egy rosszul sikerült próbálkozás okozott. Ahogy pedig észrevettem egy kifejezetten béna diákot ismét rám tört az a dolog, így hát, elkerülve, hogy kényelmetlen helyzetbe kerüljek, inkább tovább siettem.
Mivel igazából bármiféle cél nélkül érkeztem, így alig félórányi szemlélődés után indulni is készültem. Már-már a kapuknál jártam, amikor szaglószerveim jeleztek. Kifinomult érzékeim sört éreztek, alig néhányszáz méteres körzetben, én pedig a legközelebbi érzékelt lélekenergia felé indultam meg, amely alig több, mint kétszáz méterre volt tőlem, ahogy pedig látótávolságon belülre értek, tervezni kezdtem.
A sörbitorló egy aprócska kis kölyök! Meglep, hogy egy katonai intézményben találok efféle csöppöket, így, mivel nem bírtam elképzelni, olyan idióta szülőt, aki az ekkora termetű gyerekeit beadná ide, biztos voltam benne, hogy egy látogató elkóborló kölykeiről van szó! Apropó őrült szülők, az is elég nagy felelőtlenség, hogy egy ilyen korú fiúnál sör van, így már csak erkölcsből is el kell tulajdonítanom azt!
A legegyszerűbb az lenne, hogy egy egyszerű kidouval láthatatlanul kilopnám a kezéből az üveget. Ugyanakkor mégsem vitt rá a lélek, hogy tehetetlen taknyosokkal, ilyesmit műveljek, hogy később majd mardosson a lelkiismeretem! A leghelyesebb lenne, ha egyszerűen elkérném tőlük, ugyanakkor figyelembe véve, hogy efféle kincshez juthattak, biztos voltam benne, hogy ez nem lenne hasznos próbálkozás. Így végül egy köztes megoldást találtam.
Mikor elég közel értem, villámlépést használva hirtelen a srác közvetlen közelében teremtem, majd kikaptam a kezéből a csodás nedűt, utána pedig ugyanazon technikával néhány métert hátráltam.

- Tudom, hogy nehezen jutottatok hozzá, de ennek az oka, hogy a ti szervezetetek még nem készült fel efféle ingerekre! Ugyanakkor, hogy mégse tűnjek egy egyszerű tolvajnak, az italért cserébe, kérhettek tőlem valamit! De persze csak olyat, amit teljesíteni is tudok! – Reménykedve abban, hogy kérésük az lesz, vezessem vissza őket a szüleikhez, kortyoltam egyet a sörből, miközben válaszukat vártam.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Pént. Jan. 31, 2014 1:26 am

Almalé tolvaj mumus

Büszkén néztem a kezemben tartott, zöld üveget, amit az előbb nyertünk el Natsuval egy felnőtt Akadémista társunktól, aki azt hitte, hogy felül tudja múlni a Hitsugayákat. Pedig, Natsu szebben kidouzik, én meg jobban verekszem, mint ő, hai. Ráadásul, okosabbak is vagyunk, mert abban a felnőttalmalében fogadtunk vele, ami már amúgy is az övé volt. Hai.
Mindig kíváncsi voltam, milyen ízű a felnőtt almalé, mert sokan nagyon szeretik közülük, és nagyon jól érzik magukat, miután ittak, úgyhogy biztosan nagyon édes, mint a fagyi. És vicces, sípoló hangot ad, ahogy felnyitják, ami még egy pozitívum. Csak még azt kell eldönteni, hogy ki igyon először, mert nincs poharunk, és nem tudunk egyszerre inni belőle Natsuval. Hai.
Ha rossz az íze, akkor jobb lenne, ha én innék először, hogy Natsuchannak ne kelljen megkóstolnia, de mivel valószínű jó az íze, ezért megengedném, hogy ő kóstolja meg először. De nem tudom, hogy lenne jobb, mert a barackot például én kóstoltam meg először, mert azt hittem, rossz lesz, és finom volt, a karfiolt meg ő, és az fúj. Hai. Lehet, hogy ki kéne kőpapírhaiolni, de jobb, ha inkább megkérdem a tesómat, mert ő nagyon okos.
- Natsu-chan, ki igyon először, hai? - mielőtt eldöntöttük volna, valaki kirántotta az üveget a kezemből, de úgy tűnik, mégse mumus, hanem egy shinigami. Vagy legalábbis, külsőre shinigaminak tűnik, mert attól még simán lehet mumus is, főleg, hogy ellopta a nehezen megszerzett italunkat. Az első gondolatom, hogy bevetem ellene a Holy Castrationt, de azután meggondolom magam, mert túl gyors, és lehet el tudna futni. Pedig nem futhat el, mert lopott a jövőbeli tízedik osztagos kapitányoktól. Hai.
- Akkor taníts meg minket ilyen gyorsan futni, tolvaj-bácsi, hai. - mesteri terv, az biztos. Most megtanít minket olyan gyorsan futni, mint ő, aztán nem tud majd elfutni, és megkapja a büntetését, amiért lopott. Addigra meg fogja inni a felnőtt almalevet, de legalább megtanulunk gyorsan shunpozni. Ha meg mégsem tanít meg, akkor meg elmondjuk anyának, hogy ellopta az innivalónkat. Hai.
Belegondolva, ha jól megtanít, akkor lehet mégsem kéne megbüntizni, mert jön a vizsga, és kiválóra kéne teljesíteni a shunpo vizsgát, meg valamennyire jól a buta kidout is, hogy mi is egy év alatt tökéletes eredményekkel jöhessünk ki az Akadémiáról, mint annak idején Toushiro-sama. Persze, nekünk könnyebb dolgunk van, mert mi ketten vagyunk, de Toushiro-samának meg fehér volt a haja, úgyhogy egálban vagyunk. Hai.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szer. Feb. 12, 2014 12:47 pm

Almalétolvaj mumus

Néhány felnőtt akadémista csak azért nézett le minket Nao~channal, mert gyerekek vagyunk! Holott nekünk kéne lenéznünk őket, hisz nekik felnőtt korukig tartott, míg eljutottak az iskoláig. Persze nem nézzük le őket, hisz Anyu és Apu azt tanították, hogy azt a mumusok szokták, szóval mi nem teszünk olyat. Bár akkor ez azt jelenti, hogy mumusok járnak az Akadémiára! Vagyis majdnem Mumusdémiára. Vagyis nagyon vigyáznunk kell magunkra hai! És mivel vigyáznunk kell magunkra, bele megyünk a fogadásba, hisz Apu azt mondta, hogy nem szabad ellenkezni, mert akkor az ellenfél rögvest kiszúr minket. Szóval fogadtunk, már csak az álcánk érdekébe is, de még így is mi nyertünk hai! Butus mumus felnőtt. Igaz is, a mumusok sosem nyerhetnek. Még akkor sem, ha ők is shinigaminak tanulnak. Ellenünk semmiképp nem nyerhetnek, hisz Anyu már megtanított minket a mumusűzésre, szóval semmi esélye se volt szegénynek. Vagyis nem nem szegénynek, mert a mumusok nem szegények! Tényleg veszélyesek a galádok, már majdnem elérte, hogy megsajnáljam. És amikor egy mumust megsajnálnak, olyankor lecsap, erre is megtanított Anyu. Nem szabad a mumusokat sajnálgatni.
Szó mi szó, elnyertük az almalevét! Mert egy mumus se maradhat talpon a Genki család előtt hai! Cool

De ekkor jött a gond. Ki igyon először. Sokat törtem a fejecskémet, és Nao~chan is, még a homlokát is ráncolta hozzá. Embarassed

Végül az eszembe jutott valami. Vagy Nao~chan eszébe, csak én mondtam ki? Ki tudja...
-Natsuki szerint töltsünk az üveg tetejébe is, és akkor egyszerre meg lehet kóstolni hai!
Mosolyogva, várakozás teljesen pislogtam Nao~chanra, hogy vajon mit fog szólni az ötlethez, mikor egy másik mumus egyszerűen megjelent mellettünk és ellopta Nao~chantól az üveget!
Erre már nem volt mit tenni. Egy halk szisszenéssel magamhoz hívtam Cicát, aki köztudott, hogy egy mumusűző cica, és amíg Naoki szóval tartotta az ismeretlen bácsit, mi a Cicával mögé igyekeztünk. Még hogy a mumus így kihasználja Nao~chant! Arrogáns

Ám Nao~chant se kell félteni! Az én legdrágább egyetlen öcsém, úgy döntött, hogy nem hagyja magát. Embarassed

És ha Naoki úgy dönt, akkor nincs mese. Addig-addig beszéltek, míg rá nem vette a mumus bácsit, hogy tanítsa meg nekünk a hirtelen megjelenős trükkjét hai! Cicát a nyakamba vettem, és úgy mentem Nao~chan mellé, hisz erre a trükkre én is kíváncsi voltam. Egyfelől a mumusok ellen kiváló fegyver. Apu mindig azt mondta, hogy a nagy harcosok képesek az ellenfelüket a saját taktikájával és fegyvereivel legyőzni. ... hai. Nem értettem még pontosan, hogy ez alatt mit is értett, de azt hiszem, akkor nagy harcos válhat belőlünk, ha megtanuljuk a mumusok trükkjeit, és amikor legközelebb jönnek, hogy ijesztgessenek, vagy keresztbe tegyenek, netalán el akarják lopni Nao~chant, már mi ijeszthetjük meg őket hai! 8)Apu tényleg nagyon okos... meg ügyes... hogy ezt így kifundálta hai! És nagyon erős is! Meg okos... hai! Embarassed

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Szer. Márc. 12, 2014 9:55 am

Az alkoholista kiképző és az aprócska tanítvány(ok)!

Miután jogosan eltulajdonítottam a nemes nedűt, s elmondtam szentbeszédemet, fejben már azon agyaltam, hova tegyem a srácokat. Azonban miután már olyan szépen megkérnek majd rá, illő lenne nem lepasszolni őket, az első szembe jövő felnőttnek, bár úgyse ellenkezne senki sem, végül is, mégis csak rangomból adódóan felettük állok. Viszont, ha ekképp cselekednék, ez a kettő görcs még valami rossz pletykát terjeszt majd el rólam! Ugyanakkor, mint mindig rendkívül fontos tenni, vagyis inkább inni valóim vannak! Aztán végül győztek a bajbajutottak eme epikus küzdelemben, s már majdnem nyújtottam nekik a kezem, amikor érkezett a megrendítő kérés.
Nagyot kortyoltam italomba, aminek köszönhetően, rögtön a fele ki is ürült a sörnek, s miután kellemesen végigborzolta a torkomat, s ízlelőbimbóim, visszatértem az eseményekhez.
Egyértelműen rendkívül menő ez az eltűnök itt – feltűnök amott technika, aminek hála az enyhén tudatlan gyermeki elme számára elengedhetetlennek tűnik az élethez! Talán az én hibám, hogy eme éretlen apróságoknak ilyesféle technikával mutatkoztam be, ám ez elkerülhetetlen volt, hisz másképp nem tudtam volna megmenteni az italt!
Ekkorra már bántam korábbi szavaimat, mikor megígértem neki, hogy kérhetnek tőlem egy szívességet, s én azt teljesíteni fogom. Azonban ez már az a szint, amit nem tudok teljesíteni, a kérdés már csak, hogy bele törődnek ebbe a gyerekek.
- Jajj, kis butusok! – Sóhajtok fel halkan, s egy újabb rövid kortyot iszom a sörből, majd bíztatásképpen egy mosolyt engedek meg feléjük. – Ez nem olyan dolog, amit most megtaníthatok nektek! Majd egyszer, ha nagyobbak lesztek, s visszajöttök ide, felnőtt kíséret nélkül, s beiratkozok eme intézménybe, akkor megtanítják nektek, hogy mi a lélekenergia, s hogyan irányíthatjátok azt, utána pedig egyszer ezt a mozdulatot elsajátíthatjátok! – Még egyet húztam a sörből, s ahogy utána meglötyögtettem, sajnálkozva észleltem, hogy már csak egy fél kortyni maradt az alján. – Most viszont, inkább keressük meg a szüleiteket, hogy megnyugtathassuk őket, hogy rendben vagytok! – Egy újabb barátsággal teli mosoly, amivel arra próbálom biztatni őket, hogy ragadják meg feléjük nyújtott karom, s keressük meg a szüleiket!

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Kedd Ápr. 15, 2014 1:13 am

Almalé tolvaj mumus

Igazából sejthető volt, hogy a tolvaj bácsi nem akarja betartani a szavát, a mumusok nem szeretnek igazat mondani. Persze, számítottam rá, hogy kifogást keres, de buta, ha azt hiszi, hogy elhiteti velünk, hogy nem vagyok akadémisták. Mert hát azok vagyunk, hai.
- Ide járunk, tolvaj bácsi, hai. Tanítsd meg, hogy lehet így eltűnni, és előtűnni, hai!- lehet, hogy megint kifogásolni akar, de ha most megijed, mert megtudja, hogy mi már menő akadémisták vagyunk, akkor talán inkább megtanítja ezt az eltűnés dolgot. Lehet, hogy megpróbál megint eltűnni, de már láttuk, hogy hogyan néz ki, és ha lerajzoljuk anyunak vagy Keibának, akkor ők elkapják a mumusvadászós szemüvegükben.
Így hirtelen nem is tudom, mire lehetne használni ezt az eltűnősdit. Elsőként biztos arra, hogy a tolvaj mumust elkapjuk a Holy Castrationnel, mert ellopta az almalevet, de utána még egy csomó minden van, amit csinálni lehetne vele. Például Keibá bugyilopós feladatait biztos sokkal könnyebb lenne teljesíteni vele, meg el lehetne tűnni anyu elől, és akár az órákról is, ha uncsisak. Sőt, ezzel akár majd harcolni is lehet, ha mi leszünk a Hitsugaya.
- Na, akkor mondjad, mit kell csinálni, hai!- remélem, hogy ez nem csak mumusoknak kitalált technika, mert akkor soha nem fogjuk tudni megtanulni, mert mi is mumusok leszünk, hai. :/ Lehet, hogy akkor nekünk is ilyen csúnya barna hajunk lenne szőke vagy fehér helyett, meg mi is ilyen csúnyák lennénk, az pedig nagyon nem lenne jó, mert úgy már nem lehetnénk mi a Hitsugaya, sőt, még anyu sem ismerne fel minket, ahogy hazamennénk. Lehet, hogy direkt így tervezte, hogy mi is mumussá váljunk?
- Natsu-chan, szerinted nem válunk mi is mumussá a mumusos eltűnéstől, hai?- lehet, hogy butaságért aggódok, mert a mi anyukánk és apukánk nagyon menő, és ha mi mumustechet használunk, akkor nem leszünk mumusok. Ha pedig anyu vagy apu használna mumustechet, akkor a mumus változna anyuvá és apuvá. Ha elvégezzük az Akadémiát, talán nekünk is menni fog az ilyen szintű mumustalanítás. De egyelőre azért jó lenne tudni, hogy Natsu-chan szerint biztonságos-e mumustechelni, nem akarok csokiszínű hajat.

Tárgy: Re: Gyakorlóterep Kedd Jún. 03, 2014 4:08 am

Almalé tolvaj mumus hai
Naoki~chan nagy bátran elárulta egyből a mumus bácsinak, hogy már Akadémisták vagyunk, de Naoki bátor nagyon.
- Hai! Nem vagyunk "kis butusok!" - nyomatékosítottam az öcsém szavait, és csúnyán, sírásra görbülő szájjal néztem a tolvaj bácsit, hogy amint megpróbálna eltűnni előlünk, azonnal riadóztathassak mindenkit! Fél pillantással Nao~chanra lestem, de láttam az elszánt arcocskájáról, hogy mindenre el van szánva. Ami csak egyet jelenthetett. Ha a mumus bácsi menekülni szeretne, vagy ha nem tartja be a szavát, akkor bizony bevetjük ellene a Holy Castration nevű szuper titkos technikát, amit még Apuval tanultunk hai! Vagyis Nao~chan bevetné ezt, amíg én a Genki Neko style~lal elterelném a figyelmét hai! Ez egy ős öreg stratégia volt, amit nem kellett megbeszélnünk előre. Naoki is tudta, én is tudtam, mert már okos Akadémisták voltunk hai! Cica is egyelőre csöndben lapult a kezemben, hisz ő volt a legjobb mumus űző cica, akivel csak találkoztam, még mumus látó szemüveg sem kellett neki soha, szóval most lapult hangtalanul a kezemben, még dorombolni sem dorombolt, mert nem akart akart ideje korán lebuktatni a mumus bácsi előtt a tervünkkel.
Közben Naoki egy komoly bajon törte a fejét. Pedig a kobakjára vigyázni kellett, hisz még a végén megfájdult, ami nem lett volna jó, hai! Aztán ha valamelyikünknek megfájdult valamilye, a másikunk is fájt, és akkor hamarabb tört volna ki a mumus riadó!
Viszont mumus se szerettem volna lenni! A mumusok csúnyák, büdösek, undorítóak, és ha még nem mondtam volna nagyon csúnyák! És nincsenek szép ruhácskáik, nem játszhatnak egymással, és sose lesznek Hitsugaya! Teljességgel nem lehet, hogy mi mumusokká váljunk!
- Natsuki szerint... - azért ezt komolyan meg kellett fontolni - Natsuki szerint... KI VAN ZÁRVA hogy Naokiból mumus legyen! - súgtam végül határozottan. Elvégre Naokit igaz, hogy minden mumus szeretné megszerezni, ezért is kell rá nagyon-nagyon vigyáznom! De hogy ő azzá váljon... az teljességgel lehetetlen. Elvégre Naokinál angyalibb teremtés nincs a földön. - Szóval tolvaj bácsi, megígérted Natsukinak és Naokinak! És ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó! - mondtam, amit Anyu is mindig mondott nekünk. A mumus bácsi, hisz a tolvajok mumusok, szóval a mumus bácsinak biztos rossz érzés lehetett, hogy a szaván fogtuk hai! Kei~bá is mindig mondta, hogy a mumusok betegek lesznek, ha valami jót kell csinálniuk. Szóval nagyon figyeltem, hogy a mumus bácsi mikor kezd el rosszul lenni.