A magabiztosságom a két bara elpusztítása után újra semmivé lett. Az ellenfelem olyan gyorsasággal körözött körülöttem, ami teljesen meggyőzött, hogy képtelen leszek védekezni. A tények ellenére igyekeztem felkészülni az eseményekre, és próbáltam lekövetni az espada mozgását. Képtelen voltam a szemeimmel látni, nem is érzékeltem magam körül. Maradt, az energiafoszlányokból való tájékozódás. „Körülöttem rohangászik. De honnan fog támadni?!” Annyira nagy volt a csend, hogy még a saját zaklatott zihálásomat is hallottam. A várva várt támadás végül a fejem fölül érkezett. A bal kezével próbált felém ütni. Reflexből tartottam magam elé a jobb karomat, hogy fent akadjon rajta a keze és lehetőleg a pengékkel is találkozzon.

- Ne pazarolj el felesleges energiákat! A jó harcos beosztja az energiáját és bölcsen használja fel. Könnyebben is kitudtad volna védeni azokat a barákat.-

-Ki mondta, hogy jó harcos vagyok?-vágtam vissza azonnal. Ez az egyszerű mondat elég volt, hogy dühös kezdjek lenni. Utáltam, ha kioktatnak. Túl sokat kaptam már egy illetőtől, ahhoz, hogy túl érzékenyen fogadjam a kritikát. A bara túl közel volt, hogy ki tudjam védeni, de nem akartam búcsúajándék nélkül benyelni ezt a támadást. A bara-t ellövő kezére tekertem az ostort és magam felé rántottam, remélve, hogy előre tudom billenteni, ahol a térdemmel találkozott volna az arca, na meg így a saját támadása hatáskörén belül maradna.

Szépen bevállaltam a lehetetlent. Egy hegyet próbáltam egyedül elmozdítani, de végül is jól jöttem ki a helyzetből, mert a visszarántást megadóan hagyta, számítva azzal, hogy így a bara kevésbé fog érni. Egy lyuk helyett hálás lehettem azért, hogy csak a hátamat szántotta végig. Felszisszentem a fájdalomtól, de próbáltam uralkodni magamon.

- Dicséretes, hogy a képességeiddel megpróbáltál visszatámadni. De ezzel itt vége a játéknak.- mondta határozottan felé lendítve a kezét, amiben egy baráti csomagnak is túlzó méretű cero-t gyűjtött össze. Már kezdtem a mi atyánk végére érni, amikor a fényes gömb egyszerűen felszívódott.

- Letelt az egy perc. Teljesítetted az első feladatot.- Szép, bamba fejet vágtam ezt a kijelentést hallva. Nem gondoltam, hogy komolyan beszélt, de jól esett, hogy nem vert át. Kezdett meggyőzni, hogy tényleg csak egyenrangú ellenfelet akar 'készíteni' és nincs hátsó szándéka. Azon kezdtem törtni a fejem mit válaszoljak erre, a remek szó mellőzése kíséretében.

- Adj egy ötöst! - szólalt meg jókedvűen, de két ujjat mutatott. Egy peace jelnek is simán elment volna.-De rómait! - Tette hozzá, amitől orra estem a döbbenettől. Gyorsan felpattantam a földről, bár a reakcióm így is túl feltűnő volt, szóval mindegy lett volna, milyen sebességgel állok fel.

- A második feladatnak nincs időkorlátja. Ha sikerül leütnöd valamilyen módon a kalapomat, akkor teljesítetted. De vigyázz!-

-Tiszta Urahara...-motyogtam az orrom alatt fejemet vakarászva. A kalapos bolond módszereit sajnos már volt módom megismerni és akárhogy is néztem, Lucho-val akár testvérek is lehettek volna. Egy fújtatás után zavartam vissza a gondolataimat a helyszínre. Bár ne tettem volna. Az espada megint eltűnt, de most akárhol is került elő hagyott maga után egy másolatot. Rögtön sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége.

-Elmehetek a feladat végére kalapárusnak...-dörmögtem újfent az orrom alatt. Kezdett a hangulatom átmenni minden mindegy alapállapotba, ezért ugráltam két sort és biztatóan beszéltem magamhoz, hogy meg fogom ezt is oldani. - Essünk neki!- vártam ki, hogy mikor fejezi be a cikázást, addig is gondolkoztam némi haditerven. "Remélem annak a balga Renji-nek most a hasznát fogom venni." gondoltam magamban a sok Lucho-t nézegetve, hogy kivel kezdjem a játékot.

Elnézve a tizenkét Lucho-t nem tudtam letörölni az arcomról a döbbent bambaságot. Kész óvoda volt az egész képsor. A sok előttem álló alak pedig játszótéren hőzöngő gyerek volt. Az orrát túró személytől fintorogtam egyet. Csodás látvány volt totálból nézni ezt a műveletet.

- Ha ügyes vagy, gyorsan végzel.- szólalt meg pont fikamaki. Nem tudtam megint visszafogni magam és grimaszolni kezdtem nem tetszésemet mutatva. A látképet nem bírtam sokáig pár perc múlva indulatosan szóltam oda neki.

-Legalább ne nyilvánosan tedd ezt!- bökök felé, hátha leesik neki mire célzok és nem kell elmagyaráznom a dolgot. A vigyorát látva esze ágában sem volt felfogni a kérést, ami igaz inkább hangzott utasításnak, de akkor nem izgatott. Kezdett rángatózni a szemöldököm és szívem szerint elpüföltem volna. Erőt véve magamon húztam vissza az ujjamat és próbáltam más felé fókuszálni.

- Urahara az a fickó aki a Hougyokut készítette nem? Akkor jó arc lehet.-

-Igen, ő az. Inkább fárasztó...-dünnyögtem az orrom alatt a második mondatot, végre megtalálva, hogy ki hintette el ezt a mondókát. Valahogy nem tudott meglepni, hogy ő sem ül a babérjain unalmában malmozva.- Látom jól elvagytok magatoknak is...nem szeretném megzavarni a családi találkozót, úgyhogy csendesen kivárom a sorom.-ültem le a földre. A szavaim láthatóan nem hozták őket lázba, de addig is figyeltem egy kicsit őket valamiféle eltérést vagy szokatlant keresgélve.

A célomat szinte azonnal elértem, ahogy letettem a hátsómat. Az összes Lucho felém kapta a figyelmét és befejezték a játszadozást. Viszont a mérges arckifejezésük már nem volt ennyire biztató. Attól nem tudtam megijedni, hogy körbeállnak és úgy szórnak villámokat a szemeik. Régen elég gyakran előfordult az ilyesmi, igaz akkor azért állták el az utamat, hogy ne tudjak eliszkolni a büntetés elől.

- Ostoba vagy Kuchiki Hana. Miből gondolod hogy az előbb nem öltelek volna meg, ha nem jár le az idő?-

-Biztos megöltél volna.- mondom higgadtan. Abban a pillanatban teljesen úgy éreztem magam mintha a bátyám állt volna előttem és szidott volna le a baklövésem miatt. Persze nekem se kellett több. Visszabeszéltem neki, amiért mindig pofont kaptam cserébe. Most sem éreztem magam jobb helyzetben.- Te sem vagy okosabb. Ezzel az apró mozdulattól milyen ideges lettél, miközben én célt értem. Mindenki rám figyel.- nem igazán akartam ennyire öntelt beszédet összehozni, de már nem szívhattam vissza.

- Ha nem vagy képes teljesíteni a kiszabott feladatot, akkor el kell pusztulnod.-gyűjtött az összes Lucho cero-t a kezében. Nekem már mindegy volt mihez kezdek. Renji módszerével akartam élni. ~Ne foglalkozz mással, csak előre nézz. Ha meghalsz legalább úgy tedd, hogy elmondhassák rólad, te mindent megtettél.~ gondoltam vissza egy jelenetre, ahol ez elhangzott. A szemeimet végig becsukva tartva koncentráltam. Már az összes espada kilőtte a cero-t. Szépen kivártam, amíg az összes égetően közel kerül hozzám, amikor ez megtörtént egy shunpo-val arrébb ugrottam, de csak annyira, hogy még takarjon a porfelhő. Nem voltam elég gyors, hogy túlzott meglepetést okozzak, de az egyik karom hosszabb ezt ki kell használnom. Kiugorva az ideiglenes fedezékből a lehető legnagyobb távot tettem meg a shunpo-mmal. Ahogy újra feltűntem már az egyik klón két kezére volt tekeredve az ostor. Az erejéből adódóan nem próbálkoztam rántással, csak összekulcsoltam őket a teste előtt. Előre lendültem és ráugrottam a kézfejére teljes súlyommal. Remélve, valamiféle reakciót lendítettem a másik kezemet, hogy átszúrjam a nyakát az egyik páncélon elhelyezkedő tüskével.

//Némi értetlenkedés...Tulajdonképpen csak az igazi Lucho cero-ja okozott robbanást, ugye? A többi eltűnt minden további gond nélkül? Nem akartam beleírni, mert nem voltam benne biztos, hogy ilyesmire gondoltál e.TT.TT//

Az, hogy sikerült az áll Lucho-t kiiktatni valahogy nem tudott feldobni. Megint nem értem el eget rengető sikert. Egy a tizenkettőből nem nagy siker.

- A Bankaid jelenlegi állapotában a sebességre épít. Azonban...- sóhajtottam nagyot, mert tudtam, hogy a mondat többi része komoly és teljesen igaz kritika lesz. Az illizió egy szempillantás alatt megszűnt körülöttünk, így az igazi espada-t keresetem a szemem sarkából.

- Nem tudod kihasználni.- termettem közvetlen mögöttem. Megint szörnyen gyorsan közlekedett. Amikor meghallottam a hangját mellettem arrafelé kezdtem fordítani a fejemet, de mire odanéztem már sehol se volt.

- Az előbb kicsit előreszaladtam a feladattal. Bár titkon reméltem hogy használod az eszedet. Amikor Renji eszedbe jutott már kezdtem megörülni.- fordultam a másik irányba, de most még ott találtam az oldalamon. Na, igen az ész, amiben mindig is fogytán voltam. A fejemet megvakarva néztem volna rá, ha nem ment volna el megint. Kezdtem kicsit unni, hogy folyton vaktában nézelődöm. Egy bolhát hadonászó kisgyereknek éreztem magam, akinek mindig túljár az apró élősködő az eszén.

- Ha az ostorodat úgy használnád mint Renji barátod a Zabimaruját, akkor lehet hogy ez a kalap már nem lenne a fejemen. Amikor körbe álltalak, elég lett volna egyetlen egy alapos suhintás körbe és valamennyi én eltűnt volna.- Újabb lesújtó igazság, erre már nem lehet mit mondani. Lehet nem ismerem még a bankai alakomat, de erre még egy amőba is rájött volna. A földet bámulva vártam, hogy ha akar még fűzzön ehhez a helyzethez valamit. Fél füllel még hallottam, ahogy Zabmimaru-t engedi el és húzza vissza. Végül újra megszólalt és közölte, hogy egyes egyedül az én hibám, hogy sehova se fejlődök és ahelyett, hogy mindent és mindenkit elküldök északra hegyet mászni ideje lenne ha tanulnék tőlük.

Szépen elácsorogtam magamnak a beszéd befejezte után. Mindig rossz volt hallani az igazságot, főleg ha olyan személytől hallod, akit nem is ismersz. Ilyenkor döbbensz rá igazán mennyire nem ismered saját magad.

-Hana chan!- villant fele egy kalap előttem. Nagyot pislogtam, és reflexszerűen léptem hátrébb egyet. Sikerült megijesztenie nem is kicsit. -A kalapomra koncentrálj...most!-bukkant fel a legutóbbi tartózkodási helyén.

-Öhm...-próbáltam összekapni magam, amilyen gyorsan csak tudtam. -Mint Zabimaru...-sóhajtottam egyet és tekertem fel az ostort. Szembe fordultam Lucho-val, aki úgy festett arra vár, hogy én támadjak. Végül is, így kéne lennie. Nekem kell üldözni a kalapját. Hátra csúsztattam a bal lábamat és a lendület gyűjtése mellett azt is reméltem, hogy valami észt is sikerül beszereznem útközben. Előre rugaszkodtam és próbáltam megvalósítani a fejemben kitervelt manővert. Ha meg akartam szerezni kalapot, mindent egy lapra kell, hogy feltegyek.

A célom nem más volt, mint lefoglalni a figyelmét az ostorral, amíg egyre közelebb lopózom. A játék arra menne ki, hogy mellé kerülök és bevetem az egyetlen támadásomat. Igaz, ha ezt felhasználom és túl sok lélekenergiát használok el, a bankai formám megszűnik a túl nagy mértékű veszteség miatt. Ezért még kutattam valamilyen megoldás után.

Az ostor elől el-el tért rövid sonido-kkal Lucho, ami igazából nem érdekelt. Az egyetlen célom ezzel, hogy közelebb kerüljön hozzám az espada. Úgy festett most nem kezdte fürkészni a gondolataimat, mert akkor régen kijátszott volna, bár az is lehet csak kivár és altat. Nem akartam most a mi lesz, ha kezdetű mondókával foglalkozni, ezért elhessegettem a gondolataimat. Közben Lucho még tippet is adott, hogy mivel támadjam.
-Köszönöm a megjegyzést...-ekkor érszrevettem, hogy sikerült némileg sarokba szorítanom a kerítés és a mellette ácsorgó fa közé. Az újabb csapásom elől csak két helyre menekülhet, fel vagy a földön marad és felém közelít.
Reménykedtem a második alternatívában pedig jól tudtam ennyire nem tökkel ütött az ellenfelem, hogy inkább hozzám közeledjen a biztonságosabb ég helyett, ezért a következő lendítést már úgy számoltam ki, hogy a fa ágát tudjam használni lendület szerzés céljából. Ha elég kezdő sebbességet szerzek vele, egy gyors shunpo-val az espada mögé kerülhetek. Ha viszont rosszul gondolkozom védtelen maradok a közvetlen közelembe kerülő ellenfelemmel szemben.
"Mindjárt kiderül..." határoztam el magam és csaptam előre az ostorral.

Nem éppen úgy festett Lucho mint egy sarokba szorított oroszlán vagy kisegér. Inkább úgy tűnt mintha én lennék bajban. Meredtem néztem az espada arcát, hátha valami elárulja mi fog következni, csak a mosolya változott meg, de alig láthattam, mert eltűnt előlem. Azonnal felkaptam a tekintetem az égre, hogy megtaláljam merre lehet. Ehelyett közvetlen mellettem bukkant elő a semmiből és a hajamban matatott a kezével. Értetlenül fordítottam kicsit oldalra a fejem,. Fogalmam sincs mit akart ezzel. Már arra gondoltam, hogy megragadja a hajamat és azon keresztül húz végig a fél városban, de a szemei nagyon nem ezt sugallták.

- Beso me chica!- rezzent össze a szavakon, amik jelentéséről sejtésem sem volt. Nem hangzott valami támadás nevének, de még lenéző megjegyzésnek sem. Rá akartam kérdezni, hogy mit mondogat ilyen halkan, szinte suttogva, de nem maradt rá időm. Egyszerűen csak gondolt egyet és közel hajolva hozzám megcsókolt.

Na, ez volt csak az igazán váratlan lépés. Annyira ledöbbentem ettől a helyzettől, hogy egy pillanatra meg se moccantam. Aztán viszont, olyan mérges lettem, hogy legszívesebben megrúgtam volna a legérzékenyebb pontján. A lábam már lendült is előre, de útközben átértékeltem a helyzetet. Eszembe jutott, hogy így mennyire egyszerűen el tudnám orozni a kalapot. Még töprengni akartam ezen a lehetőségen, de a lelki ismeretem közbe szólt. "Nem használhatom ki ezt a helyzetet. Aljas húzás lenne!"

Egyszerűen csak eltoltam magamtól az espada-t és hátrébb ugrottam. Kérdően néztem farkasszemet vele, hogy kapjak valamiféle magyarázatot erre a lépésére.

-Nem hallottál még tisztességes harcról? Mégis milyen győzelem lett volna ez, ha kihasználom ezt a fajta figyelmetlenséged?! Nem lennék jobb egy zsoldosnál,ha ezt megteszem. Tetszik vagy sem, soha nem tudnék senkit sem hátba támadni.- csattantam fel azonnal, mert nem bírtam tovább hallgatni ezt az okfejtegetést. . És ez az előbbi szövegelés és letámadás mégis mi volt?! Mit képzelsz te egyáltalán rólam???-egyre jobban kezdett elpattanni az utolsó húr, amikor megláttam, hogy bármiféle válasz helyett a fejét kezdi el vakargatni és egyre jobban látszik rajta untatja ez a helyzet.

- Kicsit unom is ezt a játékot. Ilyen virtussal soha az életben nem szerzed meg a kalapomat. Jaj, jaj... hmm!-

-Akkor menj a Burger king-be és hagyj engem békén!- dörmögtem sértődötten, hogy ennyire egyszerűen kikerülte a válaszadást. Erre a megjegyzésemre se nagyon reagált és egyre inkább úgy festett, erősen gondolkozik valamin. Mérgemben, hogy ennyire figyelmen kívül hagy kupán akartam hajítani egy kaviccsal, de alig kaptam fel, Lucho rám nézett úgy, mintha megvilágosodott volna. Bambán rámeredtem, hogy már megint min töri a fejét és eldobtam a kavicsot, mielőtt baj lenne belőle.

- Nem akarsz velem jönni Las Nochesbe? Ott olyan erőssé válhatnál, amiről egy shinigami sem álmodhat, még Shihouin Yoruichi vagy éppen Kuchiki Byakuya sem. Aizen-sama is szívesen látna, ezt elhiheted nekem.- mielőtt rávághattam volna az első ésszerű választ egy ilyen kérdésre az espada újra megszólalt. Elmondta, hogy megmutatná azt a dolgot, amit egész Soul Society vissza akar szerezni. Még egy kicsit kétkedően néztem rá, aztán nekidőltem a mellettem lévő fának és szorgos gondolkozásba kezdtem. Reméltem, hogy most sem fog elmélyülni az agyamban, bár lehet, hogy ezt feleslegesen reméltem.

~Ekkora lehetőséget, hogy a Hougyoku közelébe kerülhessünk nem kapok még egyet, de vajon miért pont hozzám ragaszkodik?! Ha el is fogadom az ajánlatot egy-két dologról tudnom kell. Istenem, azon gondolkozom, hogy áruló legyek épp, amikor kezdtek rendbe jönni a dolgok. Arról sem lenne szabad elfelejtkeznem, hogy terhes vagyok....így elmenni Hueco Mundo-ba? Nem vagyok normális! Pedig már tudom, hogy igent fogok mondani...~ nyeltem egy nagyot és lassan beszédre nyitottam a számat.

- Mégis miért akarod ennyire, hogy veled foglalkozzak? Az, hogy erősebbé tegyél csak egy ürügy, hogy veled lehessek?-végig meredten a talajt néztem, viszont nem kaptam választ, ezért felnéztem rá, hogy megtudjam miért hallgat. -Lucho! Mi a célod velem?- kérdeztem újra lágyan, minden harag nélkül.

Lucho kényelmesen elhelyezkedett a földön és vidám arcát elkomolyítva hozzáfogott egy minden szempontból kimerítő magyarázatba. Úgy tűnt tényleg beavat az apróbb részletekbe is és a tekintete alapján őszintének látszódott, bár egy Hueco Mundo-i lakosnál sosem lehet tudni.
- Ezek tudatában még mindig benne lennél?-
-Mindig csak a hatalom...-mondtam a tekintetemet az ég felé emelve. Nem akartam gondolkozni, mivel az espada játszi könnyedséggel tudta nyomon követni min töröm a fejem, ezért az ösztöneimre hagyatkoztam, amik azt mondták, hogy meg kell próbálnom.
Ahogy a holdat figyeltem a vékony fátyolfelhők takarásából kikandikálni rájöttem, hogy kicsit régóta váratom a másikat válaszommal. Elszakadva az égitest látványától visszafordultam Lucho-hoz.
-Ha igent mondok, most azonnal indulnom kell?- egy kis szünet után hozzáteszem.-Llenne egy kis gond,ezzel a vaizard dologgal...Őket Soul Society egyszerű mezei hollow-knak tekinti, vagyis az ellenségének...Azt hiszem így nem tudnék én lenni a közvetítő...bár lehet addigra változnak a dolgok.-

Egy könnyed magyarázatot kaptam arról, hogy a vaizardok hollow léte nem vehető észre, amikor nem veszik igénybe maszkjukat. Visszaemlékeztem az általam ismert két vaizarddal való találkozásokra. Valóban nem lehetett semmi furcsaságot vagy különbséget tapasztalni a lélekenergiájukban, csak miután lehívták a maszkjaikat.

Bármilyen felesleges szó helyett egyszerűen csak igenlően bólintottam, hogy megértettem és nincs ellenvetésem az előbb elhangzottakkal. A biccentésem után tett felém néhány lépést és elmondta, hogy mit kell majd tennem. Nem kért semmilyen lehetetlen dolgot, bár a képzelő és meggyőző erőmre nagy szükségem lesz majd. Kicsit ostobának éreztem magam, hogy egy lehetetlen célért adom fel az eddigi életem, de már nem fordulhattam vissza.

-Rendben. Majd addig győzködöm a főkapitányt, amíg kihelyez ide, az emberek világába. Az információ gyűjtéssel nem lesz probléma.-egyet sóhajtok.-Most viszont küldenék egy pokollepkét a gyár területén lévő shinigamik-nak, hogy ne várjanak meg,mert én majd később térek vissza. Ők viszont amint befejezték az itteni küldetést induljanak azonnal a Lelkek világába.-megvakarom a fejem- Úgy gondolom nem kéne szó nélkül eltűnnöm, mert az rögtön gyanút keltene.Valami ellenvetés?-

Jó hosszú kis csatátok volt. Gratulálok hozzá, mindketten gazdagodtatok 500 lp-vel. ^^